[Magánjáték] - Gyakorlati jelleggel...

Szép idő volt. A friss virágok, a kedves szellő, no meg persze az égett fa szaga vegyült egybe. Hellenburg pedig maradt olyan, mint évekkel ezelőtt. Az új, az ismeretlen városa, ahol bárki menedékre lelhet, akit üldöznek. Erről vált híressé a reformáció városa. Furcsa hely volt, futott át Gerard agyán, ahogy a legendás Hellenburgi Nagykönyvtár kertjében üldögélt.
Napi több órát töltött a már meglévő tudásának rendszerezésével. Amióta rájött, hogy nem csak ész nélkül kell az ismereteket halmozni, gyakran meditált, hogy rendezze gondolatait. Most is éppen ezt tette. Ott ült, a békés, elegáns növényekkel kidíszített apró hátsó udvar egyik padján, ahová leginkább csak a szabadban olvasni szeretők járnak ki. Neki viszont tökéletes volt. Talán még tökéletesebb lett volna, ha este lett volna. Akkor még a holddal való kapcsolatát is ápolhatta volna. Gerard kissé álmos volt. Tudásdémonként csak három órát aludt egy nap, és az a három újra mindig ugyanabban a napszakban, kora délután volt esedékes. Lassan ideje volt, hogy elszenderedjen. Meg is tette a nagy elmélkedésben...

Csodás nap van és rengeteg könyvet pakolhattam a helyére.Munkám végeztével felsóhajtottam. Könnyebb lenne a dolgom ha a két hatalmas szárnyam nem sodorna el mindent a mai munkám egerésze csak a szárnyaimnak köszönhető.Ezt a polcot hagytam utoljára ,mivel itt van az a könyv amit el akarok olvasni így nem kell bolyonganom esetlegesen segítenem .Honom alá csaptam a könyvet miután megtaláltam és a lehető leggyorsabban el akartam tűnni. Reményeim szerint a kertben nem lesznek sokan és nyugton olvasgathatok.Amilyen gyorsan csak tudtam szaladtam ki a szabadba a kertbe érve megkönnyebbültem sóhajtottam fel :Végre szabadság.Kell keresnem egy jó helyet ahol nyugodtan tudok olvasgatni.A kert csodás volt tele friss virágokkal némelyikről tudtam hogy mérgező és számomra ez adta a kert igazi báját milyen szépek és milyen halálosak! A kert reményeim szerint üres volt ennek ellenére igyekeztem így is egy olyan helyet találni ahol teljes nyugalom van és senki se téved arra.Ahogy lépegettem a kertbe feltűnt egy furcsa alak.Egy padon ült mozdulatlanul,lehunyt szemekkel.Megálltam könyv nélkül itt nem nagyon lehet találni tudásdémont ha egyáltalán démon ,nincs szárnya és más jellegzetességet se látok rajta .Magamhoz szorítottam a könyvem szárnyaim megrezegtek .Nagyon halkan közelebb kell hozzá mennem de várnom kell míg a szárnyaim abba hagyják a zizegést .Mély levegőt vettem és próbáltam magam lenyugtatni :"seprű,seprű,seprű".

Tompa, puffogó hang kopogott egy ajtón, valahol az álmai közt. Egy lágy, dallamos hang szólította magához, miközben éppen valahol a fellegek közt járt. Furcsákat szokott álmodni. Aztán a következő pillanatban már ismét a könyvtár kertjében találta magát, a padon ülve törökülésben, félig a föld felé szegezett fejjel. Pislogott kettőt, ahogy felébredt az álmából.
Nyugodt, csendes nap volt a mai, nem is értette, hogy remélte korábban, hogy egymaga töltheti a délutánt a hátsó kertben. Ilyenkor az ember szívesen jár könyvtárba.
Aztán olyan lendülettel ugrott talpra, ahogy csak tudott, amikor meglátta, milyen társoságot kapott a kertben. Ilyet még életében nem látott. Ott ült mellette egy vele majd egymagas ember...tündérszárnyakkal. Egy démon? De nem, démon ilyen szárnnyal újáéledni még nem látott. Egy tündér, aki vissza tudott változni emberré? Nem, az kizárt...de gyorsan elhessegette ezeket a gondolatokat. A lehetetlen szó számára nem létezik. És ő rá fog jönni, miféle szerzet az a nő. Olyannyira belemerült az elmélkedésbe, hogy észre se vette, mennyire a lábába szökött a vér alvás közben. Így aztán felállás után pár pillanattal pislogott kettőt, majd szédülten fordult bele a háta mögötti bokrosba, miközben a fejét dörzsölgette.

