[Anora] Meredith

Egyszerű küldetésnek indult, de egy életre meghatározó éjszaka lett belőle . Boldogan kaptam a megbízás után egészen addig, amíg meg nem mondták, hogy kit is kell megölnöm. Egy 10 éves emberkislányról volt szó. De ez akkor még nem hatott meg, viszont utána… megőriztem emlékeimben.

A mocsárvidéki kis faluban alig élt 1800 lakos. A házak sötétek voltak, az utcák viszont viszonylag szélesek, csönd honolt nappal is, hiába jártak rajta emberek százai. Ahogy vizsgálódtam, úgy tűnt egyre bizarrabbnak a környék. Mindenki ismert mindenki, gyanúsan összesúgtak, halott állatokat cipeltek, de láttam, hogy sokat közülük nem is esznek meg, mintha csak egy sétára vinnék őket. Mindenki halk volt, ha baj történt, elhúzódtak. Mintha itt mindenkinek meglenne a saját, rettentően bűnös titka, s ezzel a falu is egy nagy rejtély lenne. Nem tudtam hova tenni a történteket, úgyhogy egyszerűen betudtam annak, hogy túl sokáig voltam egyedül, távol a nagyobb tömegektől, az is lehet, hogy ez a normális ezen a vidéken.
Leszállt az éj, úgy ítéltem meg, ideje bevégeznem a munkám, amiért idejöttem. Nem zavart az alany kora, legalább nem fog úgy viselkedni, mint a csecsemő anyja, akit múlt héten vágtam le. Sajnos az édesanyát is oktalansága miatt ki kellett iktatnom. Nem érdekelt, ki mi miatt akarta megölni a másikat, ugyanolyan foglalkozásom van, mint bárki másnak, nekem ez jutott.
Pontosan tudtam, hogy merre lakik a kislány. Megtudtam azt is, hogy a nagynénjével él együtt, úgyhogy kettőnél többen nem is lehettek a házban. Olyan pletykát is hallottam a falusiaktól, hogy a lány szülei rejtélyes módon meghaltak, valami meggyilkolhatta őket. Mindkettőjüket kibelezve találták a saját ágyukban.  Az érdekes az egészben az volt, hogy Mereditht, a kislányt ez semennyire sem rázta meg, s a nénikéje pedig nem akart ezek után vele együtt lakni, tovább nevelgetni őt, a hírek szerint sokkolt állapotba került. Több adatra nem tettem szert, úgyhogy megfigyeltem minden apróságot a házuk körül.  A kislány szobájának ablakát mindig nyitva hagyták, legalábbis az előző két este nyitva maradt. Már csak fel kellett másznom. A falu hajnali 3 körül teljesen kihalt, mindenki elment aludni, s ezzel eljött az én időm. Szerencsém, hogy halkan mozgok és fekete ruhát hordok, különben igen feltűnő lettem volna amint éppen mászok felfele a ház oldalának kiszögelléseibe kapaszkodva. A háznak egy emelete volt. Nem lehettek szegények ezek szerint. Felmásztam az ablakig, majd óvatosan bepillantottam.
Nem számítottam erre a látványra. Az öregedő nagynéni egy hatalmas vértócsában feküdt az ágyán, mellkasa a rettegéstől hevesen, de a vérveszteségtől már gyengén emelkedett és süllyedt. Mellette ült Meredith és halkan nevetgélt. Kezében tőr volt, azzal szúrta le a nőt újra és újra. Szerencsétlen már nem ellenkezett, nem maradt hozzá elég ereje. Látszott, hogy azelőtt próbálkozott vele, a karja tele volt vágásokkal, míg Meredith arca karmolásokkal. Mikor a nő egyértelműen halott volt, a kislány felállt és dúdolva elkezdte levágni nagynénje ruháját, hogy zavartalanul hozzáférhessen a testéhez . A Hold szerencsére nekem kedvezett, nem mutatta árnyékomat. Tudtam, hogy te sosem hagysz el - dünnyögtem és elhatároztam, hogy ideje cselekedni, eljött az a pillanat, amikor kiszakadtam a jelenet abszurditásából és újra ott voltam, ahol hajnali 3 után kicsivel felmásztam.
