Quest for Azrael
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Top posting users this month
Alberich Fischer
[Magánjáték] Ragad, mint az enyv 1szava10[Magánjáték] Ragad, mint az enyv Voting_bar2[Magánjáték] Ragad, mint az enyv 1szava11 


You are not connected. Please login or register

[Magánjáték] Ragad, mint az enyv

2 posters

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

1[Magánjáték] Ragad, mint az enyv Empty [Magánjáték] Ragad, mint az enyv Szomb. Feb. 06, 2021 2:38 am

Alberich Fischer

Alberich Fischer
Nekromanta
Nekromanta
Avagy,
Enyekes veszedelembe esve rettenetes esetem Erlendrrel. 

Sosem voltam különösebb rajongója az északabbra eső tájaknak: a telente horinzontba simuló végtelen fehérség kétségtelenül megihlethette a dalnokainkat, de én magam leginkább csak a hideget éreztem belőle, s az oly kínzón viszkető sülyt, mely időnként elkapott, ha szekéren ülve utaztam. Hála a Jóistennek immáron azért végigtekintett a vidéken a tavasz szép mosolya, de én aligha lehettem boldog, hisz megpróbáltak rútul átverni, becsapni, s még ki is fosztani. Okos tán nem voltam, de bolond sem. 

A ruhákat általában magam késztettem: az anyagot megvettem, megvarrtam, majd végül színeztem azzal, amivel tudtam. Olykor lilahagyma volt a festék, időnként a bodza sötét termése, megint máskor pedig amit venni tudtam a szatócsnál. Bizony, a drága jó ég varázsolhatott volna csavarulatot minden kutya kereskedő mételyes belébe, mert gyakran még azt is aranyáron mérték, amit kavicsba illene. Csak egy kevés zöld festéket szerettem volna, hogy cifrára festhessem az egyik új ruha elülső részeit, ám az üzletért nem csak a pénzem, de még mellé a gatyám, s a józan eszem is elkérték volna. 30 váltót egy tégely ruhafestékért?! Láttam már életemben pár fosztogatást, de olyat nem, ahol ilyen szemtelenül tették volna. Az út szélén legalább meg is rúgdossák kicsit az ember érte, itt még bizony egy "adjonisten" se járt. Úgy fordultam hát ki a szatócs boltjából, mint az egyszeri iszákos a köhögő szajhától (meglepő gyorsan). Valahonnan szereznem kellett festéshez valót, de sajnos se csalánlevél nem akadt errefelé, se zöld bodzatermés, így maradtam annál, ami még ebbem a deres pokolban is megélt: a pórok kocsonyájánál.

A nyálkákat fellelni nem volt túl nehéz, gyakran elég volt a farakás aljában kutatni, s az ember érezte is a nyomaikat. Viszont picit többre volt szükségem, így kissé körbekérdeztem, hogy itt a Saltfjellet szélében merre akad elhagyatott falu... Igazat megvallva akár egy kavicsot is elhajíthattam volna a segítségkérés helyett, hisz bármerre is dobom, biztos akadt volna valami arra. Ezek a szomorú kis szórványok úgy nőttek mindenfelé, mint a megrohadt gombák. A szaguk is olyan volt gyakran.

Egy ilyen kis falú tökéletes lakhely volt a nyálkáknak, hiszen háborítatlanul élhettek meg az elhagyatott kunyhókban, amik pont megfeleltek nekik: penészesek voltak, nyirkosak, s még étek is akadt bennük a számos patkánynak hála. Egyelőre az elhagyatott kis halászfalu központjában álló tér egy fája mellett hallgatóztam, különösen figyelve arra, hogy véletelnül se goblinfészek legyen a hely. Hála az égnek ez nem tűnt valószínűnek, hisz se árokzsírt nem találtam, se visongó goblinkölyköket. Sok dolgot hajlandó lettem volna megbocsájtani magamnak, de azt nem, hogy egy goblin öljön meg. Akkor inkább a szégyen vigyen a túloldalra, de az én ruháim egy ilyen kis féreg magára ne öltse. 

Végigtekintettem hát a szellem se járta kis kajibákon, továbbra is az idétlen kis dögöket lesve. Hirtelen nem tűnt mégsem olyan drágának az a 30 váltó egy tégelyért... Az ember gyakran nem is portékát vásárolt ilyenkor, hanem kényelmet, s jelenleg bizony igen megfizettem volna az aranyárat: akkor nem egy dohos kis erdőmenti halászfaluban lettem volna. Az ember könnyen bölcs, ha már túlzottan késő ahhoz. És bizony késő volt bölcsnek lenni. 

Vettem egy mély levegőt, majd végül kiköptem egy tekintélyes adag slájmmal keveredő nyálat a földre. Merő létem volt a gennyes rohadás, mi nehézséget jelenthetett hát számomra az, hogy nyálkát találjak?

2[Magánjáték] Ragad, mint az enyv Empty Re: [Magánjáték] Ragad, mint az enyv Szomb. Feb. 06, 2021 12:30 pm

Erlendr von Nordenburg

Erlendr von Nordenburg
Északi Mágus
Északi Mágus
Mikor meghallottam Petrát merre hívja kutatása, arcom felragyogott az örömtől, hiszen nem minden hónapban adatott meg nekem az a szerencse, hogy Nordenburg környékére keveredhettem. Az otthon édesen hívó szava mindig hatalmas motiváció volt arra, hogy hetek alatt átszeljem az Északi Királyságot, s ez ezúttal sem volt másképp. Karavánunk ugyan nem mozgott olyan gyorsan, még is jó időben és sértetlenül érhettünk vissza szülővárosomba, hogy egy rövid családi látogatás után, mely igényeimnek talán túl rövidre is sikeredett, folytathassuk utunkat.

Legnagyobb meglepetésemre nem volt könnyű olyan hajóst találni a dokkokban, aki hajlandó lett volna elfogadható áron átvinni minket a túloldalra. ’Nincs ott biztonságos kikötő.’ mondta az egyik, ’Olyan közel nem tudnánk horgonyt vetni.’ szabadkozott a másik. Végül aztán a hatodik halászhajó hajlandó volt minket átevezni a túloldalra, kicsiny ladikjában, amely mesteremben nem keltett túl sok bizalmat, én viszont annál izgatottabbá váltam. Egy kicsiny hajó, melyben hárman is túl sokan voltunk, s melynek „kapitánya” talán életében nem volt még józan? Nem tudtam nem izgatott lenni.
Igaz, ami igaz, mesterem már a város szívében sem bírta eléggé hangsúlyozni, hogy nem fog tudni mit tanítani, ami a tanulmányaimat előbbre vinné, hisz ez az út az ő kutatását hivatott előrébb vinni, még is vele tartottam. Nem azért, hogy tanuljak, hanem azért, mert a Saltfjelletbe tartottunk. Legendákat hallottam arról a helyről, melyek ősi ereklyékről és titkos átjárókról szóltak, s én nem tudtam volna megállítani önmagamat abban, hogy annyi idő után végre utána járhassak ezeknek a legendáknak.

A nap magasra hágott, mikor a csónakunk egy könnyedebb huppanással a saras, salakos partnak csapódott, valahol a két semmi közepén elterülő semmiben. Kifizettük az iszákos evezősnek a napi sörre elegendő váltóját, az meg dalolászva el is kezdett visszaevezni a túlpartra, otthagyva minket a semmi közepén.
Petra látszólag nem érezte jól magát a hajóút közben és után, még is kihúzta magát és egy gyors pillantással megállapította merre is kell tovább mennünk. Én követtem, föl a partról egészen a bokrokig, melyek szabályos vonalaikkal egyetlen jelei voltak annak, hogy régen egy járható út húzódott el arrafelé. A sövény túloldalán már látni lehetett az erdőt, ahová tartottunk, ám mesterem úgy döntött, előtte körbe kívánja járni a vidéket, egy lakott település reményében.
Én ragaszkodtam hozzá, hogy ő induljon el keletre, míg én a part mentén vizsgálódom, s bár ellenkezett egy darabig, én nem tágítottam. Biztosítottam a felől, hogy ha bármi veszélyeset látnék, sarkon fordulok és elfutok, ő pedig tudta, mennyire gyorsan is tudok futni, főleg ha az életemért teszem azt.

