[Aréna] Ezy von Himmelrekt ( Lila+Hilde vs Niel)

* Az ezerszer rojtosra idézett, s ezerszer rojtosra emlegetett kezdés ismét megtalálta útját a játéktérre, reggeltájt kopogás hallik ajtaján, amire álomtól kótyagos fejjel kiemelkedik koporsójából... ágyából, s megszokott alvóöltözékében, egyetlen száll bő, viseletességtől szürkés posztó ingében (Meg nyilván van valami alatta, de úgy sem látszik, kit érdekel?)  nyit ajtót Hansnak a Zsinatelnöknek. Micsoda?
- Jó reggelt, kisasszony.
- Jó reggelt Zsinatelnökúr!
* A felismerés azonnal beüt, kótyagos feje kissé kitisztul, s menten kihúzza magát, hogy aztán azonnal le is térdeljen. Néha nehéz kiválasztani, melyik udvariassági formula is lenne a legjobb, de jelenleg úgy tűnik, hogy ezzel nem nyert.
- Álljon hát fel, no (hogy láthassam a melleit). Ezt már megbeszéltük.
- Elnézést, megszokás.* Pillanatra lehajtja felét, majd felemelkedik * - Hogyan lehetek szolgálatára?
- Hallottam, hogy az utóbbi időben sok dologgal szolgált protestáns egyházunk és a déli királyság javára.
- Ez a legkevesebb amit tehetek, befogadtak, mikor nem volt máshova fordulnom.
- Mindenkinek joga van a jó élethez, fajtól függetlenül. * Esronial egy pillanatra elhallgat, majd folytatja* - Szóval, egy egész konkrét okból érkeztem.
- Kérése számomra parancs.
* Ismét meghatja kissé fejét, jelezve alázatát, s hogy nem egy akkora bitang, mint például a nekromágusok szoktak lenni! Na azokat ő maga biztos nem látná szívesen itt, igazi sumák népség, esetek többségében még a démonokkal se akad problémája, de a hullaélesztők csoportosulását nem bírhatja. Megszégyeníteni másik holttestét, a megváltás felé rohanó lelkeket visszazavarni a földre... Szörnyű tett, látott már lidércet, s tudja, hogy mi vár a vámpírokra, ha felélesztik őket.
- Személyesen szeretnék ma magának edzést tartani.
- De hiszen... Mivel érdemeltem ki ekkora megtiszteltetést?
- Ugyan, nem nagy dolog ez. Sok közkatonát tanítok. Nekem is érdekem, hogy jó harcosok küzdjenek Isten igazáért.
- Nos.. Ezesetben mindenképpen elfogadnám ezt a megtiszteltetést.
- Rendben, akkor én itt megvárom, amíg felvesz valami harchoz illő öltözéket. Meg problémás lenne, ha a feleségem épp most meglátna.
* A felismerés végigszalad a hátán, az egyház vezetője, s Hellenburg egyik legtekintélyesebb embere áll most előtte, ő pedig úgy van felöltözve, mint egy csoze, a lehető leginkább kutyának szájából tépett ingében, csatakosan, izzadtan. Képe elveresedik, talán kissé végre emberien is hathat ettől, elvégre alabástrom bőre ezt esetek többségében nem teszi lehetővé.
- Igen is...
* Jegyzi meg, majd be is vágja maga után az ajtót. Nem várakoztathatja meg a "főnököt", sebesen leveti magáról a ruhát, s felveszi azt a lábnál elszakajtott kékes egybe ruhát amit egyébként viselni szokott, ha éppen nem nagy a hideg. Arcát is szépen megmossa, az álom azonnal eltűnik kifejezéséről, s lavórban lévő hideg víz kissé fel is frissíti, amitől most már véglegesen felébred. Most nem tűnhet igénytelennek, kócos, immáron kissé zsírosodó hajzuhatagát egy rozmárcsontból faragott fésűvel egyenesíti ki, majd végül felölti magára nehéz páncéljainak részeit, illetve végül kopott barna lovaglócsizmáját is.
- Mi ez a nagy sietség?
- A Zsinatelnök személyesen vár, valamilyen edzést ajánlott fel nekem.
- Valóban? De szerencsés valaki~
- Haha.
* Utolsó simításként felkapja kezébe nagyapját, majd végül gyorsan ellenőrzi, hogy minden felszerelése megfelelő állapotban van-e. Problémát nem talál, csizmája egy helyütt kicsit kiszakadt, talán érdemes lesz majd cipésszel megfoltoztatni, de mára még éppen tökéletes lehet. Várakozás nélkül kitárja az ajtót, s kissé meghajol ismét a Zsinatelnök előtt, hogy indulhatnak.