Hirtelen beugrottam az ablakon előrántva az éjgyilkomat és megálltam a lánnyal szemben. Ritkán szoktam így intézni a munkámat, de itt most muszáj volt. Meredith felém fordult meglepődött és haragos tekintetével. Szőke, hosszú haja izzadtan tapadt a fejére, az alja vértől csöpögött.
- Ki a fasz vagy te? Mit láttál?- kiabálta gyűlölettel a hangjában. Nem számítottam volna rá, hogy egy 10 éves lánykának ilyen a nyelve. Bár nem kellett volna csodálkoznom az előbbiek láttán. Nem szóltam semmit, csak elindultam felé lendületesen. Alig volt köztünk 5 lépés távolság. Nem volt kedvem tovább foglalkozni vele, nem volt szimpatikus.
- Azt kérdeztem, ki a  kurva lófasz vagy te?- ijedten, felemelve a hangján kiabált és kifele kezdett hátrálni a szobából. Majd megfordult és kirohant. Nagy hibát követett el, hátat fordított nekem. Utána rohantam, ugyanis velem nem fog szórakozni. Nagyon feldühített a modorával, éreztem, ahogy előtör belőlem a ritka gyűlölet. Az a vérszomjas gyilkolás utáni vágy, amit apám meggyilkolásakor éreztem. Igen, ez egy újabb gonosz teremtmény, el kell pusztítani.
Leszaladt a lépcsőn, s elbújt valamerre a szobában. Lassan lépdeltem, hallgatóztam.  Egyszerű berendezésű ház volt, székekkel, asztallal és egy nagy szekrénnyel, így nem kellett attól tartanom, hogy véletlenül elbotlok valamiben a félhomályban. Megvagy- gondoltam. Hallottam a heves lélegzetét a nagy szekrény mögül. Nem tudta, hogy jövök, ezért mikor elé toppantam, hatalmasat sikított. Nem csodálom. Arcom el volt takarva, hajam is alig látszott is, s a Hold kérésemre még félelmetesebb külsőt kölcsönzött nekem.
- Hallgass már, a végén még meghallják, aztán nem élvezhetem ki a legyilkolásodat. – szidtam le a gyűlölettel a hangomban úgy, hogy elhallgatott rémültében. –Szánalmas vagy te is. Dalolva öltél meg több embert, akkor most nem kell sírnod. Énekelj. – magába roskadva zokogott.
- Sajnálom…- érthetetlenül motyogott.
- Nincs mit sajnálni, énekelj. Ha élvezted, legalább neked hasznod volt belőle. Élvezted? – muszáj volt tudnom.
- …- semmi válasz, csak zokog.
- Élvezted?! – éppen csak annyira volt hangos a kérdés, hogy a szomszédban ne lehessen hallani.
- Nem…nem, én nem..
- Akkor meg mi a tetves életért tetted? Énekelj! – teljesen elvesztettem a fejemet. Nem kiabáltam, de forrt bennem az őrület és a vérengzés mámorító kettőssége. Nem bírtam tovább türtőztetni magam, belevertem a fejét a falba, felpeckeltem a száját, vállamra tettem és kiosontam vele a mocsárba, ahol már senki sem volt, senki sem hallhatott minket. Megvártam, amíg felébred. Szerencsére nem kellett sokáig őt néznem, lehet, hogy a végén még megenyhültem volna. Kidőlve csak egy megtört, szerencsétlen 10 évesnek nézett ki, akinek fogalma sem volt arról, hogy mit tett. De felébredt és ez újra fellobbantotta a gyűlölet lángját.
Rémülten kezdett hátrálni, de nem tudott felállni a földről, annyira remegett. Odaléptem elé, s a rapírt a szájában lévő pecekhez emeltem. Lecsukta a szemét, reszketett és zokogott. Egy mozdulattal kivágtam a szájából a rongyot, de fegyveremet nem vettem el a közeléből.
- Énekelsz végre?- az indulatok miatt durvábbra sikeredett, mint szerettem volna.
- Mi.. m-mmi?- szipogott, de nem nyitotta ki a szemét.
