Nem tudtam még mindig elhinni, hogy így bedőltem ennek az utolsó kis anyaszomorítónak. Nem akartam elhinni, hogy ennyire nem figyeltem az apró, árulkodó jelekre, már hogy ha egyáltalán voltak. Most pedig itt csücsülök, szinte teljesen megbénulva és nézem azt a majmot, ahogy a kandallóhoz lép az aktával, nyilvánvalóan azért, hogy elégesse a papírokat és ezzel eltüntessen minden nyomot maga után. Nem akartam, hogy mindez így végződjön. Kudarcot vallottam volna? Mi van, ha ez a hülye elmenekül innen? Ha kisétál innen, senki se jön be, hogy rápillantson a tábornokra és mi itt fogunk éhen pusztulni? Vagy egyáltalán, mennyi ideig tart ki a méreg hatása? És milyen mérget adott be nekünk? Bénítóméregre gyanakodtam volna, azoknak a hatása pedig nem tartanak napokig. Annyi idő nem elég neki, hogy teljesen felszívódjon és most már, hogy tudjuk, Ő az Áruló, semmi értelme nincs ennek. Kivéve, ha az akták elpusztítása után átvágja a torkunkat, amit simán kinéznék belőle. Akármi is történjen, nagyon nem voltak jó érzéseim vele kapcsolatban. Mielőtt a tűzhelyhez ért volna, Craig akadályozta meg.
- Mi a fenét csináltál velünk, Dylan?
Annak a szemétnek a mosolya egyáltalán nem volt megnyugtató. A ruhája alól előhalászott egy apró fiolát, valami színtelen folyadékkal. Nem tudtam, hogy mi van benne, de semmi jóval nem kecsegtetett.
- Silentdawn, testvér. A hajnalt már nem fogjátok megélni.
Halvány lila gőzöm se volt arról, hogy mi az a "Silentdawn", életemben nem hallottam erről a méregről, de ha azt mondja, hogy a hajnalt nem érjük meg, a bénulás valószínűleg csak a kezdeti hatás, később még durvább hatások is meg fognak mutatkozni. Éreztem, hogy ezt valószínűleg nem kéne megvárni, de még is, hogyan tudnék innen kiszabadulni? Ahogy elmegy ez a hülye, ordibálni kell, hogy jöjjön már be valaki. Vagy a fene se tudja még, de valamit tennünk kell. Nem akarok itt meghalni, főleg nem így!
- Gyorsabbat is választhattál volna.
~ He? Ennyire meg akarsz halni? Inkább lassabbat, hogy legyen időnk megmenekülni és ellenmérget keresni.~
- Pont, amikor kezdtelek volna a legjobb cimborámnak tartani, Dilinyós...
Némi morgáson és felesleges pofázáson kívül más nem jutott eszembe. Próbálgattam mozgatni a végtagjaimat, azonban semmi eredményt nem sikerült felmutatnom. A nyakamon valószínűleg megfeszültek az erek az erőlködéstől, amivel maximum azt fogom elérni, hogy a bénultság mellé még fejfájás is fog csatlakozni. Viszont azt megfigyeltem, hogy Dracon-ról nem vett egyáltalán tudomást, és az én picikém nagyon is dühös volt, ez látszott egész testének remegésén. Ha valaki fenyegeti az Alfát, az egy feldühödött dögöt kap az arcába. Az a gyilkos tekintet még a legedzettebb harcost is eltántorította volna. Szinte lángoltak a szemei, ahogy Dylan-t méregette.
- Hé, figyi Dylan - kezdek bele hangosan, hogy magamra vonjam a figyelmét. - Szép egy cucc -utalok a méregre.- Guess what..
Dracon-ra figyelek, arra, hogy lássam, milyen helyzetben van, tud-e egyáltalán támadni. A kis házi kedvenc minden idegszálával rám figyelt, támadásra készen. Szinte már alig bírta kivárni, hogy megadjam neki az engedélyt. Hát, nem szabad ilyenkor megvárakoztatni őt.
- Dracon, I choose you! Támadj!
Adom meg az engedélyt. És Dracon nem habozik egy fél pillanatot sem. Mint ha ágyúból lőtték volna ki, úgy pattan fel a földről, szélesre tárt szárnyakkal és kieresztett karmokkal indult meg Dylan arca felé. Ki fogja kaparni a szemét, szétzúzza az egész arcát. Minden egyes porcikájából sütött a nyers harag és erőszak. Szinte már sajnálni kezdtem szegény szerencsétlent. Egy ideig minden rendben tűnt. Elkapta az Áruló kezét és élesen belekarmolt. Az fel is szisszent...aztán csak úgy fogta az én picikémet és úgy a földhöz vágta, hogy az még nekem is fájt, nem hogy neki. A sárkány felordított fájdalmában és vadul csapkodni kezdett, hogy fel tudjon tápászkodni. Azonban...sajnos, semmi esélye nem volt erre.
- Ügyes kis dög, de nem gondoltad volna, hogy egy Névtelen Árnyat meg tud ölni, ugye? Nyisd ki szépen a szád!
Felpattantam volna legszívesebben a földről, hogy puszta kézzel essek ennek a vadállatnak. Felőlem Craig-et és a Tábornokot kinyírhatja. De senki, SENKI nem baszakszik Dracon-nal! Azonban azon kívül, hogy az ujjaim kicsit megfeszültek, mást nem tudtam tenni és tehetetlenül néztem, ahogy nyomást gyakorolva szája két oldalára, Dracon-t arra kényszeríti, hogy kinyissa pofikáját. Szegénykém harcolt, ahogy csak erejéből tellett, párszor bele is mart a férfi kezébe, de nem tudott mást tenni. Minden izmom megfeszült az erőlködéstől. Nem tehette ezt! Nem végezhet vele a szemem láttára! Milyen gazda vagyok én? Miattam fog meghalni? Na azt már nem! Pár cseppet sikerült leerőszakolni a sárkánygyík torkán, azonban ez is elég volt ahhoz, hogy a kedvenckém mozdulatlanul terüljön el a földön.
- Nos, most hogy ezzel meglennénk...
- DRACON!
