[Magánjáték] A Titkok Vége

Belealudt az olvasásba. A lábainál Angus hevert, hatalmas fejét a nő combján pihentetve, és hagyta, hogy Loreena időnként megsimogassa, máskor pedig csak ráhelyezze a tenyerét. A kopogásra ébredt fel, de mielőtt még felállhatott volna, Shauna már szaladt is az ajtóhoz.
Bolondos lány...
Gondolta fejcsóválva. A langaléta szolgálólány majdnem átesett a szőnyegen, majd gyorsan megigazította a szoknyáját és a haját mielőtt ajtót nyitott.
- Cy... Cynewulf úr. Nem számítottunk önre. - üdvözölte a férfit, miközben hálát adott Holdanyának, hogy ébenfekete bőre eltakarta az arcában lévő apró vérkapillárisok tágulását, és a pirulást ennek következtében.
- Armin úr nincs itt, Loreena úrnő a könyvtárban pihen. - magyarázta, miközben félrelépett az ajtóból, és ügyetlenül próbálta meg elvenni a férfi kabátját. Loreena a nappali ajtajából nézte mosolyogva a jelenetet egy ideig, majd úgy döntött megkegyelmez a lánynak, és a bérgyilkosnak is.
- Hagyd, innen átveszem. Csinálnál nekünk uzsonnát? - a lány bólintott, és elszaladt a konyha felé, a hercegné pedig felsóhajtott.
- Majdnem szívrohamot kapott szegény. Szerintem tetszel neki.

Felkuncogott, ahogyan a férfi beletúrt a hajába, és előadta, hogy meg sem lepi a népszerűsége. Mintha a férjét látta volna, nem véletlenül lógtak azok ketten annyit együtt. Odalépett és elvette az üvegcsét, majd beljebb invitálta Cyne-t, és magában örült, hogy cseppet sem kellett tartania a formaságokat, bevezetni a nappaliba, leültetni, teával kínálni... A bérgyilkos gyakorlatilag otthon volt.
- Köszönöm. Nagyon jól néz ki, nem is tudtam hogy vannak művészi hajlamaid.
A nappaliban letette a kis asztalra az üveget, majd az italosszekrényhez lépett, hogy kivegyen belőle két ideillő kristálypoharat. A szekréynben lévő konyak még félig televolt, de voltak ott különböző likőrök és gyomorkeserűk is, tele üvegekkel, amik megúszták az elmúlt évek viszontagságait. Armin ajándékba kapta őket, de annyira utálta az ízüket, hogy még a megivásukra sem vetemedett.
Letette Cyne elé az egyik poharat.
- Mi... Jól vagyunk, azt hiszem. Egyszerre vagyok gyenge, és mégis soha nem voltam erősebb. - mosolygott rá a bérgyilkosra. - Az Átok egyelőre úgy tűnik nem jelent problémát, bár nem vagyok benne biztos hogy nincs összefüggésben azzal, hogy reggel találtam egy ősz hajszálat, idenézz!
Hegyes füle mögül kihúzott egy tincset és valóban, a rozsdavörös szálak között ott virított egyetlen, erős hófehér hajszál. Arra gondolt először, hogy kitépi, de valahogy mégis ott hagyta, ha netán sötét tündévé válna nem akart még meg is kopaszodni. Töltött az üvegből, majd maga elé vette a poharat.
- Armin olyan két óra múlva jön, de ha gondolod addig szívesen elszórakoztatlak.

