Avis & Siegbald - Több mint véletlen?

Miután megvacsorázott eldőlt, a földön aminek nem örültem mert elég hűvös volt már. Rá is szóltam rögtön és már mentem is a holmikért. Azonnal kicsomagoltam a pokrócba tekert farkas bundákat és oda vittem a tűzhöz. És a két prémet egymás mellé terítve visszafeküdhetett rá. Csak elmosolyodtam mikor megszeppenve bocsánatot kért. Úgy látszik ő sem volt hozzászokva, hogy gondoskodnak róla. Így ez is közös vonásnak bizonyult. De egy szót sem szóltam. Végül mindketten visszatelepedtünk a tűz mellé, és folytattam a csillagok bámulását. 
- Igen, igazad van. Mostanában kicsit izgalmasabban teltek a napjaim mint szerettem volna. - mondtam mosolyogva, ahogy ránéztem. Majd a versenyről kérdezett vannak - e még ötleteim. Kicsit gondolkoztam miközben őt hallgattam. 
- Nem igazán vannak ötleteim, tudod oda haza a versenyeken, nem kell a csalókkal foglalkoznunk, mert mindenki tisztán játszik, és a saját erőnkből csináljuk végig. De ha valaki bajba kerül, annak segítünk. - mondtam nyugodtan. - Neked milyen ötleteid vannak? Hátha tanulok valamit tőled. - mosolyogtam rá, ahogy közelebb ültem hozzá. Tényleg kíváncsi voltam, milyen ötletei vannak.

- Nos bizonyos emberekben nincs tartás, az már biztos. Elkezdenek csalni és hazudni – merengek el magamban, miközben arra várok, hogy neki talán vannak még ötletei. Mikor meghallom a válaszát, akkor nem kenődök el, hanem tudomásul veszem. Így van lehetőségem kibontakozni, szépen nyugodtan.
- Nos az éjszakák hidegek, azonban ha este megállunk és tüzet rakunk, akkor felkelthetjük mások figyelmét. Éppen ezért úgy vélem, hogy hideg ételt bőven elég enni és a farkasbundákba takarózva pihenni. De persze nem egyedül gondoltam az alvást, szívesen melengetnélek a tűz helyében – jelentem ki pimasz hangnemben, mosolyogva.Tartok egy kis szünetet a beszédemben, s csak azután folytatom tovább.
- A következő tervem pedig az, hogy ha mégis ránk találnak, akkor kisebb csapdát állítani nekik. Valami tüskés dologra gondoltam, ami elég kellemetlen, s nem jó érzést kelt bennük. - sóhajtok egyet, miközben közelebb ül hozzám. Én kinyúlok felé, oda se nézve, hogy mit érintek  meg rajta.
- Aludjunk – hangom azé meg van illetődve, az előbbiek miatt, de ha megtörtént, akkor nem lehet változtatni ezen. A kezemet lassan visszahúzom, s a hátamra fekszek. Egy darabig még hallgatom a körülöttem lévő zajt, miközben a csillagokat nézem. Ám ettől függetlenül szépen lassan álomba szenderülök.

- Az igaz, de nem minden ember ilyen. Ismerek rendeseket is. - mondtam mosolyogva ahogy ránéztem. Majd hallgattam az ötleteit. Csak elmosolyodtam mikor felajánlotta hogy szívesen melenget a tűz helyett.
- Azt gondolom. - mondtam kuncogva és rádobtam a pokrócot, majd folytatta az ötletelést. - Igen, ez mindenképp jó ötlet. Egy két hurokcsapdával kilehet egészíteni, vagy csapó ággal. Az elég nagy meglepetést tud okozni, és elég hangos hogy felfigyeljünk rá- mondtam ahogy megéreztem derekamon a kezét. Kicsit meglepődtem de nem zavart. Majd mikor hanyatt feküdt én közelebb feküdtem hozzá, és vállára hajtottam a fejem ahogy mindkettőnket betakartam, a pokróccal. 
- Jó éjt. - mondtam halkan, de csak az erdő hangjait hallgattam. Nem igazán tudtam, aludni, hisz féltem hogy megtámadnak minket és féltem a rémálmoktól. Így maradt a nyugton maradás és a hallgatózás. De valahogy még is ahogy hallgattam társam szuszogását, engem is elnyomott az álom.

