[Azonnali Játék]A téli bál

Egy évvel ezelőtt Télapó úgy döntött, hogy igyekszik javítani a rossz renoméján Veronián, és mindenkinek édességet visz éjszaka. A dolog felemás sikert aratott, de az édességet mindenki szerette, így úgy döntött, idén is megpróbálkozik valamivel. Veronia össze lakóját meghívta egy bálra a saját jégpalotájába az északi pusztaföld még északibb hegyormára. Egy apró, láthatóan jégből készült de nagyon élethű madár hozza el az írásos meghívót:

Kedves Veroniaiak!

Örömmel jelentem be, hogy az idén December havának hatodik napján, Szent Miklós neve napján bált adok a téli palotában, ahol számítok szíves megjelenésükre! A házigazda szeretne mindenkinek táncmulattsággal, 900 féle édességgel és körbevezetéssel kedveskedni a birodalmában. Kor és látszámhatár nincs, és a házigazda kifejezett kívánsága, hogy senki ne hozzon semmilyen ajándékot számára. A bál előtt ingyenesen meg lehet látogatni az édesség- és ajándékgyárat, ahol minden gyerek kap valami meglepetést, a felnőtteknek pedig szívmelegító italokkal kedveskedünk.
Az cím:
Sajnálatos módon nem nevezték el az utcát. A jégpalotához az út átvezet az északi pusztaföld havas síkságján, majd az ívelt szilkaoromnál a hintóknak balra kell fordulni, ahol az ösvény egyenesen felvezet a palotába. A jégmadarak mutatják az irányt az esetleges eltévedőknek.

Meleg üdvözlettel:
Tél Apó

Mit kedzenek vajon veronia lakói ezzel a különös levéllel? Félredobják? Netán nekivágnak és részt vesznek a bálon?
A jutalom 1500 váltó és egy évre elég édesség (kérésre alkoholos is), határidő: December 11.

//Gustavot nagyon szerették a gyerekek az árvaházban. Még Pappá válása előtt is gyakran meglátogatta őket, szórakoztatta őket, játszott velük...de sosem titkolta, hogy ezzel az ott dolgozó Nővéreket akarta lenyűgözni...// - Brunhilda Nővér


- Mi ez a levél Plagius Plébános? Ön is kapott? – vakarta a fejét Gustav zavartan, miközben hunyorogva tekintgette a furcsa, mézeskalács illatú papirost, hiszen táskás szemei még mindig nem szokták meg a templom ablakain beszűrődő világosságot.
- Elméletileg mindenki kapott a városban Fiam. Legalábbis Brunhilda Nővér, ki a piacon érdeklődött a dolog után, ezt mondta. – válaszolt az idős nagy rangú férfi, szintén a levelet vizslatva.
- Ezen csámcsog az egész város, de sokak szerint csak tréfa. – tette még hozzá fintorogva.
- Ki találna ki egy ilyen méretű tréfát? Mármint…ennyi emberhez eljuttatni ennyi levelet egy móka kedvéért? - elmélkedett az amúgy igencsak csínkedvelő Pap.
- Nem éri meg a vele járó munkát. – rázta meg végül fejét, mire Plagius csak hümmögött.
- A hely, ahová irányít a levél, elég messze van innen, az árvák hogy jutnának oda? – ráncolta össze homlokát a fiatal, amire a Plébános arca elkerekedett.
- Te hiszel a levél írójának? Kitennéd a gyerekeket egy bizonytalan eseménynek? Egy hideg északi útnak? - kerekedett el a férfi szeme, de Gustav nem figyelt rá, már fejében tervezgette azt, hogy induljanak útnak.
- Hogy máshogy jutnának el a város árvái erre a mulattságra? – kérdezte a Pap.
- Rendelünk kocsisokat és az Egyház kocsijaival útnak indulunk. Meleg ruhát adunk mindenkinek és se perc alatt megjárjuk. – lelkendezett végül.
- Szó sem lehet róla Gustav és még egyszer meg ne halljam ezt a nevetséges ötletet. – zárta mondandóját ellentmondást nem tűrve az idős férfi, majd otthagyta a zsörtölődő Gustavot. Viszont amilyen gyorsan kiviharzott a Templomvezető a szobából, Gustav agya is olyan gyorsan forgatta meg gondolatait, melynek eredménye, egy szerinte nagyszerű ötlet lett…megvárja az éjszakát és…


