Quest for Azrael
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Legutóbbi témák

» [Magánküldetés: Kyrien von Nachtraben] - Családi titkok
by Kyrien Von Nachtraben Kedd Nov. 05, 2024 6:37 pm

» Erlendr - emlékiratok
by Erlendr von Nordenburg Pént. Nov. 01, 2024 7:40 pm

» Küldetés: Az arany fényében tündökölvén (V.I.Sz. 822. Tél)
by Jozef Strandgut Hétf. Okt. 28, 2024 3:45 pm

» [Magánküldetés] Rote Fenster hinter den Wänden (V.I.Sz. 822. Nyár)
by Nessaris Maera Szomb. Okt. 26, 2024 6:21 pm

» [Útvesztő] A magoi hét próbája
by Ostara Kedd Okt. 22, 2024 12:49 am

» Élménynek túl rövid...
by Erlendr von Nordenburg Szer. Szept. 25, 2024 7:39 pm

» Képességvásárlás
by Jozef Strandgut Vas. Szept. 22, 2024 7:21 pm

» Mesterségekhez kötődő vásárlások, receptek, alapanyagok
by Hóhajú Yrsil Csüt. Szept. 19, 2024 12:19 pm

» Enoch ben Metathron
by Noel Vas. Szept. 08, 2024 12:18 pm


Ön nincs belépve. Kérjük, jelentkezzen be vagy regisztráljon

Magánjáték: Madarat tolláról...

3 posters

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

1Magánjáték: Madarat tolláról... Empty Magánjáték: Madarat tolláról... Csüt. Nov. 10, 2016 9:11 pm

Gloria

Gloria
Klerikus
Klerikus

Gyomra ökölnyire zsugorodott, mikor odaért a Névtelen árnyak székhelyének ajtajához. Háromszor emelte fel a kezét, majd ejtette vissza, miközben újra és újra végigfutott az agyán a gondolat, hogy vajon jó ötlet-e ez? Tudta, hogy akik megpróbálták megölni Armint, és ebből kifolyólag a lovagnőt sikerült is, ebből a bérgyilkosrendből származtak, ám még mindig nem derült ki, hogy pontosan kik és milyen indokok álltak emögött a valóban nagyon kényes incidens mögött.
Mégis… Nem bujkálhatott előlük, sőt, meg akarta mutatni, hogy nem fél tőlük, és hogy hiába szúrták a hátába azt a két éjgyilkot, meghalt, feltámadt és sok szemszögből erősebben tért vissza tőle. Nem félhetett azoktól, akik elméletileg a Fairlight családot szolgálták, az ő családját, és akiknek az életükkel kell majd védelmezniük a leendő gyermekeit. Ráadásul vissza kellett szereznie a fizikai erejét is. Önmagában a mindennapi teendőket már képes volt különösebb fájdalom nélkül végezni, de mágia nélkül az ereje és a gyorsasága még messze elmaradt attól, amilyen a merénylet előtt volt. Még íjászkodás közben is kellemetlenül húzódtak a hegek a hátán, márpedig még mindig katona volt, és nem engedhette meg magának az eltunyulást. Ha Zephyrntesben lett volna, minden bizonnyal Lady Brigitte-et kérte volna meg, hogy emlékeztesse őt, honnan indult, mikor lovag lett, és hova fejlődött azóta, régi kiképzője pedig valószínűleg örömmel törte volna el megint néhány bordáját, akár hercegnő volt, akár nem. Itt Elathában pedig csak egyvalakire tudott gondolni, aki már csak kötelességtudatból is, de hajlandó lett volna vele edzeni…

Fájdalmasan csapódott neki a gyakorlótér padlójának immáron sokadszorra, de újra felállt. Muszáj volt neki. Sharlotte olyan könyörtelen és elegáns volt gyakorlás közben is, mint ahogyan azt a csatatéren látta tőle, és egyáltalán nem kímélte, de ezt nem is bánta. A Szél küzdött az Árnyék ellen, a laikusok szemével követhetetlen sebességben cikáztak egymás körül, néha kitörve, de Loreena már annak is örült, ha sikerült hozzáérnie a nőhöz, így az ütéseket inkább kapta, semmint adta. Minden egyes alkalommal mikor földhöz vágták olyan volt, mintha újra hátbadöfték volna, de igyekezett nem adni jelét, a bérgyilkosnő pedig úgy tűnt, értékelte ezt, még ha nem is mutatta.
Nekikészült, hogy egy ugrással a másik háta mögé kerüljön és megüsse egy széllel erősített jobb egyenessel, amikor jó kedvű köszönés hallatszott az ajtó felőle.
- Látom virul a barátság!
A lelke szinte azonnal átmelegedett a herceg vidám baritonjától, aki meglepő módon egy másik férfi társaságában érkezett, akivel azelőtt még sosem találkozott. Sharlotte szinte azonnal megmerevedett és illedelmesen hajtott fejet.
- Felség!
Loreena tudta, hogy régen volt közöttük valami, de arra sosem jött rá, hogy a nő hogyan lépett végül túl azon, hogy összeházasodtak a herceggel, és hogy az „ágyas” jelző, amivel először illette nem állta meg végül a helyét. valahogy sosem mutatta ki felé az ellenszenvét, még az esküvőn sem, pedig nem haragudott volna rá, ha így történt volna, de Miss Sageblood szíve érinthetetlen volt, a maszk pedig, amivel eltakarta az érzelmeit sosem repedt meg egyetlen pillanatra sem.
- Áh, üdvözletem a hölgyeknek. Örülök, hogy végre élőben és közelről is láthatom azt a nőt, akiről már Arr annyit áradozott.
Arr.
Érdeklődve nézett végig újra a sötét tündén, aki úgy tűnt, volt annyira bizalmas viszonyban a herceggel, hogy csak így becenevet adjon neki, bár csak remélni merte, hogy Armint róla áradozott neki, nem pedig Sharlotte-ról. Hirtelen azt sem tudta, hogyan lett volna illendő köszöntenie őket, hiszen, ha csak ketten lettek volna már repült volna a férje karjaiba, de így a biztonság kedvéért megmaradt ő is egy udvariasabb formulánál.
- Uraim! Virul, azt hiszem Sharlotte nagyon élvezi, hogy ötvenedszerre is földhöz vághatott. Bemutatsz a barátodnak? - nézett kérdőn Arminra.
- Mondanám, hogy bemutatja önmagát, de akkor estig itt ülnénk. - mosolyodott el őfelsége. - Cyne, Lady Loreena Wildwind, azt hiszem őt nem kell túlzottan részletezni mert egyrészt a fél világ ismeri, másrészt most már egész Nebelwald is. Ő pedig Sharlotte Sageblood, a bérgyilkosok legfiatalabb és legbájosabb vezetője. Hölgyeim, ő itt Cynewulf, nem rég óta tisztes barátom!
Ismerősen csengett neki a név, és nem kellett sok, hogy összerakja a képet, hogy ez a sötét tünde volt, akivel tisztességesen lerészegedtek a legénybúcsún. Bár eljátszotta a szemrehányó feleséget, valójában cseppet sem bánta a dolgot, inkább örült annak, hogy Armin a maga sajátos módján, de megpróbált barátokat szerezni… Vagy valami ahhoz hasonlót.
- Örvendek! - bólintott Sharlotte udvariasan Cynewulf felé is. - Akart valamit felséged?
- Nem, igazából csak meg akartam Loryt látogatni és megnézni, hogy egészben hagytátok-e egymást. Bár, ha már itt vagyunk, Cyne is a bérgyilkosok szakmáját űzi, szóval neki nem árthat, ha elles egy-két dolgot.
- Csak ennyire becsülsz, hogy estig tudnék áradozni létező és nem létező erényeimről? - durcáskodott amaz. - Mint említettem, öröm önt megismerni Lady Wildwind és magácskát is, Lady Sageblood.- hajolt meg feléjük. - s nem csak hogy vezető alkat, de még gyönyörű is. Az Árnyak jól választottak. S ha még egyszer valaki azzal mer sértegetni, hogy "tisztes" vagyok...áh, azzal nem csinálok semmit, én igen csak rendes és tisztes állampolgár vagyok végül is, ki akarna kötekedni egy herceggel... - morogta végül. Azt nem lehetett tőle elvitatni, hogy már az első percekben nagyon szórakoztató a modora, és kezdte érteni, hogy Armin hogy töltötte el vele az egész legénybúcsúját. Lory biztos volt benne, hogy nagyon jól szórakozhattak, vagy ha máshogy nem, hát Cyne szórakoztatta az egész kocsma lelkes ivóközönségét. Ha kettejükre nézett, csak az jutott eszébe, hogy „a zsák meg a foltja” és hogyha ezek kamaszként találkoznak, akkor kiforgatták volna Mistwoods-ot a négy sarkából.
- Szóval ön lenne Cynewulf, aki miatt a férjem majdnem elkésett az esküvőnkről! - nézett a férfire derűsen. - Én is örülök, hogy végre tudok a névhez arcot is társítani. Mi úgyis órák óta itt vagyunk már, de ha Sharlotte még nem fáradt el, lehet szívesen adna néhány leckét Cyne-nak is. - nézett a bérgyilkosnőre. - Vagy elfáradtál?
- Egyáltalán nem, ha felséged igényli Cynewulf úr is becsatlakozhat. Noha én nem vagyok lady. - felelte Sharlotte tárgyilagosan.
- Miattam ké.... - kezdte volna Cynewulf méltatlankodva, de valamiért inkább meggondolta magát. - Na igen, én voltam az, bár nem vagyok rá valami túl büszke.
- Akkor magatokra is hagynálak titeket! - Armin még odalépett egy gyors búcsúcsókra a feleségéhez, mielőtt elégedett mosollyal kisétált volna.
Túlságosan elégedetten… - gondolta Loreena, miközben elköszönt a hercegtől. Zöld szemei összehúzottan cikáztak a három sötét tünde között. A férje tervezet valamit, a zsigereiben érezte.
- Csak óvatosan az úrral, hölgyek!
- Hát, akkor szólíthatom Sharlotte-nek? - kérdezte a bérgyilkos a kolléganőjét. - A leckékben viszont szívesen benne lennék...már ha nem zavarja a kompetencia...vagy valami ilyesmi. Határozottan emlékszem, mint ha létezne egy ilyen szó. Határozottan nem impotencia, azt tudom, hogy létezik - szerencsére nem személyes tapasztalatból - akkor kell lennie kompetenciának is, nem? Na várjunk, ez tuti, hogy nem az a szó, amit én kerestem. A "szakmabeli, de még sem a titkos klub tag" flancos megnevezésére gondoltam.
- A terep a tiétek. - huppant le a gyakorlótér melletti egyik székre, és próbált levegőhöz jutni. Csak most érezte igazán milyen fájdalmai voltak, hogy zakatoló szíve kezdett elcsendesedni. - Cynewulf, hogyha csak egyszer meg tudod ütni, a vendégem vagy ebédre, meg egy italra, ha még rá tudsz nézni.
A bérgyilkosnő azonban már el is kezdte az óraadást. Loreenát mindig érdekelte, hogyan is képzik a gyilkosokat a Névteleneknél, noha tudta, hogy ez most cseppet sem klasszikus óra lesz. Mit akart ezzel Armin? Talán be akarja szervezni a barátját? Logikus lépésnek tartotta, így, hogy megrendült a bizalma a rendben.
- Gondolom az észrevétlen lopakodást nem kell tanítanom. Hogy áll a közelharccal?
- Hellyel-közzel harcolok, ha ez annak számít. Amúgy én ne tudnék italra nézni? A legénybúcsút is csak azért hagytuk abba, mert a drága férj-jelölt nem bírta....volna épésszel. Amúgy meg bírta az italozást, hősiesen állta a sarat és a rumot, vagy mit. Igen csak büszke lehet rá, igazi self szív dobog a mellkasában.
Ekkor Sharlotte minden előzetes figyelmeztetés nélkül gyomron vágta a férfit.
- Talán ez jó is lesz első leckének. Le tudja vonni a következtetéseket?
- Le tudom! Inkább nem terelem el a figyelmét Cynewulf.
A férfi egy ideig csak kapkodta a levegőt.
- Azt hiszem...hogy le. Mindig figyeljünk az ellenfélre, gondolom én.
- Pontosan. Illetve, hogy ne beszéljen ennyit feleslegesen mellé, akármennyire vicces is. - suhant át egy mosoly féle Sharlotte arcán.
Várjunk. Mosoly?
Loreena alig tért magához a döbbenettől. Eddig egyszer látta mosolyogni a bérgyilkosnőt, amikor megöltek egy hatalmas démont, de olyankor ki nem mosolyogna? Innentől kezdve kétszer annyira koncentrált a két sötét tünde párharcára, hátha újra láthatja ezt a különös jelenséget. Persze… Talán érthető is volt. Armin régen teljesen levette a nőt a lábáról, így minden bizonnyal tetszenek neki a jóképű, nagydumás férfiak… Vagyis amilyen Cyne volt.
- Óh...a beszéd pedig egy nagyon is lényeges része a modoromnak és stílusomnak. Tudja, amikor az elf csak beszél és beszél teljesen összefüggéstelenül, egy idő után már senki se figyel a mondanivalójára, totál elveszik a háttérzajban, mint gyöngyszem a trágyakupacban. Bár ezért még a vicces jelzőt sosem kaptam meg.
Ezt a pillanatot próbálta meg a férfi kihasználni, hogy üssön, de Sharlotte könnyedén kilépett előle. Úgy tűnik nem tudta elterelni a figyelmét a szövegelés.
- És meglehetősen egyszerű kitalálni, hogy mire használja. De ez már határozottabban jobb próbálkozás lett volna, ha gyorsabb. - felelte, közben a másik mögé táncolva. - Most Négy helyre döfhetnék, hogy megöljem.
- Nem szeretem elkapkodni a dolgokat az élet egyik területén sem válaszol De...még szerencsém, hogy ez nem egy éles szituáció. Hány éve is űzi a szakmát?
Cyne alapállásba állt, készen az újabb összecsapásra.
- Tizenöt. Szóval igen, szerencséje, hogy nem éles a szituáció. Viszont az eszével nincs gond, csak a sebességével. Próbáljon megütni amilyen gyorsan csak tud.
- Eszembe vésem, hogy az eszemmel nincs gond, ebben megnyugodhat és köszönöm a bókot.
Megpróbálta újra megütni a nőt, ismét sikertelenül…
- Rossz a mozdulatsora, látom honnan akar ütni és hová. Ne tervezzen ennyire, kezdje lazán és döntse el az utolsó pillanatban hová akar ütni.

