[Aréna event: Crispin Shadowbane] They see me trollin'

Serene Nightbough

Serene Nightbough

Mesélő

Hozzászólások száma : 580
Join date : 2016. Jun. 08.

Karakter információ
Kaszt: Megszállott
Szint: sok.
Tapasztalat:

(777/777)

Nagy Vadászat Cyne részére

Crispin Shadowbane

Crispin Shadowbane

Éjvándor

Hozzászólások száma : 659
Join date : 2016. Jun. 18.
Age : 33
Tartózkodási hely : ahol épp szükség van rá

Karakter információ
Kaszt: Éjvándor / Tünde druida
Szint: 10
Tapasztalat:

[Aréna event: Crispin Shadowbane] They see me trollin' Empty_bar_bleue

(14101/15000)

1. KÖR - CANON

A Nagy Vadászat. Érdekes egy eseménynek hangzott, és sokat hallottam róla az elmúlt időszakban, amit történetesen Elatha kocsmáiban töltögettem - bár mondjuk tőlem ez annyira nem volt szokatlan. Épp egy korsó sört ittam Armin, Lory és a többiek egészségére - legalábbis ezt hajtogattam magamnak, hisz mindig kell lennie valami indoknak - amikor három újabb tag érkezett a lepukkant kis lebujba, amit egyesek erre felé kocsmának hívtak. Az áporodott levegő vastagon ülte meg a kis helyiséget, a különböző pipákból és a rosszul szellőző kandallóból kiszálló füst olyan vastag volt, hogy szinte már harapni lehetett,s ezen a füstön még a lámpák fénye is alig hatolt át, éjszakai félhomályba vonva a helyiséget. A három újonnan érkező közül kettő súlyos sebeket szenvedtek, azt már elsőre meg lehetett mondani róluk, bár valaki már ellátta azokat - nem túl szakszerűen, de ahhoz elég lesz nekik, hogy talán túléljék. Kivéve, ha csúnyán elfertőződnek sebeik, mert akkor már lehet is ásni nekik a gödröt. Ha jó fej lettem volna, és aggodalmaskodó személy, adtam volna nekik egy-egy gyógyitalt. De nem voltam az, így csak fapofával néztem végig a jelenetet. A trió rögtön hangoskodni kezdett és ordibálva adták elő a történetüket, miszerint ők is részt vettek a Vadászaton - ettől mondjuk kitört belőlem a röhögés - és egy olyan hatalmas szörnnyel találták szembe magukat, amit földi halandó nem tud legyőzni. A fickókat elnézve ez a hatalmas dög valószínűleg egy különösen dagadtra hízott patkány lehet, de ezt inkább megtartottam magamnak. Szegények oldalán rozsdás kardok, vagy éppen egy vadászkés lógott, amivel tényleg csak egy patkányt lehetett volna kinyírni, harci tapasztalatuk szemmel láthatólag nem volt. Ők is azon csoporthoz tartoztak, akik gyorsan akartak meggazdagodni. Szerencsétlen barmok. Kényelmesen fészkelődve a helyemen, lábamat az asztalra pakolva, csukott szemmel hallgatóztam, egészen addig, míg egyikük ki nem fecsegte, hogy hol is történ velük ez a szörnyűség a három szemű szörnnyel, amiből egy szót sem hittem el. De úgy döntöttem, hogy már csak azért is utána nézzek, hogy utána ki tudjam őket figurázni. Fél órát vártam még, mi idő alatt megittam még három korsó sört, aztán lassan, ráérős tempóban hagytam el Draci-val a kocsmát, és Elatha-ban is csak annyi ideig tartózkodtam, míg össze szedtem a holmimat...

Jó pár nap el telt azóta, hogy elindultam a kocsmából, és már a Köd-erdő északi határán jártam. A Nap sugarai vörösösre festették a lombkoronát, de az avarszinten terpeszkedő hatalmas világító gombák fényével keveredve inkább narancsossá változott az egész vidék. Bár kint erős észak-észak keleti szél fújt, itt, a fák között ebből semmit sem lehetett szinte érezni, csak a lombkorona vad csapkodását láthattam. A hangulatom - nem csak emiatt - egyre jobban romlott. Már két napja tartózkodtam ezen a környéken, és egyelőre nem láttam semmi nyomát a három kalandozó táborának, sem a "hatalmas szörnynek" amivel szembe kerültek. Az egész egy nagy adag hazugság volt, és én szépen belesétáltam hülyeségük csapdájába, mint egy nyeretlen két éves. Dracon izgatottan túrta a lehullott falevelek alkotta vastag szőnyeget, amikor hirtelen megdermedt és teljes testével egy adott irányba fordult. Ösztönösen hallgattam társam megérzéseire, s már a fegyvereimért nyúltam, amikor valami döngő léptekkel közelített a fák között. Nagyot nyeltem, hisz ez határozottan nagyobbnak hangzott, mint egy felturbózott patkány, s mire észbe kaphattam volna, egy nagyra nőtt...izé nézett velem farkas szemet. Ősz bundájával és majdnem két és fél méteres magasságával már amúgy is ijesztő látvány lett volna, de ha még hozzá számoljuk a három szemét, a kiugró pofacsontját és állkapcsát, a valószínűsíthetőleg jó hosszú fogaival és a mellső lábain leledző éles karmokkal...hát, hogy úgy fogalmazzak, nem volt egy bizalomgerjesztő látvány. Mindenféle dudorok nőttek rajta, amik inkább tűntek bőrkeményedésnek és valahogy volt egy olyan érzésem, hogy azokat még karddal is elég nehéz lenne átvágni, nem hogy éjgyilokkal. Az összes vizelet és széklet ebben a pillanatban fagyott belém. Gyerekkoromban hallottam meséket a trollokról, csak azok nem így néztek ki...de most, így, találkozva egyel határozottan volt egy olyan érzésem, hogy ez határozottan egy volt közülök. Naaaa baszki...
Szerencsére ekkor már az éjgyilokok a kezemben voltak és én egy fa mögé húzódtam, míg Dracon a fa tetején üldögélt, ami mögött én bujkáltam. A kis hülye dög annyira nyugodt volt, mint ha épp piknikeztünk volna. De azért tudom, hogy pár pillanattal ezelőtt mellettem volt, úgy hogy valószínűleg ijedtében repült fel, és most tetteti, hogy semmi baja nincs. Álnok, kétszínű kis rohadt dög. De vele most nem is nagyon volt kedvem foglalkozni. Futni nem tudtam volna a dög elől, mert biztos, hogy meghallja és akkor utánam ered, nekem meg nem volt kedvem a legközelebbi lakott településig folyamatosan a hátam mögé nézni, mikor ér utol. Rátámadni szemből? Szintúgy értelmetlenségnek tűnt. Elkínzott tekintetemet az égnek emeltem, mint ha imádkoztam volna, de valójában a Nap járását figyeltem meg. Délután volt, a sötétedésig még óráknak kell eltelnie. A fenébe. De nem hagyott alább harciasságom, valahogy csak megoldom majd ezt is.
- I gonna troll that Troll...
Suttogtam magam elé harci lelkesítőmet, remélve, hogy ezáltal majd lenyugszik szívem vad dobogása, s izzadságom őrjítő patakja. Hát...egyik se jött össze. Ami még nem jött össze, az történetesen az volt, hogy észrevétlen maradjak. A legújabb három szemű haverom igen csak dühösen méregetett engem, mint aki a következő vacsorájaként gondol rám, én ennek meglepő módon nem nagyon tudtam örülni. Kiléptem a fa mögül, mindkét fegyveremmel a kezemben és védekező állásba álltam. A kezem remegett, ahogy a két kis izét tartottam, amit éjgyiloknak nevezünk. A trollhoz képest inkább fogpiszkálók, és maximum arra jók, hogy megcsikizzék őt. Maximum halálra röhögtetem őt, az is egy taktika, nem igaz? Ellenfelem nem volt egy túl nagy taktikus, nem gondolkozott grandiózus stratégiákon, kényes manővereken, meg ilyeneken. Hatalmasat üvölt és rohamozni kezd, léptei nyomán avar száll fel, faágak törnek el. Az egész olyannak hat, mint a tort természet bosszúja. I'm fucked!
- Drai, te dög, támadd a hátát!
Az eredeti koncepció az volt, hogy ez egy határozott parancsnak fog hangzani. Bátor hangvétel, tudjátok, erőteljes, karakterisztikus, nyugodt hang, mellé valami menő beállás, karomat előre szegezve, mint amikor a tábornok egy lovas rohamot rendel el, szememben vad tűz ég, készen állva a halálra. Na ez volt az elképzelés, a valóság már annyira nem fedte mindezt. A hangom magasabb volt pár oktávval, mint szokott, és nem is hangzott valami túl biztatóan, a menő beállás helyét átvette az a póz, ami félúton volt a magzatpózba vetődés és a rohanás között. Mondják azt, hogy szégyen a futás, de hasznos! Hát, én ezzel teljes mértékben egyet is értek, úgy hogy már rohanni is kezdek, arra várva, hogy Dracon majd elvonja a cukorfalatka figyelmét. Hát, arra ugyan várhattam. Már megint besértődött valamin, és inkább hagyja még, hogy a gazdika futkározzon és káromkodjon. Mi értelme van egy házi állatkának, ha ennyire ignorálja a parancsaimat? Futás közben a sűrűbb részek felé vettem az irányt, remélve, hogy a jóval nagyobb izé majd lelassul. Rohadjak meg, én aztán nem fogom kinyírni őt! Olyan cuki és aranyos, nincs szívem bántani őt. Legszívesebben megsimizném a buksiját! Ezt fogom mondani majd mindenkinek. Cyne-nak nem volt szíve bántani a természet teremtőerőjének ilyen szép példáját. Ugyan már, hogy én féltem tőle?! MILYEN ALJAS RÁGALOM! Egyszer pillantottam hátra, hogy megbizonyosodjak arról, Draci még él, a troll meg jön, aztán azon nyomban éreztem, hogy nő a nyomás a beleim környékén, hisz konkrétan majdnem összerottyantottam magam, amikor megláttam, hogy a mocskos rohadt szemét dög állatnál egy akkora bunkósbot van, amivel simán el tudna engem repíteni egy száz méteres sétarepülésre. Az egész "bot" vastagabb volt, mint az alkarom kétszer, és neki meg csak meg se kottyant. Hupasztmek, ez kezd húzós lenni, de nagyon.
Olyan erővel fékeztem le magamat, hogy még fél méteren keresztül csúsztam az avaron, mire sikerült megállnom és szembe fordulni az úttörő módszereket használó mega-triklopsz-patkánnyal. A szívem a torkomban dobogott, az agyam az beadta az unalmast, a kezeim úgy remegtek, hogy simán agyrázkódást okozhattam volna bárkinek már csak azzal, hogy átölelem, a lábaim erőtlenek voltak. Jó, nem, igazából nem. Menő voltam és bátor, egy nyegle és pökhendi harcos, aki számára egy ilyen picurka meg se kottyan. Feszültem vártam, hogy jöjjön ellenfelem közelebb hozzám, aztán majd szépen megbeszéljük egymás között ezt a kis nézeteltérést, iszunk egyet egymás egészségére, aztán megy mindenki a maga dolgára. Amint másfél méterre került tőlem, már rohanni is kezdtem, menet közben sötétítve el az egész terepet magam körül. Láttam és hallottam a troll meglepetését, én meg ami közben elsuhantam mellette, teljes erőből vágtam bele a lábába, és túl jutva ellenfelemen, megfordultam, hogy felmérjem a sérüléseit. Ebből már nem lesz tárgyalás. Főleg azért, mert a husángja visszakezes lendítésével majdnem leszelte a fejemet, amihez én meg egyelőre azért még ragaszkodok!
Ő úgy gondolta, hogy most jött el az ideje annak, hogy bemutassa hogyan is képes kezelni egy bunkót. Eléggé laza, kecses eleganciával lengette azt az izét ahhoz, hogy nekem félre kelljen ugrálnom. Dracon eközben folyamatosan ingerli az ellenséget, repkedve körülötte, de folyton a husáng hatósugarán kívül maradva ahhoz, hogy ne tudja őt elérni a husángjával. Én meg, miután rájöttem, hogy éjgyilokkal itt semmire se megyek, futkosni kezdtem a fák között, hogy legalább valamennyire fárassza őt. A tervben azonban volt egy hatalmas buktató, amire hamar rá is jöttem: ő totál ignorálta a sűrű aljnövényzetet és a gyökereket, míg engem jelentősen visszafogott azon igyekezetem, hogy ne essek hasra minden lépésnél. Fogaimat erősen összeszorítva igyekeztem fenntartani a tempót, remélve, hogy majd valami csodálatos ötlet az eszembe jut, amivel győzedelmeskedhetek. Azonban az égi megvilágosodás egyelőre elkerült engem. Bár az ötletek ténylegesen elkerültek, a hatalmas bot már kevésbé, és éreztem, ahogy csontrepesztő erővel csapódik a bal vállamnak. Felordítottam a fájdalomtól, alig bírva megtartani a sima acélból készült fegyveremet.
- You sick son of a bitch..
Mormogom magam elé, majd a jobb kezemen lévő tök gyűrű mágiáját aktiválom, remélve, hogy ezzel némi időhöz jutok. Éles, visítás szerű hang szakítja szét a délutáni fényekben pompázó erdőt. A hatást azonnan lehet látni, ahogy a troll hátrál pár lépést, félősen tartva az egészséges távolságot, és a fegyverét se suhogtatja felém, míg Dracon is megdermed a levegőben. Hangosan zihálva kapkodom a levegőt, egy fának dőlve próbálva némi erőt gyűjteni, de a dögön látszódik, hogy kezdi túltenni magát a gyűrű hatásán, és mint ha a lábán lévő seb is összébb húzódott volna, bár lehet, hogy csak szemem csalja meg valami káprázat. Inkább nem várom meg, míg össze kapja magát. Elszántan közeledek felé, jobb kezemben a holdezüst fegyveremmel, kissé erőtlen bal kezemben a mesteremtől kapott pengével, és egyszerre szúrok a két fegyverrel. Amint a jobb kezemben tartott fegyver eltalálta őt, azonnal elvakult a felé áramoltatott gyenge mágiától, viszont olyan gyorsan és ösztönösen reagált, hogy a fegyverével azonnal gyomron is csapott engem, a bal kézzel indított támadást teljesen hatástalanná téve. Hasamra tapasztott kézzel tántorodok hátra, hogy azonnal előre vetődjek - pillanatra ignorálva a fájdalmat - hogy a lábfejébe mélyesszem az éjgyilokjaimat, legalább valamennyit sebezve rajta. A támadás sikerül is, a troll hatalmasat ordít a fájdalomtól és nem mellékesen meglendíti a sebzett végtagját, ami szépen faszánosan állon talál engem. Mire sikerül feltápászkodnom, érzem, hogy szédülök és a gyomrom is kavarog, a gondolataim ziláltak és koordinációs problémáim is vannak. Gyors helyzetelemzés után beazonosítom magamon az agyrázkódás kezdeti tüneteit. A hányingeremmel küszködve mérem fel ellenfelem sérüléseit: két éles, vágott seb a lábfején, egy karcolás a lábán és még vak. Nekem a bal vállam igen csak megsínylette a husáng találatát, a gyomrom még mindig kóválygott és e mellé még agyrázkódás is. Egyelőre bőven a troll állt nyerésre, ez nekem meg nem nagyon tudott tetszeni.
Dracon végre úgy döntött, hogy csatlakozik a harchoz és kihasználva a troll ideiglenes vakságát, frontális támadást indított a szemei ellen. Gonosz élvezettel nézem, ahogy Dracon, elreppenve ellenfelétől, teljes rálátást biztosított az üres szemgödrökre. NA EZT KAPD KI TE ROHADT, UNDORÍTÓ DÖG! A talajról felkaptam egy követ és jó messzire hajítottam az ellenkező irányba. A nem túl értelmes ellenfelem rögtön abba az irányba indult, láthatóvá téve az első vágás helyét, ami már majdnem hogy teljesen begyógyult. Mi a franc?! Az meg hogy lehetséges? Lehet, hogy többet kéne foglalkoznom bestiológiával? Miért gyógyul? Hisz biztos, hogy megvágtam őt. Ez az új fejlemény igen csak elkeserített engem, meg a saját, jelenlegi állapotom is. Határozottan éreztem, hogy ez nem az én napom. Dracon-nak hevesen integetek, hogy szálljon fel egy fára, és most kivételesen engedelmeskedik is utasításaimnak. Némi nézelődés után tőlem két méterre találtam egy fát, aminek eléggé alacsonyan voltak az ágai, hogy felmászhassak rá. Féltem, hogy a mocorgásra fel fog figyelni a megvakított példány, de nem akartam a talajszinten felvenni ellene a harcot - ahhoz túlságosan is erős volt, én meg nem jeleskedtem a szemtől szembeni harcban. Minden igyekezetem azon volt, hogy halk legyek és örömmel konstatáltam, hogy amikor a fához értem, ellenfelem még nem indult meg felém. Minden erőmet össze szedve gyorsan felmásztam a fára, csak hogy meglássam a sérült állatot, aki már annyira nem is volt sérült. Bár kicsit még mindig bicegett, de a jelek alapján a lábfején ejtett dupla sérülés is kezdett begyógyulni. Nagyokat nyeltem ijedtemben, a torkom teljesen kiszáradt. Vajon a szemeit is vissza növeszti ez a dög? Miből készült ez? Nem akartam megvárni, míg teljesen össze szedi magát, így inkább lehalásztam a hátamról a táskát és elő vettem belőle egy gyógyitalt, az említett alkalmatosságot az ölemben egyensúlyozva. Az éltető nedű édes ambróziaként csorgott le a torkomon és rögtön éreztem, hogy sokkal jobban vagyok. Teljes gyógyulást nem tudott hozni, de az agyrázkódás által jelentett hátrányokat legalább közömbösítette, és a bal kezemet is normálisan tudtam használni - többé kevésbé. Az üres üveget teljes erőből vágtam hozzá a velem szemben lévő fához és az hangosan csörömpölve tört össze.
Ez már meg tette a hatását, és a trollocska döngő léptekkel, husángját lengetve indult meg a hang irányába. Eléggé magasan voltam ahhoz, hogy engem ne érjen el, de azért még nem éreztem magam teljes biztonságban tőle. Sőt, egyáltalán nem éreztem magam biztonságban, csak minél messzebb akartam kerülni innen, hogy normálisan kikúráljam magamat. Kihajolok egy igen csak sűrű levelű faág mögül, és hevesen integetve jelzek Dracon-nak, hogy támadjon. A sárkánygyík rögtön le is siklik a fa tetejéről, ahol helyet foglalt, de túl messze volt ahhoz, hogy megvárjam, míg ide ér. Egy életem, egy halálom alapon rugaszkodtam el a fáról, hogy a troll nyakába érjek. A tervem megint csak nem jött össze, hisz az a förtelem menet közben elindult másfele, így kétségbeesett kapkodással érkeztem meg a hátára, és csak az utolsó pillanatban kapaszkodtam meg az undorító szőrében, ami büdösebb volt, mint a három hetes mosatlan zoknim egy sivatagi túra után. Na itt volt az a pont, hogy megint majdnem elhánytam magam, de össze kaptam magam. Ugrás közben már elejtettem a bal kezemben tartott éjgyilokot, hogy meg tudjak kapaszkodni, így csak a jobb kezemben tartott fegyver volt nálam. Igyekeztem minél magasabbra érni, és meglendítettem a fegyveremet, hogy átszúrhassam a dög nyakát. Menet közben Draci már a lény fejét támadta hősiesen, nem félve semmitől sem.
A szúrásom végre betalál, és átszúrom az ellenfelem torkát, és elkezd tántorogni. Azonnal elrugaszkodtam a lény hátáról, és nem túl kecsesen érkeztem meg a földre. A lábam beakadt egy gyökérbe, és egy pillanatig azt hittem, hogy ki is fog törni, vagy legalábbis kificamodik a bokám, de szerencsére egyik sem következett be. Hallom Dracon rémült sikítását is ezzel egy időben, és mire felé fordulnék, már csak azt látom, hogy a kétségbe esett troll vad csapkodása eltalálta őt. Hangos reccsenéssel tört el a szárnya és a megsebzett picikém nyaktörő sebességgel tartott a föld felé. Az aggodalmaskodás majdnem erőt vett rajtam és már indultam is felé, hogy megmentsem őt és megnyugtassam. Az ereimben teljesen megfagyott a vér arra a gondolatra, hogy ez az undorító kis förmedvény bántotta az én picikémet! Arra csak nekem van egyedül jogom! Óh, haver, nem is tudod, hogy TE kit idegesítettél fel! Crispin Motherfuckin' Shadowbane-t! Senki sem szórakozik az én kis szemem fényével! A troll meg ugyebár hangosan dörrenve dőlt el mellettem és vonaglott a földön. Minden dühömet összeszedve szúrtam egyik szemgödrébe a pengémet, rézsútosan, hogy az agyát találja el. Ha abból is képest újat növeszteni, én itt eszem meg nem létező kalapomat! Azért kockáztatni nem akartam, főleg, amikor láttam, hogy már majdnem begyógyultak a szemsérülései. A pillanatnyi nyugalmat kihasználva rohanok vissza arra a helyre, ahol először láttam meg a trollt és ahol öntudatlanul is elhagytam a kardomat. A mellkasom majd' szét akart robbanni az erőfeszítéstől, de nem volt egy másodpercem sem, amit elvesztegethettem volna. Fegyvert felkap. Oké. Vissza a trollhoz. Oké. És ott olyan heves csapkodásba kezdtem a kardommal, amibe összes frusztrációmat és haragomat beleadtam. Egy perc után a troll feje elvált a testétől, én pedig leeresztettem a kardomat, a földbe szúrtam és a markolatának támaszkodva pihegtem fél perc erejéig. Párszor még lábbal erőtlenül bele rúgtam a testébe, várva, hogy megmozduljon, de amikor nem mutatta felépülés jeleit - bár valószínűleg lábon hordta volna ki ez is az agyhalált - megindultam Dracon felé...

