Küldetés - Amiről az Úriemberek nem beszélnek

Ki hogy keveredik Hellenburgba, maga dolga, de annyi szent, hogy ha kevés a pénz, munka akad dögivel, már ha az ember nem szégyenkezik elvégezni azt. Az alábbi plakát a Piactéren van kihelyezve egy parafatáblára.

Hírdetés:

/ A hozzászólások addig tartsanak, amíg a karakter felkeresi a bordélyházat, de be még nem lép. Jó lenne, ha a karakterek egyszerre érkeznének meg. Nincs határidő. Jó szórakozást. /

*Rhony átlagosan élt annak idején, annak ellenére,hogy nem luxusban de amire szüksége volt be tudta szerezni. Ám amióta a kolóniája le lett mészárolva nem megy olyan jól a szekér. Persze néhány pénzérme azért mindig akad nála,de hát abból csak sört lehet venni meg némi kenyeret csak azon meg nem lehet jól lakni.
Így került Hellenburgba,hogy miért pont ide hisz ez messzebb van a Tünde erdőtől?! Az Északi királyság a családja ellen elkövetett vérengzések óta nem éppen a kedvenc helye így ha nagyobb távolságot is kell megtenni már csak elvből sem térne be oda ha nem muszáj. Na de térjünk a lényegre.
Munkalehetőség mindig adódik gyorsan meg is találta a piac téren sétálgatva ahol vett egy almát aztán már nem is maradt zseton a zsebben. A plakátnál megállt és olvasni kezdett.
-Azt mondja,hogy .. kidobó.. lányok védelmezése bla bla bla... olyan emberekre..
~Mi az, hogy csak emberekre?
*Mérgében már majdnem leszakította a hirdetést de végül türtőztette magát rájött,hogy túl sokan vannak ott és nem néznék jó szemmel ha megtenné.
~Majd megmutatom én nekik... tündeként is védelmezhetek néhány szajhát a fene egye meg.
*Aztán azzal a lendülettel neki is indult. Körülbelül 5 lehet 6-ra oda is ért bőven a célhoz ahonnan néha kéjes sikítások hangoztak fel vagy éppen kacagások.

Szerencsére a démonok csatájában szerzett sebem nem volt annyira súlyos, mint amennyire fájdalmas, így elég hamar felépültem belőle, bár az ott látottak sokáig kísértették nyugtalan álmaimat. Azonban épp elég ideig voltam tétlenségre kárhoztatva ahhoz, hogy feléljem a rossz időkre tartogatott kis pénzem jó részét, amit nem ártott volna pótolni minél előbb.
A Fővárost egy időre el akartam kerülni, mert nem tudhattam esetleg Kather atya jóvoltából az inkvizíció nem figyel-e fel rám és mivel én nem tartoztam egyik vallás fanatikus hívei közé sem, így úgy döntöttem, talán jobb lenne most egy kicsit délen tölteni egy kis időt.
A kisebb településeken egy magam fajtának nem igen akad munka, de reménykedtem benne, hogy talán a Déli királyság fővárosában több lesz a lehetőség.
Erősen délutánra járt már az idő, amikor Hűséges hátán bekocogtam Hellenburgba és a járókelőket kérdezgetve, merre találok valami fogadót, eljutottam a vásártérre.
Itt már kantáron vezettem a lovam és, ha már itt jártam megálltam a hirdető táblánál, hátha szerencsém lesz.
Végig szalad a szemem pár rendfenntartásra vonatkozó parancson, felhíváson, aztán megláttam azt, ami felkeltette az érdeklődésemet, mivel más munka ajánlat nem is volt.
„Munkásokat keresünk Hellenburg külvárosába egy egész éjszakára. A feladatkör kidobó munkát illetve a lányok védelmezését foglalja magába a " Liliomok háza" névre hallgató frekventált bordélyházban. Olyan emberekre van szükségünk akik megfelelően ismerik az etikettet, s emellett képesek a házat látogató rangosabb emberek titkainak megtartására. Amennyiben úgy gondolja, hogy képes lenne helytállni, jelenjem meg este 6 környékén a Külváros keleti részén fekvő bíborszín épületben. Jelszavunk: " Minden kardnak tokot adunk, hol a liliom virágzik, az összes vágy valóra váll ".
~ Hát ha csak ez van, akkor ezt kell szeretni. Pár részeg, felajzott fickóval csak elbánok! ~ húzom el a szám, hiszen nem ez álmaim munkája, de akinek nem csörög váltó a zsebében, az ne válogasson.
Az égre nézve tippeltem meg az időt és úgy gondoltam nem sok lehet hátra hatig, ezért csak menet közben rágcsáltam el egy árustól vett sült csirkecombot, míg megtaláltam a kérdéses „Liliomok háza” elnevezésű intézmény, ahol már hallhatóan zajlott a élet, pedig még nem is csaptunk bele az éjszakába.
A lovamat egyelőre kikötöttem egy oszlophoz és lenyeltem az utolsó falatokat, lenyalva ujjaimról a zsír maradékát és készen álltam, hogy szembe nézzek a feladattal, valamint a vetélytársakkal, hiszen nem kerülte el a figyelmem, hogy mások is az épület felé tartanak, bár lehet épp csak szórakozni jöttek.

