[Aréna Event ] Ery Arénái

Ide jöhetnek a reagok

Eiryn vidáman ballag Nebelwaldban, és reménykedik benne, hogy ezúttal nem téved el. Meg abban is, hogy Lady Loreena Wildwind-Fairlight hercegnő otthon tartózkodik, és lesz ideje beszélgetni egy kicsit, talán egy tea mellett ( és mivel túlságosan is jól emlékszik a hercegnő főzőtudományára, ingyenebédben nem gondolkozik). Szerette Elathát, ahogyan szerette Nebelwald csöndjét is. Apropó Nebelwald csöndje... Ahogy halad befelé, valami távoli hangzavar üti meg a fülét, egyre erősödve. Mivel egyértelműen egy nagy társaság zajait hallja, nem ijed meg, de nagyon csodálkozik. A sötét tündéket sokkal nyugodtabbnak és csöndesebbnek ismerte ennél. Amint kibukkan a fák közül egy településre, szinte földbe gyökerezik a lába. Rengeteg, de tényleg rengeteg ember, elf, sötételf és miegyéb kavarog az utcákon, főként férfiak, és mindenki hangosan beszél, nevet, vagy a fegyvereit csörgeti. Nem egy Swartzjagernek tűnő alak is van köztük, és Eiryn dermedten bámul a tömegre. Sajnálatos módon nem sokáig marad észrevétlen a partvonalon, hamarosan egy csapat ember veszi körül, vidáman és kedvesen viccelődve a harcias vámpírhölgyekről, meg arról, hogy vajon mire - vagy kire - fog vadászni. Eiryn kínjában csak mosolyog, és mielőtt észbe kapna, már a vadászok között ballag visszafele az erdő belseje felé. Ahogy a körülötte folyó kakofóniából ki tudta hámozni, valami Nagy Vadászatot rendezett a herceg, és a lány azon kapja magát, hogy egy hét csúnya megfázást kíván a sötét tündék uralkodójának. Többet nem, mert hát Armin herceg mégiscsak Lady Loreena férje, de minek kellett őt ebbe belerángatni?! Némi mesterkedés árán végül sikerül kissé eltávolodnia a vadászok népes és zajos csapatától, akik mindenféle lényekkel küzdöttek. Amint maga mögött hagyja az ordításokat, a kürtök éles rikoltását és a fenevadak különböző hangjait, megkönnyebbülten sóhajt fel. Ez a nyugalom egészen addig tart, amíg rá nem döbben, hogy sokkal mélyebben van az erdőben, mint tervezte. Már éppen kifelé próbál vergődni, amikor nem messziről egy kiáltás hasít a levegőbe. Eiryn megtorpan. A hang alapján egy fiatal férfi hirtelen bajban találta magát. A vámpír halkan káromkodik egyet, aztán a tőrét előhúzva óvatosan elindul a hang forrása felé. Ahogy kibukkan az egyik fa mögül, nyomban vissza is húzódik. Négy izmos goblin áll kacagva egy fiatal, talán 15-16 éves fiú körül, aki rettegve és fegyvertelenül húzódik egy korhadó fa tövébe.
- Takarítás! - kiáltja az egyik goblin - Vadássz le minket!
Eiryn még egyet káromkodik magában, és előhúzza a dobótőreit. Kettőt eldob a két szélen lévő goblin felé, akik a legtávolabb álnak a kölyöktől, majd ködöt idéz maguk köré. Nem meri megkockáztatni, hogy a többi goblin felé is tőröket dobjon, még véletlenül sem akarja eltalálni a fiút. Az egyik goblin felordít, és a vér illata betölti a levegőt, majdnem olyan pontosan elárulva a sérült helyzetét a vámpírnak, mintha látná. A többi goblin átkozódva keresi.
- A kurva...
- Ki volt?
- Ott arra.
- Mi a köd?
Eiryn Árnyborítást idéz a tőrére, kissé megnyugodva, hogy egy némileg komolyabb fegyver van a kezében, és óvatosan balra indul, a sebesült goblin felé. Hirtelen azonban a kölyök felordít, és egy újabb, mély goblinhang  szólal meg.
- Maradj ki ebből, így fair, jogos önvédelem.
A lány elvicsorodik. Lehet, hogy jogos önvédelem, de a fenébe is! Nem kell játszani az áldozattal! Mindenesetre nem válaszolok, teljesen kihasználom a köd nyújtotta előnyöket. Halkan és lassan mozdulok, mintha csak a földi felhő része lennék, és amint meglátom Egyes Számú Goblin épületes sziluettjét, útnak indítok még egy dobótőrt. A várt tompa puffanás és ordítás helyett azonban csak egy koppanás hallatszik, és Egyeske meglepett nevetése. Aztán a csörtetés, ahogy rohanva megindul Eiryn felé. Mindenesetre ahogy közelebb ér, már látszik, hogy a kezében egy ronda cégért tart, amire valaki egy idióta, kacsintó szamarat pingált. A goblin másik keze ernyedten lóg maga mellett, a dobótőr valószínűleg csúnyán beleállt a vállába. A mély hang újra megszólal.
- Te idióta fasz, mondtam, hogy nyughass. IDEGEN, MARADJ KI EBBŐL.
Eiryn oda se bagózik Öblösre, minden figyelmét Egyeskének szenteli. Viszonylag közel bevárja, majd a sérült oldala felé ugrik el, megragadva a goblin vérző vállát, kihasználva a teremtmény lendületét, hogy a háta mögé kerüljön, és kényelmesen hozzáférjen a nyakához. Sajnos az idiótának van annyi lélekjelenléte, hogy a lányhoz vágja a nyomorult pajzsot. A vámpír - páncéljának köszönhetően - nem sérül meg, pusztán hátratántorodik. A mellvért acélja és a fa "pajzs" közül azonban a fém kerül ki győztesen. A goblin riadtan pislog támadójára a cégér szilánkos maradványai mögül, és Eiryn nem habozik kihasználni az alkalmat. A lény nyakába vágja a tőrét, aki a vállába kapaszkodva hörög még egy darabig, aztán lassan összerogy. Öblös felmordul, és gyomorforgató reccsenés hallatszik, majd a kölyök üvöltése.
- Én kértelek, szépen!
A beszéd lassan artikulálatlan üvöltésbe fordul, keveredve a fiú fájdalmas kiáltásaival és a közeledő goblinok csörtetésével. Eiryn szegény gyerek hangja hallatán bűntudatosan összerezzen. Mi értelme van megmenteni, ha közben belehal?? Mivel azonban a goblinok így is, úgy is megölnék, Eiryn úgy dönt, hogy még mindig több esélye van túlélni, ha segít. Arra számítva, hogy a goblinok előrefelé, Egyeske volt tartózkodási helye felé indulnak, a lány óvatosan megkerüli hátrafelé a vaskos fát, sasszemmel figyelve a ködöt, nehogy óvatlanul belebotoljon egy goblinba. Lehetőleg ki akarja hozni a kölyköt, és elmenekülni. Ez a terv azonban kútba esik, mivel egy alacsony, nyugodt tekintetű goblinba botlik a fa túloldalán. Egyik kezében egy vívótőr van, másikba pedig egy kis hárítópajzs. Felsőteste meztelen, de alul nadrágot és sarkantyús csizmát visel. Eiryn viszonozza a nyugodt tekintetet, miközben óvatosan a kölyök felé mozdul. A rapír nem jó fegyver, ha az embernél csak egy tőr van, főleg pajzzsal kiegészítve. A Goblin beáll eléd, majd megszólal mély hangon. Ő beszélt az előbb.
- Egy társ életéért a fizetség egy élet.
A bal kezében lévő tőrt meglendíti lefele, majd sekélyen Eiryn felé szúr. A lány jobbra ugrik, hogy elkerülje a fegyver hegyét, és aktiválja a Koncentráció Nyakékét. Bár a páncél most hátránynak bizonyul a gyors mozgásban, szerencsére sikerül kitérnie, és érzi, hogy az érzékei kiélesednek. Futást és nyögéseket hall a fa másik oldaláról, de jelenleg minden figyelmét az előtte álló Öblösre koncentrálja. Az egy ideig csak átható pillantással méregeti. Eiryn azonban nem közeledik, hanem megvárja a következő szúrást, és megpróbálja elkapni a goblin pengéjét. Nem fél a fegyver élétől. A rapír alapvelően szúrófegyver, és neki pedig páncélkesztyűje van. A dolog pusztán a gyorsaságon múlik. Kiélesített érzékeinek hála időben sikerül ráfognia a pengére, és azonnal szúr is egyet a tőrével, de nem elég erős. Bár a goblin szemmel láthatólag meglepődik, hidegvérrel hátraszökken, és a rapír kicsúszik a lány ujjai közül. Fél pillanatra mozdulatlanul szemlélik egymást, aztán a lény zavartan hátrálni kezd. Valószínűleg összezavarta ez a fajta gyorsaság egy nehézvértestől.
- Siessetek már, idióták! - kiáltja hátra. Amit Öblös koma nem hallhat, az a hörgés és a megtorpanó léptek zaja a fa másik oldala felől. Eiryn reméli, hogy a hörgés nem a kölyöktől, hanem inkább talán a kölyök miatt hallatszik, de nem meri levenni a szemét saját ellenfeléről. Bal kézzel egy dobótőrt vág Öblöshöz, hátha ilyen messziről betalál, és amíg a másik azzal van elfoglalva, megpróbál közelebb kerülni. Bár a goblin hátrál, idejében észreveszi a mozdulatot és elszökken a tőr elől, miközben saját fegyverével kiszúr, valószínűleg inkább csak a vámpír távoltartása végett. Eirynt kifejezetten zavarja ez a fajta fürgeség, a goblin lábmunkája leginkább vámpír iskolák tanait idézi. Mi a fene ez a goblin?! A másik oldalon csörtető pajtik közül az egyik felkiált.
- Főnök, a gyerek!
A lány nem mer hátranézni, az ellenfele túl jó, ő pedig... hát, nem annyira. Újra megpróbálkozik közelebb kerülni. A fém alkarvédővel félresöpri Öblös pengéjét, és igyekszik kartávolságig beküzdeni magát. Bár a kard könnyedén odébb lökődik, Öblös koma újból eltáncol a vámpír elől, miközben eddig nyugodt arca kezd irritált kifejezést ölteni, pláne a kiáltás után.
- Mi van, te ostoba? - ordít vissza, de támadni nem támad, valószínűleg nem tud ennyifelé figyelni. És hátul sincs szeme, hogy a mögötte heverő, korhadó fatörzset láthassa.
- A gyerek tud harcolni! - hangzik a válasz.
~ Remek. Ha a gyerek harcol, akkor nincs életveszélyben, és a hátbatámadástól sem kell annyira tartanom, Két gonddal kevesebb. ~
Mindenesetre továbbra is rendületlenül tör előre, ha van valahol elérhető távolságban szabad bőrfelület, arra kíméletlenül lesújt, miközben próbálja Öblös pajtit a fatörzs felé terelni, hátha elbotlik. A goblin felismeri, hogy mekkora hátrányban van, s pont emiatt nem is próbál nagyon komoly erővel támadni, úgy tűnik kivárásra játszik, s ez egy egészen jó taktika, mert Eiryn kezdi érezni, hogy a teljes koncentráció és a mozgások-kitérések kifejezetten fárasztják... Persze azért a goblin is próbál sebezni, de eléggé patthelyzet alakul ki. Eirynnek sikerül egy-egy felületes vágást bevinnie, de ő is begyűjt egy vágást az arca oldalára egy eltérített szúrás keretében. Ám ahogy Öblös tenne egy gyors menekülőlépést hátra, egyszer csak akkora geci nagyot bukdácsol hanyatt, hogy még nézni is rossz, elfeledkezett a fatörzsről, s most hátán fekve terül el a földön. Még esik a kedves, de Eiryn már mozdul is felé, és (lehetőleg elkerülve a rapírt) megpróbálja kedélyesen ledöfni a francba. Már nagyon elege van a pajtiból, hogy nem akar megdögleni. Így, elterülve, mint egy béka, viszont már nem nagy ellenfél, a tőr annak rendje és módja szerint gyönyörűen markolatig merül a mellkasába.