A hozzászólást Crispin Shadowbane összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Nov. 12, 2017 9:55 pm-kor.

Crispin Shadowbane

Crispin Shadowbane

Éjvándor

Hozzászólások száma : 659
Join date : 2016. Jun. 18.
Age : 33
Tartózkodási hely : ahol épp szükség van rá

Karakter információ
Kaszt: Éjvándor / Tünde druida
Szint: 10
Tapasztalat:

(14101/15000)

2. KÖR - CANON

Végre-valahára csak megérkeztem Elatha-ba, és békésen róttam az utcákat a hold fényében. Dracon is békésen trappolt mellettem, miután az előző buliból teljesen felépült - szegénykének a szárnya csúnyán eltört, s jó pár nap ápolgatásába, és egy egész hadseregre való gyógyital ledöntésébe tellett, mire sikerült kikúrálni őt. Így hát duónk a külső negyedekre oly' jellemző sikátorban haladt épp, amely nagyjából minden városban megegyezik. Szűk utcák a magas házak árnyékában, ahol a közbiztonság már annyira nem garantált, és érdemes mindig a hátad mögé nézni, hogy mikor akar valaki megkéselni téged. A kövezeten elszórva szemét mutogatja magát büszkén, emlékeztetve minden arra haladót a halandók gyarlóságára. Az előbb említett okokból a hűvös esti szellő enyhe rothadás szagot hozott magával és kavarta fel az amúgy is poros kis utca levegőjét. A helyiek már hozzá szoktak, sőt, ez még egy egészen gondosan rendezett és tisztán tartott szakasz volt, így aztán senki sem húzott ruhadarabot az orra elé, hogy elfedje a szagokat, és az ablakok között kifeszített szárító köteleken ott lógadoztak a frissen mosott ruhák, amelyek rendezettségükkel éles kontrasztot alkottak az utcaköveken terjengő mocsokkal.
Amíg én ilyen szépen mélázva haladtam előre, hogy betérjek a legközelebbi olcsó kocsmába, amely vizezett sört és még pocsékabb bort tudott szolgáltatni - de legalább olcsó volt - valami vagy valaki hirtelen a semmiből a vállamon landolt és azt használva lépőkőnek, tovább is ugrott róla. A hirtelen támadás -vagy legalábbis kihasználtság - oly annyira meglepett, hogy hirtelen az előbb említett köveken találtam magamat, a rothadó zöldségek és gyümölcsök, a sár, és talán még némi ürülék is szépen szétterült az amúgy is viseletes ruháimon. Halkan szitkozódva még épp láttam, ahogy az a valaki most egy másik self csoport fölött ugrott át és rohant tovább. Én meg értetlen képpel bámultam, hogy ez még is, mi a franc volt? Dracon - szokásához híven Dracon volt. Ha tudná utánozni a humanoidok által kiadott hangokat, most biztosan már öblös hangon visítana a röhögéstől és a könnyeit törölgetné. Ehelyett csak lehuppant mellső lábaira velem szemben, a nyelve kilógott ocsmány pofájából, amely akkorára volt tátva, hogy egy fél ökröt simán betuszakolhattam volna rajta, a szemében mindennel összetéveszthetetlen vidámság csillogott. Az azért gáz, amikor a saját háziállatom kiröhög...
- Draci, utánam!
Parancsoltam el magam, felpattanva a földről, amelyhez erőt adott jogos felháborodásom és dühöm - mind az ugrándozó kis szemét, mind Draci iránt. Ezek bolondot csinálnak belőlem, ami nagyon nem tetszett nekem. Menet közben bele akartam rúgni az átkozott korcsba, de az ekkor már a házak felett szállt és szárnyait szélesre tárva egyensúlyozott a léghullámokon. Szerencsére egyik hülye self sem volt akkora ostoba, hogy az utamba álltak volna, így simán elrohantam mellettük, a ruhámról lecsöpögő kétes állagú matériával terítve be őket. Némi felháborodott szitkozódás mögöttem jelezte csak azt, hogy szegénykéknek ez az egész műsor nem nagyon tetszett - ez meg engem mondjuk nem nagyon tudott érdekelni. A fehér sárkányt követve vágtam át az utcákon, és ez az egész üldözős jelenet kezdett nagyon hasonlítani ahhoz, amikor Craig-et üldöztem pár negyeddel arrébb és nem is olyan régen. Akkor, mint kiderült, rossz sötét elfet vettem célba, de most a leendő áldozatom teljes mértékben és kétségbe vonhatatlanul bűnös volt, hisz összekoszolta a köpönyegemet, amit nem rég tisztítottam ki! Az átkozott kis szemétnek a sáros láblenyomata még mindig ott díszelgett a vállamon, a többi undorítóságról már nem is beszélve. Ha más nem, hát ez már megérdemelte azt, hogy valaki alaposan elnáspángolja pici kis popóját.
Hogy hány utcán keresztül tartott az eposzi regékbe bele illő vad ember/elf/self/istentudjahogymi hajsza, azt meg nem mondanám. Számomra egy kis laza esti bemelegítő futásnak tetszett, a szívverésem épp hogy csak megemelkedett és csak pár csepp izzadtság csorgott le a homlokomon és nedvesítette be a mellkasomat. De egyszer csak kérlelhetetlenül véget ért ez a bájos kis kergetőzés, amidőn az ellenfelem egy sikátorba ért és ott lihegett, a falnak dőlve mint aki épp most érkezett meg a Hellenburg - Zephyrantes futótávról. Meg kell vallanom, hogy azért én is lihegtem, de nem olyan mértékben, mint Ő. Az arcát kámzsa takarta, így nem láttam a vonásait, övén egy kis batyu lógott, ennek túl sok figyelmet egyelőre nem is szenteltem. Mint egy végszóra Dracon is megérkezett és volt bátorsága ahhoz, hogy mellém szálljon le. Ha nem lett volna itt ez a kedves kis ismeretlen, akkor biztos, hogy jó párszor megsimogatom őt a bakancsom orrával, hogy érezze a törődést, de az ilyen bájos jeleneteknek még nem érkezett el az ideje.
- Figyi, haver, csak azért jöttem, hogy elmondjam, nem szeretem, ha a vállamon ugrálnak és feldöntenek. Mire fel ez a nagy sietség?
Kérdezem tőle, miközben ismét csak a batyu vonja fel magára a figyelmemet. A mozgása kecses volt és gyors - leginkább az utca kölykökére emlékeztetett, akik állandóan menekülnek a feldühödött árusok és a városi őrök elől. Kapásból tolvajnak vagy bérgyilkosnak néztem volna, bár inkább az előzőnek, a munkatársaim azért ennyitől nem fáradnak ki. Lett légyen bármelyik is, nem volt szándékomban ártani neki, az alvilági személyek sorsát mindig is a szívem mélyén hordoztam, s inkább segítenék neki meglógni a hatóságok elől, csak hogy egy kis borsot törjek az orruk alá - persze csak közvetetten. Ezt mondjuk nem ártana az Ő tudtára is adni.
- Nem kell tőlem félned, haver. Még lehet, hogy segíteni is tudok neked!
- Nem kell félnem?- teszi fel az elkeseredett kérdést két lihegés között.- A képed nem ezt mondja, sötét tünde.
- Nem kell rögtön rasszistának lenni, hé! A képem meg nem mond semmit, csak a szám. Tök nyugodt vagyok...úgy nagy általánosságban. Végül is, még fegyvertelen vagyok, nem? Ha félned kéne tőlem, akkor már támadnék neked...
- Heh...ismersz te olyan selfet, aki hagy egy démont megszökni a drágalátos hercegük koronájával?
- NIncs bajom a dé...várj, mi? Elloptad Armin koronáját?
Lepődök meg. Ez a kis hülye tényleg elcsórta Arrcy drágalátos koronáját? Ahhoz azért már pofa kell, öcsém! Nem mint hogy ha az ügy nagyon zaklatni tudott volna - persze, hogy a barátom Armin, na de egy korona miatt még nem ölök meg senkit, kivéve, ha vérdíj van a fején és az ügy még annyira friss lehetett, hogy ennek semmi híre nem jutott el hozzám. Életemben először próbáltam talán békés úton megoldani egy problémát, hogy ezzel is kedvezzek Ada-nak, ha elmondom ezt a történetet. Úgy is tudom, hogy baja van a bérgyilkosi hivatásommal, gondolom arra már azért csak büszke lenne, ha elmondanám neki, milyen okosan lebeszéltem egy démon tolvajt elkeseredett tettéről és kíméltem meg az életét. Szemeim előtt felderengett az én kis angyalom - szó szerint és képletesen is - gyönyörű arca, ahogy hálából egy csókot lehet ajkaimra. Ez az...így fogom tenni.
- Akkor még jó. Ha viszont Tülkös Urat raboltad volna el, akkor maga az öreg alkesz indult volna meg utánad. Kérhetném talán, hogy vissza ad azt a kis koronácskát? Félre értés ne essék, én is szívesen trollkodnék Arrcy-val, de utána meg a nyavajgását kéne hallgatnom, hogy kirabolták.
Nem mint ha az a nagyon nyavajgós fajta lett volna, de valahogy csak hatni kell az én kis picike tolvajom lelkére, hátha megsajnál engem és önszántából adja vissza az uralkodói fejfedőt. Bár ennek túl sok esélyét nem láttam, de mindenképp meg akartam próbálni. A kezemet bizakodóan nyújtom a démon felé, akivel faja miatt tényleg nem lenne bajom - mi Átkosok tartsunk össze. Kivéve a Kormosok...őket inkább hanyagoljuk. Reménykedve vártam a pozitív reakcióra, amire nagyon is szükségem lett volna. Kérlek, add vissza a koronát. Lééééciiiii!
- Ha ez ilyen könnyen menne barátom-mosolyodik el szomorkásan- egy tolvaj se lenne a földön.
- Reménykedni azért még csak sza...
~...bad.~
Na mondjuk a mondatomat már nem tudtam befejezni, hisz azt megszakította egy térd, ami szépen a gyomromba mélyedt. Az árulás felett érzett dühöm vetekedett a tüdőmből kiszökő levegő hangos sípolásával - legalábbis én nagyon így hallottam - és pár másodpercre teljesen leblokkoltam. Az anyádnak azt a rohadt istenit, hát erre tanítanak téged?! Én csak segíteni akartam. Bocsi Ada drága, én mindent megpróbáltam, esküszöm!
- Mocsok!
Hápogom két kétségbeesett légvétel között, köpönyegemet széttárva, hogy hozzá férjek mind a két fegyveremhez. Dracon most jön rá, hogy bizony Ő is jelen van ezen az eseményen, és eléggé felháborodva támad a démonnak ahhoz, hogy nekem időt nyerjen. Utálom, amikor a saját feje után megy, általában ez igen csak kellemetlen szituációkhoz szokott vezetni, amelyek során súlyos sérüléseket szenved. Aktuális ellenfelünk igen csak ügyesen ugrál félre a támadások elől, mire sikerül elővennem a két éjgyilokot. Ideje móresre tanítani ezt a szemetet, főleg most, hogy a sárkánygyík támadásai között a szeme folyton ugrál össze-vissza, menekülő utakat keresve magának.
- Who's a good boy?
Kérdezem Draci-tól kedves, apai hangon, aki boldogan csóválja a farkát és élvezi a játszadozását újdonsült játékszerével. Nehéz kiigazodni ezen a szemeten, és ha nem lenne nyilvánvaló a nemi hovatartozása, erősen elgondolkoznék azon, hogy nem nőből van-e?
- Na figyi, szerintem dobd el a koronát és sipirc innen!
Adok neki még egy esélyt, hisz mindenki megérdemli azt, nem igaz? Hangom fenyegetően csendül, önbizalmamat visszanyerem, ahogy a két fejvadász penge az alkalomra simul, mint ha csak karjaim meghosszabbításai lennének, két entitás szorosan összefonódva velem. Az egyiket évek óta használom, a másikat Armin jóvoltából kaptam és már is össze nőttem vele. Előre sajnálom ezt a kis butuskát, ha netán arra gondolna, hogy még is harcolna velem.
- Dracon, mögém!
Parancsolom meg a sárkánygyíknak, hogy ne kerüljön két tűz közé, ha netán a démon kitartana azon terve mellett, hogy felveszi ellenem a harcot annak reményében, hogy meg tud lépni a koronázási ékszerrel. Tekintetem az ellenfelemre fixálódik, elemzem a mozgását, próbálva valami patternt, mintát találni benne, ami felfedi a gyengeségeit és a védtelen pontjait. Most már ellenségként tekintek rá, egészen a haláláig, vagy amíg meg nem adja magát. Házi kedvencem pár szárnycsapással repül el a tolvaj mellől és érkezik meg mögém, kivételesen engedelmeskedve a parancsaimnak. Meglepő...határozottan meglepő. Ilyet nem nagyon szokott csinálni.
- Nem akarlak bántani tünde, de meg kell lépnem, még hozzá gyorsan.
Mire mondata végére ér, valamiféle mágikus páncélkesztyű manifesztálódik a kezein, amikből kicsi karmocskák nőnek ki. Mi a franc? Jajj, édes Hold Anya, hogy én mennyire utálom a mágusokat és az egyéb ilyen gerinctelen lényeket! Kiengedem a "csápjaimat" hogy kövek és örvények után kutakodjanak, azonban nem érzek ellenfelemnél egyetlen mágikus tárgyat sem, ami előnyhöz juttathatná, tehát teljes egészében a saját mágiájára kell hagyatkoznia - ami, mint tudjuk, véges forrás. És amint kifogy a trükkjeiből, védtelenebb lesz, mint egy ma született bárány. Ostoba. Előbb tanulj meg harcolni, utána villogj a trükkjeiddel...
- Nem akarsz bántani, aztán ilyen trükkökkel jössz nekem. Kicsit déja vu érzésem van.
Sajnos rá kellett jönnöm, hogy az alvilági figura nem fogja harc nélkül feladni a helyzetet. Nekem pedig eszem ágában sem volt hagyni neki azt, hogy teret nyerjen és kezdeményezni tudjon ismét, hisz a védekező fél mindig hátrányban lesz a támadóval szemben, akármennyire is biztosítja be magát. Nem, határozottan nem kéne hagyni, hogy Ő kezdeményezzen. Pár öles lépéssel vágom át a kettőnk között feszülő távolságot, és azonnal támadni kezdek vad fúria módjára, a holdezüst fegyverrel szúrásokat és vágásokat intézve, míg a sima acéllal védekezésre állva be. A páros fegyverforgatás előnye, hogy soha se leszek védtelen és még is tudok támadni. Akármennyire is utáltam Aelfsige-t, amikor megtanított erre - kezdve azzal, hogy mindezért eltörte a jobb kezemet!! - de be kell látnom, hogy hasznos dolog.
A mocsok azonban gyorsabb, mint amire számítottam. A jobb kezes támadásomat védte és félre tolta a fegyveremet, kihasználva annak lendületét, míg másik kezével támadott és készen állt arra, hogy az arcomba karmoljon. Idejében rántottam elé a védekező fegyveremet, hogy hárítsam az alattomos csapást, így végül is, patt helyzetbe kerültünk, egymás mozdulatait tükröztük le. Amikor bal kezével eltolta az én jobbos támadásomat, azon az oldalon hatalmas támadási felületet hagyott, míg a bal kezének támadását úgy sikerült kivédenem, hogy mindkettőnk szinte azonnal tudott volna egy újabb mozdulatsort végrehajtani az adott oldalon...és én nem akartam hagyni, hogy ismét támadó pozícióba kerüljön. Ellesve tőle az aljas kis stílusát, lábamat lendítettem meg, hogy megismertessem vele, milyen az, amikor valakit lágyékon találnak. Mozdulatom közben láttam, hogy Dracon - jó szokásához híven - ismét csak leszarja a parancsaimat és a sikátorban, a támadóm mögött száll le, bár egyelőre nem csatlakozott a harchoz. Volt mondjuk egy olyan érzésem, hogy a térdelésem lófranc eredményt se fog elérni - ez már a könyvtárban sem sikerült a kultista ellen. Most sem. Neki viszont sikerült úgy lefejelnie, hogy ismét csak elakadt a lélegzetem tőle - ez kezd igen csak rossz szokásommá válni!
Mire nagyjából összekaptam magam, már csak annyit láttam, hogy valami ismerősen fehér repül a tolvaj felé. Ja igen, Dracon úgy döntött, hogy csatlakozik a kis mókához, és hangtalanul, de teljes sebességgel vetődött ellenfelem felé. Az egész jelenet lelassult, szinte vánszorgott, ahogy megfeszülve vártam a megfelelő pillanatot...s amint Dracon már csak pár centire volt a leendő áldozatától, sötétségbe vontam az egész környéket - átláthatatlan, sűrű, fekete masszába. Alapból sötét volt, estére járt az idő, de ez a kis plusz még jobban rádobott arra és a démon teljesen megzavarodott. Ha hozzávesszük azt, hogy egy megvadult mini-sárkány is karmolta és tépte őt, a zavarodottsága teljesen érthető volt. Én pedig ezt használtam ki akkor, amikor előre vetődtem. A két penge párhuzamosan szaladt egymással, szinte szelték a levegőt, aztán elmerültek a férfi testében, nem túl mélyen sajnos ahhoz, hogy súlyos sérüléseket okozzanak - mivel az álnok beste félre ugrott - de elég mélyeket ahhoz, hogy zavarják őt és folyamatosan vérezzen. Ha nem látja el a sebét, maximum húsz perce lehet, mire jelentősen legyengül a vérveszteségtől. Akármi is legyen, a várost már nem nagyon fogja elhagyni ilyen állapotban. Testemmel követtem a mozgását, és abban a pillanatban, ahogy fegyvereimet vissza húztam egy újabb támadásra, Clandenstine-nal egy széles ívű vágást hajtottam végre, amely maximum amúgy is csak felületes sérüléseket okoz, de sok kicsi sokra megy.
Tökéletesen végre vitt mozdulatom ellenére a démon úgy döntött, hogy menekülni fog, és hirtelen akkorát ugrott, hogy azt még én is megirigyeltem. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy az a mocsok a tetők szélén kapaszkodik és igen csak azon van, hogy meglógjon előlünk. Na meg még mit nem! Azért ilyen játékot nem játszunk, drága barátom!
- Gyáva, gyere vissza!
Ordítom el magam, ahogy mind két fegyveremmel hevesen integetek felé. Dracon kihasználva az alkalmat, a szemközti épület tetejére száll - gondolom hogy mennyire örülnek a meglepően kussban maradó lakói - hogy megakadályozza a démon további menekülését. A pillanatnyi békességet kihasználva kapok elő a mellény zsebemből egy mérget, bár mondjuk elég erősen kételkedek benne, hogy fegyverre kenhető-e, hisz nagyrészt alkohol, ami párolog, de soha sem tudni. Az alkohol illatától én is felpezsdülök és nagyon kívánkozom már egy jó fajta kocsmába, hogy ott mesélhessem el mindenkinek legújabb kalandomat. Fél szemmel figyelemmel kísérem ellenfelemet a művelet közben, aki kétségbe esetten gondolkozik valamiféle menekülési útvonalon. Hát, innen már nem mész sehova cimbora. Sajnos Te is átkozottul estél Crispin Shadowbane-nek, a Hatalmasnak és Tökéletesnek! Nyugodj békében és a többi... De nem nyugszik a mocskos, még mindig virgonckodni próbál ennyi vérző sebbel a testén és úgy lendül, mint egy hülye majom, egyenesen felém száguldozva. Valami misztikus okból kifolyólag nekem nem volt hangulatom ahhoz, hogy párnának használjanak, így rögtön a fal mellé ugrok, minden izmomat megfeszítve várva a szerencsétlen megérkezését, hogy azonnal rá tudjak támadni. Az keményen érkezik a földre, arca fájdalmas fintorba torzul, ahogy meghúzza a bokáját, és minden előzetes spekulációm ellenére sprintelni kezd. Mi a franc?! Nyugodjál már le, bakker!
Hangos sóhajjal nyugtázom, hogy ismét egy üldözési jelenetbe csöppentem. A helyi lakosság nagyon bölcsen már elkotródott az utcákról, az esti idő ellenére is, így szinte mint ha egy kihalt városban kergetőznénk. Dracon is folyamatosan követi az egyre lassuló démont, én pedig megjelöltem a célpontomat, így biztos, hogy nem fog elmenekülni. Pár perc után beérem őt. Fáradtnak tűnik és leharcoltnak, mint aki már kifogyott minden aljas trükkjéből, én pedig tőle másfél méterre fékezek le. Nem bízok benne. Lehet, hogy csak tetteti gyengeségét, és akármennyire is ép vagyok még, nem akarok elhamarkodottan dönteni. A kis kedvencem és leszáll közénk, de egyáltalán nem nyugodt. Végre ismét vért akar érezni a szájában, húst és bőrt tépni szét. Jajj, hogy milyen egy cuki lény is Ő!
- Csak fel kéne adni, nem? Egy korona nem ér ennyit, hogy itt haljál meg. Dobd el és fuss az életedért!
~ Ne kelljen már tényleg kinyírnom téged! Fáradt vagyok, három napja nem ittam semmit, és rohadtul nem ér meg ennyit ez az egész dolog. A halálodban lófranc hasznát sem leled egy ilyen tárgynak.~
- Hah, nem érted Te ezt, tünde.
~ Az anyád kínja, az a tünde. VAK VAGY??!!~
Utolsó, kétségbeesett próbálkozásként ismét az arcomnak támad, pontosabban a torkomnak. Kezdem egyre jobban rühellni ezt a mocskot. Miért akadékoskodik ennyire? Mindkét fegyveremmel csak védekezek, nem akarom megtámadni őt, még most sem. Meg hát, inkább tovább tanulmányozom a stílusát, hogy tanuljak belőle, és később kamatoztatni tudjam azt, amikor valami újdonságot mutatna. Azonban a mocsok se nagyon támad, csak ugrál össze-vissza és kecsesen táncol el a pengéim elől, amikkel ál-támadásaira reagálok. Kezd fogyni a türelmem, így felkészülök egy támadásra, amivel megvakíthatnám őt. De persze, hogy megint kitér előle, amilyen szerencsém van! Úgy látszik, hogy őt nem tanították meg az alapvető illemre: ha valaki neked támad, akkor illik bele szaladni annak a pengéjébe! Főleg, ha a támadód ilyen előzékeny volt veled. A sikertelen támadás felett érzett elkeseredésem nem hagyom, hogy erőt vegyen rajtam, így most taktikát váltva bal kézzel támadok és jobbal védekezek, miközben Dracon ismét csak hátulról támad. Mindannyian érezzük, hogy a csatának itt nemsokára vége lesz. Főleg akkor, amikor az egyik szúrásom mélyen a démonba hatol, majdnem hogy átlyukasztva őt. Én is meglepődök. Ő is meglepődik. Egy másodperc törtrészéig bámulunk csak egymásra, aztán lerázva meglepettségemet megújult erővel támadok rá, konkrétan mint két pengével egyszerre a gyomra felé szúrva. Az ellenfelem már tántorog, védekezésre képtelen, így csak nézem, ahogy a fegyvereim átlyukasztják a ruháját, és a bőrét, aztán mélyen a gyomrába hatolnak.
Undorodva rántom ki az éjgyilokokat az Átkos testéből és rázom le az ocsmány matériát azokról. Nem egy szép halál. Lassú és gyötrelmes. Nem akartam volna érezni azt, amit most Ő is érezhetett. Ebből már egy jól képzett vérszopó kirurgus sem kúrálja ki, maximum egy rohadt erőse lefőzött gyógyital, ami nem is volt nálam és szándékomban sem volt neki adni. Fegyvereimet magam mellé engedve szemlélem agóniáját, némi szomorúságot érezve mindeközben. Heh, Cyne a bérgyilkos megsajnálja ellenfelét? Mi a fene történik velem?
- Én mondtam, hogy dobd el a koronát...Miért nem hallgat rám senki sem?
- Rohadj meg.
Nem éppen egy kedves utolsó szó - még ha kettő is. Még köpköd is mellé. Hát illemre nem tanítja senki sem a démonokat? Elképedve nézem, ahogy elegánsan ugrik még egyet. Ismét támadásra készülök. Nem hiszem el, ez még mindig ficánkol? Mi a fenéből van ez?! De végül a repülési ív tetején módosít test helyzetén, és hajmeresztő sebességgel száguld a föld felé. Az utolsó pillanatban félre nézek, a hangos roppanást azonban így is hallom, ahogy a fejére érkezve kitöri a nyakát. Hát...erre azért nem számítottam. Amikor testének utolsó önkéntelen rángatózásai is abba maradtak, a holttest felé fordultam. Szégyen. Pedig tényleg nem akartam megölni. Felkaptam a koronát és elindultam felkutatni Armin-t.
~ Milyen elmebeteg farok töri ki a saját nyakát?!~