Másnap a pajkos napsugarakra ébredek, ahogyan az arcom simogatja, akár egy női kéz. Az utolsó két szó miatt magam mellé nézek, ahol édesen szuszog Avis. Mosolyra húzódnak ajkaim, de egyelőre nem mozdulok el a helyemről, mert nem akarom felébreszteni. Ki tudja, hogy mikor pihent ilyen hosszút, de úgy vélem megérdemli. Mozdulatlanul fekszem, s néha ránézek az arcára. Az első öt perc észrevétlenül eltelik, aztán jön a tíz, tizenöt és legvégül egy óra telik el. A gyomrom korogni kezd, ami pontosan az a jelzés, hogy ideje felkelni. Óvatosan bújik ki a pokróc alól, ügyelve arra, hogy a nő fel ne ébredjen a mozgásomra. Mikor sikerül eltávolodnom, akkor nyújtózkodok egy hatalmasat, majd nekilátok a napi feladatok elvégzéséhez. Állatok etetése, aztán a saját étkezést szintén letudni. Azonban nem csupán magamra gondolok, hanem kedves társamra is. Cipó, kis szalonna, s vágott zöldségek. Egy kisebb tálaló szerűséget csinálok, aztán úgy indulok meg az alvóhoz. Lepakolom biztos távolságra, aztán letérdelek mellé. Odahajolok az arcához, aztán lágyan megérintem a kezemmel.
- Ébresztő,  délig alvó. Ébresztő! - szólongatom lágyan, miközben ajkaim ott van majdnem az övénél. Ha egy picit megemeli a fejét Avis, akkor mindenképpen csók le belőle. Kitűnő ötlet ahhoz, hogy miként kezdődjön egy nap. Ha megébred, bármi is történjék, ha ajkaink találkoznak egymással, akkor én bizony utána kapok az övének, s nem elégszek meg egy perccel. Szeretném a mai napot különlegessé tenni a számára, annak ellenére, hogy az este folyamán elindulunk azon a versenyen. Ha a hosszú csók megvolt, akkor eltávolodom, hogy távolról mellé rakjam az ennivalót.
- Gondolom éhes vagy, így hát készítettem ennivalót. Tessék. - sóhajtok egyet, hiszen ez az első alkalom, hogy így gondoskodok egy nőről, vagyis kedveskedek neki. Nem tudom, hogy mit fog szólni hozzá, s remélem sikerül eltalálni az ízlését.
- S várj csak! Hozok innivalót. - állok fel, hogy a jó nagy kulacsom elővegyem. Odaviszem, amiben finom friss forrásvíz van. Hideg ugyan, de legalább egészséges.
- Jól aludtál? Nem horkoltam? - teszem fel komolyan a kérdést. Kiváncsi vagyok, hogy megfelelő alvótárs vagyok neki? Nem zavartam meg az ő pihenését? Közelében maradok, egyáltalán nem vonulok el tőle.

Nem emlékeztem mikor aludtam el, és azt sem vettem észre, hogy felkelt mellőlem. Rég nem aludtam ilyen jól, és már csak arra eszméltem mikor meghallottam, ahogy szólongat engem. Mondjuk azt hittem először hogy ezt is álmodom, ezért jobban összehúztam magam ahogy a pokrócot magamhoz öleltem. De mikor csak nem hagyta abba akkor kezdet gyanússá válni a dolog. Álmosan nem voltam a leggyorsabb felfogású, és ritkán tudtam rendesen aludni. De mikor félig kinyitottam a szemem és felemeltem a fejem, az ő ajkait éreztem az enyémen amitől rögtön kiment az álom a szememből, és szívem majd kiugrott a helyéről, még sem tiltakoztam. Még ilyen kellemes ébresztésben sosem volt részem. De ezt inkább nem mondtam neki, mert a végén elbízza magát. Nem hagyta megszakítani a csókot, közben pedig ösztönösen nyaka köré fontam karjaimat. A csókja képes volt velem elfeledtetni minden rosszat, így nem gondoltam még az esti versenyre sem. Ahogy elengedett én is óvatosan felültem, bár a pokrócot magamra húztam. Próbáltam kissé karjaim mögött elbújni, ahogy felhúzott térdeimre támaszkodtam. 
- Ne, reggel borzalmas látvány vagyok. - mondtam gyomrom nagyot kordul, mikor megemlítette az ételt. 
- Hmm? Ezt nekem készítetted? Köszönöm szépen. - mondtam ahogy rámosolyogtam. Közben ő elment hogy hozzon nekem vizet. Nagyon kedves és gondoskodó volt, ami megmelengette szívemet. Tényleg mindent komolyan gondolt amit előző este mondott nekem. Ezt el sem hiszem. Azt tudtam hogy megváltozik az életem ha otthagyom a tornyot, de nem gondoltam volna, hogy ennyire. És hogy egy ember mellett találom meg a biztonságot. Gondolkodtam ahogy visszajött és újra leült mellém. Közben én neki láttam a reggelimnek, bár az Ő elmondása és a nap állása alapján tényleg dél környékén járt az idő. 
- Nagyon jól aludtam. Őszintén nem emlékszem mikor aludtam ilyen jól. - mondtam mosolyogva miután lenyeltem a falatot. - Nem igazán emlékszem arra sem mikor aludtam el, szóval nem hallottam ha horkoltál volna. Úgy hogy majd máskor megmondom. De ha jobban bele gondolok ez már a második eset, hogy melletted kipihenem magamat. Legutóbb mikor délen jártál, akkor is remekül aludtam. - mondtam neki mosolyogva. És tényleg biztonságban érzem magam mellette. A jelenléte megnyugtat, és azt sugallja felém, hogy nem érhet baj, amég velem van.

