Avis & Siegbald - Több mint véletlen?

Kellemes nap van, mert sehol egy felhő az égen. A napsütés minden jóravaló gazdát kicsalogat , hogy még a tél beállta előtt elvégezzék a földjeiken a munkát. Én egy helyi öreg gazdának segítek, mert egyedül nem bírja csinálni. Én meg mivel mondhatni pénz hiányában vagyok, így jól jön némi mozgás. Nekem tökéletesen elég, hogy szabad levegőn lehetek. Ha nemesi pályát választottam volna, akkor valószínűleg megölne az unalom. Más nemesekkel való beszélgetés, különböző ünnepélyek és csomó egyéb, ami kellő fejfájást okoz. Bevallom, néha magamban eljátszok a gondolattal, hogy jelenleg hol tartanék az életben, ha maradtam volna a családommal.
Az utolsó simítást végzem, miközben Alfred bácsi a padon csücsül pipázgatva. Jól látszik a vonásain, hogy nagyon elmélyedt, így jobb, ha nem zavarom. Számolom visszafelé a perceket, majd nem marad semmi a mai napi kitűzött célból. Az öreg továbbra sem e világgal foglalkozik, de én bátorkodok közelebb sétálni hozzá. Erre megmozdul, ss rögtön rám néz.
- Elkészültél fiam? - szippant a pipájából, majd néhány formás füstpamacsot formál a levegőben. Gyorsan szertefoszlik, de én mindig csodálkozok ezen tehetségén.
- Igen, mára legalábbis elég volt. - látom, hogy szavaimra ingatja a fejét, de még szólna, akkor még füstölög  egy keveset.
- Áhh, mikor én annyi voltam mint te, akkor dupla annyit megcsináltam, aztán este mentem bálba. - újfent a pipájával van elfoglalva, aztán hozzáteszi.
- Aztán találtál már, valami jó húsú édes menyecskét? Mert biza nem érdemes egyedül lenni. - ingatja a fejét, hiszen az ő felesége már 10 éve halott.
- Még nem. Zsoldos vagyok, úgy vélem, hogy ehhez a munkához nem érdemes keresni senkit, mert folyton utazok.
Alfred bácsi tagadólag ingatja a fejét, hogy igazán nem tetszik neki ez a helyzet. Szokásához híven rögtön engem bombáz a szavaival.
- Helytelen! Miféle hozzáállás ez? Akkor most pihenésképpen ajánlom neked a falu fogadóját! Ott aztán találsz szép derék lyányt magad mellé. Nah de én megyek, mert meg kell látogatnom az egyik barátom. - ezzel öregesen távozik a helyszínről. Összepakolok, majd Lángvető hátára szállva indulok meg Alfred bácsi által ajánlott fogadó felé. Ha jól rémlik, akkor a hely neve: Daloló Keszeg.

Jó ideje úton voltam már. Fogytán volt az élelmem, nekem és a lovamnak is, így muszáj voltam bemenni egy faluba. Bár jó ideig csak a távolból figyeltem és azon tanakodtam hogy bemenjek e. 
- Mit gondolsz cimbora, bemenjünk? - kérdeztem lovamat, mire felhorkantott, és önkényesen elindult, hiába húztam a kantárt. Már biztos nagyon unta hogy folyton a szabad ég alatt töltjük az időnket. Így bele törődve a patás döntésébe fejemre húztam köpenyem csuklyáját, és arcom elé emeltem a vékony sálat, és így mentünk, a település felé. Nem volt rajtam páncél hisz feltűnő lett volna. Így is furcsán néztek, rám a lovam, és a hátamon lévő lándzsa miatt. De nem nagyon foglalkoztak velem szerencsére. Mikor beértem a faluba, leszálltam a nyeregből és magam mellett vezettem a lovat, és próbáltam egy fogadót találni. Ahogy sétáltam, egy idős nénitől kértem útbaigazítást.
- Elnézést néni, van itt hely ahol megpihenhetek én is meg a lovam is? - kérdeztem tőle kíváncsian. 
- Persze édes lányom a Daloló Keszeg, a falu legjobb és egyetlen fogadója. Nem messze van innen arrafelé. - mutatott botjával egy irányba. - De még is egy fiatal hölgy mit keres erre egyedül? Veszélyesek a mai idők hogy csak úgy egymaga bóklásszon. - mondta ahogy rám emelte a tekintetét. 
- Csak átutazóban vagyok, mert egy ismerősömhöz indultam. - válaszoltam tömören és tovább indultam volna ha nem állít meg újra. Nem értettem mi a baja és attól féltem, hogy rájött arra mi vagyok, mert akkor foghatom újra menekülőre, nehogy baj legyen. 
- Hadd jósoljak a kisasszony tenyeréből. - mondta és közben elkapta bal kezem, és mielőtt válaszolhattam volna, rákezdett. - Tiszta a szíve, de ugyan akkor zavarodott, is. Nagy csatákat kell még megvívnia, és itt most nem a feszült időkre gondolok. Hűsége három irányba fogja húzni, és valakit mindenképp el kell majd árulnia. De ugyan akkor nagy szerelem is vár magára, azzal a férfival, különös kötelék fűzi össze, ne szalassza el, hisz mellette megfogja találni a biztonságot, amire annyira vágyik. - mondta ahogy elengedte a kezemet én meg nagyokat pislogtam. Hirtelen még megszólalni sem tudtam. 
- Köszönöm néni, mivel tartozom? - nyögtem ki végre, mikor elmúlt a meglepettségem. 
- Semmivel édes lányom, csak vigyázz magadra. - és ezzel ott hagyott. Én meg vakarhattam a fejemet miről is volt szó az imént. Nem igazán hittem az ilyen dolgokban. Így újfent nagyot sóhajtva indultam el. Dunt kikötöttem az itatónál, én meg bementem az épületbe. Szerencsére a kutya sem figyelt rám, így oda léptem a pulthoz és rendeltem, némi ételt meg egy kis vizet, majd egy hátsó kissé eldugottabb asztalhoz mentem. Mikor leültem csak azután vettem, le a csukját, és a sálat remélve, hogy senki nem köt belém. Ha szerencsém van még néhány nap és elérek Eichenschildbe. És ha jól emlékszem ott él Yrsil, és akkor átadhatom neki azt a levelet. 

Új hátasommal lassan megérkezünk a Daloló Keszeg fogadóhoz, ahol feltűnik Dun, Avis hátasa. Már távolról felismer engem az állat, így én mellévezetem Lángvetőt. Megsimogatom Dunt, miközben mondok neki néhány szót.
- Hol van a gazdád, barátom? Odabent? Mit kerestek itt északon? - gondolkozom jómagam, hogy mi oka lehet annak, hogy Avis ennyire északra jött. Ott hagyom Dun mellett a hátasom, hogy had ismerkedjenek egymással, én pedig mosollyal az arcomon lépek az ajtóhoz, aztán nyitok be a fogadóba. Kellemes légkör odabent, az asztalok úgy tele van mindenféle jött ment alakkal. Cseppet sem foglalkozok ezzel, inkább alaposan körbejárok, s a vámpírnőt keresem a tömegben.
Kiszúrom őt, hogy egy eldugottabb helyen foglalt helyet választott, így sietős léptekkel indulok meg hozzá. Mikor megérkezem hozzá, akkor egyszerűen lehajolok és átölelem őt.
- Szia! Rég láttalak, de jobb ha itt vagy, mert szerettem volna neked ezt visszaadni, mert nem az enyém. - ezzel előhúztam a medált, amit becsben őriztem, sőt tisztán tartottam.  Szépen belerakom a kezébe. Végig a szemét fürkészem, egy cseppet sem haladok lejjebb. A Hosszú hallgatás után, végül megkönnyebbülésnek érzem kimondani a következő bókot.
- Gyönyörű vagy Avis. - ezzel egyetemben pedig, álldogálok a helyemen. Lehet nem vagyok már nemes, de a régi szokásaim nem tudom levetni. Megvárom, míg a vámpírnő engedélyt ad arra, hogy helyet foglalhassak nála. Addig nekem mi marad? Pusztán az arcának vizsgálása. Azon kezdek el tanakodni, hogy vajon múltkor miért nem vettem észre azon szépséget, ami rejtetten megvan benne? Vagy ő változott előnyösen, vagy én vagyok figyelmetlen, s legutolsó sorban az én ízlésem változott volna a nők terén? Ki tudja! Nem erről akarok elmélkedni, mikor itt van Avis.
- Nem tudtalak kiverni a fejemből. - hála a medálnak, s bevallom az utóbbi idő alatt sokat volt nálam, s sokat fogdostam. A gondolatom folyamába Alfréd bácsi is beúszik, s azon szavak, amit fél órával ezelőtt mondott. Meg kéne végre állapodnom egy nőnél? Meg is fogok! Ezzel magamban tisztázom a tiszta lap kérdést.

