[Azonnali játék] - Ó Sors, te...

A világ tele van különös dolgokkal. Az életünk szerves részét képezi, gyakran észre sem vesszük, mert már annyira megszoktuk. Máskor pedig úgy meglepődünk rajta, mintha valami kiszámíthatatlan természeti csapás lenne. Ez történik a vitéz kalandorral is, amikor egyik útja során, egy félreeső kis városkában a Nordenfluss mellett találkozik egy idegennel. Az idegen a szó szoros értelemben az ő kiköpött mása. Öltözködésre, alkatra, kinézetre, jellemvonásokkal, célokkal, sérelmekkel, de még a képességeivel is együtt. Mindössze két dolog van, amiben nem egyeznek: a nevük és a nemük. Ez a találkozás felejthetetlen élménnyé válik a kalandor számára, de talán észre sem veszi a különös jövevény és a közte való hasonlóságot, talán életre szóló barátságot kötnek, talán csak úgy elsétálnak egymás mellet. Hogy mi történne, azt talán senki sem lenne képes megjósolni...



Határidő: 2017.11.19

Jutalom: 1500 váltó

//Gustav egyszer, miután felöntött a garatra, azt mondta, csak a vele szemben ülő alak tud annyit inni, mint ő. Később vettük észre, hogy egy tükörrel nézett farkasszemet…// - Sigmund a Búvóhely kocsma tulaja és csaposa.