A Teplomban, Plagius hálóhelyén, valamikor este…

Nyikorogva nyílt ki a Templomvezető szobájának ajtaja, éppen olyan hangosan, hogy aki félálomban van, felriadjon a zajra, de Plagius nagy alvó hírében állt, így Gustav megúszta a dolgot és el is tudott kezdeni befelé osonni a háló belsejébe. Fehér, hosszú köpeny volt rajta, sárga díszes papírmasékkal, mellkasára pedig pár édességet és fenyőágat erősített, remélve, hogy elég ünnepies külsőt kölcsönzött magának.
- Plaaaaagggius Atyaaaaa. – motyogta Gustav szellemies hangot felvéve, fején fehér lepellel, hogy az agg még csak véletlenül se ismerje fel.
- Éééén vagyoook a karácsooony…hikk…szzellemeee…hikk….hihihi. – folytatta, közelebb lépve a férfi ágyához, az viszont az Istenért sem akart felébredni.
- Hogy az a jó…khm…Plaaagiuuuss Atttyaaa…hikk….ÉBREDJ MÁR FEL!!! – kiáltott, mire a Plébános majd kiugrott ágyából ijedtében.
- Ki az, mi történt? Ki van itt? – fordítgatta fejét ijedten, a fején lévő hálósipkával mely ugyanúgy mozgott, ahogy feje billegett jobbra és ballra.
- Ééééén vagyoook a hikk…szellem karácsoonyaaa….hikk… - magyarázta kacarászva a borgőzös Gustav, majd kezeivel még rá is játszott a mutatványra, bár dülöngélése elég gyanúsan hatott a most ébredő férfi számára.
- Miééért neeeem akaaarsz öröömet okozni a hikk…gyerrekekneeek…bööff…hopp, elnézést… - folytatta közben megspékelve a beszédet egy ünnepi böffentéssel, mire Plagius megfogta fejét, majd nagyot sóhajtva meg is rázta azt.
- Gustav, most komolyan? Benned nincs büszkeség, igaz Fiam? – magyarázta kelletlenül, mire a válasz sem maradt el.
- ÉÉénn nem Gustaaaav vagyoook…de úgy hallottam, hogy hikk…jó gyerek…hikk. Hihi…válaszolt kacarászva, mire Plagius felült az ágyán és megtörölte szemeit.
- Miért hitted azt, hogy ha beöltözöl madárijesztőnek és részegen felversz az éjszaka közepén, meggondolom magam? – kérdezte fejét megtámasztva kezével.
- A gyerekekneeeek szüksééége van hikk…édességre és hikk…mulatozásra… - válaszolt botladozva.
- Erre semmi szükség Gustav, vedd le ezt a nevetséges maskarát és hord el magad a szobámból. – válaszolt mérgesen a férfi, mire a Pap leengedte kezeit maga mellé.
- De Plagius Atya…hikk…nincs senkijük, nem kapnak ajándékot, vagy szeretet…az Egyháznak kötelessége gondoskodni….
- KIFELÉÉÉ!!! – üvöltött, majd az ajtó irányába mutatott. Feje vörössége még a sötétben is tisztán kivehető volt, nem is próbálkozott tovább a Pap, lehorgasztott fejjel indult el kifelé a szobából.
- Ön szerint jól van ez így? …kérdezte azért visszafordulva az ajtóból, de Plagius már nem méltatta válaszra, lefeküdt és megfordult, hogy háttal legyen az ajtónak.
- Holnap ismét elbeszélgetünk a szabályokról és a megfelelő illemről. – tette még azért hozzá, mire Gustav fejét rázva csukta be maga mögött az ajtót. Plagius lehunyta szemeit, de még mindig fortyogott a dühtől, nem tudta megemészteni azt, hogy Gustav még mindig ennyire szemtelen, nem értette meg a papi tisztség szigorúságát. Csak úgy beront az éjszaka közepén ittasan a felettese szobájába, pimasz…ahogy ezeken a gondolatokon fortyogott, már félálomba is merült, mikor ismét ajtónyikorgás csapta meg a kis szobát.
- Gustav…mondtam, hogy hagyj magamra, holnap beszélünk! - morgott a férfi oda se fordítva a fejét az ajtó felé. Azonban válasz nem jött az ajtóban álló alak felöl, sőt erős ragyogás világította meg a hálótermet.
- Jó ég Gustav, nem tudom, hogy csinálod ezt, de sürgősen fejezd be! – kiáltott mostmár felülve a Plébános, majd a befelé jövő alakra pillantott. Megvakította azonban a fény, mi belőle áradt, így nem tudta kinézni, vajon tényleg az ittas Pap tért-e be megint a szobájába.
- Plagius. Jól van ez így? – szólalt meg az entitás, mire a férfi összerezzent. Azon gondolkozott, hogy csinálhatja a pityókás fiatal ezeket a trükköket? A hangja olyan torz volt, mintha tényleg egy szellem beszélne hozzá.
- Gustav, elég legyen ebből…én…- magyarázott volna a Plébános, de az alak ismét a szavába vágott.
- Mindenkinek kijár a boldogság, pláne azoknak, akiknek nincsenek szeretteik. Ezt neked kellene legjobban átérezned… - folytatta, majd rámutatott a Plébánosra, ki ekkor összehúzta szemöldökét, kezdett rájönni, nem Gustav áll vele szemben…Éppen egy szellemező litániát próbált megidézni, mikor erős érzelmi hullám söpört végig egész testén. Olyan szomorú és magányos volt, hogy alig bírt könnyeivel, régi emlékei jutottak eszébe, mikor a zárdában nevelkedett és nem volt senki, ki megajándékozza őt, lehetett bármilyen alkalom. El is felejtette, míg örökbe nem fogadták őt, milyen sanyarú volt az élete. Bele tellett némi időbe, mire visszanyerte asztrális képességeit, megrázta fejét, majd ismét célba vette a szellemet, mire az már nem volt ott. Egy másik alak rajzolódott ki a sötétségben…kit nem tudott bántani…saját magát látta, gyerekként…
Kétségbeesésében felkiáltott, el kezdett forogni körülötte a világ, ki akart szállni az ágyából, de megcsúszott és kiesett, azonban nem a földre zuhant, hanem egy mély szakadékba…csak zuhant, csak zuhant…


