Quest for Azrael
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Legutóbbi témák

» [Magánküldetés: Kyrien von Nachtraben] - Családi titkok
by Kyrien Von Nachtraben Kedd Nov. 05, 2024 6:37 pm

» Erlendr - emlékiratok
by Erlendr von Nordenburg Pént. Nov. 01, 2024 7:40 pm

» Küldetés: Az arany fényében tündökölvén (V.I.Sz. 822. Tél)
by Jozef Strandgut Hétf. Okt. 28, 2024 3:45 pm

» [Magánküldetés] Rote Fenster hinter den Wänden (V.I.Sz. 822. Nyár)
by Nessaris Maera Szomb. Okt. 26, 2024 6:21 pm

» [Útvesztő] A magoi hét próbája
by Ostara Kedd Okt. 22, 2024 12:49 am

» Élménynek túl rövid...
by Erlendr von Nordenburg Szer. Szept. 25, 2024 7:39 pm

» Képességvásárlás
by Jozef Strandgut Vas. Szept. 22, 2024 7:21 pm

» Mesterségekhez kötődő vásárlások, receptek, alapanyagok
by Hóhajú Yrsil Csüt. Szept. 19, 2024 12:19 pm

» Enoch ben Metathron
by Noel Vas. Szept. 08, 2024 12:18 pm


Ön nincs belépve. Kérjük, jelentkezzen be vagy regisztráljon

[Húsvéti azonnali] - Kézbesítés

+6
Lance Kalver
Crispin Shadowbane
Cedrick von Nebelturm
Gloria
Wyn Silvernight
Lothar von Nebelturm
10 posters

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

1[Húsvéti azonnali] -  Kézbesítés Empty [Húsvéti azonnali] - Kézbesítés Vas. Ápr. 01, 2018 3:36 pm

Lothar von Nebelturm

Lothar von Nebelturm
A Nebelturm család feje
A Nebelturm család feje

Mind szeretjük a hímes tojásokat. Felmerül a kérdés, vajon honnan jöhetnek. A gólyától biztos nem, az ő zsákjába nem férne már el. Húsvét vasárnapja előtti napon történik meg ez a furcsaság, midőn egy érdekes vésetre bukkan a bátor kalandor. Fán, kövön, söröskorsón, bárhol fellelhető. Csakhogy amint hozzáér, egy ördögi átok keríti hatalmába, s a kalandor azon kapja magát, hogy átváltozott egy félig ember, félig állat féle, majd fél méter magas agancsos, hosszú fülű nyúlszörnyé. Az átkot egy harsány hangú fiatal tavasztündérlány, név szerint Síle ní Óisín tette rá, aki nem sokkal utána meg is látogatja: "Há-há, sikerült! Elkaptam valakit! De jó, de jó!". Majd kihúzza magát, megköszörüli a torkát, és magasztosan annyit felel, "Egy módja van, hogy megtörd az átkot: adj hímes tojást egész Veroniának!". Ezután köddé válik és otthagy téged egy hegynyi hímes tojással. Indulhat a nyargalás!

Határidő: 2018:04.06

Jutalom: 150 TP, 1500 váltó és egy EGYEDI, SZEZONÁLIS TÁRGYJUTALOM



A hozzászólást Lothar von Nebelturm összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Ápr. 02, 2018 1:34 pm-kor.

2[Húsvéti azonnali] -  Kézbesítés Empty Re: [Húsvéti azonnali] - Kézbesítés Vas. Ápr. 01, 2018 8:18 pm

Wyn Silvernight


Sötét Tünde Druida
Sötét Tünde Druida

A Nagy Hollótifuti 

...avagy hogyan törte meg az átkot egy Átkos Természetpap 

 


V. I. SZ. 819.
Mióta kiderült, hogy sárkányok igenis léteznek - és bizony-bizony tüzet is okádnak, ami felégeti az erdőt, de arra már nincs affinitásuk, hogy a jól sikerült szórakozás után be is ültessék a tarrá vált területet -, azt hiszem, már semmin nem tudtam volna eléggé elcsodálkozni... kivéve ezt. 


Átlagos, család elől bujkálós tavaszi délután napfényében (azaz köddel tarkított édes sötétségében) fürödve olvasgattam, a szokás ördögi körét megtörve ezúttal mistwoods-i otthonom tetején ücsörögve. Gyűlöltem, amikor mindenki így összeül, és meg is volt rá minden okom: anyám sütött-főzött, magában beszélve, mint valami őrült, öcsém tréfát űzött a vendégekkel - de legfőképpen velem -, két jó apám pedig italos üvegek halmai felett próbálta tettetni, hogy semmi bajuk nincs egymással. Meglepőnek tartotta volna bárki is, hogy ilyenkor mindig kereket oldok? Ugye, hogy nem... A baj csak ott fogant meg, hogy nem igazán találtam fogamra való olvasni valót, így előkotorásztam valami ősrégi, poros, megsárgult lapokat valamennyire még egyben tartó, keményfedeles könyvet a tisztaszobában található polc azon részéről, amit még elértem, és szépen felkapaszkodtam a háztetőre. Persze azért úgy nyitottam ki, mintha bármelyik pillanatban széteshetne, vigyázva, kínzó lassúsággal, főleg, hogy már nagyon vágytam elterelni gondolataimat az odalenti apró káoszról. Azonnal átlapoztam az ajánlást és egyéb szokásos könyv elején fellelhető függelékeket, hogy mohón belevethessem magam a sorok tengerébe... 
És mit ad az a Magasságos, Kifürkészhetetlen Természet? 
Hát nem az emberek nyelvén íródott, amit annyira nehezemre esett megérteni ilyen elvont szinten? Legalábbis, biztosan nem tündéül szóltak a szavak, ugyanis nem értettem őket, s ami még furcsább volt, még annyira sem, mint az embereket szoktam. Ekkor kezdtem el tüzetesebben megvizsgálni az írásjeleket - már ha egyáltalán azoknak nevezhettem őket -, teljesen felvilágosítva magamat, hogy ezeket bizony a szó szoros értelmében belevésték a papírlapokba, meggyengítve a már egyébként is elöregedett rétegeket, így alóluk teljesen eltűnt a könyv eredeti, valójában természetesen teljesen tündéül íródott tartalma, mint azt alább megtapasztalhattam, amikor rájöttem, ez valamiféle régi Silvernight-költségvetési napló. 
Na remek. Ennél kiábrándítóbb már csak az lehetne, ha ez a nap ilyen unalmasan folytatódik. - mondtam magamban kissé bosszúsan, miközben óvatosan végigsimítottam az érdekes véseten. 
Olyan érzés tört rám, mintha hirtelen belázasodtam volna. Szörnyűséges hallucinációim keletkeztek, legfőképpen arról, hogy még kisebb és még kisebb leszek, még annál is, mint amilyen voltam. De még ha csak ennyi lett volna! Lefelé nézve - minthogy felmerült bennem, talán Dwayne, az öcsém tett valamit az ebédembe, hogy felidegesítsen, és az egész csak ártalmatlan szédülés eredménye - kellett ráébrednem, talán mégsem valami ártalmatlan kis szert kaptam drága féltestvéremtől, ugyanis határozottan nem self lábaimra tekintettem. Mialatt lehajoltam, hogy megvizsgáljam a tapintásukat, ha már ilyen érdekes tévképzetekbe ringatott, bármit is ettem meg azzal a sült hússal, úgy éreztem, bevertem a fejem a kéménybe. Koppant is valami - illetve két valami -, amit már tényleg nem tudtam mire vélni. Teljesen hidegen hagyott a szőrös, kicsit sem szokásos kétlábú alsótest, amint kitapintottam két szép, elágazó agancsot a fejem tetején... és még valami puhát és hosszút, amiről inkább tudni sem akartam, micsoda. 
- Na szép. - mondtam gondolataimat hangosan - Szóval valahonnan mégis szerez ilyen erős szert. 
Szinte már halálos nyugalomban, teljesen higgadt sóhaj után ültem le kéménynek támasztott háttal, hogy átböngésszem az unalmas feljegyzéseket, hiszen így legalább nevetni tudtam magamon, ahogyan a könyvet egyensúlyozom kicsi lábaimon. 
Ez is valami, és legalább addig sem vagyok odalent közöttük. 
Hagytam, hadd jöjjenek tovább a látomások, sőt, már vártam a folytatást, így tulajdonképpen meg sem lepett, amikor feltűnt előttem egy, a csendes szót látásból sem ismerő szárnyas lányka. Egészen úgy festett, ahogyan a tündéreket képzeltem volna el.  
Ha léteztek volna ugyebár. 
- Há-há, sikerült! Elkaptam valakit! De jó, de jó! - közölte, mint valami kisgyerek, mire csak teljesen nyugodt, bár kicsit értetlen ábrázatomat kapta válasz gyanánt. 
Elkapott? Nem éreztem úgy magam, mintha el lettem volna kapva, a szó akármelyik értelmében is, hiszen se megkötözve nem voltam, sem pedig cellába zárva, de még az sem rémlett, hogy fogócskát játszottunk volna. Mi sikerült? Mivel nem ejtett foglyul, szerintem semmi, így, bár még mindig őt néztem, lapoztam egyet a könyvben, egyúttal várva, hogy a kis jövevény talán majd megmagyarázza a dolgot. Bizonyosan tényleg erre készült, ugyanis egy köhintéssel lesöpörte magáról a komolytalanságot, majd egészen fennkölt hangvételben folytatta a mondandóját. 
- Egy módja van, hogy megtörd az átkot: adj hímes tojást egész Veroniának! 
Azzal, mint ahogyan a hallucinációknak végük szokott lenni, szinte csettintésnyi idő sem kellett hozzá, hogy a kis tündérleány alakja teljesen köddé váljon. Már éppen kezdtem volna jót nevetni ezen az egészen, elvégre ugyan, még hogy átok! Meg hímes tojások, persze! Jobb dolgom sincsen, minthogy tojásokkal rohangáljak egész álló nap! 
Habár valahogyan mégis csak el kellene tüntetni őket a háztetőről és anyám féltve gondozott kis átkos kertjéből. - törtem a fejem csendesen, aztán ahogy szép lassan tudatosult bennem a szörnyű felismerés, összecsaptam a könyvem. 
Felálltam, lesöpörtem magamról a tojásokat és végignéztem a kis katasztrófa eredményén: mindenhol a tündérke szavai szerinti színes tárgyak hevertek, sokkalta élethűbben, mint ahogy az egy képzeletbeli történéstől elvárható lenne. És éppen ez volt az, ami megrémisztett, jobban mondva a helyzet átok része. Azt hiszem, most először merült fel bennem, mi van, ha ez az egész képtelenség mégis valóság. Márpedig akármennyire is erőlködtem az ellenkezője bizonyításán, nem arattam teljes sikert, és nem is arathattam kellő bizonyossággal, ameddig Dwayne elé nem állok. 
Nos, minthogy a terv már megvolt, fogtam egy igazán csinos, színes darabot egy éppen előttem heverő kupacból kiemelve és leszánkáztam a tetőn, majd egy jókora lendülettel egyenesen beugrottam mit sem sejtő öcsém félig nyitva hagyott ablakán. Szerencsétlen - na ilyet is ritkán mondtam rá teljes jószántamból - annyira megijedt, hogy félrenyelte a vendégkínáló asztalról ellopott értékes alkoholt, bámult rám egy darabig, aztán sikítva - igen, szó szerint sikítva, mint egy kislány - kimenekült az ajtón, alátámasztva a számomra kedvezőtlenebbik verziót. Kétszeresen, ha szabadott megjegyeznem, ugyanis az eldobott pohárból esés közben pont felém irányult a tömény, átlátszó folyadék. 
- Meginni szeretem, nem fürödni benne, de azért köszönöm, öcskös. - vetettem oda a szoba tárva-nyitva hagyott bejáratának, de azért szép óvatosan odahelyeztem a hímes tojást Dwayne hugica(?) párnájára, aztán nekiláttam kimászni ott, ahol bejöttem, immár kétszer akkora sebességgel, mint ahogy eddig mozogtam a nap folyamán, ugyanis gondban voltam. 
Jó nagy gondban, igazán kicsi test birtokában, amelynek hatására átértékeltem az eredeti magasságom okozta hátrányokat. 

