Kezdőlap
Regisztráció
Belépés
Hosszú percekig üveges tekintettel meredt maga elé. Nem volt képes felfogni, hogy létezhet ennyire elkorcsosult lény. Kinek okozhat ekkora élvezetet az öldöklés? Milyen pokolbéli teremtmény kielégíthetetlen vérszomjának áldozatai lehettek szerencsétlenek? Mikor valamennyire kiheverte az első sokkot beljebb lépett és immár teljesen a kunyhóban tartózkodva bezárta maga mögött az ajtót. Nagyon rég látott már ennyi vért, s bár ha gyomrát már nem is kavarta fel úgy az elé táruló borzalmas kép mint fiatalkorában, lelkébe annál mélyebb barázdákat szántott az ártatlanok értelmetlen halála. Lassan a hozzá legközelebb eső holttest felé lépett, lehajolt a rémült grimaszba rándult archoz, majd lezárta szemhéjait. Elképzelni sem tudta miféle szörnyűségeket láthatott a nő élete utolsó pillanataiban. Keresztet rajzolt hulla fölötti a levegőbe, majd rövid imát mondott a lelki üdvéért és túlvilági dicsőülésért. Könyörgött bűnei megbocsátásért és az örök élet ajándékában való részesüléséért. Mikor végzett az asszonytól nem messze fekvő kisfiú teteméhez lépett és megismételte fölötte az előbb elvégzett procedúrát, kivéve a szemhéjak lecsukását, ugyanis a srác szemeit becsukva, még kezeit is arca elé emelve távozott az élők sorából. Biztosan szabadulni akart a látványtól szegény pára, mielőtt kilehelte volna lelkét. Végül a sarokban, igencsak groteszk pózban fekvő férfihez lépett, és mint az előző két esetben, hozzá is lehajolt, hogy megadja neki a végtisztességet. Mielőtt azonban befejezhette volna imája mormolását, léptek zaja ütötte meg a fülét, a kunyhóhoz közeledő lépteké. Pillanatok alatt befejezte a könyörgést és a befelé nyíló ajtó vakfoltjához lapult, olyan szorosan tapadva a falhoz ahogy csak köpenye alá elrejtett szárnyai engedték. Lélegzetvisszafojtva készült fel rá, hogy felvegye a harcot bárkivel - vagy bármivel - aki visszatér mocskos vérengzése színhelyére. Túl valószínűtlennek érezte, hogy békés látogató érkezzen éppen néhány órával a család kiirtása után, s ahogy később bebizonyosodott, megérzései ezen alkalommal sem hagyták cserben. Nem telt bele pár másodperc, és az ajtó lassan, résnyire ki is tárult.
A nefilim szinte látta maga előtt, ahogy az alak végigpásztázza a kalyiba belsejét, aztán mikor semmi újdonságot nem észlelt legutóbbi "látogatása" óta, jobban kitárta a rozoga nyílászárót és belépett a helyiségbe. A lesben álló félangyalnak pillanatok alatt összeállt a kép, amint megpillantotta a belépő alakot. Fekete ruházat, mindenféle jelek és szimbólumok a testen, töredezett mozgás és az az eszelős, gyors fejrángatással járó élvezet amely a hullák látványától egész lényéből áradt... Nekromanta. Valószínűleg lemészárolta szerencsétleneket de túl sok varázserejét felemésztette és csak most tért vissza, hogy visszatért erejével élőhalott csatlósokat alkosson magának áldozataiból. A prófétát egy pillanat alatt elöntötte a mérhetetlen undor és düh, látva Isten törvényeinek mocskos meggyalázását. Alig tudta türtőztetni magát, hogy egy óriási kiáltás kíséretében rá ne vesse magát a halál undorító szolgájára, de végül képes volt uralkodni magán és nem feladni helyzeti előnyét. Tudta, hogy a nekromanták kemény ellenfelek és igyekezett a lehető legtöbbet kihozni a tényből, hogy a halálmágus még mindig nem vette észre. Látszólag teljesen a hullákra koncentrált, kéjes örömmel bámulta szerencsétleneket, majd mintha valami felkeltette volna az érdeklődését, a nőhöz hajolt. A nefilim nem értette miért tulajdonít hirtelen ekkora jelentőséget a holttest fejének, hiszen neki abszolút jelentéktelennek kéne lennie, hogy megnyerő-e síron túli katonáinak arca. Sőt, minél ocsmányabb annál elrettentőbb... Értetlenkedő gondolatmenetébe azonban villámként csapott a felismerés, minek hatására azonnal előrevette magát a nekromanta irányába, égi vértjeként szolgáló kardját egy pillanat alatt materializálva jobbjában. Hiszen lecsukta a nő szemeit! Az emlékeiben kutató varázslónak is