[Avis és Hilde] Erdei találkozó

Hirtelen kifogyott a szavakból. A nő válaszát teljesen jogosnak vélte. Nem is tudott mit reagálni rá, egyszerűen csak bocsánatkérő szemekkel nézett rá, mire végül erőt vett magán.
- Sajnálom... - Kezdte el, igencsak "aranyos", megbánó hangon - Sajnálom hogy hálátlan voltam. Köszönöm szépen hogy segített. Bármennyire is nem értettem egyet, illetve nem értek egyet az eszközökkel amiket alkalmaztál, a szándék az, ami miatt most beszélhetek önnel. Köszönöm. - fejezte be, majd leszegezte tekintetét a földre. Egy ideig csak nézte ahogy lépésről lépésre egyre több kis kavicsot hagynak maguk mögött, majd újra felemelte a fejét, és a nőhöz fordult. 
- De ha valaki nem próbálja meg a sajátjává formálni a világot, akkor soha nem fog megváltozni. Az előbbi férfiak helyére újak állnak, s akárhányszor fogok leölni őket, sosem fognak elfogyni. Helyes dolog hagyni hogy a világ ilyen legyen? 

- Semmi baj. * Jegyezte meg egy olyan keskeny mosollyal, hogy szinte vágni lehetett volna rajta * - Védelmedre legyen, hogy a harmadik megtámadása valóban indokolatlan volt... Azt a jutalmamként tekintettem.
* Hogy kis ideig csend honolt soraikban, összehajtotta ismét a térképet, s visszatette az a helyére, a táskába. A csöndben tovább nézelődött, az erdő mintha kissé ritkulni kezdett volna, jó eséllyel nem sokára ki fognak érni belőle a mezőre. 
- Úgy gondolom, hogy nem az én, vagy mi dolgunk, hogy ezt eldöntsük. Mindannyian megkapjuk a fizetséget tetteinkért, ki hamarabb, ki később. Akiket most juttattam el Istenhez, az ő ítéletében fognak majd részesülni. A test halandó, a lélek örök. * Pillanatra elhallgatott, s megszorította az ingének tetejét, ahol ott lógott a fémből veretett Esroniel csillag * - Ha meg akarod változtatni a világot, akkor találd meg a kardot. Anélkül nehéz lesz, pláne, hogy előtte még meg is kéne ismerned. 

A beszélgetés zsákutcába vezetett. Legalábbis ezen ága. Tudta hogy részben igaza van, de nem tudott semmit sem felhozni Hilde érvelésének ellenére sem. Hogy is lehetne megváltoztatni a világot? Mekkora hatalom kellene hozzá? És egyáltalán hogyan kellene megváltoztatni ahhoz hogy ideális legyen? Vajon, az ideális jó? Hisz ő is ideális helyen élt, mégis vágyott rá hogy kikerüljön onnan. Vajon mi a jó és mi a rossz döntés? És mi a helyes? 
- Kard? Mármint Azrael? Szóval akkor Azrael egy kard.. - Néhány perce ugyan már említette hogy Azrael egy kard, de most már biztosra vette hogy egy egyszerű fegyverről van szó. - Egy egyszerű karddal hogy lehetne megváltoztatni a világot? - Kérdezte majd eszébe jutott egy újabb, személyesebb kérdés, melyet feltétlenül fel akart tenni. - Egyébként te milyenné változtatnád meg a világot, ha megtehetnéd?

* Közömbös arccal gondolkodott el a megjegyzésen, igazából senki se tudta, s elképzelhető, hogy csak egy szimbólum volt. Az se biztos, hogy létezik valami hasonló dolog, arról nem beszélve, hogy ha létezne se biztos, hogy halandó ember kezébe lenne való.
- Így szoktak rá utalni, de hogy az-e vagy sem, azt már nem tudhatom. Talán arra hajlok, hogy ez csak egy álca, hogy tényleg csak az találhassa meg, aki meg is érdemli. * A további kérdésre sztoikusan megrázta a fejét * - Ki tudja, ha beleadod a jó ember kezébe, lehet meg tudja tenni. Esroniel von Himmelreich ilyen lenne.
* Az elhangzott kérdésre úgy két percig hallgatva sétált tovább, mérlegelve annak a súlyát, illetve mélázva azon, hogy mi is lenne a jó válasz. Nehéz talány volt, közel sem érezte magát biztosnak, ám végül egy súlyos sóhajtás után mégis kinyitotta száját.
- Talán egy olyan világot, ahol a vámpírokat nem éri többet az átok... Emellett egy olyan helyet, ahol a szennynek nincs létjogusultsága, mindenki, aki megérdemli a halált, meg is kapná. Az uralkodjon aki erős, de mégis igazságos, annak jusson a rang, aki tesz is valamit a világért, s nem csak beleszületett a hatalomba. Azt szeretném, hogy ne legyen elítélve senki, aki nem érdemelte ki, de aki mégis, arra sújtson le isten keze, s ne rejtőzködhessen olyasmi indokok mögé, mint a vér vagy a nemesség. Mindenki azt kapja, amit érdemel... 