~***~ 

Szó szerint bűzölögve - mondaná az, aki utálja az illatát - az alkoholtól, valami régi, nyikorgó kerekekkel felszerelt kis ládaszerű fából készült szállító alkalmatosságot húzogattam valahol Nebelwald kellős közepén, amiről fogalmam sem volt, mire használhatták eredetileg, csak azt, hogy szalmával alaposan kibélelve legalább nem törtek benne ripityára a tojások. Be kellett vallanom magamnak, sohasem gondoltam volna, hogy ebből a perspektívából ilyen nehéznek és hosszúnak fogom látni egyébként sem apró druida botomat, ám nem mertem otthon hagyni, két okból sem: ha valaki netán megtámadna, legalább orra bukhat benne, illetve reméltem, hogy minden erőmet az átváltozás azért nem vette el, ugyanis volt egy igazán bugyuta, mégis zseniálisnak mondható ötletem, ami jelen esetben akár az irhámat is megmenthette: csalás vagy sem, kitaláltam, mennyire jól járnék, ha az általam Wade-nek elkeresztelt holló, akit, ha a szükség úgy hozta, képes voltam megidézni, mint természetpap, esetleg segítene nekem az árasszuk-el-Veroniát-tojásokkal probléma megoldásában. Több se kellett, egyrészt, mert valóságos kínszenvedés volt azt a botot is cipelni a tojásos láda mellé, másrészt pedig, mert eszem ágában sem volt így maradni. Éreztem valamit, minden bizonnyal varázserő-megcsappanás lehetett, ugyanis a kis... most nem is olyan kicsi, éjszakába illő színű, gyönyörűséges madár ott termett előttem, okos szemeit alaposan végigfuttatva rajtam. 
Aztán furcsamód ''dalra fakadt''. 
- A tizedik kör után garantálom, hogy nem fogsz nevetni. - jegyeztem meg olyan álarc mögül, amilyennel általában másokkal szoktam beszélni, ha nem akartam, hogy érzelmeim és gondolataim kivetüljenek ábrázatomra. Ugyan nem tudtam eldönteni, azért hallgatott-e el a drága, mert esetleg valamennyit érthetett a szándékaimból vagy pont azért, mert nem és rájött, hogy itt biztosan valami nagyon furcsa dolga lesz a még furcsább megidézője jóvoltából. Jó kedvem kerekedett, így egyáltalán nem éreztem magamban hajlandóságot gondolatokban kutatni az igazság után, főleg, mert nem éppen méltó feladatot készültem rábízni tollas uraságra. Maradt nálam még egy kis zsineg, még a tojáshalom finom lekötéséből, nehogy leboruljon, illetve szedtem ki néhány marék szalmát a szállítóeszközömből, majd néhány igazán ügyetlenül elkészített csomó után készen is állt a tojásszsállító eszköz, benne a problémám okozójával, pár pillanat múltán pedig mindez szerencsétlen madárra rögzítve, aki talán röhejesebben festett, mint én. 
Nem voltam magamra büszke, sőt, még mindig csalásnak éreztem az egészet, azonban hajtott előre a félelem, az aggodalom, illetve némi szorongás is. Ugyan ezekkel a lábakkal feltűnően gyorsabban haladtam, mint egyébként, régi állapotomban, mégsem éreztem lehetségesnek, hogy egész Veroniát bejárhatom, ráadásul pont az én tudásommal. Szóval, meghagytam annyiban a dolgot, hogy egy nap alatt éppen elég időm lesz arra, hogy Tünde-erdőt és Nebelwaldot bejárjam, a többi tojás pedig majd megfelelő helyet kap Wade barátomtól emberföldön, mocsárvidéken és ami még eszembe jut. Tehát a tervnek megfelelően, miután biztos rejtekhelyet találtam a botomnak egy üreges fában - és sikerült is elvonszolnom odáig -, megcéloztam az első utamba kerülő városkát és - gondosan kerülve a népet, nehogy ők is sikítva elrohanjanak, mint az öcsém - teleszórtam a bokrokat, háztöveket, de még az ablakpárkányokat is. Igazán gyorsan haladtam ahhoz képest, milyen kicsivé változtatott ez az átok, mégsem éreztem magam eléggé sebesnek, méghozzá azért nem, mert valaki folyton arra kellett, sétáljon, amerre éppen én terveztem tojást elrejteni. Néhány esetben már komolyan elgondolkodtam raja, hogy csak úgy előmászom, leteszem a terhem és megyek tovább, mintha a világ legtermészetesebb dolgát hajtanám végre, de túlságosan féltem, hogy némelyik kíváncsi vagy pimasz self kölyök még kedvet kapna üldözőbe venni vagy Természet irgalmazzon, lelőni csúzlival. 
Úgyhogy, maradt a kínos lassúságot, perceken át tartó mozdulatlanságot megkövetelő lesben állás. 
Szerencsének volt betudható, hogy találtam olyan helyet Elathában, ahol nem kellett megint ezt véghez vinnem. Egyszerűen csak végignyargaltam a háztetőkön és itt-ott, ahol biztosra vettem, hogy nem fog összetörni, bedobtam egy-egy tojást ágyakra, ruhakupacra, székeken heverő párnákra vagy esetleg korommal és puha hamuval bőven megrakott, kissé elhanyagolt kandallókba pottyantottam őket a kéményen keresztül. További két nagyobb városban már nem volt ilyen jó a helyzet, sőt, ahogy közeledett a nebelwaldi este, úgy kezdtek el néppel megtelni az utcák, s legfőképpen a kocsmák. El lehet képzelni tehát, mennyire boldogan vettem tudomásul Tünde-erdő határában, hogy tényleges sötétség borult Veroniára, amely egyet jelentett azzal: mindenki aludni fog térni, én pedig mehetek, amerre akarok! Persze a lendület csak egy adott ideig tartott - az erőm szépen lassan fogyott, mind a rohanásból, mind pedig Wade irányításából adódóan, vagyis jobban mondva szűnni nem akaró jókedvének elviseléséből, aminek már megint én voltam az oka, mint mindig. Komolyan mondom, mielőtt megismerkedtem vele, egyetlen egy ilyen kárörvendő lényt ismertem összesen, mégpedig apám sunyi kis sárkánygyíkját, Ardrát. Nagy különbség volt kettejük között viszont, hogy Wade ezen tulajdonságát leszámítva egészen kezes volt, kivéve rossz napjain. De hát akkor velem sem lehetett öröm az együtt dolgozás. Szóval, szorgalmasan repkedett ide-oda a tojásokkal, amennyire csak szárnyai bírták és a szűk idő engedte, talán még ügyesebben is, mint ahogyan én haladtam a saját adagommal, kedvező napszak és társaságmentes utak ide vagy oda. 
Lightleaf valóságos csendes kékség volt ezen az órán, játszi könnyedséggel végeztem vele, a Zephyrantes felé vezető úton pedig alkalmam nyílt elszórni egy-két tojást csak úgy, annyira sok megspórolt időm maradt. Legalábbis így vélekedtem, amíg eszembe nem jutott, hogy azok a fények, amelyek áthatoltak a lombkoronán és az éjszakát jelző végtelennek hitt sötétségen, egészen pontosan a hajnal jeleit testesítették meg. Tehát mialatt hollósegédem bejárta Északot is, én Zephyrantest pipáltam ki... illetve pipáltam volna, ha nem látott volna meg egy kislány, amint éppen egy szép zöld árnyalattal díszített tojást ejtek le egy kis fűcsomóba, egészen a főváros szélén. 
Miért kellett korán kelned... - kérdeztem tőle magamban, de legnagyobb meglepetésemre a kis szőke elf leányka csak megdörgölte a szemét, aztán értetlenül pislogva az anyja nevét hajtogatva beszaladt a fába énekelt házba, ahonnan az imént kijött. Nekem pedig csak erre volt szükségem, hogy már ott sem legyek, immáron teljesen üres ládát húzva magam után, jóllehet, idő hiányában talán nem mind oda jutott, ahová kellett volna.

~***~ 

Nem törik meg. - néztem idegesen az égre, amelyen bárányfelhők úsztak, majd újra le, magam elé, mintha attól félnék, hogy valaki bármelyik pillanatban benézhet az odúba és kirángat innen. Megnyugtatásképpen rámarkoltam a botomra - hiszen ide rejtettem el - és igyekeztem nem beleakadni semmibe az agancsaimmal. Wade odakint szobrozott, alaposan szemmel tartva, egészen úgy, mintha azt gondolná: hát ennek meg mi baja, már végeztünk, nem? 
És valóban valami hasonlóra gondolt, egészen addig, amíg ismételten át nem vette a helyét a már annyira jól ismert jókedv. 
- Most mi van? - kérdeztem tőle, de csak vijjogott és károgott és repdesett, nagyjából két percig. 
Ennyi idő kellett, hogy végre felfogjam, hála a Mindenható Természetnek, visszaváltoztam. És méretemből fakadóan alaposan beszorultam a fába. Kénytelen voltam hát még egyszer utoljára útjára ereszteni a felettébb jól szórakozó jószágot, ezúttal történetesen azért, hátha odahaza valakinek felkelti a figyelmét és esetleg az a valaki gondolatban eljut odáig, hogy összekapcsolja őt velem. Ha nem? 
Hát, akkor azt hiszem, egy jó ideig itt fogok ücsörögni, ezen az unalmas, mégis örvendeztetően átlagos napon. 

3[Húsvéti azonnali] -  Kézbesítés Empty Re: [Húsvéti azonnali] - Kézbesítés Hétf. Ápr. 02, 2018 1:00 am