nagyjából egyszerre realizálódhatott a dolog, hiszen már mielőtt meghallgatta volna a nefilim közeledtét a tartózkodásának irányába fordította tetovált, beesett szemű arcát. Támadója széles ívű vágásra lendítette kardját mely elől a másik meglepő fürgeséggel tért ki hátrafelé, hogy aztán istenkáromló nyelvén érthetetlen szavakat mormoljon. Egy pillanatig mintha semmi sem történt volna, majd a hullák csontjai - mintha önálló életre keltek volna - elkezdtek mozogni, hogy aztán undorító cuppanások és fülsértő reccsenések mellett valósággal kiszakadjanak a testekből, és egyfajta védőburkot alkossanak uruk és parancsolójuk, a nekromanta körül. A fél-angyal következő, fentről lecsapó kétkezes támadása már ebbe a csontburokba csapódott és a penge ártalmatlanul csúszott le felszínéről. Miután látta, hogy szimpla kardforgatással nem sokra fog menni ellenfele újonnan keletkezett páncélzata ellen, hátraszökkent és villámgyorsan segítségül hívta a hold angyalának erejét harcához. - Yareach. A farkas azonnal megjelent balján, s elméjével habozás nélkül utasította, hogy támadja a nekromanta pajzsát, próbálja meg lekötni a figyelmét. A döntés azonban elhibázottnak bizonyult, ugyanis mire végzett a négylábú segítőtársa megidézésével, a halálpap körül keringő csontok szilánkjaikra szakadtak, s most óriási sebességgel indultak meg a nefilim felé. Ő egy pillanat alatt felmérte helyzete súlyosságát, és mivel ideje már nem lett volna fedezéket keresni a gyilkos lövedékek elől, elkiáltotta magát: Koah! A farkasa azonnal szertefoszlott még mielőtt érdemi munkát végezhetett volna, de cserébe egy hatalmas toronypajzs jött létre megidézője lábánál, ami mögé késlekedés nélkül le is guggolt. A pajzs elég nagynak bizonyult, hogy egész testét elrejtse mögötte, azonban így is elkésett, a csontszilánkok rajának első néhány darabja még azelőtt elérte testét, hogy pajzsa létrejött volna, s mélyen testébe fúródtak. Fájdalmasan üvöltött fel amint húsát szabdalva megállapodtak benne a szilánkok, azonnal érezte ahogy valami melegség önti el mellkasát, s amikor odakapott véres kezéből megbizonyosodhatott róla, hogy sérülései súlyosak. Megpróbálta összeszedni magát miközben egy adag vért köpött a padlóra, majd villámgyorsan kinézett pajzsa mögül. A nekromanta biztos távolságban, elégedett vigyorral várt, láthatóan tisztában volt támadása sikerességével. A fél-angyal azonban nem dőlt le a lábáról ennyitől, a pajzs peremébe kapaszkodva felhúzta magát és kiegyenesedett, majd egy újabb adag vér kíséretében kipréselte magából minden megmaradt varázserejét felemésztő fohászát. - Kesem. Baljában kehely jelent meg melynek tartalmát a pillanat törtrésze alatt felhajtotta, majd összeszorította fogait és egy nagyjából fejnyi méretű tűzgolyót indított útjára baljából még mindig elégedetten mosolygó ellenfele irányába. - Pusztulj, szentségtelen, romlott lélek! - hörögte, és kardját görcsösen szorítva saját testét is varázslata után vetette a sötétség istentelen szolgája felé, remélve, hogy egyre inkább elhomályosuló látása nem hagyja cserben még pár percig. A nekromanta mosolya hihetetlen gyorsasággal változott torz vicsorrá mikor ráeszmélt; alábecsülte ellenfelét. S arroganciája az életébe került. A lángoló lövedéket még éppen, hogy ki tudta kerülni egy ugrással, s így csak ruhája szegélyét pörkölte meg a falon kívül, amelynek faszerkezetét azonban lángra lobbantotta a varázslat. Vesztét azonban nem kerülhette el, a fél-angyal ugyanis addig már valódi felsőbbrendű, igazságosztó entitásként magasodott felé, hogy aztán egy határozott döféssel bevégezze ellenfele földi létét. Kardja a szemüregen keresztül hatolt be és egy jó tíz centi hosszan kandikált ki a koponya túloldalán. A sötét mágus teste élettelenül hullott a földre, egyetlen épen maradt szeméből még mindig a haláltól való mélységes rettegés sugárzott. Mily ironikus, az ember ki egész életét a halállal barátságban éli le, utolsó másodperceiben remeg régi cimborájának eljövetelétől...