Sikítok fel. Látom a házi állatkám szemében a tehetetlenségéből fakadó dühöt. El se tudtam volna képzelni róla, hogy ilyen jók a reflexei, hogy csak így fogja és maga alá gyűri az amúgy igen csak edzett Draci-t. Pedig pontosan ez történt. Újra megpróbáltam feltápászkodni a földről. Az ujjaim kicsit jobban mozogtak, de bőven nem volt elegendő ahhoz, hogy bármit is tegyek. Idő kell nekem...percekre van szükségem ahhoz, hogy megbosszulhassam Dracon-t, Armin-t, Lory-t, Craig-et a Tábornokot és nem utolsó sorban magamat. Húzd az időt, Cyne, csak húzd az időt! Abban jó vagy, nem igaz? Csak pofázz! Gyerünk, pofázz már!
~ És mit érsz el azzal? Még ha vissza is nyered a mozgásodat, ez a szerencsétlen hármótokat iktatott ki egyszerre. Szerinted egy nyílt támadással mit érnél el ellene?~
~ Inkább heverjek itt a földön és várjam a lassú halált, Shea? EZ lenne a TE rohadtul nagy ötleted? Most komolyan?~
~ Hagyd, hogy kisétáljon, titeket már amúgy is halottnak könyvelt el, és utána indulj meg ellene.~
~ Nem...itt helyben fel fogom koncolni ezt a vadállatot...~
A haragtól szinte remegett az egész testem, de nyugalmat erőltettem magamra.
- És mindezt miért? -tekintetem körbejárja a "csatamezőt" végül a kezében tartott aktán állapodik meg.- Elismerésért? Pénzért? Azért, mert Armin egy tündét vett feleségül és úgy érzed, hogy elárult téged? Egy kis gyerek sír anyuci szoknyája mögött, hogy a hercege elárulta őt? Vagy van már jelölted a herceg helyére? Komolyan azt hiszed, hogy meg fogod úszni ezt az egészet? Te és a hülye cimboráid?
- Nagyon sietsz.
Siet a halálnak a farka. Épp az időt akarom húzni. És Ő belemegy a játékba. Végre, valami szerencse is szegődik mellém ezen az elcseszett napon. Olyan komótosan, mint akinek nincs semmi jobb dolga, húz eg széket elém és lehuppan rá, fordítva, kezében az aktával. Most komolyan? Ez milyen póz akar lenni? Ja, hogy próbálsz nagyon lazának tűnni? Vagy csak azért terpeszted ennyire a lábaidat, mert fáj az ánuszrózsád? Csak várj, amíg én kiszabadulok...utána hogy fog fájni, miután egy izzó vasdarab tesz benne örömteli látogatást, Te anyaszomorító állat.
~ Hűűűűhaa....valaki nagyon bepipult!~
~ MOST ROHADTUL NEM VAGYOK ABBAN A HANGULATBAN!~
~Soha se vagy...mostanában nem szórakozol velem. Annyira unalmasan telnek a napjaim. Te meg...~
~ KUSSOLJÁL BASZKI!!~
~ Hűűűűhaa...valaki nagyon bepipult!~
Legszívesebben megfojtottam volna ezt a szerencsétlent...de sajnos, fizikai test hiányában erről le kellett tennem. Dilinyós meg már pofázni is kezdett. Király, remélhetőleg Shea is kussban marad.
- Miért? Azért, mert Armin Fairlight egy rossz herceg, aki elárulta a népét. Nem azért, mert egy tünde szajhát vett feleségül, I couldn't care less. Azért, mert jól tudja, hogy a tündék kiszolgáltatottak. A trónjuk omladozik, a nemeseik egymást marják - és még sem csinál semmit. Ez lehetne a lehetősége, hogy kihasználja a sötét tündék felemelésére, hogy megforduljon a helyzet és mi legyünk az ő uraik, de nem. Csak nászutasdit játszik, meg rajzolgat.
- Rajzolgat? Nem is tudtam, hogy tud rajzolni. Az álnok beste ezt eltitkolta előlem?!
A meglepettség tisztán rajzolódik ki az arcomon. Na de most komolyan, ez aggaszt engem a legjobban? Fontosabb dolgokra kéne koncentrálnom. Az ujjaimat próbálom mozgatni úgy, hogy a velem szemben ülő ebből ne vegyen észre semmit sem. Tudnom kell, hogy mikor állok készen egy támadásra. Valamennyivel javult a helyzet, de közel sem volt elég ahhoz, hogy harcképesnek tituláljam magam. Csak húzd az időt...ez maradt az egyetlen reményem.
- És ne merd Lórit még egyszer szajhának nevezni Te kurafi. Egyes pont: történetesen a barátom. Kettes pont: Fél kézzel a földbe döngölne téged, miközben a msik kezével a sírodat ásná ki. Hármas pont: hagyjuk a pontozást. És szerinted ha Armin lép Amellére királycsajszi ellen, szerinted mennyi idő, míg az emberek úgy gondolják, hogy csatlakoznak a buliba? Tény, a selfek helyzete nem a legjobb, de egy háborút kirobbantani nem éppen a legjobb döntés. Egy IGAZI uralkodó tudja ezt. Felméri a helyzetét és mérlegel: mennyi áldozattal járna ez az egész? Milyen gazdasági következményei lennének? Hogyan ítélnék meg eztán a selfeket Veronia szerte? A háborúhoz fegyverek kellenek, ellátmány, biztosítani az utánpótlási útvonalakat...de Te csak úgy a torkuknak ugranál? És ha vesztünk? Kurvára rosszabb helyzetben lennénk, mint most. Ha győznénk? Tiszavirág életű győzelem lenne. ÉS azzal, hogy Te elárulod őt, nem teszel semmi jót sem. Ki az, akit a helyére ültetnél? Magadat? Dylan, a herceg? A bolondok hercege maximum, te pöcs...
- Háború? Szűk látókörű vagy, Cynewulf. Nem a nyílt küzdelem az egyetlen eszköz, és a selfeknél senki nem tudja ezt jobban. És igen, magamat!
