Gyomra ökölnyire zsugorodott, mikor odaért a Névtelen árnyak székhelyének ajtajához. Háromszor emelte fel a kezét, majd ejtette vissza, miközben újra és újra végigfutott az agyán a gondolat, hogy vajon jó ötlet-e ez? Tudta, hogy akik megpróbálták megölni Armint, és ebből kifolyólag a lovagnőt sikerült is, ebből a bérgyilkosrendből származtak, ám még mindig nem derült ki, hogy pontosan kik és milyen indokok álltak emögött a valóban nagyon kényes incidens mögött.
Mégis… Nem bujkálhatott előlük, sőt, meg akarta mutatni, hogy nem fél tőlük, és hogy hiába szúrták a hátába azt a két éjgyilkot, meghalt, feltámadt és sok szemszögből erősebben tért vissza tőle. Nem félhetett azoktól, akik elméletileg a Fairlight családot szolgálták, az ő családját, és akiknek az életükkel kell majd védelmezniük a leendő gyermekeit. Ráadásul vissza kellett szereznie a fizikai erejét is. Önmagában a mindennapi teendőket már képes volt különösebb fájdalom nélkül végezni, de mágia nélkül az ereje és a gyorsasága még messze elmaradt attól, amilyen a merénylet előtt volt. Még íjászkodás közben is kellemetlenül húzódtak a hegek a hátán, márpedig még mindig katona volt, és nem engedhette meg magának az eltunyulást. Ha Zephyrntesben lett volna, minden bizonnyal Lady Brigitte-et kérte volna meg, hogy emlékeztesse őt, honnan indult, mikor lovag lett, és hova fejlődött azóta, régi kiképzője pedig valószínűleg örömmel törte volna el megint néhány bordáját, akár hercegnő volt, akár nem. Itt Elathában pedig csak egyvalakire tudott gondolni, aki már csak kötelességtudatból is, de hajlandó lett volna vele edzeni…
Fájdalmasan csapódott neki a gyakorlótér padlójának immáron sokadszorra, de újra felállt. Muszáj volt neki. Sharlotte olyan könyörtelen és elegáns volt gyakorlás közben is, mint ahogyan azt a csatatéren látta tőle, és egyáltalán nem kímélte, de ezt nem is bánta. A Szél küzdött az Árnyék ellen, a laikusok szemével követhetetlen sebességben cikáztak egymás körül, néha kitörve, de Loreena már annak is örült, ha sikerült hozzáérnie a nőhöz, így az ütéseket inkább kapta, semmint adta. Minden egyes alkalommal mikor földhöz vágták olyan volt, mintha újra hátbadöfték volna, de igyekezett nem adni jelét, a bérgyilkosnő pedig úgy tűnt, értékelte ezt, még ha nem is mutatta.
Nekikészült, hogy egy ugrással a másik háta mögé kerüljön és megüsse egy széllel erősített jobb egyenessel, amikor jó kedvű köszönés hallatszott az ajtó felőle.
- Látom virul a barátság!
A lelke szinte azonnal átmelegedett a herceg vidám baritonjától, aki meglepő módon egy másik férfi társaságában érkezett, akivel azelőtt még sosem találkozott. Sharlotte szinte azonnal megmerevedett és illedelmesen hajtott fejet.
- Felség!
Loreena tudta, hogy régen volt közöttük valami, de arra sosem jött rá, hogy a nő hogyan lépett végül túl azon, hogy összeházasodtak a herceggel, és hogy az „ágyas” jelző, amivel először illette nem állta meg végül a helyét. valahogy sosem mutatta ki felé az ellenszenvét, még az esküvőn sem, pedig nem haragudott volna rá, ha így történt volna, de Miss Sageblood szíve érinthetetlen volt, a maszk pedig, amivel eltakarta az érzelmeit sosem repedt meg egyetlen pillanatra sem.
- Áh, üdvözletem a hölgyeknek. Örülök, hogy végre élőben és közelről is láthatom azt a nőt, akiről már Arr annyit áradozott.
Arr.
Érdeklődve nézett végig újra a sötét tündén, aki úgy tűnt, volt annyira bizalmas viszonyban a herceggel, hogy csak így becenevet adjon neki, bár csak remélni merte, hogy Armint róla áradozott neki, nem pedig Sharlotte-ról. Hirtelen azt sem tudta, hogyan lett volna illendő köszöntenie őket, hiszen, ha csak ketten lettek volna már repült volna a férje karjaiba, de így a biztonság kedvéért megmaradt ő is egy udvariasabb formulánál.
- Uraim! Virul, azt hiszem Sharlotte nagyon élvezi, hogy ötvenedszerre is földhöz vághatott. Bemutatsz a barátodnak? - nézett kérdőn Arminra.
- Mondanám, hogy bemutatja önmagát, de akkor estig itt ülnénk. - mosolyodott el őfelsége. - Cyne, Lady Loreena Wildwind, azt hiszem őt nem kell túlzottan részletezni mert egyrészt a fél világ ismeri, másrészt most már egész Nebelwald is. Ő pedig Sharlotte Sageblood, a bérgyilkosok legfiatalabb és legbájosabb vezetője. Hölgyeim, ő itt Cynewulf, nem rég óta tisztes barátom!
Ismerősen csengett neki a név, és nem kellett sok, hogy összerakja a képet, hogy ez a sötét tünde volt, akivel tisztességesen lerészegedtek a legénybúcsún. Bár eljátszotta a szemrehányó feleséget, valójában cseppet sem bánta a dolgot, inkább örült annak, hogy Armin a maga sajátos módján, de megpróbált barátokat szerezni… Vagy valami ahhoz hasonlót.
- Örvendek! - bólintott Sharlotte udvariasan Cynewulf felé is. - Akart valamit felséged?
- Nem, igazából csak meg akartam Loryt látogatni és megnézni, hogy egészben hagytátok-e egymást. Bár, ha már itt vagyunk, Cyne is a bérgyilkosok szakmáját űzi, szóval neki nem árthat, ha elles egy-két dolgot.
