Küldetés: Szomorú Csalogány

Nebelwaldhoz közeli faluban, Schönheimban nagyjából másfél hete tűnt el egy ember, és mivel a falusiak elkezdtek aggódni érte, így az elöljárójuk hirdetést adott fel a megkeresésére egy nagyobb összeg fejében. Konkrétumot erről ugyan nem írnak, és maga a felhívás is csupán annyiból áll, hogy egy Johan Lieb nevű egyénnek nyoma veszett, a fentebb említett időpont óta nem látták őt. Külső személyiségjegyekhez pedig ezek kerültek: izmos és jól megtermett férfi szépen kirajzolódó, erős állkapoccsal, görbe krumpliorral, apró, kék szemekkel. Világos, rövidre nyírt hajzuhataggal rendelkezik, arcán kisebb borosta található. Jellegzetessége, hogy hiányzik jobb kezének gyűrűsujjáról egy ujjperc.

Ashe: Megkapod ezt a felhívást, és talán elég ígéretesnek találod ahhoz, hogy valamivel messzebb utazz, hogy utánanézz ennek az ügynek.

Bane és Gerard: Rátok bízom, hogy hogyan juttok el a megadott helyre. Délen gyakorlatilag bármelyik hirdetőtáblán találkozhattok ezzel a felhívással, de akár tévedhettek arra is egy-egy kitérő-, felfedezőút miatt is.

Schönheim, ahogy a neve is elárulja, valóban egy gyönyörű hely. Az erdőben található, a fák ölelésében, teljes összhangban a környezettel, és ez igazi nyugalmat adhat a természetbarát személyek számára. Dús aljnövényzet a földút mellett a mezítelen lábaknak biztonságot ad: puha, kellemesen simogató. Természetesen nem érdemes letérni az ösvényről, hiszen, mint láthatjátok mindannyian, egészen könnyű lehet eltévedni, aki nem tapasztalt erdőjáró. Erre gondolva talán nem is akkora csoda, hogy a falu egy báránykája elveszett.
A szokásos erdei hangokat hallhatjátok, ahogy közeledtek a cél felé: madárcsicsergés, a szél játéka a falevelekkel, -ágakkal, fűszálakkal. Már-már elcsábíthatja az erre érkezőt ez a kellemes zene, hogy megálljon egy kis gyönyörködésre szánt időre, viszont ha így is tesztek, előbb-utóbb eszetekbe jut, hogy feladatotok van. Ha nincs ínyetekre a bámészkodás, annál jobb, hiszen hamarabb értek a helyszínre, ahol érdeklődhettek az ügyet illetően.

Posztotok addig tartson, míg megérkeztek Schönheim falai közé valamilyen oknál fogva, legyen az egy különös jelenség elképzelése, izgalmak látása, egyszerű kíváncsiság, bármi. Időpontot nem adok, rugalmas vagyok, így ha mindannyian véstetek, írom a következő kört. Akinek még nincs meg a skype elérhetőségem, PM-ben küldöm, kérdés-kérés esetén ott is zaklathattok.

Az erdőben bandukoltam, mikor érdekes hangokra lettem figyelmes. Mintha próbálnának valamit beszélni, de nem csak pár ember, tömegek. A hang irányába fordultam, és megindultam felé. Ahol emberek vannak, ott kaja is van. Ha nincs, akkor is van, mert akkor megeszem az embereket, akik ott vannak, ezen ne múljon. Pár perc múlva meg is pillantottam az ember tömeg szélét, akik egy csoportba állva próbáltak valamiben dűlőre jutni, és mikor közelebb értem, hallottam csak meg, hogy valaki eltűnt a közeli faluból. Nem voltam túlságosan szalonképes, de úgy véltem, amíg nem okozok gondot, addig az emberek sem akarnak majd végezni velem, így közelebb merészkedtem, szinte betévedtem a csoportosulásba. Páran kérdőn néztek, néhányan odébb húzódtak, mikor megláttak, de úgy tűnt sokkal komolyabb dolgokkal vannak elfoglalva, minthogy megjelent egy démon közöttük.
- Barátaim! Ez tarthatatlan. Lassan második hete már, hogy nem hallottunk drága barátunk, Johan Lieab-nek nyoma veszett. Senki, de tényleg senki nem indult el megkeresni őt, és a falu vezetése aggódik, így felhívást intéz a bátrabb és kalandvágyó réteg felé: aki megtalálja, vagy legalább ki tudja deríteni, hogy merre van, mi történt vele, az nem marad honorárium nélkül a vezetőség jóvoltából. – hangzott el a felhívás a tömeg számára, és meg sem gondoltam a dolgot, a kezem magától lendült a levegőbe.
- Én! Kiderítem, és ha él, vissza is hozom őt. – fogtam rövidre, remélve, hogy sem külsőm meglátva, sem pedig kissé érdes hangom nem riasztja majd el, vagy ugrasztja nekem a tömeget. A kikiáltó csak meredt rám, mintha életében most látna először démont.
- Mi van, pajtás? Nem találkoztál még eddig démonnal? – tettem fel az egyszerű kérdést, mire nyelt egy nagyot, de végül válaszra nyitotta a száját.
- Csak nem ilyen… – nem tudta befejezni, szerintem kereste a megfelelő szavakat, de mielőtt kimondta volna, csendre intettem, nem akartam, hogy befejezze.
- Ne aggódjon, amíg kapok elég ellátmányt, senkinek nem fog baja esni, ígérem. Egyelőre nem akarok semmit az emberektől, de látszólag nektek segítségre van szükségetek, nekem pedig kajára. Ez mindkettőnknek jó, hidd el. – az ember csak nézett rám, majd végül bólintott.
- Schönheim-ban, a falu vezetősége többet fog tudni mondani. A férfi odavalósi, így ők jobban ismerik. Én csak nem rég érkeztem a felhívásra, de nincs elég bátorságom nekivágni a vadonnak és az ismeretlennek. – legalább őszinte. Megköszöntem, majd ahogy irányt mutatott, meg is indultam a Schönheim felé.
Egy-két napi járóföldre meg is találtam, és megpillantottam a falu határát. Földművesek, kereskedők, és néhány, szedett-vedett őr. Amikor megláttak, először összenéztek, és nem tudták, mitévők legyenek, majd mikor őket is felvilágosítottam, hogy semmi rosszat nem akarok, kísérettel ugyan, de az elöljárókhoz vittek, akiktől megkaptam a pontos személyleírást a férfiról. Arra gondoltam, a városban kellene kezdenem, hátha valaki tud valamit, a baj az, hogy származásom visszakozásra buzdíthatja őket, meglátjuk.

Hosszú az út Nebenwaldig, és még hosszabb, ha az embernek gyalogolnia kell. Szerencsére Gerard leleményesebb ennél, s fel is ugrott az első arra jövő szekérre, amely a sötét tündék felé tartott. A kocsis egy földműves volt, aki szénát vitt eladni. Lia, az amulettbe zárt démon mint mindig, most is igyekezett felkészíteni útitársát, mire is számítson.
~ Gyönyörű hely Nebenwald, majd látni fogod. A maga formájában varázslatos. Ráadásul a mágusaik a holdat használják erőforrásként.
~ Ahogy mondod. Ha sikerülne valahogy rájönni, hogyan is csinálják, azzal mérhetetlen hatalom kerülne a kezünkbe. Ennek ellenére még mindig nem tudom, hogyan tudnám használni, még ha meg is találnám.
~ Most még nem is tudod. De ha majd sikerül elsajátítanod az összes teknikámat, képes leszel bármilyen erőt magadhoz ragadni…na jó, talán a papok kántálását nem fogod ismételgetni.
~ Hehe, már alig várom.
Ahogy haladtak az úton, szépen lassan elértek Schönheim városába. Békés helynek tűnt, így Gerard úgy döntött, itt tölti az estét.
~ Innen már nincs is messze Nebenwald. Ha jól haladunk, pár napon belül már a tünde mágia rejtelmei után kutathatunk.
~ Fergeteges lesz, én mondom. Amikor elsőnek tanulmányoztam holdmágiát, azt hittem elröhögöm magam.
~ Miért, mit találtál?
~ Ja semmi, csak belegondoltam, hogy mennyire rossz lehet, hogy a nap felében az erőforrásodat kénytelen vagy odaképzelni magad mellé.
~ Mintha a te látványod számomra nem lenne illúzió...
A víg cseverészés közepette Gerard nem is figyelt oda, merre megy, így nem csoda, hogy kapásból az első útszéli hirdetőtáblának nekiment. A fejét dörzsölgetve nézett jobbra balra, mire megpillantott egy érdekes hirdetést, amit a táblára szögeztek ki.
~ Egy Johan Lieb nevű egyénnek nyoma veszett, másfél hete nem látták. Külső: izmos és jól megtermett férfi szépen kirajzolódó, erős állkapoccsal, görbe krumpliorral, apró, kék szemekkel. Világos, rövidre nyírt hajzuhataggal rendelkezik, arcán kisebb borosta található. Jellegzetessége, hogy hiányzik jobb kezének gyűrűsujjáról egy ujjperc. A megtalálónak egy nagyobb összeg üti a markát!
~ Ej, hogy mik vannak...
~ Ja, mintha valami színdarab konfliktusa lenne. Téged érdekes?
~ Nem különösebben. De ha gondolod, megnézhetjük, mi jár a háttérben.
~ Ezekben a plakátokban mindig van valami, ami megfog. Csak egy rövid kitérőt teszünk, mielőtt továbbindulunk.
~ Okés, akkor keressük meg a városházát!