Végül aztán beleegyezett és én vállamra dobhattam megszokott batyumat, tele az elemózsiámmal, a könyvemmel és a kötelemmel. Mélyen beszívtam a hűvös levegőt és nekivágtam az útnak, hogy lakott települést leljek a part mentén. Félelem nem volt bennem, hiszen valamilyen szinten otthon voltam, s ismertem a veszélyeket, melyeket az erdők és elhagyatott falvak rejthetnek. A trollokat már messziről megérzi az ember, azokat könnyű elkerülni. A goblinok zajosak és rövid lábaik miatt nem túl gyorsak. Nem érnének utol, ha időben észreveszem őket. A démoni fajzatok túl kicsik és még egyszerű botommal is könnyen szét tudom kergetni őket, ha arra kerülne a sor. Nem volt bennem félelem. Csak a vágy, hogy megleljem a legendák forrását.
Szerencsém aznap sem hagyott el, hiszen alig sétáltam néhány mérföldet és megpillantottam a kisebb folyami kanyarulaton túl egy apró halászfalut. Néhány ház volt csupán, rozoga, törött és félig vízbe merült kikötőrésszel, és valahol a falu végében, mintha egy vízimalmot láttam volna. Legalább is, ami maradt belőle. Szerencsém azonban nem azért volt, mert falut leltem, hiszen az szemmel láthatóan is elhagyatott volt, hanem mert a falutól nem messze egy alakot pillantottam meg.
Színes köpenye szöges ellentétje volt az én fekete nadrágomba gyűrt szürke ingemnek, s aranyozott hímzését már távolról kiszúrta a szemem rajta. Irigylésre méltó alak lehetett öltözködését tekintve, úgy gondoltam, és nem is hezitáltam jó hangosan, elég távolról felé integetni.
- Hahó!!! – köszöntöttem, remélhetőleg már hallótávolságon belülről.


_________________
Karakterlap

3[Magánjáték] Ragad, mint az enyv Empty Re: [Magánjáték] Ragad, mint az enyv Szomb. Feb. 06, 2021 9:25 pm

Alberich Fischer

Alberich Fischer
Nekromanta
Nekromanta
Aligha lenne illendő részemről, ha hazudozóra fognám a dolgokat (azt bizony meghagyom a bárdoknak, hisz nekik nem csak lételemük, de kenyerük is, hogy nagyot szóljanak), igen megrezegtette a lelkem mélyén fékszelő félszt az idegen érkezése, s menten szívemhez kaptam, mint a nagysasszony, aki meglátja, hogy a szebbik edényből eszik a cselédje. Bezony, útjára indítottad bennem az eleven szart is, barátom, de legalább köszöntöttél, amit aligha vehettem zokon. Vajon minek tűnhettem számára? Kincsvadásznak aligha, hisz azok többnyire a barna és szürke  (ötven) árnyalatait hordták, én pedig leginkább mindent, ami kiszúrta az ember szemét. Meghajoltam a hang irányába kellő mélyen, ahogy az illedelmes népek szokták, s visszakiáltottam. Ha eddig volt beste a környéken, akkor bizony erre elrohanhatott (vagy pont nekem). 
– Szép napot a jó úrnak, jó napot a szépnek. – kissé kiegyenesedtem, pillanatra bele is nyilalt a hátamba a zsába, de csak beköszönt, nem kívánt maradni. Jól is tette. – Mi járatban?
Némiképp messze volt tőlem a férfi ahozz, hogy jobban megszemléljem, de első szaglászásra talán valami katonafélének hatott, ám nem leltem sem oldalán, se kezében a fegyvert. Bot (és batyu) ellenben volt nála, ami gyakran a deákok felszerelése volt, így azt sejtettem, hogy talán valami helyi mester tanítványa lehetett, vagy egy eltévedt tudós. A mágus lehetőségét nem nagyon mérlegeltem, azok általában nem nőttek ekkorára, s egyedül nem is nagyon járták a susnyást. 

Mélyet szippantottam a csípős levegőtől, ami úgy cipelte magával a falu dohos halszagát, mint gyermek a vásárfiát. Nem nagyon akartam senkivel sem találkozni, hiszen a figyelő tekinteteknek leginkább csak akkor voltam rajongója, amikor nem az életem múlott rajta. Aligha tartottam veszélyes ellenségnek a nyálkákat, de szükség lehetett arra, hogy megidézzek esetleg egy holtat, azt pedig most már nem tehettem meg. Feltételezem, hogy nem is igen igényelt különsebb magyarázatot ennek a miértje, s míg délen talán ki tudtam volna magyarázni magam, itt Északon még a megkenhető szemek se nagyon tűrték az efféle barbárságot, ahogy én sem élveztem. Nem volt hát opció, hogy eláruljam magam. Szerencse, hogy egy hétköznapi nekromágus nem volt olyan ostoba, hogy így nézzen ki.. Én, ellenben, egy megátalkodott tökkelütött voltam. De mégis ki ártott volna egy magamfajta szerencsétlennek?

4[Magánjáték] Ragad, mint az enyv Empty Re: [Magánjáték] Ragad, mint az enyv Hétf. Feb. 08, 2021 12:37 pm

Erlendr von Nordenburg

Erlendr von Nordenburg
Északi Mágus
Északi Mágus
Távolról ugyan nem tudtam megmondani, miféle szerzet lehetett, de mivel fegyvert nem rántott, mikor meglátott, bíztam benne, hogy nem egy magányos útonálló szerepét kívánta betölteni. Színpadias meghajlása és köszöntése műveltségére utalt, talán egy bárd lehetett, aki éppen ihletet keresett. Az meg is magyarázta volna az öltözködését. Még életemben nem találkoztam olyan zenésszel, aki ne viselt volna kirívó göncöket, és amennyit én láttam köpenye alól, illetve amennyit engedett látszatni, az bizony színes volt.

- Adjon az Isten! - széles mosollyal siettem közelebb hozzá, hogy ne kelljen fél Veroniát átkiabálva beszélgetnem vele, ám mikor már csak pár méter választott el kettőnket, ösztönösen meghőköltem. Láttam én már keléses betegségben szenvedő arcát, de az még az előttem álló idegenhez képest is élettel telibbnek látszott. Arcomon a meglepettség, majd az aggodalom ismert jegyei mutatkozhattak, hiszen sosem tudtam elég jól véka alá rejteni érzéseimet. Több ezer lehetőség futott végig az agyamon, mi történhetett a férfival. Talán sárkánygyíkokat haragított magára, mikor még kicsi volt, vagy savat öntöttek rá, esetleg olyannyira összeverték, hogy efféle nyoma maradt? Akár mi is lehetett volna, nem éreztem helyén valónak, hogy egyből rákérdezzek. Még is csak idegenek volnánk, ismerős vidéken.
- Jó magam, csak lakott házak után kutatok. – vallottam meg neki, akadozva, csak nem tudván leemelni a tekintetemet arcáról. – Hát maga csak nem idevalósi?