- Énekelj valamit, basszameg! Most énekelj, senki sem halja, csak dalolj már!- most már torkom szakadtából üvöltöttem vele. Csönd. Már zokogni sem zokogott Teljesen elhallgatott. Meglepődve próbáltam leolvasni arcáról az érzelmeket. Mintha megnyugodott volna.
- Megyek, megyek messzire, el innen, a semmibe
ki elém áll, hulla lesz, mint a mama… – suttogta az ismerős dallamot -
…s mint most te. – eszelős tekintettel nézett fel rám a földről, mosolyra húzta a száját, majd fülsiketítő kacagásban tört ki. Közben felállt és kicsit távolabb húzódott. Nem mentem utána, még innen is simán elérem, ha kell, de érdekelt, hogy mit akart.- Komolyan elhitted, hogy egy ilyen kis szaralak, megölhet? Nem vagy te semmi, egy semmi! Engem nevezel szörnynek, mikor te ölsz meg mindenkit kérdés nélkül! Ismerem én a fajtádat, kurva bérgyilkosok! S még csak nem is ember, nehogy már egy rohadt tünde öljön meg! Élveztem, élveztem, igen, rohadtul élveztem, ahogy kiszúrom a szart is apámból! Láttad volna a tekintetét, amikor rádöbbent, hogy mit tettem! Alig hitte el, hogy a kicsi lánya képes tőrrel ott állni előtte véresen és épp átdöfi azt a bordáin! Oh, hallottad volna, hogy kezdett el rimánkodni, mikor elfordította anyámra a tekintetét, de ő már halott volt! Imádtam, még nevettem is közben!- hahotázva mesélte ezt nekem, látszott rajta, hogy nincsen már tudatánál, csak élvezi, amit tett és átadta magát teljesen az érzéseknek, amik, mint a zuhatag, úgy tolultak fel benne. – S tudod mi a szép? Hogy sosem bántak velem rosszul, mindent megadtak nekem, szeretet is! De meg akartam ölni, ki akartam próbálni, s utána még többet akartam. Nagynénémmel nem volt semmi bajom, de a vér… vért akartam fakasztani és látni, ahogy szétterjedt a vonagló, menekülni próbáló néném körül. Olyan gyönyörű volt, mint egy szirénekkel teli hullámzó tenger egy sikolysziget körül… és most újra meg akarom tenni, és te leszel az!- hirtelen előhúzott egy tiszta tőrt a ruhája alól és nekem rontott.
- Meg foglak ölni!- sikította. Vérben forgó szemekkel, hatalmas üvöltéssel zengte be az éjszakát, aztán hirtelen mindent elnyomó csend lett.
Levágtam a fejét. Szerencsém, hogy Espaladoor ilyen éles, jól végzi mindig a dolgát. A kislány volt, s már nincs. Egyik pillanatban még megszakadt a világ terhe alatt, a másikban a feje majdnem egy méterre a teste többi részétől hevert. Nem volt többé. De legalább élvezte, hogy gyilkolt.
Hátat fordítottam és kifejezéstelen arccal elmentem a mocsaras vidéken hagyott hullájától. Ennyit jelentett nekem, egy újabb munkát. Talán egy kicsit érdekesebb volt, mint a többi, de nem változtat semmin. A lány halott. Holnap új ember vérének illatát kell magamba szívnom.

Egyszerű küldetésnek indult, és az is maradt . Boldogan kaptam a megbízás után, nem érdekelt, hogy kit kell megölnöm. Egy 10 éves emberkislányról volt szó. De ez akkor még nem hatott meg… s az után sem, nem fogok rá emlékezni 5 év múlva.

Nos mivel átbeszéltük a dolgokat, így nem írok már ide semmit.

Első élményért itt a tárgy jutalmad:

Név: Éjköpeny
Leírás: Egy finom anyagból készített szürke köpeny, ami könnyebbé teszi a viselőjének, hogy az árnyak vagy sötétség világába rejtőzzön, ezzel nehezítve az észrevételét. Elengedhetetlen, hogy a viselője szobor merev legyen. A tárgy nem teljesen tünteti el a hordozót( kis keresgéléssel, jó megfigyelő képességgel rendelkező egyén és a sötétben jól látók ellen nem használható fel )

Valamint itt van a többi is: 100 Tp és 1000 Váltó