Kezdőlap
Regisztráció
Belépés
Név: Adalya Amram Ehud Bat-Ab-At'har Muzaniach (Andromeda)
Faj: Nefilim
Frakció: -
Kaszt: Próféta
Nem: Nő
Kor: 20
Kinézet:
17 éves, magas, vékony gyereklány. Bőre világosbarna, haja fehérszőke, szeme aranysárga. Szárnyai működőképesek, de repülni nem tud velük. Emelkedni, esését tompítani, nem egyebet.
Tógaszerű kendőruhát visel. Fehéret, aranyos szegéllyel. Hátán, vállán átvetve erős, színes szövetből való batyu függ, benne ékszerei, vállvért, al-karvédők. Kezében a próféta nefilimek első fegyvere, Égi Vértje, az egypengéjű lándzsa, melyre saját nevét ruházta át. ‘Adalya‘-nak nevezi, mert 'Yahweh igazságos‘ és az ő Igazsága által sújt le azokra, akik akaratát megkérdőjelezik, akik parancsának ellenállnak.
Jellem:
Nem kellemes az arcába, szemeibe nézni, nehéz beszélni hozzá, mert úgy érzed, sosem szűnik meg elemezni – mintha szüntelen ítélne és elítélne. Még ha egyetlen szava sem erősíti meg ezt a benyomást.
Felnőtt testébe zárt gyermekember, de Isten angyalai közül való, komor szolgája kortalanul. Távolságtartás, önmegtartóztatás, visszafogottság jellemzi. Szigorúnak tűnik. Talán nem szigorú, de nagyon komoly. Kedves az egyik pillanatban és kérlelhetetlennek tűnőn könyörtelen a másikban.
Van a fellépésében valami csendes, állandó jelenlét, megingathatatlan bizonyosság, ugyanakkor valamiféle megkapó zavarodottság, ha megkérdőjelezik. Ezt mindenki másképp értékeli. Valaki szerint tudatlan, gyerekes, más naivnak ítéli majd, mások sebezhetőnek fogják látni, megint mások magának a sebnek – varnak, beszáradt, kérges, érzéketlen hegnek a mindenki, saját isteni lelkében nyugvó igazsága iránt.
Előtörténet:
Adalya‘ Amram Ehud, röviden Ada a neve. De ha megkérded, Andromédaként fog bemutatkozni.
Ada ősi apostol családból száramzik, összes felmenője az volt, s őt is annak szánták. Aztán történt valami. Hogy mi is pontosan, azt senki se tudja. Se nem villámlott aznap, eső sem verte a homokos tájat, csak a szél volt erősebb. Arra mondták, hogy vihar van. Mikor végre megtalálták, egy árkoban feküdt a pusztaság dombosabb felén, öntudatlanul. Ada 4 éves volt akkor.
Azóta eltelt 11 és még 2 év. Félangyal teste serdülni kezdett. Barna bőre világosabb lett, fehéres szőke haja hoszzúra nőtt. Aranysárga íriszei tompán viszonozták anyja szigorú, figyelmes tekintetét minden éjjel, mikor a testét megmosta, érdektelenül nyíltak apja szelíden is keménységet sejtető vonásaira, amikor egyik helyről a másikra emelte. Azóta testvérei születtek, ők játszottak körülötte, ők olvasták fel neki az Igét - már nem is neki, csak úgy mellette. Aztán az is elmaradt korlátozott világából, mert a körülötte levőknek feltűnt, hogy a Tóra szavai felzaklatják. Spontán rángásai felerősödnek, teste megfeszül, aztán elenyed, szeme céltalanul pásztázza a mennyezetet.
Miután felébredt, két évig nem beszélt, csak rajzolt. Számokat, szimbólumokat. Nagy csalódás volt ez az apostoloknak. Hiszen csoda történt, az eszméletlen lány felébredt oly sok hosszú év után és látszólag semmit sem veszített fizikai készségeiből, gyorsan felépült, megtanult járni. Azt várták, rajta keresztül Yachweh szól majd hozzájuk új szavakkal. Hiszen csak kell valami értelme legyen a sok elveszett évnek - de nem így lett.