Mindenki útrakelt hát, pár órás eltérésekkel meg is érkeztek Schönheim falucskájába, és emiatt az eltérés miatt minduntalan elkerülitek egymást. Azt mindannyian megtapasztaljátok, hogy annak az egyetlen személynek a hiánya senkinek sem jelent gondot - látszólag. Amíg nem hozzátok fel ezt a témát, addig mindenki megtartja mosolygós, jókedvű hangulatát, elvégre az itteni viszonyokat tekintve tényleg nem lehet okuk panaszra. És talán még felejteni is akarnak...

A település közepes méretű, se nem nagy, se nem kicsi, és meglepően forgalmas. Az itteniek sürögnek-forognak, a piactér ugyan kicsi egy igazi városihoz képest, az ehhez társuló zsibongás viszont nagyon is várost idéző. Egyik-másik eladó hangos kiáltásokkal próbálja eladni portékáit, mások viszont csendesen, morcosan hátrahúzódva álldogálnak, mivel biztosnak hiszik, hogy estére áruik nagy része elkel. Itt is bizonyára akad pár információ, így aki akar, erre is tévedhet.

A városháza (avagy faluház) nem túl nagy építmény, egyáltalán nem tűnik ki másik két ház közül, csupán a feltűntetett szöveggel lehet megkülönböztetni a többitől.

Bane: A faluházban egy vékony, csontos alkatú személlyel találkozol, sötét haja rendezett, barna bajuszkája alatt barátságosan mosolyog, mélykék tekintete ugyanolyan szelíd, és már ez is egyértelműsítheti a számodra, hogy az itteniek igencsak kedvelik őt, nem hiába ő az elöljáró. Érezhető, hogy fenntartásai vannak veled kapcsolatban megjelenésedből kifolyólag, de mivel a meghirdetett ügyről van szó, a lehető leginkább próbálja háttérbe szorítani enyhe ellenszenvét, és készségesen válaszol mindarra, amiről kérdezel. Ha csak az alap dolgokról van szó, amik az első posztban vannak feltűntetve, mint például hogyan néz ki, azt megkapod azon bejegyzés alapján. Több, másról szóló érdeklődésnél keress fel!

Gerard: A faluháznál egy magas, már-már kórosan vékony alakkal találod szembe magad - ez bizony a falu vezetője, bármilyen meglepő is. Az viszont nem lehet meglepő, hogy ugyanaz a személy fogad, akárcsak Bane-t: szelíd, mélykék szemek, sötét haj, barna bajuszka. Kérdéseket illetően megtalálsz mind Skype-on, mind itt - akár üzenet formájában is küldheted a kérdések árját, és az erre kapott válaszokat majd egybegyúrod. Ahogy neked kényelmes.

Ashe: Eldöntheted, hol kezdesz el érdeklődni, van pár lehetőséged, mint például a fentebb említett piactér, valamint a falu keleti részén található egy Fehér Macskának nevezett fogadó. Talán ezek a számodra legvonzóbb helyek, amik informálódásra megfelelőek, de ha akarsz, máshova is kerülhetsz, csak értesíts, és már vezetlek is tovább. Akár itt, üzenetben, akár facebook-on, de megtalálsz, csak bátran!

Várom a kérdések árját és áriáját!

A nyomozások legjobb kiinduló pontja, valamilyen publikus, a közösség számára is nyitott épület. A faluháza viszonylag egyszerű épület volt, egy nagy előtér, és néhány kisebb iroda-féleség az ott dolgozóknak. Nem is kellett sokat várnom, míg az elöljáróval beszélni tudok, pár perc, és már a szentem előtt is álltam. Nem teketóriáztam sokat, és rögtön a lényegre tértem, nem volt túl sok időm, ha még a munkát is el akartam végezni. A férfi csont sovány volt – de még így is elrágódnék rajta – viszont a haja annál sötétebb, és annál rendezettebb. Kék szeme pedig szelíd volt, mint egy újszülött borjúé; egy fincsi borjúé. Kisöpörtem a gondolatokat a fejemből, majd elkezdtem a beszélgetésünket, remélve, hogy tud használható információval szolgálni.
- Nem is kertelnék sokat, ha nem bánja. Tudja, kik látták utoljára a férfit? – teszem fel az első kérdésem.
- Ezzel kapcsolatban több dolgot is hallottam. – kezdte a válaszadást. Megkerüli az asztalt, majd megáll velem szembe és neki támaszkodik az asztalnak, majd komolyra véve a hangját folytatja. – Többen állítják, hogy eltűnése előtt megfordult a piactéren nagyjából délben, ilyen például Bernhard Tischler vagy éppen Helga Melf. Ha esetleg érdeklődni szeretne, Herr Tischler-t többnyire a Fehér Macska fogadóban megtalálhatja, ami a falu keleti részén van, Frau Melf pedig csak pár épülettel lakik odébb. – a férfi talán túl komolyan vette az egészet.
- Miért borul el mindenkinek a kedve, ha az eltűnt neve említésre kerül? – jövök elő a soron következő kérdéssel, mire a férfi arca szintén elborul, és egy pillanatnyi rosszálló pillantást követően válaszol:
- Tudja, egyszerű emberi együttérzés. Herr Lieb közkedvelt tagja a közösségnek, és csak remélni merem, hogy nem kell múltként beszélnem róla. – fejezte volna be. – Mindenesetre a rosszat senki sem akarja emlegetni. – teszi még hozzá. Erre felkapom a fejem, de annyiban hagyom, valószínű arra gondolt, hogy a férfi már nem él.
- Herr Lieb mennyire volt fontos tagja a közösségnek? Úgy értem, maga mellett dolgozott, vagy a fogadóban, esetleg magas beosztásban?
- Egyszerű favágó és asztalos munkákat végez, vagyis végzett. Ha Schönenheim nagyobb város lenne, bizonyára semmit nem jelentene az eltűnése, így viszont, mivel, mint ahogy korábban említettem, közkedvelt személynek számít és meglehetősen érezni a hiányát, bár inkább társalgások, vagy sörözgetések alkamával. Ha viszont félre tesszük az érzelmeket, az eltűnése semmilyen következményekkel nem járna. – vett egy mély levegőt. – Egy kicsit keményebben mondva, egy egyszerű munkás volt, akit bármikor pótolhatunk. – mondja egy kicsit hidegen a férfi, amire talán még én is összerándulok. Megfontolom a hallottakat, és próbálom összerakni a képet, mert eddig úgy néz ki, hogy a férfit a föld nyelte el.
- Volt olyan, aki rosszat akart volna neki? Aki bántani akarta volna?
- A falu békés, ellenségeskedés nem jellemző. Ha van nézeteltérés azt lerendezik a Fehér Macska fogadóban egy ökölharc keretein belül. – vonja meg a vállát. Úgy tűnik, a Fehér Macska egy komolyabb közösségi terület, és lehet, hogy ha itt végeztem, megérné oda átmenni, és körbe kérdezni.
- Alapvetően nincs itt senki, aki kárt okozhatna, hacsak nem egy konyhakéssel. Nem tartom valószínűnek, hogy bárki is ilyen szörnyűséget tenne, hogy aztán bűnbakot keressen, még ha meg is neveznek valakit…hacsak. – merült el a gondolataiban, megvakarja a fejét, és gondolkodni látszik.
- Végül is, van itt egy fél-elf lány. Még csecsemőként hagyták itt Schönheim-ban. Úgy tűnik, hogy az elf vér kissé túlbuzog benne, és azt beszélik, jóban van az állatokkal. Mármint túlságosan jóban. Sokan azt állítják, hogy farkasokat szelídít, aminek eddig nem tulajdonítottak nagy jelenőséget, de most, hogy Herr Lieb, eltűnt…nos, tudja. A dolog igen csak felkapott téma lett azóta, és ha esetleg beszélni szeretne vele, akkor az erdőben, a városon kívül, nyugatra megtalálja. – fejezte be a mondandóját, mikor elindult vissza, hogy ismét leüljön a székére. Nagyot sóhajtottam, mert nem tudtam eldönteni, merre lenne érdemes elindulni. Mint egy jó gyümölcsös tál, mindet akarod egyszerre. Óh, ha már gyümölcstál, láttam egyet az asztalán.
- Szabad esetleg… – már nyúltam a tál felé, mikor elhúzta.
- Ez közösség számára van itt. – mondta nyájasan.
- Érdekli Herr Lieb története vagy sem? – ismét a tál felé nyúltam, és kikaptam belőle egy nagyobb féle zöld almát, majd egy laza mozdulattal, egyik kezemből a másikba dobtam, mielőtt elkaphatná.
- Bocsásson meg, a falánkság, tudja. – kacsintok rá, majd el is iszkoltam az irodából, hogy találkozzak a fél-elf lánnyal.

