Quest for Azrael
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Legutóbbi témák

» [Magánküldetés: Kyrien von Nachtraben] - Családi titkok
by Kyrien Von Nachtraben Kedd Nov. 05, 2024 6:37 pm

» Erlendr - emlékiratok
by Erlendr von Nordenburg Pént. Nov. 01, 2024 7:40 pm

» Küldetés: Az arany fényében tündökölvén (V.I.Sz. 822. Tél)
by Jozef Strandgut Hétf. Okt. 28, 2024 3:45 pm

» [Magánküldetés] Rote Fenster hinter den Wänden (V.I.Sz. 822. Nyár)
by Nessaris Maera Szomb. Okt. 26, 2024 6:21 pm

» [Útvesztő] A magoi hét próbája
by Ostara Kedd Okt. 22, 2024 12:49 am

» Élménynek túl rövid...
by Erlendr von Nordenburg Szer. Szept. 25, 2024 7:39 pm

» Képességvásárlás
by Jozef Strandgut Vas. Szept. 22, 2024 7:21 pm

» Mesterségekhez kötődő vásárlások, receptek, alapanyagok
by Hóhajú Yrsil Csüt. Szept. 19, 2024 12:19 pm

» Enoch ben Metathron
by Noel Vas. Szept. 08, 2024 12:18 pm


Ön nincs belépve. Kérjük, jelentkezzen be vagy regisztráljon

[Magánjáték] Egy húzós este

3 posters

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

1[Magánjáték] Egy húzós este  Empty [Magánjáték] Egy húzós este Csüt. Jan. 14, 2016 3:16 am

Lloyd Hawthorn

Lloyd Hawthorn
Tünde Gárdista
Tünde Gárdista

Felhívnám mindenki figyelmét, hogy a poszt disznóságot tartalmaz, így amennyiben bántja bármi ilyesmi a szemed, akkor ne pazarold az időd az elolvasásával. 

* Zsibongva dalol a kocsmában a lant, torokból kiált mellé az ittas dalnok, s önmagát túlordítva danolja gyalázatos líráját, melyet jó eséllyel nem hogy a nyomda, de még a wcpapír se nagyon bírhat. Mindeközben a kocsmanép fenemód... Hol van a kocsmanép? Sehol? Üres az egész hely? No, annak éppen nem az, de teltségileg pont mint hétköznap a paraszti lak: Egy szerencsétlen szenilis apóka csápol utolsó erejével fogyó sörébe kapaszkodva, egy unatkozó kocsmáros dől a pultnak néha fel-fel horkantva, s egy szép cselédlány saját asztalára könyökölve vihogva figyeli. Ettől menten szűkebbnek érződik poros barna nadrágja, ideje lenne hát igazán lenyűgözni, s egy szép E-Dúrt lepengetve tekintetét piszkosul belefúrja a másikéba. 
Minimálisan profán:
~Büdös kujon, az ember azt hinné, hogy lassan lesül a képéről a bőr, de csak folytatja és folytatja. 
* Egy rövid passzusra lantja ismét átveszi a vezetést az erős baritontól, s csakis dúdolgatva egészíti az egyébként meglepően kellemes dallamot, amihez egyébként épeszű ember nem párosítani bármi efféle disznóságokat, ám védelmére legyen, se nem épeszű, se nem ember. 
Ez már konkrétan disznó:
* Ezen a ponton persze már a lelkes hallgatóság is piszok módon pirosodik a disznó dolgoktól, s ámbátor nem úgy tűnik, hogy egyenlőre baj lenne belőle, lelke mélyén azért mégis készül drága Lloydunk a Démoklészféle lebegő pofonra, mely éppen akkor csattan el, amikor az ember a lehető legkevésbé se van rá felkészülve... Legalábbis az esetek többségében. 
Ez méginkább:
* A józan ész hármójuk közül a legkisebb testben jelenik meg a legerősebben: Lili piszok módra ráfog a húrok közt táncoló ujjaira, hátha ettől valahogy összeszedi a dalnok magát részegségébe, de amikor az ember eljut egy bizonyos pont, onnan már nem igazán lehetséges megállni, s ha be kell fejezni, akkor be kell fejezni, nem baj ha éppenséggel semmi köszönettel se kecsegtet a hallgatóság. 
Ez meg főleg:
* Mintha csak egy húr szakadna el, oly hirtelen csattan egy hatalmas pofon a képébe: Még két sör után menten le is szédült volna az asztalról az utóbbi nyitás után, de jelenleg ez még nem elég ahhoz hogy elriadjon, így visszakézből csöcsörészi le a fehérnépet, aki csakúgy viszonozza a gesztust még egy gyengéd nyaklevessel. Ezután menten távozóra is fogja, s pironkodva ecseteli a kocsmárosnak, hogy mekkora disznó is ez a dalnok, s hogy mennyire ki kéne dobni. Ez persze lehetetlen, pokoli jó pénzt ver el itt! 
- Fel nem tudom fogni, hogyan gondoltad, hogy ez sikerülhet.
- Halgassss, én vagyok a dalnok, tudom mit csinálok.
- Az a két nagy veres pofon nem ezt sugallja.
- Érdekkkkel is, megfizettem kettővel a kettőért, akkora melle volt mint egy dinnye, alig fért a kezembe.
- Szépen nézünk ki már megint.
* Nem is hiszem hogy jelentős leírást kell adni a bárd előtt lévő asztalról: Korsók népes tömege sorakozva áll vigyázt az állandóan lappangó józansággal szemben, s egyenlőre egészen becsületes munkát végeznek, mert most még az anyja se nagyon ismerne rá, abba pedig ne is gondoljunk bele mit tartogat az este! Ökör iszik magában, de még ennél is nagyobb ökör, aki nem issza el azt, amije van. 
- Meg amúgy isss, ha te is énekelsz, akkor biztos jobban tetszik neki.
- Még csak az kéne, menten ne csak magadból hanem belőlem is bolondot járass.
- No, egyezzünk meg abban, hogy a faszomat.
- Te disznó.
* Eltekintve kissé a továbbra is bongva táncoló húroktól, maga az ivó egy kifejezetten csöpp méretű kis csehó az Istennek a hátulsó oldala mögött, s bár nem túl forgalmas, az erre járók mégis gyakorta megszállnak itt, mert úgy istenigazából nincs máshol hely. Kellemes kis zug, vályogból formázott falai jól tartják a búbos kemence jótékony melegét, s a döngölt padló is kellemesen szívja a hányást, így ha lehet még annyit se kell takarítani. Valahol arrébb még szobák is akadnak, jó bolhás szalmával, ahogy az meg van írva a könyvbe, de hát az ember vagy ott alszik, vagy az asztalon, akkor meg ugye már mit számít még két bolha?

2[Magánjáték] Egy húzós este  Empty [Magánjáték] Egy húzós este Csüt. Jan. 14, 2016 7:39 pm