A kakasok már kukorékoltak reggel, mikor végre véget ért a rémálom és Plagius felnyitotta szemeit, verejtékezve, zihálva ült fel az ágyon…körbenézett, de nem látott senkit a félhomályban. Az ajtó csukva volt, nem volt semmi nyoma a tegnap esti találkozónak, csupán a rossz érzés, ami együtt járt vele…Végül, felöltözött, felfrissítette magát és lesétált a Templom előterébe, ahol már Gustav végezte Papi kötelezettségeit.
- Gustav, egy szóra… intett oda az oltárt rendbe szedő fiatalnak, kin szintén látszottak a korán kelés jelei.
- Jó reggelt Plagius Plébános, a tegnapi napról én… - kezdett el meghunyászkodni a férfi, mikor az agg egyházi férfi leintette szabadkozását.
- Félelmetes rémálmom volt az éjjel. Álmomban megjelent egy szellem és az árva gyermekekről beszélt ne-kem...előtte pedig te is megjelentél az álmomban… - nézett maga elé zavartan, mire Gustav sóhajtott egy hatalmasat.
- Az álmában? Hát persze, hogy ott, hogy ez milyen érdekes, haha, az álmában megjelentem… - nevetett zavartan és hálát adott az Úrnak, hogy Plagius nem rendelkezett egészen tiszta elmével, mikor éjszaka benn járt nála.
- Azonnal intézkedem a kocsikról és rendelek magunk mellé némi fegyveres kíséretet. Gustav, te hívd össze a gyerekek és az őket kísérő Nővéreket. Bálba megyünk… - mosolyodott el Plagius, mire Gustavnak elkerekedtek a szemei. Első reakciója az volt, hogy a Plébános homlokára érintette tenyerét, hogy megnézze, nem-e lázas, mire az idős férfi rácsapott kezére.
- Mit művelsz Gustav, inkább igyekezz, míg meg nem gondolom magam! – kiáltott rá mérgesen, majd a fiatal hálás mosollyal az arcán iparkodott el az Árvaházba, hogy a Plébános kérésének eleget tegyen…így alakult, hogy az Egyház is megjelent a bálon Gustav leleményességének és Plagius jóindulatának hála…hiszen tudja meg mindenki, rangtól, életkörülménytől és hovatartozástól függetlenül, hogy a Karácsonynak a szeretetről, háláról és a családról kell szólnia…Kellemes Ünnepeket Mindenkinek…