Miután megrendeltem az ételt, gyorsan kerestem magamnak egy nyugodt helyet, és végig gondoltam terveimet. Elég sokáig, gondolkodtam mikor is azt vettem észre mintha figyelnének. Körbe néztem a helységben, és egyszer csak meg akadt a szemem egy ismerős arcon. Nem gondoltam volna, hogy ennyire fogok örülni, egy ismerős arcnak. De különösen megörült a szívem mikor megpillantottam őt. Sieg amint észrevett oda sietett hozzám, és mielőtt bármit mondhattam volna lehajolt hozzám és átölelt. Enyhe rózsaszínes árnyalatot vett fel az arcom, de jól esett hirtelen érzelem nyilvánítása.
- Szia, neked is. Tényleg rég találkoztunk. – mondtam mosolyogva, majd meglepett, hogy egyből eszébe jutott a medál. És még jobb állapotban kaptam vissza, mint amilyenben nála hagytam. Nagyon finoman helyezte kezembe, én meg mosolyogva néztem fel rá. Nem tudtam mit mondhatnék. Csak mosolyogtam és nagyokat hallgattam. Most mondjam azt, hogy köszönöm, amiért megőrizted? Vagy valljak színt töredelmesen azért hagytam nála, hogy legyen egy okom megkeresni őt? Bár nem gondoltam volna, hogy itt találkozunk. Mikor pedig a hosszadalmas hallgatás után megszólalt szinte az állam is leesett és kikerekedett a szemem. Még ezt nem mondta nekem senki, így nyíltan. Nem tudtam mit mondhatnék.
- U… ugyan, engem lehet sok mindennek mondani, de gyönyörűnek, annak nem. – mondtam pirosló arccal, de továbbra is halványan mosolyogtam rá. – Kérlek, ne ácsorogj, ülj le nyugodtan. – mondtam neki hátha elterelem a dolgot, és kicsit enyhül zavarom. De láttam és éreztem, hogy folyton engem kémlel és nagyon elgondolkodott valamin.
- Én is sokat gondoltam rád. – mondtam halkan, ahogy zavaromban az asztallapot fixíroztam. – És reméltem, hogy újra találkozunk, és örülök, hogy épségben visszaértél, és nem gátolt nagyon a sérülésed. – Továbbra is kedvesen mosolyogtam rá, de éreztem, hogy lángol az arcom. Valamiért ő túl könnyen zavarba tudott hozni, amit még a vak is észrevett, nem hogy aki lát.
- Te itt élsz, vagy csak munka akadt errefelé? – kérdeztem tőle kíváncsian. Azt tudtam hogy északon él de azt nem hogy pontosan merre, ezért volt meglepő számomra hogy itt találkoztunk.

Üdvözöljük egymást, s mikor meglátom a páratlan mosolyát, akkor bizony jóleső érzés tölt el. Visszaadom neki a medált, mert nincs jogom hozzá, hogy nálam legyen. Úgy vélem, hogy biztosan nagy jelentőséggel bír nála. Egy darabig beáll a csend, amit egy bókkal oldok fel. Fogalmam sincs, hogy miként fog reagálni rá. Mikor tiltakozik az állításom ellen, akkor eszembe jut, hogy tovább ragozzam, ám a pirosló arca egyértelmű számomra, hogy zavarban van. Végül megadja nekem az engedélyt, hogy helyet foglaljak az asztalánál. Elsősorban körülnézek a fogadóban, hogy mennyien vannak idebent, aztán minden további nélkül Avis közvetlen közelében foglalok helyet. Nem akarok túlságosan hangosan beszélgetni vele, mert csak felhívnám a többi északi ember figyelmét. Úgy tűnik, hogy mind a ketten a másik félre gondolt, amit szerintem a szerelmesek kiváltsága. Az eddigi női kapcsolataimnál tudom jól, hogy az ilyesmi nem igazán volt jelen. Mindaddig gondolhattak rám, míg a következő férfi meg nem érkezett hozzájuk. Tán Alfred bácsinak igaza van, hogy jobb lenne mélyebb és tartósabb kapcsolatba bonyolódnom.
- Akkor egy dolog biztosan közös bennünk.
Nézem a szemét, az ajkamon pedig egy kedves mosoly látszik. Avis zavarban van, így nem tudom miképpen tudnám őt lenyugtatni. Megfogni a kezét? Hm így elsőre tán túlságosan veszélyes.
- Egy druidával megnézettem, az pedig adott valami kencét, meg itatott velem valami förtelmes italt. Mire megérkeztem addigra már kutya bajom sem volt. - mesélem neki, hogy miután elköszöntünk egymástól, akkor mi történt velem.
- Nem ebben a faluban élek. Az enyém kissé nagyobb, ahol a családom is lakik. De ha kedved tartja, akkor elmehetünk oda. 1 óra csupán innen az út. - sóhajtottam egyet, mert valójában igen csak fura lenne összeakadni otthon a család tagjaival. A halottnak fiú feltámadt a halálból, s ráadásul egy fiatal nő társaságában van? Ökölbe szorul a kezem, mert nem tudom miként fogadnák.
- S te jól vagy? Nem volt semmi gond Hellenburgba vezető utadon?
Ha már pedig itt tartunk, akkor megemlítek neki egy dolgot, amiben bűnösnek éreztem magam.
- S bocsáss meg, amiért olyan erősen kötöztem be a sebed. Nem akartam fájdalmat okozni – vallok neki színt, miközben a partnerembe gyönyörködök. A szívem más ritmusban kalapál a megszokottól.
- Már ha a közös dolgokat említettem, akkor engedelmeddel… nos mind a ketten szeretünk utazni. - állapítom meg, aztán megállj parancsolok a számnak. A túl sok szó elronthatja ezt a bizonyos légkört.

Zavarban voltam mert nem igazán mondtak még szépeket nekem, mint ahogy most ő. Ha belém kötöttek azt tudtam kezelni, de a bókokat nem igazán. Furcsa volt a dolog, és még s jól esett. Mikor meg mosolygott rám gyorsabban dobogott a szívem.
- Igen ez tényleg közös bennünk. - mosolyogtam rá kedvesen. Majd szóba került a hazajutásának története és hogy nem eme faluban lakik.
- Oh, értem, akkor gondolom munka ügy hozott ide. Azért örülök hogy pont ma vetődtem erre. Tényleg, az - az ember aki elküldött a vadászatra elégedett volt a zsákmánnyal? - kérdeztem tőle mikor eszembe jutott akkori feladata. Közben elmondta hogy egy druida ellátta, és szinte azonnal rendbe jött. Jobban bele gondolva, az öreg Nic hogy megkínzott mikor újra kötötte a sebeimet. Gondolkodtam, és kirázott a hideg a gondolatra. 
- Az úton nem volt semmi gond. Hamar vissza értem Hellenburgba. A bajok utána kezdődtek, mikor az öreg Nicolas meglátta a farkasokat és hogy mi történt velem. Napokig csak az orra alatt morgott. Nagyon a szívére vette a dolgot hogy egyáltalán hagyta hogy visszamenjek a mocsárvidékre. - mondtam mosolyogva majd rápillantottam mikor bocsánatot kért. 
- Ugyan nincs semmi baj. Amúgy is megérdemeltem, és az semmi volt ahhoz képest mit kaptam utána. - mondtam, és eszembe jutott hogy mikor haza is látogattam, apám be akart zárni, hogy többet ne menjek sehova, hisz szerinte eleget mászkáltam és ez az élet nem nekem való. Közben őt figyeltem, és szinte elvesztem zöld szemeiben. Különös érzések kavarogtak bennem, és nem tudtam ezeket az érzéseket hova tenni. 
- Ebben is igazad van. És mindketten szabad lelkek vagyunk, akik nem szeretik a bezártságot. Én legalább is megbolondulnék, ha otthon kéne ülnöm. - mondtam mosolyogva, ahogy az egyik kezemmel az asztalra könyököltem és megtámasztottam az államat, közben őt figyeltem. Hihetetlen a legutóbbi találkozásunknál teljesen más volt. Keveset beszélt, és kissé mogorva volt. Most meg teljesen az ellentéte. És ha őszinte akarok lenni, nekem mindkét énje tetszik, bár a jelenlegi még inkább. És az is hogy nem egy otthonülő típus. 