Adalya nem beszélt két évig, csak rajzolt. Megszállottan, megállás nélkül. Machily, mondogatták, beteg, eszét vesztette. Aztán csak megtalálta a nyelvét, a hangok szavakká, rövid tőmondatokká formálódtak rajta, de nem volt hajlandó Isten szavaival élni.
A képekről és szimbólumokról beszélt, melyek 22 lapot tettek ki, mire elkészült velük. Arkánumnak hívta, titkos szernek, orvosságnak, mely az Isteni Igazságokról volt hivatott szavak nélkül beszélni. De sokkal változatosabbak voltak ezek a képek, sokkal mélyebbek a szimbólumok, mint amit az egyenesszavű nefilimek el tudtak fogadni. Sokan furfangosnak, csavartnak, kifordítottnak látták benne azt az országot, amelyet Elóhim teremtett. Ada nem értette miért szörnyednek el, amikor egy-egy lapot kihúznak. Hogy miféle ördögi tükörnek látják ezeket a nem Isten által készített képeket, melyek a saját lelkük legmélyebb bugyrairól mesélnek. És arról, hogy csak félig angyalok. Félig a Kertből kiűzött bűnös lelkek. Így aztán a Tora gonosz mását látták a kártyalapokban, Taro-tnak, fordított-Bibliának csúfolták és Adát gershommal, kiűzetéssel fenyegették, ha nem tér vissza az egyetlen helyes útra.
Mire a farizeusok megkövezhették volna, vagy akár a főpap nyilatkozhatott volna felőle, Ada elszökött, s 40 napnyi bolyongás után, a pusztában rálelt sorstársaira. Mindazokra, akik ugyanúgy látták a képeket, álmaikban, vagy meditációik során, benne az imáikban. Kirekesztettek, akik úgy vélték, Isten egyenesen hozzájuk beszélt. Nem a főpapon keresztül, hanem a mindenki lelkét átható isteni szentségből. A Végső Igazság kapuin túlról, onnan ahol minden és mindenki egy. Bár nem lépett az ő útjukra, de ők segítettek neki a túlélésben, velük együtt váltak egésszé a képek, s velük kelt át a hegyláncon mely a nefilimek táborát a világ többi arcától elválasztotta.
Mindazok ellenére, ami történt, Ada nem tért le a nefilimek útjáról. Prófétává vált. Magát Andromedának nevezte el, 3 napi néma imádság után pedig félangyali énjén keresztül kapcsolatba lépett a Veroniát őrző angyalokkal és létre hozott egy Sh'meymiy Shir'yont, a maga Égi Vértjét, egy hosszú lándzsát, egyoldalú pengével a végén. Erre ruházta korábbi nevét, Adalyát, mely azt jelenti ‘Yahweh igazságos‘.
Ada gyakorlatilag mit sem tud Veronia világáról, az a kevés, ami kábultsága és megszállott munkája idejében hozzá eljutott, vajmi kevés hozzá, hogy a 17 éves gyereklányt eligazítsa ebben a világban. A nefilimek táborát elhagyva az emberek falvait, városait járja, saját szemével akar meggyőződni róla, mi az, ami ezt a nyughatatlan népet képtelenné teszi az egyesülésre a többi fajjal és önmagukkal.
Két hónapig tartott, míg társaival eljutott a Fővárosba. Veronia megbámulta, s ő visszbámult rájuk. Hamar kiderült, hogy ami nélkülözést a pusztában saját fajától el kellett szenvednie, annak talán örökké búcsút mondhat itt, hiszen senki sem ismeri gondolatait, mindenkit elvakít a szárnyak látványa és az isteni közelség, amit hozzá képzelnek. Nem lesz könnyes az a búcsú, de ami Adát illeti, az új élet fogadtatása sem lesz mosollyal telibb.
A táj képe szüntelen változik. Súlyos mocsarakat, égbe törő, vakító fehér falak és tornyok látványa váltja - és viszont. Rongyos nincstelenek és kelmékbe bújtatott uraságok forgataga hullámzik körülötte. Olyan népek mindenféle rangja-rendje, melyekről ő éppen csak elbeszélésekből hallott. Szeretné hinni, hogy átlát rajtuk, de fajtáik sokszínűsége miatt úgy érzi, képtelenség olvasni bennük. Bizalmatlanul, mégis rezzenéstelen szemléli megnyilvánulásaikat.