- A f..főnök... Megbosszul... - hörgi még Öblös. Eiryn futólag eltöpreng azon, hogy mégis ki a franc ez a "főnök", ha nem Öblös volt az, de aztán újra a harcra koncentrál. Kihúzza a tőrt a hullából, és éppen megfordulna, amikor a fegyvertelen vállába egy nevetségesen nagy, fémmel kivert bunkósbot csapódik be csontropogtató erővel. A lányból önkéntelenül is kiszakad egy kiáltás, úgy érzi, mintha leszakadna a karja, de a páncél újfent jó szolgálatot tesz: bármennyire fáj is az ütés, nem törik csontja, csak egy szép zúzódást szerez be. Mindenesetre megpróbálja figyelmen kívül hagyni a fájdalmat, és fogát összeszorítva, fordulásból a támadó felé suhint a tőrrel. Ennek következményeképpen egy mély, de nem halálos vérszín sáv nyílik Goblinbaba mellkasán, aki dühödten felkiált, és bunkóját eldobva a metakommunikáció szépségeivel próbálja gyógyítani a lelkecskéjét, nevezetesen közvetlen kapcsolatot akar teremteni saját könyöke és Eiryn orrcsontja között. Mivel a lány nem bízik az orrplasztikában, inkább a földre veti magát, ahol megpróbálja kirúgni a goblin lábát. Hogy nem feltétlenül nyerő ötlet heverészni egy bunkóval felszerelt ellenfél előtt, az csak később jut eszébe, de szerencsére a fegyver kiesik bájos forgatója kezéből. Ez a tény azonban nem tántorítja el sokáig Goblinbabát, két kezét összefonja és rögtönzött kalapácsával sújt a délutáni sziesztáját végző vámpírra... Azaz csak sújtana, mert egy kard hegye csúszik ki a mellkasából, úgy tűnik, a kölyök csak beérte őket. A goblin hörögve Eirynre bukik, és rajta fulladozza le élete hátralévő pillanatit.
~ Mesés... ~
A lány nyögve legurítja magáról az élettelen testet, aztán feltápászkodik a földről.
- Bocsásson meg - int a kölyök törött karja felé, amit minden bizonnyal az ő közbelépése miatt vertek szét. Ezután szépen megy, hogy megkeresse a négy eldobott tőrét, hiszen kiváló darabok, és nagyon hasznosak, nem lenne jó elveszíteni őket. A gyerek nem érti mint mond, nem beszéli a németet... De nem is sok szüksége van rá, fáradtan és elégedetten rogy össze, valószínűleg el is ájul. Eiryn összeszedi a tőreit, leporolja és szemrevételezi magát. Néhány karcolástól és kisebb zúzódástól eltekintve semmi baja, kifejezetten könnyen megúszta a kalandot. Visszapillant a gyerekre. Nem hagyhatja itt ájultan, a végén még felfalja valami. Sóhajtva felráncigálja a vállára a kölyköt és elindul visszafelé. Valaki majd csak el tudja látni a szerencsétlen sebeit...

Eiryn élvezettel sétál végig az erdőn. Végre valahára eltávolodott egy kissé a vadászat lármájától, és sikeresen egy nyugisabb rész felé vette az irányt. Szerencsére nem botlik bele egyetlen megmentésre szoruló kölyökbe sem, csak egy kis tisztásba, néhány romos épülettel. A tisztáson persze indák meg kiálló gyökerek is vannak, az egyenes, fekete törzsű fák tövében világító gombák nőnek, ahogy az Nebelwaldban dukál. Amit lát még, az egy alacsony épület, elsőre kriptának tűnhetne, de valahogy mégsem, és jól látszik egy lefelé vezető lépcső is...Üröm az örömben, hogy a tisztáson egy kísértet köröz, és egyszer csak felé fordítja a fejét, és egyenesen rábámul világító jégkék szemeivel. Ery megtorpan. Egy kísértet, juhé! Tétován elmosolyodik és bókol, aztán megpróbál elhátrálni. Nagyon nem szeretne összetűzésbe keveredni ezzel az izével, éppen eleget hallott már róluk ahhoz, hogy óvatos legyen. A helyzet persze nem bír ilyen egyszerű lenni. Nem egy kedves, "csak akkor bántaak, ha te is bántasz" kísértettel akadt össze, á, dehogy! Neki egy agresszív példánnyal sikerült összeakadnia, aki - legalábbis ha jól értelmezte a pillantását és azt, ahogyan felé lódul - feltette magában, hogy azonnal megöli. Ery oldalra ugrik. Mivel nem biztos benne, hogy lenne elég ideje elővenni a tőrét, a kezébe idéz egy Árnytőrt és védekezőn maga elé tartja. Bár már van fegyver a kezében, a kísértet továbbra sem tágít: elszántan repül a lány felé, sőt, a feje felé is csap. Eiryn kétségbeesetten lekapja a fejét, és megpróbál az ütésre lendített kar irányába elugrani. Terv szerint ez lehetőséget adna neki arra, hogy a kedves kísértet oldalába vágja a tőrét. Gyakorlatilag nem elég gyors, és pont beleszalad a fejének irányzott csapásba, de olyan erővel, amitől azonnal a földre kerül. Szédelegve arrébb gurul, aztán feltápászkodik a földről. A kísértet nem hagyja elszökni, újra a lány után ered, aki érzi, hogy az ereje kicsit lecsökken. Rohadt kísértetek! Hogy kissé csökkentse ezt a hátrányt, Eiryn aktiválja a Koncentráció nyakékét, miközben próbál kitérni a támadás útjából. Szerencsére éppen időben el tud ugrani, a kísértetet pedig továbbviszi a lendület - még vagy két métert sodródik, mire le tud fékezni. A lány nem habozik kihasználni a lehetőséget, eltünteti az Árnytőrt és előhúzza a dobótőreit, majd azzal a lendülettel az egyiket a kísértet felé hajítja, megspékelve Éjszilánkokkal. A penge gyönyörű ívet leírva egyenesen a rohadék mellkasába fúródik, az Éjszilánkokkal együtt. A kísértet felüvölt és hátrahőköl, de nem úgy néz ki, mint aki életveszélyben lene. Az első tőrt követi a második, ezúttal Árnyborítva. A feketeacél eddig is sokszor igen hatékonynak bizonyult, hátha most is megöli a rohadékot. A penge úgy hatol át a kísértet páncélján, mint kés a vajon, s bár már vergődik, a nyavalyás élőholt még mindig nem hajlandó megdögleni. Sőt, még egyet csap Eiryn felé, aki káromkodva elugrik, majd egy újabb tőrt vág a kísértetbe, az Árnyborítást áttéve erre a fegyverre. Ez már az élőholtnak is sok, annak rendje és módja szerint elporlad. A lány egy pillanatig még remegve áll egy helyben. Pontosan tudja, hogy a sikerét nem hihetetlen harci képességeinek köszönheti, csakis a szerencsének. Lassan felszedi a dobótőreit, a harc egészen leszívta a manáját... Apropó mana és erő. A kísértetek nem mászkálnak csak úgy. Eiryn idegesen körbepillant, de egy darab nekromantát sem lát a környéken, sem mást, amiből a kísértet energiát nyerhetne. Egy bizalmatlan pillantást vet az imént felfedezett kriptaszerűség tátongó, fekete lejáratára. Lehet, hogy odalent van valaki?? A gondolat kifejezetten nyugtalanító, így Eiryn amilyen gyorsan csak tud, továbbáll.

Eiryn egyre komorabb képpel szedi a lábát. Az a határozott érzése van, hogy erősen eltévedt. Bár tudja, hogy melyik égtáj merre található, ez vajmi keveset segít, ha nem tudja, merrefelé kéne mennie. A Köderdő sűrű fái azonban lassan ritkulni látszanak, és a lány újult erővel halad tovább, valamiféle településben reménykedve. Ehhez képest egy kísérteties, göcsörtös fatörzsektől és csontszerűen száraz ágaktól teli erdőben találja magát, abban a fajtában, ami a rémhistóriák elengedhetetlen kelléke. Eme költői hatás erősítése érdekében mintha az árnyak is egyre sűrűbbek lennének, a faágak pedig egyre sűrűbben akaszkodnak bele a lány hosszú hajába. A sűrű homály mélyén mintha egy ló prüszkölése hangzana... Bár nem szívesen vallja be magának, Eiryn kifejezetten feszültté válik ettől a helytől. A biztonság kedvéért előveszi a tőrét. Nem mintha olyan nagy csodákat várna az egyszerű fegyvertől és a saját szegényes harci képességeitől, de valahogy megnyugtató a tudat, hogy valami éles és hegyes van a kezében, amit belevághat az esetleges veszélybe. Lassan kiér egy apró tisztás-féleségre. A fák közül derengés szűrődik át, majd a föld fölött harminc centivel lebegve egy lovas vágtat elő, páncélja kopott és fénytelen, fejét csuklya fedi ami alatt mintha csak sötétség lenne; kisvártatva a másik oldalról egy hasonló szerzet ront elő, és vad forgásba kezdenek a lány körül.
- Ki jár erre?
~ Baj van, nagy baj!
Eiryn arcán azonnal széles, kedves mosoly terül el, és a lehető legudvariasabban válszol egy apró meghajlás kíséretében.
- Eiryn Nebelturm vagyok, szolgálatukra. Valójában elégé eltévedtem... Vissza tudnának esetleg kalauzolni Elatha irányába?
~ Hátha csak érdeklődő helyi lakosok...? Persze. A vámpírok pedig sivatagi faj... ~
- Elatha... Rossz hely. Rossz emlékek. - hallja, de hogy melyiktől, abban nem biztos. A fák furcsán fogják fel és verik vissza a hangokat.
- Valóban? Én egy elég kellemes hetet töltöttem ott. Mindenesetre nem kérem, hogy kísérjenek el egészen odáig, csak hogy esetleg mutassanak egy irányt, hogy merre induljak... - próbálja kissé oldani - főként a saját - feszültségét, illetve békés megoldást találni az ügyre.
- Nem mész sehová, leány. Nem hallottad, hogy aki ebbe az erdőbe betér, az az én zsákmányom? - mondja valamelyik, majd az egyik egyenesen a vámpír felé ugrat a lóval.
~ Ennyit a diplomatikus megoldásról... ~
Ery megpróbál félreugrani a ló elől.
- Nem hallottam... - feleli összezavarodva, egyrészt a támadás, másrészt a kijelentés miatt, miközben megpróbálja kitalálni, hogy mégis mi a francot tud kezdeni két lebegő lovassal szemben egy szál tőrrel... A zavarodottságot csak fokozza az a tény, hogy ugyan nem sikerül elugrania a lovas elől, az egyenesen átsuhan rajta; legalábbis az egyik. A másik ugyan nem kapja telibe, de mégis taszít rajta egyet, amitől pár lépést előrebukdácsol.
~ Mi a fene? ~
Egyáltalán nem érti, hogy mi folyik körülötte, mindenesetre Árnyborítást tesz a tőrére - a feketeacél már számtalanszor megmentette kínos helyzetekben, nagyon reméli, hogy ezúttal is segít majd valamicskét. Azt azonban még mindig nem adta fel, hogy harc nélkül el tudja intézni a dolgot. Főleg, hogy az esélyek szemmel láthatólag nem neki kedveznek.
