Magánjáték: Szellemes találkozó

Tom, Yrsil, Draven


Sokat sétáltam az úton ló nélkül mire, belebotlottam egy városba. Nem is akármilyenbe, hanem Hellenburgba. Mikor hulla fáradtan beléptem a város kapuján azonnal megcsapott az élet szele. Sürgés, forgás mindenfelé. Siető emberek, vagy éppen idősek akik hátramaradt idejüket tengetik. A városban futkorászó gyerekek akik élvezték az élet apró örömeit. Vezénylő és parancsot teljesítő katonák, a kereskedők akik bármit rád tudtak sózni, ha nem voltál elég ügyes. óó igen...az élet szele. Dél fele járt éppen az idő, ami nem éppen teszi a legjobbakat velem. Az utcákon annyi ember volt, hogy alig lehetett elférni rendesen. Amikor a piac negyedre értem akkor éreztem azt, hogy megfulladok a túl sok embertől. Lépteimet gyorsabban szedtem ezért véletlen fellöktem egy sötét elfet aki a földre huppant.
Elnézést, uram. -szóltam neki oda szarkasztikusan, és sisakom mögött cinikus mosolyt vetettem fel. Tovább haladtam a városban egy erkélyhez. Lepihentem ott és leültem egy székre. Becsuktam szemeimet és rá jött az álom. Egy kedves asszony ébresztett fel engem napnyugtakor, hogy ideje lenne hazamennem mert a város éjszaka akár veszélyessé is válhat. Nem volt hová hazamennem, fogadót pedig nem bérelhettem mert az összes váltómat ellopták az erdőben még mikor a íjász csapatok elől menekültem el. Ezért folytattam azt, mint délben. Róttam a város utcáit, valami fedezéket keresvén, hogy megszálljak éjszakára. Észre sem vettem mennyire besötétedett már. A farkasok távoli vonyításának hangját lehetett hallani a sötétségben. Az utcákat a fáklyák fénye világította meg és a néha elhaladó őrjáratok.  Egy elég érdekes házhoz értem. Megkérdeztem az egyik arra jövő járőrt, hogy kié ez a ház? Azt mondta, hogy már évek óta nem lakik itt senki. Régebben megpróbálták kiadni a házat bérben, de aki volt olyan bolond, hogy megvette azonnal sietve távozott. Eleget tudtam meg a házról ezért hagytam, hogy az őr folytassa szolgálat teljesítését. Elindultam az ajtó felé, de láttam, hogy még csak be sincs zárva. Babonás bolondok, majd megmenti őket az istenük. Annyira sietve távozott az előző tulajdonos, hogy még csak be sem zárta. Én már az ajtó kilincsét csavartam el jobbra, amikor a sötétben, távolabb egy magas, fehér hajú férfit pillantottam meg. Eszembe jutottak az asszony szavai, hogy éjszaka a város veszélyessé válik. Nem mentem oda hozzá de azért készenlétben voltam mindenféle támadásra ami engem érhet. Beléptem a házba és félhomály fogadott engem. A ház rendesen volt tartva és nem látszott dulakodásnak nyoma. A gyertyák halványan égtek, már-már pislákoltak, de a kellő fényt megtartották. Valami gazdag ember lakhatott itt mert minden berendezés nagyon drága volt. Nem tudom, hogy miért nem bérelték ki ezt a házat. Gyönyörű volt.
Talán a bért nem tudták kifizetni vagy a babonásokra hallgattak, nem tudom. Viszont azt igen, hogy a Nebelturm torony óta nem voltam ilyen szép helyen. Felmentem az emeletre, hogy megnézzem ott mi van. A hálószobában bíborvörös gyapjúágy volt ami olyan kényelmes volt mintha álmaidban jártál volna. Levettem sisakomat és lecsatoltam magamról páncélomat. Letettem őket egy hatalmas szekrénybe ami a hálószobában pihent. Kardomat az ágyban, magam mellett tartottam, mert sosem lehet tudni. Lefeküdtem és csak néztem a plafont. Gondolkoztam azon, hogy az élet különös. Mikor már majdnem álom jött a szememre, az alsó emeletről egy női sírást hallottam meg. Azonnal megfogtam kardomat és óvatosan lelépkedtem az emeletről. Remélem nem törtek be mert nem indulna jól a városlátogatás. Egy hosszú, fekete hajú nő sírdogált a bejárati ajtó előtt. Mintha ki akarna innen menni de nem tud. Elindultam felé de mire közelebb értem hirtelen eltűnt. Remek... - Morogtam fel, majd dörömbölés hallatszott az ajtó előtt, ahol a nő ült.

