Eiryn fázósan húzza össze magán a köpenyét. Bár még alig múlt el az október, de már rettenetesen hidegek az éjszakák.
~ Lehet, hogy jobb lenne lassan átállni a nappali utazásra ~ töpreng, de persze akkor úgy kell megterveznie az útvonalát, hogy mindig legyen szállása. Addig is jobb, ha a nappali "melegben" alszik, éjszaka pedig mozog.
A hellenburgi út szokatlanul elhagyatott. Általában jó pár karaván állomásozik az erre a célra évszázadok alatt kialakított pihenőknél, de most minden tűzrakóhely feketén ásít a csendes éjszakába. A túl csendes éjszakába. Nem huhognak a baglyok, nem mozdul a szél, és lassan tejszerű köd kúszik fel alattomosan a Südarden felett. Eiryn elhúzza a száját. Igazság szerint a mai éjszaka egy kissé nyomasztó, még úgy is, hogy tökéletesen lát. Nem szeretne vakon kóvályogni a néma fehérségben, akármennyire is Nebelturm a neve. Kicsit megszaporázza a lépteit, hátha le tudja hagyni a lustán hömpölygő ködöt, amikor belerúg valamibe az út szélén.
- Aú! No de kérem, Fraulein, ez azért már mindennek a teteje! Hát nem tanították otthon jó modorra?! - méltatlankodik a valami.
- Elnézést kérek, figyelmetlen voltam!Eiryn teljesen ösztönösen reagál a panaszra... Aztán felsikolt. Mert a valami, amiben majdnem orra esett, nem egy gömbölyded kő, ahogy azt eredetileg gondolta. Mert a valami most rosszallóan ráncolja a szemöldökét. És mert a valami vértelen torkán éktelenkedő precíz, tiszta vágásnak hála tökéletesen látni az emberi nyak keresztmetszetét. Finoman szólva is kiborító.
- Kisasszony, befejezné, kérem? - grimaszol a test nélküli fej.
- Sajnos elvesztettem a testemet, így nem tudom befogni a fülem. De azt elmondhatom, hogy az ön tüdőkapacitása lenyűgöző.Eiryn már rég elrohant volna, ha meg tudna mozdulni, de a sokk teljesen ledermesztette. Az arckifejezésében viszont lehet valami, ami a menekülési terveit galádul kiadja, mert az inverz dullahan hirtelen hadarni kezd.
- Ó, ne, ne menjen el, kérem! Tulajdonképpen tartozik nekem, hiszen belémrúgott! Jár némi kompenzáció, nem igaz? Tudja meg kéne találnom a testemet, eléggé hozzá voltam nőve, nem teszik, hogy elválasztottak minket egymástól.Eirynnk teljesen lezsibbad az agya. Valamelyikük őrült, és ez valószínűleg ő, hiszen éppen beszélő fejeket hallucinál. Pedig mostanában nem is ivott sötételf-vért... Azért lassan összeszedi magát. Megdörzsöli a szemét, de a kobak még mindig ott csücsül előtte a porban, várakozásteljes arckifejezéssel. A lány felsóhajt, és leguggol a sérelmezetthez, majd óvatosan a megfelelő irányba orientálja a fejet. A tapintása meglepően hűvös, sőt, hideg, még a levegőhöz képest is. Ezek után az ölébe ejti a kezét.
- Eiryn Nebelturm vagyok, örülök a találkozásnak - kezdi, mert ha a világ megbolondulni látszik, csak a szokások képesek megtartani a vámpírt a szakadék fölött.
- Szóval... Hol van a teste, uram?Most, hogy kissé lenyugodott, már egyértelmű, hogy egy férfi a partnere.
- Primus Carolus Rex. Ave! - jelenti ki a fő patetikus hanghordozással, tenyérbemászóan arisztokratikus vigyorral. Ery csak üresen néz. Sosem értett latinul, és bár meglehetősen biztos benne, hogy a "Primus" valami egyest jelent, az elhangzottak többi része teljesen homály. A fej nyilvánvalóan észreveszi a zavarát, mert gyorsan fordít.
- Vagyis őfelsége I. Károly király.A vámpír agya megint leáll. Ez az egész ügy kezdi kissé nagyon meghaladni a felfogóképességét.
- Szóval - kezdi lassan -
Ön a több, mint nyolcszáz éve halott király. Él és virul, bár elveszítette a testét. Károly király bólint - és orraesik.
