Cynewulf/Sheatro

Írás és olvasás: Elfogadva, semmi gázos, jó írás lett.

Páros fegyverforgatás: Elfogadva, annyit fűznék hozzá, hogy a bal kézzel való írást viszont nem adhatom meg, mert az egy másik kasztfüggetlen képességhez tartozik, az "Ambidexter"-hez. A fegyverforgatás viszont teljesen rendben van

Mágiaérzékelés: Ez tetszett a legjobban a történetekből. Természetesen elfogadva

Dark Orb - A félreértés tisztázva, a Moonshine nem egy fénygömb, de attól még a képesség menthető csak egy kis átdolgozást igényel
Secret sign, Shadows in the Moonlight, Clandestine, Flashes of a... ~ - Assassin's Creed much? Egyébként elfogadható, 3. szintű képességként arányos 2000 váltós árral
Midnight Tides - Nos itt az a helyzet hogy ez a testből áramló sötétség nem illik bele a self holdőr képességeibe, a hatás azonban igen. Szóval az ajánlatom a következő:

Név: Midnight
Szint:1
Ár: 1000 váltó
Leírás: A bérgyilkos némi mágiával képes eloltani a 10 méteres körzetében található, mesterséges fényforrásokat. A mágia pillanatnyi, így ezek ez után szabadon újragyújthatóak a természetes módon.

The Net: Ez mehet, 4.szint, 2500 váltó
Climbing Rope: Ez legyen 2000 váltó
Sticky Gloves: Ez pedig legyen 3000 egy pár

Végre erre is időt kerítettem!
Mókás kis olvasmány volt, noha néha éles volt a nyomott hangulat és a poénok váltakozása. A kidolgozott NJK kifejezetten tetszett, kellett már egy jófej öregasszony a sztoriba. Még hosszú és rögös út áll előtted, hogy tovább fejlődhess, remélem olvashatok még erről az útról, de kezdetnek ennyi is megteszi. A pályázatod


Menj, szedd össze a váltóidat, megveheted az Elemista druidát, tűz kezdőelemmel, és az első szintű képessége(i)t is.

Elolvastam az álcalánc pályázatot, Elfogadva

Megmondom őszintén teljesen megfeledkeztem róla, hogy itt még van egy bírálatlan pályázat. Jókat nevetgéltem rajta, bár örvendtem volna, ha kiderül, hogy mit keresett abban a faluban Cyne ennyi ideig (ráadásul emberfaluban ha jól vettem ki) és hogyan barátkoztak össze Ivannal. Így egy kicsit se füle se farka nem volt az egésznek. Ennek ellenére ez az írásod tényleg kifejezetten szórakoztató volt, magát a tanulást is kifejezetten jól leírtad szóval:
ELFOGADOM

Név April Fools
Szint Elérhetetlen
Ár totál ingyenes, tekintve, hogy Kaspar's Gift-tel lesz fizetve
Leírás Az ilyen veszélyes képzettség birtokosa naponta egyszer bárkit ledobathat a chat-ről mindenféle indok nélkül. Sajnos csak egyszer működik, mivel az az átkozott erszény csak visszatér a gazdájához, így aztán többször nem verheti át vele senki fejét sem. Azon staff tag, aki a bannolást végre hajtotta, játékos karakterének felírhat Crispin készleteiből egy szabadon választott italt.

Ez túl vicces magában, hogy hozzáírjak valami, így csak elfogadom így.

"Az elme egy csodálatos dolog. Vagy a legnagyobb fegyvered - vagy éppen a legnagyobb ellenséged. Hogy melyik a kettő közül - az csak egyedül rajtad áll."
- Bevezető a "Modern Elmetan"-ba, valószínűsíthetőleg Rotmantel tollból származik, Szerző: Ismeretlen

  A hangulat, amely átjárta az utcákat, minden volt, csak kellemes nem. Megnyertük Eichenschild ostromát, éppen hogy csak, de sikerült átvennünk a város irányítását - Észak legnagyobb bánatára. Azonban még is, mit nyertünk vele? Szinte az összes épületben károk keletkeztek, egész negyedek váltak lakhatatlanná, a civil áldozatok számát össze se mertük vetni, a lakosság nagy része valószínűleg utált minket - és minden okuk meg volt rá. Úgy marakodtunk a város felett, mint két kiéhezett korcs kutya a finom velős falat felett, és ennek a velős csont látta meg a kárát. Miután lezajlott a hivatalos hatalomátvétel is, és a palotára kitűzték a Hellenburg-i Királyi Szövetség lobogóját - legalábbis gondolom én, akármilyen ceremónia is volt, én nem maradtam ott megnézni - a katonák, a kisegítő személyzet hazatért, talán hagytunk ott egy kisebb helyőrséget, ezt se tudnám hirtelen megmondani. A kihalt házakba visszaköltöztek a katonák, átölelték a családjukat...azonban hány meg hány asszonyt láttam, aki a menetelő oszlopot figyelte, várva, hogy mikor pillantja meg a férjét vagy a testvérét...hány meg hány gyerek ácsorgott, szorongatva az anyja vagy testvére kezét, várva az apját. Páran rátaláltak arra, akit vártak - jó páran csak pár könnycseppet morzsoltak el, aztán hazatértek az üres házba, hogy ott adják ki a gyász és bánat felgyülemlett patakjait. Voltak, akik nem tértek haza és ez nyomasztóvá tette a hangulatot. A katonák hangosan ünnepeltek, ezzel próbálva elfeledtetni magukkal a háború borzalmait. Mint minden búfelejtő mulatság, ez is hangos volt és indulatokkal, erőszakkal teli. Haza hoztuk a háborút - így hát a győzelem ízét csak elvétve lehetett hallani. Persze a propaganda gépezet már beindult, önjelölt szónokok árasztották hazugságaikat és fennkölt beszédeiket minden utcasarkon, hirdetve, hogy az Isten velük van, hogy minő csodálatos győzelmet arattak. Aztán a szónokok hamar felhagytak ezzel, ahogy a sötét sikátorban ismeretlen tettesek elkapták és agyba-főbe verték őket. Joe-ról tudtam, hogy elég durván neki esett egynek, miközben azt ordibálta, hogy ebben a háborúban semmi igazságosság nincs és az egyik legocsmányabb, amiben valaha is részt vett, pedig ott volt a Kísértet-szigeteknél is. A katonákat nem kellett emlékeztetni az átélt borzalmakra, és nem volt türelmük tovább hallgatni ezt a badarságot.
  Nem bírtam megmaradni a Zsoldosok tanyáján. Most, hogy az ostrom véget ért, és egy pillanatra fellélegezhettünk, mielőtt megérkezett volna a következő behívó, és ismét a menetelő sereg kellős közepén találtuk volna magunkat, hogy mélyen az Északi vonalak mögé hatolva utunkat Karolusburg felé irányozzuk az újabb győzedelemért ácsingózva, a társaim szinte elviselhetetlenek voltak. A feszültség itt csak még nagyobb volt, mint a sorkatonák között. Fél nap a strigulák behúzásával tellett, és minden egyes elhullott társunk emlékére lehajtottunk egy iszonyaterős felest, ami Anders házi főzete lehetett talán, de kegyetlenül undorító volt. Rengeteg tagot vesztettünk, akik idegen földön ontották a vérüket. A másnaposság fáradalmait kipihenve megkezdődtek a marakodások, és Hans se tudott rendet tartani. Nekem ez nem hiányzott, így aztán egy újabb ígéretet hajszolva a könyvtárba vetettem magamat, vagy az utcákat járva mindenkitől kérdezősködtem. Ideje volt megtalálni az apámat. Ideje volt pontot tenni erre az ügyre is, mielőtt még Kiril beváltja a fenyegetését, és élő pokollá változtatja az életemet. Ha akart, tudott rám hatni. Orrvérzés, fejfájás, erőtlenség - nem tudtam, hogy mire is volt még ezen kívül képes, de nem is akartam megtudni. Így hát a nyomozás folytatódott tovább - vagy is, éppenséggel csak elkezdődött. Azonban már a kezdetek kezdetén folyamatosan akadályokba ütköztem - a legnagyobb az volt, hogy azt se tudtam, hogyan álljak neki a feladatnak. Csalódott voltam.
  Így aztán egy kocsmában kötöttem ki, vissza-vissza kacsingatva régi életmódomhoz. A lepukkant közszórakoztatási intézet, amelynek még arra se futotta, hogy valami nevet adjanak, így csak a helyi alkoholisták között "Az Ivóként" elhíresült - vagy éppen inkább elhirhedt - épület tökéletes példaképe volt az igénytelenségnek, a nemtörődömségnek és annak, hogy egyeseknek milyen alacsonyan is van a színvonala. Az épület falát adó fadeszkák nagy részét már a szúk annyira megrágták, hogy bármelyik pillanatban össze omolhatott. A helyi legendák szerint tényleg csak a kosz tartja össze, és még Abaddón is fintorogva nézte ezt a nemesen névtelen lebujt, s a lángjai is kikerültek - tudvalevő, hogy még a lángnyelveknek is van némi ízlésük, és ennyire mélyre még ők se süllyedtek. A helyiség bentről csak még undorítóbb képet nyújtott. Sűrűn szállingózott a füst, ahogy a pipázó alkoholisták bőszen eregették a füstöt, és a kemence is egész évben működött, a szigetelése már kevésbé volt jó és a kémény folyton visszafújt. A sör olcsó volt és ennek megfelelően cefetül undorító. Kaját itt csak az rendelt, akinek öngyilkos hajlamai voltak, vagy nem volt pénze mások megmérgezéséhez, és a korcsmároshoz fordult segítségért. Hogy a helyi "ragu" még is, miből készülhetett, arra még csak ötleteim se voltak, de nem is mertem mélyebb találgatásokba merülni, tekintve, hogy a közelben volt egy köztemető is és a dögkút se volt messze. Az ajtó hangosan nyekergett, ahogy szélesre tártam. Pár véreres tekintetű, mogorva öreg felemelte a fejét. Ők valahol az ötven és a halál között lehettek, bőrükön vastagabb rétegben ült meg a kosz, mint az északiakon az új páncélzatuk. Ők voltak a szegény negyed leglecsúszottabb példányai, akik alkalmi munkából tengették el napjaikat és minden jövedelmük a kocsmároshoz folyt be - meg a torkukon le.
  Igazából legalább annyira nem lógtam ki a tömegből. Pont egy ilyen helyet kerestem, hogy aljasul lerészegedjek, hátha az alkoholtól beindulnak az elhalt agytekervényeim, vagy legalább annyira leiszom magamat, hogy két napra kidőlök, és valami jótevő tündér meglátogat és utat mutat. A ruhám koszban vetekedett a helyiekével - nem volt nehéz találni egy pocsolyát, amiben megmártogathattam a két réz érméért vett egyszerű inget és még egyszerűbb nadrágot és a fából készült sarut. A bőrömre is jutott belőle, a fülemet pedig egy szintúgy lekoszlott kötés takarta. Unottan néztem körbe, aztán beültem az egyik üresen maradt asztalhoz és három ujjamat felemelve rendeltem magamnak ennek megfelelő számú lóhugyot, amit itt sörnek mernek nevezni. Tényleg, egy sovány igáslovakat tartó istálló is volt a környéken. Ezzel már megmagyaráztuk a kaját és a piát is, hogy miért ilyen istentelenül szar. A fickó, akinek a nevét se tudtam - és megtudni se nagyon akartam - viszonylag gyorsan talált három korsót, amiket valószínűleg már órák óta törölgetett egy koszos konyharuhával, és teletöltötte azokat. A kezébe nyomtam pár rézérmét, a felvont szemöldökére reagálva még kettőt, aztán elégedetten távozott, magamra hagyva a förtelemmel, amit felszolgált.

