Karácsonyi Azonnali: Három Királyok

"Rudenz király a nevem.
Segíts, édes Istenem!
(...)
Armin volnék, afféle
tünde herceg személye.
(...)
Én vagyok a Darrakard,
aki most démonkirály."

Eredeti itt

Akinek nem is lenne ismerős a pásztorjáték, avagy a betlehemezés hagyománya, szinte biztos hogy mindenki ismeri József Attila versét a három napkeleti bölcs Betlehemben tett látogatásáról. Veronián azonban kicsit megváltozik a dolog karácsony este, és a legfurcsább látvány tárul a játékosok szeme elé. Ki ki lenne a jól ismert történetben? Ki a kisded, kik a szülei, kik a jó pásztorok és ki a három királyok? De van, aki Heródes inkább? Lehet szabadon felhasználni bármely karaktert, aki valaha megfordult a játéktéren, karácsonyi zenét beizzítani, zengjen a Csendes éj! (Csak viccelek, ez utóbbi elhagyható, viszket tőle mindig a szarvaim töve)

Jutalom: 150 TP és egy szezonális tárgy
Határidő: Dec.26.

//Gustav egyszer játszott egy karácsonyi darabban a templom jóvoltából. A játék végéig nem tudta, hogy színdarabban játszik, a szövegét sem ismerte, mégis hatalmas sikert aratott. Egyetlen szövege, ez volt..."Erre iszunk!"// - Plagius Plébános



Üdvözlet kedves olvasó. Felhívnám figyelmed, hogy a történet nem tartalmaz semmit, nincs benne boldog befejezés, bonyodalom, tetőfok, de még csak egy értelmes cselekményszálat sem lehet benne felfedezni. A játékosok szórakoztatására készült, bár megvallom, jókat mosolyogtam a sorok írása közben magam is. Nem ismerek az oldalon még sok mindenkit, azokat, akik a történetben szerepelnek, nos, őket valamilyen szinten megismertem, aki pedig úgy érzi, hiányzik a sorok közül, mégis hatalmas cimborákká váltunk, jelezze felém és a legközelebbi agymenésemben feltétlenül szerepet vállalhat. Na de nézzük, miről van szó...Jó szórakozást és ismét nem vállalok felelősséget az elolvasásáért senki felé.

(Szerk.: Mivel sok szereplő szólal meg a nem hétköznapi műben, a színek mellé készítettem egy névsort, így remélem érthetőbb lesz a történet.)

Loreena Windwild - Mária
Siegbald Esser - József
Crispin Cynewulf/Sheatro - Kisjézus
Theo Wagner - Király no1
Avis Schwartzritter - Király no2
Gerard D. Lawrenz - Király no3
Johnny Wood - Pásztor no1
Institoris - Pásztor no2
Gustav Engelberg - Pásztor no3
Darrakard - A játékmester
Sigmund - Csapos
Horas - Kocsmatöltelék

Karácsony estéjén Verona lakói nem tétlenkedtek, mindenki eltervezte már, mivel tölti az ünnepeket, ki varázslatok után kutat, ki a tudást keresi, de van, akit épp egy elmebeteg képzeletbeli barát próbál rábírni a gyilkolásra egy Selfet…
Darrakard unottan tekintett a kis világra, majd gondolt egy merészet, ugyanis nem régiben a halandó emberek közt járva megismerkedett a betlehemezés hagyományával, mi lenne viccesebb, ha néhány kedves kalandorával eljátszatná a darabot, élőben átélve a dolgot…Gonosz mosoly húzódott arcára, ahogy csettintett egyet…és íme…

Eközben máshol.:

-    Igyunk még egy kört Gustav! – kiáltott egy iszákos a sok másik közül a Pap kedvenc kocsmájában, mely még karácsony estéjén sem volt zárva. Miért is lett volna, ez a legszebb alkalom az ivásra, együtt a családdal, szeretteinkkel és ivócimboráinkkal. Gustavunknak egyébként sem volt kivel ünnepelni ezt a remek alkalmat, noha vett egy minőségi bort ajándékba Plagius Plébánosnak, de azt sajna a hazafele úton meg is kóstolta…
-    Nem kell kétszer kérned Horas, Sig, még egy kört. – válaszolt a fiatal Atya örömittasan, mikor valami furcsa dolog kerítette hatalmába…egész teste bizseregni kezdett, láthatatlan aura vette körbe, és mintha fülébe suttogták volna.: Pásztor…Felnézett a Pap, nem igen értett semmit, végül megrántotta a vállát…biztos volt benne, hogy csupán sokat ivott…
- Karácsony alkalmából vagy így eleresztve Pap uram? – nevetett a csapos, majd elé tolt egy nagy pohár lőrét, Horast is kiszolgálta, bár még nem dőlt el, hogy Gustav fizetné-e az ő körét is.
- A Tiszteletes úr vendége vagyok Sig, Ő maga mondta. – bazsalygott a pityókás fickó, mire Gustav kelletlenül megrázta a fejét.
- Horas igyon akkor csak vizet, ez a Pap itt csak magának fizet. – Énekelte a szavakat, olyan mély tenorban, hogy az egész fogadó felé fordította tekintetét.
- Ejha Öcskös, mióta van neked ilyen hangod? – ámuldozott a kocsmáros, mire Horas rátromfolt.
- Ha váltóról van szó, dalol, mint egy madár. – nevetett nagyokat horkantva, belekortyolva itókájába.
- Nem tudom, ezt miért teszem, elbűvöltek, talán elvették az eszem. Kényszerből énekelek és dalolok, megállni ezzel sajnos nem tudok. – énekelte tovább a Pap mostmár kezeivel is rájátszva a gyönyörű előadásra, melyet egy Bárd is megirigyelne.
- Ne szórakozz velünk Pap uram, megbűvöltek volna? Pont téged? – nevetett Horas.
- Nem viccelek, ha mondom, ijesztőbb nem is lehetne e gondom. – kiáltott fel a végét elnyújtva, kezeit az ég felé emelve, mintha valamit le akarna venni a mennyezetről.
- Ez azért nem vicces már Öcskös, hagyd abba. – intette le Sig az ifjút, ki elindult a kijárat felé.
- Most meg hova mész? – kérdezte tőle Horas, mire a Pap megfordult, becsukta szemeit, majd kezeit beszélgetőtársai felé nyújtotta.
- Úgy érzem, hogy követnem kell a csillagot…mely valahol az égen nemsoká felragyog legott.. – válaszolta, majd zavarában kirontott a fogadóból…

Eközben máshol.

