Magánjáték: Két jó Vadász egy kocsmába is elf-ér

( Avagy miért ne hagyjuk, hogy Lloyd nyisson hozzászólást, mert rossz neve lesz. Most hogy ez tisztázva lett, érdemes megemlíteni, hogy ezen játék két küldetés között zajlik, egyfajta lezárásaként az első Nagyküldetésnek. Hőseink némi pihenés után egy-egy kupa jó borra térnek meg, miután átvették a jutalmat a Kapitányságon, s kipihenték az utazás fáradalmait. Vajon minek írtam ezt a bevezetőt? Nem tudom.)

* Pár nap munka, fél nap pihenés, s remélhetőleg még annyi szórakozás. Fárasztó körforgás ez az alkalmazott vadászok között, s bár közel sem gyakran veszi ki részét benne, néha mégis élvezni lehet azt, ha a hazai tájon szórakozhat. Emezt a szórakozást, egyenlőre barakkban alvással és némi katonakoszt fogyasztással lehet definiálni, de ne rontsa senki kedvét, néha efféle puritán életmód is jót tesz a bárd lelkének, nem mindegy, hogy a szalma vagy a dunyha tetves? Akárhogyan is, a mai nap nagy valá, ugyanis az utóbbi fáradalmak kipihenésének örömére, s emellett persze a diadal miatt is kellemes italfogyasztás lehetősége lebeg a közeljövőben. Ilyet persze egészen gyakran művel, de többnyire más kontójára s nem a sajátjára, így most hogy végre van fizetés, el is kell verni valahova... Mik ezek a kérdő tekintetek? Dalnokról van szó, a mértéktartás fogalma ismeretlen számára, ha van, úgy kell élni, hogy mindennap meghall, spórolni majd akkor, ha már tényleg úgy tűnik, hogy közeleg az éhhalál... Bár talán egy új cipőre még telhet.
- Ma is megpróbálsz majd eltörni egy fémkorsót a fejeden?
- Isten ments, tanultam a dologból, innentől csakis cserép és üvegkorsót próbálok a fejemen eltörni... Esetleg fát, de nem fémet.
- Azt hitték valaki kiöntötte egy negyed icce bort, úgy vérzett a fejed.
- De ittam tovább, ez számít csakis.
- Ez...?
* A tündérek nem értenek az iváshoz, hogy mi történik közben édes keveset számít, a lényeg csakis az, hogy mindenki jót szórakozzon. Folyjon hát az, aminek kell, amíg minden móka és kacagás, s nem üt be az anémia, jó volt a móka. Másnap az ilyesmi már közel sem ennyire természetes, de végül is negyednapra már csak kacagás témája, ötödre pedig egy jó történet.
- S biztos vagy benne, hogy nem viszed a lantot?
- Egészen biztos, most nem dalnok leszek, hanem egy vendég. Másként kezelik azt, kinek ingyen kell fogyasztásra adni, s másként, ki vásárol is. Édes a bor mi ingyen van, de kevésbé vizes amiért váltó pendül.
- Mehetek én is, ugye-ugye?
- Miért ne jöhetnél, te is ott voltál a küldetésen, igaz téged nem fizettek érte, de ettől függetlenül fontos része voltál a kalandnak. A legbátrabb tündér voltál a mocsárban, s jó eséllyel az egyetlen is.
- Nem kedveljük azokat a mocsarakat, ahol sok a romlás, nem tesz véletlenül se jót a sötét energia a tündéreknek, túlzottan a természetből táplálkozunk, s megváltozhatunk tőle. Élnek távoli sötét erdők legmélyén, oly távol, hova a Tündérkirálynő szeme se lát olyan fajtársak, kik közel sem abból a vérből valóak mint magam.
- Óh valóban? Érdekes mese, egyszer utazhatnánk arrafelé.
- El's bha' lwyd gha.
* A tündérnyelv felettébb bonyolult, halvány fogalma sincs, hogy mi jelentése lehet a dolognak, de akárhogyan is, frissen szerzett kardját felcsatolta övére, s szépen kifésült hajjal, vasalt ruhával s foltozott bakanccsal elindul hát a városka egyetlen fogadójába.

- Mindig csodálatosnak találtam a kocsmák neveit, ki találja ezeket ki?
- Mi van odaírva?
- Kövér menyét fogadó.
- Hmmm... Nem láttam még kövér menyétet, pedig a menyét a tündérek barátja. Nagyszerű hátas.
- Mindjárt el tudom képzelni micsoda gigászi csata lehet, ahova felsorakozik tündérek százainak menyéten ülő hada.
- Igazán nagy csatákon nagyobb vadakat is megülünk.
* Cinkos vigyorral képén a jellegzetes elfépület ajtaját kitárja, átlépve a csípős levegőjű estéből a kellemes tőzeg fűtötte dal, étel, és persze ital kavalkádba. Ismerte már jól ezt a jellegzetes érzést, ami ezekben a kocsmában áradt, úgy forrong és pattog minden, mint a dal mely az itt zenélő társaságtól származik.
- Kellemes, igazi elf ivó.
- Azért is fordulnak felém a szemek?
- Az elfek már csak ilyenek.
* Nem sokat figyelt egyenlőre a környezetére, fiatal még az este, a kocsma vonalai bontakozzanak ki, ha már kissé pityókás egy száll szép feje. Lába a pulthoz vezeti, ahol egy jóképű megtermett tünde töltötte pont az italt korsóba, melyet aztán egy vörös menyecskével küldetett ki isten tudja kihez.
- Jó estét az úrnak, mint adhatok.
- Egy jó korsó sört... Vagyis kettőt.
* Kezéből két csengő tallért helyez az asztalra, bőven fedezi az ital árát, s emellett még talán ha borra nem is való, de egy pohár sörre igen. Kellemes vendégnek minősül az, aki többet fizet, mint kell. Immáron biztos jó szívvel fogják kiszolgálni, egészen addig, amíg ki nem kell hajítani, s ezt megünnepelendő belekortyol az egyik korsóba, s leülteti Lilit a pultra, hogy szórakozzon maga kedvére. Érdekes estének ígérkezik a mai, az már szent.