  A korsók tartalma nehezen akart fogyni. Az első kortyok voltak a legrosszabbak. Még az ízlelőbimbóim is teljesen lezsibbadtak ettől a löttytől, és hamar meg is mutatkozott a hatása. Lehet, hogy méreg volt benne, én nem tudom, de a második korsó után már heves beszélgetésbe elegyedtem egy helyi őstuskóval - a témára viszont nem tudtam volna visszaemlékezni még akkor sem, ha egy északi katona az új fegyverét nyomja a fejemhez. Aztán a beszélgetés véget ért, amikor a beszélgetőtársam egy sugárban hányás kíséretében dőlt le az asztaltól és a saját gyomortartalmán csúszott a terem közepén lévő nagy mélyedés felé, amit senki se akart megjavítani. Az alap már rég megsüllyedt, jó eséllyel évtizedek óta, de minek javítsák ki? Helyi látványosság volt. Visszatértem hát a saját kis helyemre, magamba ívva a füstöt, a poshadt sörszagot, a gyomortartalom savasan maró bűzét és csak örültem, hogy Dracon most nincs itt - vagy hogy se Armin, se Lory nem lát engem. Tőlük aztán megkaptam volna a magamét, az is biztos. Üreges tekintettel meredtem magam elé, ujjaim végtelen köröket írtak le a harmadik korsó peremén. A csapos volt olyan kedves, hogy újra töltse a két üres poharat, így visszakerültem oda, ahonnan elindultam. Aztán az ajtó ismét csak kinyílt.
  A belépő alak láttán tompa érzékeim is életre keltek - már amennyire tudtak. Nem tudom, hogy mi zavart benne. A mozgása talán, az tűnt fel a leginkább. Ahogy kinyílt az ajtó, a másodperc töredék része alatt felmérte a korcsma belsejét. Minden egyes bent lévőn csak egy pillanat töredékrészére akadt meg a szeme, aztán már tovább is vándorolt. Kecses volt a járása, olyan, mint egy ragadozóé, és valamiféle arrogancia és elegancia sugárzott belőle. Olyan látvány volt, amely alaposan kitűnt az itteniek közül. Pár részeg megpróbált vele szóba elegyedni, de a szó elhalt az ajkukon, mielőtt még kiejthették volna. Kissé hátrébb toltam a székemet, így arcomra nem sütött a csillárból áradó fény. A fickó végül megindult felém. Kezem óvatosan és lassan csúszott le a térdemen, kissé előre dőltem, mint ha ingadoztam volna ültömben is, éppen csak annyira, hogy elérjem a csizmám szárába tűzött Bloodbound-ot, aztán ismét felegyenesedtem, a tőrt pedig a lábaim közé ejtettem. A fickó minden teketória nélkül húzta ki a velem szemben lévő széket és az egyik teli korsó után nyúlt.
- Believe me, my friend, me doing ya a great favor. Ya ain't no wanna drink that shit.
- And just who the heck are ya?
- That's a story I ain't gonna tell ya yet. Maybe later. Let's see...three horsepish later, aye?
- Ya ain't no wanna drink the horsepish mate. Not that much, believe me. And I ain't no wanna talk with ya.
- Heh, hagyjuk ezt az erőltetett tájszólást... - kuncogott fel az alak, ahogy lehajtott egy nagy kortyot a sörből, majd rögtön el is fintorodott.
- Hidd el, később csak még szarabb lesz - tapasztalat. Vagy gyorsan letudod, vagy még órák múlva is csak arra próbálod rábeszélni magadat, hogy még egy korttyal tudj inni belőle.
- Szólhattál volna, hogy ez ennyire undorító.
- Kérdezhetted volna...
- Na látod, cimbora, ebben igazad van! Jó legény vagy te...
  Kacagott fel ismét. A hangja nyugtalanító volt, mint ha kövek karistolódtak volna egy palatáblának. Nyekergő...és mint ha fűrészt húzogattak volna a füleimben. Nem nyerte el a fickó a tetszésemet és nagyon nem tetszett, hogy az asztalomhoz ült. A fickónak viszont szemmel láthatólag semmiféle szégyenérzete nem volt, lábait felpakolta az asztalra, amitől az öreg szerkezet erősen nyikorogni kezdett, de egyelőre még nem adta meg magát.
- Na, de hol is tartottunk? Hmm...nézzük csak, nézzük csak. Látod, nem emlékszem! Miért nem frissíted fel a memóriámat?
- Éppen kint a madarak csicseregték reggeli vagy esti nótájukat - a Te ítéltedre bízom, melyik fekszik jobban a hangulatodnak - amidőn szegény por -, és sár lepte sötét elf bevánszorgott az igen csak megviselt kocsmába, hogy megigyon pár pohárka, teljesen megérdemelt sört. Aztán puff! - imitáltam a kezemmel egy robbanást.- Hirtelen a semmiből egy alak bukkan fel. Sötét aura lengi körül, ahogy belép az előbb említett közintézménybe. Tekintete soha sem nyugvó, elméjében csak úgy zakatolnak a gondolatok és végül letelepedik a sötét elf asztalához és kisajátítja a sörét...aztán megkérdezi, hogy hol is tartott? Eléggé jó összefoglalás, remélem.
- Hmm...a te narratívád jobban tetszik, mint ahogy én lefestettem volna a helyzetet, azt meg kell vallani. "Sötét aura lengi körül..." olyan sejtelmes, olyan...sokat mondó. Szeretsz a szavakkal játszadozni, drága barátom, ezt már most látom. Egy igazi költő veszett el benned...
- Ühüm és azóta is kétségbeesetten bolyong, próbálva megtalálni a kiutat. Szegényke nemsokára éhen és szomjan hal.
- Erősen nihilista gondolatok és borúlátóak. Miért nem lehet az a történet vége, hogy a költő megtalálja élete szerelmét, egy szépséges leányzót és boldogan élnek, míg meg nem halnak?
- Mindegyik történetnek a halál a vége. Akkor még is, ki a borúlátó és nihilista?
- De az enyém szebb történet. Van benne boldogság.
- Tehát hogy ha én vigyorgok és kacarászok és az áldozatom is mosolyog, miközben kibelezem, az sokkal jobb, mint hogy ha sikítozna? Végül is...
- Ez nem éppen az a hasonlat, amire én akartam utalni...
- De lényegében ugyanaz. Édes mindegy, hogy mi történik a kezdet és a vég között, hogy ha mindkét esetben a vég ugyanaz.
- Az egyikben egy kihalt pusztaságban leli a végét a Hős, a másikban pedig ágyban, miközben a felesége fogja a kezét, hogy megnyugtassa.
- Az egyikben nem hagy maga mögött senkit sem, aki megsiratná őt; a te "boldog" befejezésedben elfeledkezel arról, hogy az özvegy még éveket él magányosan, miközben a halott férje képét szorongatja a kezében, kint üldögél a portájuk előtt, a székében, mellette egy üres szék és szomorkásan bámulja a naplementét. Nem tudom megérteni, hogy a Te befejezésed akkor miért is boldogabb?
- Mint minden, ez is csak a nézőpont kérdése. Felfoghatod úgy, hogy bánatot hagyott maga után a Költő - de teljesen elfeledkezel arról, hogy szép életet éltek meg együtt. Együtt nevettek és igen, együtt is sírtak. Együtt élték meg a boldog perceket és együtt küzdötték le az akadályokat. A nő fájlalja szerelme halálát, de megvigasztalja a tudat, hogy legalább megadta neki azt, amiről mindenki álmodhat.
- Yepp, de mindez nem számít Akár boldog életet élt, akár szomorút, a teste ugyanúgy rohadásnak indul, ugyanúgy férgek fognak a húsában mászkálni, míg csak fehérlő csontok nem maradnak utána.
- Na de akkor mi van a Túlvilággal?
- Miért, mi van vele?
- Léteznie kell egynek, nem igaz? Az itt leélt életed visszatükrözi azt, ami ott vár rád.
- Vegyük figyelembe az emberek vallását. Meghalsz, és két választásod van: vagy a Pokolba kerülsz, és örökké valóságig szenvedés vár rád. Mindegy, hogy csak egy csirkét támadtál meg és miatta az egész falu rád támadott, fosztogattál, vagy mészároltál - rohadni fogsz a lángoló rengetegben. Vagy a Mennyek Országába kerülsz, ahol nem csinálsz naphosszat mást, csak visszanézed gyarló életed minden egyes percét.
- De! legalább nem szenvedsz és találkozhatsz a szeretteiddel.
- Ha feltételezzük, hogy egyáltalán létezik egy ilyen hely.
- Léteznie kell a Túlvilágnak - akármelyik vallásnak is van igaza. Hisz elvégre, itt vannak a bolyongó lelkek is, nem igaz? A kísértetek, lidércek, szellemek és még ki tudja, milyen túlvilági lények. A nekromanták... - a szó hallatára összerezzentem, és mint ha a fickó szeme felcsillant volna - de olyan rövid időre, hogy talán csak képzelődtem. - A nekromanták, akik feltámasztják a halottakat és annyi keserűséget okoznak. Tehát mondjuk azt: igen is, van Túlvilág. Akkor az is számít, hogy mit teszel az életedben, nem? Hisz elvégre, a démonok az itt elkövetett bűnjeik miatt születnek újra, hogy még egy esélyt kapva megvezekelhessék a bűneiket...vagy valami ilyesmi, nem igaz?
- Nem tudom, hogy ezzel mire is akarsz kilyukadni.
- Talán semmire sem. Csak beszélgetni akartam egy korsó sör felett. De akkor hagyjuk ezt az egészet, inkább játszunk egyet!
- És ugyan, miért is tenném ezt?
- Miért, talán van jobb dolgod? Nekem nem úgy tűnik. Ugyan már, még ezeket az ostoba fajankókat se tévesztetted meg. Az Ő arcukon látszik az, hogy miért jöttek ide. Végtelen mennyiségben döntik le a torkukon a piát, az arcukon elkeseredettség, az élet kegyetlenségébe való beletörődés. A szemükben olyan szintű fatalizmus ül meg, hogy az embernek sírni támad kedve. Makacsul kapaszkodnak az ónkorsóikba, mint ha az egy mentőöv lenne. Fuldokolnak és egymásnak dobálnak mentőköteleket, hogy nehogy elsodorja őket az ár. Te pedig...? Te csak szimplán tanácstalannak tűnsz. Figyelj, cimbora, egy tanács: minél jobban rágörcsölsz egy problémára, csak annál jobban fel fogsz sülni benne. Néha csak lazítanod kell, hátra dőlni és talán egy új nézőpontot teszel a magadévá, amely hozzá segíthet a problémád megoldásában. Tehát: játsszunk. Egy kis játékot...az elménkkel. Tudod, egyszer egy régi bölcs azt mondta: "Az elme egy csodálatos dolog. Vagy a legerősebb fegyvered - vagy éppen a legnagyobb ellenséged. Hogy melyik a kettő közül - az csak egyedül rajtad áll."
- S mit nyersz Te ezzel a játékkal, kedves Idegen?
- Óh, csak szólíts mondjuk....Örvénynek. Hogy mit nyerek vele? Egy kellemes estét. Hát nem elég jutalom ez nekem?
- Tehát önzetlen lennél?
- Önzetlen? Ugyan már, ne nevettess! Ebben a világban senki sem önzetlen, hát nem vetted még észre? Még a szeretet sem az - ha szeretsz valakit, akkor elvárod, hogy az is ugyanúgy szeressen viszont. Csak a jutalomért teszed ezt. Egy csókért. Egy ölelését. Megértésért. Nem, nem vagyok önzetlen. De van, hogy a fizetség nem is annyira egyértelmű és gyakran nem kerül semmibe sem.
- S milyen fizetségre számítasz tőlem? Még több ingyen sörre?
- Hogy ez? Ez inkább büntetés, de megbocsájtom a szegényes választást.
- Óh, milyen nagyvonalú egy emberrel van dolgom...
- Tudom, tudom, én már csak ilyen vagyok. S szerintem Te se örülnél, ha leembereznének, akármennyire is próbálod rejtegetni a hegyes füleidet. A fajtád vagyok, hát viselkedjünk is így.
  Vártam, hogy a fickó még folytassa tovább a mondandóját, de helyette csak a sörébe kortyolt bele. Követtem a példáját. Egyszerre fintorodtunk el, ahogy az itóka csak még elviselhetetlenebbé vált, amíg nem nyúltunk hozzá. Egy szinkronban ellőtt vállrándítás kíséretében hajtottuk le az egészet egyszerre és csaptuk le a korsónkat. Aztán a fickó a zsebébe nyúlt és valamit lerakott az asztalra. Abban a pillanatban éreztem, ahogy a mágia életre kel és a gömb kékesen felizzik.
- Nyugi, nem csak neked vannak trükkjeid, drága barátom, hidd el nekem. De ez? Ez semmiség. - bökött a tárgyra, miközben abban a kék fények kavarogtak, mint ha egy örvénybe kerültek volna. - Csupán elhiteti másokkal azt, amit látni szeretnének - bizonyos szintig. A kocsma többi vendége azt látja majd, hogy mi csak iszogatjuk a sörünket, némán. A kocsmárosnak eszébe se fog jutni, hogy megzavarja a békés üldögélésünket. Néha egészen kapóra jön, hogy ha csak békében szeretnél üldögélni anélkül, hogy megzavarjanak.
   Csak figyeltem a tárgyat, és a szemem összeszűkült, annyira koncentráltam rá. De nem éreztem semmiféle fenyegetést sem, pedig az évek alatt szétroncsolt idegeim néha napján egészen jó előrejelzést adtak arról, hogy mi jelenthet rám fenyegetést és mi nem. A fickó még egy ideig kotorászott a zsebében, aztán kirakott egy kártyát rá. Arannyal körbefuttatott lap volt, rajta csak kavargó árnyak, amelyek középpontjában egy figura állt - nem lehetett kivenni a vonásait, pont amikor az arcát felfedte volna, az árnyak köré csoportosultak, és ismét kivehetetlen lett.
- Na ez már kissé trükkösebb egy szerzeményem. Egyrészt tuti, hogy még a rangosabb kártya meccsekre is beengednek miatta - melyik aranyéhes nagyúr nem akarna egy ilyet a paklijában tudni? Másrészt...majd meglátod.
- És mi van, hogy ha nem akarom meglátni?
- Ugyan már, nézhetlek sok mindennek, de gyávának szerintem nem. Csak hogy megnyugtassalak: nem jelent rád fenyegetést. Fizikálisan semmikép sem, és semmi olyat nem okoz, amit már nem tapasztaltál volna meg. Csak érj hozzá...csak érj hozzá...hozzá...
  Örvény hangja visszhangzott a fejemben, ahogy önkéntelenül is a kártyát kezdtem el bámulni. Az árnyak kezdtek el oszlani. Az alak sötét köpenyben volt, négy sír felett állt egy régi, elhagyatott ház udvarán. A sírokat gazok nőtték be. A fák ismerősek voltak...ahogy a helyszín is. Aztán az árnyak teljesen eltűntek...