És ez így ment még sokáig… Loreena nem tudta, mióta küzd a két sötét tünde egymással, és bár eleinte még figyelt, főle,g hogy fellelkesítette az apró érzelemmegnyilvánulás, amit Sharlotte-on látott, a végére inkább belekerült egy meditatív pihenőállapotba, amikor először próbálta kizárni az elméjéből a fájdalmat, utána pedig a varázsereje egy részét igyekezett újra magába szívni a levegővel. Végül a bérgyilkosnő hangja hozta vissza a jelenbe.
- Elfáradt, Cynewulf úr?
- Ha el is fáradtam volna, bevallanám egy ilyen lenyűgöző ellenfélnek? Neeem, tökéletesen fitt és kipihent vagyok! Addig nem fáradok el, míg magácska sem...az enyhén égő lenne, ha harcolt volna Lórival meg velem is és nem lenne fáradt, én meg ott kushadnék egy sarokban levegő után kapkodva.
Jól hallotta, vagy csak a füle csalta meg, hogy már ő is kapott becenevet? Noha nem annyira kreatívat, inkább egy madárra emlékeztette a név, valami színesre és idegesítőre… Vajon annak tűnt a sötét tündék egyhangú fekete-fehér palettáján?
- De aggodalma igen csak megható...meg megötő...sőt, legyen meghető, és abból már jön a megehető is...
- Nos őszintén szólva én elfáradtam és elég nehéz elkerülni az ütéseit így, úgyhogy lehet tarthatnánk egy kis szünetet. - törölte meg a homlokát Sharlotte. - A lady sem kímélt így egy pár perc szusszanás rá férne mindkettőnkre.
Loreena jókedvűen kuncogott a székén.
- El sem hiszem Sharlotte, hogy nem zökkentett ki a szövegével. Én a felénél már rázkódtam volna. Mármint... Egy ilyen barátságos edzés alatt. De... Kérem. Lóri? Komolyan?
- Lóri? Milyen Lóri! Ki... én? Oh, mamám - nyögött fel. - Rossz szokás...elnézést kérek...ez kínos?- nézett fel tanácstalanul, de végül a vékony ajkak vigyorgó ívben szaladtak fel. - Az egész névadás egy szép estén kezdődött, amikor Arrmax és egy egyszerű kis selfike elmentek iszogatni...a csapos, hogy a Hold Apa forgassa nyárson, legnagyobb örömére, s a mi sörömünkre. De legyen, tartsunk pihenőt, hogy megemészthessem a hercegnőtől kapott bókok egész hadát.
Cynewulf a mellette lévő székre telepedett le kicsit pihenni, és ki is használta az alkalmat, hogy azért még egy bizalmas információt megoszthasson vele.
- Őszintén szólva, én azon csodálkozok, hogy még nem préselt ki minden erőt belőlem. - súgta oda.
- Egy kicsit. - jegyezte meg felvont szemöldökkel, amikor Cyne megkérdezte hogy kínos-e az új beceneve, ám amikor Armint Armaxnak nevezte, fékezhetetlenül robbant ki belőle a nevetés, és még mindig a könnyeit törölgette, mikor a férfi leült mellé. - Magától is kérte, hogy adjon neki más nevet az őfelségén kívül? De megértem, Sharlotte kemény ellenfél, örülök, hogy szakított ránk időt.
Sharlotte némileg rendbe szedte magát, megigazította a haját és a ruháját.
- Ha már így van rá alkalom valamit el kellene intéznem a Névteleneknél, nem bánják ha kettesben hagyom önöket egy időre? - kérdezte. Loreena biccentett.
- Ne félj, délután is itt leszünk a visszavágóra! Szóval... - fordult Cynewulfhoz. - Miért hozott ide? A "csak úgy" biztos hogy nem fedi le a teljes igazságot.
- Kérte? nem kérte, csak kapta...ha jól emlékszem, azt hiszem, hogy ez a végére egészen kölcsönös lett, s a maga módján már majdnem hogy megnyugtató is. Próbáltam egy kicsit kiragadni a nagy hercegi öntudatából, már ha az a típus...nem tudom, akkor láttam őt először. - vonta meg a férfi a vállát. - Amikor megláttam, hogy szegényke ott üldögél egyedül egy asztalnál, s unottan bámulja az előtte lévő korsót, nem tudtam ellenállni a kísértésnek, hogy ingen igyak. Így legalább van alkalmam megismerni Loreena-t is, s nem csak Arr elbeszéléseire támaszkodni...s kiheverni a nyílvánvaló vereség felett érzett fájdalmamat. - mondta még Sharlotte-nak. Amikor a bérgyilkosnő elment nem tudta nem észrevenni, hogy Cyne kicsit tovább legelteti a szemeit a távozó formás hátsón, de nem tudta érte hibáztatni. A sötét tünde nő külseje szinte tökéletes volt, bár nem tudta megítélni, hogy sötét bőr vajon mennyire felel meg az átlagos szépségideálnak. A rövid intermezzó után viszont folytatta is rendületlenül.
- Hogy miért hozott ide? Csak véletlen találkoztunk az utcán, Ő aljas módon hátulról letámadott engem, én pedig már majdnem azon voltam, hog megtorlom a becsületemen esett csorbát, amikor észre vettem, hogy ki kopogtat a vállamon...az elmondása szerint pont azt a két elbűvölő személyiségű nőt akarta meglátogatni, akiket nem rég nekem is bemutatott. Ezen kívül, hogy lenne más célja is vele, arról én nem tudok. Lehet, hogy reménykedett abban, hogy Sári alaposan elkalapál és nem fogok annyit beszélni feleslegesen.
Loreena megrázta a fejét.
- Ő... Néha nagyon elő tudja adni magát, de nem az a típus. Bár gondolom azóta erre rájött már. Örülök, hogy nem kellett egyedül lennie, még akkor is, ha csak az ingyen alkohol miatt ült le mellé. - mosolyodott el halványan. Természetesen nem hitte, hogy a másikat egyedül ez vonzotta volna, de ha igen akkor sem ítélt. - Ahhoz képest, hogy minket akart meglátogatni, gyorsan elment... De sebaj, legalább megismerhettük. Szerintem Sharlotte is bírja magát. Legalábbis most másodszorra láttam az arcán valami mosoly félét. Az első alkalommal egy két és fél méter magas csupaizom háborúdémont öltünk meg épp, szóval az nem számít.
- Rám mindig lehet számítani ilyen tekintetben! - Az nem derült ki persze, hogy az ingyen piára, vagy a társaság szolgáltatására gondolt-e. - Hmm...hercegi teendője akadt volna? Vagy csak...én nem tudom, mint mondtam, igen csak friss ismeretségről van szó, így ha maga se tudja, hogy miért ment el ilyen gyorsan...akkor én főleg nem tudhatom.
Loreena erre a megjegyzésre csak a kezébe temette az arcát egy pillanatra, de tenyere alatt vigyorgott. Értette a vicc pajzán vetülését is, de nem volt az a fajta, aki emiatt leteremtené a másikat. Sosem volt az a szemérmes fajta, aki elpirult az első sikamlós utalsára.
- Óh, persze, hogy mosolygott. Ilyen könnyen elverni egy magát hivatásbelinek mondó egyént még az én pofikámra is vigyort...vagy inkább vicsort csalna. Még én se tudom eldönteni, hogy melyiket.
Amikor azonban a lovagnő a démonölést említette, mintha elsápadt volna a bérgyilkos a halvány bőre felett is. - Oh...szóval veszélyes életet élnek, mi? Nekem a legnagyobb démon, ami ellen harcot kell vívnom, ide bent van kopogtatja meg a fejét Shea-nak hívják és egy igazi kis rohadék...most leginkább kussban van, valami epés megjegyzésen gondolkozik. Huh...nyugi, nem vagyok teljesen megkattanva...azt hiszem. Remélem. Eh, whatever.
- Hercegi teendője, vagy csak itt karta magát hagyni velünk. Sharlotte még itt a névtelenek között is bárkit elnáspángolna, így ez egyáltalán nem szégyen. - a veszélyes életre bólintot. - Mondhatni. Hivatásos katona voltam, a tünde királynő lovagja, vagyis még most is az vagyok... Csak egyben már feleség is. Belső démonjai mindenkinek vannak... Kinek ilyen, kinek másmilyen, de kevesen mernek velük annyira nyíltan szembenézni, hogy még nevet is adjanak neki. Ki áll nyerésre?
- Miért akart volna itt hagyni engem? Ha azt hiszi, hogy ez a kis bemutató rá vesz arra, hogy csatlakozzak az Árnyakhoz, akkor nagyon téved...más célja meg mi lenne ezzel az egésszel kapcsolatban? Nem is azt mondtam, hogy szégyelleném. A self sose szégyellje, hogy ha vereséget szenved valakitől, hanem hasson ez rá inspirációként, hogy tovább fejlődjön. Jó, régebben, ha kudarcot vallottam, a drága mesterem napokig kínzott...aranyos egy fickó, meg kell hagyni. Annyira kedves, hogy nem is én adtam nevet a belső démonomnak, hanem Ő.
Arra hogy melyikük áll nyerésre Cyne szinte felcsattant.
- Én, természetesen! Shea túlságosan is vérgőzös...nehéz, de szégyelni nem fogom. Azt hiszem, hogy az égiek igen csak szemétkedni akartak, amikor ilyennek teremtettek minket. De legalább jó kifigurázása vagyunk ennek a világnak. A "jó és a rossz" harca, csak az a baj, hogy egyikünk se jó...sőt, talán a szó szoros értelmében rossz sem, mert az élet nem ennyire egyszerű, s nem merítkezik ilyen méretekben a végletességbe. Végül is, mit jelent az, ha valaki "jó" vagy éppenséggel "gonosz"?
Hogy mi célja lehetett Arminnak, arra csak megvonta a vállát.
- Tudja a fene. Lehet össze akar hozni Sharlotte-tal...
Egy ideig ez után csöndben hallgatta, ahogyan Cyne mesélt a mesteréről, és Shea-ról, ahogyan a rosszabbik felét nevezi, majd hirtelen csap át filozofikusba. Armin igazat mondott, amikor úgy jellemezte, hogy rengeteget beszél. És már megint a filozófiánál tartottak…
- Ezen a világon szerintem nem létezik igazán jó, és talán jól mondja, hogy igazán rossz sem. Ha leegyszerűsítenénk, akkor a gonosz árt, a jó meg nem, de mit mondunk, ha egy nagyobb jó érdekében kell ártanunk? Biztosan van, amikor Sheanak is hasznát veszi, nem? Apropó, nem éhes? Meghívom egy ebédre.
- Nem is tudtam, hogy herceg, ivóbajnok és kerítő is egyben a kis kujon... -jegyzte meg Cyne fulldokolva. - Na éppen ez az, hogy létezik "kis rossz a nagyobb jó érdekében" elv. Persze, létezik abszolút gonoszság is, mint az ártatlanok értelem és cél nélküli lemészárolása, a nőkön tett erőszak és a többi és a többi, de a baj az, hogy sok "gonosz" magát "jónak" állítja be, sajátságos elv és eszme-rendszert építenek fel, s a kifacsart logikájukkal magyarázzák meg, hogy amit tesznek, az lényegében kegyes. Tehát, akkor lényegében mi számít igazán? A mérték. Shea-nak csak azzal veszem hasznát, hogy mindig a legalkalmatlanabb pillanatban találja meg azt, hogy mivel tudna idegesíteni, túl sok hasznát ezen kívül nem veszem. És határozottam állíthatom, hogy az ebédet most én állom...totál pofátlanság lenne a friss házaspáron élősködni. Tehát: hova is megyünk?
Loreena csak rámosolygott, felállt a székből, és intett a másiknak, hogy kövesse.

2Magánjáték: Madarat tolláról... Empty Re: Magánjáték: Madarat tolláról... Kedd Dec. 06, 2016 10:19 pm

Crispin Shadowbane

Crispin Shadowbane
Éjvándor
Éjvándor

Néma ámulattal mászkálok Elatha városában. Alig egy hete tartózkodok itt, ami idő alatt sikerült totál részegre itatnom a herceget, s az azóta eltelt időszakban - az esküvő kivételével - a város kocsmáit jártam végig újra és újra, próbálva eldönteni, hogy hol üssem fel a törzshelyemet. Egy időre elegem lett abból, hogy Veronia tájait róvom céltalanul, belefáradtam a sok mászkálásba, az értelmetlen küldetésekbe, a bosszú tervezgetésébe, amely igazából már értelmetlen lett. Ami az elején még egy hatalmas lángokkal égő tűztornádó volt, mostanra már csak egy halványan pislákoló parázs lett, amely meleget és célokat nem adott, csak emlékeztetett arra, hogy mi is volt az eredeti cél. Igazából, már csak megszokásból maradt ott, s néha napján még meg is feledkeztem róla. Mennyi ideig érdemes érlelni a bosszút? Megold az bármit is?
~Eh, már megint minek gondolkodsz hülyeségeken? Egész addig, míg meg nem teszed, ami miatt ezt az egészet elkezdted, addig marcangolni fog.~
~Megold bármit is a bosszú? Láttunk már eleget az életünkben ahhoz, hogy tudjuk, ez sosem a megoldás. Megbékélést nem hoz, az elesettet se támasztja fel, lényegében csak egy gyilkosság, hamis indíttatásokkal.~
~De ha megölöd a nekromantát, megakadályozod, hogy a jövőben további gonoszságokat vigyen véghez.~
~És ez téged még is, mióta érdekel? Minél több vér és szenvedés, neked annál jobb, nem?~
~ Elég alaposan félreismertél, s egészen eddig nem is javítottalak ki, mert egyszerűen nem tudtam megérteni, hogy Te tényleg ilyennek ismersz-e engem, vagy pedig csak tetteted a hülyeségedet. Nem a vérengzés és a gyilkosság az, ami éltet engem, legalábbis nem csak ezek. Mondjuk úgy, hogy én vagyok a rémisztő gyerekmesék gonosza. Mindenki utálja őt, nem igaz? Pedig nekem is meg van a magam elve, a rendszer, ami szerint "élek"...eh, hosszú és bonyolult magyarázat lenne, rövidre fogva: meg kell ölni a nekromantát, ha nem is azért, mert a bosszú éltet téged, hanem amiatt, amit még veled tehet a későbbiekben. Ahogy bejárod Veronia tájait, óhatatlanul új ismeretségeket kötsz, s ezeket később kihasználhatják ellened, de megakadályozni nem tudod. A magányos lélek társaságért kiállt. Meg kell őt ölnöd, mielőtt még valaki másnak ártana. Önző vagyok: nem akarom, hogy még jobban megőrülj, eléggé hülye vagy már így is...~
~ Öhm...kösz?
Folytattam én volna tovább is a meglepően normális hangvételű és filozófikus vitát drága "barátommal", Sheatro-val, azonban ekkor valaki a vállamhoz ért. Első reakció: összerezzenés. Valaki a hátam mögé került, és lehet, hogy meg is akar ölni/támadni/erőszakolni. Ha női nemű, akkor az utóbbiért nem is aggódnék annyira, ha férfi, akkor mind a három eléggé kínos lenne számomra. Második reakció: éjgyilok előrántása, ezzel egyetemben két lépés előre és fordulás szembe a támadóval. Azonban a fegyver a tokjában maradt, ahogy a hang is eljutott a fülemhez. Enyhén hunyorogva és véreres tekintettel mértem végig azt, aki csendes merengésemben meg mert zavarni.
- Mi ez a lézengés, Cyne?
- Céltalan bolyongás, avagy lézengés ez-e? Néha én se tudom eldönteni. Lézengek...mert én ilyen menő csávó vagyok, aki ezt is megteheti, nem hajt a mélységi, ugyebár. És Ő Hercegi méltósága mi járatban erre felé?
Tettem fel a teljesen magától értetődő kérdést. Mi a francért követ Ő engem? Beakarja hajtani az adósságát? Eléggé aljas egy tett lenne, végül is, a kitalált ősi törvények keze köti őt, neki kellett állnia a teljes iszogatást. Ha most viszakozik és még is azt akarja, hogy fizessek neki, hát akkor...ideje felbontani a frissen köttetett barátságot egy övön aluli ütéssel és szapora léptekkel. Meg a folytonos hátra nézegetéssel, hogy mikor erednek nyomomba a Névtelen Árnyak...de miért névtelenek? Eh...kéne egy kis bor, hogy rohadjon meg mindenki! Kiszáradt a torkom...
- Éppen nem volt semmi dolgom, így gondoltam meglátogatom a hercegnét, aztán eszembe jutott hogy éppen Sharlotte-al gyakorol, ha minden igaz. És az is eszembe jutott, hogy ti még nem ismeritek egymást.
Arr csak vigyorgott, olyan féloldalasan, mint ha próbálna meggyőzni magának. "Megnyerő vigyor" Ez volt a szó rá. Vagy is, hát, két szó, de az apró technikai részletekbe ne bonyolódjunk bele. S valahogy volt egy olyan érzésem, hogy ezen sunyi vigyor aljas szándékokat rejt maga mögött. Valamire készült a vén móka mester, és az egész rajtam fog csattanni. Gyanakvó tekintettel méregettem őt.
~ Mi a francot akarsz Te?~
- Sharlotte? Sharlotte? Ammegki? - vonogatom a szemöldökömet értetlenségemben.
Valami halványan rémlett, hogy Arrmax valami csajszit emlegetett nekem a legénybúcsúján, de lehet, hogy az csak Lóri volt...vagy Amellére királynő. Őket tuti, hogy felhozta. Sharlotte...öhm, passz? Vannak részletek, amelyek teljes egészében kiestek a számomra, és ez egy ilyen volt. De ha ez a Sári meg Lóri gyakorolnak, akkor a csaj harcos kell, hogy legyen. A katonaság egyik tagja lenne? Nem...valami más, ez határozottan rémlett, csak az nem, hogy még is, mi az, aminek rémlenie kéne? A rémmeséken kívül. Nem, ez rémes így. Réménytélén vágyók. Túl sok ékezet...saját magamban beszélgetve rohadt ékezetekkel zaklatom az elmémet? Óh, mamám...
- Óh, már is hercegné? - lepődök meg, aztán: - Ja, tényleg, tuti kis esküvő volt, nagyon lenyűgözően néztetek ki mind a ketten!
~ Legalábbis azon jó pár méternyi távolságból, amely az oltárt, vagy mi a francot választotta el a boroshordóktól. A pince határozottan vonzóbb volt, mint álldogálni, miközben valami pap celebrálja az egész eseményt, mindenki áll/ül egy helyben, vagy több helyben, ha épp feltrancsírozzák, a fiatal pár nézi egymást negédes tekintettel és azon gondolkoznak, hogy melyik ágyat avassák be, szemük csillog a sok lehetőségtől és a pajzán gondolatoktól. A néző közönség majd' elalél, ahogy meglátják a csillogást a kis szemekben, azt gondolván, hogy a szerelem miazmáját látják benne. A pap/papnő vagy tökmindegy, aki ezt az egész eseményt végigpofázza meg csak mondja és mondja a magáét. Totál unalmas. Na ezzel szemben a hordók. Tökéletes alakúak, és a belőlük kifolyó lé is sokkal jobb, mint bármi, ami elfből vagy selfből kifolyhat. De azért ja, szép esküvő volt, minden bizonnyal.~
- Sharlotte egy szemrevaló sötét tünde nőszemély, aki képes azelőtt megölni, hogy füttyenteni tudnál. Készen állsz egy kis kihívásra?
~ Óóóóó baszki, már rémlik. A helyi bérgyilkos szervezet tagja...Öhm...Armin? Megakarsz te engem öletni?!~
- Óh, valami halványan rémlik. Rém...lik...óh, mamám, itt nagy bajok vannak még mindig.
~ Ha már egy női "lik"tól megrémülsz, akkor tényleg nagy bajok vannak. Cynewulf, a női bájaktól remegő bérgyilkos! Hát ez beszarás...~
~Pofa alapállásba...~
- De legalább megnézhetem magamnak közelebbről is Lory-t...na meg Sárit. Szerinted sértődékeny típus? Vagy tetszik neki a becézgetés?
~ Arany drága Sárim, ide jönnél? Vagy: Asszony, hozz mán egy sört ide! Nem..szerintem lehet, hogy az utóbbi túl bunkó. Csak egy sört? Hát milyen egy aljas alak vagyok én?!~
- Eddig még senki nem próbálta, úgyhogy vagy igen, vagy nem. Na de akkor erre!
Armin megindul a kanyargós utcákon, s az én gyomrom is kavarogni kezd. Beakar engem csajoztatni, vagy csak beszervezni az Árnyak közé? Hát, az utóbbiról akár most rögtön le is tehet, ha ilyen szándékai vannak. Én maradok büszke független fejvadász. Ha viszont igazak a leírásai, és Sharlotte tényleg egy csini pofa és jó testű nőcike, akkor pár éjszakát és ajtó csapkodást megér.
- Te, Armin, lehetne egy kérdésem hozzád? Tudom, hogy indiszkrét lesz, meg minden...de ha jól emlékszem, rohadtul de nem érdekelt a diszkréció, miközben aljas disznóra ittad magad, meg itattál engem is, hogy a Hold Anya kegye mosolyogjon rád eme nemes tettedért, s áldjon meg vagy húsz gyerekkel, mind legyen szép és egészséges...és alkoholista, szóval igazi self, ugyebár. Ugye...ugye fizettél a kocsmában és nem haluztam az egészet? Azóta nem nagyon merek azon terület felé menni, hátha a bunkó kocsmáros megtalálna engem és leperkálná rólam az összeget.
- Túlfizettem, szóval egy szava nem lehet!
- Te totál megvesztél? Túlfizettél és nem hoztad el a teljes pia készletet? Józanul kevésbé vagy szimpatikus...
~ Óh...akkor még ihattam is volna Arr kontójára, senkinek se lehetett volna egy szava se ez ellen. Én ostoba, hülye barom! Uh..várjunk. Nem én vagyok az ostoba, hanem Arr, amiért nem szólt nekem. Ez az, probléma megoldva, Cyne-logika ismét nyer!~
- Áh, csak vicceltem, csak vicceltem, mielőtt még bedúrciznál. Tudod, nem úgy gondoltam én. De amúgy szép az idő, nem igaz?
~ Adni kell a jó fej selfet itt, hátha legközelebb is fizet nekem. Az ilyen barátok mindig jól jönnek nekem. Ingyen pia, elvisz csajozni, kell ennél több?~
- Ez így van, tökéletesen megfelel tématerelésre. Na de akkor keressük meg a hölgyeket?
- Terelés? Kikérem magamnak, nem paraszti családba születtem én! Csak szerettem volna a bögyös parasztlányokat kergetni, de egy se volt a közelben...amikor meg már eléggé felnőtt lettem ahhoz, hogy tudjam, mit is kell a bögyös paraszt jánykákkal kezdeni, nem hogy én futottam utánuk, hanem ők futottak előlem. Szerinted Sharlotte elfutna előlem? Remélem, hogy nem...nem vagyok futkosós kedvemben. Szóval, most tömörített formában is közölném a válaszomat, melyet oly' epekedve vár már a mélyen tisztelt hallgatóság...még a Hold is megállj éji röptében, hogy fültanúja legyen ennek az igazi, egyedi, szofisztikus és a maga egyszerűségében nemes válasznak: Mire várunk még?
- Arra, hogy befejezd a szövegelést!
Armin csak nevetett, amin nem csodálkoztam mondjuk. Nem sok létforma készült fel arra lelkiekben, hogy az én végtelen áriáimat hallgassa, amiknek egyáltalán nincs semmi kohéziója és a maguk lényegében és lényegtelenségükben tökéletesen értelmetlenek és összefüggéstelenek, de pont ez a lényeg, nem? Mert minek csak a minimumra szorítkozni, amikor lehet hosszú-hosszú órákat dumálni anélkül, hogy közben bármi fontosat is mondanánk? Egyeseknek ez csak részegen sikerül...én meg józan bolond vagyok, meg konstans részeg. Szerintem én jártam jobban.
- Szövegelést? Én nem szövegelek! Én a tettek selfe vagyok! Leginkább tettetem azt, hogy a beszédeimnek bárminemű konzekvenciája és összefüggése van és hajlamos vagyok néha arra is, hogy olyan szavakat használjak, amelyek totál irrelevánsak az adott kontextust nézve, és ha erre nagyon ráunok, akkor jönnek a parlagi, triviális kifejezések, amelyeket viszont ilyen hercegi környezetben igyekszek elkerülni, mert nagyon nem lenne királyság, hogy ha engem valami oknál fogva lecsukatnál, mondjuk túlzott szófosás miatt, arra fogva, hogy verbális bélsarammal szennyeztem be Elatha utcáit. Az, valljuk be, hogy nagyon kellemetlen lenne, s mint ilyen, inkább igyekszem kerülni, tehát....ne sértegess már! Amúgy meg, hova is megyünk?
- A helyi kollegáidhoz, a Névtelen Árnyak házába.
- Óh..az biztos, hogy annyira nagyon jó ötlet? Gondolom, annyira nem csípázzák a konkurenciát, én meg azt nem szeretném, hogy ha a szóban szereplő "kur"ból "kúr" lenne és ezt a seggemen gyakorolnák, amiért...mit tudom én? Nyugtass meg arról, hogy nem akarnak felkoncolni, nem lenne épp a legjobb bemutatkozás Sárikánál, ha a leendő férjeurát, s parancsolóját eltángálnák a szeme láttára.
- Parancsolóját! Azt megnézném és fizetnék is érte! - nevet fel. - Nem fognak. Ameddig nincs rád parancs kiadva, nem ölnek meg, a rossz hírükkel ellentétben nem mészárosok vagy szadisták, csak profik.
~ Na ettől féltem én is....~
- Olyan nagyon kedves vagy ezen a szép napon. Vétettem tán valamit ellened?
Morgok magamban, miközben Arr-ral Elatha utcáit rójuk. Az elmúlt egy hét alatt nagyjából feltérképeztem magamnak a várost, így tudtam, hogy merre haladunk, hisz ezen a környéken párszor már megfordultam, egyrészt szakmai kíváncsiságból, másrészt felmérni az esetlegesen szóba jöhető menekülési útvonalakat. Rossz szokás, hogy akárhányszor új helyre megyek, első sorban ezeket keresem. Nem egy bátor hozzáállás, de a bátrak korán halnak, az előtervezők...meg örökké paranoiásak maradnak, és szépen lassan megőrülnek, de legalább élnek, és ez a lényeg, nem igaz?
- Profik? Mint én? Én nagyon profin tudom adni azt, hogy profi vagyok. Néha napján vagy estén. Mint tudod, piálásban profi vagyok! - veregetem meg a mellkasomat büszkén, megerősítésként pár köhécselést megeresztek. - A legalja kocsmában találod meg a legbitangabb piákat, nekem elhiheted. Olcsók, de cserébe úgy bekészülsz tőlük, hogy még három héttel utána is a belső szerveid maradványait köpködöd fel.
Mire a monológom végére értem, már meg is érkeztünk az oly' emlegetett vityillóhoz, amelyet Háznak neveznek. Armin megállt előtte, egy ideig nézegette, majd határozott mozdulattal sétált be az ekkor már nyitott ajtón. Én kissé félősen követtem őt, hisz végül is, ki a francnak van kedve ahhoz, hogy ilyen helyen legyen? Aztán felrémlett előttem egy rosszabb lehetőség is.
~ Mi van, ha Armin nem felejtette el a történetet a gyerekekkel meg az anyjukkal? Szemmel láthatólag elszörnyedt tőle, és csalódott is volt. Mi van, ha bájos szavaival ide ráncigált, csak hogy a merénylői kezére adjon, akik majd elvisznek engem az igazságszolgáltatás elé? Elvégre herceg, s mint uralkodó, mindegyik gerinctelen egy alak. Ha csak a halvány jelét is látom az árulásnak, túszul ejtem...rohadjak meg, az árulókat sosem szerettem...~