A kis kalandjuk után testőr még nem lett belőle, elvégre csak egy vacak varázskarddal gazdagította a kincstárat, nem a nagy Azrael angyal karjával, de legalább megdicsérték. A beszámolója után, amit az elöljárójának adott elő kapott egy tündeköpenyt is, a felderítők és őrök leghasznosabb felszerelését, némi zsoldot... Tulajdonképpen nem panaszkodhat, hiszen amennyit érdemelt, annyit megkapott, se többet, se kevesebbet, de akkor miért érzi magát mégis kicsit csalódottnak?
A barakkban leteszi a dolgait, szépen összehajtogatja az újdonsült köpenyét, majd egyszerű tünde-ruhát ölt. Ezüst színű felső, sötétkék nadrág, a lényeg hogy lássák, hogy nincs szolgálatban, amit a szabadidejében csinál, ahhoz pedig senkinek semmi köze. Még a Lloydtól kapott hajcsatot is felveszi, így már egész nőiesnek tűnik katonanő létére, bár a tükörből visszanéző tünde számára még kicsit idegen. Egyszerűen azonosította magát a foglalkozásával és a céljaival, és sosem gondolt bele, hogy mi lenne ha nem így lenne, mi lenne ha kivételesen nem parancsokat teljesítene, hanem saját belátása szerint cselekedne. Akármit. A sötét gondolatok felhői egészen elhomályosítják az örömöt, amit éreznie kéne, hogy sikeresen tért vissza egy küldetésről, és hogy az elöljárói dícséretben részesítették. Hiszen Azrael karját kellett volna, hogy elvigye. Talán az anyja maximalizmusa rá is átragadt és nem elégszik meg részeredményekkel, csak a tökéletessel.
- Nagy szükséged van arra az italra. - közli a saját tükörképével, majd megfordul és elhagyja a barakkot. Lloyddal egy közeli kocsmát beszéltek meg, hogy behajthassa rajta az italt, amit a versenyen nyert a nagy csatában. Ki öl meg többet... Visszatekintve ez is egészen abszurd. Meghalhattak volna. Ugyanakkor a csatában az adrenalin hevesebben dolgozott a félelemnél, és ott volt az az ember, aki bátorsággal töltötte meg őket... Azóta sem tudja, hogy ki volt az.
A nap lenyugodóban van a fák közé pedig hamar érkezik a szürkület. Mire odaér, már apró lámpások világítják ki az utat, és a kocsma ablakából is kellemes narancssárga fény ömlik ki az ösvényre. Amikor benyit egy szem sem fordul felé, mint ahogyan szokott. Szórakozottan konstatálja, hogy most tényleg egyszerű tünde-nő minőségben van itt, nem pedig őrként, akinek a jelenléte egyet jelent azzal, hogy senkinek nem szabad verekedést kezdenie. Legalábbis addig nem, ameddig ő is bent van. Viszont ha a lopott, lapos pillantásokat követi, akkor könnyedén megtalálhatja a felderítő-társát és segédjét a kis tündért. A tündék odavannak a tündérekért, még ő maga is, nem csoda, ha időnként odanézegetnek... Csak nem mernek odamenni, hogy közelről is megbámulják Lilit. Határozott léptekkel sétál oda, és foglalja el a Lloyd melletti széket, majd kérdés nélkül húzza maga elé a másik korsót. Számára egyértelmű, hogy az az övé lesz, elvégre megbeszélték, hogy a vesztes fizet. Nagyot kortyol belőle, nagyobbat mint indokolt lenne, és főleg nagyobbat, mint ami még elegáns. Persze így eltakarja a kis tündért a bámészkodók elől, így még feltűnőbb a nyaknyújtogatás. Akart valamit hozni a kicsi-lánynak, de nem igazán tudta, hogy mit szeretnek a tündérek, így végül nem hozott semmit...
- Egészségetekre. - a pultos egy pillanatra meglepetten néz rá, majd fojtatja a pohártörölgetést.
- Minden simán ment? Nem akadékoskodott Shadowthorn? - nem igazán tudja, hogyan kéne beszélgetést kezdeményeznie. Talán jobb lenne, ha nem is beszélgetnének, csak innának. Katonák között úgy volt szokás, ő mindig keveset beszélt, inkább mások valós vagy kitalált történeteit hallgatta a hőstettekről. Neki nem nagyon volt idáig mit mesélni. Nameg... A tündék híresen antiszociálisak.

* Az ajtó kinyílik, s egy elf nő lép be rajta. Egészen hétköznapi eseménynek tekinthető, a nyikorgásra hátra se pillant ( No, nem mintha egyáltalán meghallaná a zenebonában ), s ismét belekortyol a korsóba, amiből eddig egészen spórolva fogyasztott. Nem nagyon féli a tényt, hogy talán leinnák, egyszerűen csak nem szeretne nagyon előre rohanni, mert a lejtő a hegy tetejétől már csak lefele vezethet, s minél lassabban jutsz el a csúcsra, annál lassabban is ereszkedsz majd a sötétség völgyébe... Kevésbé lírain fogalmazva, nem akar megcsusszanni.
~ Azért mégis kellemes pár napnyi munka után legurítani valami italt, mint csak úgy bele a világba... Talán többet kéne ezt csinálnom, bár igaz, meghalnék a sok italtól amit a tetemes mennyiségű zsold okozna. 
* Oly hirtelen s meglepetést okozva foglal helyet mellet a nő, hogy majdnem rá is csap a kezére reflexből, hogy ne bántsa az italt, mire sikerül feleszmélnie, hogy ez biza elvtársnő lenne, csak kicsit másféle csuhában, mint azt eddig megszokta tőle rövid ismeretségük alatt. 
- Ejj, majd hogy nem ismertelek meg egyenruha nélkül, igazán kellemes változás. 
- Szia Loreena! 
* Ő maga is megemeli korsóját, némiképp meghajtva azt, ám közel sem annyira mint társa. Meg is lepi kissé a hatalmas korty, de végül is ha kikapcsolódásról van szó, így is illik talán. Lili maga egyébként meglepően sebesen megkedvelte Loryt, jó eséllyel azért, mert elegendő érdeklődést mutatott a bolondságai felé. Rövidtávon mókás dolog tündérrel utazni, hosszún már kevésbé, ki tudja, hogy melyik mocsárba akar bevezetni, hogy aztán jót kacagjon. 
- Úgy ahogy. Nem sokat fordulok meg erre, egy-két jelentés leadásának kivételével, de mindig arra kell jutnom, hogy nem vagyok Annácska szíve csücske. Engedetlenség, fegyelmi hiányosságok és persze ködös jelentések... * Kezét széttárván cinkkosul elmosolyodik * - Viszont ki lettem fizetve,fenyegetett ugyan, de nem vont le a pénzből... A következőt Shadowthornra iszom. 
- Talán nem kellett volna saras bakanccsal végigmászkálnod a szobáját.
- Talán nem kellett volna egy bűzlő mocsárba küldenie. 
* Kissé elhallgat, s ezen idő alatt elgondolkodik azon, hogy mik is történtek az egész küldetésen. Olyan már a kaland, mintha csak egy álom lett volna, aminek nem résztvevője, csak figyelője volt. Igen nagyon megtölthette a szentlélek, ha már most ilyen formán érez az egésszel kapcsolatosan. 
- Szépen rátromfoltál a romok közt, nem csodálkozom, hogy téged küldtek végül erre a feladatra. Egy pillanatra se féltettem a bőrömet amikor neked volt vetve a hátam, melyik kapitánynál tanítottak lőni? 

Leülve rögtön kap egy kedves köszöntést a tündértől, és - meglepő mód- egy bók-féleséget is a bárdtól. A "kellemes változás" legalábbis arra enged következtetni, hogy a férfinak tetszik amit lát, még ha a nő nem is neki öltözött ki. Ugye nem?!
- Köszönöm. Valahogy jelezni kell, hogy nem szolgálatban iszom. Szerintem Shadowthorn kizsigerelne... - jelenleg a kapitány nem a szíve csücske, de ezt inkább olyan szarkasztikusan mondja, ugyanis Lili köszönése mentem elfújja a feje fölött lévő felhőket. A tündér valahogy mindig jó kedvre deríti a szertelenségével, még ha ép ésszel egyébként tudja is, hogy nem lehet bennük megbízni. Egyetlen példányban sem.
- Szia kicsim! Szerettem volna hozni valamit neked amiért olyan derekasan helyt álltál te is a kalandon. Mit isznak a tündérek amikor ünnepelnek? - kérdezi meg kedvesen. Ha tudja, meghívja Lilit egy nektárra, vagy valami ilyesmire. A kocsmáros nejének csak van egy gyűszűje, amibe tölthetnek egy tündér-méretű adagot. Közben már hallgatja is Lloyd beszámolóját kedvenc elöljárójukról, és felnevet amikor a férfi kitér arra, hogy azért minden fenyegetés ellenére ki lett fizetve.
- Shadowthornra!- koccintja a korsóját a másikéhoz, és ismét iszik belőle, bár már jóval kisebb korttyal, mint kezdetben. Nagy levegőt vesz és lassan kifújja, ezzel együtt pedig próbál ő maga is leereszteni. Elvégre ünnepelnek, és azért jöttek, hogy némi alkohol segítségével kicsit szórakozzanak a veszélyes küldetés után.
- Ha annyira zavarja a sár, akkor rakjon ki lábtörlőt... De amúgy értem, hidd el, én aztán tudom mennyire nem bírja a fegyelmezetlenséget. Ha nem félne a kollektív lázadástól még a takarodó idejét is pontosan betartatná! - méghozzá igen korai időpontban. Kicsit merengenek az ital fölött, majd a bárdon (akit ő még mindig felderítőnek tart) van a sor, hogy kérdezzen. A dicséretnél még mosolygott, és büszkén húzta ki magát a széken, ám a kérdésre egészen elkomorodik a bájos tünde-arc.
- Te is jó voltál. Nélküled elsüllyedtem volna, szóval egyezzünk ki, abban, hogy jó csapat voltunk. Erre akár ihatunk is. - ha a férfi benne van, akkor újabb korty a korsóból, és mivel már bajtársak lettek így akár válaszolhat is... Végülis nem titok, hogy hogy került az őrségbe, nem véletlenül keményebbek vele kicsit mint mással, ugyanakkor érezhetően több lehetőséget is kap a bizonyításra mint más. Igyekszik is rászolgálni.
- Mire a kiképzésre kerültem, addigra már egész jól lőttem, az apám íjakat készít, mindig volt egy kéznél. A kiképzésen őfelsége testőrkapitánya tanított rá, Elinor Wildwind. Nagyszerű katonának, anyának... Hát arról lehetne vitatkozni. És te? Hogyan lettél ilyen kiváló felderítő? És tényleg még azt sem kérdeztem, hogy hogyan barátkoztatok össze Lilivel...

