Kezdőlap
Keresés
Regisztráció
Belépés
Nos, minthogy sokan tudjátok (na jó, mindenki), munkám szerint valóban teológushallgató vagyok. Vannak bizonyos gyakorlati alkalmaink, és a most húsvétin a következő prédikációt mondtam el. Akit érdekel, olvassa nyugodtan!
(ps.: A feletteseim most büszkék lennének rám, de szerencsére egyik sincs az oldalon, mert akkor kicsapnának, lol)
Textus: „Ne félj! Én vagyok az első és az utolsó és az élő: halott voltam, de íme élek örökkön-örökké, és nálam vannak a halál és a pokol kulcsai” (Jelenések 1, 17-18)
„Az emberi természetre rátörő félelemérzetet Isten szelíd kopogtatásának tekinthetjük életünk ajtaján, mely arra emlékeztet bennünket, hogy csak lakók vagyunk egy rövidtávra kapott bérlakásban.” írja Alister McGrath oxfordi professzor 1992-ben megjelent Híd című könyvében. Énekeskönyvünk 218 énekében pedig ezt olvashatjuk: "Életünknek rendiben körülvesz a halál Segedelmet kegyelmet lelkünk már hol talál?"
A lelkük mélyén egyszerűen nem tudjuk elhinni, hogy az élet alapvetően tragikus. Minden élettapasztalatunk ellenére szeretnénk reménykedni, valami váratlan pozitív fordulatban, meglepő és alapvetően kedvező változásban. Ez a sóvárgás teljesedhet be, amikor hittel halljuk Jézus Krisztus szavait: „Ne félj! Én vagyok az első és az utolsó és az élő: halott voltam, de íme élek örökkön-örökké, és nálam vannak a halál és a pokol kulcsai” János is Krisztus lába elé esve, mint egy halott hallotta ezt.
Azonban nem olyan egyszerű mindezt hittel meghallani. Ezért 3 húsvéti kérdés átgondolására szeretném meghívni a kedves testvéreket!
1, Elhihetjük józan értelmünk kikapcsolása nélkül a húsvéti történetet, ahogyan a bibliában olvassuk? (Igaz?)
2, A húsvéti hit mennyiben segít minket az élet megragadásában és örömének megélésében, ünneplésében? (Fontos?)
3, Képes feloldani a húsvéti hit életünk tragikus és helyrehozhatatlan eseményeinek fájdalmát? (Hasznos?)
1, Elhihetjük józan értelmünk kikapcsolása nélkül a húsvéti történetet?
Amikor a hihetőség kérdését teszem fel tudom, hogy az egyházi háttérben nevelkedett hallgató számára unalmasan egyszerűnek tűnik a kérdés. Ez az egyház tanítása, axióma-alaptétel, nem vita tárgya, -sorakoznak a gyors válaszok. Így neveltek már minket szüleink, nagyszüleink, hittantanáraink is.
A nem dogmatikus gondolkodású emberek pedig az események valószínűtlenségén, vagy a tanuk hitelességén gondolkodva maximum egy „nehezen” válaszig juthatnak. Hiszen az egész történet olyan ködös: az evangelisták leírásai sem pontosan egyeznek. Az orvos Lukács olyan dolgokat figyel meg, amit egybehangzó társai nem, míg Márk evangélista nagyon fiatal volt az események idején. Jogosan érezhetjük hát, hogy csak "nehezen" hihető a történet.
Azonban tegyük fel fordítva a kérdést! Létezhet-e keresztyénség feltámadás nélkül? Egy alaptalan és nyilvánvalóan nehezen hihető állítás nem zúzta volna-e össze az apostolok, az újszövetség az egész keresztyénség hitelességét már megszületése előtt? Ha nem hittek volna olyan erősen a feltámadásban, nem kockáztatták volna mindenüket annak bizonyításáért. Hiszen a rómaiak és a farizeusok gyakran törtek az apostolok életére, nem is beszélve a korai keresztényüldözésekről. Így a kérdésünkre megint maximum egy „nehezen” választ adhatunk.
Krisztus halála és feltámadása a görögöknek bolondság a zsidóknak botránkozás volt első pillanattól kezdve, ahogy Pál apostol tapasztalta missziói útjai során. "Majd máskor is meghallgatunk" - gúnyolódtak vele a vének az Aeroszpagoszon. Hiszen a görögök pogány hitvilágában a feltámadás teljesen kizárt volt. Szilád, átjárhatatlan túlvilág létezett, és pont ilyen volt a zsidó "seol", azaz "holtak hazája is".