Elmosolyodott, ahogy elképzelte, hogy a gyereke majd meghódítja a világot, és kicsit olyan érzése volt, hogy Cynewulf jobban várja azt a Failight baby-t mint ő maga... Még mindig nem ébredtek fel rendesen az anyai ösztönei, még mindig csak egy idegen kis betolakodónak, apró parazitának érezte a benne növekvő magzatot, de reménykedett benne, hogy idővel majd elkezdi érezni az apró szívverését, a pici lábait ahogy rúgnak, és akkor majd megszereti. Ezeket a gondolatokat viszont soha nem vallotta volna be senkinek, hiszem milyen anyának nézték volna akkor?
- Jó lenne igazi sötét tünde hercegnőnek lenni. Bár nem hiszem, hogy ekkora szerencsém lesz. Te pedig örülhetnél, hogy nem fog látszódni az őszülés, és örökfiatal maradhatsz, ameddig el nem visz valami! - öltött rá nyelvet,majd beleivott az italba, amit Cyne hozott, noha legszívesebben csak nézegette volna a folyamatosan változó ékkő-színeket. Az ital édes volt, de nem gejl, selymes, ahogy a torkára folyt. A férfi felvetésére pedig meglepetten húzta fel a szemöldökét.
- Küldessek doktorért? Azt kell feltételezzem, hogy ha teljesen komolyan akarsz beszélgetni akkor beteg vagy... - ismét ivott a pohárból.- Na jól van, viccet félretéve. Ha nyomja valami a lelked, itt vagyok hogy meghallgassalak. Mindenkinek kell valaki, nem igaz? - mosolygott rá. Egyszer Egan Foley holdpap azt mondta neki, hogy valamiért látja, hogy mások szeretnek neki elmondani dolgokat, és minél több zárkózott, törött lélekkel talákozott annál inkább kezdett megbizonyosodni ő is ezen képességéről. Először Armin, majd Norven Kather, még Amelie királynő is, most pedig Cyne... Talán tényleg lehetett ebben valami, még ha nem is értette az okokat.

Egy vigyorral nyugtázta Cyne gyerekességét. Közben Angus felmászott melé a kanapéra, hogy elfoglalja a korábbi helyét, miközben a sötét tünde belefogott a mondandójába. Soha egy percig nem gondolta, hogy a Cynewulf lett volna a rendes neve, ahhoz túlságosan menőn hangzott, és a magányos farkas üzenetét hordozta magában, mindennek a tetejében pedig a bérgyilkosok amúgy is szerették a művészneveket. Az ok, amiért sose kérdezte, hogy hogyan hívják valójában az csupán az volt, hogy egyrészt úgy gondolta illik a férfihez ez a név, másrészt meg mert megszokta.
A bevezető viszont több kérdést vetett fel, mint amennyit hirtelen megválaszolt. Mi az, hogy eddig azt hitte? Nem is művésznév volt? És milyen mélységi? De hagyta, hogy a másik befejezze... Legalábbis szerette volna hagyni. Amikor azonban Crispin Shadowbane végül bemutatkozott, ajka széles vigyorra húzódott. Alig bírta ki, hogy ne röhögje el magát, legalább addig ne, ameddig meg nem rázza a másik kezét.
- Nos... - kezdte a kitörni készülő nevetéssel harcolva.- Tökéletesen megértem, hogy ehelyett inkább álnevet használsz...
Az egész ügy nagyon crispy. Mint egy jól átsült bacon...
A nevetés apró darabokban buggyant ki belőle, miközben mindezt végigmondta. A kézrázás után visszaült a helyére.
- Jól kicsesztek veled a szüleid Ropi. És most te is kicsesztél magaddal, hogy ekkora fegyvert adtál a kezembe.
Hirtelen annyi szóvicc és ugratás jutott eszébe, hogy egy kezén meg sem tudta volna őket számolni. A Shadowbane családról viszont nem hallott, így csak elraktározta, hogy végülis Cyne mostmár beszél a családjáról, ami mindenképp nagy lépés volt.
- Miért pont most mondod ezt el nekem? Tudod jól, hogy teljesen elfogadunk téged akárhogy is hívd magad.