- Csak ennyire becsülsz, hogy estig tudnék áradozni létező és nem létező erényeimről? - durcáskodott amaz. - Mint említettem, öröm önt megismerni Lady Wildwind és magácskát is, Lady Sageblood.- hajolt meg feléjük. - s nem csak hogy vezető alkat, de még gyönyörű is. Az Árnyak jól választottak. S ha még egyszer valaki azzal mer sértegetni, hogy "tisztes" vagyok...áh, azzal nem csinálok semmit, én igen csak rendes és tisztes állampolgár vagyok végül is, ki akarna kötekedni egy herceggel... - morogta végül. Azt nem lehetett tőle elvitatni, hogy már az első percekben nagyon szórakoztató a modora, és kezdte érteni, hogy Armin hogy töltötte el vele az egész legénybúcsúját. Lory biztos volt benne, hogy nagyon jól szórakozhattak, vagy ha máshogy nem, hát Cyne szórakoztatta az egész kocsma lelkes ivóközönségét. Ha kettejükre nézett, csak az jutott eszébe, hogy „a zsák meg a foltja” és hogyha ezek kamaszként találkoznak, akkor kiforgatták volna Mistwoods-ot a négy sarkából.
- Szóval ön lenne Cynewulf, aki miatt a férjem majdnem elkésett az esküvőnkről! - nézett a férfire derűsen. - Én is örülök, hogy végre tudok a névhez arcot is társítani. Mi úgyis órák óta itt vagyunk már, de ha Sharlotte még nem fáradt el, lehet szívesen adna néhány leckét Cyne-nak is. - nézett a bérgyilkosnőre. - Vagy elfáradtál?
- Egyáltalán nem, ha felséged igényli Cynewulf úr is becsatlakozhat. Noha én nem vagyok lady. - felelte Sharlotte tárgyilagosan.
- Miattam ké.... - kezdte volna Cynewulf méltatlankodva, de valamiért inkább meggondolta magát. - Na igen, én voltam az, bár nem vagyok rá valami túl büszke.
- Akkor magatokra is hagynálak titeket! - Armin még odalépett egy gyors búcsúcsókra a feleségéhez, mielőtt elégedett mosollyal kisétált volna.
Túlságosan elégedetten… - gondolta Loreena, miközben elköszönt a hercegtől. Zöld szemei összehúzottan cikáztak a három sötét tünde között. A férje tervezet valamit, a zsigereiben érezte.
- Csak óvatosan az úrral, hölgyek!
- Hát, akkor szólíthatom Sharlotte-nek? - kérdezte a bérgyilkos a kolléganőjét. - A leckékben viszont szívesen benne lennék...már ha nem zavarja a kompetencia...vagy valami ilyesmi. Határozottan emlékszem, mint ha létezne egy ilyen szó. Határozottan nem impotencia, azt tudom, hogy létezik - szerencsére nem személyes tapasztalatból - akkor kell lennie kompetenciának is, nem? Na várjunk, ez tuti, hogy nem az a szó, amit én kerestem. A "szakmabeli, de még sem a titkos klub tag" flancos megnevezésére gondoltam.
- A terep a tiétek. - huppant le a gyakorlótér melletti egyik székre, és próbált levegőhöz jutni. Csak most érezte igazán milyen fájdalmai voltak, hogy zakatoló szíve kezdett elcsendesedni. - Cynewulf, hogyha csak egyszer meg tudod ütni, a vendégem vagy ebédre, meg egy italra, ha még rá tudsz nézni.
A bérgyilkosnő azonban már el is kezdte az óraadást. Loreenát mindig érdekelte, hogyan is képzik a gyilkosokat a Névteleneknél, noha tudta, hogy ez most cseppet sem klasszikus óra lesz. Mit akart ezzel Armin? Talán be akarja szervezni a barátját? Logikus lépésnek tartotta, így, hogy megrendült a bizalma a rendben.
- Gondolom az észrevétlen lopakodást nem kell tanítanom. Hogy áll a közelharccal?
- Hellyel-közzel harcolok, ha ez annak számít. Amúgy én ne tudnék italra nézni? A legénybúcsút is csak azért hagytuk abba, mert a drága férj-jelölt nem bírta....volna épésszel. Amúgy meg bírta az italozást, hősiesen állta a sarat és a rumot, vagy mit. Igen csak büszke lehet rá, igazi self szív dobog a mellkasában.
Ekkor Sharlotte minden előzetes figyelmeztetés nélkül gyomron vágta a férfit.
- Talán ez jó is lesz első leckének. Le tudja vonni a következtetéseket?
- Le tudom! Inkább nem terelem el a figyelmét Cynewulf.
A férfi egy ideig csak kapkodta a levegőt.
- Azt hiszem...hogy le. Mindig figyeljünk az ellenfélre, gondolom én.
- Pontosan. Illetve, hogy ne beszéljen ennyit feleslegesen mellé, akármennyire vicces is. - suhant át egy mosoly féle Sharlotte arcán.
Várjunk. Mosoly?
Loreena alig tért magához a döbbenettől. Eddig egyszer látta mosolyogni a bérgyilkosnőt, amikor megöltek egy hatalmas démont, de olyankor ki nem mosolyogna? Innentől kezdve kétszer annyira koncentrált a két sötét tünde párharcára, hátha újra láthatja ezt a különös jelenséget. Persze… Talán érthető is volt. Armin régen teljesen levette a nőt a lábáról, így minden bizonnyal tetszenek neki a jóképű, nagydumás férfiak… Vagyis amilyen Cyne volt.
- Óh...a beszéd pedig egy nagyon is lényeges része a modoromnak és stílusomnak. Tudja, amikor az elf csak beszél és beszél teljesen összefüggéstelenül, egy idő után már senki se figyel a mondanivalójára, totál elveszik a háttérzajban, mint gyöngyszem a trágyakupacban. Bár ezért még a vicces jelzőt sosem kaptam meg.
Ezt a pillanatot próbálta meg a férfi kihasználni, hogy üssön, de Sharlotte könnyedén kilépett előle. Úgy tűnik nem tudta elterelni a figyelmét a szövegelés.
- És meglehetősen egyszerű kitalálni, hogy mire használja. De ez már határozottabban jobb próbálkozás lett volna, ha gyorsabb. - felelte, közben a másik mögé táncolva. - Most Négy helyre döfhetnék, hogy megöljem.