- Ez kínos. Kisasszony, volna szíves...? - hallatszik fojtottan. Egyértelmű, hogy a beszélő próbál minél kevesebb port nyelni. Ery minden hitetlenkedése és értetlensége ellenére nem tud elnyomni egy mosolyt, de természetesen segít a fejnek újra talpraállni - vagy inkább nyakra. Sőt, még a király úr arcát is megtörli, hiszen egy uralkodó nem lehet koszos!
- Köszönöm... Hmm... Szóval ott tartottunk - szedi össze magát a fej -
hogy Őfelsége I. Károly király vagyok. Igen. A történetem. Egyszer volt, hol nem volt, sok évszázaddal ezelőtt élt egy Carl nevű ifjú harcos. Erős volt, munkált benne az igazságérzet, és természetesen a külsejére sem panaszkodhatott - kacsint egyet. Ery legszívesebben a szemét forgatná, de nem akarja megsérteni lelkileg is a fő-urat, ha már fizikailag megtette.
- Ez a fiatalember megelégelte a Sötét Évek alatt uralkodó fejetlenséget, így hát lóra pattant, és karizmatikus személyiségével ötven évnyi kétségbeesés után végül sikerült összefognia az embereket egy erős birodalommá. Ezért hálából királlyá koronázták, és bár királylányt nem kapott, cserébe egy egész királyság lett az övé. Meglehetősen jó üzlet, ha engem kérdezel. A béke és az új Egyház kiengesztelte Istent, az Átok visszahúzódott, Veronia pedig rohamos fejlődésnek indult. De az ember nem élhet örökké, és Primus Carolus Rex hamarosan elhunyt. Nem pihenhetett azonban sokáig, mert valami idióta nekromanta jó viccnek gondolta feltámasztani, hogy gúnyolódjon vele. A hullabűvölő később nagyon megbánta a tettét, viszont a szerencsétlen király arra lett kárhoztatva, hogy ghoulként járja a világot. Ezzel eleinte nehezen barátkozott meg, de végül új életcélt talált: járta a vidéket, rablóbandákat számolt fel, segítette az elesetteket meg mindenféle egyéb nemes cselekedeteket hajtott végre, úgyhogy azóta is ő Veronia Megmentője. Vége.Eiryn udvariasan tapsol.
- Értem. Szóval most azt kívánja tőlem, hogy fogjam a fejét, és én is járjam be keresztül-kasul Veroniát, a testét hajkurászva. Egyáltalán miért nem irányítja ide? Nem a fej irányítja a testet?Károly király zavartan köhint egyet.
- Nos, általában igen, de két évtizede történt ez a kis szerencsétlen baleset, amikor valaki levágta a fejem. Azóta a testem hajlamos önálló életet élni. Persze ha együtt vagyunk, mindig hallgat rám, de a válást nehezen kezeli. Tudja elég gyerekes... Most például fogócskát akart játszani, és nem értette, hogy miért nem kapom el. A végére megsértődött, elviharzott, engem meg itthagyott az útszélen. Természetesen megfizetem a fáradozásait, de kérem Kisasszony, segítsen megtalálni! A végén még valami baja esik nélkülem!Eirynből kitör a kuncogás, de megpróbálja köhögésnek álcázni.
- Szóval - kérdezi, miután elmúlt a "rohama" -
Van ötlete, merre kéne keresni a testét?- Hmm.... - gondolkodik el mélyen a halott király, majd hirtelen olyan zavarodott arcot vág, hogy a lánynak el kell fordulnia.
- Nem tudok rendesen gondolkodni, ha nem simogathatom a szakállam - dörmögi a fej, majd sóhajt egyet -
Azt hiszem, Eichenschildben lesz.Ery rámered.
- Eichenschild? Nincs az egy kicsikét messze? Őfelsége bűntudatosan pillant a lányra, aki mélyet sóhajt, majd a hóna alá csapja a fejet és elindul visszafelé az úton.
~ ° ~
Radfalle, egy apró falu mellett- Miért kell meglapulnunk, mint valami közönséges útonállóknak? - méltatlankodik Károly. Ery mélyet sóhajt. Három napja utazik együtt az elhunyt királlyal, ami alatt rádöbbent, hogy az uralkodó többet nyavalyog, mint egy hisztis királylány.
