[Aréna] - A copyright szava

Helyszín: bárhol
Ellenfél: Nachtraben vámpír

/Bónuszként kérhetek olyat, hogy legyen képes használni Gerard egyik megpályázott képességét? Csak mert a vérszívással önmagában nem menne sokra /

//Tekintve, hogy eddig még nem reagált mesélő, csináljuk azt, hogy a mostani képességeiddel jössz küzdeni - amit idáig megvettél, azokat mind használhatod.
Viszont a Nachtrabened nem fog olyan képességet használni, ami a tiéd - 1. szinten van egy másik képessége is, de ki mondta, hogy 1. szintű lesz a kicsike?//

Nebelwaldot járod, bizonyára ismét egy olyan rejtett tudás után kutatva, amit még Liának nem sikerült életében kiderítenie, vagy olvastál róla valahol, vagy csak hallottál valamiféle mende-mondát... Fene se tudja, lényeg, hogy megérkeztél a ködös rengetegbe, és épp egy kevésbé ingoványos, szutykos részén vagy, ahol még ténylegesen tündés erdő jellege van a környéknek - azt leszámítva, hogy ahogy haladsz beljebb, a köd sűrűsödik. Ellátsz úgy... 6-7 méterre tisztán, ami bőven jónak számít, de onnan már elég homályos.
Egy darabig nyugodtan sétálsz, aztán keserves sírásra leszel figyelmes. Ha követed a hang forrását, akkor egy fa tövében gubbasztó alakra figyelhetsz fel, fejét felhúzott és átkarolt térdeire hajtja, így csak sötét, csapzott hajzuhatagos kobakját figyelheted meg.
- Valaki... - nyöszörgi. - Valaki... Eltévedtem... - folytatja keserűen, és annyi fájdalom van ebben a néhány szóban, hogy bizonyára a legkeményebb szívű és lelkű embereknek, tündéknek és démonoknak is megesne rajta a szívük.
Különben már így megállapítható, hogy egy gyerek - nemcsak az apró termete az, ami megengedi, hogy erre következtethess, hanem az is, hogy gyerekhangja van. Ruhája valaha fehér volt, mostanra már piszkos és mocskos, így valószínűnek veheted, hogy hosszabb ideje kóborol már itt, és jóval szerencsétlenebbül járt, mint mondjuk te.

Már harmadik napja bandukol tanácstalanul a Tünde erdő legsötétebb zugában, ami méltó a Köderdő névre. Aznap olyan sűrű fátyol terült el a fék között, mintha a sötét tündék szándékosan varázsolták volna oda. Gerard nem véletlenül kutat megállás nélkül ezen a vidéken. A Hold adta varázserő olyan adomány, amit magáénak szeretne tudni. A sötét tündék sem birtokolták az idők kezdete óta, az Átok utn kaparintották meg. Ha bármilyen nyom maradt arról, hogyan tették ezt. Ő meg fogja találni.
~ Érzem, a következő templomban biztos találunk valami ősi feljegyzést.
~ Három várossal ezelőtt is ezt mondtad...
~ Ez most tuti, érzem a csontjaimban is... meg ne szólalj.
~ Mire gondolsz, eszembe se jutott azt mondani, hogy nincs is cso...
Ekkor egy éles sikoly szakította félbe a fiú gondolatmenetét. Leginkább egy fiatal lányéra emlékezteti a páros két tagját, ami azért nagyon különös, mert elég nehéz elképzelni, hogy egy gyereket elengednek ide, a világ egyik legveszélyesebb erdejébe felügyelet nélkül. Lassú, óvatos léptekkel indulnak meg a hang irányába, mígnem egy földön kuporgó kislányba botlik.
- Szia, hát te hogy kerültél ide?

A kislány nem válaszol neked, csak szipog és sír tovább egy darabig, aztán hirtelen hallgat el. Lassan megemeli a fejét, ártatlanul pislog rád könnyesen és szomorúan, majd egy pillanat töredéke alatt vált át tekintete félős csillanása egy őrültéhez hasonlatossá. Eszelős mosoly jelenik meg arcán, és elkezd nevetni, egyáltalán nem azt a kis báránykát mutatva, mint aki az előbb volt.
- Vééér... - hörgi, a következő pillanatban pedig meglendíti kezét, feléd dobva ezzel egy árnytűt, megcélozva a mellkasod. Nem marad utána nagy kár, de arra bőven elegendő, hogy némileg elterelje a figyelmed, ám akárhogy tegyél, a dobás után feláll, és míg te (nagy valószínűséggel) nem azt követed, merre rohan, addig eltűnik a köd és a fák rejtekében, de még hallod az őrült viháncolást, ami jelzi: a környéken van.

Ijedten hátrahőkölt, ahogy megpillantotta a lány beszédkor előbukkanó szemfogait.
~ Vámpír! Vigyázz!
Abban a pillanatban kinyitotta a tenyerét, hogy megidézhessen egy pajzsot, de nem volt elég fürge. A kislány támadása célba talált, könnyed sérülést ejtve a mellkasán, majd eltűnik a  sűrű rengeteg lombjai között.
~ Mi a fene volt ez?
~ Kitartás. Csak össze akar zavarni!
Egyik kezével a sebét szorítva próbálta a gyenge vérzést csillapítani, miközben a körülötte lévő bokrokat fürkészte. Rövid ideig gondolkozott, hogyan kéne épp bőrrel kijutnia az erdőből, majd tekintetével elkezdte a közeli bokrokat fürkészni, miközben a tenyerébe megidézte az Árnybéklyó pecsétjét.

Hosszú másodpercekig csend borul a környékre, így vagy nagyon halkan lépdel ez a kölyök, vagy egyáltalán nem mozdul. Néha halk, fojtott kacagás hallatszódik rövid időközönként a közelből (nagyjából 5-6 méterről), mindig máshonnan, jelezve, hogy még nem ment el, még mindig a környéken van. Hogy most ezzel megijeszteni próbál vagy csak az őrülete az, ami vezeti őt... Talán még maga a lány sem tudja.
Aztán újabb nevetést hallasz, jóval közelebbről, mint az eddigiek, nagyjából két méter távolságra, jobb oldalról. A bokorzörgés miatt úgy tűnik, ott rohant el vagy oda rohant, amiről hamarosan meg is bizonyosodhatsz: abból az irányból újabb árnytű repül feléd, az irányból ítélve a jobb válladat célozta meg.

Zörren a bokor, száll felé a toszta mágiából kovácsolt fegyver, de már közel sem éri őt a támadás olyan váratlanul, mint előző alkalommal. Minden pontosan úgy alakult, ahogy azt előre elképzelte. Látványos mozdulattal felemelte a karját.
- Árnypajzs!
Kiáltására megjelent közvetlenül előtte egy fekete, áttetsző akadály. A szilánk éles hanggal pattant le róla, miközben megidézője harsányan felnevetett.
- Háh, több kell egy apró kis szúnyogcsípésnél, hogy kikezdj velem. Megmutatom neked a mágia igazi mélységeit.
Fejét az éppen zörgő levelek felé tartva nagy léptekkel hátrálni kezdett az ellenkező irányba. Ha ott megy be a bokrok közé, ahol a lány rejtőzködik, könnyen prédává válhat, viszont ha tőle messzebb, lesz ideje neki is megbújni a lombok között. A saját fegyverével vág neki vissza.

Mivel Laura nem hiszem hogy valaha is idetéved még, ezért ezt a játékot archiválom.