- Hogy van a nagyapja?
- Nos, még nem rozsdál, talán nincs oka panaszkodni.
-Vigyázz a szádra!
- Még jó, hogy a feketeacél nehezen kopik, igaz, von Nebelturm úr?
* Jegyzi meg Esroniel, majd megindul végig a szélese folyosón. Csatlakozik ő maga is a lépésekhez, kissé meg is kell szaporáznia magát, hogy tarthassa az impozáns úr lépéseit.
-Való igaz, von Himmelreich úr, való igaz
- Nos, kisasszony, a jelentések alapján kielemeztem a harci stílusát, és ez alapján a gyengeségeit is. Kitalálja, mi lehet az?
- Mikor? * El nem tudja képzelni, hogy egy ilyen fontos ember hol talál időt arra, hogy jelentéseit elemezze, de lényegében így még inkább lenyűgözi a tény, hogy a legsehonnaibb vámpírral is így foglalkozik. * - Nem tudom.. Talán a sebességem?
-Vagy inkább az, hogy olyan makacs vagy.
- Von Nebelturm úr közelebb járt a megoldáshoz. Ő ezt nagyon is jól tudhatja, hiszen ő az egyetlen, akivel képes együttműködni.
* Az út egy sötét terembe vezeti őket, hova a napfény ereje nem ér be, s fáklyák adják a fényt. A gesztus kifejezetten jól esik neki, nem szokták túlságosan akadályozni a sugarak, de szemei sosem képesek hozzászokni világosságukhoz, s az ilyesmi tényező nagyon zavaró lehet egy gyakorlás során.
- Az... Elképzelhető...
- Szóval ezt fogja ma gyakorolni.
* Szemöldökét felemeli, nem feltétlenül érti, hogy mégis miről lehet szó. Csapatmunkát hogy lehet gyakorolni egyedül, akkor is, ha éppen kényelmes félhomályban vannak? 
- A feladata az lesz, hogy győzzön le. Egész egyszerű, igaz?
- Micsoda? De hiszen... * Az egész feltételezés botrányos, szó sem lehet róla, hogy kezet emeljen a zsinatelnökre, na persze nem is mintha tudna... Szeme a lándzsájára fordul, tenyere kissé bizsereg a langyos fém alatt*  - Rendben... De hogyan fog ez segíteni a csapatmunkában?
- Nem vagyok az a dicsekvő típus, de ez egyedül nem fog menni. Ketten is talán csak megsebezni tudnának. Pont ezért ka egy segítőt, és ha sikerül sebet ejteni rajtam, átment.
- Mégis kire gondold?  * Mereng el egy pillanatra a lehetséges jelöltek során latolgatva* - Hansra a lelkésztanoncra? Esetleg Alaricra a lovagok közül?
- Hozzátok be!
* Kiált hátra a Zsinatelnök, amire is megjelenik néhány templomos, középen egy ötödik embert kísérve. Furcsa alaknak tűnik, szinte semmi se természetes benne, s valamilyen baljós érzet lesz úrrá rajta ahogy bámulja. Bűnöző lehet? Talán egy sorozatgyilkos? Mégis mi dolga van ennek a szennynek itt? Akármi is legyen, úgy tűnik latinul kezd társalogni egymással, s ebből természetesen az ég világon nem ért semmit, így várakozik egy keveset, s végül egy jónak ígérkező pillanatban megszólal.
- Zsinatelnök úr, mégis miféle szerzet ez?
- Egy kóbor nekromanta. A templomosaink szedték össze a határban...
- Még, hogy kóbor... Mivan, ha valaki, már nem az egyház kutyája, már csak kóbor lehet?
- Figyelj a szádra korcs, a Zsinatelnökkel beszélsz, nem a babáddal.
- Mi van cica valami szúrja a csőrödet? * Mosolyodik el a visszataszító alak, majd folytatja * - Akarod, hogy megvizsgáljam közelebbről? Mondjuk a talpammal...
* A megjegyzést le se reagálja, arcán undor szalad végig, dacosan Esroniel felé fordul, s minden eddig összeszedett jókedve szerteszét foszlik a semmiben... Ez egy érdekes személyes gyakorlásnak ígérkezett, de jelenleg csakis tortúra lehet.