_________________
Karakterlap

5[Magánjáték] Ragad, mint az enyv Empty Re: [Magánjáték] Ragad, mint az enyv Kedd Feb. 09, 2021 1:24 am

Alberich Fischer

Alberich Fischer
Nekromanta
Nekromanta
Újdonsült barátom látszólag igen megörülhetett nekem, mert szaporai léptei megcéloztak, menekülni pedig aligha tudtam volna bárhová is. No, nem mintha akartam volna, sosem zavart egy kis társaság, de azért reménykedtem benne, hogy esetleg távozóra is fogja hamarost. Hangsúlyozom, nem jó jó helre tévedt, s én sem. Ha nem makacskodom, talán egy kocsmában is találkozhattam volna ezzel a kedves utazóval, s akkor talán egy sörre is vendége lettem volna. Hisz miért is ne?
– Akkor meg is találta őket. - vigyorodtam el bugyután. - Lakhat bennük pár nyálka legény, de nyalka nem sok. – az elmés megszólalásomon még kissé nevettem is, de nem vittem túlzásba. 
Szerettem ostoba lenni, eleinte erőfeszítést igényelt, de aztán végül a merő létem egy negédes szelete lett. Aki ostoba, az általában boldog, aki pedig boldog, az áltlaában ostoba. Emellett valahogy egy formát is adott a létemnek ez a szerep, úgy öltöttem magamra, mintha csak egy ing lett volna, amit lágyan ringve lélegző mellkasomra vartak bőrből és kacajból. 
– Majdnem. A saját kis falvamre emlékeztet, éppen csak a só hiányzik a vízből, s az időnként felbukó vizihullák. – nevettem egy keveset, talán nem volt vicces, de a maga módján mindig is volt valami mókás abban, hogy a tengermeni partok tele voltak a nekromanták teremtményeivel. Mit tudott egyáltalán ártani egy pöffedt hulla? Szabályosan ki lehetett őket pukkasztani egy szigonnyal. Borzadályosan büdösek voltak. – Éppenséggel nyálkát kívántam keresni, ilyenkor a tél végére eléggé sűrű és sötét színűek.
Nem értettem én aztán világon semmit se a szörnyetegekhez, de éppenséggel azt pont tudtam, hogy télire meghúzzák magukat a dögök, s néha úgy besűrűsödnek, mint egy tál kocsonya. Előszeretettel ették is őket ilyenkor, levesbe belefőzve kutya egy finom csemegét lehetett készíteni belőlük, feltéve, hogy az embert nem zavarta, hogy eleven takonnyal sűrtett ragut evett. A karavánnal mi is többször fogyasztottuk őket, hisz csak egy vadnyúl kellett a raguba (volt elég elfünk, ez sosem volt nehéz), s néhány erdő-mezei ződ', amit a legtöbb tünde ösztönből is kiásott. 

Szemeim az immáron embernagyságban álló férfira fordultak. Tényleg magasra megrakták, talán egy jó fejjel felém nyúlhatott, s széltében se spórolta ki belőle a Jóisten a téglát, egy-egy vállán könnyen meg tudott volna tartani egy artistát. Ellenben így közelről se jöttem rá igazán, hogy kiféle is lehetett a jóember, de ha más nem, legalább azt eldöntöttem, hogy rendes egy deák lehetett: akinek ilyen fjordként tündöklő tiszta szemei voltak, az aligha lehetett álságos. Talán pont emiatt kellett óvatosnak lennem.



A hozzászólást Alberich Fischer összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Feb. 09, 2021 11:28 pm-kor.

6[Magánjáték] Ragad, mint az enyv Empty Re: [Magánjáték] Ragad, mint az enyv Kedd Feb. 09, 2021 8:07 pm

Erlendr von Nordenburg

Erlendr von Nordenburg
Északi Mágus
Északi Mágus
Be kell vallanom, nem értettem elsőre a szóviccét, ám mire végigmondta mondani valóját, és megtudtam, mit is keres errefelé, hangos koppanással ért le az értelme és én még hangosabb hahotázásba kezdtem.
- Nyalka helyett nyálka? Hahaha! Hát ez zseniális. – szabad kezem mutató ujjával törölgettem ki a könnycseppeket a szemeimből, majd egy nagy szippantással összeszedtem magam. Kissé szégyelltem magam, amiért oly megkésve jött át a csattanó, csaknem el is pirultam tőle, ha nem lettem volna kivörösödve a nevetéstől.
- Szóval nyálkaszezon van? – álmélkodtam a falu felé sandítva, végre elfordítva a figyelmemet a férfiról. Emlékek úsztak be a szemem elé, ahogyan édesanyám is és sokan mások is mesélték, hogy a városokon kívül olyan szokás a nyálkaszedés tavasszal, mint a csigaszedés ősszel. Jómagam sosem próbálkoztam még meg eme népi hagyomány kipróbálásával, hiszen sosem volt rá igazán szükségem, de úgy éreztem a sors sodort most össze ezzel az öreg bárddal, mert bizony a vicce hallatán már meg voltam győződve róla, hogy ő csakis egy bárd lehet. Elhatároztam magamban, hogy segíteni akarok neki, ha törik, ha szakad. Eredeti célom, hogy lakott települést leljek úgy állt vissza a fontossági sor végébe, mintha muszáj lett volna neki! Most már csak azt kellett tudnom, mindenekelőtt, hogy mihez is kell neki a nyálka. – Na, és mihez lesz majd a zselé, ha szabad kérdeznem? Csak nem kocsonya készül a háza táján?

Tekintetemet visszaemeltem az idegenre és mivel féltem, hogy szemeim túlságosan is elvándorolnak az arca rútságának szemlélésére, inkább rárögzítettem őket az ékkőként fénylő zöld szemeire. Furcsán hangozhat, de valami hihetetlenül ismerősnek tűnt bennünk, csak nem tudtam megragadni, hogy pontosan mi. Lehet, hogy egy vásáron láttam a színhez hasonlatos követ, vagy csak a természet zöldjének megszámlálhatatlan árnyalatai egyikét véltem benne felfedezni? Lényegtelen volt a valós helyzetünkben, még is ott motoszkált a fejem hátuljában, mint egy aprócska kérdőjel.


_________________
Karakterlap

7[Magánjáték] Ragad, mint az enyv Empty Re: [Magánjáték] Ragad, mint az enyv Kedd Feb. 09, 2021 11:26 pm

Alberich Fischer

Alberich Fischer
Nekromanta
Nekromanta
Mindig is szkeptikus voltam egy kissé azokkal szemben, akik tényleges jó ízzel szórakoztak valamely roppant bravúromon: általában vagy akartak tőlem valamit, vagy akartak belém valamit (többnyire egy tőrt). Az idegen kapcsán valahogy nem nagyon fogott el ilyesmi ódzkodás, ami azért kicsit meg is lepett. Azt hiszem ismét értelmet nyert az, hogy miért is szerettem annyira az embereket... Az ilyesmi alakok miatt, akik még egy elhagyatott faluban is képesek voltak szórakozni egy keveset a drága felebarátaikkal. Jelen esetben pedig inkább lehettem fele, mintsem barát, hisz a szépségem felét az anyámban hagytam, mikor kibújtam belőle. Elmosolyodtam mindenesetre, amennyire csak tudtam.
– Ha létezik ilyesmi, akkor minden bizonnyal igen. – biccentettem egy kissé. – Megpróbáltak kirabolni Ebenbrunnban, annyi váltót kértek egy tégely zöld festékért, amiért két napot átkocsmázom, ha olcsó lőrét iszom. Saját kezembe vettem az ügyet.
Mosolyom vitriolosba fordult, majd tettem pár lépést a férfi felé, kinyújtva a kezem. Ha eddig nem lett volna fájóan egyértelmű, most még jobban éreztem, hogy mennyivel is alacsonyabb voltam az idegennél. Talán megengedhettem volna magamnak azt, hogy ne kedveljem, ha valaki magasabb nálam, de sajnos túl gyakori eset volt ez, s úgy a dolgok fene nagy általánosságában emberszeretőnek vallottam magam. Hogy lehetnék hát az, ha közben a népek felének irányába nehezteléssel adózom pusztán azért, mert éppenséggel egy arasszal megtoldotta őket a jó Teremtő?