Ahogy felkapja a fejét sértetten, tudtam, hogy fájó pontra tapintottam. Uh, valakinek tényleg grandiózus tervei vannak. Na ezt se hittem volna, hogy a következő ellenségem ilyen magaslatokra akar törni. Őszintén szólva, miért akar ennyi barom uralkodó lenni? Azt hiszik, hogy minden gondtalan a szakmában? Hogy azt tesznek, amit akarnak? Hiába uralkodók és állnak a nép felett, de ha magukra haragítják a köznépet, nagyon pórul járnak. A gazdagok kevesen vannak, a befolyásos emberek még kevesebben. És próbálják csak a katonákat ráuszítani a háborgókra. Vajon hány holdőr ragadna fegyvert barátai és családja ellen? Armin jól ki jön a néppel és csak ezért van a trónon. Igazából jobban meg van kötve a keze, mint bárki másnak. Akármit is tesz, az kihatással van a népére, alaposan meg kell fontolnia minden szavát és minden tettét. Uralkodónak lenni annyit jelent, hogy megkötik saját szabadságukat a nép érdekében. Persze, lehet a zsarnokot játszani egy ideig...de csak rövid ideig.
- Dylan Beasly vagyok, Elatha alapítójának, Keanton Beasly-nek egyenes ági leszármazottja. Ez az én városom, a családom már azelőtt jobban vezette ezt a várost, mielőtt Fairlight trónkövetelők familíája kitalálta, hogy ők lesznek az uraink. Nem jobbak ők, mint a tündék.
~ Azt a francokat...eléggé csúnyán lesüllyedt a családod, haver.~
Menet közben folyamatosan próbálgattam mozgatni a kezeimet, szerencsére Dylan túlságosan belelovagolta magát hagymázas képzelgéseibe ahhoz, hogy minderről ne vegyen tudomást, vagy ne vegye észre. Jajj, haver, a beképzeltséged lesz a veszted. Olyan élvezetes lesz látni, ahogy az utolsó csepp véred is kifolyik és látom ahogy az élet elhagyja a testedet. Bosszú, édes bosszú...Te vagy számomra a legédesebb ambrózia ebben az életben.
- Óh, a Beasly család tagja? Hallott már róluk valaki?
Fordítottam a fejem a többiek felé, meglepetten vonva fel a szemöldökömet. Tőlem nem szokatlan, ha nem ismerem az itteni családokat, de vajon a többiek egyáltalán tudják, hogy ki ez a rakás szerencsétlenség? Egy letűnt család sarja. Bőven megérdemelték, hogy feledésbe merüljenek.
- Ha olyan jók voltatok, hogy hogy letaszítottak titeket a trónról? Akkor még is csak jobban csináltak valamit, mint a tündék, nem igaz?
Mondjuk piszkálni egy amúgy is feldühödött, egoista oroszlánt lehet, hogy nem a legjobb ötleteim közé tartozott. De a sértett büszkeségre tudok építeni. A hidegvérre és tiszta fejre már kevésbé.
- Oké, szóval Dylan herceg bérgyilkosokat küld a tünde királynő ellen. Kinyírják őt - bár ezen kételkednék - aztán valami bábot ültetnél a helyére? Vagy a saját fokhagymagerezd hátsódat tolnád a trónra? Ambíciózus tervek, azt meg kell hagyni.
Bólogatok és a fejemet forgatom, kétségbeesést szimulálva. Keresek bármit, amit a fejéhez vághatnék, ha netán kiszabadulnék a bénító méreg, vagyis a Silentdawn fogságából. Érdekes módon a többiek semmi jelét nem adják annak, hogy akár a legkisebb mértékben is tudnának mozogni. Rám miért nincs ekkora hatással a cucc? Nem érdekes, a lényeg, hogy legalább egyikőnk tudjon cselekedni. Akármennyire is keresek, találni nem találok semmit. A szék viszont egészen közel van hozzám. Ha más nem, kirúgom a tetves lábát, bár úgy, hogy rajta ül Dylan, eléggé nehéz manőver lenne. De egy próbát mindenképpen megér.
- Kár, hogy az ellenségeddé tettél, pedig szívesen kipróbáltam volna magam Amellére ellen...kémeket küldött utánam és a söröm körül legyeskedett! Armin maga mondta, hogy Ő küldte a sörömre a legyeket....mocskos kis szajha. De legalább megtarthattam volna magamnak...
Mondjuk így belegondolva a franc se tudná, hogy mit kezdenék egy bilincsbe taszított rabszolga-királynővel. Kanosabb férfitársaim szexrabszolgaként használnák őt, de nekem meg nem kell. Az meg főleg nem hiányzott, hogy tényleges rabszolgám legyen. Az egész intézmény úgy, ahogy van, beteges és elítélendő. Csak gyengébbé teszi a lelket és a testet. Tehát, lényegében, ha egyszer úgy adódna, hogy a markomba kaparintanám a nőt...nem tudnék vele mit kezdeni. Na mindegy, ez úgy se fog soha se megtörténni, szóval kár ezen agyalni.
- És ez a főzet? Egyszerűen elképesztő. Egyszerű kábítófőzet, de egyben lassan gyilkol is. Talán több időt kellett volna töltenem az alkímia tanulmányaimmal. Talán tudtam volna egy főzetet kotyvasztani, ami agyat növeszt az üres koponyádba.
- Leírhatsz, amennyire akarsz, freelancer. Attól még nem tehetsz semmit. Ez a terv be fog következni, és nem rajtad múlik, hogy megakadályozod-e.
~ Oh, just watch be, bitch...~
- Most pedig, ha megbocsátasz, el kell égetnem valamit.
~ Téged égetnélek el máglyán. A keresztények amúgy is szeretnek ilyen vidám köznépi ünnepségeket rendezni, mi is bevezethetnénk ezt a szokást.~
És ezzel a kis mocsok a székről felállva hátat fordít nekem, hogy a kandallóhoz ballagjon vissza. Most komolyan? Csak így abba hagyja a dumcsizást, pont amikor kezdtünk volna belemelegedni és jól kijönni egymással? Már egészen jól uraltam a testemet ahhoz, hogy megpróbálkozhassak valami eszement tettel. A két elkábított társam felé pillantok, azonban azon kívül, hogy beszélni tudnának, más nem várható el tőlük. Érdekes...Óvatosan nyúlok az éjgyilokom után, amit még Craig üldözése után tettem el. Sikerült úgy előkapnom, hogy nem csaptam semmi zajt és Dylan se figyelt fel az ügyködésemre, túlságosan is lekötötte szegénykét az, hog pár papírlapot égessen el. Még egy kicsit kockáztattam, addig, amíg a szerencsém tart és a zsebemben meg is találtam az élénkítő italt. Fél szememet a fickón tartva pattintottam ki a dugót és hajtottam le a főzetet. Éreztem, ahogy kellemes bizsergés árad szét a testemen, és mint ha kitisztult volna a fejem. Sokkal könnyedebben éreztem magam és készen a harcra. Óh, Dylan, it's payback time!