Komótosan baktattunk végig az edzőtermek felé ,ahol elvileg megtalálhatjuk majd  Loreena-t és Sharlotte-t. Armin nem szólt egy szót sem, én meg nem éreztem úgy, hogy most bármiféle csevegésre lenne hangulatom, helyette inkább belülről mértem fel a házat, ahol a "helyi kollégáim" laktak és tevékenykedtek. Csak elvétve lehetett látni egy-két selfet, azok is tiszteletteljesen meghajoltak hercegük előtt s engem ferde tekintettel méregettek, pedig még nem is tettem semmit. Azért kíváncsi lettem volna arra, hogy még is, mit gondolnak kettőnk párosáról. Azonban nem mentem oda egyikhez sem megkérdezni, helyette csak bandukoltam hercegünk mögött. Már mint az ő hercegük mögött, nekem semmi ilyen közöm nincs hozzá, már rég elszakítottam magam a sötét elf társadalomtól és nem is szándékoztam jó ideig vissza lépni ide. Ez az Elatha-i tartózkodás is csak egy ideiglenes állomás, hogy kicsit össze szedjem magam az újabb hosszú utazás megkezdése előtt. Az emberekből már elegem volt, egy ideig a saját társaim között akartam lenni, ismerős arcokat látni...legalábbis ismerős arc színt. Ami meglepett, hogy itt volt egy-pár kormos is, a társadalmunk alján élő népek, akikben még jobban ott bugyogott az Átok. Kicsit bunkóság lett volna pont tőlem, hogy lenézzem őket, de nem tehettem róla. Nagyjából olyan voltam nekik, mint én a tündék számára. Hmm...azt hiszem, hogy egy kicsit érzem azt, hogy mit is gondolhatnak rólunk a külső szemlélődők. Szerencsére én és Armin is "nemesebb" vérvonalból származtunk. Már alig vártam, hogy lássam Sárit. Armin megállt egy ajtó előtt, pár pillanatig csak nézelődött, majd belépett. Bentről harc zaja szűrődött ki. Úgy látszik, hogy megérkeztünk.

- Látom virul a barátság!
Jegyzi meg Armin hangosan, én meg belépek mellette a terembe. Elsőre felismerem Lory-t, bár csak távolról láttam őt az esküvőjükön, de egy ilyen arcot nehezen felejt el a self, főleg én. Aztán megláttam a vívópartnerét is, aki rögtön fejet is hajtott a herceg előtt, én meg elkomorodtam.
~ Egy füstös...hát ez csodálatos. De amúgy...vajon előttem is fejet hajtana így?~
Tűnődtem el, kissé erotikusabb vonalak felé vezetve gondolataimat, miközben a nő egy hangos "Felség!" felkiáltást is csatolt hajlongásához. Hát, az alakjával legalább tényleg nem volt baj. Ha a bőrszíntől eltekintünk, eléggé jó nőnek számított.
- Áh, üdvözletem a hölgyeknek! Örülök, hogy végre élőben és közelről is láthatom azt a nőt, akiről Arr már annyit áradozott!
Csatlakoztam én is az üdvözlésekhez, tekintetemet Loreena és Sharlotte között járatva, ügyelve arra, hogy ne bámuljam túl sokáig az ifjú feleséget.
~ Hát, Armin, a piákat is jól választod ki...és a nőket is.~
- Uraim!
Lory arcán látszódik a meglepettség, hogy csak így megzavarták őket a gyakorlás alatt, s mint ha valami mást is akart volna mondani, de inkább magában tartotta. A haja már csatakos volt az izzadságtól, és látszott rajta, hogy igen csak fájlalja minden porcikáját. Úgy látszik, hogy a bérgyilkosnő nem nagyon kímélte őt. Vele szemben Sharlotte csak épp egy kicsivel gyorsabban vette a levegőt, jelezve, hogy azért Ő is elfáradt, de közel sem olyan mértékben, mint a hercegné.
~ Legalább bírja a strapát. ~ - jegyeztem meg magamban, lelki szemeim előtt egy ágy képe derengett fel.
~ Előbb még szidod a "füstösöket" most meg már az egyikről álmodozol? Mi van, Roro ennyire átvette az irányítást feletted?~
Nem válaszoltam Shea piszkálódására, hisz én is egy kicsit zavart voltam.
- Virul, azt hiszem, hogy Sharlotte nagyon élvezi, hogy ötvenedszerre is a földhöz vágott. Bemutatsz a barátodnak?
~ Barát?! Ja, az én lennék. Az ivócimbora szerintem jobb kifejezés lenne a kettőnk "kapcsolatára". De azért ja, maradjunk egyelőre a barátnál, az rövidebb és könnyebben megemészthető.~
- Mondanám, hogy bemutatja önmagát, de akkor estig itt ülnénk. Cyne, Lady Loreena Wildwind. Azt hiszem, őt nem kell túlzottan részletezni, mert egyrészt a fél világ ismeri, másrészt most már egész Nebelwald is. Ő pedig Sharlotte Sageblood, a bérgyilkosok legfiatalabb és legbájosabb vezetője. Hölgyeim, Ő itt Cynewulf, nem rég óta tisztes barátom.
- Csak ennyire becsülsz, hogy estig tudnék áradozni létező és nem létező erényeimről?
Háborodok fel, miközben a nők felé fordulok. Armin nagyon nem ismer engem. Akár egy egész hetet tudnék én pofázni saját magamról anélkül, hogy ismételném magam, vagy akár magamat is ismételném, s ismételten magáznám magamat magamban. Óh..
- Mint említettem, öröm önt megismerni Lady Wildwind és magácskát is, Lady Sageblood.
Hajolok meg a nők felé. Mint ha valami ilyesmit csináltak volna az előkelő népek amikor bemutatkoznak valakinek. Öhm, igazából, tudja a fene. Ezt is csak úgy ellestem valamelyiktől, mielőtt kinyírtam volna. De jó bérgyilkos holtáig tanul.
- Örvendek! - bólintott egyet felém. Végül is, meghajlás helyett a bólogatás is jó lesz...
- Akart valamit felséged?
- Nem, igazából csak meg akartam Loryt látogatni és megnézni, hogy egészben hagytátok-e egymást. Bár ha már itt vagyunk, Cyne is a bérgyilkosok szakmáját űzi, szóval neki nem árthat ha elles egy-két dolgot.
Folytatta Armin, én azért udvariasan megvártam - milyen szokatlan tőlem! - hogy végezzen, majd folytattam a mondanivalómat, mert azt azért csak nem hagyom, hogy a felénél közbe vágjanak!
...s nem csak hogy vezető alkat, de még gyönyörű is. Az Árnyak jól választottak.
Jegyeztem meg félhangosan, a nőt elnézve. Azt hiszem, hogy egy időre félre teszem az ellenérzéseimet a füstikkel kapcsolatban. Egy rövid időre csak....nem kell mindig utálkozni, ugyebár.
- S ha még egyszer valaki azzal mer sértegetni, hogy "tisztes" vagyok...áh, azzal nem csinálok semmit, én igen csak rendes és tisztes állampolgár vagyok végül is, ki akarna kötekedni egy herceggel...
Az utóbbit inkább már csak fél hangosan jegyeztem meg, a végén még a túlzott bizalmaskodás felkelti Sharlotte figyelmét és úgy dönt, hogy tiszteletlen vagyok az uralkodójával és rám támad. Azt hiszem, hogy néha tényleg be kéne fognom azt a büdös nagy pofámat, a saját érdekemben.
- Szóval Ön lenne Cynewulf, aki miatt a férjem majdnem elkésett az esküvőnkről!
Tekintetem Lórira siklott, aki felvette a beszélgetés fonalát. Arcán derű sugárzott. Úgy látszik, hogy elég lazán kezeli a dolgokat, ami azért megnyugtató volt.
- Én is örülök, hogy végre tudok a névhez arcot is társítani.
- Miattam ké...
 Inkább nem folytattam tovább a mondatomat, mert valahogy nem jöttem volna ki valami túlságosan jól belőle. Még emlékszem arra a jelenetre, ahogy az egész este iszogatás után egy rohadt asztal alatt keltünk fel mindketten és nekem kellett felráznom Armin-t, hogy nehogy tényleg lekésse a saját esküvőjét. Párszor oldalba kellett bökdösni, de ezután egész hamar össze szedte magát, és végül is...eléggé jól sültek el a dolgok, nem? Végül is, az esküvő meg lett tartva, bár nem tudom, hogy bírta ki anélkül, hogy lehányja az egész összegyűlt közönséget. Nekem még mindig kavargott egy kicsit a gyomrom, amikor betoppantam az eseményre. Azért ha mást nem, a kitartását becsülni lehet a mocsoknak.
- Na igen én voltam az, bár nem vagyok rá valami túl büszke.
~ Óh, dehogy nem! Rohadt büszke vagyok arra, hogy totál ingyen úgy berúgtam, hogy arra szavak sincsenek, több piát legyűrtem, mint azt előtte lehetségesnek hittem volna, és még kapcsolatokat is szereztem a self társadalom csúcsán...s a szerencsém csak tovább folytatódik. Na, ilyen egy igazi iszogatás Cyder módra!~
 A beszélgetés a továbbiakban is ebben a derűs, már-már megnyugtatóan bugyuta hangnemben folytatódott, legalábbis az én részemről, menet közben Lory-t, Armin-t és Sharlotte-t felváltva nézegetve. A fiatal párról első ránézésre le lehetett olvasni, hogy még mindig ugyanazzal a lánggal ég szerelmük, mint a házasság előtt. Elég volt csak a szemüket s testtartásukat megfigyelni. Érdekes módon Sári testtartása mint ha néminemű feszültségről tanúskodott volna, bár lehet, hogy csak a szemem káprázik, vagy csak a jeleket olvasom félre. Végül is, egy hivatásos bérgyilkos, aki egész életét a hercege védelmére, s parancsai végrehajtására szenteli, nem engedheti meg magának, hogy akár a szavai, akár a mozdulatai elárulják az érzelmeit, még akkor sem, amikor csak négyen vannak jelen. Főleg akkor nem, amikor a társasághoz csatlakozott egy vadidegen is, akiről még mindig nem tudja eldönteni, hogy hova is sorolja be. Mert végül is, mit láthatott? Megjelenik a herceg, oldalán egy nem éppen százas alakkal, aki leginkább a sok dumájával próbál kitűnni, amelynek semmi összefüggése nincs, s úgy beszél az uralkodóval, mint ha évek óta a legjobb cimborák lennének, pedig erről neki tudnia kéne. A helyében én is gyanakodnék, azonban ezt egyelőre még nem mutatta ki.
- Mi úgy is órák óta itt vagyunk már, de ha Sharlotte még nem fáradt el, lehet szívesen adna néhány leckét Cyne-nak is - szakította félbe merengésemet Lóri hangja.- Vagy elfáradtál?
Kérdezte incselegve a másik nőtől, akinek közömbös faarcáról nem nagyon lehetett semmit sem leolvasni.
~ Mint egy rohadt szobor...~
- Egyáltalán nem, ha felséged igényli, Cynewulf úr is becsatlakozhat...
Ennél a mondatnál a hirtelen fejrándulás jelezte azt, hogy gondolataim igen csak meglódultak, ahogy nyaktörő sebességgel fordítottam tekintetemet Lory-ról Sharlotte felé. Neem, biztos, hogy csak rosszul hallottam! Vagy is, hát, nem, mert jól hallottam, csak nem éppen azt jelentette, amelyet a lelkem egy kis darabkája szívesen elfogadott volna. Fene ezekbe az átkozott gondolatokba, s az állandóan szexuális töltöttségű csavaros észjárásba! Bár csak tényleg máx kontextusba mondta volna ezt a mondatot. Így sajnos azonban csak az edzésbe szállhatok be, de legalább így is gondos női kezek fognak velem foglalkozni, bár van egy olyan gondolatom, hogy ez a fajta csata nem lesz olyan élvezetes, mint egy vad lepedő csata az említett hölggyel. Kezdetnek mondjuk ez is megteszi, mindennek el kell kezdődnie valahol, nem igaz?
- Noha én nem vagyok lady.
- Hát, akkor szólíthatom csak simán Sharlotte-nak?
~ Netán Sárinak? Ez a Sharlotte név túl mikért, pont mint ez a nő. Mint ha egy jégtömbből faragott valamivel cseverésznék. Előre sajnálom azt a pasit, aki rá akar hajtani. De amúgy is...miért hozott ide engem Armin? Mint ha említette volna, csak nem emlékszem rá. Valami határozott köze volt Sharlotte-hoz. Nem, nem az Árnyak közé akart betoborozni...huh, fogós kérdés. Őt is fognám, ez viszont nem kérdés. Na de meg az, hogy nem lady. Te, drága aranyom, tényleg nem vagy Lady. Te az vagy, aki egy lady-t fél kézzel kicsontoznál, miközben a másik kezeddel a hercegre rontó ellenfeleket tartanád fel. Vagy ha egy kicsit is hasonlítanál rám, akkor a kezed éppen mással foglalkozna, s vígan játszadozna a nadrágodban. Már mint...~
Eh, fúj. Ezt még én se gondolhattam komolyan. Súlyos problémák vannak. Kezdenek megint elkalandozni a gondolataim, még hozzá nem éppen a legjobb irányba. Meg kell érdeklődnöm Armin-tól, hogy merre van itt a legjobb bordélyház, és legalább három hétig ki se mozdulni onnan, különben megőrülök, és még egy fogatlan banyára ránézve is ellenállhatatlan vágyak törnek rám. Mondjuk...ő legalább nem fogazna, tapasztalt és biztos, hogy nagyon hálás lenne, amiért egy nála négyszer fiatalabb hím foglalkozik vele, a menet után kajával kínálgatna engem és a legújabb pletykákat osztanánk meg egymással, miközben víg mezítelenségben nézegetjük a ház előtt elhaladó népeket egy-egy pohár bor és pipázgatás keretében. Költői egy kép, ahogy a lemenő Nap sugarai bearanyozzák az egész látványt, megcsillannak a ház ablakain, s az öreg néni csápjain. Brrr....ez az utolsó kép nem kellett volna.
- Akkor magatokra is hagynálak titeket!
Vonja magára Armin a figyelmet. Egy pillanatra behunyom a szememet, azonban gondolataimban már meztelen iszapbírkózás folyik Lory és Sharlotte között, így inkább még is csak kinyitom és a hercegre vetek egy lapos pillantást.
~ A francért kellett neked ide hoznod engem?~
Persze, hogy nem maradhatott el a búcsú csók, s ez az ártatlan kis elköszönési forma mélyen szíven érintett. Tőlem még soha, senki se köszönt el így. Sose éreztem azt, hogy milyen lehet szeretni, és szeretettnek lenni. Arcom elkomorodik.
- Csak óvatosan az úrral, hölgyek!
- Óh, nem kell velem óvatoskodni, de köszönöm azért a felszólítást Armin herceg. Öröm volt önnel találkozni, hercegem!
~ Höh, hogy én így is tudok dumálni? Már mint hivatalosan, udvariasan, meg minden ilyen hülye flancossággal? A végén még elrontanak ezek engem itt! Vissza a régi, bunkó, parlagi énemhez, mielőtt még megvádolnának azzal, hogy "úriself" vagyok. Azt nem bírnám elviselni.~
- A leckében viszont szívesen benne lennék...
~ ...meg benned is...~
- ...már ha nem zavarja a kompetencia, vagy valami impotencia. Határozottan emlékszem, mint ha létezne ilyen szó. Határozottan nem impotencia, azt tudom, hogy létezik - szerencsére nem tapasztalatból - akkor kell lennie kompetenciának is, nem?
~ Csak legyünk négy szem közt, s megmutatom, hogy nem hazudok én.~
- Na várjunk, ez tuti, hogy nem az a szó, amit én kerestem. A "szakmabeli, de még sem a titkos klub tagja" flancos megnevezésére gondoltam.
- A terep a tiétek.
Hallottam Lory hangját, aki ezzel egy időben az egyik szék felé siet. Most, hogy elment Armin, tényleg ideje pihenni. Látszik rajta, hogy azért ez az egész edzés megviselte őt. Hiába a hercegnője, szemmel láthatólag Sári nem nagyon kímélte.
~ Na bakker...akkor velem se fog kesztyűs kézzel bánni. Ennyit a gyengéd női kezek ápolásáról...~
- Cynewulf, hogy ha csak egyszer meg tudod ütni, a vendégem vagy ebédre, meg egy italra, ha még rá tudsz nézni.
~ Alábecsülöd a hatalmamat, Lóri. Én három nap totál részegség után is kapható vagyok egy boros pince kifosztására!~
- Gondolom az észrevétlen lopakodást nem kell tanítanom. Hogy áll a közelharccal?
Szúrta közbe Sharlotte, mielőtt még válaszolhattam volna Lory-nak. A nő felé fordulva gyors válaszolok.
- Hellyel-közzel harcolok, ha ez annak számít.
Majd ismét a hercegné felé fordulok:
- Amúgy én ne tudnék italra nézni? A legénybúcsút is csak azért hagytuk abba, mert a drága férj-jelölt nem bírta....volna ép ésszel. Amúgy meg bírta az italozást, hősiesen állta a sarat és a rumot, vagy mit. Igen csak büszke lehet rá, igazi self szív dobog a mellkasában.
Ebben a pillanatban csontrepesztő erővel vágott engem úgy oldalba a nőci, hogy azt hittem, ott esek össze hirtelenjében. Egyáltalán nem számítottam erre az aljas támadásra, és védekezni sem volt időm. Azért az eléggé nagy parasztság, ha egy beszélgetés közepén támadunk a selfre! Azt hiszem, hogy ideje lenne illemre tanítanom a nőt. Még bőven tudtam volna pofázni...bár úgy látszik, hogy Ő ezt nem nagyon értékelte.
- Talán ez jó is lesz első leckének. Le tudja vonni a következtetéseket?
- Le tudom! Inkább nem terelem el a figyelmét, Cynewulf.
- Azt hiszem...hogy le. Mindig figyeljünk az ellenfélre, gondolom én.
Válaszoltunk totál egyszerre Loreena-val, miközben én még mindig egy kicsit levegő után kapkodtam. A csaj nem csak hogy gyors, de még van benne valami nyers erő is, amit a hosszú évek kitartó gyakorlásának köszönhet. Az agresszív stílusát elnézve még tuti, hogy szűz a csaj. Ki a franc merne vele kezdeményezni, amikor egy sanda pillantást, vagy a túlzott locsogást egy ekkora öklössel díjaz?
~  Lehet, hogy ebből ered a frusztráltsága is. ~
- Pontosan. Illetve, hogy ne beszéljen ennyit feleslegesen mellé, akármennyire vicces is.
Jelenik meg egy halvány mosoly az arcán. Most kajak kinevet engem? Van ám pofája a bőrén! Vagy is bőr a pofáján. Arcocskáján, mert hát azért még se beszélünk egy hölgyről ilyen tiszteletlenül, bár nem rég jelentette ki, hogy Ő nem hölgy.
~ Csupán egy farkától megfosztott, mellekkel ellátott pasi.~
De az a mosoly, még ha rövidke is volt, és talán cinikus is, egészen megváltoztatta az arcát, egy pillanatra feltűnt, hogy mennyivel szebb lenne, ha nem folyton ezt a búskomor, már-már gyomorfekélyes szinten komoly arcot vágná, mint akinek állandóan szorulása van. Szégyen...pedig ha néha napján mosolyogna...
~ Akkor mi? Nem hozzád való nő.~
Szögezem le magamban a gondolatot, s inkább az edzésre fókuszálok, semmint csapongó gondolataimra.
- Óh...a beszéd pedig egy nagyon is lényeges része a modoromnak és stílusomnak. Tudja, amikor az elf csak beszél és beszél teljesen összefüggéstelenül, egy idő után már senki se figyel a mondanivalójára, totál elveszik a háttérzajban, mint gyöngyszem a trágyakupacban. Bár ezért még a vicces jelzőt sosem kaptam meg.
Tudtam volna mondjuk tovább is pofázni totál feleslegesen, de akkor meg a nő csapott volna le engem megint, így inkább átvettem a kezdeményező szerepet. Azt, hogy csapásom nem talált célba, egyáltalán nem is csodáltam, hisz most egyáltalán nem voltam olyan állapotban, hogy akár még egy frissen verbuvált paraszt-katona ellen is kiálljak. Az esküvő óta kocsmázással eltöltött időszak azért alaposan meg tette a hatását, s csak most döbbentem rá, hogy mennyire lelassultak a reflexeim, miközben az agyam züllött és perverz részei viszont elszabadultak s vadul dübörögtek elmém korlátjain belül, rázva a rácsokat, hogy felszínre törhessenek.
- És meglehetősen egyszerű kitalálni hogy mire használja. De ez már határozottabban jobb próbálkozás lett volna, ha gyorsabb- feleli, miközben pár kecses mozdulattal mögém táncol. - Most Négy helyre döfhetnék hogy megöljem.
~ Legalább hátulról nem tudna kiherélni, ez is egy jó pont...csak megölne. De legalább a férfiasságomon nem esne csorba. Az a lényeg, hisz a végrendeletemben meg van írva, hogy Roro-t tartósítani kell és múzeumban mutogatni, mint Veronia első számú csodáját. Szomorú özvegyek, kielégítetlen fiatal jánykák látogatnák meg búsan búsulva, hogy nem találtak rám, míg még éltem, s Roro is hozzám tartozott.~
- Nem szeretem elkapkodni a dolgokat az élet egyik területén sem. De, még szerencsém, hogy ez nem egy éles szituáció. Hány éve is űzi a szakmát?
Kérdezem Sáritól, miközben ismét szembe állok vele, pár lépés távolságból, kezeimet magam mellé eresztve jelzem, hogy készen állok a következő összetűzésre, közben csak egy-két gyors pillantást vetve Lory felé, aki még mindig pihenget és heveri ki a gyakorlatozás fáradalmait és fájdalmait.
- Tizenöt. Szóval igen, szerencséje, hogy nem éles a szituáció. Viszont az eszével nincs gond
~ A kis naiv. Höhö, ez jó vicc. Shea és Roro másképp vélekedne, ha nem fojtanám el annak a vérgőzös fattyúnak a jelenlétét magamban.~
-...csak a sebességével. Próbáljon megütni, amilyen gyorsan csak tud.
- Eszembe vésem, hogy az eszemmel nincs gond, ebben megnyugodhat és köszönöm a bókot.
Biccentek egyet a nő felé, majd a felszólításának engedelmeskedve lépek közelebb hozzá, és egy pár gyors - legalábbis jelenlegi helyzetemhez képest gyors - ütést irányítok felé, amelyek - mily meglepő! - nem találnak. Lehet, hogy ezt az egésze akkora kéne halasztani, amikor éppenséggel jobb állapotban vagyok és kipihentebb, mert így ennek semmi értelme sincs.
- Rossz a mozdulatsora, látom honnan akar ütni és hová. Ne tervezzen ennyire, kezdje lazán és döntse el az utolsó pillanatban hová akar ütni - magyarázza miközben elhajol.
~ Ha látnád, hogy hova akarok "ütni", akkor már régen egy éles pofon csattant volna az arcomon, meg egy térd mélyedt volna a gyomromba, netán egy kicsivel lejjebb is.~
Gondolom magamban, miközben a nő arcát nézem, de egyszerűen képtelenség megállni, hogy emelkedő-süllyedő mellkasára vessek egy gyors pillantást. A természet azért megáldotta női bájokkal rendesen.
~ A hátsódra, oda akarok ütni, szépen, finoman, ahogy egy kibaszott úriemberhez illik...milyen választékos beszédem van, behalok!~
Fűzöm még hozzá, miközben ismét egy ütést próbálok bevinni - megint csak sikertelenül - próbálva megfogadni a nő tanácsait. Azonban ő hivatásosabb szinten űzi a szakmát, mint én, s valószínűleg minden nap gyakorol, míg én csak akkor szoktam "gyakorolni", amikor éles szituációba kerülök. Ez a nagy különbség kettőnk között, s figyelmetlenségemmel vegyített lustaságom rá világított arra a tényre, hogy igen csak le vagyok maradva attól, hogy egyáltalán képzett fejvadásznak lehessen engem hívni. Az adok-kapok még jó ideig folytatódik, mi alatt a nő mindig kitér az ütéseim elől, s pár találatot bekapok, de ezen idő alatt is folyamatosan térképezem fel a nő mozdulatsorát, hogy megtaláljam a gyenge pontját.

