Szótlanul meneteltünk, sűrűn körbepillantva ellenőriztem közben, hogy nem ér-e minket támadás. Se a figyelmemet, se a kardomat nem engedtem lankadni egy pillanatra sem, viszont végül békésen érkeztünk meg a fatelepre, és azon belül is a fűrészházba. A nyitott csapóajtó engem meglepett, de egyelőre nem tettem mást, csak felé szegeztem a kardom hegyét.
Eldr... ismételtem el magamban, hogy el ne felejtsem, ha kelleni fog.
- Különös. Sosem szokott nyitva lenni. - mondta az egyik túsz, aztán a nővérére nézett.
- Lari, te hagytad nyitva? - de az csak vállat vont, és megrázta a fejét.
- Ki van még veletek? - Kérdezte a félangyal összeráncolt szemöldökkel. Egy fiú sietett fel a csapóajtótól, látszólag elég sérülten, amikor felért, térdre esett, és ráült a sarkára. Megvártam, amíg a nefilim választ kap a kérdésére:
- Ki vagy?... Mi történt? Egyelőre csak feszülten figyeltem.
- Kérlek... segítsetek... Lenn... lenn van a főnökük - Mondta lihegve, majd vett egy nagy levegőt, hogy enyhítse a légszomját.
- Nem juthat ki … Képes irányítani a töviseket, és többen is vannak. A főnök neve Logair, de van egy tünde nő, aki az oldalunkon van, Eile - Fújt egyet.
- A főnökük a fénylevelet akarja megszerezni, hogy korlátlan legyen a hatalma. - Loegair. – Javította ki az egyik tünde nő.
- És Drystan ezt tudja jól, ugye?Mielőtt bármit is szólhattam volna, a nefilim akcióba lendült, és kiütötte a saját foglyát. Ezen a napon engem már, úgy hittem, semmi nem tud meglepni, azonban ez azért felrántotta a szemöldököm a magasba. Ettől függetlenül viszont ez megtörtént, a félangyalt már meg se próbáltam megfejteni, csak egy kérdésem maradt:
- Mik azok a fénylevelek?- Elvileg Hildrun és a lelkésznő alkották közösen. Egyszerre szent és természeti ereklye. - Válaszolt a kicsit kifulladt srác. Hildrun csinálta? Bár nem ismertem a nőt, de ezek szerint bőven erősebb, mint amilyennek kinéz
- Menjünk. – Mondta nekem, és elindult a csapóajtó felé. Bizonytalanul ránéztem Tristanra.
- Itt hagyhatunk? - Vigyetek engem is! – Mondta a kissrác.
- Adjatok egy kis vizet, és rendben leszek! - Ha találkoztok Loegair-ral, ne próbáljátok legyőzni erővel. Itt fogok várni, ha valami balul sül el. Egy fertályóra múlva utánatok megyek, addig vigyázok a jómadarakra. – Nézett szúrósan a még ébren lévő tünde nőre, új vendégünk pedig beletörődött, hogy marad, így kényelembe helyezkedett a padlón, és üres szemekkel bámulta a plafont.
- Nem kell sehová mennetek. – Szólalt meg egy hang, ahogy valaki nagyon lassan fellépdelt a lépcsőkön, felérve pedig a szemünkbe nézett.
- Engem kerestek? – Gyorsan végigmértem. Tünde férfi volt, magas és tetovált, a kezében pedig egy faragott medál bőrszíját fogta, hasonló volt ahhoz, amit a nefilimnek adott oda Hildrun. Ráfogtam a kardot.
- Ki maga? A félangyal is velem együtt rászegezte a fegyverét, de egyelőre nem támadott egyikünk se.
- Ő az akiről beszéltem vigyázzatok a tövisekkel – Mondta a fiú, ahogy botjára támaszkodva feltápászkodott, és odaállt mellénk.
- Nincs mivel vigyázni. A töviseket nem lehet elkerülni sokáig. – Ült ki egy kicsit kaján mosoly a velünk szemben álló férfi arcára, ahogy megelevenedett körülötte a fa, és a padlót alkotó deszkák között indák törtek fel.
– Örülök, hogy elém jött a probléma.- Eldr! Kiáltottam el magam, ahogy rászegeztem fegyverem.
- Várj még! – Mondta nekem, bár a varázslat már elsült, majd odafordult Loegairhoz.
- Mire kell neked a levél? Miért gyűlölöd úgy a falut? -Kérdezte kíváncsian.
- Nem gyűlölöm. Csak rosszkor van rossz helyen. – Felelte a kérdezett, ahogy az indák beugrottak elé, hogy megvédje magát a tűztől.
- Sajnos ti is. Hová tettétek a medált?- Hildrunnál van, aki a levelet alkotta. Miért nem csinálsz újat? – Mondta szemrebbenés nélkül.
- Mire kell a levél? - Akkor ezután elmegyek Hildrunhoz is. De először összetörlek titeket a Bramble God erejével. – Az indák előretörtek a nefilim irányába, aki megpördítette maga előtt a lándzsát, úgy próbált hárítani, míg én megkíséreltem egy határozott suhintással annyi indát levágni, amennyit lehetett, a mágussrác pedig 4 valamit lőtt az ellenfelünkre, hogy megzavarja. Ez nem igazán sikerült, könnyedén hárította, de legalább nekünk sikerült visszahúzódásra kényszeríteni az indákat. Hirtelen nem tudtam, mit csináljak, közel menni nem mertem az ellenfelünkhöz, így csak újból megpróbáltam:
- Eldr![i]Tristan, csinálj már valamit...[/b] Mondtam magamban.