Gloria

Gloria
Klerikus
Klerikus

Húsvét hétfője volt. A böjtnek vége volt, az elmúlt három nap szertartásai annak rendje és módja szerint megtörténtek. A tüzet megszentelték, fény gyulladt a templomban, a lelkünkben pedig új reménység, hogy Krisztus valóban feltámadt a harmadik napon, ahogyan ígérte, és hogy a végítélet napján mi is mind fel fogunk támadni, hogy utána vele éljünk tovább az új, mennyei Jeruzsálemben, amit az Úr már elkészített nekünk. Ilyenkor még a legkevésbé buzgó hívek lelke is eltelt fénnyel és reménységgel, az enyém pedig különösen. A Nap ezen a napon mindig szebben sütött, ha pedig esett méginkább hittem abban, hogy azért történik, hogy abban az évben jó termésünk legyen. Örömmel mentem ki a veteményeskertbe kapával felszerelkezve, hogy imádkozva gondoskodjak a hosszú sorban elvetett borsó egészségéért, és a bő termésért. Végignéztem a hosszú, felásott földön, ami még nedves volt a reggeli harmattól, és elégedetten dőltem neki a kerítésnek.
Ezt is le kéne meszelni… - gondoltam, amikor különös kis vésetet pillantottam meg az egyik földbe vert cölöpön. Hát ez…?
Valami vicces kedvű falusi gyerekre tippeltem, talán valakire, akit az apja akarata ellenére rángatott el, hogy a rend földjén is dolgozzon még a sajátjuk helyett, és ezzel a kis ajándékkal hagyta itt a keze nyomát… Akárhogy is legyen, először észre sem vettem, hogy zsugorodni kezdtem, csak amikor a cölöp teteje egyre távolabb került, a föld pedig egyre közelebb. A derekam magától dőlt előre, a térdeim behajlottak, akaratom ellenére kuporodtam össze, mintha valami láthatatlan erő nyomott volna összébb és összébb. Az ember úgy képzeli el, hogy az ilyesmi fájdalmas, de nem fájt. Eleinte szorított talán egy kicsit, de utána ez az érzés és elmúlt, nem maradt a helyén más, csak némi bizsergés. Sokkal kétségbeejtőbb volt, hogy az ujjaim is összementek, és ez egész kezemen puha, barna szőr nőtt ki.
Sikítottam.
Ez nem lehetett valóság, bizonyosan csak valami szörnyű rémálomba kerültem ismét. Tőlem nem lett volna idegen az ilyesmi. Fel akartam ébredni… Csak legyen vége, azt sem bántam volna, ha megint Helga nővér hortyogására ébredek föl, mivel az utóbbi időben ővele voltam kénytelen osztozni a hálókamrámon.
Az átalakulás egy végtelen pillanat alatt véget is ért. A világ nagyobb lett, a látómezőm szélesebb, de hamar hozzá lehetett szokni. Az orrom folyamatosan mozgott miközben igyekeztem megszokni, hogy sokkal több illatot éreztem, és ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy a hátsó lábammal megvakargassam a hosszú tapsifülem tövét, ott a csontos szarvaim mellett. Lassan állt össze a kép, hogy valaki, vagy valami egy mítikus nyúllá változtatott, és ettől ismét eluralkodott rajtam a pánik, jól látható módon. A füleimet hátracsaptam, lekuporogtam a földre, és ziháltam… Ez vagy egy álom volt, vagy valami szörnyűséges átok.
Ó, Uram, adj türelmet, hogy elfogadjam, amin nem lehet változtatni, erőt, hogy változtassak azon, amin lehet, és bölcsességet, hogy különbséget tudjak tenni a kettő között.
Úgy véltem, itt most a második eset állt fent. Annak kellett lennie, nem maradhattam nyúl rövidke hosszúfülű életem végéig! Mi van, ha elvisz egy sas? Vagy megkerget egy róka? Vagy ami még rosszabb, hogy Magdolna nővér kerget meg, hogy levágjon, majd pörköltet főzzön belőlem, és megetessen a többi nővérrel?! Így az vajon kannibalizmusnak számított volna, vagy ilyen téren pontosan a többi nyúllal estem egy kalap alá? Túl sok volt a kérdés, túl sok mindentől féltem és… Nem, ez nem maradhatott így! Meg kellett törnöm az átkot!
Gondolkozz, Nelli, gondolkozz!
Nem ismertem semmilyen mágiát, ami állattá tudta volna változtatni az embert, de a természet és az állatok irányításához a tündék voltak a legközelebb. Őket kellett megkeresnem, de a Tünde erdő nagyon messze volt, főleg, hogy kénytelen voltam odáig ugrálni. Egy percet sem késlekedhettem. Megfordultam, és elkezdtem ugrálni egyenesen kelet felé, amikor ujjongó hangot hallottam meg a kerítés tetejéről.
- Há-há, sikerült! Elkaptam valakit! De jó, de jó!
Ijedten kaptam fel a tekintetemet és ismét a földre lapultam. A cölöp tetején egy szőke hajú lányka ült, hártyás szitakötő szárnyakkal, hajában és ruháján virágokkal. Még sosem láttam azelőtt tündért, és nagyon szégyelltem, hogy ilyen formában mutatkoztam előttük először. De várjunk csak! Elkapott? Tehát az ő műve volt megalázó állapotom? Dühösen toppantottam egyet az egyik hátsó lábammal. Semmi kedvem nem volt csíntalan tündére pogány rituáléjában részt venni.
- Egy módja van, hogy megtörd az átkot: adj hímes tojást egész Veroniának!
Mintha olvasott volna a gondolataimban… De lehet csak túlságosan egyértelmű volt, hogy szerettem volna visszaváltozni. Ekkor mellettem kisebb hegynyi különböző mintájú hímes tojás jelent meg a semmiből. A piros tojás legendája nálunk is létezett. A monda szerint egy asszony egy kosár tojással ment el a kereszt alatt, és Krisztus vére ráfröccsent a tojásra. A tündér vajon ismerte ezt a történetet, vagy náluk a hímes tojás valami egészen mást jelentett? Ostobaság volt ilyesmin gondolkozni, hiszen az is lehetett, hogy egyáltalán nem is jelentett az egész semmit, csupán egy kis tündér kis csínye volt ez, amin majd később jókat nevethetett a társaival, az én káromra.
Követeltem, hogy azonnal változtasson vissza, de a számon csak valami halk, makogó hang jött ki. Megalázó… Kétségbeesetten pillantottam a tojáshegyre. Hogyan adjam én ezt oda egész Veroniának, mikor közel s távol nincs más, csak a kolostor, esetleg a környező falvak, kicsivel messzebb a katedrális. Éltek a környéken annyian, hogyha mindenki kap tojást, akkor elfogjon, a hely ugye? Ugye?! Ideje volt munkához látnom, mielőtt észrevették volna, hogy eltűntem.
Könnyebb lett volna, ha lett volna egy kosaram a tojásoknak, vagy valami kis kocsim, vagy talicskám, amivel húztam volna magam után az összeset, de ilyet a gonosz tündér nem adott, nekem pedig a mancsaim nem voltak elég ügyesek, hogy bármi hasonlót eszkábáljak össze hirtelen. Sírva tudtam volna fakadni, amikor rájöttem, hogy ezeket a tojásokat egyesével kellett kézbesítenem.
Magamhoz vettem egy lilát, és elugráltam az ispotályba. Az volt a legközelebb, és ott volt a legtöbb ember. Kapott egy lila tojást a szolgáló Magdolna nővér, egy pirosat az öreg Herbert (aki úgy örült neki, mint valami kisgyerek és felbukkanását valódi húsvéti csodának vélte), adtam egy sárgát Martonnak, egyet Jannak… Idővel pedig már nem is számoltam. Csak arra próbáltam meg ügyelni, hogy a nővérek ne lássanak meg, és ne kerüljek kondérba. Mire a kórházzal végeztem boldogan láttam, hogy a hegynek már csak a fele volt meg… Még a fele hátra volt!
Óvatosan ugráltam be a priorissza irodájába egy piros tojással. Corona csak rám meredt, majd elnevette magát, és lehúzott még egy kupa bort, így biztos voltam benne, hogy később látványomat be fogja tudni az alkohol mámoros delíriumnak. Kapott egyet az öreg gondnok is, majd amikor még mindig volt, elkezdtem messzebbre merészkedni, be a faluba.
- Nyusziiiiii!!!
Hallottam egy kislány magas hangját. Igyekeztem elugrani előle, de egész nap csak ugráltam, és már nagyon fáradt voltam. Elkapott. Ó te jó ég, már biztosan pörkölt lesz belőlem! Háracsaptam a füleim és imádkoztam az életemért, amikor az apró (de innen igencsak óriásinak tűnő) karok egyszercsak magukhoz öleltek. Az apró ujjak lágyan simogatták a bundámat, és éreztem, hogy a légzésem és a szívverésem lelassult. Már nem reszkettem. Hálásan tettem bele a fejem a kislány kezébe, és csak hagytam, hogy babusgasson. Majdnem el is aludtam, amikor eszembe jutott, hogy dolgom volt! Kiugrottam a karjaiból, majd elkezdtem ugrálni vissza a rendház veteményese felé. Fel kellett szednem egy újabb tojást és kézbesíteni!
- Várj nyuszi! - futott utánam a kislány, de nem állhattam meg. Egészen a tojáshegyig követett, és tátott szájjal állt meg előtte, én pedig megszeppenten néztem fel rá.
- Tehát te hozod a húsvéti tojást? - kérdezte tőlem ártatlanul, én pedig amennyire nyúlgúnyám engedte bólintottam neki.
- Nem nehéz egyesével, egyedül kivinni mind?
Lehorgasztottam a füleim, és szomorúan bólintottam. De igen. Nagyon fáradt voltam, és éhes is…
- Segítek!
Nem tudom, honnan szedett kosarat, amibe összeszedte a tojásokat, majd a tetejére ültetett engem is. Lementünk a faluba, és a kislány (később megtudtam, hogy Tildének hívják) mindenkinek lelkesen nyújtott oda egyet a húsvéti tojásaink közül, én pedig a segítségéért kegyesen megengedtem, hogy minden kis barátja megsimogasson, még akkor is, ha meghúzták a fülemet és értetlenül nézték az apró agancsaimat. A nap végén, mikor elfogytak a húsvéti tojások Tildével fáradtan bújtunk be a kislány ágyába. Még egy répát is kaptam tőle vacsorára. A hold magasan járt, és az ablakban egy ismerős tündérarcot pillantottam meg. Ekkor jutott eszembe, hogy… Hogy én nem is voltam nyúl! Nem simogatni való kedves házikedvenc voltam, hanem gyógyító apáca! Kiugrottam Tilde ágyából, ki az udvarra és ugrottam, majd futottam a rendház felé.
Zihálva este neki a kolostor kapujának, ami valahogy a saját méretében magasodott fölém. A kezeim ismét a sajátjaim voltak és amikor megtapogattam, se agancs, se hosszú fülek nem díszítették a fejemet. Sikerült… A tündér elfogadta a kézbesítést úgy is, hogy Tilde segített. Csöndben adtam hálát az úrnak, de úgy döntöttem, erről sosem beszélek senkinek.

Egy héttel később, Tildének csomagja érkezett. Még mindig szomorú volt, hogy eltűnt a játszótársa, hiába próbálták megvigasztalni a szülei. Óvatosan kopogtam be az ajtajukon, kezemben az általam varrt, vattával kitömött játékkal.
- Kit keres a néni? - kérdezte a kislány, mikor ajtót nyitott nekem.
- Szervusz Tilde. Üzenetet hoztam egy barátodtól. - guggoltam le elé. - Azt üzeni, hogy sajnálja, hogy el kellett mennie, de nagyon hálás a segítségedért. Ezt küldi neked, hogy emlékezz rá. - nyújtottam át a kislánynak a játéknyulat. Még faágakból kis agancsokat is ragasztottam rá.
Maradj örökké ilyen áldott teremtés… - gondoltam mosolyogva, miközben néztem, ahogyan Tilde új játékát magához szorítva fut be a kis házba.

4[Húsvéti azonnali] -  Kézbesítés Empty Re: [Húsvéti azonnali] - Kézbesítés Kedd Ápr. 03, 2018 10:34 am

Cedrick von Nebelturm

Cedrick von Nebelturm
Vámpír Toronyőr
Vámpír Toronyőr

- Há-há, sikerült!
Értetlenül emeli a tekintetét a tündérre. Fogalma sincs mi történt. Az előbb még azt a fura vésetet méregette a magas tölgyön, a következő pillanatban meg.. Vagy a világ nőtt meg, vagy ő ment össze, ahogy hozzáért, hogy végigsimítson a jelen, –mert ugye, mit ér a nézés magában, ha a vámpírfia nem tapizhat..? „Mindent a szemnek..” meg a fenéket. Másodpercekre volt attól, hogy akár meg is nyalja a fa kérgét, ha a kíváncsisága úgy kívánná, de persze, most már nem éri fel..
- Elkaptam valakit! De jó, de jó! - lelkendezik az átokverése töretlen lelkesedéssel.
Istenére esküszik nem szokása, de most tényleg haraphatnékja van.. Hogy ilyen alacsonyan mennyire sikeres abban nem teljesen biztos, de hogy egy tündér nyakát így is kitépi, abban egészen.. Vérszomjasan indul rohamra a lény felé, mire az csak sietősen kihúzza magát, megköszörüli a torkát, és magasztosan ennyit mond:
- Egy módja van, hogy megtörd az átkot: adj hímes tojást egész Veroniának!
Egész Veroniának?! - háborodik fel, dühödten rúgva el magát a földtől, de a tündér torka helyett csak a levegőben csattannak a fogai.
Bosszúsan fordul körbe maga körül, ahogy visszazuhan a földre, tehetetlenül elordítva magát a réten, majd a felhangzó, röfögésszerű hangra ijedtében újra felpattan, és rúg egyet röptében.
Mi volt ez?
Szétterpesztett lábakkal lapul a fűben. Te jó ég, mi.. ez..? Ebben a pózban remek rálátása van a saját kezére. Fehér. Szőrös, aranyos, rózsaszín kis párnácskákkal.. Riadtan sprintel az egyik tegnapi eső hagyta pocsolyához a rét szélén, megrökönyödve bámulva vissza a vörös szemű, szarvas pofára.
Egy NYÚL?
Nem csak hogy alacsony, de nyúl is.. Visszatántorodik a tükörképétől, és a hátsó lábaira nehezedve a homlokához emeli az egyik kezét. Ó, micsoda dráma..! Menten belepusztul.. Oda sem figyelve dörgöli meg az orrát, megtörve egy pillanatra a fenséges, halálváró pózt. Még egy darabig vár, de nem hal meg. Nem? Nem. Szégyen-gyalázat, de nem.. Ha nem, hát nem.. Visszaereszkedik a földre, rábandzsítva a látóterében ide-odamozgó orrocskára. Micsoda idegesítő kis... Visszafordul a tisztás felé, és körbenézve megpillantja a tojás-hegyet. Húzódzkodva ugrál közelebb hozzá, elfintorogva magát a hímes tojások láttán.
Egész Veroniának..
Visszatelepszik a hátsó lábaira, megemelve a mellsőket, hogy jobban rálásson a kupacra.
- És mégis  mennyi idő alatt? - kérdezné, de a csapda-gazda tündér persze már nincs sehol. Pedig ez nem volna mindegy kérdés. Ahogy az sem, hogy a „mindenki” az vajon hány korosztályt foglal magába? És különben is, a tojás-hordás nem valami elhanyagolható dolog. Precíziós, sok türelmet igénylő, akkurátus feladat. Arról nem is beszélve, hogy rengeteg előkészület előzi meg, nem elég csak úgy elkapni valakit, nyúllá változtatni, és elvárni, hogy..
Hogy mennyire gyűlöli ezeket a kis szárnyas csirkefogókat..
Zsörtölődve járkál -ugrál..- fel-le a kis réten, ide-oda, kopptól-koppig a fák közt, idegesen topogva a lábaival. Újra visszanéz a tojás-hegyre, elégedetlenül dörgölve az orrát. Egész Veroniának ennyiből..? Tovább masírozik a fűben. Vagy lehet, hogy csak átvitt értelemben kéne egész Veroniának tojást vinnie..? Kedélyesen cirkál keresztbe-kasul Nyálas alatt, aki riadtan emelgeti félre a lábait a gondolataiba merült agancsos nyúl elől.
Igen.. - áll meg végül az árnyékban. Összevonja a szemöldökét, megrezzentve a bajszát - azt hiszem csak átvitt értelemben értette..
De akkor is...
Legalább egy zsákot hagyhatott volna az-az istenverése.. Elgondolkozva mered a hegynyi tojásra, aztán a szeme sarkából óvatosan felpillant Nyálasra.
Egy zsákot..
Oda sem figyelve dörzsöli meg az orrát.