Arra is válaszolnunk kell tehát, miért ragaszkodik mégis a keresztyénség ehhez az állításhoz olyan állhatatosan? Szóval mindenképpen döntenünk kell, mi hogyan gondolkozunk! Mert a vasárnapok istentiszteletének alapja, meglátni és hódolattal fogadni a halálon és poklokon diadalmas Krisztust. A diadalmas királyt, aki a végsőkig megalázta magát értünk, egyszerű emberekért. Ekkor érkezünk meg a hasznosság kérdéséhez.
2, Segít a húsvéti hit az élet megragadásában, örömének megélésében?
Egy kétségbeesettnek, vagy reménytelennek egyfajta utolsó esély lehet. Életünk végén könnyen mondjuk: "Bizony, én hiszek!" - Csak a poklot, a kiüresedést kerüljem el. A bajban a legkönnyebb megragadni Krisztus feltámadását. "Egy próbát megér, mit veszíthetek...?"
De egy fiatal, életerős és sikeres ember mit nyerhet? Pál apostol azt írja a Filippibeliekhez írt levelében: "Tudok szűkölködni és tudok bővölködni is, egészen beavatott vagyok mindenbe” Úgy tűnik az élet egyszeri és megismételhetetlen voltát a feltámadás nem változtatja meg, pusztán felszabadít, hogy ha netalán elrontanánk, elhibáznánk, vagy mások miatt tönkre menne az életünk az sem végleges.
Hiszen milyen boldogság az, hogy tudjuk: "Kincsünk lesz a mennyországban." Megnyugató, hogy ismét láthatjuk szeretteinket, és hogy azzal együtt tölthetjük az örökkévalóságot, aki annyira szeretett minket, hogy minden bűnt, amit elkövettünk, magával vitt a keresztfára.
Így bátrabban és kevesebb görccsel élhetjük meg sikereinket, hálával fogadhatjuk az élet örömeit. Belül visszhangozhat bennünk Jézus Krisztus szava: "Ne félj!" Azonban a másik oldala ennek már következő kérdésünkhöz visz.
3, Képes feloldani a húsvéti hit életünk tragikus és helyrehozhatatlan eseményeinek fájdalmát?
A passió és a feltámadás története egészen biztosan nem veszi el a tragédiák súlyát. A halál fájdalmas marad, az elvesztés fájdalma pedig talán annál is erősebb.
De ugyanakkor olyan belső erőt tud adni a teljes kiszolgáltatottság idején, amely egészen nyilvánvalóan nem belőlünk és nem embertől származik és felül is múlja elvárásainkat.
Ez a hit nem segítség a bajban, hanem megváltás az átkok alól, felemelkedés a teljes megsemmisülésből, egy felülről a Mindenhatótól való élet kezdete. Egy olyan kezdet, ahol félelem, kétségek és szomorúság nélkül élhetünk az Ő közelségében.
Nem ment meg a testi haláltól, de Jézus azt mondja: "Nálam vannak a halál és a pokol kulcsai." Testünk enyészete pusztán elmúlás a bűnnek. Krisztus viszont nem hagyja, hogy lelkünk is halálra jusson. Menekülés ez a hit tehát a legszörnyűbb pusztulás elől, és a fényes, boldog élet kapuja.
A dicsőséges feltámadott testén ott vannak a mély, halálos sebek nyomai, ahogy az evangéliumok bizonyságtételében látjuk. Pont ezért, hiszen Ő is átment mindezen, a mély sebeket hordozók és a halál mezsgyéjéhez közeledők megértésre, megnyugvásra, új erőre találnak nála. Halott volt és mégis él, életet kínál a benne bízóknak.
Tapasztalataim szerint a hamisítatlan húsvéti hit még a gyülekezetekben az egyházban is ritka, még azoknál sem állandó, akik már megtapasztalták az erejét, de vajon miért van ez így? Az alap történelmi esemény nem változik, az egyház, a hit közössége meg nem szűnt az első pünkösd óta és nem is fog megszűnni, de itt a személyes kapcsolatnak a szerepe óriási. János a szeretett tanítvány az utolsó vacsorán a mester keblére hajtja a fejét, a feltámadás után a vízen a halászhajóban felismeri a parton álló Urat a hangjáról és a Dicsőséges Krisztus látására a lába elé esik mint egy holt. A megismerésnek, megtapasztalásnak, közelségnek milyen sok fokozatát élte meg az apostol. Ahol azonban a személyes kapcsolat nem épül ott a hit könnyen elsorvad.