Utószó:
- Gustav…írták a levélben, hogy ne hozzunk ajándékot, miért van nálad az a nagy üveg bor? – kérdezte a kocsiban ülve Plagius Plébános, mire Gustav magához húzta az italt.
- Ez nem ajándék Atyám, ez az Útra van, messze van a Jégpalota. – válaszolta.
- Na még mit nem, az én jelenlétemben nem fogsz vedelni te Isten verése! Add csak ide! – kiáltott rá mérgesen a magasabb rangú férfi, majd próbálta elkapni az üveg nyakát, hogy azt kicsavarhassa kezeiből.
- Neeeee, Plagius Atya! Karácsony vaan, kérem, legyen szíve!!! Csak pár kortyot, egy nyeletet, csak had szagoljak beleeeeee! - Óbégatott elkeseredetten, hangját pedig messzire repítette az északi szél…

A Télapó nagyon örült minden vendégnek, ezért a hazútra mindenkinek csomagolt egy nagy zsák édességet, Cyne és Gustav pedig két három literes csokilikőrt is kapott útravalónak a rengeteg rumos csoki mellé, meg egy kis köteg váltót, pontosan 1500 váltó értékben.

Nagyon jót mulattam egyébként mindkét azonnalin, ügyesek voltatok fiúk.

(Már beküldtem mikor rájöttem hogy ma van a határidő nem tegnap volt, szóval aki MA ír, azt még elfogadom.)