- Igen, egy idős bácsinak segítettem elvégezni a ház körül a dolgokat. Besegített ugyan, de nagyrészt az én művem. Megkaptam az érte járó pénzt, így most itt vagyok. - kezdek bele a mesélésbe, de mikor az akkori munkámra kíváncsi, akkor természetesen elárulom neki, hogy mi lett végül.
- Minden tetszett neki, csak a Csuszka nem. Szó szerint ezt mondta: Ennél büdösebb, és szószátyár madarat nem látott, vigyem innen el, mert hányingere lesz tőle. Mikor meglátta a farkasokat, azok bezzeg kellettek neki.
Azután megtudom Avistól, hogy vele mi történt, így csendeb hallgatom. Iszom a szavait, különösebben nem foglalkozok a környezetemmel. Éppen beszélni akartam, mikor odalép egy Avissal egyidős parasztlegény, s csupán engem köszönt.
- Jó napot Uram! Hogy telik a napja? Úgy látom, hogy maga új errefelé – én elhúzom a szájam szélét, mert nem tetszik a viselkedése.
- A társaságomnak kijárna egy illendő köszönés – kapja tőlem a választ, mire az sértetten felhorkan, hogy mit képzelek én! S ennek módja szerint válaszol.
- De hát ő egy vámpír! - szól hangosan, mire a közelünkben levők figyelme ránk szegeződik.
- S ezzel mi a gond? - teszem fel a kérdést, mire az csak meresztgeti a szemeit rám. Úgy tűnik, hogy kezd  rájönni, hogy én a partnerem pártján állok. Nem találja először a szavakat, de aztán tajtékozva ennyit ejti ki ajkain.
- Rohadt északi áruló vagy, ő pedig egy déli szajha! - ez az a pillanat, mikor a székemből hirtelen felállok, hogy farkasszemet nézzek vele.
- Bánom is én, hogy te engem minek nevezel, de a szájhás dologért kérj bocsánatot, s legalább tőle. - vonom felelősségre, ám ő kifejezetten nem erre számított.
- Valóban? Akkor nevezz be erre a lovas versenyre, s mutasd meg, hogy mit tudsz.  S ha már oda vagy érte, akkor legyen páros. De szerintem annyit fog tudni csinálni, hogy hátráltatni. - nevet gúnyosan, majd visszatér a saját társaságához. A lelkem fel van dúlva, ez jól látszik az arcomon. A vámpírnőmre nézek, s rákérdezek nála.
- Van kedved egy lovas versenyhez? - fogom meg lágyan mindkét kezemmel az övéit.

Elmondta, hogy most mi volt a munkája, és mókásnak tartottam, hogy egy idős bácsinak segített. Majd halkan kuncogok, mikor elmondta, hogy a csuszka nem tetszett a megbízónak.
- A csuszkák már csak ilyenek. Nem minden madár alkalmas arra, hogy befogják. - mondtam egy huncut mosollyal, ahogy rápillantottam. – A madarak nehezen bírják a bezártságot. Lehet, hogy az erdőkön, mezőkön átrepülő madarak hangja gyönyörű, de ha egy kalickába rakják, és nem repülhet, soha többé nem fog énekelni. – tettem hozzá nyugodt hangon. Mikor is egy fiatal legény lépett oda hozzánk. Siegbaldot köszöntötte, de rólam nem akart tudomást venni. Engem ez egyáltalán nem zavart, de társam, szóvá tette mire megkaptam, amit napok óta hallgatok ’’ De hát ő egy vámpír! ’’ Én csak nagyot sóhajtva nézem vitájukat. Mikor a legény sértetten felhorkant, már éreztem, hogy baj lesz még ebből. És Siegnek ott telt be a pohár, hogy leszajházott. Hirtelen felpattant, hogy még a szék is nagyot csattant. Persze most már az egész fogadó minket nézett, én meg nagyot sóhajtottam.
- Kérlek, hagyd, nem éri meg. Mondjon, amit csak akar, engem nem érdekel. – mondtam, ahogy felkeltem, és megérintettem a karját. Nem akartam, hogy miattam verekedésbe keveredjen, bár az erőviszonyokat látva inkább verés lett volna, mint verekedés, mert társam igen csak erőfölényben volt az ifjú falusival szemben. Majd hirtelen felkeltette érdeklődésemet a verseny. Ez jó lehetőségnek tartottam, hogy az ifjúnak kicsit letörjük a szarvát. Már csak meg kellett tudni mi a feladat. Majd hirtelen Sieg fordult felém kezeimet megfogva. Látszott rajta hogy fel van, dúlva, de én nyugtatólag rámosolyogtam.

- Már épp akartalak kérni rá. – mondtam egy kedves mosollyal. – Szerintem járjunk utána ennek a versenynek, kíváncsi vagyok rá. – tetem hozzá, ahogy biztatólag megszorítottam a kezeit.

- Én nem akartam fogni Csuszkát a megbízónak, mert sejtettem, hogy elhallgat fogságban. De ki vagyok én, hogy ellenkezzek azzal, akitől elég komoly összeget kapok az elvégzett munka fejébe? - nézek bele Avis szép szemébe, mint ha onnan ki tudnám olvasni a választ. Igazság szerint a gyönyörű íriszei rabjává válok, s képtelen vagyok máshová nézni. Ezen páratlan pillanatoknak akkor lesz vége, mikor egy fiatal falusi legény odalép hozzánk. Első gond ott kezdődik, hogy Avisnak nem adja meg a tiszteletet, sőt szinte levegőnek nézi. Ám én cseppet sem tűrhetem ezt a hozzáállást, s rögtön felkelek a helyemről. Fogalmam sincs, hogy tettemmel az egész terem figyelmét magunkra vonjuk. Mikor a vámpírnő megérintette a karom, akkor ránéztem és figyelmesen hallgattam szavait.
- Szerintem meg ügyeljen a nyelvére, mert sok bajt okozhat magára és háza népére. Ezen felül, te egyáltalán nem vagy az, aminek állított. - hangzik tőlem, de belül feldúlt vagyok. Ekkor előáll a legény egy versennyel, ahol megmérkőzhetünk egymással.
- Rendben, utána fogunk járni a versenynek. De ha mi jobb helyezést érünk el, akkor bocsánatot fogsz kérni tőle.
Ellenkező esetben egyértelmű, hogy nem kell semmi ilyesmit tennie. Mikor távozik a legény, akkor még utána nézek, hogy miként csatlakozik a többi fiatal korabelihez. Ekkor tűnik fel, hogy a bent levők szúrósan néznek rám, mert egy vámpír nő társaságában vagyok. Emellett tán a jelenet sem tetszett számunkra.
- Bocsáss meg, tán elvetettem itt a sulykot, de ha a versennyel tudlak kárpótolni, akkor szívesen alkotok veled egy csapatot. - fogom még mindig a kezét. Mikor rájövök, hogy így még sosem fogtam női kezet, akkor elengedem.
- Ami azt illeti, tudom már, hogy kitől kérdezzük meg a versenyt. Biztosan sokat tud róla. - gondolok itt Alfred bácsira, akitől jöttem. Jobban belegondolva kíváncsi leszek, hogy mit fog mondani, ha egy nővel térek vissza hozzá.
- Indulhatunk is, mert úgy vélem ezek a lesújtó tekintetek átdöfnek engem. Itt nem fognak szívesen látni engem. - sóhajtok egyet, majd kilépek az asztal mellé, s ott megvárom a vámpírnőt. Ha nincs ellenére, akkor úgy vezetem ki őt, mint egy úrhölgyet szokás. Pukkadozzanak a bentiek, egyáltalán nem érdekel. Ha kiértünk, akkor ott odasétálok a lovamhoz és bemutatom őt.
- Ő itt Lángvető, Dögvészt egy lótanyán hagytam. Nyugodt öregkort biztosítva a számára. - magyarázom, miközben a Avis végignézhet a tetőtől talpig fekete hátasomon. Fiatal állat, s ahogy észrevettem, akkor szeret vágtatni. Mikor megtörténik a bemutatkozás, akkor felszállok a hátára, majd megvárom újra az én társaságom. Elindulunk Alfréd bácsihoz a falu végéhez, de út közben látom, hogy terjed a hír Avisról. Sokan kijönnek a kapu elejibe, hogy megnézhessék a jelenséget, engem meg motyogva átkoznak, hogy cimborálok itt az ördöggel. Egy kellemes 5 perces poroszkálás után megérkezünk a célunkhoz. Előbb szállok le a lovamról, mint a női társaságom. Gondolok egyet és segítek neki Dunról lepattanni. Elkapom a derekánál, s tompítom a földre érést. Mikor így nagyon közel kerülünk egymáshoz, így én megszeppent arcot vágok, hogy mit képzelek én magamról?