- Hol vagyok, mi történt velem, forog a világ, jajj a fejem. – ült fel a földön a sötételf, kit Gustavhoz hasonlóan furcsa érzések kerítették hatalmába, mikor épp a fejében lévő hangoknak próbált nemet mondani.
- Há, te ütődött miért énekelsz, öljünk meg inkább valakit, igyekezz… - énekelt a self számára jól ismert társ a fejében, mikor nevetni kezdett…
- Haha…te is dalolsz te barom, karácsonykor más életét venni nem akarom. – énekelt a csillagok felé, majd szájára tette kezeit.
- Nincs is szebb, mint a fa alatt egy levágott fej, körbe üljük és ünnepelünk Hejjj! – vette pörgősebbre Sheatro, mire Cyne felkellt a hideg földről és megrázta fejét.
- Nem bántunk senkit, célom van nekem, követni kell a csillagot, mely elvezet engem. – dúdolta a self, majd elindult a társának mutatott irányba.
- Én is érzem, valami lesz arra, remélem, valakit feltűzünk a falra! – kontrázott Sheatro, mintha csak duettet adtak volna elő az éjszakában.
- Azt biztos lenyakazom, ki ezt tette velem, legközelebb játszadozzon nékülem, óóóh jeeeh!  - üvöltötte kezeivel hullámozva.
- Végre, ez a régi Crispin, fürödjünk a vérben, énekelve mókásabb lesz ígérem! – válaszolt Sheatro, majd eltűntek az éjszaka sötétjében, bár gyönyörű hangjukat még távolról is hallani lehetett.

- Drága varázslatom, melyet megpályázok, miért hallottam előbb, hogy három királyok? – tűnődött Theo íróasztalánál ülve, majd felfigyelt arra, hogy mindezt rímelve adta elő.  
- Mi történt vajon, nekem ugyan mi bajom, mi ez a hősi ének, nyavíkolok, mint a szirének. – dalolt igen magas hangnemben tovább, majd könyveket kezdett bújni.
- Valami ellenszer csak van a bűbájra, pályázatot kell írnom nemsokára.  – tűnődött alig hallhatóan a fiú, majd felfigyelt valami erős inger hatására és kikukucskált az ablakon.
- Érzem ott lesz, arra kapom meg a választ, ott a bűbáj forrása, mely belőlem éneket áraszt.

Így ment ez Verona szerte, a Démon bűbája sok emberre hatott, sok kalandozó ennek hatására Betlehembe vágtatott.  A varázslat még rám is hatott, a piszok Démon aztán nagyon unatkozhatott…rímelve megy innentől a narrálás, de figyeljük hőseinket, itt nincs lazsálás.

- Miért énekelek, ki tudja megmondani, miért akarok éjnek évadján Betlehembe vágtatni… - hallatta gyönyörű hangját a Tünde harcos nő, mikor megjelent mellette egy másik „muzsikus”.
- Hallom te is átoktól szenvedsz, te is Betlehem felé mehetsz? – kérdezte dúdolva a Loreena által már jól ismert szonettet Siegbald, ki felriadt az éjszaka legszebb álmából és nyomban elinalt.
- Te is kényszert érzel, vajon mi lehet a városkában, ha odaérünk biztos kárt teszek valaki álkapcsában. - sikította szinte teljes erejéből a lány a csillagos ég felé, s már látták is a messzeségben több lovas néz e dolgok elé.

Gerard és Avis is igyekeznek hónuk alatt ajándékkal, tömjén, virágok és némi alkohollal. Legjobb könyvét is felajánlja a Démon, még nem tudja miértjét, de úgy érzi, dalba foglalja nemtetszését.
- Óh, Gerard, miért vagy te Gerard, Tagadd meg a bűbájt, dobd el ajándékod, óh…én mi a frászt csinálok? - kérdezte kezében egy szál virággal, úgy érzi az Úr szövetkezett a világgal.  
- Lenni vagy nem lenni, ez itt a kérdés, bűbáj hatása alatt élni,  nem létezik ennél nagyobb sértés. – énekelte Avis, majd valahonnan egy koponya is előkerül, mi okozhatja ezt az őrületet, az rögtön kiderül.

- Te ott, miért ütlegeled Betlehem város falát, igyekezzünk, nézzük meg mi okozza ezt a kálváriát! –énekelt a távolból érkezve az inkvizítor Institoris, bántotta, hogy a bűbáj hatása alatt állt ő is.  
- Valamiért ezt kell tennem, magam sem értem, fal bontásban enyém az aranyérem. – énekelt válaszolva Johnny a Tiszteletesnek, ki fejét fogva nézett az égre.
- Miért nem zörög ekkor a haraszt, a történetben miért vagyok én a paraszt? – kérdezte szinte könnyekkel küszködve, ezt sem önszántából, valaki kényszerítette.

Ekkor már Loreena és Siegbald beértek a városba, egy csillagot kerestek, mikor meglátták a jászolt, mindketten elszörnyedtek.