- Azért, mert egy levágott fejjel a kezemben nyilvánvalóan vérszomjas útonállónak tűnnék - válaszol, próbálva megőrizni a hidegvérét.
- Az emberek egyébként is hajlamosak irracionális módon félni a vámpíroktól, ha pedig egy beszélő fejjel sétálok be a faluba, azonnal kitörne a pánik. Ami általában lincseléssel végződik.Károly mártírarccal néz fel a lányra.
- Hová süllyedt a világ! Az emberek nem ismerik fel jótevőjüket olyan nevetséges okok miatt, hogy már rég meghaltam, vagy éppen hiányzik a testem!- Valóban tragikus - motyogja Eiryn, miközben igyekszik gyorsan és halkan kikerülni a települést.
~ ° ~
Valahol a Südarden partján- ...és akkor felemeltem a kardom, a trollra mutattam és felkiáltottam: Itt vagyok, te ostoba fenevad! Ezzel elcsaltam ugyan tanítómtól, de így teljes erejével engem támadott. Az életemért küzdöttem, de végül Isten meghallgatta imáimat, és sikerült a sebébe vágnom a kardomat. A penge markolatig merült a szörnyetegbe, aki utolsó erejével még felém sújtott, de végül megadta magát a halál hideg ölelésének. Eiryn udvariasan hümmög, miközben megmossa az arcát a hideg vízben.
- Azt meséltem már, hogyan találkoztam Sixtussal? Persze akkoriban még más volt a neve, de úgy gondoltuk, hogy az új név szép szimbóluma lenne az új, Isten kegyelmében töltött életnek. Szóval, pár évvel a koronázásom előtt éppen az Északi Pusztaföldön jártam. Szörnyű hóvihar dúlt, a lovam és én is fáradtak voltunk. Az egyik legkegyetlenebb tél volt az akkori. A farkasok annyira kiéheztek, hogy bárkire és bármire rátámadtak, de engem egy vad vámpír nézett ki csemegének. A vérszomjas szörnyeteg vicsorogva vetette rám magát, én pedig túl gyenge voltam a védekezéshez. Azt hittem, hogy végem van, amikor egy érces hang zengett fel mögülem: "Távozz, Istentelen! Tisztátalannak találtattál az Úr színe előtt!" Azzal mennyei fény ragyogott fel, a vámpír pedig fájdalomtól vonyítva elmenekült. Sixtus - persze akkoriban más volt a neve, de lehet, hogy ezt már említettem - a hónom alá nyúlt, visszasegített a lovamra és elvitt a házához. Ott aztán...~ ° ~
A Südarden és a Nordenfuss találkozásánál- ...ahogy mondom! Ott állt ő, azzal a pimasz mosollyal az arcán, és még a ruha magas nyaka sem tudta elrejteni igencsak előnyös domborulatait.- Állj! Állj! Nem szeretném a történet végét hallani! - hunyja le a szemét egy pillanatra Eiryn. Már nincs sok hátra az útból, már majdnem ott vannak!
- Hát, hallani nem is olyan élvezetes. Hiszen azoknak a telt kebleknek az érintését nem lehet jól leírni, sem a látványt, ahogy a ruha lassan lecsúszott a tökéletes, fehér és kerek válláról, vagy...- Elég! Tényleg nem akarom hallani! - kiált fel a lány - Ha nem hagyja abba azonnal, eldobom!
Károly sértődötten elhallgat.
- Jól van, csak megpróbáltam szórakoztató társaság lenni, de ha ezt nem értékeli a kisasszony, akkor nem tudok mit tenni!~ ° ~
EichenschildEiryn óvatosan surran árnyékról árnyékra. Hiába bizonygatta Károly, hogy nem lesz baj, ő mégsem akart csak úgy besétálni egy levágott fejjel a városba. A királyi kobak persze hangosan protestált a "tolvaj módi" ellen, így végül Eiryn kénytelen volt betömni a száját, hogy végre csöndben maradjon. A ghoulnak állítólag a település szélén állt a háza, a test pedig valószínűleg ott lesz. A vámpír gond nélkül megtalálja az említett épületet. Amikor odaérnek az ajtóhoz, a lány komolyan Károlyra néz, aki egy sértett kevélységdémon és egy saját gyermeke által hátbadöfött mártír arckifejezésének érdekes elegyével bámul vissza.