- Nem szeretem elkapkodni a dolgokat az élet egyik területén sem válaszol De...még szerencsém, hogy ez nem egy éles szituáció. Hány éve is űzi a szakmát?
Cyne alapállásba állt, készen az újabb összecsapásra.
- Tizenöt. Szóval igen, szerencséje, hogy nem éles a szituáció. Viszont az eszével nincs gond, csak a sebességével. Próbáljon megütni amilyen gyorsan csak tud.
- Eszembe vésem, hogy az eszemmel nincs gond, ebben megnyugodhat és köszönöm a bókot.
Megpróbálta újra megütni a nőt, ismét sikertelenül…
- Rossz a mozdulatsora, látom honnan akar ütni és hová. Ne tervezzen ennyire, kezdje lazán és döntse el az utolsó pillanatban hová akar ütni.
És ez így ment még sokáig… Loreena nem tudta, mióta küzd a két sötét tünde egymással, és bár eleinte még figyelt, főle,g hogy fellelkesítette az apró érzelemmegnyilvánulás, amit Sharlotte-on látott, a végére inkább belekerült egy meditatív pihenőállapotba, amikor először próbálta kizárni az elméjéből a fájdalmat, utána pedig a varázsereje egy részét igyekezett újra magába szívni a levegővel. Végül a bérgyilkosnő hangja hozta vissza a jelenbe.
- Elfáradt, Cynewulf úr?
- Ha el is fáradtam volna, bevallanám egy ilyen lenyűgöző ellenfélnek? Neeem, tökéletesen fitt és kipihent vagyok! Addig nem fáradok el, míg magácska sem...az enyhén égő lenne, ha harcolt volna Lórival meg velem is és nem lenne fáradt, én meg ott kushadnék egy sarokban levegő után kapkodva.
Jól hallotta, vagy csak a füle csalta meg, hogy már ő is kapott becenevet? Noha nem annyira kreatívat, inkább egy madárra emlékeztette a név, valami színesre és idegesítőre… Vajon annak tűnt a sötét tündék egyhangú fekete-fehér palettáján?
- De aggodalma igen csak megható...meg megötő...sőt, legyen meghető, és abból már jön a megehető is...
- Nos őszintén szólva én elfáradtam és elég nehéz elkerülni az ütéseit így, úgyhogy lehet tarthatnánk egy kis szünetet. - törölte meg a homlokát Sharlotte. - A lady sem kímélt így egy pár perc szusszanás rá férne mindkettőnkre.
Loreena jókedvűen kuncogott a székén.
- El sem hiszem Sharlotte, hogy nem zökkentett ki a szövegével. Én a felénél már rázkódtam volna. Mármint... Egy ilyen barátságos edzés alatt. De... Kérem. Lóri? Komolyan?
- Lóri? Milyen Lóri! Ki... én? Oh, mamám - nyögött fel. - Rossz szokás...elnézést kérek...ez kínos?- nézett fel tanácstalanul, de végül a vékony ajkak vigyorgó ívben szaladtak fel. - Az egész névadás egy szép estén kezdődött, amikor Arrmax és egy egyszerű kis selfike elmentek iszogatni...a csapos, hogy a Hold Apa forgassa nyárson, legnagyobb örömére, s a mi sörömünkre. De legyen, tartsunk pihenőt, hogy megemészthessem a hercegnőtől kapott bókok egész hadát.
Cynewulf a mellette lévő székre telepedett le kicsit pihenni, és ki is használta az alkalmat, hogy azért még egy bizalmas információt megoszthasson vele.
- Őszintén szólva, én azon csodálkozok, hogy még nem préselt ki minden erőt belőlem. - súgta oda.
- Egy kicsit. - jegyezte meg felvont szemöldökkel, amikor Cyne megkérdezte hogy kínos-e az új beceneve, ám amikor Armint Armaxnak nevezte, fékezhetetlenül robbant ki belőle a nevetés, és még mindig a könnyeit törölgette, mikor a férfi leült mellé. - Magától is kérte, hogy adjon neki más nevet az őfelségén kívül? De megértem, Sharlotte kemény ellenfél, örülök, hogy szakított ránk időt.
Sharlotte némileg rendbe szedte magát, megigazította a haját és a ruháját.
- Ha már így van rá alkalom valamit el kellene intéznem a Névteleneknél, nem bánják ha kettesben hagyom önöket egy időre? - kérdezte. Loreena biccentett.
- Ne félj, délután is itt leszünk a visszavágóra! Szóval... - fordult Cynewulfhoz. - Miért hozott ide? A "csak úgy" biztos hogy nem fedi le a teljes igazságot.
- Kérte? nem kérte, csak kapta...ha jól emlékszem, azt hiszem, hogy ez a végére egészen kölcsönös lett, s a maga módján már majdnem hogy megnyugtató is. Próbáltam egy kicsit kiragadni a nagy hercegi öntudatából, már ha az a típus...nem tudom, akkor láttam őt először. - vonta meg a férfi a vállát. - Amikor megláttam, hogy szegényke ott üldögél egyedül egy asztalnál, s unottan bámulja az előtte lévő korsót, nem tudtam ellenállni a kísértésnek, hogy ingen igyak. Így legalább van alkalmam megismerni Loreena-t is, s nem csak Arr elbeszéléseire támaszkodni...s kiheverni a nyílvánvaló vereség felett érzett fájdalmamat. - mondta még Sharlotte-nak. Amikor a bérgyilkosnő elment nem tudta nem észrevenni, hogy Cyne kicsit tovább legelteti a szemeit a távozó formás hátsón, de nem tudta érte hibáztatni. A sötét tünde nő külseje szinte tökéletes volt, bár nem tudta megítélni, hogy sötét bőr vajon mennyire felel meg az átlagos szépségideálnak. A rövid intermezzó után viszont folytatta is rendületlenül.
- Hogy miért hozott ide? Csak véletlen találkoztunk az utcán, Ő aljas módon hátulról letámadott engem, én pedig már majdnem azon voltam, hog megtorlom a becsületemen esett csorbát, amikor észre vettem, hogy ki kopogtat a vállamon...az elmondása szerint pont azt a két elbűvölő személyiségű nőt akarta meglátogatni, akiket nem rég nekem is bemutatott. Ezen kívül, hogy lenne más célja is vele, arról én nem tudok. Lehet, hogy reménykedett abban, hogy Sári alaposan elkalapál és nem fogok annyit beszélni feleslegesen.