- Uraim, kérem! Nem beszélhetnénk meg inkább a helyzetet? Kezdhetnék azzal, hogy bemutatkoznak.
Miközben beszél, megpróbálja szemmel tartani mindkét lovast, és ha valamelyik újra felé lendülne, a földre veti magát, hátha elsuhannak felette. A terve remekül beválik: bár a két lovas újra nekilendül, egész egyszerűen elvágtatnak a feje felett. Azonban ahogy felpillant, látja, hogy tökéletes szinkronban újra felé fordulnak. A lány kétségbeesve próbálja összeszedni a gondolatait. Az egyik lovas egyenesen átment rajta, vagyis valószínűleg ő is képtelen lesz megsebesíteni fizikai támadással. A másik viszont feldöntötte, tehát elég szilárdnak kell lennie ahhoz, hogy bele lehessen állítani egy pengét. Csak hogy különböztesse meg a két lovast, amikor tökéletesen ugyanúgy néznek ki? Mivel semmi jobb nem jut az eszébe, random alapon a jobboldali felé küld egy dobótőrt, aztán az ütközés előtti utolsó pillanatban megpróbál balra elugrani, lehetőleg végighasítva a baloldali lovas lábát a tőrével. A dobótőr forogva átsuhan a jobboldali alakon, majd eltűnik az erdőben. A másik azonban szemmel láthatólag fájdalmasan veszi tudomásul a bal lábát ért vágást, bár gyorsan továbblovagol, és egymást keresztezve újra a lány felé rontanak. Bár Eiryn igyekszik megjegyezni, hogy melyik lovast sikerült megvágnia, ugyanis a két figura valami furcsa, cakkos koreográfia alapján mozognak. Nyilván az a cél, hogy a lány elveszítse szem elől a sebezhető figurát, és - sajnos - sikerrel is járnak. Ráadásul ebből a szögből egyikükön sem lát sérülést, ahogy kissé széttartó ívben újra rohamoznak. Eiryn elkáromkodja magát és felcsapja a Mindentlátás Szemüvegét, hátha talál valami gyenge pontot... Az egyből látszik, hogy semmilyen mágikus tárgy nincs a lovasoknál, de ütött-kopott páncéljuk igencsak bővelkedik gyenge pontokkal. Az iménti taktikát követve Eiryn megint a jobboldali lovas felé vág egy dobótőrt, hogy közelről a baloldalit támadja. Most azonban nem olyan sikeres, mint előzőleg: a jobboldali elhajol a dobás elől, a másik pedig kikerüli a lovával. Bár nem sikerül megsebeznie egyik támadót sem, a lány szája sarka diadalmas mosolyra húzódik. Jobboska valószínűleg azért hajolt el a tőr elől, mert megsebezhetné, Balfék pedig azért kerülte ki, mert amúgy sem érne vele semmit. Hogy megbizonyosodjon az elméletéről, Jobboskán alkalmaz egy Feltépést. Az egy kicsit felszisszen, de különben nem hatja meg a dolog, egyenesen rohamoz tovább Eiryn felé. A lány nem esik kétségbe, hiszen nem is komoly kár okozása volt a cél. Most legalább tudja, hogy kit tud támadni. A jobboldalira függeszti a tekintetét, megpróbálván nem szem elől téveszteni ez alkalommal. Most a dobótőrével a ló szügyét célozza, ahogyan az felé robog, majd félreugrik előle. Illetve csak félreugrana, mert a keze hirtelen megakad a levegőben, ahogy a mellkasán kiemelkedik két kéz; nem fáj, nem sebez meg, csak hideg rettegés lesz úrrá rajta és megbénul; a lovas megállítja a lovát majd egy kézlegyintéssel eltünteti és a lány felé sétál.
- Elengedheted. - mondja, majd a karok visszahúzódnak, a szellem pedig gazdája mellé lebeg.
- Okos kislány. Túl okos.
Eiryn gyanakvóan szemléli a lovast, de azért sikerül egy pimasz vigyort varázsolni az arcára.
- Ha ilyen okos vagyok, akkor esetleg megtisztelhetne azzal, hogy egyszerűen elenged. Esetleg megmutatja, hogy merre is van Elatha...
- Mégsem vagy olyan okos. - küldi rá a nekromanta a szellemlovast egy intéssel, aki ujjait előre nyújtva a lány torka felé nyúl, míg a gazdája egy tekercset szorongatva motyog halkan. Ery magához szorítja a régi, vérszín rongydarabot, amit még otthonról hozott el, aztán az Árnyborítást áttéve egy dobótőrre megcélozza a nekromanta mellkasát. Mindent összevetve őt ítéli az elsődleges célpontnak: egyrészt ő irányítja a szellemet, másrészt ő az, akit meg tud ölni. A dobótőr belefúródik a nekromanta vállába a szellemen keresztülsuhanva, ám annak ujjai elérik a lány torkát, amire fullasztó hideg szorítás árasztja el. Eiryn küzd az erejéért, és megpróbál egy Árnytőrt a kezébe idézni, hogy aztán azzal kétségbeesetten a kísértet felé sújtson. Lehet, hogy hasztalan próbálkozás, de hát nem kérheti senki egy fuldoklótól, hogy ne próbáljon meg küzdeni az életéért. A kísértet anyagába ráadásul meglepő módon belevág az árnytőr, amitől a lányt elengedve hátrarebben. Eiryn nagy, görcsös kortyokban szívja a levegőt, próbálja minél gyorsabban összeszedni magát. Amint ez sikerül, felpislog a nekromanci irányába, aki - fegyver híján - csak fenyegetően vicsorogva tovább szorongatja az összetekert lapot. Mivel a lap meg a kántálás nem túl bizalomgerjesztő, Ery úgy dönt, még mindig a neci az elsődleges célpont. Aktiválja a Koncentráció nyakékét, majd az utolsó dobótőrét Árnyborítással és Éjszilánkokkal felturbózva a vicsori mellkasa felé dobja. Bár a tőr a neci kulcscsontja alá fúródik, az csak felordít, nem hal meg, ráadásul a szellem benyúl Eiryn mellkasába és a szíve köré fonja az ujjait. Szerencsére gazdája kínlódására reflexesen visszahátrál hozzá védeni, így a lány megússza a szívbemarkoló élményt egy pillanatnyi komolyabb szédüléssel. Gyorsan összekapja magát, és kihasználja az alkalmat, hogy a nekro jobban el van foglalva az elvérzéssel, mint vele, és teljes sebességgel felé indul. Amint eléri a kettejük közt lebegő kísértetet, felé vág az Árnytőrrel, átlósan végighasítva a bal kulcscsontjától a jobb csípőcsontjáig. Ahogy a mágikus penge belé hatol, a kísértet tovább hátrál a gazdája mellé. Ami a lányt illeti, továbbmegy előre, ezúttal már a neci nyakára célozva a tőrrel. Sajnos a nyomorult nekronak még mindig van annyi ereje, hogy botladozva elhajoljon a támadás elől, a szellem pedig ismét kinyújtja karomként begörbített ujjait. Mivel a vámpír nem szeretné, ha a szellemmel újból közeli kapcsolatot kéne ápolnia, hátralép egyet és az élőhalott keze felé suhint. Az visszarántja az ujjait, majd sietve a lány csuklójára kulcsolja az ujjait. Eiryn rémülten veszi tudomásul, hogy a keze vészes gyorsasággal, fájdalmasan zsibbadni kezd. Eltünteti az Árnytőrt, majd a másik kezébe idéz egyet, amit azonnal a szellem csuklójába vág, így metakommunikálva le az egyszerű kérést, miszerint engedjék már el a francba! A szellem - úriember lévén - enged a rábeszélésnek, keze esetlenül, ektoplazma-cafatokban lóg az oldalánál. Eiryn megpróbálja kikerülni, hogy egyenesen a necit támadhassa, és hogy a szellem át is engedje, gyomorszáj magasságban egy vízszintes vágást indít felé. A tőr eltalálja és felhasítja az élőholtat, amitől darabokra szakad és - végre - eltűnik. A nekromanci átlép kiskedvence hűlt helyén, és teljes erejéből, telitalppal gyomron rúgja a lányt. Bár a páncél miatt jobbára semmit sem érez belőle, Eiryn hátratántorodik a rúgás erejétől, de aztán vicsorogva a neci felé veti magát. Már kezdi nagyon, nagyon idegesíteni! Ráadásul a nyomorultja megpróbál az arca felé sújtani, és kis híján el is találja! De mivel ezzel kartávolságon belülre ért, a lány kissé elfordul, a nekro hóna alá nyúl, majd átborítja előzőleg kinyújtott lábán. Ennek eredményeképp mindketten a földre kerülnek: a neci a porban hasal, Eiryn pedig fölötte. Nem habozik egy pillanatig sem, amikor átvágja a rohadt dög torkát. Egy pár másodpercig lihegve próbálja visszanyerni a nyugalmát. Mi tagadás, kezdi megérteni a Nagy Vadászat jelentőségét: Nebelwaldra tényleg ráfér egy nagytakarítás. Ekkor tűnik fel neki, hogy a gyönyörű, illatos vér csak úgy ömlik ki a földre. Mivel elég sok manát veszített, meg egyébként is gyűlöli a pazarlást, szinte gyengéden ráhajol a hulla nyakára. Felnyög a gyönyörtől, ahogy a még forró vér lecsurog a torkán, és most végre nem kell visszafognia magát: ihat, amennyit csak akar, nem kell az emberek félelmétől vagy megvetésétől tartania. Amikor már nem fér több belé, üdvözült mosollyal áll fel a néhai nekro mellől, és elindul visszafele. Hamarosan már újra Nebelwald árnyai és világító gombái közt lépked, remélhetőleg ezúttal Elatha irányába.

Nyugat. Tenger. Só és dögszag. Eiryn hitetlenkedve néz körül. Valami egészen rejtélyes okból idekeveredett, méghozzá egészen Nebelwaldból. Valahol a déli részen lehet, mert a távolban már a Schattenschild vonulatai húzódnak. Mivel nem tudja, hogy merre is kéne mennie, a vámpír egész egyszerűen elindul az orra után, hiszen mégsem ácsoroghat egy helyben az örökkévalóságig. A parton sétálva megbabonázva figyeli a tengert. Még sosem járt itt azelőtt, és ez a rengeteg víz lenyűgözi. Ahogy a hullámokon megcsillanó fényt csodálja, hirtelen egy sodródó hordóra lesz figyelmes. Eiryn nem tud megálljt parancsolni magának: odaszalad a parton, és megpróbálja kihúzni a régi fahordót. Ugyan ehhez bele kell gázolnia a vízbe, de egyáltalán nem bánja. Kisebb-nagyobb küszködéssel, de sikerül kihúznia a hordót, ám amikor teljesen ki akarja emelni a vízből, rá kell jönnie, hogy borzalmasan nehéz. Eiryn homlokráncolva mered az íves dongákra. Ő igenis tudni akarja, hogy mi van odabent. Lehet, hogy egy halom arany, amit beolvaszthat! Némi töprengés után előveszi a tőrét, és megpróbálja felfeszegetni vele a hordó tetejét. Ahogy azonban a pengét beledöfi a fába, odabentről egy nagy csattanás hallatszik. Ez már nem olyan vicces, mint az eddigi kincskeresős játék. Eiryn óvatosan hátrál egy lépést. Lehet, hogy valami élőlény van odabent?
- Öhm... Hahó? - próbálkozik. Természetesen a hordó nem válaszol. Eiryn belerúg, aztán hátraugrik. Ismét nagyot csattan a dolog, valami határozottan megütötte belülről. Feldől, és lesz rajta egy repedés, ahonnét fekete füst szivárog. Lehet, hogy Eiryn kíváncsi, de nem szuicid. Ez az egész kezd kissé veszélyes lenni, így szépen lassan kihátrál a vízből, végig szemmel tartva a hordót. A résből szivárgó füst egy lokális felhővé áll össze, és a fekete füstöt felváltja a halványan fluoreszkáló lila.