Gyönyörű nap virradt Cefrehelbor városára, a madarak csiripeltek, az asszonyok vígan dalolva terítették az utcákon gazdagon megpakolt asztalokat, az urak pedig gyomrukat készítették az idei megmérettetésre. Bizony nem semmi verseny lesz az idei, hiszen a helyszínt meg kellett változtatni a kocsmáról a helyi művelődési házra, ugyanis bővült az idei jelentkezők száma három fővel, így nem férnének el kényelmesen az ekkorra már gondosan előkészített asztalokhoz.
Az épületben és annak környékén már tetőfokára hágott a hangulat, mindenki izgatottan várta, mit hoz az idei megmérettetés, epekedve várták az év legnagyobb ünnepét.
A főasztalnál Mohó Benett foglalt helyet, hatalmas pocakján összekulcsolt kezekkel, bár csak ujjai érintették egymást, akkora termetes hasi tájékkal áldotta meg őt a sors, nem is csoda, hogy ő éppen címét készül megvédeni. Tőle jobbra a pityókás Hans foglalt helyet, ő már rég ittas volt, ez is volt az oka annak, hogy sosem volt esélyes a versenyre, mert mire nekifogtak az italozásnak, ő addigra már nem volt egyedül. Mellette a mindenki által csak a falu Madame-jának szólított Rozy ült, hatalmas asszonyság volt, igazi parasztleány, ki pusztakézzel szorította le a vadabb kosokat is. A túl oldalon a Józan életű városi őr volt már kiéhezve a finom asztali borra, ő volt Phil, ki vadul dörzsölgette tenyerét. A kondás sem maradhatott ki a jóból, kezein még a kora reggel vagdosott koca maradványai csüngtek, bajsza azonban már jó erős konyaktól ragadt össze. Őt követte az egyik kihívó, egy csuklyás fiatal, kezében egy szépen faragott sétabot, másik kezében pedig egy bibliát szorongatott, még a vak is látta rajta, hogy Pap az illető, de hát itt nem vetik meg a hozzá hasonlókat, ember ő is, aki pedig a jó bort nem veti meg, biza közéjük való. Mellette egy kétes alak foglalt helyet, arcán megannyi vágás díszelgett, egyik sebe, melyet karján őrizgetett, még frissnek tűnt, de kifizette a nevezési díjat, kérdezgetni meg nem illik hát ugye, nem zavar ez senkit, míg nem bolondozik, na meg aztán Phil majd elintézi, hiszen ő itt a Mars.
Mellette még egy csuklyás személy ült, karcsú, izmos alkatú leányzó, ki vörös és fehér kombinációval tarkított köpenyt viselt, kezeit összeérintve kérhette az égieket, adjanak most neki erős gyomrot ahhoz, hogy bírja az ütemet. Utolsó a sorban egy szemtelenül ifjú juhászlegény volt, ki éppen csak betöltötte a felnőtt kort, bár ezekben az időkben ezt vajmi keveset számított, pláne itt Alkonyak településén.
- Mindenki felkészült a versenyre?! – kiáltott fel a falu kocsmájának tulaja, az, ki az idei versenyt szponzorálta, nem mást kínálva fődíjként, mint 1500 váltót, hozzá tehetjük, hogy ő ezért duplán van megfizetve a falu által, de az egy másik történet. Az is igaz, hogy valószínűleg a jelenlévők az ital miatt vannak jelen, na de hát, ha pénz is áll a házhoz, hát kit zavar az, hogy tétje is van az ivásnak. Bár a pénz leginkább a nevezési díjból tevődött össze, nem olyan rossz összeg az, hogy csak úgy elballagjon mellette az ember.
- Asszonyokat kérem, tegyék fel az asztalokra a kancsó borokat. Aki nem ismerné a szabályokat, azoknak szólok most. Korsókat szabad használni, tilos hányni, mellé vagy kiönteni a drága nedűt. Fél órájuk van a fogyasztásra, az nyer, aki ez idő alatt a legtöbb kancsó italt issza meg. – óbégatott esztelenül a férfi, úgy tűnt, hogy ő jobban várja az eseményt, mint maguk a versenyzők.
- Vendégeink, kérjük, tegyék meg tétjeiket, a falon lévő táblán láthatják az esélyeket és a pultnál tudják megtenni a voksokat. A fogadásokat az utolsó tíz minutumban lezárjuk! - kiáltotta ellentmondást nem tűrően, mire válaszra sem méltatva az elégedetlenkedőket a versenyzőkre szegezte tekintetét.
- Kancsókat megfogni! Vigyázz! Rajt! – kiáltott, majd felfordította a maga mellett szorongatott homokórát, ami a megmérettetés kezdetét jelezte.
Nem vacakolt senki, egyből a kancsóért nyúlt mindenki és mohón lőtyölni kezdték az Isteni nedűt. Az első körben már Hans kezéből kicsúszott egy hatalmas kancsó, az üveg ripityára tört, a benne lévő még háromnegyedik töltött bor pedig szétfolyt a padlón.
- Hans mínusz egy korsóval kezdi a versenyt, mint ahogy tavaly, idén is hátrányból indul! Hölgyeim is uraim, tegyék meg tétjeiket, látják izgalmas a verseny! - kiáltott a férfi, kinek valószínűleg ebből is nagy haszna van.
Benett már a második korsójánál tart, az ő győzelmére nagyon kevés volt a nyeremény lehetősége, így minden bátor fogadó az idegenek gyomrának tűrőképességében bízik, Hans után, övék a legnagyobb összeg, melyet meg lehet nyerni.
Fogytak a percek, a versenyzők még talpon voltak, bár Hans és a fiatal juhászlegény már igen csak úgy ült a székeken, mint ha egy versenylovon kellene egyensúlyozniuk.
Hans volt az első, aki feladta, a tavalyi évhez hasonlóan, eldőlt a székkel még a kezében lévő korsóval együtt, nem sokkal később követte őt a legény is, ki kelletlenül elhányta magát. Mindketten két korsóval adták fel a küzdelmet, holott Benett már a a negyediknek kezdett neki. A két csuklyás idegen fej-fej mellett haladva markolták meg harmadik korsójukat, a kondás és a Madame kisebb késéssel, de ugyancsak a harmadik körnél tartottak, míg Phil és az idegen már igencsak a másodikkal is megharcoltak.
- Micsoda izgalmak vannak itt kérem, a Pap és a Nővérünk meg sem izzadt még, Benett szomja sem lankadt és már mindjárt az ötödik korsójáért nyúl! – közvetítette közben a férfi a csatározást, s mire kimondta volna a többi italozó helyzetét Phil öklendezte vissza az éppen lenyelt bor nagy adagját úgy, hogy az az asztalon csapódott szét, a lendülettől elejtette az aktuális kancsót is is.
- Félllreeenyejtem, ez nem hányadéék, nem esthem khii. – mutogatta ujjaival a versenybíró felé, de nem igen kellett vele veszekedni, lecsúszott a székéről és már nem is nagyon bírt visszatántorogni ülőhelyére, kénytelen volt ő is távozni a versenyzők soraiból.