Nincs ellenére Avisnak, hogy egy hosszabb csókban forrjon össze ajkaink. Átkarolja a nyakamat, amit én nem ellenzek. Mikor vége szakad ez az érzéki csoda, akkor eltávolodom tőle egy picit. Feltűnik nekem, hogy el akar tőlem bújni, ami természetesen meglep.
- Ne beszélj butaságot Avis. Ha kócos lennél, vagy az arcod piszkos, akkor sem gondolnám, hogy egy bányarém vagy. Számomra mindenhogy tetszel – nyugtatom meg, ne gondoljon ilyenekre. Ha ez nem lenne elég, akkor a térdkalácsára rakom a kezem. Megsimogatom bátorítólag, miközben somolygok felé.
- Neked készítettem, mert az állatokat már megetettem, míg te szépen pihentél. Jó étvágyat neked. - felkeltem helyemről, hogy hozzak neki innivalót. Jobb ha könnyebben le tudja küldeni a falatokat. Beszélgetés témája megváltozik, pontosan arra vagyok kíváncsi, hogy mellettem hogyan aludt? Mikor hallom a feleletet, akkor megnyugszom.
- Öröm ezt hallani, s az egészben az a jó, hogy mostantól így lesz mindig. - vigyorgok rá, aztán hagyom étkezni. Nem akarom beszéltetni. Felkelek a helyemről, s ellenőrzöm a készleteinket. Miből szenvedünk hiányt, s mit kell beszereznünk a 4 napos versenyre. Ha csapdákat akarunk állítani, akkor mindenképpen kell kötél. Mikor végzek a felméréssel, akkor visszatérek hozzá.
- Mivel dél van, így 6 óránk biztosan van sötétedésig. Be kellene szereznünk pár dolgot az versenyre. - hozakodok elő a témával, s nem tudom, hogy ő miként látja ezt. Így nem teszek mást, mint hallgatásba burkolózok, hogy esetleg megtudom a véleményét ezzel kapcsolatban. Vagy ő miként látja? Teljesen meggyőzhető vagyok. Közelebb sétálok másik felemhez, s ha engedi, akkor bizony a derekát lágyan elkapom, így kapaszkodva testébe.

A kellemes ébresztő után, próbáltam elbújni előle, de megnyugtatott afelől hogy őt nem érdekli, hogy nézek ki. Ami azért megnyugtatott, majd ''ágyba'' kaptam a reggelit, amivel igen meglepett,de nagyon jólesett. Közben arról érdeklődött, tudtam e tőle aludni. Megnyugtatom, és jót mosolygok válaszán. 
- Remélem is hogy így lesz. - mondtam mosolyogva és sikerült befejezni a reggelit, és még ő a készleteket ellenőrizte, addig én összepakoltam fekhelyünket, és a nyergek mellé készítettem azt. 
- Akkor nincs mese, be kell mennünk a faluba. - mondtam ahogy elkezdtem felszerszámozni a lovakat. - Mire is van szükségünk? Élelem, nekünk és a lovaknak, kötél? Talán nem ártan a plusz pokrócok a lovakra elvégre nem tudunk majd tüzet gyújtani, és elég hidegek az éjszakák itt északon. - mondtam meglátásomat majd ránéztem nyereggel a kezembe. - Mi kell még szükség ezek mellett? - kérdeztem tőle kíváncsian.