Kívánom a gyülekezet minden tagjának, hogy ezen a húsvéton erősítse kapcsolatát a feltámadottal és tapasztalni fogja a húsvéti hit csodáját az életében!
(ps.: A feletteseim most büszkék lennének rám, de szerencsére egyik sincs az oldalon, mert akkor kicsapnának, lol)
Textus: „Ne félj! Én vagyok az első és az utolsó és az élő: halott voltam, de íme élek örökkön-örökké, és nálam vannak a halál és a pokol kulcsai” (Jelenések 1, 17-18)
„Az emberi természetre rátörő félelemérzetet Isten szelíd kopogtatásának tekinthetjük életünk ajtaján, mely arra emlékeztet bennünket, hogy csak lakók vagyunk egy rövidtávra kapott bérlakásban.” írja Alister McGrath oxfordi professzor 1992-ben megjelent Híd című könyvében. Énekeskönyvünk 218 énekében pedig ezt olvashatjuk: "Életünknek rendiben körülvesz a halál Segedelmet kegyelmet lelkünk már hol talál?"
A lelkük mélyén egyszerűen nem tudjuk elhinni, hogy az élet alapvetően tragikus. Minden élettapasztalatunk ellenére szeretnénk reménykedni, valami váratlan pozitív fordulatban, meglepő és alapvetően kedvező változásban. Ez a sóvárgás teljesedhet be, amikor hittel halljuk Jézus Krisztus szavait: „Ne félj! Én vagyok az első és az utolsó és az élő: halott voltam, de íme élek örökkön-örökké, és nálam vannak a halál és a pokol kulcsai” János is Krisztus lába elé esve, mint egy halott hallotta ezt.
Azonban nem olyan egyszerű mindezt hittel meghallani. Ezért 3 húsvéti kérdés átgondolására szeretném meghívni a kedves testvéreket!
1, Elhihetjük józan értelmünk kikapcsolása nélkül a húsvéti történetet, ahogyan a bibliában olvassuk? (Igaz?)
2, A húsvéti hit mennyiben segít minket az élet megragadásában és örömének megélésében, ünneplésében? (Fontos?)
3, Képes feloldani a húsvéti hit életünk tragikus és helyrehozhatatlan eseményeinek fájdalmát? (Hasznos?)
1, Elhihetjük józan értelmünk kikapcsolása nélkül a húsvéti történetet?
Amikor a hihetőség kérdését teszem fel tudom, hogy az egyházi háttérben nevelkedett hallgató számára unalmasan egyszerűnek tűnik a kérdés. Ez az egyház tanítása, axióma-alaptétel, nem vita tárgya, -sorakoznak a gyors válaszok. Így neveltek már minket szüleink, nagyszüleink, hittantanáraink is.
A nem dogmatikus gondolkodású emberek pedig az események valószínűtlenségén, vagy a tanuk hitelességén gondolkodva maximum egy „nehezen” válaszig juthatnak. Hiszen az egész történet olyan ködös: az evangelisták leírásai sem pontosan egyeznek. Az orvos Lukács olyan dolgokat figyel meg, amit egybehangzó társai nem, míg Márk evangélista nagyon fiatal volt az események idején. Jogosan érezhetjük hát, hogy csak "nehezen" hihető a történet.
Azonban tegyük fel fordítva a kérdést! Létezhet-e keresztyénség feltámadás nélkül? Egy alaptalan és nyilvánvalóan nehezen hihető állítás nem zúzta volna-e össze az apostolok, az újszövetség az egész keresztyénség hitelességét már megszületése előtt? Ha nem hittek volna olyan erősen a feltámadásban, nem kockáztatták volna mindenüket annak bizonyításáért. Hiszen a rómaiak és a farizeusok gyakran törtek az apostolok életére, nem is beszélve a korai keresztényüldözésekről. Így a kérdésünkre megint maximum egy „nehezen” választ adhatunk.
Krisztus halála és feltámadása a görögöknek bolondság a zsidóknak botránkozás volt első pillanattól kezdve, ahogy Pál apostol tapasztalta missziói útjai során. "Majd máskor is meghallgatunk" - gúnyolódtak vele a vének az Aeroszpagoszon. Hiszen a görögök pogány hitvilágában a feltámadás teljesen kizárt volt. Szilád, átjárhatatlan túlvilág létezett, és pont ilyen volt a zsidó "seol", azaz "holtak hazája is".
