[Küzdelem] - Légy rossz mindhalálig...

Békésen sétálgat Hellenburg egyik elhagyatottabb mellékutcájában azon gondolkozva, vajon hova vezethet ez a pókhálókkal dekorált, poros és szűk zug. Nem sokat kell várnia, hogy megtudja, ugyanis a sikátorok közt egy meglepően tágas téren lyukad ki. A tér végig macskakővel van lefedve, látszik rajta, hogy a régi angyalromok maradéka. Kész rejtély, hogy miért nem építettek egy szebb környéket e köré a csodás tér köre. Meglepetten veszi észre, hogy a tér egyik sarkában egy törött karú angyalszobor magasodik az ég felé. Nyugodt léptekkel ballag oda hozzá, alaposan szemügyre veszi.
~ Szerinted hogy maradhatott itt ilyen állapotban?
~ Talán valami nem tetszett nekik benne...
Ahogy közelebbről megvizsgálta, rájött, hogy a szobor talapzata nincs rögzítve, tehát eredetileg nem itt volt, csupán valaki idehozta.
~ Ez nyilván valami csempészbanda találkozóhelye lehet.
~ Nem akarsz továbbállni?
~ Nem félek tőlük.
Majd fogta magát és leült a torzó tövébe elmélkedni.

Éles hangú madár rikkantása rázza őt fel az alfa-állapotból. Egy holló üldögél az egyik közeli épület tetején, éppen a tollát igazgatja. Furcsának tűnt a csend zúgása után. A fiú felnézett az égre. A napot éppen eltakarta a szeme elől néhány apróbb felhő.
~ Mennyi lehet az idő?
~ Talán egy fél órája lehetünk itt...
~ Ráérünk, nem.
Lusta mozdulatokkal feltápászkodott, hogy kinyújtóztathassa az egyhelyben kuporgástól elzsibbadt tagjait. Sétált egy kört a szobor körül, majd elővett a ruhája alól egy díszes borítójú könyvet, visszaült a talapzatra és elkezdte olvasni.

Már éppen lapozott volna a következő oldalra, amikor egy furcsa, zörgő hang zavarta meg a koncentrációban. Az egyik, tőle nem messze lévő ház irányából érkezett. Túl hangos volt holmi csatornapatkány botladozásának, de túl halk egy omladozó ház összerogyását kísérő hangnak.
~ Te is hallottad?
~ Olyan mintha valaki lenne ott...
Óvatosan feltápászkodott, majd egyik kezét a hang irányába nyújtotta, közben szemeivel az épületet pásztázta. Hirtelen egy alak halvány képét látta kirajzolódni az ablak mögötti homályban. Sajnos túl későn vette észre, egy pillanattal később már süvített is felé a halálos nyílvessző. Azonnal elmormolta magában a megfelelő varázslatot, mire megjelent előtte egy félig áttetsző, feketés pajzs. A csontdarab recsegve pattant le róla.
~ Csontból faragott nyílvessző. Ki lehet ez az alak?
~ Kapd el, mielőtt észbe kap!
Gerard gyorsan megkerülte az árnypajzsot. Közben a másik kezébe megidézett egy Sötét dárdát, amit azonnal eldobott a homályban álló alak felé hajított.

Nesztelenül suhan a dárda a levegőben. Ijedten feszíti be izmait minden tagjában amikor látja, a másik is támad vele egy időben. Nincs ideje gondolkodni egy határozott lépéssel visszatér a pajzs adta menedékbe. A lövés egyébként sem volt túl pontos, nemes egyszerűséggel az árnyakból szőtt akadályt találta el. Fölöslegesen aggódott emiatt.
~ Gyorsan, keress fedezéket!
Miközben ellenfele, akinek arcát továbbra sem látta még az összecsapás során pozíciót vált, ő sem rest menedéket keresni a halálos csontszilánkok elől. Oldalirányba mozog egy darabig a pjazs takarásában, majd később nélküle, míg kiég a keskeny ablak nyújtotta látótérből. Az épület melletti ház oldalának simulva közelíti meg a gyilkos szándékú alak fészkét. Ha az ablak elé megy, halál fia, nincs az az árnyékfegyver, mely gyorsabban ölne a legegyszerűbb íjnál is. Most alkalma lenne elfutni, de nem teszi. Az egyedi harcstílus, amit támadója használt, felkeltette az érdeklődését. Óvatos léptekkel, nesz nélkül járja körbe az épületet, hogy találjon egy ajtót rajta. Végül talál is, közvetlenül a mellékutcában, ami a térre vezetett. Halk léptekkel lép be a vadász területére.