~ Most komolyan? Az előbb még mozogni is alig bírtál, most meg egy jobban képzett fejvadászra akarsz támadni?~
~ Hátat fordít nekem, nem igaz? És nem számít arra valamiért, hogy én mozogni tudnék. A meglepetés ereje nálam van. Ennél jobb alkalmam nem lesz...~
Ezzel már Shea se tudott vitatkozni. Miközben feltápászkodtam, megláttam a kis szemét övén a köpőcsövet, amit valószínűleg nem rég használt ellenünk. Praktikus kis cucc és ha a self jól használja, csúnya meglepetéseket okozhat - ezt tapasztalhattuk a saját bőrünkön. Ideje mozgásba lendülni. A széket egy erős rúgással indítottam meg a kandalló előtt álldogáló Dylan felé és követtem az ülőalkalmatosság útját. Az ellenségem nem számított erre az alattomos támadásra és meg is tántorodik. Rögtön utána érkeztem én és teljes erőmmel csapódtam a testének, neki döntve a kandallónak. Shea-nak azonban egy dologban igaza volt: nem rég nyertem vissza az erőmet, Dylan pedig jól képzett harcos volt. Egyedül nem akarok vele szembe nézni. Teli torkomból ordítottam el magam:
- A TÁBORNOKOT MEGTÁMADTÁK!
S közben a köpőcső után kaptam. Siker! Az éjgyilokomat megpróbáltam az oldalába szúrni. Csak semmi végzetes vágás, vagy szúrás. Élve kell nekem, hogy Armin elé cibálhassam, aztán döntsön Ő a sorsáról. Remélhetőleg szép kínzások elé fogja őt állítani. Csak Lory meg ne tudja, hogy a támadójuk fogságba esett. El se tudom képzelni, hogy a feldühödött lovagnő mire lenne képes. Valószínűleg puszta kézzel tépné ki a torkát. A szúrás nem sikeredett teljesen úgy, ahogy elterveztem, Dylan-nak volt annyi jelenléte, hogy kitérjen a szúrás elől. Ekkor pattant ki az ajtó, és lépett be rajta egy Holdőr. Király, akkor...megmenekültünk?
- Tábornok, mi... -néz körbe a srác, gyorsan felmérve a terepet. Jól van, csak ne siesd el a dolgokat. Csak segíts már! - Dobja el a fegyvert azonnal.
De hát Dylan-nál nincs is fegyver! Azonban amikor érzem, hogy a kard az én torkomnak szegeződik, döbbenten dermedek le. Hogy mi a franc? Na várjál haver, itt valami nagyon nem stimmel! MI A FRANCOT MŰVELSZ TE??!!
- Ő az Áruló! Kérdezd a tábornoktól! -förmedek rá, jogosan idegesen.- NE HAGYD ELMENEKÜLNI!
A köpőcsövet minél távolabb tartom Dylan-től, nehogy ismét a kezébe kaparinthassa, kihasználva kiszolgáltatott helyzetemet. Arról meg szó sem lehet, hogy eldobjam Fury-t. Hát még is, teljesen hülyének néz engem ez a hülye? Mi az, hogy engem gyanúsít meg? Én kiáltoztam segítségért, cseszd meg! Az Áruló időt sem hagyva az őrnek, hogy kitalálja, mi a franc folyik itt ténylegesen, teljes erőből oldalba térdeli a katonát, aki kétrét görnyed a fájdalomtól. Riadtan ugrok hátra, nehogy a karddal még a végén felvágja a torkomat, aztán a szerencsecsomag testén átlépve eredek Dylan nyomába. Hát ez valami csodálatos. Ha ezen majom miatt elszökik az uralkodói rangra áhítózó self, én tuti hogy visszajövök és apró darabokra metélem, aztán a darabjait átnyújtom Armin-nak, hogy kezdjem a bűnrészes részeivel azt, amit akar. A folyosókra kirontva azt se nézem, hogy van-e valaki a közelben, csak elkiabálom magam, aztán remélhetőleg valaki meghalja.
- két sérült a tábornok szobájában! Gyógyítót, most!
Bár igazából négyen vannak. De az oldalba rúgott Holdőr nem számít sebesültnek, bőven megérdemelte, amit kapott, még többet is érdemelt volna...Dracon-ról meg valószínűleg tudomást se fognak venni. Mielőbb el kell kapnom Dylan-t, hogy segíthessek az én kicsikémen. Teljes erőmből rohanok a menekülő után, menet közben megnézve a köpőcsövet, hogy van-e benne bármilyen lövedék. Sajnos semmi sem volt, így teljesen értéktelen kacattá változott. Pedig jó lett volna menet közben meglőni a saját fegyverével és nézni, ahogy összecsuklik tehetetlenségében. De hát, az élet nem egy leányálom, sőt, legtöbbször inkább rémálom. Az utcákra kiérve állapítom meg, hogy vagy én nem nyertem még vissza az erőmet, vagy a kis köcsög gyorsabban fut, mint ahogy azt kinéztem volna belőle. Ne már, hogy most meg le fut engem, mert akkor pipa leszek.
S mint a sötét égből alászálló bosszúálló angyal, megjelenik egy ismert, kecses női alak, aki úgy orron rúgta szegény csávót, hogy az menten dobott egy hátast, és még a végén meg is taposta őt. Én meg majdnem belerohantam az elzuhanó testbe, hisz a kelleténél kicsit több időt szántam annak, hogy feldolgozzam a rúgást. NEM AKAROK VELE SZÓRAKOZNI! Egy ilyen rúgástól valószínűleg a fejem le is vállt volna a nyakamról és önálló életre kelt volna. Miből faragták ezt a nőt?!
- Te mocskos, áruló féreg!
Sikerrel álltam meg végül Dylan teste felett, így tökéletesen láttam, hogy Sári néni arca igen csak csúnyán eltorzult a haragtól. Haver...te aztán jól megszivattad magad.