A hozzászólást Crispin Shadowbane összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Nov. 12, 2017 9:55 pm-kor.

Crispin Shadowbane

Crispin Shadowbane

Éjvándor

Hozzászólások száma : 659
Join date : 2016. Jun. 18.
Age : 33
Tartózkodási hely : ahol épp szükség van rá

Karakter információ
Kaszt: Éjvándor / Tünde druida
Szint: 10
Tapasztalat:

(14101/15000)

3. KÖR - CANON

Vándorlásaim hosszú sorozata úgy látszott, hogy most éppenséggel Veronia észak-keleti részére vezetett engem. Igazából hogy mit kerestem itt, már totál el is felejtettem. Talán mint ha lett itt volna valami elintézni valóm. Azt hiszem. Nem vagyok benne biztos. Öhm...ja, meg van, mi itt a baj: veszélyesen józan vagyok. Ez pedig súlyos hallucinációkhoz, memóriazavarhoz és a kognitív funkciók vészes romlásához vezet. Az, hogy az utóbbi mit jelent, nem tudom, de nagyon is menőn hangzott és jól lehet menőzni a csajok előtt, amikor ilyen fancy szavakat vágok hozzájuk. "Úúúh, azta! De okos vagy!" - ha ti azt tudnátok drágáim. Mondjuk egész eddig egyszer se vállt be, mert inkább értetlenkedő pillantások egész sorozatát váltotta ki. Pont, mint most nálam: értetlenül bámulom a magas fenyőfákat, meg a hegyeket a távolban, a Napot, amely elől nagyrészt szerencsére a lombkorona kitakar. Értetlenkedésemet nem is ezen látványosságok vagy azoknak a hiánya, netán túltengése vagy alúlcsapongása váltja ki, hanem az, amit orrommal érzékelek. Rohadt erős, penetránsan büdös dögszag. Első gyanúm az, hogy az egyik zoknim lóg ki a batyuból és ismét bűzölögni kezdett. De nem, leellenőriztem, annyira nem vészes. Utána Dracit kezdtem el gyanúsítgatni, hogy sunyi gáztámadásokat indít - de már órák óta? Azért annyira még Ő sem bélférges. Vad akrobatika mutatványok bemutatásával a hónaljamat is szagügyre vettem - egészen kellemesen poshadt bor illata van. Még egy ideig szagolgatom, hogy legalább egy érzékszervemmel alkoholhoz jussak, aztán felhagyok a küzdelemmel.
Dracon...szokása szerint Dracon. Az orrát ráncolgatja - vagy azt csak homlokkal lehet?! - vagy húzogatja - ezt inkább nem kommentálom - vagy...hát a lényeg, hogy az orra jár ide-meg oda meg fel és le és keresztirányba is, hogy jobban befoghassa a szag irányát, vagy csak az izmait tréningeli, és utána meg öklendezni kezd. Ez nem tudom, hogy most a tegnap esti vacsorámat illető túlzott kritika-e, vagy csak a szagra van kiakadva. Netán mindkettőre. Szerintem egészen ehető volt a kaja. Legalábbis még élünk. Úgy ahogy. Ép eszünk is meg van - úgy ahogy. Na jól van, azt hiszem az ép eszem maradékának a felének és annak a negyedének az eldobásával elindulok, hogy most már csak azért is felkutassam a szag forrását, hogy aztán belenyomhassam Draci orrát, mert az mindig is mókás dolog szokott lenni. Egy komisz pillantást vetek a dögre, miközben elő húzom két éjgyilokomat, hátha valami dögevő lehet a közelben, aki nem értékelné annyira, hogy megfosztjuk a kajájától, utána meg vacsi alapanyagnak használjuk fel a későbbiekben. A fák között óvatosan osonva néha összenézünk Draci-val, aki kezdi nagyon túljátszani a büdösös témát. Aztán...