  Ott álltam anyám sírja felett. Ott álltam apám sírja mellett. Ott álltam Kristen sírjánál. Ott álltam a saját síromnál. Gyerekkorom házát a természet visszakövetelte magának. Az ablakokon keresztül ágak dugták ki göcsörtös karjaikat, vastagon befedte a régen büszke ház falait a borostyán. A Hold fénye szelíden szivárgott keresztül a vastag lombozaton keresztül, éppen csak megfestve a tájat. A sírok felett árnyalakok lebegtek.
- Gyere fiam, már csak rád várunk. Végre ismét együtt lehetünk. A nővéred. Te. Én...és igen, még az apád is.
- Fiam, akármit is tettem, az kegyetlenség volt, nem érdemeltétek meg. A bűneimet megbántam. A büntetést elszenvedtem. Most itt állok, és csak annyit kérek, hogy adj nekem még egy esélyt.
- Crispin. Hát végre eljöttél! Végre ismét játszhatunk! Mondd azt, hogy játszunk! Nézdd csak, itt van Angyalka is! - mutatta fel azt a játékot, amit még anyánktól kaptunk gyerekkorunkban - egy angyalszobor, lelógó, fehér hajjal és arany szemekkel. - Ugye neked is hiányzott?
  Csillant fel Kristen szeme. Mielőtt még válaszolhattam volna, a kép megváltozott. Ott voltam ismét Armin és Lory sátrában, az utolsó pillanatokban.
- Cyne! - vetette rám magát a tünde nő, a haja csak úgy lobogott, ahogy két szökkenéssel átszelte közöttünk a távolságot. - Megtaláltuk a módját annak, hogy ismét kaput nyissunk Veronia-ra. Csak rövid ideig, hogy esélyt adjunk azoknak, akik túl messze voltak az első alkalommal.
- Nehogy azt mondd, hogy most is lemondod. Egyszerűen túl unalmas odaát. Nincs senki se, akivel ihatnék. Lorelei és Darian mindig kérdezgetik, hogy hol van a holdapjuk. Most már velünk jöhetsz. Minden rendben lesz.
- De...ez nem lehetséges. Yggdrabizé ága...
- Óh, hogy az. Találtunk más módot is. Rheo - ahogy Te ismered - gondolhatod, hogy nem örült neki, és még egyszer nem tudjuk kijátszani az éberségét, és még egyszer nem működne. De itt az új esély, hogy csatlakozz hozzánk.
  Lory ellépett tőlem és Armin mellé lépett. Veronia Legszebb Párja boldogan mosolyogva nézett rám. Mögöttük elő lépett a családom is egy aranyló kapuból és csendesen megálltak mögöttük.
- De ez nem lehet...ez képtelenség. Példának okáért az anyám és a testvérem halott.
- Mit gondolsz, hova távoznak a halottaink? A "Fátylon Túl", ahogy Te hívod. Itt van. Ez a fátyol... - intett Armin a háta mögött lévő aranyló kapura. - Újra együtt lehetsz a családoddal. Kiril megmenthető.
- Döntened kell...hogy engedsz-e a szívednek? - hallottam Örvény hangját csendesen mögöttem...körülöttem. Körbenéztem, de nem láttam sehol.
- Kit keresel Cyne?
- Senkit...azt hiszem. Tényleg veletek mehetek?
- Igen, Cyne, tényleg. Mi várunk rád.
  Tettem egy lépést feléjük.
- Gyakran a szív befolyásolja az elmét. Gyakran az elméd megtéveszt téged. Azt látod, amit látni szeretnél. Az életben olyan sok mindenről azt hiszed, hogy a valóság és közben kiderül, hogy nem is az. - hallottam ismét Örvény hangját. A kép megfagyott, Lory megállt a mozdulata kellős közepén, Armin arcáról nem fagyott le a kedveskedő mosoly, amivel kompenzálni akarta elválásunk pillanatában kiejtett, fájdalomból eredő dühös szavait. Anyám arcán a könnyek megálltak orcája kellős közepén. - Az elméd gyakran nem tudja eldönteni, hogy mi is a valóság és mi a képzelet. Mert egyszerűbb bedőlni a kegyes hazugságoknak, a mézes-mázos szavaknak. Miért is akarnál küzdeni az örvény ellen, amely magába akar ragadni téged, és egy szebb élet hazugságával kecsegtet téged? Miért küzdenél, amikor az nem éri meg neked? Amikor minden, ami az örvényen túl van, csak fájdalmat okoz neked? Az elmédet könnyű csapdába ejteni. És ezt sokan kihasználják és ki is fogják használni. Fogd fel ezt úgy, mint egy játékot a számukra. Egy kísérletet. Meddig lehet játszadozni valakivel, mielőtt a játékszer fellázad ellenük? Meddig lehet feszegetni a határokat, mielőtt a kísérleti alany megtör?  De cserébe mit kapnak? A legféltettebb titkaidat, az engedelmességedet...és Te cselekszel, az akaratuknak és parancsaiknak megfelelően, mert nem találod magadban meg az erőt ahhoz, hogy ellenállj nekik. Könnyebb csak beletörődni a dolgokba. Ahogy beletörődtél a barátaid elvesztésébe is. Ahogy beletörődtél az anyád sorsába. Akkor könnyebb volt neked. Később nehezebbé vált. De megtanultál élni a döntéseid következményével. De lelked mélyén mindig arra vágysz, hogy egy második esélyt kapjál. Hogy újra élhesd a gyerekkorodat. Hogy újraélhesd a pillanatot, amikor a barátaid elmentek. Hogy jobb szeretője legyél annak, aki most nincs jelen. Az önsajnálat örvényébe merültél, drága barátom, és ebből a legnehezebb kitörni. De meg tudod tenni. Egyszerűen csak annyit kell tenned, hogy ismét kisétálsz abból a sátorból. Hogy ismét megnézed, ahogy a barátaid eltűnnek. Hogy ismét búcsút mondasz nekik. Mert ezek hazugságok, és amíg hiszel a hazugságokban, azt kiaknázhatják. Ellened. Egy fegyvert rejtegetsz magadban, egy élesre köszörült tőrt, amelyet a szívednek tartasz és vígan kürtölöd világgá, hogy "Tessék, csak egy lökés és átszakítja a bőrömet, áthatol a bordák között és beletalál abba a rég halott valamibe, ami az életet pumpálja bennem. Folyasd ki belőlem a véremet és leld meg a jutalmadat érte!"  Hogy mit kezdesz most ezzel a szituációval, az csak egyes egyedül rajtad áll. Te hozod meg a saját döntéseidet - ne hagyd, hogy mások tegyék meg helyetted azt. Mert másoknak engedi annyi, mint önmagadat önkéntesen rabszolgasorsba taszítani. Ha hagyod, hogy mások éljék az életedet, neked nem marad semmi sem. S a rabszolgasor láncai szépen lassan lehúznak téged, béklyóba kötöznek. Minél tovább hagyod magad körül azokat, annál nehezebb lesz szabadulni tőlük. Könnyebb szenvedni, mint kitörni a szabadságba. Az elme egy ilyen dolog. Gúzsba kötözhet, vagy felszabadíthat téged. Határtalan potenciál rejtőzik mindenkiben, a legtöbbek csak a felszínt karistolják. Parancsolhatsz a természet elemeinek, forgathatod a kardodat úgy, mint senki más sem; lehetsz a leghűbb lovag, vagy a legalantasabb bandita - de mindez nem számít, ha az elmédet ostrom alá veszik. A hős lovag és a nagy mágus ugyanúgy dől és bukik el, ha megfosztják őt az ép eszétől. Ebben rejlik a legnagyobb veszély. Mert feladni az elméd szabadságát, vagy engedni másoknak, hogy azzal szórakozzanak, a legnagyobb botorság. Egy veszélyes világban élünk, egy olyanban, ahol keselyűk köröznek feletted, arra várva, hogy lecsapjanak. Tehát, hogy döntesz? Átlépsz a Hazugságok Arany Kapuján? Egy szebb életet élsz, a barátaid és családod körében - ki tudja, talán még a szeretőd is ott lesz? Vagy kilépsz a sátradból, erősebben, mint valaha - a szívedben hordozod az emlékeiket, és az arcodra mosoly ül ki, amikor rájuk gondolsz. Ki leszel hát ebben a költeményben? A költő, aki magányosan halt meg? Vagy a költő, aki barátai körében lehelte ki a lelkét? A végkimenetel lényegében nem is számít annyira, csak az oda vezető út. Egy hazug életet élsz tovább, vagy az igazságot? Az utóbbi - mint minden igaz dolog az életben - fájdalmasabb...de legalább nem áltatod magad hazugságokkal, hisz azok mélyebbre hatolnak, mint a legélesebb tőr. Dönts hát....
  Örvény hangja elhalt. A képek ismét életre keltek. Lory Armin kezét szorongatta, arcukon békés mosollyal. Kristen anyám kezébe csimpaszkodott, apám a testvérem fején pihentette a kezét.
- Mire vársz még Cyne? Hiányzol nekünk. Mindenkinek hiányzol.
- Viszlát Lory. Ismét. Viszlát Armin. Ismét...
   Biccentettem feléjük. A döntést már egyszer meghoztam és nem másíthattam meg - akármennyire is vágytam erre lelkem legmélyén. De ez tényleg csak egy hazugság volt - egy kellemes, boldog hazugság, de mindezek ellenére csak egy illúzió. Kiléptem a sátorból...