Lia magányosan állt a torony kupolájának tetején. A tetőt ékesítő szélkakas valahol a törzse közepén lehetett, de nem érzett semmit. A teste még mindig csak egy illúzió volt. Nem volt képes vele látni, hallgatózni, bárkinek is ártani. Sok értelme nem is volt kivonulnia oda, mert attól ő még ugyanúgy a nyakláncban maradt. Valami miatt most mégis ott állt, és a zászlórúdba kapaszkodva meredt felfelé, az alkonyodó égboltra.
- Képesnek lenni a belefurakodni a Közös Tudatomba... – szólalt meg az illúzió, miközben a haját lobogtatta a csípős téli szél – Igazán nagy erőről tesz vallomást.
Körülötte nem látszott senki. Egy apró állat, bogár, de még egy lehulló falevél sem került a szél útjába. Egyedül azok a különös, fekete felhők meredtek vissza rá, melyekből szép, szimetrikus pelyhek formájában hullott a hó. Kicsit olyan volt, mintha maguk a hópelyhek beszéltek volna.
- Megint...erősödtél...öreg gyermekem. – zúgta egy mély, öblös hang, mintha maga a szél beszélt volna hozzá – Eszerint nem felejtetted el, ki vagyok.
Lia elégedetten fordította a fejét a felhők irányába.
- Hogy is tudtam volna. De azért ez ijesztő. Bárhová elér a hangod, ami felett esik a hó...még akkor is, ha az illető nem is létezik.
Körülötte hirtelen elcsendesedett a szél. Az égből egyre sűrűbben hullott a hó, némileg megzavarva a lány tévképét. Furcsa látvány volt, ahogy a hópelyhek átestek rajta.
- Így a legegyszerűbb meghívót küldeni. Várok rád is. Hat nap múlva, a Pusztaföld végében. Nem fog gondot okozni eltalálni oda?
- A világért se hagynám ki. Talán még ezt a kis trükködet is megtaníthatod.
Bár nem látta, érezte, hogy a Tél Királya csalódottan rázza a fejét.
- A saját erőd talán még az enyémet is felülmúlja. Talán...alábecsültem volna az elhatározásodat.
Lia mérgesen hajtotta előre a fejét. A felhőkből egy apró madarat látott alászállni, be a torony ablakán, egyenesen a földszintre, a levelek számára fenntartott ládikához.
- Fizettem ezért az erőért! A tulajdon testemmel! – pislogott idegesen a felhők felé. Majd egy pillanattal később megnyugodott és ismét elkezdett mosolyogni – Hat nap múlva találkozunk.
S az illúziója szertefoszlott.



Nem egészen öt nap, és megannyi óra telt el azóta. A jégből faragott kastély masszív falai ékes kristályként csillogtak a déli napsütéskor. A fagyos szelek urának igaza volt, minden gond nélkül el lehetett oda találni. A Pusztaföld ezen szegletén csupán egy út vezetett keresztül a havas hegyeken. Az az út itt ért véget a Tél Királyának patotájában.
- Meg kell hagyni, kitett magáért a te barátod.
- Ő nem a barátom. – zsörtölődött a démon.
- Meséljétek csak el, honnan is ismeritek ti egymást.
Gerard idegesen vakarta meg a fejét.
- Nos...történt egy elég vicces dolog nagyjából két éve.
- Két év? Te jó ég, mintha csak tegnap történt volna. Azóta is kiráz a hideg a vén szivartól.
- Igen, azt hiszem ehhez nagyon ért...
Mind az ötük alakomhoz illően öltözködött. Bár nem tudták pontosan, hogy néz ki az elvárt viselet egy ilyen jellegű estélyen, ezért aztán megpróbáltak kreatívkodni egy kicsit. Az eredmény az lett, hogy nagyjából két szót váltottak egymással az út során, mert nem akartak semmi rosszat mondani a másik ruhájáról. Úgy festette így együtt, mint valami cirkuszi társulat.
Gerard a szokásos mágusköpenyét hozta el magával, némi változtatást végrehajtva, hogy passzoljon az estéhez. A köpeny vállán így most két árnyékból szőtt tál alakú valami lebegett, hogy milyen anyagból azt senki se tudta, mindenesetre nem éghetőből, erről árulkodott a két tűzrakás módjára beléjük helyezett jégláng foszlány, amik így apró fáklyaként világították meg a ruháját.
- Lehet hogy egy picikét túlgondoltuk...?
Leonak ugyan volt alkalmi öltözéke, annak azonban jelentős hátránya volt, hogy nem tudta hova tenni a kardjait. Nem volt hajlandó fegyver nélkül útra kelni, ezért aztán a csatapengék a hátán keresztbe voltak felszíjazva, amitől úgy nézett ki, mint egy utcai mutatványos. Ezt a hatást némiképp fokozta is a szivárványszínűre hímzett szövet, amit mindig az övére akasztva hordott.
- Nem...értem mire...gondolsz?
Maria porázott rá a legkevesebbet a dologra, gyakorlatilag még hanyagabbul öltözött mint egyébként. Ő nem fog valami puccos kis bál miatt kiöltözni. Ha ezt akarta volna, nem szökött volna el otthonról. Még a páncélja alatt lévő ing is gyűrött, igazítatlan volt. Érdekes módon egy nyakkendő is lógott a gallérja körül, ami sál kódjára volt hátracsapva.
- Igyekezzünk, megfagyok.
Aleena volt a legnagyobb bajban, mert neki fogalma sem volt arról, hogy néz ki egy ilyen összejövetel. Jobb ötlet híján próbált úgy viselkedni, mintha Gerard kísérője lenne. A szokásos fekete öltözékéről leaggatta a láncokat, a bőrszíjakat, és vett rá elegánsnak titulált színes felsőrészt. A kardjától viszont ő sem volt hajlandó megválni, így ott lógott az oldalán, jobb híján egy színes szalaggal odamasnizva.
- Ha valaki egy szót mer szólni, azt leszúrom...
Lia már azt sem tudta, mihez kezdjen. Ő tudta jól, hogy néz ki egy estélyi ruha, de amint meglátta a többiek mivel rukkoltak elő, inkább lecserélte a ruháját egy karneválos jelmezre.
- Azt hiszem van egy jó ötletem. – mondta, miközben egy báli álarcot idézett meg illúziójának arca elé.
Gerard elismerően bólintott, majd csettintett az ujjaival, mire mindenki szeme előtt megjelent egy-egy álarc árnyakból szőve.