Loreena megrázta a fejét.
- Ő... Néha nagyon elő tudja adni magát, de nem az a típus. Bár gondolom azóta erre rájött már. Örülök, hogy nem kellett egyedül lennie, még akkor is, ha csak az ingyen alkohol miatt ült le mellé. - mosolyodott el halványan. Természetesen nem hitte, hogy a másikat egyedül ez vonzotta volna, de ha igen akkor sem ítélt. - Ahhoz képest, hogy minket akart meglátogatni, gyorsan elment... De sebaj, legalább megismerhettük. Szerintem Sharlotte is bírja magát. Legalábbis most másodszorra láttam az arcán valami mosoly félét. Az első alkalommal egy két és fél méter magas csupaizom háborúdémont öltünk meg épp, szóval az nem számít.
- Rám mindig lehet számítani ilyen tekintetben! - Az nem derült ki persze, hogy az ingyen piára, vagy a társaság szolgáltatására gondolt-e. - Hmm...hercegi teendője akadt volna? Vagy csak...én nem tudom, mint mondtam, igen csak friss ismeretségről van szó, így ha maga se tudja, hogy miért ment el ilyen gyorsan...akkor én főleg nem tudhatom.
Loreena erre a megjegyzésre csak a kezébe temette az arcát egy pillanatra, de tenyere alatt vigyorgott. Értette a vicc pajzán vetülését is, de nem volt az a fajta, aki emiatt leteremtené a másikat. Sosem volt az a szemérmes fajta, aki elpirult az első sikamlós utalsára.
- Óh, persze, hogy mosolygott. Ilyen könnyen elverni egy magát hivatásbelinek mondó egyént még az én pofikámra is vigyort...vagy inkább vicsort csalna. Még én se tudom eldönteni, hogy melyiket.
Amikor azonban a lovagnő a démonölést említette, mintha elsápadt volna a bérgyilkos a halvány bőre felett is. - Oh...szóval veszélyes életet élnek, mi? Nekem a legnagyobb démon, ami ellen harcot kell vívnom, ide bent van kopogtatja meg a fejét Shea-nak hívják és egy igazi kis rohadék...most leginkább kussban van, valami epés megjegyzésen gondolkozik. Huh...nyugi, nem vagyok teljesen megkattanva...azt hiszem. Remélem. Eh, whatever.
- Hercegi teendője, vagy csak itt karta magát hagyni velünk. Sharlotte még itt a névtelenek között is bárkit elnáspángolna, így ez egyáltalán nem szégyen. - a veszélyes életre bólintot. - Mondhatni. Hivatásos katona voltam, a tünde királynő lovagja, vagyis még most is az vagyok... Csak egyben már feleség is. Belső démonjai mindenkinek vannak... Kinek ilyen, kinek másmilyen, de kevesen mernek velük annyira nyíltan szembenézni, hogy még nevet is adjanak neki. Ki áll nyerésre?
- Miért akart volna itt hagyni engem? Ha azt hiszi, hogy ez a kis bemutató rá vesz arra, hogy csatlakozzak az Árnyakhoz, akkor nagyon téved...más célja meg mi lenne ezzel az egésszel kapcsolatban? Nem is azt mondtam, hogy szégyelleném. A self sose szégyellje, hogy ha vereséget szenved valakitől, hanem hasson ez rá inspirációként, hogy tovább fejlődjön. Jó, régebben, ha kudarcot vallottam, a drága mesterem napokig kínzott...aranyos egy fickó, meg kell hagyni. Annyira kedves, hogy nem is én adtam nevet a belső démonomnak, hanem Ő.
Arra hogy melyikük áll nyerésre Cyne szinte felcsattant.
- Én, természetesen! Shea túlságosan is vérgőzös...nehéz, de szégyelni nem fogom. Azt hiszem, hogy az égiek igen csak szemétkedni akartak, amikor ilyennek teremtettek minket. De legalább jó kifigurázása vagyunk ennek a világnak. A "jó és a rossz" harca, csak az a baj, hogy egyikünk se jó...sőt, talán a szó szoros értelmében rossz sem, mert az élet nem ennyire egyszerű, s nem merítkezik ilyen méretekben a végletességbe. Végül is, mit jelent az, ha valaki "jó" vagy éppenséggel "gonosz"?
Hogy mi célja lehetett Arminnak, arra csak megvonta a vállát.
- Tudja a fene. Lehet össze akar hozni Sharlotte-tal...
Egy ideig ez után csöndben hallgatta, ahogyan Cyne mesélt a mesteréről, és Shea-ról, ahogyan a rosszabbik felét nevezi, majd hirtelen csap át filozofikusba. Armin igazat mondott, amikor úgy jellemezte, hogy rengeteget beszél. És már megint a filozófiánál tartottak…
- Ezen a világon szerintem nem létezik igazán jó, és talán jól mondja, hogy igazán rossz sem. Ha leegyszerűsítenénk, akkor a gonosz árt, a jó meg nem, de mit mondunk, ha egy nagyobb jó érdekében kell ártanunk? Biztosan van, amikor Sheanak is hasznát veszi, nem? Apropó, nem éhes? Meghívom egy ebédre.
- Nem is tudtam, hogy herceg, ivóbajnok és kerítő is egyben a kis kujon... -jegyzte meg Cyne fulldokolva. - Na éppen ez az, hogy létezik "kis rossz a nagyobb jó érdekében" elv. Persze, létezik abszolút gonoszság is, mint az ártatlanok értelem és cél nélküli lemészárolása, a nőkön tett erőszak és a többi és a többi, de a baj az, hogy sok "gonosz" magát "jónak" állítja be, sajátságos elv és eszme-rendszert építenek fel, s a kifacsart logikájukkal magyarázzák meg, hogy amit tesznek, az lényegében kegyes. Tehát, akkor lényegében mi számít igazán? A mérték. Shea-nak csak azzal veszem hasznát, hogy mindig a legalkalmatlanabb pillanatban találja meg azt, hogy mivel tudna idegesíteni, túl sok hasznát ezen kívül nem veszem. És határozottam állíthatom, hogy az ebédet most én állom...totál pofátlanság lenne a friss házaspáron élősködni. Tehát: hova is megyünk?