- Mi az kit vártatok, egy csecsemőt? Ne nézzetek, legalább hozzatok egy lepedőt.  – kiáltott rájuk Cynewulf, ahogy ott feküdt nesztelen, az érkezők nem őt várták, pláne nem meztelen.
- Hideg van a fenébe is, Jézus vagyok vagy mi a fene, takarjatok be, vagy valamit tenni illene. –  emelte a hangszínt a sötételf, majd Loreena leszállt lováról, érzett valami kényszert. Betakarta gondosan a didergő „babát”, majd ölébe rángatta a fickó sejhaját.
- Na, asszonyom, kezd tetszeni a történet, lesz ez jobb is, ha jó az elmélet. – vigyorgott gúnyosan, mikor szót emelt társa, neki nem volt Cynehez hasonló hozzáállása.
- Cyne, most tedd meg, ne merj tökölni, ideje valakit igazán megölni!  - kiáltott a fejében, majd megrázta fejét a sötételf.
- Elő a mellekkel, hölgyem, mert éhen halok, ígérem, úriember leszek, sokat nem fogazok. – vigyorgott, mire Loreena felhúzta magát, hátára vágott a „gyereknek” egy jókorát.  
- Büfizz drága Jézus, ejnye bejnye, legközelebb szájba leszel verve. – suttogta, majd elkezdte tentéztetni, ölében a férfi alig fért, Siegbald ekkorra már melléjük is ért.
- Mi folyik itt emberek, mikor lesz vége a gyötrelemnek, ki ez a sötételf, apja lennék ennek a förtelemnek? – énekelte kétségbeesetten, majd valamiért kezét Loorena vállára tette.

- Megjöttek a királyok, csillagot kerestünk, de csak cégért látok. – lépett közelebb Gerard, majd kedvenc könyvét nyújtotta Loorena felé, Avis Siegbaldnak kedveskedett és térdelt le elé.
- Hoztam tömjént, engem is fogva tart az átok, addig örül valaki, míg rá nem találok.  – énekelte a páros felé, majd letette ajándékát a pokrócra, ekkor Theo is előlépett a porondra.
- Elhoztam legújabb pályázatom, ez az ajándék, számomra nincs ennél nagyobb érték. – énekelte sírva, szívébe bánat honolt, bizony ezt nem megjátszotta, a könnyezése őszinte volt.

A pásztorok is megjöttek, jó kívánságot és alkoholt hoztak, nem szégyellték a dolgot, bően adakoztak.
- Ezt adom nektek, a kedvenc borom, ha nem lenne az átok, már lefolyt volna a torkomon. – szomorkodott Gustav, majd Loreena átvette az ajándékot, melyet jól ismert, szörnyű ízű borzalom. Johnny és Institoris is lerótta tiszteletét, körbe állva várták a történet kimenetelét.

Darrakard tapsikolva fogadva a műsort, nem volt elég neki, oly jó ez a hóbort, ideje összeállva énekelni. Az emberek összeborultak, átkarolták egymást, így énekeltek tovább, a démon követelte a folytatást.


Darrakard, Darrakard, itt most ő mesél,
a fórumunk is vígan szól, itt van már a tél.
Darrakard, Darrakard, tőlünk mit akarsz,
mond meg nekünk, helyettünk miért nem te szavalsz…

(Szerk.: A Csengő szól, csengő szól dallamára szebben szól...)

Így ment ez sokáig, nem hagyták abba az éneket, így kíván Gustav usere kellemes Ünnepeket…

" Mert az igazi gazdagságot nem csilingelő aranyérmékben, földekben és szolgaseregekben lehet megtalálni, hanem a szerető ölelésekben, az együtt töltött percekben, a néma, együttérző hallgatásokban. A szeretetben."
― A lelkiismeret szavai

  Azt mondják, hogy a Megváltó születését egy hullócsillag jelezte. Azt mondják, hogy ezt a csillagot, ezt az égi jelenést követte a Három Király Betlehembe, hogy leróják tiszteletüket Isten Fia előtt. Legalábbis a hivatalos verzió szerint. Ami persze hazugság, csak nem merték leírni azt, ami valójában történt, hisz az inkább a túlságosan is szabad nyelvű bárdok történeteibe illene bele. De egészen közel áll az elfogadott változat a valósághoz. Nagyjából mint egy self az anti-alkoholista státuszhoz. Nézzük meg hát, drága olvasóim, hogy mi is történt valójában. A helyszín nem Betlehem...lett légyen az bármi is és bárhol is. Az igazi helyszín egy eldugott kis hely, valahol Veronia-n, minek létezése már kikopott az emlékezetekből és csak az öreg, foghíjas bácsikák emlegetik még, miközben sárguló fogaik között a vizezett lóhúgy - amit egyesek sörnek mernek nevezni - tör utat magának. Halljátok hát a Karácsonyi történetet, ahogy az megtörtént valand.

  Kalandozzunk csak kicsit vissza pár évtizedet - nem kell olyan messzire menni, higgyétek el, akármennyire is furcsa ez. Furcsa, hogy maga a történet eléggé friss, míg az emberek által Bibliaként emlegetett könyvgyűjteményben szerepel már a megmásított történet, hiába írták meg azt már pár ezer vagy száz évvel ezelőtt. Hogy ezt hogyan hozták össze? Sajnos erről már nem szól a fáma. A helyszín egy kies falu kopott kocsmájának istállója. A fogadó neve: Söröző A Három Királyokhoz...