Elkerülhetetlen volt, hogy Elsarea mindent megbámuljon, mint aki sosem volt még városban; tekintve, hogy nem is volt sosem.
- Szóval ez lenne Hellenburg, a Fényesvár. - tette csípőre a kezét, amint leszállt Kfer nyergéből.
- Ez, de ne szokj hozzá túlságosan. - szóltam hátra a vállam fölött, míg az istálló-tulajdonossal egyezkedtem. Egészen fiatal férfi volt és szemében nem látszott sem meglepődés, sem ellenszenv egyértelműen leolvasható mivoltom iránt.
- Nem ide valósiak, mi? - vigyorodott el a hatalmas szemekkel nézelődő Liz láttán, mire megvontam a vállam.
- Van olyan, hogy ide valósi vámpír?
- Több, mint gondolná! - mondta nevetve, amire felvontam a szemöldököm. Több kitaszított tévedt ide eszerint, mint gondoltam. - Ott a helyre kis boltos Neulander lány, valami zsoldos Finsterblut, meg az a zord tekintetű, lándzsás szépség, csak hogy néhányat említsek.
- Megelégszem ennyivel. - zártam le a témát kezébe adva lovam kantárját aztán belekaroltam a csodálatban forgolódó vámpírnőbe. Elsarea ettől a sokktól visszaszállt a földre és zavartan pillantott rám. Krétafehér bőrén különös jól kitűnt, mikor pirult el. - Mint mondtam, ne szokj hozzá. Nem maradunk sokáig. Meg tudom, amit akarok és indulunk is tovább.
- Az napokig is eltarthat! - támaszkodott rám a kelleténél jobban, hogy leplezze kizökkentségét. - Addig semmi baj nem lesz, ha kényelembe helyezem magam.
- Akkor a Rotmantel vagyonból fogod meg tenni, ugyanis váltónak nem vagyok bővében. - néztem rá, mire fekete szemei lassan felém fordultak. Kezdte felfogni, hogy nem viccelek.
- Szerinted küldtek utánam hozományt? Keress valami munkát, míg itt vagy! - adta ki a parancsot ellenkezést nem tűrően, mire sóhajtottam. Igazából nem volt akkora égbekiáltó marhaság, ugyanis valóban nem ártott volna egy kis jövedelem is, míg itt lopom az időt. Azért jöttem a Dél fővárosába, hogy megtaláljam az új Démonkirály nyomait, de ez valóban tovább tarthatott, mint a tárcám.

Liz gyakorlatszerűen találta meg a legdrágább fogadót én pedig elkeseredetten kószáltam az utcák között, hogy valami munkára leljek, míg ki nem kötöttem a piactéren. A hirdetőtábla tele volt szegelve a különböző hirdetményekkel, rendeletekkel és egy felettébb kétes munkával.
- Minden kardnak tokot adunk, eh? - olvastam fel halkan a legkreatívabb sort. Kétség sem fért hozzá, hogy Elsarea megöl, ha megtudja, de tökéletes lehetőség volt. Sehol nem járt több hír és pletyka, mint egy kuplerájban és a fizetség sem ígérkezett rossznak. Végül csuklyámat lehető legjobban az arcomba húzva kerestem meg a Liliomok Házát, remélve, hogy kedvtelen Rotmantel kedvesem nem látott akkor is, ha nem tudtam róla.

Összegyűltek hát a népek, a bejárat előtt egy olyan 8 emberből álló sereg gyülekezett fel, aminek természetesen ti is részei vagytok. Akadnak szakadt, büdös alakok, néhány illatos piperkőc, s meglepő módon egy megtermett démon is, aki valószínűleg valahogyan kivívta magának az itt maradás jogát. 
- Úgy hallottam nagyon könnyű kis munka, egyik komám már volt itt, csak egy-két részeg urat kellett kibaszni a placcra, s potom kis pénzt adtak érte.
- Ezt jó tudni, szeretem a könnyű pénzt.
- Heh, nekem mondod? Jó múltkorában a vén nyomornegyedi sírásónak segítettem, úgy megdolgoztatott, hogy utána két napig görcsölt a kezem az ásástól.
Sebesen telik az idő, a Madamnak híre sincs, bár időnként egy-egy kissé szerteszét küllemű úr elégedett távozása arra ad következtetni valót, hogy igenis jó helyen vagytok, de talán nem jókor?
- És akkor közöltem vele, hogy szedje össze a cókmókját, s távozzon.
- És?
- Összeszedte, s távozott.
- Mekkora egy barom! 
A fertályórák tovább rohanna, lassan 60 perce álldogáltok, s immáron érezhető a zavartság a tömegben: A korábban vidáman társalgó két fajankó is csak unalmában fütyörészik, s nem is olyan sokára távoznak is. Talán átverés lenne, s valaki bent jót kacag? Az egész ügy még a sztoikus démont is megszólalásra ösztönzi, ki csak halkan az orra alá panaszol pár szót. 
- Igazán jöhetne már valaki...
Hét fele járhat mire utolsó szögében hajlik a nap, s végül ismét kinyílik az ajtó, utat adva egy rózsavíztől erősen szagló, hosszú, szőke hajú férfinak, aki menten elétek is lép. Buggyos fehér inget visel, nyakából bordó sál lóg le, s szűk lilás nadrággal egészíti az egyébként is csapnivaló képet. Arca vastagon kikent, száján mélyvörös rúzs, s képe rizsportól fehérlik. 
- Áh, áh... * Teszi kezét kétszer össze, mintha csak tapsolna * - Nagyon szép, nagyon szép... Nézzük csak drágáim, nézzük...
* A szája felett lévő méretes anyajegy nagy köröket táncol mondandója során, furfangos modorossággal mér végig mindenkit, néha ciccegve, néha elégedetten motyogva. 
- Nem, ez nem jó... Ez jó megtermett... Ejj, szép legény... Nem, nem... 
* Úgy két három percig figyeli a tömeget, mire végül hátrálva visszalép az ajtóba, s állát megvakargatja, még egyszer átgondolva a döntését.
- A csoze és az elf... Nem, nem az elf, a dundi távozzon. Hess, hess, el innen, ne lássalak titeket többet. * Kezével kettőt legyint, orrotokat ismét megcsapja az erős parfüméria szag * - Ti drágáim, ti viszont jók lesztek bizony. Ijesztő arcok, vastag erős karok... Egy tünde, s persze egy hölgy, áh, tökéletes, tökéletes, micsoda egy szemet gyönyörködtető esztétikus társulat, az én saját kis őreim~ !
* Az előttetek álló visszataszító alak kissé meghajol, majd végül széttárja kezét, s egy fondorlatos mosoly szalad végig hófehér képén. Bármennyire is egy fajankónak tűnik, nem tudjátok kiverni fejetekből a gondolatot, hogy jóval veszélyesebb lehet, mint amilyennek tűnik. 
- Szervusztok kedveskéim, a nevem Madam Heinz, s üdvözöllek titeket a Liliomok Házában. Rögtön el is magyarázom mi lenne a feladat, de azelőtt kérem tartsatok velem egy italra.