Nem is tudom, hogy mióta folyik ez az egész küzdelem, amikor a nő egy újabb sikeres mozdulatsor után megáll.
- Elfáradt, Cynewulf úr?
- Ha el is fáradtam volna, bevallanám eg ilyen lenyűgöző ellenfélnek? Neem, tökéletesen fitt és kipihent vagyok!
Jegyzem meg, miközben egy pillanatnyi szünetet tartok, hogy kifújjam magam és megtöltsem tüdőmet friss levegővel. Kicsit gyorsabban kapkodom a levegőt, mint máskor.
- Addig nem fáradok el, míg magácska sem..az enyhén égő lenne, ha harcolt volna Lórival, meg velem is, és nem lenne fáradt, én meg ott kushadnék egy sarokban levegő után kapkodva. De aggodalma igen csak megható...megmegötő...sőt, legyen meghető, és abból már jön a megehető is.
~ Olyan kis zabálni való a pofikád, mondtam már?~
Ugrott fel gondolataim között egy suta bók-féleség, s kifejezetten örültem, hogy ezt nem hangosan mondtam ki.
- Nős, őszintén szólva, én elfáradtam és elég nehéz elkerülni az ütéseit így, úgy hogy lehet, hogy tarthatnánk egy kis szünetet. A lady sem kímélt, így egy pár perc szusszanás rá férne mindkettőnkre.
Mondanivalója után letörli a homlokáról az izzadságcseppeket. Kezeimet a térdemre támasztva pihenek én is egy kicsit, érzem, ahogy a hátamon izzadságcseppek folynak végig, s a száram is ki van száradva, hisz már órák óta nem ittam semmi alkoholmenteset, s akármennyire is szeretem az italt, azért csak azt inni nem lehet a végtelenségig, mert a szervezet előbb-utóbb tiltakozni kezd a folyamatos mérgezés ellen, ezt még nekem is be kell látnom. Bár nem vallom be hangos szavakkal, de örülök neki, hogy küzdőpartnerem pihenőt akar tartani. Egy halk kuncogást hallok magam mögül.
- El sem hiszem Sharlotte, hogy nem zökkentett ki a szövegével. Én a felénél már rázkódtam volna. Már mint...egy ilyen barátságos edzés alatt. De...kérem. Lóri? Komolyan?
Most rajtam volt a sor, hogy meglepődjek. A francba, csak nem mondtam ki hangosan Armin nőjének fenntartott becenevet? De, úgy látszik, hogy még is. Na bakker.
- Lóri Milyen Lóri! Ki...én? Óh, mamám - próbálom magamat valahogy kimenteni, de rájöttem, hogy ez reménytelen helyzet. - Rossz szokás, elnézést kérek...ez kínos?
- Egy kicsit.
Nézek rá tanácstalanul, aztán egy szokásos sanda vigyorral próbálom enyhíteni a kínos pillanatot.
- Az egész névadás egy szép estén kezdődött, amikor Arrmax és egy egyszerű kis selfike elmentek iszogatni..a csapos, hogy a Hold Apa forgassa nyáron, legnagyobb örömére, s a mi sörömünkre.
- Magától is kérte, hogy adjon neki más nevet az őfelségén kívül?
- Kérte? Nem kérte, csak kapta...ha jól emlékszem, azt hiszem, hogy ez a végére egészen kölcsönös lett, s a maga módján már majdnem hogy megnyugtató is. Próbáltam egy kicsit kiragadni a nagy hercegi öntudatából, már ha az a típus...nem tudom, akkor láttam őt először - vonom meg a vállam. - Amikor megláttam, hogy szegényke ott üldögél egyedül egy asztalnál, s unottan bámulja az előtte lévő korsót, nem tudtam ellenállni a kísértésnek, hogy ingyen igyak.
Válaszolok Loreena-nak. A nőn látszik, hogy egy pillanatig elgondolkozik valamin.
- Ő...néha nagyon elő tudja adni magát, de nem az a típus. Bár gondolom azóta erre rájött már. Örülök, hogy nem kellett egyedül lennie, még akkor is, ha csak az ingyen alkohol miatt ült le mellé.
- Rám mindig lehet számítani ilyen tekintetben!
Azt mondjuk nem kötöttem az orrára, hogy az ingyen piára, netalán tán a társaság szolgáltatására gondoltam-e.
Ezután Sharlotte felé fordulok, hogy hangos szavakkal, s ne csak pajzán gondolatokkal jelezzem neki, hogy egy véleményt osztunk.
- De legyen, tartsunk pihenőt, hogy megemészthessem a hercegnőtől kapott bókok egész hadát.
Majd kicsit közelebb hajolok Armin feleségéhez.
- Őszintén szólva, én azon csodálkozok, hogy még nem préselt ki minden erőt belőlem - súgom oda neki fél hangosan egy cinkos kacsintás kíséretében.
- Ha már így van rá alkalom, valamit el kéne intéznem a Névteleneknél, nem bánják, ha kettesben hagyom Önöket egy időre?
- Ne félj, délután is itt leszünk a visszavágóra!
- Így legalább van alkalmam megismerni Loreena-t is, s nem csak Arr elbeszéléseire támaszkodni...s kiheverni a nyilvánvaló vereség felett érzett fájdalmamat.
Tekintetemmel követtem a nő alakját, egy ideig elidőzve a kecsesen ringó csípőjén, észre se véve, hogy legalább öt-hat másodpercig gyönyörködtem a látványban. Hiába, a női bájak a gyenge pontom, s ez a feszes hátsó igen csak vonzaná minden férfi tekintetét, nem csak az enyémet. Talán Lory is észrevette, ezért vágott közbe, mielőtt még csöpögő nyálú állattá vedlettem volna le.
- Szóval..miért hozott ide? A "csak úgy" biztos, hogy nem fedi le a teljes igazságot.
- Hogy miért hozott ide? Csak véletlenül találkoztunk az utcán, Ő aljas módon hátulról letámadott engem, én pedig már majdnem azon voltam, hogy megtorlom a becsületemen esett csorbát, amikor észrevettem, hogy ki kopogtat a vállamon. Az elmondása szerint pont azt a két elbűvölő személyiségű nőt akarta meglátogatni, akiket nem rég nekem is bemutatott. Ezen kívül, hogy lenne más célja i vele, arról én nem tudok. Lehet, hogy reménykedett abban, hogy Sári alaposan elkalapál és nem fogok annyit beszélni feleslegesen.
- Ahhoz képest, hogy minket akart meglátogatni, gyorsan elment.
- Hmm...hercegi teendője akadt volna? Vagy csak... - harapom el a mondatot.
- Hercegi teendője, vagy csak itt akarta magát hagyni velünk.
-  Miért akart volna itt hagyni engem? Ha azt hiszi, hogy ez a kis bemutató rá vesz arra, hogy csatlakozzak az Árnyakhoz, akkor nagyon téved. Más célja meg mi lenne ezzel az egésszel kapcsolatban?
- Tudja a fene. Lehet össze akar hozni Sharlotte-tal...
- Nem is tudtam, hogy herceg, ivóbajnok és kerítő is egyben a kis kujon... Én nem tudom, mint mondtam, igen csak friss ismeretségről van szó, így ha maga se tudja, hogy miért ment el ilyen gyorsan...
~Óh, Arr, ezt sose fogod lemosni magadról, csak beszéljünk négy szem és négy fül között...~
-...akkor én főleg nem tudhatom.
~ Még szerencsére. Az ágytitokat miért osztják meg mindketten velem?~  - tűnődtem magamban.
De úgy látszik, hogy Lory elértette a megjegyzés pajzán felhangját, s vagy szégyenlősségében, vagy idegességében takarta el az arcát egy időre. Hiába, mindig is tudtam, hogy hatással vagyok a nőkre, vagy így, vagy úgy.
- De sebaj, legalább megismerhetjük egymást. Szerintem Sharlotte is bírja magát. Legalábbis most másodszorra láttam az arcán valami mosoly félét. Az első alkalommal egy két és fél méter magas, csupa izom háború démont öltünk meg épp, szóval az nem számít.
- Óh, persze, hogy mosolygott. Ilyen könnyen elverni egy magát hivatásbelinek mondó egyént még az én pofikámra is vigyort...vagy inkább vicsort csalna. Még én se tudom eldönteni, hogy melyiket.
- Sharlotte még itt, a Névtelenek között is bárkit elnáspángolna, így egyáltalán nem szégyen.
- Nem is azt mondtam, hogy szégyelleném. A self sose szégyellje, hogy ha vereséget szenved valakitől, hanem hasson ez rá inspirációként, hogy tovább fejlődjön. Jó, régebben, ha kudarcot vallottam, a drága mesterem napokig kínzott...aranyos egy fickó meg kell hagyni. Annyira kedves, hogy nem is én adtam nevet a belső démonomnak, hanem Ő.
Pillanatnyi habozás. Próbáltam ezt a két gyönyörű nőt elképzelni egy hatalmas démon ellen harcolni.
- Szóval veszélyes életet élnek, mi? Nekem a legnagyobb démon, ami ellen harcot kellett vívnom, ide bent van - kopogtatom meg a fejem. - Shea-nak hívják és egy igazi kis rohadék...most leginkább kussban van, valami epés megjegyzésen gondolkozik. Huh...nyugi nem vagyok teljesen megkattanva. Azt hiszem. Remélem. Eh, whatever.
Vonom meg a vállamat.
- Mondhatni. Hivatásos katona voltam, a tünde királynő lovagja, vagy is még most is az vagyok...csak egyben már feleség is. Belső démonjai mindenkinek vannak. Kinek ilyen, kinek másmilyen, de kevesen mernek velük annyira nyíltan szembenézni, hogy még nevet is adjanak neki. Ki áll nyerésre?
- Én, természetesen! Sea túlságosan is vergőzös...nehéz, de szégyelleni nem fogom. Azt hiszem, hogy az égiek igen csak szemétkedni akartak, amikor ilyennek teremtettek minket. De legalább jó kifigurázása vagyunk ennek a világnak. A "jó és a rossz" harca, csak az a baj, hogy egyikünk se jó...sőt, talán a szó szoros értelmében rossz sem, mert az élet nem ennyire egyszerű, s nem merítkezik ilyen mértékben a végletességbe. Végül is, mit jelent az, ha valaki "jó" vagy éppenséggel "gonosz"?
- Ezen a világon szerintem nem létezik igazán jó, és talán jól mondja, hogy igazán rossz sem. Ha leegyszerűsítenénk, akkor a gonosz árt, a jó meg nem, de mit mondunk, ha egy nagyobb jó érdekében kell ártanunk?
- Na éppen ez az, hogy létezik a "kis rossz a nagyobb jó érdekében" elv. Persze, hogy létezik abszolút gonoszság is, mint az ártatlanok értelem és cél nélküli lemészárolása, a nőkön tett erőszak és a többi és a többi de a baj az, hogy a sok "gonosz" magát "jónak" állítja be, sajátságos elv és eszme-rendszert építenek fel, s a kifacsart logikájukkal magyarázzák meg, hogy amit tesznek, az lényegében kegyes. Tehát akkor lényegében mi is számít igazán? A mérték.
-Biztosan van amikor Sheanak is hasznát veszi, nem?
- Shea-nak csak azzal veszem hasznát, hogy mindig a legalkalmatlanabb pillanatban találja meg azt, hogy mivel tudna idegesíteni...túl sok hasznát ezen kívül nem veszem.
- Apropó, nem éhes? Meghívom egy ebédre.
- És határozottan állíthatom, hogy az ebédet most én állom...totál pofátlanság lenne a friss házaspáron élősködni. Tehát: hova is megyünk?
Kérdezem a nőtől, aki csak mosolyogva felállt a helyéről és intett, hogy kövessem.
~ Hold Anya, légy kegyes...kaja helyett bordélyba vezessen!~



A hozzászólást Cynewulf összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. Dec. 26, 2016 8:19 pm-kor.