* Kissé megvonja a vállát a " Mit isznak a tündérek mulatságok során" kérdésre, csuda se tudja, valahogy sose szoktak szóba kerülni a tündérek szokásai, amennyit tud az ilyesmiről, akár minden nap is mulathatnának. Valahogy egészen ritkán kerül az ilyesmi szóba.
- Vizet szoktunk inni, de a nagy ünnepekre, mint a Nap-Éj egyenlőségek, egy különleges italt főzünk, ami mézből és vadszőlőből készül. Ezután agyag tárolókba tesszük őket, és hagyjuk pihenni egy évszakváltásig. Olyasmi mint az emberek bora, csak édesebb.
- Hmm... 
* Kicsit nehezére esik elképzelni a nagyban dolgozó tündéreket, de végül is mókáról és kacagásról van szó, olyankor talán még ők is képesek magukat kissé megerőltetni... Érdemes lesz megtudni, meg lehet-e valamikor kóstolni egy ilyen italt, eléggé jól hangzik, s valószínűleg nem sok embernek volt hozzá eddig szerencséje. Lili egyébként természetesen teljes örömmel fogad el bármilyen nektárt, amit illedelmes ( Már úgy tündértől persze) módon megköszön, majd beosztva elfogyaszt) 
- Takaródó haha... Mintha csak egy csapat dedósnak parancsolna, az emberek világában az efféle szigorúság miatt nem egy Zsoldos csapat alakult ki, akik kiszakadt katonai alkulatból lettek egy harci csoportosulássá.* Italát egy kissé megrázza, majd folytatja * - Igaz, ők maguk alapból is arról híresek, hogy meglepően fegyelmezetlenek, egy jól irányzott lecsapással akár három emberi századot is szétzavarhatna egy jól koordinált íjász hadtestünk... Legalábbis ideiglenesen, amíg fel nem áll újra a hadsoruk.
* Szerencsére jelenleg nem nagyon kerül bármiféle harcra sor az emberek és a tündék között, de manapság nem tudhat az ember semmit, minden olyan, mint egy forrongó puskaporos hordó, ami csak egy szikrácskát igényel ahhoz, hogy felrobbanjon, és vértengerrel árassza el Veroniát. 
- Ebben megegyezhetünk, s persze ihatunk is rá. Éljen hát a csapatmunka. 
* Képén széles vigyor terül el, lehet lassan érdemes lenne említenie, hogy igazából az ég világon semmi köze nincs a felderítőkhöz, egy lehűtő, aki csak azért nem dobtak ki a seregből, mert néha olyan információkat tud összekaparni, amit más tündék nem, s hogy időnként ha behívják elvégzi a feladatokat amiket kap, ha kissé vonakodva is. Shadowthornnak minden oka megvan rá, hogy utálja hát! 
- Óh, így már mindent értek, akkor véredben van az íjászat, több ágról is...
* Oly kevéssé rémlenek már számára a nagy nevek, de valahogy így hallva a keresztnevet a Wildwind mégis megcsönget némi harangot, igaz ha nem is sokat, de valami furcsa ismerős érzést vagy emléket. Régen ő maga is a királyi gárdába készült, s talán találkozhatott is valamikor Lory anyjával, de hogyan és miként mehetett ez végbe, már más kérdés, s egyenlőre biztos nem fog rá emlékezi... Akárhogyan is, immáron nem érdemes tovább köntörfalaznia, s megvallhatja az igazat pozíciójáról, ha szóba is kerül.
- Nos, azt hiszem érdemes kibújtatnom a szöget a zsákból, nem sok közöm van a felderítőkhöz, csak azért mondtam, hogy megbízz bennem. * Korsóját sebesen megemeli, majd lehúzza a maradékot belőle, s egy kancsó édes vörösért int a pultosnak* - Dezertőr vagyok, egy renegát. Nem tartozik egyik felderítő alakulathoz sem, ide-oda járom a vidékeket dalnokként, s időnként felszedek egy-egy információmorzsát amivel meg tudom váltani magam a Királyság szemében. Erre a feladatra is csak azért én lettem hívva, mert ismerem a földeket az erdőtől innen, a tengeren túlig... Meg a Kísértet Szigetekből is egyet-egyet.
* Nem volt szép dolog részéről, hogy nem mondott igazat korábban, de kétségtelen, hogy talán a hazugság segítette kissé a megértést kettejük között. Ki hallgatna egy olyan alakra, aki minden felelősséget félredobva felvette a batyut a hátára és elindult csak úgy a semmibe kirándulni?
- Az egy egészen hosszú történet, nem hiszem hogy érdemes lenne elmesélnem most, a lényeg annyi, hogy szorult helyzetbe kerültem, és Lili kihúzott a kulimászból.
- Lényegében... Aztán csatlakoztam hozzá, a nagyok világa érdekes. 