Még a szinte hangtalan léptei is mennydörgés módjára visszhangoztak a templom durva kőfolyosóin. Az út végig egy irányba vezetett, egy viszonylag nagy szoba felé, ami egykoron nyilván mint oltár funkcionált. A bal oldali ajtón át jutott oda. Ahogy belépett a terembe, megpillantotta a hullát, ahol éppen vörösre festi vérével a padlót. Ijedtében odahúzódott az oszlop mellé, hogy szükség esetén bármikor fedezéket kereshessen. Valahol a frissen kivégzett áldozat mellett kell lennie a gyilkosnak is. Még nem juthatott messzire, így jobb elővigyázatosnak lenni.

Türelmesen várt, hogy előbújjon a rejtekhelyéről. Mindketten a megfelelő pillanatra vártak, hogy támadhassanak. Ám ekkor egy éles hang zökkenti ki a magabiztosságából. Egy szellem repül felé, hogy elkaphassa.
~ Nekromanta! Ez a valaki egy nekromanta!
Nem sok ideje maradt gondolkodni, mert már érkezett is felé a fagylövedék. Megpróbált kitérni a szilánkok halmaza elől úgy, hogy közben nem hagyja el az ajtó és az oszlop közti, menedéket jelentő részt, de a hely túl kevés volt, így a lövedékek egy része eltalálja, felsértve a ruháját és a bőrét több helyen. Szerencsére ezeknek a testtelen dögöknek a támadása talán még az ő ütéseinél is gyengébb volt. Ám nem is a jég miatt kellett aggódnia, sokkal inkább a förmedvény ölelésétől. De nem ijedt meg tőle, sőt széles mosolyra húzta a száját, amint odaért mellé.
- Szavadon foglak...szinkron!
Abban a pillanatban, ahogy kartávolságon belül ért ellenfele, mindkét kezét hátralendítette, megragadta az Archeus markolatát, majd hatalmasat lendítve rajta lesújtott a szent karddal a kísértetre.
- Csak ennyire futja, holtmágus?
A csapás lendületétől és a kard súlyától az egész teste előredőlt, kénytelen volt elengedni a markolatot, nehogy orra essen. A penge éles koppanással ért földet.

A megátalkodott lény még halála előtt is megnehezíti a dolgát. Szánalmas. Mégis képes volt habozásra kényszeríteni a fiút, aki az arca elé takarva kezeit próbálta meg könnyebb sérülésekkel megúszni az utolsó támadást. Egy nagyobb jégszilánk egyenesen a jobb alkarját érte az előbbieknél mélyebb sebet ejtve. Karjából apró patakként bugyogott a vér, nem veszélyes sebességgel, de egy enyhe zsibbadást érzett tőle a kezében. Míg ő nem figyelt oda, támadója előmászott rejtekhelyéről, hogy egy csapásra megszabdaljon tőle. Mire észbe kapott már ott állt előtte a férfi hátrahúzott íjjal, ujjai közt a halálos nyílvesszőt szorongatva.
- Hogy merészelted?! - kiált rá eszelős hangon. A Szinkron hatására a gondolatai teljesen egybefonódtak társáéval, és mivel az ő személyisége sokkal indulatosabb volt, az egyébként rá jellemző hideg és távolságtartó viselkedés is eltűnt Gerardból.
Az újabb nyílvesszőt egy pajzzsal védte ki. Kénytelen volt megidézni, másképpen nem lett volna esélye elkerülni a támadást. A pjazs nem érintkezett a földdel, kis rés tátongott a padló felett. Ezt a rést használja ki az ellentámadásra. Míg ellenfele nem figyel oda, ő megidéz három árnyékból font kötelet. A béklyók kígyóként tekeregve törtek elő az ujjaiból, majd a keskeny résen átcsúszva megindultak a másik felé. Egyik a két térdét, másik a két könyökét próbálja meg összeszorítani, ezzel akadályozva a mozgásban. A kötelek nem mozognak annyira gyorsan, hogy ne lehessen őket könnyedén elkerülni, de nem is ez a fiú célja. Amíg ellenfelét leköti a két zavaró kötél és védekezésként a kezét meg a lábát megpróbálja távolt tartani tőlük, addig a harmadik béklyóval véghezviheti a célját: megragadni, majd kitépni ellenfele kezéből az íjat.