Láttam, hogy őt jobban feldühítette a fiú mint engem. De megtanultam elengedni fülem mellett a fülem mellett a rosszindulatú megjegyzéseket. Hisz ha mindenkinek lereagálnám, a nemtetszését, azért mert vámpír vagyok már lehet nem élnék. De örültem mikor próbált megvédeni. Én csak egy mosollyal konstatáltam, a fiúnak szánt figyelmeztetést. Nem emlékszem rá mikor védett meg bárki is utoljára, és ez jól esett. Éreztem, hogy mindenki minket figyelt igen csak csúnya pillantásokkal, de nem figyeltem rájuk hisz, Sieg velem volt. 
- Semmi baj, de még itt vagyok és te mellettem, el kell viselned a hasonló szövegeket. És örülök hogy egy csapatban indulhatunk. - mosolyogtam rá, és észre vettem hogy most ő is valamennyire zavarba jött, még ha annyira nem is látszott. 
- Megbízható az illető? Mármint nem fog halálra rémülve elszaladni ha meglát? - kérdeztem tőle, és éreztem ahogy a gyilkos pillantásoktól, hátamon futkos a hideg, valamint tarkóm bizserget. Tényleg nagyon nem kívánatos személy voltam, de reméltem még társam velem van addig nem mernek, megtámadni.
- Akkor menjünk, hát. Jobb lesz minél előbb indulni. - mondtam ahogy felvettem fekete köpenyem, és elindultunk a bejárat felé. Siegbald úrhölgy módjára bánt velem, ami meglepett de nem ellenkeztem. Miután baj nélkül kiértünk, láttam hogy egy korom fekete hátas áll lovam mellett ami meglepett. Az öregecske Dögvészre számítottam, de helyette egy fiatal,erőtől duzzadó jószág fogadott. Siegbald, nem is volt rest és elmondta, hogy Dögvész megérdemelt nyugdíjas éveit tölti, és eme fiatal patás vette át a helyét. 
- Nagyon szép jószág. Erősek a lábai, a nyaka és háta pedig nagyon izmos. - mondtam ahogy oda léptem a lóhoz és hagytam hogy megszaglásszon. - Mond csak cimbora szeretsz futni? - simítottam végig homlokán ahogy végig mértem, a lovat. - Remek választás, okos, éber és erős ló. - mondtam ahogy én is felszálltam lovamra. Nyugodtan haladtunk, de a hírek úgy terjedtek mint a villám. Sokan álltak a házak kapujában, hogy megbámuljanak. 
- Nem sok vámpír járhat errefelé. Sajnálom miattam te is célpont lettél, remélem nem haragszol érte. - néztem a jelenleg testőr módban működő Siegbaldra. Szerencsére hamar elértük az úti célunkat, és mielőtt leszállnék, fejemre húzom a csuklyát, és arcom elé emelem a sálat, hogy ne kapjon egyből szívbajt az illető. Közben társam derekamnál fogva lesegített a nyeregből, és úgy látszik nem csak én lepődtem meg a közelségtől. Enyhén kikerekedett szemekkel néztem fel rá, de egyáltalán nem zavart a közelsége és mikor észre vettem megszeppent arckifejezését elmosolyodtam. 
- Köszönöm. - csak ennyit mondtam neki mosolyogva. - Szóval itt lakik aki segíthet nekünk? - kérdeztem végül, kicsit zavartan. Valahogy nehezen szabadultam zöld tekintetétől, olyan áthatóak voltak a pillantásai.

- Megbízható az illető, teljesen. Ám, hogy mit fog mondani rád, az egy másik kérdés. Merem remélni, hogy nem fog elküldeni minket magától. - magyarázom Avisnak, aztán mivel a szúrós, lenéző tekintetekből kezd elegem lenni, így a távozás mellett döntök. A társam követ engem, ami kifejezetten jó érzés számomra. Ő az első nő, aki mellettem van, míg az összes előbbiről egyáltalán nem ez volt a jellemző. Mindegyikhez külön jártam, egy-egy helyre. Az újdonság hatása pedig részegítő hatással van rám. Kiérünk végül a Daloló Keszegből, hogy végül bemutassam neki Lángvetőt, az új éjfekete, fiatal hátasom.
- Úgy beszélsz arról a lóról, mint ha engem ismernél. - somolyogtam rá, mikor megjegyezte, hogy mi mindene van ennek a jószágnak. Végül lóra szállás után elindulunk Alfred bácsihoz, hoy kikérdezzük a versennyel kapcsolatban. Utunk közben sok falusi nézi minden lépésünket.
- Nincs gond, ezt a falut, akkor távolról fogom kerülni. - nyugtatom, hogy nincsen gond egy szál sem. Annyi, de annyi település van északon. Megérkezünk a célpontunk házához, ahol nem tudni miért, de lesegítem őt a nyeregből, ami rögtön olyan helyzetbe sodor minket, amitől én megszeppenek. Nem teljesen így képzeltem el a lesegítést, de úgy tűnik, hogy Avis nem haragudott meg rám.
- Szívesen – kissé kábán ejtem ki ezt a szót, s mikor elengedem, akkor a szívem nagyon is zakatol. A kérdésére nem rögtön válaszolok.
- Itt lakik Alfred bácsi, akinek segítettem. - magyarázom, miközben a kiskapu máris nyílik és az említett személy lép ki rajta.
- Áhh te vagy az fiam? S látom te aztán hallgatsz öregre. Meglepő, hogy egy formás menyecske oldalán jöttél el hozzám. - mosolyog az idős falusi, látszik rajta, hogy régi szép emlékek törnek fel nála a felszínre.
- Én vagyok az, mert a lóversennyel kapcsolatban érdeklődnénk. Hogy és mint van? Ami pedig azt illeti, ő csupán a társam. - próbálom tagadni, de Alfred bácsi megrázza a fejét.
- Fiatal barátom, az én szemem nem tudod átverni. Látom nagyon jól, hogy mi folyik köztetek. - jegyzi meg, miközben elkezd gondolkozni a lóversennyel kapcsolatban. Én addig azon csodálkozom, hogy miért olyan biztos az öreg a dolgában? Rápillantok a mellettem álló nőre, s végignézek a szép vonásain. Mikor visszatér a tekintetem Alfred bácsira akkor egy mindentudó somolygás látható, mint ha csak azt mondaná: Pontosan erről beszélek.
- A lóverseny holnap kezdődik este innen a házamtól. Nem egynapos, hanem 4 napos. Először fel északra egy picit, aztán nyugat felé kell haladni, aztán délnyugat. Erdőkön és mezőkön keresztül egy megszabott útvonalon. A falu tulso vége a cél. Ha szeretnéd, akkor rajzolok neked valami térképet. - meséli el nekünk, de aztán felmerül benne a kérdés.
- S miért vagy kíváncsi erre a versenyre? - érdeklődik, mire én először hezitálok, de végül maradok az őszinteségnél.
- A fogadóban egy falusi legény hívott ki minket, mert a mellettem álló szép nő a vámpír fajból származik. Tán ez volt a célja, a kötözködés. Nem kell térkép, úgy vélem, hogy nélküle is megleszünk.
Alfred bácsi nagyokat pislog, nézi Avist rendesen. Egyáltalán nem válik ellenségessé. Én pedig míg türelmetlenül várok az öreg véleményére, addig én a kezemmel átkarolom finoman Avist, mintha csak védelmezésre szorulna.
- Hát édes fiam, én nem látok nagy különbségeket rajta. S nem ez a lényeg, hanem amit érzel iránta. - szól hozzánk, ami után mosolyog is ránk.
- Köszönünk mindent, nem zavarunk tovább. További szépeket. - köszönök el, mire Alfred bácsi csak int nekünk. Elengedem Avist, s Lángvetőhöz lépek. Felszállok rá, aztán így szólok a társamhoz.
- Holnap estig rengeteg idő van, mit szólnál, ha a közelben vernénk tanyát? Van egy kisebb erdőcske. - érdeklődöm, miközben a falusiak minket néznek távolról.  Ha igen a válasz, akkor rögtön megindulok az irányába. Ha kiérkezünk a faluból, akkor elfordulunk egy másik út felé, s hamarosan megérkezünk ahhoz a bizonyos erdőhöz. Ott leszállok a hátasomról, de ezúttal nem segítem le Avist, az előzőekből tanulva. Magamban gondolkozok, miközben a táborkészítésen ügyködök. Egyelőre szótlanul, de mikor a csend kínossá válni, akkor nyitom a számat.
- Avis, te mit gondolsz a lóversenyről? - közelebb lépek hozzá, s ha már kettesben vagyunk, akkor kihasználok a helyzetet, hogy színt valljak neki.
- S mit gondolsz rólunk? Mert én nagyon..nagyon kedvellek, s örülök annak, hogy itt vagy mellettem. S történjék bármi, én melletted állok. - mondom ki, ezzel egyetemben, ha már itt járunk, akkor a jobb tenyeremmel belesimítok Avis bal arcába. Tán lehet, hogy túlságosan hamar vallok színt előtte, de én nyílt lapokkal játszom.