~ Oké. Futás. ~
Miután biztonságos távolságba jut egy fa mögé, onnét figyeli, amint a felhő felölti végleges méretét. Fogalma sincs mi ez, de nem mozdul, légnemű, a közepe lila a külseje meg fekete. Bár nem tűnik élőnek, valamiért még is egyben marad. Eiryn óvatosan figyel a fa mögül, és csak a biztonság kedvéért Árnyborítást idéz a tőrére... A felhő elkezd lassan sodródni a fa irányába. Ami a lányt illeti, ő meg a távolságot tartva lassan hátrálni kezd. Valahogy még is úgy tűnik, a fura köd hogy egyre közelebb ér. És olyan, mintha...
~ ...suttogna? Ha már suttog, akkor nem akar bántani, ugye?! Na persze, én meg gyümölcslevet iszom vér helyett... ~
Mindenesetre ha már így alakult, megáll. Nem úgy tűnik, hogy el tudna futni az izé elől.
- Jó napot...? - próbálkozik újra a kommunikációval. A felhő nyelve talán arra emlékeztet leginkább, amit legutoljára egy forgalmas kocsmában hallott zárás előtt egy tündétől. Minden esetre egy szót sem tud kivenni. Ahogy közelít a füst, egyre erősödik a suttogás. Már csak néhány méterre lehet. Eiryn, bár kissé bizonytalan a döntés helyességét illetően, bevárja a jelenést.
- Elnézést, nem beszélek angolul - próbálkozik tovább a kapcsolatteremtéssel. A suttogások már beszéd hangerejűek, és bizony nagyon úgy tűnik, hogy ez mégsem angol. A nefilimek beszédéhez hasonló inkább, de az sem egészen ilyen. A felhő ebben a pillanatban beéri, teljesen körbeburkolja az anyagával, de nem a lány nem érez semmi változást. Ez a helyzet azért annyira nem teszik neki, így meglóbálja a feketeacélozott tőrét magam előtt, megpróbálván elhessegetni az izét. Ez nem bizonyul hatásosnak, és néhány lélegzetvétel után bizony rá kell hogy jöjjön, hogy ez a valami nem levegő. Eiryn bepánikol, és vakon elkezd tántorogni valamerre, lehetőleg kifelé a felhőből, de mire ez sikerülne, már túl késő. Mikor (ki tudja, mennyi idő után) magához tér, egy hideg kőpadlón ébred, aminek szabályos négyzetekre vágott lapjai látszólag minden irányban a végtelenbe nyúlnak, fölötted pedig az éjszakai égbolthoz hasonló szintén végtelen látvány fogadja. Ami azért egy kissé sokkoló látvány. Eiryn magához szorítja a régi bölcsőjének kifakult, vérszín rongydarabját, aztán megpróbál felkecmeregni. Ahogy használja a tárgyat, egy pillanatra bevillan a ligetes partvidék képe. Ez épp egy pillanatig tart csak viszont, utána visszakerül ismét a végtelen síkra, ahol mintha lebegő sziklákat pillantana meg a csillagok tengere között. Megpróbálja a fejében tartani a part képét, és  azon gondolkozik, hogy vajon hány lépésre van a tengertől, és hányra a lebegő szikláktól. Ha vélhetőleg nem fog egyenesen belesétálni a hullámsírba, a sziklák felé veszi az irányt, mert jobb ötlete nincs. Hirtelen valami elsuhan fölötte. Nem tudja egész pontosan, hogy mi is az, hiszen látni konkrétan nem sikerül, de méretre elég nagy lehet. A lány felkapja a fejét, és automatikusan a dobótőreiért nyúl. Ismét hallja a suhanást, és most látja is, amint valami villámgyorsan egyik sziklától a másikig röppen, de az alakját nem tudja kivenni. Jól tippelte, körülbelül akkora, mint ő maga. Viszont irgalmatlanul gyors... Eiryn aktiválja a Koncentráció Nyakékét, hátha az ékszer által kiélesített érzékeivel már képes lesz észlelni a lényt. És valóban: a bűbáj, no meg az, hogy már tudja, honnan várja a mozgást, megteszi a hatását, jól meg tudja figyelni: Egy nagy termetű, sárkánygyíkra emlékeztető teremtmény, aminek a bőre inkább az angolnáéhoz hasonlít, és nem pikkelyes. A feje a halászok által ritka csemegeként árult tintahalra emlékeztet, és szerte rajta világító pontok vannak, nyilván ezét tud olyan jól rejtőzködni a csillagos ég alatt. A szárnyai a mellső és hátsó lábai között feszülnek, és hosszú, tüskés farka van. Mivel egyelőre konkrét kárt még nem tett benne a bestia, Eiryn nem támadja meg azonnal, csak nagyon odafigyel rá, és a keze ügyében tart egy dobótőrt. És milyen jól teszi! A szörny ugyanis újra felé lendül, mire Eiryn a bal szárnyra célozva útjára küldi a dobótőrt. A penge nyílegyenesen repül, és el is találja a sárkányt, ami megbillen, majd a kőpadlóba vágódik. Ezután még bukfencezik néhányat, de végül kiegyenesedik, és távolról figyel. Meglepő módon suttog, ugyanúgy, mint a felhő.
~ Okéééé..... ~
Eiryn mindkét kezét felemeli, mutatva, hogy nincs nála (most) fegyver, de ha a lény újra megindulna, készen áll rá, hogy elugorjon. Ez az egész vagy egy, a kommunikáció hiányából adódó félreértés, vagy egy hallucináció, amit a köd okozott. Remélhetőleg. A dolognak viszont nincs kedve beszélgetni, elkezd közeledni, méghozzá igen sebesen, a föld közelébe lapulva. Eiryn ezt már sajnos kénytelen ártó szándéknak értelmezni, úgyhogy előkap még egy dobótőrt, és az izé szemét veszi célba. Mármint... Az egyiket a sok közül, mert van neki vagy hat. A tőr meglepő pontossággal beleáll, mire az izé felágaskodik és éktelen hangon visítani kezd. A lány velejéig hatol, és belefájdul a feje. Eiryn összegörnyed a hirtelen jött embertelen hangtól, olyan, mintha belülről karistolnák a dobhártyáját. Lehetőleg hamar igyekszik azonban összeszedni magát, és mivel a sárkánygyík még mindig felegyenesedett pozitúrában van, a mellkasára céloz egy Árnyborítással spékelt dobótőrrel. A penge nem hogy eltalálja, de keresztülviszi a valamit, és a sebből koromfekete lé ömlik a kövekre, ami villámgyorsan lila füstté párolog, vékony jégréteget hagyva a köveken. Az izé eltántorodik, de nem úgy tűik, mintha komoly kár lenne benne, ugyanis megint a vámpír felé mozdul, most már határozottan dühösen. A lány gyorsan Alkalmaz egy Feltépést, és megpróbál a másik szárnyába is beleállítani egy dobótőrt. Már az is jó, ha le tudja lassítani a mozgását. Bár a másik szárnyából is sikerül kitépnie egy darabot, a feltépése haszontalannak bizonyul: Úgy tűnik nem maradtak rajta sebek, de a darabjai hiányoznak.
~ Na, pocsékba ment varázserő... Marad az "a nagy anyagveszteségtől előbb-utóbb csak feldobja a talpát" taktika. Remek... ~ gondolja Eiryn. De ha a fizikai támadások nem hatásosak, lehet, hogy a mágiát nem szereti. Létrehoz egy Árnytőrt, azt hajítja a bestia felé, lehetőleg úgy, hogy átmenjen a testén. Sikerül, és ettől megtántorodik. Mivel elég közel volt, valamennyi a véréből a lány utazóruhájára csapódik, ami keményre is fagy azonnal. Határozottan veszélyes a cucc.
~ Bezzeg rá nem fagy ki a vér, mi?! ~
A vámpír lerántja magáról az utazóköpenyt, egyik kezében azt, a másikban pedig a déracél tőrét szorongatja. Ha az izé elég közel ér, zavarásként megpróbálja a fejére/szemeire dobni a köpenyt, és oldalra ugorva mélyen beleágyazni a tőrt a vállízületébe. A manőver pompásan sikerül, rá is kell dobni a köpenyt, és ahogy megszúrja, egy kicsit ráfagy a kezére is. Egyelőre nem fáj, és nem is komoly a dolog, viszont a dolog mozgása határozottan lassult.
~ Most nem állhatok meg. ~
Amíg a szörny a köpennyel és a tőrrel van elfoglalva, Eiryn megpróbál mögé kerülni, és ráugrani a hátára, remélhetőleg a bal kezében tartott kést a gerincébe döfni, a nyaka tövébe. Ha még ettől sem halna meg, remélhetőleg a fagyasztó vére elég jól a hátához szögezi majd a bal oldalát, így nem fog leesni róla, és megharapni sem tudja majd. Erre azonban végül nincs szükség, ugyanis - bár a vér merevre fagyasztja a kezét, benne a tőrrel - sikerül lefejezni a bestiát. A lény elfolyik, füstté válik, a kővilág elkezd leomlani, és a semmi - ugyanis a kő alatt is az van, ami fölötte - elkezd vészesen közeledni a lány felé . Eiryn szorosan becsukja a szemét.
~ Ez csak egy hallucináció. A parton állok. Ez nem történik meg valójában. Ez csa egy hallucináció. A parton állok. Ez nem történik meg valójában. ~
Megpróbálja behajlítani a lábát, mintha guggolna, és a jó kezét a talpa mellé teszi. Éreznie kell a homokot. Mert ez csak egy hallucináció... Ugyan a talaj egyelőre kőnek tűnik, de legalább van, tehát nem tud zuhanni. Kitartja a pozíciót. Az illúzió hirtelen szétomlik, és Eiryn valóban a parton áll. A füst még ott gomolyog fölötte, de hamar egy kis, lila-fekete kristályba tömörül, és leesik mellé. Eiryn számba veszi a dolgokat. A fagyás ott van a karján, és a tőrei is a földön hevernek. A lány sóhajt egyet. Ha tényleg lefagyott, akkor az illúzió egy részének legalább valóságosnak kellett lennie. Mindenesetre szépen összeszedi a felszerelését, és az egyik tőr markolatával feltöri a karját borító jeget, miközben végig szemmel tartja a kavicsot kristályt. A kő marad úgy, ahogy van, és a fagyással sincs nehéz dolga: a part menti napsütésben hamar megolvadt a jég. Legalább ennyi haszna van az átok tűzgolyónak. Mihelyst mindene megvan, Eiryn nagyon sürgősen lelép. Esze ágában sincs tovább piszkálni a követ, elég volt neki az életveszélyből mára, köszöni szépen...

Újra Nebelwald. Ahogy Eiryn továbbhalad mélyre az erdőben, furcsa jelenet szemtanúja lesz egy tisztásra érve: egy csuklyát viselő férfi áll ott, egyik kezében buzogánnyal, másikban karddal. Éppen egy kísértetet gyilkol meg, s az egész mező tele van élőholtak maradványaival. Eiryn Megtorpan, aztán megpróbál csendesen elhátrálni. Nem akar részt venni a Nagy Vadászaton, és udvariatlanság elvenni másvalaki prédáját. A csuklyás alak megköszörüli a torkát, majd pár pillanat múlva a lány érzi, hogy őt figyeli, pedig nem fordul felé egy kicsit sem. Erős, férfias hangon szólal meg, meglepően kedvesen.
- A Nagy Vadászat mindenkié, de valaki préda, valaki pedig vadász.
Ery megáll.