Léptek. Léptek az éjszakában. Már mint nem Ti léptek, hanem lépések. Aki viszont túlságosan nagyot lét rossz helyzetben, annak a lépe bánja az egészet. Legyen az akármi is. Egy Rotmantel-től hallottam ezt a kifejezést. Valamit pofázott is közben, engem meg nem nagyon érdekelt. Átléptettem őt a Fátylon Túlra, ha már annyira menni akart. Bár lehet, hogy nem erre célzott. Na de...szóval valaki ott sétálgat a hátam mögött, amit én meg nem vettem észre. Sőt, még Dracon sem. Hát milyen egy aljas kis szemét ez, aki egy sunyian settenkedő bérgyilkolászós alak háta mögé sunyul? Hát azonnal meg is fordulok, hogy alaposan szemügyre vegyem ezt az elvetemült alakot. Aztán azonnal megállítom a csapásra készülő fegyvereimet, ahogy egy egészen csinoska kis emberlánykát pillantok meg. Hmmm...egész szemrevaló menyecske. Kicsit túlöltözött az én ízlésemnek, meg túl lekerekített a füle - az utóbbit pár jól irányzott tőrmetszés mondjuk megoldja...igazából az elsőt is. Szegénykémnek annyira megtetszett a látványom, hogy menten el is sírta magát. Ez igen csak imponált nekem, és szinte hallottam a fejemben az öblös csatakiáltásunkat: "HEAR ME RORO!" De egyelőre a szemtelen kis szemét nyugiban maradt. A szívverésem kezd megnyugodni, annak ellenére, hogy másom nem nagyon; Draci viszont inkább a lábam mellé húzódik és a Gazdi lábának oltalmából méregeti a nőt - s egyelőre nem tudom eldönteni, hogy a szokásos nőgyűlölete jött elő, vagy netán azért ideges, mert megleptek minket. Kis feszültségoldó Cyne-dumát dobtam be, mert füllel hallhatólag a bögyös menyecske nem volt éppen túlságosan beszédes hangulatban.
- Öhm...helló, hölgyem? Meg kell valljam, hogy igen csak szívdöglesztő ma...ugyanis a szívbajt hozta rám. De emiatt nem kell sírni, én megbocsájtó alak vagyok!
- Kérem...segítsen! A húgom...a húgomat mindjárt megöli egy szörny!
~ Oké, Roro, nyugi van, ma se lesz akció...~
~ Ahh....man. Kapd már össze magadat! Nincs itt senki sem, aki látná vagy hallaná...if you know what I mean...~
~ Baszki, épp a húgát erőszakolja...izé, bántja egy szörny!~
~ Akkor te is válts át szörnybe és hajrá! Unatkozok!~
~ Igaza van a kisfiúnak. Unatkozunk! Csinálj valamit, Óh, Cynewulf AKA CRISPIN AKA Unalmaskisdög...~
~ Eh...takarodjatok Ti tudjátok hova...~
~ Nem...~
~...nem tudjuk. Hova is ..~
~...menjünk?~
~ Akárhova, csak ne az idegeimre. Na de kuss, dolgom van!~
- TEPERD LE A FÖLDRE! AKCIÓT!~
~ TEKERD KI A NYAKÁT! AKCIÓT!~
~ Hupasztmek...~
- Milyen szörny, és hol?
- Megmutatom, nem...nem tudom, milyen fajta...
~ Mutass be engem, rögtön tudni fogja, milyen fajta. Ő is mutogat, Te is mutogat, ez már egy jó kapcsolat! Kölcsönösségen alapszik. Lehet, hogy Ő is csak a "csúnyáját" meg a "szörnyét" akarja megmutatni...~
Roro-val egyelőre nem tudtam mit kezdeni - egyik értelemben sem - de legalább a nő nagyon kapatós volt ma, mert szinte már ráncigálni kezd engem a susnyásba...vagy az erdőbe, vagy valahova, ahol majd szörnyeket mutogat, meg a húgicáját. Dracon ennek nem nagyon örül, amit nem is csodálok, nekem is túl gyorsan alakul ez az egész kapcsolat. Jobban szeretek előtte azért egy-két korty bort meginni, meg jobban megismerni a partneremet. Nem is tudtam, hogy ennyire ellenállhatatlan vagyok. Hogy jelezzem nem tetszésemet - elvégre nem csak egy darab hús vagyok - le is feszítem magamról a cuki pofa igen csak erősre sikeredett karmait.
- Hölgyem, megyek én magamtól is...
~...ahogy én is szoktam...~
~ KUSSOLJ!~
-...de azt nem szeretem, ha idegenek taperolnak...
~ MEG NE SZÓLALJ!~
~ De én nagyon is! Oh you touch my tralalaaa!~
~ Mivel érdemeltem én ezt ki?!~
- ...még ha ilyen szép hölgyek is, mint maga.
Csak egy sanda és lapos pillantást vetek Dracon-ra, aki már a karmait meresztgeti a nőre és határozottan ideges rá. Alaposabban bele gondolva, hogy ha olyan nővel találkozunk, aki nem nyeri el a tetszését, és nem akar engem elereszteni, inkább durcizva szokott a sarokba menni, rátámadni nem támadt még rá senkire sem. Viszont itt nagyon úgy viselkedik, mint aki bármikor a nő nyakának ugorna és kiélvezné a vér ízét, amely végig száguldozik a torkán és csöpög az agyarairól. Nagyon is megijesztett ez a látvány és hirtelen átértékeltem a helyzetet. Nyugtalan lettem és nem hagytam, hogy Roro vagy Kiril bármit is bezavarjon. Valami nincs itt rendjén.
- Hogy néz ki a szörny? Mekkora? Mikor támadta meg a húgát? Hol? Információkat, hölgyem!
- Kérem, jöjjön! Minden másodperc a húgom életébe kerülhet!
Válaszolta hüppögve, ahogy már rendesen sírni kezd. Visszafojtottam a vágyamat, hogy átöleljem és megnyugtassam őt, vagy csak simán letöröljem könnyeit az arcáról. Megmozgattam a vállaimat, hogy eloszlassam a feszültséget, viszont Dracon ezt úgy értelmezte, mint ha támadni készülnék és már ugrani akart, de félúton leállította magát. Dracon csak akkor viselkedik így, amikor fenyegetést érez, és határozottan a nőre gyanakszik. Valami nincs rendben vele, valami, ami elkerüli a figyelmemet. Kieresztettem az érzékeimet, de semmi mágikus tárgyat nem érzékeltem nála, csak némi...nyugtalanságot. Valamit, amit nem tudtam megmagyarázni.
- Mutassa az utat.
Sóhajtok beletörődően. A nő úgy se fog addig nyugodni, míg el nem visz engem a támadás helyére, és most már tényleg kíváncsi voltam arra, hogy mi is az, ami nem csak Dracon-t, de már engem is nyugtalanná tett. Jobb kezem hüvelykujja végig simított a gyűrűsujjon lévő Tökkirály Gyűrűjén, hogy ellenőrizzem, meg van-e még, mert a kezeim kezdtek kissé érzéketlenné válni. Aztán a látásom teljesen kiélesedik, ahogy a nyakamban függő Koncentráció nyakék enyhe mágiája átáramlik rajtam. A színek sokkal élesebbé vállnak, olyan hangokat hallok meg, amiket eddig nem...és a nyugtalanságom is fokozódik. Enyhe idegrázással indultam meg a nő nyomában. Ahogy megfordult, észre vettem egy jókora vízfoltot a hátán. Először arra gondoltam, hogy csak elesett és annyiban is hagytam volna a dolgot - azonban kiélesedett érzékeim mást sikítottak: nem volt sárnyom sehol sem. Túlságosan sokat nem tudtam mélázni a dolgon, hisz pár percnyi rohanás után már én is hallottam a harc semmivel sem összetéveszthető zaját: kardcsattogás, fújtatás, vas recsegése, valami beazonosíthatatlan hang. Ahogy a tisztásról beértünk az erdőbe, a fák szerencsére nem nőttek túlságosan közel egymáshoz, így láthattam a harcoló alakot is. Le sem lehetett tagadni, hogy testvérek voltak, bár ez a nő tetőtől talpig szinte páncélba volt öltözve, csak a feje maradt szabadon. Az ellenfele viszont valami olyasmi volt, amire nem számítottam. Amikor az emberek szörnyet emlegetnek, általában egy-két farkasra, vagy az itt honos medvefajtákra gondolnak, amelyek nagyobbak, mint a sivatagi társaik. Netán mondjuk valami furcsa szerzetre, amely valamiféle mágikus torzulás eredménye, vagy legalábbis egy alkímista félresikerült kísérletezésének következménye. Amire nem számítottam, az a csápok egész hálózata, amely egy fáról lógott le és igen csak durván csápozta a páncélos csajt.
~ Öhm...okééé...ez még is, mi a franc?~
~ Remélhetőleg nem valami Mélyseggi förmedvény...~
~ A szívem legmélyéről szóltál, Kiril.~
~ Mély...seggi? Uuuh...az eléggé formás hátsó lehet! Hol van? AKAROM!~
~ Kiril, légyszi...~
~ Most az egyszer egyetértünk. Na, Roro, takarodó van! Mesélek neked egy esti mesét..~
Most, hogy Kiril bácsika jóvoltából Roro eltakarodott melegebb éghajlatokra, alaposabban felmértem a helyzetet, okosabb nem lettem tőle, de legalább tudtam pózolni egyet és kívülállóként figyelni a helyzetet. A páncélos nő egész jól vissza tartotta a csápos szörnyet, míg a húga lemaradt tisztes távolságban és csak bámulta az egészet. Dracon szinte remegett az indulattól, én meg csak ledobtam zsákomat a földre és elkezdtem előkaparni belőle a vasból készült fogszabályzót. Amint Draci meglátta, hogy min is ügyködök, azonnal még jobban vicsorogni kezdett, a fejét rázta és elővette kelléktárából az "Oh, you don't...~ arckifejezését. Egy határozott apai tockos után engedékenyebb lett és hagyta, hogy rászereljem az eszközt. Amint végeztem, két fegyveremet készenlétbe helyezve, óvatosan közelítettem a jelenet felé. Most, hogy közelebb voltam, még több részletet vettem ki: mint mondjuk azt, hogy a csápokon rohadt pengék vannak, mert a sima csápolós-mélytorok nem elég.
~ That's some edgy beast...~
- Hát, kiscsaj, most vagy futsz innen, vagy harcolsz.
Szólalok meg, ahogy a segítséget kérő csajszika mellé lépek. A lánytól csak egy unott, érzelemmentes pillantást kapok, majd nézi továbbra is a báb - vagy is inkább csápszínházi előadást. Utálom, amikor ilyen keresetlen szófordulatok ugranak az agyamnak nevezett kétes állagú állományba.
- Eddig is azt csináltam, szóval nem változtatok. A közepét kell leszúrni.
Válaszolja a lány totál színtelen hangon, amitől a hátamon feláll minden szőr, Dracon-on meg minden toll. Csak a vállamat vonom meg a kijelentésére és inkább óvatosan körözni kezdek a fák között, biztos távolságot tartva meg a szörnytől. Nem akarok feleslegesen harcba bocsájtkozni addig, míg rá nem jövök, hogy még is, mi a bánatos franccal állok szembe. Néha kicsit közelebb lépek, csak hogy kitapasztaljam, mennyire foglalkozik velem ez az izé, és hogy milyen közelségben fog rám támadni. Azonban a csápok nem mozdulnak felém, folyamatosan a nőt ostromolják. Valószínűleg akármi is ez, a csápjai nem annyira ruganyosak és hajlékonyak, hogy a fa törzsét megkerülve engem is ostrom alá vegyenek. Ez talán még jól jöhet a későbbiekben. Így, hogy nagyjából biztonságban éreztem magam, tovább nézelődtem, mert időm valószínűleg bőven volt, meg hát, nem árt, ha a páncélos kis csaj kifárad, annál kevesebbet fog pofázni utána. Nézelődésem azonban teljesen hiábavalónak tűnik: a lombkorona felé pislogva is csak valami feketeséget látok, amiből semmi formát nem tudok kivenni, de valószínűleg ott lehet valahol a teste. Hogy jobban megbizonyosodjak erről a tényállásról, felveszek a földről egy faágat és azt hajítom felé. Most, hogy közelebb kerültem a lényhez, és az álló levegőt is felkavartam, szinte teljesen mellbe csap az az iszonyatos dögszag, amely miatt egyáltalán ezt a kerülőutat választottam. Határozottan az az "illat", ami nem olyan rég fogadott és idegesített engem. De legalább megnyugodtam, hogy még sem a hónaljam ilyen büdös.
~ Le kéne őt fürdetni...hol egy dézsa víz?~
A kérdésemre meglepően hamar kapok választ, ahogy a faág egy halk placcsanás kíséretében eltűnik a szörny "testében". Oh...izé...Na jó, ezt vegyük úgy, hogy meg sem történt. De legalább a szörny nem háborodott fel azon, hogy egzotikus kezelésbe eszem elfásult tagjait - vagy is, lényegében, nem csinált semmit sem a továbbiakban. Esküszöm, ez a kedvenc fajta szörnyem - amelyik nem vesz rólam tudomást, és hagy engem nyugodtan trollkodni. Lehet, hogy még a végén barátok leszünk! Azért a kellően biztonságos távolságot megtartva tértem vissza a nőkhöz, a placcsanós hangon és a nő vizes hátán gondolkozva...meg a ma esti vacsorámon. Na meg azon, hogy Draci még mindig ideges és egyre jobban elkapja a düh, ahogy a nők közelébe érek. Én meg szépen megállok a két testvér között fél úton, és az elsőnek megismert szívdöglesztő felé fordulok.
- A szörny nem foglalkozik velem. Ergo...egyszerűbb lenne, ha a drága tesója visszavonulna, nem? Nem úgy néz ki ez a dög, mint aki lejönne a fáról...
- Miről beszél, hát szorongatja!
Sikít fel a nő, és talán most először hallok valami érzelmet a hangjában. Bár lehet, hogy csak képzelődök. Pont,mint ahogy Ő képzelődik. Mert hogy a csajt nem szorongatják, az egészen biztos. Legalábbis az előbb még nem szorongatta semmi sem, kivéve, ha arra gondolt, hogy szorongatott helyzetben van. Fene ebbe a hülye emberi nyelvbe, meg az ostoba szavaikba...
- Nem, egyáltalán nem látom! Csak azt, hogy a csápok csapkodják -förmedek rá a nőre, megelégelve a hülyeségeit.- Ha eltereljük a szörny figyelmét, el tud menekülni a csápok elől és visszavonulni. Csak a csápok metélésével nem megyünk semmire ezen izé ellen, csak még jobban feldühítjük. Nyílt terepre kell csalni, ahol hozzá férünk a fejéhez...vagy valamijéhez.
- De hát nézze meg! Le van fogva!
Dühösen perdültem a jelenet felé, készen arra, hogy magammal ráncigáljam a nőt, hogy közelebbről is megnézhesse magának a nővérét. Viszont most már én is látom, hogy a csápok szinte teljesen körbefonják a nőt. Meglepetésemben a szemöldököm olyan magasságokba szalad, amiről nem hittem volna, hogy fizikailag lehetséges és zavarodottan állok egy pillanatra. Még egy felfedezést teszek menet közben: a csápok vizesek...vizesek. He?
- Mondja csak, maga hogy szabadult ki a csápok közül? A háta vizes, a csápok vizesek...fizikai kontaktusba került ezzel a döggel.
- Nem tudom, miről beszél...Segítsen a nővéremen!
- Miért vizes a háta? Rohadjak meg, ha nem vagyok minden kellő információ birtokában, én biztos, hogy nem megyek annak az izének a közelébe!
- Az...beleestem a patakba.
A válasza nem volt valami túlságosan meggyőző, még úgy sem, hogy türelmetlenséget csempészett a hangjába. A fejem majd' széthasadt az idegességtől. Valamit nem veszek észre. Ez a helyzet így nagyon nem vicces. Mi folyik itt?
- Kérem!
- Hold Anya legyen kegyes...
Morogva indulok meg a csápos izé felé. A nő totális zsákutcának tűnik, nem szedek ki ebből semmit sem. Vagy az igazat mondja, vagy nagyon meggyőzően kamuzik, és már nem volt se erőm, se idegrendszerem ahhoz, hogy kiderítsem, még is, melyik eset áll fenn. Amint a csápok közelébe érek, nemes egyszerűséggel belevágok a legközelebbibe, majd mielőtt jönne a támadás, a kis drágaságom felé fordulok.
- Draci, TE maradsz ott, ahol vagy!
Azonban ez a parancs teljesen hiába való volt, mert Ő neki esze ágában sem volt mozdulni onnan, csak kitartóan fújtat a fiatalabbik nőre, és nagyon közel áll ahhoz, hogy megtámadja. Csak a fejemet csóválom erre: nem tudom teljes mértékben mire vélni a sárkánygyík reakcióját, bár tény, hogy engem is nyugtalanít a helyzet. Ahogy a pengém beleszalad a szörny csápjába, könnyedén leszeli azt...s abból valami túlérett gyümölcshöz hasonló izé folyik ki. Undorító volt, látványra és szagványra is. Aztán lehajolok egy felém iramodó csáp elől. A páncélos nő a nővérkéhez hasonló, totál színtelen hangon akar nekem parancsolgatni. Mi a bajuk ezeknek?
- A közepét kell eltalálni! Fenn, a fán!
- ÉS MÉGIS, HOGYAN JUSSAK FEL A FÁRA SZERINTED?!
Ezek esküszöm, hogy teljesen elvesztették az eszüket. Még hogy én még ennek az egésznek a közepén fára is mászkáljak? Hát még mit nem! Inkább viszonylag távol tartom magamtól a csápokat, és azon agyalok, hogy a francba rángassam el ezt a két monotonhangú luvnyát. Vagy csak egyszerűen hagyom őket megdöglendeni vala...már csak ezért az idegesítő hangnemért bőven megérdemelnék.
- Ideje visszavonulni, nem igaz?
- De nem tudok!
~ Hát...az nem az én bajom, szivi.~
- Fenn a fán van a gyenge pontja! Mássz fel!
~ És ezt még is, Te honnan tudod? Meg ha ilyen okos vagy, akkor miért nem másztál fel Te, vagy a nővérkéd?~
- Te totál meg vagy zakkanva, asszony! Mászik fel a halál oda!
Fakadok ki teljesen felháborodva, és inkább a csápokat veszem alaposabban kezelésbe, hátha elengedik végre ezt a vasba bújtatott hisztérikát, és elmehetünk innen, hogy aztán minél messzebb kerüljek tőlük. Az idegeimet tönkre teszik a nők...Azonban akármilyen szép is volt az elképzelés, a megvalósítása már nem volt annyira túlságosan brilliáns. Vagy is hát...az eredménye. Mert a csápok csak jöttek újra és újra, nem számított, mennyit csaptam le, és amik a földre kerültek, elkezdtek mocorogni. Ráadásul a csaj továbbra is totál monotonan pofázott tovább, mint ha csak a reggeli bora mellett az aktuális időjárást beszélte volna meg a társalgópartnerével.
- Fel kell mászni a fára!
- Hallod, tuti hogy fel nem mászok da.
Undorodva rúgok arrébb egy mozgó csápot, mielőtt még pióca módjára rám akaszkodna, aztán nagyjából ennyi ideig is tartott a türelmem.
- Valami életet vigyél már a hangodba! Mi vagy Te, valami báb, akit irányítanak? Eskü, még a marionettbáboknak is több érzelem van a hangjukban...
Olcsó szóvicceimnek még soha se volt ekkora hatása. Jó, egyszer volt, hogy egy nő ledobta magáról a ruháit és a karjaimba vetette magát - igaz, hogy fizettem azért, hogy ezt tegye- de itt még fizetnem sem kellett és a nő már dobta le magáról a csápokat, és olyan ábrázattal néz rám, amitől a férfiasságom riadtan futott vissza meleg ágyikójába fenn, a hasamban. Igazából mind a ketten ezt tették. Torzan félre döntött fejjel bámulnak engem...mint valami megszállott izék. Dracon hangos visítással vetette rá magát a vizes hátú nőre, és tépte, karmolta, harapta az arcát, vagy amit éppenséggel elért....de az továbbra is csak üres tekintettel, némán meredt előre. Nekem meg a nadrágom azt hiszem, hogy vizes lett ott elől...
- NA JÓ, MOST MONDJÁTOK EL, HOGY MI A FRANC EZ?!
A válasz egy csatakiáltás nélküli roham formájában érkezett, ahogy a páncélos csaj teljes erőből nekem rontott. Ösztönösen álltam be védekezni, pengéimből sűrű hálót fonva magam köré, hogy blokkoljam a beérkező csapásokat és egy pillantást tudjak vetni Dracon és a pofátlanul némán, egy helyben álldogáló nő felé. Rémisztő volt ez a néma küzdelem, ahol csak a pengék csattanásának fémes zaja töltötte be az erdőt. Aztán az én fájdalomkiáltásom, ahogy a nő kardja áttöri a hálót és belemar a vállamba. A csapása túlságosan erős volt, igazából sokkal erősebb, mint amire számítottam, bár lassabb, így utána el tudtam ugrani előle. Fordultamban pár másodpercre láttam, ahogy Draci már az egyik báb artériáját tépi, de abból vér helyett a csápokat kitöltő anyag szivárog...és az ellenfele még mindig nem csinál semmit sem. MI A BÜDÖS FENE EZ?! Sikítja egy hang a fejemben, miközben közel állok a hisztéria-, és pánikrohamhoz. A vállamból szinte ömlik a vér, s bár még egyelőre nem lassított le túlságosan, de tudtam, hogy ha sokáig hagyom, akkor könnyen a karom elvesztésébe vezethet...vagy még egy-két csapás, és a kivérzéses halállal koccinthatok a Fátylon Túl. Egyik se volt egy túl vállalható opció a részemről. Gyorsan le akartam zárni ezt az egész csatát, hogy Draci-val meglépjünk innen, így azon nyomban közvetlen a páncélos ellenfelem elé idéztem egy sűrű sötétségből font gömböt, amin Ő nem fog átlátni, viszont engem egyáltalán nem zavar. Na itt csapkodjál nekem, te undorító ribanc! A cselem bevált, s a nő csap vaktában csapkodott. Mélyre kushadtam, hogy kitérjek a vízszintes és néha napján függőleges támadásai elől és vártam a megfelelő pillanatra. Aztán amikor egy túl széles támadás után védtelen maradt, felpattantam és Clandestine szépen át is vágta a fejét, viszont a kard ekkor már épp visszatérőben volt, így beleharapott a másik karomba is .Hangosan szitkozódtam, de legalább a hülye kurva összerogyott. Ideje innen nagyon messzire takarodni.
- DRACON, TAKARODJ ONNAN!
Ordítok félelemmel és fájdalommal teli hanggal a sárkánygyík felé. Itt aztán tuti, hogy nem maradunk egy perccel sem tovább! Nincs olyan isteni hatalom, ami maradásra biztatna. Ha Hold Anya vagy Apa megjelenne itt előttem, az arcukba röhögnék, és hangosan kacarászva rohannék el hogy melegebb éghajlaton találjam magamat. Pár másodperc múlva már érzem is Dracon súlyát a vállamon, fel is szisszenek a fájdalomtól. Ideje menekülőre fogni a dolgot. Azonban a csápok ismét mozgásba lendülnek. Magam elé kapom a fegyvereimet, azonban az izék nem felém mozdulnak...hanem visszapakolják a levágott páncélos csaj fejét a helyére. Én meg...én meg csak hisztérikusan kacarásztam.
- Na baszki...
Szaladt ki akaratlanul is a szájamon a helyzet rövid, de találó elemzése. Mivel világéletemben őrült voltam, úgy döntöttem, hogy még egy kicsit maradunk. Draci leröppent a vállamról és csak megrökönyödve bámult engem, miközben én teljes erővel és gyorsaságommal szabdalni kezdtem a ribancot, megnézve, hogy a csápok milyen gyorsan rakják őt újra. Hát...nem éppen a leggyorsabban, azonban minden igyekezetem ellenére kezd ismét páncélos nővé összeállni az alak. Addig fel tudnám őt tartani, míg el nem fáradok, de az meg nemsokára elérkezik. Idegességemre rátesz még egy lapáttal, hogy a nővérke továbbra is bamba tekintettel álldogál és a nézése szinte csikizi a hátamat. A hányinger kerülget, ahogy a sűrű, poshadt lé szivárog ki ellenfelem minden létező vénáján és erén, de a húsa emberi...és csak épül és épül. Erről a jelenetről eszembe jutott egy játék, amit még alaposabban kidolgozok és piacra dobom Elatha-ban. A lényege az lesz, hogy egy képet felszabdalunk ezernyi apró kis darabra, összekeverjük és a gyerekeknek ki kell majd rakniuk...
- Dracon, szórakozz egy kicsit a nőcikével!
Intek a páncélos alak felé, ha már a nővér nem mozdul. Dracon őszinte örömmel veti rá magát a frissen(??) tálalt korai vacsorára és élvezettel tépi őt darabokra, hogy késleltesse az igen csak morbidra és betegre sikeredett feltámadását. Fegyvereimmel a kezemben megindulok a fa felé. Ideje beszélgetnem...
~ Woodbeasti, I've come to bargain...~
- Jössz le onnan, de kurva gyorsan te dög! Beszédem van veled!
Teszem csípőre a kezeimet, hogy kicsit lenyugtassam a kézremegésemet és kellően szigorú beállásom legyen, hátha megszeppen tőle ez az izé és engedelmeskedik. Dracon követi az utasításaimat. A csáp nem annyira. Még várok egy picit, esélyt adva, hogy engedelmeskedjen, de nem jó kis kutyus ez, hanem durcis kis dög macska, aki megtagadja az engedelmességet. Azt hiszem, ideje elnáspángolni az engedetlen kis taknyos dögöt. Fury-t elejtve Vengeance-ot húzom elő és ugrándozva próbálom elérni a fák ágai között megbújó sötétséget. Totál hatástalanul. A közelébe se érek. De legalább észre veszem a király kis fogodzkodókat, amelyek könnyen megmászhatóvá teszik a fát. De ugyebár Cyne nem annyira hülye, hogy felmásszon egy fára, aminek a tetején valami undorító izé honol...
Ja, de, még is, Cyne van olyan hülye, hogy ilyeneket csináljon! Így hát Vengeance-ot kikosarazom és ismét Fury-nek engedem, hogy a kezeimet csiklandozza és hát...szépen fel is mászok a fára. Közben előtör rajtam néha a poszt traumatikus stressz szindrómám, ahogy folyamatosan a Draugr kastélya jut eszembe és a nő, aki a falból kinyúlva ölelgetett engem, meg a társaimat. Remélhetőleg itt nem fog ennyire kényeztető és ragaszkodó hangulatában lenni az a ...valami. Ahogy mászok, úgy romlik a közérzetem is, és már a táv felénél úgy vagyok vele, hogy menekülni akarok innen. A gyomrom kavarog, a fejem hasogat, minden kis porcikám rezeg és a bátorságom is gyorsan szivárog el. Aztán csak felérek...hogy meglássam a szörnyet magát.
Meg kell hagyni, hogy nem volt valami túl biztató látvány. És még finomat fogalmaztam. Mert valójában UNDORÍTÓ VOLT! Már mint...baszki, milyen beteg lények élnek erre felé? Egy hatalmas, csontokból kiépített fészek? Pipa! A fészekben valami feketén trutyis, sűrű leveshez hasonlító matéria? Pipa! Egy hatalmas, sűrűbb dudor mindebből az izéből? Pipa. Pengés csápok ezerszámra? Pipa! És kérem, hölgyeim és uraim, kész is van a Veroniai Tinta Leves...vagy valami ilyesmi. Az én étvágyamat mindenesetre nem hozta meg, csak az a folt, ami igen csak kicsinek indult, mostanra már jócskán kiterebélyesedett nadrágomon. Jajj...hogy ha ezt túlélem, még évtizedekig ezt fogom hallgatni Kiril-től és Roro-tól! DE EZ RORO HIBÁJA! MIÉRT SÍRJA EL MAGÁT ÁLLANDÓAN?! Én meg közben próbálom nem elhányni magamat, ahogy mellkason csap az a töményen undorító dögszag, amit a fa tövében még csak alig éreztem ehhez képest.
- El sem hiszem, hogy akadnak még nálam rosszabb szakácsok ebben a világban...
Próbálom humorral elütni a helyzet undorítóságát. Azonban a csápoknak nem tetszik, hogy kritizálom a kuktai képességeiket és lassan elkezdenek engem körbefonni. Hogy az anyátokat, szemtelen kölkök! Itt nem lesz semmi csúnya csápos szex, arról tegyetek le!
- Jé, takarodjatok innen, Ti dögök!
Sikítom igen csak magas hangon, és pipiskedve ugrándozok el az izék elől, aminek következtében közelebb kerülök a fészekhez. Na gyerekek, itt jön el az a pillanat, amikor megbámulhatjátok Cyne papit a maga teljes hülyeségében és őrültségében. A normális self mit tesz? Menekülőre fogja a dolgot. Netán a csápokat metéli. Vagy belevágja az éjgyilokját a központi gócba. Netán összeroskad és sírva várja, hogy vége legyen. Cyne mit csinál? Baszki, fogja magát és lerúgja a fészket a büdös fenébe, le a fáról...