- Laqakheta ett zeh!Mondta a félangyal, mire egy farkas jelent meg, aki elkezdett a tünde felé futni. Loegair morcosan felmordult és azonnal indákat irányított az állat felé. A mágus próbálta fedezni a farkast, én nem különben.
- Eldr! - Céloztam megint. Az indák elégtek, a farkas pedig ideért a medállal.
- Fogalmam nincs, mit akarsz csinálni, de csináld gyorsan!Szóltam a nefilimhez, aki kicserélte a medálokat, majd feltartotta mindkettőt:
- Vedd el, ne ölj meg! - Látom, megjött az eszed. – Az egyik inda belecsapott az egyik felmutatott tenyérbe, és kivette belőle az egyik medált. Loegair győztes vigyorral nézte, ahogy a medál felragyogott, és újabb és újabb tüskés indák emelkednek, de rögtön halálra vált az arckifejezése, amikor azt vette észre, hogy cafatokra szaggatják. Aztán pillanatok alatt, iszonyatos hangzavarral tűnik el a föld alatt, szinte sikítva a felgyülemlett napfénytől, a még éber tünde lány pedig térdre esve, meredten bámult.
- Ez... Ez lehetetlen... A Bramble God...Bojtos Antal Tamás: Csak néztem, nem igazán fogtam fel, hogy mit csináltak a többiek, de a fő az volt, hogy végre vége. A lányra néztem.
- Vége van.Majd odaléptem hozzá, és a kezemet nyújtottam.
- Gyere, segítek, állj fel.A lány ülve maradt a földön, aztán végül megmakacsolva magát a segítségem nélkül állt fel.
- Egyébként ki vagy te? - Lance Kalver, zsoldos. Azért béreltek fel, hogy az itteni zavargások okának a végére járjak.Feleltem egyszerűen, de őszintén. Még akkor is, ha ezzel kockáztattam, hogy a beszélgetésnek ezzel a lendülettel szakad vége.
- Hát sikerült. Gratulálok.- Mihez fogsz most kezdeni?Kérdeztem, szinte meg is feledkeztem a többiekről, akikkel jöttem.
- Miért érdekel?Vállat vontam.
- Kíváncsiskodom. Pontosan tudom, milyen látni, ahogy romba dől minden, amiért úgy gondolod, hogy eddig éltél. - Tudod? Honnan? - Fordult felém kíváncsian, tágra nyílt szemekkel.
- Még egészen kicsi voltam, amikor láttam, hogy a szülőfalum a porig ég, és mindenki meghal, akit eddig ismertem. Akárhogy is, mindig tovább lehet és tovább kell menni.Válaszoltam nyers őszinteséggel.
- Kik voltak? - Mármint kik voltak kicsodák? - Akik lerombolták a faludat? - Banditák. Nem tudom pontosan, egy ideig azt terveztem, hogy bosszút állok, de letettem róla, és most már igyekszem a múlt helyett a jövővel, és még inkább a jelennel foglalkozni. Viszont a sötét tündéket, főleg azokat, akiknek sötétebb a bőrük, most már nagy gyanúval kezelem, valószínűleg közülük voltak a banditák is. Nem tudom, nagyon kicsi voltam, ezt is csak úgy mondták nekem, miután körbeírtam őket. - És azért nem álltál bosszút, mert nem volt módod, vagy mert eltűnt az akaratod? - Inkább az előbbi. Ha személyesen találkoznék az elkövetőkkel, valószínűleg megbosszulnám a szülőfalum, de volt az életem során elég gondom ahhoz, hogy ne a bosszúvággyal foglalkozzak, ami így elhalványult az idők során. Ez nagyjából 15-16 éve, hogy megtörtént. - Régen volt. Nem akartál erősebb lenni? - Indult el lassan a falu felé, én pedig utánamentem.
- De igen, az akartam lenni. Az is vagyok, de ez még nem elég. Én már csak erővel fogok tudni érvényesülni ebben a világban, nagyon úgy néz ki.A lány sokáig hallgatott, majd elgondolkozva nézett rám.
- Hová mész most? Bojtos Antal Tamás: Én is felé fordítottam a fejem, és belenéztem a szemébe.
- Halvány fogalmam sincs. Nincs senki és semmi, amihez kötődöm, egyik napról a másikra élek, járom Veroniát keresztül-kasul, hogy valami munkát találhassak. Célom szinte sosincs, az elindulok, és majd kilyukadok valahol elven utazom. - Érdekes. Nem akarsz itt maradni egy pár napig? Lightleaf gyönyörű, még ha kicsit tüskés is manapság. - Te most szurkálódni próbálsz velem? -Mondtam mosollyal a szám szélén -
- Végülis maradhatok, de nincs hol maradnom, pénzem sincs annyi, hogy valahol meghúzhassam magam.Attól a részlettől most eltekintettem, hogy az ács valószínűleg befogadna, ki tudja, merre megy még el ez az egész.
- Hát, Loegair arkdruidának már úgy sem kell a háza...Izgatottan követtem abba az irányba, amerre ment, végül megpillantottunk egy takaros házat.
- Spoiler:
Folytatása élményben következik…talán…