3Magánjáték: Madarat tolláról... Empty Re: Magánjáték: Madarat tolláról... Szomb. Dec. 17, 2016 12:05 pm

Gloria

Gloria
Klerikus
Klerikus

Elmosolyodott a felajánlásra. Tudta, hogy az egész lerészegedős mesélős bulijukat a herceg állta, de nem bánta. Inkább örült, hogy Armin igyekezett barátokat szerezni, és bár lehet, hogy a legtöbb feleség nem támogatta volna a szoros köteléket egy ilyen furcsa alakkal, mint Cynewulf, neki nem számított. A lényeg az volt, hogy legyenek, aztán hogy ki hogyan hat a másikra, azt majd az idő dönti el. Így viszont kifejezetten értékelte, hogy a sötét tünde valahogy viszonozni akarja a kedvességet, legalábbis a meghívást így értékelte… Persze az is megtörténhetett, hogy tévedett.
- Jól van, elfogadom a meghívást. - válaszolta már kifelé menet. Még mindig kényelmetlenül érezte magát ebben a házban, minden sötét sarokban leselkedő bérgyilkosokat sejtett, sőt, ott is voltak, csupán abban nem lehetett soha biztos, hogy melyikük akarta megvédeni és melyik megölni a herceget, aki helyett őt sikerült. Egyedül Sharlotte-ban bízhattak, legalábbis a férje szerint, de Lory valahogy rá is gyanakodva nézett. Ökölnyire zsugorodott a gyomra és szorított a mellkasa ahogyan átvágtak a folyósókon ki az előtérbe.
- Nem tudom. Armin, hogy megkímélje önmagát és a világot a rettenetes főztömtől elég sok helyett kipróbáltatott velem, és még sehol sem ettem igazán rosszat a saját otthonomon kívül…
Nem akart semmilyen puccos helyet kinézni, ha már Cyne fizet, és egyébként sem vágyott rá túlzottan. Valami egyszerűt akart, de kiadósat a testedzés után.
- A Veszett farkas jó és kiadós, bár inkább a sötét bőrűek törzshelye, nem tudom mennyire néznének ki minket onnan… Bár engem mindenhonnan kinéznek. - húzta el kicsit a száját. - A Vak holló valamivel patinásabb és nagyon jó a gombalevesük, frissen sült cipóban adják… Vagy akár szétnézhetünk a piacon is, tele van utcai árusokkal, akik minden féle papírba csomagolt ennivalót adnak. Mivel te fizetsz te döntesz.
Szerette volna azt mondani, hogy meghívja magukhoz vacsorára, ahogyan azt illene, de tartott attól, hogy azt még a sötét tündék híres méregtoleranciája se viselné el. Nagyon igyekezett fejlődni, hogy funkcionálhasson klasszikus feleségként is, ahogyan azt a szokások diktálták, és úgy érezte, hogy elvárja tőle a társadalom, de egyszerűen tökéletes antitálentumnak bizonyult. Amikor Cyne döntött, felhúzta zöld köpenye csuklyáját, hogy ennyivel is kevésbé legyen feltűnő a vörös haja, ami különösen a sötét tündék fehér, néhol fekete üstöke mellett úgy izzott, mint láva. Szeretett volna beszélgetést kezdeményezni, de hirtelen semmilyen kérdés nem jutott eszébe igazán, így hagyta, hogy a másik szólaljon meg, ha szeretne valamit… A férje beszámolója alapján arra számított, hogy nem kell csöndben ülniük majd, csak valahol el kellett kezdeni.
Az pedig, hogy bordélyba menjenek, eszébe sem jutott.

4Magánjáték: Madarat tolláról... Empty Re: Magánjáték: Madarat tolláról... Szer. Dec. 28, 2016 9:40 pm

Crispin Shadowbane

Crispin Shadowbane
Éjvándor
Éjvándor

- Azt meri állítani, hogy rossz a főztje? - vontam fel a szemöldököm Loreena beszámolóját hallva. - Nem evett még akkor az én főztömből...
Húzom el a számat, miközben az emlékeim között felmerül egy kép a legutóbbi alkalomról, amikor főzni próbáltam. Az instrukciók totális és végleges figyelmen kívül hagyása, vagy még inkább, teljes szintű félreértése miatt egy székem ment tönkre, rengeteg borom és a prosti is elmenekült tőlem, akit arra az estére béreltem ki, hogy szórakoztasson engem. De legalább a fél marha, amit az ajtó elé akasztottam, hogy ne menjen kárba, később pont kapóra jött: jó volt céltáblának és etetni a kis erdei kunyhó környékén élő farkasokat, akik nagyon elszemtelenedtek a végére, így ki kellett onnan költöznöm. Igaz, hogy a házikó sem az enyém volt, csak a lakóját nyírtam ki, mivel kontraktom volt rá, és pofátlanul használtam a házikót még egy hét erejéig. De ez már a múlt része. Felvettem Lory tempóját, miközben a Névtelen Árnyak házán vágtunk keresztül. Figyeltem, ahogy tekintete a self bérgyilkosok között cikázik, a tekintetében és a testtartásában bizalmatlanságot olvastam ki. Nem szenteltem neki különlegesebb figyelmet, csak elraktároztam magamban az információt. Sötét titkok rejlenek a háttérben és nem a hallgatózó fülek hallatára fogom kikérdezni erről Lory-t és később Armin-t.
Ahogy kiértünk az utcára, Lory felvázolta a lehetőségeket és egy pillanatig elgondolkoztam. Na már most, egy egyszerű self, aki épp hogy csak becsöppent az ismeretségi körbe, milyen helyre vigye el az újdonsült haverja feleségét? Fogalmam sincs. Már mint...most komolyan? Soha életembe nem vittem el egy nőt étterembe, a kurvákra annyi pénzt és időt nem szántam...más nővel meg nem voltam. És most még ráadásul nem is randi, csak kölcsönös felmérés. Leginkább az én bemutatkozásom, ami alapján Lory eldöntheti, hogy érdemes vagyok-e Armin barátságára és gondolom később Arr is azért feltesz pár kérdést Lórinak és a nő véleménye sokat fog nyomni a latba. Már pedig azt a barátságot nem akartam elfuserálni. Sosem árt, ha a felső körökben van barátja a selfnek, ki tudja, mikor kell egy kis segítség vagy protekció...
- Akkor a Veszett Farkas ki is húzva a listáról. Nem szeretnék most bunyóba keveredni, főleg, mivel az rossz fényt vetne rád is, és Armin-ra is. És ha nem baj, innentől tegeződünk, én a Te nevedben is megadtam magamnak az engedélyt és igen, én is megadom neked az engedélyt, hogy tegezz - vetek egy elbűvölőnek szánt vigyort Lory-ra.
- Végül is, ez a "kinézős" dolog, egy bizonyos pontig megérthető. A selfek és elfek kapcsolata nem éppen a legjobb, és ez igazából mindkét oldal hibája. Én lazábban veszem a dolgokat, tekintve, hogy nem tekintem magam a self társadalom szerves részének, így az ilyen jellegű ellentétek nem érdekelnek. De a fajtársaim jó része az ilyen társadalmi beidegződésben él, hogy az elfek rosszak, a selfek az isten királyok, és az, hogy most jött egy elf nőcike, aki elcsábította a hercegbácsit, páraknak egy tüske az oldalában...szemében...makkjában. Nem tudom hol szokott szúrni a hasonlat szerint az a tüske.
Vonogatom a vállamat, miközben fontolóra veszem a másik lehetőséget. Vak Holló. Ott is berúgtam párszor iszonyatos módon. Árban persze, hogy magasabban van, mint a lebujok, ahova járni szoktam, de néha kell a minőségi kényeztetés is, és az, hogy ne attól kelljen tartanom, hogy ha kiütöm magam, akkor valaki egy kést szúrjon a hátamba és kiraboljon. Így aztán letettem a voksomat a Holló mellett.
- Menjünk a Vak Hollóba, az jól hangzik és nagyjából már ismerem a helyet. Pont megfelelő lesz...
~...ahhoz, hogy elbeszélgessünk egy kicsit.~
Fűztem hozzá gondolatban.
~ Tehát aggódsz Lory-ért és Armin-ért Cyne? Elfeledkeztél arról, hogy az ilyen jellegű kötődéseket kihasználhatják és ellened fordíthatják?~
~Most ettől nem kell félnem. Én nem vagyok fontos alak. Nem fognak egy hercegre és a feleségére támadni csak azért, hogy engem zsaroljanak. Ez egy megengedhető luxus. És amúgy is, kellenek a kapcsolatok.~
Ezzel le is zártnak tekintettük a témát Shea-val, aki inkább visszahúzódott, hogy további érveket ásson elő, vagy csak megunta, hogy folyton zaklat engem. Utamat határozottan a Vak Holló felé vettem, közben az elhaladó tömeget figyelve. Feltűnés mentesen megtapogattam az oldalamat, a köpeny alatt ott pihent az éjgyilok, meglazítva a tokjában, hogy ha kell, elő tudjam rántani. Pár lépés választott csak el Lory-tól, lényegében pont olyan távolságra haladtam tőle, amennyire egy hivatásos testőr ment volna. A lehető legközelebb hozzá, úgy, hogy még pont ne lógjak bele a privát szférájába.  Pár tekintet fordult csak felénk, miközben a macskaköves utcákon vágtunk keresztül, aztán hamar el is fordultak. Csuklyámat hátra vetettem, hogy fejem szabadon maradjon. Éreztem a szellő lágy cirógatását, s a társamra vetettem egy pillantást, aki felhúzta a csuklyáját, hogy takarja a haját.
- Értelmetlen. Bizalmatlanság jele. Jelzi, hogy valamit rejtegetni akarsz. Nincs olyan self, aki ilyen időben csuklyát húzna a fejére, csak az, akinek valami rejtegetni valója van. Előbb-utóbb a népeknek hozzá kell szokniuk, hogy egy elf a hercegnőjük, s Te se rejtheted el örökre a kilétedet. Jobb szembenézni az akadályokkal és a gyűlölködőkkel, mint meghúzni magad és bujkálni.
Jegyeztem meg. Éreztem, hogy a torkom már igen csak kiszáradt, hisz reggel óta nem ittam semmit, s az előző napokat részeg mámorban töltöttem. Az edzés azonban rendesen kifárasztott és ki is szárított. A szervezetem tiszta víz után kiáltozott, s utána egy üveg friss, hűs borért, amit legalább fél órája hagytak szellőzni, mellé valami emészthető főtt étel. Amíg oda nem értünk a Hollóhoz, nem nagyon szóltam Loreena-hoz, csendben haladtam mellette, szokásomtól eltérően. Aztán megérkeztünk az említett helyzet. Kívülről alaposan felmértem a helyet, majd kinyitottam az ajtót és előre engedtem a hölgyet. Mielőtt beléptem volna, alaposan végig néztem az utcán, felmérve, hogy követ-e minket valaki. Aztán bementem én is.