- Zsinatelnökúr, bocsássa meg nekem, de miért kívánja, hogy ezzel a... féreggel dolgozzak együtt?
- Oh már becézget is milyen romantikus.
- Sajnos egyelőre igen. Ha vele tud, mindenkivel fog.
- És nekem miért kéne ezzel a fehérnéppel közösködnöm? Ha már úgyis fogoly vagyok szívesebben harcolnék magával egyedül... mármint... mint élő.
- Mert csak úgy engedem el magát, ha vele együtt harcol.
- Elenged? Hova a purgatóriumba?
* Egy csekély beletörődés szalad sztoikusan végig arcán. Hát legyen, minden bizonnyal okkal döntött úgy Zsinatelnök, hogy pont ezzel kell együtt dolgoznia, s talán még tanulhat is belőle valamit... Sőt, már most tanult. Bárkit, csak ezt ne!
- Hát legyen... De csakis, mert ez a Zsinatelnökúr személyes kérése.  * Lándzsáját baljába fogja, majd semmitmondó arckifejezéssel a nekrót vizslatja, ignorálva a megjegyzéseit. * - Én se akarom, te se, legyünk túl rajta.
- Hallotta a hölgyet.
* Ashor tovább vicsorog, valamilyen hisztiző kutyára emlékezteti a férfi, de hát nincs mit tenni, vele kell együtt dolgozni. Hűvösen elmosolyodik, majd elismétli magában a keresztesek történeteiben oly sokszor elhangzó "Deus Vult"-ot. Hát legyen, ha akarata így kívánja. Mindeközben persze a Zsinatelnök se tétlen, egy lépéssel hátrál, majd leveszi hátáról pajzsát, s mosolyogva felkészül a harcra.
- Jöjjenek!
* A nekromata kezében visszakerül a fegyver, majd végül ott állnak heten a teremben, csöndben figyelve egymásra, várva a mesélői instrukciókra.

* A levegő megfeszül ahogy hármasuk szembeáll, csapatmunka hát jelenleg a titok, s a feladat nem kicsi, sőt, hatalmas. Lehetnének most itt négyen, akkor is problémás lenne a helyzet, s bár ettől függetlenül nem fogja könnyen adni magát, nem sok esélyt csatol a sikerhez. Fejében fogalmazódik a gondlat, s fordulna egyenesen a nekromágushoz, ám az teljességgel figyelmen kívül hagyja, így végül csak megmukkan, majd inkább be is fogja. 
~ Na, ez jó móka lesz. Mégis mit gondolhatott a Zsinatelnök, mikor pont ezzel a senkiházival terelt össze? 
* Akármi is legyen, egyenlőre bölcsebbnek találja azt a megközelítést, hogy nem szól bele a harcba, s figyeli azt, hogy mégis mit tesz a másik, hogy legalább egy kicsit képes legyen megismerni annak erejét, s hogy mégis mire képes. Goblin zombik... Nem túl látványosak, de elég mozgékonyak, s ha az nem lenne elég, még nehéz is észre venni őket... De ennyi nem lesz elég, s a zsinat elnök teremtette burok, s annak sima harci képzettségével éppen elég ahhoz, hogy elbírjon azzal a pár döggel, akik rávetik magukat.  Repül a nehéz goblin, ki tudja hol áll meg, ám hogy kit talál el adja magát, s a sózsák nehézségű test nekicsapódik a neromágusnak, aki látszólag szépet nyekken. Közelebb lép hozzá, majd fogát összeszorítva kinyújtja kezét irányába, hogy felsegítse.
- Még két esélyt adok, mielőtt támadnék.
- Egy süketnémával könnyebb lenne együtt dolgozni...
- Nem vagyok egy csapatjátékos. Ha nem tetszik jelents fel.
* Kezét félresöprik, kedve lenne leköpni a nekromágust, ám így simán visszafogja magát, s valahogy nem tör ki belőle a düh, ami egyébként nem picit emészti lelkét... Vette a fáradságot, hogy segítsen, hogy nyitni próbáljon barátságosan, s most kiderül, hogy teljesen feleslegesen? Miféle disznóság mán ez? 
~ Egyértelmű, ezek szerint nekem kell összedolgoznom, s nem nekünk.
* Végül a nekro összeszedi magát, s egy csontvázat idéz meg, melyből azonnal egy íj lesz... Jó kis trükk, lát benne rációt, talán még lesz is értelme, feltéve ha a mágus tudja is kezelni azt az íjat. Lándzsáján fordít egyet, hegyét Esroniel felé tartva, s most már ő is szándékszik kivenni a részét a játékból.
