[Magánjáték] - Kis kacsa fürdik

Maga sem tudja miért van ilyen jó kedve. Hét-ágra süt a Nap, ráadásul esély sincs rá, hogy beboruljon. És mégis nevetgélve löködi odébb magától a tolakodó ormányt, miközben a földön guggolva pakolászik a csomagjai között.
- Menj, igyál, nem adok almát. Menj!
A mén persze nem tágít, így kénytelen folytatni a csatát. Kinyitja a gyümölcsöknek fenntartott zsák száját, és ahogy Nyálas belekontárkodik a válla fölül, azonnal felhúzza az orrára a tarisznyát, amitől az megijed, és elégedetlenül rázva a fejét kifarol a helyzetből.
- Majd kapsz, menj, igyál!
Parancsol kedélyesen a lovára, fél kézzel a néhány méternyire elterülő kisebb tavacska felé mutatva a füves, erdőszéli partról. Meg-megrándul a szája széle az elfojtott nevetéstől, miközben visszafordul a hátasról leemelt nyereg felé, és rendet rak  -végre nyugodt környezetben, ahogy a mén mogorván végül lesétál a vízhez- a cuccai között. Nem tervez sokáig itt maradni. Bár lehet, hogy itt éjszakázik. Szép hely.
Csendes..
Felemelkedve a földről beletúr a hajába, és néhány hosszú lépéssel a tiszta tó partjára sétál. Leguggol a víz mellett, és megmossa benne az arcát, majd a nedves kezével újra végigszánt a kócos tincsei között. Fél szemmel cinkosan elles a lova felé, de az nem tervezi belökni, úgyhogy lezuhan a fűbe, elégedetten dőlve hátra a napsütésben. Utálnia kéne, de most jól esik a melegsége. Igen. határozottan itt marad estére..
Ez a hely elég messze van az emberektől, két neve-nincs falu között, valahol, a semmiben, ő is csak véletlenül talált ide az erdőben kóricálva. A tavacska viszont pont ideális itató hely, nem túl nagy, nem túl kicsi, talán néhány méter lehet a legmélyebb pontján, bár nem tervezi megnézni. Ahhoz azért még hideg van. A túl parton látott néhány csapást, ahogy körbejárt az előbb, valószínűleg a gazdák ide hajtathatják ki itatni a jószágaikat. De egyelőre csend van, csak Nyálas pocsálása hallatszik, ahogy játékosan ki-ki kapkodja az orrát a hideg vízből, majd feljebb sétálva a parton komótosan tépkedni kezdi a füvet. Még elég korán van, a Nap csak néhány óra múlva fog lebukni.
Tüzet kell majd raknia éjszakára.. De egyelőre nem mozdul a puha fűből. Ráér még..

Csendben sütkérezik a parton, mint valami gyík. Most valahogy nem vágyik az esőre. És nem is hall semmit. Ezt szereti. Az emberek hangzavara után..
Szórakozottan tépkedi maga mellett a füvet fektében. A csukott szemhéján át lassan azért áttűz a Nap, és a színes foltok és karikák átalakulnak valami vakító fehérséggé, ami viszont már zavarja. Ráadásul hall is valamit, vagy valakit, lépteket, a túl part felől. Ennyit a pihenéséről..
Felül a fűben, a felhúzott térdeire támasztva a kinyújtott kezeit. Egy arcizma sem rezdül az erdőből kibotladozó alak képére, még akkor sem, mikor az belemeríti a fejét a tóba, ló módjára szlopálva a vizet.
Diszkréten lehajtja a fejét, ahogy a másik felnéz, de a szája szélére már kiül a mosoly, ahogy újra visszapillant a túlparton ivó alakra.
- Azt hiszem mindenkinek jut belőle bőven, nem kell úgy sietni vele.
Szól oda a férfinak, magához képest meglepően nyíltan, és közvetlenül. Nem tehet róla, jó napja van.. Ritkaság számba megy, de azért évente kétszer talán megeshet vele is, nem..?
Jobban megnézve látja az idegenen, hogy nem egy kényelmes, délutáni sétából érkezhetett, és ez zavarja. Pont ahogy a Nap fénye.
- Honnan ilyen sietősen?
Persze csak feltételez, ezúttal nem magában, ahogy szokta, hanem hangosan. De már mondta. Jó napja van. Viszont azt gyanítja, hogy a másiknak nemigen lehet az. Hacsak nem egy kellemes délutáni kocogásra ment ki az erdőbe..