A férfi riposztjára csúpán csak büszként hátradobta a haját és harminckét fogad vigyort villantott rá.
- Ne félj nekem is adogatnak beceneveket, és meg kell mondjam a Lórit kedvelem a legkevésbé. Szóval ha én papagáj vagyok, akkor te pedig Crispy. A nyilaim csupán a válasz a te támadásodra. - dőlt hátra, majd a bérgyilkos újabb fejezetbe kezd, és végre igazán felcsillan a szeme. Cyne nagyon megtartotta magának eddig a szerelmi életét, és sejtette, hogy valami komoly dolog volt azt ügyben, de amit a másik elétárt arra egyáltalán nem számított.
Félrenyelte az alkoholt, és elfogta a köhögőroham.
Hogyan...? Honnan...?
Ezek persze mind hülye kérdések voltak, biztos volt benne, hogy Ada tárta Cyne elé a helyzetet annak teljes mezítelen valójában. Persze abban megállapodtak, hogy segítségre elsz szükségük, de abban nem, hogy a félangyal annak mondja el, akinek akarja. Ő csak Arminnak beszélt a dologról, azt is úgy, hogy előtte megbeszélte a lánnyal, hogy el fogja mondani. De ami még jobban meglepte, hogy erre a párosításra számított a legkevésbé.
- Nem gondoltam volna, hogy pont ő az eseted... - nyögte, amikor végre levegőhöz jutott. Felpattant és elkezdett fel alá járkálni. Végtelenül frusztrált lett hirtelen, de nem is értette miért. Armin után valószínűleg Cyne-nak is elmondta volna a dolgokat idővel, de ez a szembesítés nem tetszett nekik. Felhajtotta a pohara maradékát, és újra töltött magának.
- De legalább kezdem érteni, mire megy ki ez a beszélgetés.

Cyne próbálta megnyugtatni, de ez csak még jobban idegesítette. Az egy dolog volt, hogy még mindig nehezn fért a fejébe ez az egész Ada-Cyne dolog, bár a legtöbb ember arról álmodozik, hogy ha egyszer bemutatja egymásnak a barátait, akkor azok jól kijönnek majd, és tlaán jöhetnek a páros randik és ilyesmik... De ez a tény messze eltörpült amellett, hogy a félangyal ennyire kiadta őt a megkérdezése nélkül.
Mindenkivel sokminden történt, Cyne-nal is, velük is, az egész világ a feje tetejére állt, és egy ilyen kaotikus időszakba készült éppen gyereket szülni. Több volt mint elég. Végighallgatta a bérgyilkost, de amikor malachittekintetét ráemelte szinte kicsaptak belőle a benne rejtőző villámok.
- Igen. Veronia egy rémálom. A rémségek börtöne több tízezer éve, de akik ezen a földön élnek jobb, ha nem is tudnak róla. Ez mindig így volt, mindig is így lesz. - a hangja szinte remegett. - Aggódsz értünk? Helyes. Aggódj Adáért, mert ha legközelebb meglátom megkopasztom a szárnyait.
Próbált lenyugodni, de nagyon nehéz volt. Igyekezett nagy levegőket venni, lassabban inni, és elhitetni saját magával, hogy valójában nem változott semmi.
- Magadról akartál beszélni. hogy jöttél rá, hogy ki vagy és hogyhogy nem tudtad eddig? Nekem legalábbis úgy tűnt, hogy tisztában vagy azzal mi történt veled, és mik a céljaid például a nekromantával, aki megölte apád.
Terelte el a témát, és ez kezdetnek egész jó volt, hadd beszéljen csak Cyne magáról, és addig neki is lesz ideje rendeznie a sorait.

A férfi kérdésére lehunyta a szemét.
- Arminnak elmondtam, mert egy idő után kegyetlenség volt, hogy nem tudja mitől kerültem olyan állapotba... Nos amilyenben te is láthattál néhányszor. De én még azelőtt elmondtam Adának, hogy el fogom neki mondani, mielőtt megtettem volna. Megegyeztünk, hogy segítségre van szükségünk, de nem gondoltam volna, hogy ő körbemegy és elkezdi kitálalni a sztorit mindenkinek. Most fogalmam sincs, hogy ki az aki tudja már, és hogy azok nem árulnak-e el minket. Dél így is a fejemet akarja az ügy miatt, még nem tudom, hogy a nyakamon-e, egy csoport démon is akar valamit, és sosem tudhatjuk ki dolgozik Esronielnek... Sőt, még te is bármikor nekem támadhatnál az éjgyilokkal, aggódva, hogy esetleg kultista vagyok.
Nézett vissza nagyon komolyan a férfira. Lassan visszaült a kanapéra, amikor a bérgyilkos nekikezdett a saját történetének. Meg kellett erőltetnie az elméjét, hogy felfogja, amiről a másik beszélt. Emlékezett a történetre, amit Crispy akkor a kocsmában elmesélt neki, de úgy tűnt a valóság még ennél is sokkal szörnyűbb volt.
- Nem mondom, hogy teljesen értem. Hogy került a testvéred a fejedbe? És persze ami még fontosabb, mit fgosz tenni így, hogy tudod az igazságot magadról?