Loreena csak rámosolygott, felállt a székből, és intett a másiknak, hogy kövesse.
Mégis… Nem bujkálhatott előlük, sőt, meg akarta mutatni, hogy nem fél tőlük, és hogy hiába szúrták a hátába azt a két éjgyilkot, meghalt, feltámadt és sok szemszögből erősebben tért vissza tőle. Nem félhetett azoktól, akik elméletileg a Fairlight családot szolgálták, az ő családját, és akiknek az életükkel kell majd védelmezniük a leendő gyermekeit. Ráadásul vissza kellett szereznie a fizikai erejét is. Önmagában a mindennapi teendőket már képes volt különösebb fájdalom nélkül végezni, de mágia nélkül az ereje és a gyorsasága még messze elmaradt attól, amilyen a merénylet előtt volt. Még íjászkodás közben is kellemetlenül húzódtak a hegek a hátán, márpedig még mindig katona volt, és nem engedhette meg magának az eltunyulást. Ha Zephyrntesben lett volna, minden bizonnyal Lady Brigitte-et kérte volna meg, hogy emlékeztesse őt, honnan indult, mikor lovag lett, és hova fejlődött azóta, régi kiképzője pedig valószínűleg örömmel törte volna el megint néhány bordáját, akár hercegnő volt, akár nem. Itt Elathában pedig csak egyvalakire tudott gondolni, aki már csak kötelességtudatból is, de hajlandó lett volna vele edzeni…
Fájdalmasan csapódott neki a gyakorlótér padlójának immáron sokadszorra, de újra felállt. Muszáj volt neki. Sharlotte olyan könyörtelen és elegáns volt gyakorlás közben is, mint ahogyan azt a csatatéren látta tőle, és egyáltalán nem kímélte, de ezt nem is bánta. A Szél küzdött az Árnyék ellen, a laikusok szemével követhetetlen sebességben cikáztak egymás körül, néha kitörve, de Loreena már annak is örült, ha sikerült hozzáérnie a nőhöz, így az ütéseket inkább kapta, semmint adta. Minden egyes alkalommal mikor földhöz vágták olyan volt, mintha újra hátbadöfték volna, de igyekezett nem adni jelét, a bérgyilkosnő pedig úgy tűnt, értékelte ezt, még ha nem is mutatta.
Nekikészült, hogy egy ugrással a másik háta mögé kerüljön és megüsse egy széllel erősített jobb egyenessel, amikor jó kedvű köszönés hallatszott az ajtó felőle.
- Látom virul a barátság!
A lelke szinte azonnal átmelegedett a herceg vidám baritonjától, aki meglepő módon egy másik férfi társaságában érkezett, akivel azelőtt még sosem találkozott. Sharlotte szinte azonnal megmerevedett és illedelmesen hajtott fejet.
- Felség!
Loreena tudta, hogy régen volt közöttük valami, de arra sosem jött rá, hogy a nő hogyan lépett végül túl azon, hogy összeházasodtak a herceggel, és hogy az „ágyas” jelző, amivel először illette nem állta meg végül a helyét. valahogy sosem mutatta ki felé az ellenszenvét, még az esküvőn sem, pedig nem haragudott volna rá, ha így történt volna, de Miss Sageblood szíve érinthetetlen volt, a maszk pedig, amivel eltakarta az érzelmeit sosem repedt meg egyetlen pillanatra sem.
- Áh, üdvözletem a hölgyeknek. Örülök, hogy végre élőben és közelről is láthatom azt a nőt, akiről már Arr annyit áradozott.
Arr.
Érdeklődve nézett végig újra a sötét tündén, aki úgy tűnt, volt annyira bizalmas viszonyban a herceggel, hogy csak így becenevet adjon neki, bár csak remélni merte, hogy Armint róla áradozott neki, nem pedig Sharlotte-ról. Hirtelen azt sem tudta, hogyan lett volna illendő köszöntenie őket, hiszen, ha csak ketten lettek volna már repült volna a férje karjaiba, de így a biztonság kedvéért megmaradt ő is egy udvariasabb formulánál.
- Uraim! Virul, azt hiszem Sharlotte nagyon élvezi, hogy ötvenedszerre is földhöz vághatott. Bemutatsz a barátodnak? - nézett kérdőn Arminra.
- Mondanám, hogy bemutatja önmagát, de akkor estig itt ülnénk. - mosolyodott el őfelsége. - Cyne, Lady Loreena Wildwind, azt hiszem őt nem kell túlzottan részletezni mert egyrészt a fél világ ismeri, másrészt most már egész Nebelwald is. Ő pedig Sharlotte Sageblood, a bérgyilkosok legfiatalabb és legbájosabb vezetője. Hölgyeim, ő itt Cynewulf, nem rég óta tisztes barátom!
Ismerősen csengett neki a név, és nem kellett sok, hogy összerakja a képet, hogy ez a sötét tünde volt, akivel tisztességesen lerészegedtek a legénybúcsún. Bár eljátszotta a szemrehányó feleséget, valójában cseppet sem bánta a dolgot, inkább örült annak, hogy Armin a maga sajátos módján, de megpróbált barátokat szerezni… Vagy valami ahhoz hasonlót.
- Örvendek! - bólintott Sharlotte udvariasan Cynewulf felé is. - Akart valamit felséged?
- Nem, igazából csak meg akartam Loryt látogatni és megnézni, hogy egészben hagytátok-e egymást. Bár, ha már itt vagyunk, Cyne is a bérgyilkosok szakmáját űzi, szóval neki nem árthat, ha elles egy-két dolgot.