- Én nem élek a lehetőséggel. Nem kenyerem az erőszak - válaszolja, bár a férfi szóhasználata egy kissé különös.
- Mind ebben hitegetjük magunkat, szavak mögé rejtőzünk, s békét hirdetünk... Én gyilkos vagyok, de hazug nem. Megölöm a bűnöst, ám a tiszta lelket nem bántom.
A férfi megfordul, magas és jóképű, arcát takaró lepel alól pedig szalmaszín haj bomlik vállára, mosolya rikítóan szép.
- Te melyik vagy?
Eiryn elkomorul. Átkosként és fattyúként már az is bűn, hogy létezik.
- Én meg hazug vagyok, mert a szavaim erősebbek a karomnál - válaszolja végül - És ki az, aki bűnösnek tartaná magát?
Lehet, hogy nem a legbölcsebb válasz, de a férfi furcsa szavai teljesen kibillentették a lelki egyensúlyából
- Senki... De azért vagyok én, hogy ezt eldönthessem. Az élőholtaknál könnyebb ezt eldönteni, míg az embereknél... Vámpíroknál nehezebb.
A férfi a csuklyát leveszi a fejéről, gyönyörű kék szemei vannak, arcélei szemrevalóak.
- Tudod, hogy kivagyok, Eiryn? Én tudom, hogy ki vagy te, s érzem benned a gonoszt. Láttam, hogy mit tettél a kocsmákban, tudom, hogy miként éled az életed.
Eiryn összezavarodva félrebiccenti a fejét. Mit tett a kocsmákban? És hogy jön ide ez a bosszantóan tökéletes idióta, hogy Istent játszva ítéletet hirdessen? És...
- Honnan tudja, hogy ki vagyok? És ki maga?
A férfi elmosolyodik, majd a magasba emeli a kardját, lerázva róla a vért.
- Mardór vagyok, Eiryn, Veronia örzője, a Sárkányok első lovagja, a fél-démon... És a veszted.
A férfi elindul feléd, lassú és kimért léptekkel, a buzogányt átvetve a vállán. Eiryn ezzel szemben Ködöt generál, majd amilyen halkan csak tud, jobbra, és kicsit előrefelé oson. Terv szerint szépen kikerüli Mardórt a fenébe.
Mardór megtorpan a sűrű ködben, majd hangosan kacagni kezd, formája lassan eltűnik szemeid elől.
~ Francba! ~
Szar dolog, amikor a dolgok visszafelé sülnek el. Ery megáll, és a fülét hegyezi. Nem mer elindulni, nehogy valami alattomos ágacska elroppanjon alatta, de a tőréért nyúl. Mivel nem hall semmit, aktiválja a Koncentráció Nyakékét. És milyen jól teszi! Hirtelen meghallja, hogy valaki lélegzik mögötte, halkan, kimértem. A vámpír megpördül, kb. fejmagasságban vágva egyet a tőrrel visszakézből, és azzal a lendülettel hátra is ugrik. Minél nagyobbat. És reménykedik benne, hogy nem fog hanyatt vágódni valami tönkben. A férfi csak kacag, buzogányát kitéve megakasztva a tőrt.
- Jó kedvemben találtál.
Azzal leejti a kardot a kezéből, majd megindul a lány felé, a buzogányt nekilendítve.
- Nem fogom használni mindkét fegyverem.
- Milyen kegyes - jegyzi meg Ery nagyon-nagyon ironikusan, miközben hátraugrik a rohadt buzogány elől. Ám ahogy a lábai földet érnek, azt tapasztalja, hogy Mardór szabad kezében egy éjfekete lándzsa manifesztálódik, amit felé dob.
- Azt nem mondtam, hogy nem varázsolok majd.
Ery megpróbál elhajolni a lándzsa elől, ami elsuhan mellette, aztán előkap egy dobótőrt, és Mardór mellkasa felé hajítja, biztos ami biztos alapon egy kis Árnyborítással megspékelve. Az keményen kondul, majd beleáll a démon páncéljába.
- Erre nem számítottam... - Szólal meg, s leveti magáról a köpenyt. A testét vörösbe festett kőkemény páncél borítja, melyet helyenként sárkánymotívumok diszítenek. Kihúzza a tőrt, ami felfedi, hogy a seb vézik a testén egy kissé.
- Én meg arra nem számítottam, hogy belefutok egy féldémon - első lovag - önjelölt világ őrére, aki meg akar ölni. Az élet tele van meglepetésekkel, nem igaz? - kérdezi a lány, miközben felcsapja a Mindentlátás Szemüvegét. Szinte az ember egészéből masszív mágia árad, nem kivétel a páncélja sem. Helyenként fel tud ugyan fedezni kisebb gyengébb részeket, de rá kell jönnie, hogy nagyon jó minőségű páncélról van szó.
- Ne aggódj, több meglepetés nem fog érni az életedben.
Mardór meglódul feléd, izmos teste úgy mozog, mintha nem lenne rajta páncél. Ahogy melléd ér, lecsap a buzogánnyal, egy oldalas mozdulattal megcélozva a lányt.
~ Ez nem igazság! Erős, képzett, őrült, jóképű, ÉS még a felszerelése is nagyon jó minőségű?!?! ~
Amikor a buzogány meglendül, Ery lebukik előle, és teljes testsúlyával Mardór oldalának veti magát. A férfi egy kicsit meginog a mozdulatra, de el nem dől, inkább csak egyensúlyát veszti. Megpróbálja továbbá kicsit félrelökni a lányt, hogy ne legyen annyira közel, nem ideális neki ez a távolság.
- Értem, hogy vonzó vagyok, de kérem...
Mielőtt még nagyon messzire kerülne, Eiryn átrakja az Árnyborítást a kezében lévő tőrre, Éjszilánkokat idéz köré, és megpróbálja a páncél olyan részébe vágni, ahol van egy kis gyengeség. Aztán Mardór mozdulatának köszönhetően egy kissé arrébb tántorodik. Bár az éjszilánkok becsapódnak, a vámpír nem tudja érzékelni igazán, hogy okozott-e sebzést: a vér szagát eddig is érezte, s ez nem változott egy picit sem. Mardór kihúzza magát, majd a lányra mutat.
- Hadd mutassam meg neked, hogy mit jelent az én cipőmben lenni.
Eiryn hirtelen úgy érzi, hogy most nem csak érzi a gondolatait, hanem egyenesen a fejében áskál. Fájdalom lesz úrrá rajta pár pillanatra, s emlékképek villannak fel benne arról, hogy milyen volt, mikor az apja kirakta, milyen volt megtudni, hogy fattyú... Sötét emlékek mélységiekről, félelem, hasonlók.
- Tehát fattyú vagy...
Ery a fejéhez kap, ahogy Mardór az emlékei közé mászik. Irgalmatlan erőfeszítéssel mosolyra húzza az ajkát.
- Valahogy úgy...
Azzal egy dobótőrt küld a féldémon bosszantóan csinos fejecskéje felé, Éjszilánkokkal együtt. A démon egy kicsit előrébb hajol, s elrepül a feje mellett a tőr, ellenben az éjszilánkok eltalálják, s a vér patakozni kezd a fejéről. Szabad kezével a táskájába nyúl, s egy főzetet vesz elő, miközben lassú, kimért lépésekkel elindul Eiryn felé. Azért az nem kis elégtételt jelent a lánynak, hogy sikerült összepiszkítani a nyomorult szőke tincseit. A főzet viszont kifejezetten nagyon nem jó jel, a fene sem tudja, mi van benne, de biztos, hogy nem Ery jóllétét fogja elősegíteni. Újabb Éjszilánkos dobótőrt enged útjára. Ezúttal Mardór kezére céloz, és próbálja megjósolni, vajon merre rántja majd el a támadás elől. Elkeseredett ötlet? Igen. Okos? Nem igazán. Van jobb? Nincs. A férfi megemeli a kezét, s megrántja az italt. A tőr végigszalad a mellkasán, s beleáll abba, további lövésekkel indukálva vérzést benne, de ahogy megissza az italt, hirtelen az eláll, vagy legalábbis csökken, a sebek kezdenek összehúzódni.
- Ezt azért még én is pofátlanságnak találom egy picit, ne aggódj, egyenlítek.
Eldobja a buzogányát is, majd kitépi magából a tőrt, s teljes erejével megiramodik a vámpír felé. Mielőtt még teljesen bezáródnának a sebek, Ery alkalmaz egy Feltépést, de sajnos a rohanó, páncélos őrültek megállítására épp nem jut eszébe semmilyen képesség sem. De legalább nem buzogány van nála, nem igaz?? Ery megvárja, hogy Mardór közel érjen, aztán egész egyszerűen a lába elé veti magát, az alkarvédőjével óvva a fejét. Csak remélni tudja, hogy a féldémon annak rendje és módja szerint átesik rajta. De nem. Sőt, mi több, irgalmatlant rúg belé. Eiryn hátraesik, és látja, hogy ellenfele újabb rúgáshoz készülődik. Megpróbálja viszonozni a szívességet: Mardór felé fordul, és lendületből a bal térde felé rúg. Végül mindkettejük lába betalál: a démon keményen tomporon rúgja a lányt, aztán hatalmasat esik, ahogy ő is kibillen az egyensúlyából. Eiryn nyögve próbálja összeszedni magát, és lehetőleg még Mardór előtt felállni, bár amilyen állapotban van, ez nem biztos, hogy menni fog. Ugyan a páncélja valószínűleg megvédte a törésektől, érzésre jó pár zúzódást összeszedett. Mire felkászálódik, Mardór is áll, s porolgatja magát, mintha órák óta várna. Valószínűleg semmivel se volt gyorsabb, de fontos az imázsa. Nem várakozik, azonnal támad, egy gyors és mély jobbhoroggal. Ery blokkolásként keresztezi maga előtt a két kezét, és az elöl lévőbe megpróbál még időben egy Árnytőrt idézni, fordított állásban, mint egy harmadik, éles védelmi vonalat. A Démon támad, majd megüti a pengét, de meglepően gyengén, nem igazán mozdít meg semmit, s nem is fáj. Vigyort látszik az arcán, mintha képes lenne olvasni a lány gondolatait. Nem tesz további dolgot, csak vigyorog.
~ Nem baj, legalább fájni nem fájt ~ fut át Eiryn fején a gondolat, de több időt nem is szentel ennek az egésznek. Azonnal Mardór felé vág, félkörívesen, arcmagasságban, miközben Éjszilánkokat idéz a fegyver köré. Közben a bal kezével előveszi a másik tőrét, és védekezően maga előtt tartja.
- Nekem sem. - Válaszol a féldémon olyan hangnemben, mintha csak egy nagy titkot beszélne a legjobb barátjával. Ahogy a lány megtámadja, kezét kitartja a tőr magasságában, s annak útjába teszi azt. Kondulva akad a páncélon a fegyver, ám ahogy átcsúszik mellette, felvágja arcának oldalát, s az éjszilnákok is további vért idéznek. A férfi arca lassan merő vérzés, az az egy szerencséje van, hogy nem az orrába-szemébe folyik, hanem ennél jobb helyeken vannak a sebek. Szabad kezével megpróbálja megütni a lányt, s át is tudja ütni a védelmét, ami azért mégis megfogja egy kicsit, s emiatt csak vállon tudja találni acélos öklével. Eiryn nem engedi, hogy zavarja a gondolatolvasósdi. Teljesen kiüríti a fejét, próbál csak és kizárólag a harcra koncentrálni. És a vérre. Engedi, hogy a vér illata betöltse a fejét, hogy előtörjön belőle az a mély sóvárgás, amit a vörös cseppek láttán érez. Ez segít. Kisöpri a zavaró gondolatokat a fejéből. Ajka felhúzódik, szemfogait kivillantva támad újra. A válla a támadástól kicsit hátrarándul, de nem érdekli. Az Árnytőrön fogást vált, oldalról a féldémon halántéka felé célozva, míg a bal kezében tartott tőrt Árnyborítja, és megpróbálja egy gyengébb pontba döfni. Egyszerre két kézzel nehéz harcolni, pláne ha a vámpír nem tanulta külön ezt a stílust . A démon egy pillanatra hátrébb dől, a tőr elvéti a halántékát, az azon oldalon lévő karjával pedig kemény ütést mér ismét a lány vállára. Az árnyborított fegyver viszont meglepetésként éri, s ahogy belefúródik az oldalába, felordít a fájdalomtól. Most először sikerült egy kellően mély sebet okozni, ez tényleg eltalálta rendesen, s akadályozni fogja a mozgásban.