- Kiveszem a szájpecket, ha csöndben marad egy kicsit, felség!A megszólítás enyhít némileg a fej igencsak borús hangulatán, és egy lassú pislantással jelzi a beleegyezését. Eiryn kiszedi a rongyot a szájból, miközben teljes lelki nyugalommal hagyja figyelmen kívül a volt uralkodó lesújtó pillantását. Nagy levegőt vesz, és bekopog. Szinte azonnal nyílik az ajtó, és Eirynnek vissza kell nyelnie egy rémült nyüsszenést. Hiába készült fel rá, a fej nélküli test látványa azért elég sokkoló.
- Öhm... Jó napot, visszahoztam a fejét - nyújtja előre az említett testrészt. A két kar azonnal kikapja a kezéből a fejet, és szorosan a mellkashoz öleli.
- Jól van már, jól van, te is hiányoztál, de ne roppants össze! - dörmögi Károly furcsán fátyolos hangon. A test diadalma mozdulattal emeli a nyakához a fejet, és ráilleszti... fordítva. Eiryn nagyon sajnálja, hogy lemarad a halott király arckifejezéséről, mert a hangszín alapján nagyon szórakoztató lett volna.
- Mit csinálsz?! Nem arra jó! Azonnal fordíts meg!Eiryn a nevetéssel küszködve közelebb lép.
- Esetleg segítsek? - ajánlja fel, mire Károly hangosan, a test pedig szélesen gesztikulálva helyesel. A ghoul kissé meghajol, hogy a lány kényelmesen elérje a fejet, de amint újra különválnak, a test hirtelen elszökken a vámpír mellett, ki az utcára. Károly felsóhajt.
- Jaj nee.... Mindenáron be akarja fejezni a fogócskát.Eiryn elképedve mered a test után, de lassan felülkerekedik rajta gyermeki énje. Szélesen elvigyorodik és a ghoul után ered, maga előtt, a kinyújtott kezében tartva Károlyt.
- Állj csak meg! Úgyis elkaplak! - kurjantja vidáman, teljesen megfeledkezve arról, hogy csöndben akart maradni. A test csak pimaszul integet és előrelendül, Ery pedig szalad utána.
- Ne is reménykedj, előbb-utóbb megfoglak! - kacagja, miközben végigkergeti a ghoult a városon. A test egyszer csak megtorpan, olyan hirtelen, mintha fanlak ütközött volna, Ery majdnem neki is csapódik. Mindenesetre kihasználja az alkalmat, és a nyakra csapja a fejet.
- Megvagy! - rikkantja, ahogy Károly egy undorító, cuppanó hang kíséretében végre egyesül a testével. Aztán körülnéz. Előttük vagy egy tucat városi őr áll, meglehetősen vegyes arckifejezéssel: van ott undor, hitetlenkedés, félelem, de humor és "jól szórakozom, folytassátok csak" grimasz is. A ghoul uralkodói mozdulattal kihúzza magát, és (megismerkedésük óta most először) a lány megérzi, hogy milyen is lehetett I. Károly király.
- Elnézést, ha problémát okoztunk, uraim - hajol meg az élőhalott, a hangja évszázadok tapasztalatától súlyos, szinte hipnotikus. Eiryn megbabonázva hallgatja.
- Ígérem, nem fordul elő többet. Nincs szükség a közbelépésükre.A katonák mormognak maguk közt egy keveset, de végül a vezetőjük bólint, és elmennek. A ghoul visszafordul a lányhoz, aki csodálattal mered rá. Aztán kacsint egyet, és a varázslatos légkör megtörik.
- Jó dolog, ha megfelelő szónoki adottságokkal rendelkezünk, nem igaz?Ery egy kedves grimasszal felel.
- Pedig már egy pillanatig majdnem elhittem, hogy tényleg képes volt egyedül összefogni az emberi törzseket felség...Károly csak mosolyog, majd felajánlja a karját.
- Nos, mindenesetre köszönöm szépen a segítséget. Pihenje ki magát, kisasszony, ma éjjelre felajánlom a házam. Én úgysem használom az ágyat, nem is tudom, minek van egyáltalán.- Köszönöm, elfogadom az ajánlatot - válaszol Eiryn. Igen, miután hetekig folyamatosan beszélt hozzá egy levágott fej, valóban megérdemel egy kis pihenést. Károly gálánsan vezeti visszafele, majd egy kis idő után megszólal.
- Amíg hazaérünk, szórakoztatom. Meséltem már....