Taylisana előtörténet

//SZERKESZTÉS ALATT//

Név: Taylisana
Faj: Ember
Frakció: Nekromanták
Kaszt: Akolitus
Nem: Lány
Kor: 19
Kinézet: A páncél alatt sápadt bőre van, amit rövid ébenfekete haj keretez. Smaragdzöld szemekkel kémlelőn figyel.

Jellem:

Előtörténet:
Egy elszegényedett nemesi család egy szem gyermekeként nőttem fel az Északi Királyságban. Egy falu szélén egy nagyobb, kertes házban laktunk, amihez birtok is tartozott. A házban hárman éltünk szerény körülmények között, a szüleim és én.
Kiskoromban anyukám sokszor vitt le a kertbe, ott mesélt nekem mindenféle kitalált történetet. Nagyon szerettem itt lenni, mert a természet mindig apró kis csodákat rejtett. Amikor a szüleim dolgoztak, én addig különféle rovarokat és növényeket gyűjtöttem, amit persze nem díjaztak soha. Mindig megszidtak, hogy „Heidi, nem mondtam már elégszer, hogy ne hozz be mindenféle bogarat!?” Hogy leszoktassanak erről a rossz szokásomról, a szüleim úgy határoztak, hogy magukkal visznek a földekre.
A szántó nem rejtett sok felfedeznivalót, ezért hamar elkezdtem unatkozni. Egy alkalommal láttam, ahogy mások is dolgoznak messzebb a saját földjeiken, s nagyon boldog lettem, amikor megpillantottam egy velem egykorú kisfiút. Az unalomtól hajtva odacaplattam hozzá és hamar barátságot kötöttünk. Attól a naptól kezdve minden nap együtt játszottunk eleinte a földeken, később a kertünkben.
A szüleim nem örültek kifejezetten ennek a barátságnak, mivel együtt rengeteg csínyt követtünk el. A kertben kis kuckót alakítottunk ki magunknak és természetesen be is rendeztük azt. Amikor meglátták, hogy a kertben a legdrágább porcelánkészletünkben a tavunkból kifogott ebihalakat neveltük, akkor annyira mérgesek lettek, hogy egy hónapra eltiltottak Rudytól.
Persze több ilyen est is előfordult, de idővel benőtt a fejünk lágya. Közben eladósorban lévő lánnyá cseperedtem, és a szüleim persze egy gazdag nemesi családba akartak beházasítani. Időközben abból a kisfiúból is egy jóvágású fiatal harcos lett, aki udvarolni kezdett nekem és sikeresen meghódította szívemet. A szüleim ezt látva rövid időn belül találtak nekem egy vőlegényt és az esküvő időpontját is kitűzték. Amikor ezt közölték velem, akkor aznapra bezárkóztam a szobámba és egész nap nem vettem magamhoz ételt. Éjszaka, mikor már aludtak, kiszöktem a házból, hogy a rossz hírt elmesélhessem Rudynak.
Sírástól feldagadt szemekkel találtam rá a kertjükben. Éppen fát hasogatott, amikor észrevette, hogy közeledtem és aggódva felém sietett.
- Történt valami, Heidi?
- Egy hét múlva férjhez megyek – mondtam zokogva már a karjaiban.
A hír hallatán elhúzódott tőlem és mélyen a szemembe nézett.
- Te is szeretnéd ezt?
- Én nem akarok máshoz menni! – jelentettem ki.
- De a szüleid odaígérték már a kezed – mondta szomorúan.
- Lehet, de ha elszökünk, akkor semmit sem tehetnek – töröltem le könnyeimet.
- És miből fogunk megélni?
- Majd kitaláljuk, de ha sokáig gondolkodunk, akkor már késő lesz.
Ez az indok meggyőzte őt, úgyhogy kisebb eszmecsere után eldöntöttük, hogy holnap este szökünk meg. Ezután elbúcsúztunk egymástól és összepakoltunk az útra.
Másnap végig úgy tettem, mintha beletörődtem volna a sorsomba, de közben csak az éltetett, hogy ma este meg fogunk szökni. Persze felmerült bennem, hogy mennyire hiányoznának a szüleim, a házunk, a kert, ahol annyi időt töltöttünk, de minden eltörpült, amikor belegondoltam, hogy egy vadidegen mellett kellene leélnem az életem, ha itt maradnék. Ez meggyőzött arról, hogy nincs más kiút, ezért este a kert végében találkoztunk és dél felé vettük az irányt.