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus

Nevetnie kell magukon. Két, az országúton támolygó alak, kik ruháikat összehúzva magukon, az elveszettség, magány és összetörtsék színtiszta egyvelegével az arcukon botladoznak a poros úton a hűvöskés szellőben. Komolyan, már csak az eső hiányzik.
És akkor kapnának egy szép kis tüdőgyulladást is. Remek.
És hogy miért gyalog mennek? Hát, ez is egy jó kérdés. Mina úgy gondolta... - márpedig az így kezdődő mondatok nem ritkán nem érnek túl jó véget -, hogy a gyaloglás most jobban illene a hangulatához. Azt ugyan nem tudja, hogy miért hódol be a hangulatának, de ezúttal úgy döntött, hogy most kiéli, hagyja, hogy a bánat, szégyen, harag és önsajnálat a lehető legnagyobb részben kifejezésre kerüljön. Ennek mondjuk egy vámpírnál nem azt kellene jelentenie, hogy búslakodva ballagnak céltalanul a holtveszélyes semmiben... de nincs értelme félni. Nem, a félelem és a józan veszélyérzet most nem tartozik azok közé az érzések közé, melyek helyet lelnek a lelkében. Hogy mit érez? Vegyük egy átlag kamasz emberlány legerősebb kiakadását, szorozzuk meg kitaszítottsággal és adjunk hozzá még egy kis részvétet való tapasztalást, enyhítésnek. Ha Damien nem lenne most... Akkor... hát, nagyon jó kérdés, hogy hol lenne. De nincs értelme ezen gondolkozni, ezt már sosem tudja meg, máskülönben meg, nem is szeretné.
Annyi mindent tudna kérdezni, annyi mindent akarna kérdezni, de... ez most egyszerűen nem olyan alkalom, mikor komoly dolgokról beszélnek. Igazából nem beszélnek semmiről. Kart karba öltve sétálnak, szótlanul, már egy ideje, ki tudja, hány mérföldet tettek meg; Mina lába lassan kezdi érezni a fáradságot, díszes csizmája, amiben eljött otthon... nem... a Nachtrabenektől, nem kimondottan alkalmas terepgyaloglásra, és ezt most alaposan megsínyli. Azt már meg se meri nézni, hogy az aranyszegélyes éjfekete ruha hány szakadást visel már magán különböző tüskés bokroktól eredeztethetően. Hát igen, a bokrok is marasztalni akarják, fene a ragaszkodó természetüket. Bezzeg a bokroknak kellene... bezzeg nekik kellene...
- Megy le a nap. Még nem rozsdásodott be a rablóbandák elleni védekezési képességed, igaz? - Ez gyenge poén volt... hozzá képest. Viszont, ha a jelenlegi állapotát nézzük, akkor dicséretes - bár kényszerszerű -, hogy egyáltalán elméjébe tud idézni bármiféle riviális dolgot. Azt kívánja, bárcsak eszébe jutna valami eszeveszett baromság. Nevetni akar. Egyszerűen csak nevetni. Persze a hang, amit akkor hallatna, borzalmas lenne, olyannyira, hogy a környező vadak nagy részének, szerencsétleneknek, a fülét borzasztóan sértené, de még a mellette sétáló sötét tündéét is. Zaklatott állapotban mindig furcsán nevet. Inkább groteszk tükre ez a nevetésnek, a jókedvhez pedig néha semmi köze. Pusztán egy-egy pillanatra felvilágló, ám annál élénkebb lángot tud így létrehozni, ami egy pillanatra bearanyozza a szívét és elárasztja egyfajta eufóriával, ami miniatűrben olyasmi, mint mikor...
...mint mikor vért ivott... Éés, ettől a gondolattól eszébe jut... Damien csuklója az ajkain... meg a húga. És, ettől csak nem lesz jobb semmi.
- Mina. Mina, figyelsz? - Egy lemondó sóhaj követi a kérdést. - - Áh, ne válaszolj, tudom, hogy nem.
Monoton lépek kopogása, szélfújás. Ilyenkor irigyli azokat, akik verset tudnak írni. Ha ő tudna, most biztosan olyan gyönyörű verset alkotna a szenvedésről... talán még pénzt is kereshetne vele. Tényleg, pénz. Na hát, talán nem kellene sorolnia gondolatban a dolgokat, ami miatt aggódni kell.
Hirtelen károgást hall az egyik fáról. Megtorpan, a szíve pedig úgy megszalad, hogy hirtelen kis híján orra bukik. Rögtön felpillant, s az utat szegélyező fák egyikénekcsontvázujjain meglátja csücsülni élete egyik értelmét.
Hedwiget.
Bánatossá fakult alkonyszín szemei felélénkülnek, egy pillanatra, mintha hajnalba váltanának át a nap elmúlásának lemondó színei, s újult, erős ragyogással sugároznák azt, ami belül is megindult, mégpedig, a reményt, amely, még ha kevés is, mégis több, mint ami az előbb volt. Legalább őt nem veszítette el...
Mosoly jelenik meg az arcán, és megkönnyebbülten felsóhajt, ahogy a madár örömteli hangon jelzi, hogy észrevette, hogy észrevették. Hogy létezik-e örömteli károgás? Hát már hogyne. Hedwig felröppen, Mina pedig feltartja a karját, hogy imádott madara, akár egy sólyom, rászállhasson. Persze ez nem kimondottan tesz jót a míves ruhának, de ez most a legkevésbé sem érdekli. Amint a tollas jószág ott szemez vele, a felszabadult öröm és ragaszkodás legszorosabb együttesével bámul bele annak mélyfekete, csillogó szemeibe. Hedwig meg folyamatosan tátogatja a csőrét, és hangot is ad, mintha nevetne. Ide-oda tipeg gazdája karján - ami kissé fáj neki, de ez most nem érdekli különösképpen -, fejét odadörgöli Mina arcához, a csőrével persze vigyázva, mert az, és egy szempár találkozása minden bizonnyal felettébb nemkívánatos eredményt vonna maga után.
- Hát itt vagy, aranyom, elszöktél? - Ez a szó valahogy, úgy tűnik, jellemezni fogja mindannyiukat. Családi vonás, gondolja keserűen, már amennyi keserűség még épp belefér ebbe a pillanatba. Mert ez a pillanat jelentőségteljes pillanat ám. Valami elkezdődött, ahogy ők itt állnak, hárman - bár hogy Hedwig pontosan mit csinál, áll, vagy ül, vagy mi, azt nem tudná pontosan megmondani... -, valamiféle új fejezet vette kezdetét...
A vámpír hirtelen oldalra fordítja tekintetét, és aggódó-szörnyülködő arccal szólítja meg sötétbőrű társát:
- Damien, baj van. Költői mondatok kezdenek eszembe jutni.
A hegyesfülű rémült megdobbenést tettet, majd elgondolkozóan a sörényébe túr. - Ez már tényleg komoly baj. Mit lehet tenni, mit lehet tenni... Szerintem... Tudom, hogy ennek nem fogsz örülni, Mina, dee... - ám az övéébe fúródó vádló-sürgető pillantás miatt nem meri úgy folytatni, ahogy akarta. Helyette inkább megindul, hogy haladjanak is, Mina pedig tartja vele a lépést, de a szemét le nem venné róla. - Aludnod kellene.
- Nem ezt akartad mondani.
- Háát... nnemm...
- Mégis mit kéne csinálnom? - Minát most már érdekli. Damienre pedig egyszerre szegeződik egy vámpír és egy hegyes csőrű, vérmes vadállat pillantása. Ajjaj.
- Meglátogatni egy... hogyismondjam... fogadót. - Igyekszik óvatosan bánni a szavakkal. - Azt javaslom, a következő civilizált településen nem ártana betérnünk egybe. Talán van kürtőskalácsuk is. - Mina különlegesen imádja a kürtőskalácsot.
- Ch... "Talán". Ne kelts bennem hiú reményeket.
- Miért ne? Mi az élet, ha nem hiú remények összessége?
Mina szemei elkerekednek. - Magasságos denevérbarlang. Már te is költőien fogalmazol. Azt hiszem, ismét elindulok keresni a hallucinogén gombákat... biztos van itt valami...
- Eegen. - vágja rá Damien elégedetten. - Egy falu.
Valóban, házakat pillantanak meg a távolban. Minától is érkezik egy megkönnyebbült sóhaj. Na nem azért, mert aludni szeretne. Pusztán... enni kellene valamit.
Vagy inni...
És ekkor érti meg igazán, Damien mire gondolt a fogadólátogatásnál.
Ahogy egyre közelebb érnek, viszont az elképzeláés a "civilizált település"-ről enyhén megváltozik. Persze talán azért, mert az első valamirevalóbb épület, amely mellett elhaladnak, az egy... hát, nevezhetjük éppen fogadónak... Ám a belőle kiáradó  szag, na meg hangok alapján az odabent tartózkodók nagy részét már el kellett öntse valami igen erős bódulatszerű állapot, amelynek következtében esélyesen az értelmi szint is meglehetősen megcsökkent. Ennek következtében Minának néhány pillanatig erősebb ingerenciája van arra, hogy egész egyszerűen visszamenjen a pusztába, és az erdőben keressen menedéket, ám... alaposan megfontolva...
- Először is nézzünk körül. Hátha van más... khm... fogadó is. - Ugyan kételkedik benne, hogy egy ekkora faluban kettő fogadó is lenne. De hát, a remény hal meg utoljára.
Megpillant egy kósza alakot az utcán, akire rögtön potenciális lehetőségként tekint. Első ránézésre egy középkorú férfinak tűnik, fejlett karizmokkal, piszkos ruhában, valószínűleg fegyverkovács lehet, vagy hasonló tevékenységgel foglalkozhat. Tőle megtudják, hogy hiába is keresnének más szállást, nem nagyon találnának. Így aztán visszatérnek eredeti és egyetlennek tűnő céljukhoz.
- Mina, remélem, nem hallottad, amit én hallottam. - jelenti ki Damien úgy fél percnyi hallgatás után, szemöldökráncolva.
- Nem csak a te hegyes füleid jók... - vigyorodik el Mina, s rázkódik a válla a nevetéstől. - Koronázzuk meg ezt a szép napot! - jelenti ki, és elszántan kinyitja az ajtót.... ami nyitva marad még egy ideig, legalább úgy egy percig, már csak azért is, mert így talán a hideg kinti levegő felébreszti a bentieket, és egy parázslángnyival nagyobb az esély, hogy akár kaphatnak kiszolgálást is. Bár, reméli, ők nem pofonban fognak részesülni.
Bátortalanul lépked beljebb, majd bezárja az ajtót... - Szép... jó es...
- Hagyjad csak, szerintem már azt nem kell kívánni.
- Teljesen jogos. - torokköszörülve elvonszolja Damient amaz kezénél fogva egy üres asztalhoz, ahol nyomban le is ül, nehogy magasságával kitűnjön a többségből... amely inkább fekszik, vagy szintén ül.
Miután egy darabig szótlanul ültek, és fintorogva szokták az atmoszférát, Mina sóhajt egyet. - Biztos vagy benne, hogy ez egy olyan jó ötlet volt?
- Nem... korántse.. ööhm, szép napot. Estét. Akármit is.
- Segíthetek valamiben? - kérdi bátortalanul a hozzájuk érkező, valószínűleg még csak segédként vagy tanulóként itt dolgozó felszolgálólány, aki körülbelül annyira látszik beilleszkedni a közegbe, mint egy szál ibolya egy trágyadombba. Mina tökéletesen meg tudja érteni a helyztetét.
- Mhmm... igen... szobát szeretnénk... egy éjszakára. - Gondolkozik, mit kellene még megjegyeznie. - Kényelmesek? - kérdi meg a biztonság kedvéért, mire a lány elvörösödik.
- Biztosíthatom önöket, hogy mindent megteszünk aa... a vendégeink kényelmének...  fenntartása érdekében, ami rendelkezésünkre áll - sikerül végül mégis felidéznie a minden bizonnyal untig ismételgetett, jól betanult mondatot. Mina úgy dönt, nem kínozzák tovább, és egyelőre ennyiben maradnak, az ételen majd gondolkodnak később, ám a kisasszonynak akad még egy kérdése: - Öhmm... - az arca még vörösebb az előzőnél, ez nem jó jel... -... van egy kétágyas szobánk, és egy egy ágyas... de az az ágy nagyobb... mármint, elférnek rajta ketten... szóval... Ó, magasságos ég.
- A kétágyas tökéletesen megfelel - vágja rá Damien hidegen, majd köhécsel párat. A lány sietve elszalad, valószínűleg egy szobakulcsért, ők ketten meg megkukulva ülnek, várva a csodára, nevezetesen, hogy valamelyikük képes legyen megszólalni végre...