- Csak ennyire becsülsz, hogy estig tudnék áradozni létező és nem létező erényeimről? - durcáskodott amaz. - Mint említettem, öröm önt megismerni Lady Wildwind és magácskát is, Lady Sageblood.- hajolt meg feléjük. - s nem csak hogy vezető alkat, de még gyönyörű is. Az Árnyak jól választottak. S ha még egyszer valaki azzal mer sértegetni, hogy "tisztes" vagyok...áh, azzal nem csinálok semmit, én igen csak rendes és tisztes állampolgár vagyok végül is, ki akarna kötekedni egy herceggel... - morogta végül. Azt nem lehetett tőle elvitatni, hogy már az első percekben nagyon szórakoztató a modora, és kezdte érteni, hogy Armin hogy töltötte el vele az egész legénybúcsúját. Lory biztos volt benne, hogy nagyon jól szórakozhattak, vagy ha máshogy nem, hát Cyne szórakoztatta az egész kocsma lelkes ivóközönségét. Ha kettejükre nézett, csak az jutott eszébe, hogy „a zsák meg a foltja” és hogyha ezek kamaszként találkoznak, akkor kiforgatták volna Mistwoods-ot a négy sarkából.
- Szóval ön lenne Cynewulf, aki miatt a férjem majdnem elkésett az esküvőnkről! - nézett a férfire derűsen. - Én is örülök, hogy végre tudok a névhez arcot is társítani. Mi úgyis órák óta itt vagyunk már, de ha Sharlotte még nem fáradt el, lehet szívesen adna néhány leckét Cyne-nak is. - nézett a bérgyilkosnőre. - Vagy elfáradtál?
- Egyáltalán nem, ha felséged igényli Cynewulf úr is becsatlakozhat. Noha én nem vagyok lady. - felelte Sharlotte tárgyilagosan.
- Miattam ké.... - kezdte volna Cynewulf méltatlankodva, de valamiért inkább meggondolta magát. - Na igen, én voltam az, bár nem vagyok rá valami túl büszke.
- Akkor magatokra is hagynálak titeket! - Armin még odalépett egy gyors búcsúcsókra a feleségéhez, mielőtt elégedett mosollyal kisétált volna.
Túlságosan elégedetten… - gondolta Loreena, miközben elköszönt a hercegtől. Zöld szemei összehúzottan cikáztak a három sötét tünde között. A férje tervezet valamit, a zsigereiben érezte.
- Csak óvatosan az úrral, hölgyek!
- Hát, akkor szólíthatom Sharlotte-nek? - kérdezte a bérgyilkos a kolléganőjét. - A leckékben viszont szívesen benne lennék...már ha nem zavarja a kompetencia...vagy valami ilyesmi. Határozottan emlékszem, mint ha létezne egy ilyen szó. Határozottan nem impotencia, azt tudom, hogy létezik - szerencsére nem személyes tapasztalatból - akkor kell lennie kompetenciának is, nem? Na várjunk, ez tuti, hogy nem az a szó, amit én kerestem. A "szakmabeli, de még sem a titkos klub tag" flancos megnevezésére gondoltam.
- A terep a tiétek. - huppant le a gyakorlótér melletti egyik székre, és próbált levegőhöz jutni. Csak most érezte igazán milyen fájdalmai voltak, hogy zakatoló szíve kezdett elcsendesedni. - Cynewulf, hogyha csak egyszer meg tudod ütni, a vendégem vagy ebédre, meg egy italra, ha még rá tudsz nézni.
A bérgyilkosnő azonban már el is kezdte az óraadást. Loreenát mindig érdekelte, hogyan is képzik a gyilkosokat a Névteleneknél, noha tudta, hogy ez most cseppet sem klasszikus óra lesz. Mit akart ezzel Armin? Talán be akarja szervezni a barátját? Logikus lépésnek tartotta, így, hogy megrendült a bizalma a rendben.
- Gondolom az észrevétlen lopakodást nem kell tanítanom. Hogy áll a közelharccal?
- Hellyel-közzel harcolok, ha ez annak számít. Amúgy én ne tudnék italra nézni? A legénybúcsút is csak azért hagytuk abba, mert a drága férj-jelölt nem bírta....volna épésszel. Amúgy meg bírta az italozást, hősiesen állta a sarat és a rumot, vagy mit. Igen csak büszke lehet rá, igazi self szív dobog a mellkasában.
Ekkor Sharlotte minden előzetes figyelmeztetés nélkül gyomron vágta a férfit.
- Talán ez jó is lesz első leckének. Le tudja vonni a következtetéseket?
- Le tudom! Inkább nem terelem el a figyelmét Cynewulf.
A férfi egy ideig csak kapkodta a levegőt.
- Azt hiszem...hogy le. Mindig figyeljünk az ellenfélre, gondolom én.
- Pontosan. Illetve, hogy ne beszéljen ennyit feleslegesen mellé, akármennyire vicces is. - suhant át egy mosoly féle Sharlotte arcán.
Várjunk. Mosoly?
Loreena alig tért magához a döbbenettől. Eddig egyszer látta mosolyogni a bérgyilkosnőt, amikor megöltek egy hatalmas démont, de olyankor ki nem mosolyogna? Innentől kezdve kétszer annyira koncentrált a két sötét tünde párharcára, hátha újra láthatja ezt a különös jelenséget. Persze… Talán érthető is volt. Armin régen teljesen levette a nőt a lábáról, így minden bizonnyal tetszenek neki a jóképű, nagydumás férfiak… Vagyis amilyen Cyne volt.
- Óh...a beszéd pedig egy nagyon is lényeges része a modoromnak és stílusomnak. Tudja, amikor az elf csak beszél és beszél teljesen összefüggéstelenül, egy idő után már senki se figyel a mondanivalójára, totál elveszik a háttérzajban, mint gyöngyszem a trágyakupacban. Bár ezért még a vicces jelzőt sosem kaptam meg.
Ezt a pillanatot próbálta meg a férfi kihasználni, hogy üssön, de Sharlotte könnyedén kilépett előle. Úgy tűnik nem tudta elterelni a figyelmét a szövegelés.
- És meglehetősen egyszerű kitalálni, hogy mire használja. De ez már határozottabban jobb próbálkozás lett volna, ha gyorsabb. - felelte, közben a másik mögé táncolva. - Most Négy helyre döfhetnék, hogy megöljem.
- Nem szeretem elkapkodni a dolgokat az élet egyik területén sem válaszol De...még szerencsém, hogy ez nem egy éles szituáció. Hány éve is űzi a szakmát?
Cyne alapállásba állt, készen az újabb összecsapásra.