Nem volt nehéz megtalálni a városházát, az meg még kevésbé lepte meg, hogy már megbíztak valakit a helyiek közül, hogy fogadja és vezesse a polgármester elé. Nagyon nagy port kavarhatott a faluban egyetlen ember eltűnése, ha ennyi figyelmet szentelnek az ügynek. A polgármester kedvesen üdvözli Gerardot.
- Üdvözlöm. Köszönöm, hogy ilyen messzire elutazott, hogy segítsen nekünk.
- Igazán semmiség. Bőven van időm.
- Nyugodtan helyezze kényelembe magát. – mutatott az egyik fal mellett álló székre.
- Köszönöm, inkább maradnék állva.
- Ahogy jól esik. Felteszem, átfutotta a hirdetést, ami alapján ide talált.
- Igen, de van egy-két részlet, ami homályosnak tűnik a szememben. Mondjon el mindent, amit az ügyről tud. Töviről hegyire!
Eltűnődve néz fel a plafonra, simít végig párszor állán, majd miután összeszedte a gondolatait, belekezd abba, amiről értesült:
- Biztosan tudja, hogy mit tartalmazott a hirdetés, viszont ezen kívül lehet, nem tudok többel szolgálni - gondolkodik még. - Rendesen élte itt mindennapjait, a szokásos kocsmázások nem maradtak ki nála sem a megszokott baráti verekedésekkel.
~ Kocsma, mi…
~ Azokat már jól ismerjük.
- Favágóként gyakran járt ki az erdőbe, egy-egy alkalmakkor még az is megesett, hogy egy éjszakát kinn töltött. Ez is így indult, a harmadik éjszaka után kezdett el aggódni a családja, de, mint láthatja, azóta sem tért vissza. Homályos minden, éppen azért raktam ki ezt a felhívást, hogy egy eszes egyén kiderítse, mi történt valójában - halvány mosoly válik láthatóvá arcán, mintha bízna benned ilyen téren. - Tudja, a falusiak félnek az ismeretlentől, így ők nyilvánvalóan nem fognak utánamenni.
Gerard megeresztett egy halvány mosolyt.
- Az ismeretlen csak egy illúzió arról, hogy létezik valami, amit soha nem leszünk képesek megismerni. Engem nem tántorít el. Kik álltak közeli kapcsolatban az eltűnttel?
- Közeli kapcsolatban elég sokan. Ott van a családja, Frau Lieb és kislánya, északkeletre laknak, valamint a Fehér Macska fogadóban lévő személyek közül a legtöbben jó viszonyban vannak, avagy... voltak vele. A fogadó keletre található, ott tényleg bárkitől érdeklődhet Herr Lieb felől, bár a jókedv nem garantált - keserű mosolyra húzódnak ajkai, tehetetlenül megvonja vállait. - Gondolom, egyértelműsödött a maga számára, hogy meglepően szociális életet élt.
- Talán túlságosan is…
- Tessék?
- Á semmi, csak elméláztam magamban. És mondja, vannak gyanúsítottak?
- Nem szeretek senkit gyanúsítgatni, elvégre ez egy békés környék, mindenki jó kapcsolatot ápol a másikkal, ezért is lepett meg ez az eset - vakarja meg a fejét. - Én nem vádlok senkit, de egyesek előszeretettel emlegetik azt a félelf lányt, akit még csecsemőként hagytak itt. Bizonyára a tündevérnek köszönhető, hogy kivételesen jól kijön az állatokkal. - Kis hatásszünetet tart. - Sejtheti, mi a következő lépés: azt állítják a faluban, még ha nem is nyíltan, hogy farkasokat szelídít, és hogy velük kapta el Herr Liebt. - Hangja komoly, kissé szomorkás. - Alapvetően jó lány, szerény és kedves, és hogy őszinte legyek, én nem gyanakszom rá, viszont ha maga igen... Nos... Az erdőben, nyugatra, kicsit beljebb, rengeteg nyomot hagy, azokat követve biztosan rátalál - mosolyodik el halványan, mintha csak emlékeket idézne fel.
- Nem gyanakszom rá. Sőt, szerintem ő lesz az, aki segíthet megfejteni ezt az ügyet.
Ezzel látszólag sikerült egy kis derűt vinnie a polgármester szívébe. Nyilván örülhet, hogy az ügyet megoldani kívánó bátor jelentkező nem kezdi el azonnal a helyieket vádolni.
- Volt Herr Liebnek bármiféle sötét ügye?
A sötét ügyek hallatán felvonja a szemöldökét.
- Kicsi a hely, ezek a... sötét ügyek hamar a felszínre kerülnének, és gyökerestül kiirtanánk. Egyszerű favágóként és asztalosként aligha keveredhetett ilyesmibe, valamint nagyon boldog körülmények közt élt családjával.
- Nem is feltételeztem mást. Esetleg tud még valakiről, akitől kaphatok plusz információkat?
- Néhány plusszal talán Bernhard Tischler vagy éppen Helga Melf tud szolgálni. Herr Tischlert többnyire a már korábban is emlegetett Fehér Macska fogadóban tartózkodik, Frau Melf pedig csak pár épülettel lakik odébb, könnyedén megtalálja. Tudtommal ők azok, akik utoljára látták Herr Liebt, de hogy tudnak-e bármi hasznosat hozzátenni, nem tudom - ingatja meg a fejét. - Ha a Fehér Macska fogadóban lévő cimboráktól eleget hallott, akkor a piactéren is érdeklődhet, elvégre az a másik fő helye az információk cserélődésének - megenged magának egy kedves mosolyt.
- És hol fordult meg utoljára, mielőtt eltűnt volna?
- Herr Tischler és Frau Melf szerint a piactéren volt eltűnése, avagy az erdőbe való indulása napján délben. Délután indulhatott el, bizonyára még betért egy rövid beszélgetésre a fogadóba.
- Köszönöm a válaszokat. Ígérem, igyekszem minél hamarabb pontot tenni a történet végére.
- Ha bármiben segítségére lehetek, csak jöjjön ide.
- Értem. Ha megbocsát, most távozom.
A faluházáól kiérve azonnal elkezdte feldolgozni a kapott információkat. Li illúziója megjelent előtte, amint kilépett a ház ajtaján. A lány értetlen fejjel bámult az arcába.
~ Haver, te aztán tudsz kérdezni.
~ Mire célzol ezzel?
~ Kicsit túlságosan is körmönfont vagy. Abból amit kaptál, azt kell mondjam máris forró nyomon vagyunk.
~ Pontosan. Tehát, először elmegyünk abba a híres neves Fehér Macskába, ott megkeressük Bernhard Tischlert, majd Helga Melfet.
~ A családját meglátogassuk?
~ Ugyan...
~ Te is így gondolod, mi? Nem hinném, hogy bármit is észrevettek volna.
~ A fogadó után pedig nincs más hátra, mint…
~ Megtalálni azt a félelf lánykát…
~ És felkérni, hogy segítsen nekünk…
~ Megtalálni Herr Liebet a farkasaival.
~ Ha ő a tettes, megpróbál majd minket eltenni láb alól…
~ De ha nem, akkor megtudhatjuk a segítségével, hova is tűnk el az illető.
~ Imádom, amikor ugyanarra gondolunk!
Azzal a páros fogta magát és elindult a Fehér Macska fogadó felé.