Az előcsarnokba érve pompás fogadtatásban volt részük. Jégből faragott, karcsú alkatú gólemek segítette a nehéz téli kabátok levételében, még a maradék havat is leporolták róluk, mielőtt elhelyezték volna a többi kabát között. A sok-sok vendég és gleccserből született szolga közt ott állt az emeletre vezető lépcső tetején maga a Tél Apó, aki egy-egy hűvös kézrázással üdvözölte a vendégeit. Nem volt ez másképp velük sem.
- Á, örülök, hogy sikerült ideérteket. Érezzétek jól magatokat.
A bálterem pont olyan igényesen lett berendezve, mint az előcsarnok. Hosszú asztalok futottak végig a mozaikkal kirakott üvegablakok mellett, köztük egy jéggólemekből álló zenekar lágy, csilingelő zenét játszott. Az összegyűlt népek nagy része már táncolt, kedélyesen beszélgetett, vagy a kastély díszleteit csodálta. Gerard érkezésével páran felé szegezték a fejüket.
- Elnézést, ön is a személyzet tagja? – kérdezte tőle nem túl illedelmesen egy asszony.
Gerard meglepetten nézett előre.
- Hogy én? Mégis miből gondolja...?
- Ó, elnézést. Tévedtem. Csak tudja azok a megtévesztő tálcácskák a kék lángokkal...
Ám a mondata félbemaradt, mert amint Gerard meghallotta, hogy a Jéglángját dicsérik, daliásan kihúzta magát, egyik lábával előrelépett, egyik kezét az ég felé emelte és kedélyesen tartotta a pozícióját, hogy minél több ember megcsodálhassa a gyönyörűséges lángjait.
- Nos igen. A tél tüze, ahogy néhol nevezik. Igazán méltó választás ehhez az estéhez. Ha nem haragszanak...
Másik tenyerét a mennyezet felé emelte, majd elmormolt pár rövid varázsigét, intésére számos kék lángcsóva szabadult ki a tenyeréből, megformálva egy ég felé szárnyaló főnixet. A látványosság nem tartott tovább egy pillanatnál, de bőven elég volt, hogy magára vonja a figyelmet.
- Igazán fergeteges!
- Brávó, brávó! – tapsolt kedélyesen egy elegáns ruhájú férfi.
- Mutass még! – szaladt oda hozzá egy kisgyerek.
Gerard arcán az elégedettség és az önteltség jól ismert jelei uralkodtak el. Társai meredt szemekkel, unott fejjel nézték, ahogy már megint keresi a feltűnést.
~ Jó ég...hosszú éjszakánk lesz. – gondolták mindannyian egyszerre.