Úgy fut, ahogy a torkán kifér, úgy ordítva közben, ahogy a lába bírja. Nem. Fordítva.. Úgy fut, ahogy a lába bírja, és sikít, ahogy a torkán kifér. Röfög, morog.. A nyulak nem sikítanak, hacsak nincsen komoly okuk rá. És neki -bár oka épp lenne- levegője nincs hozzá. Loholtában hátrapillant a válla fölött. A szőke, kék ruhájú lány kitartóan trappol utána, hiába is cikázik előle ide-oda a szűk, erdei örsvényen.
Az kéne még, hogy elkapják. Főleg egy ilyen félőrült.. Csak a tojását akarta otthagyni neki, a folyó-parton a szunyokáló gyereknek, de az persze felébredt, és úgy döntött, hogy elkapja. Biztosan meg akarja simogatni.. De jelenleg egyáltalán nem ér rá tapogatva lenni. Így sincs elég ideje, és nem akar elkésni, hátha csak egy napot kapott? És aztán örökre így marad.. Hoznia kellett volna egy órát, meg egy mellényzsebet hozzá, amiben tarthatja. Egy tojásra félperc jut, akkor talán végez reggelre. Ha meg nem változik vissza biztosan varrat magának egy mellényt. Addig fogja rágni egy szabó fülét, amíg nem csinál neki..
Ehelyett most itt kergetőzik egy álomkóros gyerekkel a nyomában..
Összetévesztesz valakivel! - kiáltaná vissza a makacs kislánynak - Nem engem keresel!
És főleg nem akarsz megfogni..
Nem is, mert ártatlan gyerek ide vagy oda, de leharapja az ujjait..
Beugrik a bokrok alatti lyukba, ahonnan jött, aztán a rövid, alagútszerű mélyedés másik oldalán ki, elégedetten visszavigyorogva a szűk járatban rekedt kislányra. Máskor értékelné a csökönyös kifejezést, ami megül a gyerek vonásokon, de most csak jót mulatva rajta siet tovább, a közelben várakozó hátasához. Időközben talált zsákot a tojásoknak, és meg is oldotta, hogy az egészet magával cipelje ahelyett, hogy csillag alakban túrázna ide-oda a tojás-hegy mellől. Igaz, Nyálas nem volt boldog, hogy az almái a földre kerültek, és ezek a nyúl-kezek sem voltak különösebben alkalmasak arra, hogy hímes tojásokat pakolgasson velük, de csak megoldotta. Egy farönkhöz terelve a lovat pedig már felérte a nyerget is, arra akasztva a tojásokkal újra töltött puttonyt. Mindeközben persze borzasztó szerencsétlenül érezte magát. És borzasztó szerencsétlenül is nézhetett ki..
Ki volt az az idióta, aki a nyulakra bízta a tojás-osztást? De komolyan..
Lehuppan a hátsó lábaira pihenni, mikor látóközelbe kerül a lovához, majd megemelkedve magához inti Nyálast. Aki persze nem jön. Hogyan is jönne? Egy nyúlnak? Ugyan, kérem..
Gyere már te makacs dög, én vagyok.. - lehet csak a nyúlbőr teszi, de elég türelmetlennek találja magát. Kénytelen odaugrándozni a hátasához, és egy lesújtó pillantást vetni rá, de miután ez sem használ egyszerűen csak megragadja a lelógó kantárszárat, és elkezdi maga után vontatni a lovat. Már ha jönne..
Veszek neked almát a kiszórtak helyett, higgy nekem, csak gyere már, a fene esne beléd..


Mi van, ha egy kimaradt? Vagy kettő..?
Mi van, ha a tündér csak viccelt? És örökre így kell maradnia..
A tojás-hegy mellett fekszik, vagyis csak a tojás-hegy helye mellett. De nem érez változást, pedig a környéken mindenkinek vitt tojást. Becsület-szavára mondja, mindenkinek.. Fáradtan hallgatja Nyálas csámcsogását, aki időközben megtalálta a reggel földre szórt almáit. Most már újra lenne hely a zsákban, el kéne vennie tőle őket, mielőtt halálra eszi magát, de túl lusta hozzá. Egye csak..
Egykedvűen pislog a mélyfekete égre. Máskor élvezné is a nyugodt késő esti csillaglest, de amíg négy lába van két kéz és két láb helyett, addig valahogy nem repes a lelke. Csak soká, nagyon soká, átokverte soká tart, míg valami megváltozik, és ahogy oldalra fordítja a fejét már nem akad a földbe a szarva.
Nyögve emelkedik fel a földről, ásítva ropogtatva ki a hátát. Mindjárt más. Így is fáradt, de mégsem nyúl. Végez még néhány frissítő tornagyakorlatot a kellemes késő esti hidegben, aztán erőt vesz magán, és odasétál Nyálashoz, közelharcba bocsátkozva vele a maradék almáért. Legalább holnapra hagyjon valamennyit, csak amíg nem találnak egy piacot valamelyik nagyobb faluban a környéken. Bár Húsvétkor minden úgyis zárva lesz..
Gyűlöli az ünnepeket..

5[Húsvéti azonnali] -  Kézbesítés Empty Re: [Húsvéti azonnali] - Kézbesítés Kedd Ápr. 03, 2018 9:47 pm

Crispin Shadowbane

Crispin Shadowbane
Éjvándor
Éjvándor

Nyuszi hopp
[Zenei aláfestés: DO NOT OPEN!! ]
"...Ja, persze, a húsvéti tojást meg a nyuszi tojja, mi? Haha, jó vi....MI A FRÁSZ EZ??!!"
- Jörg utolsó szavai a Húsvéti Nyuszikához


  Az egy kérdés, hogy mit kerestem én a Tünde-erdő peremén. Elég gyakran megfordulok itt ahhoz, hogy mindez ne legyen egy szokatlan esemény. Az már más kérdés, hogy miért menekülök Dracon elől...Jajj, hol is kezdjem ezt az egészet?

  Minden egy csodálatosan napsütéses napon kezdődött. Morgolódtam, hisz egész este kint mászkáltam a vadonban, próbálva valami használható gyógynövényt keresni, amivel feltölthetem a készleteimet. Aztán amikor eljött volna a nappali csicsikálás, valahogy nem jött álom a szememre. A harmatos fűben heverészve hallgattam a közeli falu hajnal négyes előkészületeit. Valami köze volt ahhoz, hogy elvileg az Istenük fia, aki mindenféle akciózgatás nélkül született egy szűz nőtől - eléggé nyakatekert történet volt hullócsillagokkal, random megjelenő három alakkal, meg valami pajtával...és ez még csak a születés...szóval ahogy hallottam a történetet, a tagot keresztre feszítették, aztán leszúrkodták és három nap múlva egy arra tévedő nekromanta feltámasztotta őt a barlangjában, aminek a Fiú annyira megörült, hogy ugrálni kezdett és felrepült a felhők közé, egyenesen a Mennyországba. Morbid történet volt...és most meg ezt ünnepelték.
  Valahogy az emberek kreativitása mindig is megmosolyogtatott - vagy éppen súlyos fejfájást okozott nekem - amikor vallási dolgok kerültek szóba, de most még mosolyogni se volt kedvem. Helyette a fűben heverészve, napszemüveggel a fejemen bámultam, ahogy a felhők elúsznak és lassan a nyugati láthatáron felemelkedik a bűzös tűzgolyó...aztán a csodaszép arcomon landolt valami. Morgolódva és szitkozódva fordultam az oldalamra, attól tartva, hogy Dracon bombáz már megint engem valami zsákmányállattal, de helyette csak pernyeként szállingózó papírdarabokat láttam. Király...valami őrült barom a közelben éget el könyveket vagy pergameneket és pont felém fújja a szél. A fűből előkaparva az egyik ilyen kis darabot, merengve figyeltem a tartalmát. Ebben a pillanatban mint ha bizsergést éreztem volna és eldobtam a vacakot...Nem volt rajta semmiféle értelmesen kivehető írás. De legalább ez egy jó jel volt arra, hogy elinduljak. Felakartam tápászkodni, csak hogy magammal szemben Dracon meglepett arcát láthattam...egész közel volt hozzám a beste, majdnem hogy egy magasságban volt a fejünk. Pedig már felültem...Aztán ijedten rezzentem össze, ahogy valaki harsány hangon kiáltott fel mellettem.

- Há-há, sikerült! Elkaptam valakit! De jó, de jó!
  Unott arccal fordultam felé  - próbálva elrejteni azt, hogy majd összerottyantottam magamat és egy igen csak kicsike, szárnyas alakot pillantottam meg. Így első ránézésre valami pillangó-tünde-szitakötő keveréknek néztem volna. Pofáján elégedett vigyorral és enyhe kuncogással nézett rám. Végül kihúzta magát, nem mint ha ettől nagyobbnak tűnt volna, vagy akármi, és magasztos hangon szólalt meg - bár nem nagyon jött össze neki, valahogy úgy tetszett, mint ha egy kiherélt 8 éves gyereket tökön rúgtak volna...vagy egy lányt...édes mindegy - de azt meg nem lehet tökön rúgni. Jobb esetben. Rosszabban meneküljetek!
- Egy módja van, hogy megtörd az átkot: adj hímes tojást egész Veroniának!
- Te még is, mi a frászt szívtál, haver?
  Tűnődtem el, ahogy a köddé váló alak hűlt helyére meredtem. Átok? Hallod, engem az Átok tesz menővé! A franc akar megszabadulni tőle, hogy aztán valami "nemes" tünde alakká változzak. De most már viszont tényleg ideje volt tovább menni. Feltápászkodva Dracon valahogy még mindig eléggé nagynak tűnt, és acsarkodva hátrált tőlem.
- Az anyádat! Még inni sem ittam semmit!
  Akartam mondani, de helyette csak mint ha...makogtam volna? Pedig esküszöm, hogy beszélni akartam! Huuuupasztmek, talán tényleg ittam az este? Na jó, egy pár kortyot, de nem sokat! Bár mondjuk definiáljuk a sok jelentését. Eh...Mivel az ostoba dög továbbra is morgott és acsarkodott rám, legalább a kellő motivációm meg volt arra, hogy tovább menjek. A következő meglepetés akkor jött, amikor léptem egyet, és ugrottam vagy két métert előre...már mint léptem. De nem, mert határozottan éreztem, hogy volt egy hosszú repülési fázis. He?! A "miajóbüdösfranc" pillanatok sorozata akkor folytatódott, amikor a lábaimra lenézve próbáltam megtalálni azt, ahol valami mókás kedvű barom rugókat akasztott rá...de csak valami szőrős izét találtam. Na jó, életemben nem borotváltam a lábamat, ellentétben azzal a pár hímringyóval, akivel volt (bal)szerencsém összefutni, de azért ennyire még se volt borzalmas! Eh...és ráadásul most valahogy tudatára ébredtem annak is, hogy van orrom. Egyrészt amiatt, mert iszonyatosan büdös ázott szőr szagot sodort felém a szél...másrészt, meg úgy járkált, mint egy kapatos ribanc csípője kuncsaftra vadászva.Szerencsére a közelben volt egy kisebb csermely, ahol meg tudtam nézni magamat.

  Nos, gyerekek, egy nagyon jó ötlet: durván bedrogozva ne nézegessétek magatokat egy vízfelületet tükörnek használva, mert olyant láthattok, amit legszívesebben elfelejtenétek. Nem tudom, hogy mi volt abban a piában, amit ittam, de kajak azt haluztama, hogy egy majd fél méteres ember-nyúl keverék vagyok, egy rohadt aganccsal a fejemen, rózsaszín orrocskával, bolyhos tapsifülekkel...az arcom viszont nagyjából a sajátomat idézte, pár apró módosítástól eltekintve. Naaaagyon creepy volt. Mellettem Dracon még mindig felháborodott arcocskája.

- [nyuszi hangocskák]!!!!
  Feleltem az átalkodott dögnek. A hangok nem nagyon stimmeltek. Dracon meg még idegesebben nézett rám. Ostoba dögje! A patak mellett nézelődve aztán észre vettem egy nagy halom tojást. Na elmész te a jó büdös fenébe! Tavaly ilyenkor Leon cimborámmal egy nyolc méteres dögre vadásztunk, most meg...én lettem a fél méteres izé?! És még tojásokat is kaptam? És el kéne őket vinni mindenfele, hogy Veronia örüljön, vagy mi? Ez életem legszarabb trippelése.
- [Érdeklődő és magyarázkodó nyuszi hangok...enyhe felháborodással]
  Ez valószínűleg még kevésbé hatotta Őt meg, mint az előzőek és konkrétan elege lett abból, hogy egy nála éppen hogy csak nagyobb nyuszimuszi, akikre eddig maximum vacsoraként tekintett, magyarázkodjon neki, így rövid úton rám támadott! Az anyádat úristenit, te dög! Ezt még megkeserülöd! Hátsó lábaimon ugrándozva menekültem előle, megkerülve a hatalmas tojáshalmot, és kergetőztünk még vagy egy percig, mire feladta és lehuppant a tojáshalom mellé. Én meg vele szemben. Farkas...nyuszi szemet nézve meredtünk egymásra, kölcsönösen megértve - vagy félreértve - egymás gondolatait. Végül egyszerre bólintottunk.
- [Megegyezős, bólógatós nyuszómuszó hangok]

  Akik aznap este Veronia egét bámulták, igen csak furcsa látványban részesülhettek és valószínűleg azt gondolták, hogy nagyon csúnyán berúgtak, vagy éppenséggel olyan dohánylevelet szívtak, amelyben több volt a nem túl egészséges hatóanyag, mint ami az előírt lett volna. Hogy mi is volt ez a látvány? Hát, drága öcsém, képzeld el, hogy a reggeli pössentés közben felnézel a fa töviből, amit éppen locsolsz, mert valami felháborodott nyúlsikongatást hallasz..és azt látod, hogy egy hófehér tollazatú sárkánygyík hátán egy vele nagyjából egy méretű agancsos nyuszika üldögél és dobálja a tojásokat....hogy miképp is fért el a nyuszika a sárkánygyík hátán és hogy az említett fehér dög hogyan bírta ki egyáltalán a felszállást, hát még azt, hogy Veronia egét szeljék - ne kérdezd, nyugodj bele, te teljesen bekészültél az ünnepi borocska iszogatásától, netán az asszony vert akkorát a fejedre, hogy teljesen meggyárgyultál. Shhh...no thinking, just dreaming. A következő kérdésed talán az lenne, hogy miképpen tudják szállítani azokat a tojásokat? Hát, nézelődj még egy kicsit tovább, és a furcsa páros mögött egy egész seregre való, a szivárvány különböző árnyalataiban díszelgő sárkánygyíkot láthatsz meg, akik karmaik között egy bazi nagy hálót visznek, amelyben száz számra vannak a hímes tojások, miközben páran azon ügyködnek, hogy a nyuszinak folyamatosan adják a tojás utánpótlást. Aztán a pössentésnek vége szakad, ahogy egy tojás pont a te bugyuta pofádon landol...hisz, ha bele gondolsz, ez már teljesen magától értetődő...örülj annak, hogy tojást kaptál...