  Keserűen maró, jéghideg szél süvített végig a tájon. Egy felhő sem volt az éjszakai égbolton, s a csillagok távolian hideg fénye tisztán látszódott, mint megannyi apró kis lyuk az éjszaka szövetén. A Hold jó dagadtra hízott, és sárgább is volt, mint ahogy az lenni szokott. Valószínűleg a mája már bedagadt és be is sárgult szegényke a töménytelen mennyiségben fogyasztott Holdpálinkától.  Egy pár éppen szerető szemel figyelték drága fiúkat kint, az istállóban, ahol a feleség lova, Jóska pihengetett éppen és rágcsálta az elé tett abrakot és hűvös tekintettel figyelgette Tülkös Urat, aki nyugodtan ücsörgött a sarokban mellette, és azon gondolkozott, hogy miért is vannak gondolatai, amikor csak egy plüss állatka. De legalább ott hevert mellette egy üveg jó fajta borocska, amit nem tudott meginni, mert sajnos akármennyire is csodás este volt az, amelyen történetünk megtörtént, még se volt annyira csodálatos, hogy a mozgás képességét adományozta volna neki.
   Ahogy említettem, a házaspár a kis baba bölcsője felé hajolva szemlélgette az igen csak furcsa gyermeküket. Furcsa, meg kell hagyni. Nem az, hogy nézegették, hanem maga a fiú. Acélkék szemével, hosszú ezüstös hajával - pedig még csak épp most született meg - és őrült kacajaival rémisztő jelenés volt. A legtöbb gyerek felsír születéskor...ez....ez pedig már kacarászott, a frászt hozva szüleire.
- Nem kellett volna elfogadnom azt a löttyöt...betéptem, és örökbe fogadtam ezt a kölyköt...
  Morgolódott az anyuka, miközben a férjére nézett. A beste gyermek határozottan az Ő haját örökölte...és nem csak azt, meg kell hogy valljuk teljesen őszintén.
- P....pppp....
- Óh, mindjárt kimondja az első szavát! Elég korai mondjuk...naa gyerünk, mondd csak: "Pa-pa"!
- Téged ismerve, és ezt a gyermeket elnézve inkább az első szava valami teljesen más lesz...
- P..pii....piaaaa!
- Mit mondtam...
  Csillant fel a gyermek szeme, ahogy körbe nézve meglátta Armin butykosát, amelyben valami cefetül erős itóka kérette magát. Loreena tenyere hangos csattanásban találkozott arcával, míg a drága férj örömteli arccal nézegette gyermekét, aki már is hű volt apja hírnevéhez.
- Ebből a gyermekből még határozottan lehet valaki...
  Ha még lett volna alkalma és ideje, biztos, hogy tovább méltatta volna a gyermek tetteinek és koravén intelligenciájának dicsőítését, azonban az örömteli pillanatot egy fényes égi jelenés zavarta meg. A fiatal házaspár elképedve figyelték, ahogy a jelenség egyre csak közeledett, majd végül egy kissé megtépázott, még mindig égő tógájú félangyal képében érkezett meg. Andromeda Nefilim heves kézmozdulatokkal próbálta eloltani a tüzet, segítségül hívva asztrál farkasát is. A tűzoltási kísérlet úgy--ahogy sikeres is volt. Mielőtt bárki is kommentálhatta volna az eseményeket, további három szereplő csatlakozott az eseményekhez. A kompánia a maga nemében eléggé vegyes volt. Az első számú jelentkező egy félszemű emberi zsoldos volt, aki zavartan nézelődött körbe-körbe; mellette egy tünde zsoldos álldogált megszeppenve, aki valahol ismét elhagyta a kardját, amikor a legnagyobb szüksége lett volna rá; ...a harmadik pedig egy igen csak iszákos, vörös orrú - de nem a hidegtől - pap, aki teljesen boldog volt, egészen addig, míg volt valami a butykosában.
- Oyy. A nevem Leon Wittman, és úgy hallottam, hogy erre felé található valamilyen kocsma.
- Lance Kalver...várj csak, Leon? Miért nem Leoff? Vagy Feloff? Witty-woman.
- Óh istenem, egy név-pun. Milyen egyedi...
- Nem szereted a pun-okat? Vigyázz, mert a még nem létező Pun Triumvirátus alapító tagja vagyok. Újoncokat toborozni jöttem ide.
- Oh, mamám...
- If you don't like the puns...you can always pun-ch me in the face.
- Én nem értem, hogy Ti miről beszéltek, de én csatlakozok a kocsma-sereglethez! Hogy megtérítsem a romlott lelkeket persze...meg a romlott söröket! Förtelem! Az emberiség és az Úr ellen elkövetett legnagyobb bűn ez. Amúgy meg...ki ez a csecsemő?
- Pi...aaa?
- Óh, az Úr megáldotta ezt a gyermeket! Milyen fiatal és már is milyen virgonc. Igazán büszkék lehetnek a fiúkra. Amúgy mi a neve?
- Még...még nem igazán gondolkoztunk rajta... - felelte megszeppenve a fiatal édesanya, aki nem számított ilyen seregletre.
- Ejj, akkor most azonnal meg kell tartani a keresztelés szent hagyományát! Szentelt vizem nincs, de van szentelt pálinkám! Hárman vagyunk hát itt, drága barátim, kik frissen érkeztek vala. Úgy az illő, ha ajándékot adunk nekik. És ha már itt a kocsma a Három Királyokhoz -legyünk mi a három király, és talán engedményt adnak a borokra.
  S mint ha csak egy előre megírt koreográfiát követtek volna, a három frissen érkezett tag, a Három Király a bölcső köré sereglettek, miközben Loreena és Armin egymást átölelve figyelték a jelenetet, Andromeda Nefilim pedig a háttérben várakozott, Égi Vértjét felvonva figyelte a csecsemőt vegyes érzelmekkel.
- Hát, nekem sok cuccom nincs, de...- a fiatal elf zsoldos a szütyőjében kutakodva végül egy aranyérmét halászott elő, és kedveskedve próbálta a csecsemőnek adva, azonban kezei magától mozdultak, amikor az érmét nemes eleganciával pöckölte csóri gyermek homlokának...aki az egészből semmit se vett észre, hisz menet közben sikerült megszereznie apukájának butykosát és éppenséggel a mellette heverő sárkánygyík bébi fogaival próbálta kinyitni azt.
- Damned coin toss...
- Oyy Lance uraságom, ez azért eléggé erős kritika volt, nem gondolod? Nekem...nézzük csak, volt egy csákányom. Hol a csákányom?! Meg kell keresnem a csákányomat!
  Nézett fel riadtan a zsoldos, miközben az övét tapogatva keresgélte az elvesztett eszközét, amelyet még a bányákban használt...aztán bizonyos események miatt meg kellett válnia tőlük. Tekintete végül megakadt egy, a falnak támasztott fejszén és erősen töprengeni kezdett.
- Don't be too picky...pick axe! It's almost a pickaxe...
- Oh, shut up! Nézzük csak, akkor...hmm...van nálam egy kis nyúlpörkölt még, és egy selftől vásárolt Playself példányom!
  Csillant fel a félszemű zsoldos szeme, ahogy a táskájából előhalászott értékeket a bölcsőbe fektette. Egy halk csattanás hallattszódott ebben a pillanatban, ahogy a boldog anyuka férje kezére csapott és bosszús pillantásokkal árasztotta el őt. Armin csalódottan húzta vissza a kezét a kissé megtépázott, agyon használt playself-től.
- Csak megakartam bizonyosodni róla, hogy nem Hellengurlz-e...vagy Morning Wood.
- Hát, nekem csak a félig kiürült boros flaskám van, amelyet most örömmel ruháznék át a gyermekre, aki...huh, ez gyors volt!
 Lepődött meg még a pap is, ahogy az alkoholisták új generációjának díszpéldánya kikapta kezéből a flaskát, és mielőtt még bárki bármit is tudott volna tenni, húzóra lehajtotta azt, és a továbbiakban minden figyelmét a sárkánygyík kínzásának szentelte. A hideg, északi szél ebben a pillanatban feltámadt, és némi tanakodás után a jelenlévők úgy döntöttek, hogy akkor hát betérnek a kocsmába....