Jobbom megállt a vándor előtt, tenyérrel felfelé fordulva kissé. Ha valami, hát azt láthatta, hogy nem voltam parasztféle, bele is döglöttem volna hamar. Nem való az ásó az én kezembe, sem az kapa. A nagyharang éppen elfért volnaa benne, de azt meg bírni nem bírnám, jó helyen van a templomok sudár nyakán.
– Alberich Fischer. Nappal utazó, este mutatványos, a kettő között pedig néha részeg. – nevettem kicsit, igazából nem ittam sokat, de leginkább csak azért, mert eléggé vékony voltam ahhoz, hogy pár pohár bortól már megzuhanyjak, mint pityókás pap a szószékről.  – Bár, lehet kissé előre szaladtam, még nem tudhatom, hogy meg fog-e késelni az erszényemben lévő három gombért.
Sosem voltam jóban a fájdalommal, pedig ezt megkaptam busásan, ha már azt a bizonyos araszt kispórolta belőlem a Jóisten. Nagy reményeim egyike volt, hogy egyszer talán gyors, s kevésbé kínokkal teli halált halok majd, ha éppen erőszakosat is. Abban pedig különösen reménykedtem, hogy nem az inkvizíció kezei között végzem: egy kis kínzás után tán még azt is kicsalogathatnák belőlem, hogy én indítottam a reformációt, s hogy maga vagyok von Himmelreich. Ez pedig, drága olvasó, nem lett volna nagyobb hazugság, mint az, hogy szeretem az ecetes halat. De ilyet akkor se mondtam volna ki, ha már a seggem nyalták volna a lángok.

8[Magánjáték] Ragad, mint az enyv Empty Re: [Magánjáték] Ragad, mint az enyv Pént. Feb. 12, 2021 3:32 pm

Erlendr von Nordenburg

Erlendr von Nordenburg
Északi Mágus
Északi Mágus
Meglepett a férfi válasza, hiszen nem is tudtam, hogy ezeket a kis szörnyetegeket festékként is lehetett alkalmazni. Nem mintha nem lenne egyértelmű, hiszen színüket bizonyára ki lehet nyerni különböző alkímiai módszerekkel, hogy még a ruhát is megfogja, még sem fordult meg sohasem a fejemben, hogy arra használná őket az ember. Talán, csak mert sosem éreztem úgy, hogy zöldre festeném a ruháimat. Vagy a köpenyemet. De ahogy a cudar képű alakra néztem eszembe jutott, hogy neki bizony zöld a köpenye és biztos voltam benne, hogy nem csak neki volt zöld köpenye, tehát annyi köpenyt valahogyan meg kellett festeni.

Lenéztem Alberich kezére és gondolkodás nélkül belecsaptam, szélesen mosolyogva bemutatkozásán. Első érzésre meglepett, hogy mennyire sima a tenyere, hiszen nem néztem volna ki arca alapján, hogy keze jó állapotban volt. Kissé talán még szégyelltem is magam, hogy annyi év után sem hagytam a sajátomnak, hogy megpuhuljon a csákányok szorongatása óta. De persze a kemény tenyérnek is megvolt a maga előnye. Például sokkal később égetnek meg a forró vasak és a fáramászás is könnyebben megy, hiszen nehezebben sérti fel a bőrömet az göcsörtös törzs.
- Erlendr von Nordenburg, feltörekvő Rúnamágus, szolgálatára. – mutatkoztam be hasonlóképpen, hiszen ha megbízott bennem annyira, hogy foglalkozását is megossza vele, akkor tartoztam neki annyival, hogy én is megosszam vele az enyémet. Megszokásból még jól meg is szorítottam a kezét, hogy biztosítsam bizalmamról. – Ne tessék aggódni Herr Fischer, az én ruhámra még a gombok sem kellenek. Ha meg aztán még is… nem igen van fegyverem, hogy kikényszeríthessem magától. Én inkább segíteni szeretnék.
Eleresztettem a kezét és a falu maradványának irányába fordultam.
- Szégyenletes, hogy annyit elkérnének csak a festékért. Megértem, hogy inkább a saját kezébe vette a ruhája sorsát. Kérem, engedje meg, hogy csatlakozzam a nyálkagyűjtéshez. Ketten még is biztonságosabb és gyorsabb, mint egyedül, nem igaz?
Batyumat leemeltem botomról és az egyik korhadt fal tövébe helyeztem, hogy csak a fegyveremmel állhassak a feladat elébe. Nem tántoríthatott el a tény sem, hogy fogalmam sem volt, miképpen gyűjt valaki slájmot, valamint mibe is gyűjtik az olyat.


_________________
Karakterlap

9[Magánjáték] Ragad, mint az enyv Empty Re: [Magánjáték] Ragad, mint az enyv Szer. Feb. 17, 2021 10:23 pm

Alberich Fischer

Alberich Fischer
Nekromanta
Nekromanta
Nem okozott különösebb meglepetést, hogy a férfi kézfogása erős volt, de emellett a tenyere keménynek is hatott, mintha csak egy paraszt lett volna, aki naphosszat kapával a kezében szenvedte át a napot. Erre azért nem készültem fel, hiszen inkább tűnt tanultnak (s mint kiderült az is volt), mint olyannak, aki ilyesmi munkákra vetemedett volna, de talán mégis befogták néha dolgozni, vagy az is lehet, hogy csak olyan száraz volt a tenyere a tél illanó hidegétől, hogy a bőr máig nem pergett le róla. Egy gyors mély levegővel még megjutalmaztam magam a kemény kézfogás után, s elengedtem a férfi karját. Erős legény vagy te, Erlendr, éreztem, ahogy a csontjaim a helyükre ugrotak.
– Rúnamágus. – bólintottam leplezetlen elismeréssel. Ezek szerint ezért hatott úgy, mintha egy deák lett volna. Ez persze nem magyarázta a kemény tenyerét, de végül is ez oly mindegy volt. Nem kellett mindenbe beleütnöm az orrom. – Elég nyámnyila vagyok, ha megszorongatnak kicsit, a merő lelket is ki lehet belőlem préselni. Önt pedig, Herr von Nordenburg, a teremtő igen vállasra szülte. – nevettem egy kissé – De úgy tűnik, hogy becsületesre is. Bölcs volt a részéről.
Kedvesen elmosolyodtam a szavaira, bár, legszívesebben a fejem vakartam volna inkább. Csuda jó legénynek hatott Erlendr, de jobban örültem volna, ha valahol máshol hatott volna csuda jónak. Emellett persze nem éreztem azt, hogy akkora kutyaszórítóban lettem volna, hiszen mégis egy vállas rúnamágus társaságában voltam. Mi baj lehetett hát?
– Igazán kedves az ajánlata, de aligha tartanék fel egy ilyen fontos embert efféle alantas munkával. – hajtottam picit fejet. – Mégiscsak furcsa lenne, ha egy mágus csavargók munkáját végezné.
Teljesen biztos voltam benne, hogy a férfi eltántoríthatatlan volt, de azért mégis megpróbáltam lebeszélni róla. Titkon talán még örültem is a társaságnak, de kétségtelenül nem változtatott a dolgokon, hogy a közelében aligha tudtam volna bármiféle árnybéli szolgált magam mellé csendíteni. Kicsit mérlegelve a dolgokat különösen rossz volt, hogy egy mágus mellett kellett lennem, hiszen az ilyenfajta tanult embereknél már csak az egyháziaknak volt élesebb a szimata, s nem akartam eladni magam, pláne azután, hogy ilyen önzetlenül felajánlotta a segítségét. Talán illendő lesz később megvendégelnem egy korsó serre.