/ A Hsz eddig tartson. Nincs határidő /

*Az érkezés után a várakozás következik. Egész szép kis társaság gyűlik össze, vannak ott csövesek, melegek, akik valószínűleg még kardot nem fogtak a kezükben, legalábbis olyat, amit fegyvernek használnak biztos nem. Van ott egy démon is, ami elég furcsa meglepetés, és egy ismerős arc is akad, akit még a démon polgárháború idején látott.
Ő volt a zsoldos nő, aki védte a trónbitorlót. Nem valószínű, hogy örülne a társaságának és ő se akar bájcseverészni senkivel, ezért csak vár, hogy történjen valami.
De egy egész óra elteltével sem érkezik senki és semmi jel nem ad rá utalást, hogy itt lesz-e valami munka vagy csak egy hecc volt az egész és állhatnának itt napestig, mint odabent a bájdorongok, de semmi nem fog történni.
Pedig odabent zajlik ám az élet a hangok alapján és néha ki is dobnak egy-két fajankót tehát a kidobó munkára valószínűleg tényleg szükség lehet, de mi van, ha erre állandó biztonsági őrök vannak és tényleg csak egy tréfa az egész.
Valaki már biztos nem is fogja megtudni, mert nem bírta tovább idegekkel és inkább elment.. na-na.. nem kell rosszra gondolni nem úgy, mint odabent mennek el az emberek, távozásról van szó.
Pedig igenis kilép végül valaki azon az ajtón, akiről lerí, hogy megkérdőjelezhető a nemi identitása.
~ Azt a rohadt.
* Nagyon régen nevetett, már de most majdnem elnevette magát, ahogy meglátta a bordélyházból kilépő alakot, de visszafogta magát és csak elmosolyodott.
A meleg körbeméri a társaságot és végül dönt, hogy ki maradhat és ki nem.
Rhony már majdnem mérges lett, amikor ennyi idő után közel került ahhoz, hogy elküldjék, de szerencsére maradhatott, a pénz mindig jól jön.
„esztétikus társulat, az én saját kis őreim”
~ Azt ne mond, hogy ezt a valamit kell megvédenünk miközben más férfiakkal fog játszadozni.
* Már majdnem visszatántorodott, de a pénz fontos így nem léphet csak úgy le.
Végül a visszataszító alak bemutatkozik és invitálja a csapatot egy italra, amit persze hősünk sose utasítana vissza.
~ Italozás és még fizetnek is érte. Még a végén csak visszanyeri ez a hely a bizalmamat.
* Végül elindulnak Madam Heinz után, hogy végre felfedezzék, mi szépség is van odabent, bár ezt a fogadtatást látva Rhony megijed, hogy egy melegeknek szánt bordélyról lesz szó és az ő szemének semmi szép nem lesz.

Telik-múlik az idő és egyre többen ácsorognak a kéjlak előtt, akik láthatóan nem az intézmény szolgáltatásai iránt érdeklődnek elsősorban, bár némelyik sóvárgó pillantást vet időnként a kéjes sikoltozásoktól és nyögésektől hangos ház felé.
Én inkább kissé az árnyékokba húzódva, a szemközt lévő épület falának vetve köpenyes vállam figyelek, hogy mikor jön már valaki a munkával kapcsolatban.
A démon jelenlétére kissé meglepődöm, de mivel senki nem esik neki, feltételezem, ismerhetik itt már, bár nem hiszem, hogy még ha kidobónak is, de igényt tartana rá egy ilyen szolgáltatásokat kínáló hely, hiszen nem elijeszteni akarják azért a vendégeiket.
Azonban pár elégedett és pár kevésbé elégedett vendégen kívül, más nem jelenik meg és kezdem úgy gondolni, hogy valaki csúnya tréfát űzött azzal, hogy kiragasztotta azt a hirdetményt a piactéren.
Ezzel a véleményemmel nem vagyok egyedül, ahogy bele-bele hallgatok a várakozók egyik csoportjának beszélgetésébe, akik valószínűleg helyiek lehetnek és akik végül meg is unják a semmittevést és káromkodva elmennek.
Az eddig mozdulatlanul ácsorgó démon is kezdi elveszteni eddig mutatott türelmét és most egyet tudok érteni vele. A sebtiben bekapott pár falat csak kis időre verte el éhségemet és a fáradtság is kezd legyűrni. Tényleg kezdem azt hinni, hogy csak feleslegesen vesztegetem itt az időmet, de adok magamnak és a megbízás feladójának is még egy kis időt, addig legalább, míg mások is várakoznak. Megütne a guta, ha ezért kapná meg más a munkát, mert nem voltam elég kitartó! Na meg a pénz is nagyon kellene!
Automatikusan emelem az ajtó felé a fejem, mikor az újból kinyílik, de azonnal éberebb leszek és pár lépéssel közelebb is megyek, mikor megjelenik a piperkőc papagáj, mert körbevillanó szemén látszik, hogy keres valakit vagy valakiket. Talán…….
Nem vagyok válogatós és találkoztam már sokféle néppel és megbízóval is, de ez az…..bájgúnár….eddig a legfurább ezt el kell ismernem és ha csak a hangját hallanám, megesküdnék, hogy asszonyszemély, bár a megjelenése sem túl…..férfias. Ha nem is dolgoztam még ilyennek, azért nem ismeretlen előttem a …..fajtája.
Erőt veszek magamon, hogy közömbös képet vágjak, míg úgy vesz szemügyre bennünket, mint valami kelendő árut, de hát ez egy bordélyház, mi a fenét vártam?
Már-már úgy gondolom, hogy nincs esélyem, mert mintha csak a férfiakat venné számításba, de meglepetésemre aztán bent maradok a rostán egy tündével és egy vámpírral együtt.
Igyekszem nem túl mélyen lélegezni, amikor átsöpör rajtam a tömény illatfelhő, a lószag jobban esne, ahhoz jobban vagyok szokva.
Azért megkönnyebbülök, hogy enyém a munka, még ha nem is teljesen így képzeltem el, hogy egy férfiszajha testőre legyek.
Mikor azonban bemutatkozik, magamban meglepődök, mert ezek szerint valószínűleg ő a hely gazdája és, mikor jobban szemügyre veszem a színpadias alakot, a szemében sokkal többet látok, mint amit a külsejével mondani akar. Női megérzésem az suttogja, hogy jobb lesz nem lebecsülni Madam Heinz-et!
Vetek egy pillantást két megmaradt társamra, aztán eleget teszek a „madam” kérésének és követem az épületbe a tünde férfi után.
- Amelia vagyok Madam Heinz! – viszonzom a bemutatkozást menet közben és érdeklődve várom mit tartogat nekünk még.