Legyőzött ellenfele hullájára azonban pillanatokon belül legyőzője teste zuhant, a nefilim zihálva, vértől csatakosan rogyott meg, miután a mágus kivégzésében maradék erejét is felhasználta. Hanyatt feküdt a halálpapon, s mielőtt még a vérveszteségtől teljesen elsötétedett volna látása, jólesően vette tudomásul, hogy időközben a lángok teljesen elharapóztak a viskóban. Utolsó pillanataiban vért köpve, levegőért kapkodva fohászkodott a nekromanta lelki üdvéért, bűnei alól való feloldozásáért. Egész testét égette a forróság, a mindent felemésztő és megtisztító tűz. Még sosem érezte ilyen közel magához Istent.
A nefilim szinte látta maga előtt, ahogy az alak végigpásztázza a kalyiba belsejét, aztán mikor semmi újdonságot nem észlelt legutóbbi "látogatása" óta, jobban kitárta a rozoga nyílászárót és belépett a helyiségbe. A lesben álló félangyalnak pillanatok alatt összeállt a kép, amint megpillantotta a belépő alakot. Fekete ruházat, mindenféle jelek és szimbólumok a testen, töredezett mozgás és az az eszelős, gyors fejrángatással járó élvezet amely a hullák látványától egész lényéből áradt... Nekromanta. Valószínűleg lemészárolta szerencsétleneket de túl sok varázserejét felemésztette és csak most tért vissza, hogy visszatért erejével élőhalott csatlósokat alkosson magának áldozataiból. A prófétát egy pillanat alatt elöntötte a mérhetetlen undor és düh, látva Isten törvényeinek mocskos meggyalázását. Alig tudta türtőztetni magát, hogy egy óriási kiáltás kíséretében rá ne vesse magát a halál undorító szolgájára, de végül képes volt uralkodni magán és nem feladni helyzeti előnyét. Tudta, hogy a nekromanták kemény ellenfelek és igyekezett a lehető legtöbbet kihozni a tényből, hogy a halálmágus még mindig nem vette észre. Látszólag teljesen a hullákra koncentrált, kéjes örömmel bámulta szerencsétleneket, majd mintha valami felkeltette volna az érdeklődését, a nőhöz hajolt. A nefilim nem értette miért tulajdonít hirtelen ekkora jelentőséget a holttest fejének, hiszen neki abszolút jelentéktelennek kéne lennie, hogy megnyerő-e síron túli katonáinak arca. Sőt, minél ocsmányabb annál elrettentőbb... Értetlenkedő gondolatmenetébe azonban villámként csapott a felismerés, minek hatására azonnal előrevette magát a nekromanta irányába, égi vértjeként szolgáló kardját egy pillanat alatt materializálva jobbjában. Hiszen lecsukta a nő szemeit! Az emlékeiben kutató varázslónak is nagyjából egyszerre realizálódhatott a dolog, hiszen már mielőtt meghallgatta volna a nefilim közeledtét a tartózkodásának irányába fordította tetovált, beesett szemű arcát. Támadója széles ívű vágásra lendítette kardját mely elől a másik meglepő fürgeséggel tért ki hátrafelé, hogy aztán istenkáromló nyelvén érthetetlen szavakat mormoljon. Egy pillanatig mintha semmi sem történt volna, majd a hullák csontjai - mintha önálló életre keltek volna - elkezdtek mozogni, hogy aztán undorító cuppanások és fülsértő reccsenések mellett valósággal kiszakadjanak a testekből, és egyfajta védőburkot alkossanak uruk és parancsolójuk, a nekromanta körül. A fél-angyal következő, fentről lecsapó kétkezes támadása már ebbe a csontburokba csapódott és a penge ártalmatlanul csúszott le felszínéről. Miután látta, hogy szimpla kardforgatással nem sokra fog menni ellenfele újonnan keletkezett páncélzata ellen, hátraszökkent és villámgyorsan segítségül hívta a hold angyalának erejét harcához. - Yareach. A farkas azonnal megjelent balján, s elméjével habozás nélkül utasította, hogy támadja a