- Hát, Sharlotte, ha most nem jelensz meg, ellógott volna ez a szemét. Kiiktatta Craig-et, a tábornokot és engem is, csak én hamarabb tértem észhez. Honnan tudtad, hogy itt leszünk és hogy Dylan-t kell lecsapnod helyettem? Aminek persze kifejezetten örülök.
- Nem tudtam, de benned biztos voltam, hogy nem lehetsz az áruló, így ha Ő előled menekült, nem nehéz a dolog. Egyébként utána kérdeztem, merre jártok, ezért voltam itt.
Még mindig óvatos voltam, ki tudja, hogy mikor próbálkozik valamivel a bukott összeesküvő. Leguggoltam mellé, hogy átkutassam a testét a méreg után. De előtte még inkább megakartam tudni, hogy mivel is állok szemben.
- Hallottál már a Silentdawn méregről?
- Silentdawn...Egy alattomos méreg, azonnal bénulást okoz és utána szépen lassan leépíti a belső szerveket, pár óra kínok közt fetrengő, mozdulatlan halált okozva. Miért?
- Kapott beőle a tábornok, Craig, én és Dracon is. Van ismert ellenszere? Van ellenszere ennek a szarnak, Te mocsok?!
Förmedek rá a menet közben megszabadult Dylan-re. De attól, hogy Sharlotte lába már nem nehezedik a mellkasára, nem jelentette azt, hogy innen már bárhova is menni fog. A fickó helyett Sharlotte válaszol, amit hallva némileg megkönnyebbülök.
- Van, de sietnünk kell. Talán az irodámban találunk.
Sharlotte már neki is iramodik, de én utána kiáltok.
- És Őt itt hagyjuk?
- Adj be neki a saját gyógyszeréből.
Egy pillanatra megállt és felém hajít egy áttetsző folyadékkal teli üvegcsét. Arcomon kegyetlen vigyor terül szét, ahogy kecsesen kapom el a fiolát. Hát, mindenki azt kapja, amit megérdemel. Ugyanazt a módszert használtam nála, mint amit Ő csinált Dracon-nal, hadd érezze, hogy milyen rohadt jó érzés lehet. Nem néztem a szemébe - még azt sem érdemelte meg - miközben pár cseppet csöpögtettem a szájába, majd az üveget eltettem, nem akartam mellette hagyni a földön, hogy bárki rá találjon és véletlenül még megtalálja kóstolni.
- Remélem, hogy élvezni fogod minden egyes percét.
És már rohantam is Sharlotte után. Az út a Névtelenek Házáig hosszú volt, de mi teljes erőnkből futottunk. Nem volt semmi időnk, amit feleslegesen elpazarolhattunk volna. Minél előbb jutunk ellenméreghez, annál kevesebb belső kárt fog okozni a szer. Páran felénk fordultak menet közben, ki riadtan, ki kíváncsian, de senki se mert az utunkba állni. A Ház közelében már majdnem kiköptem a tüdőmet, úgy szúrt az oldalam, mint még sose, de nem adtam fel. Dracon-ért akár napokat képes lennék futni. Nem hagyhatom, hogy meghaljon amiatt, mert én ráuszítottam őt Dylan-re. Nem halhat meg miattam! Azt nem viselném el. Szerencsére a Névtelenek közül se akarnak feltartóztatni minket, így akadálytalanul jutunk el a kis irodába, ahol alig pár órája fordultam meg. Tényleg csak pár óra telt volna el azóta, hogy beszéltem Armin-nal és eljöttem volna ide? Sokkal hosszabb időnek tűnt, azt meg kell hagyni. Kezeimet a térdemen nyugtatva próbáltam kis levegőhöz jutni. Addig Sharlotte keresgélt, és végül valami lilás folyadékot tartalmazó üveget adott át. Alaposan megnéztem magamnak az üveget és a tartalmát. Hát, remélem, hogy ez tényleg használni fog.
- Ennek használnia kell. Menj, mentsd meg őket, én addig előkerítem Őfelségét.
- Köszönöm, Sharlotte. Remélem, egyszer meg tudom neked köszönni.
Még mindig nem tudom, hogy a méreg rám miért nem hatott úgy, mint a többiekre, de nem akartam kockáztatni. Lehet, hogy valamiért ellenállóbb a szervezetem, de nem akartam, hogy a belső szerveim feladják a szolgálatot, arra alapozva, hogy talán rám nem lenne hatással. Olyan méreg nincs, ami kinyírná Craig-et és a tábornokot, de engem nem. Pár csöppet ittam csak meg a folyadékból, az ízével nem is törődve, majd ismét rohanni kezdtem. Az első pár méteren még egész jó voltam. A Házból kiérve, ahogy realizálódott bennem, hogy még mennyit is kell futkosni, bár elkeseredtem, de nem adtam fel. Ahogy fogytak a méterek, a levegőm is egyre jobban fogyott és az égető érzés egyre csak erősödött. Nem koncentráltam másra, csak a helyes légzésre, így azt se tudom, hogy hány percig rohantam egyhuzamban, de végül ismerős környékre értem. Felemelve a fejemet, megkínzott tekintetem a barakkokra vetült és az előtte heverő Dylan-ra. Egy pillanatig komolyan elgondolkoztam azon, hogy a mellkasába vágom az éjgyilokot és örömömet lelem a halálában, de nem lehettem önző. A katonákkal mit sem törődve rohantam a tábornok irodája felé. Nem volt senki sem olyan balga, hogy most az utamba álljon. Tuti hogy ott helyben felkoncoltam volna őket. Alig bírtam lefékezni az iroda előtt, ahova betoppanva csak pár katonát láttam, illetve a tábornokot és Craig-et, akiket már nagyjából elláttak. Olyan hevesen kapkodtam a levegőt, mint ha legalább a Hellenburg - Elatha távolságot futottam volna le egyhuzamban, és alig bírtam beszélni, de azért megpróbáltam.
- Félre...utam...ból.
Jó fej self voltam világéletemben. Nem akartam most rossz üzenetet küldeni a feszült katonáknak azzal, hogy előbb egy állatot mentek meg, így a tábornokhoz léptem és adtam be neki az ellenszert, ezután következett csak Craig és végül a sárkánygyíkom. Amikor végeztem, fáradtan rogytam le a kedvenckém mellé, hogy kipihenjem magamat és gyors eligazítást tartottam.
