Sikerrel járok: ahogyan annak idején Bernard von Finsterblutnál, ennél a nőnél is képes vagyok a siak alsó pereme és a fém torokvédő közé csúsztatni a láncot, hogy aztután teljes erővel belekapaszkodjam: csakhogy most is, akárcsak akkor, az áldozatom erősebb, mint egy igásló.
Haragos morgással emelkedik térdre, páncélkesztyűs ujjaival a mellvértje felső ívén kaparászva, amikor a démon varázslata eltalálja: visszafojtom a lélegzetem, várva, hogy a lövedék áthatoljon a nő testén és a gyomromba fúródjon, ám ez elmarad. Ehelyett finom zökkenést érzek, a kovácsolt ezüstszemek a templomos nyaka köré szorulnak, vastag izmű, keménykötésű testén pedig rángás fut végig, ahogy fájdalmasan szorul ki belőle a levegő.
A mellkasom és a felfüggesztéseim minden erejét beleadva húzom a láncot, ráakaszkodom a teljes súlyommal: nem szabad, hogy elérjen, mert ha sikerül elcsípnie, leszakítja a karom. Keresztbehúzom a láncot a nyakszirtjén, hurkot vetve a torkán még egyszer.
Vergődni kezd, mint a ragadozó halak, ha horog akad a szájukba: irtózatos erejét megkettőzi könyörtelen haláltusája, én pedig az erőlködéstől félvakon, izzó karizmokkal, feszülten kapaszkodom belé, mint az életembe: rettenetes rángatózása úgy dobál, mintha a százötven font súlyom mit sem számítana. Valószínűleg elbírna kérszer ennyit is, ha nem a torkába kapaszkodnék. Üres tüdeje fuldokló zörejeivel kirekeszt minden mást a fülemből, s megfeledkeznék a démonról is, ha nem érezném a jelenlétét: hanem a nőt félek idejekorán elengedni, nehogy túljárjon az eszemen, így fogom még egy kicsit, akkor is, amikor az erő kiszállt már belőle. A súlyos test megadón rogy a földre, és egy pillanatra hálás vagyok, amiért nem kell látnom, ahogy feldagadt, elfeketedett nyelve kibukkan a szájából, mint az akasztott embereké, az arca pedig sötét liláskékre színeződik, vérben úszó szeme körül fekete karikákba tolulva.
Pár perc. Csak pár perc, de azt muszáj.
Zihálva tépem el a páncéljai közé szorult láncot, borzongón lépve hátra. Összeégett tenyeremet föltépte a húzódzkodás, és most éles, élénk színű karikákkal káprázik a szemem, az éles kín lüktető ütemére hullámzó fekete háttér előtt.
A démon sehol.
Könnyes szemmel nyúlok az ingem alá, a gyógyító erejű feszületem után tapogatózva.
Átkozott.