Hellenburg. Nem is tudom mit keresek én itt. Valahogy hosszú utazásaim közepette itt lyukadtam ki, nem is tudom miért. Egyszerűen csak vonzgottak a szép, déli nők. Talán ezért. Szokás szerint a hajammal játszadozó csinos leányzó mellett ébredtem, egy kicsit sem meglepődve. Mégha itt nyaktól bokáig fedve járnak is a nők, a szívüket nem tudják elrejteni előlem. Nem is kell. Mindenkinek kijár egy kis csintalanság. A hátamon feküdve, a leány forró csókját fogadtam, s kezem szabadon útnak indult a testén. A leányzó kéjesen felnyögött, mielőtt lefejtettem volna magamról. Ideje útnak indulni. De még azért egy pici játék belefér. Hátára fordítottam a Brünhildét...vagy Helgát ? Netán Elza ? Valamelyik a három közül. Szenvedélyes csókokkal halmoztam el, haladva egyre lejjebb és lejjebb, amíg nem érzeztem vállaimon az apró finom kezeit, és magára rántott. Eltartott egy jó óráig, a dolog mire mindketten pihegve feküdtünk egymás mellett. Az asztalon heverő bor után nyúltam, felülve az ágyon mindkettőnknek töltöttem. Az egyik serleget átnyújtottam Annának. Igen ez volt a neve. Ahogyan átölelt hátulról, hosszú barna, kis híján derékig érő haja  vállamra omlott. Kiittam a boromat, majd a ruhám után nyúltam. Ahogy öltözni kezdtem, érdeklődve kérdezett utánam.
- Hova mész éjnek idején ? - mondta, miközben a nyaka köré tekerte a deréksálamat. Felöltöttem mindenemet, majd szelíden lehúztam a nyakából a sálam, és a derekamra kötöttem. Még egy kicsit beletúrtam a hajamba, megigazítva hogy ne szoruljon a ruhám alá.
- Megyek drágaságom. - feleltem, majd lehajolva csókot leheltem az ajkaira. Éreztem hogy akar engem. Megőrül értem. Bármit megtenne értem. Éreztem a vágyat hogy újfent ágyba bújjak vele, de megálltam. Valami fura, ismeretlen érzés fogott el, úgy éreztem ideje mennem. Kiléptem az ajtón, majd eltűntem az éjszakában.
Alig tíz perce léptem ki a házból, máris a sikátorok között találtam magam. Ismertem az utat a főutca irányába...nagyjából. Vagyis hát abszolúte nem. Csak tippelni tudtam. Persze hogy csak tippelni, azért én sem ismerhetem a világ minden apró zugát. Bár meglehetősen sokat bebarangoltam már. Az utcák között bolyongva egy fél óra alatt elvesztem. Végül mintha csak az égiek segítettek volna egy balkanyar következett a sikátorok végén, és innen egy nagyobb utcán találtam magam. A sikátorok mélyéről egy elég szembetűnő dolgot vettem észre. Egy páncélos fickót, aki éppen egy házba oson be. Betörő ? Orgyilkos ? Nem az én gondom ? Igen ez a helyes válasz. Mialatt a másik eltűnt a házban, én beletúrtam a hajamba, kicsit igazítva rajta hátravetettem, és egy kissé megigazítva, s stílusossá téve. Egy kicsi ruha igazgatás után éppen indultam volna, mikor az emeleten lévő ablakba pillantottam. Nem akartam hinni a szememnek. Egy gyönyörűséges szép vörös nő nézett vissza rám, szemérmesen kacsintva, s kitárva az ablakot. Ennek fele sem tréfa gondoltam, majd alaposan szemügyre vettem a helyzetet. A ház mellett álló utcába állt egy szekér, felpakolva ládákkal, amelyekből és a magasságomból kiindulva könnyedén fel tudnák kapaszkodni az ablakhoz. Visszakacsintottam a nőre, majd elegáns, kimért lassúsággal átsétáltam az utcán gondosan felügyelve hogy senki se vegyen észre. Felmásztam a szekérre, onnan a ládákra, és onnan pedig a kinyitott ablakba kapaszkodtam. Még mielőtt bemásztam volna hallottam mintha valaki kopogott volna de betudtam képzelgésnek, már azon a csinos vörös nőn járt az agyam. Felhúztam magam, és beléptem a szobába. Meglepődve tapasztaltam, hogy a nő nem volt sehol, ám az ajtó résznyire nyitva volt. Igazi luxus vett körbe, bár meglehetősen látszott rajta hogy ez nem túl friss és új bútorzat. Valami nem stimmelt. Lábak dobogását hallottam a házból, és az ajtó mellé lapultam előhívva a karmaimat. Lehet hogy ez valamiféle csapda lenne ?