3[Magánjáték] Egy húzós este  Empty Re: [Magánjáték] Egy húzós este Vas. Jan. 17, 2016 10:16 pm

Lloyd Hawthorn

Lloyd Hawthorn
Tünde Gárdista
Tünde Gárdista

* Szemei elé homályosan táncolnak be a szín további szereplői, a drámai sokaság új résztvevői most a színskála két oldalát képviselő népek egyike, hófehérke a vámpír, s fekete Péter a sötételf. Mozgásuk színpadias, ámbátor közel sem illenek be erre a porondra, s pont olyanok, mint az eltévelyedett madárkák, akik csak úgy kelletlenül estek be ezen csodás világba, s közel sem szerves részei annak. Mindig varázslatos ezeket a ritka kocsmai vendégeket látni, nem járta még át őket a szesz szaga. 
- Egy kormos... 
- S ha jól látom egy vámpír is... Mit kereshetnek erre? 
- Faszom se tudja, lehet kirekesztettek, s együtt bandukolnak... Mondjuk egyik se kifejezetten annak a vándorléleknek hat így első kóstolásra, az is lehet, hogy valamilyen titkos légyott lenne, egy sötételf paraszt s egy vámpír nemes lány között~
- Milyen költői.
- Mintha lenne is egy ilyen dal, de csuda se tudja már hogy van...
* Bár nem ül túlontúl messze a párostól, mégse hall úgy istenigazából bele a beszélgetésbe, ennek jó eséllyel az az oka, hogy ujjai sebesen táncolva játsszák a Julia Delaney nevű szép kis reelt (Link). Halkíthatna persze, nem is kérdéses, jelenlegi vérmérséklete mégse hagyja ez neki, s kénytelen mindenen keresztül kivívni magának a teremben az alfa szerepét, már persze hangzavar okozásban... A csápolásban a részeg öregember vezet. 
- Meddig fogsz még inni, alig ülsz meg a széken magadban...
- Addig amíg van miből és mit... 
- Talán lehetne értelmesebb dologra is költeni a pé...
- Nem... Addig iszok, míg akarok, ha már nem kell, tovább iszom! Tegyen földbe, aki akar, iszok tovább, ott is hamar! Kimászok a, föld alól is, az nem zavar, iszok úgy is! Bor el nem fogy, van az mindig, ha kidobnak, iszok kint is! HEJJ!~
* Kis pillanatra elhallgat, józanul se könnyű néha eldönteni, hogy mégis miként kéne folytatni az egész muzsikálást, az ittas állapotokról pedig ne is beszéljünk, ugyanis olyankor aztán levegőt se könnyű néha venni. Felsóhajt, majd gyors meg is locsolja torkát, gondolatai minduntalan a misztikus páros felé fordulnak, akik mibenléte fenemód csiklantja fantáziáját, s anélkül, hogy észrevenné mit is csinál, egy jellegzetes sötételf dalt kezd el visongtatni a hangszeren, mely ha másnak nem is, de Damiennek egészen biztos, hogy ismerős.

4[Magánjáték] Egy húzós este  Empty Re: [Magánjáték] Egy húzós este Hétf. Jan. 18, 2016 5:45 pm

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus

Azt még egy nem teljesen épeszű egyednek is sikerülne felfognia, hogy ez, miszerint ők ketten itt ülnek, mint akik karót nyeltek - márpedig úgy ülni igazán fájdalmas lehet, kivált egy vámpírnak -, nem jó. A feszültség egyre csak növekszik... ami pedig, valljuk be, ilyen helyekben, mint ez, inkább pont fordítva szokott történni.
Minában egyre erősödik az elhatározás, hogy egyszerűen lelép innen. Két választás van, vagy a szobájába... vagy ki az utcára, és neki a világnak, tovább. Még a pénzét se kérné vissza. Most, egyáltalán, mire is megy pénzzel? Van pénze, s ugyanolyan nyavalyásan érzi magát, mint mások, amikor nincs nekik.
A logika az életben...
A bűzt, a zajt, és a... bűzt már nem sokáig bírja. Ez a hely borzasztóan nem neki való. Kirí innen, mint ibolya a kukoricásból, úgyhogy kezd elege lenni abból, hogy ide van kényszerítve. Na ne legyünk nevetségesek. Ő, egy kocsmában? A végén még beszennyezi a jó hírét. Ja, hogy igazából nincs is semmilyen híre.
Észre sem veszi, hogy Damien pár vagy fél perce az arcát vizsgálgatja.
- Hallom, ahogy ócsárlod magad. Fejezd be. Nem tesz jót.
- Micsoda? Bocsi, nem hallom, mit mondasz, ettől a nyekernyézéstől. - bök fejével a tőlük nem messze nagyban zsennyegő bárd felé, akinek a zenéjétől lassan már minden porcikájának ugrándozni támadna kedve, csak éppen az agya nem képes követni ezt a megmozdulási igényt. Ami nem éppen segít a helyzeten.
Damien épp megszólalna, mikor is részeg kurjongatás szakítja félbe. Erre már ő is megforgatja a szemeit, majd a következő ötlettel fordul Minához: - Ha már itt vagyunk, ehetnénk valamit.
- Igen. - Damien egészen meglepődik a vámpírlány lelkesedésén, és már oda is pillant, hogy felmérje, mi okozta ezt a hirtelen változást. - Mondjuk őt. - Jelez Mina ismét a bárd felé. Úgy sejti, ezt nem fogja megúszni. Túl sokáig kísértette a sorsot.
Hirtelen csend lesz. Mina nem mer felsóhajtani, azzal csak magára vonná a figyelmet, de egy pillanatra lehunyja a szemét, és élvezi. Aztán megszólal valami más muzsika... és már éppen kinyitná a szemeit, csak, hogy megforgassa őket, mikor is szinte érzi, ahogy Damien lelkesen bámulja.
Valahogy mindig megérzi az ilyesfajta tekinteteket. De mire fel a lelkesen bámulás? Ez már érdekli, ezért fél szemét kinyitja, és leginkább egy álomkóros cicához hasonlatos arccal bámul ki a külvilágba, majd amint sikerül ráfókuszálnia sötét tünde társára, rá.
Felvonja a szemöldökét. Damien viszont hosszú ideig nem válaszol, csak hallgat, éppencsak nem rebbennek meg a fülei, amikor a dallam felfelé ível, és úgy tűnik, emlékezik... szomorúan emlékezik. Ajjaj. mi a fene van itt a háttérben? Mina arca aggódóvá válik, ám hamarosan érkezik a magyarázat.
- Ezt ismerem. A szüleim rengetegszer... - de elhallgat, vagy, mert túl fájó az emlék, vagy, mert nem akarja elárulni magát.
Mina hirtelen megpillantja a reményt a helyzetben. Azonnal beindul benne a szervezőlendület - nem, mintha bármi érzéke is lenne a szervezéshez... de indíttatása, az szokott lenni -, és kijelenti: - Remek. Akkor most szépen odamész, és beszélsz vele. - Persze mindezt halkan. A világért se akarja zavarni a muzsikát...
Damien úgy néz rá, mintha megbolondult volna. - Mégis hogy gondolod? Mi a csudát mondanék neki? Ne nézz valamiféle szűzlánynak, légy szíves, sérti a büszkeségemet...
Minának ehhez nincs türelme. Így önállósítja magát. Feláll, elegáns tipegő lépéseivel, ahogy szokta - mármint, ahogy belterekben szokta, és békeidőben - odasiet a bárd asztalához, és ha még ezzel nem hívta volna fel magára eléggé a figyelmet - amire nem sok esélyt lát -, akkor jobb kezét felemelve integet is.
- Szép, jó, csodás, meg mindenféle hasonló estét... - Hamar bele tud unni a formalitásokba, ez még neki nem megy. - Borzasztóan sajnálom, hogy megzavartam az előadást, csak az ismerősömnek ismerős... szóóval ismeri valahonnan... mármint a zenét... nem önt, leglábbis nem tudok róla... Viszont úgy döntött, hogy ő most félénk lesz, és nem mer idejönni, hogy ezt közölje, úgyhogy megtettem helyette én.
Egy álomban érzi magát, tényleg. Ennyire őrült még az álmaiban se nagyon szokott lenni. Most már mindegy... Türelmesen vár, és egészen nyugodt arccal várja a választ, közben egyik keze ujjaival babrálja a másik keze ujjait. Damien pedig ott, még a saját asztalánál olyan mélyre temeti arcát a mancsiba, amennyire csak tudja. Én ehhez nem ittam eleget... - gondolja.