- Még egy kieső, Hölgyeim és Uraim, micsoda izgalmak itt a félidőnél! – őrjöngött a csapos, mire az idegenre nézett, az lerakta második korsóját és legyintett a mohón italozók felé, majd otthagyta az asztalt bukdácsolva.
- A sebhelyes arcú feladta, így már csak öten küzdenek az első helyért! Benett az ötödik kancsójával küzd, a Pap és a Kondás most tette le az harmadik kört, nem sokkal tőle a Nővér és a Madame, de úgy néz ki, utóbbi már minden korttyal duplákat nyel. – adta a nézők tudtára a jelenlegi állást. Volt már, aki szörnyülködött a nézők soraiból, volt akik biztatták a versenyzőket, de legtöbben pénzüket féltették.
Rozy lerakta az harmadik kört, de úgy tűnt az volt az utolsó is, elalélva dőlt el jobb oldalára, ezzel feladva a küzdelmet.
- A Madame esett ki következőként, már csak négyen vannak harcban a fődíjért, de nocsak, Benett hirtelen a hatodik korsójának kezd hozzá, ez kérem már rekord lesz, tavaly öt korsóval nyerte meg a versenyt és most a tizenkilencedik percnél már hatnál jár. – kiáltott a férfi, mire a Kondás szinte reagálva a helyzetre mohóbban kezdte inni a lőrét, ami végül a vesztét okozta. Sokat akar a szarka, tartja a mondás. Félrenyelt szegény, és ahogy az lenni szokott, a félrenyelt italt más is követte, sugárba vetődött ki belőle az alkohol, eláztatva a maga előtt lévő szerencsére már üres helyet.
- Énn még bírom!! Félrenyeltttemm!! Áááááá! – üvöltött kétségbeesetten, mikor végre abba bírta hagyni a hányást, de a bíró kezét felé emelve intette csendre.
- A szabály az szabály Artúr, nincs hányás. – tette hozzá szavakká formálva a nemes gesztust, majd a többiekre szegezte tekintetét.
- Mi történik? – kérdezte alig hallhatóan, mikor észrevette, hogy Benett arca elfehéredett és már nem nyelte a kancsó italt, csupán kelletlenül folyattat végig magán.
- Nincs pazarlás Benett, így ez nem fog számítani! – figyelmeztette az alakot, mire az, mint egy szobor, úgy dőlt hanyatt a székkel, ami recsegve adta meg magát a rá nehezedő súlynak.
- A tavalyi győztes feladta! Elájult! Hát ki gondolta volna, hogy az Egyház tagjai fogják végig bírni a menetet! – kiáltott, mikor szinte egyszerre tették le a negyedik korsójukat. Lihegve tekintettek egymásra, tudták, nem sok idejük maradt, s bár már nehezen bírták ezt a kesernyés italt, nyerniük kell. Körülbelül öt perc maradt az időből, de megfagytak. A nézők, sem a bíró nem értette mi folyik itt. Talán elájultak ők is? Talán feladták? Miért nézik egymást ilyen rémülten.
- Ki…hikk…vagy…Nővérem…Hikk… - kérdezte a férfi kapadozva az asztalon keresve az újabb kancsót, melyet megkezdhet, tekintetét azonban nem vette le a lányról.
- Nem…hikk…te ki vhagy Tisztessselenedő Atyháám. – válaszolta modortalanul letegezve a rangosabb helyen álló Gustavot, de hát ennyi italt követően ez már fel sem tűnik az Atyának.
Szinte mindenben megegyeztek. A ruházatuk stílusa, arcuk vonása, még a lány mellé letámasztott bot is hasonlatos volt, mint a férfié.
- Héééé…az az én bhotom… - mondta a Pap, majd maga mellé nyúlt, de megtalálta sajátját. Erre még jobban megrökönyödött.
- Héééé…ez az én bhotom… - elégedetlenkedett, mikor ismét a lányra nézett, ki megérintette Gustav arcát.
- Ki az ikher…hikk…ikertesvéred…ketthen…hikk.nem ér inni. – pofozgatta az elkerekedett arcú férfi arcát, mire ő megrázta fejét.
- Neeeeem….egyedhül vagyhunk… - szabadkozott, mikor megszólalt egy kisebb a csapos kezében szorongatott kürt.
- Lejárt az idő! Döntetlen az állás, mindketten fejenként négy kancsó bort ittak meg, s bár belefért volna még, valamiért egymással voltak elfoglalva. Jöjjön hát a HIRTELEN HALÁL! – kiáltott, mire mindenki ujjongani kezdett.
- Neeeeem…nem akarok…hikk…hirtelen meghalni… - ijedezett a lány.
- The Ökhörr…mhég mindég inni kéll. – magyarázta dülöngélve a férfi.
- A nevem Gustinaaahh, nem ökhör! – ordított az arcába a lány, s miközben ők civódtak egymással a csapos addigra odakészített melléjük egy-egy széket, közéjük pedig egy kisebb asztalt tett.
- Galambom, hozd a rövideket! Egyházi csata veszi kezdetét. Mivel ez a legelső hirtelen halál, így nagyon jó feladatot hoztam magammal kedves Hölgyeim és Uraim. Nézzük az Úr báránykái mennyire magolták be a Bibliát és a Zsoltárokat! – kiáltott a bíró, mire mindenki izgatottan lépett közelebb, őrjöngve biztatták a még mindig egymást méregető vetélytársakat.
- Minden elfogyasztott ital után mondok egy bűnt, aki nem tud helyes, érthetően feloldozást adni, újabbat iszik. Az nyer, aki tovább állva marad! – kiáltotta ki a versenyszámot a csapos, mire helyet bírtak foglalni a kihívók.
- Cshöcsös haonmás ma veszhít…Az Öreg ma nhemek…hikk…nekem szurkol… - mutogatott a férfi a lány dús keblei felé, remélve, hogy meg is érintheti őket, de ellenfele megpróbálva ellökni kezeit, hátrébb vetődött.
- Az Izsten engem éhltet ma. – válaszolt, majd megragadta az első felest és le is küldte bizonyítva elszántságát.
- A bűn, irigység. – hajolt közelebb a csapos közzétéve az első bűnt, melyre a lány felhorkantott és legyintett a feladvány könnyedségére.
- „Ne ledzsünk bezsvágyhók, egym…hikk..ást ingerlhők, egymásra…hikk…irigykedők. (Galata 5:26) Ne igazodjatok eeeeehikk…világhoz, hanem változszatok meg érthelmetek megújulújulllásával, hogy…hikk…megítélllhezssétek, mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletezs…(Róm 12:2) – magyarázta, mire a közönség tapsolni kezdett, a csapos pedig intett, elfogadja a nem tökéletes, de érthető választ.
- Mennyire adakozó kedvem lett hirtelen, ezért mindjárt adok is egy másik kérdést az Egyház férfi tagjának, miután…óh…már le is küldte az italt. – lepődött meg a férfi, miután látta, hogy Gustav előtt már egy üres pohár van.
- Ide nekem a bűnbocsháfeladányt… - javította ki magát, majd szigorú tekintetekkel méregette a hasonmását.
- A bűn: feslettség! – kiáltotta, mire Gustav értetlenül felnézett a csaposra.
- Mi? Az bhűn? De hát az jóóó… - mosolygott gúnyosan, mire mindenki elnevette magát, a bíró pedig oda is tolt neki még egy rundot.
- Erre inni kell Atyám. – kiáltotta sikítva a nevetéstől, mire a Pap vállat rántott és leküldte az italt.