  A Három Királyokhoz címzett Fogadó vendég seregletéből a frissen betért vendégek egyáltalán nem lógtak ki. Volt itt minden, amit az ember vagy más kétlábú lény csak el tudott volna képzelni. A sarokban egy hosszú, fehér hajú, igen csak magasra nőtt bárd húzta a talpalávalót, miközben szájában lógó pipából különböző formájú és színű füstfellegek szálltak fel, felette egy tábla hirdette a következőt "Frissen csatlakozottak lelkét 500 váltó fejében szívesen megvenném!". Társaságában egy igen csak hivalkodóan felöltözött sötét elf leányzó üldögélt és elmélyülten társalgott a hórihorgas alakkal, miközben tőrével körme alatti piszkot próbálta kipiszkálni. Tőlük nem messze egy asztalnál egy egész Légiónyi társaság gyűlt össze. Igazából még egy negyed légiót se tennének ki, de azért voltak bőven. Az egyikük le se tagadhatta volna, hogy vámpír, és ráadásul jó sok páncélba bújtatta formás alakját. Mellette egy nő üldögélt és azzal szórakoztatta magát, hogy csettinget az ujjával...érdekes módon, minden csettintés után valaki fájdalomtól kiáltott fel, de a részeg sereg nem látta meg az összefüggéseket. Az asztaltársasághoz tartozott még egy zsoldos fiú is, két kard keresztbe fektetve előtte az asztalon és a vezető szerepet egy szintúgy fiatal srác látta el, nyakában egy nyakékkel, és éppen valami könyvet bújt.
- Hasztalan! Hasztalan! Hasztalan! Ezt már eddig is tudtam!
  Dühöngött nem éppen magában. Aztán ahogy meglátta a betoppanó alakokat, tekintete rögtön az égett tógájú félangyalra vetődött, arcán kaján, vagy inkább őrült mosollyal. A nefilim viszonozta a pillantását, és az est további részében igen csak lőporos volt a hangulat kettejük között.
- Bocs skacok, de most mennem kell! Még máshol fontosabb dolgok várnak rám. Az átkozott kölyke már megint bajba keveredett, van egy olyan érzésem!
- Na de Norven tiszteletes, hisz csak 3 perce van itt és már is elmegy? Esküszöm, ha ezt így folytatja tovább, tökön rúgom!
- Csak nyugodtan, Eva...Amy...akárki. Úgy is kéne néhány vérminta nekem, éppen egy tanulmányt írok a különböző vértípusokról.
- Én meg azt hiszem, hogy most tényleg elmegyek! Jozef-et ismerve már lehet, hogy túl késő. Amúgy is, még rendbe kell hoznom a festmény-gyűjteményemet!
  Kurjantott fel a férfi, miközben kiviharzott a fogadóból, nem véve észre azt, hogy mögötte egy csuklyákba burkolózott alak dörzsölgeti komiszan a kezét, miközben az inkvizítor hátára festett "Boszorkány Pöröly" feliratot bámulja.
- Áldás és Békesség, Boszorkány Pöröly Uraságom!
  Mire a kedélyek lecsillapodtak, a házaspár, a csemete, és a három különc alak is talált magának egy asztalt, és most a borukat szürcsölgetve beszélgettek egymás között. Békességüket egy újabb különös alak zavarta meg. Már távolról látszott rajta, hogy valami nincs teljesen rendben vele, igazi jelleme akkor mutatkozott meg, amint a bölcsőhöz lépett.
- Ohh, ki ez a cuki csaj? Hallod, Lory, elhívhatom randira? Ha kell, gyertyafényes vacsorát szolgáltatok. Gyertám nincs, de vihargyújtóm van - Theo munkája, szóval lehet, hogy egy tömegpusztító fegyver... Kaja asszem van egy hetes májpástétom, meg van 3 sör hűtve.
- Hallod...most komolyan lecsajoztál?!
  Szólalt meg végre a csecsemő is, aki a világ tudását lehajtva torkán nagyon hamar megtanult beszélni és most ideges tekintettel méregette az elé toppanó bérgyilkost.
- Ja, te nem lány vagy? TÉNYLEG? EZ AZ! Jobb...sokkal jobb!
- Hallod, Remy boii, álljál már le! Még csak csecsemő, te beteg állat!
- Legalább nem fogaz, if you know what I mean...
- Túl sok itt a Züllöttség és Perverzió...azt hittem ezen az estén minőségi és tartalmas beszélgetés fog lefojni. Na gyere, inkább beszéljünk az új találmányaimról. Hallod, olyan varázslatot találtam ki, hogy nerfelhetetlen...
  Suttogta izgatottan a fiatal varázsló, miközben a beteg bérgyilkost rángatta el a grabancánál fogva, a miniatűr kis szobrocskájának segítségével. Az asztalnál mindenki döbbenten nézett körbe, aztán a fejek az ajtó felé fordultak, ami hangosan csapódott ki, és a nem rég távozott inkvizítor tért vissza, füleinél ráncigálva egy novícius ruhába öltöztetett sötét elfet, aki nagyon megszeppenve követte mentorát.
- Ha még egyszer bajba keveredsz Jozef...
- Esküszöm, hogy nem én voltam! Már mint...nem annyira!
- Miattad nem tudtam meggyóntatni azt a szegény özvegy asszonyt...
- Ez a hely...igen csak furcsa.
- Ahogy mondod, Ada...nem tudom, hogy kinek a fejében születhetett meg a gondolat, hogy jó ötlet lenne ide jönni.
- Legalább a bor meglepően jó és olcsó is! És még a plébános sincs itt, hogy a körmömre nézzen.
- Ha itt lenne, valószínűleg Ő is inkább a pohár fenekére nézne.
- Hmm...ja, igen, a poháréra...határozottan...
  Dünnyögte orra alatt Gustav, ahogy a pultos lány formás idomait nézte, ahogy az elhaladt mellette. És az este csak folytatódott tovább, mindenki a saját - vagy éppen más - italát iszogatva beszélgettek egymással, és észre se vették, de szépen lassan az egész társaság lassan elkezdett összeszokni, ahogy a kellemesen meleg fogadóban tartózkodtak. Az asztalokat pár óra múlva összetolva folytatták közösen az iszogatást és sztorizgatást. Volt itt mindenféle és fajta egyén:
Egy fiatal tünde anyuka, aki némi szer hatása alatt örökbe fogadott párjával egy rossz csont gyerkőcöt
Egy sötét elf apuka, aki fajtájához hűen nem vetette meg az italt, de nem ez volt az egyetlen jellemvonása: hisz csak annyira szerette az italt, mint amennyire a népét, és még az italnál is jobban szerette feleségét.
Egy furcsa kölyök, aki már élete negyed órájában több italt fogyasztott el, mint egy normális ember egész élete alatt.
Egy nefilim leányzó, akit csak nem akart békén hagyni a kölyök és folyton ostromolta őt szerelmes szavaival - eléggé bizarr kép, meg kell hagyni.
Egy elf zsoldos, aki végül egy vámpír leányzóval, és a kölyökkel összeállva szóviccekkel árasztották el a környéket.
Egy ember zsoldos, aki a fejét fogta és a Pokolba kívánta magát, vagy a Pun Triumvirátust.
Egy jó kedélyű pap, akinek az est végére a pultos lány üldögélt az ölében és vidáman itatta őt.
Egy démon fiú a társaival, akik éppen valami új mókát eszeltek ki, amivel valami felbecsülhetetlen értékű tudást fognak megszerezni.
Egy inkvizítor és rossz csont mentoráltja, aki mögött néha meg-megjelent egy random Niel, hogy szivassa őt...aztán hogy tovább álljon és testvérével, Freyr-rel borzolja Loreena idegeit
Egy zsoldos lány, aki hol Eva-ként, hol Amy-ként mutatkozott be.
Egy vámpír leányzó, aki az est folyamán minden jelenlévőtől vérmintát gyűjtött, aztán az est további részében vagy punokkal árasztotta el a környezetét, vagy az ékszereit kínálgatta.
Egy fiatal varázslófiú, aki a jegyzetfüzetébe firkált dolgokat, aztán vagy a sarokban megbúvó démonkirályt, vagy éppen egy másik nefilim asszonyságot zaklatott velük...vagy éppen könyveket bújt és majdnem hogy készen lett a Szeszfőző-3000-rel, amelyet az újszülöttnek akart adni.
Egy kétes elmeállapotú bérgyilkos, aki éppen egy alvilági szervezetet próbált meg leszervezni, miközben a legjobb cuccokat szívta és borokat iszogatta.
Egy idős démon, aki végül csak hozzájutott az újszülött lelkéhez ,és most annak ápolgatásával volt elfoglalva
Egy sötét elf bérgyilkoslány, néhai kurtizán, aki a Hórihorgassal maradt és gyakran elpirult menet közben.
Egy, a sarokban meghúzódó kultista, aki egész jól el volt saját magában...vagy éppen a Mélységijéhez beszélve
Egy fiatal hollódoktor leányzó, aki még éppen a helyét kereste ebben a világban...na meg az apját, aki eltűnt - talán örökre.
Egy démon, aki a nyálát csorgatva nézett ki az ablakon, a temetőt bámulva, miközben mellette egy Rotmantel vámpír ácsorgott és elmélyülten beszélgettek valamiről
Egy sötét elf holdőr, aki naaagyon vigyázott arra, nehogy véletlenül előhúzza kardját a tokjából, ezzel elpusztítva fél Veronia-t.
Egy lovagnő, túlfokozott igazságérzettel, kezeit csípőre téve figyelte a züllöttséget, ami itt folyik.
Egy vámpírlány, aki féltette drága lovát, amit az istállóban hagyott és erősen kerülte a hordókat, hátha ismét valami hullát talál bennük
Egy elf leányzó, kígyókkal a hajában...meg úgy nagy általánosságban mindenütt, szeretettel bámulgatva teremtményeit.
Később még csatlakozott a társasághoz pár alak, akik már egy ideje nem mutatkoztak a környéken, de egy cameo erejéig még visszatértek...
...egy félszemű felderítő, hóna alatt térképekkel, ajkán vidám munkás nótákkal
...egy páncélos lovagnő, aki folyton teljes páncélzatban lógott és most is azt ápolta teljes odaadással és a déli erkölcstelenségről tartott szónoklatokat
...egy nekromanta, aki legnagyobb bánatára nem tudott semmilyen testrészt sem szerezni az este folyamán, hogy a gyűjteményéhez adja azokat
...egy csábdémon asszony, aki folyton azon volt, hogy Norven Kather-t rontsa meg, vagy csak éppen élvezze az estéjét
És a lista még folytatódhatna tovább, szinte a végtelenségig. De nézzünk végig ezen a népes seregleten, akik ezen este mind összegyűltek és a különbözőségeik és látszólagos ellentéteik ellenére is szépen lassan egy családdá forrtak össze. Mint minden családban, itt is voltak persze félreértések, de még mindig boldogan emlékeznek vissza a közösen megélt szép pillanatokra.