Mire végre a furcsa szobor közelébe férkőztem és megtudtam volna érinteni ,hirtelen kinyitotta furcsa színű szemét rám nézet talpra ugrót és beesett a bokorba.A furcsa meghajlás láttán ,hangos nevetésbe törtem ki szárnyaim ki vágódtak .Egy szobor ami elesik ez érdekes ,de vajon mit csinált itt?Csak aludt volna?Miféle démon az aki a tudás tárháza mellett tudd aludni ha egyáltalán démon? Széles mosoly és széttárt szárnyaim kíséretében főlé hajoltam:
-Neked nem kell szárny hogy eless. Megtanítasz erre a remek talajlazító mutatványra?-Szám széles mosolyra húztam.Szárnyaim izgalmamba remegni kezdtek amik így kitárva olyannak tűnt mintha verdesnék velük.Megint "zizegek" ahogy gazdám mondaná , de nem zavar már ébren van így lehet érdekesebb lesz.Főleg hogy ha hajlandó velem beszélni .

Pár pillanatig döbbenten néz a két lányra, akik a megmentésére segítettek. Milyen kedves tőlük. Könnybe tudna lábadni a szeme, el sem hiszi, azt hiszi álmodik. Két ilyen gyönyörű szépségbe belefutni pont itt, a világvége után a félig kihalt városban. Olyannyira megfeledkezik magáról, hogy észre sem veszi, hogy bamba fejjel elkezd nyáladzani.
Gerard gyorsan lép, egyet gondol, megidéz egy illúziót, ami elfedi az arcát és egy normális ábrázatot rajzol a fejére. Ezzel együtt pedig a karjai mozgását is elfedi egy hamis karral.
- Elég volt haver, szedd össze az arcod! - pofozza fel magát bátorításképp. Persze az illúziói képesek a hangját is eltakarni.
Ahogy rendezte a képét eltünteti az illúziót, ami eddig takarta, majd egy könnyed mozdulatta felhuppant. Kissé összekoszolódott a ruhája, de úgy látszott, különösebb sérülés nélkül megúszta.
- Valóban, miért kellett ezt?! - néz előre tágra nyílt szemekkel, arcán pimasz mosollyal, jó erős iróniával a hangjában. Azért reméli, hogy nem veszik komolyan.

Mikor már ép mondtam volna ,hogy az "úr" a saját döntéséből tért be a bokorba.Kíváncsiságom tárgya arcán pimasz mosollyal ,ártatlan tekintettel rám meredve kérdezte meg hogy miért tettem.Egy pillanatig azon gondolkoztam hogy hozzá vágjam-e a táskámba lapuló kis mézes üveget de arra a döntésre jutottam hogy még szükségem van a mézemre. Így az újonnan érkezett tünde felé fordultam:
-Nem kell aggódnia az úr miatt csak nagyon szereti a bogarakat és a bokorba rengeteg példányt látott így segítettem neki hogy alaposabban megfigyelhesse a rovarok életközösségét.- számat széles mosolyra húztam és lecsuktam szárnyaim.Majd újra a szemtelen férfi felé fordultam kezemet a mellem előtt ,bár inkább alatt össze fonva nyelvet öltöttem majd ő is kapott egyet a vigyoromból:
-Jobban járna ha gyorsan össze gyűjti amiket tanulmányozni akar mert félek ez a fajta rovar vadászat nem valami kifizetődő.