A kérdésére érkező válaszra máskor csak megvonná a vállát, hiszen meg tudja érteni, hogy senkinek semmi köze ahhoz, hogy ki honnan, miért és hova megy. De nem szereti ha ilyen jött-ment alakok ilyen válaszokkal sertepertélnek a lova körül. Szerencsére Nyálast nem kell féltenie. Faarccal figyeli a történéseket, ezúttal már alkatához illően el is engedve a füle mellett a férfi kérdését a hátasára vonatkozólag. Az övé. Bár ha nem az övé lenne is pontosan ugyanilyen ilyen gyanakvóan figyelné az idegent. Nem szereti, ha ilyenforma emberek kerülnek ló közelbe..
A következő kérdésre sem törik meg az arcának az újra felvett nyugalma. Ennyit a jó napról..
Nem a maga dolga..
- Ide fújt a szél - feleli halkabban, bár hatalmas késztetést érezne rá, hogy az idegen saját válaszával feleljen a kérdésére.
- Digory - fogadja el a felé nyújtott kezet, ám a földről nem emelkedik fel. Nem az első eset, hogy nem az igazi nevét használja, bár nagyon ritka, hogy így dönt. A családnevét már nagyon régen elhagyta. Igaz, a férfi csak tizenhárom lehetőség közül választhat, és akkor sem igen tud meg többet, ha esetleg rátapint a helyes családra, úgyhogy mindegy lenne, ha mondaná is. Mégsem szokta.
- Egyedül van?
Bal lábra került a jobb cipő. Nem szokott ő ennyit kérdezősködni. De úgy tűnik ma ilyen nap van. Nyugodtan bámulja a napfényben szikrázó vizet maga előtt, nemigen törődve az udvariasság diktálta szabályokkal, miközben a válaszra vár.

Ha minden igaz..?
Nem tetszik neki a válasz. Valahogy.. Még mindig a vizet bámulja elgondolkozva, mikor Nyálas úgy dönt, hogy fontos volna közelebbről is megismerkednie az idegennel, de egyértelmű, hogy az nem tartozik a kedvencei közé. Füttyent egyet neki, ahogy másodszor is megpróbálja felrúgni a férfit, mire aztán mégis feljebb vonul az erdő fái felé, újra nekiállva a füvet legelni, biztonságos távolban a gyanús elemtől.
- Bocsássa meg neki, kicsit vadabb a kelleténél.
Persze, hogy hazudik. Hogyne tenné. Ha már egyszer belekezdett.. Azon, hogy Nyálas vad lenne máskor csak derülne egy jót magában. A nagyapja még az volt. Legalábbis azt mondták, mikor odakerült Leonard-hoz, de már arról a patásról sem hitte el az ilyesfajta pletykákat. De éppen ezért figyel fel a hátasa nem megszokott viselkedésére. Valami..
- Hogy érti, hogy „ha minden igaz”? Kergették tán idáig?
Tereli vissza a szót az első kérdésre, felemelkedve végül a földről, leporolva közben a válláról a rátapadt füvet. Ekkor lepődik csak meg igazán, hogy mennyire magas is az idegen. Már a túlpartról is látta, de szemtől szemben kicsit másabb. Megijedni azért még nem fog tőle. És továbbra is választ vár, még ha látta is az előbb a férfi tőrét a köpenye alatt. Nem fél, csak feltételez. Feltételezni remekül tud..

A röhögést nem tudja mire vélni, ahogy a választ sem. Egyre kevésbé tetszik neki az idegen, de nem adja meg azt az elégtételt, hogy ez az arcán is meglátszódjon. Egykedvűen figyeli a férfit, akkor sem mutatva különösebb érdeklődést vagy felháborodást, mikor a tanulatlansága kerül szóba. Most adja a hülyét, vagy..?
Halványan elmosolyodik végül a feltételezésen.
- Sajnos nemigen volt alkalmam iskolába járni, való igaz.. - csóválja meg a fejét búsan, odasétálva a néhány lépésnyire fekvő cuccaihoz. Adja a hülyét. Mi mást tehetne? Elkezd kotorászni a  csomagjai közt, magához emelve a kulacsát.
- Puszta kíváncsiságból érdekel. Nem mindegy ugyanis, hogy számítanom kell-e az üldözői látogatására, vagy sem - feleli nyugodtan, meghúzva a flaskáját. Állja a másik vöröslő tekintetét, meglögybölve a szájában a vizet.
- És, már csak azért sem mindegy, mert gondolom ettől függ, hogy mennyi ideig szándékozik itt maradni - folytatja aztán szórakozottan, újfent belekortyolva az italába, még mindig ráérősen bámulva az idegent.