10[Magánjáték] Ragad, mint az enyv Empty Re: [Magánjáték] Ragad, mint az enyv Hétf. Márc. 01, 2021 9:34 pm

Erlendr von Nordenburg

Erlendr von Nordenburg
Északi Mágus
Északi Mágus
Valami különösen kellemetlen érzés szorította meg a mellkasomat, mikor családom nevén szólított. Tisztában voltam azzal, hogy így illik, még is oly ritkán hallom. Emlékeket idézett fel bennem, amikre nem kívántam emlékezni, mert túl fájó volt úgy tenni. A név, melyet apám viselt, s ő általa viselem én is, túl nehéz volt a lelkemnek. Ezért is csorbult meg lelkes mosolyom és nyeltem egy nagyot, hogy aztán államat megdörzsölgetve Fischer úr felé forduljak.
- Ugyan kérem, ne aggódjék. – legyintettem. – Való igaz, hogy mesterem nem szívleli az efféle cselekedeteimet, de nem hagyna nyugodni a lelkiismeretem, ha nem segíthetnék önnek. Különben sem lehet az én időm fontosabb az önénél. Ha ketten végezzük a piszkos munkát, kevésbé lesz az piszkos és hamarabb meg is van, nem igaz?
Találkoztam én már hozzá hasonló szerény lélekkel és tudtam, hogy csak a jó szándék vezérli. Biztos voltam benne, hogy efféle munkához mindenkinek jól jön a segítő kéz, még ha nem is kívánja bevallani. Fischer úr csupán túl kedves és meg akart óvni a fölösleges veszélyforrásoktól, amit teljesen meg tudtam érteni. Én is hasonlóképpen gondolkodtam. Ugyanakkor, mint azt a férfi szavai is igazolták, jóval megtermettebb legény voltam, mint ő, így elképzelhetőnek tartottam, hogy talán engem tartott veszélyforrásnak. Csak nem merte látszatni.
Bár az is megeshet, hogy mint művész, sok helyen megfordult és már ismerte a mágusok kesze-kusza rendszerét. Vajon csak meg kívánt óvni attól, hogy bérmágussá váljak? Mesterem sokszor tudatta már velem, hogy bérmágusként semmi jövőm nincs a mágia világában. Legalább is semmi nemes.
- Különben sem fogok mágiát használni. Semmi hasznos nincsen abban a könyvben, nyálkaszörnyek ellen. – nevettem fel, és éreztem, ahogy jókedvem ismét visszatért. – De még mielőtt elfelejteném, és tudom, hogy nem illik, de kérem, szólítson csak Erlendr-nek. Mellesleg, miféle művészetnek hódol, mint mutatványos, ha szabad kérdeznem?


_________________
Karakterlap

11[Magánjáték] Ragad, mint az enyv Empty Re: [Magánjáték] Ragad, mint az enyv Csüt. Márc. 11, 2021 10:21 pm

Alberich Fischer

Alberich Fischer
Nekromanta
Nekromanta
Arcomra lassan, de biztosan mosoly szaladt: aligha lett volna értelme küzdeni tovább, megnyertem magamnak egy társat a vadászathoz, udvariassággal nem is tudtam szabadulni tőle. Igazat megvallva ezen a ponton már nem is zavart a dolog, eléggé beletörődtem a ténybe ahhoz, hogy inkább a dolog szép oldalát nézzem: olyat a világ nem hallott még, hogy ártott volna egy mágus ismerős, esetleg barát.
– Legyen hát, de akkor engedje meg, hogy utána megmutassam, hogy merre a közeli település, s esetleg egy kancsó borra, vagy sörre vendégem lehessen. Ingyen munkát csak a bolond, vagy a koma végez, ön pedig nem tűnik bolondnak, de koma még lehet.
Emellett valahogy mindig is elkerült az, hogy sok mágus barátom legyen, kíváncsi voltam nagyon is, hiszen a maga módján mégis varázsló voltam én is, ha éppenséggel nem a legnemesebb fajtából. Emellett pedig a rúnák világa valahogy mindig is izgatott, láttam már pár helyre felvésve ilyesmiket, mi több, néhány babonás ember díszként hordta őket a szülőfalumban, ami miatt a helyi lelkész torka gyakran berekedt. Bolond volt az öreg, még lelkészhez képest is, mindig azt kereste, hogy min is hergelhette fel magát, aki pedig így keres, az többnyire talál is. A Jóisten nyugasztalja a drága lelkét, na, nem azért, mert meghalt volna, hanem, hogy ne legyen oly paprikás a hangulata minden nap. 
– Én magam sem terveztem. – közöltem teljes komolysággal, majd elvigyorodtam. – Igaz, az én mágiám szintén haszontalan a szörnyek ellen. Ősibb az, mint a rúnamágia, vagy bármely elf druida kántálása...  – tartottam egy szünetet, majd sebesen folytattam – Az érzelmek mágusa vagyok, Erlendr. Egy váltóért csak vigyort adok, kettőért már nevetni is lehet rajtam. – egy utolsó színpadias meghajlással lezártam a beszédem.. – Bábmester vagyok.
Hazudtam, de mégis igazat beszéltem, mint azt minden jó bűvész teszi. Mégsem közölhettem vele, hogy igazából szélhámos vagyok, aki csontokat idézve bolondozik! Talán el se hitte volna, ha ezt mondom, de ettől még nem volt különösebb szükség arra, hogy felesleges bajba sodorjam magam. Csak abban reménykedtem, hogy Erlendr nem értett a rezgések olvasáshoz, mert egy rossz pillanatban jelentős baj lehetett volna, ha megérez valamit... A nekromágia szaga pont olyan, mint a savanyodott tejé. Aki tanyán nőtt fel, az udvar túlsó oldaláról is megérezte. 

Körbepillantottam, majd végül megindultam egy dohosnak ható kis parasztház felé, amit máig korom borított, így évek esői után is. Tökéletes volt egy nyálkának, na meg persze a patkányoknak, s nem mellesleg a goblinoknak is. Milyen jó, hogy az utóbbiak éppenséggel megtették az elkerülésünk szívességét.

12[Magánjáték] Ragad, mint az enyv Empty Re: [Magánjáték] Ragad, mint az enyv Vas. Márc. 21, 2021 4:59 pm

Erlendr von Nordenburg

Erlendr von Nordenburg
Északi Mágus
Északi Mágus
A korsó sör említésére felcsillant a szemem és hevesen bólogattam, elégedettségemet fejezve ki a döntésére, noha nem vártam volna tőle. Bolondnak én sem tartottam magam, komája pedig valóban nem lehettem, hiszen alig egy perce ismertük csak meg egymást, de még is, hogyan magyarázhatnám el neki, hogy a segítség nyújtása nem is igazán munka. Munka az, amiért fizetést várunk el, valamilyen formában. Ezt mindenki tudta. De én hogyan lehetnék boldog, ha mindenki felé elvárásokat állítanék? Várjak jutalmat, mert felsegítettem egy elesett öregembert? Árasszanak el arannyal, amiért segítettem helyére tenni a dolgokat a kocsmában egy éjszakai dulakodás után? Ugyan már!