5[Magánjáték] Egy húzós este  Empty Re: [Magánjáték] Egy húzós este Szomb. Jan. 30, 2016 1:38 am

Lloyd Hawthorn

Lloyd Hawthorn
Tünde Gárdista
Tünde Gárdista

* Keze minduntalan a lant húrjait simogatja, el-el kalandozó tekintete fel se figyel igazán az előtte lévő vámpírra, egészen addig, amíg fel nem fogja, hogy mégis miféle ügyes kézzel lett ám az formázva. Szeme felemelkedik, szemtelenül vizslatóan figyeli a nőt (Nem is feltétlenül illő helyeken!), aki mindenféléket hablatyol, s emellett még valamit akar is tőle, vagy talán a sötét elf... Csuda se tudja.
- He? Ezt? Hogyne ismerné, ez sötételf dal, Smith bánata. Még akkor is ezt fogják dalolni az ottaniak, ha csak úgy beléjük rúg álmukban a jóember.* Az egész helyzet kissé megzavarja, ujja mintha fagy csípte volna áll meg a hangszeren, s ennek örömére a boroskancsót pohár nélkül emeli szájához, elfogyasztva vagy jó negyedét az iccének. * - No bánom is én, akár lehetne tünde dal is, szép muzsika.
* Az ital visszakerül az asztalra, majd tréfás vigyor csúszik végig pofáján, ahogy lepihenteti a hangszert maga mellé. A tündér közben csak kíváncsian figyeli vállán ülve az eseményeket, egyenlőre nem tudja mire készülhet a bárd, s igazán nem is nagyon akarja. 
- No de kendék mit csinálnak errefelé? Hitvesi frigy, pásztoróra, netalán házasságtörés? Nem kell ám szégyellni, otthon vagyok ám a hús dolgában, mindenki akar néha mókázni egy keveset. 
- Loyd, nem szégyenled magad?! 
* Öblös baritonja nevetéstől visszhangzik, a bormámor most teljes léte, s ehhez hűen az ítélőképessége sem feltétlenül a lehető legjobb. Keze kinyúl, majd úgy félig erősen ráfog Mina kacsójára, s megpróbálja közelebb rántani az asztalhoz, vagy akár a maga öléhez, végül is mindegy. Ha éppen hátad mögött lenne, akkor megpróbál inkább csípődnél fogva megközelíteni.
- No, üljenek le, ne legyek egyedül, ilyen szép nővel nem sokkal találkozok erre, na meg kormos testvért is ritkán látok, van itt bor háromnak is elég, az isten nyilába már'. * Szemei végigszaladnak az üres kupákon, a tettetett düh impulzusszerűen szalad végig rajta, s kezével nagyot csap a szúette asztalra, amin menten megugranak az ivóedények. * - Teringettét, hogy a pokol járna bele, haszontalan kocsmáros, még három iccét ide, vagy különben az asztalt iszom meg, és az piszkosul nem lesz szép! 
- Jó ég... Mit tettem én, hogy ezt érdemlem? 
* Zsebébe nyúlván egy kisebb erszény kerül elő, majd teljes erejével két tallért hajít a pult felé, egyikkel eltalálva a kocsmárosleányt, aki felvisít a dologra, s bosszúsan puffogva fordul el a bárdtól... Netalán féltékeny? 
- Ha csak egy pillanatra is üres a kancsóm, a következőt a kocsmároslányka kancsójából iszom, az istenit már!
* A parancsra meg is indul a kocsmáros, majd megtölt még két öblös tárolót közel egy-egy liter kellemesen édes, tüzes vörösborral, majd le is teszi az asztalra.
- Na ma az én kontómra mulatunk, igyanak egyenek amit akarnak, jó barátom nekem minden sötételf, s minden olyan nő akit ilyen formásan tettek le a teremtők.

6[Magánjáték] Egy húzós este  Empty Re: [Magánjáték] Egy húzós este Vas. Jan. 31, 2016 12:13 am

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus

Fene hitte volna, hogy ha az embernek rossz napja van, akkor az azt eredményezi, hogy még közvetlenebb lesz, mint általában. De hát, Minának szokása felrúgni a szabályokat, mindig is az volt, ezt teszi akkor is, mikor megszólít valakit egy... kocsmában.
- Smith bánata... hm... Minden dal bánatos, nem igaz? De legalábbis a szépek biztosan. - jegyzi meg. Fogalma sincs, hogyan jönnek most ilyen könnyen a szavak, de valahogy most kevésbé érzi súlyukat, mint máskor, ha olyanokkal beszél, akik.. hát.. nem Damien. Talán ez az egész hely hozza ki belőle. - Na és azt lehet tudni, hogy ki volt ez a Smith, s miért volt bánatos? - A kérdések. A kérdések sosem maradhatnak ki.
Ekkorra már Damien is odaért hozzájuk, s szorosan Mina mellé állt, ezzel is jelezve, hogy ő az övé... - Szép estét - jet meg egy udvarias biccentést a bárd felé... és ekkor észrevesz annak vállán ülni valakit. Ráadásul még nő is. De jó dolga van valakinek. Meglepődik... Fogalma sincs, ez a páros hogy került össze, arról meg még kevésbé, hogy a tündérlány hogy tud elviselni egy bárddal való életet. De hát, egy vámpír meg egy sötét tünde se épp megszokott együtt. És Minát sem épp a legegyszerűbb elviselni, azt meg kell hagyni. - Mina, szeretnél enni valamit? -fordul a kisasszonyhoz Damien, teljességgel negligálva, hogy a bárd esetleg még mondani szeretett volna vagy Minának, vagy neki valamit. Érezhetően feszült, ez a hely nem az ő közege, talán esetleg akkor tudna nyugodt lenni, ha egyedül lenne az egész helyiségben. Egyszerűbb lenne, ha eltűnhetne, s úgy tehetne, mint aki itt sincs, ám Minát akkor ki védi meg?... A hidegség mellett az arcán még ott van az iménti elgondolkozás és múltba révedés maradványa. Bár a muzsika már abbamaradt, de a visszhangja még ott cseng a fülében, hisz megannyiszor hallotta gyerekkorában is. A családjára emlékezteti, s szépek az emlékek, pusztán a családról mindig az elvesztésük idéződik a szeme elé. Ezért aztán nem is szeret rájuk gondolni, most viszont erre kényszerült, így aztán morcos, ám mégsem lehet bunkó egy idegen emberrel, aki pusztán saját maga és mások szórakoztatása céljából ad elő mindenféle dalokat.
Amikor a férfi érdeklődik, mit keresnek itt, és felsorol néhány lehetőséget, mindkettejük arca vörössé válik, Mináé főleg a zavartól, Damiené pedig a felháborodástól. Ám Minának sikerül először megszólalnia: - Sajnos nincsen házasság, amit megtörhetnénk... - furcsa mód késztetést érez a kuncogásra, és nem is fogja vissza magát; ez pedig lassan keserű nevetéssé fajul.
- Magánügy, hogy mért járunk erre.
- Szükségünk volt szállásra. Széltében-hosszában ennek a nagy tájnak itt volt az első hely... - Hallja Damient szusszanni maga mögött. - Mulatozni... hát, nem hiszem, hogy... - bizonytalanul körbenéz - most bárhol képes lennék mulatni. De miért, valamiféle táncest lesz ma talán?
Damien majdnem kezeibe temeti az arcát. Ne, Mina... ne... ez egyre rosszabb. De mivel nem takarja el a szemeit, így látja, amit lát... - Maga meg mit képzel?!
Mina pedig egyensúlyát vesztve majdnem vízszintes, vagy annál még kellemetlenebb helyzetbe kerül, így aztán támaszkodik egyik kezével a bárd vállán, másikkal meg az asztallapon. Szívverése eszméletlenül felgyorsul. Na, most aztán kizökkent a melankóliából. Szentséges denevérbarlang.
- Öööhizé... - Megpróbál feltápászkodni, azaz visszanyerni az irányítást végtagjai felett. Végigrohanna rajta a borzongás, ha nem lenne már így is kellő hő a helyiségben. - Azzzzt hiszem, hogy én most leülök, igen, mondjuk ide... - Szinte belekapaszkodik a szék karfájába, mintegy menekülésként - az énekes melletti széket választotta ki (mégiscsak furcsán vette volna ki magát, ha az asztal túlsó felében foglal helyet), és lehuppan, majd próbál nem túl nagy levegőket venni. Kihúzza magát, kezeit meg illedelmesen a combjaira teszi. Nem mondható éppen nyugodt és kényelmes testhelyzetnek.
Damien viszont nem tűnik úgy, hogy nagyon le akarna ülni...
Pár lépést közelebb lép az énekeshez. - Engem csak ne nevezzen testvérnek, hisz nem is ismer, Minát pedig hagyja békén. Ha bántja az ő becsületét, akkor előbb velem számoljon. - Mély hangja és a másikéba fúródó, lángoló élénkzöld szemei meglehetősen fenyegetőek. És nem mondhatni, hogy nem vonzóak... lehetnének, ha Mina nem élne annak folytonos félelmében, hogy nemsokára egy kocsmaverekedés tanúja lesz. Nem akar kocsmaverekedést, túlságosan is szép tüskekoronája lenne az a mai napnak...
Hirtelen eszébe jut egy jelenet a múltból. Kicsik voltak még, ő is, és a húgai is, a szüleik pedig még annak idején, az idillben folyton dicsérgették a lányokat. Egyszer, ahogy a húgával játszottak, tisztán emlékszik, az édesanyja azt mondta: "Az ilyen szép lányokért szoktak a férfiak összeverekedni."
Most átkozhatja a jó memóriáját. Csodás. Ettől nem igazán lett jobb kedve... Egy pillanatra elképzeli, mi lenne, ha innának... Nem jelenti azt, hogy meg fogja tenni, pusztán elképzeli, játszik a gondolattal, hogy vajon milyen lenne. Biztosan többet nevetne, mint így. Talán még táncra is kelnének Damiennel, miközben a háttérzenét pedig szolgáltatná... hogy is hívják?
Kinyúl Damien kezéért és óvatosan körülfonja az ujjait a sajátjaival, de csak egy mérges szorítást kap válaszul, ami természetesen fáj, de túl fáradt ellenkezni. Csak reméli, hogy Damien megnyugszik... Végül ő elengedi Mina kezét, és puffogva kihúz egy széket, majd leül rá. Leginkább úgy, mint egy testőr.
Közben a bárd már ki is fejezte igényét italkészletének megújítására. Hármat kért, hm, ebből kettő biztosan nekik lesz... vagy lenne olyan szemtelen, hogy kettőt maga iszik meg?
- Nem tartja furcsának, hogy meghívott minket egy italra, pedig még a nevünket se tudja? - A hangja elég színtelen, valahogy képtelen lelkesedést csempészni bele.
Fogalma sincs, hogy reagáljon az alkatát ért bókokra. Próbálja elhitetni magával, hogy ily borgőzös állapotban ez már normális, hogy valakinek minden mondata ezzel végződjön... Ettől függetlenül még rákvörös az arca, és még mindig bizsereg a bal keze, amivel hozzáért a bárd vállához. Mi az, hogy hozzáért, a fele testsúlyával ránehezedett...
Lehetséges kibírni egy estét a fogadóban ivás nélkül?... Kezdi úgy érezni, hogy nem.