Nem szerettem különösebben a tömegeket, ha egyszerű nézelődők voltak, ha vetélytársak, mint jelen esetben. Azonban meglepetésemre nem a fennhangon beszélgető férfiak vagy a szótlanul, zord tekintettel álldogáló, szolgálatra jelentkezők színes társaság zavart, inkább az, hogy órákon keresztül nem történt semmi. Ugyan kihasználtam az időt, hogy alaposan végignézzem az összegyűlt alakokat, akik között volt vállas paraszt, selyembe burkolt ficsúr, undortól merev arcú tünde, hegyomlásnyi méretű démon és toprongyos, zsoldosszerű nő is. Azonban ahogy szemem újra és újra vándorolt végig a különböző arcok vonásain, kezdtem elunni maga, sőt, ami rosszabb, megéheztem. Lassan szivárogni kezdtek az érdeklődők, azonban nem igazán volt jobb dolgom vagy esélyem az itt létem okát felderíteni, így csak csöndben nekidőltem a legközelebbi falnak és vártam. Unatkozva néztem az elégedett arccal és a kelleténél folyékonyabb mozgással távozó férfiakat és türtőztettem magam, hogy ne lőjem keresztül azt, amelyik kilépve megállt és elégedetten cuppantott a levegőbe. Végül úgy tűnt a várakozás meghozza a gyümölcsét, ugyanis a felettébb furcsa külsejű alak, aki következőnek jelent meg az ajtónyílásban, nem kuncsaftnak tűnt. Többet megborzongtak a cseppet sem esztétikus látványon, amit a kétséges nemű ember árasztott, azonban én csak ösztönösen zártam ki a preferenciáimat és inkább a mondandójára figyeltem.
- Szervusztok kedveskéim, a nevem Madam Heinz, s üdvözöllek titeket a Liliomok Házában. Rögtön el is magyarázom mi lenne a feladat, de azelőtt kérem tartsatok velem egy italra. - zárta le a gyors válogatást. Először örültem, hogy az Átok elválasztott minket ezektől és a vámpírok között nem találtunk ilyet, mint a madam, de a pénz onnan jött, ahonnan, pletykák közül meg senki nem tudott többet a kurváknál.

* A bemutatkozásodra elégedetten meglegyezte a kezét a madame, majd undorítóan szélesen elvigyorodott. Van valami egész személyében, ami szinte imádkozott azért, hogy egy jó pofont lekeverjenek neki. Székelyesen mondván, kérte a pofont. 
- Persze mucuskám, persze. Gyertek hát!
* A férfi megindult befele az épületbe, ahol bíborszínbe festett falak zártak titeket a kéj jellegzetes ketrecében. Öten vagytok csak mindössze, Rhony, Reingard, Amy, a méretes démon, s persze maga madame Heinz is. Úgy öt méterre a bejárattól egy szépen faragott acélfa ajtó várt titeket. Az egész folyosó funkciója valószínűleg az volt, hogy ne hallatszódjon ki igazán mi is folyt éppen bent. Azt kinyitván egy nagyobb körformájú terem tárult elétek, olyan 10 méter széles. Itt helyenként asztalok és karosszékek helyezkedtek el, amikben egy-egy drágán öltözködött úr pihent, ölében egy kurátorral, aki éppen valamilyen italt töltött a poharakban. Felül szaténból font függönyök takarták el egymástól a boxokat. A fény vöröses volt, a lámpákat valamilyen festékkel borították be, melytől színük megváltozott. Érkezésetekre pár éppen nem dolgozó prostituált azonnal megindult felétek, s meg is hajoltak, tejesen egyszerre szólván... Ezt jó eséllyel tanulták.
- Üdv ismét Madame Heinz, s Üdvözölve legyetek idegenek, a Liliomok házában! 
* Volt köztük mindenféle nő, leginkább emberek, de akadt egy kifejezetten fakő bőrű, aki valószínűleg vámpír lehetett, s valamilyen szűk, bőrből varrott fűzős ruhát viselt. Mellette bő, csipkés estélyit viselő self húzta ki magát, tartásában valami úriasan kihívót lehetett felfedezni. Megint máshol két szemet gyönyörködtető tejfeles szőke elf állt, akik valószínűleg ikrek lehettek. Mindkettejükön egyszerű fűzős fehér ing volt, s szűk vörös lennadrág. 
- Szervusztok drágáim. Ezek a fess férfiak és nők a mai este folyamán vigyázni fognak rátok, hogy Herr Rotter ki tudja pihenni magát a sérülése miatt. Valaki hozzon némi pezsgőt. 
* A kijelentésre egy szűk, látszólag selyemhez hasonló ruhába öltözött férfiú jelent meg, vastag, aranytálcát hordozván, amin öt darab színültig töltött pezsgőspohár volt. A madam ki is nyúlt, majd elvett belőle egy szemet, és belekóstolt, nyelvével csettintett. Az ital (már ha kéritek) tolakodóan édesnek, és rettenetesen szénsavasnak találhatjátok. 
- Tíz éves szüret, biztos ízleni fog nektek. Van esetleg kérdésetek csuporkáim, vagy el is mondhatom a lényeget nektek? 