Hamar ráébred, hogy a kártyák, melyeket az éj leple alatt rakosgat, nagy segítségére vannak, hogy eligazodjon a káprázatvilágban, mely végtelen formákban közvetíti magát – de bévül, legvégül mind ugyanaz. Szüksége van rá, mert az emberek templomai legalább olyan különfélék, mint ők maguk. Az Úr, mert Őt itt így nevezik, házaiban istentiszteleteket és miséket tartanak. Szerény épületekben, puszta fehér falakkal, másutt, soktornyos várakban sokszínű ablakokkal, gazdag festményekkel, szobrok seregével. Első, igazán erős megrázkódtatása itt éri, amikor rá kellett döbbennie, hogy a szimbólumokat nem csak nefilimek látják, de a veroniaiaik is. Sőt díszítőelmekként használják szentélyeikben. S bár mind tárt karokkal fogadja a félangyalokat, van valami hamisnak tűnő, emberien egyedi abban, ahogy hozzájuk viszonyulnak. Népe tartotta szent hírnöknek és kezelte bukottként, de az mind a lelkiségnek szólt. Az a figyelem, ami itt övezi, sokszor szenzációra éhes kíváncsiság. Ő ezt így nem tudná megfogalmazni, de érzi a bőrére hulló tekinteteken. S a mohó epekedés... vajon hányféleképpen lehet egy félangyalból hasznot húzni, ó, itt minden léleknek saját célja van! Azt hiszik jól titkolják, és mekkorát tévednek.
De legyen ember, elf, vámpír, mind ugyanarról beszél. A Kardról. Ada nézi a sóvár arcokat és az ő lelkében is vágy lángol fel. Nem engedheti, hogy ezek a gyönge, esetlen népek birtokoljanak egy ekkora erőt. Még nem is ismeri őket, de már érzi sorsukon a katasztrófa pecsétjét. S ebben mit sem különbözik a többi nefilimtől. Egy nap majd eldől, hogy védelmezője, avagy elpusztítója lesz Isten gyermekeinek.
Faj: Nefilim
Frakció: -
Kaszt: Próféta
Nem: Nő
Kor: 20
Kinézet:
17 éves, magas, vékony gyereklány. Bőre világosbarna, haja fehérszőke, szeme aranysárga. Szárnyai működőképesek, de repülni nem tud velük. Emelkedni, esését tompítani, nem egyebet.
Tógaszerű kendőruhát visel. Fehéret, aranyos szegéllyel. Hátán, vállán átvetve erős, színes szövetből való batyu függ, benne ékszerei, vállvért, al-karvédők. Kezében a próféta nefilimek első fegyvere, Égi Vértje, az egypengéjű lándzsa, melyre saját nevét ruházta át. ‘Adalya‘-nak nevezi, mert 'Yahweh igazságos‘ és az ő Igazsága által sújt le azokra, akik akaratát megkérdőjelezik, akik parancsának ellenállnak.
Jellem:
Nem kellemes az arcába, szemeibe nézni, nehéz beszélni hozzá, mert úgy érzed, sosem szűnik meg elemezni – mintha szüntelen ítélne és elítélne. Még ha egyetlen szava sem erősíti meg ezt a benyomást.
Felnőtt testébe zárt gyermekember, de Isten angyalai közül való, komor szolgája kortalanul. Távolságtartás, önmegtartóztatás, visszafogottság jellemzi. Szigorúnak tűnik. Talán nem szigorú, de nagyon komoly. Kedves az egyik pillanatban és kérlelhetetlennek tűnőn könyörtelen a másikban.
Van a fellépésében valami csendes, állandó jelenlét, megingathatatlan bizonyosság, ugyanakkor valamiféle megkapó zavarodottság, ha megkérdőjelezik. Ezt mindenki másképp értékeli. Valaki szerint tudatlan, gyerekes, más naivnak ítéli majd, mások sebezhetőnek fogják látni, megint mások magának a sebnek – varnak, beszáradt, kérges, érzéketlen hegnek a mindenki, saját isteni lelkében nyugvó igazsága iránt.
Előtörténet:
Adalya‘ Amram Ehud, röviden Ada a neve. De ha megkérded, Andromédaként fog bemutatkozni.