nekromanta pajzsát, próbálja meg lekötni a figyelmét. A döntés azonban elhibázottnak bizonyult, ugyanis mire végzett a négylábú segítőtársa megidézésével, a halálpap körül keringő csontok szilánkjaikra szakadtak, s most óriási sebességgel indultak meg a nefilim felé. Ő egy pillanat alatt felmérte helyzete súlyosságát, és mivel ideje már nem lett volna fedezéket keresni a gyilkos lövedékek elől, elkiáltotta magát: Koah! A farkasa azonnal szertefoszlott még mielőtt érdemi munkát végezhetett volna, de cserébe egy hatalmas toronypajzs jött létre megidézője lábánál, ami mögé késlekedés nélkül le is guggolt. A pajzs elég nagynak bizonyult, hogy egész testét elrejtse mögötte, azonban így is elkésett, a csontszilánkok rajának első néhány darabja még azelőtt elérte testét, hogy pajzsa létrejött volna, s mélyen testébe fúródtak. Fájdalmasan üvöltött fel amint húsát szabdalva megállapodtak benne a szilánkok, azonnal érezte ahogy valami melegség önti el mellkasát, s amikor odakapott véres kezéből megbizonyosodhatott róla, hogy sérülései súlyosak. Megpróbálta összeszedni magát miközben egy adag vért köpött a padlóra, majd villámgyorsan kinézett pajzsa mögül. A nekromanta biztos távolságban, elégedett vigyorral várt, láthatóan tisztában volt támadása sikerességével. A fél-angyal azonban nem dőlt le a lábáról ennyitől, a pajzs peremébe kapaszkodva felhúzta magát és kiegyenesedett, majd egy újabb adag vér kíséretében kipréselte magából minden megmaradt varázserejét felemésztő fohászát. - Kesem. Baljában kehely jelent meg melynek tartalmát a pillanat törtrésze alatt felhajtotta, majd összeszorította fogait és egy nagyjából fejnyi méretű tűzgolyót indított útjára baljából még mindig elégedetten mosolygó ellenfele irányába. - Pusztulj, szentségtelen, romlott lélek! - hörögte, és kardját görcsösen szorítva saját testét is varázslata után vetette a sötétség istentelen szolgája felé, remélve, hogy egyre inkább elhomályosuló látása nem hagyja cserben még pár percig. A nekromanta mosolya hihetetlen gyorsasággal változott torz vicsorrá mikor ráeszmélt; alábecsülte ellenfelét. S arroganciája az életébe került. A lángoló lövedéket még éppen, hogy ki tudta kerülni egy ugrással, s így csak ruhája szegélyét pörkölte meg a falon kívül, amelynek faszerkezetét azonban lángra lobbantotta a varázslat. Vesztét azonban nem kerülhette el, a fél-angyal ugyanis addig már valódi felsőbbrendű, igazságosztó entitásként magasodott felé, hogy aztán egy határozott döféssel bevégezze ellenfele földi létét. Kardja a szemüregen keresztül hatolt be és egy jó tíz centi hosszan kandikált ki a koponya túloldalán. A sötét mágus teste élettelenül hullott a földre, egyetlen épen maradt szeméből még mindig a haláltól való mélységes rettegés sugárzott. Mily ironikus, az ember ki egész életét a halállal barátságban éli le, utolsó másodperceiben remeg régi cimborájának eljövetelétől...
Legyőzött ellenfele hullájára azonban pillanatokon belül legyőzője teste zuhant, a nefilim zihálva, vértől csatakosan rogyott meg, miután a mágus kivégzésében maradék erejét is felhasználta. Hanyatt feküdt a halálpapon, s mielőtt még a vérveszteségtől teljesen elsötétedett volna látása, jólesően vette tudomásul, hogy időközben a lángok teljesen elharapóztak a viskóban. Utolsó pillanataiban vért köpve, levegőért kapkodva fohászkodott a nekromanta lelki üdvéért, bűnei alól való feloldozásáért. Egész testét égette a forróság, a mindent felemésztő és megtisztító tűz. Még sosem érezte ilyen közel magához Istent.