- Értem - Csak ennyit tudott mondani. Nem találta a szavakat amikkel életben tudta volna tartani a beszélgetést. Érezte a nőben az igazságérzetet, de valahogy nem tudott egyetérteni vele. Valami nem volt rendjén. Úgy érezte, hogy a célja jó, de az eszközök amiket alkalmazni kíván végletekig rosszak is lehetnek. Fogalma sem volt mi válthatta ki a nőből, hogy ilyen képe legyen a világról. Furcsa hogy még csak egy erdőben van, még igazándiból ki sem ért a biztonságos területről, az otthonából, mégis, már egyszer majdnem megölték, és mást sem hall, mást sem lát, csak az rossz előfutárait a fákon túli valóságról. 
- Merre tartunk egész pontosan? - Kérdezte meg végül. Igazából neki teljesen mindegy. Akármit mond a nő maximum annyit váltana ki Avából, hogy bólint rá egyet majd újra visszatérne a föld stíröléséhez. Avis jelenleg nem tud mit mondani az eseményekre. Ha csak nem szólal meg a mellette járó Hilde, utuk végéig csöndben marad. 

* A lány meglepően elhallgatott, úgy tűnt, vagy megelégedett a válasszal, vagy mélységesen sokkolódott rajta. A második opció valószínűbbnek tűnik, bár nincs szándékában hánytorgatni az egészet, lényeg ami a lényeg, mégis másféle teremtések. Végül egy kérdést irányítottak felé, melyre elhallgatott egy picit, majd a lány felé fordult.
- MI? Sehova. Én egy közeli kisebb városba, hogy te merre, azt nem tudhatom. * Majd felismervén, hogy talán kissé durva volt a válasz, pár pillanattal később megtoldotta azt egy kissé * - Igaz, ha egy irányba, akkor szívesen elkísérlek, de akkor már inkább lovon. 
* Nem volt benne véletlenül se biztos, hogy a másik ne félne az állattól, de végül is, ha ez lesz az új világa, akkor előbb-utóbb meg kell majd szoknia a hátasokat, elvégre túl nagyok a távolságok, hogy bárki is lábon közlekedjen, s távolságokat is tegyen meg vele.
- Nem kell félned, nem vagy olyan nehéz, hogy hátráltatnád az állatot, ha elfogadod az ajánlatot. 

- Rendben, én egy úgy körülbelül 20 kilométerre fekvő városba igyekszem most, az éj megérkezése előtt már a fogadóban szeretném tudni magam. Nem hiszem, hogy sok nálam veszélyesebbe botlanék, de az ember sosem lehet elég óvatos. Minden sarkon veszély lapul
- Így van, elég veszélyes világ ez a miénk. 
* Akárhogyan is, a sétát abbahagyta, s ellépett egy pillanatra a lótól, aki engedelmesen követte a parancsot. A méretes fekete állat úgy állt ott, mint egy sötétre mázolt bálvány, s megmászóit várta. 
- Kapaszkodj meg a nyeregben, s tedd bele a lábad a kengyelbe. Majd húzd fel magad, s vesd át a túlsó oldalra. Ne félj, segítek, nem fogsz leesni. 
* Azzal bátorítóan megállt ott mellette, s kitartotta a kezét, hogy feljebb tudja nyomni, ha az megpróbálkozna a dologgal... S tekintve, hogy ő sietne, meg is KELL próbálkoznia.
- Arra figyelj, hogy ne legyen túl nagy a lendületed, mert a végén átesel a ló túloldalára. 

- Így van, velem tarthatsz, bár társak ettől még nem leszünk. Minden Délit szolgálok, s amíg nem Északi vagy, addig déliként kezellek.
* Jegyezte meg halványan mosolyogva. Elég nehezen bízik meg az emberekben. Igaz, véletlenül se érezte úgy, hogy Avis esetleg megcsalná (Pláne, hogy miféle csodabogárként viselkedett), de mostanság semmitől se szabad igazán meglepődnie az embernek... Könnyű ám a nyeregben elvágni valaki torkát csak úgy. 
- A fogadó egy olyan épület, ahol az ember egy kisebb összegért megszállhat, megétkezhet, majd aludhat. Éjszakánként veszélyes tud lenni terepen pihenni, s így nem is szeretek igazán tábort verni, egyszerűbb felkeresni egy falvat, s ott kivenni egy szobát, ahol vetett ágyban aludhatok, illetve majdnem teljes biztonságban. 
- Azért persze többnyire tiszta bolha és tetű az ágyak nagyja.
* A következő kör kérdésre csak megvonta a vállát, majd egymás után megütött egy kissé a kengyelt (Mely jobbra-balra lódult a mozdulattal), s a nyereg kápáját, mely elég erős volt ahhoz, hogy belekapaszkodva az ember fel tudja húzni magát... Nyilván egyébként máshogy is fel lehetne ülni, gyakorlott lovas szinte csak felszökken, de kezdőnek tökéletes lehet így.
- Ami mocorog az a kengyel, pont bele tudod tenni a lábad, s fel tudsz rajta szökkenni a nyeregre, ami meg ott van az állat tetején. Nem túl nehéz, ha egy kicsit próbálkozol vele, ha nem menne, akkor legfeljebb besegítek majd. 