- Mi a francot tettél velem?!
  Hördültem fel, ahogy ismét a lepukkant kocsmában ültem, velem szemben Örvény, aki épp eltette az aranyló kártyát és a zsebe mélyére süllyesztette.
- Ki vagy Te?!
  A tőr, ami eddig a lábamon pihent, ismét a kezembe került. A fickó megérezhetett valamit, kissé hátrébb tolta a székét, aztán ismét ivott a sörből.
- Hogy én ki vagyok? Csak egy örvény. Aki magába szippant és kitaszít magából. Az örvény, mint olyan, nem gondolkozik és nem tudatos. Csak az események láncolatából életre kelt természeti erő. Nincsenek szándékai...legalábbis nem a sajátjai. Hogy mit tettem veled? Semmit. Hidd el, nem tudom, hogy mi történt az elmédben...bár van egy olyan érzésem, hogy a helyes döntést hoztad meg. Én nem látom azt, ami ott bent történik...bár szólhatok hozzád, de a külvilágban én mindebből semmit sem érzékelek. Akármit is mondtam ott bent neked...azok az én szavaim voltak, de nem tudnám felidézni őket.
- Miért tetted ezt velem?
- Rossz kérdés, engedd, hogy átfogalmazzam: miért tetted ezt saját magaddal? Ha mást nem, az arcodat láttam. Ennyi szenvedést már rég láttam egy helyen. Engedd el, akármi is tart téged fogva téged. Szabadítsd fel magadat.
- Ez miért is érdekel téged? Milyen fizetséget vársz?
- Én távlatokban gondolkozok, barátom. Legyen elég annyi, hogy érdekemben áll, hogy felvértezd magad az ellen, ami jön. Mert mindennek a végén szükségem lesz rád. Talán úgy, hogy Te nem is tudod, hogy mit tettél, de én tudni fogom. Örülök, hogy meghoztad ezt a döntést, akármennyire is nehéz volt. Örülök és büszke vagyok rád. De most, azt hiszem, hogy a játék véget ért, és nekem távoznom kell. Az időm véges, akármennyire is másként szeretném. Hold Anya vigyázzon rád, sötét elf.
- Hogy mi? Na azt már nem. Válaszokat fogsz adni nekem itt és most.
- A válaszokat már megkaptad. Többet nem nyújthatok neked. Többé már nem fogsz látni engem, így keresned is értelmetlen lenne. Hisz végül is, én csak egy örvény vagyok, ami magába szippantott. Hogy kiszabadultál-e az örvény markából? Azt csak Te tudhatod...de akárhogy is, még ha magába is szippantott, akkor csak a sötétség vár rád, és abban a sötétségben hidd el, még Te sem látsz. Ha kiszabadultál belőle, akkor a hajód már messze jár, és a szelek ellened dolgoznak. Messze sodornak tőle. Ne keresd a veszélyt ott, ahol semmi szükség rá.
  Örvény felkapta az asztalról a kéken világító gömböt. Pár alak felénk fordult, arcukon enyhe értetlenkedéssel, aztán visszatértek az olcsó sörükhöz és a lezüllött alkoholisták egyszerű életmódjához. Mozdulni se tudtam, csak néztem, ahogy a férfi elhagyja a kocsmát, vissza se nézve csukja be maga mögött az ajtót. A kocsmáros jelent meg mellettem.
- Úgy bámulja az ajtót, mint ha kísértetet látott volna.
- Nem...csak azt hiszem, hogy épp most köpött ki magából egy örvény...

Örvény
Crowne
Kristen
 Miranda
Armin
Lory
Fogadós

Nyomolvasás: látszik hogy valóban utána olvastál, hogy mire kell egy nyomvasónak figyelni, kifogástalan pályázat volt, így ez elfogadva. A szilárd elhatározásról tegnap beszéltünk.

U.i.: kérlek ha valamit nem nézünk meg legfeljebb 2 héten belül akkor rúgj seggbe minket jó keményen.

Azt mondják, hogy egyesek egy idő után kifejlesztenek egyfajta hatodik érzéket. Hogy mi is ez pontosan? Nehéz lenne leírni, vagy egyáltalán megfogalmazni. Néha úgy érzed, mint ha követne valaki, mint ha megfigyelnének téged. Hátra fordulsz, de nem látsz senkit, de ettől függetlenül az érzés nem hagy nyugtot neked. Azt kívánod, bár csak szemet tudnál növeszteni a tarkódra (bár eléggé morbid lenne, az már egyszer biztos), vagy legalább figyelmen kívül tudnád hagyni ezt az érzést. Az esetek nagyobbik részében ez csak vakriasztás, mész tovább és semmi sem történik. Máskor lehet, hogy jók voltak a megérzéseid, de már annyira hozzá szoktál ehhez, hogy inkább csak ráfogod a paranoiára, aztán meglepődsz, amikor valaki tényleg feltűnik a hátad mögött, egy tőrt nyomva a hátadhoz és a pénzedet követeli. Vagy nézzük azt a helyzetet, amikor ott ülsz a kocsmában, előtted egy pohár azonosítatlan eredetű ital és úgy érzed, hogy nem kéne meginnod. Rossz érzésed van. Aztán rájössz, hogy csak túl sokat ittál, és bizony csak a gyomrod rakoncátlankodik. Tudod, hogy ha ezt megiszod, akkor a következő órákat egy bokor tövében fogod tölteni (jobb esetben, rosszabbikban menekülsz az ideges ivótársad elől, akit telibe rókáztál), és szidod magad, amiért nem hallgattál a megérzéseidre. Akárhogy is, ez a hatodik érzékes dolog nem is lehet akkora nagy kamu, lehet, hogy tényleg létezik!