- Most annak kell lenned.
- Hát legyen hallgasd ezt a javaslatot: Kerüld meg, és szorítsad kettőnk közé. Rohamozd meg, de érd el, hogy mindig velem egy vonalban maradjon. Én meg lelövöm. Lehet, hogy kikerülné, de szerinted kifogja, ha ezzel kockáztatná, hogy téged találna el? Bízol a te szentedben annyira, hogy megpróbáld ezt?
* Kissé meglepődik a dolgon, a férfi immáron idegre helyezett húrral vár az ő mozgására. Piszkos trükk, de nem válogathatnak igazán, elvégre ellenfelük elég erős ahhoz, hogy minden lehetőséget ki kelljen próbálniuk a sikerhez.
- Megpróbálhatjuk, jobbat nem tudok... De az a pajzs nem dísznek van a kezében.
* Egy sóhaj után megfeszíti izmait, majd lassú, oldalazó léptekkel a Zsinatelnök körül járva megpróbálja azt megközelíteni. Úgy látszik a vigyorgó Esroniel rájött a trükkre, s csakúgy mozogni kezd, biztosítva azt, hogy a háromszög státusza ne változzon. Meglepő is lett volna, ha ilyen egyszerű lesz bekeríteni... Egyedül ez biztosan nem fog menni, nem tud elég nyomást kifejteni egy pajzsos alakra.
- Bánt a pajzsa? Akkor foglald le, vagy szorítsad a földhöz azzal a bökővel! * A nekromanta kissé megfigyeli a termet, majd folytatja. * - Indulj a fal felé. Ne hagyd, hogy könnyen védhető állásba érjen. Ha a falhoz ér, nem fogja tudni tartani a háromszöget!
- Ennél nagyobb hülyeség aligha akad, ha sarokba szorul annál erősebb. Harcoltál már falnak vetett hátú pajzsossal?
* Ennek ellenére továbbra is próbálja valahogy nyakon csípni a zsinatelnököt, aki pont olyan, mint egy... nyak nélküli lény, elvégre nagyon kemény a védelme, s nem akad rajta sehol rés.
- Mint mondtam érd el, hogy ne jusson jól véthető helyre... ez már a te dolgod nem az enyém. Amúgy meg ha sarokba szorul te nem támadhatod, de én igen. A nekromantának nem okoz problémát egy pontba való idézés.
- Könnyen beszélsz... * Jegyzi meg keserűen, majd megpróbálja kissé szaporázni a léptét *  - Előbb nem úgy tűnt, mintha értél is volna vele bármit.
* Ideje taktikát váltani, ahelyett, hogy körözésre játszana, inkább közelebb lép a zsinatelnökhöz, egyenlőre tartva a tisztes távolságot, hogy ezzel elintézze azt, hogy nehezebb legyen a háromszög tartása. Minél közelebb vannak egymáshoz a sarkok, annál nehezebb figyelni a harmadik pontra, s nagyobb szabadsága lesz ahhoz, hogy variáljanak. A nekromanta is csatlakozik végre a játékba, lehetővé téve azt, hogy sikerüljön bekeríteni a jó öreg Nielt. A terv többnyire életképes, ám szar kerül a palacsintába, s végül a Nekromanta térdelve rogy le a földre.
~ Ilyesmihez folyamodni... A Zsinatelnök úr nagyon komolyan veszi az egészet, nem adhatok 100%-nál egy kicsivel se kevesebbet.
* Ha csak egy pillanatra is, de a térdeltetés biztosan igényel egy kis figyelmet, így jelenleg azt érzi, hogy eljött az idő a támadásra, s lábának minden izmát összefeszítve elrugaszkodik egy kissé, hogy csökkentse ura és maga közti távolságot, majd még az egész mozdulat lendületével kilöki előre a fegyvert, hogy az érkezzen először célpontot, nagy lendületet hordozva magával. Bár a fegyver az elnök pajzsát éri, nem rossz kezdet ez, s háta szökkenése most először valamiféle reménnyel tölti el, hogy talán képes lehet sérülést okozni neki. Amaz valamit halkan suttog, majd végül megszólítja.
- Rendben, természetesen az is egy módja az együttműködésnek, hogy a társad kihasználod, de az kevés lesz ide.
