Erhard, Corlieva és Wyn ~ A Jó Kaja Szaga, avagy Alkonyat Teliholdkor

Nocsak lehet ezt a szert többször kéne használnom.
-Segítek gyermekem .Mindenben segítek.-lehajoltam és finoman megpusziltam a homlokát. Kicsit lehet sok de remélem elég ahhoz hogy megmutassa hol találom a testvérét .Vajon mennyire fog emlékzeni ezekre a dolgokra. Elmosolyodtam .sikerül csak okosan kell a szavakat forgatnom. Felugortam.
-Pihenj gyermekem amint felvirrad a nap elindulunk -jelentettem ki.-Meglátogatjuk hogy van a testvéred rendben?-egy pillanatig elgondolkoztam h jó ötlet-e ,de mi baj lehet belőle. Fogtam a táskám beletettem pár üveg mézet a naplóm és az ásom.A fioláimat újra kellett töltenem. Igyekezte.m halkan mozogni nem akartam senkit se zavarni vagy felkelteni a házban.Végül amint elintéztem a dolgaim hatalmas az arcomon ültem le a székre és kezdtem olvasni az egyik könyvet .Nem kell aludni annyit meg most wyn teljesen el van terülve az ágyamon és valami patakról hadovál. Lehet ugrálnom kéne egy kicsit rajta hogy tényleg érezze ahogy a hullám ringatja.Végül vállat vontam és a könyvnek szenteltem minden figyelmemet.A szer már talán nem tud új dolgot produkálni az egeremen .Sóhajtottam hosszú ez az éjszak utálok várni de ha Wynt így elindítom hogy vezessen még a végén megöl minket mert azt hiszi hogy egy patakba úszkál... remélem nem éri el a tengert.

Alig észrevehetően bólintottam, ám akkor már nem volt nyitva a szemem. Valójában azért csuktam be, hogy ne lássam folyni a saját könnyeimet, de nem értettem, hogyan juthatott eszembe ekkora képtelenség. Hiszen a patak alattam volt, nem pedig felettem, hogy meglássam magam benne. Mindenesetre megtettem, sötétséget varázsoltam magam elé, hogy beborítson, betakarjon éjszakára és enyhet adó álmot hozzon, hogy minél hamarabb reggel legyen.
De még a sötétség is kavargott, fojtogatott. Csak a szemhéjaimon átsejlő gyertyafény nyugtatott meg, mint egy aprócska napsugár az éjszakában, a feketeségben, amelyről egészen eddig azt hittem, hogy a barátom. Feküdtem a patakban, és azt kívántam, bár hideg volna újra, bár átjárná a testem, hogy felébresszen ebből az őrületből, aminek a saját életemet éreztem. Azt, ami lett belőle. Meg akartam szökni, elbújni, mint régen, eltűnni a semmiben, hogy ne is emlékezzenek rám. Egyedül lenni egy rendetlen szobában, ahová mindig is való voltam.
Nem. Mennem kell. Lunasa sírja...
Hangos sírás tört ki belőlem, egyetlen légvétel erejéig. Megfordultam, mintha nem félnék attól, hogy megfulladhatok, csak hogy rájöjjek, valami egészen puhával találtam szembe magam. Valami olyannal, ami álmosító. Felhúztam a lábaim, egészen a mellkasomhoz, aztán a kezeimet a kettő közé ékeltem. Most jó volt. Biztonságban éreztem magam. Csend vett körül, csak egy szék recsegése hatolt bele itt-ott, mintha az ülőalkalmatosság is helyet kérne mellettem az alvóhelyemen. Aztán már nem hallottam semmit. Csak a nyugalmas, egyhangú sötétséget láttam magam előtt, amely ugyanolyan meleg volt, mint az azt körülölelő gyertyafény.

Átrágtam magam a történeten, az eredetileg aranyos kis árvaházas történet meglehetősen sötét fordulatot vett a végére. Gyanítom itt még nincs vége, jöjjön a következő fejezet!
Addig is ösztönzésül mindhármótoknak itt van 100 tp