  Hogy ki vagyok én? A Mesélő, természetesen. Na nem AZ a fajta mesélő, azt meghagyom másoknak. Nem...én az vagyok, aki most az ablakon benézve szemléli ezt a jelenetet és írja meg a történetet. Megmosolyogtató, néha könnyeket fakasztó történetek estek meg ezekkel a személyekkel, de mindegyikük tett valamit ehhez az egész őrültek házához, amit MI csak Veronia-nak hívunk. Az egész úgy kezdődött, hogy elvileg vissza kellett volna térnem valahova, de nem volt túl sok hangulatom hozzá...és menet közben elhagytam a kardom...

Mária szerepében - Lory
József szerepében - Armin
Úr Angyala/Hullócsillag szerepében - Ada

A Három Királyok
Lance  
Leon
Gustav

Kocsmatöltelékek
Ger
Nor
Amy
Eiryn
Niel
Jozef
Theo
Remy

Mind a két azonnali zseniális volt, kellemes perceket szakadtam végig a röhögéstől, így megérdemlitek a 150 TP-t és a következő kis csecsebecsét:

Név: Kaspar's Gift
Leírás: Egy közepes méretű bőrerszény, benne csillogó aranyérmékkel, amelyek ugyan nem veroniai váltók, de látszatra színaranyból készültek így igen értékesek. Az erszényből nem lehet őket kivenni egyesével, csakis egyszerre lehet odaadni és mágikus tulajdonságuk, hogy három perc után mindig visszakerülnek tulajdonosuk övére, így hiszékenyebb NJK-kat lefizetni, kocsmatúráért gyorsan fizetni és lelépni mielőtt észrevennék tökéletesen alkalmas.