Egy pillanatra, mikor mondta, hogy ő sem tervez mágiát használni, meglepődtem, hiszen nem számítottam volna, hogy titokban egy varázslóval lenne dolgom, ám hamar pontosított. Csak foglalkozására irányuló kérdésemre válaszolt. Majdnem zavarba is kerültem, amiért félreértettem a magyarázatának elejét.
- Bábmester? Nem gyakori mesterség, azt meg kell hagyni. – füttyentettem elismeréssel kevert csodálattal az arcomon. – De bizonyára nem ok nélkül. Egy személyként irányítani egy apró színdarabot nem hangzik könnyűnek.
Megjelenéséből és viselkedéséből sugárzott a színpadiasság és tudtam, hogy bizony jól végezheti a mesterségét, ha hagyják neki. Isten adta tehetsége lehet hozzá, ám ahhoz, hogy ezt bizton tudjam állítani, látnom is kellene, miképpen mesél és játszik. Megfogadtam hát magamnak, hogy ha ígéretét megtartván valóban meghív majd egy serre, akkor ráveszem, hogy mutassa be a tudását. Na persze pár váltó bizonyára előkerül majd a zsebemből is, hiszen az valóban munka lesz, melyért fizetség is járna, nem úgy, mint mostani nyálkavadászatunk.

Szemét követtem, mikor láttam, hogy a kormos épületek között megállapodott egy ponton, s mikor megindult, követtem őt azonnal. Nem igazán beszéltünk arról, miképpen is akartunk nyálkát szedni, de az igazad megvallva, halvány emlékem sem volt a módszerről, csak a mesékről, meg persze a végtermékről. Eme tudatlanságom azonban nem állíthatott meg abban, hogy ne próbáljam megtalálni és megölni a zöld, büdös, éhes és apró szörnyecskét.
- Remek gondolat! Csapjunk is bele! – mondtam, alaposan szemügyre véve a kis házikót.
Zsindelyes tetejéből már nem igazán maradt sok, ám gerendázata nagyobb része meglepően jól állta az elemek ostromát. Ablakai természetesen, ha voltak is egykoron és nem csak lyukakkal helyettesítették a falban, mind hiányoztak, de a falak még álltak, ha lyukasan és kormosan is. Jól megépített faházikó lehetett a maga idejében, ami a hatalmas lángoknak is ellenállt, többé-kevésbé. A legtöbb ház hasonlóképpen állott a faluban, bár a sérülések és a kor sokkal nagyobb töréseket hagytak bennük.
- Váljunk szét, hogy hamarább leljünk nyálka legényeket, vagy jobb szeretné biztonságosabban keresni őket, Herr Fischer? – érdeklődtem, mielőtt még benéztem volna az épület falának egyik nagyobb lyukán.


_________________
Karakterlap

13[Magánjáték] Ragad, mint az enyv Empty Re: [Magánjáték] Ragad, mint az enyv Kedd Márc. 30, 2021 12:08 am

Alberich Fischer

Alberich Fischer
Nekromanta
Nekromanta
Jó ember, futott át a gondolat a fejemen, nagyon is jó ember. A sör emlegetésére már létének merő jogán megérdemli a bólogatást, s bizony minden népnél jelenlévő gesztus volt ez: ha nincs fizetség, hát jön a lőre. Lőre, lőre, előre. Nem melleslegs az is örömmel töltött el, hogy sörrel bátoríthattam magam. Jutalom a nap végén, ahogy mondják (néha pedig nap elején, s napközben is, attól függően, hogy az ember éppenséggel mennyire szomjazik).
– Nem gyakori, valóban. Még én, a mesterség embere se sok másik bábmestert ismerek. – elvigyorodtam, tudván, hogy nem is akartam sokat ismerni. Ha a parasztok nem is láttak át a kókányságom, bizony egy valódi művész rögvesd kiolvasta volna a csalást, ha ügyessége mellett még egy kis józanész is adatott neki. A legtöbb mutatványos pedig, hogy magam dicsérjem, közel sem volt egy tökfilkó. – Azt szeretem képzelni, hogy a bábuk magukat mozgatják, én pedig csak figyelem őket. – folytattam tovább a hazugságot, egyre jobban szórakozva magamon. – De az is biztos, hogy gyermekjáték lehet ez ahhoz képest, amilyen szakértelmet az igényel, hogy az ősök betűvetését elevenen izzó erővel itassuk át.
Talán megveregettem volna a férfi vállát, ha jobban ismertem volna. Volt valami tényleg őszintén elbűvölő abban, ahogy az ilyen tudós népek erőt varázsoltak a betűkbe (fenemód irigy voltam át Erlendrre). Oly keveset értettem ehhez, hiszen még csak a közös nyelven se tudtam olvasni, így ebből adódóan különösen varázslatos volt az egész számomra. Büszkeségemre legyen, a nevem ennek ellenére le tudtam pingálni, de azt is csak akkor, ha sikeresebb napom volt. Jószüléim igen megátkoztak, hogy ilyen kacaifántos egy rusnya nevet adtak nekem. Illett a képemhez, bezony.

Végigmértem hát a házat, s kicsit csodáltam is azt. Bizony sok éhes népet hordott a világ a földön, de az enyészetnél aligha akadt bármi, ami mohóbb lett volna. Furcsa volt belegondolni abba, hogy ezekbe nem is olyan régen még élhettek. Talán annál a falnál egy gyermek méregette magát a testvére magasságát jelző rováshoz. Szerelmek lángolhattak a kunyhó falai között, gyermekek születhettek, s persze emberek halhattak meg tüdőbajban, vagy mi a fene viszi el a pórokat. Most viszont csak az idő lakta a házakat, tempósan szétrágva azokat... Csak remélni mertem, hogy nyálka is megbújt bennük.
– Én amondó vagyok, hogy váljunk szét. Ha olyanba akadunk, ami nagyobb, mit egyedül bírnánk, hát kiáltunk: bitang hangosan tudok ám visítani, s szerencsére bátor sem vagyok igazán. Emellett egyébként sem kell sok nekem: két jó köcsög nyálka untig elég lesz. – nevettem kicsit, ahogy a férfi a saját bohókás viccem visszhangozta. – Reméljük, hogy semmi olyanba nem botlunk, ami minket fog köcsögbe szedni. Túl fiatal és szép vagyok a halálhoz.
Se szép, se fiatal nem voltam persze, de a bolond is tudhatta, hogy csak viccre vettem magam. Egyszer, életemben egyszer, talán jó lett volna tényleg azt éreznem, hogy szép vagyok... De ahogy az anyám mondta, ha szemre talán nem is, de az ágy alá mindenképpen való vagyok. Ott legalább nem látszom. A fene ette volna meg azt az éles nyelvét.

14[Magánjáték] Ragad, mint az enyv Empty Re: [Magánjáték] Ragad, mint az enyv Hétf. Ápr. 26, 2021 9:10 pm