...és az est eljött. Hellenburg tornyában éppen ekkor ütött éjfélt a harang, s az utolsó tojás egy, az utcán üzekedő páron landolt. Dracon fáradtan szállt le a városon kívüli mezőre az egész napos repkedés után...na meg attól, hogy a gazdija készleteiből - meg alkalom adtán az alkímistáktól csórva - folyamatosan élénkítő itallal tömte magát. Csórikámat teljesen kikészítette ez a tortúra idegileg és fizikálisan is...na meg hát, a fajtársai folyamatosan röhögtek rajta, egészen addig, míg egy agancsos nyuszika pofán nem öklelte őket, amikor elég közel merészkedtek a tojás szállítás közben. Vicces egy nap volt, meg kell vallani. Nyuszi énem is fáradtan rogyott le a sárkánygyík mellé....én próbáltam kedves lenni! Esküszöm! Én csak hozzá akartam dörgölőzni...a fene se gondolta volna, hogy az agancsom átbukik a két hátsó lába között és megpiszkálja őt ott, ahol a kicsi fiókáinak ezreit tárolja...csórikám egész nap tojásokkal zsonglőrködött és most az övé került a tálcára - totál véletlenül! Csak egy felháborodott sikoltás volt a figyelmeztetés, aztán a vérszemet kapott dög már utánam is lendült. Na, valahogy így alakult, hogy a Tünde-erdőtől nem is olyan messze kezdődött kaland után egy feldühödött sárkánygyík üldözött engem, miközben vidáman ugrálgattam hátsó lábaimon...egészen addig, míg az utolsó ugrás kellős közepette megszűnt az átok és selffé változtam vissza...ennek megfelelően stílusosan repültem még vagy fél métert, aztán pofával a földbe csapódtam. Stílusosan oda, ami tele volt nyuszigolyókkal...Húsvét, én így szeretlek!

6[Húsvéti azonnali] -  Kézbesítés Empty Re: [Húsvéti azonnali] - Kézbesítés Pént. Ápr. 06, 2018 4:48 pm

Lance Kalver

Lance Kalver
Tünde Katona
Tünde Katona

Nyugodtan sétálgattam az erdőben, és élveztem a jó időt. Úgy éreztem, semmi nem tehet keresztbe: a nap is egyre később ment le, a tavaszi napforduló nemrégen múlt el. A fajtársaim biztos nagy ünnepeket tartottak, mint minden ilyen jeles alkalommal, de engem jó ideje nem tudott megmozgatni. A telihold is csak pár napja múlt el, még élénken élt bennem az emlék, ahogy egy világos éjszakán ülök egy magas fa tetején, és csak csodálom az éjszakai égboltot. Talán Blaine-nek igaza volt, és mégis az éjszaka a legszebb. Nem, nem felejthettem el, én főleg nem, hogy mennyi veszélyt rejt magában az éjjel, még akkor sem, ha történetesen Morrigan igencsak emlékezetessé tudta tenni azt az éjszakát, de legalábbis látványossá, az biztos. Megráztam a fejem, még túlságosan elragad az emlék, és elesek valamiben, avagy nekimegyek egy fatörzsnek. Éppen nagyon beleéltem magamat abba, hogy az arcomra süt a meleg napfény, amikor megakadt a szemem valamin: egy nagyon is ismerős véset volt szemmagasságban egy közeli fatörzsbe vésve. A kíváncsiságom lett a vesztem: közelebb mentem. Lépkedtem én felé, de valahogy nem érzékeltem, hogy az a furcsa, krikszkraksznak tűnő valami közelebb jönne, sőt, egy idő után magasabbra is került, és mire észbekaptam volna, már erőlködnöm kellett a felfelé nézéshez, hogy lássam azt a jelképet. Miért, miért, miért? Elégszer megjártam már, igazán eszembe juthatott volna, hogy ha kelta csomókat látunk, akkor menekülünk, amerre nem szégyellünk, különben nem járunk jól. Így lett ez most is. A kezemre lenézve láttam, hogy azok már inkább mancsok, és szőrösek, a nyakamat pedig elkezdte csikizni valami. Reflexből odanyúltam, hogy megvakarjam, bár különös módon nem a kezemmel tettem, hanem a lábamat emeltem fel addig. Mi a frász történt velem? És főleg, hogy a fenébe fogok én visszaváltozni? Erősen kételkedtem benne, hogy most is találkozom Titániával, aki a menő világítós szitakötőjével mindent megold. Mielőtt hangosan is kifejtettem volna véleményemet, kuncogást hallottam, amit azonnal felismertem.
- SÍÍÍÍLEEEEEEEEEEEE!!!!!!!
Kiabáltam. Egyszer már eljátszotta velem ezt, hogy dőlhettem be neki még egyszer? Ráadásul pont ugyanannak a trükknek? Megrezdült egy bokor, és előbukkant egy szőke hajú tavasztündérlány. A hangot nem ismertem félre, és nem csalt a megérzésem, tényleg ő volt. Mielőtt megszólalt volna, ráförmedtem.
- Hogy tehetted? Megint csapdát állítottál nekem! Fogadjunk, hogy csak rám vártál! Tudtad, hogy itt leszek, ismerd be! - Fortyogtam, aztán végülis ügyetlenül ugyan, de megragadtam, és magamhoz öleltem. - Rég láttalak, te csirkefogó... - De ő eltolt magától.
- Te csak ne ölelgess itt engem! Nem is hagytad, hogy végigmondjam a jól kigondolt szövegemet! - Méltatlankodott színlelt sértettséggel. Sóhajtottam.
- Jól van, mondjad... - Intettem egy félmosollyal, noha nem tudtam, hogy az arcom milyen, és ebből kifolyólag az eredetileg csábos arckifejezés milyen összhatást váltott ki. Valószínűleg nevetségeset, mert Síle felkuncogott. Én morogtam, mire megkomolyodott, legalább részben, és megköszörülte a torkát.
- Egy módja van, hogy megtörd az átkot: adj hímes tojást egész Veroniának! - Szólalt meg, és várakozóan nézett rám. Én is rá. Egy kis csönd után felcsattant.
- Mondj már véleményt, vagy valamit, te féleszű, ha már voltam olyan kegyes kedvemben, és elmondtam! - Öltötte ki a nyelvét. Na nem mintha nem ő követelte volna, hogy hadd mondhassa el, ha már annyit készült rá. Felsóhajtottam.
- Jó lett, igazán... hozzád illő, egy hőseposzba is beletenném. De akkor most ugye nem kell átmennem semmiféle ilyen hülye kapun, amit idevarázsolsz egy ahhoz - Mutattam fel a törzsre - hasonló izéből csináltál? És ugye nem kell megint a Királynő színe elé járulnom? - Tört fel belőlem. Síle elképedt.
- Még hogy hülye kapu, meg „ahhoz hasonló izé”! Mindjárt kapsz te olyat... különben is, légy hálás, hogy a Őmagasztossága Titánia Királynő, minden tündér úrnője elé járulhattál! - Húzta fel az orrát, aztán kislányosan elmosolyodott, és a nyakamba röppent, én pedig visszaöleltem. Jó lett volna, ha most én is megsértődhetek rá valamiért, de nem volt rá kifejezetten módom, pedig azért szívesen megnéztem volna, ahogy nem tud mit reagálni.
- Nem vagy egy pótolhatatlan személyiség, de azért hiányoztál... - Majd kibontotta magát rövidesen a karjaimból, és újból megköszörülte a torkát.
- Attól még a feladat érvényes, ezt a kupacot kell széjjelhordanod. - Mutatott rá egy hirtelen ott termő színes tojáshalomra.
- Nem elég csak az erdőben....? Akkor legalább játszhatnak az idetévedők keresgélőset, én régen szerettem.. - Néztem rá reménykedve, semmi kedvem nem volt a délutánt kissé feszítettebb tempóban eltölteni.
- Arról aztán ne is álmodj! Lehet, hogy ismerlek, de annyira Azért nem vagy kivételezett, hiába is töltöttünk együtt olyan kellemes időt! - Mondta Síle fölényesen, kihúzva magát, és láthatóan élvezve a helyzetét. Hiába lett tavasztündér, nem változott semmit ahhoz képest, ahogy megismertem az elején. - Ezt mind szét kell vinned, és pont. Nincs még egy pont, se vesszőcske, minek legyen fejecske, ha már van. Használd. - Mosolyodott el, majd rámkacsintott, és eltűnt. Szar játék Síle, Szar játék... Reménytelenkedve néztem rá a kupacra. Most ezt hogy kellene megoldanom, de tényleg? Síle azt mondta, hogy annyira nem vagyok kedvezményezett, akkor mégis hagyhatott itt valamit? Beleszaglásztam a levegőbe. Várjunk, ezt miért csináltam? Mindegy is, jobb lesz ezt nem firtatni, csak sietni akartam. A remény fonalát felvéve ugráltam körül a helyen, hátha találok valamit, valamit, ami segítségemre lehet esetleg. Feltúrtam mindent, korhadt fákat, sűrű aljnövényzetet, de nem találtam igazán semmit, ellenben legalább egy hordányi felfűtött nyúl elől kellett futnom. Innen jött is a briliáns ötlet egy kis kergetőzés után. Mi lenne, ha... Hirtelen gondoltam egyet, és egy annál is gyorsabb kanyarral fogtam magam, és elindultam a kupac tojás felé, amiről nagyon, nagyon, és annál is jobban reméltem, hogy nem lesznek túl sérülékenyek. Talán a nyúl-létem különleges vonzalma volt, de legalább 50 állatka csörtetett utánam, én pedig egy elegáns szökkenéssel átugrottam a tojásrengeteget. A többi felajzott tapsifülest ez annyira nem érdekelte, sodorták magukkal és maguk előtt a tojásokat, és éppen ez volt az, amire én számítottam. Elégedetten csettintettem... volna a nyelvemmel, ha a nyúlpofa ezt engedte volna, majd elkezdtem a legközelebbi falu felé rohanni, nyomomban a hordányi nyuszival. Ahogy beértem, elkiáltottam magam:
- TOJÁST MINDENKINEK! - Ebben a pillanatban pedig annyi nyúl és tojás öntötte el a falut, hogy egy beszélő nyúlszörnnyel nem igazán volt ideje törődni senkinek. Egy alacsonyabb ág alatt akartam elsuhanni, amibe viszont beleakadtam valamiért, és földre huppantam. Megtapogattam a fejemet. ~ Ja hogy agancsom is van... - Gondoltam, de többet ezen filozofálni nem értem rá, mert nyomomban voltak. A faluban ugrándoztam körbe-körbe, amíg nem fogyott el minden tojás, utána visszasiettem az erdőbe. A nyulak egy idő után megunták a kergetésemet, és úgy döntöttek, hogy egymásnak is jók lesznek. Fáradtan dőltem hátra, és azonnal elaludtam. Reggel ébredtem csak fel arra, hogy megint tünde vagyok, mellettem pedig egy darab papír volt:
- Remélem, jól szórakoztál

Síle -
Elmosolyodtam.
- Hát hogyne...

https://questforazrael.hungarianforum.net/t866-lance-kalver-how-to-screw-a-child-s-life https://questforazrael.hungarianforum.net/t875-lance-kalver

7[Húsvéti azonnali] -  Kézbesítés Empty Re: [Húsvéti azonnali] - Kézbesítés Pént. Ápr. 06, 2018 7:53 pm