Ámulva hallgatja, ahogyan Lili beavatja őket az egyik tündér titokba. Annyira keveset tudnak a szokásaikról, az életükről ezeknek a csodálatos kis teremtményeknek, és most itt van egy, aki meglepően közlékeny ha kérdezik. Méz és vadszőlő. Nagyon finomnak hangzik, és biztos, hogy az elfek is szeretnék az ilyesmit.
- Ez nagyon finomnak hangzik. Bár megkóstolhatnánk egyszer!- ha már úgyis inni jöttek össze, akár ilyet is ihatnának, de bármelyik romantikusabb tünde-ünnepre is el tudná képzelni, mondjuk egy menyegzőre. Oda illik az ilyen ital. Vizet így nem kér Lilinek, valószínűleg ő maga is tud szólni a kocsmárosnak ha kér, és biztos, hogy nagyon lelkesen szolgálnák ki. Rátérnek hát a katonaéletre Lloyddal, meg a zsoldosokra, és végülis csak bólogatni tud arra, amit a férfi mond.
- Azért az is nagy különbség, hogy mi önként álltunk be a seregbe, hazaszeretetből küzdünk, és az sokkal több bátorságot és fegyelmet ad, mint amennyi a sorozott katonáknak van. A legtöbb ember nem önként megy háborúba.- ki akarna meghalni királyokért és elvekért, amikor a legnagyobb álma, hogy a földet túrva etethesse a családját? Még ő sem akar harcolni igazán, vagyis pontosabban ölni nem akar, ha nem muszáj. Még azt a szerencsétlen óriást is sajnálta. Az élet számára (ahogyan a legtöbb tünde számára is), szent dolog. Az, hogy védi az otthonát és a határaikat a kintről betörő veszedelmek ellen már más dolog. Nem valami ellen küzd, hanem valamiért, de ezt csak azok érthetik meg, akik hozzá hasonlóan önként választották ezt az életformát.
- Szerencsére a parancsnokba azért szorult némi ráció, így még nem volt lázadás. Meg azért sokkal könnyebb így szerveződni, a korona alatt. Ellátnak minket, és tudjuk hogy miért harcolunk. A zsoldosok a pénzért csinálják. Lehetnek bármilyen jók, bármennyire fegyelmezettek, csak magukért és a csillogó aranyért emelik fel a kardjukat vagy az íjukat. Nem ítélem el azt, aki boldogulni akar, de engem taszít, ha valaki csak a pénzért veszi el valaki más életét. - más az, ha vadásznak azért, hogy egyenek, vagy ha megölik aki az otthonukat fenyegeti. A túlélési ösztön a vérükben van, azzal nincs mit tenni.
Isznak a bajtársiasságra és a csapatmunkára is, így a korsója tartalma igencsak gyorsan fogy. Nincs hozzászokva az italhoz, így a kellemes meleget már érzi a belsőjében, de még messze van a konkrét részegségtől. Nem is tudja, hogy mennyit kéne innia a képszakadáshoz, de nem biztos, hogy el akar jutni odáig. Az íjászatra bólogat, láthatóan Lloyd nem kérdez többet róla, így nem is cseveg többet a dologról. Végülis nem nagy dolog, hiszen még nem került bele a királynői testőrségbe, és sajnos a származás nem jelent automatikusan protekciót. Ezek után viszont a férfi előáll egy vallomással. Dezertőr és hazudott, hogy megbízzon benne... Végighallgatja, türelmesen, szó nélkül. kifürkészhetetlen arccal. Majd hallgat. Nem látszik, hogy azért mert haragszik, vagy mert nem tud mit mondani, vagy mert kattognak a fogaskerekek. Végül, majd egy perc hallgatás és újabb korty sör után szólal meg, lassan és halkabban kicsit a megszokottnál.
- Azt még megértem, hogyha nem való neked a reguláris sereg. Igazából feltűnhetett volna. Amit nem értek az az, hogy akkor mit keresel itt? Járhatnád a világot énekelve, nincs abban semmi rossz, és azt is megértem ha fúr a lelkiismeret és azért próbálsz a magad módján segíteni. Azt viszont nem értem, hogy miért hívnak téged. Őfelsége megengedheti magának, hogy kémeket helyezzen el a stratégiai pontokra. Megbízható kémeket, és persze igazi felderítőket, akik hűségesek a koronához. Nem illesz a képbe így, tehát vagy hiányos a történeted, vagy megint ferdítesz. - a dezertőrök nem jönnek vissza. Félnek a büntetéstől, de Lloyd visszajött, peig messze elkerülhetné a tünde erdőt. A lelkiismeret érv elfogadható de még az sem elég erős, a többi meg... Furcsa az egész. Viszont nem ez az ami fáj neki. Vigyázna ő egy dalnokra, nincs azzal gond, ami rosszul esik neki az a hazugság.
- Egy viszont biztos. Hazudni azért hogy a másik megbízzon benned elég alattomos dolog, akkor is ha célt ért. Az őszinteséggel ugyan ennyire jutottál volna, bár a kapitánynak is illett volna tájékoztatnia.
El kéne mennie, nem pedig maradni és együtt ülni egy csalóval. Az igazság viszont az, hogy felderítő vagy sem, akár dezertált akár nem, Lloyd bizonyított, hogy nem fut el a harcban, hanem képes vállt vállnak vetve küzdeni a társai mellett.
- És egy kör almapálinkát is.
Ameddig kihozzák, elmesélik, hogy hogyan találkoztak, csak röviden. Akkor mosolyodik el a vallomás óta először, amikor Lili elmondja hogy érdekes a nagyok világa. Felhajtja a sör maradékát, hogy jöhessen a következő kör.
- És veszélyes is. Most viszont igyunk az őszinteségre, és arra, hogyha megint átversz tűpárnát csinálok belőled. - megemeli a felespoharat a bárd felé, és ha az viszonozza, akkor egyben lehajtja. Nem valószínű, hogy képes lenne kilyuggatni a férfit egy újabb hazugságért, lehet csak térden lőné, de ezt a másiknak nem kell tudnia. Talán a bárd még nem tapasztalta meg, hogy jobb óvakodni egy sértett tündenő haragjától. A pálinkától viszont már kezd mosolygósabbá válni a hangulata az iménti malőr ellenére is.

* Miközben figyel, lassan biccentget a háborúval kapcsolatos megjegyzésekre, jelenleg nem feltétlenül ért egyet a másikkal, de természetesen látja bármely nézőpontot,s  korsóját megforgatja kissé, majd végül megszólal.
- Valóban, szép dolog is, hogy a korona iránti tisztelet vezeti népünk nagyját a seregbe álláshoz, s nem pusztán a pénz iránti mohó éhség de... * Képe kissé elkomorul, valahogy tisztában kell lennie a ténnyel, hogy mégiscsak egy loyalistához beszél, akinek ráadásul a jó anyja részese a Királyi Gárdának... Ijesztő! * - Nem sokkal könnyebb egy elv és egy gondolat mögött bujdosva ölni? Ha a magad kenyerét ölöd össze akkor mindig tisztába kell lenned azzal, hogy mégis mit teszel... De ha parancsra rontasz rá egy seregre, akkor szent ügyért harcolsz, jót teszel, s átvered magad, hogy semmiféle súly ne nyomja a lelked.
* Kellő súlyú teher nehezedik immáron saját lelkére is, nem kezén számolja, hogy éppen hány embert vagy élőlénynek az életét oltotta immáron ki, de ezért kamatostul meg is fog fizetni majd, mikor immáron reá kerül a sor, s a teremtője elé kerül. Nem találja szégyellnivalónak, mindenki ezt teszi, a határok és a morál elszürkül, nincs jó és rossz... De természetes az, hogy az idealizmus mezejéből kilépve efféle módon gondolkodjon az ember? Talán, elvégre minden amit tett, egy farkas öl farkas világ szüleménye, más a tündehon és az emberek világa. De akkor kik is a bűnösek? A tündék, hogy naiv világban élnek, vagy az emberek, hogy születésüktől a maguk malmára hajtják a vizet?
~ Nos, mostanra, hogy elmondtam az igazat, végre nem kell hogy tovább maszatoljak.
* Arca talán kissé megenyhül a korábbiak óta, valamiféle szelíd tekintettel figyeli a másikat, legalább oly kifürkészhetetlen gondolatokkal, mint a kollegináé. Elfek között az ilyesmi már csak így megyeget, s mire a másik végre megszólal, csak széttárja karját, továbbra is ugyanazon kifejezést viselve.
- Nincs immáron okom hazudni. Sosem volt szándékom megszüntetni kapcsolatomat hazámmal, a kitagadás élete nem nekem való, Sas szeretnék talán lenni aki szabadon röppen, de a végén inkább galamb maradtam, aki időnként hazaköszön véréhez, s elbúgja mi hír vagyon a határokon túl. * A kémekkel kapcsolatos kérdésre megrázza fejét, nem ilyen egyszerű az egész * - Tündék vagyunk, egy jól képzett kém olyan módon kirí a tömegből, mint egy ember a mi sorainkban. Életem kenyerének a nagyját az emberek között ettem meg, s mégsem értem őket annyira, hogy feltűnés nélkül mozogjak ott. Az elf már csak elf marad, az elf kém pedig haszontalan. Én nap s éjt a határt járom, onnan hallok hírt ahol a szájak nem hazudnak. Részeg kapitányok, részek közkatonák. Pár kancsó bor s egy szép dal után mind megered a nyelvük, s legjobb komájukként mesélnek az életükről. Én nem keresem az információt, én kapom.
* Fejével rövidet biccent, ha a másik nem hisz neki, az ő dolga, de Lloyd ma könnyeden fog aludni, mert hazugság most ugyan száját el nem hagyta, s nem is szándékozik ködösíteni ma este.
- Nem kétlem, s teljesen igazad van, de nem akartam kockáztatni. Ha elején elvetettél volna, azonnal sikertelen lenne a küldetés... A kapitányt pedig a végeredmény érdekli, nem az eszköz. Legyek rozsdás, vagy éppen csorba, de kard vagyok én is.
* Egy pár pillanatnyi csönd honol, miután hozzákerül a bor, de végül talán megtörik a jég, s némi történetmesélésre kerül sor a pálinkakihozataláig. Jó tudni, hogy a másik nem haragszik annyira, mint elsőre gondolta. Talán így gondtalanul is telhet az idő!
- Akkor az őszinteségre, meg a varrásra.
* Sebesen lehajtja a pálinkát, ami lassan lecsurog torkán. Igencsak kellemes, nem az a rossz fajta kerítésszaggató, amit az embereknél szokott kapni, s menten a hányás kerülgeti utána. Kissé el is vigyorodik a dologtól, s önt egy kis bort a korsójába, illetve Loryéba is, amennyiben persze az nem ellenkezik. 
- El is felejtettem milyen jó pálinkát mérnek errefelé, az emberi kocsmákban úgy szokott marni, mint egy lódarázs csípése. 