Mivel nagy rá esély, hogy egyesek nem ismerik az előzményeket ezért tőmondatokban megpróbálom felvezetni. Régebben mikor még egyszerű tanonc voltam véletlenül felfedeztem egy szuper erős hashajtót majd egy aprócska félreértés miatt el kellett menekülnöm. Évekkel később amint egy titkos verseny figyeltem a fülembe jutott miszerint valaki pénzé tette az én felfedezésemet. A váltók sosem érdekeltek, de azért kicsit felháborított, hogy valaki a megkérdezésem nélkül használta az én felfedezésemet. Még emlékeztem pár nekromanta névvel, akivel együtt éltem és hozzám hasonlóan érdekelte őket az alkímia. Így hát készítette egy listát és elhatároztam mindannyiukat felkeresem csakhogy ez nem is olyan egyszerű dolog. Mi halottídézők gyakran keltünk útra, hogy magányosan bejárjuk a világot. Szerencsémre kaptam egy fülest, hogy egy Schönheim nevezetű faluban található az-az ember, akit én keresek. Mikor megérkeztem azon nyomban kérdezősködni kezdtem ám nem jártam sok sikerrel. Egyetlen egy olyan alkimistát sem láttak legalábbis nem olyat, aki messziről érkezett volna. Természetesen nem adtam fel és vagy fél órán keresztül faggattam a népet mikor felcsillant egy reménysugár. Állítólag láttak egy tehetséges alkimistát, aki elég messziről érkezett és egy nagyon csinos nőszemély társaságában volt. Nem is kellett keresnem egyből meg találtam úton a fogadó felé. Haja szőke volt a szeme pedig kék egy szó, mint száz nagyon jól nézett ki. Bementem a fogadóba, hogy szemmel tarthassam a nőt természetesen elhajtottam a pincért hisz nem inni mentem oda. Hallottam szóbeszédeket miszerint valakinek nyoma veszett azonban ez egy cseppet sem érdekelt megvolt nekem a magam baja. Csuklyám árnyékának köszönthetően nem láthatta, hogy pont őt figyelem. Az volt a tervem, hogy szemmel tartom és előbb utóbb elvezett a célszemélyhez.

Johan Lieb.
Próbálom magam elé képzelni az arcát, ahogy haladok a lovamon Schönheim felé.
Már meg sem lepődöm azon, hogy Hellenburgban keltette fel a figyelmem egy megbízás. Épp egy zsoldossal beszélgettem, mikor odajött hozzánk egy ismerőse, és elkezdett beszélni a faluról, ahol eltűnt egy ember. A zsoldos figyelmesen hallgatta a részleteket, aztán csak nevetett. 'A misztikumok nem illenek hozzám' - mondta.
Így van, az efféle marhák maradjanak a puszta öldöklésnél. Johan Lieb eltűnését mintha nekem találták volna ki.
Oda se figyelek a természet szépségeire. Az almásderesem magától követi az ösvényt, így van időm átgondolni a feladatot. Egyszerű: meg kell találni valakit, akiről senki nem tudja, merre van.
Az viszont zavar, hogy én meg erről az alakról nem tudok semmit. Ezen sürgősen változtatni kell.
Ahogy a faluba érek, leszállok a lóról. A vezető felé kellene vennem az irányt, de az ráér... ha rögtön hozzá megyek, lehet, hogy egy fontos információforrástól vágom el magam. Senki nem tud többet, mint az egyszerű emberek - csakhogy ezt a tudást még ki is kell bogozni a sok értelmetlenség meg pletyka közül.
Igaz, a pletykákra is sokszor érdemes figyelni.
Körülnézek. Szép falunak tűnik első pillantásra, de ez ugyanúgy nem foglalkoztat, mint a fű puhasága vagy az ég kéksége idevezető utam során. Nem gyönyörködni jöttem, hanem azért, hogy közelebb kerüljek a célomhoz. Hogy sikerülni fog-e? Azt nem tudom, lehet, csak távolodom tőle... de ha nem próbálkozom, semmire se jutok.
Egy öregasszonyt látok meg: komótosan gyomlálgatja a kiskertjét. Remek, az effélék mindig minden szóbeszédről tudnak, így talán valami érdekeset is hallhatok tőle. Talán.
Itt az idő elkezdeni a kérdezősködést.
-Jó napot! Ha nem haragszik, zavarhatom pár kérdéssel?
- Neked is szép napot, fiam! - felnéz, két keze tiszta föld. Jól belemerült a munkába, holott még talán dél sincs. - Kérdéssel? - érdeklődve néz. Talán már most sikerült kíváncsivá tennem?
-Nem a legkellemesebb téma: az eltűnt férfiról, Johan Liebről lenne szó. - minek húzzam az időt? Hiába próbálkoznék óvatosabban, előbb-utóbb fel kellene fednem, miről is kérdezősködöm valójában.
Komorrá válik. Nem meglepő.
- Mit akarsz róla tudni?
Szerencse, hogy már kész a válaszom erre. A feladat részleteiről majd a falu vezetője felvilágosít; a lakók másban segíthetnek.
-Főként az érdekelne, mit gondolnak róla a falusiak. Milyen ember? Vannak, akik az ellenségüknek tekintik?
- Nem volt annak a Johannak sose rossz híre! - legyint, mintha csak el akarná hessegetni a ki nem mondott gyanúm. - Családja van, sokan szerették, segítőkész fiatalember volt... Kár is érte - sóhajt. Vajon tényleg sajnálja?. - Ellenség meg... - itt mintha megvillanna a szeme. Feláll, ha engeded, odalépdel hozzád, és halkabban kezd el beszélni. - Tudod, fiacskám, azt hajtogatják, hogy nem volt sose ellensége. Az a tipikus jófiú volt, akivel mindenki kijött, de één... én tudok egyet s mást - nocsak. Ez érdekes lehet. - Van egy Csalogány nevű lyányka. Mindenki azt mondja róla, hogy milyen kedves, de tudod, mi ebből az igazság! Semmi! Még a kígyó is nagyobb igazságot mond!
Csalogány? Nocsak, azt hiszem, találtam egy érdekességet... ha nyomot nem is.
-Lányka? És ki ez a lányka? Mi köze van Johanhoz?
Úgy nevetgél halkan, hogy egy inkvizítor azonnal boszorkánypert indítana ellene.
- Egy félelf suhanc, akit az erdőben találtak. Én már az elején tudtam, hogy nagyon rossz ötlet befogadni, de a falu vezetője ragaszkodott hozzá - rázza meg a fejét. Nagyon gyűlölheti ezt a szerencsétlent. - Farkasokat nevel az istenadta! Farkasokat, érted ezt?
Tehát egy félelf, aki jóban van az állatokkal. Nem csoda, ha vannak ellenségei.
-És a falu megtűri ezt? Vagy a többi lakó is rossz szemmel néz rá?
- A hozzám hasonló vén, de nagyon is tapasztalt szipirtyók még mindig ellenzik - ha nem színészkednék ilyen jól, felnevetnék az önkritika hallatán. - Én nem szeretem. Akkor is megmondtam, hogy balszerencsét fog hozni a fejünkre, hát megtörtént! Amúgy meg a falu vezetője azt mondja, hogy teljesen ártalmatlan - forgatja a szemeit. - Majd valaki biztos elhiszi, mi? Johan is amiatt a rongy miatt tűnt el!
Ez egyre érdekesebb.
-És milyen idős ez a félelf? - ha már mesélt róla, igyekszem minél több részletet megtudni.
A 'szipirtyó' egy vállvonással húzódik távolabb.
- Alig húsz. Szépsége elején jár, de ha így folytatja a vadászatot... Még nálam is rondább lesz.
Vajon mennyi igaz mindebből? Tényleg ez a húszéves lány gyilkolt volna meg egy ártatlant? És ha igen, akkor miért?
Ismét csak még több kérdést kaptam a kérdéseimre.
Nem baj, akkor is megpróbálom világosabbá tenni a helyzetet.
-Történtek már gyanús dolgok Csalogány körül? Olyanok, amiket el akarnak tussolni?
- Gyanús dolgok? - gondolkodik el kissé a válaszon. - Hát azon kívül, hogy nem egyszer tűnt el csirke komámasszonyéktól, még nem. A magadfajta vándorokra nem igazán figyelünk, de érzem a csontjaimban, hogy egyik-másik szintén meghalt pár éles fogsortól a torkukban.
Húha, ez aztán a burkolt figyelmeztetés.
-Akkor jobb lesz vigyáznom. - mosolyodom el. - Merre van ez a lány?
- Érdemes ám! Jobb lenne, ha mihamarabb továbbállnál, mielőtt téged is elérne a végzeted. Nem hinném, hogy bárkit is megkímélne - zsörtölődik. Tényleg nagyon utálhatja ezt a Csalogányt. - Többnyire az erdőben lófrál, napestig vissza se jön, van, amikor kinn éjszakázik a kedves vadászkópóival, szóval ha szerencséd van, nem találkozol vele. Ne menj arra, amerre a nap nyugszik.
Rendben. Akkor irány nyugat. De előbb...
-Majd ügyelek. Köszönöm a válaszokat, öreganyám! Ha feltehetek még egyet, merre találom a falu vezetőjét?
- Szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál - na, ez a nevetés már korántsem olyan elborult, mint az előbbi. Talán tud épeszű is lenni? - Ó, hát az nincsen messze innét, kövesd az utat, aztán fordulj jobbra. Ki lesz írva, így hamar megtalálod, meglásd! - és egy széles mosollyal mutatja az utat.
-Akkor ismét köszönöm! Ég áldja! - búcsút intek neki, és elindulok a jelzett irányba.
Irány a vezető. Vagy előbb... még többet kellene kérdezősködnöm?