7[Magánjáték] Egy húzós este  Empty Re: [Magánjáték] Egy húzós este Szer. Feb. 03, 2016 4:06 pm

Lloyd Hawthorn

Lloyd Hawthorn
Tünde Gárdista
Tünde Gárdista

- Nem tudom, én jobban szeretem a vidámakat, az ember búsulhat vigadva is, minek itatni az egereket, mikor nem szomjasok ígyse-úgyse?  * Mondjuk természetesen visszafele is működik az egész, de felesleges lenne csak úgy szarni a szót filozófiával, pláne, hogy ahhoz nem is nagyon konyít* - Hát, aztat' is már csak a Smith tudja, de ha hihetünk a dalhoz tartozó rigmusnak, akkó' mindhárom lányát kurafihoz adta, s mostan igen szomorkodik emiatt. 
* A sötételf megjelenésére ő maga is biccent egy kissé alkoholosan kenődött vigyorral, majd közben az asztalon heverő tányérból egy diót vesz ki, amit a bútornak csapva fel is tör, s ropogtatva elmajszol. Hát ugye nem tartunk még ott, hogy sózott mogyoró legyen a sörkorcsolya, de ez is valami, nem? Ezzel éppen el is intézi a páros közötti közjátékot, majd mikor azok lerendezik az étkezést-nemétkezést, folytatja is a maga hülyeségét. 
- Sajnos? Bánatos szerelmesek, fajok közötti gátak, eh? Ismerem ám jól a dolgot, nem szabad ennyire komolyan venni az egészet, minden bizonnyal a Jóisten se véletlenül ajándékozott minden fajnak ugyanolyan kardot és kardhüvelyt, megadta ám a lehetőséget, hogy magunk módjára szórakozzunk. 
- Lloyd, elég lesz.
- Jól van na, kormos, le ne harapd a fülem, csak egy kis tréfa, ne legyen már akkora a tyúkszemed, hogy még a hangya talpa is megtalálja!  
* Szeme eltáncol a sötételfről, nem szereti, ha valaki ennyire komolyan veszi a játékot, mert valljuk be, szóval ugyan igen nehéz ártani a másiknak, úgy meg pláne, hogy még fájjon is neki... Nem bánt ő ugyan senkit, az ég világon.. Vagy mégis? 
- No, az már igaz, nem sok található erre, az is elvétve, de legalább a helyiek kedves népek. * A további dolgokra csak beletúr borostás állába, majd cinkosan elvigyorodik. * - Táncestet meg nem igen terveztem, de kegyed bármikor megtáncoltatom.
* Azonnal rántja is magához a nőt, aki szemmel láthatólag fenemód meglepődik az egészen, s a mellette álló sötételf férfi is igencsak felháborodik. Öblösen tör ki belőle a kacaj, micsoda egy mókás páros, alig kezdődött el az este, de máris mindkettővel szórakozni lehet, s éppen emiatt nem is nagyon fogja visszafogni magát, úgy is régen törték be utoljára az orrát. A bunyó szele kicsit közelebb is fúj,  Damien igen fenyegetően közelíti meg, s mindenféle csúnya dolgokat ró az orrára, amiktől csak egyre jobban elfogja a piszkos kacaghatnék... A régi időkre emlékezteti, amikor a Vidám Vadkan Varietéval utazott. Utóbbi muzsikuskaravánnak nagyja sötételfekből állt, s igen jól kiismerte akkor a vérmérsékletüket, na meg hogy az átlagos fajtársnál éppen meddig lehet húzni azt a bizonyos kötelet, azelőtt, hogy nekirontanának. 
- Pedig komám nekem minden kormos, együtt őriztem disznót a fivéreiddel meg nővéreiddel. A Nebelwaldban mindig szívesen látott vendég vagyok, kivívtam a testvérséget. * Szeme egy pillanatra elfordul az elfről a nőre, majd megint vissza a férfira * - Szám-olnék én veled, de nem nagyon füllik a fogam férfiakra, így a felhívás keringőre elutasítva.
- Llooooyd!
* A további riposztot kivárja vigyorgással, de azért persze rendezi a pénzügyeket, s nem is oly sokára meg is érkeznek a kancsó borok. Ki is tölt a magáéból egy pohárral, majd lehúzza azt, hogy kissé megnedvesítve a torkát a közeledő, vagy éppen távolodó viták lehetőségét észben tartva, s persze megtisztelve.
- Való igaz, milyen szemtelen tőlem: Lloyd vagyok a bárd, vezetéknévül a Hawthornt kaptam... Kegyed s a herceget miféle névvel illették, csak hogy végre elfogadják azt a jó korsó italt, amit se baráttól, se felebaráttól nem sajnálnék pediglen el.
- És Lili a tündér.
- Na az nem én vagyok. 
* Kezét széttárja, hamiskás vigyorral ignorálva a tényt, hogy a vállán üldögélő tündér éppen minden erejét felhasználva próbálja haját tépkedve emlékeztetni a tényre, hogy nem kéne ennél is jobban lezülleni. Messze vég az este vége, de már most disznó módra négyet lát néha a kettő helyett, s ahogy telnek az órák, a szorzótábla ismerete egyre csak fokozódik majd.