Livingstone T. Baker

Livingstone T. Baker
Éjvándor
Éjvándor

Szokáshoz híven most is valami útba eső helyen sikerült elkapni az éjszakát. Ami persze majdnem mindegy lenne hol ér, vagy akár utazhatnék én akkor is, de egy jó kocsmát kevés dolog tud überelni.
-Akkor IGYUNK!
Emeltem magasba a korsót, amivel megindítottam a bulit. Persze ilyen költséges dolgokat általában befektetésnek tekintek. Ez persze jó is lett volna, ha nem vinném túlzásba, ami pedig néha, mint most is sikerül. Még csak most kezdődött volna igazán a buli, még jó messze van a lefekvés ideje. Az óra is csak 3-mat mutat. Igazából ezzel semmi problémám nem lenne, ha akadna más is rajtam kívül a kocsmában, mint az első faszi aki halálra itta magát velem. A kocsmáros a tökéletes fogyasztásemelésért és a már megkeresett összegért úgy döntött, hogy ledől pihenni, és a pultnál lévő piákat rám hagyományozta. Ez végtére is jó dolog volt, s az egyetlen ami kicsit aggasztott, hogy a faszi két asztallal arrébb már legalább 3 órája meg se nyekkent, mármint centire ugyanabban a magzatpózban van a földön, mint amikor aláesett.
Csapoltam is egy sört az emlékére, s miért is ne megtisztelem azzal, hogy lehúzom. Ekkor láttam meg a kis vésetet a korsó hátoldalán, amihez épp hozzáért az ujjam.
-Mi a....
Befejezni nem volt időm, mert valami eszméletlen dolgok sora következett, s csak arra tudtam koncentrálni, hogy az utolsó kortyot is lenn tudjam, nehogy kárba vesszen.
-
Há-há, sikerült! Elkaptam valakit! De jó, de jó!
Hogy cserélnék ki az összes piádat alkoholmentesre...
Azonban megszólalni nem nagyon tudtam, s ez nagyot dobott az morc szintemen. A fontoskodós nagyzoló mozdulatai meg csak rátettek egy lapáttal.
-
Egy módja van, hogy megtörd az átkot: adj hímes tojást egész Veroniának!
Ez egy kocsma, ilyen baromsággal menj az egyházhoz, mi a jó édes mézsörért kell engem zaklatnia ennek?
Persze nem vesztegettem az időmet, s mondandója közben ügyesen koordinálva újdonsült mancsommal felé toltam a még bontatlan pálinkásüveget. Persze nem felejtettem el oldalra dönteni a fejemet, s közben megnyerően vicsorogni. Sajnálatos módon csak fogta magát és köddé vált, minek hatására arcom a pultba temettem.
Hogy az a lekvárfőző vízivó... Ez nem lesz jó, nagyon nem. Hogy fogok én így piálni? Főleg hogy veszek rá másokat, hogy adjanak nekem piát?!
Körbenézve a kocsmában, s felmértem a terepet saroktól-sarokig. Bazi nagy rakás tojás, pia, asztalok, halott alkoholista, démon nyúl... „Nyahahaa...Oh wait, dafuq thats me?” Futott át az agyamon, mikor rájöttem, hogy nem csak a sok piától látok bele a dologba többet, mint amennyi ott van. Ahogy forgattam a fejem, s néztem egy tükröződő felületet elkezdtek forogni a fejemben lévő kerekek.
Akkor azt hiszem ideje bevetni a Z tervet.
Nyelvemmel megnyaltam fogaimat, s szemem a D-day tervének teljességével csillant. Nekiestem a pultnak, és alaposan kivéstem azt. Ügyelve, hogy egyszerű legyen, hogy egy zombi is megérthesse azt. Mikor elkészült örömmel néztem át a tervet.
A véset nem mást ábrázolt, mint a tojáshalmot, ami kikerül a kocsmából, és szépen egyesével el lesz osztogatva, persze én is szerepelek a képen, mint akit ott ugrál a cipekedő figura mögött. Persze itt még nincs vége, mikor az üres kosár visszakerül a kocsmába a figura körbe lesz rakva egy halom piával, és ott lesz a nyúl ahogy fizet. Tökéletes, már csak egy feltámasztás van hátra.
Gonoszan néztem a magzatpózban lévő fickóra, s ahogy mellé ugráltam adtam egy perc néma csendet neki. Tiszteletem lerovása után megfordultam, és egy dupla talpas megakick-el küldtem meg a szerencsétlen megboldogultat. Kicsit nagyobbra sikerült, mint számítottam, a faszi átrepült egy asztal alatt. Mindezt az apróságot leszámítva sikeres volt a feltámasztás. A köhögő, kissé hörgő fazon most már mozgó magzatpózba került, ahogy próbálta menteni magát a fájdalomtól. Nem hagyva a lehetőséget tovaszállni odaugráltam elé, s két hátsó lábamra ágaskodva néztem le rá.
-☼.š♫Š!
Amilyen fenséges démoni nyúl hangot kiadtam, még saját magam is sikerülhetett volna meggyőznöm. Megindultam a pult felé, félúton megfordultam, visszanéztem, hogy követ-e már, majd először egy székre, onnan a pultra ugrott. Büszkén és parancsolóan vertem mellső lábam egyikével a pultot.
Beletelt egy kis időbe, de sikerült rávenni a faszit, hogy jöjjön oda, és nézze meg. Kicsit még bizonytalan volt a járása, de nem tudtam hibáztatni.
-
Te.. azt akarod, hogy vigyek tojásokat?
Bólintottam, majd egyet toppantottam, s rámutattam a halom tojásra, ami ott volt, ahol az az átkozott tündér hagyta. Odébb ugráltam, s rámutattam a végére az utasításoknak, majd nagy mozdulattal rámutattam, és megerősítettem, hogy pia várja majd.
-
És mi lesz, ha nem csinálom?
Elég lekezelően nézett rám, és egyre inkább úgy tűnt, hogy nem lesz hajlandó megcsinálni. Tehát nem volt más hátra, mint bemutatni neki a következményeket. Ez ugyanis nem kérés volt, hanem egy utasítás, minek végén még jutalom is járt neki jólelkűségem révén. Tehát fogtam, és odaugrottam a kezdőponthoz. Rámutattam először az előttem álló faszira, majd megpaskoltam a képen szereplő kis ábrázoló figurát. Aztán egy hirtelen mozdulattal keresztülhúztam egy jó mély vájattal. Ahogy végeztem, látványosan megnyaltam a fogam, majd jól megcsattogtattam.
Persze, egy nyuszikától én sem ijednék meg. Nade! Egy fél méteres agancsos démoni teremtménytől, aki azzal ébreszt, hogy átküld egy széken... Nos, a tündér nem kötötte ki milyen eszközöket használhatok, így hát a jó öreg cél szentesíti azokat. Pár pillanat habozás után nagyot nyelt a fószer, ezt igennek vehettem, s dobbantottam is egyet. Munkára fel!
Persze követnem kellett hisz, biztosra kellett mennem, hogy eljutnak a tojások a célba. Szerencsére problémamentesen haladt a dolog. Hol a kertben, hol az ablakba, hol pedig az istállóba került elhelyezésre egy tojás. Meglehetősen nehéz meló volt, főleg, hogy ne támadjon meg minket egy kutya se, vagy találjon ránk egy éjszakai bagoly, mármint ember, legyen az őr, vagy éjszaka dolgozó szakmabeli. Mire visszaértünk a kocsmához már kezdett pirkadni. Ha ezt nekem kellett volna egyedül megcsinálni, azt hiszem elég szarul jártam volna.
Az apró kellemetlenségeket leszámítva nagyon is örültem, hogy az átok megtört ennyivel. Azért rendesen rám hozta a szívbajt az a pár pillanat, az utolsó tojás és a visszaváltozás között. Szinte hallottam a mocsok nevetését, és azt a rettentően irritáló hangját: „Egész Veróniának”. Meg a pokol, szerencsére ennyivel megúsztam. Ha megkérdezné tőlem valaki, nem nem szeretném megölni érte, de még csak megverni sem. Ahhoz újra látnom kellene, azt pedig inkább kihagynám.
Mindezt leszámítva egy dolog még hátra volt. Nyakon karoltam a fickót, aki kicsit már bizonytalanul járt a túldolgoztatás miatt. Rám nézett ijedten, majd kezdett elsápadni.
-Nos, barátom... Akkor kezdődhet az ivászat?
Az utolsó szavaimra teljesen lefehéredett, de úgy konkrétan sápadtabb volt, mint én, ami azért egy embertől már teljesítmény. Azonban a szerencsétlen ezzel a lendülettel össze is esett. Persze nem vagyok szívtelen becibáltam a kocsmába, és visszafektettem a kiindulópontjára. Munkám végeztével jóízűen végignéztem a kocsmán. Ekkor tért vissza a kocsmáros.
-Szép jó estét! Ugyan akadt egy apróság a pulttal, de minden csendes volt. Ami meg azt a szerencsétlent illeti, hagyja még egy picit pihenni.
Rákacsintok, majd leteszek egy apró szütyőt a pultra.
-A pult javítására, és a maradék összegre legyen vendégem.
Mutatok végszóra a kiterült fazonra, majd mint aki jól végezte dolgát, hisz tényleg azt tettem, elkaptam azt a még ott lévő üveg pálinkát, majd megfordultam, s kisétáltam.
Ideje eltűnni erről az átkozott helyről, az alvás ráér.

8[Húsvéti azonnali] -  Kézbesítés Empty Re: [Húsvéti azonnali] - Kézbesítés Pént. Ápr. 06, 2018 11:40 pm

Gustav Engelberg

Gustav Engelberg
Klerikus
Klerikus

//Egyszer bosszúból részegen Gustav berohant édesapja által konferált misére, fejére ragasztva egy falábbal és azt énekelte; Egyszarvú, egyszarvú, megsímogatnám...// - Plagius plébános