A fa tövében csücsültem és igen csak közel álltam az ideg összeroppanáshoz. Körülöttem csont darabok, meg döglött csápok, plusz az a trutyis anyag. Előttem nem is olyan messze a vizes ruházatú csaj simán összeomlott, míg a páncélos társa darabjaira hullott, most, hogy nem volt, ami újjáépítse. Fájt mindenem a tizenöt méteres zuhanás után, és ki is ütöttem magam, majd arra keltem, hogy Draci aggodalmaskodva nyalogatja a pofámat. Nagy nehezen eltoltam a rohadékot a pofám elől és szemügyre vettem magamat: törött bokák, több sebből vérzek, valószínűleg egy cuki kis vérfertőzés is bejátszik és teljes egészében betölt az a trutyi, ami a "fészekben" volt és fogalmam sincs arról, hogy ez a későbbiekben mit fog jelenteni a számomra. De egyelőre csak a fának döntöm a hátamat, miközben a gyógyitalos üvegcsét próbálom kinyitni remegő kézzel és próbálom fejben összerakni a képet. Valószínűleg ez a két nő tényleg bajban volt és tényleg megtámadta őket a szörny, azonban nem tudták legyőzni. A szörny a nővért halálra fojtotta, ezért volt vizes a háta, míg a páncélos társát más módon nyírta ki, aztán felhasználta őket, hogy egy újabb szerencsétlent csalogassanak a közelbe, hogy "táplálkozhasson" belőlük. Nem voltak ők már élők, csak az az izé mozgatta őket, ezért nem volt semmi érzelem a hangjukban. Tényleg csak mozgatott hullák voltak. Én pedig nem állok messze tőle, hogy magam is csatlakozzam hozzájuk a Fátylon Túl. Aztán a gyógyital kesernyésen száguldozik le a torkomon, de számomra ez a megváltás íze. A legközelebbi lakott település viszonylag messze van innen. Remélhetőleg eljutok odáig és lesz valaki, aki ért a felcserkedéshez legalább valamennyit. Vagy van egy egyszerű alkímista felszerelésük, amivel összeüthetek magamnak valami gyógyitalt. De a legjobb most egy Rotmantel vérszopó lenne, két hét pihenés és Ada, ahogy kimasszírozza a testemből a fájdalmat, és más módon is segít rajtam...
- Na gyere, Draci, ideje mennünk innen a fenébe...

A hozzászólást Crispin Shadowbane összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Nov. 12, 2017 9:55 pm-kor.

Crispin Shadowbane

Crispin Shadowbane

Éjvándor

Hozzászólások száma : 659
Join date : 2016. Jun. 18.
Age : 33
Tartózkodási hely : ahol épp szükség van rá

Karakter információ
Kaszt: Éjvándor / Tünde druida
Szint: 10
Tapasztalat:

(14101/15000)

4. KÖR - CANON

Haza. Ismét végre haza mehetek. Vagy legalábbis Lory-ékhoz, ha már a mocsárba nincs kedvem visszatérni. Vagy a fogadóba. Édes mindegy, csak vissza Elatha-ba és a békébe, nyugalomba meg relatíve biztonságba. Az út ott kanyargott előttem, hívogatott, csábított én pedig engedtem neki. Az éjszakai látvány csodálatos volt, ahogy a Hold fénye megcsillant a fák lombkoronáján, vagy éppenséggel azon tó fényén, amit nem rég hagytam a hátam mögött. Dracon mellettem battyogott, lógó nyelvvel, enyhén kapkodva a levegőt. Szerencsére már egészen jól helyre jött abból az utolsó ütközetből, amit a csontfészkes izével vívtunk, meg az agy mosott nőkkel. Szóval...minden tökéletes volt, az út kanyargott, na meg a ...
- Mi a fa..szentek?
Szitkozódtam, ahogy megláttam, hogy valami más is kanyarog, még hozzá nem is olyan messze tőlem. Először talán csak egy kígyónak véltem volna és hagytam is volna a fenébe, miután egészséges, ötven méteres távolból kikerülöm és vad imákat mormolok Hold Anyához meg Apához, hogy a kis dögje ne rám akarja öltögetni nyelvét gúnyolódásként vagy támadás gyanánt. Azonban amikor a szemem megakad a tüskéken, már gondolkozóba esek. Dracon nem annyira. Végre talált valamit magának, amivel elszórakozhat. Valószínűleg csak egy újabb eldobandó faágat látott benne, amit majd vissza hozhat a gazdi lába elé. Már ugrott is volna, amikor a szárnyánál fogva rántottam vissza az út porába, amitől igen csak köhögni kezdett és csúnya tekintettel méregetett engem. Bosszúsan rázva fejemet intettem őt fegyelemre - nem sok sikerrel, még mindig érdeklődött az izé után - majd elővettem a fegyvereimet. Nem akartam még egy olyan incidenst, mint az északi fenyvesekben. A Hold fényesen világított és én a fényfoltokat kihasználva tapogatóztam életjelek után, miközben elmém csápjai is kicsapódtak az éterbe, hogy mágia után kutakodjanak. Biztosra akartam menni. Azonban a lombkorona túl sűrű volt ahhoz, hogy túl sok mindent érzékeljek a holdfényben, viszont legalább a mágiaérzékelést nem tompította néhány hülye ágacska meg levelecske. S a lény - vagy mi a fene felől - enyhe mágikus sugárzást éreztem. Ez az...csodálatos! Még több ilyen undorító lény. A veríték is kivert, ahogy ismét felelevenedett előttem a jelenet, amikor tizenöt métert zuhantam egy fáról, és csontdarabok álltak bele a testem szinte minden részébe. Nem akartam még egy ilyet. Legszívesebben kikerültem volna, de ahogy csak vártam és vártam, az a kígyózó izé csak nem akart elfogyni...tehát nem egy hosszú kis "inda" vagy mi...hanem egy nagyobbnak a része. Kanfasztikus. Tehát nem hagyhatom teljesen biztosan magam mögött, mert még a végén utánam csáposkodna. Hangosan sóhajtok egyet, miközben a táskám már az úton is koppan. Dracon érdeklődve figyel felém, azonban amikor meghallotta azt a fémes hangot, amitől annyira félt, tajtékozva igyekezett hátrálni. Egy-két atyai pofon után valamennyire észhez tért, bár biztos vagyok benne, hogy legközelebb nem engedi, hogy a vasállkapcsot rá tegyem. Nem érdekel. Kell az a kis plusz harapóerő, ami biztosít, abban biztos vagyok. Veronia kezd egyre cudarabb és morbidabb lenni és valamiért mindig úgy intézi a fenti Gondviselés, meg ki tudja még hogy mi, hogy ezen dögökkel pont én találkozzak. Amint az utolsó csatot is meghúztam, kedveskedve simogattam meg a kis dög fülét, hogy ne haragudjon rám annyira, majd felegyenesedve pár óvatos lépést tettem meg a "lény" felé.
Azonban menet közben valami megakadályozott engem. Még hozzá egy érzés, hogy valami közeledik. A lombkoronák között áttörő Hold fénye megcsillant valamin, ami határozottan élt és a bokám felé közeledett. Király. Most már tényleg nem hagyhatom itt ezt a valamit magam mögött. Ádázul meredtem a tekergőző indára, készen arra, hogy lecsapjak. Aztán elképzeltem a jelenetet, ahogy félig görnyedve és hajolva csapdosom a földet, mint valami őrült. Hát hülye vagyok én?! Határozottan nem. Van itt egy kis padlócirkálóm is, akinek pont magasságban van ez az izé. Ádáz vicsor terült szét szépséges pofikámon, miközben nemes ajkaim szólásra torzultak:
- Draci...öl!
Adom ki tábornoki pózban a parancsot, az ellenség felé intve. Amint Dracon elstartol, rájöttem, hogy talán lehet, hogy nem is volt ez annyira nagyon jó ötlet. Ahol egy...izé, kettő inda van, ott lehet több is. Így hát rögtön be is álltam védekező módba, hogy azonnal védhessem magam és a mocskos kis dögöt, ha netán besértődne rám az az izé, ami itt csápol felém. Draci közeledésére az inda egy kicsit megzavarodik, ezt kihasználva a sárkánygyík belekap, ezt kihasználva másik három inda jelenik meg és kígyózik felé ezt kihasználva én pedig elképzelem a jelenetet, és követem képzeletben az izék útvonalát ezt kihasználva pedig kihasználom azt, hogy a "kihasználom" szavacskát nehogy túlzottan kihasználjam a használattal és Draci vadságát kihasználva elindulok egy kis körútra, hogy nézelődjek, hadd eddzen egy kicsit az a szemét. Azonban egyelőre csak a torkára edz és felvisít - félelem vagy düh miatt, tudja a fene - és megpróbál hátrálni. Gyáva féreg. Sárkánygyík helyett legyen nyuszigyík. Én pedig csak megyek tovább, a bokrot megkerülve, hogy alaposabban szemügyre vegyem, hogy mivel is állok szemben. Dracon fokozódó sikoltásaival kísérve végre megpillantom azt, hogy mi is az, ami aljas módon megpróbált ránk támadni. Hát ez...nem egy túlságosan szép lény, azt meg kell hagyni. Egy hatalmas...csomó?! Vagy valami ilyesmi. Indák és tövisek és liánok és a fene se tudja mik...meg százszorszépek! De nem annyira szépek, mint Ezerszeresenszép Crispin "Cynewulf" Shadowbane "Beautyking". A dög vagy gondolatolvasó, vagy egy rugóra jár az agyunk, mert megzavarja azt, hogy még tovább dícsérjem magam és egy indát felém is küld. Indakolatlan egy tett. Indább maradt volna ott, ahol van. Én legszívesebben indálnék tovább, de hát nem tehetem.
A szívem összeszorul, ahogy Dracon folyamatos panaszkodást hallgatom. De talán még működhet a terv, amiben magára vonja a figyelmet, miközben én a központi testet támadom, és amikor én is csatlakozok a harcba, a nagyobb fenyegetés felé fordulnak és elengedik a dögöt. Nem tudhattam biztosra, hogy ez a lény hogy érzi meg az ellenségeit és/vagy prédáját, de mindjárt kiderül, hogy van-e szeme. Menet közben vad sötétség keletkezett a feje körül, az árnyak egy gömb formába sűrűsödve fonták körbe a lény ... fejét? Testét? Mijét? S miközben Ő elsötétült, én megvilágosodtam, amidőn a koncentráció nyakéke aktiválódott. Hát...sokkal koncentráltabb nem lettem. Lehet, hogy el kéne mennem egy ilyen táborba...? Ezen se volt időm gondolkozni, mert az egoista kis dög támadott. További négy inda csatlakozott az elsőhöz, amit sikeresen le is csaptam, mire a társai vakon csapdostak abba az irányba, ahol a "társuk" "elesett". Ezt most...hogyan fogalmazhatnám meg? Lehullott. Akármi...
Mivel most éppenséggel nem voltam éppenséggel nyelvész hangulatomban, a sötétség gömböt kihasználva indultam meg Dracon felé, hogy megszabadítsam őt szenvedésétől és súlyos inda-problémáitól. Menet közben azért volt egy kedves jelenet is, amiben a lény ölelgetni akart engem és magához húzni, hogy eljárja rajtam/velem/bennem a násztáncot. Azonban én nem voltam ilyen ragaszkodó jellem, így csak a kicsapódó csápok egy széles vágást ejtettek a hátamon. Hangosan nyögtem fel a fájdalomtól és tántorodtam meg. Király! EZ HIÁNYZOTT! Nem! CSAK VICCELEK! NEM HIÁNYZOTT! Éreztem, ahogy a meleg vér végig csorog a hátamon, a seb lüktet, mint az állat és én meg bepöccentem, mint a....hasonlatok nem léteznek erre. Hol van ilyenkor egy vámpír? Most nyugodtan nyalogathatná a hátamat ingyen vér reményében és legalább élő pajzsként szolgálna. Azonban egy ilyen lény se volt a közelben, így a vérem feleslegesen csöpögött mögöttem a földre. Majd felnyalogatják, mint okos cicuskák tálkájukból a tejet. Nagy szitkozódásomban aztán nem figyeltem a lábam elé, így a bokron egy tíz pontos eséssel jutottam tovább, szépen landolva az indákon, amik eddig Dracon-nal játszottak fojtogatós szex jelenetet. Az egyik kis farkinca rögtön fel is kunkorodott, hogy velem játszadozzon tovább, miközben hallottam, hogy a többiek is megindulnak felém.
- Az anyátok hülye mindenségit, azt...
Nyöszörögtem magamban. Egy részt amiatt, mert nem akartam még több kényeztetést kapni, másrészt az előző masszírozás fájdalmas emlékeitől, harmadrészt meg azért, mert így indákon lovagolva nem volt túl kényelmes a többit csapdosni. De ki akartam szabadítani a sárkánygyíkot, mielőtt több gyík lenne benne. Az egyik indát sikeresen vágtam át, mire kettő rögtön a bokámnak csapódott. Draci egyre rávetette magát, a másik pedig akkorát rántott rajtam, hogy azt hittem, a gerincemet kapja ki a talpamon keresztül és lendültem akkorát, hogy egy ideig én lettem a Szárnyas Fejvadász...vagy repülő...vagy indás...whatever. Utolsó kétségbeesésemben az ujjamon lévő gyűrűt aktiválom, aminek hatására éles sikolyok szelik szét a nem túl nyugodt éjszaka levegőjét. Határozottan hiányzott nekem ez az újabb kínzás. De legalább a lény valamennyire visszahúzódott a gyűrű energiáitól, amit én kihasználtam arra, hogy eltakarodjak a büdös fenébe a közelből. A térdeimre támaszkodva állok meg végül a bokortól viszonylag nagyobb távolságra, és a gyenge bőrpáncélon átfutó szíjak hálózatából leakasztok egy élénkítő italt. Erre most szükségem lesz. Bár piának jobban örülnék. Egy jó erős pálinkától tuti felélénkülnék.
A szörny is felélénkült, amint további négy inda vágódott ki a bokorból és csapott le oda, ahol nem is olyan rég voltunk még Dracon-nal. Tehát vak...vannak szemei...akárhol is helyezkedjenek el, és most csak úgy vagdos össze-vissza, hogy véletlenül megtaláljanak minket. Alattomos módon kettő további inda kúszott elő, megpróbálva...lopakodni? Valami ilyesmi. De a holdfény ismét elárulta őket, én pedig hangosan kacagtam - magamban. Szóval még se volt olyan hangos, de akkor is. Egy lopakodós-hátbaszurkálós mocsok ellen akarod gyakorolni a lopakodást? Most komolyan?! Megmutatom neked, hogyan is kell ezt csinálni. Pár kézjelet adok le Draci-nak, mire az felszáll a levegőbe és onnan fürkészi az ellenséget, várva a megfelelő pillanatot egy támadásra, én pedig a bokrot megkerülve igyekszem a lény felé, hogy még oda érjek, míg tart a sötétség gömb hatása. Óvatosan közelítem meg a terepet, ügyelve arra, hogy talpam alatt ne reccsenjen meg egy gally sem. Ez nem sikerülhetett valami túlságosan jól, hisz nemsokára vagy egy tucatnyi újabb inda jelenik meg. Rohadjatok már meg! Hát még lopózni sem hagytok? Udvariatlanságnak is meg vannak azért a határai. De elgondolkoztam...mennyi ilyenje is lehet ennek a lénynek? Csak nem regenerálódnak, mint a fészkes lény...bár az a bábját építette újra egy folytában. Vajon itt a levágott részek vissza térnek a központi testhez? Remélhetőleg nem. Bár egyelőre úgy tűnt, hogy hiába csapdosom őket, egyre jönnek az újabb és újabb támadások. Tehát, megoldásként csak azt láttam, ha ismét az "agyra" támadok, mint a fára mászáskor. A kar és bokapereceket is aktiválom, hogy jobban felkészüljek erre a harcra. Bár érzem, hogy ennyi jóságot lehet, hogy nem kéne halmozni, de amikor enyhe bizsergés fut át rajtam és érzem, hogy új erőre kapok, és a fáradság is leomlik rólam, csak a vállamat vonogatom és folyamatosan védekezve, hálót fonva magam köré indulok meg a központ felé.
Óh, hogy ilyen epikus is volt mindez! Látni kellett volna mindenkinek! Egy sötét elf. Egyedül a sötétségben! (De hát ott van Dracon is! - - KUSSOLSZ! EGYEDÜL, MERT AZ MENŐBBEN HANGZIK!!!) Körülötte a Hold fénye játszadozik, ezüstös haján megcsillan a fény, vakítóan fehér fogain tükröződik a szépséges fényáradat. Szeme kékjének hidege szinte megfagyasztja a lényt. Kezei, mint ha csak vízből lennének, olyan szépen táncolnak! Mint ha csak egy tornádó lenne! Az aljas sötétségből indák ezrei áramlanak felé, de ő csak megy és megy tovább előre, folyamatosan aprítva azokat! NINCS, AMI MEG TUDNÁ ŐT ÁLLÍTANI! Már-már burokba fogják őt a dárdaként kilövellő liánok, de Őt ez nem tudja zavarni. Egy hős! Egy isten! Nem...csak Cynewulf! Veronia legmenőbbje, a megtestesült Awesome God. Megy, csak megy! Meg nem állna. Nem félti az életét. Ő nem az a hős, akit megérdemlünk, de a hős, akire szükségünk van. Egy sötét lovag!
Na szóval, én csak mentem és mentem, heroikus jeleneteket festve meg a fejemben, miközben egyre aprítottam az indákat. Csak hát, mondjuk sokkal közelebb nem jutottam ahhoz, hogy lecsapjak a tényleges lényre.Szerencsére Dracon-nak köszönhetően tudtam, hogy hol is van a lény. A bokor, ami mögött megbújt, szinte már csak egy lépésre volt előttem. Készen álltam arra, hogy kicsit megnyessem ezt a lényt, ahogy Lory szokta a sövénykerítést nyírogatni a házuk előtt. Aztán a bokor nagyon zörögni kezdett. S mielőtt feleszmélhettem volna....