- Dylan-t leterítette Sharlotte...ott várakozik kint a barakkok előtt. Nemsokára megérkezik Armin is remélhetőleg. Lesz mit beszélgetnie azzal a fejnehéz farokpörgettyűvel. Minenki rendben van?
- Jól csinálta.
A tábornok úgy látszik, hogy jobban van, ahogy Craig is. Mellettem Dracon kezdett el fészkelődni, így elkezdtem őt simogatni és nyugtatgatni. Megkönnyebbültem és legszívesebben teljes figyelmemet neki szenteltem volna. Kevés olyan lény van, aki többet jelentene számomra, mint ez a sokszor engedetlen, de amúgy játékos és hűséges sárkányka. Ezek után kap majd tőlem minden jót, hetekig fogom őt kényeztetni.
- Reméltem ugyan, hogy Ravenrose kapja a rossz méreggel beitatott tűt, de maga is ügyesen megoldotta, fiam.
- Maga tudta, hogy az egyik tű rossz méreggel van beitatva? - kérdeztem meglepetten...de nem, nem tudhatta. Senki se gyanakodott Dylan-ra, tehát csak következtetéseket von le. - Eh, bocsánat a gyanúsításért, de már ki vannak az idegeim. Apropó....milyen méreg lehetett ezen a szaron?
Tűnődtem el azt a tűt nézegetve, amelyik ott hevert, ahol én a földre rogytam. Ha nem Silentdawn, akkor mi? Valószínűleg csak egy egyszerű bénítóméreg. De miért kent be kettő tűt ezzel az izével és egy harmadikat egy kevésbé ártalmassal? Ebben nem láttam semmi logikát.
- Tudtam. Ravenrose kicserélte az egyiket, mikor észrevette. Ez volt az eredeti terv, bár abba maga nem volt belekalkulálva.
Nem néztem a tábornokra, csak a kandalló felé sétáltam,hogy felvegyem az aktát. De az nem volt ott. Az asztal felé pillantva megláttam a papírokat. Elindultam abba az irányba, közben még a tábornok szavait emésztettem. Tehát akkor nem Dylan csinált valami eget verő nagy hülyeséget, hanem Craig-ék még időben kapcsoltak...és ezzel megmentették mindannyiunk életét. Azt hiszem, hogy hálával tartozom neki, pedig nem is olyan rég még meg akartam ölni. Érdekes, hogy milyen gyorsan változhat meg egyesekről alkotott véleményünk.
- Az a kis seggdugasz jól megkavarta a dolgokat.
Hát igen, Dylan alaposan meglepett mindannyiunkat. De végül is, túléltük az egészet, és most csak ez számított.
- Hát, őszintén sajnálom, hogy így felborítottam a terveket. A lényeg, hogy végül megoldódott az ügy.
Az asztalhoz érve kézbe vettem az iratcsomót. Azonban akárhány lapot megnéztem, az mindegyik csak üres volt. Mi a fészkes fene? Gyanakvóan néztem a két selfre, magyarázatot várva. A választ végül Craig adta meg.
- Azt hiszem, Cynewulf, tartozok neked egy magyarázattal az egész ügyre.
- Hát, szerintem is...Végig ki voltam használva?
- Szó sincs róla. Véletlenül belekeveredtél a dologba, de sosem voltál kihasználva. Bár tény, hogy megkönnyítetted a dolgot.
- Nem tettem én semmit sem, csak végig rossz döntéseket hoztam. Kezdve azzal, hogy nem vettem üldözőbe a lányt, akinek a figyelmemet kellett elterelnie, folytatva azzal, hogy ott időztem a Házban, várva a maszkos alak megjelenésére...egészen addig, hogy megbíztam Dylan-ben. Én csak felkavartam itt a dolgokat.
- Pontosan. Ha felkavarod a tervet, a legtöbb tervező pánikba esik. Így nem vette észre Dylan az egyértelmű csalit. Így nem jött rá, hogy semmit nem tudunk eddig a kilétéről, csupán ezzel akartuk előugrasztani - sikeresen, mivel te közben alágyújtottad az odvát.
- De akkor azt se tudjátok, hogy vannak-e bűntársai?
- Dehogynem. Nem vagyunk teljesen amatőrök, mindenkit elkaptunk, akinek köze volt hozzá, egyedül a tervező hiányzott. A mastermind, aki az egészet lebonyolította.
- És tényleg egy régi uralkodó család tagja volt? Eléggé alább adták, hogy ha a drága beképzelt úrificsúrnak kétkezi aljas munkát kellett végeznie.
- A Beasly-k már nem annyira uralkodócsalád voltak, mint inkább egy gazdag família.
Egyelőre még mindig nem tértem magamhoz azok után, hogy rámutattak: a bénázásom volt az, ami végül nagyjából jó irányba terelte az ügy menetét. Akárki akármit is mond, én azért még mindig kissé kínosan éreztem magam.
- Örülök, hogy az inkompetenciámmal is segítségre lehettem. Akkor a fenyegetésnek vége?
- És igen, valószínűleg igazat mond, de ez nem fog neki segíteni. Manapság valószínűleg egy élő rokona sincs, csak az összeharácsolt pénz, amiből lefizetett mindenkit, hogy felségárulást kövessen el. Ha megtudják, hogy a keresletüknek annyi, senki sem fogja ezt a bolondok követni. Innen már felmorzsolódik az összes, a veszély elmúlt.
- Ja, és bocsi Craig, hogy gyanakodtam rád...de már mindenkiben ellenséget láttam a végére, csak éppen abban nem, akiben tényleg kellett volna.
- És nincs harag, logikusan és ösztönösen cselekedtél. Én is így tettem volna.
- Beasly...
Ízlelgettem még a nevet a nyelvemen. Soha életemben nem hallottam róluk, de tényleg. Azonban most már valószínűleg senki se fog. Ha tényleg Ő az utolsó leszármazott, akkor ezennel vége is ennek a családnak. A dicső múltba kapaszkodott egyke fiú, aki előtt a régi hatalom visszaszerzésének dicső ábrándja lebegett...azonban ezt a lufit kipukkasztották, az álomnak vége szakadt, minden plot, amit szőtt, a darabjaira hullott. Nem mondanám azt, hogy akár csak egy kis résznyi szánalmat is éreznék iránta.