- Há-há, sikerült! Elkaptam valakit! De jó, de jó!. – hallatszódott a hang a semmiből, mire hősünk csillagokat látva tért magához és terebélyesedett fel a pottyantós mellől. Ásított egy hatalmasat, s bár még forgott vele a világ az előző napi italozás miatt, érezte valami nincs rendben.
- Egy módja van, hogy megtörd az átkot; adj hímes tojást egész Veroniának! – tette még hozzá a hang tulajdonosa, kire mostmár, igaz csak egy pillanatra, de rá tudott tekinteni. Egy tündér lehetett, vagy valami hasonló, de hogy milyen sületlenségekről csacsogott, azt Gustav nem igen értette, nem is érdekelte, átkok meg tojások…
~ Lóharapást szőrével, iszok még egy kicsit. ~ gondolta magában, majd megkapta a mellette lévő üveget, és inni akart, de az sajna kicsúszott mancsai közül. Furcsán pislogott az üvegre, nem emlékezett ilyen nagy öblös palackra, hogy akkora legyen, ne tudja kézbe venni. Megvakarta tapsi füle tövét, majd ismét nekiállt a műveletnek, bolyhos mancsaival óvatosan előredűtötte, majd el kezdte lefetyelni a borcseppeket, melyek lecsúsztak az üvegről. Miután eleget nyaligatta az üveg száját, megjegyezte, egy kis répával biztos finomabb lenne. Kilépett az árnyékszékből, majd figyelte merre is kellene elindulnia, hiszen mindent sokkal magyobbnak látott, mint azelőtt volt, nem is emlékezett rá, hogy a fogadó ilyen nagy let volna, vagy hogy a kinnti pottyandós ilyen hatalmas. Lenézett a talajra, hogy felmérje helyzetét, vagy hogy találjon egy használható ösvényt, mikor megláttott a földön egy nyúl mancsot.
~ Ahh, mekkora mákom van, szerencsét hozó nyúl láb… ~ gondolta magában, majd, mikor nyúlni akart érte, észre vette, hogy az vele együtt mozog.
- Mi a...? – próbált volna panaszkodni, mikor feltűnt neki, hogy hang nem jön ki a szájából. Megvakarta bajszát, majd nekidőlt a budinak és a mellette lévő tojáshalmot vizslatta. Gyanúsan méregette, hol a nyuszitalpra nézett, hol a hímes tojásokra.
- Óhh…átok, tojások, elkapott…hm…ENGEM MEGRÉPÁZTAK! - kiáltott fel Gustav, majd eszetlenül elkezdett körbe körbe futkorászni a tojáshegy körül, míg nem tudatosult benne, hogy ez ellen nem nagyon tehet semmit, mialatt lenyugodott, próbált az egész szövegre visszaemlékezni, melyet a manó motyogott neki ébredésekor. Néha belekortyolgatott a boros üvegbe, megfeledkezve arról, hogy a nyulak talán nem bírnak el ennyi alkohollal, de nem nagyon érdekelte, ugyanis ezt az egészet csak egy álomnak remélte. Mancsaival elkezdte fogdosni a testét, fejét, füleit és szarvát, aminek köszönhetően ismét kiverte a víz.
- Egy nyúlnak minek szarv? – kérdezte magától, majd hangokra let figyelmes a fogadó irányából.
- Jól van má Sig, csak elintézem a dógomat. – nevetett kivágva az udvarra néző ajtót Horas, majd két lépést követően megpillantotta a földön guppasztó Gustavot.
- Baaaaa…Gggyyy…gyere már Sig, hozzad a nyílpuskát, egy kölyök szarvas van az udvarodon! - kiáltott fel a férfi, majd hunyorítva próbálta vizslatni a nyulat, aki úgy megijedt, hogy beszaladt a tojások közé.
- Ne menekülj…finom őz pörkölt leszel…óh milyen csini aggancsaid vannak, bizooony. – közeledett Gustav részeges ivócimborája, mikor kilépett a fogadó összes vendége. Sig ment elől a nyílpuskájával, utána Ron és egy mindenki számára idegen utazó. A sort egy hölgy zárta, ki eddig nem fordult meg a fogadóban, Gustavnak nem volt ismerős, reggelizni tért be, s mivel be nem állt egész reggel a szája kiderült róla, hogy kutató és a fővárosból indul expedícióra.
- Ne bántsátok! Ritka, mikor bejön egy a városba! – kiáltott is fel nyomban, mire Horas ciccegve válaszolt.
- Persze, hogy ritka, mikor egy őz beleszalad az üstbe kisanyám, ezért akarjuk kihasználni az alkalmat. – rántotta meg a vállát, mire a Hölgy megforgatta szemeit.
- Gustav hol van? – kérdezte végül a fogadós előrébb lépve. Aggódott, mert nem emlékezett arra, hogy a fiú elment volna az éjjel, s miután meglátta az árnyékszékben a ruháit, megijedt, hogy történt vele valami.
- Ha itt lenne, ő is azt mondaná, hogy együk meg ezt az őzikét. – dörzsölte tenyereit Horas.
- De hol van itt őz? Egy rakás tojást látok itt csak. – lépett közelebb az utazó is.
- Ottané, megbújt a kis ravasz a tojglik között. – mutogatott a részeges, mire Sig nyílpuskáját előre tartva araszolt a budi felé. Ekkor Gustav kinézett a tojások közül és látva a dolgok állását, úgy döntött menekülőre fogja, úgy tört elő a rakás közül, a bámészkodok is alig hitték a kis nyúl sebességét.
- Te Horas, ez nem őz, ez nyúl. De miért van szarva? – vakarta meg fejét Sig.
- Jézusom, ez fantasztikus, ezért díjat is kaphatok, HA HOZZÁ ÉRTEK KIHERÉLEK MINENKIT! – figyelmeztette a nő legfőképpen Horast, ki csalódottan rázta meg a fejét.
- Mekkora felfedezés ez. – tette hozzá megnyugodva kissé, majd hívogatva a nyuszit, lassan kezdett lépkedni felé. Miután Sig leengedte fegyverét Gustav is megnyugodott, lassan, oldalazva, ugrásra készen közelítette meg a leányzót, ki aztán karba vette őt.
- Jól van, nem lessz semmi baj. Látjátok, milyen szelíd? – kérdezte símogatva Gustav fejét, mire ő kihasználva a helyzetet, a Hölgy keblei közé veszejtette pofázmányát. Ekkor lett igazán gyanús Signek a történet, fejét vakarva vizsgálta meg Gustav ruháit, majd felváltva nézett a tojásokra és vissza a nyúlra.
- Hogy nevezzük el? Szarvanyúl? Nyúlszarvú? – elmélkedett Ron, mire Horas a tojásokhoz közelített és felemelt egy darabot.
- Legalább akkor ezekből csináljunk valami reggelit. Sig, tudsz ezekkel kezdeni valamit? – kérdezte még mindig csalódottan.
- Várj egy kicsit, gondolkodom. – utasította csendre a fogadós, mikor közelebb ment a nyúlhoz. A hölgy hátrálni kezdett, nem bízván a férfiban, kinél még mindig ott nyugodott a nyílpuskája.
- Emberek, mindenki nyugalom. Nem pörköltnek való ez, de nem is felfedezés. Ez Gustav. – mosolygott a férfi, amint megérezte a nyúl szájszagát, ugyanis az bűzlött a cefrétől.
- No ne máá, honnan veszed? – közeledett az állatkához Horas is, majd ő is jobban megfigyelte a szarvasnyulat.
- Tééélleg, a bajszán még ott csillog a borocska. Háhá, mi let veled Gustav? – csavarta meg szarvát a nyuszinak a részeges, mire a hölgy ijedtében kiejtette az állatot mellei közül.
- Fújjj, ez a melleim közé dugta a fejét. – sikítozott a kutató, majd beszaladt a fogadóba lemosni magáról Gustav boros nyálát. Mivel a nyúl nem tehetett mást, eszetlenül kezdett mutogatni a Horas kezében pihenő tojásra és a nagy halomra az árnyékszék mögött. Aztán odaugrált egy darabért és nyújtotta a többiek felé, remélve, hogy leesik nekik, mit kell tennie.
- Tojást kell adnod? – kérdezte Sig, mire Gustav bólogatni kezdett.
- Kinek? – kontrázott rá Ron, mire válaszként a kis állat mancsait széttárta az ég felé.
- Mindenkinek? – kérdezte az utazó, mire Gustav ismét bólogatással felelt.
- Akkor visszaváltozol? – simogatta meg ápolatlan szakállát Sig, amire ismét helyeslés volt a válasz.
- Nos emberek, akkor munkára, segítsünk a mi cimboránkon. Osztogassuk a fogadóban a tojásokat, miközben nő a bevételem is és ha minden jól megy Gustav is visszaváltozik. Emelte fel a kezét magasra Sigmund, mire Horas fintorogva fordult felé.
- Hát, figyelj nekem dolgom lenne…izé… - vakargatta tarkóját, mire Sig vállon bökte őt.
- Vendégeim vagytok egy italra, ha nő a bevételem akkor többre is. – válaszolta, mire megjött a részegesek kedve a dologhoz.

Egy délután alatt elvitték az összes tojás, és ehhez nem kellett más, mint egy kis reklám a főtéren és pár frissen bontott boroshordó. Mindenki vitt haza a gyerekeinek, asszonyaiknak, cserébe ők sem kaptam ki azért, mert ittak, volt indok elvinni a családot kocsmázni és még világszámként megnézhették a táncoló nyúlszarvast is. Persze, mikor kérdezték, mennyibe kerül, elmagyarázta nekik a fogadós, hogy nem eladó és hogy a szarvak csak ragasztva vannak a vicc kedvéért.
Gustav számára elég nehéz volt a nap, persze azért ő is lefegyelt egy kis alkoholt és néhány hölgy kegyeiért sem kellett nagyon megdolgoznia tüneményes nyusziként. Másnap reggel már szokásos alakjában ébredt és miután nyugodtan kostatálta, hogy ismét régi önmaga, mosolyogva nézett ki szobája ablakán, hiszen ez a kis kaland örök emlék marad számára. Végülis semmi baj nem történt…
- GUSTAV!! HOL VOLTÁL TEGNAP EGÉSZ NAP! - kiáltott Plagius illemet nem ismerve verve a férfi ajtaját, mire a mosoly gyorsan lehervadt a pap arcáról…

9[Húsvéti azonnali] -  Kézbesítés Empty Re: [Húsvéti azonnali] - Kézbesítés Szomb. Ápr. 07, 2018 5:39 pm

Gerard D. Lawrenz

Gerard D. Lawrenz
Szemfényvesztő
Szemfényvesztő

A wasterwaldi erdőbe lassan kezdtek visszatérni az állatok. Jó volt látni, ahogy a természet kezdte nyalogatni a sebeit. Új tavasz kezdődött, ahogy annak idején a tünde bölcsek mesélték, s vele együtt a sejtelmes fák sorai közé is visszatért az élet...vagy legalábbis ami maradt belőle. Gerard sokat is idegeskedett emiatt. Tavasszal folyton-folyvást csak tüsszögött a levegőben keringő mindenféle portól és pollentől.
- A fene essen belé. – törölte az orrát a századik árnyékból idézett zsebkendőbe. Valóságos hegy állna már belőlük az ablak alatt, ha nem tűnnének el negyed óra után – Mi volt a baj a téllel...
Ahogy ez kimondta egy éles kacaj törte meg a szél egyhangú sugdolózását. Abba sem volt biztos, hogy a fejében hallotta, képzelődött, vagy tényleg valódi volt. De nem ő volt az egyetlen, aki hallotta. Aleena is minden bizonnyal, hiszen a lány éppen akkor sétált ki a torony ajtaján, jól látszott az ablakból, s a rejtélyes hang forrását kutatta. Gerard kötelet idézett, majd leereszkedett vele az ablak alá.
- Te is hallottad?
- Naná! Mintha valami égrengető mágia férkőzött volna a...
- Nem hiszem, hogy bukott angyal műve lett volna...
Tovább keresgéltek a környező fák mögött. Aleena járt előbb szerencsével, mert talált valami, ami eddig nem volt ott, egy nagy karcolatot a fa törzsébe vésve. A véset körül apró rügyek, virágok nőttek ki a fa törzséből.
- Találtam egy...nem is tudom mi lehet ez? – nyúlt felé szép lassan.
Gerard akkor fordult oda. És amit látott, attól egy pillanatra elállt a lélegzete. Ismerte azt a vésetet. Nem tudta elolvasni, de tudta, hol látott egyszer már ilyet. Felismerte a nyelvet. Pupillái azonnal a duplájára tágultak a rémülettől, ahogy megindult a társa felé úgy, ahogy csak a lába bírta.
- Ne! Meg ne fogd, Aleena! – ordította, ahogy kétségbeesetten a lány után vetette magát.
Gyorsan cselekedett. Még az Erő szavát is használta, hogy egy ugrással elérje a lányt. Megragadta a törzsénél, hogy magával együtt elsodorja. Csak közben vette észre, hogy véletlenül megérintette a pecsétet. Halvány fény villant fel körülöttük, s egy pillanattal később már mindkettejüket beborította. Aleena csak annyit látott, hogy Gerardot elnyeli a fényes forgatag, mielőtt vele együtt a földre zuhant volna.
Nem kellett sok, hogy magukhoz térjenek. A fény nem sokkal később egyszerűen kialudt. Ijedten kaptak magukhoz. A lány volt, aki elsőnek talpra tudott ugrani. Lütetett a szeme az éles fénytől, de ettől függetlenül semmi baja nem volt. Nem úgymint Gerardnak. A démon eltűnt, s helyette ott ahol ő állt, egyfélig nyúl, félig ember valami ácsorgott a saját kezeit bámulva.
- Gerard, az ott te...vagy?
- Jaj ne, már megint! – ordított egy kínkeserveset a nyúl. Furcsa volt Gerard hangján hallani azt a förmedvényt – Annak idején egy ilyen pecsét...nem is, csomó változtatott át tündérré. Nem kell aggódni...azt hiszem tudom, hogy kell visszafordítani...
- Há-há, sikerült! Elkaptam valakit! De jó, de jó! – harsogta egy hang a fa tetejéről.
Gerard és Aleena odafordították a fejüket. A fa tetejéről nem más szállt alá, mint egy tündér. Egy virágos ruhájú, fényes hajú, ismerő arcú tündér.
- Síle?
A tündér értetlenül nézett vissza.
- I...ismerjük egymást? – biccentette oldalra a fejét.
Igaza volt, Gerard ebben a formában aligha emlékeztetett hajdani önmagára.
- Ez a te műved.
- Halálli jó, nem? - Sílét már nagyon nem is érdekelte, kit kapott el.
- Igen...pont ezt akartam mondani... – válaszolt ironikusan.
Síle ekkor megköszörülte a torkát, majd ismét szóra emelkedett.
- Egy módja van, hogy megtörd az átkot: adj hímes tojást egész Veroniának!
A két társ értetlenül nézett rá vissza. A tündérlány finoman oldalra mutatott. Ahol eddig a fű éllt, most egy nagy rakás hímes tojás pihent.
- Honnan szerezted őket? – vonta fel a szemöldökét.
- Azt basszus nem akarod tudni... – hangzott a válasz, majd Syle egyszerűen köddé vált.
Döbbent csend ült az erődőre vagy negyed óráig.
- Hívjam a többieket...? – kérdezte Aleena bizonytalanul.
- Egy másik feladatra. Kerítsétek elő Sílét.
- És te?
Gerard megropogtatta az ujjait.
- Nekem dolgom van...
Sok-sok falusi, földművesz, vagy éppen utazó vándor számolt be aznap, hogy egy furcsa állatot láttak a mezőkön nyargalni, a hátán egy kupac színes valamivel. Érdekes pletykák keringtek a bestiáról, aki ide-oda szállítja a tojásokat. Néhány helyen meg is találták őket. Többhelyütt fészkekben. Ezen felbuzdulva több gyerek apró, fűből készült fészkeket épített. Legnagyobb meglepetésükre másnapra azonban is tojások lapultak. Az új alakjában Gerard meglepően gyorsan tudott futni. Kis rásegítés a varázslataival, és már olyan gyors volt, akár egy csataló. A kupac fele el is fogyott másnap délutánra. A fiú elégedetten dobolt a lábával egy hegy tövében, megpihenve épp csak egy percre. Hátáról egy nagy fakérget emelt le. Rajta volt a pecsét, amivel elátkozták. Magával hozta, hogy ha az ideje engedi, megpróbáljon vele egy-két apró trükköt. Kis próbálkozás után sikerült a rajta található csomókat felizzítania. Várni kellett ugyan egy kicsit, de meglett az eredménye.
- Mi az? – kérdezte egy kíváncsi hang a semmiből.
- Síle?
- Ki más, butus.
- Nem is tudtam, hogy ilyet is tud a csomód.
- Hát most, mert még a fánál vagyok.
Gerard agyát elöntötte a pulykaméreg.
- Ha ott leszel, amikor visszaérek, én esküszöm...! – ordította a kéregbe.
- Vissza? És azt hogy gondoltad? Még van egy nagy rakás tojásod. Na szióka én mentem virágot szedni. Köszi még egyszer a segítséget.
És a kéreg úgy ahogy volt, kialudt. Gerard nagyot sóhajtott, mielőtt felállt volna, hogy folytassa a munkát. Nem sok idő kellett, hogy találjon egy egyszerűbb módot. A tojások egy részét elvitte a folyóhoz, majd leúsztatta őket. A folyó melletti falvak és városok akói pedig maguktól ki bírták emelni. A többi területet kellett egyedül megoldania. De szerencsére Síle kupaca nem tartott olyan sokáig, mint gondolta. A legrosszabb viszont a Tünde erdő volt. nyomorult farkasok nyúlnak hitték és meg akarták enni. Ugyancsak meglepődtek rajta, amikor Gerard tűzzel támadott viszsa...aztán fél órát azzal töltött, hogy a bozóttüzet próbálta oltani. Mire visszaért a toronyhoz az utolsó szállítmányért, már hullafáradt volt.
- Hülye farkasok... – söpörte le magáról a kormot.
Legnagyobb meglepetésére nem talált ott egy darab tojást sem. Egyedül Leot látta a kupac volt helyén sétálgatni.
- Mi történt a többivel?
Leo oldalra nézett. Aztán úgy elkezdett nevetni, hogy véletlenül lefejelt egy ágat.
- Szóval így festesz?! Hát ez óriási. A maradék tojásokat egyébként megtartottuk...meg odaadtuk a közeli falu lakóinak. Valami csak kell emlékbe. Az átok meg fog törni, vagy mi. – morzsolt el egy könnycseppet a szeme sarkából.
S mintha csak varázsszó lett volna, Gerard teste elkezdett nyúlni, kopaszodni, a fogai összementek, s nem sokkal rá már ismét a régi önmaga volt.
- Hű...ez ijesztő volt.
- Mint egy álom?
- Nem, az a múltkori volt. Ez az érzés más...
Rá fél másodpercre a démon ökölve szorította a kezét, majd fogát vicsorgatva bámult előre.
- SÍle...ha egyszer megtalállak, ezt busásan vissza fogod kapni!