Egyet ért Lloyddal, hogy elvek mögé bújva ölni nem jobb, mint pénzért, de láthatóan kicsit félre is értették egymást a témában. Amit a férfi mond azzal nem tud, és nem is akar vitatkozni.
- Azt azért szögezzük le, hogy egy élet elvétele sosem lehet jó, és ha van más út is, akkor azt kell választani. Az élet, amit Isten teremtett, a természet szent, minden formában, így teljesen egyet értek veled. Elvekért ölni nem jobb mint pénzért, és az embereknek a vallásháborúját is ostobaságnak tartom. De más az, ha azért veszel el egy életet, hogy másokét megmentsd, vagy hogy az otthonod békéjét védelmezd. Rossz, de még mindig a kisebbik rossz. - hát ez az ő álláspontja. Ezért őr, és nem katona a reguláris seregben. Nem akar ölni, sosem akart, ő csak védelmezni akar. A családját, az otthonát a királynőjét. Nagyot sóhajt.
- Egy élet elvétele akkor is nyomná a lelkemet, ha parancsra tenném. Az óriás életének elvétele is bánt. - vallja be. Gyengeségnek tűnhet, de így van, és így talán Lloyd is megérti, hogy miért gondolja úgy a dolgokat. Persze azt mondják hozzá lehet szokni. Hogy háborúban vagy ölsz, vagy te halsz meg, így az egész más megvilágításba kerül a túlélési ösztön miatt. Ez után térnek rá a férfi valós kilétének témájára. Ez az este cseppet sem alakul olyan vidáman ahogy tervezte, bár az alkohol elkezdi könnyíteni a lelkét. Ahogy a bárd magyarázkodik, úgy végülis egyre érthetőbbé és tisztábbá válik a meséje. Sasból galamb... Hát igen, a szívük mindig is a fák közé fog vágyni, az erdők csendjébe, amit ő is annyira szeret. És sajnos az is igaz, hogy egy elf feltűnő úgy önmagában, főleg ha célzottan kérdezősködik, egy elf bárd információ-morzsái sokkal hihetőbben, és könnyebben maradnak rejtve. Végül bólint.
- Jól van. Hiszek neked. Nem vagyok még olyan tapasztalt, hogy megkérdőjelezzem a feljebbvalóim bölcsességét. - bár rozsdás, de kard ő is. Elmosolyodik a hasonlaton, már-már kedvesen, mint az októberi napsugár. Az őszinteségre és a varrásra. Azért ehhez tartja magát. Ha elmagyarázzák neki a dolgokat akkor tud nagyon megértő is lenni, de a hazugságot biztos, hogy nem fogja tudni tolerálni, és nem is akarja. Odakoccintja a felespoharát Lloydéhoz, és felhajtja. Az édes tündenedű olajként csurog végig a torkán kellemesen melegítve meg a mellkasát. Még véletlenül sem ellenkezik, amikor megtöltik a borospoharát. Szája szegletébe állandó görbület kúszik, egyértelműen az alkohol hatása.
- Nem kóstoltam még emberi alkoholt, bár volt, hogy néhány követ kínált vele. Mondd csak... Nem hiányzik a biztonság és az állandóság? Nem rossz az emberek között lenni? Amit láttam az alapján hangosak, büdösek és barbárok, nálunk még egy katonanő is finomabb hölgy, nem hogy egy igazi nemes. - inkább nem kérdezi meg, hogy az emberek asszonyai vannak-e olyan jók, mint a tünde nők, hiszen tudja, hogy ízlések és pofonok, még a kalandon is találkoztak vegyes családdal de... Elképzelhetetlennek tartja. A bárd viszont sokat mesélhet neki az erdőn túli világról, nagy városokról. Nem élne ott, de azért kíváncsi.

* A háborúval kapcsolatos megjegyzésekre csöndben hallgat, majd végül egy rövidet bólintva pár szóval konstatálja egyetértését, s ezzel egyetemben egyébként tiszteletét is az efféle idealista nézet irányába.
- Igazad van, tényleg nem olyan egyszerűen bújtatható egy kalap alá a két dolog, mint azt én tettem. Lehet sok volt az idő az emberek között... Hehe.
* Emlékszik még ő maga is arra, hogy milyen is volt az első pár gyilkosság, fiatalabb volt még, s közel sem annyira dörzsölt mint most. Egy tolvaj volt, aki nem adott más lehetőséget neki, ha nem lövi át a torkát egy nyíllal, riasztotta volna az egész bandát, s igen biztos hogy ő maga rossz véget ért volna akkor. Ölj vagy halj, világunk egyik nagy igazsága, s előbb utóbb ezzel mindenkinek szembesülnie kell.
- Helyes, maradjon is így amíg tud, fiatal vagy még. *Pillanatra elhallgat, majd egy toroknedvesítés után folytatja * - Magam már nem számolom mennyit öltem s mennyit is fogok, ha meghalok majd mindegyikért tízszeresen fizetek meg a teremtőm előtt. Remélem megérti majd, hogy nem sietek elébe, inkább megvárom hogy ő jöjjön értem.  
* Ismert régen egy embert, talán Hansnak hívták, nagy, megtermett medve volt, aki annyi életet oltott ki, mint amennyit öt másik sem tud együtt. Amikor a harctérre tévedt olyan vad dühvel és erővel harcolt, hogy hurikánként taposott végig minden ellenfelén, s tízesével szedte áldozatait... Olyan szelíd ember volt mint egy kézhez nevelt bárány, egyszer látta sírni amikor eltörte egy kismacska lábát ahogy rátrappolt felette, s azután is táskájában hordozta az állatot. 
- Hehe, sok rosszat lehet Annről mondani, de hogy ne értené a dolgát, azt biztosan nem.
* Ugyan igencsak jól bírja az alkoholt hosszas dorbézolásainak köszönhetően, egy feles azért mégis mindig meghozza az ember jókedvét egy pillanat alatt, elmosolyodik, s egy jót sóhajtva engedi ki a szájából a nedű kellemes utóízének gyümölcsös maradványát. 
- Nem igazán, pont a biztonság és az állandóság unalma miatt lettem az aki. Ha fázol, minden út szélén tűz rakható, ha éhes vagy, mindig akad egy marék rizs a zsebedben, vagy éppen egy jó karéj szalonna. Veszély is akad persze dögivel, de a tegnap veszélyes a holnap dicsősége s kenyere. Nem nélkülöz a bárd, mert ha nála a hangszere, mindig akad aki pár váltóval meghajigálja! 
* Az emberekkel kapcsolatos kérdésre kicsit elhallgat, s meghúzza a pohár bort, amit sebesen újra is tölt. Tetszik neki ez a mai este, sebesen fogy az ital, s régen ivott ilyen jó minőségben, ilyen kevésért. Jók ám ezek az elf ivók!
- Nem igazán, eleinte picit furcsa volt, úgy éreztem magam, mint egy körte az almák között, de rá kellett jönnöm, hogy nem rossz népek azok. Akadt köztük sok rohadt, de mieink közt is találni olyanokat akikre nem biztos hogy büszkék lehetünk. * Italának szintjét ismét gyorsan ellenőrzi, majd folytatja * - Mikor először kerültem be egy igazi emberi ivóba, fiatal voltam és mulya. Meg voltam ijedve rettenetes módon, ám egy kedves pincérasszonyság azonnal átkarolt, s egy asztalhoz vezetett, ahova egy jó korsó sört hozott egy karéj kenyérrel s egy jóindulatú szelet sajttal, majd kért, daloljak a mai este ott. Nagyszerű móka volt, azonnal megértettem, hogy mások a két világ szabályai. Ha emberhonban vagy, viselkedj úgy, mint az emberek, s semmi baj nem lesz. 