Amíg Dél meg nem nyugszik..?
Vagy amíg a Mester nem utasít...? Egykedvűen dobja vissza a kulacsát a holmijai közé, továbbra sem emelkedve fel azonban a földről. Hogy össze van-e zavarodva, az nem kérdés. De a zavarodottságánál nagyobb a bizalmatlansága, és a lassan növekvő ellenszenve az idegen iránt. Bár ez nem teljesen igaz. Ellenszenvre egyelőre nem tartja méltónak a férfit. Sokkal inkább egy fejtörőnek, ami pillanatnyilag még elszórakoztatja.
Figyelmen kívül hagyja az idegen nyelven elhangzó utolsó mondatot. Sejti, mit takarhat a fenyegetés után.
- Nem hiszem, hogy egykönnyen elhinnék. Nemigen tűnünk cinkosoknak - feleli nyugodtan.
Nem zavartatja magát, se a számára ismeretlen szavak, se a burkolatlan fenyegetés, se az idegen viselkedése láttán. Nem mindennap találkozik a vámpírfia ilyen alakokkal. De úgy dönt, hogy éppen eleget járatta a száját mára. Így visszasüllyed a szokásos hallgatásába, tessék-lássék módon pakolászva a cuccai közt. Megnézi, így mire megy a férfival.

Érdeklődve néz fel a mímelt pakolászásából. A mostani kíváncsiságát már nemigen tudja, s nem is akarja leplezni, ahogy a kérésnek eleget téve újfent végigméri a férfit.
Hogy olyan-e..?
Erre nem merne ilyen direkt feleletet adni. De az idegen úgy tűnik nem is feltétlen várja tőle, mert elröhögi magát, aztán folytatja a mondókáját. Talán költői kérdésnek szánta a dolgot.
A teológia soha nem tartozott az erős oldalai közé. Persze, hogy van isten. Talán nem olyan, mint amilyennek az emberek képzelik, sőt, egy a millióhoz az esélye, hogy olyan legyen. De kell lennie. Valakinek a nyakukba kellett szórnia ezt az istenverte Átkot.. És ez a világ különben is végtelenül félelmetes volna, ha nem hihetne benne, hogy valami mozgatja. Valami, vagy valaki, már részlet kérdés. De legalább azt tudja, hogy nyugodtan hátradőlhet, mert a víz fenntartja. Enélkül a tudat nélkül már...
- Legalább szépen égett? - kérdezi, visszaterelve a témát a templomra.
Azt már meg sem kérdezi, hogy voltak-e benne. A filozófia mindig búskomorságban végződik, így most megkerülné az idegen által felébresztett gondolatait. Nincs ma kedve hozzájuk. De kétségtelen, hogy van igazság abban, amit a férfi állít az emberekről.
Már láttam..
Feleli magában halkan a „majd meglátod”-ra.
Éppen elégszer látta..
- És milyen alkalomból volt szükséges lángra lobbantanod Isten házát? Nem volt szimpatikus az ara? - találgat, alkalmazkodva a hirtelen tegezésre cserélődött viszonyhoz, újra visszafordulva a holmijai felé. Számít is az udvariasság.. Még néhány dolgot megmozgat, megszorítja a pokrócát tartó szíjat, aztán végül felemelkedik a földről, ismét szembenézve a férfival.

Közömbös képpel hallgatja a nevetést. Nemigen szórakoztatja egy égő templom képe. De éppen ennyire mindegy is számára, hogy ég-e vagy sem.  Ha pap lenne talán felzaklatná, de hát nem az. Így aztán mindegy neki.
Az újabb angol mondat azonban annál jobban bosszantja. De leereszkedés lenne, ha megkérné a férfit, hogy mondja az ő nyelvén, így inkább tűri, hogy a másik fölényeskedjen a tudásával.
Lebámul az ujjaira, ide-oda hajtogatva őket maga előtt. Lehet, hogy el kéne mennie a sötételfekhez.. Már csak a nyelv tanulás végett is. Arra amúgy sem járt még..
A kérdésre aztán újra felemeli a fejét, végigropogtatva az ujjperceit. Egy másodpercig még mérlegeli a lehetőségeit a furcsa idegent bámulva, aztán mégis megszólal.
- Azok - feleli halkan. - Remélem nem probléma. Sajnos eléggé összenőttünk az évek alatt. Nem szívesen válnék már meg tőlük - fonja karba a karjait a mellkasa előtt.