* Mindeközben egy-két nyíl távozik is a nekromágustól, de semmire sem elég pár pillanatnyi zavarás kivételével, s így kihúzván magát, két sóhaj között pár lépést távolodik Esronieltől, majd elgondolkodik a megjegyzésén. Most csak használták egymást, de nem dolgoztak össze... Egyáltalán tudnak úgy harcolni, hogy utóbbit teszik? Reménykednie kell benne, ez egy komoly lecke, s nem kaphat minden nap ilyet.
- ... Nekromanta, mi a neved?
- Ne azzal foglalkozz, hanem figyeld az ellenfeled! Készülj!... Amúgy Ashor.
* Már csak magára se veszi a dolgot, lehetséges, hogy a mai lecke nem is csak a csapatmunkáról, hanem titkon igazából arról szól, hogy a legelviselhetetlenebb alakokat hogyan kéne szolidaritással kezelni. Megfeszíti magát, majd amilyen sebesen képes kimozdulni, úgy rohan a zsinatelnök felé, s a mozgás lendületét kihasználva készül kilökni a fegyvert, egyenesen Niel felé. Most ő lesz a figyelem elterelés, nem a nekromanta, a jó csapatjátékos magát áldozza fel, s nem a másikat. Pillanatra szeme von Himmelreich felé szalad, s meglát valamilyen furcsa lángot benne, melytől azonnal kiveri a hideg. Legszívesebben megfordulna, s egy " Nope, not this one " társaságában elhagyná a termet, de talán meg kéne mutatnia az önfeláldozását, meg minden... Le kell nyűgözni Ezymezyt, nem hagyhatja magát! A támadás sikerülne is, ám a zsinatelnök elrántja a fegyverét, félre, ezzel egyenesen kitéve a szellem jeges támadásának. Csúnyán csapódik végig rajta a fagyás, a dér azonnal megmarja a páncélját, s bár nem sebesül meg igazán, rettenetesen rosszul esik neki a hideg. Emellett el is esik, s úgy hever a földön pár pillanatig mint egy teknős. Képes lenne felemelkedni, de valahogy nem kívánja a mozgást, mert elterült mint a nagy alföld. A nekromanta végre valahogy elkezdett meglágyulni irányába, s felsegíti a földről, amit hálásan el is fogad.
- Ez már nem volt rossz. Most viszont én jövök. Egy perc felkészülésetek van.
- Azthiszem most jött el az All In.
* Elsőre nem érti igazán mire céloz a másik, ám végül kapcsolatot von az alles és all között, sikeresen kisilabizálva, hogy ez biza Alles In/Im lenne. Ha nem lenne egyértelmű, végül a magyarázat is megérkezik, s erre időnként röviden bólint, vagy éppen nem.
- Használd minden képességed vagy technikád amid van. Én miden holtamat szólítani fogom, és amennyi vesszőt tudok ráküldöm. Nemsokáig fogom tudni ezt használni, szóval kevés időd marad. Addig pedig törj át a védelmén.
- Nem lesz elég lefoglalni a zsinatelnököt, valahogy tőrbe kell csalni... Az a dárda amit használtál jó lehet.
- A feladat, hogy megsebezzük, nem az, hogy legyőzzük!
- Nem ér semmit megsebezni, ha nem azzal a szándékkal történik, hogy le is győzzük.
- Csak éppen különbség van a teféle sebzésed, és e között. * Sebesen egy tőr repül felé, melyet azonnal el is kap, s kissé megszemlél. Nem érti mi a funkciója. * - Ha közel kerülsz hozzá szúrd meg.... Ha lesz rá lehetőséged... Ugyanúgy mérgezett, mint a nekromanták szolgáinak bármelyikének. Igaz, hogy nem hat valami gyorsan, de lehet sikerül majd okozni egy-két cifra pillanatot neki. Mellesleg... azt hiszed egy Angyal erejével elbírnál? Hát sok sikert...
- Megoldom a magam módján, nem kell a méreg...  * A másik kérdésre megvonja a vállát * - Nem, de a legkevesebb amit tehetek az, ha megpróbálom. A kishitűség ritkán szül eredményt.
- Indulj!