Nem aakrta megsérteni Crispy-t. Valóban nem ismerte a körülményeket, és biztos volt abban, hogy idővel lenyugszik, és minden más megvilágításba fog majd kerülni, amikor pedig eljön az ideje ki fog derülni, kiben bízhat. A bérgyilkos legalább annyit elért, hogy egy kicsit elszégyellje magát, de abban viszont ő sem lehetett biztos, hogy Ada nem beszélt másnak.
- Elmondtam volna neked én is idővel. Nem akartalak megsérteni és nem arról van szó, hogy benned nem bízok. De nézz mélyen magadba és mondd azt, hogy ha kultista lennék, ha még mindig bennem lenne Azrael egy darabja amivel bármikor átvehetné felettem az irányítást, akkor sem támadnál nekem. Csak mert bennem volt. Ada pedig még mindig egy időzített varázslat, ami bármikor berobbanhat.
Azt akarta, hogy Crispy megértse őt is, ahelyett, hogy védi a nőt akibe beleszeretett, és ahelyett, hogy magára veszi az egészet. Ha pedig már titkokról volt szó, hadd tudja az egészet. Tudta, hogy a férfi gyűlöli a mélységieket és a kultistáikat, ő pedig túl közel volt a tűzhöz.
- Ezek szerint, ez nem változott. - válaszolt mikor a férfi kifejtette végül a céljait. Eddig a nekromantát akarta megbüntetni az apja haláláért, most az apját mindazért, amit a családjával tett. Újra töltött a poharakba, mindkettőbe.
- Sajnálom, ami veled, és a testvéreiddel történt. Remélem tudod, hogy akár az apád ellen harcolsz, akár egy távoli nekromantával, a mi oldalunkról nem változott semmi. Ha akarod még a neved is maradhat Cyne.
Hátradőlt, és a viharfelhők láthatóan kezdtek eloszlani, ahogyan kezdte magát túltenni az újdonságokon. Vajon minden ilyen lenne, ha az emberek és tündék leplezetlenül és őszintén beszélnének egymással mindenről?

Úgy tűnt Ada csak a lényegi dolgokat nem mondta el a férfinak, és szinte már meg sem lepte a reakciója. Állát az ökélre támasztotta.
- Igen, ő is az. Elbukott mert segíteni akart az embereken, mikor az Úr azt mondta hagyja őket a sorsukra. A világ nem fekete és fehér. De ne aggódj megoldottam a kultista helyzetet, és rendben, zárjuk is le a témát. - közölte rezignáltan. Nem tudta, hogy Cyne nem tudja feldolgozni, nem akarja feldolgozni, vagy úgy döntött, hogy hiába tudja az igazságot, magára hagyja vele őket. Ugyanis arról még nem volt szó, hogy mit akar nekik segíteni, vagy hogyan. Mindenesetre tényleg nem folytatta a témát, mert talán mindegy is volt. Ez az ő ügye volt és Adáé, valójában nem kellett hogy bárki más belekeveredjen. Mindenkinek megvolt a maga útja, vagy a maga keresztje, ahogyan a keresztények mondták, és a bérgyilkosé a saját családja és a saját múltja volt az.
- Akkor maradsz Cynewulf. Ezzel legalább nem fognak körberöhögni... Remélem megleled a válaszokat, és tisztán kezdhetsz új életet, vagy folytathatod a mostanit.
A kérdés és a témaváltás viszont meglepte. A nyomasztó hangulatba, ami rájuk telepedett cseppet sem illett a gyerek téma.
- Nem tudni. És ameddig meg nem született nincs is módja, hogy kiderüljön, de nem bánom. Kisherceg vagy kishercegnő, mármelyiknek örülni fogunk. Ha viszont együttmaradsz Adával... Ez azt jelenti hogy ő lesz a gyerekem holdanyja? - kérdezte miközben újabbat kortyolt a fehér löttyből.