Nagy nehezen, vénemberes tempóban összeszedte magát, majd leporolta a ruháit, és eltüntette az illúziót, ami az összes ügyetlen mozdulatát elfedte. Még mindig nem tért magához a döbbenetből, amit a másik démon látványa okozott. Démon volt, úgy sejtette. De ilyen szárnyakkal? Valamiért a tündérlányra emlékeztette. Ha csak ránézett azokra a szárnyakra, Blaine járt a fejében, a tündér, akivel még az erdő mélyén találkozott. Micsoda kaland volt az is.
Gerard óvatosan lépett egyet előre, majd felhuppant a padra, kicsit közelebb húzódva a másik kertbéli démonhoz. Próbált a szemébe nézni, bár elég nehéz volt levennie a szárnyairól a szemét. Szerencsére összecsukta őket nem sokkal utána. Nagyon elvonta volna a figyelmét.
- Ez kedves, de nem érdekelnek a bogarak...
~ Annyit szedtem már szét, ha éheztem...te jó ég. - nézett oldalra a padra.
- Egyszerűen csak csendet kerestem a meditáláshoz.

Egyik szemöldökömet felhúztam és unottan kifújtam a levegőt az élők unalmasak habár ha itt tartunk mikor leveszem a ruháikat akkor ők is meditálnak? Számomra sokáig rejtély volt hogy mi ez mára már odáig jutottam hogy ez egy szalonképesebb megfogalmazása az értelmes tevékenység helyetti szundikálásra.
-És miért ruhában?-csúszót ki a számon még mielőtt szavaimnak gátat vethettem volna és szemeim tágra nyíltak,ezt nem akartam kimondani. A gondolatra ,hogy ez a furcsa alak mint  miniatűr gazdám ledobja ruháit és meztelenül hempereg a fűbe meditálás cím szó alatt.Ezekre a zagyva gondolatokra teljesen felforrósodót az arcom  éreztem ahogy szép lassan elpirulok és az arcomhoz kaptam.
-Hupsz nem úgy értetem már mint tartsd magadon a ruháidat én csak arra gondoltam ..vagyis nem arra ..csak hasonlítasz egy lányra ..már mint nem vagy lány ..ő egy ismerősöm... -zagyváltam össze-vissza közbe igyekeztem a kezeimmel hadonászni hogy csökkentsem idegességemet.

Nem volt hülyeség amit mondott. Gerard körbenézett, rajta kívül nem volt itt senki, és könnyebben el is tud lazulni, ha nem kell a nehéz köpenyét a vállán cipelnie. Már éppen hozzá is látott volna a vetkőzéshez, de átláttak a tervén.
- Jaj, ne haragudj... - tűrte vissza az ingét a nadrágjába.
Gerard egyenes szájjal húzta össze a szemeit. A lány valahogy olyan volt...mint aki egy másik világból érkezett. Talán tényleg démon, egy alig pár órája újjászületett démon.
- Nem láttál még túl sok vidéket, igaz? - mosolygott rá.

Éreztem ,hogy az arcom még mindig ég de erről tudomást se vettem hisz a kérdése elgondolkoztatott .Annyi helyen jártam amennyi helyen járnom kellett.Igaz nem vághatom a képébe hogy nem vagyok egy világ vándor de én ismerem a környék összes temetőjét és fejből tudom az ott lévők nevét,születését,halálozását sőt a szerencsésebbeknél még azt is tudom hogy mibe halt meg!Ezekre a gondolatokra széles mosoly terült szét az arcomon,szinte már éreztem ahogy megfeszülnek ajkaim ,ennél szélesebb mosolyra talán nem is lennék képes .
-Nem ismerek még mindent,Hellenburgot ritkán hagyom el de főképp itt vagyok hogy minél több tudásra tegyek szert!-elgondolkodva néztem végig a srácon,furcsa szem szín ilyet még nem láttam vajon mi okozhatja?
-Hogyha itt meditálsz akkor te egy a féle vándor vagy aki csak bolyong keresve valamit a világba?