* A parancsra csak fáradtan elfordítja a szemét, majd sebesen megmozdulva elindul a zsinatlenök felé, nem rohanva, de kocogva. Mindeközben a Nekromanta is mindenét beleveti a támadásba, s egymás után lövi el a nyilait, s idézi meg a lényeket. Minden nagyon gyorsan történik, de hirtelenjében az egész világ lelassul, s valamilyen furcsa indokból mindent olyan tisztán érez és lát. Úgy látszik nem volt jó mozzanat ellent menni a zsinatelnök által szabott szabályoknak, de jelenleg késő ezen morfondírozni, s a magát teljesen kimerítő Nekromanta szánalmasan féllábra csuklott valója most úgy látszik veszélybe került. Teste megremeg, pokolian nincs kedve vele foglalkozni, de kénytelen lesz őszinte társaként tekinteni rá, s mivelhogy a terv kettejüktől származott, s reá is bólintott, a felelősség csak úgy övé is, mint a másiké. Irányát módosítva a zsinatelnök megtámadása helyett a Nekromágus elé áll, s közömbös tekintettel megszorítja a fegyvert, ami így lángra gyúl kezében. Teste megfeszül, előre dől kissé, hogy képes legyen tejes súlyából szúrni, ám lényegében nem is támadni szeretne, hanem adni pár pillanatot a mágusnak, hogy arrébb másszon. Most már csak az elnökre figyel, Ashor megszűnt létezni mögötte. A baj hirtelen és fájdalmasan érkezik, lába kártyavárként rogy össze, s térdelve elveszti azt az erőt, melyet teljes lendületével tudna kifejteni. Ez már megint egy rossz nap, utolsó megmaradt pillanatában hónaljával átfogva a földnek feszíti a lándzsát, s kitartja azt a zsinatelnök irányába, hogy legalább hátha a saját lendülete képes lesz megállítani, ha más nem. Szeme becsukódik, hogy felkészüljön az ütéshez, s bár még éppen érzi, hogy nekisimul arcának a hideg fém, következőnek már arra eszmél, hogy egy kényelmes kórházi ágyban fekszik. Szeme vörös a sebesüléstől, fél képe is véraláfutásos, bár még így is egészen szerencsésen megúszta az esetet. Ilyen hát a Zsinatelnökkel szórakozni. Kissé körbenéz, kellemes hely, s a még kellemesebb meglepetés az, hogy ott ül mellette Esroniel. Nem szól semmit, csak figyeli a férfit, aki megmutatja a kezét, amin némi pirosodás jelzi az égések nyomát. Visszagondolva lehet kisodorta a lándzsát félre, akkor égethette meg magát. Hát mégsem annyira haszontalan, mint gondolta.
- Köszönöm.
* Nyögi ki végül, majd eddig felemelt fejét ismét leereszti a párnájára, s sebesen kisétál az eszmélete az ablakon túlra, hogy majd valamikor úgy 6-7 óra visszatérjen, s összeszedve magát lemehessen gyengélkedni a saját szobájába.

Botomat előreszegezve néztem a férfit, majd egy pillantást vetek a mellettem álló nőre. Nem túlzottan füllött hozzá a fogam, hogy vele harcoljak, de mindenesetre a helyzet továbbra is úgy tűnt, hogy még hasznos lehet nekem, hisz ha szerencsém van egy igen erős és félelmetes ellenféllel végezetek majd. Bár nagy valószínűség szerint, ha sikerülne is, az őrök kivégeznének, de hát… legalább sikerült valami nagydolgot végrehajtanom a halálom előtt. Máris kizártam mindenféle fölösleges dolgot a tudatomból, és teljesen az előttem levő ellenfélre fókuszálok. Botomat meglengetem magam előtt, majd a végét a földhöz csapva belefogok a szükséges varázsszavakba. Szinte a bot a földre sem ért, már működésbe léptek a holtjaim, és fürgén előtörve indultak meg a Zsinatelnöknek a lehető legtöbb irányból, ez esetben 3 különböző felől. Persze nem gondoltam, hogy ezek túlságosan sokáig féken tudnák tartani, de éppen ezért próbálok utat indítani a csontdárdámnak a férfi lábfejétől egészen a térdéig. Azonban ezt a manőveremet egy hirtelen felvillanó mágikus burok akadályozta meg, ugyanis valamiért a burok megállította a csontból készült tüske felszínre törését. Egy cöh kíséretében tudtam csak ezt le… mígnem a férfitámadásba nem kezdett. Az egyik goblin nyakát elkapva egyet pördüléssel szétzúzta azok fejét, majd a kezében maradt egyetlen szolgámat egy jól irányzott lendületátvivéssel felém küldte. Ismét morgok egyet, és megpróbálok arrébb lépni az élőholt lövedék elől, fegyveremet blokkoló felületként magam elé emelve. Bár a támadás szöge nem volt teljes, és sikerült valamennyire kivédenem a botommal, még így is volt benne annyi erő, hogy a földre küldjön. A társnőm lépett mellém és kezét nyújtotta felém, de volt bennem annyi jó modor, hogy félre üssem azt, és magamtól támaszkodjak talpra.