Amikor kinyitottam a bejárati ajtót nem állt ott senki. Talán itt volt az alkalom arra, hogy elmeneküljek ebből a házból és minden átkot ami rajta van nyugodni hagyjak. De már nem tehettem. Kíváncsivá tett a tudat, hogy itt valami történhetett egyszer. Ezért megfogtam az ajtót és bezártam. Mikor megfordultam akkor hallottam mintha valaki a konyhában járkálna. Elindultam a konyhába, hogy megnézzem mi találok ott, de "meglepő" módon mire odaértem már csak hűlt helyét találtam az előbb még ott tartózkodó személynek. A konyhában a tálak és az evőeszközök el lettek dobálva. Valószínűleg "szellemes barátom" arra akar utalni, hogy itt dulakodás volt, szóval jó nyomon vagyok. Ha nem történt olyan régen ez az egész akkor talán még a gyilkos előkerítésére is sor kerül. Feltéve, ha tényleg gyilkolt és ez a szellem nem csak bánatában lett esetleg öngyilkos. Az egyik pillanatban egy kés repült felém ami súrolta az arcomat, mert csak ennyire bírtam kitérni előle. Egy kisebb véres, karcolás keletkezett az arcomon de annyira nem viselt meg. Volt már rosszabb is. Viszont ennek most már a fele sem tréfa. Ez nem csak egy barátságos szellem. Ez az egész történetét elszeretné mesélni, és elég testközeli állapotokban. Talán mégis csak távoznom kéne az ajtón. Még itt van rá az esélyem, és csak egy bolond maradna itt ilyen körülmények között. De, ha úgy vesszük ez is egy kaland, és más is bánt már el szellemekkel. Mondjuk, most nem igazán vagyok a helyzet magaslatán, szóval szerintem ez a szellemvadászos dolog nem jönne úgy a fogamra. Talán nem is kell levadásznom. Talán csak túlélnem kell és megértenem ezt az egészet. Ez a legjelentősebb kalandom ami azóta történt, hogy elhagytam a tornyot, úgy, hogy kár lenne kihagyni. Talán az életembe fog kerülni, de legalább nem a négy fal között fogok eltávozni kétszáz évesen, öreg koromba egy olyan élettel ami említésre sem méltó. Viszont még mindig nem volt rajtam páncél és most már nagyon elkélt, ezek után. Fellépkedtem az emeletre vezető recsegő, ropogó lépcsőkön és beléptem abba a szobába ahol felszerelésemet levettem magamról.

A játékot inaktivitás miatt LEZÁROM.