- Vándor...igen, talán úgy is mondhatjuk. - gondolkozott el.
Tehát nem volt olyan fiatal a másik, mint elsőre gondolta. Nem hibáztatta. Annak idején ő is itt élt egy darabig. A könyvtár valóban szinte végtelennek tűnő tudástára elég volt bármely démon vágyainak kielégítéséhez. Csak évekkel később indult útra, hogy a máshol is szerencsét próbáljon.
- Én egy démon vagyok. Olyan lény, aki a pokolból született újjá.
Szemeit a másikra szegezte. Ha már egy ideje itt élt, valószínűleg tudott egyet s mást a fajtájáról. Ha más nem azt, hogy honnan származnak, mi a létük értelme. Éreznie kellett. A szavai alapján ugyanolyan démon volt, mint Gerard. Nosztalgikus érzés ragadta magával. Kicsit olyan volt, mint magát látni pár évvel ezelőtt.
- Akárcsak te...

Elgondolkozva oldalra hajtottam a fejem ,szóval a démonok is szeretik a meditációt kifogásként használni ,hogy lehet ilyen lusta hisz itt vagyunk a tudás tárházának kertjébe és csak szundikál.Habár bejött a tippem így újra mosoly szaladt végig a számon
-De jó reméltem hogy nem vagy ember és jól reméltem mivel ők nem szoktak meditálni a kertbe.-itt elgondolkoztam -Sokkal inkább igyekeznek választ kapni a kérdéseikre vagy a kert szépségébe gyönyörködnek.
Majd megálltam újra előtte és a lehető legközelebb hajoltam majd mintegy bizealmasan megkérdeztem:
-Szóval te nem néztél tündérnek?-Éreztem ahogy szemeim elkerekednek,majd még mielőtt bármit reagálahtott volna hátréb léptem:
-Mióta idehoztak mindenki nézi mi lehetek sokszor el se akarják hinni ,hogy démon vagyok.-Itt az ajkaimhoz emeltem a kezem-.-Mondjuk nem is élek régóta Hellenburgba.-itt újra el kellett gondolkoznom-Hmmm..talán 4 éve....

Egyre inkább úgy érezte, sikerült a másik démonnal megtalálnia a közöts hangot. Ez mondjuk nem volt olyan meglepő, hiszen mindketten tudásdémonok, ugyanaz jár állandóan a fejükben.
- Nem, a tündérek aprók, a tenyeremben is el tudnak férni. Találkoztam már egy-kettővel...
~ Az egyiket kis híján meg is fektetted... - szólalt meg a hang a fejében pimaszul.
~ Nem is!
Újra leült, majd felvette azt a pozíciót, amit először, amikor meditálni kezdett.
- A meditáció egy imához hasonló gyakorlat, amivel rendbe rakhatod a gondolataidat. A tündéktől tanultam, még amikor Nebelwaldban éltem. Ott elég gyakori az ilyesmi.
Volt valami, ami viszont nagyon zavarni kezdte. Ahogy a másik démon fogalmazott.
- Idehoztak? Történt valami veled meg az emberekkel?

Ima... a szó amitől a hátamon is fel áll a szőr és a szárnyaim vészjóslóan megemelkedtek , most nem táncoltak vidáman , inkább elmerültem a pár évvel ezelőtti emlékekbe . Így ígéret , egy kötelezettség cserébe teljes ellátás és egy szállás Hellenburgba .
A mondata többi része zökkentett ki pontosabban egy bizonyos szó TÜNDÉK. Na igen párszor az évek alatt szemügyre vehettem már ahogy Wyn ,akihez egy egyezség köt . Így kénytelen vagyok elviselni egy természet imádó prédikálását kutatásaimat illetően , megválik ruhájától és előkerül borzalmas teste , a gondolatra kirázott a hideg. Ahogy emelkedik és süllyed a mellkasa ahogy előtűnik a csupasz fehér bőr ......Megráztam a fejem és elmosolyodtam s , szárnyaimat vissza húztam.
-Ismereteid bővítésére tértél vissza olyan messziről ? -Oldalra hajtottam a fejem és reméltem . Ránéztem az arcára elmosolyodtam:-Gazdám szerint nem szabad egy hozzám hasonlónak az erdőben rohangálni ,jóformán ruha nélkül . AZ ő nagy lelkűségének köszönhetem , hogy ebbe a csodás városba élhetek .- Mosolyom töretlen , valódi okot nem mondhattam el senkinek , hisz ha kiderülne hogy gazdám mit vár el tőlem jó hírét vesztené vagy megölnék . Ami pedig ennél is rosszabb elveszthettem a szállásom és a töménytelen édességet.