- ÉRZEM, HOGY SZOMJAZOL A VÉRÉRT, TE BŰNÖS FATTYÚ!
Mivel sajnos a két fegyver inkább akadályozza, mint segíti, Ery eltünteti az Árnytőrt. Már csak azért is, mert a vállára mért ütés elég kemény volt. A dühöngésre farkasvigyort villant Mardórra.
- Vámpír vagyok - közli lekezelően, ahogy durván kirántja a féldémon oldalából a fegyverét, majd megpróbál oldalra táncolni. A férfi mérgeskedve méregeti az oldalát. Egyik kezébe Sötét dárdát ránt, s figyeli, hogy mire készül a lány.
- Tudom.
Eiryn megvillant egy apró, diadalmas mosolyt. Aztán megszidja magát, amiért hagyta, hogy elterelődjön a figyelme a vér illatáról. Újra a harcra kezd koncentrálni. Jobb kezével előhúz egy dobótőrt, Éjszilánkokat idéz köré, majd Mardórhoz vágja, a szemére célozva. Ha nem is találja el, néhány éjszilánk remélhetőleg még beleáll, és előbb-utóbb csak elvérzik a nyomorult, nem? Mindeközben persze igyekszik szemmel tartani a dárdát is... A démon diadalittasan vigyorodik el, majd széttárja kezeit, s hirtelen egy mágiapajzsot idéz maga köré, mely ugyan a dobótőrt nem fogja meg, de az éjszilánkokat igen. Pökhendi módon éppen csak egy keveset mozdul, s a tőr úgy repül el mellette, hogy alig sebzi fel arcának oldalát... Valamiért Eiryn úgy érzi, hogy könnyeden ki tudott volna térni egyébként, de minden áldott lehetőséget kihasznál arra, hogy valahogy tromfoljon rá. Mardór megindul, a sötétdárdát a kezében tartva.
- Azt hiszem ideje befejezni, nem?
~ Hát, ez nem jött be. Hogy dögölne már ketté ez az idegesítő, visszataszítóan pökhendi, hiú, gyáva marharépa! ~
A befejezés gondolatára elmosolyodik, bár tart tőle, hogy Mardór kissé máshogy képzeli el a dolgot, mint ő.
- Aha. Ha ez azt jelenti, hogy abbahagyjuk ezt az értelmetlen csetepatét, és mindketten elsétálunk dolgunkra.
Azzal újra Ködöt idéz maguk köré. Ezúttal remélhetőleg a Mardórból áradó vérszag elég lesz ahhoz, hogy elkerülje a féldémont. Vagy ha az sem, a szemüvegén át úgyis karácsonyfaként világít az egész figura, az csak fel fog tűnni.
- Marharépa?! HOGY MERÉSZELED, TE... TE... VÉRSZÍVÓ TEHÉNKARALÁBÉ!
Először a harc során a férfi tényleg ideges lesz, majd a csillogó fényessége teljesen eltűnik a semmibe. Eiryn hirtelen csak a hátramaradt vérszagot érzi.
- Majd ha halott vagy, akkor sétálok el. - Szól a hang valahonnét. A visszavágás - no meg a férfi arckifejezése - annyira mulatságos, hogy szorult helyzete ellenére Eiryn hangosan felkacag. Hát igen, ő megmondta: neki a szavak az igazi fegyverei.
- Micsoda elmés riposzt, Szamárkóró uraság! - csúfolódik, majd minden eltűnik a ködben. A kedves válsz ellenére megpróbál arrébb jutni, ám ekkor hirtelen megérzi maga mögött a vér illatát. Nem gondolkodik, azonnal kipördül jobbra, miközben vakon a férfi felé döf a bal kezében szorongatott tőrével.
- EZ DEDÓS DOLOG! - Hallja még Mardór hangját, majd menten meg is jelenik mögötte. A tőr keményen csúszik bele a férfi testébe, s bár nem tudja elnyesni a nyakát konkrétan, végül a kulcscsonthoz közel szúrod lefele, szinte tövig. Mindeközben neki is sikerült megsebeznie a lányt, s a dárdával valahol medencecsont környékén sebzi meg, egész mélyen. Eiryn nem tudja, hogy mit is talál el vele, mit nem, de leginkább úgy érzi, hogy ott azonnal meghal.
- Ez... Nem lehet...
Nos, a vér az vér, főleg ha a vámpír lánya egy csomó mágiát használt már és a saját vérvesztesége amúgy is meggyengítette az akaraterejét. Ery él a felkínálkozó lehetőséggel, bár ez a döntés nem igazán tudatos a részéről: puszta ösztön vezeti, amikor a fogait Mardór nyakába mélyeszti.
- KOSZOS KURVA...! - Kiált fel Mardór fájdalmában, ahogy a vámpír belemar a nyakába. Bár em sikerült sokat fogyasztania, de Mardór vére nagyon erős mágia terén, így Eiryn egészen sokat tud vele tölteni. Hirtelen viszont égetni kezd a folyadék, s félre kell mozdulnia: Mardór teste pokoltűzbe burkolózva lángol fel.
- Nem vehetsz véget a szórakozásomnak, te rongy. Nem.
Ahogy a finom, meleg vér hirtelen égetni kezd, a lány azonnal hátrarándul, és kiköhögi az utolsó kortyot. Mi a fene történik? Ery teljes pánikban ugrik hátra, és az utolsó dobótőrét Árnyborítással Mardór felé hajítja. Azért a lángoló barom rövid kis szónoklata eléggé felpaprikázza.
- Szórakozás?! Ennyit a világmegváltó küldetésről, nem igaz, Herr Lovag? - olyan gúnyosan ejti ki a titulust, ahogy csak tudja. Végül a féldémon is csak egy, a hatalmától megrészegült idiótának bizonyult, aki a nála gyengébbek legyilkolásában lel örömöt. Undorító. És sajnos erős. A tőr nekivágódik a démonnak, belemélyed a nyakába - ám az csak kihúzza azt magából, zokszó nélkül. A láng egyre forróbban ég körülötte, s hirtelen a páncélja szépen lassan lehullik róla, szétégnek a szíjak és a merevítések rajta. Bal vállában viszont továbbra is ott van a tőr, amit a lány korábban beleállított. Lassan feltápászkodik, vérzése eláll, a forróság nemes egyszerűséggel kiégeti a korábbi sebeket.
- Ez a világ az enyém, én váltom meg a SAJÁT KÉPEMRE.
A férfi teste vörösben izzik, s egy pár pillanatra mellkasa felé húzza ölelve a fejét, amiből lassan, recsegő hangon két erős démonszarv bújik elő. Kormos nadrágja még valamennyire takarja alsó testtájait, ám immáron nincs rajta páncél... S a táskája is megsemmisült.
- Úgy tűnik mégis hazudtam neked... Gyilkos és hazug vagyok... De halott nem.
Ahogy a démon csak úgy, egyszerűen kihúzza a NYAKÁBÓL a tőrt, Eirynben bennszakad a levegő.
- Uram, irgalmazz! - suttogja, miközben úgy bámul Mardórra, mint nyúl a kígyó szájába. Az egyik útja során hallotta ezt a mondatot egy fogadós feleségétől, és most önkéntelenül szökkennek a szájára a szavak. Az csodás, hogy már nincs páncél az ellenfelén, de nem úgy tűnik, mintha nagyon meghatná, ha beleállítanak egy-két fegyvert. Valamiért a pillantása mégis újra meg újra visszatér a Mardór vállában lévő tőréhez, és végül - úgysincs vesztenivalója alapon - az Árnyborítást átrakja arra a fegyverre. Hátha a feketeacél belülről szét tudja szedni egy kicsit, mielőtt kiszedi magából. Azért reméli, hogy a fegyvernek nem lesz semmi baja. Nagyon szerette azt a tőrt... A démon rápillant, majd felordít dühében.
- SZENVEDJ!
Kezével Eirynre mutat, aki hirtelen úgy érzi, hogy az egész teste a tüzek legforróbbikában lángol. Érzed továbbá a tőr kényelmetlen tapintását, ahogy forrón nyomódik a vállába... Érzi a tőrt az oldalában, mindent érez, amit Mardór, s maga az égető fájdalom majd felemészti. A démon lassú, kimért léptekkel megindul felé, izmos teste körül sistereg a levegő, léptei pedig égetik a földet a talpa alatt. Eiryn sikoltva a földre rogy. Lehet, hogy Mardórnak ez a fájdalom csak egy kis kellemetlenség, de ő nincs hozzászokva az ilyesmihez.
~ Valaki! Valaki segítsen! Isten, most az egyszer! ~
Ujjai beleakadnak abba a vérszín rongydarabba, amit mindig magánál tart. Zokogva öleli magához, mert mást képtelen csinálni. Mert már biztos benne, hogy itt fog meghalni.
- Isten? Ő most nem hall téged, de én igen, s a meghosszabbított kezeként segítek neked.
Válaszol a férfi, majd megáll a lány előtt, ahogy az a rongydarabot szorítja. A fájdalom valahogy abbamarad, csakis a saját sebeit érzi. A démon nem mozdul felé, de még ilyen távolságból is érzi a forróságot, ami a testéből árad. Sötétdárdát idéz, de nem támad. Eiryn megkönnyebbülten felsóhajt, ahogy a fájdalom távozik. Bár a kín elmúlt, megviselte, és a saját sebesülései nem tűntek el csodálatos módon. Sajnos. Mindenesetre a rohadt démont valahogy el kéne oltani. Eiryn megacélozza magát, és Ködöt idéz, bár maga sem igazán hiszi, hogy a finom vízpermet el fogja tudni nyomni a pokoltüzet. De talán a hirtelen gőz egy kicsit elhomályosítja annyira a démon látását, hogy időt nyerjen, és felállva előhúzhassa a kését. A gőz szinte azonnal elpárolog, bár a köd ettől függetlenül még él, csak éppen nem Mardór közelében, ott gőzzé válik. A démon szánakozva figyel, ahogy a lány felemelkedik, s kihúzza a tőrödet, nem akadályoz benne.
~ Az élet él, és élni akar ~ gondolja Eiryn, és állja a démon lesajnáló pillantását.
~ Még téged is csak ez hajt. Mi hát a különbség? ~
Azzal Éjszilánkokat idéz a tőre köré, ami még mindig stabilan Mardór vállában csücsül.
- Az én életemnek van célja, a tied felesleges. - Válaszol a férfi a gondolataira, majd nem is bagózik az éjszilánkra, ahogy az felsérti testét, a tűz szinte azonnal kiégeti a kicsiny sebeket, megakadályozva a vérzést... Kivéve a tőrét, mely a vállában ül, az ott nem ég ki valamilyen furcsa okból.... Talán a Déracél teszi? A démon meglendíti a sötétdárdát, megcélozva a lány jobb vállát. Ery fel sem veszi a démon fecsegését. Igenis van célja az életének, de ezt nem egy útszéli őrülttel fogja megvitatni. Az ostoba vita helyett inkább valami megoldás után kutat. Amikor Mardór megcélozza a vállát, balra ugrik, előre, nem érdekli, hogy mintha elevenen égetnék meg. Bal kezével előrenyúl, és megpróbálja kitépni a tőrét a démon vállából, miközben a jobbjában tartott késsel döf egyet a lángoló alak felé.