Erlendr von Nordenburg

Erlendr von Nordenburg
Északi Mágus
Északi Mágus
Roppant csalódottan fogadtam döntését, miszerint külön-külön kellene, keressünk, és bár értettem, miért előnyösebb, nem éreztem magamat elég jó nyálkaharcosnak, hogy megleljem és le is szeljem a szörnyetegeket, főleg egy bottal. Arról nem is beszélve, hogy csak elbeszélésekből tudtam, miképpen lehet megölni őket. Mindig is hiányoltam a gyakorlati tapasztalatot, ám az Úr még nem adott lehetőséget ez idáig arra, hogy nyálkaszörnnyel keresztezhessem utamat. Nordenburg és a bányák környékén nem lehettek olyan gyakoriak, vagy csak jól vigyáztak, nehogy a ragacsos kártevők elszaporodjanak.
Aggodalmam azonban hamar elillant, mikor ő maga fejezte ki saját aggodalmát, s én csak mosolyogva ráztam fejemet szavaira. Fiatal és szép? Kevés ember oly becsületes, hogy saját magáról viccelődjön ily módon.
- Akkor én megyek, körbenézek a folyóhoz közelebbi épületekben. – mondtam és tettem két lépést a beroskadt dokk felé, mielőtt visszafordultam, hogy kérdőn, bizonytalanságomat leplezetlenül nézzek Fischer úrra. – Van esetleg önnél köcsög, Herr Fischer? Jómagam sajnálatos módon nem hordok zsákomban nyálkák tárolására alkalmas edényt.
Könnyedén el tudtam volna képzelni, hogy a férfi kiránt egy köcsögöt a köpenye alól. Elvégre felkészülten jöhetett a zöld gennyek gyűjtésére. Felderengett, hogy egy nyugatabbra fekvő kisebb faluban, néhány évvel korábban, vödröket, meg hordókat vittek magukkal a gazdák, elmondásuk alapján, s a szörnyetegek megölésére csak egy vastagabb fadarabot használtak, hogy agyoncsapják. Kíváncsi lettem volna, mivel lapátolják fel a szétloccsant zöldességet, és teszik bele a vödörbe, ám azt akkoriban nem jutott eszembe megkérdezni.
Ekkor azonban eszembe is jutott, hogy Herr Fischernek mennyire vékony és csontos keze volt, s gondoltam, hogy karja sem rejthet oly hatalmas erőt, hogy egy vaskosabb fadarabot csak úgy lengethessen, így mielőtt még válaszolhatott volna a kérdésemre, felé nyújtottam botomat.
- Bizonyára segíthet majd egy bot, hogy a nyálkákat agyoncsapja.


_________________
Karakterlap

15[Magánjáték] Ragad, mint az enyv Empty Re: [Magánjáték] Ragad, mint az enyv Szomb. Május 01, 2021 10:44 pm

Alberich Fischer

Alberich Fischer
Nekromanta
Nekromanta
Egy pillanatig aligha érthettem, hogy Erlendr mire is gondolhatott, hiszen ostoba lettem volna a köcsögöket otthon hagyni... Aztán persze nem tartott soká, hogy ténylegesen is ostobának érezhessem magam, de ez már csak ilyen. Ritkán kérdezik meg az embertől, hogy van-e nála köcsög. Így jobban belegondolva azt hiszem egész pontosan sosem hallottam még ezt a mondatot így, ami csöpp merengésre is adhatott volna indokot a jelen, a jövő, s a múl kapcsolatáról. Fogja ezt vajon még bárki is kérdezni tőlem? Vagy ez egyike azon pillanatoknak, amiket meg kéne becsülni egyedülállóságuk miatt? Mindig is a művészetek embere voltam, de azért illett volna tudni, hogy jelen esetben hol kezdődött a varázslatos, s vajon hol ért véget a banális. Azt hiszem valahol a köcsög mázas peremén.
– Való igaz! – szólaltam fel bólogatva. – Általában csak a fejőslány, s a fogadós jár köcsöggel, de most kivételesen nálam is van. Ott, a fa mellett van a csigaházam, s a két köcsög is.
Elsőre talán aligha volt érthető, hogy mire is gondoltam, de úgy istenigazából nem kellett sokan gondolkodni, hogy az ember rájöhessen, hogy a csigaház, bizony a nagy táska volt, amit mindenhova magammal hordtam. Sok értelemben tényleg hasonlítottam csúszómászó barátaimra: lassú voltam, ocsmány, s rosszabb napokon nyálkás is. Emellett persze magamon hordtam mindent, amit a teremtő nekem adott, kivéve persze a szenvedésem, mert azt általában a szívemen cipeltem. Egy fontos különbség volt csak: legjobb tudomásom szerint az északi nemesek engem nem fogyasztottak oly szívesen, mint a réticsigákat. De persze fene se tudta, ritkán fordultam meg köreikben.

A férfi ajánlatára elmosolyodtam kissé. Talán tényleg nem lett volna bolondság valami fegyvert magammal vinni ezekbe az épületekbe. Nem tartottam tőle persze, hogy a pokolba taszított volna pár marék takony, de azért az ember sosem lehetett elég óvatos, s egyébként is: mindenre jó egy bot.
– Igazán hálás vagyok az ajánlatért, de igazat megvallva én magam is egy szép kis bottal utazom... Eredetileg az volt a tervem, hogy csak sietősen felnyalábolok egy jó köcsög taknyot, aztán tolvajmód távozom is. – csöppet bólintott. – De talán tényleg jó ötlet lehet egy botot magammal vinni. Ha más nem, legalább egy kissé tekintélyesebbnek hatok tőle, ha erősebbnek nem is.
Visszafordultam, majd magamhoz vettem a botot, de a köcsögöt egyelőre nem. Valahogy úgy sejtettem, hogy a legtöbb nyálka nem volt egy túlzottan gyors bestia, még a magam bicegős tempójában is könnyeden vissza tudtam volna sietni érte, talán kétszer is.
– Jó vadászatot! – nevettem kissé, majd megtoldottam. – Füleljen, hogy mikor visítok. Könnyen hallható lesz. – azzal tovább nevetve kitártam az első épület ajtaját, amit jól megevett a fene, azzal a pohos mohó pofájával. Ijesztő volt elmélázni azon, hogy itt pár éve még emberek élhettek... Emiatt inkább nem is gondolkoztam el, mert akkor naphosszat állhattam volna a bejáratban.

16[Magánjáték] Ragad, mint az enyv Empty Re: [Magánjáték] Ragad, mint az enyv Szer. Május 12, 2021 11:07 pm

Erlendr von Nordenburg

Erlendr von Nordenburg
Északi Mágus
Északi Mágus
Körülnéztem és hunyorogva figyeltem a fa irányába, ahová Alberich mutatott állával, s végül sikerült is kiszúrnom a hátizsákot. Méretéből valóban arra következtetettem, hogy emberi csigaház lehetett, hiszen abba még egy nagyobb gyerek is belefért volna. Államat megfogva bólogattam, s megfogadtam magamnak, hogy ha vagyonom úgy engedi, csináltatok magamnak egy hasonlót. Nincsen ugyan sok tárgyam, melyet magammal vinnék az útra, még is, ha több dolog fér el nálam, annál tovább járhatom Veroniát.
- Veronia szörnyetegeit nem becsülhetjük alá, még akkor sem, ha puszta kézzel köcsögbe gyűrhetőek. – mosolyogtam és visszahúztam botomat, látván, az öreg a sajátjáért indult. – Elnézést, ha keresztbe tettem terveinek. Bizonyára több mindent is tervezett már a napjába. Sietek hát, hogy ne tartson soká a keresés!
Azzal megindultam nagy lendülettel újból, a romos dokk melletti romos házikók irányába. Az első épület kicsi volt, teteje is alig, talán csak a gerendázata engedhette a falának is, hogy állva maradjon, ám a padlódeszkák alatt csak föld és sár volt. Egyszobás ház lehetett, kandallónak nem láttam a helyét, talán nem is lakás volt. Talán csak egy tároló, vagy hal-előkészítő. Bútorozatlan, tehát vagy minden elveszett az időben, vagy elhurcolták azt, ami még használható volt. Pedig el tudtam volna képzelni, ahogy egy öreg halász, hálóját teríti az egyik falra, a nagy rakás halat meg elkezdi kicsontozni az asztalánál, megfáradtan, de rutinosan. Ha volt is egykoron amott hasonló munkálat, ma már nem volt, s nyálkát sem láttam sehol. Nem is nagyon tudott elbújni sehová, így nem is csodálkoztam igazán. Megcéloztam hát a következő házikó maradványait, amikor is észrevettem, hogy annak kívülről még egy pincelejárója is volt. Legalább is annak tűnt. Nehéz lett volna biztosra mondani, a mérhetetlen mennyiségű gaztól, ami ott nőtt, de mikor közelebb értem, jól láttam a köveket, amelyek egy lejárót képeztek a ház alá.
A felfedezés örömére a lelkemben élő kisfiú ujjongani kezdett, én pedig széles suhintásokkal csaptam félre a magas növényzetet, hogy lenézhessek a nyirkos, hűvös helyiségbe, ahol bizonyosan kellett lennie nyálkaszörnyeknek. A kellemetlen bűz már az első lépcsőfoknál megcsapta az orromat. Először hasonlítottam volna dögszaghoz, ám ahogy jobban belegondoltam, sokkal inkább emlékeztetett a két hetes trágyalére.
- Azt a büdös…! – gyorsan befogtam az orromat a harmadik lépcsőfoknál, majd leléptem a negyedikről is, hogy kissé meggörnyedve benézzek a koromfekete, latyakos pincébe.
A falak kőből voltak kirakva, pár lépéssel arrébb pedig csaknem bokáig állt a talajvíz, szemem azonban nem látott semmit a pince méretéből. Feltételeztem, hogy nem nagyobb, mint a ház fölötte, talán kisebb is, de botommal körbesuhintva hamar megállapítottam, hogy annyira nem kicsi. Hezitálva dugtam bele csizmámat a vízbe. Hiába volt bőrből, a varrás mentén bizony könnyen beázhatott. Okosabbnak is vallottam magam annál, minthogy ázott csizmában töltsem hátralévő napomat, így hamar le is vetettem őket és pár lépcsőfokkal feljebb hagyva, mezítláb léptem a tocsogósba.