"-Mondja, kedves Cynewulf Úr, ma miért jött hozzám?
- Kedves doktor úr...azt hiszem, hogy kezdem elveszteni az eszét?
- Csak kezdi? Érdekes...
A doktor pár sort vés egy papírra, miközben érdeklődve figyeli csapzott hajú, ideges tekintetű páciensét. Ebből a bolondból élete végéig meg fog élni!
- Meséljen, mi történt magával legutoljára?
- EGY HATALMAS BOKROS INDÁS AKÁRMI LÉNY ÚSZOTT FELÉM A LEVEGŐBEN DOKI!! ESKÜSZÖM, NEM KÉPZELŐDÖK! Csak úgy...úgy megjelent a semmiből és éppen azon volt, hogy agyon lapítson engem a súlyával.
- Ugráló, hatalmas bokrok?Hmm....mondja csak, szedi a gyógyszereimet?
- ROHADJON MEG, EZ MEGTÖRTÉNT!"

... Tágra nyílt szemekkel figyeltem, ahogy a hatalmas sövényes indás liános masszás tövises akármi...repül felém. Pontosabban zuhan. Az eredmény ugyanaz. Ez...még is, mi a jó büdös bánatos fene? Mi jön legközelebb? Tüzet okádó csipkebokor? Baszkiiii....lehet, hogy az a Bibliai történet arról szólt, hogy Múzes...Mózes...whatever összetalálkozott egy ilyennel? Miért nem olvastam tovább a sztorit? Miért aludtam be?! Mózes, cimbi, hogyan nyírtad ki a bokrot?

Menekülőre fogtam. Szerintem ezen nem is lepődhetne meg senki sem, és még csak fel se róhatnák nekem. Ez azért már határozottan túlzás volt. Határozott, parancsoló, mély, dörmögő, nyugodt, erőteljes, totál idegileg normális állapotban lévő hangon adtam ki a határozott, szofisztikált utasítást Dracon Bakának.
- DRACI! TÁMADJ MÁR, BASZDMEG!
Sikítottam fel hangos, ijedős, gatyát összepiszkitíós, remegő hangon nem túl szofisztikáltan...Nem sikerült elmenekülnöm. A vége csak elkapott engem, úgy passzírozva a földhöz, hogy egy jó ideig még éreztem a föld undorító ízét a számban. Ezt három nagy self feles se fogja kimosni a pofámból, az is biztos. Hangosan nyögtem fel, szerintem az orromat is betörtem, s közben az indák azon voltak, hogy széttépjenek engem, bár egyelőre még csak a bőrpáncélt marcangolták. Alig kaptam levegőt a súlytól és a fájdalomtól. A látásom el is homályosodott. Valamennyire kicsavartam a testemet annyira, hogy lássam, amint Dracon támad. VÉÉÉGRE! MEGMENEKÜLTEM! GOOOOD BOIII! Már csak pár méter. Ez az, Draci, meg tudod tenni! Fél méter! Óh, hogy szét fogja tépni! Megérkezés!!!

Placcsanás.

MI A FRANC?! WHAT THE FUCKING FUCK?!

Dracon eltűnt...a dög testében. Öhm...veszélyesen józan vagyok, ha már ilyeneket képzelődök. Öhm...Draci?

- Takarodsz le rólam, te dög!
Visítottam torkom szakadtából. Hátha ez jobban fog hallgatni a parancsszóra, mint a csontfészkes társa. Nem nagyon. Ezek a növények határozottan ostobák. Nem csoda, hogy a "szobanövény állapot" egy használatos kifejezés arra, amikor valaki nagyon csúnyán hülye. Bár ez nem szoba növény volt. Ez vadnövény. Vadul hülye. Az indák meg tovább ostromolnak és marcangolnak szét. A bal kezemből már hús darabokat faragnak ki, én pedig felvisítok a fájdalomtól. Érzem, hogy azon kezem veszít ez erejéből és már csak alig bírom tartani az éjgyilokomat, amibe most úgy kapaszkodok, mint az életem múlna rajta - ami mondjuk egészen igaz volt ebben az esetben. Egy inda úszik a fejem felé. Hát itt a vég? Cynewulf, megszületett, élt...aztán egy inda agyon nyomta. minő dicsőséges halál! Azonban az inda a fejem mellett csapódik be, ahogy a lény megrázkódik és valamit mormog...morog...duruzsol...indáskodik...Valami, mindegy és remeg, mint ha éppenséggel fázna, vagy beteg lenne. Bentről pedig meghallom az én Dracim hangját. A szemembe könny szökik a meghatottságtól és attól, hogy mindenem fáj, és legszívesebben gatyát cserélnék, meg messze kerülnék innen. Az indák meglazulnak rajtam az én szépséges aranyosságom belső munkájától, amiért nagyon hálás vagyok. Hangos szavakkal bíztatom a belső küzdelmet, miközben fegyvereimmel kétségbeesetten csapdosom a dögöt. Aztán...

"- Doki, itt vagyok megint! Cyne, a kedvence!
- Óóóóh...baszki. Izé, üdvözlöm újra Cynewulf úr. Ma milyen története van?
- Kéééépzelje doki. Tök fasza! Szóval, egy tövislény masszírozott engem, pontosabban lapított agyon, a húsomat marcangolta meg az idegrendszeremet, miközben Draci belülről pusztította őt, a lény pedig csak morgott és csodálkozott, hogy lehet valaki ennyire menő, mint én.
- Aham...persze, hogyne...
A doktor felró egy sort a papírra" Menthetetlen eset"
- Aztán pedig! Na figyi, dokikám! Most jön a jó rész! Bal kezemben lévő fegyveremet elejtem és átmegyek botanikusba! Azt hiszem, kezdek megőrülni. Szóval, ahogy ott fekszek a dög alatt, meglátom, hogy egy virágocska úszik a képem elé...én pedig letéptem azt!"

A virágot, ami tíz centire lebegett a pofám előtt, azon nyomban le is téptem. Na erre a dög bepöccent, de annyira, hogy ordítozni kezdett. Rémisztő volt. Aztán az indák felém röppentek csontrepesztő sebességgel. Jobb kezemmel védekezve sikerült valamennyire elzavarnom azokat, de áldozatul esett a könnyű kis bőr karvédőm és a húsom egy része. Azt hiszem, hogy most már hátul is bepiszkítottam a nadrágomat. Csodálatos. Remélem senki se jön a közelbe. Mivel jobb ötletem nem volt, bal kezemmel folytattam a virágok tépkedését. Ha más nem, szőr...virágtalanítom ezt a dögöt. Egy kis kozmetika mindenkinek kijár!

Az újabb virágos veszteségre a lény még "karjainak" szorítása enyhül, annyira, hogy végre ki tudok bújni alóla. Több sebből vérzek, úgy nézek ki, mint valami leprás, alig állok a lábaimon, de legalább kimásztam alóla! Csodálatos! Viszont az örömöm nem tart sokáig, ahogy az indák nyílvesszők módjára indulnak meg felém. Készen állok a harcra, meg a halálra...amikor a támadás célt téveszt. Ezzel egy időben Dracon-nak is sikerül kitörnie a szorításból, vagy is hát a lény belsejéből, felreppen...csak hogy pár másodperc múlva csontrepesztő erővel zuhanjon a földre. Csórikám mindig rosszul jön ki az ilyen random találkozókból. Én pedig szembe néztem mindazzal a hat indával, ami még megmaradt. Hehe....ma az ellenfeledre találtál, Te ostoba dög! Bár mondjuk alig van erőm, így csak tántorgok, hogy Dracon-nal szemközt legyek. Minden figyelmet magamra akarom irányítani, hogy legalább Ő el tudjon menekülni, miközben viharvert testemmel, imbolygó léptekkel állok szembe a tövislénnyel. Ha kell, egyesével, de lekapom azokat az izéket! Amire nem számítottam, hogy a lény forogni kezdett és indái ostorkánt csapódnak felém. Lehajolok előlük, az egyiket kapásból és reflexből le is vágom, és ekkor pillantom meg az egyik virágot. Hát...haver, ez eddig is jó ötletnek tűnt, úgy hogy indulok is virágot szedni. Közben két inda indul meg a bokám felé. Rohadjál meg! Engem aztán még egyszer nem édesgetsz magadhoz. Táncoló, ugrándozó léptekkel haladok a lény felé, hogy az indái ne tudják olyan könnyen elkapni a bokáimat. A virágot leszakítom, ismét egy kis velőtrázó sikítás a lény és Dracon részéről is, aki utolsó erejét összekapva támad a lényre és letépi az egyik tövisét. Maradt négy. Tökéletes. Meg egy újabb virágot is meglátok. Ezekből lesz aztán a szép csokor Lory-nak vagy Ada-nak. Nem tudom, melyikük örülne neki jobban. Mielőtt leszakíthatnám ügyködésem gyümölcsét, három kacsó indul meg felém, így leteszek a tervemről és védekezésbe állok be. Az indák elsuhannak mellettem, menet közben bele marva a húsomba. Kedvességét viszonozva egyik testrészét sikeresen levágom, de egy újabb sebet sikerül össze szednem menet közben. A súlyos vérveszteség hatásai kezdik kikezdeni a reflexeimet, szédülök és a világ is kezd sötétedni, sajnos nem úgy, ahogy én szeretném. Ez nagyon nem hasonlít a számomra olyan kedves sötétséghez. Ez...a halál sötétje. Rohadjak meg, VELE még nem akarok találkozni! Ajkamat hangos fohász hagyja el, ahogy Hold Anyához és Apához imádkozok.
- Híran my ditty oh Mihtig Ieldran o' Mona. Hwa were beran aet se Dagian fram Eons. Cuman hither, leadan uncer cynn to se Feld of Ecelic Heolstor....O' Stalwart Faeder, giefan ic maegen to ansien thy feond, aflieman tither. O' Maeden fram Mona, giefanic ic hatheort ac ar. In thy leoht wit afeared nomara. Avaunt ya Esurient An! Commend ic O' Modor ac Faeder!
("Hear my song oh, Mighty Parent of Moon. Who were born at the Darn of Eons. Come to me, lead your kings to the Field of Eternal Darkness. Oh, Mighty Fater, give me strenght to face your enemy,banish him from me. Oh, Maiden of Moon, givemepassion and kindness. In your light we fear no more. Go away Hungry One! Command me oh, Mother and Father!")

S ahogy az imám száll az ajkaimon, egy pillanatra mint ha erőt éreznék magamban. Ami gyorsan el is száll, ahogy egy inda közeledik felém. Egy széles ívű vágás eredményeként nem csak a felém iramodó izét csapom le, hanem a virágát is, ami szokásához híven felordít és a támadásai is célt tévesztenek. Ha eddig kételkedtem is benne, most már nagyon erősen sejtem, hogy a virágok lehetnek a lény "szemei". Kár, hogy erre nem jöttem rá előbb, akkor rögtön botanikus üzemmódba mentem volna át. De most már kár volt ezen keseregni. Egyelőre koncentráljak arra, hogy túléljem ezt az egészet.
Sokkal óvatosabban kőrözök ellenségem körül. Hiába van már csak két indája és egy "szeme", nekem is a végére járnak már az erő tartalékaim, és hiába imádkoztam, túl sok megváltás nem érkezett. Ez az az idő, amikor a Fiúnak egyedül kell szembe nézni Apa és Anya ellenségeivel. Legyen hát. A hosszúra nyúlt táncunk alatt a dög is tanult valamit, és most már nem támad olyan vadul, sőt, éppenséggel hogy visszahúzza a csápjait, ezzel kényszerítve engem arra, hogy közelebb menjek hozzá. Azért engem se faragtak teljesen hülyéből, így az indákat és a lényt folyamatosan szem előtt tartva óvatosan csúsztatom le vállamról a táskámat, és miközben végig szemmel tartom ellenségeimet, a táskámból előhalászok egy gyógyitalt. Szerencsére a lénynek nem esett le egyből, hogy mire készülök, így hagyta, hogy az ajkaimhoz emeljem az üvegcsét. Éreztem, ahogy az éltető nedű lecsordul a torkomon, és láttam azt is homályosan, ahogy a két inda megindul felém. Ijedtemben el is ejtem az üres üveget és ismét védekezni kezdek. A jobb kezem...hát, valamennyivel jobb állapotban van, ha nem is gyógyult meg teljesen, a fájdalom is enyhülő félben van és a felszínesebb sebek kezdenek összehúzódni. Azonban a komolyabb sebekhez mindez édes kevés. Csak az imádkozás marad, hogy túlélem ezt az egészet. De a vérveszteség megtette a hatását. Éreztem, hogy az utolsókat rúgom. Ha nem végzek gyorsan ezzel a döggel, akkor itt fogok tényleg megdöglendeni vala, amihez nem volt semmi kedvem vala. Bátorságom maradékát összeszedve iramodok meg az utolsó virág felé, a két indát megpróbálva egyszerre nyomon követni és kitalálni, hogy hol fognak a legközelebb lecsapni, bár hasogató fejem, remegő végtagjaim és kiszáradt torkom nem segít túlságosan sokat ebben a helyzetben.
Az egyik inda felém lendül. S miközben pengém átszeli azt, még egy sebet is képes ejteni rajtam. Felszisszenek a fájdalomtól és a látványtól, hogy egy utolsó támadásra számíthatok felülről. Nagyot nyelek, aztán az ösztöneim átveszik az irányítást. Amint látom, hogy zuhanórepülésbe kezd, bevillan előttem a jelenet, amikor Dracon is így próbált rám támadni...s ahogy a kedvenckém ellen "harcolva", itt is egy módon térek ki: bukfenccel. Hallom, ahogy az inda mögöttem a földre csapódik, de ott vagyok, az utolsó virág előtt. Viszlát, "szépségem"! Az utolsó virág is leszakad, és a lény őrjöngve csapdos és visít és visong. Az indájával csak vaktában csapdos, miközben valami nyálkás lé csordogál ki alóla. Gondolom, hogy ez lehet a vére.Fegyverem egy szinte lusta pöccintésével levágom az utolsó indát is, a lény csak tombol, de már nem tud ártani nekem. Éjgyilokomat elejtve Vengeance-t hívom segítségül. A másfél kezes kard sokkal nagyobb romboló erővel bír, igaz, hogy használni se tudom...de nem egy nagy ügy az, hogy teljes erőmből - azaz annak maradékából - csapkodjam azt a gubót, vagy bogot, vagy mi a fenét. Fél percig csapdosom még, mire a lény teljesen kivérzik és kileheli a lelkét. Már majdnem hogy örömtelien felkiáltanék, amikor megszédülök...és már csak egy dologra maradt erőm, mielőtt a sötétség magához szólított:
- Úgy kell neked, köcsög!