Sok idő az emberek között azt mondja Lloyd. Így megváltoztatná a környezet a tündét? Nem tudja elképzelni, hogy más legyen, akkor sem ha kiszakadna az erdő csöndjéből, és azt sem tudja elképzelni, hogy valaha úgy éljen ahogyan az emberek. Bár ha igaz, hogy az emberi faj a legváltozatosabb, akkor talán tényleg nem kéne neki sem beskatulyázni őket. Az biztos, hogy az elvekkel kapcsolatban sikerült meggyőznie a férfit, hogy ne csak egy vagy két oldalról kell nézni a dolgot, ez után viszont a bárd mond valamit ami meglepi.
- Azért te sem tűnsz öregnek. - mellesleg úgy tudta tegezőnek, de ezt nem teszi szóvá, majd szól a másik, ha őt zavarja a dolog. - Nem tudom a teremtő mit hogyan számol el, senki sem tudhatja higgyenek az emberek bármiben. Én azt mondom mindig a jóra kell törekedni, látnia kell hogy mindent megtettél a dolog érdekében, magadhoz mérten. De még az is lehet hogy ez egyáltalán nem izgatja. Kiderül, ha odajutunk, de aki sietteti ezt a találkozást az bolond. A teremtett világ gyönyörű, én megértem hogy maradni akarsz. Se a mennyekben, se a pokolban nem hiszem, hogy ilyen jó italt mérnének. - mosolyodik el és újra iszik. Végülis ez a lényeg. Élni, és élni a lehetőségeikkel. Ha már korlátozott idejük adódott itt Veronián, akkor azt legalább jól kell hogy kihasználják. És néha lazítaniuk is kell.
Kicsivel később már Lloyd életére és kalandjaira terelődik a szó. Ekkor már jóval több italon túl van, így maga sem veszi észre, hogy a tenyerébe támasztotta a homlokát, közben pedig már a pulton könyököl. Szabad kezében szórakozottan játszik Lili szárnyaival. Az biztos, hogy nem bírna úgy élni, ahogyan a férfi, ugyanakkor megérti ha valaki izgalmasnak találja, hogy fogalma sincs mit hoz a holnap, de valamit biztosan.
- Nagy azért a te hited a teremtőben... Akkor is ha nem tudod. - másképp ezt nem is lehetne elviselni. Hinnie kell abban, hogy mindig lesz kenyér, és pénz, mindig lesz egy meleg kandalló, ami előtt elalhat. Az emberekkel kapcsolatban is kifejezetten érdekes amit mond a másik. Talán korán ítélt, túl kevés tapasztalat alapján. Arcán mostmár folyamatos a halovány mosoly, zöld szemeibe csillogás költözött.
- Jól van, elhiszem, hogy vannak az emberek között is rendesek. Hiszen tudom, hogy vannak romlottak a tündék között is, bizony! Vannak... Még az őrségben is vannak... - kicsit elsötétül a tekintete. Nem egyszerű az őrségben azért nőnek lenni, főleg nem fiatalon, amikor még nincs akkora tisztelet. Nem egyszer érte atrocitás, még az idősebbektől is, és volt hogy be kellett törnie egy-két orrot ahhoz, hogy békén hagyják. Bármennyire is úgy tűnik a felszínen, hogy egyenlőség van, az ösztönök attól még ösztönök maradnak.
- És az emberek lányai? Ennyi idő alatt csak rá kellett fanyalodnod párra. Főleg ha úgy kell viselkedned mint az emberek. - nevet fel. Bármennyire nem akart eleinte rákérdezni, az alkohol az ő nyelvét és tapintatosság is oldja. De egyenlőre biztos benne, hogy ezzel még ugrathatja a másikat, hiába nem ismeri az emberi világ szabályait. Ő aztán nem lenne olyan mint egy ember. Soha. Nem. A gondolatra még a fejét is csóválni kezdi.

- Hehe, köszönöm. Milyen jó is elfnek lenni, nemde? * Egyet az elfségre, gondolja magába, majd istentudjahanyadszorra is belekortyol abba, amit éppen fogyaszt. * - Az már biztos, addig kell kiélvezni a jó bort s a földi dolgokat, amíg lehet. 
* Ezt hobbiszerűen el is követi persze, még eddig nem jegyezte meg senki, hogy keveset ivott volna, s tekintve hogy csekély számú dologban leli örömét az ismeretes dolgok kivételével, ezen szokásán nem fog változtatni. Mivé is lenne a dalnok, ha nem vöröslene az orra egy jó korsó édestől?! Egy-egy meszely bor sose árthat meg, az már szent.
- Nagy vagy sem, eddig mindig kicsit kevesebbet vett el, mint amit adott, nincs okom panaszkodni. 
* Igaz, már-már maga sem biztos abban, hogy mégis miben hisz. Sosem volt oly ájtatos mint azt egyesek elvárhatnák, s bár mindig is keblében volt a természet, csak úgy elf módjára szerette, annál jobban nem. Az emberek istene fele se húzza oly nagyon lelke, igen hatalmas teremtés s igen kegyes, de sokat kér azon kevésért melyet aztán végül ad. Több orcája is van, kétféleképpen dicsérik őtet, más a Fővárosiak és a Helleburgiak liturgiája, s bár mindkettő igencsak érdekes, ő maga talán inkább marad annál amiben nevelkedett, hisz a természet sosem fogja elítélni ha dorbézolás után keblébe fetrengve találja meg a hajnal, míg amennyiben a Katolikus templom keblébe hányna valahova a templom sorai közé, igen sebesen nagy bajban találhatná szegény elftagjait. ( Közben egyébként Lila természetesen igencsak jót szórakozik azon, hogy piszkálják a szárnyait, időnként kacagva, időnként elrágatva magát, mikor hogyan fúj a szél )
- No, ez már csak ilyen, nem mindenki tenne akárcsak egy szalmaszálat is keresztbe a másikért.
* Tudja jól mikor érdemes nem puhatolózni, bólint az őrséggel kapcsolatos dologra, de emellett inkább elengedni a füle mellett. Rosszindulatúak tudnak lenni maguk a katona emberek is, bár kevés barátság szövődik oly szorosra, mint ami a háború idején születik. Szerencsére a téma enyhül, érzi már maga is hogy már most megszaladhatott az ital, jót kacag, majd némi mismákolósdiba kezd a lányokkal kapcsolatos kérdésre.
- Hogy s hogy nem... Mármint, hogy nem is annyira fanyalodtam ... ó A fene is, két szilvát izibe. * Ha oda kerül az ital, nem nagyon teketóriázik az egésszel, menten lehajtva a kicsit az előbbinél erősebb italt, majd immáron belekezd a dologba * - Nem túl nehéz az elfek dolga arrafelé, kevés az igazán csúnyácska sorainkban, s az még így is átlagos az emberek szemében. Ha ez nem lenne elég, könnyen megy az ilyesmi arra, nem kéretik magukat a lányok-fiúk különösebben, az emberi móka része a szalmába táncolás. Elég jól beinni, oszt hogy mi lesz az este végén, már csak a másnap reggel derül ki. 
* Hogy konkrétan mik is történtek, és hogyan azt talán egyenlőre nem érdemes szóba hozni, tudna mesélni, s tudna mesélni másokról is. Sok rosszat el lehet mondani az emberekről, de hogy ne tudnának szórakozni, azt biza nem! Magát azért mégis meg kéne védenie, így gyorsan lehúz egy pohár bort, majd áttereli a figyelmet a másik oldalra. 
- Na meg ugye hidd el nekem, elég ital utána akadna ott neked is olyan akit másnap nem két, hanem csak fél lábbal rúgnál ki a szalmából.