- Tartasz attól, hogy be kell mennünk a faluba? - szegezem neki a kérdést, mert kíváncsi vagyok arra, hogy nem-e tart attól, hogy nem fogunk sikerrel járni. Mert ugyebár együtt vagyunk, s én mint aki cimborál az ördöggel, akkor már nem én leszek a legszívesebben kiszolgált személy. Nézem közben, ahogy Avis hozzálát felszerszámozni a lovakat. Lángvető nem ellenkezik a dolog ellen, hiszen számára azt jelenti, hogy mozoghat. S ez a ló imád mozogni, s ezért foglalkozok én vele.
- Ami azt illeti, igen élelem és kötél. A plusz pokróc nem rossz ötlet, sőt előre látó döntés. Mikor megállunk, s nem mozognak, akkor a lehűlt levegő gondot okozhat. - értek vele egyet, ezzel egyetemben megszavazom, hogy szerezzünk be azokat a cuccokat. Mikor megpillantom Avis kezében a nyerget, akkor odasétálok hozzá. Elveszem tőle, miközben válaszolok.
- Egy jó nagy adag jókedv, egy kellemes csók attól akit szeretsz – somolygok rá, miközben felpakolom a nyerget a megfelelő lóra. Azután a többit szintén megcsinálom elég könnyedén. Ekkor szembefordulok az édes nővel.
- A megfelelő taktika már a kezünkben van, úgy vélem, hogy a falu legényt le fogjuk győzni, együttes erővel. Mióta ezen sebhelyeket megszereztem az arcomra, azóta óvatosabb vagyok, s kevesebb baj ér. - húzom végig az ujjam a legújabb szerzeményemen. Össze is rezzenek, hiszen nem csak maga a küzdelem jut eszembe, hanem az a kín is, ami vele együtt járt, kéz a kézben. Azóta megfogadtam, hogy jobbá válok és erősebbé. Bizonyos időközönként gyakorlok, leginkább magamban, elképzelt láthatatlan küzdőfelekkel. Egyik gyors, másik hihetetlenül erős, míg a harmadik távolról szeret kárt okozni.
- Ha majd letudjuk lóversenyt, akkor esetleg együtt gyakorolhatnánk a fegyverforgatás tudományát - ejtem ki hirtelen, s várom, hogy ehhez mit fog szólni?

Mikor megkérdezte tartok e attól, hogy be kell menni a faluba kicsit elgondolkodtam. Ahogy pakoltam végig gondoltam a lehetőségeket majd nagyot sóhajtottam. 
- Igen eléggé, tartok a falusiaktól. - mondtam miközben Lángvető nyugodtan állt előttem. Nagyon könnyű volt felszerszámozni, és nem ugrált. Közben megkérdeztem mi kell a faluból. És helyeslően bólint a plusz pokrócokra, így most már tisztáztuk mire is lesz szükségünk, közben oda jött és kivette kezemből a nyerget, és feltette a lóra, közben halványan elmosolyodtam azon amit mondott. Szerintem egyikkel sem lesz gond. Gondoltam magamban. Majd hallgattam amit mond. 
- Akkor van mit tanulnom tőled megfontoltság és óvatosság terén.  - mondtam mosolyogva, ahogy felnéztem rá. Nagyon óvatosan megérintettem arcát ujjaim végével, kerülve a sebhelyeit, nehogy fájdalmat okozzak neki. 
- Örömmel, legalább nem csak a saját káromon fogok tanulni. - mondtam mosolyogva és leeresztettem a kezem. - Jobb ha indulunk, biztos időbe telik mire mindent beszerzünk erre a pár napra. - mondtam ahogy, hátamra vettem a fegyvert és a lovakhoz léptem. Nem lesz egyszerű az biztos. És a verseny is nehéz lesz. Gondolkodtam ahogy az égre néztem.