*A látvány nem igazán nyűgözi le, a sok szúrós színtől szinte úgy érzi, hogy kifolyik a szeme ott helyben. A bíboros árnyalatok tömkelegétől, olyan érzése van az embernek mintha éppen egy bedrogozott álom lenne a valóság, ami nem feltétlen jelent jót. De hát a pénzért meg kell szenvedni, ahogy a mondásban van, már ha van ilyen mondás.
Odabent nem figyel senkire és nem is érdekli senki, csak kapja meg az ígért jutalmat aztán annyi. Csak akkor érez késztetést a figyelem fenntartására, amikor néhány prostituált odajön és üdvözölnek mindenkit. Szinte már komikus, ahogy az egyszerre betanult szöveget szinkronban mondják. Igazából az érkezők közül csak a két tünde leány látványa ragadja el, kifejezetten szép elf ikerpárról van szó, reméli, hogy őket kell védenie és nem az emberasszonyokat.
De a szemet gyönyörködtető látványból az az idegesítő hang kizökkenti, amikor a Madam megszólal:
„ Szervusztok, drágáim. Ezek a fess férfiak és nők a mai este folyamán vigyázni fognak rátok, hogy Herr Rotter ki tudja pihenni magát a sérülése miatt. Valaki hozzon némi pezsgőt.„
Szerencsére megemlítésre kerül a pezsgő, amely hatására újra felkel az érdeklődése, egy jó italnak senki nem mondhat nemet. Legalábbis ő így gondolja.
Vesz, egy pohárral az aranytálcáról miközben kerüli a szemkontaktust az érkezővel, aki kihozta valamiért nem bízik az itteni „férfiakban” , ki tudja, milyen lyukra játszanak!?
A pezsgő kifejezetten rossz. Bár ez lehet, csak azért van, mert már hozzászokott az olcsó italok ízéhez. A savanyú sör és a kesernyés rossz minőségű borok ízéhez. Mit meg nem adna most egy olyanért. De ez van, ezt kell szeretni vagy legalábbis úgy tenni.
Végül a kérdés hallatán megtöri a csöndben létét és megszólal, hátha a feladat kiadása után nem kell látnia azt a valamit, ami a feladattal megbízta őket.
- Nekem nincs, mi a lényeg!
* Majd várja, hogy a többiek esetleg kérdezzenek vagy végre tényleg a lényegre térjenek.

Bár érdeklődve szemléltem a nőbe öltött férfit, vagy talán inkább fordítva ezt nehéz lett volna eldönteni, de aki az én szakmámat űzi néha olyanokkal is össze kell, hogy szűrje a levet, akikkel a háta közepére sem kívánja és nekem nem is kell messzire mennem a példáért, hiszen ott van mindjárt a királyi palota főírnoka. Szóval bármennyire is irritáló megbízónk hangja és tenyérbe mászó képe és ezzel a véleményemmel, ahogy elnézem nem vagyok egyedül a munka befejezéséig és a pénz kifizetéséig jó képet kell vágnom hozzá.
Mondjuk ezeket a becézgetéseket igazán ki tudnám hagyni az életemből, még jó, hogy egy ismerősöm sincs itt!
A kupi belseje pont olyan, ahogy egy ilyet elképzel az ember, minden vörösben úszik, fülledt, jellegzetes illatokkal belengve.
Persze látszik, hogy nem a szegényebb rétegekre számolva alakították ki. A bent lévő vendégek gazdagabb ruhája, a lányok-fiúk idomított viselkedés ezt nyilvánvalóvá teszi és őszintén szólva számomra, aki a szabad életet választotta, ez eléggé gyomorforgató. De hát láttam már rosszabbat is, nem igaz?
Itt aztán igazán adtak rá, hogy mindenki megtalálja a kedvére valót, nem hiszem, hogy volt olyan faj, vagy nem, aki ne képviseltette volna magát, ahogy leküzdve ellenérzéseimet körbenéztem.
A papagáj előadta embereinek, hogy miért vagyunk itt, bár igaz, hogy nőként én képviseltettem csak magam, de hát kicsire nem adunk.
Hallottam már erről az italról, hogy mostanában hódít a gazdagok körében, ezért kíváncsi voltam milyen lehet, mert valószínűleg máskor úgy sem áldoznék rá, mert állítólag arany árban mérik.
A mellettem álló elf már le is emelt egy poharat, az inasféle fickó tálcájáról, így én is követtem a példáját. Olyan színe volt, mint a jól elkészített mézbornak, azonban, ahogy az orromba csípős érzést keltett, ahogy felé szagoltam. Belekortyoltam, ahogy egy borba illik, de mintha tömény mézet ittam volna, de ez volt a kisebbik gond, mert a buborékok az orromba szaladtak, amitől egy pillanatra könnybe lábadt a szemem és csuklani kezdtem. Szerintem pár pillanat múlva az arcom nem igen lehetett megkülönböztetni a vörös drapériáktól. Borzasztó kínosan éreztem magam.
- Ci….cigányútra ment…..- nyögtem ki, de legalább megálltam, hogy ne fintorogjak.
Nem nagyon jó így bemutatkozni a többieknek, de hát ami megtörtént megtörtént, visszacsinálni nem tudom, ezért igyekeztem inkábba feladatra koncentrálni.
- Nekem lenne. – néztem az elsőnek megszólaló tündéről a madamra. – Ki az a Herr Rotter?
Hogy miért egy kupiban gyógyítja magát és kitől kell megvédeni, az két másik kérdés, de talán erre is magyarázatot kapunk, ha nekünk kell megvédenünk..