A szúrós pillantásokat, nehezen lehetett figyelmen kívül hagyni, így rövid úton távoztunk. Kint a saját hátasom mellett egy idegen ló állt. Társam elmondta hogy az ő lova, és Dögvész élvezi a boldog nyugdíjas éveket. Alaposan körbejártam a patást és elmondtam mit láttam rajta. Majd felültem a nyeregbe. 
- Sajnálom, az emberekhez ennyire nem értek. - mondtam és elindultunk, de a falusiak, úgy álltak a házak ajtajában bámulva engem mintha egy torzszülöttet vinnének körbe. Siegbaldot pedig halkan átkozták, mert velem volt. Nem az bántott, hogy engem gyűlöltek, hanem szíven ütött amiért őt is gyűlölték. Hiába próbált nyugtatni, nem igazán tudott ezzel nyugtatni. Szerencsére nem kellett sok és oda értünk ulticélunkhoz. Sieg lesegített a lovamról amitől nagyon közel kerültünk egymáshoz, amitől mindketten zavarba jöttünk, de szerencsére az arcomat, takarta a sál. 
- Neki segítettél ma? - kérdeztem, de egy idős úr már meg is jelent és végig mért minket. Menyecske? Lepődtem meg egy kicsit, majd mikor Sieg azt mondta csak társak vagyunk hevesen bólogattam, de az öreg nagyon biztos volt magában. Majd figyelmesen hallgattam amit a versenyről mondott. Észak, aztán nyugatra, majd délnyugatra. Az időtartama nem tér el túlzottan a mi mocsárvidéki versenyünktől. Az útvonal adott. Négy nap, ez még hasznos is lehet. Gondolkodtam miközben magyarázta az utat. 
- Elnézést, és várható hogy megpróbálnak hátráltatni minket? És mia megengedett, vagy épp mi az ami nem? - kérdeztem kíváncsian. Bár mást nem vártam, hisz nagyon dühösek voltak, mert nem tetszik nekik a fajtám. Majd társam elmondta hogy miért is érdeklődünk a verseny iránt. Mikor arra terelődött a téma hogy vámpír vagyok ijedten néztem egyik férfiról a másikra. Arra számítottam, hogy azonnal elhajt bennünket. Közben Sieg védelmezőleg átkarolt, miközben a sálat lehúztam arcomról. A bácsi nagyon meglepődött, és alaposan végig mért, de nem lett velem szemben agresszív. Sőt mintha még tetszett is volna neki, hogy a férfi mellett vagyok. Óvatosan Siegbaldra pillantottam miközben az öreg ránk mosolygott. 
- Nagyon szépen köszönjük uram. Viszlát. - köszöntem el mosolyogva majd vissza mentünk lovainkhoz és nyeregbe szálltunk. Majd társam felajánlotta hogy a közeli erdőben verjünk tanyát. Én meg rámosolyogtam. 
- Ha nincsenek farkasok én benne vagyok. - mondtam vidáman, majd arra vettük az irányt. Újabb lovaglás után elértük az erdőt, és táborhelyet kerestünk magunknak.
- Én ellátom a lovakat. - mondtam nyugodtan majd miközben én leszerszámoztam a két lovat és adtam nekik enni közben elkezdtem lecsutakolni a két fekete hátast, Ő neki fogott tábort építeni, közben teljesen csendben voltunk. Engem nem zavart hisz közben elgondolkodtam, a ma történtekről, mikor is hirtelen társam hangja szakított félbe. 
- Hmm, nos nem sokban tér el a mi versenyünktől odahaza. A lovainknak és nekünk is nagy kitartásra lesz  szükségünk, és számolnunk kell arra is hogy közben esetleg ránk támadhatnak. De ehhez már kezdek hozzászokni, idefele jövet nem egy helyről űztek el. - mondtam nyugodtan ahogy Lángvető hátát simítottam végig a kefével. Dun nem volt féltékeny hangulatban hisz tudta ha végeztem ő következik. És addig is mindkét ló elvolt a répával amit adtam nekik. Majd Azt vettem észre hogy Sieg közelebb jött én pedig felé fordultam mikor megszólalt. Először nem értettem mire céloz, majd hirtelen fény gyúlt kobakomban, mire is célzott. Ösztönösen simultam bele érintésébe, de akkor sem tudtam, elkerülni hogy arcom lángba boruljon. 
- Őszintén, én is nagyon kedvellek téged, és abban reménykedtem hogy itt északon megtalállak, és szerencsére hamar sikerült összefutnunk. - mondtam mosolyogva ahogy megérintettem arcomon pihenő kezét. - Köszönöm hogy mellettem állsz, de félek hogy miattam megfognak téged gyűlölni, hisz itt úgy gondolják én vagyok maga az ördög, csak mert az vagyok ami. A végén miattam bajod esik. - mondtam ahogy lesütöttem a szemeimet. Közben elővettem a rézmedált, amit vissza adott. - Tudod szándékosan hagytam ezt nálad, mert úgy éreztem kell egy ok, hogy megkeresselek. És végül még is te találtál rám, minden ok és indok nélkül. Talán nem véletlenül történtek így a dolgok. Csak azt remélem hogy Te biztos vagy a dolgodban. Elvégre nem elég, hogy déli vagyok, ennek tetejében még vámpír is. - mondtam végül, ahogy zöld szemeibe néztem.

- Oh bájos menyecske! Mindenképpen hátráltatni fognak azok a falusi kölykök, s valószínűleg lesznek kik nem versenyeznek, de őket fogják segíteni. Ez a lóverseny már évek óta nem a tiszteletről szól. Mindenki ott csal, ahol tud. Múltkor is volt aki váltott lovakkal nyerte meg, de csak 2 évvel később derült ki a turpisság. - válaszolja az öreg Avisnak, majd mivel megtudtuk, hogy milyen versenyről van szó, így nyugodtabb helyen meg tudjuk beszélni a vele kapcsolatos dolgokat. Lóra szállunk, hogy a helyi kiserdőben verjünk tanyát, abban a reményben, hogy nem gyújtják ránk.
- Errefelé ritka a farkas, de a legészakibb településeken már akadnak éhes és szívós egyedek. Sokan vadásszák őket, mert a jószágokat elviszik. - nézek rá a kedves társamra, s szépen lassan megérkezünk arra a bizonyos helyre, amit biztonságosnak vélek és meghúzhatjuk magunkat. Én a tábor építésnek láttam neki, míg Avis a lovakat kényeztette. Lángvető láthatóan élvezi, hogy törődnek vele. Közelebb léptem a nőhöz, aztán belesimítottam az arcába, miközben elmondtam a saját véleményem és érzésem. Látom az arca szépen lángba borul, de ettől nekem csupán még jobban tetszik.
- Itt vagyunk egymásnak, jóban és rosszban egyaránt. - mosolygok rá,  miközben tudom jól, hogy itt északon nem lenne színes jövőm miatta. Jobban belegondolva ahol végül felnevelkedtem, ott Déli módra neveltek fel.
- Ne félj. Északon születtem, de délen nevelt fel egy öreg pár, sajátjukként. Ha ez azt jelenti, hogy soha többé, vagy csak olykor-olykor látom a szülőhazám, akkor vállalom. Ráadásul az én otthonom ott lesz, ahol te vagy. Ha ez egy takaros ház, vagy a szabad ég, akkor nekem bőven  elég. - nézek bele igéző szemébe, miközben hallgatom, hogy szándékosan hagyta nálam a medált. Úgy érzem jelen állapotomban, hogy pontot kell tennem a végére. Legalábbis annak,  hogy mi csak csupán ismerősök, vagy jó barátok vagyunk.
- Megmutatom én neked, hogy mennyire biztos vagyok az egészben. Legyen ez a lóverseny búcsúm északtól, emellett pedig...
Újra megsimogatom az arcát, azzal a kezemmel, ami eddig is ott pihent. Másik viszont lágyan átkarolja a derekánál, s fejem megindul az övéhez. Lopok az ajkáról egy finom csókot, amivel én megpecsételem a saját sorsom is. Lemondok a szülőhazámról, más nőkről és a régi barátságokról. Cserébe kapok egy vámpír nőt, egy új hazát és egy teljesen más életet. Mikor megszakítom a finom pillanatot, s elengedem őt, akkor pimasz módon hozzáteszem.
- Remélem ez elég biztos volt. S nincs nekem gondom azzal, hogy te déli vagy, vagy mert vámpír vagy. - hangzik tőlem, s úgy vélem jobb ha visszatérünk a lóversenyre. Megvan bennem az a érzés, hogy a falusi legény és a legjobb barátjai keresztbe akarnak majd tenni nekünk.
- 4 napos az egész, de úgy vélem minden egyes pillanatában érdemes lesz odafigyelni.