Két perc múlva már egy asztalnál üldögéltünk, előttünk egy szépen megírt étel és itallappal, cikornyás betűkkel. A földszinten találtunk magunknak asztalt, máshol el se fogadtam volna. Ha ki kell menekíteni Lory-t, akkor az emeletek alapból ki vannak lőve. Túlzott paranoia uralkodott el rajtam, amit leginkább Lory hozott elő nálam. Éreztem, hogy itt valami baj van. A földszinten bőven volt társaság, s mivel telt ház volt - a mi asztalunk volt az utolsó szabad -  a tömeg beszéde elég sok háttérzajt keltett ahhoz, hogy nyugodtan beszélgethessünk anélkül, hogy attól kéne tartanom, hogy kihallgatnak minket.
- Mi ez az egész közted, és az Árnyak között?
Fordulok Lory felé, miután megbizonyosodtam róla, hogy a hozzánk legközelebbi asztaltársaság folytatja tovább a vidám beszélgetést, amit csak akkor szakítottak félbe, amikor mi betoppantunk a fogadóba. Kényelmesen dőltem hátra a párnázott székekben, lábamat kinyújtva pihentettem egy kis zsámolyon, amit pont erre a célra helyeztek el minden szék alatt. Kicsit megmozgattam a vállamat, mostanában párszor éles fájdalom hasított bele. De itt bent legalább kellemes idő volt és a különböző ételek és italok illata - s nem az olcsó fogadóknál jellemző bűze - keveredett össze, amitől a nyál összecsordult a számban. Gyomrom halk korgással jelezte, hogy ez az egész kaja-ötlet nem is volt annyira rossz.
- Nos...Nem igazán tudom én sem. Valakik megpróbáltak minket megölni néhány hónapja, és Armin szerint a Névteleneken kívül nem ismeri más a technikát, amit használnak, így jó eséllyel közülük szervezte le a dolgot valaki. Ennyit tudom, de hogy azóta mi van...nem tudom, nem beszélgetünk róla.
- Korrumpálták volna az Árnyakat?
- Nem hiszem. A férjem politikája sok sötét tündének túl...békés. Biztos, hogy az Árnyak között is van olyan, aki úgy látja, hogy jobb lenne valaki, aki vérrel akarja kivívni Nebelwald szabadságát, mert amit Armin csinál, az hatékony, de nem látványos. Nem kell ide korrupció, elég, ha belülről megszervezi valaki, aki már tag.
- Akkor is, arra gyanakodtok, hogy az Árnyak között vannak elemek, akik akár Armin akár a Te életedre történek. De akkor már ott van az is, hogy kiket vonhattak be a buliba? Hold Őrség? Netán a papság? Tanácsadók? Netán...külsősök? Valaki, akinek az a feladata, hogy közel kerüljön vagy a herceghez, vagy a feleségéhez, hogy kihasználva az óvatlan pillanatot, lesújthasson rá? Ha a Névtelenek tennék meg, és kiderülne, az nagyon nem tenne jót a presztizsüknek, hisz ha egyszer már köpönyegforgatók, a későbbiekben se lehet megbízni bennük és elvesztik azt a politikai hatalmat, amit most bitorolnak. Tehát, nem lenne egyszerűbb felbérelni egy külsőst? Egy másik fejvadászt? Hisz, lényegében, nem csak az Árnyak között vannak fejvadászok...
Hajolok közelebb a beszélgetőpartneremhez, miközben hangom egyre jobban elmélyül. Kicsit felvontam a szemöldökömet és néztem, hogy mi lesz a nő reakciója az egész felvetésre. Ha csak egy kicsit elgondolkozik ezen, vagy csak kicsit gyanakodni fog, az már külön öröm. Amit Armin művelt a legénybúcsúján, felelőtlen volt. Túl sokáig élt úgy látszik biztonságban ahhoz, hogy ilyen meggondolatlanságra adja a fejét. Ahogy azt vártam, Lóri távolabb húzódott tőlem, mint ha tényleg elgondolkozott volna azon, hogy felbéreltek engem vagy Armin, vagy az Ő életének kioltására, és épp most hízelgem be magamat közéjük.
- A herceget a nap minden órájában őrzi egy testőr, általában pont valamelyik magas rangú bérgyilkos, csak sose látod. Amikor megtámadtak minket, először ezt az őrt játszották ki, ezt pedig egy külsős aligha tudná megtenni. Az Árnyak pedig, ha Ők ültetnek egy új herceget a trónra, nem hiszem, hogy bárki merne pattogni miattuk, már ha kiderül valaha, hogy ők álltak a dolgok mögött. De valóban, azt én se tudom, hogy miért nem béreltek fel egy kurvát jóval korábban, nem lett volna nehéz dolga. hogy ki lehet még benne...nem tudom. A Hold Őrök valószínűleg nem, Ő a vezetőjük és nyílt harcban nincs párja, így nem is lenne hasznuk. A papság és a tanácsadók...utóbbi elég valószínű, a férjem többnyire a szöges ellentétét csinálja annak, amit a tanácsosai mondanak.
Miközben a tünde lány válaszolt a kérdésemre, egy pincérlány libegett felénk. Intettem a kezemmel, hogy leadnánk a rendelést. Szótlanul böktem az étlapon a gombás-zöldséges ragura és egy kancsó friss forrás vizet kértem mellé. Nem akartam a lány válaszát megzavarni beszédemmel. Megvártam, míg Loreena is választott magának ételt.
- Tehát, akkor ez a magas rangú testőr olyan tuti jó, hogy csak az Árnyak tudnák őt kicselezni? Mert az Árnyak az istenkirályok és valaki, aki külsős, nem tudna rajta keresztül jutni? - mordulok fel a sértett egómnak adva ezzel hangot. - Túlzott arrogancia. Könnyen kijátszható. Nem kell valakinek a titkos klubhoz tartoznia ahhoz, hogy ilyet véghez vigyen. És i van, ha valaki az Árnyakra akarta terelni a gyanút? Ha Armin már rájuk se tud támaszkodni, akkor lesz bajban. Egy testőr nem elég. Ez most egy kritikus időszak. Pont a Ti házasságotok miatt. Szerintem neked, Lory, több félni valód van, mint Armin-nak. Hozzál az elfek közül pár tagot, akikben feltétlenül megbízol. Armin-nak is alaposan el kéne gondolkoznia azon, hogy kiben bízhat meg. Ahhoz képest, hogy nem rég megtámadták, vígan iszogatott a kocsmában. Bárki megtámadhatta volna. Ha engem béreltek volna fel a megölésére, simán végzek vele. Túl lazán veszi a dolgokat. Az utcán is, amikor összetalálkoztunk, egyedül volt, az Árnyaktól is egyedül ment el. Nem azt mondom, hogy testőrökkel vegye körül magát, mert az a bizalmatlanság jele, és az pedig a gyengeségé. De sehova se engedd el egyedül!
Önmagam is meglepődtem azon, hogy mennyire elkezdtem aggódni Armin és Lory élete miatt. Volt egy félresikerült gyilkossági kísérlet. Egy ideig akárkik is intézték az ügyet, nem próbálkoznak újra, én pedig már úgy viselkedek, mint ha bármelyik percben ránk ronthatna valaki, hogy megpróbálja kinyírni a herceget vagy a feleségét. És mindez az aggódás kikért? Egy papasért, akivel egyszer lerészegedtem és egy nőért, akit alig pár órája ismerek. Kezdek szenilis lenni...vagy mi a rák. Túlzottan érzelgős. Lehet, hogy jót fog tenni az elfike által rendelt bor. A víztől meghülyülök.
- Igazad van abban, hogy az arrogancia gyengeség, de ha ennyire képzett bérgyilkos csapat működik Nebelwald-ban, az nagyon nagy baj. Ami az én részemet illeti és a félnivalómat...A merénylet mondjuk úgy, részben sikeres volt. Armin azért él, mert beálltam az éjgyilok útjába és én viszont nem éltem túl. Nagyjából két percig voltam ténylegesen halott, legalábbis a druida szerint, aki meggyógyított, így vagy azt hiszik, hogy képes vagyok feltámadni, vagy azt, hogy sebezhetetlen vagyok, harmadik lehetőség pedig, ogy nem elég képzettek és valaki valamit elszúrt. Ha pedig tündéket hoznék ide magam köré, azt pedig a sötét tündék vehetik úgy, hogy a fajtám már élni se hagy benneteket és beszivárog mindenhova. Nem akarok itt nemes tündéket látni, mert ha ezt megteszem, tényleg soha nem fogok tudni beilleszkedni.
Kicsit előrébb dőltem az asztalon, összekulcsolt kezeimbe támasztottam az államat, tényleg érdeklődve hallgattam Lory beszámolóját, amit csak egy korty bor elfogyasztásáig szakított meg. Ekkor döbbentem rá, hogy már megérkezett a bor, a víz és az étel is. Kicsit meg is lepődtem, s zavaromat két nagy korty bor lehajtásával lepleztem.
- Armint viszont én se tudom megakadályozni abban, hogy ne azt tegye, amit akar. Mutatni akarja, hogy nem fél senkitől és egyébként tényleg nem ismerek senkit, aki szemtől-szembe párja lenne, akkor se, ha részeg. Akkor lehet megölni, ha alszik...Én viszont olyankor mellette vagyok és már jó ideje nem vagyok képes aludni. De azt nem akadályozhatom meg, hogy oda menjen, ahova  akarjon és amikor Ő akarjon és valójában nem is akarom. Nem akarom, hogy a házasságát béklyónak érezze. Miért foglalkoztat téged ez az egész?
Meglepetten szisszenek fel. Tessék, a self egyszer próbál normális lenni, akkor is megkérdőjelezik, hogy ezt még is, miért teszi? Rasszista kis elfike.
- Jól van, ez lényegében tényleg nem az én dolgom, csupán az aggodalom szól belőlem. Hogy miért foglalkoztat engem? Annyira furcsa lenne, hogy engem bármi is foglalkoztasson? Végül is, részben igazad van. Legtöbbször nem érdekel engem semmi és senki sem. Az én életem folyamatos rohanásból telik, soha se töltök pár napnál több időt egy helyen. Olyan vagyok, mint a hegyoldalon lepattogó kavicsdarab, vagy mint a szél szárnyán utazó virágmag...vagy tudja a fene, a lényeg, hogy érted a hasonlatot. Hosszú évek tapasztalata áll mögöttem, így aztán, ha találkozok valakivel, akkor elsőre meg tudom állapítani általában, hogy érdemes-e a bizalmamra, avagy sem. Arrmax ilyen volt, Te is ilyen vagy Lóri. Érzem, vagy legalábbis sejtem, hogy Armin valami jót akar csinálni. A szívem bekérgesedett, a lelkem nyomorék...de...néha még nekem is lehetnek jó pillanataim, nem igaz? Tehát: Armin jót akar tenni, én meg nem akarom, hogy ezt bárki vagy bármi is megakadályozza. Fogjuk fel ezt megváltás-félekép. Az én Megváltásom, hogy részt veszek valamiben, még ha csak közvetve is, ami több egyed vagy egyén javát szolgálja. Nem tudom, hogy érted-e, mire akarok kilyukadni, nehéz mindezt megfogalmazni.
Tárom szét a karomat tanácstalanul. A gondolatok itt voltak a fejemben, amelyek tökéletesen leírták volna, hogy mit is érzek, de amint kimondtam volna őket, már csak halvány másai voltak azoknak. Sose voltam egy túl jó beszélő. Kortyoltam egyet a vízből és megkóstoltam a ragut is. Egész jóra sikeredett. Ilyen árért el is lehet mondjuk várni. Török mellé egy falat kenyeret
- Értem a hasonlatot, és azt hiszem, azt is, mire akarsz kilyukadni. Ami azt illeti, jól esik az aggodalmad. - ereszt meg egy mosolyt, ami ismét eszembe juttatja azt, hogy Armin rohadt jól választott magának feleséget. - De erről a témáról nem tudok sajnos többet mondani, hiába szeretnék. Az biztos, hogy a férjemnek nagy szüksége van arra, hogy legyen mellette valaki, akiben megbízhat és aki nem azért van mellette, mert az a dolga. Egyedül kevés vagyok...és bár még nem ismerjük egymást túl jól, valamiért úgy érzem, hogy örülnék, ha Te is ilyen lennél, szóval fogalmazhatunk úgy, hogy a megérzés kölcsönös.
Koccintásra emeli a poharát, s viszonozom a gesztust. Belül valami melegség árad szét. Ilyen érzés lenne az, ha valakinek barátai vannak? Ismeretlen volt...és ami ismeretlen, azzal szemben bizalmatlan vagyok. Várjunk még ezzel...
- De most mesélj Te. Nem baj, ha estig itt ülünk...Azok vándorolnak folyton, akik keresnek valamit. Mit keresel?
- Nem keresek senkit. A bosszú kivételével. Bosszút állni apám gyilkosság. De mi van akkor, hogy ha egyszer a motiváció már nem elég, amikor a bosszú elhalványodott? a parazsak mellett lehet melegedni? Érdemes a tüzet felszítani? Tehát elvileg a boszú hajt. Gyakorlatilag meg semmi. Talán csak a kíváncsiság. Szemlélni az emberi, elfi, selfi, vámpíri, démoni és a többi gyarlóságot. Megismerni a világot teljes valójában, hog legyen jó okom arra, hogy gyűlöljem ezt a pöcegödröt, ezt a Feledés határán lebegő kis földet. Kell ennél jobb indok?
- Nem. A kíváncsiság hajtja előre ezt a világot, és ez az egy sosem szűnik meg, akkor sem, ha valaki elér azt a hőn áhított bosszút. És eléggé gyűlölöd már?
- A világot? Nem, még nem eléggé. Még viszonylag keveset láttam belőle. Megakarom tapasztalni az emberi gyarlóság legmélyebb bugyrait. És téged, Loreena, mi hajt előre? A férjed védelme? Amellére királycsajszi szolgálata? A tündék érdekeinek képviselése?
Kérdezem tőle. Mondjuk lehet, hogy legalább a királynőt nem kéne becézni, meg csajszizni....de, csak nem sértődik be. Már mint, nem olyan típusnak tűnik. Nem...nem besértődött, csak felkuncog. Jól van, akkor ezen nem kell aggódnom.
-Vicces, hogy ezt kérdezed mert...hogy is mondják ezt? identitásválságban vagyok. Igen. Régen minden vágyam az volt, hogy a királynőt szolgáljam, ahogyan az anyám teszi, de már nem. A tündék érdekeit sem akarom képviselni, ez egy munka az embereknél, amit a nyakamba varrnak, ha akarom, ha nem, de annyi előnye volt, hogy bárhova mehetek Veroniát, mindenhol várnak barátok és sok helyen megfordulhattam...De saját célok....Fogalmam sincs. Talán megkeresem Azrael kardját, hogy messzire bedobhassam az óceánba. Olyan cél lenne, mint neked az a bizonyos bosszú. De egyelőre csak szeretnék a férjem mellett lenni, segíteni őt és szeretni, azt hiszem, erre több szüksége van, mint védelemre.
Rendesen meglepődtem azon, hogy Lory-nak nem kéne Azrael kardja. Hisz e körül forog mostanában olyan sok minden....Túl sok lény kutatja azt a hülye vasdarabot.
- Tehát neked se kéne az a hülye kard? Érdekes...mostanában úgy látszik, hogy mindenki azt a vacak vasdarabot hajkúrássza. De ettől tekintsünk el. A céljaid nemesek Lory. Megtalálni a szerelmet és kitartani mellette...becsülendő. A legszívesebben tudod, itt maradnék még egy kicsit, "vigyázni" rátok, bár valószínűleg akárki is támadna rátok, nekem esélyem se lenne ellene...de hülyeséget félre tenni...maradnék én szívesen, de tudod, a jellemem nem engedi...
- Nem tudnék vele mit kezdeni - válaszolja a kardos témára egy vállvonás kíséretében. - Egy ideig maradhatsz. Az otthon nem feltétlenül az, ahol folyton ott vagy, hanem ahova bármikor visszamehetsz. Majd szerzünk hamuban sült pogácsát. De ha tényleg mondtad, hogy vigyázni akarsz ránk...segíts Armin-nak kitalálni, mi van emögött az egész mögött, az nem feltétlenül a harcon múlik. Ki tudja, lehet Sharlotte is örülne neked.
Arcán pajkos vigyor jelenik meg. Én halkan sóhajtok. A szívem nem tudná elviselni azt. Már az, hogy Armin és Lory is barátnak tekint engem, túl sok nekem egyszerre...nem vállalom be egyelőre azt, hogy valami komolyabb viszonyba keveredjek Sárival, vagy akárki mással. Amikor valaki túl sokáig él magányban, nem adja fel azt olyan könnyen és nem is tudja, hogy mit kezdjen a kapcsolatokkal. Ez számunkra....ijesztőbb - már mint egy kapcsolat, egy új barátság - mint éjszaka átkelni egy kísértet járta temetőn, miközben húsz zombi farkas üldöz minket.
- Egyáltalán, Armin próbálja kitalálni, hogy mi van az egész mögött, vagy csak éli tovább a mindennapjait? Kutakodik, kérdezősködik, csinál egyáltalán valamit? Mi lett a merénylő, vagy merénylők holttestével, akik rátok támadtak? Elmenekült valaki?
Kissé lassítok a tempón, ismét magával ragadott a hév...aztán rájöttem, hogy Lory említette Sári nevét is.
- Sharlotte? Meg lehet bízni benne? Mióta van Armin mellett? Milyen kapcsolat volt közöttük a múltban? Túlzott professzionalizmussal próbálja rejtegetni a volt érzéseit? Vagy más van a dologban? miért néztél rá olyan furán egyszer-kétszer, amikor azt hitted, hogy senki se látja? A tested párszor befeszült...Eh, bocs, néha elragad a hév és a lendület.
~ Leginkább nagyon nem az én dolgom ez. Ez az  ő hármójuk dolga. Semmi közöm mindehhez...~
- Semmi baj. Megpróbálok sorba menni. Nem élte tovább az életét, két hónapot biztosan azzal töltött, hogy ezt az ügyet próbálta felderíteni, utána jött az esküvő, ami kicsit visszavetette a dolgot. De nem beszél velem róla, kerüli a témát, mint vámpír a napfényt. Az viszont biztos, hogy mindenkit megölt, aki ránk támadt. Sharlotte nagyon rég óta van vele...azt hiszem, volt köztük is valami, már a szó testi értelmében, de már jóval azelőtt vége volt, hogy én képbe kerültem volna. Armin feltétel nélkül bízik benne, én kevésbé, de nem személyes...Nem bízom senkiben aki abban a házban van, és túl könnyű mögém kerülni. Amúgy azért néztem rá furcsán, mert furcsák voltak a reakciói, tudod mosoly meg ezek, de ha nem erre gondolsz, akkor nem tudom mire. A testem feszülése pedig teljesen fizikai. Még húzódnak a hegeim, mélyre ment az éjgyilok.
Elraktározok minden egyes kis információt, amit Lory oszt meg velem. Egyelőre még fogalmam sincs, hogy ha felakarnám deríteni az ügyet, milyen nyomvonalon kéne elindulnom, de minél többet tudok, annál jobb. Armin-nal is beszélnem kell majd.
- Jól van, tehát elvileg Sharlotte-ban bízhatunk.
- Igen, benne elméletileg meg lehet bízni....remélem.
- De rajta kívül akkor túl sok selfben nem lehetünk száz százalékosan biztosak. Lehetséges, hogy még pár hetet tudok itt maradni Nebelwald-ban. Hisz, elég sokat utazgattam mostanában, megfáradtam, kell egy állandó hely, ahol kipihenhetem az utazás nyűgjeit. Hmmm...tereljük valami kellemesebb témára a beszélgetést?
Zárom le végül kurtán-furcsán ezt a részt. Egyértelmű volt, hogy Lóri már mást nem tud elmondani az esetről, s innentől kezdve teljesen felesleges lenne ezt a témát tovább forszírozni, biztos vagyok benne, hogy Ő se szívesen idézi vissza azon nap eseményeit, főleg, hogy ha ténylegesen meghalt.
-Elatha végül is tökéletesen alkalmas a pihenésre. Tereljük, azt hiszem, valóban jobb lesz, bár nem is tudnék többet mondani a dologról. Bár nem tudhatom, mikor érintünk kényelmetlen témát, de akkor most én kérdezek rólad. Miért pont bérgyilkos?
- Hmm...ezt a kérdést még sosem tették fel nekem. - lepődök meg a kérdésen és tényleg el is gondolkozok rajta. - Most várj, egy kicsit el kell gondolkoznom, mélyen magamba nézni. Azért nem a gyomrom mélyéig, csak a torkom mélyéig? Nem, az túl sekélyes. Kicsit mélyebbre. Tüdő mélyig? Neeem, meg van, a szívem mélyéig leások magamban - persze csak képletesen, mielőtt valaki megörülne annak, hogy itt vérfürdőt rendezek magamból - hogy választ adhassak eme nemes kérdésre.
Pár másodpercnyi szünetet tartok, ami intenzív homlokráncolással telik el.
- Ebben a világban az, aki nem forgatja a kardot - vagy tőrt, éjgyilkot, íjat, lándzsát, akármit - az az által pusztul el. Apám Holdőr volt, értett a fegyverforgatáshoz. Olyan akartam lenni, mint Ő. Egy nemes harcos, egy igaz katona. Aztán amikor meghalt az ikertestvérem, rájöttem, hogy a halálban semmi nemes nincs. Aztán amikor az apám is meghalt, bosszút esküdtem. Ölnöm kellett. De mi legyek? Katona? A katonákhoz tartozik az a tévképzet, hogy a jó ügyet szolgálják, hogy rendesek és elvekhez tartják magukat. De bennem sötétség tombolt és még tombol most is...És, át, a bérgyilkosok alakjához mindig is a sötétség társult képzetként, nem igaz? Meg amúgy, soha se voltam egy élvonalbeli játékos. A bérgyilkosok nem kerülnek szemtől-szembe az áldozataikkal, csak amikor már mindennek mindegy. Az egész egy türelemjáték, kifigyelni az áldozatot, kiismerni a szokásait...és a türelemben mindig jó voltam. És még vagy ezernyi okot fel tudnék sorolni, hogy miért lettem bérgyilkos. De leginkább azért, mert rájöttem, hogy az, amikor az áldozatod életét a kezedben tartod, az az igazi hatalom. És engem vont ez a fajta hatalom.
- Valóban, uralkodni élet és halál fölött a legnagyobb, amit az élők elérhetnek. Bár akkor miért nem a nekromancia? Az igazi hatalom végül is az, ha nem csak elvenni tudod venni az életet, hanem utána fel is keltheted...Ne érts félre, örülök, hogy nem vagy az, nem igazán kedvelem őket. A természet rendje az, ogy ami egyszer meghalt, az maradjon is úgy.
Az utolsó szavakat már nem hallottam. A fejem lüktetni kezdett, ahogy megpróbáltam visszafojtani az indulatokat. Pont Lory válasza közben ittam a vizes kehelyből, s amikor megkérdezte, hogy miért nem nekromágus lettem, nem bírtam megállni, hogy ki ne köpjem a szám tartalmát. A vízsugár alig pár centire kerülte el a velem szemben ülő elfet és hangosan placcsant a falon. A környező asztaloktól mindenki felénk figyelt, aztán meglátva az idegességtől vöröslő arcomat, hamar el is fordultak.
- Nekromancia??!! Az apámat egy nekromanta ölte meg. Utálok és gyűlölök és üldözök minden nekromantát, aki az utamba kerül. Ha kiderülne vagy rólad vagy Armin-ről, hog nekromanciát űztök vagy jó viszont ápoltok eggyel is, a barátságnak rögtön ége lenne....
Beszéd közben a hangom egyre jobban elhidegült, fenyegetőbbé vállt. Ijesztő volt, hogy egy ilyen ártatlan feltételezés is ilyen haragot váltott ki bennem. Mint ha a lelkemben forró tűztornádó gyúlt volna, s elpusztított volna minden érzelmi és értelmi korlátot. Úgy támadtam Lory-ra, mint egy vadállat. Aztán a vörös köd eloszlott olyan hirtelen, amilyen hirtelen jött.
- Oh, bocsi...elragadott a hév... - motyogtam magam elé bocsánatkérően, normális hangnemben.
Láttam Lory-n, hogy egy picit megijed a dühkitörésemtől, aztán végül Ő is lenyugodott.
- Ne haragudj, nem tudtam, hogy érzékeny pontra tapintottam. Én sem szívlelem őket, azért amit az előbb mondtam. Nem jó játszani a természet törvényeivel, mert igazi életet csak Ő adhat úgy is. A kreálmányaikból is jutott elég, igen csak beteg elmék. Szóval nem kell tartanod, egyikünk sem űzi ezt a tudományt és nem is fogja. Rajta akarsz bosszút állni?
- Előbb-utóbb bosszút állok. De arra fel kell készülnöm alaposabban. Azt akarom, hogy a halála olyan fájdalmas és lassú legyen, hogy könyörögjön a haláláért. Hogy lássam az utolsó csepp vérét is kifolyni. Szenvedést akarok, érted? Az Ő szenvedését.
Unottan és étvágya fosztottan turkálom a ragu maradékát. Alig maradt a tányérban valami. Többet úgy se tudtam volna enni, és hirtelen mehetnékem támadt.
- Úgy látszik, hogy túlontúl sötét téma felé terelődünk, nem igaz? Az ellenetek elkövetett merénylet, a necik meg az én bosszúm. További tervek?
- Mára vagy általában?
- Mára. Sosem tervezem meg a holnapom, lesz, ami lesz. Gondolom, Te elmész pihenni az edzés után.
- Nem egészen. - veszi elő ismét azt a szívfájdító mosolyát. - Kihasználom az időt, hogy a férjemnek dolga van és elmegyek házat keresni. Ő..nem igazán érti miért kell saját otthon, legalábbis még nem érti, úgy hogy nélküle vagyok kénytelen ezt intézni. De nem sürgős igazán, úgy hogy tudok alkalmazkodni a terveidhez.
- Az én terveimhez? Totál semmi tervem sincsen. Azt se tudom, hogy hova mentem, amikor Arrcy rám talált az utcákon. Szerintem bolyongok egy kicsit a városban, aztán majd kilyukadok valahol.
- Vissza is mehetünk a bérgyikosokhoz is...Tényleg, nem akartál sose csatlakozni a szervezethez? Kötöttség, persze, de talán még is könnyebb együtt, mint külön.
- Hát, elkísérhetlek házat venni, vagy külön is válhatunk. Bízzuk a vakszerencsére, nem igaz? De előbb: egy válasz. Sosem gondolkoztam azon, hogy csatlakozzak az Árnyakhoz. Nem a kötöttség tart vissza, hanem az, hogy nem bírok hosszabb időt társaságban tölteni. Én...hozzám jobban illik a magányos farkas szerepe. Illő névválasztás, nem igaz?
Menet közben előhalásztam erszényemből egy érmét. Végig simítottam a fémdarabon. Halvány mosoly játszadozott az ajkam körül. Amikor legutoljára dobáltam érméket, totál lerészegedtem és jó kis sztorikat meséltünk egymásnak. Most is feldobtam, s míg az érme pörgött, megosztottam Lory-val a játékszabályokat.
- Ha fej, elkísérlek. Ha írás, akkor külön válunk.
Az utolsó szóra az érme a tenyeremben landolt, s anélkül csaptam másik kezem kézfejére, hogy megnéztem volna, mi is az eredmény. Egy pillanatig még vártam, majd elhúztam a kezemet, hogy meglássam, milyen sorsot szán nekem az érme...