Minden úgy sikerült, ahogy előre eltervezte, ugyan némi ellenállás árán, de sikerült elvennie a férfitől az egyetlen fegyverét. Ellenfele hamar menekülőre fogta a dolgot, ez pedig még kedvezett is neki. A kötelekre már nem volt szüksége, így amint a csontíjat az egyik segítségével hozzávágta a falhoz, eltüntette őket. Ekkor azonban furcsamód ingani kezdett a lába alatt a talaj. Úgy megrémült, hogy a tüdejébe szorult a levegő, azonnal odább ugrott, nehogy elkapja a holmágus csele. Jól tudta, hogy a nekromanták képeske akár az ellenfél talpa alá is megidézni a szolgáikat, hogy azok észrevétlenül törjenek rá. Ám ezúttal melléfogott, mert nem élőholt jelent meg a kő alatt, csupán egy éles csonttüske, ami lassan vánszorgott felfelé. Némi erőlködést követően áttörte az útját álló kőlapot.
~ Hm... talán jobban járt volna, ha egy füves területen veti ezt be - gondolta arrogánsan - mit akar elérni egy ilyen ócska trükkel.
De a férfi végül újra az oltárnál termett, ráadásul sikerült fegyvert is ragadnia. Gerard mindeközben felvette a földről az Archeust, és a hátán lévő tokba illesztette, hogy szükség esetén megint használhassa. Már éppen készült volna nekirontani ellenfelének, amikor meglátta a korábban általa falhoz vágott íjat. Az éj több helyen meg volt repedve, a húrja is leesett róla és ami még érdekesebb volt, maga az íj is csontból készült, egészen pontosan egy teljes gerinc alkotta.
~ Tehát nem közönséges íj volt. Értem már...
Óvatosan kidugta a fejét az oszlop mögül. Azonnal megpillantotta a másikat, ahogy a bottal a kezében áll az oltártól nem messze. Kilépett az oszlop takarásából és halk léptekkel megindult ellenfele felé.

A férfi végre valahára elődugta a fejét az oltár mögül. Fogala sem volt Gerardnak, mit csinált, amíg ő megközelítette, ha kitalált valamit, amivel nyakon csípheti, bőven volt ideje megtenni az előkészületeket. Ez őt a legkevésbé sem érdekelte. A mérleg az ő oldalára billent, mert bőven volt még varázsereje. Hamar meg is látta, mire készül a nekromanta: megijedni sem volt ideje, a férfi máris rugaszkodott el a talajtól, hogy felnyársalja. Jó stratégia egy olyan fegyverrel, ami képes messziről is elkapni az ellenfelet. De Gerardnak is volt olyan fegyvere.
~ Elbízta volna magát? Így még csak kitérni sem tud.
Elegánsan szökellt egyet jobb oldalra, hogy Ashor ne legyen Ashor zuhanásának útjában. Kezében azonnal megjelent a sötét dárda, amit habozás nélkül minden erejét belevetve nekivágott az akkor már a levegőben felfelé szálló nekromantának. A Sötét dárda ugyan nem ejt halálos sebet, viszont ezúttal a másik fél lendülete is hozzájárul ahhoz, hogy a fegyver belefúródjon célpontja mellkasába, sokkalta nagyobb erővel, mintha egy egyhelyben álló embernek dobta volna neki.
~ Milyen forrófejű...
De a gondolatmenete gyorsan félbeszakadt, mert kínzó fájdalom nyilallt bele az egyik bokájába. Ekkor vette észre az időközben mellé lopakodó rothadó dögöket, akik sikeresen felsértették a húst a lábán. Nem olyan mély a seb, hogy ne tudjon tőle járni, de a méreg bejutott a vérébe. Tudta jól, egy napon belül el kell mennie kezeltetni, különben szép lassan felemészti. De ez most nem számított neki. A dárda irányát megadta, a lendület elég volt, ellenfele pedig továbbra is haragos tekintettel nyújtózkodott felé a levegőben. Reméli, hogy az ő fegyvere előbb célba ér, mint a másiké.