//Nos hát akkor elérkezett a következő kör ideje! Elnézést a késlekedésért, de most már beüt a nyár, itt leszek, aktív leszek //

Gerard, Adrastea, úgy döntötök hát mindketten, hogy a fogadóba mentek, Schönheim keleti része felé. Már távolról láthatjátok az épület oldalán lógó cégért, ami nem meglepő módon egy macskát ábrázol, és nevét nem a semmiről kapta: ahogy beléptek, egy termetes, kövérnek mondható, hatalmas bundájú, makulátlanul tiszta és fehér bundát vehettek észre a pulton elnyúlni. Kényelmesen terpeszkedik a szőrmók, nem zavartatja magát, és újabb vendégek érkeztével még a füle botját sem mozdítja - borzasztóan elkényeztetett egy dög lehet.
Az itteni fogadós jókedvűen törölgeti a tányérokat, sorjában helyezi vissza a helyükre az evőeszközöket, tölti a sört, a bort, kinek éppen mi kell. Egyik-másik asztalnál gyakran hangosan felnevető vendégek üldögélnek, másutt csendesen reggelizők - ezek a visszahúzódóbb személyek bizonyára átutazóban vannak errefelé, de még akár az is lehet, hogy ugyanarra a feladatra jöttek, mint ti. Lehet, érdemes lesz velük elbeszélgetni?
Mielőtt eltűnődhetnétek rajta, a hangosabb társaság felől valaki felkiált:
- Ejj már, Bernhard, hát már megint nyertél!

//Örülnék, ha tudnánk egy közös időpontot találni, ahol levezethetjük ezt a kört, és mint ahogy az itt megszokás, a skype egészen kényelmes lenne. Még megvárom, mit gondoltok erről, és ha nektek is jó, azon nyomban küldöm az accountomat.//

Astonien, neked nem tudok mit mondani, csak azt, hogy komm, vár rád egy randi skype-on velem.