Aggasztó választ kapok, s csak egy pár pillanatnyi időre elhúzódik a szájam széle. Meg kell védenem őt az északiaktól, de reménykedem benne, hogy nem fog elharapózni a helyzet, míg összeszedjük a cuccokat. Közben jár a kezünk, így hamarosan teljesen elkészülünk az induláshoz. Szeretem a kellemes beszélgetéseket, de összehasonlítva az Avissal folytatott társalgást, ez valamiért sokkal jobb, mint az összes többi. Befészkeli magát egy csoda jó érzés, s azt semmi sem mozdíthatja el onnan. A saját világomban eltévedek, de a kedves nő érintése felébreszt. Letekintek rá, hiszen olyan közel van,
- Csak ne légy úgy összeszabdalva, mint én. Fájdalmasak tudnak lenni, s sok idő kell ahhoz, hogy ilyen csúnyává változzanak. - jelentem ki, miközben a szép szemébe nézek.
- Különben hozzáérhetsz bátran a sebhelyeimhez, neked megengedem, de másnak nem. - biztatóan somolygok rá, mert nem szeretnék előle semmit sem titkolni. Ha kíváncsi lesz a történetükre, akkor én szívesen fogom megosztani vele.
- Nem ebbe a faluba megyünk, hanem egy picit távolabbra. - jegyzem meg, miközben felszállok Lángvetőre. Megvárom Avis-Dun párost, s akkor mutatom a kifelé vezető utat. Mikor kiérünk az erdőből, akkor elindulunk az úton, távolodva e ördögi falutól. Bennem elmúlik a feszültség, s arcomra felkerül egy alap mosolygás.
- Mit szólnál most egy picike gyakorláshoz? Izgalomhoz? - remélem, hogy nem utasítja el az ajánlatom. Egy kis egyensúlyozás nem árt, míg megyünk.
- Egy csókra gondoltam, miközben a lovak haladnak. - jelentem ki, hogy milyen feladatra gondoltam. Nem lesz egyszerű, hiszen a két állat halad, mi meg rajtuk vagyunk és szintén mozgunk. Ráadásul nem dűlhetünk túlságosan sokat a másik felé. Ez egy igazi kihívás. De vajon benne van az nőm ilyenekbe? Vagy inkább tiltakozni fog ellene, vagy esetleg másféle feladatot talál ki.
- De ha van ettől jobb ötleted, akkor bátran szólj.

Pakolás közben, igencsak aggódok, hisz a faluban biztos nem fognak minket kiszolgálni. Miközben ezen gondolkodtam társam nagyon jól ráérzett, a dologra, hogy mi bánt és rögtön rá is kérdezett, persze én őszintén válaszoltam, neki hisz miért tagadtam volna le, hogy félek? De láttam hogy ezután ő is elkezdett aggódni, ezért bátorítólag rá mosolyogtam. 
- Ugye tudod, hogy nem kell mindig megvédened. Tudok én magamra vigyázni, még ha ez nem is látszik. - mosolyogtam továbbra is mikor is az arcán lévő hegekre terelődik a szó. Közben nagyon óvatosan cirógatom arcát, miközben vigyázok a sebhelyeire, nehogy valamelyik még érzékeny legyen. 
- Majd figyelek. - mondtam miután arra figyelmeztetett, nehogy én is még több sebhellyel gazdagítsam arcomat.  - Miket beszélsz szerintem egyáltalán nem csúnya. - mondtam mosolyogva, majd mikor azt mondta én hozzá érhetek a hegekhez mert nekem megengedi, csak gondoltam egyet, és lábujjhegyre állva adtam egy puszit az állán lévő hegre. 
- Nagyon helyes! Másnak nem is hagynám, hogy hozzád érjen. - mondtam, határozottan, majd mindketten felültünk a lóra és útnak indultunk. Csak megnyugodva bólintottam mikor elmondta, hogy egy másik faluba megyünk. Így legalább nagyobb volt az esélye, hogy betudjuk szerezni, amire szükségünk van. Láttam rajta is, ahogy távolodtunk, úgy egyre nyugodtabb lett, és egy, halvány mosoly is kiült az arcára. Majd mikor a gyakorlást említette, kíváncsian pillantottam, rá mit is talált ki. 
- Áh, egyensúly gyakorlat? - mosolyogtam rá. - Én benne vagyok, egy lovasnak, jó egyensúly érzékre van szüksége. - mondtam ahogy lovamat közelebb vezettem hozzá, és lábunk már szinte összeért. Szerencsére Dun nem volt makacs hangulatban, és nagyon kezes volt. Talán Lángvető jó hatással volt rá. 
- De vigyázz, ha túlságosan oldalra dőlsz, a végén még leesel. - mondtam ahogy kicsit bele nehezedtem a kengyelbe, és enyhén felé dőltem, miközben a nyereg másik oldalén beakasztottam lábamat az egyik szíjba, hogy biztos stabilan legyek. 
- Neked mennyire jó az egyensúly érzéked? - kérdeztem tőle egy pimasz mosollyal. Ha neki szabad pimaszkodni akkor nekem is.