- Vidd. - Szól, s engedi, hogy Eiryn kitépje a vállából a fegyvert. A seb sisteregve ég, de nem gyógyul be még azonnal, a tőr hatása úgy tűnik, hogy kicsit tovább tart mint a többi vágás. Viszont a jobb kezével nem tudja megdöfni, a démon lángolóan forró karja rákulcsolódik a kezére. Ordíthatnékja van, de az adrenalinnak hála kibírja.
- Látom minden lépésed, felesleges.
Ery felkiált fájdalmában, és ösztönösen Mardór mellkasa felé döf a frissen visszaszerzett tőrrel. Hogy miért épp a mellkasa? Mert az van előtte. A démon dühösen engedi el a kezét, majd egy óvatlan pillanatban eltűnik a semmibe. Eiryn érzi, ahogy parázslik a levegő körülötte, de nem találja, hogy hol van.
- Nem érted, igaz? MINDEN lépésed tudom előre... A legjobb az lenne, ha csak megölnéd magad. Bármit teszel, fel vagyok rá készülve. Ez a különbség köztem, egy fél-démon, s közted, egy alantas kis fattyú vámpír között.
Pillanatra nem érzi a jelenlétét, s a forróságot sem.
Nem érdekli, hogy nem sikerült megvágnia azt az idiótát, csak megkönnyebbülést érez, hogy végre elengedte a kezét.
- Nem. Ez a különbség egy beképzelt, gyáva, jellemtelen csaló és egy ékszerész között - bök vissza vigyorogva, bár inkább sírni lenne kedve. Amikor Mardór hirtelen eltűnik, Ery megmerevedik, és körbe-körbe pislog, hátha a démonból áradó mágia elárulja.
- Most a mágiámat próbálod érzékelni. - Szólal meg a férfi, majd utána mentem folytatja is.
- Most pedig azt, hogy honnan beszélek.
Nem reagál a démon szavaira, de amikor az orrát megcsapja a kénszag a háta mögül, azonnal elugrik balra, és hátradöf. Aztán behunyja a szemét, az úgyis csak becsapja, helyette mindenfélére gondol, ami épp eszébe jut: a nyaklánc, amit a múltkor készített, a fájdalom a csípőjében, egy régi dalocska, a vér bódító aromája, egy gyors és kecses kard, amint átszúrja Mardór mellkasát, miközben hallgat és szimatol, és minden azonnal megjelenik a fejében. Az ázott föld, egy kismadár, a saját ziháló lélegzete, a démon bűze... Mardór Eiryn legnagyobb meglepetésére nem tudja miként konstatálni a gondolatáradatot, s amikor hátradöf, könnyeden felvágja az oldalát. Ha mélyen nem is, de nagy területen. A démon csodálkozva méregeti a sebet, majd éktelen haragra gerjedve a lány jelenlegi tartózkodási helyére dobja a dárdát, majd nyomban utána megidéz egy pokoltűzből álló dárdát is. Hirtelen nem kommentál semmit...
~ Ez az ~ gondolja Eiryn egy pillanatra, közvetlenül egy régi ismerős vicces nevetése és egy fura kinézetű, göcsörtös fa képe között. Kinyitja a szemét, de egy művésznek nem kell a sötétség ahhoz, hogy elmerüljön egy álomvilágban. Félreugrik a dárda elől, majd tesz néhány tánclépést oldalra - mert éppen ez jutott az eszébe. Aztán konstatálja, hogy milyen szép az a fa Mardór mögött, és hogy a démon hangja milyen vicces volt, amikor a marharépás megjegyzés miatt dühöngött. Közben előreszökken, suhint egyet a tőrével, aztán kuncogva Mardór háta mögé szalad, mintha csak bújócskázna. Hinta-palinta, a friss szellő végigsimít a homlokán...
- HAGYD ABBA EZT A BOLONDSÁGOT! - Kiált rá a démon, majd ahogy suhint, s vág az irányába, a mellkasa egy mély sebbel lesz gazdagabb, ami pár pillanatig sűrű sötét vérrel csepeg, majd lassan elkezd begyógyulni.
- HAGY ABBA EZT AZ OSTOBASÁGOT!
A dárdát sebesen meglódítja, körkörösen támadva vele, mintha csak egy búgócsiga lenne
- Bolondság, boldogság, öröm és fájdalom - dúdolja Eiryn, miközben úgy lengeti a tőrét, mint egy karmester a pálcáját, majd az egyik suhintással (B-dúrban énekel a farkas a holdnak, a fenyőillat betölti a tisztást) egy Feltépést alkalmaz, aztán a körkörösen meglendített fegyverre nevetve hátraugrik.
~ Búgócsiga, csigabiga - fúj, utálom a meztelen csigákat - mi lenne, ha csiganyállal fényesítenék ki egy ékszert? A nemeskisasszonyok vajon észrevennék a különbséget? - Ó, azok az északi ruhaköltemények - Hoppá, a démonunk vérzik, fekete vért sír - a vér finom, meleg - meleg kályha a téli hidegben... ~
Jobbra sasszézik kettőt, hátralibben, majd előreugrik, és mintha csak kacérkodna vele, elsuhan Mardór mellett, végigsimítva a vállát. Csak épp az ujjai helyett a tőre pengéjével.
A feltépéstől ismét sűrű és kozmáló vér tör fel a démon testének több pontjából is, Mardór dühöngve kapja magát a tényen, hogy szinte semmit se tud kiolvasni belőle, mi több, pár pillanatra ő maga is dúdolja a bolond dallamot. Mozgása zavaró és érthetetlen számára, próbálja követni a tűztől lángoló dárdával, de nem nagyon megy neki, s ahogy elsuhan mellette, vállát mélyen felsérti.
- ELÉG LEGYEN!
A démon fegyverét a lány felé böki, egy kissé eltalálva, s felsértve a vállát, jelentős fájdalmat okozva, de vérzést nem, azonnal kiég a seb. Eiryn úgy érzi, rövidre kell zárnia a játékot, vagy a démon lehet, hogy megtanulja a trükköt, s kiszelektálja a szemetet a lényeges közül.
~ Ez fájt! De az rosszabb volt, amikor belém döfött, vagy amikor eltörtem a lábam még otthon. Legközelebb hozok sajtot, és megolvasztom a dárdája felett... ~
Érzi, hogy nem sokáig húzza már, így hirtelen egy keringőt kezd dúdolni, és pár gyors tánclépést tesz hátra, Mardór balja felé.
- Táncoljunk!
Azzal belép közvetlenül a férfi elé, remélhetőleg elkerülve a dárdát, és - szinte már formálisan udvarias arckifejezéssel - tövig a mellkasába döfi a tőrét.
- TE ROHADÉK... ! - Morog felé Mardór, majd ahogy dúdolja a dalt, hirtelen önkéntelenül ő is dúdolni kezdi. A kezéből kiesik a dárda, majd hirtelen ráfog jobbik kezével a lány vállára, lökve egyet rajta. A tapintása éget mint az eleven tűz... De ez nem akadályozza meg a vámpírt, s tőre tövig szúródik a mellkasában, ám sajnos nem találja el a szívét, mivel meglökte a cézás közben... De így is eléggé komoly a sérülés. Mardór baljával igyekszik megfogni a bal kezét, s már lépné is a keringő következő lépését, nem is foglalkozva vele, hogy a sűrűn folyó vér kiverődik a szája szélére. A fájdalom egy pillanatra megakasztja a lány dúdolását, de aztán folytatja, ahogy a táncot is. A bal kezét hagyja, hadd heverjen Mardórnál, míg jobbjával kirántja a tőrét a démon mellkasából, és újra lecsap... Ezúttal nyakra. Mardór nem ellenkezik, s táncol vele, ahogyan azt egy igazi fél-démon úriember tenné... Vére forrón patakzik szájából, s éha köhög, a tűzforró savként maró eleggyel tovább égetve a lányt... Bal kezét lassan alig érzi, maga sem tudja, hogy mennyi maradt belőle, de jobbjával kirántja a tőrt, s végül beledöfi a férfi torkába, aki még egy pár pillanatig táncol a ritmusra, majd összerogy, továbbra is szorítva a vámpír vállát és a kezét. Ery kicsit pánikolni kezd, amikor Mardór még halálában is szorítja, és a tőrével megpróbálja lefejtegetni a féldémont maráról, aki egyre forróbban és forróbban lángol. Mire végre megszabadul, elborzadva látja, hogy a karja szinte teljesen használhatatlanra égett. Fáradtan lihegve, fásult tekintettel áll a test felett, ami végül teljesen szétég, s csak egy marék szén marad utána, aminek a közepén egy méretes gyémánt van. Eiryn lerogy a földre, és óvatosan végigsimít a tökéletes drágakő felületén. Aztán elájul.

Eiryn aznap éjjel egy romos templomot talál, szép, íves, és minden bizonnyal a protestánsok gyújtották fel még a háború kitörésekor. A valaha volt rózsaablak egy része még megvan, nagyon szépen világít rajta keresztül a hold, de egyébként benőtték már a növények, és az omladozó tetőt is csak néhány hevenyészett oszlop tartja. Mivel az eső zuhog, ideális hely alkalmi menedéknek... A lány megbabonázva szemléli a templomot, ami még így, kifosztva és megégetve is méltóságot sugároz. Nem tud ellenállni a kísértésnek, belép a hajóba, és csodálattal szemléli a növények súlya alatt omladozó büszke falakat. Ekkor veszi észre, hogy nincs egyedül. Valami mozog, valami nagy és nehéz, és minden lépésénél látod a port szállingózni, ahogy a föld kicsit megremeg. Eiryn óvatosan előhúz egy dobótőrt, a déracél tőrét pedig a bal kezébe fogja, hogy szükség esetén elöl legyen. Nem kell sokat várnia. A romok között először a lilán derengő rúnákra lesz figyelmes, de nehéz lenne eltéveszteni a hozzájuk tartozó óriási testet. Hallott már ezekről a lényekről, ugyanis azt mondják a vámpírok fajtája gyártotta őket századokkal ezelőtt. Rendkívül veszélyes, és éppen ezért az alkotóelemei rendkívül értékesek. Ami előtte áll, nem más, mint egy gargoyle. Ery egy pillanatig mérlegeli az esélyeit, hiszen a váltó mindig jól jön, de aztán úgy dönt, hogy biztonságosabb lesz szép csendben eltűnni. A tekintetét a gargoyle-ra függeszti, és lassan hátrálni kezd... És a háta sima követ ér, pedig tisztán emlékszik, hogy az nem volt ott mögötte korábban... A vállán pedig már meg is látja azt a bizonyos lila derengést, és érzi, hogy a valami meg is mozdul. Megugrik, ahogy a háta követ érint, és megpördülve visszakézből hátrafele vág a bal kezével. A tőr végigkarcolja a gargoylet, de Ery érzi: csak a szerencsén múlt, hogy nem tört ketté. A bestia felé csap, amitől hátrarepül, és bár érzi hogy súlyosan nem sérült meg, azért nem is kellemes a dolog.