* A kérdésre egy nagyon picit felhúzta a szemöldökét, s elgondolkodott, miféle sorsra is lehetett ennek a lánynak. Igaz ami igaz, valóban megmentette annak az életét, de mégis egészen meglepő, hogy máris, ilyen gyorsan baráti státusznak titulálta volna, az ismerősöknek is csak jóindulattal nevezhető állapotukat. 
- Őh... Azok vagyunk? Mármint, lehetünk... De nem sietsz egy kicsit? Hisz még csak most találkoztunk.
- Barátság első látásra, hmm? 
* Zavartan vakarta meg haját, tényleg nem tudta, hogy mégis mit kezdjen a dologgal. Sosem voltak igazán... Barátai, ismerősök inkább. Akadt persze néhány így is, de hogy mégis mennyire tudta őket komának, vagy cimborának titulálni, az teljesen más kérdésnek volt kezelhető. 
- Semmi személyes bajom nincs velük, de Dél harcol velük, Észak pedig Déllel. Emberek ők is, de másban hisznek, s az nem elfogadható. 
* Avis szórakozott egy keveset a lóra üléssel, ám végül sikerült neki felmásznia, mikor adott egy kis lendületet. Igaz, nehéz harc volt, de a póz, melyet ösztönösen felvett a másik, arra utalt, hogy igen tehetséges lovas lehet belőle még idővel, csak most túl kell majd élnie az első lovaglást, ami valószínűleg úgy fogja feltörni a lába közét, mintha egy egész éjen át azt döngölték volna egy kalapáccsal.
- Ügyes vagy, elsőre nem is rossz. Az ülésed eléggé szilárd, lehet nyeregbe teremtett még a Jóisten is.
* Azzal ő maga is megkapaszkodott a kemény bőrben, s felszökken a másik elé, elfoglalva a helyét a fenséges fekete állaton. Óvatosan biccentett a lánynak, majd kissé megbökte a ló oldalát, mely elkezdett lassan, lépkedve haladni.

- Talán igazad lehet.
* Jelentette végül ki, s sóhajtott egyet. Ezek szerint Avis megbízott benne, s ez nem sokakról volt elmondható. Ennek ellenére, ő maga nem adta volt ennyire könnyen a feltétlen hitet a másikban, s kicsit se érezte úgy, hogy biztonságban lehetne a másik által, de ettől függetlenül talán egy kicsit mégis jól esett neki a tény, hogy a másik mindössze ennyi találkozó után ilyen sokra tartotta, pláne, hogy a szeme láttára mészárolt le három embert... Furcsa...
- Bölcs szavak...* Vonta meg kissé a vállát* - Lehetünk barátok, bár még előtte meg kell tanítanod arra, hogy mégis mit jelent ez igazán.
* Azzal megdicsérte végül a nőt, s természetesen fel is szökkent a helyére, megindítva az állatot, aki egyenletesen gyorsulva lépegetett tovább az erdő széle fele. Nem lepődött meg igazán a tényen, hogy Avis átkarolta. Kissé zavarta természetesen a dolog, de visszafogta az elégedetlenkedést, elvégre mit is várhatott a helyzettől? Most ült először lovon, még szép, hogy kapaszkodnia kell belé. Egy pillanatra hátra nézett, szája haloványan görbült felfele, igaz maga sem értette, hogy milyen okból. A nő, aki mögötte ült idegen volt számára, ám mégis barátoknak vallotta őket, ami meglepően jól esett számára. Mit kezdjen most a teremtéssel? Nem tudta... Lábával megütötte kissé az állat oldalát még egyszer, ami ügetésbe váltott át, s végül fokozta sebességét. Az erdő sebesen pusztába váltott, s a nap erősen sütötte őt, de immáron nem zavarta semmi sem, mert egy kedves bajtárs ült mögötte, ha egyenlőre inkább volt baj mint társ, akkor is. 

/ Köszönöm a játékot /

Érdekes játék volt, a filozofikus része különösen tetszett (noha a matekban tényleg van egy kis megbicsaklás, de ez csak OOC szőrszálhasogatás)

Mindkettőtöknek jár a 100 TP.