Arra is válaszolnunk kell tehát, miért ragaszkodik mégis a keresztyénség ehhez az állításhoz olyan állhatatosan? Szóval mindenképpen döntenünk kell, mi hogyan gondolkozunk! Mert a vasárnapok istentiszteletének alapja, meglátni és hódolattal fogadni a halálon és poklokon diadalmas Krisztust. A diadalmas királyt, aki a végsőkig megalázta magát értünk, egyszerű emberekért. Ekkor érkezünk meg a hasznosság kérdéséhez.
2, Segít a húsvéti hit az élet megragadásában, örömének megélésében?
Egy kétségbeesettnek, vagy reménytelennek egyfajta utolsó esély lehet. Életünk végén könnyen mondjuk: "Bizony, én hiszek!" - Csak a poklot, a kiüresedést kerüljem el. A bajban a legkönnyebb megragadni Krisztus feltámadását. "Egy próbát megér, mit veszíthetek...?"
De egy fiatal, életerős és sikeres ember mit nyerhet? Pál apostol azt írja a Filippibeliekhez írt levelében: "Tudok szűkölködni és tudok bővölködni is, egészen beavatott vagyok mindenbe” Úgy tűnik az élet egyszeri és megismételhetetlen voltát a feltámadás nem változtatja meg, pusztán felszabadít, hogy ha netalán elrontanánk, elhibáznánk, vagy mások miatt tönkre menne az életünk az sem végleges.
Hiszen milyen boldogság az, hogy tudjuk: "Kincsünk lesz a mennyországban." Megnyugató, hogy ismét láthatjuk szeretteinket, és hogy azzal együtt tölthetjük az örökkévalóságot, aki annyira szeretett minket, hogy minden bűnt, amit elkövettünk, magával vitt a keresztfára.
Így bátrabban és kevesebb görccsel élhetjük meg sikereinket, hálával fogadhatjuk az élet örömeit. Belül visszhangozhat bennünk Jézus Krisztus szava: "Ne félj!" Azonban a másik oldala ennek már következő kérdésünkhöz visz.
3, Képes feloldani a húsvéti hit életünk tragikus és helyrehozhatatlan eseményeinek fájdalmát?
A passió és a feltámadás története egészen biztosan nem veszi el a tragédiák súlyát. A halál fájdalmas marad, az elvesztés fájdalma pedig talán annál is erősebb.
De ugyanakkor olyan belső erőt tud adni a teljes kiszolgáltatottság idején, amely egészen nyilvánvalóan nem belőlünk és nem embertől származik és felül is múlja elvárásainkat.
Ez a hit nem segítség a bajban, hanem megváltás az átkok alól, felemelkedés a teljes megsemmisülésből, egy felülről a Mindenhatótól való élet kezdete. Egy olyan kezdet, ahol félelem, kétségek és szomorúság nélkül élhetünk az Ő közelségében.
Nem ment meg a testi haláltól, de Jézus azt mondja: "Nálam vannak a halál és a pokol kulcsai." Testünk enyészete pusztán elmúlás a bűnnek. Krisztus viszont nem hagyja, hogy lelkünk is halálra jusson. Menekülés ez a hit tehát a legszörnyűbb pusztulás elől, és a fényes, boldog élet kapuja.
A dicsőséges feltámadott testén ott vannak a mély, halálos sebek nyomai, ahogy az evangéliumok bizonyságtételében látjuk. Pont ezért, hiszen Ő is átment mindezen, a mély sebeket hordozók és a halál mezsgyéjéhez közeledők megértésre, megnyugvásra, új erőre találnak nála. Halott volt és mégis él, életet kínál a benne bízóknak.
Tapasztalataim szerint a hamisítatlan húsvéti hit még a gyülekezetekben az egyházban is ritka, még azoknál sem állandó, akik már megtapasztalták az erejét, de vajon miért van ez így? Az alap történelmi esemény nem változik, az egyház, a hit közössége meg nem szűnt az első pünkösd óta és nem is fog megszűnni, de itt a személyes kapcsolatnak a szerepe óriási. János a szeretett tanítvány az utolsó vacsorán a mester keblére hajtja a fejét, a feltámadás után a vízen a halászhajóban felismeri a parton álló Urat a hangjáról és a Dicsőséges Krisztus látására a lába elé esik mint egy holt. A megismerésnek, megtapasztalásnak, közelségnek milyen sok fokozatát élte meg az apostol. Ahol azonban a személyes kapcsolat nem épül ott a hit könnyen elsorvad.
Kívánom a gyülekezet minden tagjának, hogy ezen a húsvéton erősítse kapcsolatát a feltámadottal és tapasztalni fogja a húsvéti hit csodáját az életében!