8[Magánjáték] Egy húzós este  Empty Re: [Magánjáték] Egy húzós este Szomb. Feb. 20, 2016 10:56 pm

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus

- Hát, lehet, hogy szomjasak, de ha könnyel akarjuk itatni őket, az amúgy se jó, mert az sós, azt pedig nem jó meginni...
Belegondol, ő a mai nap folyamán milyen sokat "itatta az egereket"... Na ha ehhez még hozzágondolja azt, hogy talán még kárt is okozott nekik a sóval, hát, ettől aztán túl sokkal fényesebb nem lesz a kedve... Várjunk csak. Ő most komolyan... Ő most komolyan arról beszélget, hogy a könnyekben só van? Mi a fene történt? Leitatta valaki, a tudtán kívül? Az csak feltűnt volna...
Kezdi úgy véli, fáradtsága az elfogadhatónál magasabbra hágott. Egész egyszerűen valahogyan udvariasan elnézést kellene kérni és lelépni, azaz fel, lehetőleg a bérelt szobájukba, mert nagyon nincs kedve most kint a fagyos esőben éjszakázni. Ha nem esik, akkor sincs kedve kint éjszakázni. Igazából semmihez sincs kedve...
Valami viszont kell, hogy lekösse, legalábbis, amíg itt tartózkodik, így aztán ez azt eredményezi, hogy mindenféle értelmetlen dologra rákérdez, és kommenteket fűz hozzájuk. Úgy érzi, a gátlásai kezdenek csökkenni, ahogy egyre álmosabb lesz... érdekes, pedig máskor nem is igen hajlamos szóba állni nemvámpír egyedekkel. Újabban vámpírokkal se igen.
- Hát, úgy látszik, mindenkinek megvan a maga bánata. Vicces, mennyire úgy tudjuk érezni, hogy vége a világnak, még mielőtt kicsit is közel lennénk ahhoz, hogy három lányunk lenne...
Felnevet, de nem túl sok öröm hallatszik ki a hangjából. Három lány... Így belegondolva vajmi kevés esélyt lát arra, hogy a közeljövőben akár egyetlen lánynak a reménye is felmerülhessen benne. Ahhoz először is magát kellene összeszednie, amire vajmi kevéssé érzi képesnek magát jelen helyzetben...
Damien furcsállóan néz rá, valahogy úgy, ahogy a részegekre szokás, pedig Mina nem az. Csak bosszús. És elege van mindenből, az egész világból, így aztán sorban kezdi áthágni a szabályokat. Igen, az efféle mondatok elejtése, mint az előző, már komoly szabályáthágásnak számít a szemében. Meglepi az a könnyedség, amivel most beszélni tud. Mikor... nem érdekli semmi. Semmi következmény, nem törődik vele, hogy mit gondolnak róla. Nagyságrendekkel egyszerűbb így minden.
Fajok közötti gátak? Hogy mi? Most arra gondol, hogy... - A hirtelen észlelés fölébreszti melankolikus negliganciájából, s máris élesebben villan a szeme. Elvörösödve gondolkozik el azon, jól hallotta-e, amit hallott, de gyanús, hogy igen... Na mindegy, nem lényeges, az ittas emberek - tündék, vagy bármik - beszélnek összevissza mindent, a legegyszerűbb, ha úgy tesz, mintha nem is hallott volna semmit... de most már tényleg mehetnének aludni.
Igen ám, csakhogy Damien nem gondolja úgy, mint a jámbor Mina - igen, vannak olyan körülmények, mikor kettejük közül a lány lesz a jámborabb.
- Attól, hogy jól érzi magát, ne tegyen úgy, mintha mindenkiről tudna mindent. Azt gondolja, kapásból kitalálhatja, mi a bánat oka, ránézésre? Nos, korántsem az, amire maga gondol. Sajnálom, hogy ennyire leegyszerűsíti az élet nemes értékeit, mert ez azt jelenti, hogy valószínűleg soha nem lesz képes teljességükben élvezni azokat.
A sötét tünde a szokásosnál morcosabb. Ő is fáradt már, meg aztán, hogyha Minát sértegetik, az borzasztóan képes felpiszkálni a parazsat. Most meg már túlságosan is sokat kapott ma ahhoz, hogy visszafogja magát, s olyan udvarias(kodó) legyen, mint máskor. Elege van ebből a züllött aljanépségből. Mina meg egyáltalán mi a csudáért állt le vele beszélgetni? Amiatt az átkozott dal miatt volt az egész, kellett neki megemlítenie, hogy ismeri... Mindegy most már, fölösleges a kiindulási okot keresni, most már azon úgysem tud változtatni.
- Damien, nyugi, ne idegesítsd fel magad estére, úgy könnyebben elalszol. Mármint, ha nem idegesíted fel magad.
A tyúkszemes szóviccen Mina felkuncog... akaratlanul is, hitére legyen mondva, egy cseppet sem gondolkozott, de Damientől azért kap egy szúrós pillantást érte. - Nem harapok én semmit. Velem beszéljen, ahogy akar, úgysem tudja türtőztetni magát. De Minával ne.
Várjunk csak, miért is? - néz Mina a társára csodálkozva; eddig nem ebben állapodtak meg... Kezd túl sok lenni ez a körülötte folyó társalgás, egyre inkább zavarban és feszülten érzi magát.
- Hé... csak... nyugodjunk meg. Semmi értelme ennek. Nem volt jó napom... igazán nem. Nem nagyon hiányzik az, hogy maguk... ti... vagy hogymondjam, ketten, elkezdjetek ordibálni. - jelenti ki egyszerűen és tömören igényét a békére. Maga sem érti, mi tartja akkor még itt. De hát a kíváncsiság nagy úr.
- Nem igazán van most kedvem táncolni... - sóhajt, és meglepődik, milyen jólesik bánata egyetlen apró kis szikráját is kinyilvánítani a külvilág felé. Máris könnyebb lett egy kicsit. - Meg, az az igazság, már erőm se nagyon.
Valószínűleg azt kellett volna mondania, "ne is gondolj arra, amire gondolsz, te perverz disznó, keress más magadnakvalót"... de fáradt most az ellenségeskedéshez, valamint valóban nem akar közel jutni ahhoz, hogy összecsapjanak érte... vagy mellette... vagy mi...
- Azt kétlem, Damien soha nem őrzött disznót.. Nebelwaldban... - teszi hozzá... Mert az lehet, hogy Damien őrzött disznót. Kiskorában. Mikor még volt disznójuk. Ki tudja, lehetett disznójuk, ilyen részleteket nem kérdezett tőle... furcsa... Azzal akarta folytatni még, hogy Damiennel nincsenek fivérei és nővérei, de egy ilyen dolgot azért nem oszt meg bárkivel.
- Ilyen különlegesen jó kapcsolatot alakított ki a sötét tündékkel? - Damien most kivételesen pusztán érdeklődő, s nem olyan tekintettel néz, mintha fel akarná nyársalni a bárdot. Ez is megesik. - Egyébként Minának igaza van, nem Nebelwaldban élek. - jelenti ki, mintegy annak kifejezéseként, hogy "nincs garancia rá, hogy olyan jó pajtások leszünk". Sőt...
Szám-ol? Hogy micsoda? Mina csak pislog, nem érti, mire van szó, hogy jön a férfiakhoz való fogfűléshez a számolás, Damien azonban nyilvánvalóan ért valamit, mert az arca egyre vörösebb lesz, az ujjai pedig egyre erősebben mélyednek a tenyerébe. Aztán végül kiengedi őket... Nem, nincs értelme egy ilyen állapotban lévő félnótás miatt felhúznia magát, teljesen gyerekes lenne, s csak még inkább szítaná a lángokat. Vagy kinevettetné magát. Vagy mindkettő. S Mina kedve is csak rosszabb lenne. - Nem hívom föl semmilyen keringőre. Arra hívnám fel, hogy tegye rendbe az életét, de, gondolom, nem sokat érnék vele, sajnos. - Nem az, hogy nincs köze hozzá... nem érne el vele sokat. Most túlzottan ideges ahhoz, hogy bármihez is elismerje, hogy nincs köze.
Lloyd. Hawthorn. Túl nemesien hangzó név egy ilyen fazonhoz. - Én meg Mina vagyok. Wilhelmina, de amúgy csak Mina. És elég ennyi. -  teszi hozzá durcásan, de ez a durcásság már egyértelműen a ténynek szól, nem pedig Lloydnak...
- Damien vagyok, de ez nem jelenti azt, hogy elfogadnék bármiféle italt is. Sajnálom, hogy kidobta rám a pénzét, bár nem kétlem, hogy képes lesz egyedül is elfogyasztani azt a tekintélyes mennyiségű...
- Damien és én nem nagyon szoktunk alkoholt inni. - magyarázza a vámpír készségesen. Mindjárt jön valami véres poén, egész biztos vagyok benne... - Mármint, úgy, hogy én igazából még soha nem ittam... szóval... azt nem mondom, hogy igya meg nyugodtan, mert nem tesz jót, de... de sajnos én nem fogok tudni hozzányúlni- néz bizalmatlanul a folyadékra, aminek már a szagát se állhatja igazán.
- Li...Lili? És szabad megkérdeznem, hogy pontosan hogy találkoztak, maga és... Lili? - Nem tudja, valahogy nem igazán néznek ki összeillő párosnak...
Damien azon gondolkozik, Mina mikor unja már meg a kérdések feltevését, meg hogy ő maga meddig állja meg nem karon ragadni és elráncigálni minél messzebb innen. Mina pedig már teóriákat gyárt a tündér meg Lloyd találkozására, de túl fáradt ahhoz, hogy bármi értelmessel is előrukkoljon. Meg azon elmélkedik, mi a csudát is csinál itt. Mármint, beszélget. Egy kocsmában. Nem szokott ő ilyet, nagyon nem... az egész olyan furcsa, szürreális, mintha nem is ő lenne itt, csak egy szereplő egy könyvben, amit olvas.