/ Természetesen nem szándékoztam magázódni, arra céloztam, hogy maradjon is így a karakter, minthogy ne akarjon elenni életet, de a mondat formája miatt hülyén jött ki  /

Már régen nem számolja a kortyokat, sem azt, hogy hányadik pohár és hányadik féle ital csúszik le a torkán. Az biztos, hogy a hangulat egyre oldottabb az egész kocsmában, már mások is kezdenek minimum becsípni, akkor is ha csupán egy pofa sör mellett terveztek baráti csevegést... Pont úgy, ahogyan ők is. A kort, a hitet és hogy az elfek sem jobban sokszor az embereknél mondhatni le is zárták, mindenre isznak, mindent megbeszéltek, és valahogyan minden témában sikerült legalább konszenzusra jutniuk, már ami az álláspontokat illeti. A férfi nem szól semmit a célzásra, nem is várta el, így ő sem beszél többet az őrségben őt ért kezdeti nehézségekről. Minek is... Ami volt elmúlt, azóta már kivívta magának a tiszteletet, és a status quo is megváltozott.
Bár nem bírná Lloyd életét élni, valahol mégis nagyon érdekesnek hangzik a férfi élete és tapasztalatai. Közben Lili is úgy tűnik hogy élvezi a játékot, bár már régen többet ivott annál, minthogy észrevegye, ha esetleg elkezdené irritálni a tündért. Amikor szóba kerülnek az embernők a bárd láthatóan zavarba jött, és válasz helyett inkább rendel még két italt, amin Lory őszintén meglepődik. Nem gondolta volna, hogy lesz bármi, amivel zavarba hozhatja a másikat, és ezt hirtelen nagyon szórakoztatónak találja. Igazán őszintén kacag, miközben megjön a két szilva pálinka. Lehajtja ő is, majd meghallgatja a hebegve elmondott magyarazatot, hogy elegendő mennyiségű alkohol után mindenki szép, nameg az elfeknek amúgy is könnyű dolga van. Időnként felnevet, de amikor jön a feltételezés, hogy van annyi ital, hogy ő is belemenjen egy kis mókába egy emberrel, széles mozdulatot tesz a kezével, és ki is borítja az előtte lévő kupa bort.
- Az teljességgel kizárt! - a pultos rosszallóan néz a nőre, de letörli a pultot és újratölti a kupát, ne maradjanak ital nélkül a kedes vendégek.
- Előbb esnék össze, vagy előbb mérgezne meg a rengeteg nedű, minthogy én valaha, akármikor megkívánjak egy embert! Részegen sem! - újabb széles mozdulat, ekkor már a kocsmáros időben kapcsol és arrébb teszi a poharat. Csak a biztonság kedvéért, mielőtt a határőrnő ismét felborítaná azt.
- Persze ha feltételezzük a lehetetlent, hogy szalmára kerüljek egy emberrel, akkor már sok értelme nincs rugdosódni. Ha én is akartam magamra vessek, ha meg én nem akartam, akkor nem állok meg a rúgásnál. - sokatmondóan elhúzza a torka előtt a mutatóujját. Persze ilyenkor már túloz... Bár maga sem tudja, hogy túloz-e. Közben persze már folyamatosan vigyorog, és ismét megemeli a kupáját, hogy igyon. Kezd émelyegni... Lehetséges hogy a gyomra kezdi feladni.
- Nade mi értelme, ha reggel nem emlékszik semmire az ember, nem igaz?

* Ha ugyan részben is csak, de ettől függetlenül megvan az oka, hogy miért is nem dicsekedik oly nagyon csodálatos vadász tetteivel így a honfitársak között: Alsóbbrendű fajjal összehálni, mégsem olyasmi, amit szívesen mesélne az ember részletesebben. Ő maga persze nem hisz véletlenül se az efféle bolondságokban, de a közeg amiben van, jó eséllyel igenis osztja a régi neműbb véleményt a dologról, s pont emiatt nem is tenné ki Elfföldön a mellkasára azon tényt, hogy éppen mit is tesz ő másutt. A nevetés hullám egyébként éles irányváltást tesz meg amikor a pohár feldől, most ő az aki a fakutya szerepét tölti be, s minden egyes heves ellenkezés hatására egyre inkább kipukkadásra készül. Véletlenül se rejtett azon tény, hogy ő maga is igen szépen néz ki, ha már éppen még nem is a szamár bőrébe bújva, de a disznóéba egészen biztosan. Sokatmondóan maga elé is bólint, s meghúzza a poharát, amit ismét megtölt a megmaradt borral. Immáron csak int egyet a kocsmárosnak, aki némi sóhajjal, de megtölti a kancsót ismét valamilyen borral...
- Majd eccer kiderül, ha esetleg további emberföldi küldetést kapnál, s fogadóba kéne megszállnod. Könnyen elragadja az embert a hangulat. 
* Mondjuk igaz, ha nem kezdesz el iszogatni, akkor efféle balesetek nem nagyon történnek... Az mondjuk egészen más kérdés, hogy ha megszállsz egy fogadóba, jó eséllyel kérsz étket, melyhez már csak sikkből is megy az egy pohár ital. Nem is kérdéses, hogy van olyan ember dögivel, akinek már egy korty is meghozza a kedvét a további rendetlenkedések megkezdéséhez. 
- Na mondju', ember legyen a talpán aki akaratod ellenére rángatna be a szalmásba, hamarabb harapnád ketté a torkát, minthogy csókot leheljen a szádra.
* A rövidke utazás alatt, legalábbis biztos nem olyan nőnek ismerte meg Loryt, akit túlzottan könnyen lehetne akarata ellenére mozgatni... Mondjuk ez nagyjából az elfekre is igaz úgy általánosságban, pokoli büszke egy népség, az már egészen szent! 
- Azé' megvan annak is a varázsa, meg ha mondom! Volt egy alkalom, amikor arra ébredtem, hogy olyan másnapos vagyok, hogy még a szar is keserű, seggmeztelenül fekszem az istállóban, s egy kotlót ölelgetek! * Ezen a ponton hangosan beleröhög a mondandójába * - Máig nem tudom hogy mi a frász történhetett azeste, de olyan rettenetesen összekapart és csípett a tyúk, hogy még két héttel utána is fájt az oldalam tőle. 
* Ennyit a korábban emlegetett szégyenérzetről, néha pont csak az a egy feles vagy éppen pohár bor hiányzik az embernek, hogy teljesen elvesse azokat a sulykokat amiket éppenséggel nem nagyon kéne.

Ember földre küldetés és a hangulat... Jelen helyzetében ez nem valószínű, hiszen elég ritkán hagyhatja el az őrposztot, és akkor is leginkább a haza védelmében ügyködik, de ki tudja. Talán ha nem is testőrnek de valami ügynök-félének még előléptethetik, és akkor akár meg is történhet hogy emberek közé kell mennie. Beleborzong a gondolat szörnyűségébe, bár az alapján amit Lloyd mesélt talán boldogulna. Talán.
- Hát az lehetséges... Főleg ha jó zenész húzza a talp alá valót... De majd meglássuk. Mondjuk azt az embert lehet meglátogatnám, aki ott volt abban a várban.. Vagy miben. Tudod, aki jött felmenteni minket. - már nem igazán tudja megfogalmazni, hogy a közös csatájukban hirtelen megjelenő isteni küldöttre gondol. Persze semmi romantikusat nem kell ideképzelni, egyszerűen csak kíváncsi, hogy ki volt az és hogyan került oda, hogyan érezhette még ő is rajta a mindenhol jelen lévő lélek érintését. Sokat gondolkodott rajta, és hogyha több olyan is szaladgál a világban, mint amilyen az volt, akkor talán még ő is el fogja hinni, hogy nem minden ember egyformán barbár.
Ez a gondolat csupán pillanatnyi intermezzó a borgőzös gondolatok között. Lloyd megfogalmazása, hogy átharapná a torkát annak, aki a szalmába rángatná roppant jó kedvvel tölti el, amit hangos nevetéssel jutalmaz.
- Na az bizony igaz! - csap az asztalra, és a bárd ez után nem átall megosztani vele egy igencsak mulatságos történetet. Ha nem lenne berúgva, minden bizonnyal rosszallóan nézne a férfia, és nagyon furcsálná a dolgot, de így a tyúkot ölelgető Lloyd képe egyenesen oltári. Vállát rázza a nevetés, miközben ismét iszik, és a kocsma fordul egyet körülötte. Kezével megkapaszkodik a pult szélébe.
- Hát ez haláli lehetett. Lili nem mesélte el végül, hogy mi történt aznap este? - még mindig nevet, de próbál kevésbé pukkadozva kérdezni.- És meglettek a ruháid? Az lett volna csak a szép, ha utána pucéron kellett volna végigszaladnod az utcán! Persze csak a hölgyek legnagyobb örömére. - kupaemeléssel erősíti meg az utolsó mondatát, és ismét iszik. Mostmár folyamatos a szédülés...- Te Lloyd... Lehet keresni kéne valakit, aki betakargat majd, mert mindjárt leesik a fejem. Nem emlékeztem rá, hogy ilyen erős a tündebor. Még nem vagyok berúgva ám... Csak úgy mondom... - nem. Nem lehet berúgva, ennél többet kell bírnia! Persze hiába tagadja, hiszen a hegyes füle és a fitos nózijának a hegye is piros már, nem beszélve arról, hogy a szemei is csillognak, picit keresztbe is állnak. Ha valaki nagyon figyel azt is látja, hogy picit dülöngél, hogy próbálja megtartani az egyensúlyát. Az biztos, hogyha feláll akkor azzal a lendülettel fog elterülni a kocsma padlóján.