Kivetett a társadalom..?
Felvonja a szemöldökét.
Ez érdekes. Erről még nem hallott. Amikor legutóbb nézte ő volt az, aki eljött. A másik társadalom pedig, az embereké.. Az emberekhez nem is akar tartozni. Ha tudna sem akarna. Mint mondta, túlságosan hozzánőttek már a fogai. Amióta eljött a tornyából csak egy idegen a világban. Nem tartozik se ide, se oda.
De eddig sem tartozott.
Ami viszont még érdekesebb, hogy a férfi miből következtethetett erre. Egyáltalán arra, hogy lenne bármi közös bennük.. És hogy őt vajon kik és miért vetették ki maguk közül?
- Melyik társadalom vetett ki magából téged? Az emberek, vagy a tündék? - kérdezi, még mindig karba font kézzel álldogálva. - És miből gondolod, hogy lenne bármi közös is bennünk?
Esze ágában sincs viaskodni. Minek tenné? Ő csak kérdez, ha már az idegen ilyen bátran feltételez. A maga részéről fogalma sincs a férfi honnan jött, és mit csinált -azon kívül, hogy felgyújtott egy templomot-, és így nem is bocsátkozik találgatásokba vele kapcsolatban. De az érdekli, hogy mást mi vesz rá arra, hogy ilyen merészen kijelentsen valamit egy idegenről.

Jövője mindenkinek mindenkivel van..
Alapvető dolgokba köthetne bele az idegen állításában. Mégsem teszi. Valahogy nincs most kedve hozzá. Mélyebben belegondolni bármibe..
- És az emberek babonásságából gondolod, hogy van közös vonásunk? Csak azért, mert nem kedvelik különcöket? Az emberek ilyenek. De ettől mi még nem leszünk hasonlóak. - feleli nyugodtan, kihúzva magát. Ettől még persze nem lesz magasabb, legfeljebb néhány centivel, de még így is jócskán alul marad az idegenhez képest.
Amilyen békésen érkezett ide, most éppen annyira mehetnékje is van innen. Talán utazhatna éjjel.. Nyálas most pihen, meg eszik is - ráadásul nem is keveset, ahogy a háttérben a patás fogai alatt harsogó fű hangjából meg tudja ítélni annak mennyiségét.. Majd hajnalban keres valami hasonló nyugodt helyet a környéken.. Végül is, neki mindegy, hogy itt, vagy ott hajtja nyugovóra a fejét. Menni és megpihenni. Mi dolga van egy vándornak ezen kívül..?
- Ha már azt nem mondtad meg honnan jöttél, azt esetleg megtudhatom, hogy merre mész?

- Nem, nem bízok - rázza meg a fejét őszintén.
Egy cseppet sem, de ez persze nem egyedi eset, hogy nem bízik valakiben. Bízni különben is olyan luxus, amit nemigen engedhet meg magának az emberek világában. Főleg olyasvalakivel szemben nem, aki alig néhány perce közölte röhögve, hogy felgyújtott egy templomot..
- Mit gondolsz, a mestered kibír még egy keveset, mielőtt kiszabadítod? - kérdezi, hátat fordítva a férfinek, miközben füttyent egyet Nyálasnak, hogy készülődjön.
-  A szomszéd faluban elég jól mérik az italt, és kiszáradt a szám beszéd közben - fordul vissza az idegen felé várakozólag.
Igaz, hogy az előbb egyeztek meg abban, hogy az emberek nem szeretik a vörös szemű, hegyes fogú alakokat, de mit is érdekli ez őt abban, hogy meghívja a férfit egy italra, és kiderítse, valóban őrült-e annyira amennyire az eddigiek alapján hiszi, vagy sem? Ő már eldöntötte, csak éjjel megy majd tovább, de addig még akad néhány elütni való órája. És állhatnak is naphosszat, de nem lenne akkor már kényelmesebb leülni valahol..?
Ha az idegen beleegyezik, hogy menjenek, úgy kényelmes tempóban nekiáll felcuccolni a lovát, aztán száron vezetve őt elindul kifele az erdőből az út irányába, az előző falu felé fordulva, amerről korábban jött.