9[Magánjáték] Egy húzós este  Empty Re: [Magánjáték] Egy húzós este Vas. Feb. 28, 2016 2:48 am

Lloyd Hawthorn

Lloyd Hawthorn
Tünde Gárdista
Tünde Gárdista

* Hiba. Ősöreg, rettenetes hiba. Arcára vastag, komisz vigyor szalad fel, és úgy vágja az asztalnak a korsóját, hogy csaknem kettészakad tőle... Már az asztal s a korsó.
- Na, tudok én ám olyan sósat, amit aztán nem rossz meginni, sőt~
- Azt a leborult szivarvégit neki!
* Valamiért rettenetesen elégedett azért, hogy sikerült egy ekkora disznóságot elsütnie az este folyamán, no, ha már most válogathatna, akkor sütne ennél is nagyobb sertésféleséget, de hát ugye a jól ápolt fegyver se tüzel minden csatában, osztán' kár is lenne erőltetni az egészet, mert igen egyértelmű, hogy se a selfnek, se a vámpírnak nem a szíve csücske.
- Így van, igaz, bár három lányom sosem volt. Kettő volt eddig a legtöbb, s azt se ismételném meg, fárasztó egy dolog ám a gyereknevelés. * Kissé elvigyorodik * - Bár másféle hármasban is volt már dolgom, arról viszont úriember nem beszél, amíg nem teljesen részeg.
* S való igaz, volt egy rövid időszak, amikor nem csak egy gyerekkel utazott, hanem kettővel. Lili, s egy másik leányzó, akinek a létéről egyenlőre ne beszéljünk. Érdekes történetek kerekedhetnek ám még ki Loyd fiatalabb kori utazásaiból, s ez kérem egy olyan história lészen, talán egészen NJK kihatásig. Loyd és a gyerekek... Valahogy működnek, érthetetlen módon.
- Bárd vagyok kormos, ha valaki ismeri az élet dolgait, akkor én ismerem. Lehet, hogy éppen nem viszket nagyon a tököd a dologra, de valld be, hogy belerohan a fejedbe a gondolat, hogy hegyes a füled, neki meg a foga, s hogy ez akadály. Máskülönben nem lennétek olyan veresek mint a bor. * Pillanatra a lant nyakára fog baljával, majd a jobb kezében lévő korsót meglendíti ide meg oda * - Élvezet, öröm, bánat, bor! Mindent tudok róla, mit embernek kéne! Éheztem már haldokolva útnak szélén, sóskával töltve jajongó gyomrom, s nagyzoltam már olyan urak közül, melyekről dalok születnek, s születtek is! Ne nézz bolondnak kormos, élni tudni kell, s tudok is. * Végigszalad egy fintor a képén, majd levágja a korsót az asztalra, látszólag nem értékeli, hogy most ő került a penge élére. * - Most pedig élvezzétek velem az estét, vagy ne, bánom is én... De ettől a nyamvadt savanyúságtól még az édes veres is olyan lesz mint a szar ecetes bor, s nem éppen két korsót fizettem most nektek jó atyafiaságból.
* Rosszul esik az embernek a saját gyógyszere, nem is kérdéses, hogy most valóban kissé felhúzta magát, de emellett persze esze ágában sincs verekedni, s remélhetőleg nem is fajul addig az események sora. Békés elf ő, de aztán ha balhé van úgy csíp-rúg-harap, mint egy megvadult pulyka... Oszt' egy megvadult pulyka rohadt ijesztő... De tényleg. Volt már vele dolgom, senkinek nem ajánlanám. Rettenetes nyakas dögök, vannak olyan ijesztőek mint egy kisebb kutya.
- Ejnye már, nem napos csibe a lyányka, megvédi magát, legrosszabb esetben úgy arcon töröl mint egy pék.
* A kérdés jogos, s itt is a válasz: Péklapát. Ha azzal odavágnak, akkor a holnap már aznap szarabb lesz egy pár fokkal, s az is lehet, hogy el sem jő. Büdös bestiák azok a pékek, jobb nem szórakozni velük, s rohanni, ha éppenséggel a lapátot lóbálva fenyegetik a dalnokot. Ki tudja, ilyen is volt már, nem szép dolog ám lehányni a frissen hozott liszteszsákokat, józanítóan hat ám az emberre, ha tomporon pendítik egy pusztalatos fakanállal. A Nebelwaldos dologra kissé meglendíti a kezét, ha ezen a ponton nem lenne egyértelmű, be van baszva. Nem lehet számon kérni rajta, hogy mit is mond.
- Sokáig utaztam a sötételfek egyik leghíresebb utazó karavánjával a Vidám Vadkan Varietével, bejártam velük fél Veroniát oda és vissza. * Pillanatra elhallgat, nem említi meg a tényt, hogy kívülről-belülre is megjárta a varieté egyes tagjait * - Valóban? Nos, meglepő. Esetleg az Északi erdőből való vagy? Élnek ott is egy páran assziszem', vagy legalábbis van ott egy kormos komám, az öreg Kilkenny...
- Kilkennyi aranyos bácsi.
* A szájas dologra csak vigyorog, játék az egész, nem komoly, senkinek se kell készpénznek vennie amit előad, bár igazából egy csókot még lehet rányomna bármikor bármelyik férfi képére, ha azzal megnyerne magának egy jóféle bögyös hölgyet... Valamit valamiért végül is, s néha kemény üzletek ajánlják fel magukat, amiket aztán kár lenne nem kihasználni. Szered felebarátaidat, hogy aztán szeressenek a fehérnépek.
- Rendben van az én életem, mindig tudom, hogy mikor egye és mikor igyak. Mi más kéne még ezen kívül... Látszólag ti nem tudjátok.
- Nagyon rendben...
* Úgy hangzik a gebasz egyenlőre elkerülve, s több mint kulturált módon folyik a bemutatkozás, minek köszönhetően lényegében nem vágják el egymást torkát, sőt, majdnem egészséges élőlények módjára kezdenek el egymással társalogni, s szépen ki is fejezik nemtetszésüket a kifejezetten finom ital láttán, ami lehet hogy rá fog maradni, bár azt nem igazán szeretné.
- Ez itt kérem a poharamban nem pusztán bor, hanem az emberek Jóistenének vére. Két saját kezéből vastagon folyó nedű, melynél édesebb kevés akad, s egyenest a szentség megtestesülése. Manna, wine, Wein, vino, bor! Borban a derű, borban az igazság! Mert amíg nekem borom, addig jó sorom, ha borom már nincsen, oda a kincsem!
* Vámpíros megjegyzésre nem kell számítani, ezer évvel ezelőtt levágta már a dolgot, de sosem foglalkozott az ilyesmivel olyan nagyon sokat, már persze azon ténynek a kivételével, hogy a nemrég megjelent Nefilimek s a Vámpírok kivételével mindenféle néppel összehált már... Annyi egészen biztos, hogy ma nem fogja lehúzni a listáról a vérszívókat, de persze azért reménykedni még szabad, s reménykedik is, míg el nem alszik minden fénye ama csalfa csillagnak. 
- Az hosszú történet.
- Az hosszú történet.
- Bor mellé illik.
* A tündér csak megvonja a vállát a dologra, ő is szereti a bort, ha nem is olyan nagyon... Ellenben ilyenkor véletlenül se fogyaszthat egy kortyot sem, elvégre attól azonnal elaludna, s ki fog így vigyázni Loydra, ha éppenséggel nem ő maga? Nehéz dolog ám a patrónus tündér feladata, s nem is hálás, de mégis hű marad ám gazdájához.