Hellenburg utcáit még mindig nem sikerült kiismernem. Még Elatha-ban is eltévedtem, Hold Anya szerelmére, pedig ott lényegesen több időt töltöttem! De itt...befordulok egy sikátorba, amiről tudom, hogy merre vezet, aztán kiderül, hogy még sem tudom, hogy hova is tart, így kilyukadok a város egy olyan részén, ahol eddig még nem is jártam. Egyszóval, egy rohadt labirintus volt, és átkoztam minden helyi lakost, akik tök könnyen eligazodtak benne. Igaz, a legtöbbjük - főleg az egyszerű kis csórók - leginkább egy bizonyos kerületen belül maradt élete nagy részében, így nem csoda, hogy kiismerték azt. Én is egész jól felmértem magamnak az első hetekben a Zsoldosok tanyájának a környékét, amikor unalmamban csak mászkáltam Dracival az oldalamon, néha az emberek legnagyobb megrökönyödésére. Valamiért Abaddón óta nem nagyon tetszettek nekik a sárkánynak kinéző dolgok, Dracon pedig cseppet sem tett úgy, mint ha egy elbűvölő kis öleb vagy ölsárkány lett volna. Széles vicsorral a pofáján, a reggelire felzabált véres húscafat maradványaival a pofája körül nem volt éppen egy bizalomgerjesztő látvány, én pedig már rég feladtam, hogy megpróbáljam erről leszoktatni. Egyszer próbáltam letörölni egy kendővel a pofája környékét, aztán majdnem úgy alakult, hogy a kezem is véres cafattá változott. A próbálkozást akkor adtam fel, amikor egy rohadt előkét se sikerült ráakasztanom, és a többi zsoldos a hasát fogta a röhögéstől.
No tehát, akkor ott vagyunk, hogy Hellenburg utcái. Sötét éjszaka volt, a Holdat eltakarta egy vastag felhőfüggöny, így még az átlagosnál is komorabb volt a hangulat. Draci bent maradt a zsoldosoknál, hogy kipihenje, akármit is kellett neki kipihennie. Biztos nagyon fárasztó lehetett egész nap a tűzhely mellett dögleni és elkapkodni a neki dobott kajadarabokat. Így hát egyedül róttam az utcákat, hogy kicsit kiszellőztessem a fejemet. Elhaladtam egy részeg páros mellett, akik hangosan ordibáltak egymással, próbálva meggyőzni a másikat....valamiről. Igazából nem nagyon tudtam kivenni, hogy min is vitatkoznak, észre se vették, hogy elmentek mellettük. Az utcán előrébb pár kis kölyök játszadozott, akik kilógtak a házukból, a szüleik szigorú felügyelete mellől és most katonásdit játszottak....tehát itták a lopott bort és bottal verték agyba-főbe egy szerencsétlen társukat, akire valami ruhákat aggattak, a kezébe egy meghajlított botot raktak, amire csak akkor tudtam volna ráfogni, hogy egy "puska", hogy ha nagyon élénk lett volna a fantáziám...de valószínűleg az akart lenni. Egyszerűen elképesztő a gyermeki fantázia és találékonyság. Nem akartam közbe avatkozni. A gyerekek igazi ördögök! Rosszabbak, mint egy egész Ordo alakulat, és a cuki kis pofikájuk mögött annyi agresszió rejtőzik, hogy még a Sátán is iszonyodva menekülne előlük és lezárná a Pokol kapuit, hogy örökre megmeneküljön tőlük....vagy elmenne a legközelebbi templomba, megbánni a bűneit és feloldozásért esdekelne.
   Lekanyarodtam egy sikátorba. Mert végül is, abból mi baj lehet, hogy ha egy szemmel láthatólag fegyvertelen alak az éjnek kellős közepén egy sötét sikátorban kezd el mászkálni a város egy rossz környékén? Ugyan már, a fosztogatókról és banditákról szóló történetek biztos, hogy csak túloznak. Hisz elvégre, itt eléggé jónak kéne lennie a közbiztonságnak, nem? Vagy az a város többi részére igaz, és erre nem? Fene se tudja, néha még mindig összekevertem a dolgokat és a negyedeket. A sikátor maga eléggé hosszú volt, ahogy a rozoga házak mint ha egymáshoz lettek volna ragasztva. A kövön több hetes szemét, rothadó kajamaradványok, és talán emberi ürülék díszelgett. Na jó most már eléggé biztos vagyok benne, hogy ez nem az a környék, ahova én jönni akartam. Hol fordulhattam le rossz helyen? Elvileg ennek az útnak vissza kellett volna vezetnie a zsoldosok házához.
  Rossz érzésem volt valamiért, de nem csak amiatt, mert eltévedtem. A harccal töltött évek alatt megtanultam azt, hogy bízzak az ösztöneimben. Valamilyen szinten megtanultam azt, hogy mikre kell figyelnem. Az erdőben járva a madarak csiripelésének hirtelen megszűnése - amit először szinte észre se vesz az utazó, csak megy tovább, a maga dolgával törődve - jel lehet arra, hogy valami megzavarta a szárnyas dögök nyugalmát. Valami nagy és gonosz. A városban járva a köveken csattanó léptek zaja, amit jobb esetben a városlakó észre se venne a saját lépteinek zaja miatt arra utalhat, hogy valaki még van rajta kívül. A levegő sistergése, ahogy egy nyílvessző vagy egy tőr száll felé. Vagy egyszerűen csak egy rossz érzés, hogy valami nagyon rossz van készülődőben. A bérgyilkosok amúgy is eléggé paranoiás egy népség. Jobb esetben, ha van időnk felkészülni a küldetésre, megtervezünk minden egyes lépést, de mindig azon agyalunk, hogy mit ronthattunk el. Hogy mi sülhet el balul - hisz a legjobb tervekben is lehetnek apró hibák, amely felett elsuhan a figyelmünk. Na meg megtanultuk azt, hogy nem mi vagyunk az egyetlen alakok, akik osonnak az éjszakában. De ami még fontosabb: meg kell tanulni átlátni az összefüggéseket, a mintázatokat. Minél tovább van valaki a "terepen", annál könnyebben megy. Az egész az elmében dől el, legalábbis én úgy vettem észre - és ha jól teszed a dolgodat, gyorsan. Megfigyelsz egy adott eseményt úgy, hogy észre se veszed, hogy azt teszed. Aztán megérzel valamit. Egy szagot, amit már éreztél előtte, és rossz tapasztalataid voltak vele. Nem gondolkodsz el, csak ösztönösen cselekszel. Vagy látod, ahogy valaki egy pillanatra gyorsan, kapkodóan körbe néz, mint ha keresne valakit. Láttál már ilyet. Valaki gyanakvó, valaki rosszban sántikál. Látod, ahogy a köpenye felé siklik a keze. Nem habozol, nem várod meg, hogy mi lesz, hanem rögtön cselekedsz. Hallasz egy hangot. Egy kattanást. Talán normális esetben észre se vennéd, de annyira kiélesedtek az érzékeid a sok paranoiával töltött este alatt, hogy neked is bekattan valami: ez az a hang, amikor valaki például egy számszeríjat húroz fel. Oldalra vetődsz...és egy lövedék száll el melletted. Nem gondolkozol, csak cselekszel. Ez már tapasztalatból jön - ez egy olyan dolog, amit nem tudsz megtanulni, csak tapasztalati úton elsajátítani.
   Rossz érzésem volt, tehát. Nem tudom, hogy mi volt az. Az utca bűzén felül valami mást is éreztem. Egy illatot, amelyet már éreztem valahol, de meg nem tudtam volna mondani, hogy még is, hol érezhettem azt. A sikátor végén egy alak haladt el, pont felénk nézett. A teste megfeszült egy pillanatra. Mint ha valami szétnyomott volna egy rothadó gyümölcsöt. Nem gondolkoztam, csak pördültem. Egy tőr suhant el az oldalam mellett, amely ha nem figyeltem volna, lehet, hogy a hátamba áll. Ösztönösen kaptam a tőrt tartó kéz felé, elkaptam azt és magam felé rántottam, miközben tettem egy lépést oldalra. Egy meglepett kiáltás, ahogy a tőrt forgató hirtelen elsuhant mellettem. Egy egyszerű ruhákat viselő, koszos arcú ember, akinek...levendula illata volt? Ez az, levendula! De mi a francért van neki ilyen illata? Sokat nem gondolkozhattam rajta. A fickó megpróbálta visszanyerni az egyensúlyát, miközben az egyszeri polgár - aki lényegében lebuktatta a támadómat az ösztönös reakciójával, mint ha valami rémisztőt látott volna az irányomba nézve - felsikoltott a rémülettől. A fickó csuklójára még mindig ráfonódott a kezem. Csavartam egyet rajta, elég erősen ahhoz, hogy elejtse a kezében tartott tőrt, egy lépéssel közelebb kerültem hozzá, és a térdem már a gyomrába is merült. A támadó levegő után kapkodott, aztán a lábam ismét lendült, a térdem ezúttal az orrát találta el. Vérző orral terült el a földön. A járókelő tovább sikoltozott.
- Fogd már be a pofádat! Hívd a városi őröket inkább, hogy a fene egyen meg téged...
  Kiáltottam rá az alakra. Aki teljesen megmerevedett és csak állt egy helyben. Fasza, veled is ki vagyok ám segítve! De végül is, a nagy kiáltozásra legalább páran óvatosan kilestek az ablakaikon, és a játszadozó gyerekek is feltűntek, hogy aztán ordibálva rohanjanak el. Én meg csak álltam az ájult támadó felett, a tőrét messze elrúgva tőle. Öt perc múlva már a városi őrök vezették el őt, én meg magyarázkodhattam, hogy én vagyok itt az áldozat...legalábbis lettem volna.

  Az elme egy csodálatos dolog. Legalábbis néha az is tud lenni. Az ébren töltött időnk minden percében működik és olyan gyorsan reagál a helyzetekre, hogy arról fogalmunk sem lehet - mert nem gondolkozunk el rajta. Ahogy azon se gondolkozunk, hogy levegőt vegyünk - ez ösztönösen jön. Ahogy a sétálás is. Ösztönösen teszed a lábaidat egymás után előre, közben a fejedben láthatatlan számítások mennek - legalábbis gondolom én. Nem tudtam teljesen hogy miképp is működnek ezek a dolgok, mert soha se gondolkoztam el rajta. Ahogy az alapvető testi funkcióinkat végeztük, tehát, nem gondolkoztunk el rajtuk. A hétköznapi dolgokat természetesnek veszed. Megy valaki az utcán előre. Szinte észre se veszed, mert teljesen átlagos. A fogadóban eléd rakott vacsorádat kanalazod. Észleled az illatokat, talán meg is jegyzed, hogy ínycsiklandozó és gondolkodás nélkül neki esel. DE! az utcán haladó alak lépteinek ritmusa megtörik, az előre levetített szituációtól eltérően - ahol egyenletes tempóban halad - a vártnál nagyobbat lép. Valami van előtte az utca porában, amire nem akart rálépni, de Te magad nem látod, hogy még is, mi az - de feltételezed, hogy van ott valami. Az eléd rakott vacsora illatában valami oda nem illőt érzel - és már rögtön óvatosabban közeledsz felé, mérlegelve, hogy talán megmérgezték. Az agyad ilyenkor másképp viselkedik. Hirtelen tudatosan is érzékeled azokat a dolgokat, amik öntudatlanul jönnek eléd. Ha tapasztalatlanabb vagy és nem eléggé gyanakvó, az ilyenekre csak a válladat vonogatod. Ha az üldözéssel és üldöztetéssel teli életedet éred, akkor már óvatosabb leszel. Ezt lehet egy fajta előjelnek, baljós megérzésnek is értelmezni. Egy hatodik érzéknek, ami az életedet is megmentheti.
  Hogy mi buktatta le a támadómat? Alapvetően nem figyeltem volna fel az illatra, ami enyhén érződött a levegőben, ahogy közelebb osont hozzám. De eléggé kiütközött az általánosan terjedő rothadás bűzétől ahhoz, hogy az agyam érzékelje. A sétáló városlakó léptei megtörtek. Nem az a forgatókönyv játszódott le, mint amit előre kikalkuláltam a fejemben öntudatlanul is. Az agyam rögtön érzékelte ezt és jelzéseket küldött: "Itt valami baj lehet". A szét placcsanó gyümölcs - mint kiderült később, egy több hetes paradicsom - zaja buktatta le teljesen....illetve az a halk, alig észre vehető zaj, ahogy a fém szelte át a levegőt és tolta maga előtt a levegőt, azt a jellegzetes hangot adva ki, amelyre alapesetben szintúgy nem figyeltem volna fel. Több, a szokásostól eltérő jelenség, ami megzavarta a mintázatot - és csak a gyors értelmezés, a másodperc töredék része alatt összerakott kép volt az, ami megmentett engem attól, hogy megkéseljenek és kiraboljanak. A kérdés az, hogy mindig támaszkodhatok-e a megérzéseimre? Nem tudhattam...de talán nem lenne egy rossz ötlet, hogy ha nyitottabb füllel és szemmel mászkálnék ezután, nem igaz?

Nos ebben benne volt minden, amit egy ilyen pályázatnál elvárhatunk, ráadásul akadt benne néhány gyöngyszemnek tekinthető mondat is (#Dracilove). Egy szó, mint száz, a pályázatot elfogadom.