- Tizenöt. Szóval igen, szerencséje, hogy nem éles a szituáció. Viszont az eszével nincs gond, csak a sebességével. Próbáljon megütni amilyen gyorsan csak tud.
- Eszembe vésem, hogy az eszemmel nincs gond, ebben megnyugodhat és köszönöm a bókot.
Megpróbálta újra megütni a nőt, ismét sikertelenül…
- Rossz a mozdulatsora, látom honnan akar ütni és hová. Ne tervezzen ennyire, kezdje lazán és döntse el az utolsó pillanatban hová akar ütni.
És ez így ment még sokáig… Loreena nem tudta, mióta küzd a két sötét tünde egymással, és bár eleinte még figyelt, főle,g hogy fellelkesítette az apró érzelemmegnyilvánulás, amit Sharlotte-on látott, a végére inkább belekerült egy meditatív pihenőállapotba, amikor először próbálta kizárni az elméjéből a fájdalmat, utána pedig a varázsereje egy részét igyekezett újra magába szívni a levegővel. Végül a bérgyilkosnő hangja hozta vissza a jelenbe.
- Elfáradt, Cynewulf úr?
- Ha el is fáradtam volna, bevallanám egy ilyen lenyűgöző ellenfélnek? Neeem, tökéletesen fitt és kipihent vagyok! Addig nem fáradok el, míg magácska sem...az enyhén égő lenne, ha harcolt volna Lórival meg velem is és nem lenne fáradt, én meg ott kushadnék egy sarokban levegő után kapkodva.
Jól hallotta, vagy csak a füle csalta meg, hogy már ő is kapott becenevet? Noha nem annyira kreatívat, inkább egy madárra emlékeztette a név, valami színesre és idegesítőre… Vajon annak tűnt a sötét tündék egyhangú fekete-fehér palettáján?
- De aggodalma igen csak megható...meg megötő...sőt, legyen meghető, és abból már jön a megehető is...
- Nos őszintén szólva én elfáradtam és elég nehéz elkerülni az ütéseit így, úgyhogy lehet tarthatnánk egy kis szünetet. - törölte meg a homlokát Sharlotte. - A lady sem kímélt így egy pár perc szusszanás rá férne mindkettőnkre.
Loreena jókedvűen kuncogott a székén.
- El sem hiszem Sharlotte, hogy nem zökkentett ki a szövegével. Én a felénél már rázkódtam volna. Mármint... Egy ilyen barátságos edzés alatt. De... Kérem. Lóri? Komolyan?
- Lóri? Milyen Lóri! Ki... én? Oh, mamám - nyögött fel. - Rossz szokás...elnézést kérek...ez kínos?- nézett fel tanácstalanul, de végül a vékony ajkak vigyorgó ívben szaladtak fel. - Az egész névadás egy szép estén kezdődött, amikor Arrmax és egy egyszerű kis selfike elmentek iszogatni...a csapos, hogy a Hold Apa forgassa nyárson, legnagyobb örömére, s a mi sörömünkre. De legyen, tartsunk pihenőt, hogy megemészthessem a hercegnőtől kapott bókok egész hadát.
Cynewulf a mellette lévő székre telepedett le kicsit pihenni, és ki is használta az alkalmat, hogy azért még egy bizalmas információt megoszthasson vele.
- Őszintén szólva, én azon csodálkozok, hogy még nem préselt ki minden erőt belőlem. - súgta oda.
- Egy kicsit. - jegyezte meg felvont szemöldökkel, amikor Cyne megkérdezte hogy kínos-e az új beceneve, ám amikor Armint Armaxnak nevezte, fékezhetetlenül robbant ki belőle a nevetés, és még mindig a könnyeit törölgette, mikor a férfi leült mellé. - Magától is kérte, hogy adjon neki más nevet az őfelségén kívül? De megértem, Sharlotte kemény ellenfél, örülök, hogy szakított ránk időt.
Sharlotte némileg rendbe szedte magát, megigazította a haját és a ruháját.
- Ha már így van rá alkalom valamit el kellene intéznem a Névteleneknél, nem bánják ha kettesben hagyom önöket egy időre? - kérdezte. Loreena biccentett.
- Ne félj, délután is itt leszünk a visszavágóra! Szóval... - fordult Cynewulfhoz. - Miért hozott ide? A "csak úgy" biztos hogy nem fedi le a teljes igazságot.
- Kérte? nem kérte, csak kapta...ha jól emlékszem, azt hiszem, hogy ez a végére egészen kölcsönös lett, s a maga módján már majdnem hogy megnyugtató is. Próbáltam egy kicsit kiragadni a nagy hercegi öntudatából, már ha az a típus...nem tudom, akkor láttam őt először. - vonta meg a férfi a vállát. - Amikor megláttam, hogy szegényke ott üldögél egyedül egy asztalnál, s unottan bámulja az előtte lévő korsót, nem tudtam ellenállni a kísértésnek, hogy ingen igyak. Így legalább van alkalmam megismerni Loreena-t is, s nem csak Arr elbeszéléseire támaszkodni...s kiheverni a nyílvánvaló vereség felett érzett fájdalmamat. - mondta még Sharlotte-nak. Amikor a bérgyilkosnő elment nem tudta nem észrevenni, hogy Cyne kicsit tovább legelteti a szemeit a távozó formás hátsón, de nem tudta érte hibáztatni. A sötét tünde nő külseje szinte tökéletes volt, bár nem tudta megítélni, hogy sötét bőr vajon mennyire felel meg az átlagos szépségideálnak. A rövid intermezzó után viszont folytatta is rendületlenül.
- Hogy miért hozott ide? Csak véletlen találkoztunk az utcán, Ő aljas módon hátulról letámadott engem, én pedig már majdnem azon voltam, hog megtorlom a becsületemen esett csorbát, amikor észre vettem, hogy ki kopogtat a vállamon...az elmondása szerint pont azt a két elbűvölő személyiségű nőt akarta meglátogatni, akiket nem rég nekem is bemutatott. Ezen kívül, hogy lenne más célja is vele, arról én nem tudok. Lehet, hogy reménykedett abban, hogy Sári alaposan elkalapál és nem fogok annyit beszélni feleslegesen.
Loreena megrázta a fejét.