- Régóta dédelgetett bosszú, generációkra visszamenően. Egyesek miért ragadnak meg ennyire a múltban?
Folytatom a tűnődést, immár hangosan, miközben az asztal szélén üldögélve az üres papírokat gyűrögetem a kezeim között, melankólikus arccal. Mondjuk beszélek én? Én, aki egy nem is ellenem elkövetett évtizedes bosszút hajkurászok Veronia szerte? Én is ugyanúgy múltban ragadt kis anyaszomorító vagyok, mint Dylan.
- Tudjuk, hogy hol lakott Dylan? Át szeretném nézni a lakását, hátha van még valami árulkodó nyom. Lehet, hogy ások csak pénzért dolgoztak érte, de ez akkor is felségárulás, legyen akármi is a motiváció.
Csak tartott valami feljegyzést az aljas üzelmeiről. Craig-ék elvileg elkaptak mindenkit, de ebben soha se lehettünk eléggé biztosak. Ha csak egy kis nyoma is maradt a szervezetnek, a rákos burjánzás újra nőhet belőle. Csak kell egy újabb gazdag, ambíciókkal telített tagot keresniük, hogy folytatódjon tovább ez a komédia.
- Kíváncsi vagyok, Arrcy mit fog tenni vele. Semmi jót, remélhetőleg.
- A Névtelen Árnyak házában lakott. Mint a legtöbben.
Hát, erről ennyit...nem hinném, hogy bármiféle iratot magánál tartott volna egy ilyen forgalmas helyen, ahol bárki bemehetett a szobájába, amikor nem volt ott. Felelőtlenség lett volna a részéről és Dylan bármi volt, csak felelőtlen nem, ha ennyi ideig el tudta leplezni a kilétét úgy, hogy a környéken mindenki őt kereste...s végig az orruk előtt volt. Azért ha mást nem, azt meg kell hagyni, hogy volt bátorsága a srácnak és türelme, hogy ezt az egészet végig vigye.
- Ott nem hinném, hogy túl sok papírt tartott volna magánál. Nagy az esélye, hogy valaki meglátja őt. És akkor most mi? Minden vissza a régi kerékvágásba? Egy hosszú idő óta tartó hajsza vége, megünnepelendő pár üveg bor mellett. Én benne lennék.
Már csak a bor emlegetésére összeszaladt a nyál a számban. Hold Anyára, most jól esne egy...két...három hordó bor. Ezek után szerintem mindenkinek tetszene az ötletem.
- Én megyek és Dylan mellett megvárom Sharlotte és Armin érkezését...velem tartanak?
Fordulok vissza az ajtóból a többiek felé. Azonban csak Craig jön utánam, a tábornok meg marad az irodájában. Hát, végül is, annyira nem vagyunk jóban vele, hogy iszogatni menjünk és biztos, hogy még rengeteg papírmunka vár rá, mielőtt álomra hajthatná ősz fejét.
- Hogy megkapjuk a hercegtől, hogy az akarata ellenében ráálltunk az ügyre? Nem, köszönöm, elég lesz azt visszakézből megkapni majd. Azt hiszem, ideje felszívódnom és úgy tenni, mint ha nem történt volna semmi.
- Hát, akár le is tagadhattam volna, hogy bármi köz...
...ötök lett volna a dologhoz. Azonban nem tudtam befejezni, hisz a bérgyilkos ekkor már a távozás hímes mezejére lépett. Meglepetten néztem a távolodó alak után, aki hamar el is tűnt valamilyen sikátorban. Ennyire féltek volna Armin-tól? Az üres aktát kezemben tartva vizsgálgattam az eget zavaromban. Úgy látszik, hogy innen egyedül engem nem tud feszélyezni a drága hercegünk és annak mondanivalója. Már mint...nekem aztán soha senki sem fog parancsolni, azt utoljára Aelfsige-nek engedtem...és soha, senki se részesül ebben a luxusban. Csak néztem az eget és felmerült bennem egy gondolat: egy fenyegetés elmúlt, de mikor jön majd a következő? A gondolatmenetet nem folytattam tovább. Karmok kattogása a kövön. Lenézve Dracon-t láttam meg, aki hűségesen követett, majd a vállamra reppent. Hagytam, hadd élvezze a helyét, bár majdnem összecsuklottam a súlya alatt. Lassú léptekkel indulok meg Dylan felé. Egyrészt még mindig fáradt voltam, másrészt nem akartam hogy Dracon kényelmetlenül érezze magát.
- Csak annyit értél e, hogy a családod örökre eltűnjön Veronia felszínéről. Gratulálok...
- Ostoba, szűk látókörű barom! Kotnyeles amatőr, a francnak kellett beleszólnod!
- Take it easy, boy. Nem kell morcosnak lenned amiatt, hogy végül nem Te lettél az uralkodó.
Leguggolok mellé, az izületeim hangosan ropogva tiltakoznak a mozdulat ellen, a kis sárkányka pedig leszáll mellém most, hogy már nem túl kényelmes a hely neki.
- Nem vagyok szűk látókörű. Tudod, egészen eddig olyan magasról tettem a selfekre, amennyire csak lehetett. Soha életemben nem voltam egy igazi megszállott ilyen ügyekben. Jól jöttek a képességeim bérgyilkolászás közben és végig magamon érezhettem a Hold Szülők áldását. Aztán találkoztam Armin-nal. Sokkal tökösebb srá, mint ahogy azt Te hinnéd róla. Te folyton irigykedve és gyűlölködve nézted minden egyes tettét és gyengének tituláltad őt ezek miatt. De Ő törődik a népével, veled ellentétben. Kedveli a fajtáját és mindent megtenne értük. Bebiztosítja helyüket ebben a világban és a legjobban hozza ki eg szar szituációból. Te csak előre rohantál volna és mindent káoszba taszítasz. Szerintem itt egyedül Te vagy szűk látókörű...
- Armin gyáva!
Fakadt ki pár köhögés közben, szemében gyűlölet lángolt. Nem is vettem észre, hogy valaki menet közben megérkezett, riadtan kaptam fel a fejemet, csak hogy lássam, ahogy Armin a férfi másik oldalára guggol le. Tökéletes időzítés, cimbora, pont rólad volt szó.