Pályázat a következőre: Zöld Ujjak

- Szóval azt mondod, hogy egész idáig rosszul csináltam?
  Néztem fel a virágok mellől a mellettem álló, egészen furcsa alakra. A maga közel hat lábas magasságával csak egy leheletnyivel volt magasabb nálam, azonban széles vállához tartozó még szélesebb csípője, s fatörzs vastag karjai miatt úgy éreztem, hogy teljesen eltörpültem mellette. Arcán ezernyi ránc szaladt keresztül, mint ha éppen csak egy pókháló-tengeren verekedte volna keresztül magát, s a haja harmonizált az előbb említett nyálkás valamivel, ami a legjobb tudomásom szerint a pókok sejhajából jött elő. Mondjuk nem mintha a pókok hálófonási technikáit tanulmányoztam volna, legalábbis határozottan nem test,- és szem közelből, így ezt megcáfolni se tudtam. Ahogy tovább nézegettem a felém tornyosuló férfit - határozottan nem egy tündés alakja volt, talán félvér lehetett, vagy csak rengeteg húst zabált és egész nap mázsás súlyokat emelgetett - úgy fedeztem fel az újabb és újabb részleteket. A hatalmas orrlyukakat, amelyek gondolom kellettek is ahhoz, hogy bőven tudjon levegőt szipákolni a minden bizonnyal termetes tüdeibe; a dióbarna szemeiben szelídség ült meg; a szája viszony olyan keskeny volt, hogy ettől úgy látszott, mint aki folyton elégedetlen valamivel. A virágok és egyéb növények felől, amelyek a kertjében voltak, keveredett illatok szálldostak. A levendula illata vegyült a több tucat rózsáéval, hóvirágéval, ibolyával és pár olyannal, amelyet más épeszű ember vagy fae nem ültetett volna a többi közé. Olyanokat, mint a bürök, vagy a barlangi tinóru (hogy hogyan volt képes ezeket a szarokat ilyen helyen nevelni, arról fogalmam sem volt ismételten), vagy netán az angyaltrombita. De nem is tettem fel neki kérdéseket erről, hisz nem volt valami túl bőbeszédű, amikor a féltve úrzött titkairól kérdezgették őt.
  Most ez a termetes tünde - becsületes neve Blake Paleguard - csak ismételten a fejét csóválgatta, miközben recsegő ízületekkel guggolt le mellém, s termetétől oly' idegen szelídséggel és gyengédséggel simított végig az egyik vörös rózsán, amelyen még megült a hajnali harmat. A kristálytiszta vízcseppek lehullottak a szirmokról s tovább áztatták az amúgy is sáros és dagonyás termőföldet. Sötét fekete volt a föld, jelezve, hogy bővelkedik tápanyag tartalomban. Nem is csoda, a férfi minden nap órákat szentel annak, hogy a környező gazdaságok és tanyák istállóiból össze szedje a trágyát, amit a jó gazdák félre dobtak volna, vagy a téli hideg beköszöntével - amennyiben már nem jut nekik fa - kiszárítva dobjanak a tűzre. Ennek megfelelően óvatosan lépkedtem, nehogy belelépjek valamilyen meglepetés csomagba.
- Ti fiatalok olyan pazarló életmódot éltek. Nektek aztán nem számít, hogy a Természet milyen kincsekkel látja el ezt a háborútól és bűntől hemzsegő világot, csak mentek, téptek és pusztítotok és romboltok. A növények a barátaink. Ezt neked is meg kéne értened. Nem csak azért, mert felhasználod őket, hanem mert te magad is druida vagy...azt hittem, hogy ezáltal majd a Természetet is jobban fogod érteni és értékelni, de hatalmasat tévedtem.
- Wyn-nel határozottan jól kijönnétek, s ha jól képzelem el, közösen esnétek nekem jó pár alkalommal, amikor oktalanul tépek le egy-egy virágszálat.
- Nem tudom, hogy kiről beszélsz, de van egy olyan érzésem, hogy több ész szorult a buksijába, mint a tiédbe.
- Ehhez inkább nem fűzök kommentárt... - komorodtam el.
  Az öreg eléggé morcos kedvében volt, s előre figyelmeztettek, hogy nem a legkönnyebben elviselhető alak hírében áll. Ezzel csupán kvittek lettünk, hisz engem is elég nehéz volt elviselni, bár teljesen más okokból kifolyólag, mint Blake-t. A fickó egy kis kést bogarászott elő a zsebéből s most óvatosan kezdte el a virágokat vagy bokrokat nyesegetni. Csak figyeltem a kecses, hozzáértő mozdulatait és próbáltam eldönteni, hogy mi alapján dönti el, hogy melyik ágtól szabadul meg, s melyiket hagyja meg. Rákérdezhettem volna, de úgy se adna választ. "Nem vagy méltó az ilyen tudásra" - mondta Ő egy korábbi kérdésemre, most is csak ez lenne a válasza.
- Oké, tehát mit csinálok rosszul? Meglátok mondjuk egy szépen kifejlett angyaltrombitát...
- ...és leszakítod, te átkozott! Leszakítod azt a drága virágot, amely nem ártott neked semmit sem. Persze, ebben a világban csak azt nézitek, hogy mi hozhat nektek hasznot, s amennyiben találtok ilyesmit, azt rögtön kisajátítjátok. Én is felhasználom a növényeket, de legalább megbecsülöm őket azzal, hogy nem dobom ki azokat a részeket, amelyeket Ti feleslegesnek ítéltek, de én tudom, hogy még használhatóak.
- A virágán kívül még mi használható?
- Minden egyes része. A szárát és a levelét összegyűjtheted és komposztálhatod.
- Nem vagyok én muzikális alak, nem szoktam komponálni. Énekelni se tudok, kivéve, hogy ha tömegoszlatást akarok elérni, amire szerencsére ritkán van szükség.
- Komposztálni, te szerencsétlen sötét elf!
  Mielőtt még reagálhattam volna, a fickó keze gyorsan csapott le a fejem búbjára, hangosan csattanva, aztán mintha mi sem történt volna, tért vissza a bokrok és növények gondozásához, óvatosan távolítva el róluk a hajnalban még épp hogy csak mocorgó rovarokat, amelyek, ha lehetőségük adódott volna, káoszt hoztak volna erre az egészen kicsi világra, melynek határait korhadt fákból összetákolt kerítés zárt le. De engem rohadtul nem érdekeltek a bogarak.
- Miért van az, hogy mindenki szeret velem szórakozni? Az a tánctanár folyamatosan kínzott, a vénséges nőszemély Lightleaf-ben ott kínzott, ahol csak tudott, maga is csak csapkod össze-vissza...
- Az öregeknek nincs türelmük a fiatalokhoz, de becsülöm a lelkesedésüket, hogy megpróbáltak észt verni beléd. Jó lett volna találkozni velük, mielőtt....hát na, mielőtt a népünk eltávozott.
  A hangja szomorkás volt, s most én is elcsöndesedtem, ahogy az elvesztett barátokra gondoltam, és arra a helyzetre, amelyet a távozásuk maga mögött hagyott. Nem jutott eszembe semmi olyan szó, amelyet nem mondtak már ki előttem ezerszer. Minden nyugtató szót, minden egyes békét hozó mondatot elcsépteltek már ebben a világban s nekem nem jutott eszembe semmi egyedi.
- Tehát akkor, hogyan kéne csinálnom a jövőben? Mert nekem kellenek ezek a virágok és gombák, s sajnos se időm, se lehetőségem, se tudásom nincs arra, hogy magam ültessem el őket és gondozgassam éjt nappallá...vagyis, pontosabban nappalt éjjé téve.
  A fickó csak morgott és megindult a virágos kert egyik másik szeglete felé. Óvatosan követtem őt, gondosan ügyelve arra, hogy ne lépjek rá egyetlen hajtásra vagy növényre se, mert akkor biztos, hogy elzavar engem ez a makrancos öreg fószer, aminek nem nagyon örültem volna. Főleg, mivel a legjobb tudomásom szerint más nem is volt a közelben, aki ilyennel foglalkozott volna. Én lepődtem meg a legjobban, amikor valaki elmondta nekem, hogy Hellenburg kapuitól alig tíz mérföldnyire van egy vénséges vén elf (vagy félelf) aki növények termesztésével foglalkozik. Nem is hezitáltam sokat, hogy meglátogassam őt, bár lehet, hogy mindez hiába való volt. Végül megérkeztünk egy szépen karbantartott kamilla ültetvényhez. Legalább húsz-harminc virág díszelgett itt, az illatuk sokkal áthatóbb volt mots, hogy a közelükbe jöttünk.
- Csodálatos kis növények ezek. A belőlük főzött tea nyugtató hatású és olyan édes, hogy mézt is alig kell hozzá adni. Igazán csodálatosak. Csak figyeld meg, hogyan kell ezt igazán csinálni.
  Az előbb látott kést vette elő megint, miután letörölte a kezéről a sarat s óvatosan ásta körül a kamilla körüli kis területet, hogy tövestől tudja kiszedni magát a virágot. Mozdulatai precízek és aprólékosak voltak, s gondosan ügyelt arra, hogy a többi növényben semmikép se okozzon bárminemű kárt. Mire végzett, egy takaros kis gödör árválkodott ott, ahol az előbb még az illatos növény foglalt helyett. Hatalmas tenyereiben szinte eltörpült az alig egy láb hosszúságú, fehér virágzatú kamilla. A késével babrált egy kicsit, majd nemsokára a virág felhasználható része landolt a tenyerében. Most, hogy nem csak úgy találomra letépték, az teljes valójában mutatta meg, hogy jóval többet lehet így szüretelni, mint az én módszeremmel.
- Ezek a növények törékenyek, annyira törékenyek. De ha gondosan és óvatosan bánsz velük és nem csak úgy leszakítod, mint egy barom, akkor meghálálják. Látod, ha csak úgy téped őket, nem a teljes virágot szeded le, csak egy részét, s a hátramaradottat feleslegesnek ítéled. A szárát tedd el, porrá őrölve és eleget összegyűjtve, amennyiben nedvesen tartod őket előtte, kellemes illatot árasztanak. Jobb, mint bármilyen illatos gyertya, amit a boltokban vagy piacokon árulnak.
  Átvettem a férfi kezéből a kamillát, aztán mentünk tovább. Fáradtságos munkával ásott ki egy hatalmas pincét a kertje tövében, ahova egy rozoga lépcső vezetett le. Itt határozottan lehűlt a levegő, azonban amint átléptük a lépcső aljában lévő ajtót, kellemes meleg és átható gombaillat csapott meg. A termetes, szinte már barlangszámba menő pincében jó pár kemence égett, amelyek felől a szárított trágya kesernyés illata adta meg az igazi zamatot. Fintorogta követtem a férfit, aki letette a kis kését egy asztalra, s egy tábori ásónál is kisebb valamit vett a kezébe. Mint egy gyerekjáték. Csalhatatlan tekintetem felfedezte  a barlangi tinóruk egész hadseregét, meg néhány olyan gombát, amelyről úgy tudtam, hogy csak étkezéshez használják, hisz semmilyen olyan tulajdonságuk nincs, amely az alkimisták számára hasznos lehetett volna. Legalábbis eddig még nem láttam senkit sem, aki pöfeteg gombát rakott volna bele bármilyen italba. Bár ki tudja... Blake leguggolt az egyik láda mellé, amelyben öt tő gomba nőtt, bár még fiatalok voltak, ennek megfelelően jóval kisebbek, mint egy kifejlett egyed, de hatásuk tekintetében nem számított.
- Ezekkel még sok dolgom lesz. Néha cserélgetnem kell a termőföldet, kísérletezni, hogy melyik jobb számukra és melyik kevésbé. Ezek a fiatal tinóruknak legalább még két év kell, mire normálisan kinőnek, mert rosszul választottam meg a trágya és egyéb oldatok arányát. Kár értük, de biztos vagyok benne, hogy idővel szép termetesek lesznek.
  Még szöszmötölt egy kicsit, majd a pince túlsó felébe mentünk, ahol már jóval termetesebb, kifejlettebb egyedek illegették kalpagjukat. Az orrfacsaró bűz, amelyet árasztottak magukból, s a kályhákból, na meg a dohos falakból és még isten tudja, hogy mikből már jóval elviselhetetlenebb volt, s határozottan biztos voltam benne, hogy a ládák mellett lévő apró kis barna kupacok patkány vagy egér ürülékek. Csodálatos, nem is tudtam, hogy milyen szag hiányzik még nekem.
- Amikor egy ilyet szedsz, vigyázz, hogy a tönkjét ne sértsd meg semmiféleképpen. Az nagy ostobaság lenne. Sőt, ha már ott vagy, a lemezeket vagy a kalapot sem. Fokozott óvatossággal kell eljárni a gombák szüretelésekor, hisz nagyon sérülékenyek. Mielőtt leszednéd őket, öntözd meg körülöttük a földet, ha száraz lenne, hogy fellazítsd a talajt és könnyebb lesz kiásni őket. Utána egy kis ásóval, vagy ha nincs, akkor valamelyik undorító, lényt ölő pengéddel ásd körbe, bőven elég teret adni ahhoz, hogy a föld alatt megbúvó részeit ne vágd meg. A legjobb, hogy ha egy nagy adag földdel együtt szeded ki őket, így nem vész kárba egy kis része sem.
  A láda mellől elővett egy kis kosarat, s a kis ásójával elkezdte kiásni a gomba körüli földet, leginkább kúp alakban haladva. Figyeltem minden mozdulatát, s két perc múlva, amikor végzett, egy teljesen sértetlen tinóru lapult meg a kezében. Sértetlen, nem úgy, ahogy én szoktam, tehát csak fogni és letépni a fenébe, aztán marad, ami marad. A gomba bekerült a kosárba, az ásó meg az én kezembe.
- Szedd meg ezt a négy ládát, én addig a kisebbekkel foglalkozok. Legalább valami hasznod is legyen. De figyelmeztetlek, ha egy is megsérül, úgy szétrúgom a seggedet, hogy életed végéig nem fogsz tudni leülni...
  Csak elvigyorodtam volna a vénség fenyegetőzéseire, de inkább nem tettem, hisz a szemében ténylegesen fenyegetés csillant meg. Fasza...én valahogy mindig kifogom az ilyen idegbeteg fazonokat. Miért, miért nem találok soha egyetlen egyet sem, akiben legalább egy csepp kis gyengédség lapul meg?! Abba hagyva a duzzogást láttam munkához, jóval ügyetlenebb mozdulatokkal és lassabban, mint ahogy Blake tette, de eszem ágában sem volt bármiféle kis sérülést okozni a gombáknak. Persze még így is egyszer-kétszer véletlen megvágtam a tönköt, de amikor Blake nem figyelt, gyorsan bekentem sárral azt, hogy eltakarjam a sérülést, jó eséllyel a közelben sem leszek, amikor lemossa őket és felfedezi a "pazarlást". Mire végeztem, az ízületeim sajogtak a folyamatos guggolástól, a kezemen vastagon ült meg a sár, s szerintem már a ruháim is átitták az itteni kiállhatatlan bűzt. De legalább a kosárka szépen megtelt, s büszkén állapítottam meg, hogy tényleg csak párat sikerült felsértenem az ásóval. Tök büszke voltam magamra.
- Na ne vigyorogj olyan öntelten! Ott van még az a tíz láda...és jó lenne, ha igyekeznél, nem szándékozok egész nap itt szöszmötölni, míg te szerencsétlenkedsz.
- Mind a tízet?
  Az öreg csak hümmögött és bólogatott. Idegesen fordultam a további ládák felé. Őszintén reméltem, hogy ezzel vége a rémálomnak. Egészen biztos voltam mondjuk abban, hogy ha legközelebb gombába botlok, jó alaposan szét fogom rugdosni őket, hogy levezessem a feszültségemet. Ostoba hülye elf meg a baromságai. De most, hogy az alapanyagokat egyre nehezebb volt beszerezni, valahogy megoldást kellett találnom arra, hogy a nagy ritkán talált cuccokból a lehető legtöbbet hozzam ki, még ha ez azt is jelentette, hogy órákat csücsülök és guggolok egy bűzlő pince komplexumban. Így hát csak letérdeltem a láda mellé, kezembe vettem a gyerekásót és munkához láttam...