A kérdéseimre az öreg azonnal válaszolt és felkészített, hogy biztosan az utunkat akarják állni. Szóval minden kitelik tőlük. Akkor velünk szemben mindent befognak vetni, és nem fognak válogatni az eszközökben. Gondolkodtam ahogy elköszöntünk és lóra szálltunk. Viccesen megjegyeztem, hogy benne vagyok a táborozásban, ha nincsenek farkasok. Majd az erdő felé vettük az irányt. Azonnal neki fogott a tábor építésnek társam, én meg a lovakat láttam el, hogy minden rendben legyen velük. Közben oda jött hozzám és bevallotta, hogy érez irántam ami meglepett. De így én is eltudtam mondani, mit is érzek. Amitől persze teljesen zavarba jöttem. De ugyan akkor aggódtam is miatta. 
- Ennek örülök, hogy így érzel. Nekem is mindegy hol vagyunk, csak ne bántsanak téged miattad. - mondtam egy halvány mosollyal, ahogy felnéztem rá. Nem akartam hogy bármi őrültséget csináljon miattam. De mikor újra megszólalt, nagyon megdöbbentem. 
- Siegbald ezt nem kérhetem tőled... - próbáltam ellenkezni vele de váratlanul ért a csók. Életem első csókját kaptam meg, ami elég váratlanul ért, még is ösztönösen átkaroltam a nyakát. Mikor elengedett, pipacspiros arccal álltam előtte, és csak bólogatni tudtam mikor megkérdezte szerintem biztos e a dolog. Majd óvatosan elengedett, és visszatereltük, a témát a lóversenyre. 
- Időben nem tér el attól amit otthon rendezünk. De itt számítanunk kell a piszkos trükkökre. Bármikor ránk támadhatnak, vagy csapdákat állíthatnak és az sem fogja érdekelni őket ha a lovak vagy mi megsérülünk. És ahogy Alfred bácsi is mondta már nem a tisztességességről szól a verseny. - mondtam ahogy befejeztem a lovak ellátását és a táskámhoz léptem. - De nekem is van egy két trükk a tarsajomban. Ezek különleges kockacukrok. Ha adunk a lovaknak belőle azonnal visszanyerik az erejüket és képesek lesznek tovább vágtatni. - vettem elő a dobozkát, ami teli volt kockacukorral. - Ezzel még előnyre is tehetünk szert, ha csak valaki nem használ megint váltott lovakat. Bár azt nehezen de észre lehet venni. - tettem hozzá nyugodtan.

- Nem fognak engem bántani miattad, főleg ha délen leszünk. Majd átgondoljuk, hogy miként csináljuk tegyünk ezt-azt. Néha betérhetünk egy-egy helyre a változatosság kedvéért. - mosolygok rá vissza, hiszen lehetnek olyan helyek, ahol nem úgy tekintenek a vámpírokra, mint itt nálunk északon.. Ezután következik az a jelenet, hogy az elhatározásom ellen szólalna fel, azonban én egy csókkal fojtom el ezen gondolatait. Látom pipacspiros arcát, így egyértelmű, hogy ki került ki győztesen ezen csatában. Visszatereltem végül a témát a lóversenyre, hiszen előttünk áll ez a dolog. Tele van veszéllyel és szenvedéssel. Én azon leszek, hogy Avist megvédjem, mert számomra ő a legfontosabb. A lovakra szintén próbálok ügyelni, amennyire tőlem telik.
- Nos alapvetően éjszaka kezdődik az egész, pontosan akkor, mikor a legtöbb ember álomra hajtja a fejét. Én azon gondolkoztam, hogy kevesebb alvás, pihenéssel előnyre lehetne szert tenni. - követtem  Avist a táskájához, mert igazán kíváncsivá tett. Mi lehet az? Mikor kockacukrokról kezd el beszélni, akkor én átkarolom hátulról. Jobban mondva megragadom a pillanatot, hogy együtt lehetek vele.
- Igazán jól hangzik, de én csak a legvégső esetben használnám. Ami a váltott lovakat illeti, biztosan a verseny előtt kikészíti a hátasokat azon személy, aki azzal akarja megnyerni. Én nem az első akarok lenni, csupán a parasztlegényt megelőzni, hogy aztán az orra alá dörgölhessem, hogy rosszabb volt nálunk. S így bocsánatot kell kérnie tőlünk. - szuszogom a jobb fülébe. Egy darabig a karjaimban tartom, aztán elengedem őt.
- Különben, ami azt illeti. A verseny után, elmehetnénk a kedvenc helyemre, már ha nem lesz ellenedre. Utána pedig arra megyünk, amerre csak szeretnél. S jut eszembe… - vigyorgok egy nagyot – igényt tartok a közös alvásra.

A csóktól, majd kiugrott szívem a helyéről. Éreztem arcom lángolt, és tudtam, hogy esélyem sincs a vitára ő nyert, amit nem bántam. Bár legbelül még mindig aggódtam miatta. De visszaterelte a témát a versenyre. Én kicsit elgondolkoztam és elmondtam neki a véleményem és megmutattam neki a '' titkos fegyveremet'' ami a kockacukor volt. 
- Igen és ez is a hasznunkra válhat. A sötétben könnyebben elrejtőzhetünk, előlük ha bármivel is próbálkoznak. Nyugi, kezdek hozzászokni a ritka alvásokhoz, mióta északon vagyok. - mondtam mosolyogva miközben átölelt. És furcsamód nem zavart, sőt biztonságban éreztem magam a karjaiban. 
- Szerintem se az legyen a lényeg hogy elsők legyünk, csalókkal szemben nehéz győzni. De mondtam neked, hogy nem érdekel mit mondtak. Nem kellene ennyire komolyan venned a dolgokat. - mosolyodtam el ahogy a fülembe szuszogott. Enyhén kirázott a hideg, és mivel csikis voltam nehezen álltam meg fel ne kacagjak. Egy kis ideig még ott álltunk majd mikor elengedett elpakoltam, mindent. 
- Ez jól hangzik, már korábban is említetted hogy van egy kedvenc helyed. Szívesen megyek veled. - mosolyogtam rá és nem tudtam mire vélni a nagy vigyort. Majd újra bíborszínűre váltott az arcom mikor meghallottam mit mondott. - Közös alvás... re... rendben. - mondtam egy mosollyal. Eléggé zavarba jöttem, hisz még soha nem aludtam más mellett. A bátyám meg nem számít hisz régen mikor kicsi voltam féltem a vihartól és mindig hozzá menekültem. 
- Éhes vagy? Van nálam sajt és friss kenyér meg egy kis szárított hús is. - mondtam ahogy az oldaltáskámat felmutattam amibe volt néhány dolog.

- Ez csupán egy ötlet tőlem, nem kell mindenben egyetérteni velem. - sóhajtok egyet, miközben próbálom elképzelni, ahogy Avist egyik helyről a másikra űzik, mert vámpír. Kicsit belegondolok a helyzetébe, s egyáltalán nem lehet kellemes, sőt egyenesen kimerítő. Pihenésre meg úgy vélem minden fajnak szüksége van, csak éppen a mennyisége és minősége változó. Nem vagyunk egyformák. Karjaimba zárom ezt a csodás nőt, hogy érezze, hogy a védelmem alatt áll, főleg míg itt északon tartózkodik.
- Úgy, ahogy mondod. Csalókkal nem érdemes versenyezni. Ami pedig azt illeti, a bennem levő úriember nem hagyja, hogy rosszakat mondjanak rólad. Nem ismernek, így szerintem nincs joguk olyan szavakkal megbélyegezni, ami nem igaz rád. - magyarázom neki, miközben közel vagyunk egymáshoz. Nőt így még nem öleltem, s nem gondoltam arra, hogy védelmezni kell. Jelen pillanatban pedig azon vagyok, hogy ne legyek illetlen vele szembe. Ezért kivételesen a derekánál ölelem, s attól a szinttől nem csúszik lejjebb, sem feljebb a kezem. Lassan végül elengedem őt, hogy ne váljon kínossá a helyzet.
- Akkor megbeszéltük. A 4 napos lóverseny után megyünk a kedvenc helyemre, ahol eltölthetnénk egy napot. Távol minden bajtól, nyugalomban eltölteni veled együtt...hmm mesésen hangzik. - látom, hogy a közös alvás említésére újra elvörösödik, s zavarban van. Ezért még mielőtt bármi megfordulhatna az agyában, akkor hozzáteszem.
- De nyugodtan mond meg, ha zavarna a közös alvás. Akkor közeledhetnénk napról napra közelebb egymáshoz, hogy megszokd valóban a közelségem. - adok neki erre lehetőséget, mert tényleg nem akarom megijeszteni őt. Ráadásul az éjszakák kezdenek egyre hívesebbek lenni, s a tűz pedig nem ég reggelig.
- Ami azt illeti, igen. Megéheztem. Nem vagyok válogatós. - közlök magamról egy teljesen új dolgot, az étkezési szokásaim. Könnyű főzni rám. Én odasétálok a saját felszerelésemhez, s pár napos zöldségeket veszek elő. Felmutatom kedvesemnek, hogy nekem mi van.
- Szerintem ezeket is együk hozzá – adok javaslatot, amit elutasít, vagy elfogad.