- Mondja ezt az arcát takargató schemer...
- Hatásos belépő, Armin -biccentettem a megjelenő herceg felé.
Hát, az arca nem éppen kedvességről árulkodott. És minden oka meg is volt haragudni. Bele se merek gondolni, milyen világ köszöntött volna a selfekre, ha ez az egész árulás sikerrel járt volna. Ekkor láttam csak meg Sharlotte-ot, aki a háttérben várakozott türelmesen. Armin az Ő személyében egy hűséges barátra és jó tanácsadóra lelt. Csak örülhetünk, hogy Ő nincs ellenünk. Armin hangjára a szép páros felé fordítottam a fejem. A herceg ekkor már az állánál fogva tartotta Dylan fejét, hogy az ellenszert leerőszakolhassa a torkán. Kár, szívesen láttam volna meghalni.
- Talpra, Dylan Beasly. Sok baromságot csináltál és ezek közül nem az a legnagyobb, hogy rám támadtál. Ott léptél túl a tűréshatáron, hoy saját magad helyett a Névtelen cinkosaidat bérelted fel és majdnem megölted a feleségemet, veszélybe sodortad a legjobb barátomat és kicsinyes okok miatt polgárháborúba vitted volna egész Nebelwaldot. Ne számíts sok jóra.
~ Legjobb barát? Oh, boi...remélem az én vagyok!~
~ Sokkal valószínűbb, hogy Sharlotte az. Téged alig pár napja ismer, őt meg már évek óta.~
~ Reménykedni azért még csak szabad?~
Kedves beszámolója végeztével talpra rángatja az Árulót. Valószínűleg innen már a vesztőhelyre megy ez a mocsok, ahogy azt meg is érdemli. Sőt, még annál sokkal rosszabbakat is. Több napig tudnám őt kínozni, és még az se elégítené ki vérszomjamat, amit iránta éreztem. De ez a döntés nem az enyém, sajnos.
- Mot fogsz vele kezdeni, Armin? Nyilvános kivégzés? Kerékbetörés? Felnégyelés? Lory már tudja, hogy elvileg biztonságban vagytok?
- Semmi nyilvánosat. Azt érdemli meg, hogy bűnhődjön, nem azt, hogy ezzel mártírrá váljon a zsarnok uralmam ellen.
~ Zsarnok uralom? Maximum a kocsmárosok panaszkodnak, hogy megint kiittuk őket a készletükből.~
- Kitalálok majd valamit. Addig Sharlotte, ha megkérhetlek, elkísérnéd a Kútba?
- Hogyne, Őfelsége.
Sharlotte elkapta a felé taszított bérgyilkost, az arcán olyan elégedettség áradt szét, mint aki tudja, hogy valami csúnyaság fog várni erre az alakra. Bele se mertem gondolni, hogy vajon mi is lehet az...
- Te pedig... -éreztem meg Armin kezét a vállamon.- ...legalább négy környi mesélni valóval rendelkezel, én meg túláradt államkincstárral, így azt hiszem, három-négy...-kis gondolkodási idő. Három-négy hét? hónap?- ...tucat pohár bor most kijár mindkettőnknek.
~ Hát, akkor a négy hónapig tartó piálás későbbre marad. Majd később.~
- A Kúthoz, Az még is, micsoda?
- Hidd el, addig jó, míg nem tudod, mi az a Kút.
~ Wow...ez egészen komolyan hangzik...~
- Hát, a borokat szívesen elfogadnám. Húzós egy nap volt a mai, és sikerült úgy megoldanunk, hogy Lory még csak nem is gyanakszik...remélem. Szeretném túl élni az elkövetkezendő napokat. Mit is mesélhetnék? Az egész úgy kezdődött, hogy beszerveztem a kis buliba Sharlotte-ot a Névteleneknél....
Kezdek neki a kis sztorinak, ahogy Armin-t követve valószínűleg a legközelebbi kocsma felé tartunk. Tetszenek ezek a hagyományok. Valahogy mindig ott kötünk ki. Hold Anya tartsa meg ezt a szokását. Aztán megtorpantam és nagyon komoly tekintettel mértem végig a hercegecskét.
- Apropó, ugye a legjobb barát alatt rám céloztál? Mert ha ne, nagyon szomorú leszek.
Próbáltam valami sírós arcot imitálni, bár nem hinném, hogy nagyon összejött. De a próbálkozás a lényeg.
- És igen, természetesen rád céloztam, látsz még valakit körülöttünk?
- Hát, célozhattál volna Sárira is -vonom meg a vállamat, miközben az arcomon a sírási próbálkozásokat egy őszinte mosoly váltja fel.
- Még szerencse, hogy a legfeledhetőbb arcú, legnagyobb dumájú selfet állítottam az ügyre, így Lory semmit nem tud arról, mi zajlott körülötte az éjszaka sötétjében.
- Még szerencse, hogy a kissé alkoholmámoros hercegecske rátalált erre a selfre. Apropó... -torpanok meg félúton.- TE MÉG IS, MIKET TITKOLSZ ELŐLEM!
Csattanok fel tettetett idegességgel. Szerencsére nincsenek sokan a közelben, így nem vonom túlságosan magunkra a figyelmet. Dracon értetlen képpel bámult rám, majd néz vissza Armin-ra. Totál semmi fogalma nincs arról, hogy mi a francot művelek.
- Nem is mondtad, hogy szoktál rajzolni...átok reád.
A közelben már egy kocsma részletei kezdtek kirajzolódni. Nem volt a legimpozánsabb, a leggazdagabb, de egy jó selfnek csak annyi kell, hogy legyen sör és bor bőven, a többi kényelemről gondoskodik Ő saját magának.
- In the Dark of the Night we hide and watch...hey, look!
Kezdek el mutogatni jobbra, mint hogy ha valami nagyon érdekes ragadta volna meg a figyelmemet. Természetesen semmi érdekes nem volt ott, de megvártam, míg Armin a mutatott irányba fordul, és ezt a kis pillanatnyi lehetőséget használtam ki arra, a kocsma felé rohanjak, hangosan kacagva, mint ha csak két kisgyerek játszadozott volna. Mondják, hogy a férfiak soha se nőnek fel igazán. Hogy mennyire igazuk van ebben!
- Watch yourself, Puke Armin! I'm gonna be the first!