Magányos fény töltötte meg az eget aznap este. Mellette a csillagos csak halományan pislákoló gyertya lángjának tűntek. Messze délen, a magas bércek fölött, ahol a végtelen sivatag kezdődik és egyedül az angyalok gyermekei voltak képesek megvetni a lábukat. Csodálatos, halványzöld fénnyel ragyogott. Hogy mi volt, azt senki se tudta...
- Mit nézel rajta olyan erősen? – üld kényelmesen az erkély szélén Leo. Bár a lábai lefelé lógtak, nem úgy látszott, mint aki meginogna.
Gerard ott állt mellette, egy távcsővel a kezében, melyet lassan már olyan régóta szorított a szeméhez, hogy a szemöldöke alatt egy apró kis lila karika kezdett megjelenni.
- Ez a fény... – mosolyodott el váratlanul – Ha jól számolom, messze a nagy hegyek mögül világít.
- És...? – vonta meg a vállát.
- Ez egy jel. Induljunk, hosszú az út odáig.
Este volt már, sötét, felhőtlen este. A szél mégis olyan erővel süvített, hogy képtelenek voltak rajta tartani a szemüket az égen anélkül, hogy ne hullott volna apró kristályként a megfagyott könnycsepp a szemük sarkából. Mint a négyen vastag ruhába bújva óvták magukat a tél kínzó fagyától, s úgy haladtak egyre közelebb és közelebb a déli ormokhoz. Valahogy mintha az út lerövidült volna, mert nem telt bele fél óra, s már megpillantották a Nordenfluss befagyott vizét.
- Furcsa... – morogta Aleena, mígnem észre nem vett valami pislákoló valamit a folyó közepén – Ti is látjátok?!
A kis csapat azonnal odarohant a fény irányába. A vastag jég alatt, megfagyva, sápadt fénnyel pislákolva egy különös ládika foglalt helyet. Nem világított, csupán a csilalgok fényét verte vissza magáról. Nem értették, hogyan, de ott fénylett előttük.
- Hátra! – kiáltotta az inkvizítor, majd kardot rántott és a jégbe döfte.
A kis ládikó hamarason ott lapult a lány kezében. Zár, lakat nem volt rajta. Éppen ezért is lepődött meg rajta, amikor kinyitotta. A doboz tartalma valami apróra őrölt fűszer lehetett...legalábbis a többiek ezt gondolták.
- Ez tömjén...méghozzá... – szippant bele egy nagyon – egész különleges fajta. Nem is tudom, hogy találkoztam e már vele.
- Nálatok mindenki ilyet használ nem?
- Á, én nem. Túl nehéz eltüntetni a szagát a hajamból... – magyarázta, miközben mindenki tágra nyílt szemekkel bámulta őt – Most mivan? Tudjátok milyen nehéz hideg vízbe hajat mosni?
- Ja, semmi-semmi.
- Ami még furcsább, hogy teljesen száraz... – nézett rá, mielőtt eltette volna.
A kis ládikónál, mint az kiderült volt egyedül olyan vastag a jég, hogy át tudjanak kelni a folyón. Történetesen nem sokkal azután repedezett szét, hogy átkeltek. Visszaút nem volt. Akárki is küldte a jelet nekik, biztos szemmel tartotta őket. A nagy folyamtól délre a protestánsok királysága várta őket. Öreg erdők, tágas rétek, hatalmas szántók. A téli fagy ezt a tájat sem kímélte meg. Az országútat néhol meg sem lehetett találni a vastag a vastagon lerakódott hótol. Egy árva lélek sem volt kint ebben a kietlen időben...azzal ezt gondolták, amíg a távolban tábortüzet nem véltek felfedezni.
- Te valami önsanyargató pap vagy? – kérdezte Leo, amint elég közel érkeztek hozzájuk.
Legngayobb meglepetésükre egyetlen egy embert találtak a tűz mellett. Egy fiatal fiú ült ott a kezeit melegetve. A hátán valami különös, puha kabátszerűség foglalat helyet. Ahogy odaértek hozzá azonnal rájöttek: a fiú hátát nem más melegíti, mint egy birkabunka. Valahol a tűz túloldalán egy pásztorbotot is lehetett látni.
- Pásztor lennél? Merre van a nyájad?
A fiú szép komótosan felállt. Nem is fázott. Olyan volt, mintha nem érzett volna semmit.
- Csak erre jártam. Most pedig elmegyek. Vigyáznátok a botra, ha kérhetem?
Azzal se szó se beszéd, elindul a kietlen sötét ség irányába. Mire utánaszólgattak volna, már nyomaveszett. Leo kapott észbe elsőnek a sokkból. Magához vette a pélcát, majd így szólt.
- Szerintetek kísértet volt.
- Á, ez is csak egy újabb jel, nem igaz? – viccelődött Lia.
- Nagyon vicces...
Nem telt el tíz perc, máris elérték a déli határt jelentő mocsárvidéket. Szokatlanul gyorsan haladtak, ahhoz képest, hogy a szél az arcukba fújta a havat, lépésenként kis híján összestek, s azt sem tudták pontosan, jó irányba haladnak e. Az egyetlen biztos pont az a fényes valami volt az égen. A mocsár szerencsére be volt fagyva ebben az évszakban, így legalább attól nem kellett tartaniuk, hogy elsüllyednek. Már látták is a horizonton a kietlen vidék végét, s a magas ormok elsó szószólóit, amikor Maria alatt váratlanul beszakadt a jég.
- Baszki...ááá....segítsetek, süllyedek! – ordította, miközben kétségbeesetten próbált valamibe kapaszkodni.