Belép a Fehér macska fogadó ajtaján, majd körbetekint.  Nem kelt túlzottan nagy feltűnést, egy-két ember odapillant az ajtó felé, majd amint meggyőződtek róla, hogy nem valami útonálló bandita tévedt ide, visszafordulnak és folytatják mindazt, amit eddig csináltak. A legtöbb vendég kisebb csoportokban ül egy-egy asztalnál és beszélgetnek, isznak, vagy éppen kártyáznak. Hamar megpillantja a keresett személyt, aki pár barátjával együtt az egyik sarokban kockázik. Odamegy hozzá és barátságos, szívmelengető hangon leszólítja.
- Üdvözletem, nem bánja ha helyet foglalok maga mellett?
Tekintve, hogy társaságban van, így mind Berni és kisebb kockázó csapata meglepetten és kérdőn tekint feléd.
- Nem, dehogy - válaszol zavarodottan. - És szép napot, fiam - biccent feléd, pótolva a köszönést. - Csak nem kockáznál te is? - biccent fejével a kockák felé.
Ránéz a dobókockákra. Jól ismerte a játékot, hiszen Lia rengeteget játszott, amikor még volt neki mivel. Vállat von, majd felel a kérdésre.
- Szívesen beszállnék.
Helyet foglal az egyik üres széken és magához vesz párat a kockákból és egyet a nem használt poharak közül.
- Rendben van, fiacskám.
- Tétben játszanak, vagy csak úgy?
Ahogy leül mellé, meglapogatja a vállát.
- Tétben, természetesen, de csupán húsz váltó tévesztésenként. Nem nagy ár - legyint egyet. - És ismered-e azt, mikor két kockával játszik egy csoport, és egyre nagyobbakat kell dobni vagy hazudni? - vigyorodik el csibészesen.
Gerard erre csak elmosolyodik.
- Természetesen ismerem.
Majd int, hogy nyugodtan kezdhetik a következő kört. A jelenlévők nem is zavartatják magukat.
- Rendben van - szélesedik a vigyora sűrű arcszőrzete alatt. - Gustav, tied a kezdés - szólít meg egy másik megtermett pasit, aki megrázza a kockákat, asztalhoz vágja a poharat, majd beles alá. Széles vigyorral egyenesedik fel, és vidáman közli:
- 65.
A következő elhűlve néz egy darabig.
- Ezt nem csinálhatod velem komolyan - nevet kínosan.
- Tehát nem hiszed? - hajol közelebb hozzá gyanakodva nézve rá.
- De-de, hiszem! - adja meg magát a soron következő, és átveszi a poharat, amit először lerak, hogy tenyerébe köpjön, majd összedörzsöli azokat. - A Jóisten csak megsegít - rázza meg a kockákat, asztalra csap, majd óvatosan meglesi, mit is kapott. Mély levegőt véve emelkedik fel, és rád néz:
- 11.
Csodálkozó és meglepett 'hű'-zés következik.
- Ez aztán erős kezdés! Fiam, mihez kezdesz? - fordul feléd Berni is.
Sokat gondolkozik, vajon elfogadja e, vagy inkább hazugot mondjon. De végül úgy dönt érdemesebb elfogadni, mert így megvan rá az esélye, hogy nagyobbat dobjon.
- Elfogadom.
Elveszi a kockákat, majd dob egyet.
A két kocka 1-1 4-est mutatott. Gerard elégedetten mosolyog
- 44.
Berni megfontoltan húzogatja szakállát. Elég kis esélye van annak, hogy tényleg igaza legyen. De talán egy megérzés azt súgja neki, hogy jobb hinnie a fiatal tudásdémonnak.
- Nem rossz, fiam, nem rossz - eltűnődik egy darabig. - Legyen, add azokat a kockákat! - int, és ahogy átadja neki, ő is dob egyet, mire hangosan felnevet.
- Ma rám mosolyog a szerencse, 55!
- Kegyetlenség - rázza a fejét vigyorogva a soron következő. - Megkísértem a szerencsém, add! - passzol, aztán Berni hozzád hajol.
- Egyébként honnan jössz, fiam? Nem láttalak erre még - suttogja, szemeivel kíséri az eseményeket. A soron következő, vékonyabb, nyurga alkat 66-ot mond, ezt azonban nem hiszi el neki az azt követő, és talán nem meglepő módon nem annyi volt a kockákon, hanem 5 és 4. Egy élete elment, húsz váltót pedig az asztal közepére tesz egy fájdalmas mosollyal. Gerard figyelte a többi játékos reakcióit, hogy kiismerhesse, mikor hazudnak. Kicsit meglepődötten forgatta jobbra balra a fejét, amikor rákérdeztek, merről jött.
- Hellenburból jöttem, ottani mágustanonc vagyok. Azért küldtek ide, hogy segítsek kideríteni, mi történt Herr Liebbel.
Helleburg hallatán felderül, de ahogy Lieb kerül szóba, komorabbá válik.
- Ó, hát oda is eljutott a hír? - dünnyögi. - Ezek szerint kérdezősködni jöttél? - érdeklődik szenvtelenül (közben megy tovább a játék, jött egy 32-es, azt egy 53-as követte).
Fáradt arckifejezést szimulálva dörzsöli a homlokát, mintha már neki is elege lenne abból, hogy megállás nélkül ezen az ügyön kell dolgoznia.
- Inkább pihenni egy kicsit. Egész nap kutattam, de a városban senki nem tud egy árva szót sem. Úgyhogy gondoltam, eljövök egy kicsit kiereszteni a gőzt.
- Hát igen, arra bizony szükség van. A faluvezető szívesen emleget ott fenn, a székében üldögélve engem, csak mert utoljára láttam - mintha kissé ellenszenves lenne. - Nem mintha többről tudnék, mint a többiek - vonja meg a vállát. (dobtak egy 44est, hosszabb ideig eltart a morfondírozás, végül elfogadja a következő fél)
- Te jössz, fiacskám! - hívja fel a figyelmed rá, és a melletted ülő felé bök állával.
- 55!
Ahogy Gerard figyelte feltűnt neki, hogy a hangja enyhén remeg, és ezt leplezve megpróbálta az eredményt mélyen a szemébe nézve közölni.
~ Hazudik.
~ Egyértelműen.
- Hát igen, fejetlenül rohangál az egész város már lassan.
Vesz egy mély levegőt, majd elkezdi ismét a homlokát dörzsölgetni.
- Tudja - feleli morfondírozva - most gondolok bele, ha maga látta utoljára, talán tudna nekem segíteni. Az én képességeim azokra a részletekre összpontosítanak, amiket mások hajlamosak figyelmen kívül hagyni. Mit szólna hozzá: ha ezt a kört megnyerem, hajlandó nekem segíteni?
Az előtte lévő érdeklődve fordítja tekintetét Bernire, és ő is meglepetten vizsgál téged, utána jóízűen elneveti magát.
- Rendben van! Ahogy akarod. - Érezhetően kíváncsi, mire fel van ez a nagy magabiztosság a részedről.
- Ez esetben, hozugot mondok!
Megadón felsóhajt az előtte lévő fickó, és megmutatja a kockákat, melyek nem 55öt mondanak, hanem 43-at. Azonnal elő is vesz húsz váltót, és odateszi az asztalra.
- Szép volt - ismeri el biccentve, és odatolja eléd a kockát és a poharat.
- Ez igen - bólint elégedetten Berni is. - Viszont fiúk, mi itt kiszálltunk. Van néhány dolog, amit meg kell beszélnünk - veri hátba.
Berni, mielőtt lelépne veled, elvesz a középre szórt váltókból valamennyit (a többiek meg nem szólnak, ebből meg leszűrhető, hogy teljesen jogosan cselekszik), majd odébb sétál veled, közben a kezedbe nyomja azt a kis pénzt, amit megnyertél. Gerard győzelemittasan vonul hátra, ahol végre belekezdhet a munkába.
- Tehát? Mit szeretnél? - teszi csípőre a kezét.
- A polgármester nekem sem mondott valami sok használhatót. Mivel maga látta utojára, a biztonság kedvéért megkérdezem, mit csinált akkor éppen Her Lieb, de nem ez az ami elsődlegesen érdekel.
Vesz egy nagy levegőt
- Egy gyilkosságot kitervelni általában több nap. Arra lennék kíváncsi, mit csinált Her Lieb az eltűnése előtti napokon?
- Bizonyára az elöljáró is mondta már, hogy nagyon nyugodt életünk van. Gyakorlatilag ugyanazokat ismételgetjük napról napra - kezdi lassan felidézni. - Itt kockáztunk Johan eltűnése előtt is, ő is köztünk volt, és meglehetősen rossz hazudozó volt - neveti el magát ismét, de nem teljesen örömtelien - van egy szomorú csengése is ennek. - Emlékszem, mesélte is, hogy hosszabb időre menne ki az erdőbe. Állítólag talált egy értékes fát, amit jó pénzért el tudna adni, csak az jóval beljebb volt, mint a többi. Azért sem aggódtam én se egy ideig - vonja aztán meg a vállát tehetetlenül.
Elgondolkodva vakarta meg a feje búbját.
- És ezelőtt is beszélt már arról a fáról?
- Hmmm... - pár másodperc hallgatás. - Nem, nem emlékszem rá, hogy bármikor máskor említette volna. Valószínűleg a legutóbbi kirándulásakor talált rá.
- Ez nagyon érdekes. Úgy hiszem, ezzel tudok valamit kezdeni. - vesz egy nagy levegőt - van még valami, ami ön szerint fontos lehet?
- Fontos? Hát... Kissé mintha nyugtalan lett volna, de szerintem csak izgatott volt a fa miatt.
- Ééértem....köszönöm! Nem is zavarok tovább folytassuk a játékot - feleli mosolyogva.
A férfi biccent egyet szomorú mosollyal.
- Kérhetnék valamit? - állítja még meg a mát visszafele.
- Természetesen.
- Ha sok ilyen ügyben vettél már részt, akkor valószínűleg nem fog meglepni - mondja egy kínos mosollyal. - De kerítsd kézre a tettest. Nem csak nekem, de mindenkinek sokat jelentene.
Gerard elmosolyodott.
-  Megteszem, ami meg kell tennem.
Ezután még egy jó darabig folytatták a játékot, majd miután sikerült pár kört végigjátszania (és közben fejben összeszednie az eddig hallottakat), elköszönt a többiektől és elindult kifelé a fogadóból.
~ Ha hihetünk a hallottaknak, az erdőben megleljük azt, ami homályba burkolta ezt az ügyet.
~ A kérdés az, melyik „azt”?
~ Még én sem tudom. Elsőnek találjuk meg azt a sokat emlegetett félelf lánykát.

Egész jól haladok.
Igaz, hogy nem tudtam meg sokat a nyanyától, az a kevés mégis elég volt ahhoz, hogy tudjam, merre kell továbbmennem. Igaz, csak gyanúsítgatás és pletyka, de ha csak a fele igaz...
Nem, nem gondolok erre. Természetesen a fele sem igaz.
Itt az idő hát elzarándokolni a falu vezetőjéhez, és kihúzni belőle a lehető legtöbbet. Információk? Igen, az is fontos, de nem ez érdekel a legjobban. Valójában a reakcióira, a valódi véleményére vagyok kíváncsi... semmit nem tudok róla, mégis szinte már előre tervezgetem a beszélgetést.
Szinte.
Valójában utálok tervezni.

Nyugodtan haladok az úton, amit a pletykafészek mutatott, mikor zajt hallok meg a közelből. Nyüzsgést, méghozzá olyasfélét, ami nem illik ehhez a kisvároshoz. Hacsak...
...hacsak nem a piac az. Akkor pedig megfontolandó, hogy közelebbről is szemügyre vegyem, Mi lehetne jobb a kérdezősködéshez, mint az? Jó, a kocsma... de arról nem tudom, hogy merre van, feleslegesen pazarolni az időm a keresésre pedig nem akarom, így ez is megteszi.
Egye fene, megnézem, mi van itt.