Hangulatos pályázat volt és szórakoztató. Még jó hogy nem árultad el az öregnek, hogy druida vagy, különben úgy elvert volna, hogy egy hétig feküdtél volna tőle. Minden ami kell ott volt, a szószám is stimmel, úgyhogy a pályázatot ELFOGADOM, indulás gyomlálni a réteket!

Rework utáni skillek újrapályázása

Név: The Net/ A Háló
Előfeltételek: Páros fegyverforgatás
Szint: ?
Ár: ?
Leírás: A bérgyilkos pengéi gyors használatával egy sűrű hálót "fon" maga elé, mozdulatai szinte elmosódnak, így igen csak nehéz azon áttörni. Ezen képesség használata 20%-kal növeli a védekező képességet, viszont a képesség használata alatt nem tud támadni, illetve tőrnél magasabb kategóriával rendelkező fegyverek már könnyebben áttörik ezt a hálót, meghátrálásra kényszerítve a bérgyilkost. A "Tőrök" mesterképzettséggel együtt használva már az egykezes kardot használó ellenfelek ellen is effektíven használható.

Név: Shadows in the Moon Light /Árnyékok a Hold fényben
Szint: ?
Ár: ?
Leírás: A sötét elf bérgyilkos tíz méteres körzetben megérzi azon lények jelenlétét, akikre rásüt a Hold fény(akkor is, ha nem lát rájuk). (Azonban azokat már nem, akiket valami miatt takarja a Hold, pl. épületen belül tartózkodnak). Fajt nem tud megkülönböztetni, csak méretet (egy kutya kisebb "árnyékot vet", mint egy ember, vagy egy ló). Naponta egyszer használható 5 perc erejéig.

Név: Midnight Tides / Éjsötét Áradat
Szint: 1
Ár: 1,000 váltó
Leírás: A bérgyilkos némi mágiával képes eloltani a 10 méteres körzetében található, mesterséges fényforrásokat. A mágia pillanatnyi, így ezek ez után szabadon újragyújthatóak a természetes módon.

Név: The Net (A Háló)
Típus: Bűbáj (Fenntartott)
Erősség: II. (Bérgyilkos ág - Nameless Shadow)
Ár: 2500 váltó
Leírás: A bérgyilkos pengéi gyors használatával egy sűrű hálót "fon" maga elé, mozdulatai szinte elmosódnak, így igen csak nehéz azon áttörni. Ezen képesség használata 50%-kal növeli a védekező képességet, viszont a képesség használata alatt nem tud támadni, illetve tőrnél magasabb kategóriával rendelkező fegyverek már könnyebben áttörik ezt a hálót, meghátrálásra kényszerítve a bérgyilkost. A "Tőrök" mesterképzettséggel együtt használva már az egykezes kardot használó ellenfelek ellen is effektíven használható.

Név: Shadows in the Moon Light (Árnyékok a Hold fényben)
Típus:
Erősség:
Ár: ?
Leírás: A sötét elf bérgyilkos tíz méteres körzetben megérzi azon lények jelenlétét, akikre rásüt a Hold fény(akkor is, ha nem lát rájuk). (Azonban azokat már nem, akiket valami miatt takarja a Hold, pl. épületen belül tartózkodnak). Fajt nem tud megkülönböztetni, csak méretet (egy kutya kisebb "árnyékot vet", mint egy ember, vagy egy ló). Naponta egyszer használható 5 perc erejéig.

Ez sajnos nagyon hasonlít a Lunar Eyera, így bár értékelem a Miracle of Sound referenciát ez most vissza lett dobva

Név: Midnight Tides (Éjsötét Áradat)
Típus: Bűbáj (1/ 3 kör)
Erősség: I. (Bérgyilkos ág - Nameless Shadow)
Ár: 1000 váltó
Leírás: A bérgyilkos némi mágiával képes eloltani a 10 méteres körzetében található, mesterséges fényforrásokat. A mágia pillanatnyi, így ezek ez után szabadon újragyújthatóak a természetes módon.

Amennyire tudtam, átnéztem az összes tárgyat és discord-on zaklattalak is titeket bőven. Igyekeztem őket besorolni kategóriákba az új rendszer alapján, nem tudom, hogy mindenhol helyes lett-e és volt pár tárgy, amelynél elbizonytalanodtam, így álljon hát itt a lista.



Éjgyilok (Fury)
Típus: Fegyver
Leírás: Karra erősíthető penge, melynek egyszerű markolatrészét fogva az él hosszan, a karunkkal párhuzamos irányban nyúlik előre. Mindkét oldalon élezett. A sötét tünde bérgyilkosok kedvenc fegyvere.

Levedlett agancs
Típus: -
Ár: 2.000 váltó
Leírás:  A kalandor egyetlen torz testrésze, amely nem vált köddé, amikor visszaváltozott. Ez volt az egyik agancsa, egy nagyjából fél méter hosszú, egyenes csont, számos elágazással. A furcsa mágia maradéka ragadt ott benne, melytől napi egy órára egy nyúlszörny ügyességét adhatják maguknak vissza, nagy műgonddal ügyelve bármilyen náluk lévő sérülékeny vagy törékeny tárgy épségére, akár a harc hevében is. Az agancs emellett könnyen faragható, ísz szinte bármilyen fegyver vagy díszitőelem alapjául szolgálhat - éppen ez ért lett végül úgy alakítva, hogy az éjgyilok, Fury markolatául szolgáljon.

Éjgyilok (Clandestine)
Típus: Fegyver
Leírás: A Névtelen Árnyak fegyvertárából származó, színtiszta holdezüst éjgyilok.

The Vengeful One
Típus: Kiegészítő
Leírás: Egy köves kis lánc, amit a fegyveredre tekerve, hogyha jogosan ölsz (jogos bosszú, mások megvédése) visszatölt egy manapontot. A működése a legmélyebb, legtisztább igazságérzeteden múlik, a követ nem verheted át akkor sem, amikor magadat igen.

Bloodbond
Típus: Fegyver
Leírás: Egy apró, harcban szinte haszontalan kés, holdezüst és felettébb díszes. Különleges tulajdonsága, hogy ha megvágsz vele valakit, utána a késsel bármely magadon ejtett sebből a vér mindig abba az irányba kezd el csorogni, amerre a legutóbb megsebesített személy található.

Egyszerű titoktőr
Típus: Fegyver
Leírás: Egy alkarra erősített, rövid penge, amely a megfelelő mozdulatra a viselője tenyerébe csúszik, lehetővé téve egy gyors és meglepetésszerű szúrást. A végén található dróton rántva húzható vissza.


A Vonzalom Amulettje
Típus: Kiegészítő
Leírás: Egy holdezüst amulett, a közepén halovány rózsaszínben pompázó, gömbalakúra csiszolt rózsakvarccal. Napjában egyszer aktiválhatod, ekkor fél órára sokkal vonzóbbnak fog látni a női nem (illetve mindenki, aki eleve vonzódik a nemedhez), ez alatt könnyebben veszed rá őket, hogy megtegyék, amit kérsz, elmenjenek veled illetve nem kell győzködnöd őket, hogy elmondjanak neked hasznos információkat. Az amulettnek közben végig látszódnia kell, ha letépik a nyakadból, a hatás megsemmisül, illetve ha agresszívan lépsz fel azzal szemben, akin használod, akkor is megtörik.

Koncentráció Nyakéke
Típus: Kiegészítő
Leírás: Az azurit segíti a koncentrációt, ezért használatával pár percre a viselője kiélesítheti az érzékeit. Naponta kétszer 30 percit képes ezt megtenni.

Álcalánc
Típus: Kiegészítő
Leírás: Egy kinyitható medál, amelybe opált foglaltak. A viselője naponta egyszer 1 órára felveheti annak az alakját, akinek a képét beleteszi a medalionba. Ezen ékszer esetében a kinyitható medál szerepét a félhold közepébe foglalt opál veszi át, amelybe a megszerzett személy miniatúrája mágikusan vésődik bele és csak a használója látja ezt a képet. FIGYELEM! Minden kép megszerzéséről egy magánjátékot kell játszani a birtokosnak azzal a személlyel, akinek a miniatúráját meg kívánja szerezni.