~ Ha élve hazajutok, hálaódát fogok zengeni a páncélkovácsomnak ~ fut át fején a gondolat, hiszen nem vitás, most is a nehézvért mentette csak meg. Ködöt idéz, és aktiválja a Koncentráció Nyakékét. Remélhetőleg a köd őt elrejti, míg a lilás rúnák felfedik majd a bestiák helyzetét, addig pedig lesz ideje kitalálni, hogy mivel lehet megsebezni egy kőszörnyet. Sűrű köd ereszkedik a templomra, igazán kísérteties, halloweeni hangulatot csinálva benne, már csak a töklámpás hiányzik meg pár gyertya, és kész is a tökéletes látvány. A világító rúnák valóban szépen látszanak, de a szörnyek vakon botorkálnak a ködben, így aki az előbb megütötte a lányt, az abba az irányba indul el, amerre repült... És egyszercsak elsikítja magát. Amikor Ery látja, hogy a gargoyle felé indul, halkan arrébb megy. Talán két-három métert sikerül is megtennie, amikor a bestia elsikoltja magát. Eiryn a füléhez kapja a kezét és összegörnyed, próbálja összeszedni magát. A feje majd' szétpattan, és az egyetlen, amit tenni képes, az a csöndes szenvedés. Szerencsére mivel sikerül némának maradnia, a sikoly nem segít nekik a keresésben, így szépen összetalálkoznak ott, ahol korábban állt a lány, de nem adják fel a dolgot. Amikor a fájdalom lassan kezd alábbhagyni, Eiryn tántorogva arrébbvonszolja magát. Kezével a falon támaszkodik, és igyekszik minél kevesebb zajt csapni. Amint biztosan áll a lábán, és esetleg gondolkodni is képes, felveszi a Mindentlátás Szemüvegét. Biztosan van valahol gyenge pontja ezeknek az izéknek!! A mágiafeltáró szemüveg úgy mutatja a lényeket, mintha vörös vérkeringés lenne bennük ami ragyog, meglehetősen impresszíven néz ki. De egyébként egy darab kőből vannak faragva, tehát nincsen rajtuk illesztés, de még rés sem. Masszív kő az egész, amit mágia mozgat. Ezen kívül csak a templom hevenyészettségét látja, de két kőszörny társaságában ez vajmi kevéssé érdekli. Elégedetlenül elhúzza a száját, remélte, hogy sikerül valami gyengeséget találnia. Veszettül töri a fejét. A rúnáknak biztosan van valami szerepük, ha azokat valahogy el tudná pusztítani, talán a gargoyle is megszűnne mozogni, vagy legalább lelassulna, vagy valami. De még mindig adott a probléma: hogyan sebezze meg a lényeket? Végül Árnyborítást rak a dobótőrére, és gondos célzás után a legközelebbi lila rúna felé hajítja. Aztán igyekszik nagyon halkan és nagyon gyorsan odébbállni. A tőr a lény vállának csapódik, és lepattan ugyan róla, de valóban károsítja a rúnát, ami ki is huny. Nagyjából olyan hatása van, mintha megsebezte volna a gargoyle-t, de nem túl súlyosan. Ilyen rúnából - vagyis ezek inkább ilyen nagyobb jelek rúnákból összerakva - elég sok található rajta, megszámolni sem lehet. A lény abba az irányba fordul, amerről érkezett a tőr és egyenesen odacharge-ol de nagyon gyorsan, éppen csak azért kerülte el a vámpírt, mert még azelőtt arrébb ment. Ery a szörny felé vetődik, megpróbálja egyik kezével megragadni a szárnyát, míg a másikkal Árnyborított tőrt döf az említett végtagba. Bár nem egészen biztos a dologban, úgy sejti, hogy a szárnynak legalábbis kicsit vékonyabb kőből kell lennie... Ugye?
Az ugrás még sikerül, ahogy a megkapaszkodás is, a tőrt viszont amikor belevágná az említett végtagba, lepattan a kőről. Ery felszisszen, ahogy a csuklója megrándul, és elnyom egy káromkodást. A gargoyle felordít, de szerencsére nincs benne a sugarában. Ami viszont még kevésbé bíztató, hogy a szörny kinyitja azt a bizonyos szárnyát, és a levegőbe emelkedik, hogy úgy rázza le magáról a potyautast. A lány nem nagyon tehet mást, kétségbeesetten kapaszkodik. Inkább elengedi a tőrét, engedi lehullani, csak hogy két kézzel tudjon fogást találni. Megpróbálja felhúzni magát a bestia hátára, de hogy sikerül-e a manőver, az igencsak kétséges...Ahogy megpróbálja magát felhúzni a síkos kövön, megcsúszik a keze és leesik, de szerencsére még nincsenek túl magasan. Bár megüti magát, semmi komoly kárt nem szenved - kevés zúzódás. Ellenben ezt látja a kőszörny is, behúzza a szárnyát, és megpróbál egyenesen a földön fekvő vámpírra zuhanni - közben pedig a másik is meglátja a jelenetet, és arrafelé chargeol. Mivel mindkettő felé tart, Ery megpróbálja kivárni az utolsó pillanatot (ami jelen esetben az észlelés pillanata, a legutóbbi támadás gyorsaságát tekintve), és félrevetődni. Remélhetőleg a két szörnyeteg egymásnak csapódik. Sikerül kitérnie, ezzel elkerülve a biztos halált, és a két gargoyle is összeütközik - és láss csodát, az egyik elveszti az egyik karját, a másik meg az egyik lábát... és nagyon dühösek, mikor lassan felállnak.
~ Légyszi, egymásra legyetek dühösek! Na, légyszii!! ~
Persze ez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Ery próbál gyorsabban feltápászkodni, mint a két kőszörny, és újra eltűnni a ködben. A két szörny persze - sajnos - nem egymással lesz elfoglalva, ismét prédájuk keresésére indulnak. A félkarú felüvölt, ismét csúnya migrént okozva. Eiryn lekuporodik a földre és az öklébe harap, hogy ne nyögjön fel. Dögöljön már meg ez a két izé! Amikor a fejfájás lecsillapodik, leveszi az egyik gyűrűjét, azt, ami egy ocsmány gumi tökfejet ábrázol. Megnyomja és eldobja. Remélhetőleg ez elcsalja a gargoyle-okat, és fedezi majd a léptei zaját is. Elijeszteni nem ijeszti el őket, de a terv beválik. Egyszerre fordulnak, oda és a félkarú oda is chargeol, a másik csak kúszik, de így is veszélyes. Ery hátulról ráugrik a Félkarú Rablóra, és a tőrét megpróbálja a sebébe vágni, átrakva a pengére az Árnyborítást. A tőrt mélyen beleszalad a csonkba, és a mágikus trutyi végigfolyik Eiryn kezén. A gargoyle a másik mancsával felé csap, de nem találja el. Eiryn Éjszilánkokat idéz a tőr köré , egyenesen a seb belsejébe. Jól emlékszik még, hogy a szellem, akivel összehozta a balsors milyen rosszul bírta a mágikus támadásokat, és reménykedik, hogy ezúttal is hasonló fog történni. De nem - a gargoyle ellen konkrétan nem csinál semmit. A bestia viszont csinál valamit, méghozzá egy határozott, taposó mozdulatot. Hatalmas kőtestével a lány lábára tehénkedik, és az ezt követő, émelyítő reccsenés nem ígér semmi jót... Ery felkiált fájdalmában, és a gargoyle-ba kapaszkodik, hogy ne essen el. Vad dühvel megcsavarja a tőrét a bestia sebében, megpróbálva mélyebbre fúrni a pengét. Sok hatást nem ér el, a kezét pedig lassan csúszóssá teszi a ráfolyó trutyi. Közben a másik gargoyle (a lábnélküli) ismét a levegőbe emelkedik és melléjük ér, majd rácsap a lány hátára, aki biztos lehet benne, hogy legalább két bordája eltörik. Újra felsikolt. Hogyan lehet ezeket elpusztítani?? Kirántja a tőrét a sebből, és megpróbálja a támasztékául és horgonyául szolgáló lény szemébe döfni, hátha lesz valamilyen hatása, és próbálja elkerülni a másik gargoyle valószínű támadását. A tőr beleszalad a lény szemébe és ott is marad, bár a másikkal még mindig lát. Lábatlangyík valóban újra támad, és bár csak hajszállal, de Eirynnel sikerül elkerülnie a csapást. Mivel nagyon zavaró, hogy a keze tocsog a trutyiban, ezért gyorsan végignyalja a tenyerét, hogy legalább a nagy része eltűnjön. A gargoyle belsejében volt és piros, tehát tulajdonképpen vér, nem? Ha meg mérgező, akkor legalább nem amiatt hal meg, hogy minden csontját összetörik. Egyértelműen nem vér, ilyen érdekes bizsergő érzést hagy a nyelvén, íztelen eléggé, valami mágikus cucc, de nem mérgező. Vagy legalábbis még nincs káros hatása. A szemkiverés viszont tökéletesen sikerül, a vörös fény kihúny, a gargoyle a levegőbe emelkedik, de csak vergődik, nem lát. Ery a pillanatnyi szünetet kihasználva előszedi a kését és eszeveszetten elkezdi csépelni a Félkarú Rablón világító rúnákat. Bár sikerül párat megkarcolnia, a tizedik tájékán a penge szívbemarkoló hangot ad, és eltörik. A lány egy pillanatig üres tekintettel mered a puszta nyélre, majd összeszorítja a fogát, szorosabban ráfog Kartalan szárnyára, amiben kapaszkodik, aztán nagy levegőt vesz, és elkiáltja magát Lábatlangyík felé.
- Hé! Rondaság! Itt vagyok!
Lábatlangyík ismét a levegőbe emelkedik, miközben kartalan csapkod. A combját el is találja, de max zúzódás - az eddigiekhez képest semmi. És persze Lábatlangyík már repül is a hang irányába.
~ Gyere csak ~ morogja magában a lány, és folyamatosan gúnyolódik Lábatlangyíkkal, nehogy véletlenül elveszítse a helyzetét.
- Olyan csámpásan repülsz, mintha a szárnyad tört volna le! A szemed meg eredetileg is olyan kancsal volt, hogy inkább meg kéne köszönnöd, hogy kivájtam!
Amikor Csámpika már biztos irányon van, egyszerűen ellöki magát a Félkarú Rablótól, és a földre hengeredik. Lehet, hogy a súlyos kőtestek össze fogják zúzni, de legalább okoz némi kárt bennük... Lábatlangyík egyenesen belerepül Félkarú Rablóba, letöri a szárnyát és feldönti őt, ám eközben letörik a feje - végre meghal! Amy Eryt illeti, nem sikerül teljesen kitérnie az ütközés elől, de Félkar szárnya csak az amúgy is teljesen összetört lábát zúzza tovább, vagyis nem okoz tényleges plusz kárt. A lány igyekszik kivergődni a rázuhant törmelék alól, lehetőleg még mielőtt a felezett végtagokkal rendelkező szörny megtehetné ugyanezt. Szárnyatlan kolléga mozog a társa hullája alatt, de úgy tűnik, neki valamivel kevésbé sikerül jól a mutatvány, mint Eirynnek, akinek így van egy kis ideje összeszedni magát és a gondolatait. Amíg Szárnyaszegett a kavicsokkal küzd, arrébb vonszolja magát, hogy megint elbújjon a ködben. Most nem szeretné, ha szem előtt lenne, mert sajnos valószínűleg a gargoyle a gyorsabb. Úgy tűnik, a végtagveszteség meg sem kottyan a drágáknak, csak az a veszélyes, ha elveszítik a fejüket... Ery óvatosan, lassan kisántikál (vagy méginkább kikúszik) a templomból, majd az egyik beomlott falszakasz mellé érve lecsatolja összetört lábáról a fém lábszárvédőt, és - csakúgy, mint a gyűrűt - nemes egyszerűséggel behajítja az egyik oszlop árnya mellé. A fémdarab nagy csengés-bongással ér földet, és az ostoba gargoyle ismét beugrik a trükknek: odacharge-ol, csak hogy teljes erőből nekimenjen az ingatag oszlopnak. A templom hatalmas porfelhőben, nyögve összeroskad. Csakúgy, mint Eiryn.