- Még két esélyt adok, mielőtt támadnék.
- Egy süketnémával könnyebb lenne együtt dolgozni...
- Nem vagyok egy csapatjátékos. Ha nem tetszik, jelents fel.
Ezzel fel is álltam nem foglalkoztam azzal, hogy leporolja ma ruhámat, hanem újabb mágiába fogtam. Egy csontváz bukkant elő közvetlenül előttem, ám ahelyett, hogy a férfinak küldtem volna megragadtam a lény gerincét, és beléfecskendeztem a nekro mágiámat, amellyel átformáltam a testét. Hamarosan egy csontból képzett íj maradt csak a kezembe, és néhány vessző a földön, majd lehajolva máris vettem egyet kézbe. Eközben a nő ismét megszólított.
- Most annak kell lenned.
- Hát legyen hallgasd ezt a javaslatot: - kezdek végül bele kissé türelmetlenül - Kerüld meg, és szorítsad kettőnk közé. Rohamozd meg, de érd el, hogy mindig velem egy vonalban maradjon. Én meg lelövöm. Lehet, hogy kikerülné, de szerinted kifogja, ha ezzel kockáztatná, hogy téged találna el? Bízol a te szentedben annyira, hogy megpróbáld ezt? – kérdezem tőle kissé mérgesen, de érezhető gúnnyal a hangomban.
Végül a nő fontolóra vette az ajánlatom, és legnagyobb meglepetésemre belement. Először csak felvontam a szemöldököm, de végül elmosolyodok, de nem válaszolok rögtön, csak miután elindult, és látszólag az ellenfelünk nem hagyja meg nekünk az előnyt, hogy a hátába kerüljek.
- Bánt a pajzsa? Akkor foglald le, vagy szorítsad a földhöz azzal a bökővel! – morgok rá - Indulj a fal felé. Ne hagyd, hogy könnyen védhető állásba érjen. Ha a falhoz ér, nem fogja tudni tartani a háromszöget!
- Ennél nagyobb hülyeség aligha akad, ha sarokba szorul annál erősebb. Harcoltál már falnak vetett hátú pajzsossal? – hüledezik a nő, mire csak, mintha csak valami idiótával beszélnék, kissé ingerülten válaszolok.
- Mint mondtam érd el, hogy ne jusson jól védhető helyre... ez már a te dolgod nem az enyém. Amúgy meg ha sarokba szorul te nem támadhatod, de én igen. A nekromantának nem okoz problémát egy pontba való idézés.
- Könnyen beszélsz... – panaszkodik a nő - Előbb nem úgy tűnt, mintha értél is volna vele bármit.
Erre, válaszra sem méltatom semmi értelme veszekednem egy egyszerű pórnéppel. De ha legközelebb is gúnyolódni mer, kitépem a nyelvét. Bár végül elindult, így én is készülődhettem indulni, hogy kiszélesítsük a háromszög oldalait. Azonban ahogy próbálnék meg egyre inkább távolodni érzem, ahogy kiszáll az erő a lábamból, és teljesen a földre taszít. Fél térdre rogyva próbáltam felállni, de valami nem engedett. De elég volt ránéznem a Zsinatelnökre, és tudtam, hogy ő művelt itt valamit. Összeszorított fogakkal mormog némi csinos kis szitkot a férfi felé, ám rögtön meg is könnyebbülök a szokatlan erő elszállásától, amikor a társnőm megrohamozta a férfit, és ezzel megszakadt a mágia. Kissé megrázom a fejem, majd felemelem íjam és lövök. A vessző azonban egy nagy koppanással széttört a férfi pajzsán, így egyelőre ugyanott vagyunk, ahol elindultunk. A férfi szavaira nem igazán figyeltem, mivel újabb stratégián gondolkoztam
- … Nekromanta, mi a neved?
- Ne azzal foglalkozz, hanem figyeld az ellenfeled! Készülj! – rivallok rá a nőre, majd egy rövid morgás után halkabban hozzáteszem – Amúgy Ashor.