Gondolta.
Még egy iszákos..
A legtöbbeket meg lehet ezzel fogni.
Magában sem méltatja az újabb röhögést, és a sürgető szavakat sem. Inni invitálja, és akkor még neki áll feljebb..? Most lehetne gyerekes, és kezdhetne még lassabban készülődni, csak azért is húzva az időt, de valahogy nem fűlik a foga hozzá. Megtanult együtt hullámozni a kedvével, így most is annak megfelelően nem áll neki makacskodni, hanem csak csendben pakolászik tovább. Se gyorsabban, se lassabban, mint eddig. Az meg, hogy mit gondol közben.. Az a jó a gondolatokban, hogy nem publikusak.
Különben már..
Úgy vezeti Nyálast a másik oldalán, hogy az még véletlenül se kerüljön az idegen mellé út közben, de az út maga nem teszi ezúttal sem beszédesebbé. Hogy az idegen ehhez mit szól, az nem érdekli. Tényleg kiszáradt mára a szája. Egy évnyi levegővel látta el ezalatt a beszélgetés alatt.
A nem messze fekvő falu alig lehet ezer lakosú. Talán még annyi se. Egészen apró kis település, mindkét oldalán erdővel, csak egy nagyobbacska út fut keresztül rajta, amin ők is épp gyalogolnak. A kocsmája is hasonlóan szerény, és hazudott az előbb, mert fogalma sincs, mennyiért adnak itt italt. Idefele csak nyugtázta, hogy annyira nem pici a falu, hogy kocsmája ne lenne, de temploma például már nincs. A fontossági sorrend. De legalább nincs mit leégetni..
Bevezeti a lovát az istállóba, kivételesen az istállófiú gondjaira bízva őt, ahelyett, hogy ő maga látná el, mert tudja mit kapna az idegen vörös-szeműtől, ha még itt is leállna húzni az időt.
A fogadóban persze megnézik őket. Egy ilyen kis faluban, napnyugta tájban két ilyen forma, nem helybéli alak.. Persze, hogy megnézik őket. De nem zavartatja magát, ahogy a kíváncsi lányhoz lép a pultnál.
- Mit szabad, uram?
- A vendégem vagy, hegyes fülű. Kérj, amit akarsz - fordul oda válasz helyett a férfihoz, mire a fiatal lány szeme is a magas idegen felé fordul a pult mögül.
Ha már egyszer inni invitálta..

Engedékenyen bólint a hegyes fülű rendelésére.
- Én meg egy bögre tejet kérek.. - fordul a fogadós lányhoz, majd ahogy az visszatér a két korsó sört Johnny kezébe nyomva, kifizeti neki mindhárom italt, nem fukarkodva a borravalóval. Évente ha kétszer betéved egy ilyen helyre.. Nem fog nekiállni garasoskodni. Igaz, soha nincs elengedve pénzügyileg, de munkája mindig akad. Amíg ló van, istállófiú is kell..
Megköszöni az elé is letett tejet egy halvány mosollyal, majd odasétál vele az idegenhez, és lezuhan vele a szemben álló székre, az ajtóval szemközt. Hogy bámulják-e..? Hát azzal a fehér bajusszal, amit az első korty után növeszt minden bizonnyal. Ösztönösen le is törli a szája fölül a kézfejével, lerakva a bögréjét az asztalra. Az vörös szeműt úgy tűnik az  itallal teljesen le is foglalta. Nekiáll ő is nézelődni a csendben, hátradől a székén, egy másodpercre behunyva a szemét. Már szinte beletörődik, hogy ez az egész ivászat ilyen kellemesen fog eltelni, mikor meghallja a kérdést, és a fellökött szék csattanását.
- Mit bámulsz, hülye gyerek?
Jaj ne..
Azt gondolta, ha emberek közé jön azzal biztonságosabb közegbe helyezi magát. Erre fel.. Fáradtan néz fel a helybelire, aki az asztalukat csapkodja, egykedvűen emelve fel onnan a tejét. Valójában.. Egészen izgalmas, ami történik. Sőt.. Be kell látnia, hogy érdekli a helyzet. Még az is lehet, hogy kivárja a végét.. Majd szökteti a tejét, ha oka lesz rá. Esze ágában sincs verekedésbe keveredni, de elég gyorsan tudja szedni a lábát, ha szükségét látja. Egy darabig még maradhat..
Kíváncsian helyezkedik kényelembe, valamivel távolabb tolva a székét az asztaltól, így vonva ki magát az események alól, hallgatag szemlélőként újra belekortyolva az italába.