Szerencsére Leonál ott volt a pászorbot, amit még korábban szerzett, így azt nyújtotta oda neki. Pechjére, mert a vámpír akkorát rántott rajta, hogy ő is beleesett.
- Mit szerencsétlenkedtek már! – dobta utánuk Aleena a láncát.
Ekkor mindenki meglepetésére Maria gond nélkül kiemelkedett a mocsárból.
- Jé...ez csak térdig ér.
- Tudod, kit ijesztgess!
- Hé, nem én tehetek róla, hogy rádültek szülés közben.
- Mit mondtál?! – feszült egymásnak a két jóbarát homloka.
Csak a kikecmergés után vette észre Maria, milyen furcsa szaga van ennek a bizonyos ingoványnak.
- Ti is érzitek?
- Ez majdnem olyan, mint a halolaj...
- Kutya legyek, ha ez nem mirha.
- Mirha?
- Szertartások kelléke.
- Drága?
- Azt hiszem... - több se kellett a vámpír elővette a kulacsát, kiitta belőle a bort, majd belemártotta az ingoványba. Elhatározta, hogy ha hazaérnek, eladja.
A hegyek lábához érve már tisztán látszódott: a fény, mely idevezette őket, a nagy ormokon túlról érkezett. Nagyot nyelve estek, neki a szikláknak. A várakozással ellentétben azonban szinte egy pillanat alatt fent voltak a csúcson. Fáradtan lihegve nézték az alattuk elterülő tájat. Aztán amit láttak, minden képzeletüket felülmúlta.
A hegységen túl nem volt semmi. A világ egész egyszerűen véget ért, nem sokkal a hegy lába után. A nagy sivatag csupán hazugság volt. Az egyetlen dolog, amit itt találtak egy apró kis jászol, mely a hegy lábától már mérföldre épülhetett. Hogy sivatag volt-e? Azt nem bírták megmondani, mert a hely másik oldalán is vastagon fedte a hó. El is indultak lefelé. Mindannyian, kivéve Gerardot, aki a köveket bámulta a hegyorom tetején.
- Olyan, mintha valami érc volt itt... – felemelt egy nagyon göröngyöt. Ahogy alaposan megvizsgálta kiderült, igaza volt. Egy nagy aranyrög volt, igaz csak érc, de attól még arany. Nem értette, hogy került ide. De azért eltette a köpenyébe. Később majd megvizsgálja.
A fény, ami vezette őket, valahol a viskó felett lebegett. Közelebbről megnézve azt is látták, hogy egy elképesztően magas zászlórúd tetején világít. A rúd mellett egy kötélszerkezet is volt, hogy leereszthessék. Nem is teketóriáztak sokat, fogták, és lehúzták az a rejtélyes fényt. Legnagyobb meglepetésükre egy ismerős, Liával nagyjából egy termetű démon világította meg az eget.
- Tá...tábornok asszony! – hajolt meg Gerard azzal a lendülettel egy színpadias pózban maradva.
- Hál’ az égnek, végre valaki.
A csapat szeme ismét elkerekedett, ahogy meglátták a démon ruháját. A megszokott öltözéke helyett egy fehér köpenyt viselt, leginkább egy pizsamára emlékeztető szabásban. A feje fölött egy apró gyűrű lebegett, azzal világította meg az eget. A hátán két angyalszár volt odaragasztva. Sőtt, nem is ragasztva. Valami fura mágiával angyalszárnyak nőttek a hátára.
- Hogy kerül ide...?
- Őfelsége utasított, hogy maradjak itt...
A többiek értetlenül néztek körbe.
- Itt?
- ...ki fogom nyírni... – morogta alig hallhatóan.
Lilithyra némán bólogatott.
- Várjunk csak...talán...csak nem... – kapott észbe Gerard.
Az összes csoda, a gyors utak, a jelek. Nem is értette, miért nem jutott ez előbb eszébe. Egy csoda születésének lehettek szemtanúi. A viskó felé vették az irányt, ahol egy ismeretlen nefilim asszony állta az útjukat.
- Megállni! Senki sem mehet be erre az áldott helyre!
- Tiszteletünket jöttünk tenni! – húzódott egymás mellé a csapat, hátukat egymának támasztva, miközben egyik kezükkel az ég felé mutattak.
Leo azonnal felmutatta a pásztorbotot. Aleena rágyújtott a tömjénre (amikor Gerard és Lilithyra azonnal elkezdtek köhögni), Maria pedig a földre csurgatott egy keveset a mirhából.
- És te, fiam? – fordult Gerardhoz.
A démon azt se tudta, mitévő legyen. Aztán csettintett az ujjával, megidézett egy tálat a kezébe, belehelyezte az aranyrögöt, majd a hűvös lángjaival kiolvasztotta. Az olvadt fémet ezután egyszerűen az égbe hajította. Mire visszaesett, apró kis aranygyöngyökké formálta a szél.
- Eme aranycseppek az én áldozataim. – emelte kezét az arca elé.
A nefilim utat engedett, ők pedig beléptek az istállóba. Nem láttak mást, csak egy apró jászolt, benne egy bölcsőven, s egy férfit, aki egy kisdedet ringatott.
- Hát íme... – hajoltak felé – ez volna maga a...
- Há! – rikoltott egyet a kisbaba. Ahogy kiemelkedett az arca a bölcsőből, egy ismerős ezüst hajú embert véltek felfedezni.
- A megváltóra reméltétek...pedig nincs más csak én, Esroniel!

Természetesen Gerinek is jár a jutalom, az a csavar a végén... It's almost mudada.