Elmosolyodott azon, hogy Cyne remélte neki is hiányozna.Persze hogy hiányzott volna neki, és bár nem az a fajta barát volt, akit a feleségek általában kedvelni szoktak, mégis úgy érezte, hogy a bérgyilkos feldobta a mindennapjaikat. Ráadásul kellett nekik is egy bizalmas, aki úgy tűnt még jobban benne volt a körben, mint eddig sejtette.
- Megértem miért fontos ez. Le kell zárnod azt a szörnyű múltat, meg kell tenned. Tudunk valamiben segíteni? Tudod, hogy szinte akármit kérhetsz tőlünk, ha kell még el is kísérünk. - nézett a másikra nagyon komolyan. Korábban azt mondta, hogy ők hárman egy család, ha a baba megszüleik ők négyen lesznek egy család, ha Ada és Cyne együttmaradnak akkor öten... A lényeg az volt, hogy Loreena úgy érezte akármi történjék, összetartoztak.
- Én sem tudom megkaphatja-e... Vagy hogy egyáltalán elfogadhatja-e, a félangyalok hite még a keresztényekénél is furcsább a rengeteg ősi szokással. Olvastam a bibliájukat, de meg sem kísérltem megérteni. Apropó... neked is el kéne, ha már olyasmire adtad a fejed, hogy egy félangyalnak udvarolsz. Ada legalább beszél az anyanyelveden. - mondta, majd átsétált a könyvtárba, hogy megkeresse azt a bizonyos német nyelvű bibliát, amit Sigrún von Himmelreich adott neki. Nem volt nehéz feladat, elég súlyos és terebélyes olvasmány volt ahhoz, hogy a polc nagyrészét elfoglalja. Levette és a sötét tünde kezébe nyomta.
- Neked főleg az első fele lesz releváns. Nem azért adom, hogy higgy is benne, én sem hiszek, azért adom, hogy jobban megértsd a gondolkodását.
El se kellett mondania a másiknak, hogy ez nehéz feladat-e, egyszerűen biztos volt benne, hogy az, és hogy rengeteg a surlódás.
- Armin nagyon örült. - válaszolt a korábbi kérdésre.- Nagyon régóta vágytunk már gyermekre, így majd kiugrott a bőréből bár aggódik is. Az átok rám is veszélyes, de olyanról is hallottunk, hogy a tünde test kivetette magából az átkozott gyermeket. Szóval most várunk, és imádkozunk, mást nem tehetünk. - tenyerét a hasára helyezte, próbálta tudatosítani magában, hogy nincs egyedül. Lassan, szelíden elmosolyodott.- De már nagyon várjuk. Armin asztalost keres, aki megcsinálja a bölcsőt amit megálmodott, én azon gondolkozom vajon mi lesz a kedvenc játéka.