Meglehetősen gyorsan faragta le a jelentkezők számát, mindösszesen négyen maradtunk. A vállas, medvetermetű démon természetesen, mivel közülünk ő emlékeztetett legalább a tipikus fogdmeg legényekre; egy tünde, durva arcú, láthatóan ínséghez szokott, és megviselő körülményekhez; meg egy ember nő, ruhájából ítélve vagy tolvaj, vagy zsoldos, vagy kupec. Ahogy beléptünk rögtön elleptek a nehéz illatok, amik tompították az érzékeket és oldották a gátlásokat és az émelyítő vörös és bíbor árnyalatú bútorozás és festés; mind arra volt, hogy a betévedő pénzes úriemberek elfeledhessék, hogy voltaképpen bűnt követnek el. A színpadiasságukból ítélve kurtizánok meglepően színes társaság voltak. Legtöbbjük ember, keverve északi, kelta vonású, de akadtak tündék, egy sötét tünde is elbillegett előttünk és meglepetésemre egy vámpír is. Nem tagadom, meglehet, hogy kicsit tovább tartott elvennem a tekintetem a szűk, szinte fullasztó bőr ruhájának fűzőin, de a puszta esztétika elismerésén kívül nem fordult meg más a fejemben. Amúgy sem volt a közelében sem Elsarea lenyűgöző, fenyegető szépségének. Talán észrevehette, hogy végigmértem, mert ahogy elkapta a tekintetem halványan, hidegen elmosolyodott egy pillanatra. Nem jöttem zavarba, de nem adtam meg neki az örömöt, hogy reagálok.
- Üdv ismét Madame Heinz, s Üdvözölve legyetek idegenek, a Liliomok házában! - sorakozott fel előttünk néhány nő, akik éppen nem a vendégek ölében pihentették helyre hátsóikat, majd szinte egyszerre meghajoltak. Másokat nyilván lenyűgözött a mutatványuk, de engem hidegen hagyott.
- Szervusztok drágáim. Ezek a fess férfiak és nők a mai este folyamán vigyázni fognak rátok, hogy Herr Rotter ki tudja pihenni magát a sérülése miatt. Valaki hozzon némi pezsgőt. - vázolta fel nekik is a helyzetet, amire meg mertem volna esküdni, hogy a vámpír nő lebiggyesztette az ajkát. Egy selyembe burkolt férfi öt poharat hozott színültig töltve egy olyan tálcán, amiből egy kisebb falu egy évig elélt volna. Jól ment ennek a kuplerájnak.
- Tíz éves szüret, biztos ízleni fog nektek. Van esetleg kérdésetek csuporkáim, vagy el is mondhatom a lényeget nektek?
Óvatosan levettem egy kristálypoharat, próbálva nem összetörni azt, lejjebb húztam a számat takaró sálat és belekortyoltam. Édes volt, az én ízlésemnek túlságosan is, ráadásul túl buborékos is. Jobban szerettem a savanyú borokat, ha nehéz italról volt szó, de azért az udvariasság jegyében felhajtottam és csak az üres poharat tettem vissza a tálcára.
- Nincs. Mi lesz a feladatunk? - kérdeztem karjaimat összefonva a mellkasom előtt, remélve, hogy semmi olyan nem fordul meg a fejében, ami miatt kénytelen lennék lelőni.

Hogy végre összegyűltetek, a kurvák népes tömege elkezdett kissé oszlani, s végül már csak ti öten, illetve a tálcatartó fiúcska maradt ott, aki mire mindenki végzett az itallal, távozóra fogta. Madame Hein még kissé kóstolgatta az ital utóízét, néha csettintgetve nyelvével, majd végül kissé elmosolyodott Amy köhögőgörcsére.
- Csak nyugodtan picurka, nem sajnálja senki sem tőled. * Azzal pár pillanatig undorító, szinte veséig hatoló szemekkel nézett végig mindenkit még egyszer * - Herr Rotter? Nem más ő, mint a Liliomok házának tövise. Mármint persze csak képletesen, a liliomoknak nincs tövise, de hát ezt persze mind tudhatjátok... Az ő feladatát töltitek most be éppen, sajnos szegényke kissé megsérült a tegnapi este folyamán, s most egy gyógyító ápolgatja. Fene erős egy ember, senki sem szokott vele packázni, a lányok pedig nagyon szeretik. Remélem képesek lesztek négyen legalább fele olyan jó munkát végezni, mint ő egyedül. 
* Ezután pár pillanatra elhallgatott, s kezeit széttárva jelezte, hogy az egész helyet kell védelmezni. Ez hát itt a Liliomok háza, ha nem is Hellenburg leggazdagabb, de kétségtelenül legsikeresebb bordélya.
- Védeni a lányokat a rendetlen vendégektől, s a túlságosan kérdezősködő szemektől. Nem mindenki olyan kedves, mint mondjuk az az úr. * Mutatott egy kopaszkás férfira, aki éppen egy fekete hajú, kifejezetten vonzó nővel hetyegett valamelyik padon, valószínűleg éppen készülve a szoba látogatásra* - Vele nincs semmi baj, mindig fizet, a lányok szeretik. Talán még engedem is neki, hogy elvegye majd azt a szép szál liliomot, akivel éppen játszadozik, persze csak ha a virág is szeretné. Nem rabszolgakufár vagyok én, csak kívánom, hogy ezek a szegény nők és férfiak jobb életet éljenek. Mindegyikőjüket a sárból emeltem ki, saját kezecskémmel. 
* Felismervén, hogy kissé eltért a témától, kezeit sietősen összecsapta, mintha csak utalna arra, hogy sietnie kéne. Mi a franc dolga lehet egyáltalán? Kellhet valakinek ez a piperkőc alak?
- Tényleg csak ennyi lesz a dolgotok, vigyázni a lányokra, figyelni a kéréseikre-óhajaikra, néha körbejárni, hogy a sikoltások örömből származnak, vagy fájdalomból... Nos, fájdalomból is származhatnak, de ugye a jóféle fájdalomból... Az eszközök tekintetében szabad kezet kaptok, nem véletlenül vörös minden fal, bár azért ha lehet vigyázzatok a kuncsaftokra mucuskáim. Aki ma rendetlenkedik holnap még oly szívesen tér vissza, ha végre ráébred, hogy a Liliomnak is van ám tüskéje, ha képletes is. Bámulni szabad, fogdosni, csak ha megengedik. Minden más tiltott. Ha megszomjaznátok, akkor csak szóljatok valamelyik fiúcskának vagy lánykának, és máris hoz valami fincsi kis frissítőt. A ház állja. Van bármi kérdésetek drágáim?
* Az asszonyférfi arcán egy fondorlatos, s kissé önelégült mosoly szaladt végig... A liliomok kertjének kertésze, Madam Heinz gyengéd üzletasszony, s kegyetlen üzletember.