A kirakós minden darabja a helyére került. Ideje megpörgetni azt a bizonyos rulettkereket. Gerard megtette tétjeit, elérkezett a "grand finale" ideje.
A goblinzombik kiiktatására esélye sem volt, mert amint belemélyesztették súlyos pengéiket a lábába, odébbfutottak. Körbe volt véve, semmit sem tehetett a zavaró kis dögök ellen. De ebből akár még előnyt is kovácsolhatott. Most, hogy az a csapat rohadó szolga nincs közvetlenül mellette, nem jelentenek számára veszélyt...legalábbis amíg közelebb nem jönnek.
A férfi nem tudott mit tenni, karjával hárította a támadást. Sérülése ugyan nem gátolta meg abban, hogy harcoljon, de láthatólag nem zavartatta magát, tovább küzdött. Természetesen minden úgy történt, ahogy Gerard előre gondolta: ellenfele megpróbálva előnyt kovácsolni a szintén hosszú, ám sokkal erősebb csapásra is képes fegyveréből azonnal megpróbált rá lesújtani. Elérkezett az igazság pillanata!
A démon rövid koncentráció után lehajolt, amennyire csak tudott, majd megidézett egy hatalmas árnypajzsot. Minden megmaradt varázserejét összegyűjtötte, hogy megvédhesse magát. A pajzs nem előtte, vagy mögötte, hanem a feje felett jelent meg. A nekromanta fegyvere éles csörrenéssel koppant neki az áttetsző védelemnek. Mindennek a tetejébe a pajzs korlátozza is ellenfelét a kezei és a fegyvere mozgatásában, lévén az elülső széle alig pár centire volt a férfi mellkasától.
Mialatt a csapást hárította megidézett védelme, Gerard mozgásba lendült. Egyértelmű volt, hogy amint észbe kap, ellenfele parancsot ad a zombijainak, hogy újra támadjanak. Cselekednie kell. A pajzs megidézésének pillanatában elengedte a dárdáját, amivel már úgysem lett volna képes mélyebb sebet ejteni. Mindkét kezével megragadta az Archeust. Mivel gyengébb volt, mint egyébként lenni szokott, sokkal erősebben érezte a kardból áradó szent mágiát. Alig fektette rá az ujjait, máris a szokottnál jóval erőteljesebb meleg szaladt végig a karján. De ez most számára lényegtelen volt. Előrántotta a pengét, és minden megmaradt erejét összeszedve nekirontott a nekromantának, hogy mellkason szúrja remélve, hogy a pajzsán megakadt fegyverét nem lesz képes időben a megfelelő pozícióba helyezni.

Vadul közelített felé. Pár araszra volt karjának hegye, hogy felnyársalja a rejtélyes nekromantát, de Gerard pechjére ellenfele sem az első csatáját vívta, számított a lépésére, s ugyan az utolsó pillanatban, de kihátrált a penge elől. A fiú tovább üldözte őt. Az meg lépkedett, lépkedett hátrafelé, mit sem törődve semmi mással. Gerard nem volt éppen ereje teljében, tudott volna még sprintelni, de takarékoskodott erejével. Egyszer csak Ashor nekicsapódott az oltárnak. Gondolt egyet, átbucskázott rajta. Na hát most már esélye sem volt a fiúnak egy roham alatt leszúrnia. De nem is ezt akarta ő...vagyis de, de fel volt készülve a rosszabbik esetre. Leengedte a kardot, hogy kevésbé terhelje meg a karjait. Örült neki, hogy sikerült "elijesztenie" az ellenfelét.
A goblinok közben megindultak. Végig a háta mögött loholtak Gerardnak, bár ebben a helyzetben képtelenek lenének elkapni. Ám jól tudta a fiú, mire képes egy nekromanta, már a harc kezdetétől fogva számított rá, hogy bármelyik pillanatban meg tud jelenni a talpa alatt egy előholt. A csonttüskénél sem lepődött meg, fél szemmel most is a földet pásztázta, így könnyedén kitért a zombikéz elől.
Most, hogy a másik fedezékbe vonult, Gerard úgy döntött, ideje kereket oldania. Az ő sérülései kevésbé voltak aggasztóak, kis szerencsével talán el is vérzik ellenfele, vagy belehal a vérmérgezésbe. Rövid koncentrálás után megidézett négy árnyékból font kötelet. Szerencsére ez a varázslat alig emészt fel varázserőt, így még képes volt előhívni őket. A kötelek természetesen a goblinokat vették célba, ahogy azok lábai köré tekeredve akadályozzák őket a mozgásban. Ezalatt a fiú, amilyen gyorsan csak tudott az ajtó felé vette az irányt, hogy minél előbb maga mögött hagyhassa a nekromantát, aki valószínűleg még mindig az oltár mögül várja, hogy a rothadó szolgái elvégezzék helyette a piszkos munkát.

Hű, ez aztán aréna volt! Pörgős volt, sérülésekkel teli, nem mondom, szép alakítás, nagyon egymás sarkában voltatok. Gerard meg micsoda thug, vagy hogy szokás ezt mondani... Azért az elég köcsög, hogy így kihátráltál, de végül is ez is egy megoldás

Ash, hol a tökömben van a könyv még mindig, amiből varázsolsz????? A holtak nem fognak csak úgy megjelenni egy csettintésre, egy szóval nem említetted, hogy könyvből idézel, és pár helyen el tudom fogadni a koncentrálás leírásával, hogy 7 mp alatt megidézed a cuccokat, de könyörgöm, KÖNYV!

Viszont tetszetős volt az egész, vicces volt, hogy ennyire nem engedtetek a másiknak, de mégis reálisak maradtatok, szóval jár a 100-100 xp, írjátok fel magatoknak