Bólintott a segítségre, és remélte, hogy Cyne-nak ennyi is elég volt ahhoz, hogy tudja, tényleg mellette álltak, bármi is történjen, és akkor is ott állnak majd mellette, amikor eljön a legnehezebb pillanat. Talán hiba volt az imént annyira felhúznia magát. Senkinek sem kellett egyedül állnia a viharban, és neki természetes volt, hogy segíteni fogják a bérgyilkost bármiben. Akkor neki miért nem volt hirtelen természetes az, hogy a másik is így érzett korábban?
Felkuncogott, amikor a férfi átvette a Bibliát és teljesen megrőkönyödött a súlyán és a méretén. Szórakozottan vont vállat.
- Minél felkészültebb vagy, annál nagyobbak az esélyeid. A háború és a szerelem nagyon hasonló egymáshoz, ismerned kell az ellenséget a győzelemhez. Egyébként, egyszerre tanító történetek, történelemkönyv az óvilágból, és törvénygyűjtemény, amit a félangyalok még ma is tartanak.
Magyarázta. Persze az már a másikon állt, hogy valóban elolvassa-e, de ha komolyan gondolta ezt a kapcsolatot Adával, akkor muszáj volt neki. Azt persze nem tudta, hogy a lány részéről a dolog mennyire volt komoly, de remélte, hogy az. Nem szerette volna a törött szívű fiacskáját ápolni.
A szülés témára bólintott.
- Itt tölthetnéd az utolsó egy két hónapot, ha korábban jönne, hogy mindenképp itt legyél... És bevallom jól jönne a segítség nekem is az utolsó időben, és kell valaki aki lenyugtatja Armint. És persze előre elkészíthetnéd a Draci-játékot is,
hogy rögtön betehessük a bölcsőbe. - tartott egy apró szünetet.-De a bábán kívül senki sem lehet velem, ez egy olyan csata, amit egy leendő anyának egyedül kell megvívnia, azt hiszem.
Persze az ő szülei akkor is együtt voltak, de még ebben sem akar az anyjára hasonlítani. Valhogy éppen minden rossznak tűnt, amit a nő csinált, és még azt sem mondta el a szüleinek, hogy egyáltalán babát várt. Egyszerűen félt attól, hogy hogyan fogadnák. Dracon közben a hasához repült, ő pedig a kezével megtámasztotta a sárkánygyíkor, hogy könnyebben bújhasson oda, a másik kezével pedig elkezdte simogatni a hűvös pikkelyeket.
- Tényleg megnyugtató. Fantasztikus nem igaz? Nem is gondolnánk, hogy az állatok ennyire tisztában vannak mindennel, ennyire éreznek mindent. Talán tényleg mindannyiunkat összeköt a Természet.
Szinte hipnotikusan simogatta Dracit, és valóban egészen megnyugtatta őt az állat közelsége, annyira hogy el is feledkezett arról, hogy még többet igyon.

Elképzelte, hogy a két férfi a szülőszoba előtt járkál fel alá, és felváltva fogják le egymást, hogy ne rontsanak be. Ő is gondolt rá, hogy esetleg Armin bent lehetne majd vele, de amennyit tudott a szülésről az annyi volt, hogy mocskos volt, véres, fájdalmas, és csak abban a pillanatban magasztos, amikor a gyermek végre felsír. Utána pedig még ott volt a méhlepény is... Nem. Ez a dolog nem férfinak való volt, szerette volna, ha a férjének ebből tényleg csak a szép része jut.
- Nem fogom megmondani nektek mit tehettek. - mosolyogtt Cynera kedvesen.- Szeretném, ha eszeteknél maradnátok, hogy át tudjátok élni a pillanatot, amikor végre megérkezik, amikor először rátok néz és mosolyog, de csak ezért. De tudom, hogy ez Arminnak is fontos, és neked is fontos az első benyomás, szóval bízni fogok a józan ítélőképességetekben.
Hozta meg végül az ítéletet és magához ölelte Dracit. Cynwulf pedig a Biblia után nagyon belelendülhetett a vallás témába, hogy most az ő hitéről kezdte el kérdezni, de végülis miért ne? Ha már a gyerekekről gondolkoztak, őket is szerette volna a Természet hite szerint is nevelni a holdhit mellett, hogy felnőttként kiválaszthassák, mit szeretnének követni.
- Nem tudom pontosan mit szeretnél tudni, vagy hogy mennyit tudsz már most. - kezdett neki a magyarázatnak, közben pedig megnedvesítette az ajándék-alkohollal az ajkait.- Mi úgy hisszük mindent átjár egyetlen egyetemes, de önálló tudat nélküli lélek, amiből születünk, és amibe halálunk után visszaolvadunk. És ez a lélek ott van mindenkiben, minden tündében, minden emberben, de az állatokban, a növényekben, az összes természeti jelenségben. Mindent átjár és mindent összeköt, mi pedig folyamatosan kapcsolatban állunk vele.
Felemelte a kezét és egy játékos szellővel összeborzolta Cyne haját. - És ez persze igaz a Napra is, és a Holdra is, amik szintén a nagy egész részét képezik, ezért nem volt soha vallási konfliktus a népeink között. Nagynak tűnika  különbség, de megférünk.