Ada ősi apostol családból száramzik, összes felmenője az volt, s őt is annak szánták. Aztán történt valami. Hogy mi is pontosan, azt senki se tudja. Se nem villámlott aznap, eső sem verte a homokos tájat, csak a szél volt erősebb. Arra mondták, hogy vihar van. Mikor végre megtalálták, egy árkoban feküdt a pusztaság dombosabb felén, öntudatlanul. Ada 4 éves volt akkor.
Azóta eltelt 11 és még 2 év. Félangyal teste serdülni kezdett. Barna bőre világosabb lett, fehéres szőke haja hoszzúra nőtt. Aranysárga íriszei tompán viszonozták anyja szigorú, figyelmes tekintetét minden éjjel, mikor a testét megmosta, érdektelenül nyíltak apja szelíden is keménységet sejtető vonásaira, amikor egyik helyről a másikra emelte. Azóta testvérei születtek, ők játszottak körülötte, ők olvasták fel neki az Igét - már nem is neki, csak úgy mellette. Aztán az is elmaradt korlátozott világából, mert a körülötte levőknek feltűnt, hogy a Tóra szavai felzaklatják. Spontán rángásai felerősödnek, teste megfeszül, aztán elenyed, szeme céltalanul pásztázza a mennyezetet.
Miután felébredt, két évig nem beszélt, csak rajzolt. Számokat, szimbólumokat. Nagy csalódás volt ez az apostoloknak. Hiszen csoda történt, az eszméletlen lány felébredt oly sok hosszú év után és látszólag semmit sem veszített fizikai készségeiből, gyorsan felépült, megtanult járni. Azt várták, rajta keresztül Yachweh szól majd hozzájuk új szavakkal. Hiszen csak kell valami értelme legyen a sok elveszett évnek - de nem így lett.
Adalya nem beszélt két évig, csak rajzolt. Megszállottan, megállás nélkül. Machily, mondogatták, beteg, eszét vesztette. Aztán csak megtalálta a nyelvét, a hangok szavakká, rövid tőmondatokká formálódtak rajta, de nem volt hajlandó Isten szavaival élni.
A képekről és szimbólumokról beszélt, melyek 22 lapot tettek ki, mire elkészült velük. Arkánumnak hívta, titkos szernek, orvosságnak, mely az Isteni Igazságokról volt hivatott szavak nélkül beszélni. De sokkal változatosabbak voltak ezek a képek, sokkal mélyebbek a szimbólumok, mint amit az egyenesszavű nefilimek el tudtak fogadni. Sokan furfangosnak, csavartnak, kifordítottnak látták benne azt az országot, amelyet Elóhim teremtett. Ada nem értette miért szörnyednek el, amikor egy-egy lapot kihúznak. Hogy miféle ördögi tükörnek látják ezeket a nem Isten által készített képeket, melyek a saját lelkük legmélyebb bugyrairól mesélnek. És arról, hogy csak félig angyalok. Félig a Kertből kiűzött bűnös lelkek. Így aztán a Tora gonosz mását látták a kártyalapokban, Taro-tnak, fordított-Bibliának csúfolták és Adát gershommal, kiűzetéssel fenyegették, ha nem tér vissza az egyetlen helyes útra.
Mire a farizeusok megkövezhették volna, vagy akár a főpap nyilatkozhatott volna felőle, Ada elszökött, s 40 napnyi bolyongás után, a pusztában rálelt sorstársaira. Mindazokra, akik ugyanúgy látták a képeket, álmaikban, vagy meditációik során, benne az imáikban. Kirekesztettek, akik úgy vélték, Isten egyenesen hozzájuk beszélt. Nem a főpapon keresztül, hanem a mindenki lelkét átható isteni szentségből. A Végső Igazság kapuin túlról, onnan ahol minden és mindenki egy. Bár nem lépett az ő útjukra, de ők segítettek neki a túlélésben, velük együtt váltak egésszé a képek, s velük kelt át a hegyláncon mely a nefilimek táborát a világ többi arcától elválasztotta.