Amikor felébredtem, egy arra felé bóklászó kereskedő karaván felcsere ápolt engem éppenséggel. Dracon a hasamon feküdve heverte ki az összetűzés fájdalmait és viszontagságait. Két napig maradtam a karavánnal, mire elég erőt éreztem ahhoz, hogy saját lábamon haladjunk tovább, de mielőtt még elhagytuk volna csatám helyszínét, az üres gyógyitalos flaskába összegyűjtöttem annyi tövislény vért, amennyit tudtam. Aztán már sipirc is volt vissza Elatha-ba és egy rendes kis gyógyításra. Úton haza felé Dracon még vagy egy hétig sajnáltatta magát, mire hajlandó volt végre leakaszkodni rólam és a saját lábán totyorogni tovább. De nem bántam. A lényeg, hogy túléltük.

Crispin Shadowbane

Crispin Shadowbane

Éjvándor

Hozzászólások száma : 659
Join date : 2016. Jun. 18.
Age : 33
Tartózkodási hely : ahol épp szükség van rá

Karakter információ
Kaszt: Éjvándor / Tünde druida
Szint: 10
Tapasztalat:

(14101/15000)

5. KÖR - CANON

[Zenei aláfestés:Apocalyptica - Hall of the Mountain KIng]

Dracon-nal éppenséggel egész jól töltöttük az időnket. A kis dög a fák között suhanva vadászott azokra a hatalmas szitakötő-szerű lényekre, amelyek az évnek ezen szakaszán rajzanak elő a mocsarakból, és egy-kettő eléri akár a 40-50 centiméteres hosszúságot is, és ezer színben pompázó szárnyaikkal igen csak látványosak - határozottan nem éppen a lopakodós nagymesterei. A távolban, a fák lombjain túl már látszottak az Árnypajzs-hegység havas ormai, szürke kőtömege. A Köd-erdő szélére jutottunk sétálásaink során, amelyet mostanában egyre gyakrabban megejtünk. Jól esik néha kimozdulni úgy Elatha-ból vagy mocsári lakomból, hogy nem éppen egy újabb megbízatásra indulok vagy az életemet kockáztatom pár szépen csilingelő aranyérméért...vagy éppen a világ megmentéséért. Bár nem készültem semmiféle harcra, azért a felszereléseimet a biztonság kedvéért magamnál tartottam, hisz a Köd-erdő még a selfekre is veszélyes, és bármelyik bokor mögött megbújhat egy száz szemű, három méteres pók vagy éppenséggel egy agyaras dög, amely úgy gondolja, hogy jó testmozgás lenne a számára, ha kinyírná azt a szenvtelen kétlábút és az idegesítő repkedő társát. Így miközben Dracit nézegettem, ahogy a nyelve vidáman lóg ki ocsmány pofájából, én pedig egy tönkön üldögéltem, fegyvereimet élesítettem és élveztem a pillanatnyi nyugalmat.
Ahogy ilyen módon békésen üldögéltem, a széljárás megváltozott, és a hegyek felől kezdett fújni. Fázósan húztam össze magamon a köpenyeget, ahogy a magasban lehűlt levegő átvágtatott a satnya fák tömegén, és zimankós hideget hozott magával. Na meg...beszélgetések hangját, állatok mormolását, és a kovácsüllő püfölését. Amire nem számítottam, hogy barangolásaink során Greycliff-hez érünk, egy kies, kicsike faluhoz a hegység lábánál. Csak a legrészletesebb térképeken jelölik, és túl sok kapcsolata a külvilággal nincs, hisz a Schwarzjäger torony is legalább ötven mérföldre terül el nyugati irányba, s ezen a vidéken csak pár apró közösség húzódik meg, amelyek javarészt saját maguknak termelnek meg minden javat, amire szükségük van, importként maximum az erdőnkben honos alkímista alapanyagokat, illetve faanyagot tudják felhozni, exportot nem nagyon bonyolítanak. Füttyentettem egyet Dracon-nak, aki abba hagyta a bíborszárnyúak hajkúrászását és érdeklődve reppent a vállamra, szemében kérdés csillant.
- Ideje egy kicsit szocializálódni. Megnézzük magunknak Greycliff-et.
Bár Draci nem értette meg teljesen, hogy miről is van szó, de annyit levett, hogy tovább megyünk...és mivel még nem zavartam le a vállamról, így természetesnek vette, hogy ott fog utazni a továbbiakban. Megsimogattam füle tövét, ami elégedett dorombolást váltott ki belőle, majd végig nyalt az arcomon. Szerencsére nem nyelvezett, így aztán csak kacagva mentünk tovább. Tíz percnyi séta után már a falu határában voltunk. Egyetlen kitaposott ösvény kanyargott előttünk, amely két ősi borgain fa között vezetett keresztül, amelyek lényegében a falu "kapuját" alkották. A hatalmasra nőtt fák mellett a többi jócskán eltörpült. Megjelenésem viszonylag nagy sikert aratott, ahogy a falucskában élő pár gyerkőc - egészen pontosan hat csemete - rohant elém és hangosan kacarászva próbálkoztak azzal, hogy Dracon-t nyüstöljék.
- Na takarodjatok innen, mielőtt rátok uszítom ezt a vérengző vadállatot! Figyeljétek, milyen vérszom....baszki Draci!
Haraptam el a mondatot, ahogy az áruló dög lereppent a vállamról és a továbbiakban a gyerekekkel játszadozott. Ostoba hülye dög. Egyszer meg kell szabadulnom tőle. Míg a sárkánygyík a gyermekekkel játszadozott, a falu felnőttjei csoportosultak körém. Gondolom nem nagyon jönnek erre felé vándorok, és a lakosság nagy része amúgy is Kormos volt, így egy Holdcsókolt megjelenése eléggé vegyes érzelmeket váltott ki belőlük. Most, hogy megláttam őket, eszembe jutott az a papír, amelyet még egy szomszédos faluban találtam kitűzve, és most azt göngyölgettem az ujjaim között.
- Üdv, griff vadászatra jelentkeznék a társammal, Dracon-nal.
Bökök a sárkányka felé, aki két gyermekkel való játszadozás között értetlenkedve fordult felém, ahogy meghallotta a nevét, majd inkább visszatért fontosabb teendőihez. Oh, hogy de utálom én őt! Leintően legyintettem egyet, elnyomva egy cifra káromkodást.
- De mielőtt elindulnánk, tudna részletesebb információkat adni a lényről? Milyen időközönként csap le, látta-e valaki a fészkét vagy hogy hova száll vissza...mekkora a mérete, ilyen apróságok. Illetve...hogy a griff toll jó-e a párnába? Sajnos ezt a dögöt itt mellettem nem tudom megkopasztani, nagyon megharagudna érte. Meg hát, senki se fizetett azért, hogy sztriptizeljen...
Dracon felől felháborodott kiáltás hallatszódott, ahogy a gyermekek megpróbálták őt megkopasztani, hogy segítsenek a furcsa, idegen bácsinak. Nagy nehezen átküzdötte magát mindazon hat gyermeken, aki foglalkozott vele, és végül egy fa magas ágára reppent fel, onnan figyelte inkább az eseményeket.
- Csak sorjában uram, csak sorjában... - lépett elő egy idős férfi, valahol a negyvenes éveinek közepén. Ruhája szakadozott volt, bár látszott rajta, hogy számtalanszor meg volt foltozva, és fogai között nagyobb volt a távolság, mint Carolusburg és Hellenburg között.- Néhány naponta szokott jönni és olyan öt méter...Egyesek azt mondják, tojó, mások azt, hogy fiatal hím, de a fészkéről nem tudunk semmit, valószínűleg valamelyik csúcs közelében fészkel és csak az étel miatt jön le. Párnába pedig...ki tudja, a pehelytoll biztos jó, de ha levadászta, kipróbálhatja.
- Öt méter? Hinnye jó uram, az azért egy kicsit termetes egy dög. Nem csoda, hogy gyerekeket rabol el. Hát legyen, megpróbálkozok ezen kis apróság levadászásával, mert iszonyatosan szívemen viselem a self társadalom jó létét.
Menet közben szárnyas társam úgy döntött, hogy eléggé biztonságos neki a terep, így vissza szállt mellém és a lábaimhoz húzódva követelt védelmet a gyermekek vad hordája ellen, akik biztos távból figyelték párosunkat, gonosz kis karmaikat készenlétben tartva, hogy tovább kínozzák a társamat. Megérdemelné mondjuk. Ahogy lenéztem rá, tekintetünk találkozott.
- Na, ma se lesz belőled párnabélés...ha meg megdöglendsz vala, maximum lecseréllek egy griffre.
Nem tudom, hogy megértette-e azt, amit mondok, vagy csak a hangsúlyomból olvasta ki mondandóm lényegét, de az biztos, hogy valami nem tetszett neki, ezt azzal mutatva ki, hogy állóhelyzetből rugaszkodott el, és nekem támadott. A feldühödött kis dög vadul csapdosott körülöttem, miközben a falusiak csak elhűlve bámulták a jelenetet. Két perc heves vita után egy, a két szeme közé mért ütés leterítette a mocskost, és végre lenyugodott, bár még mindig fújtatott. Hisztis picsa...Most, hogy elintéztünk mindent, akár indulhatnánk is, nem igaz?
- Oké, akkor irány is!
Teljesen lazán indultam meg a két fa irányába, amely a falu határát jelölték, miközben a hátam mögül csak értetlenkedő mormogás hallatszódott. Pár lépés megtétele után megtorpantam és a fejemet kezdtem el vakargatni. Ebben az irányban nem láttam semmiféle hegyet. Pedig határozottan mint ha a hegyek irányába kellett volna mennem. Komótosan fordulok meg, arcomon egy szégyenlős vigyorral, ahogy a helyes irányba állítom magam. Páran a fejüket fogták, vagy tenyerükkel takarták el az arcukat produkciómat látva, az értetlenkedés tisztán ült meg szemeikben.
- Netán akad itt egy bolt, ahol fel tudok szerelkezni indulás előtt?
Teszem fel a kérdést, mint ha ezzel megmagyaráznám azt, hogy miért is indultam el a rossz irányba. Talán be tudják annak, hogy csak éppenséggel a helyi üzleteket kerestem. Hát, az arckifejezésük alapján mindez nem nagyon esett le nekik, vagy nem akarták elhinni, így csak morgolódva, kétkedő arckifejezéssel ugyan, de bólintottak, verbális válasz nem érkezett tőlük. Ajkamat elhúzva, szemöldökeimet ráncolva kezdtem el tanakodni. Azon, hogy miért is fontos a szemöldök ráncolás. Aztán fél másodperc után megtaláltam a tökéletes választ: én egy bérgyilkos vagyok, a testem a fegyverem és MINDEN egyes izmot fel kell készítenem a következő harcra....nem engedhetem, hogy akár csak egy izomtömegem is elsatnyuljon, mert ki tudja még, hogy mikor kell egy veszedelmes fenevadat a szemöldökömmel lecsapni. Valószínűleg soha se, de nem árt minden eshetőségre felkészülni...
- Amire szükségem lenne, legalább tíz-tizenöt méter hosszú erős kötél, hegymászó kampók, pár fáklya, egy nagyobb hátizsák, amibe beleférnek ezek a cuccok, nyers hús Draci-nak és a griffnek is, illetve ha van valami erősebb kábító vagy bénító méreg. Ha valami menet közben eszembe jut....
...itt egy kicsit elbizonytalanodtam, hisz valószínűleg akkor már nem leszek a faluban, vissza fordulni meg nem fogok..
-...majd össze szedem a vadonban.
A falu vezetője bólintott, jelezve, hogy a kért cuccok rendelkezésre állnak, bár megjegyezte, hogy mérgeket nem tartanak lefőzve, tekintve, hogy nincs egy alkímistájuk sem, az utolsó pár holdteltével ezelőtt halálozott el, de a felszerelése megmaradt, így ha akarom, használhatom azt. Erre igen csak felderült az arcom, és amíg a falusiak a kért cuccokat kerítették elő, vad főzőcskézésbe kezdtem, aminek eredményeként nemsokára kettő gyengítőméreg és két gyógyital került a tulajdonomba. Mire végeztem, a felszereléseket is össze szedték, s vidáman pakoltam azokat egy nagy táskába, a hústömeget pedig egy ideiglenesen összetákolt szánra kötöttük, amit magam után húzva indultam meg most már a helyes irányba. Mielőtt még elhagytam volna a falut, vissza fordultam a falusiak felé, akik már tenyerüket dörzsölgetve várták, hogy eltakarodjak a fenébe, remélhetőleg kinyírva a griffet...
- A támadások milyen napszakban történtek? Adja az ég, hogy nappal! - sóhajtottam fel nagyot reménykedve.- Legyen nappal, lééégyszii! Ja, amúgy részvétem a gyerek miatt, de tényleg. Ha lehet, megbosszulom...sőt, nagyon imádkozok érte, hogy még életben legyen!
Próbáltam menteni a menthetőt, ahogy a falusiak hitetlenül nyőgtek fel a furcsa külhoni megjegyzéseire. Egyesek a fejüket csóválták, mások a kaszáikat és a villáikat szorongatták, jelezve, hogy most már igen csak jó lenne, ha eltakarodnék innen a fenébe, mielőtt még valami más oda nem illőt mondanék, és csak egy alak szólt utánam:
- Nappal. A griff nappal vadászik.
Ezen információ birtokában indultam meg most már tényleg a hegyormok felé, hogy levadásszam azt a csúnya, rossz griffet. Dracon hűségesen totyogott mellettem, vagy a húsos-szánon utazott, ezzel további felesleges kilókkal terhelve azt, én meg hangosan nyögve vonszoltam azt keresztül az egyre ritkuló erdő fái között, párszor letörve ágakat és azzal dobálva a dögöt, aki játékosan elkapta azokat, mint ha játszanánk. Zsörtölődve tettem le arról, hogy ezt az ostoba mocskot valaha is jó modorra nevelném. Hogy átszoktassam magam a nappali harcmodorra, csak nappal vonultam, éjszaka pedig a fák lombjai alatt húztam meg magam. A griff nappal vadászik - ergo este alszik. Ha sikerül úgy megközelítenem a fészkét, hogy éppen alszik, az előny nálam lesz. Ő nappali ragadozó, én éjszakai - ergo minden előny nálam lenne. Ha ez nem sikerül, még akkor is remélhetőleg pár nap alatt átállítom magam arra, hogy a Nap fénye alatt harcoljak. Az egyik utolsó éjszaka, lefekvés előtt másnapra össze szedtem felszereléseimet, hogy azok könnyen elérhetőek legyenek és nappal, indulás előtt fel is csatoltam azokat.
Alaposan meghúztam az alkarvédőmön lévő szíjakat, amelyen három kis zseb volt kialakítva, ebből kettőbe gyengítő mérget raktam, az utolsóba egy gyógyitalt, hogy harc közben bármikor könnyen elérjem. Éjgyilokjaim az övükön lógtak, Vengeance-ot a táska oldalára kötöztem egy szíjjal - nem harcoltam még vele éles helyzetben, így nem is kellett, hogy könnyen elérhető legyen, csak vésztartalékként tartottam meg amúgy is. Csizmám szárán kialakított tokba bedugtam a rugós bicskát, karjaimra és bokámra felcsatoltam a pereceket, a távcsövet Fury mellé kötöztem, ujjamon ott csillogott a Tök Király Gyűrűje, másik kezemen a töltőgyűrű, amibe még a vonulós időszakban belevarázsoltam egy Lunar Reflection-t, s a nyakamban ott lógott a koncentráció nyakéke. Kevés felszerelést vittem magammal, hogy ne lassítsanak le és akadályozzanak, és ezeket biztos, hogy tudni fogom használni a harcban.