* A megjegyzésre kissé bólint, nem rúgná ki az ágyából a Esronielt ha ott lelné... Haha, csak mókáztam, arra a kapura egyenlőre nem játszik, s amennyiben nem jön valaki aki ellenállhatatlan ajánlatot tesz majd neki, marad is így a dolog.
- Aha, visszafelé gondolkodtam, hogy ki is vót' az. Én aztán nem tudom, hogyan esett errö', de a fél fülemet rátenném, hogy az biza a zsinatelnök volt! Megfordultam mán' Hellenburgban és láttam beszédet mondani valamelyik húsvét során. Isten úgy segítsen ellátogatok majd még az évben arra, s megtudakolom, hogy mégis ő volt-e.
* Az már egyébként igencsak adja magát, hogy ha valamikor is biztos jelenlétét mutatta felé az isten, ez egyike azon eseteknek, s ha nem is váltja meg az élmény, attól függetlenül egyszer-egyszer ellátogat majd néhány misére, csak hogy megnézze ott is történnek-e hasonló csodák. Szép is lenne, ha találkozna egy olyan flótással, aki Jézushoz hasonlatosan borrá változtatja a vizet... Érdemes lenne megtanulni ezt a képességet, számtalan pénzszerzési és mulatási lehetőségre adna opciót!
~ Tyűh, azt hiszem kezdek egészen bekarmolni, a fene is egye meg.
* Pohárba mélyeket kortyolva elfogja a részegekre igen jellemző nevetőgörcs, egyetértéses hahotázás keletkezik hát, ahol is folyik a hülyeség olyan irányból ahonnan tud. Immáron lassan levegő után kapkod, de az nem kapatja magát olyan könnyen, s végül szusszanást megállva reagál a kérdésekre.
- Lili elég könnyen elunja magát ha dorbézolok, s nem vele foglalkozom. Ilyenkor elalszik még a legnagyobb ricsaj közepette is, s nem kel fel akkor se, ha zsebre rakom.
* Pillanatra kóválygó tekintete a tündérre táncolt, aki való igaz, jelenleg is egészen elpilledve üldögél, még éppen ébren, de látványosan bambulva, nem sokkal elválasztva az álomtól. Jó eséllyel most már el fog aludni pár perc múlva, s ismét ingzsebbe fog kerülni majd.
- Meglett, meglett. Szét volt ugyan szórva a pajtában meg a disznóólban, de a végére megtaláltam mindent amit elhagytam, egy zokni kivételével. Amiatt azóta is haragszom, jó vastag szőrméből volt, nagyon hiányzik néha.
* A pohár emelésre ő is megemeli a kupáját, s lehúzza az utolsó megmaradt mennyiségű bort ami még benne volt. A világ valóban fenemód vidám hely így ennyi ital után már, s feje is némiképp kóvályog... Ennél talán nem kéne már ma jobban berúgni.
- Hát, én ugyan betakarnálak, de páros lábbal fognak kivágni a kaszárnyákból ha belépek az alvóhelyekre. Odáig szívesen elkísérlek viszont, ketten talán nem kétfelé fogunk eldőlni ha most megindulunk kicsit sétálni. * Hirtelen egy sebes csuklás szalad végig testén, lehet részegebb, mint gondolta volna? * - Hát te lehet nem, de én már sejtem, hogy nem kéne többet innom, mer' megbosszújjja' magát holnap.

Lloyd megállapítására bólint. A zsinatelnök hát persze. Tudhatta volna... Legalábbis így részegen úgy gondolja, hogy tudhatta volna, és holnap reggel már nem fog emlékezni a zsinatelnök szóra sem, de azért most hirtelenjében nagyon tájékozottnak tűnik saját maga előtt.
- Tényleg.. Hát persze... Na majd nézzed meg... Vagy majd megnézem én abban a Helle... Hellen... Hellenbizében. - azt már meg sem próbálja összerakni hogy húsvétkor kéne menni, vagy átgondolni, hogy hol is van Hellenburg.
Lili persze már nagyon jól érzi magát, szeretné, ha ő is így tudna szunyókálni, ekkora ricsajban, főleg hogy az alkohol hatására már ők is valószínűleg sokkal jobban kiabálnak, mint általában szoktak.
- Iszonyatosan cuki. - súgja oda ordítva Lloydnak iközben csillogó szemmel nézi a kicsi tündért. Legszívesebben maga rakná zsebre, de tudja, hogy a két jó cimborát nem lehetne elválasztani úgysem, aztán kinek kell a pörölés utána? Lloyd ruhájára és a félpár hiányzó zoknira ismét nevetésben tör ki.
- Azok a mosásban is mindig elvesznek, de mindig csak a fele! Sose bánd, reméljük az egyik disznó örül neki. - próbálja felvidítani. Már ő is érzi, hogy kezdenek nagyon berúgni, de nem vallaná be, hogy ennyire nem bírja. Amikor azonban Lloyd felajánlja, hogy visszakíséri a kaszárnyába, akkor azért hevesen bólogat.
- Rendben, menjünk menjünk. De majd még visszajövünk, finomak voltak ezek a borok... Majd máskor nem keverjük annyit mindenfélével... - elköszön a kocsmárostól egy ujjrebegtetéssel. Határozottan feláll, hogy elinduljon, majd ugyan olyan határozottsággal szédül el, és esik hasra a padlón. Egy kicsit nézi a plafont majd ismét el kezd nevetni, mostmár saját magán. Nagy vicces látványt nyújthat a padlón, bár tünde hölgy létére minimálisan sem előkelő. És még csak nem is nőies. Pont olyan, mint egy részeg katona, és az is. ~Ha anyám ezt látná...~ Nem akar belegondolni, mit szólna a karót nyelt anyja, aki jelen pillanatban cseppet sem tűnik szórakoztatónak, hiába az minden vágya az esetek nagy részében, hogy olyan legyen, mint ő. A bárdnak kell felszednie a földről, hogy újra a talpán legyen és akkor is csak úgy tud állva maradni, ha szorosan nekidől. Még egy nagy cuppanós puszit is nyom a férfi arcára.
- Köszönöm... Mostmár igazán hazavihetsz. - a kocsmáros fejcsóválva néz a páros után, de nincs oka panaszra. Igen sok csillogó aranyat hagytak most nála, és még egy élő tündért is láthatott.

Érdekes kis mese volt, jó volt belelátni kicsit a tündék világába kicsit. Mivel elherdáltátok, pénzt nem kaptok, de 100 tapasztalatot jóváírhattok!