A legtöbb helyen sikerül embernek kiadnom magamat, és nem sok falusit zavar egy vándor ki áthalad a faluján. De akadtak helyek, ahol csak kötözködni volt kedvük és egy idegen pont alkalmas erre. ÉS a végén úgy is mindig kiderült az igazság. És úgy vettem észre a hírek gyorsan terjedtek errefelé. Biztonságosabb volt a falvakat városokat elkerülni, de mint most is kénytelen voltam betérni, hogy feltöltsem a készleteimet. És szerencsére pont megtaláltam, vagy is inkább ő engem. 
- Ritkán találkozom úriemberrel utam során. És örülök hogy pont te vagy az. - mondtam mosolyogva. Majd felajánlotta hogy a verseny után menjünk a kedvenc helyére és töltsünk ott egy napot. Ami szerintem is remekül hangzott. Főleg hogy nyugalom várt ott ránk aminek örültem. Majd észre vette, hogy zavarban vagyok, és kérte, mondjam meg ha zavar az együtt alvás. 
- Nem, dehogy, csak tudod te vagy az első aki nem egy vérszomjas vámpírként tekint rám, vagy épp egy lovászra, hanem mint nő úgy tekintesz rám, és nem vagyok hozzászokva a kedves szavakhoz. Mindig is egyedül voltam pedig öt bátyám van de mellettük én mindig elvesztem a családban, és mindig csak úgy tekintettek rám mint egy törékeny porcelánbabára amit el kell zárni a külvilágtól, nehogy megsérüljön. - mondtam nyugodtan ahogy a táskámhoz mentem miután elengedett. Felajánlottam neki, azt mi volt nálam- 
- Az remek, mert még nem igazán tudok főzni. - mondtam mosolyogva ahogy leültünk enni. - Bár Nicolas bácsi akinek az istállóban dolgoztam azt mondta egész jó ragut tudok már készíteni. Sokat tanultam a feleségétől. - mondtam és a zöldségekre pillantottam. - Az remek, napok óta nem láttam zöldségeket, hála egy haspók hátasnak. - mondtam ahogy hátra sandítottam a lovamra, aki csak horkantva hátra húzta a fülét mintha értette volna amit mondok. 
- Sajnos néhány napja nem figyeltem mikor egy tisztáson megpihentem egy másik vámpír társaságában, és a két ló felfalta az összes zöldséget és gyümölcsöt. -  mondtam nyugodtan ahogy a friss kenyérből vágtam néhány szeletet és megkínáltam belőle.

- Én meg örülök annak, hogy egy ilyen bájos nővel találkoztam, s nem csak egyszer futottunk össze, hanem kétszer is. Még most sem tudok magamhoz térni, hogy ez tényleg a valóság? Csípj meg kérlek, ha igen. - somolygok rá, s kíváncsi vagyok, hogy tényleg megteszi-e, vagy csupán szavakkal fogja tudtomra adni, hogy nem csak álmodom az egészet. Mikor meghallom a magyarázatát, hogy összességében nincs hozzászokva ahhoz, hogy nőként tekintenek rá. Nos mondjuk elsőre én sem úgy tekintettem rá, de mikor itt megláttam a Daloló Keszegben, akkor nagyon is úgy. S én egyszerűen beleszerelmesedtem a látványába, de természetesen nem csak abba. A kedves lénye, az üde beszélgetéseink csak rátettek az egészre.
- Vérszomjas? Ugyan már? Szerintem aki rád azt a szót merné rád aggatni, az csak bárdolatlanságból teszi. Ha pedig a lovászt meri az ajkaira venni, hát tegye. Fogalma sincs róla, hogy milyen jól ismered a hátas állatokat. Szerintem jobban, mint én magam, s én ennek kifejezetten örülök – mesélem neki azt, ami csupán eszembe jut ebben a pillanatban. Elengedtem közben, s így érkezett meg a táskájához, hogy étellel kínáljon.
- Majd közösen főzünk. Én néha a saját káromra próbálkozok ezzel és azzal. Jó lehet egy napot, vagy két napot nem eszek az már nem számít. Ha pedig valami jól sikerül, akkor egy ültő helyemben megeszem. - a téma azután átterelődik Dunra, aki úgy tűnik, hogy nagy zöldség és gyümölcs fogyasztó. Lángvetőről ezt nem tudom elmondani, hiszen még sosem néztem, hogy mit szól hozzájuk. Van-e valami amit nem szeret? Vagy van, ami a kedvence? Közben a friss kenyérből kaptam pár szeletet, cserébe átnyújtottam neki zöldséget és gyümölcsöt. Leginkább alma. Haraptam a friss kenyérből, mert szeretek rajtuk nyammogni. Mikor az első falatot leküldöm, akkor szólalok meg.
- Ez finom, bár nem vetekszik ajkaid csodás ízével. - bókolok neki, hogy hozzászokjon ahhoz, hogy én mindig nőként fogok rá tekinteni. Végignézek rajta, s magamban megjegyzem, hogy nagyon kellemesen néz ki. Gondolok egy merészet, s ahelyett, hogy szembe maradék vele, ahelyett mellé költözöm.
- Különben majd elkészítheted azt a bizonyos ragut, amit említettél. Kíváncsi vagyok rá. - mosolygok rá, aztán ha kapok sajtot, akkor utána küldöm az előzőnek.

Ahogy a karjai közt tartott, arra kért hogy csípjem meg de kicsit felbátorodva, ahelyett inkább egy óvatos puszit kapott az arcára, ahogy felé fordultam. Majd halkan felkacagtam, hallva a válaszát, mikor elmondtam neki mennyire nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy nőként kezelnek, és hogy általában miket mondanak rólam. Nem egyszerű a vámpírlét, de túlélhető, és nem minden hol gyűlölnek. 
- Engem nem zavar, mit mondanak rólam már hozzászoktam. - ingattam meg a fejemet. - De ez mellett vannak barátaim akikhez nyugodtan fordulhatok. Mondjuk egyikük sem átlagos. Emlékszem Hellenburgba érkezésem napján egy tudás démonnal futottam össze. Méghozzá szó szerint. Annyira lelkes voltam, hogy oda értem és munkát akartam találni, minél hamarabb mikor is valakibe belerohantam, és mindketten a földön kötöttünk ki. Így indult az ismeretségünk, és időközben sok mindent tanultunk egymástól.  - mondtam mosolyogva miközben elengedett és neki láttunk az evésnek. Vicces volt elképzelni, ahogy a konyhában serénykedik. Jót bazsalyogtam rajta de inkább nem szóltam egy szót sem az elképzelésről. 
- Én benne vagyok, amég a városban voltam, szerettem Greta néni mellett lenni a konyhán. Egész megtetszett hogy magamról kell gondoskodni. - mondtam miközben, vágtam néhány szeletet a kenyérből én meg cserébe kaptam gyümölcsöt és zöldséget. Jó volt látni milyen jóízűen eszik. Majd újabb bókot kaptam amin vidáman elmosolyodtam közben vágtam egy jó nagy darabot a sajtból és mellé kapott szárított húst is. 
- Rendben amint alkalmam lesz rá elkészítem neked. - mondtam vidáman és vállának dőltem miután átült hozzám. Tényleg örültem hogy nem vagyok egyedül, és volt akiben megbízhatok és tudom, hogy vigyázz rám. És igazi úriember volt, már - már azt hinné az ember hogy nemesi származású. De nem firtattam a dolgot, hisz még rengeteg időnk volt, egymást megismerni.

Meglepődtem, mikor csípés helyett egy bátorka puszit kaptam az arcomra. Úgy néztem rá somolyogva, hiszen csak jóérzések vannak bennem, ha csak rá nézek. Kacagását hallva meg egyszerűen én is elnevettem magam, megmutatva neki, hogy képes vagyok erre. Nem vagyok az a tipikus zordság uraság.
- Szóval azt mondod, hogy fogjam vissza magam, mikor valaki téged kezd el szidalmazni? De akkor miként adjam tudtukra, hogy veszélyes vizeken eveznek? Vagy, hogy amit csinálnak, az nem válik hasznukra? - ragadtam le ennél a kérdéskörnél, s abban reménykedek, hogy most tanulok valami újdonságot a másiktól.
- Erről még nem mondtál egy árva szót sem, hogy vannak barátaid délen.  Az nagyon jó. Nekem itt északon van egy pár darab, de nem vagyok az a nagy közösségi ember. Ismerősöm pedig rengeteg van, akiktől szerintem délre utazás után soha többé nem látogatok meg. De előre nem szeretném magam megvonni ezektől a szálaktól. Ki tudja, hogy még mit hoz a sors? - merengek el magamban, miközben lassan hozzálátunk az étkezésnek. Szóba kerül az önellátás, aminél kiderül, hogy tán én tapasztaltabb étel készítő vagyok nála jelen pillanatban, de idővel biztosan le fog körözni. Ráadásul, ha egy étel készítését elsajátította, akkor nincs olyan nagy gond. Ettem a frissen sült kenyeret, ami mellé sajtot és szárított húst is kapok.  Egészen jóvilág kezd rám mosolyogni, szinte kezdem magam elkényeztetett férfinek érezni magam. Mikor a vállamnak dől, akkor nem szólok semmit, csupán küzdök a száírott hússal.  Kissé rágós, de némi ital segítene leküzdeni ezt az ellenfelet. Azonban rájövök, hogy nem szeretném megzavarni Avist egy kéréssel, vagy felkeléssel. Túlságosan is jól mutat itt a vállamnak dőlve.
- Csak szólj nekem, ha kell hozzá valami. - szólok éppen akkor, mikor nincs éppenséggel a számban egy falat sem. Utána megint kerül a számba kenyér, sajt és hús. Rágás közben igazi ízbomba robban a számban, de tudom jól, hogy igazából csak a gyomromban fog igazán összeérlelődni. Mikor sikerül elfogyasztani az első adagot, akkor a nem zsíros kezemmel érek oda az arcához.
- Kérnék még szépen, kenyeret, sajtot és húst – s ha kapok, akkor hozzá megtisztítok pár zöldséget. Jóízűen eszek, amit az én társaságom végignézhet. Feltűnik nekem, így rákérdezek.
- Te nem étkezel? - nézek rá, s várom a válaszát.