A hegyek, amelyek induláskor még igen csak távol voltak, a nyőgve-nyelősen haladó napok alatt egyre közelebb kerültek. Éjszakánként Dracon-t párszor kiküldtem őrjáratozni, hogy felmérje a terepet és jelezze, ha valami fenyegetést érzékelne, de szerencsére az utunk egészen idáig teljesen nyugodt volt. Egy vadállat se próbált ránk támadni és a griffnek se volt semmi jele. Nappalonként a hegyormokat bámultam és próbáltam elképzelni, hogy melyikben fészkelhet a griff. Valószínűleg a faluhoz közeliekben, ahonnét könnyen elérheti a környező területeket. A kérdés, hogy miért a falut támadja? A szürke hegyormokat elnézve arra tippeltem volna, hogy a territóriumán belül már levadászott minden zsákmány állatot és most kétségbeesetten keres valami használható alternatívát...vagy csak simán jobban ízlik neki a self husi, mint a zerge. Nem tudom. Akárhogy is vizsgálgattam távcsövemmel a kies távolságot, egyszer se láttam a zsákmányomnak még csak legkisebb nyomát sem, viszont menet közben megérkeztem a hegyvonulat lábához. Ott álltam, a Schattenschield árnyékában és fogalmam sem volt arról, hogy innen hova tovább. Aztán vállamat megvonva készültem fel a tartaléktervem kivitelezésére.
A szántól megszabadulva egy szép nagy adag húst készítettem elő egy nyílt terepen, amelyet alaposan meglocsoltam gyengítő méreggel, párszor megrugdosva Draci-t, aki érdeklődve szagolgatta a húshalmazt, majd inkább a számára fenntartott halomból dobáltam neki nagyobb darabokat, hogy legyen mivel elfoglalja magát, míg én felkészülök a griff érkezésére. Miután a húst lekezeltem, a felszereléseim közül elő vettem hat darab fáklyát, amelyeket egyelőre meggyújtatlanul a hús körüli tíz méteres körzetben, nagyjából egyenlően elosztva pakolgattam le, hogy ha úgy adódik ,az égő fáklyával is harcolhassak a célpontom ellen. Mindezek után Vengeance-ot használva hat vastagabb faágat éleztem ki lándzsa módjára ,amelyeket szintén elhelyeztem a csali körül. Nem okoznak nagy sebzést, sőt, szinte semennyit sem, de jóval nagyobb a hatótávjuk, mint egy éjgyiloknak, vagy akár a másfél kezes kardomnak és lehet, hogy ez az előny a későbbiekben még jól jöhet.
Miután végeztem, elégedetten néztem meg felkészülésem eredményét, és Draci-t magam után húzva, a felszereléseimmel együtt, a húshalomtól távolabb helyezkedtünk el, hogy az esetleges széljárás se sodorja a csali felé illatunkat, ezzel űzve el a griffet, már amennyiben lecsap rá. A terveim szerint maximum 3-4 napot várok így, ha nem jön össze a trükk, akkor majd ráérek gondolkozni azon, hogy hogyan tovább. És akkor...nem volt más hátra, mint várakozni és reménykedni.

Másfél nap telt el, másfél nap, amely csiga lassúsággal vánszorgott, miközben nem volt más teendőm, mint...ücsörögni a seggemen, és a lehető legjobban felkészülni testileg és lelkileg a támadásra. Már az első naptól kezdve tartottam magam ahhoz, hogy rövid időközönként váltogatom az alvás-ébrenlét ciklusomat, így nem is leszek kialvatlan és kisebb az esélye is annak, hogy netán egy hosszabb alvás alatt lepjen meg minket a dög. Dracon most kivételesen normálisan viselkedett, Ő is érezte, hogy ez fontos. Aztán egy szép délutánon valami hatalmas árnyék takarta el az eget, erős szárnysuhogás kíséretében s mire feleszméltem volna, már meg is jelent a griff, a maga teljes nagyságában és rögtön a hústömeg felé vetette magát. A szívem összeszorult, ahogy megláttam magam előtt ezt a nemes állatot, a természet egy csodálatos példányát. Olyan kecses volt, olyan királyi látvány, hogy bűnnek tartottam azt, hogy egyáltalán kezet emeljek rá. Aztán emlékeztettem magam két dologra: egyrészt arra, hogy a falusiak közül gyermekeket rabol el, és másodrészt, ha én nem teszem meg, valaki más fogja. De ettől függetlenül még mindig rossz érzés kerített hatalmába ahogy arra gondoltam, hogy ez a nemes bestia a lábaim előtt fog heverni, élettelen tekintete rám szegeződik. Dracon-ra pillantottam...aki ekkor már nem volt ott. Hangosan csiripelve...csipogva...sivítva...tudja fene, szóval Draconkodva rontott ki a fedezékünkből, hogy egy maga vesse rá magát a nála sokkalta nagyobb bestiára - valószínűleg egy újonnan kelt féltékenységi rohama miatt.
- Az anyád édes Úristenit Te dög! Gyere vissza!
Ordítottam utána, azonban késő, a griff észre vette a közeledő riválisát, és a csőrével csattogtatva és felé kapva próbálta elűzni a szemtelenkedő kis dögöt, hogy békében zabálhasson tovább. Nem sokat evett a húsból az átkozott fene vadja a másik átkozott fenevad hülyesége miatt, így a tervem szépen dugába is dőlt miatta, és még a végén fair mód kell harcolnom egy nagyjából ereje teljében lévő pár méteres lény ellen, akinek mondjuk az oldala eléggé beesett volt, jelezve, hogy tényleg éhezik szegénykém. Nem csoda, hogy a falura támadt. Rohanok Draci után, hogy megakadályozzam ostoba támadását, és menet közben a földről felkapok egy előre oda készített kihegyezett karót, és dárda módjára hajítom az áldozatom felé, hogy eltereljem a figyelmét kisebb méretű társáról, mielőtt bekövetkezne a tragédia. A griff, aki eddig a hófehér mini-sárkányt vizsgálgatta, most felém fordította nagy sárga szemeit, és a hatalmas csőreit csattogtatva fejezte ki nem tetszését az iránt, hogy én holmi fadarabbal dobálom őt. Aztán egyik pillanatról a másikra a levegőbe dobta magát, akkora szélroham kíséretében, hogy csóri Draci repült is tovább, az ellenkező irányba. Ha nem éppen élet-halál harcról lett volna szó, még hangosan ki is röhögtem volna a dögöt, amint megláttam ostoba arckifejezését, miközben nem éppen önkéntesen vállalt repülését végezte. De nem volt időm ilyen luxusokra, így csak két fegyveremet vontam elő, s kicsit összeszorítottam farpofáimat, hogy ha netán félelmemben megindulva belül valami, az ne csusszanjon ki...már pedig erre volt esély, ahogy azokkal a hatalmas karmokkal néztem farkasszemet.
Aztán, mint minden értelmes lény, én is csak hátráltam, hangosan ordibálva, hogy végleg magamra vonjam a griff figyelmét és az egyik fáklya felé hátrálok. Hát, a tervem megtette a hatását, hisz az a dög - nem a kicsi, a nagy - teljes erő-, meg szárnybedobással suhant felém, én pedig nagyon imádkoztam, hogy túléljem ezt az egész találkozást. Mielőtt a dög még oda ért volna hozzám, a saját "készleteimet" felhasználva idéztem meg három, teljesen rám hajazó klónt, hogy összezavarjam a támadómat. Közben folyamatosan hátráltam a tőlem öt-hat lépésre, enyhén jobbra lévő fáklya felé, amely mellől a harc kezdetén kaptam fel ideiglenes dárdámat. Sajnos a griff nem volt teljesen ostoba, és hiába jelent meg három másolatom, a tekintetét egyenesen rám szegezve suhant a földdel párhuzamosan, nem is olyan magasan, hogy frontálisan támadjon rám. Na most már egy zabszemet se lehetett volna a seggembe feltolni, ahogy néztem az egyre közeledő lényt, aminek a feje volt akkora, mint majdnem az én torzóm...és hát igen rémisztő látvány volt. Aztán amikor már két méterre került tőlem, Clandestine-ból egy fényes tűzgolyó csapódott ki, amely telibe is találta a fenevadat, ezzel egy pillanatnyi időt hagyva nekem, amelyet kihasználva el is vegyültem a klónjaim között ,egyelőre a fáklyát hagyva ott, ahol van.Feszülten vártam a fenséges állat reakcióját, amely a fejét rázva próbálja lerázni magáról a támadás hatását és végül támadásra lendül.
Szinte látni lehetett a tollai alatt hullámzó izomtömeget, ahogy karcsú teste meglódult. Széles mellkasa, festményekbe illő szárnyai, hatalmas mancsai, mesemondók által leírhatatlan feje megindult, hogy lecsapjon...a mellettem álló klónra. Egy halk sóhaj hagyta el ajkaimat, miközben a támadásával járó szélroham meglebegtette hosszúra hagyott hajamat. A támadás pillanatában az állat tőlem egy méterre volt, bal oldalát mutatva nekem. A kar-,és bokapereceket aktiválva indulok meg én is és két fegyveremmel egyszerre csapok le a lábhajlatára. Amire nem számítottam, de igen csak megörültem - egy pillanatra - az az volt, hogy a csapásaim konkrétan lemetszettek egyet a négy lába közül. A csapás pillanatában a griff olyan hangosan bőgött fel, hogy a füleimet is be kellett fognom. Az a fájdalom, amely hangjában csendült, az az elkeseredettség a szívemig hatolt, és már majdnem hogy meg is szántam őt, azonban a szárnya csapása telibe találta a vállamat, és pár lépést hátráltam miatta, hogy vissza nyerjem az egyensúlyomat. Amint ismét stabilan álltam, felmértem a helyzetet. A madár-emlős furcsa keverékének bal hátsó lába a múlté lett, és most ott árválkodott a gazdatest alatt vérezve, szomorkásan. Sajnos a griffet megközelíteni most eléggé veszélyes lenne a bármilyen irányból is, ahogy fájdalmában vergődve teljesen kiszámíthatatlanná vált, az éjgyilokjaim hatótávja pedig eléggé korlátozott, így inkább a legközelebbi fáklyát kerestem meg tekintetemmel.
Az tőlem másfél méterre volt, így gyorsan oda rohantam, s bár nem voltak nálam tűzszerszámok, de a druida mágiát segítségül hívva gyújtottam meg az említett alkalmatosságot, és frissen rekvirált eszközömmel fordultam a griff felé. Óvatosan közelítem meg őt a bal - tehát menet közben legyengült - bal oldala felől, felkészülve a hirtelen támadásokra, megtartva a két méteres távolságot, hogy a fejét közelítsem meg. Ha arra számítottam, hogy sértetlenül megközelíthetem a fejét, tévedtem, hisz a fájdalomtól csak még agresszívabbá vállt lény szárnyaival erőset suhintva verte ki kezemből a fáklyámat, amely pörögve repült el a távolba, s már láttam is, ahogy a csőre felém közeledik, egyenesen az arcomat célozva be vele. Ösztönösen ugrottam hátra, üressé vállt bal kezemet az arcom elé kapva, hogy kitérjek a támadása elől. Éktelen fájdalom hasított a karomba, ahogy a griff csőre össze zárult körülötte és mély sebet hagyott maga után. Könnyek szöktek a szemembe az intenzív érzéstől, s már éreztem is, ahogy a bal felkaromba kap egyik mancsával, jobb vállamba a másik és a megmaradt lába csípő tájékon támad meg engem.
A fájdalomtól szinte teljesen széthulltam. Most már én is átéreztem azt, amit a bestia érezhetett, ahogy a gondolataim zilálttá váltak, és az egész világ a fájdalomra szűkült össze, a vérző testemre, a széttépett húsra és izmokra, a felsértett erekre. A gyomrom kavargott és éreztem, hogy mentem elhányom magam, a fejem úgy hasogatott, hogy ép gondolatok se nagyon tudtak megfogalmazódni benne, s az ujjaim magamtól mozdultak, ahogy végig simítottak a tök gyűrűn, aktiválva a bele ágyazott mágiát. Magas, éles frekvenciájú sikoly hangja töltötte be a délutáni vidéket, ahogy az kiszabadult, és a griff ijedten engedett el engem, hátra tántorodva igyekezetében. Fájt mindenem, s a könnyeken keresztül láttam, hogy a hatalmas madár a földre kerül, fájdalmában csapdosva, s azonnal a gyógyital felé nyúltam, amelyet azonnal le is hajtottam, remélve, hogy valamennyi hatása lesz. Azonnal éreztem, ahogy a kisebb sebeket össze rántja, és a vérzés is apadni kezdett. Messze volt a tökéletestől, de legalább úgy tudtam mozgatni végtagjaimat, hogy nem nyilalt elképzelhetetlen fájdalom testembe minden egyes mozdulattól.Mellettem a társam landolt, még mindig enyhén totyakos léptekkel, s hogy pillanatnyi levegővételhez jussunk, a griff feje köré egy sötétség gömböt idéztem, megvakítva őt ezzel, miközben csak néztem szegényt, ahogy megpróbált a levegőbe repülni, de a levágott végtagjából még mindig ömlő vér, és a megevett bénítóméreg megtette a hatását, így az egek ura földhöz ragadott lett...és ha ez nem szívbemarkoló látvány, akkor semmi sem. Remegő tagjaimmal indítok meg felé egy újabb tűzgolyót, remélve, hogy ezzel véget vetek szenvedéseinek, de sajnos támadásom nem végzett vele, csak tovább rontott a helyzetén, ahogy felsírt a fájdalomtól.
Miért kell ezen nekem keresztül mennem? Miért nem tudtak a falusiak megoldást találni a problémára? Miért pont nekem kell őt megölnöm? Ezt a nemes lényt, amelynek egyetlen bűne az volt, hogy csak élni akart. Talán voltak valahol fiókái amelyeket etetnie kellett, de már nem volt zsákmány, amihez hozzá férhetett volna. Olyan önzőek vagyunk mi, kétlábúak. Egy ilyen lény elpusztítása hatalmas bűn és most én is szerepet vállalok benne. Így hát ismét rohanni kezdtem, a megmaradt hátsó lába felé, mellettem Dracon-nal. Nem akartam neki még több fájdalmat okozni, de nem is akartam meghalni abban, hogy megszabadítsam őt a fájdalmaitól, így úgy találtam a legjobb megoldásnak, ha levágom a megmaradt hátsó lábát is, ezzel könnyebb helyzetbe juttatva magamat. Az éjgyilok lendült, s bár nem sikerült a lény lábának hajlatát elérnem vele a vergődése miatt, de mélyen a combjába merült a holdezüst penge. Újabb eget rengető fájdalomkiáltás, és a griff elrántotta sérült lábát, amivel ki is tépte az éjgyilokot abból. Szerencsére a fegyver a kezemben maradt...

Itt már nem volt mit tenni. Nem fogom feleslegesen a saját vagy a társam életét kockáztatni, főleg, hogy a lény már nem tud utánunk jönni, és ha más nem ,de szépen lassan kivérzik. Összeszoruló mellkassal, bánatosan távolodtunk tőle biztos távolságra, s feszülten vártam a pillanatot, amikor már eléggé gyenge lesz ahhoz, hogy bármit is tegyen ellenem. Öt kínkeserves percig kellett várakoznom, számolva minden egyes másodpercet, közben Dracon-t magamhoz szorítva simogattam őt, hogy eltereljem a gondolataimat. A kis dög érezte a vívódást bennem és azt, hogy ez mennyire is nehéz nekem, hisz hozzám dörgölőzve, arcomat nyalogatva igyekezett engem megnyugtatni. Arcomat a tollai közé fúrtam, hogy ne lássam a griff utolsó vergődését. Aztán ahogy az utolsó csapdosások zaja is elhalt, felemeltem a fejemet, letöröltem a szememből pár könnycseppet, s remegő lábakkal közelítettem a bestia felé. Olyan...gyönyörű látvány volt! Egy fenséges állat, amely szabadságra született, amely uralkodói volt..amely sokkal jobb sorsot érdemelt volna. Nem állhattam meg, hogy ne nézzek a szemébe, amely már félig csukva volt, de még így is láttam benne azt a leírhatatlan fájdalmat, amely ott csillogott, és amely teljesen össze törte a szívemet. Megroggyanó lábakkal térdeltem le melléje, kezemet homlokán pihentetve, szeretet teljesen simogattam meg őt, miközben Draci halkan dorombolt mellettem.
- Annyira sajnálom, barátom. Önző teremtmények vagyunk. Valószínűleg csak éhes voltál. De mi vadásztunk rád, és csak későn gondoltunk ebbe bele. Nagyon sajnálom.
Remegő kézzel illesztettem éjgyilokomat a lény torkához. Talán megértette, hogy miért teszem mindezt. Miért vetek véget a szenvedéseinek. Talán megértette ezt...talán. De lehet, hogy csak oda képzeltem azt a hálától-fájdalomtól vegyült pillantást, amit a szemeiben fedeztem fel. Nem lehettem benne biztos. Talán csak az elmém játszadozott velem, hogy megpróbáljon megnyugtatni engem, hogy elhitesse velem, élete utolsó másodperceiben a griff megbocsájtott nekem. Nagyon reméltem. Sűrű könnypatakok közepette vágtam át a griff torkát, és borultam a fejére, csitító, értelmetlen szavakat mormolva a fülébe megnyugtató hangon.
- Semmi baj nem lesz...semmi baj. Minden rendben...
Hörögtem elfúlóan, ahogy a lény az utolsókat verte, s teste vad rángása lecsillapodott. Egy üres, halott szempár nézett vissza rám. Elfordítottam a fejemet a látványtól, és a levágott lábhoz sétáltam. A sebből még mindig csorgott vér, s az üres gyógyitalos fiolát tele töltöttem vele, majd a táskámba a levágott lábról lefosztott tollakat pakoltam tele. Aztán minden felszerelésemet ott hagytam a távolban, s neki álltam annak, hogy egy hatalmas máglyát építsek. Két órába telt, mire annyi vastag faágat halmoztam össze, amennyit csak találtam, és az izzadtság széles patakokban csorgott le a testemen a megerőltetéstől. De mikor végére értem, egy elég nagy máglya rakás készült el ahhoz, hogy az illő legyen az Egek Urához. Egy percig némán, fejemet lehajtva adóztam tisztelettel a bestiának, majd a rakáshoz léptem és felélesztettem magamban a tüzet. Az összeset egyszerre, amelyet csak találtam, s az éjgyilokom érintése nyomán lángok csaptak elő. Arcomat eltakarva hátráltam jó pár lépést s érzelmeimmel küszködve néztem, ahogy a fák lángra kapnak, s a felpattanó lángok nyomán a lény lelke szabadon szállhat ismét...még egyszer...utoljára.

Ajánlott tartalom

Ajánlott tartalom

Legutóbbi témák

[Aréna event: Crispin Shadowbane] They see me trollin'

1 [Aréna event: Crispin Shadowbane] They see me trollin' Kedd Júl. 25, 2017 9:13 pm

Serene Nightbough

2 Re: [Aréna event: Crispin Shadowbane] They see me trollin' Szomb. Aug. 12, 2017 4:59 pm

Crispin Shadowbane

3 Re: [Aréna event: Crispin Shadowbane] They see me trollin' Szer. Aug. 16, 2017 7:52 pm

Crispin Shadowbane

4 Re: [Aréna event: Crispin Shadowbane] They see me trollin' Csüt. Nov. 02, 2017 9:45 pm

Crispin Shadowbane

5 Re: [Aréna event: Crispin Shadowbane] They see me trollin' Vas. Nov. 12, 2017 9:54 pm

Crispin Shadowbane

6 Re: [Aréna event: Crispin Shadowbane] They see me trollin' Pént. Dec. 29, 2017 5:24 pm

Crispin Shadowbane

7 Re: [Aréna event: Crispin Shadowbane] They see me trollin'

Ajánlott tartalom