Tömeg.
De tényleg, vigyáznom kell, hogy fel ne lökjenek - és nem azért, mert olyan bunkók a járókelők, egyszerűen csak tömve van az egész piactér. Valahogy azonban felveszem a ritmust, gyorsabbra fogom a lépteim, és elindulok... valamerre. Igaz, nem nagy az egész, így nincs túl sok bejárható terület.
Eddig rendben, de kit szólítsak meg? Mivel nem igazán érdekelnek az átlagos emberek, próbálok keresni valakit, aki eltér a többiektől... valami sötétebb, félreesőbb, netalántán gyanűsabb alakot... de semmi. Sehol egy csuklya, félreeső pult, vagy szúrósabb tekintetű eladó, de még olyat se látok, akin látom, hogy állatokkal foglalkozik. Ha már ez a Csalogány ekkora természetbarát, én is kereshetek valami hozzá hasonlót - legalábbis kereshetnék, ha lenne. Mindenki békés, nyílt, és mindenki előtt a szokott portéka van.
Kicsi, nyüzsgő, az én szemszögemből mégis unalmas piacra keveredtem.
Hát ez csodálatos.
Na mindegy. Most, hogy feladtam a céltudatos járkálást, akár véletlenszerűen is odamehetek valakihez. Akár ahhoz a harminc év körüli, jókedvű zöldségeshez is, aki egy nénivel beszélget éppen.
Legalább egy vidám diskurzust zavarjak meg, ha más örömöm nincs. Nem mintha ez a céljaim közé tartozna.
És az eladó se méltatlankodik túlzottan.
- Segíthetek valamiben, jóuram? - szakítja félbe készségesen a beszédét.
Bólintok üdvözlésképpen.
- Én csak kérdezni szeretnék, egy kissé komoly témával kapcsolatban. De csak akkor, ha ráér. - ismét nincs értelme titkolni. Ha csak kerülgetem, azzal gyanakvást ébresztek, amit végképp el akarok kerülni.
Az idős nőre néz, aki egy biccentéssel nyugtázza. Ó, hogy ő is itt lesz? Még jobb, egyszerre két információforrásom is van. Kérdés, mennyire hasznosak.
- No, hát tessék csak - fordul ismét felém, csípőre tett kézzel, kíváncsi arccal.
Csapjunk a közepébe.
- Johan Lieb eltűnéséről van szó. - egy pillanatra megállok, feszülten figyelem a reakciójukat. A férfi elkomorodik, a néni pedig értetlenül pislog. Jó kezdés... sejthető volt, hogy nem igazán szívlelik ezt a témát.
- Hát akkor ön is látta a hirdetést? - nem valami készséges a hangja, de azért határozottan néz a szemembe. Gondolom, már túl sokan zaklatták őt (is) ezzel. - Sokan megfordultak már, de nem jártak szerencsével. Mondja, mit szeretne tudni?
Azt, hogy hol tűnt el. Nem egyértelmű?
- Nagyjából azt, amit minden hozzám hasonló. Ki volt ez a Lieb? Milyen ember volt? Mit gondoltak róla a faluban? - teszem fel a szokványos kérdéseket.
- Hát tudja, jómagam nem sokat beszéltem vele, csak mikor a kislánya beteg volt. - rosszul látom, vagy tényleg vidámabb kicsit? - Míg a felesége gondozta, addig ő lejött a piacra vásárolni. Emlékszem, milyen gyámoltalan volt - nevet halkan. - Amúgy favágóként és asztalosként dolgozott. - eddig tartott a jókedv... igen, a múlt idő nem valami szívderítő. - És nagyon segítőkész, családszerető, igazi mintaapa. Nemigen lehetett mit kifogásolni sem a személyiségében, sem a viselkedésében.
Ez eddig semmiben sem tér el a banya szövegétől. De azért tovább ütöm a vasat, hátha meleg még.
- Volt olyan, aki nem kedvelte? Esetleg ellenségesen viseltetett iránta?
- Én nem tudok róla, hogy lett volna. - rázza meg a fejét. Franc. - Tudtommal példamutató életet, hát... - kissé elgondolkodik - ...míg élt.
Nem lehet valami jó így kezelni.
- A fogadóban sokat iszogatott és játszott a barátaival, de velük is minden rendben volt. - most először szólal meg a néni. Ahogy (leplezve a meglepettséget) ránézek, látom, hogy lesüti a szemeit. - Persze voltak alkalmak, mikor összeverekedtek - igen, ez a keserű nevetés egyértelművé teszi, hogy tényleg kedvelték ezt a fickót, nem csak megjátsszák. De ha ilyen közkedvelt (mégis átlagos, ami a legjobb összetétel) volt, akkor miért tűnt el? - De azok barátiak voltak, meg kissé már alkoholmámorosak is.
És még mosolyog is kissé. Mi tagadás, van benne tartás.
- Tudják esetleg, hol tűnt el? Vagy azt, merre tartott? - semmi értelme a kérdéseknek, tudom jól, mégis... valamit mondanom kell. Ha nem tudom folytatni, marad a véletlenszerű próbálkozás.
- Hát... - kezdi rendkívül összeszedetten és átgondoltan az eladó, aztán megakad. Már csak azért is, mert a néni közbeszól.
- Az erdőbe ment. Úgy hallottam, sokat túrázik, hogy találjon néhány használható fát, de az eddigi leghosszabb útja kétnapos volt. Három nap után szólt a felesége, hogy még mindig nem jött haza... És aztán a napok megint teltek... És két hét lett belőle.
Két hét sok idő. Túl sok. Megfigyelem magamnak a kissé félősen földre szegezett tekintetet.
- Ismerte? - megértést csempészek a kérdésbe, pedig őszintén szólva nem érdekel ez az egész. Érzelmek, kötődések... ugyan, megtalálom nekik ezt a Liebet, aztán viszlát.
Aprókat bólogat.
- Én is láttam utoljára, itt, ezen a helyen. A másik szemtanú Bernhard. - új név? Erre valószínűleg mindenki azonnal rákérdezne. Én se teszek másképp.
- Bernhard? Ő kicsoda?
- Nevezhetjük a legjobb barátjának is. - újabb nosztalgia, újabb halvány mosoly.
- Hol találom?
- Esténként a fogadóban tölti az időt. Herr Lieb eltűnése után is megtartották a jó szokásukat, és mostanság is játszanak.
Rendben, ez hasznos. Mégiscsak érdemes lesz ellátogatnom oda, igaz, még ráér.
- Köszönöm. - tartok egy levegővételnyi szünetet. - Még egy kérdésem lenne. Ki az a Csalogány?
Egymásra néznek.
- Egy félelf lányka, már kicsi kora óta itt van. - kezdi az eladó. - Azaz hát... - néz a nénire, aki folytatja a félbehagyott mondatot.
- Hát a falu befogadta, mondjuk nem mindenki örült ennek. Mindenesetre itt nevelkedett, mostanában pedig inkább az erdőt járja. Évek óta csinálja azt, hogy csak éjjel megy haza, de néha ki is marad. Nagyon szereti a természetet.
Szeretik. Látom a néni mosolyán, de érzem az eladó hangján is. Ha erre alapozom a következtetést, a városka többsége bizony nem gondolkodik úgy, mint az a pletykafészek.
Akkor most meg kellene lepődnöm?
- És igaz, hogy jóban van az állatokkal?
- Hát elf. - igen, valóban hülye kérdés volt, ez a halk nevetésből is egyértelművé válik. - Így igen. Emlékszem is rá, még mikor kisebb volt, mesélte is, hogy mennyire szeret a madarakkal lenni. Még egy rókát is majdnem hazavitt! A nevelőjének meg is gyűlt a baja vele.
Rókát? Ugyan már, engem a farkasok érdekelnek. Mégsem kérdezek rá, talán gyanús lenne a faggatózás.
Viszont akkor nem is tudok mást kérdezni tőlük. Illetve dehogynem... de azokat nem akarom feltenni.
- Köszönöm az információkat! Remélem, én több sikerrel járok majd, mint a többiek. - hajtom meg a fejem búcsúzóul.
- Sok szerencsét.
- Reméljük, megoldódik az ügy.
Nagy köztük az egyetértés, a néni még mosolyog is. Tényleg bíznak bennem? Nem, valószínűleg csak rám hagyják, aztán legfeljebb reménykednek, de nem igazán hiszik el, hogy tényleg képes leszek rá. Már ha jól sejtem.
Az igazat megvallva ez egyáltalán nem érdekel.
Irány a vezető.