- Természetesen tudom, hogy nem mindig kell óvjalak. De nem egy férfi feladata az, hogy védelmezze a párját? Tudom, tudom… - sóhajtok egyet, miközben próbálom magam meggyőzni, hogy végül is Avis nem egészen egy védtelen nő. S ha tovább így gondolom, akkor olyan érzete lenne az egésznek, mint ha lenézném. Egyáltalán nem ez a célom, így gyorsan hozzáteszem a következőket.
-N..nézd el nekem, még sosem találtam ilyen csinos és életre való nővel, akit ráadásul nem kell védelmeznem. Nehéz magam arról meggyőzni, hogy ne tegyek úgy, mint ahogy szokás. - adom tudtára, hogy nem szándékos tőlem ez a cselekedet, hanem idő kell nekem. Vajon megértő lesz velem szemben? Ahogy megcirógatja az arcom, úgy én csak még inkább bele habarodok. Óvatosan nyúl a hegek miatt, ami mindenképpen dicséretes a részéről.
- Bízok benned – ennyit mondok arra, hogy ő figyelni fog arra, hogy nehogy több sebhellyel gazdagodjon. Rámosolygok, ahogy a következő szavait hallom. Szóval egyáltalán nem tart engem csúnya férfinek. Ahogy lábujjhegyre áll és egy puszit nyom az egyik barázdámra, úgy én lehunyom a szemem arra az időre.
- Valójában, én sem fogom mostantól hagyni, hogy bármilyen más nők, csak úgy hozzám érjenek. - válaszolom, aztán felszállunk a lovainkra, s elindulunk vásárolni. Ahogy kiérünk az erdőből, úgy teljesen másik irányba indulunk el. Másik faluban kívánom beszerezni a lóversenyre a felszereléseket. Nagyobb az esély rá, hogy kapunk is. Az egy óra lovaglást nem akarom csak úgy semmittevéssel eltölteni, így a jókedvem segít abban, hogy egy igazán érdekes gyakorlatot találjak ki.
Kedvesemnek szemmel láthatólag nincs ellenére az eféle gyakorlás, amit egy vigyorral veszek tudomásul. Mikor közelednek Dunnal, úgy én is ellenőrzésem alá veszem Lángvetőt, hogy nehogy valami balul süljön el.
- Ne aggódj édesem, teljesen tisztában vagyok azzal, hogy lebucskázhatok a lóról. Úgy vélem verseny közben mehetünk olyan helyen, ahol mindenféle belógó ágak vannak. - s talán erre, most ez egy tökéletes gyakorlat lesz arra, hogy meddig bírunk elhajolni úgy, hogy le ne bucskázzunk a ló hátáról. Mikor pimaszkodni kezd velem, akkor vigyorgok rá. Így fejezem ki a tetszésemet felé. Megfigyeltem, hogy ő miként hajol felém, így én ugyanúgy teszek. Így szépen óvatosan megérintem ajkaimmal az övét. Azután szépen lassan visszaülök.