Nem volt teljesen biztos abban, jól értette-e a másik szavait. Démonként büszke volt arra aki, el sem tudta képzelni, hogy valaki csak azért, mert így kényelmesebb neki más szolgálatába szegődjön. És hogy ilyen szinten alávesse magát a másik akaratának...abszurdumként hatott számára. És mégis, ahogy a másik szemébe nézett, látta benne a vágyat, a tudni akarást, mely minden démontársát éltette. Talán csak elfojtja, megelégszik ennyivel.
Gerard ravasz mosollyal az arcán lépett egyet előre. Nem tudta pontosan, mi tartja vissza ezt a démont, hogy azt tegye, amit minden más társa. De azt jól tudta, mivel lehet egy magafajtát rávenni, hogy törjön ki a négy fal körül.
- Tudod...ez a város elég unalmas. Ahol én jártam, sokkal érdekesebb dolgokat is szemügyre tudtam venni. Hellenburg csupán csak egy apró homokszem a sivatagban. Sose jutott még eszedbe, hogy netán megnézd magadnak ezt a sivatagot? Én ha új homokdűnét találok, akkor érzem igazán, hogy élek.

Mosolyogtam, szárnyaim enyhén zizegtek.Szavai csepp voltak vágyam tengerébe.Ha tudná mi tart vissza megértené .Gazdám álmokat kerget azt hiszi vissza adhatok neki valamit amit Isten elvet, összetéveszt kétségbeesésébe vele.Azt hiszi ,hogy ha rá kényszerít megtudom tenni amit kér. Valójában még nem tudja ,hogy ez egy veszélyes játék amit velem űz.Még nem tudhatja hogy ez a kis macska-egér játékunk nem egészen olyan mint hiszi.Elvigyorodtam.
-Tudod ebbe az apró homokszembe kutatok egy dolog iránt és nem mehetek tovább amíg ki nem jelenthetem hogy itt mindent megtettem.-figyeltem hogy reagál ,hihetetlen volt .Mennyi helyen járhatott mennyi mindent tudhatott-Valóban olyan kevés a könyvtár tudása hogy egyszer én is elhagyom?

- A falakon túl leírhatatlan ámulatok várnak. Olyan dolgok, amikről még álmodozni sem álmodoztál. - intett egy nagyot a kezével a levegőben, miközben felállt.
Iszonyatosan élvezte a helyzetet. Nincs is jobb dolog a világon, mint eldicsekedni valakinek, mennyi mindent láttál már. Az már csak a hab a tortán, ha az illető módszeresen kérleli őt, hogy meséljen még. Már tisztán látta magát ötven, nem is inkább száz év múlva, amikor a fogadó közepén, a tűz mellett ülve dicsekszik el a gyerekeknek arról, mi mindent látott, arra inspirálja az ifjúságot, keljenek ők is útra. Hiába, Gerard egy remek, követendő példakép...legalábbis ő úgy gondolja.
- És persze soha nem látott veszélyek. Olyan próbák, melyek az életedbe kerülhetnek. Ez talán az, amit a tudás árának hívnak... - sütötte le a szemét egy pillanatra, lélegzetvételnyi szünetet hagyva, csakhogy igazán át tudja érezni a másik a szavait.