5Magánjáték: Madarat tolláról... Empty Re: Magánjáték: Madarat tolláról... Szer. Jan. 04, 2017 1:21 am

Gloria

Gloria
Klerikus
Klerikus

Bólintott, mikor a Vak Hollóra esett a férfi döntése, a főzésre pedig csak felkuncogott. Úgy tűnt máris van valami közös kettejükben… A tegezést is nyugtázta, végülis tényleg kellemesebb lesz úgy beszélgetni, és sosem kedvelte a hivataloskodást, főleg, hogy most elméletileg egy baráti csevejre készültek, nem pedig üzleti vagy diplomáciai tárgyalásra. Érdekes volt, hogy az utóbbi időben mennyire összefolyt a kettő az életében.
Éppen csak felhajtotta volna a csuklyáját, amikor meghallotta Cyne kommentárját hozzá. Egy pillanatig csak fürkészte a másik sápadt arcát, majd lassan és óvatosan eresztette vissza a vállára a ruháját.
Igaza van. Túlságosan is igaza, de vajon készen állok megküzdeni ezekkel az akadályokkal? Azt hittem tudom, mire vállalkoztam…
Nem számított rá, hogy pont a szószátyár bérgyilkostól fog jönni a bölcsesség, és arra sem, hogy a férfi szavai milyen könnyedén változtatták meg a döntését. Csak elfogadásra vágyott, még csak nem is tiszteletre vagy hódolatra, de még ezt a keveset is ki kellett vívnia, a sötét tündéknek pedig bele kellett nyugodniuk a helyzetbe előbb vagy utóbb. Az óvatosságnak ezen a szinten tényleg nem volt értelme. Így hát fedetlen fővel lépkedett a másik mellett a Vak Hollóba.
A helyen most is telt ház volt, mint ebben az időben mindig, noha nehéz volt ennél megfizethetőbb mégis patinás helyet találni Elathában. Egy teljesen átlagos kis asztal mellett telepedtek le, noha nem is nagyon volt választásuk. A bent ülők éppen csak egy pillanatra fordították feléjük az arcukat, volt, aki még ennyire sem vette a fáradtságot, de ez inkább megkönnyebbülés volt a hercegnének. Könnyedén telepedett le az egyik székre, köpenyét a támlára tette. Éppen csak egy pillantást vetett az étlapra, noha már fejből tudta… Elég sok időt töltött ezen a helyen, többnyire itt vett ki szobát, amikor Arminnal találkozgatott és a helyszín éppen Elatha volt, nem pedig valamelyik random sötét tünde település, ahol a herceg éppen utazgatott uralkodói teendőit intézve. Mivel ez töltötte ki minden idejét, és sosem maradt egy hétnél tovább sehol, ezért nem is volt állandó otthona, ahol legalább egy picit ő is berendezkedhetett volna. Ez volt az egyik, amin Loreena a lehető legsürgősebben változtatni akart. Csupán egy pillanatra tudtak bevillanni ezek az emlékek, amikor Cynewulf feltette az első, meglehetősen direkt kérdését. Felszínes társalgásra számított, semmitmondó témákkal, de úgy tűnt, ez a sötét tündét is annyira irritálná, mint ahogyan a nőt, főleg úgy, hogy volt, ami bökte a másik csőrét.
- Mi ez az egész? Közted és az Árnyak között?
Loreena egy pillanatra nem is értette a másik mire gondolt, de úgy tűnt nem tudta rendesen rejteni a feszültségét, sem a bizalmatlanságát, miközben kifelé jöttek a Névtelenek házából. Kedvtelenül húzta el a száját. Ezek szerint Armin nem mesélt még a barátjának az eseményekről, amit valahol megértett, de ő nem akart hazudni.
- Nos... Nem igazán tudom én sem. Valakik megpróbáltak minket megölni néhány hónapja, és Armin szerint a névteleneken kívül nem ismeri más a technikát, amit használnak, így jó eséllyel a közülük szervezte a dolgot valaki. Ennyit tudok, de hogy azóta mi van... Nem tudom, nem beszélgetünk róla.
- Korrumpálták volna az Árnyakat?
A nő vállat vont. Fogalma sem volt, egyszerűen túl sok volt a lehetőség, hogy mi történt pontosan vagy hogy miért…
- Nem hiszem. A férjem politikája sok sötét tündének túl...békés. Biztos, hogy az Árnyak között is van olyan, aki úgy látja, hogy jobb lenne valaki, aki vérrel akarja kivívni Nebelwald szabadságát, mert amit Armin csinál, az hatékony, de nem látványos. Nem kell ide korrupció, elég, ha belülről megszervezi valaki, aki már tag.
- Akkor is, arra gyanakodtok, hogy az Árnyak között vannak elemek, akik akár Armin akár a Te életedre történek. De akkor már ott van az is, hogy kiket vonhattak be a buliba? Hold Őrség? Netán a papság? Tanácsadók? Netán...külsősök? Valaki, akinek az a feladata, hogy közel kerüljön vagy a herceghez, vagy a feleségéhez, hogy kihasználva az óvatlan pillanatot, lesújthasson rá? Ha a Névtelenek tennék meg, és kiderülne, az nagyon nem tenne jót a presztizsüknek, hisz, ha egyszer már köpönyegforgatók, a későbbiekben se lehet megbízni bennük és elvesztik azt a politikai hatalmat, amit most bitorolnak. Tehát, nem lenne egyszerűbb felbérelni egy külsőst? Egy másik fejvadászt? Hisz, lényegében, nem csak az Árnyak között vannak fejvadászok...
Túlságosan jól értette mire célozgat Cyne, és amikor az közelebb hajolva méregette őt, ösztönösen húzódott hátra. Nem feltételezte, hogy felhozna ilyesmit a másik, hogyha valóban ezért próbálna hozzájuk közel kerülne de mégis… Akár ő is lehetne. Sőt, bárki, akivel barátkozni próbálnak, potenciális veszélyforrás lehet… Hirtelen hasít bele a felismerés, hogy Armint a legénybúcsúján is megtámadhatták volna, ha eléggé leitatják, noha abban már kételkedett, hogy sikerrel jártak volna. A herceg páratlan erejű harcos volt, amit a saját szemével látott, és ezt minden elfogultság nélkül is meg tudta állapítani, nem beszélve a holdpapok számtalan áldásáról, amik védték, hogy csatában se sérüljön meg.
- A herceget a nap minden órájában őrzi egy testőr, általában pont valamelyik magas rangú bérgyilkos, csak sose látod. Amikor megtámadtak minket, először ezt az őrt játszották ki, ezt pedig egy külsős aligha tudná megtenni. Az Árnyak pedig, ha Ők ültetnek egy új herceget a trónra, nem hiszem, hogy bárki merne pattogni miattuk, már ha kiderül valaha, hogy ők álltak a dolgok mögött. De valóban, azt én se tudom, hogy miért nem béreltek fel egy kurvát jóval korábban, nem lett volna nehéz dolga. Hogy ki lehet még benne...nem tudom. A Hold Őrök valószínűleg nem, Ő a vezetőjük és nyílt harcban nincs párja, így nem is lenne hasznuk. A papság és a tanácsadók...utóbbi elég valószínű, a férjem többnyire a szöges ellentétét csinálja annak, amit a tanácsosai mondanak.
Próbált magabiztosnak hangzani, de belül cseppet sem volt az. A herceg kerülte a témát mint a tüzet, azóta, hogy Loreena igent mondott a leánykérésre, és előtte kérdezgetett az ügyről. Tudta, hogy egyszer elő fog ez kerülni, és hogy törődniük kell vele, bár a lelke mélyén remélte, hogy a férje szépen csendben elintéz mindent… Még akkor is, ha tisztában volt vele mennyire naív dolog ezt hinni. A pincérlány érkezése szakította félbe őket. Lory is egy ragut kért cipóban, illetve mellé még egy kevés mézes gyümölcsöt, amit szándékában állt megosztani az asztaltársaságával, és még két kupa vörösbort is, hogy ne csak vizet igyanak.
- Tehát, akkor ez a magas rangú testőr olyan tuti jó, hogy csak az Árnyak tudnák őt kihasználni? mert az Árnyak az isten királyok és valaki, aki külsős, nem tudna rajta keresztül jutni? Túlzott arrogancia. Könnyen kijátszható. Nem kell valakinek a titkos klubhoz tartoznia ahhoz, hogy ilyet véghez vigyen. És mi van, ha valaki az Árnyakra akarta terelni a gyanút? Ha Armin már rájuk se tud támaszkodni, akkor lesz bajban. Egy testőr nem elég. Ez most egy kritikus időszak. Pont a Ti házasságotok miatt. Szerintem neked, Lory, több félni valód van, mint Armin-nak. Hozzál az elfek közül pár tagot, akikben feltétlenül megbízol. Armin-nak is alaposan el kéne gondolkoznia azon, hogy kiben bízhat meg. Ahhoz képest, hogy nem rég megtámadták, vígan iszogatott a kocsmában. Bárki megtámadhatta volna. Ha engem béreltek volna fel a megölésére, simán végzek fele. Túl lazán veszi a dolgokat. Az utcán is, amikor összetalálkoztunk, egyedül volt, az Árnyaktól is egyedül ment el. Nem azt mondom, hogy testőrökkel vegye körül magát, mert az a bizalmatlanság jele, és az pedig a gyengeségé. De sehova se engedd el egyedül!
Meglepetten nézett a sötét tündére. A felelőtlen iszogató aranyifjú álcája mögött egy igen megfontolt férfi képe kezdett kibontakozni, rávilágítva olyan problémákra, amik nyílvánvalók voltak, eddig mégsem törődtek velük. Így viszont, hogy mások is látták ezeket a gondokat már nem söpörhették többé őket a szőnyeg alá. Egyetlen dolgot nem értett csak, hogy Cynewulfot mégis miért érdekli mindez? Egy szabadúszó bérgyilkos azt öli meg, akiért fizetnek, és egyszer kocsmázott a herceggel, aki fizette minden fogyasztását, és úgy döntött, hogy barátok lesznek, de azt nem kérdezte meg, hogy Cyne-nak erről mi a véleménye. Mégis úgy tűnt, valami furcsa és megmagyarázhatatlan oknál fogva, hogy a férfi is törődött velük… Vajon sötét tündék között így alakulnának a barátságok? Létezhetnek egyáltalán egy pillanat alatt kialakuló kötelékek? Talán megint csak túl sokat gondolt a dolgok mögé.
- Igazad van abban, hogy az arrogancia gyengeség, de ha ennyire képzett bérgyilkos csapat működik Nebelwald-ban, az nagyon nagy baj. Ami az én részemet illeti és a félnivalómat...A merénylet mondjuk úgy, részben sikeres volt. Armin azért él, mert beálltam az éjgyilok útjába és én viszont nem éltem túl. Nagyjából két percig voltam ténylegesen halott, legalábbis a druida szerint, aki meggyógyított, így vagy azt hiszik, hogy képes vagyok feltámadni, vagy azt, hogy sebezhetetlen vagyok, harmadik lehetőség pedig, hogy nem elég képzettek és valaki valamit elszúrt. Ha pedig tündéket hoznék ide magam köré, azt pedig a sötét tündék vehetik úgy, hogy a fajtám már élni se hagy benneteket és beszivárog mindenhova. Nem akarok itt nemes tündéket látni, mert, ha ezt megteszem, tényleg soha nem fogok tudni beilleszkedni.  
Nem mutathatott félelmet, ezt már a csuklyás kis közjáték is igazolta, a nemestündék behozása pedig ezt sugározná. Hogy fél, és hogy természetesen a saját országa kezére játsza a Köderdőt, és mindenki ujjal mutogathatna rá, hogy ők megmondták… Ezt egyedül kellett megoldaniuk, és hogyha védelemre is volt szüksége, olyan sötét tündét kellett maga mellé vennie, akiben megbízhatott, és aki velük értett egyet. Közben megérkezett az étel és az ital is, amit kedvesen köszönt meg a pincérlánynak, majd maga elé is húzta a tányérját, miközben folytatta.
- Armint viszont én se tudom megakadályozni abban, hogy ne azt tegye, amit akar. Mutatni akarja, hogy nem fél senkitől és egyébként tényleg nem ismerek senkit, aki szemtől-szembe párja lenne, akkor se, ha részeg. Akkor lehet megölni, ha alszik...Én viszont olyankor mellette vagyok és már jó ideje nem vagyok képes aludni. De azt nem akadályozhatom meg, hogy oda menjen, ahova akarjon és amikor Ő akarjon és valójában nem is akarom. Nem akarom, hogy a házasságát béklyónak érezze. Miért foglalkoztat téged ez az egész?
Tette fel végül a számára legfontosabb kérdést. Őszintén kíváncsi volt a válaszra.
- Jól van, ez lényegében tényleg nem az én dolgom, csupán az aggodalom szól belőlem. Hogy miért foglalkoztat engem? Annyira furcsa lenne, hogy engem bármi is foglalkoztasson? Végül is, részben igazad van. Legtöbbször nem érdekel engem semmi és senki sem. Az én életem folyamatos rohanásból telik, soha se töltök pár napnál több időt egy helyen. Olyan vagyok, mint a hegyoldalon lepattogó kavicsdarab, vagy mint a szél szárnyán utazó virágmag...vagy tudja a fene, a lényeg, hogy érted a hasonlatot. Hosszú évek tapasztalata áll mögöttem, így aztán, ha találkozok valakivel, akkor elsőre meg tudom állapítani általában, hogy érdemes-e a bizalmamra, avagy sem. Arrmax ilyen volt, Te is ilyen vagy Lóri. Érzem, vagy legalábbis sejtem, hogy Armin valami jót akar csinálni. A szívem bekérgesedett, a lelkem nyomorék... de... néha még nekem is lehetnek jó pillanataim, nem igaz? Tehát: Armin jót akar tenni, én meg nem akarom, hogy ezt bárki vagy bármi is megakadályozza. Fogjuk fel ezt megváltás-félekép. Az én Megváltásom, hogy részt veszek valamiben, még ha csak közvetve is, ami több egyed vagy egyén javát szolgálja. Nem tudom, hogy érted-e, mire akarok kilyukadni, nehéz mindezt megfogalmazni.
A férjét mindig is csak az érdekes „emberek” foglalkoztatták, így várható volt, hogy az egyelőre egyetlen barátja is az lesz, de nem gondolta volna, hogy ennyire. Nem tudhatta, hogy érdemes-e a bizalmukra, hiszen ezt csak az idő és a felmerülő gondok dönthették el, de a zsigereiben mélyen valahogy úgy érezte, hogy Cyne megérdemel legalább egy esélyt erre a bizonyos bizalomra. Persze hazudhatott is, ahogyan mindenki, lehetett tökéletes játszó színész, mégsem akarta ezt gondolni. Hinni akart benne, hogy a másik igazat mond és a tényleges érzéseit fogalmazta meg, mégha kicsit nehézkesen is. Talán maga sem értette ezeket az érzéseket, és ezért nem is lehetett rendesen szavakba önteni, de Loreena nagyjából tudta, hogy mit akar mindezzel.
- Értem a hasonlatot, és azt hiszem, azt is, mire akarsz kilyukadni. Ami azt illeti, jól esik az aggodalmad. - engedett meg magának egy halvány mosolyt. - De erről a témáról nem tudok sajnos többet mondani, hiába szeretnék. Az biztos, hogy a férjemnek nagy szüksége van arra, hogy legyen mellette valaki, akiben megbízhat és aki nem azért van mellette, mert az a dolga. Egyedül kevés vagyok...és bár még nem ismerjük egymást túl jól, valamiért úgy érzem, hogy örülnék, ha Te is ilyen lennél, szóval fogalmazhatunk úgy, hogy a megérzés kölcsönös.
Odakoccintotta a kupáját Cyne-éhoz, majd belekortyolt a borba.
- De most mesélj Te. Nem baj, ha estig itt ülünk...Azok vándorolnak folyton, akik keresnek valamit. Mit keresel?
- Nem keresek senkit. A bosszú kivételével. Bosszút állni apám gyilkosság. De mi van akkor, hogy ha egyszer a motiváció már nem elég, amikor a bosszú elhalványodott? a parazsak mellett lehet melegedni? Érdemes a tüzet felszítani? Tehát elvileg a bosszú hajt. Gyakorlatilag meg semmi. Talán csak a kíváncsiság. Szemlélni az emberi, elfi, selfi, vámpíri, démoni és a többi gyarlóságot. Megismerni a világot teljes valójában, hogy legyen jó okom arra, hogy gyűlöljem ezt a pöcegödröt, ezt a Feledés határán lebegő kis földet. Kell ennél jobb indok?
- Nem. A kíváncsiság hajtja előre ezt a világot, és ez az egy sosem szűnik meg, akkor sem, ha valaki elér azt a hőn áhított bosszút. És eléggé gyűlölöd már?
- A világot? Nem, még nem eléggé. Még viszonylag keveset láttam belőle. Megakarom tapasztalni az emberi gyarlóság legmélyebb bugyrait. És téged, Loreena, mi hajt előre? A férjed védelme? Amellére királycsajszi szolgálata? A tündék érdekeinek képviselése?
Felnevetett. Részben Amelie új becenevére, amit senki más nem engedett volna meg magának Cyne-on kívül, részben azért, mert a férfi az első problémája után tökéletes érzékkel tapintott rá a másik nagy gondjára is, amit meg kellett oldani, de egyelőre nem érezte úgy, hogy képes lenne rá.
-Vicces, hogy ezt kérdezed mert...hogy is mondják ezt? identitásválságban vagyok. Igen. Régen minden vágyam az volt, hogy a királynőt szolgáljam, ahogyan az anyám teszi, de már nem. A tündék érdekeit sem akarom képviselni, ez egy munka az embereknél, amit a nyakamba varrnak, ha akarom, ha nem, de annyi előnye volt, hogy bárhova mehetek Veroniát, mindenhol várnak barátok és sok helyen megfordulhattam...De saját célok....Fogalmam sincs. Talán megkeresem Azrael kardját, hogy messzire bedobhassam az óceánba. Olyan cél lenne, mint neked az a bizonyos bosszú. De egyelőre csak szeretnék a férjem mellett lenni, segíteni őt és szeretni, azt hiszem, erre több szüksége van, mint védelemre.
Hiszen az ígéret szép szó, és ő megígérte annak a vén mélységinek, hogy bedobja a kardját az óceánba ha egyszer megtalálja, hogy többé ne folyjon vér miatta… Meg egyébként is, ugyanakkor nem hallotta hírét azóta sem… Kénytelen hát várni, de lépni fog, ha eljön az idő, hacsak Androméda meg nem előzi. Ebben a csónakban azóta is csak ketten ülnek, és remélte, hogy ez így is marad. A Blighted Fallsban történtek volt az egyetlen titka Armin előtt, de még neki sem akarta elmondani, hogyha nem volt feltétlenül muszáj. Erről persze az asztaltársasága semmit sem tudhatott.
- Tehát neked se kéne az a hülye kard? Érdekes...mostanában úgy látszik, hogy mindenki azt a vacak vasdarabot hajkurássza. De ettől tekintsünk el. A céljaid nemesek Lory. Megtalálni a szerelmet és kitartani mellette...becsülendő. A legszívesebben tudod, itt maradnék még egy kicsit, "vigyázni" rátok, bár valószínűleg akárki is támadna rátok, nekem esélyem se lenne ellene...de hülyeséget félre tenni...maradnék én szívesen, de tudod, a jellemem nem engedi...
- Nem tudnék vele mit kezdeni. - vonta meg a vállát, és engedte, hogy a másik értse ahogy akarja, hogy nincsenek céljai vele, vagy hogy akkor sem tudja használni amikor nála van, elvégre kipróbálta... És nem is számított, mert mindkettő igaz volt.
- Egy ideig maradhatsz. Az otthon nem feltétlenül az, ahol folyton ott vagy, hanem ahova bármikor visszamehetsz. Majd szerzünk hamuban sült pogácsát. De ha tényleg komolyan mondtad, hogy vigyázni akarsz ránk... Segíts Arminnak kitalálni mi van emögött az egész mögött, az nem feltétlenül a harcon múlik. Ki tudja lehet Sharlotte is örülne neked. - vigyorodott el. Eszébe jutott, hogy milyen mókás lenne, ha Cyne és Sharlotte egymásra találnának a végén, és ők is mind boldogok lehetnének… Persze ez ismét egy naív álom volt, ráadásul nem olyan, amibe akár csak picit is beleszólása lett volna.
- Egyáltalán, Armin próbálja kitalálni, hogy mi van az egész mögött, vagy csak éli tovább a mindennapjait? Kutakodik, kérdezősködik, csinál egyáltalán valamit? Mi lett a merénylő, vagy merénylők holttestével, akik rátok támadtak? Elmenekült valaki?
Cyne kicsit túlságosan is beleélte magát a kérdezősködésbe, de utána visszafogta magát, és inkább visszatért Sharlottehoz.
- Sharlotte? Meg lehet bízni benne? Mióta van Armin mellett? Milyen kapcsolat volt közöttük a múltban? Túlzott professzionalizmussal próbálja rejtegetni a volt érzéseit? Vagy más van a dologban? miért néztél rá olyan furán egyszer-kétszer, amikor azt hitted, hogy senki se látja? A tested párszor befeszült...Eh, bocs, néha elragad a hév és a lendület.
- Semmi baj. Megpróbálok sorba menni. Nem élte tovább az életét, két hónapot biztosan azzal töltött, hogy ezt az ügyet próbálta felderíteni, utána jött az esküvő, ami kicsit visszavetette a dolgot. De nem beszél velem róla, kerüli a témát, mint vámpír a napfényt. Az viszont biztos, hogy mindenkit megölt, aki ránk támadt. Sharlotte nagyon rég óta van vele...azt hiszem, volt köztük is valami, már a szó testi értelmében, de már jóval azelőtt vége volt, hogy én képbe kerültem volna.- eszébe jutott, hogy az első talákozásukkor a nő lenézően ágyasnak titulálta, és hogy mennyire nem tetszett neki, amikor ketten kellett legyőzniük azt a démont, és a herceg parancsára védelmeznie őt… De ez már a múlthoz tartozott, és nem úgy tűnt, mintha a nő bármiféle ellenérzést táplált volna iránta azóta. Bár sosem lehetett tudni. - Armin feltétel nélkül bízik benne, én kevésbé, de nem személyes... Nem bízom senkiben, aki abban a házban van, és túl könnyű mögém kerülni. Amúgy azért néztem rá furcsán, mert furcsák voltak a reakciói, tudod mosoly meg ezek, de ha nem erre gondolsz, akkor nem tudom mire. A testem feszülése pedig teljesen fizikai. Még húzódnak a hegeim, mélyre ment az éjgyilok.
- Jól van, tehát elvileg Sharlotte-ban bízhatunk. - nyugtázta a férfi, vagy legalábbis napolta a kérdést, hogy mi van, ha mégsem.
- Igen, benne elméletileg meg lehet bízni....remélem.
- De rajta kívül akkor túl sok selfben nem lehetünk száz százalékosan biztosak. Lehetséges, hogy még pár hetet tudok itt maradni Nebelwald-ban. Hisz, elég sokat utazgattam mostanában, megfáradtam, kell egy állandó hely, ahol kipihenhetem az utazás nyűgjeit. Hmmm...tereljük valami kellemesebb témára a beszélgetést?
- Elatha végülis tökéletesen alkalmas a pihenésre. - zárta le ő is a témát. Örült volna ha Cyne marad még egy kicsit velük, de nem akarta tartóztatni. Voltak a világban nyughatatlan lelkek, akik szüntelen keresgéltek, még ha maguk sem tudták micsodát, és sosem tudtak hosszabb helyen megmaradni. Ugyanis hiába mondta a férfi, hogy csak látni akarja a világ mocskát, akkor is volt valami, amit tudta nélkül is kutatott. Talán pont a gyémántot a szemétben. - Tereljük, azt hiszem valóban jobb lesz, bár nem is tudnék többet mondani a dologról. Bár nem tudhatom mikor érintünk kényelmetlen témát, de akkor most én kérdezek rólad. Miért pont bérgyilkos?
- Hmm...ezt a kérdést még sosem tették fel nekem. Most várj, egy kicsit el kell gondolkoznom, mélyen magamba nézni. Azért nem a gyomrom mélyéig, csak a torkom mélyéig? Nem, az túl sekélyes. Kicsit mélyebbre. Tüdő mélyig? Neeem, meg van, a szívem mélyéig leások magamban - persze csak képletesen, mielőtt valaki megörülne annak, hogy itt vérfürdőt rendezek magamból - hogy választ adhassak eme nemes kérdésre.
Egy pillanatnyi szünetet tartott, de a hercegné nem tudta eldönteni, hogy valóban gondolkozik, vagy csupán a teátrális előadásmód kedvéért iktatta be azt. Mindenesetre tökéletes volt arra, hogy a nő kiigya a kupája maradékát.
- Ebben a világban az, aki nem forgatja a kardot - vagy tőrt, éjgyilkot, íjat, lándzsát, akármit - az az által pusztul el. Apám holdőr volt, értett a fegyverforgatáshoz. Olyan akartam lenni, mint Ő. Egy nemes harcos, egy igaz katona. Aztán amikor meghalt az ikertestvérem, rájöttem, hogy a halálban semmi nemes nincs. Aztán amikor az apám is meghalt, bosszút esküdtem. Ölnöm kellett. De mi legyek? Katona? A katonákhoz tartozik az a tévképzet, hogy a jó ügyet szolgálják, hogy rendesek és elvekhez tartják magukat. De bennem sötétség tombolt és még tombol most is....És, hát, a bérgyilkos alakjához mindig is a sötétség társult képzetként, nem igaz? Meg amúgy, soha se voltam egy élvonalbeli játékos. A bérgyilkosok nem kerülnek szemtől-szembe az áldozataikkal, csak amikor már mindennek mindegy. Az egész egy türelemjáték, kifigyelni az áldozatot, kiismerni a szokásait...és a türelemben mindig jó voltam. És még vagy ezernyi okot fel tudnék sorolni, hogy miért lettem bérgyilkos. De leginkább azért, mert rájöttem, hogy az, amikor az áldozatod életét a kezedben tartod, az az igazi hatalom. És engem vont ez a fajta hatalom.
Ismét meglepődött, hogy a férfi mennyit tudott beszélni magáról, de még inkább azon, hogy ennyire nyíltan tette mindezt. Semmi szépítés, semmi mentegetőzés, csak a helyzet a maga tiszta valójában, és ez üdítően hatott rá is. Az alakoskodást és a terelést sosem szerette, ám sokszor volt inkább a háttérben az, hogy az illető magával sem volt tisztában… Cyne viszont úgy tűnt, hogy teljesen tisztában van önnön motivációival, és szégyen nélkül vállalta fel.
- Valóban, uralkodni élet és halál fölött a legnagyobb, amit az élők elérhetnek. Bár akkor miért nem a nekromancia? Az igazi hatalom végül is az, ha nem csak elvenni tudod venni az életet, hanem utána fel is keltheted...Ne érts félre, örülök, hogy nem vagy az, nem igazán kedvelem őket. A természet rendje az, hogy ami egyszer meghalt, az maradjon is úgy.
Maga sem hitte, hogy ennyire érzékeny pontra tapintott, ameddig a bérgyilkos fel nem robbant, képletesen szólva. Úgy robbant ki belőle a harag mint az Eisspitzből a nefilimek, legalábbis hirtelen nem jutott eszébe semmi nagyobb és fényesebb. Hirtelen megbánta, hogy felhozta a témát…
- Nekromancia??!! Az apámat egy nekromanta ölte meg. Utálok és gyűlölök és üldözök minden nekromantát, aki az utamba kerül. Ha kiderülne vagy rólad vagy Armin-ről, hogy nekromanciát űztök vagy jó viszont ápoltok eggyel is, a barátságnak rögtön vége lenne....
Háborúdémont megszégyenítő dühöt látott a tengerkék szemekben, amik egyszerre voltak ijesztőek mégis fájdalmasak. Loreena igyekezett összehúzni magát valamennyire ösztönösen is, pár arc feléjük fordult, hogy mégis min veszekednek, ám amilyen gyorsan jött a vihar annyira gyorsan el is ült, amikor Cyne végül rájött, hogy hol is van és hogy valószínűleg nem akarták bántani.
- Oh, bocsi...elragadott a hév...
A lovagnő egy pillanatig még kereste a hangját, de elég hamar összekapta magát, hogy megszólaljon. Így mondjuk érthetővé vált, hogy miért is nem fordult a férfi a nekromancia felé…
- Ne haragudj, nem tudtam, hogy érzékeny pontra tapintottam. Én sem szívlelem őket azért, amit az előbb mondtam. Nem jó játszani a természet törvényeivel, mert igazi életet csak Ő adhat úgy is. A kreálmányaikból is jutott elég, igen csak beteg elmék. Szóval nem kell tartanod, egyikünk sem űzi ezt a tudományt és nem is fogja. Rajta akarsz bosszút állni?
Próbálta kicsit nyugodtabb vizek felé terelni a beszélgetést az előbbi után, noha nem volt benne biztos, hogy ez sikerülhet.
- Előbb-utóbb bosszút állok. De arra fel kell készülnöm alaposabban. Azt akarom, hogy a halála olyan fájdalmas és lassú legyen, hogy könyörögjön a halálért. Hogy lássam az utolsó csepp vérét is kifolyni. Szenvedést akarok, érted? Az Ő szenvedését.
Lassan mindkettejük tányérjából elfogyott az étel, a kupáikból pedig az ital.
- Úgy látszik, hogy túlontúl sötét témák felé terelődünk, nem igaz? Az ellenetek elkövetett merényleg, a necik meg az én bosszúm...További tervek?
- Mára, vagy általában?
- Mára. Sosem tervezem meg a holnapom, lesz, ami lesz. Gondolom, te elmész pihenni az edzés után.
- Nem egészen. - mosolyodott el. - Kihasználom az időt, hogy a férjemnek dolga van és elmegyek házat keresni. Ő... nem igazán érti miért kell saját otthon, legalábbis még nem érti, úgyhogy nélküle vagyok kénytelen ezt intézni. De nem sürgős igazán, úgyhogy tudok alkalmazkodni a te terveidhez.
- Az én terveimhez? Totál semmi tervem sincsen. Azt se tudom, hogy hova mentem, amikor Arrcy rám talált az utcákon. Szerintem bolyongok egy kicsit a városban, aztán majd kilyukadok valahol.
- Vissza is mehetünk a bérgyikosokhoz is...Tényleg, nem akartál sose csatlakozni a szervezethez? Kötöttség, persze, de talán még is könnyebb együtt, mint külön.
- Hát, elkísérhetlek házat venni, vagy külön is válhatunk. Bízzuk a vakszerencsére, nem igaz? De előbb: egy válasz. Sosem gondolkoztam azon, hogy csatlakozzak az Árnyakhoz. Nem a kötöttség tart vissza, hanem az, hogy nem bírok hosszabb időt társaságban tölteni. Én...hozzám jobban illik a magányos farkas szerepe. Illő névválasztás, nem igaz?
Közben fizettek, és kisétáltak a fogadó elé. Menet közben Cyne elővett egy érmét. Ismerős volt Loreenának, hiszen a férfi az esküvőjükön hagyott nászajándékot is a hordók mellett, amiket csapra vert, és Armin valami hasonlót kapott tőle a tivornyájuk emlékére. A férje röviden magyarázta el a történetét, már amennyire emlékezett belőle, de gyanította, hogy most nem kezdenek el kínos sztorikat mesélni egymásnak.
- Ha fej, elkísérlek, ha írás, akkor külön válunk.
A sötét tünde feldobta az érmét. Megbabonázva nézte, ahogyan pörgés közben megcsillan rajta a napfény, végül visszaesett a férfi tenyerébe, aki egy pillanatnyi hatásszünet után el is húzta a kezét. A lány belepillantott, várva, hogy hogyan is folytatódik a napjuk…