- Igen kicsit nem árt visszafogni, magad vagy még sok hasonló helyzet alakulhat ki mint a mostani.  - mondtam nyugodtan. - Azt nem tudom neked mit kéne tenned én megtanultam figyelmen kívül hagyni, a megjegyzéseket. - tettem hozzá majd a barátokra terelődött a téma. 
- Sajnos ritkán látom őket. Az egyikük egy tudásdémon mint említettem, legutóbb akivel pedig sikerült barátságot kötni, egy Hellenburgi zsoldos. De mindketten sokat utaznak mint én, úgy hogy nem elég gyakran kerüljük el egymást. Azt nem is hagynám hogy megszakítsd a kapcsolatot a barátaiddal vagy az ismerőseiddel. - mondtam határozottan. Fontosak a barátok, mindenki számára és nem akartam hagyni hogy miattam, megszakítsa velük a kapcsolatot. Én nem értem ennyit. Majd nekiláttunk, az evésnek. Vagy is inkább csak ő. Én jól meg voltam, egyáltalán nem voltam éhes. Kényelmes volt a vállának dőlve és úgy gondolkodtam magamban. Mikor kért még egy adagot, szíves örömest vágtam neki újabb szeletet a kenyérből. És halmoztam mellé sajtot és húst is. 
- Tessék. Jó látni hogy jólesik. - mosolyogtam rá, majd rákérdezett én nem eszek e. - Nem, mielőtt találkoztunk volt alkalmam enni. Úgy hogy nem vagyok éhes. De te egyél nyugodtan. Esetleg kérsz egy kis vizet? - kérdeztem tőle ahogy felpillantottam rá.

Hallom Avis szavait arról, hogy jó lenne visszafognom magam, vagy túlságosan sok balhéba fogunk keveredni.Fájdalmasan sóhajtok egyet, s próbálom tudomásul venni a kérését. Valóban ha azt akarjuk, hogy ne forduljon ellenünk a világ, ahhoz tűrni kell. Új élet, új kihívások, ráadásul nem lehetek forró fejű.
- Nos nem igérhetek semmit, így elsőre, de igyekszek majd nem felkapni a vizet. Figyelmen kívül hagyni a megjegyzéseket – ezzel egyetemben örülök annak, hogy nem csak erről beszélgetünk, hanem a barátságokról. Hamar megtudom, hogy neki szintén vannak barátai, de sajnos ritkán látja őket. Ami azt illeti, én sem láttam őket egy ideje.
- Akkor úgy látom a ritkán látott barátok szintén közös vonás nálunk. - jegyzem meg somolyogva, de aztán elkomorodok egy kicsit. Ha délre megyünk, akkor minden bizonnyal csupán akkor fogom őket látni, ha északon lesz valami teendő. Aranyosan kiszolgál engem Avis, így hozzálátok újból étkezni, hogy teljesen megtöltsem a gyomrom tartalmát.
- Köszönöm ezt a mennyei eledelt – mosolygok vissza rá, mikor a szájamban nincs falat. Nem lenne túl étvágygerjesztő viselkedés, ha teli szájjal próbálkoznék somolyogni. A víz említésére csupán ennyit tudok szólni.
- Azt megköszönném. - azon töprengek magamban, hogy mennyire figyelmes. Bár nem nehéz az arcomról leolvasni, hogy a száraz hússal küzdök, s jót tenne nekem egy kis ital, ami elősegítené az étel lecsúszását a torkomon. Kulturáltan eszek, főleg így a társaságában. Ha megérkezik az italommal, akkor rögtön kortyolok egy nagyot, majd úgy kezdek el enni, mint a kacsák. Minden adaghoz jár egy kisebb segítség a víz részéről. Jóllakottan terülök el teljesen a tűz mellett, felfelé nézve az égre. Egy hosszú dolgos nap után úgy érzem megérdemlem a pihenést.

Alaposan kitárgyaltuk, mit is kéne tennie ha engem sértegetnek. Elvégre még délen is előfordul olyan hogy valakinek nem tetszik mi is vagyok, de engem nem érdekel. Hozzá szoktam, és nem akartam, hogy esetleg miattam bajba kerüljön mert nekem beszólogatnak. Csak halványan elmosolyodtam, mikor próbált bele törődni a dologba, bár tudtam úgy sem fog egyik napról a másikra menni neki. A beszélgetés során rájövünk hogy a barátok is közösek bennünk arról a részről, hogy nagyon ritkán látjuk őket. Majd újabb adag ételt tálalok neki. Örülök, hogy ilyen jóízűen tud enni. Majd miután megkapta az ételt elmentem a flaskáért ami teli volt vízzel, majd visszamentem és oda adtam neki. Visszatelepedtem mellé, majd mikor végzett elpakoltam mindent. Láttam hogy eldőlt a tűz mellett és az eget nézte. 
- Várj a földön még megfázol a végén. - mondtam ahogy a nyereghez mentem és leoldottam az összetekert farkasbőröket amiket egy nagy pokrócba csavartam. Majd megkértem hogy segítsen elrendezni a fekhelyet. - Még jó hogy mindig nem volt időm megcsináltatni azt a kabátot. - mondtam vidáman ahogy egymás mellé a bőröket, így valamennyire felfogták hátunk alatt a hideget. Miután végeztünk nyugodtan visszafeküdhetett.
- Jó ez a kis nyugalom. Végre nem zargat senki. - mondtam a csillagokra nézve.

Nyugalom ölel minket kebelére, amit minden esetben ki kell használni. Nem adatik meg olykor ez az állapot, ám a mai attól mégis attól is különösebb, mert itt vagyok egy csodálatos nő társaságában. Lesem én kecses mozgását, ajkainak játékát, s pontosan ezek a dolgok szippantanak be. Egyszerűen nagyszerű! Elterülnék a hideg földön, hogy az eget bámuljam, de rögtön rám szól édesen, hogy meg ne fázzak. Ettől a törődéstől megilletődök, mert nőtől ilyenfajta szavakat még nem hallottam.
- Bo..Bocsánat – nyögöm ki, s mikor megkér arra, hogy segítsek elrendezni, akkor én felpattanok, hogy eleget tegyek a kérdésnek. Gondosan lerakjuk, hogy a föld hidegét ne lehessen érezni. Engedtem az ő elképzelését, én csupán a megvalósításban segítek. S láss csodát! Mikor elkészülünk, akkor én visszafekszek, mert a gyomromnak jobban tetszik a vízszintes helyzet.
- Én sikeresen eladtam ugyebár a farkasbőrt a Csuszka helyett, így nekem nincs ilyen gondom. - magyarázom, mikor meghallom a megjegyzését, amivel egyet tudok érteni. Így elheveredve őt nézem, ahogy a tűz megvilágítja formás lényét, s ahogyan formálja a szavakat. Egy mosoly jelenik meg az arcomon, ami egyértelmű jele annak, hogy jól érzem magam.
- Jó ez a nyugalom. - hangzik tőlem, miközben tekintetem leragad a csókolnivaló ajkainál. Ugyan még csak egy csók volt köztünk, de most ebben a pillanatban megfogan bennem az igény még egyre. Mégis csak egymással járunk nem?
- Van egy egész napunk arra, hogy kipihenjük magunkat, s felkészüljünk a versenyre. Esetleg vannak még ötleteid, amik hasznosak lehetnek számunkra? Mert nekem van pár ötletem, de nem tudom te miképpen fogadod azokat.
Sok kis apróság, ami nem éppenséggel a kényelemről szól. Teljesen úgy kezdek gondolkozni, hogy bizony meg akarom nyerni a versenyt, hogy tüskeként szúrjak bele a sok északi lelki világába.