Ránéztem.Kíváncsiságom csak tetézte és egyre izgatottabb lettem,már nem tudtam magammal mit kezdeni szárnyaim csapdosni kezdtek én meg örömömbe táncra perdültem kishilyán feldöntve beszélgető partnerem .Majd negáltam leültem és kikerekedett szemekkel bámultam rá:
-Egy tudás démon tudd harcolni?-Oldalra hajtotam a fejem .Sose láttam még hogy egy tudásdémon a könyvhajigáláson kívül értett volna máshoz is .Ráadásul a harc nem az én asztalom jobb szeretem ha a felek már nem élnek mire oda érek.Előrángattam egy kis könyvet és valami íróeszközt majd vártam hogy az ismeretlen folytassa a mondandóját.-Milyen próbák kell ?Lehet mézet gyűjteni közbe?Kevés tudást szereztél hogy még élsz?

Daliásan lépett egyet hátra, nehogy ártson a másiknak, miközben bemutatót tart. A kérdésén majdnem elnevette magát. Bár a másik démon jogosan tette azt fel. A tudásdémonok egyik fele valóban nem csinált mást a könyvek bújásán kívül. Gerard más volt. Ő azok közé tartozott, akik a megszerzett tudást merték is használni.
- Ostoba kérdés! - válaszolt mégis ily módon - A démonok mágiája világelső! A színtiszta mana formázása, ez a mi tudásunk megtestesülése. Mi, akik képesek vagyunk a mágiát teljes egészében megérteni...
Kezét a magasba emelte. Tenyere körül változatos pecsétek jelentek meg. Bár betűk voltak, soha nem úgy látta őket, mint egy szöveg, inkább mint egy rajt. Mint egy műalkotás. Valóságos művészet volt. A démonok pecsétjei, melyeket rajtuk kívül más nép még csak felfogni sem volt képes.
- ...mi képesek vagyunk fegyvereinket színtiszta mágiából teremteni! - a végszóra kezében az árnyak összekúsztak, majd alakot öltöttek és megformálták az ő saját fegyverét, a sötét dárdát - Mi így harcolunk. Így győztem le szinte már megszámlálhatatlan ellenfelet. - mosolyodott el büszkeségében. Ezzel talán válaszolt is a többi kérdésre. Hogy mennyi csatát látott már bizonyítja, mennyi tudást tudott az évek során összeharácsolni.

Szemeimet meresztgettem el se tudom mondani mi áramlót át bennem a látványra ami elém tárult.Ha ilyen könnyen tudd egy fegyvert idézni mennyivel könnyebb lenne az életem ha ásót idézhetnék?Esetleg nem az nem lehet ..... ásás nélkül ki szedni a hullákat.Az örömöm töretlen volt szárnyaim víg táncot kezdtek majd körbe ugráltam a dárdást.Megtorpantam és számba össze futott a nyál:
-Honnan szedsz annyi málnát?A málna édes és finom nem csoda hogy erőt merítesz belőle.-Oldalra döntöttem a fejem és elmosolyodtam.Többet akartam tudni. Közelebb hajoltam ,érdekes szemei vannak,fura túl fura. Kifújtam a levegőt.
-Ezt minden démont tudja születése óta?-pislogtam rá .Bár tudnám hol temette el őket. Eltűnődve néztem a kezeimet majd leutánozva mozdulatait hátra léptem és próbáltam fegyvert idézni de úgy végződött mint az első repülésem sikertelenül.