Mindazok ellenére, ami történt, Ada nem tért le a nefilimek útjáról. Prófétává vált. Magát Andromedának nevezte el, 3 napi néma imádság után pedig félangyali énjén keresztül kapcsolatba lépett a Veroniát őrző angyalokkal és létre hozott egy Sh'meymiy Shir'yont, a maga Égi Vértjét, egy hosszú lándzsát, egyoldalú pengével a végén. Erre ruházta korábbi nevét, Adalyát, mely azt jelenti ‘Yahweh igazságos‘.
Ada gyakorlatilag mit sem tud Veronia világáról, az a kevés, ami kábultsága és megszállott munkája idejében hozzá eljutott, vajmi kevés hozzá, hogy a 17 éves gyereklányt eligazítsa ebben a világban. A nefilimek táborát elhagyva az emberek falvait, városait járja, saját szemével akar meggyőződni róla, mi az, ami ezt a nyughatatlan népet képtelenné teszi az egyesülésre a többi fajjal és önmagukkal.
Két hónapig tartott, míg társaival eljutott a Fővárosba. Veronia megbámulta, s ő visszbámult rájuk. Hamar kiderült, hogy ami nélkülözést a pusztában saját fajától el kellett szenvednie, annak talán örökké búcsút mondhat itt, hiszen senki sem ismeri gondolatait, mindenkit elvakít a szárnyak látványa és az isteni közelség, amit hozzá képzelnek. Nem lesz könnyes az a búcsú, de ami Adát illeti, az új élet fogadtatása sem lesz mosollyal telibb.
A táj képe szüntelen változik. Súlyos mocsarakat, égbe törő, vakító fehér falak és tornyok látványa váltja - és viszont. Rongyos nincstelenek és kelmékbe bújtatott uraságok forgataga hullámzik körülötte. Olyan népek mindenféle rangja-rendje, melyekről ő éppen csak elbeszélésekből hallott. Szeretné hinni, hogy átlát rajtuk, de fajtáik sokszínűsége miatt úgy érzi, képtelenség olvasni bennük. Bizalmatlanul, mégis rezzenéstelen szemléli megnyilvánulásaikat.
Hamar ráébred, hogy a kártyák, melyeket az éj leple alatt rakosgat, nagy segítségére vannak, hogy eligazodjon a káprázatvilágban, mely végtelen formákban közvetíti magát – de bévül, legvégül mind ugyanaz. Szüksége van rá, mert az emberek templomai legalább olyan különfélék, mint ők maguk. Az Úr, mert Őt itt így nevezik, házaiban istentiszteleteket és miséket tartanak. Szerény épületekben, puszta fehér falakkal, másutt, soktornyos várakban sokszínű ablakokkal, gazdag festményekkel, szobrok seregével. Első, igazán erős megrázkódtatása itt éri, amikor rá kellett döbbennie, hogy a szimbólumokat nem csak nefilimek látják, de a veroniaiaik is. Sőt díszítőelmekként használják szentélyeikben. S bár mind tárt karokkal fogadja a félangyalokat, van valami hamisnak tűnő, emberien egyedi abban, ahogy hozzájuk viszonyulnak. Népe tartotta szent hírnöknek és kezelte bukottként, de az mind a lelkiségnek szólt. Az a figyelem, ami itt övezi, sokszor szenzációra éhes kíváncsiság. Ő ezt így nem tudná megfogalmazni, de érzi a bőrére hulló tekinteteken. S a mohó epekedés... vajon hányféleképpen lehet egy félangyalból hasznot húzni, ó, itt minden léleknek saját célja van! Azt hiszik jól titkolják, és mekkorát tévednek.
De legyen ember, elf, vámpír, mind ugyanarról beszél. A Kardról. Ada nézi a sóvár arcokat és az ő lelkében is vágy lángol fel. Nem engedheti, hogy ezek a gyönge, esetlen népek birtokoljanak egy ekkora erőt. Még nem is ismeri őket, de már érzi sorsukon a katasztrófa pecsétjét. S ebben mit sem különbözik a többi nefilimtől. Egy nap majd eldől, hogy védelmezője, avagy elpusztítója lesz Isten gyermekeinek.
“The timeless in you is aware of life's timelessness. And knows that yesterday is but today's memory and tomorrow is today's dream.”
A hozzászólást Lamia von Nachtraben összesen 12 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Okt. 14, 2019 7:44 pm-kor.