6Magánjáték: Madarat tolláról... Empty Re: Magánjáték: Madarat tolláról... Pént. Jan. 20, 2017 9:43 pm

Crispin Shadowbane

Crispin Shadowbane
Éjvándor
Éjvándor

Figyeltem, ahogy az érme pörgött a levegőben. Tudtam, hogy mit akarok, s reméltem, hogy nem kell csalnom. A gyér világítás fénye megcsillant a kis fémdarabon, s közben minden mást kizártam az elmémből. Aztán a korong leérkezett a kezemre. Vetettem rá egy gyors pillantást, s megengedtem magamnak egy halvány félmosolyt: írás, különválás. Pont, ahogy akartam. Nem mint ha nem élveztem Lory társaságát, azonban neki is van még dolga a mai napra, meg nekem is. Bár ha kérdezték volna, egyet se tudtam volna felsorolni, de mindig is jól tudtam improvizálni. Tekintetemet a hercegnére szegeztem, majd megvontam a vállam.
- Úgy látszik, hogy a Sors, vagy hogy hívják az emberek, nem akarja, hogy tovább élvezzük egymás társaságát.
Jegyzem meg, majd felpöckölöm az érmét, félúton elkapom a levegőben és vissza csúsztatom az erszényembe, ahonnan előhalásztam. Intettem a pincérlánynak, aki rögtön elértette a célzást és odajött az asztalunkhoz. Pár váltó csúszott a markába, kicsivel több is, mint amennyi a vacsora ára, de én egy jófej, kedves emberke vagyok, aki mindig ad egy kis borravalót a szép leányzóknak...s csak reménykedem, hogy tényleg borra költik s nem valami alkoholmentes italra. Azt nem élné túl gyenge, csöpp kis szívem. Miután a lány távozott, kitoltam magam alól a széket. Megvártam, míg a vacsora partnerem is feláll, majd elindultam az ajtó felé. Szélesre tártam azt, és előre engedtem a lovagnőt. A benti levegő után felüdülés volt friss levegőt szívni, ami elegyedett a bentről kiszűrődő kellemes kajaillattal. Figyeltem az elhaladó selfeket, miközben egy pillanatig csendesen álldogáltunk egymás mellett. Halk sóhaj tört elő belőlem.
- Remélem, hogy a közel jövőben még összefutunk valahol. Ha keresnétek, szerintem valamelyik kocsma környékén megtaláltok...vagy én talállak meg titeket valami teljesen alkalmatlan pillanatban. Na jó, azért remélhetőleg nem éppen egy olyan pillanat kellős közepén...az még számomra is ciki lenne, és tuti hogy nekem esnétek mindketten, s nem az örömötökben.
Motyogom magam elé a végét már, kis vállvonogatások kíséretében. Arr tuti hogy kardot rántana ha épp sexy time-kor esnék be az ajtón, Lory pedig az ágy alól előkapott íjjal lövöldözne rám. Tény és való, hogy elég érdekes lenne abból a helyzetből menekülni, s valószínűleg utána nem lenne több ingyen átiszogatott este. Megvártam Lory válaszát, majd:
- Akkor én megyek is tovább. Sok sikert a háznézegetéshez, s kívánom, hogy találd meg a számodra legmegfelelőbbet. Hisz egy kis önállóság mindenkinek kell, ezt még a drága Őfelségességessegge se tagadhatja meg. Akkor hát, további eseménytelen és nyugalmas, Cyne-talan napot kívánok Lady Loreena. Vagy hercegné? Nem tudom, hogy illik hercegcsajszikkal beszélni. Majd egyszer megtanítotok rá...bár nem vagyok valami túl fogékony az ilyen szociális izékre, de ki tudja, pár nap a börtönben, kikötözve a falhoz Sári gondos kezei alatt...Csodák történhetnek -vonok vállat merengve.
Miután szétváltunk, megvártam, míg Lory eltávolodik tőlem, közben úgy tettem, mint ha a házakat nézegetném, majd gyorsan behúzódtam egy sikátorba, s az Ő utcájával párhuzamosan haladtam tovább biztonságos távolságból, hog addig szemmel tartsam őt, míg ismét biztonságban nem lesz Armin karjaiban. Vajon én mikor leszek biztonságban bárki karjaiban is?

7Magánjáték: Madarat tolláról... Empty Re: Magánjáték: Madarat tolláról... Csüt. Jan. 26, 2017 11:38 am

Gloria

Gloria
Klerikus
Klerikus

Szinte megbabonázva nézte, ahogyan a lámpások fénye időnként megcsillan a levegőben pörgő érmén, ami a további sorsukat volt hivatott eldönteni. Legalábbis aznapra. Végül Cyne elvette a kezét az érméről, ami egyértelműen és kérlelhetetlenül jelezte az elválást. Talán első találkozásnak elég is volt ennyi, egy rövid ismerkedés, felszíves beszélgetés, ami végül mélyebbre sikeredett, mint szokás volt vagy mint illett volna. Úgy tűnt a felszínes, bálokra jellemző csevej egyiküknek sem volt igazán kenyere. Bólintott. Akkorhát külön.
Megvárta, amíg a férfi kifizeti a két tál ragut és a bort, majd felállt és felvette a köpenyét. Már nyúlt volna ismét a csuklyája felé, ösztönösen, ahogyan más begombolja a kabátját de még időben felismerte a mozdulatot, és megállította. Bár nem ez volt a legnagyobb tanulság a délutánban, de tény, hogy ez hozta a leggyorsabb és leglátványosabb változást.
Egymás mellett léptek ki Elatha utcájára. Szerette volna nyüzsgő forgatagként látni, de túl korán volt még ahhoz. Ez a város akkor ébredt fel, amikor lement a Nap, és a Hold kezdte meg uralmát a csillagok és Veronia népe felett. Egyszer ezt is meg fogja szokni, és talán ő is át fog állni éjszakai életmódra, és ebben nagy segítségére volt, hogy nem tudott nyugodt, mély álomba szenderülni. Tudta, hogy nem egészséges, és hogy egyáltalán nem a boldogság az, ami ébren tartja, hanem hogy egyszerre félt, hogy meglepik őket álmukban, de attól a mély fekete sötétségtől is rettegett, ami az álmok fátylán túl várta, cuppogó csápokkal és maró vizekkel. Most viszont kapóra jött, és örült is, hogy tudta, hacsak megnyikordul a padló fel fog riadni, és ha kell újra megtudja majd védeni a szerelmét.
- Nem hiszem, hogy gondot fog okozni, hogy megtaláljunk. - mosolygott rá Cynewulfra. - De gyere nyugodtan bármikor, már amikor majd lesz hova. Biztos lesz vendégszobánk, amit kisajátíthatsz majd, és ha alkalmatlan pillanatban jönnél, hát megvárhatod ott amíg végzünk. - kuncogott fel. Mi a fenét művel? Nem szokott ennyire nyíltan, ennyire lazán beszélni erről, csak Arminnal, de vele csinálja is… Talán ez a sötét tündék lazaságának a hatása. Még nem látta, hogy bármi olyan dologból, ami természetes ügyet csináltak volna, még annyira sem, mint ők, nemestündék. Végül elengedte a dolgot. sosem volt végülis az a merev, elpirulós szende szűzlány, ezt meghagyta a királynőnek.
Végül eljött a búcsú ideje is.
- Hallottad már a kifejezést, hogy vak vezet világtalant? Pont olyan lenne, ha mi próbálnánk téged etikettre oktatni. A Lady Loreena tökéletesen megfelelő, de ha elhagyod a lady-t nem bánom azt sem. Viszlát, Cyne, további jó bolyongást, és látogass meg minket gyakran!
Hirtelen ötlettől vezérelve adott egy apró puszit a másik fehér képére, majd búcsút intve vette az irányt Elatha gazdagabb negyede felé. Nem akart fényűző palotát, de mikor számba vette, hogy mi mindennek kell majd hely nem egyezhetett ki egy aprócska kunyhóval sem. Legalább négy hálószoba kellett, egy a vendégeknek, kettő a gyerekeknek… De egyelőre az is vendégeknek…
Érezte a háta közepén, hogy figyelik, de folyamatosan érezte, mióta csak ideköltözött a városba. Nem tulajdonított neki túl nagy jelentőséget, arra pedig álmában sem gondolt volna, hogy új őrangyala lett, aki inkább mondta azt, hogy elmegy, hogy csendben vigyázhasson rá, láthatatlan ellenségekkel harcolva. Igazán hálás lett volna neki… De nem tudott róla.

8Magánjáték: Madarat tolláról... Empty Re: Magánjáték: Madarat tolláról... Csüt. Jan. 26, 2017 11:46 am

Azrael

Azrael
az Égi Kovács
az Égi Kovács

Nos Armin herceg kis trükkje ugyan nem vált be, de igen érdekes szálakat sikerült bontogatnotok és karakterelemeket megmutatnotok. Remek játék volt, jár a fejenkénti 100 TP.

https://questforazrael.hungarianforum.net

Ajánlott tartalom



Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.