Csak jót mosolygok rajta, mikor megkérdezi, hogy a nem a férfi feladata, a párját megvédeni. És még bocsánatot is kért érte. Csak szorosan, hozzábújtam, fejemet mellkasára, hajtottam. 
- Te pedig azt nézd el nekem, hogy nem vagyok hozzá szokva ahhoz, hogy védelmezzenek. És még senki sem volt, aki azzal is törődött volna mit is érzek. Nekem meg ehhez kell hozzászoknom. - mosolyogtam fel rá. Majd mindketten lóra ültünk és elindultunk egy másik falu felé.Így legalább mindketten nyugodtabbak lehettünk. Olyannyira, hogy Sieg kitalált egy kis játékot is, amiben persze rögtön bele mentem. Nagyon óvatosak voltunk, így mindketten, megmaradtunk a nyeregben miközben, kaptam tőle egy csókot. 
- Egy gyakorlásnak ez is jó volt? - mondtam vidáman, ahogy tovább lovagoltunk. Arcomon szinte végig széles mosoly ült. Nagyon jól éreztem magamat, és ezt nem tudtam leplezni de nem is akartam. De ahogy a falu feltűnt a távolban, fogtam a sálamat, és arcom elé kötöttem, ahogy felhúztam a köpenyem csuklyáját. 
- Jobb ha nem kísértjük a sorsunkat. Jobb ha titokban marad a kilétem. - mondtam és hirtelen megütötte a szemem hogy mennyi szekér és ember van a faluban és körülötte. 
- Úgy látszik, nagy piac van, ez a javunkat szolgálja. Ilyenkor nem nézik ki vagy, csak pénzed legyen. Talán még a lovak patkóit is tudjuk ellenőrizni a kovácsnál. Négy nap hosszú idő, bármi megtörténhet. Jobb ha biztosra megyünk. - mondtam, ahogy egyre közeledtünk. Tényleg nagy nyüzsgés volt a hely méretéhez képest és mindenhol csak embereket láttam. És a pici kofák, hangosan hirdették portékáikat. Hűű, itt tényleg nagy esélyünk van, megvenni ami kell. Nem hiszem, hogy egy ilyen kis faluban láttam volna ilyen tömeget. Gondolkodtam, ahogy leszálltam lovamról, hisz könnyebb haladni, és biztos nem tiprunk el senkit. 
- Hol kezdjük? - kérdeztem kíváncsian, ahogy nézelődtem.

- Igenis értettem, elnézem én neked – válaszolom neki, miközben mindvégig szemmel követem, hogy miként bújik hozzám. Ha már a mellkasomnál jár, akkor biztosan feltűnhet neki, az a szép ütem, ami miatta van úgy. Somolyogtam rá, mert hirtelen elvitte a kiscica. Csak egy jó idő elteltével, tudtam megszólalni, hiszen a csók nem bakfitty. Túlságosan érzéki volt.
- I...Igen – szólok, egy sóhajtás keretében. Kedvesem mosolya rám ragad önkénytelenül, s ugyanazt csinálom, mint ő. A szívem szép dallama pedig továbbra is szól. Végül az egésznek akkor szakad vége, mikor fejére húzza a csuklyát.
- Rendben, ahogy gondolod – nem erősködtem, inkább ráhagytam, hogy elfedje kilétét. Bár szerintem, akinek jó a szeme, akkor észreveheti a biztos különbséget. Nem annyira lapos a mellkasa, mint egy girhes férfinek.
- Tetszik nekem, hogy a lovakra is gondolsz. Nézessük meg a patkókat, szerintem is. - jelentettem ki, ezzel átadtam neki a vezetést. Mikor rákérdez, hogy merre kezdjünk, akkor ennyit súgtam neki.
- Amerre gondolod.

Mielőtt beértünk volna a faluba, elrejtettem arcomat az emberek elől, nehogy bajba kerüljünk megint. Majs mikor beértünk, leszálltam lovamról nehogy eltiporjunk valakit ebben a nagy tömegben. 
- Szerintem kezdjünk a piacon. Vegyünk meg mindent amit kell, aztán keressük meg a falu kovácsát. - mondtam nyugodtan, ahogy egy itatóhoz vezettem a lovat, hogy a többi közé kikössem. Nem szerencsés bevinni a standok közé, mert baj is lehet belőle. Megpaskoltam a ló nyakát és kedvesemre néztem. 
- Akkor szerintem induljunk, ne vesztegessük az időt. - mondtam és hallhatta a hangomon, hogy mosolygok, és ha ő is jónak látja megindulok a hatalmas tömeg felé, ami kissé feszélyezett, de nem akartam, hogy miattam aggódjon.