Inkább befogom a szám és nem reagálok az újabb jelzőre, bár talán az arcom vörösből bíborszínbe vált, hogy aztán a pezsgős poharat gyorsan visszatéve a tálcára, pár mély levegő után visszanyerjem higgadtságomat, amire úgy látszik most nagyobb szükségem lesz, mint valaha.
Legalább hamar témát vált a „madam” és rögvest megtudjuk, hogy a nevezett Herr Rotter valószínűleg nem más, mint a ház eddigi felvigyázója.
Ha végig nézek magunkon, akiket a helyettesítésére felvett ez a Heinz, akkor el nem tudom képzelni, hogy mit tudhat, ki lehet ez a Ház tövise, hacsak nem valami hegyi troll, hogy négy ember kell a pótlásához, és, ha magamból indulok ki, akkor nem is akármilyen zsoldosok.
És ha már ilyen jó volt, akkor vajon, hogyan sérülhetett meg……….
A feladat amúgy nem tűnik túl bonyolultnak, figyelni kell és időben a kezére csapni annak, aki túl sokat akar markolni és előtte nem fizeti meg az árát.
Persze az álságos jótékony segítő maszlag nem tud megtéveszteni, ahogy azt sem hiszem, hogy a lányok-fiúk bármit is megválaszthatnak, ha Madam Heinz-nek lepergetik a „különleges” kívánság árát.
Itt az van, amit ő akar és amit ő jónak lát.
Azért nem olyan nagy ez a bordély, hogy négyen ne bírnánk el vele, így nekem már nincs kérdésem, így nemet intek a fejemmel.

*Mint kiderül a Herr Rotter úr volt a kidobó, amíg le nem sérült, bár tündénket ez hidegen hagyja, azért kicsit az elgondolkodtatja, hogy ha négyen kellenek egy helyére, akkor mekkora állat lehet és miben sérült le.
De annyira nem lényeges, végül is úgy is azt mondják, hogy „Sok lúd disznót győz”, bár Rhony nem az a falkába verődő lúdfajta, persze nem tud mit kezdeni ezzel. Nem mondhatja azt, hogy „Hé, te ocsmány akármi, én csak egyedül dolgozok!”
Türelmesen végig unja a Madam mondandóját, ami helyenként mérföldes kitérőket tesz az eredeti tárgytól. „Valami tövises hóvirág kertészei meg ilyesmi.” Miközben erről tart előadást Rhony inkább a két tünde leányt keresi.
Már most elhatározta, hogy magasról tesz a többi kurvára és ezt a két szép szem elf hölgyet fogja jobban védeni és figyelni..
Végre a meseestnek is vége lett és elhangzott az a bizonyos „Van bármi kérdésetek drágáim?”
- Továbbra sincs. *Mondja, miközben megrázza fejét.
~ Csak ne kelljen, már végre az arcát lássam ennek a lénynek, egy mocsári szörny is esztétikusabb nála.