- Ő... Néha nagyon elő tudja adni magát, de nem az a típus. Bár gondolom azóta erre rájött már. Örülök, hogy nem kellett egyedül lennie, még akkor is, ha csak az ingyen alkohol miatt ült le mellé. - mosolyodott el halványan. Természetesen nem hitte, hogy a másikat egyedül ez vonzotta volna, de ha igen akkor sem ítélt. - Ahhoz képest, hogy minket akart meglátogatni, gyorsan elment... De sebaj, legalább megismerhettük. Szerintem Sharlotte is bírja magát. Legalábbis most másodszorra láttam az arcán valami mosoly félét. Az első alkalommal egy két és fél méter magas csupaizom háborúdémont öltünk meg épp, szóval az nem számít.
- Rám mindig lehet számítani ilyen tekintetben! - Az nem derült ki persze, hogy az ingyen piára, vagy a társaság szolgáltatására gondolt-e. - Hmm...hercegi teendője akadt volna? Vagy csak...én nem tudom, mint mondtam, igen csak friss ismeretségről van szó, így ha maga se tudja, hogy miért ment el ilyen gyorsan...akkor én főleg nem tudhatom.
Loreena erre a megjegyzésre csak a kezébe temette az arcát egy pillanatra, de tenyere alatt vigyorgott. Értette a vicc pajzán vetülését is, de nem volt az a fajta, aki emiatt leteremtené a másikat. Sosem volt az a szemérmes fajta, aki elpirult az első sikamlós utalsára.
- Óh, persze, hogy mosolygott. Ilyen könnyen elverni egy magát hivatásbelinek mondó egyént még az én pofikámra is vigyort...vagy inkább vicsort csalna. Még én se tudom eldönteni, hogy melyiket.
Amikor azonban a lovagnő a démonölést említette, mintha elsápadt volna a bérgyilkos a halvány bőre felett is. - Oh...szóval veszélyes életet élnek, mi? Nekem a legnagyobb démon, ami ellen harcot kell vívnom, ide bent van kopogtatja meg a fejét Shea-nak hívják és egy igazi kis rohadék...most leginkább kussban van, valami epés megjegyzésen gondolkozik. Huh...nyugi, nem vagyok teljesen megkattanva...azt hiszem. Remélem. Eh, whatever.
- Hercegi teendője, vagy csak itt karta magát hagyni velünk. Sharlotte még itt a névtelenek között is bárkit elnáspángolna, így ez egyáltalán nem szégyen. - a veszélyes életre bólintot. - Mondhatni. Hivatásos katona voltam, a tünde királynő lovagja, vagyis még most is az vagyok... Csak egyben már feleség is. Belső démonjai mindenkinek vannak... Kinek ilyen, kinek másmilyen, de kevesen mernek velük annyira nyíltan szembenézni, hogy még nevet is adjanak neki. Ki áll nyerésre?
- Miért akart volna itt hagyni engem? Ha azt hiszi, hogy ez a kis bemutató rá vesz arra, hogy csatlakozzak az Árnyakhoz, akkor nagyon téved...más célja meg mi lenne ezzel az egésszel kapcsolatban? Nem is azt mondtam, hogy szégyelleném. A self sose szégyellje, hogy ha vereséget szenved valakitől, hanem hasson ez rá inspirációként, hogy tovább fejlődjön. Jó, régebben, ha kudarcot vallottam, a drága mesterem napokig kínzott...aranyos egy fickó, meg kell hagyni. Annyira kedves, hogy nem is én adtam nevet a belső démonomnak, hanem Ő.
Arra hogy melyikük áll nyerésre Cyne szinte felcsattant.
- Én, természetesen! Shea túlságosan is vérgőzös...nehéz, de szégyelni nem fogom. Azt hiszem, hogy az égiek igen csak szemétkedni akartak, amikor ilyennek teremtettek minket. De legalább jó kifigurázása vagyunk ennek a világnak. A "jó és a rossz" harca, csak az a baj, hogy egyikünk se jó...sőt, talán a szó szoros értelmében rossz sem, mert az élet nem ennyire egyszerű, s nem merítkezik ilyen méretekben a végletességbe. Végül is, mit jelent az, ha valaki "jó" vagy éppenséggel "gonosz"?
Hogy mi célja lehetett Arminnak, arra csak megvonta a vállát.
- Tudja a fene. Lehet össze akar hozni Sharlotte-tal...
Egy ideig ez után csöndben hallgatta, ahogyan Cyne mesélt a mesteréről, és Shea-ról, ahogyan a rosszabbik felét nevezi, majd hirtelen csap át filozofikusba. Armin igazat mondott, amikor úgy jellemezte, hogy rengeteget beszél. És már megint a filozófiánál tartottak…
- Ezen a világon szerintem nem létezik igazán jó, és talán jól mondja, hogy igazán rossz sem. Ha leegyszerűsítenénk, akkor a gonosz árt, a jó meg nem, de mit mondunk, ha egy nagyobb jó érdekében kell ártanunk? Biztosan van, amikor Sheanak is hasznát veszi, nem? Apropó, nem éhes? Meghívom egy ebédre.
- Nem is tudtam, hogy herceg, ivóbajnok és kerítő is egyben a kis kujon... -jegyzte meg Cyne fulldokolva. - Na éppen ez az, hogy létezik "kis rossz a nagyobb jó érdekében" elv. Persze, létezik abszolút gonoszság is, mint az ártatlanok értelem és cél nélküli lemészárolása, a nőkön tett erőszak és a többi és a többi, de a baj az, hogy sok "gonosz" magát "jónak" állítja be, sajátságos elv és eszme-rendszert építenek fel, s a kifacsart logikájukkal magyarázzák meg, hogy amit tesznek, az lényegében kegyes. Tehát, akkor lényegében mi számít igazán? A mérték. Shea-nak csak azzal veszem hasznát, hogy mindig a legalkalmatlanabb pillanatban találja meg azt, hogy mivel tudna idegesíteni, túl sok hasznát ezen kívül nem veszem. És határozottam állíthatom, hogy az ebédet most én állom...totál pofátlanság lenne a friss házaspáron élősködni. Tehát: hova is megyünk?
Loreena csak rámosolygott, felállt a székből, és intett a másiknak, hogy kövesse.