Követem az én virágszálamat, egyik részről, hogy meg tudhassam védeni a fajtársaimtól, ha esetleg talán valamelyik leleplezi kilétét. Nem szerettem volna erre a sorsra jutni, mert azzal egyetemben rám szintén megvetés és kiutálás jár. Mikor leszáll Dunról, akkor én a sajátomnál teszek ugyanúgy.  Lángvető érdeklődve nézi a tömeget, s néha megböki a vállamat, így nincs mit tennem, mint elmagyarázni ennek az okos négylábúnak, hogy mi a helyzet.
- Lángvető, ezt úgy nevezik, hogy Piac. Ezért van itt ilyen sok ember. Ne most szégyenlősködj itt nekem. - pakolom meg a hátasom nyakát, ami után megsimogatom párszor a fejét és az orrnyergét. Látom rajta, hogy nyugodtabbá válik, de nem teljesen tudom kiüzni belőle az apró kétségeit.
- Vegyél példát Dunról, kérlek. - közben megérkezünk az itatóhoz, ahol Dun mellé kötöm Lángvetőt, hogy együtt legyenek. Tán nem fog bepánikolni ekkora emberi tömegtől, no meg nézheti az egyidős kancákat. Kedvesem szól hozzám, hogy induljunk, így még ennyit mondok a lovamnak.
- Viselkedj, s akkor kapsz jutalmat tőlem. - látom, hogy ezen szavakra hogyan fülel, sőt rám néz, hogy megbizonyosodjon, hogy jól hallotta-e? Elmosolyodok, de nem maradhatok itt örökké. Mikor Avis a tömeg felé indul, akkor gyorsan csatlakozom hozzá. Megfogom a kezét, sőt felemelem, s a kézfejére egy apró csókot nyomok.
- Úgy látom, hogy hamar szeretnél végezni, de ezt megértem. Én hasonlóképpen gondolom. - ezzel egyetemben óvatosan vezetem őt a tömegben. Én elől, hogy testesebb és rémisztőbb kinézetemmel mindenkit eltérítsek, aki csak az utamba áll. Avis láthatja, hogy mennyire grimaszolnak, mikor egy-egy érdeklődő rám tekint, hogy kicsoda vagyok. Mikor meglátom, hogy az egyik standnál jó minőségű kötelet lehet vásárolni, úgy én arra veszem az irányt. Néha hátranézek, hogy megvan-e a kedvesem, mert nem szívesen hagynám itt magára. Ha megérkezünk az árushoz, akkor köszönök neki.
- Szép jó napot! Azt a kötelet hogyan adja? - az árus egy darabig elmélázik, de aztán mosd egy árat.
- Szép napot uram! Az ott 300 Váltó lesz – ránézek egy picit kedvesemre, aztán a gyorsaság névjegyében gyorsan lecsapok az ajánlatra.
- Jó lesz! Elvinném. - ezzel előveszem a megtakarított pénzem, s kifizetem belőle a kötelet, amit a vállamra kanyarítok. Intek neki távozáskor, mert egy másik vevő érkezik hozzá, aki kérdésekkel kezdi el bombázni. Mikor eltávolodunk, akkor szólalok kedvesemhez.
- Az ennivalót rád bízom. - jegyzem meg neki, de közelebb hajolva a füléhez, csupán ennyit suttogok neki.
- Szeretlek édesem! - csak úgy, hogy ő hallja, s más senki. Ha ez megvan, akkor az ételárusokig töröm neki az utat. A végén meg egyszerűen átkarolom a derekánál, s a túlsó oldalán belekapaszkodik a kezem a testébe. Nem erősen, inkább lágyan. Szoknom kell ezt az érzést, hogy csak egy fontos nő az életemben. Ráadásul milyen bájos és életerős! Legalábbis számomra. Sokan felfigyelnek ránk, de pár futó pillanat erejéig, hogy némi irigység üljön ki az arcukra. Mintha azt mondanák felém, hogy mekkora mázlista vagy öregem!

Sajnálom, hogy nem lett befejezve a játék. Látszott, hogy nem arra mentek, hogy gyorsan meglegyen a szószám, és elég kreatív volt a lóversenyes setting is, meg a főzőcskézés. Tipikusan olyan életképek, amik a legtöbből hiányoznak. Egyedül a románcot éreztem egy kicsit gyorsnak. Remélem Avis visszatér, mert egyébként nagyon kíváncsi lettem volna, hogy hogyan boldogul együtt egy északi zsoldos és egy Schwarzritter vámpír. És ha még Sieg családja is megjelenne a színen... Micsoda plot lehetőségek!

Addig is jár nektek a 100 tp