Én egy erős férfinak vallom magam, noha kocsmai dulakodásaim nem erről tanúskodtak, de nem is úgy értettem. Lelkileg erősnek éreztem magamat. Ám a lelki erő is csak addig képes bennem tartani a bátorságot, amíg a vaksötétben, bokáig érő vízben, bármi figyelmeztetés nélkül, valami nyálkás dolog a lábam köré nem simul.
Kiáltásom hangos volt, de kurta is, mivel pontosan azt találtam, amiért odamentem. Lényegében az történt, amire számítottam, csak nem úgy, hogy arra számítottam volna. Éreztem, ahogy a nyálkás lény körbeöleli a lábamat, s mivel abban sok kárt nem tudott tenni, elkezdett lassan felfelé kúszni. Eközben én összeszedtem minden lelki erőmet és visszahátráltam a lépcsőhöz, hogy lássam, mivel is volt dolgom. Ott aztán jól elemezhettem a zöld izét, ami sűrű kocsonyára emlékeztetett színében, s pont csak kicsivel volt nagyobb a fejemnél. Láttam, ahogy mozgott felfelé a lábamon, valami szilárd állagú golyócska mozgott benne. Közelebb állt a mozgása irányához, majdhogy nem vezette azt. Így, mielőtt még ágyékom közelébe talált volna érni, egy gyors mozdulattal belenyúltam és rámarkoltam a golyóra, mire a kis dög mozgása megállt.
A pincéből kifelé már a kezemben tartva vittem a nyálkát, ámulva annak egyszerűségét és különlegességét. Büdös volt és láttam, ahogy a kezemről lassan emészteni kezdte a szőrt, még sem éreztem enyhe bizsergésnél többet. Figyelmem annyira elterelődött, hogy meg is feledkeztem a csizmámról.
- Herr Fischer! – kiáltottam bele a levegőbe, s sétáltam vissza oda, ahonnan szétváltunk.


_________________
Karakterlap

17[Magánjáték] Ragad, mint az enyv Empty Re: [Magánjáték] Ragad, mint az enyv Szer. Júl. 14, 2021 7:36 pm

Alberich Fischer

Alberich Fischer
Nekromanta
Nekromanta
Hazudni, tán nem hazudtam, de azért az igazságot mégis elferdítettem picit a magam módján: az ajtó előtt aligha igazán gondolkodtam el, de bent már annál jobban, hiszen lehetek tán szélhámos, de valahol mélyen mégis művész rejlik repedt lelkemben, s bármennyire is igyekszem parancsolni neki, azért időnként kibújik belőlem, mint egyszeri részegből a hányás. A szoba, ha lehet ily kacifántosan fogalmaznom, igen átadta magát az enyészet csókjának, ami pont úgy szívta ki belőle az életet, ahogy azt szokta: megtartotta a formát, de velejéig rohasztotta a belét. Ahogy rápillantottam a szalmával megrakott ágyra, azonnal azt éreztem, hogy csak első pillantásra lehetett az fekhely: a teremben terjengő merő doh szép nászfészket vetett a mélyén rothadó csúszómászóknak, akik bizony nagy táncokat járhattak ott. Egy pillanatra még a hideg izzadtság is leszaladt a hátamon, ahogy a pokróc alatt bújó penészes menyegzőre gondoltam, de aztán megnyugodtam. Szégyen, vagy nem, nekromanta létemre igen rosszallóan tekintettem a férgekre, s a rothadás más hordozóira: egy ilyen vetett ágyban töltendő álom merő gondolata is rémképekkel töltötte el ébrenlétem, menten el is fordítottam a tekintetem a szalmáról, mielőtt a viszketés netalán elkapott volna. Utazóhoz képest meglepő kényes voltam néha, de a művészember nem lehetett igazán igénytelen, hiszen magát árulta, nem portékát.
– Az einburgi rosseb vigye el. – morogtam fel, ahogy leráztam magamról az undor utolsó tüskéjét. 


Az indokoltnál jóval több időt töltöttem el a helyzet nehezen lelhető szépségét kutatva, de végül úgy éreztem, hogy talán ideje kissé körülnézni. Furcsa volt az eredeti funkciójából kifordított szobát szemlélni, kissé rázott is a hideg, ahogy az egyik penész ette asztal alatt kutakodva megtaláltam egy kis játékkatonát, ám minél jobban vizsgálódtam, annál biztosabb lettem, hogy nincs itt semmi, a rohadás kivételével. Ha volt is itt nyálka, akkor nyilván vagy túl kicsi lehetett, vagy valami felfedhetetlen zugban tanyázott, ahova nem mertem belesni attól tartva, hogy valami karomnyi százlábú fekszik ott lustán. Pont nagy bátran egy köcsögbe lestem bele, amikor kiáltást hallottam. Nem szégyenlem, hogy egy beszari féreg vagyok, de azért mégsem dicsekednék azzal különösebben, hogy mentem a seggemre is ültem a hangtól, jól összesározva az utazóruhám. Most tudatosult csak bennem, hogy mennyire is csönd volt itt bent, s hogy merő létem átitatta az a halk enyészet, ami királyként honolt itt. Sarat porolva emelkedtem fel, sietve kifelé a házból, hogy a hang forrását keressem.

Kiérve a fullasztó házból, a hang irányába siettem, ahol hamarosan belebotlottam társamba, aki vagy az általam látott (egyik) legnagyobb adag taknyot cipelte magával, vagy egy tökéletes méretű nyálkát. Nevem hallatára mellé siettem (amennyire azt csálé ki lábaim engedték), majd botomra támaszkodva elégedetten méregettem zsákmányát.
– Ezt bizony nevezem! Derék embernek derék fogás dukál, a magamfajta nyikhajnak pedig csak a sár, de abból valagnyi! – iszaptól szennyes farom megpaskoltam kissé, reméltem, hogy nem repül el a vicc a társam feje mellet.  – Mondjuk ha más nem, legalább a cselt sikerült ellesnem. – böktem a férfi keze felé jobbommal. – Az ízletes csalétek lesz a fogás titka.
Nem is igazán haboztam, az egyik magammal hordozott köcsögöt tartottam is, hogy tömje bele. Egy kissé kicsinek tűnt egy ilyen szép takaros nyálkahalmaznak, de majd szépen kipancsoljuk belőle a maradékot, az pedig mehet a másikba.

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.