Nem is kellett sokat gyalogolnom, s tényleg úgy van, ahogy a pletykafészek mondta: könnyedén felismertem a városházát. Találtam is benn pár idevalósit (hivatalnokot?), s ahogy megtudták, kihez jöttem, azonnal idevezettek.
Most pedig itt vagyok. Egy meglepően kicsi dolgozószobában ül a férfi, akit keresek (tényleg ő az?), s mi tagadás, elsőre nem is nézném vezetőnek. Alacsonynak ugyan nem alacsony, de a csontos alkata, a barátságos tekintete, a bajuszkája... valahogy ellentmondanak a kilétének.
Vagy csak én szoktam volna hozzá az egyházi feletteseimhez?
- Nahát, újabb átutazó - érezhetően meglepem, de azonnal feláll, és meghajtja magát, hogy üdvözöljön. - Miben segíthetek?
A hangja sem utal arra, hogy túlzottan tisztában lenne a rangjával. Biztos kedvelik az itteniek, én legalábbis ezt tenném a helyükben. Vagy csak kihasználnám a jóindulatát, de az már részletkérdés.
- Üdvözlöm. - hajolok meg én is. - Mint sokan mások, én is Johan Lieb nyomára szeretnék rábukkanni.
- Nocsak. - nem látom rajta azt. mint a piactéren lévő két alakon... ők, ha nyíltan nem is, de úgy gondolták, esélytelen vagyok. Pont olyan esélytelen, mint a többiek, akik megpróbálkoztak ezzel. Kérdés, ő így érez-e, mindenesetre segítőkésznek tűnik, ahogy az íróasztala elé sétál, és nekitámaszkodik. - Kérdezzen csak. Amit tudok, megosztok önnel.
Amit tud?
- Ismerte Herr Liebet? - ha így áll a helyzet, akkor igyekszem belőle minél többet kiszedni. Személyes benyomások, gyanúk, érzelemalapú feltételezések... ezek sokszor értékesebbek tudnak lenni, mint a nyers információk.
- Személyesen? Találkoztam vele párszor, igen, de nem mondanám, hogy olyan erős kapcsolatot ápoltunk volna. Az alapokat tudom: kisebb családja van, favágó és asztalos, példás életű...
Igen, nagyjából ezt vártam.
- Hogyan viszonyultak hozzá az emberek? Voltak rosszakarói, ellenségei? - nem érdekel, hogy már két embertől is hallottam a választ. Ha ő is ugyanazt mondja, legalább tényleg biztos lehetek benne.
- Nem tudok róla, hogy lettek volna. - rázza meg a fejét. Felfigyelek a szomorkás hangra. - Elég szociális személy... nos, volt, a többség barátként kezelte őt, így érthetően mindenkit megérintett az eltűnése. Azért se nagyon szeretjük felhozni az esetet.
- Nem találtak semmi nyomot azóta sem? - most is együttérzést viszek a szavaimba. Talán könnyebb dolgom lesz, ha megkedveltetem magam.
- Nem, sajnos. Gyanúsítgatás természetesen van, de senki sem tudta rábizonyítani, hogy ő tette volna.
Nocsak. Egyértelmű, kire gondol, de attól még érdemes rákérdeznem. Hisz úgyis ez érdekel a leginkább.
- Ő? Ki?
- Egy félelf lányka, Csalogány. - fájdalmasan mosolyog. Valamiért az az érzésem támad, hogy nem igazán szeret róla beszélni az eltűnés kapcsán.
- Csalogány? Mégis mi köze lehet egy félelf lánynak egy favágó eltűnéséhez? - őszinte vagyok. Tényleg nem értem, miért fognak rá mindent csak azért, mert az erdőt járja, és farkasokkal barátkozik. Ha tényleg ő volt, nem emiatt tette... konkrét indoka kellett, hogy legyen. Ki kell hát derítenem, volt-e ilyen.
- Ezt bizony én sem tudom. Állítólag farkasokat nevel, és a rossz nyelvek szerint valamiért megharagudott Herr Liebre, így ráküldte a farkasait, én viszont ezt erősen kétlem. - kis szünetet tart, de mielőtt feltehetném a következő kérdést, folytatja. - Ó, és mivel az erdőben tűnt el Herr Lieb, azért is gyanakszanak Csalogányra, mert ugye ő is erdőjáró, természetesen az elf vér miatt.
Na, pont az a 'valamiért' érdekel.
- Ismerték egymást? Jóban voltak?
- Az ő kapcsolatukról nem tudok semmit. A sok papírmunka sajnos itt tart engem a nap nagy részében, na meg ez már olyan, amibe nem akarok beleavatkozni. Tudja, magánügy. - mosolyodik el halványan. Magánügy... még jó, hogy az engem soha nem érdekelt. Igaz, most nem (csak) a szórakozásért csinálom ezt az egészet.
- Persze, megértem. - bólintok őszintén... hiába, vannak olyanok, akik foglalkoznak mások érzéseivel. Kicsit gondolkodom, fel merjem-e tenni az egyik legfontosabb kérdést. - Ön mit gondol Csalogány bűnösségéről?
- Kizártnak találom, de ezt sokan vehetik elfogultságnak. - még mindig mosolyog. Úgy tűnik, kedveli ezt a lányt az egész város. Érdekes. - Csalogányt ártatlannak és ártalmatlannak ismertem meg, akitől tényleg nem félhet senki. Inkább én féltem őt az erdőben. - nem érzem őszintének a nevetést, de nem is lepődöm meg ezen. Mégiscsak egy közkedvelt ember tűnt el, és egy olyasvalakit vádolnak, akit ő pártfogol.
Igaz, én nem hinném, hogy Csalogány tett volna bármit is. De majd kiderül.
- És ha Csalogánnyal szeretnék beszélni, merre találom? - gondosan ügyelek arra, hogy ne legyen a hangomban fenyegetés, csupán kíváncsiság.
- Többnyire az erdő nyugati részén van - biccent abba az irányba. Sikerült volna meggyőznöm, hogy nem tartom bűnösnek azt a lányt? Mert nem érzek rajta aggodalmat.
Helyes.
- Egyedül? Mármint... az állataival?
- Igen, többnyire az állatokkal. Ezért is féltem. - ha valaki farkasokat szelídít, azt én nem félteném túlzottan az erdőben, de ezt jobbnak érzem elhallgatni.
Hirtelen (és értelmetlen) ötletem támad.
- A városlakók közül viszont nem mindenki gondolja így, ugye? Például a pletykafészek öregasszonyok.
Elneveti magát.
- Igen, az idősebbek valóban nem támogatták az ötletet, hogy befogadjam. Csak nem találkozott eggyel? - mintha oldottabbá válna.
- Ami azt illeti, de. - mosolyodom el én is. - Az északnyugati kapu közelében gyomlálgatott, és kinézetre is olyan volt, mint aki minden szóbeszédet ismer... többnyire azért, mert ő találja ki őket. Úgy mesélt nekem Csalogányról, mintha a leggonoszabb boszorkány, bestiák ura, meg tudomisénmi lenne... ezek szerint ez csak a túlzott fantázia eredménye?
- Hát szerintem igen, más aligha lehet. - megint nevet. Ez jó jel.
Pár pillanatig az én arcomon is a mosoly uralkodik, de aztán elkomolyodom.
- Tudja esetleg, merrefelé tűnt el Lieb? Annyit hallottam, hogy az erdőbe ment legutoljára.
Megrázza a fejét. Francba.
- Szokásosan elment fát keresni, ami jó alapanyag lehet, bizonyára sokat kóborolt az erdőben, így hiába mondanék bármilyen irányt, nem segítene.
Akkor nincs is értelme tovább maradnom.
- Köszönöm a segítséget! Igyekszem megtalálni Herr Liebet. Vagy azt, aki a felelős a haláláért. - hajtom meg a fejem búcsúzóul.
- A falu nevében előre köszönöm. - követi a példám. - Remélem, sikerrel jár.
- Én is remélem. További szép napot.
Érzem a hátamon a tekintetét, ahogy kimegyek a szobából.
Ideje ellátogatni az erdőbe.

//Először is: Gerard! Kicsit figyelj jobban a posztírásnál, azért ne maradjon már benne a mesélőiben írt e/2 és Berni megnevezés! //

Úgy tűnik, mindannyian elegendő információt gyűjtöttetek ahhoz, hogy elhatározzátok magatokat: körbenéztek az erdőben. Azonban ne olyan sietősen! Erősen alkonyodik már az idő, és ha elindultok, rátok is fog esteledni nagy valószínűséggel, így lehet, nem kifejezetten érdemes ma próbálkozni. Javasolt egy-egy szoba kivétele, egy kis pihenés, és csak a másnapi felkerekedés némi élelemmel és vízzel, ha esetleg hosszabb ideig eltartana a kutatás Csalogány után.


Van néhány lehetőségetek, megvárom, míg mindenki kiválasztja a neki tetszetőset, és utána szólok, miként fog zajlani az egyeztetés (biznyos esetben sorrend is kell legyen):

- éjszaka merészkedtek ki, próbára téve a szerencséteket; ha egyetlen ember ezt választja, elsőbbséget élvezve, egyedül egyeztet velem, ha többen is, akkor már három vagy négy főnek közös időpontot kell találjunk

- másnap nézelődtök, de meg kell adnotok, hogy milyen időben: kora reggel, délelőtt és dél környékén vagy kora délután (késő délután meg már nem érdemes próbálkozni, úgy hamar eljöhet az éjszaka), és így is kialakul egy sorrend, ha nem ugyanazt az időpontot választjátok.

Egész nap itt vagyok, chaten valószínűleg elértek, skype-on ugyanúgy (face-en is, mielőtt belekötnél, Astie), ha mégsem lennék már elérhető, akkor PM-et kérek szépen ezzel kapcsolatban a játékos karakteremre.