A kupleráj tisztes dolgozó hamar oszlani kezdtek, utoljára a tálcát tartó embergyermek maradt ott, azonban ő is eliszkolt, mikor mindenki visszatette a poharát. A katonavágású nő egy kicsit köhögni kezdett a különös ital hatására, amire a madame csak halványan elmosolyodott.
- Csak nyugodtan picurka, nem sajnálja senki sem tőled. - Körbefuttatta rajtunk a tekintetét a mindentudók jellegzetes fényével, amiért már utáltam. - Herr Rotter? Nem más ő, mint a Liliomok házának tövise. Mármint persze csak képletesen, a liliomoknak nincs tövise, de hát ezt persze mind tudhatjátok... Az ő feladatát töltitek most be éppen, sajnos szegényke kissé megsérült a tegnapi este folyamán, s most egy gyógyító ápolgatja. Fene erős egy ember, senki sem szokott vele packázni, a lányok pedig nagyon szeretik. Remélem képesek lesztek négyen legalább fele olyan jó munkát végezni, mint ő egyedül.
A pár pillanatnyi csönd elég volt, hogy sikerüljön visszanyelnem büszkeségemből fakadó epés megjegyzéseimet. A bordélyház vezetője széttárt karjaival mutatta körbe birodalmát, miközben gyorsan ismertette, mi lesz a dolgunk.
- Védeni a lányokat a rendetlen vendégektől, s a túlságosan kérdezősködő szemektől. Nem mindenki olyan kedves, mint mondjuk az az úr. - "Az az úr" egy köpcös, kopaszodó férfi volt aki az egyik, fekete hajú örömlánnyal szemezett éppen. - Vele nincs semmi baj, mindig fizet, a lányok szeretik. Talán még engedem is neki, hogy elvegye majd azt a szép szál liliomot, akivel éppen játszadozik, persze csak ha a virág is szeretné. Nem rabszolgakufár vagyok én, csak kívánom, hogy ezek a szegény nők és férfiak jobb életet éljenek. Mindegyikőjüket a sárból emeltem ki, saját kezecskémmel.
Mielőtt beletoldhattam volna egy megjegyzést, miszerint kissé elkanyarodott a beszélgetés menete, önmaga is rájött a dologra így sietősen csapta össze tenyereit.
- Tényleg csak ennyi lesz a dolgotok, vigyázni a lányokra, figyelni a kéréseikre-óhajaikra, néha körbejárni, hogy a sikoltások örömből származnak, vagy fájdalomból... Nos, fájdalomból is származhatnak, de ugye a jóféle fájdalomból... Az eszközök tekintetében szabad kezet kaptok, nem véletlenül vörös minden fal, bár azért ha lehet vigyázzatok a kuncsaftokra mucuskáim. Aki ma rendetlenkedik holnap még oly szívesen tér vissza, ha végre ráébred, hogy a Liliomnak is van ám tüskéje, ha képletes is. Bámulni szabad, fogdosni, csak ha megengedik. Minden más tiltott. Ha megszomjaznátok, akkor csak szóljatok valamelyik fiúcskának vagy lánykának, és máris hoz valami fincsi kis frissítőt. A ház állja. Van bármi kérdésetek drágáim?
Sokadjára ráztam meg a fejem, s szemmel már egy megfelelő pontot kerestem, ahol jól beláthatom a környéket úgy, hogy lehetőleg ne kelljem a helyi "virágok" incselkedését elviselnem.

Tekintve hogy nem akad részetekről további kérdés, a madame összecsapja a kezét, majd ezután távozóra indul, végül még egyszer odavágva a mellettetek álló háborúdémon tomporára, aki szemmel láthatóan összerezzen a dologra, majd óvatosan megvárja míg a nő... férfi eltávozik.
- Én láttam már életemben pár szörnyet, olyat is, aminek még a fogaiból is genny folyt, de elyen' rusnyát még sehol máshol.
Látszólag nem társalogni akar, pusztán csak kiadta azt, ami a szívét nyomta, majd végül kigombolja az ingének legfelső gombját, mely egyébként úgy feszült, hogy kevésnek híján ki is lő rátok. Mókás dolog amikor egy démon be akar illeszkedni az emberi világba, kevés olyan ruházat van, ami igazán illik rájuk. Akárhogyan is, azt hiszem ideje körbenéznetek, hogy hova is kéne menni. Rhony, szem elől téveszted az elf lányokat, mert némi viháncolás után eltűnnek az egyik folyosón. Rein, kitalálhatod hova mész, szint úgy Amy.

Alkottam egy kis tervrajzot, bocsássátok meg nekem, hogy olyan amilyen. Ha valaki esetleg fel szeretne menni az emeletre (Pl  Rein, ha onnan jobban rálátsz a helyre), vagy éppen lenézni a föld alá, akkor egyenlőre csak a szándékot jelezzétek, adok róla leírást következő reagban. Hajrá!

http://kepfeltoltes.hu/160711/Bord_ly_tervrajz_www.kepfeltoltes.hu_.png

*Végre "szélnek lettek eresztve" a legények és az egy szem leány akik a prostituáltak védelmére adták a fejüket.
A feladat nem tűnik nehéznek, ám Rhony-t továbbra is aggasztja a tény, hogy mi lett Herr Rotterrel?! Nem az az aggodalmas típus de valami nem hagyja nyugodni ezzel kapcsolatban. Bár lehet, hogy csak túlgondolja a dolgot.
Az ocsmány madam végre eltávozik és magára hagyja a testőröket, hogy elkezdhessenek dolgozni.
~Na lássuk.
*Tündénk ekkor jött rá ,hogy bizony szem elől tévesztette azt a két helyes elf hölgyeményt akikre jobban oda akart figyelni.
Persze ez nem állítja meg, még ha társai akarnak valami felosztást vagy bármit csinálni se áll velük szóba csak kimegy a folyosókra és elkezdi keresni a két hegyes fülű hölgyet. Így még olyan illúziót is kelt mintha "járőrözne" egyet a kéjszobák közötti részen, pedig csak önző módon keresi az egyedüli két kurvát akikre szivesen vigyázna is és nem csak kényszerből tenné.
Az épület beltere minden lépéssel egyre maróbban válik élénk színűvé. Ez a hely nem épp megszokott Rhony számára. Jobb szereti a letisztult természetes színeket. Próbál is minél kevesebbet a falakra és bútorokra koncentrálni és annál többet a hölgyekre akik ott vannak. De leginkább a tünde testvérpárra.

Végre szabadon enged minket a különös madam, mert a rajtam kívül felfogadott testőrség nem túl bőbeszédű, így további kérdésekkel nem ostromolja senki.
Önkéntelenül elmosolyodom, ahogy a démon kifakad, ahogy Madam Heinz ellibeg, bár igazán becsülöm érte, hogy annak „tettéért” nem kente fel a falra további mintának.
Mivel ránk van bízva, hogy ezek után mit teszünk, hogyan tartjuk szemmel a lányokat, tekergetem egy kicsit a nyakam és úgy vélem, hogy a galériáról remek kilátás nyílik.
- Én felmegyek oda, így a szobáknál is kéznél leszek, ha valami történik. – kapom a tekintetem a démon és a vámpír felé, mivel a tünde nem sok szót fecsérel ránk, eltűnik az egyik folyosón. – Talán valaki idelenn is maradhatna, ha itt keverne valaki baj. – javaslom.
Valószínűleg mindenki érti a dolgát, így nem is habozok sokáig, hanem felhúzok az emeletre.