Silence
Típus: Kiegészítő
Leírás: Egy apró fülbevaló, amit hogyha megpöckölsz az ujjaddal, teljes csönd ereszkedik az elmédre. Ez képes kizárni a külső hangokat, sikítozást, de azt se hallod majd, ha hozzád beszélnek vagy valaki közelít feléd. Talán még fontosabb, hogy a belső hangokat is kizárja, nem hallod se Kirilt, sőt, ha egy Mélységi beszélne a fejedbe, akkor őt sem, noha a fájdalmat attól még érzed, amit az agyadban turkálása okoz. A hatás 2 percig vagy megszüntetésig tart és két óránként egyszer használáható.

Ceann an Dullahan (A Fejnélküli Lovas Feje)
Típus: Kiegészítő
Leírás:  Egy két, egymáshoz szorosan rögzített rézkörből álló mágikus nyaklánc. Mágikus tulajdonsága abban rejlik, hogy alapvetően igen laza és könnyen nyújtható, ám a nyakra illesztve és megtekerve szorosan illeszkedik a viselője bőréhez (de nem szorítva azt). Másrészt a felső karimán végigsimítva láthatatlanná teszi a viselő fejét és nyakát a gyűrű síkjától lefelé, ezzel remek figyelemfelkeltést érve el. A hatás közben egyéb rejtőzködő vagy illúzió képesség nem használható.

Erő és Kitartás
Típus: Kiegészítő
Leírás: Ez a két-két kar-, és bokaperecből álló szett képes naponta egyszer 10 percre másfélszeresére növelni viselőjének erejét, illetve ha fáradt, ezt ez idő alatt nem érzi. Persze, amint elmúlik a hatása, a fáradtság is visszatér.

Töltőgyűrű
Típus: Kiegészítő
Leírás: A zafír előnyös tulajdonsága, hogy képes a környezetéből sugárzott mágikus energiákat összegyűjteni és eltárolni, így képes megújítani viselője varázserejét. Az ékszer fél naponta tölt vissza 1 Mana Pontot.

Tárológyűrű
Típus: Kiegészítő
Leírás:  A gyémánt híresen nagy hatásfokkal képes magába fogadni a mágikus energiákat, akár már rendezett formában is, így egy gyűrűbe illesztve képes egy (saját) varázslatot fél napig elraktározni, majd később egyetlen intésre, bármiféle pecsét vagy ige nélkül szabadon engedni.

Ring of the Pumpkin King
Típus: Kiegészítő
Leírás: Egy furcsa, gumiszerű anyagból készült gyűrű, amelyet réges-rég találtak a Nebelwald-ban és egyesek szerint Terra-ról került át egy ideiglenes kapcson keresztül. A gyűrű ékkő helyett egy gumi tökfejet ábrázol, amely megnyomásra ijesztő kacajt hallatt és veronia-i tartózkodásának ideje alatt elég mágiát magába gyűjtött, hogy ez a hang elijessze a legtöbb állatot és nem harcra edzett embereket / tündéket.


Nemesi ruha
Típus: Kiegészítő
Ár: 2.000 váltó
Leírás: Könnyen szállítható, egy hátizsákban elférő, mégis elegáns öltözék, amellyel el lehet úri közegben vegyülni. Kiváló álca, bár az éjgyilokot nem tudud az alkarodon hordani úgy, hogy ne vegyék észre. Cserébe viszont legalább a fölösleges csicsák egy része le lett szedve róla.

Scarf of NoOne
Típus: Kiegészítő
Leírás: Egy sötétkék sál, amit hogyha az arcod köré csavarsz (felhúzod az orrodra), elég ha egy pillantra szem elől tévesztenek, csak egy leszel az arctalan tömegben. Az sem fog felismerni, aki egy perccel korábban még egyenesen téged bámult, így könnyen megléphetsz az üldözőid elől. Szükséges, hogy legyenek körülötted emberek, akik között elvegyülhetsz.

Keep Out the Light
Típus: Kiegészítő
Leírás: Egy ultramenő, fekete üveges napszemüveg, ami ha rajtad van, csökkenti a Nap káros hatásait a karakteren. 75%-kal kevésbé lesz lassú, levert és morcos, de ha leveszed a napszemüveget, akkor minden visszatér a régibe.

Az Elismerés Jelvénye
Típus: Kiegészítő
Leírás: Egy díszes, négy centiméter átmérőjű, kör alakú, fémből készült jelvény, amelynek közepében egy arab kettes van. A jelvényt a karakter saját frakciójának, egy katonai képviselőjének felmutatva a karakter némi elismerést kap, tiszteletteljesebben fog vele beszélni az, akinek bemutatja.

The Pledge of Loyalty
Típus: Kiegészítő
Leírás:  Egy tenyérnyi, kör alakú holdezüst korong, a Sötét tünde hercegség jelvényei vannak belemarva, és rá van írva a neved (Cynewulf). Ezt a jelvényt Veronia-n bárhol bemutatod, tudni fogják, hogy a hercegséget és uralkodóját képviseled, ami sokszor megkönnyíthető a dolgod, Köd-erdőn belül pedig minden ajtó nyitva áll előtted, ha valamit intézni akarsz.



Mirror of Truth
Típus: Kiegészítő
Leírás: Egy kis kerek tükör, ami elfér a tenyeredben, övedben, mellényzsebben. Naponta egyszer képes neked megmutatni, hogy az illető, akivel beszélsz, hazudik-e. Amikor belenézel a kis tükörbe az illetőt látod (ehhez jelen kell lennie neki is) és szinet második kis filmként látod benne az arcát, amin mindenképp a valós érzelmei fognak tükröződni, és tudni fogod, ha valótlant állított. A tükör nem mondja meg neked, hogy pontosan mi az igazság, érzelmeket látsz benne csak, amiből olyan következtetést vonsz le, amilyet akarsz. Használat után egy éjszakán át töltődik az ereje. Vigyázz, törékeny!

Miracle of the Sacred Eve
Típus: Kiegészítő
Leírás: Egy apró harang, bronzból és aranyból kovácsolva, amely hetente egyszer a karácsonyi csoda kicsinyített mását idézi elő és békét sugároz mindenkire, aki hallja 3 körre.

Egy korty az egészségemre
Típus: Kiegészítő
Leírás: Egy rúnákkal díszített flaska, amiről igazából senki sem tudja, hogy hogyan működik. Egy biztos, egyetlen kortyot tudsz belőle inni két óránként, és ennek hatására a következő támadást, ami ér 1 percen belül, biztosan ki tudod védeni. Vagy mágikus módon elkerül, vagy a kezed mozdul magától, biztos, hogy a flaska csinálja. A benne lévő nedű minősége amúgy egy pancsolt borra emlékeztet, de legalább erős.

Kaspar's Gift
Típus: Kiegészítő
Leírás: Egy közepes méretű bőrerszény, benne csillogó aranyérmékkel, amelyek ugyan nem veronia-i váltók ,de látszatra színaranyból készültek, így igen értékesek. Az erszényből nem lehet őket kivenni egyesével, csakis egyszerre lehet odaadni és mágikus tulajdonságuk, hogy három perc után mindig visszakerülnek tulajdonosuk övére, így hiszékenyebb NJK-kat lefizetni, kocsmatúráért gyorsan fizetni és lelépni, mielőtt észrevennék, tökéletesen alkalmas.

Hajnali Mementó
Típus: Kiegészítő
Leírás: Egy übercuki plóss farkaskölyök. A mágia néha meglepően hétköznapi formákat ölt, erő abban is rejtőzhet, amelyet varázslat nem érintett, csak szeretet. Ha a karakter a plüss farkaskölyköt magához szorítja, képes egy maximálisan III-as erősségű őrjítő vagy félemlítő képességet semlegesíten ia régi keserédes emlékek erejének hála. A tárgy nem működik aurák ellen, csakis egy adott hatást semlegesít.

A Wolpertinger Tojása
Típus: Kiegészítő
Leírás: Egy arannyal, ezüsttel és bársonnyal fedett díszes tojás, amely megrázva csörgő hangot hallat, mintha lenne benne valami. Ha a földre helyezi valaki és némi varázserőt fordít rá, naponta egyszer egy óriásira nőtt Wolpertinger ideiglenes mása bújik elő belőle (a gazdája hozzáállásától függően élőholt vagy élő, csak hatalmas verzióban). A lény csatára nem alkalmas és egy percig tart neki fizikai alakot ölteni, ám képes igen nagy sebességgel szökdécselni, egy átlagos hátaslónál ötször gyorsabban téve meg ugyanazt a távot a játékossal a hátán. Egy óráig tartható fenn, utána eltűnik és visszabújik a tojásába.

Stellenweise [3/2]
Típus: Kiegészítő (?)
Leírás: A Nachtraben családfő ajándéka, egy egy ember befogadására képes mágikus kör. Használatához nem kell mágusnak lenni, a karakterek természetes mágikus tere elég, hogy aktiválja. A kör összesen három alkalommal képes a karaktert egy általa már látott helyre teleportálni egy másodperc előkészítési idő után. A harmadik használat után a kör elhalványodik majd teljesen eltűnik.

A Gyötrelem Szilánkjai [3/3]
Típus: Kiegészítő (?)
Leírás: Három darab, pár centis szilánk, amely megmaradt a gömbből, amikor az felrobbant. Ez egy apró, komfortos üvegcsében van tárolva és a szilánkok képesek beolvadni tárgyakba, erősebb nyomás hatására. A szilánk hatására a tárgy, amellyel sikeresen összeolvadt, a gömbbe zárt férfi gyűlöletének és zavarodottságának egy kisebb részét átveszi, mely tárgyat ha valaki a kezébe vesz, vagy használni kezd, akkor fokozatosan zavarodottá válik, nem lesz képes normálisan gondolkozni és ingerültté válik. A szilánk hatásának erejét és gyorsaságát pedig a mesélő majd meghatározza, mivel semelyik ember, sötét elf, elf, vámpír és démon sem rendelkezik teljesen ugyanolyan elmevédelemmel.

Távcső
Típus: Kiegészítő (?)
Leírás: Két üvegcséből és egy fémtokból álló látókészülék

Gift ot he Demon King
Típus: Kiegészítő
Leírás: Egy fekete, lila szalaggal átközötött doboz. Küldetésenként egyszer kinyitható, és benne mindig egy más tárgy található. Az, hogy ez a tárgy mi és mennyire hasznos, kockadobás és a mesélő fantáziája dönti el.

Angyaltoll [1/3]
Típus: Kiegészítő (?)
Leírás: Egy ezüstös fényben pompázó toll, amelyből három darabot kapott minden déli kitüntetett hős. Ha egy tollat kettétörsz, akkor két percig képes leszel repülni. Majd a két perc lejártával a hatás megszűnik. (Érdemesebb addigra a földre érni, megkímélve magadat egy kellemetlen zuhanástól.)

Szellem a Palackban [2/3]
Típus: Kiegészítő
Leírás: Egy apró üvegcse, amibe három szellemet zártak, bár hogy pontosan kiknek a szellemét, azt nem tudjátok. Amikor kihúzzátok a dugót, akkor egy szellem kijön az üvegből és megtámadja zat, akit mondtok neki. Ereje megegyezik egy szokványos, nekromanták által megidézett szellemével, és hasonlóképp lehet legyőzni. Ha mind a 3 szellemet felhasználtátok, az üvegcse szétporlad.

Csokimukulás
Típus: - (?)
Leírás: Egy öreg, szakállas püspök formájába öntött csokoládé, amely megmelengeti a leghidegebb gonosztevők szívét is. A csokoládét elfogyasztva egy óráig nem zavarja a karaktereket a hideg idő, valamint a kedvük és a lelkesedésük is megugrik.