Gerard felvonta a szemöldökét. Talán akcentussal beszélt egy kicsit, mert vidéki volt.
- A mana nem egy gyümölcs. A mana egy mindenkiben ott csordogáló energia, amit a varázsláshoz használhatunk fel.
Ez a démon tényleg nem tudott semmi a varázslásról. Furcsa volt. Mi értelme a korlátlan tudásnak, ha nem használhatod semmire. Sok tudásdémon járt hozzá hasonlóan. Gerard nem értette, miért elégedtek meg ennyivel. Ha rajta múlik, ez a lány nem fog hasonló sorsra jutni. Letaszítja a lejtőn, mellyel egyenes út vezet majd a külvilágba.
- Ha egy varázslatot akarsz előhívni, meg kell értened a pecsétek működését. - idézte meg újra őket, ezúttal lasabban, kisebb darabokban.
Az első darab egy nagy gyűrű volt, méretes ábrákkal, ritkásan telerajzolva.
- Ez a gyűrű a sötét dárda pecsétjének alapja.
Ezután újabb pecsétek jelentek meg előtte, ezúttal keszekusza, kacifántos ábrák, a gyűrűn belül és a szegélyénél.
- Ez az árnysűrítés képlete. Ha színtiszta mágiából teremt a démon valamit, azt ezzel tudja elérni.
Végezetül pedig egy hosszúkás pecsétsor szelte át az egészet. Olyan vol, mint egy lándzsa, keszekusza ábrákból szőve.
- Ez pedig a sötét dárda formáját szabja meg. Ezt a hármat egyszerre előhívva idézheted meg ezt a fegyver. Legjobb ha lejegyzed a varázskönyvedbe. Elég nehéz fejből felidézni a pontos szögeket és hosszakat.
S a másik kezében is megjelent egy dárda, ahogy a varázslást befejezte.
- Ezekkel könnyedén felveheted a versenyt bárkivel. Próbáld újra! - lépett előre ismét magabiztos mosollyal az arcán.

Figyelmesen írogattam a pecsétek közbe éreztem hogy eláraszt az a fajta boldogság és kielégültség amit akkor érzek mikor megértek valamit,mikor újat tanulok.Gyorsan lekarcoltam a könyvembe az az utolsó pecsétet .Felugortam lehunytam a szemeim is igyekeztem megidézni az első pecsétet .Szárnyaim víg táncot jártak ahogy az öröm mámor áradt szét a testembe kezdett megrészegíteni ,éreztem ahogy kellemes fuvallatként végig cikázik az energia a testemen.Hihetetlen ez volna az amiről szóáradatot tartott ez a démon?Kinyitottam a szemem az első pecsét vagyis ami az akart lenni kezem körül tekerget a vágy hogy megtanuljam ezt az új módszert szét áramlott a testembe ,következő pecsét igyekeztem rákoncentrálni kacifántos ábrák voltak igyekeztem őket megjegyezni de mi van ha valamit rosszul írtam le ?...Ezzel nem foglalkozok a holttesteknél nem láttam jellegzetes sérüléseket és egy kis dárdába csak nem hallok meg ....már mint természetesen ha csak a kezembe van nem bennem.Következő és egyben utolsó pecsét amire azt mondta hogy az alakot szabja meg.Újra lehunytam szemeim igyekeztem minden erőmmel rá koncentrálni. Összerezzentem valami a kezemhez ért mire kinyitottam a szemem a kezembe simult a dárda.Mosolyom a fülemig szaladt.Boldogságom határtalan volt .Körbe perdültem kezembe diadalittasan tartva a lándzsát az égnek emeltem
-Sikerült!-örömömbe ugrálni elkezdtem majd öröm táncot járni .A Hogy lépkedtem elfeledkeztem hatalmas szárnyaimról és lépésközbe kigáncsoltam magam vele és ahogy elvágódtam a dárdát elejtetem és bele állt az egyik fába.

Fapofával nézte, ahogy a másik ügyetlenkedik. Iszonyatosan elragadónak találta, bár tudta, hogy ilyen helyzetben nem illik mosolyogni, nem volt képes visszafogni magát. Erőlködéstől egyre vöröslő fejjel próbálta magába tartani a levegőt, nehogy elnevesse magát. Aztán valahogy nagy nehezen össze tudta magát szedni. Demonstrálásképp a maga dárdáját a magasba emelte.
- Csak óvatosan. Ez a fegyver minden páncélt át tud vinni. Milyen kár is lenne... - mosolygott ravaszul - ha valaki beléd állítaná.
Azzal a fegyverét a másik démon elé lendítette. Persze el is tüntette, amint közel ért vele hozzá.
- Minden megidézett fegyver az gondolataid megtestesülése. Ha szükséges, egy pillanat alatt el tudod tüntetni. Ezzel azonban csak óvatosan, mert elég fárasztó színtiszta mágiából tárgyakat teremteni.