Pár napnyi út után egy olyan településre értünk, ahol éppen vásárt tartottak. Ott találkoztunk egy vándor fegyverkereskedővel, aki éppen dél felé tartott. Mivel viszonylag fiatal volt és szimpatikusnak talált minket – elmondása szerint – ezért segített rajtunk és szolgálatunkért cserébe megengedte, hogy vele tartsunk útján.
De csak később derült fény igazi szándékára. Szép voltam és fiatal, ezért szemet vetett rám és ez vitte arra, hogy megölje az én Rudymat. Úton voltunk egy város felé, amikor megálltunk, hogy egy kis pihenőt tartsunk. Az étel elkészítését rám bízták, s amíg én előkészítettem a dolgokat, addig Rudy elment rőzsét gyűjteni, az árus pedig addig vízért ment. Már visszatért a vízzel a kereskedő, de Rudy sehol sem volt.
Már kezdtem aggódni, és a keresésére akartam indulni, de ő megállított, hogy majd ő megkeresi, én addig maradjak itt, hátha visszajön addig. Mivel sötétedett és ilyenkor már nem volt biztonságos az erdő, bement egy fegyverért a kocsiba, majd javasolta, hogy gyújtsak egy lámpást és hozzak egy takarót, mert hűvösre fordult az idő. De amint beléptem a kocsiba, rám záródott az ajtó, majd amikor elkezdtem az ajtón dörömbölni, hogy engedjen ki, éreztem, hogy elindul a kocsi. Elkezdtem azon törni a fejem, hogy hogyan szabadulhatnék ki innen, és ekkor értettem meg, hogy csak azért hozott magával minket, hogy engem megszerezhessen magának.
Egy keservesen hosszú nap után megálltunk, hogy újabb pihenőt tartsunk. Hallottam, ahogy kattant a zár, az ajtó kinyílt és rám támadt. Megpróbált maga alá gyűrni, de én megrúgtam őt, eltalálva leggyengébb pontján. Fájdalmában összegörnyedt én pedig ezt kihasználva menekülőre fogtam. Az úton visszafelé rohantam és az erdőben végig Rudy nevét kiáltoztam, hátha meghall és válaszol. Egy napig tartott, amíg visszaértem az előző táborhelyünkre. Ott a környéken elkezdtem keresni Rudyt és pár órányi bolyongás után megláttam a holttestét. Odafutottam és mikor megláttam, hogy nem messze tőle egy véres tőr hevert a földön, akkor már mindent értettem.
Amit akkor éreztem, azt a fájdalmat nem lehet szavakba foglalni. Csak álltam ott tehetetlenül és a sokktól lebénulva, amikor valaki megszólított.
- Ismerted őt? – kérdezte egy női hang.
Odakaptam a fejem és egy fekete köpenyes alakot pillantottam meg.
- Ki vagy? – kérdeztem gyanakvóan.
- Csak egy idetévedt vándor. De nem kell hozzá nagy tudás, hogy észrevegyem, nem volt közömbös számodra az illető.
- Szerettem őt.
- Sajnálom – mondta, de hangjából hiányzott az együttérzés.
- Nem kellett volna megbíznunk benne – néztem Rudyra és elkezdtek potyogni a könnyeim.
- Én segíthetek neked.
- Hogyan? Őt már nem lehet visszahozni!
- Ez igaz. De ha jól értettem, akkor valaki megölte és ellene forralsz bosszút. Segíthetek neked, hogy valóra váltsd a célodat. Csak gyere velem.
- És vele mi legyen? – mutattam Rudy tetemére.
- Őt bízd csak rám.
Lilás fények kezdtek el derengeni szerelmem körül, és nemsokára talpra ált. Ijedten felkiáltottam, de a nő csak leintett.
- Csak így egyszerűbb mozgatni, mintha cipelnénk. Kövess – mondta, majd elindult.
Kíváncsiságtól hajtva követtem őt. Nem értettem semmit és választ szerettem volna kapni a kérdéseimre. Nemsokára elérkeztünk egy eldugott kunyhóhoz és odabent végre meg is kaptam a válaszokat. A hölgy egy nekromanta volt, aki képes irányítani a holtakat és mondta, hogy szívesen tanítványául fogad. Én beleegyeztem és kérdeztem, hogy mi lesz Rudy sorsa,