10[Magánjáték] Egy húzós este  Empty Re: [Magánjáték] Egy húzós este Csüt. Márc. 03, 2016 6:39 pm

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus

Sósat, amit nem rossz meginni? Gondolkozva pislant egyet-kettőt. - Tengervíz? - úgy véli, ez elég esélyes befutó... Közben valahol elméje hátraeső része azon mélázik el, hogy vajon egyáltalán mi a fenének merül bele ilyen gondolatokba. A tündérke meg jelentősen ki látszik lenni akadva. Mina nem érti. Tényleg nem érti. Ez a két... személy... olyannyira nem illik össze, a tündérke helyében már rég fogta volna magát, szépen elbúcsúzott és tovaröppent volna valami szép helyre pillangókkal és virágokkal. Ehelyett ez meg itt ücsörög annak az alaknak a vállán. Olyan közel már biztosan elég büdös lehet, szagolni azt a sok alkoholt... neki innen is elég.
- Két lánya? - tör ki belőle, de elvörösödve nyomban a szája elé is kapja a kezét. Ez valószínűleg nem volt szép. Most mit csináljon? Tanácstalanul pislog egyet-kettőt, egyik lábáról a másikra helyezi a testsúlyát, majd a kezeit lassan leereszti maga mellé. - Má... mármint, nem szeretnék udvariatlan lenni, de megkérdezhetem, hogy érti azt, hogy "volt"? - Szabályosan látszik rajta, ahogy egyre sápadtabb lesz. Nem tud nem arra gondolni, hogy azokkal a lányokkal valami rossz történt, ha már csak múlt időben állja meg helyét a létezésük... És ez nem sokban segít a hangulatán. Lám, még a sajátjain felül is rossz híreket kell kapnia. Most akkor vigasztalnia kellene? Bár... Lloyd nem úgy tűnik, mint aki szomorú... nem, a vigyorgás egyértelműen nem tartozik a bánat kifejezőjelei közé...
Mina meglehetősen fáradtnak érzi magát ahhoz, hogy Lloyd szavainak értelmét kibogozza, mert azok valahogy olyan összeszedettek, mintha amaz nem is részeg lenne, hanem valami tudományos előadást akarna előadni. Na persze, a tartalom jelentősen eltér. Damien viszont, ha tudná, hogy Mina vajmi keveset ért már az egészből, jelentősen megkönnyebbülne... így legalább csak saját magának kell megbirkóznia a szégyennel... Amit, úgy sejti, nem is fog tovább bírni túl sokáig.
- Nem fogok hosszú eszmefuttatásokba mélyedni az életet s a kapcsolatokat illetően. - Pedig tudnék. De nem érné meg. - Azt hiszem, mi mára végeztünk, ahogy említettem, fárasztó napunk volt...
- De... - Damien bosszúsan felsóhajt. Mért is sejtette, hogy a lány nem fog egyetérteni?... - De... Lloyd talán nem is lesz itt holnap. Vagy mire felébredünk. Bár, nem hiszem, hogy átaludnánk a holnapot. Szóval... talán addig kellene beszélnünk, amíg itt van, nem? - próbálja érvekkel alátámasztani azt a megmagyarázhatatlan késztetését, hogy tovább hallgassa, amit Lloyd mondani akar. Meg aztán, úgyse beszélget túl sokat részegekkel. Azon tűnődik, vajon ez a sóskaevős történet és a többi tényleg igaz-e, vagy csak az a bizonyos vörös folyadék - ami nem a vér - kreált a bárd elméjében ilyen emlékeket.
Damien nem tudja leküzdeni ellenszenvét. Ez a fellengzős stílus, ez a mindentudó beszéd, na meg Mina fogdosása, ez elég ahhoz, hogy valaki nehezen legyen a barátja most, vagy az elkövetkező haláláig tartó összes évben. Bár... ma még ő is fáradt ilyen messzemenő következtetéseket tenni.- Pontosan ezt fogjuk tenni, élvezni az estét. Maga itt szépen eszméletlenre issza magát, mi pedig alszunk. Jó éjszakát. - közli hidegen.
- De... Damien - fordul vele szembe a vámpírlány, és egy összefont karú, felvont szemöldökű sötét tündével találja szembe magát. Kissé - nem is kissé - bűntudata van, úgy érzi, két tűz közé szorult. - Nem hiszem, hogy tudnék most aludni.
Te jó ég, meddig még? Mit csináljak, hogy végre eltűnjünk innen? Damien arca nyúzottnak látszik, s úgy vélhető, hogy éppen azon gondolkozik, hogy mindjárt kitépi az összes hajszálát egyenként.
A saját védelmére vonatkozóan viszont Minának ismét tiltakoznia kell. - Ha ezt úgy érti, hogy tettleges támadást hajtok végre ön ellen, akkor nagyon sajnálom, de ki kell ábrándítanom. Én nem szoktam... nem szoktam... támadni... -...csak, ha az életem múlik rajta.  De idáig csak nem fajulnak a dolgok. - Ha viszont arra gondol, hogy a bort törölgessem az arcáról, hát, hogyismondjam, az... izé... hát... - torkot köszörül, hogy kifejezze, az általa felvázolt cselekedet mennyire nem volna helyénvaló. Közben persze vörösödik, mint egy paradicsom...
VIdám Vadkan Varieté? A VVV? A fenébe is, ez az ember... nem is ember, de mindenesetre zsarol engem. - A felismeréstől ökölbeszorulnak a kezei. Persze mindig is úgy vélte, a Vadkanok csap egy csapat félresiklott és elzüllött félnótás volt, ettől függetlenül mégis a fajtája tagjai, amit ez az észlény persze megpróbál felhasználni arra, hogy felébresszen Damienben valamiféle szimpátiát.
Vagy csak ő kombinálja túl a dolgokat. De könyörgöm, Mina, menjünk már. A végén én fogom köynörgő kisgyereknek érezni magamat, aki unatkozik. Borzasztó.
A hátteréről való kérdezősködés csak újabb tüskéket nyit ki benne. - Az én családi hátterem nem tartozik...
- Ugyan már, Damien! Nem fogja megkeresni a falut, te is tudod. - Egyébként sincs ott mit keresni...
- Mina, ez... - Nem lesz ez így jó. A düh egyre csak gyűlik benne, és már lassan Minára is haragszik. Lehet-e ez a nap ennél rosszabb...?
- Kellemetlen családi háttér. Mindkettőnk részéről. Damien nem akarja elmondani, és igazából... most nekem sem hiányzik. Mától fogva ugyanis nemigen vagyok a családom része... - sóhajt egy hatalmasat, a válla is megemelkedik, és ahogy kifújja a levegőt, jön csak rá, mit mondott, és milyen könnyen kicsusszant a száján ez a mondat. Amely pedig, úgy érezte, az élete egyik fordulópontja. És az is. Ennyi lenne hát? Egyetlen elejtett mondatban összefoglalható történés? Persze az érzéseket nem lehet átadni, de az információmag mégis benne volt... Magát is meglepi, milyen könnyen ment. És mintha a levegővel együtt egy nagy adag nehézség és nyomás is eltávozna belőle...
Jóistenek vére? Muszáj volt? Feltétlenül muszáj volt?! - Nos, kérem, én ezt inkább undorítónak tartom, mint vonzónak...
Nagyon jól teszed. Akkor pedig gyere szépen... - Damien már az idegösszeomlás szélén áll, és éppen felcsillan a remény, amikor is...
Paff. Vége. Zuhanás. Innen már egész biztosan nem másznak ki. ELhangzott a katalizátorszó.
Igazából több szó, de a lényege ugyanaz: Mina addig fog harcolni, amíg ki nem könyörgi azt a történetet. Az már az elején tisztázódott, mi a belépő ehhez, és Damien már most tudja, hogy akárhogy próbálja majd Mina ezt megkerülni, nem fog sikerülni. Ha valamit nehéz a részegekkel, akik azt hiszik, ők a világ urai, akkor az a vitatkozás.
Nem, mintha sokszor tette volna. Éppen azért, mert... nem, nee azért, mert nehéz. Hanem mert értelmetlen, és száz százalékosan nem vezet sikerhez.
De Mina nem is lenne Mina, ha nem vágna neki egy teljesen biztosan kudarcra ítélt kihívásnak.
- Ez nem... ez nem igazság. - nyöszörgi. - Pusztán kíváncsi vagyok. Nem akartam udvariatlan lenni, ha nem akarják, ne mondják el...
Damien gondolatban felhúzza a kesztyűt. Elhatározza, hogy ha Mina egy kortyot is iszik abból a valamiből, akkor minden pillanatban résen lesz, hogy azonnal megállítsa, amikor valami őrültséget akar csinálni. Helyezze a helyzet őt bármilyen kínos helyzetbe. Nem fogja hagyni, hogy valami baja essen ennek a lánynak...
...de ennélfogva azt sem teheti meg, hogy a derekánál fogva felkapja és elcipeli innen. Máshogy pedig el nem fog mozdulni, az biztos. Egy megoldás maradt: várni. Mina először kérlelni fog. Aztán gondolkozni, alkudozni. Majd végü beleegyezik... ez a rosszabbik eset... ha nem egyezik bele, akkor viszont válasz nélkül maradtsága miatt lesz rosszkedvű. Miért kell mindennek ilyen bonyolultnak lennie az életben...? Úgy érzi, hatalmas feladatot vállalt, mikor úgy döntött, Mina mellett marad. De ugyanakkor: mi lenne a lánnyal most, ha ő nem lenne itt? Ördögi  körök egymás hátán... szép kis hengert alkothatnak már azok...

11[Magánjáték] Egy húzós este  Empty Re: [Magánjáték] Egy húzós este Kedd Dec. 13, 2016 10:34 am

Serene Nightbough

Serene Nightbough
Mesélő
Mesélő

Hosszú reagok, de ez is kevés kör akár Jozefé... Bár mrá egyik karakter sem lesz aktív valószínűleg, azért ha mégis változna én megadom érte a 100 tp-t ahogy az előzőért is.

Ajánlott tartalom



Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.