10[Húsvéti azonnali] -  Kézbesítés Empty Re: [Húsvéti azonnali] - Kézbesítés Kedd Ápr. 10, 2018 1:01 am

Tertullius

Tertullius
Klerikus
Klerikus

Ahogyan minden évben beköszöntött a tavasz, úgy érkezett el a húsvét is. Ez az év azonban különleges volt. Abaddón pusztítása mély nyomot hagyott természetben és emberben egyaránt: és míg a természet a tavaszt áhította, hogy hamvaiból újra feltámadjon, addig az emberek a tavasszal együtt elérkező húsvét örömhírével, a feltámadással vigasztalták magukat. A majdani feltámadás helyett azonban a mára tették a hangsúlyt: tönkretett életükből keresték és várták a feltámadást. Azt, hogy van esélyük nem éhen veszni, hogy van esélyük újra felépíteni az eddig is siralmas életüket.
Nem csoda hát, hogy mindenki várta az ünnepet, hogy feltöltekezhessenek a miséken. Johannes számára ez azon kevés alkalmak egyike volt, amikor ő is rész vett a szertartásokon. Persze nem mindegyiken – az már sok lett volna neki – azonban egy-két misét ő is meglátogatott. A többit – inkvizítori tisztjéből kifolyólag – könnyedén „lógta el”.  Most sem tett másképp, épp egy kedves…ismerőséhez, Isabellhez tartott. A nő leginkább különböző főzeteknek az elkészítéséből tartotta fenn magát és busás pénzért a mágiában szerzett ismereteit is kamatoztatta mások javára. Johannes-el való megismerkedése réges-rég történt, azóta mind szakmai, mind személyes okokból szívesen töltötték együtt idejüket. Ajtaja elé érve abban a reményben kopogtatott rajta, hogy sikerült kapcsolatuk személyes aspektusát elmélyíteniük.

Reménye pedig nem volt hiábavaló. Bőven benne jártak már az éjszakában, amikor felkelt Isabell mellől. Nem tudott aludni, a forgolódás pedig irritálta, így hát sétálni kezdett a nő laboratóriumában, megnézegette alapanyagait, megvizsgálta felszereléseit, hiszen nem volt teljesen érdektelen számára sem a tudomány eme szeglete. Így talált rá egy apró fakockára, melynek az egyik oldalán valamiféle vésetek díszelegtek. Nem ismerte fel őket, de mivel poros volt, remélte, hogy csak egy tisztítás kell neki, aztán olvashatóvá válik majd. El akarta hát venni a polcról, hogy letörölgesse, de amint hozzáért fura dolog történt. Először egy villanást látott, ami egy percre elvakította, majd egy hangos csattanás keretében már csak azt érezte, hogy sajgó fenékkel ül a földön. Reflex-szerűen kelt volna fel, hogy megnézze mi történt vele, ám valami nem úgy ment, mint ahogy szokott. Látását visszanyerve kellett szembesülnie azzal, hogy termete jóval kisebb lett az eddig megszokottnál, hiszen a körülötte lévő asztaloknak mindössze a lábait tudta csodálni. Bárhogyan próbálkozott nyújtózkodni, vagy felállni, rájött, hogy ez nem fog menni. Szerencsére nem kellett sokáig egyedül küzdenie ezzel a léttel, a hangzavarra és fényességre előrohant Isabell is, a másik szobából, egy száll semmiben. Johannest nem lepte meg a látvány, hiszen nem egyszer látta már meztelenül a nőt, azonban a semmiből megjelenő tavasztündér az inkvizítor mellett, már nem mondhatta el ezt magáról. Sőt, határozottan megilletődve fogadta a jelenetet, még az örvendezés is lefagyott az arcáról, amit csapdájának sikere írt fel rá.
Nem fogadta jobban Isabell sem a szituációt, hisz azt még megtűrte az idegrendszere, hogy a szinte nyúllá változott Johannes a laboratóriumának a padlóján ül (bár már itt sem tudta eldönteni, hogy sírjon e, vagy nevessen), a tavasztündér megjelenése már sok volt neki egyszerre. Talán egy percig is nézték egymást szótlanul, míg végül Síle ní Óisín – merthogy így hívták azt az átkozott tündért – megszólalt.
- Elkaptalak, te erkölcstelen nőcsábász! – hogy honnan vette ezen vágyak akármelyiket is, később sem tudtak rájönni, sem Isabell, sem Johannes –  Egy módja van, hogy megtörd az átkot: adj hímes tojást egész Veroniának! Te pedig öltözz fel… – vetett egy becsmérlő pillantást Isabellre, majd ahogyan megjelent úgy is tűnt el, egy kis füst és egy szempillantásnyi idő társaságában. Johannes lefagyva állt (vagy ült, maga sem tudta eldönteni), és ugyan próbált megszólalni, de csak valamilyen azonosíthatatlan és vékony hang jött ki a torkából, amit szinte nevetségessé tett a két elülső fog összeütközésének a hangja.
Ekkor jött el az a pillanat, hogy a nő harsány kacagásban tört ki. Johannes fel-alá járkált dühében, párszor nekiugrott Isabell lábának is, az azonban csak nevetett, és nevetett és nevetett…legalább öt percbe telt, míg abbatudta hagyni. Aztán visszament a szobába, magára kapott valamilyen ruhát, és kerített egy tükröt Johannesnek, hogy megcsodálhassa magát új formájában.
Johannes pedig nem tudott betelni saját magának a látványával, a mondat legnegatívabb értelmében. Azt még valahogy elviselte, hogy úgy nézett ki, mint egy nyúl és ent szerelemgyermeke, de hogy kicsi volt és még beszélni sem tudott, az már nála is kiverte azt a bizonyos biztosítékot. Szavakba ugyan nem tudta önteni dühét, „testbeszédével” azonban mindent megtett, hogy kommunikálja azt Isabell felé. Néhányat felrúgott az otthagyott tojások közül – merthogy mondandójához híven szép nagy rakással hagyott a földön szerteszét a tündér – és ráharapva a nő ruhájára kezdte el húzni azt üstje mellé.
- Értem, értem, keresek valami főzetet, ami vissza tud változtatni. – mondta, és tartotta is a szavát, serény kutatásokba kezdett a nem is annyira aprócska könyvtárában, remélve, hogy talál valamit, ami semlegesíteni tudja a tündér varázslatát. Azt azért nem állta meg, hogy néha-néha rá ne pillantson a nyúlra, aki maga is a könyveket bújta válasz után, s halk kuncogást visszafojtva ne olvadjon el majdnem a "cukiságtól".  

A nap újra felkelt, és már közel volt ahhoz, hogy újra eltűnjön a horizont mögött, amikor mindketten feladták a keresést. Túl voltak számtalan főzeten, és varázslaton; Johannes bundája csak úgy bűzlött a különböző kétes eredetű összetevőkből álló löttyök után, a színe pedig egyenesen olyan volt, mintha a szivárvány összes színével leöntötték volna. Sikere azonban egyinek sem volt, minden ugyanúgy maradt, ahogyan azt a tünde hagyta. Isabell, talán mert unta a keresést, vagy talán mert tényleg megoldást akart nyújtani Johannes problémájára, idejét érezni felvetni azt a megoldási javaslatot, amit a tündérlány hagyott hátra.
- Te, Johannes…mi lenne, ha csak egyszerűen teljesítenéd azt, amit az a tündér kért tőled? Néhány tojás kiszállítása nem annyira nagy feladat. – azonban bármennyire is próbálta palástolni röhögését, nem sikerült neki azokután, hogy elképzelte a nyúllá alakult Johannest, ahogyan ölébe tojásokkal ugrál oda kisfiúkhoz és kislányokhoz. Johannes szóra…hangra sem méltatta az ajánlatot, mindössze dölyfösen félrerántotta a fejét, mintha azt mondaná: nem fogok Síle szabályai szerint játszani. Isabell is mintha valami hasonlót értett volna ki a mozdulatból, mivel reakciója a következő volt:
- Pedig úgy tűnik nincs más mód arra, hogy visszaváltozz. Vagy örökké ilyen maradsz, vagy beszállsz a tojásbizniszbe. – s hogy elhivatottságát bebizonyítsa, maga is felkapott egyet a tojások közül, s a kijárati ajtó felé indult vele. Az inkvizítor kapott az alkalmon, s a nő hatamögé kerülve kezdte azt egyre inkább a kijárati ajtó felé lökdösni azt. Nem telt bele sok idő, míg Isabell összerakta, mit akar tőle Johannes. Néhány percig gondolkodott, mielőtt belement volna a játékba, azonban tudta, hogy néha mennyire büszke tud lenni a férfi, ahhoz pedig túlságosan is törődött vele, hogy ilyen alakba hagyja. Fogta hát magát, s gyorsan kosarat ragadott, belerakott néhányat a tojások közül, s elindult a városba, hogy az éjszaka leple alatt szétossza azokat.

Johannes pedig ott várakozott, s egyre nagyobb reménykedéssel figyelte a tojások csökkenő számát. Várta a csodát, azt hogy visszaváltozzon, és közben megfogadta magában: semmihez nem nyúl Isabellen kívül abban az átkozott lakásban.

//Köszönöm a türelmet.//

11[Húsvéti azonnali] -  Kézbesítés Empty Re: [Húsvéti azonnali] - Kézbesítés Szer. Ápr. 11, 2018 11:04 pm

Lothar von Nebelturm

Lothar von Nebelturm
A Nebelturm család feje
A Nebelturm család feje

Azt kell mondjam, meg vagyok elégedve. Tetszett, hogy mindenki különböző aspektusból ragadta meg a helyzetet, és persze a változatos reakciók is mosolyt csaltak az arcomra. 150 TP, 1500 váltó a jutalom, és egy egészen különleges tárgy:


Név: Levedlett Agancs
Ár: 2000 váltó
Leírás: A kalandor egyetlen torz testrésze, mely nem vált köddé, mikor visszaváltozott. Ez volt az egyik agancsa, egy nagyjából fél méter hosszú, egyenes csont, számos elágazással. A furcsa mágia maradéka ragadt ott benne, melytől napi egy órára egy nyúlszörny ügyességét adhatják maguknak vissza, nagy műgonddal ügyelve bármilyen náluk lévő, sérülékeny, vagy törékeny tárgy épségére, akár a harc hevében is. Az agancs emellett könnyen faragható, így szinte bármilyen fegyver vagy díszítőelem alapjául szolgálhat.

//Note: mindenki adhat egy nevet, a saját levedlett agancsának. És ne feledjétek, az agancs alapanyag lehet bárminek, lehet egy lándzsa hegye, kard pengéje, nyílvessző, talizmán, mágusbot pengéje, amit csak akartok.//

Ajánlott tartalom



Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.