Nem tudom elképzelni, hogyan képesek az emberek azokban a szűk nagyvárosokban élni. Gyerekoromban egy faluban éltünk ahol néhányan laktak csak azonban mindenki bőséges élettérrel rendelkezett. Ennek ellenére egy zsúfolt városban egymás hegyén, hátán vannak az emberek ráadásul némelyik még büdös is. Ez azért van, így mert a tömeg miatt nehezen tudják megoldani a szemét problémát és egyesek mindent szépen kiborítanak az ablak elé. Egyszer éppen sétáltam mikor egy vödörnyi furcsa folyadék röpült el előttem, amiben furcsa szagú barna tutyi úszkáltak. Egy szó, mint száz rémes dolog a városban így hát, amikor csak tehetem, nagy ívben kikerülöm. Jobban szerettem a nyugodt és csendes helyeket, mint például a temetőket. Azok a helyek mindig tele vannak ráadásul bármelyik bentlakónak elmesélhetem, a titkaimat sosem fecsegik el másoknak. Ez a történet szintén egy nyugodt, békés helyen játszódik ám nem egy sötét, ijesztő kriptában, hanem egy meleg és virágos erdőben. Minden megvolt, ami egy tőkeletes délelőtthöz kellett sütött a nap, a virágok illatoztak a madarak pedig édesen daloltak. Egy magas fa árnyékába húzódtam félre a meleg elől és csodáltam ezt a természetes szépséget. Pár méterre előttem volt egy bokor tarka levelekkel, amiről egyszer már olvastam. Azok nem levelek, hanem pillangók százai, akik bokornak tettetik magukat. Lenyúltam magam mellé és megfogtam egy kisebb követ azzal a céllal, hogy a közéjük dobom ők felröppennek, ami meseszép látvány lesz. Amint eldobtam a követ rá kellett jönnöm, hogy két hibát is elkövettem egyszerre. Először is az nem egy pillangókkal teli bokor volt, hanem egy sima erdei bokor. Másodszor pedig túl nagy erővel dobtam és a túloldalt valami felnyögött igaz nem láttam, hogy mi. Attól tartottam, hogy sikerült egy medvét magara haragítanom ezért gyorsan felálltam és védekezés gyanánt magam elé kaptam a botomat és vártam, hogy az a vérszomjas fenevad rám vesse magát.
Quest for Azrael