Ez ment még így egy darabig, mikor már Gustav nem bírta és bár még utolsó épp emlékképe az, hogy Gustina is az asztalra csuklik, ő maga elveszítette eszméletét.
Késő este volt, mikor Hősünk magához tért, első dolga az volt, hogy a mellé készített poros vödröt jól megpakolta döglött rókákkal. Nem sok mindenre emlékezett, csupán arra a lányra, kivel a fődíjért versenyzett, pontosan úgy nézett ki, mint ő, a szokásai is hasonlóan voltak, az öltözéke, bár lehet az ital rásegített kicsit a képzelgésre, Gustinának is furcsa volt a találkozás.
- Mondja csak, merre van a lány? – kérdezte az ágya mellett tevékenykedő férfit, kit orvosnak gondolt, s bár megbánta, hogy ilyen meggondolatlanul szólt, ugyanis feje úgy benyilallt, mintha villámcsapás érte volna…
- Már elment. Elég ramatyul nézett ki, de azt mondta, túl sokat ivott, mert mintha a hasonmásával küzdött volna a fődíjért. Bár, ha engem kérdez, egyáltalán nem hasonlítottak egymásra, ő eleve szőke volt és karcsú. Egyébként ő nyert…sajnálom. – tette még hozzá megjátszott sajnálatot mutatva, majd folytatta a pakolászást.
- Hmm…Gustina…soha nem fog kiderülni melyikünk a jobb ivó, de beleégtél az emlékezetembe. – dünnyögte Gustav az orra alatt, mire az orvos szemöldökét megemelve válaszolt.
- Az imént említettem Atyám…ő nyert. – válaszolt most már gúnyosan.
- Nem tudjuk meg, ki nyerte meg a meccset, mely minden bizonnyal döntetlennel végződött…de találkozni fogunk még, erre mérget vehetsz Nővérem. – folytatta a Pap mit sem törődve a már az asztal mellől feltápászkodó doktorral.
- Mondom…a lány nyert! Á, mindegy, hagyjuk. Igyon sok folyadékot, és pihenjen. – legyintett, majd kifordult a szobából.
- Várjon! Merre indult a lány? – kérdezte végül a már majdnem az ajtón kiérő idős urat.
- Azt mondta…úgy hallotta, finom a misebor Dél irányában. – válaszolt a férfi.
- Hasonmásom…talán ez a sors…hogy újra összemérjük tudásunkat és most kiderüljön ki a jobb… - szegezte tekintetét Gustav a mennyezetre.
- A lány nyert és egyáltalán nem hasonlítottak egymásra… - morgott magában az orvos, majd kisietett a szobából…Gustav azonban nem figyelt, még mindig az emlékébe égett lányon elmélkedett és azon ki nyerhette a versenyt…

Elnézést a késedelemért..szóval! Remek kis szösszenetek voltak, kifejezettem feldobta a napom az azonnali zárása...és mivel kifogytam a szavakból, nem is húzom tovább az időt: mindenki elkönyvelheti magának az 1500 váltót.