Végül egy kisebb szünet után, már-már kezdett bennem összeállni egy újabb lehetőség, ám ahelyett, hogy el tudtam volna ezt a gondolatomat, még dolgozgatni, a nő támadásba lendült. Egy apró „cöh” kíséretében újabb varázsszavakat kántálok, mire jó öreg szellemtársam máris megidéződik egyelőre nem bukkanva elő a földből. Végül kivárt az alkalomra, és tudtam, hogy nincs szüksége a jelzésemre a támadáshoz, így mikor kellő pillanat elérkezett, már ki is szállt a földből, majd ellőtte mágikus fagylövedékét. Azonban meglepő dolog történt. A zsinatelnök egyszerűen megragadta a fegyver és megpörgette a nőszemélyt kivédve ezzel a lövedéket, amitől társam elvágódik. A férfi szavaira csak összehúzom a szemem, majd odalépek a nőhöz és talpra ráncigálom, mivel gondolom úgy sem fog olyan gyorsan felkelni magától.
- Azt hiszem most jött el az All In. - Használd minden képességed vagy technikád, amid van. Én miden holtamat szólítani fogom, és amennyi vesszőt tudok, ráküldöm. Nem sokáig fogom tudni ezt használni, szóval kevés időd marad. Addig pedig törj át a védelmén.
- Nem lesz elég lefoglalni a zsinatelnököt, valahogy tőrbe kell csalni... Az a dárda, amit használtál jó lehet.
- A feladat, hogy megsebezzük, nem az, hogy legyőzzük!
- Nem ér semmit megsebezni, ha nem azzal a szándékkal történik, hogy le is győzzük.
- Csak éppen különbség van a teféle sebzésed, és e között. – mondom majd a nőnek dobom az egyik goblin tőrt, amelyet nemrég szettem fel - Ha közel kerülsz, hozzá szúrd meg.... Ha lesz rá lehetőséged... Ugyanúgy mérgezett, mint a nekromanták szolgáinak bármelyikének. Igaz, hogy nem hat valami gyorsan, de lehet sikerül majd okozni egy-két cifra pillanatot neki. Mellesleg... azt hiszed, egy Angyal erejével elbírnál? Hát sok sikert...
A nő a méreg szó hallatán eldobja a kést, mire én csak morgok egyet.
- Megoldom a magam módján, nem kell a méreg... Nem, de a legkevesebb, amit tehetek az, ha megpróbálom. A kishitűség ritkán szül eredményt.
- Indulj! - förmedek végül rá.
Alig indult azonban meg a nő, én is harcba szálltam. Sorra idézem meg a goblinjaimat, amelyek rögtön meg is indultak felé, miközben egy zombi próbálja meg megragadni a férfi lábait meggátolva a mozgásban. Eközben én és szellem társam lövedékeinkkel bombázzuk, ahol csak érjük remélve, hogy átcsúszhatunk a védelmén. Azonban négy-öt lövés után teljesen lefáradtam. A szemeim előtt a világ elhomályosult, és fél térdre rogytam. Hallom, ahogy a férfi felém közeledik, majd a nő elénk áll. Felnyögök, ahogy látom, hogy a férfi egyre inkább közelít a nőhöz. Van olyan sejtésem, hogyha egymásnak mennek, én húzom a rövidebbet, így rögtön arrébb is gurulok, pont időben mivel nem sokkal később a férfi állt ott, ahol én voltam nemrég. Félig a földön fekve próbálom megtámasztani magam, és lihegve próbálok még eszméletemnél maradni, ami igen nagy nehézséget okoz azonban.
- Add meg magad, még most. – közli velem a férfi, azonban, ha olyan helyzetbe is lettem volna, hogy válaszoljak, akkor sem mondtam volna ki – Elég, ha bólintasz.
Azonban végül mordulok egyet, és átengedem magam a sötétségnek. Végül egy falutól északabbra ébredek fel. Innen épphogy csak rálátás nyílik a szállingózó füstoszlopokra, melyek a kéményekből törtek fel. Egy ideig eltartott, mire összeszedtem magam, de miután észrevettem, hol vagyok, csak mordulok egyet. Nem hittem volna, hogy az alávaló szentfazék betartja, amit ígér, de egyelőre szabad voltam. És ahogy láttam… még jutalmat is kaptam. felnyaláboltam a kis csomagot, majd elgyengült lábakkal feltápászkodok, és tovatámolygok az úton hasogató fejjel.

At least you tried. A bátroság értékelendő, és sok jó mozdulatotok volt, szóval küldetés teljesítve! Jutalom pedig...

Hilde: 5x Nyersvas
Ashor: 2x Dongóméreg 3x Gyöngyvirág
Köszöntem!