Akármennyire is nem fűlik hozzá a foguk, a háborúra fel kell készülni. Damien még csak-csak elgyakorolgat otthon a falucska biztonságában egy-egy (természetesen kiszáradt) fatörzsön vagy pusztán a levegőben, a mágiák elég feltűnőek... bár nem mindegyik... voltaképp a Nachtraben befolyásoló mágiái egyáltalán nem zavarnának senkit, de teljesen mindegy, a változatosság és a séta jó. Minának fogalma sincs, miért kellenek egyáltalán indokok ahhoz, hogy kimozduljanak kissé.
Nem akartak különösebb felhajtást, így hintajukat most hanyagolták, pusztán a két pej lovat, Lustot és Vollwindet vették "használatba". Ők is szórakoznak, ha mozoghatnak egy kicsit. A sötét tünde lazább, meleg időre tekintettel vékony öltözéket visel, zöld színe beolvad a környező vegetációval, Mina pedig bársonyos kék csuklyás ruháját. Alkonyodik már, de jobb biztosra menni. Ha valakinek, nekik viszont nincs okuk félni az éjszakában.
A poros országúton ügetve jó ideig nézegetik, melyik tisztás lenne a legmegfelelőbb a gyakorlásra. Végül megállapodnak egy szilvafás fűrengetegben, hol a fű sem túl magas, a fák sem túl sűrűk, egy-két bokor ugyan akad, de ez is csak puhábbá teszi az összképet. Ezernyi vadvirág illata száll a levegőben és madarak esti búcsúcsicsergése vegyül tücsökzenével. Otthon. Nyugalom. Biztonság. Bár mostanság minden ilyen hely eszükbe juttatja, hogy a tündeerdők eltűntek, ezek a pici szegletek mégis megmaradtak. És amíg növények vannak, addig nem érdekes, kinek a fennhatósága alá tartozik ez a terület. Példának okáért mondjuk Eichenschild is gyönyörű, hiába északi város.
Lehuppannak csillogó szőrű barna lovaikról, azokat pedig nem szükséges kikötni sehova, hisz olyannyira ragaszkodnak gazdájukhoz, hogy úgysem kószálnak el. Jóízűen látnak neki a harsogó zöld és fogak alatt hersegő fűnek. Mina mosolyogva megveregeti Lust nyakát, majd körbenéz, lép párat, közben pörög, mint egy kislány, és majdhogynem hanyatt is vágja magát a fűben... Mély sóhajjal szívja magába a lila illatú esti levegőt. Giccses gondolatok járnak az agyában. Ez a fajta lelki béke a legváratlanabb pillanatokban tudja megszállni. De hát lehetetlen folytonosan aggódni, nem is egészséges.
- Na jó. Melyikkel szeretnél kezdeni? - tárja szét kezeit a részben önkéntes kísérleti alany, azaz Damien Nightwind.
Mina huncutul szemöldököt von, ám nem szavakkal ad választ. Tekintete a távolba mered, elméje a vele szemben álló testre fókuszál, az alakra. Érzi, ahogy hatalma kiterjed és lassan a markába keríti. Szélesebbre húzza mosolyát. Damien arca ugyan nem reagál a változásra, ám amint felemeli bal karját, a sötét tündéé is vele mozdul. Hátrébb tipeg a lábujjhegyén, a hegyesfülű követi. Majd körbepördül párszor, mint valami balerina. Na jó, ezt talán ideje lenne befejezni, mert ki tudja, mit kap még utána... De azért még megpróbálkozik egy cigánykerékkel. Kihúzza magát, meglendül, leteszi jobb kezét, majd a balt, a virág forog, és mire észbe kap, már ismét két lábon áll büszke tekintettel, kissé felgyorsult szívveréssel. Ez a mozdulat viszont kimerítette, így megtöri a varázst. Damien lihegve rázza meg tagjait, szabadulván. - Mi a jó ég! Életemben először csináltam cigánykereket.
Mina nevet. - Na látod! Máris megérte.
Nem akartak különösebb felhajtást, így hintajukat most hanyagolták, pusztán a két pej lovat, Lustot és Vollwindet vették "használatba". Ők is szórakoznak, ha mozoghatnak egy kicsit. A sötét tünde lazább, meleg időre tekintettel vékony öltözéket visel, zöld színe beolvad a környező vegetációval, Mina pedig bársonyos kék csuklyás ruháját. Alkonyodik már, de jobb biztosra menni. Ha valakinek, nekik viszont nincs okuk félni az éjszakában.
A poros országúton ügetve jó ideig nézegetik, melyik tisztás lenne a legmegfelelőbb a gyakorlásra. Végül megállapodnak egy szilvafás fűrengetegben, hol a fű sem túl magas, a fák sem túl sűrűk, egy-két bokor ugyan akad, de ez is csak puhábbá teszi az összképet. Ezernyi vadvirág illata száll a levegőben és madarak esti búcsúcsicsergése vegyül tücsökzenével. Otthon. Nyugalom. Biztonság. Bár mostanság minden ilyen hely eszükbe juttatja, hogy a tündeerdők eltűntek, ezek a pici szegletek mégis megmaradtak. És amíg növények vannak, addig nem érdekes, kinek a fennhatósága alá tartozik ez a terület. Példának okáért mondjuk Eichenschild is gyönyörű, hiába északi város.
Lehuppannak csillogó szőrű barna lovaikról, azokat pedig nem szükséges kikötni sehova, hisz olyannyira ragaszkodnak gazdájukhoz, hogy úgysem kószálnak el. Jóízűen látnak neki a harsogó zöld és fogak alatt hersegő fűnek. Mina mosolyogva megveregeti Lust nyakát, majd körbenéz, lép párat, közben pörög, mint egy kislány, és majdhogynem hanyatt is vágja magát a fűben... Mély sóhajjal szívja magába a lila illatú esti levegőt. Giccses gondolatok járnak az agyában. Ez a fajta lelki béke a legváratlanabb pillanatokban tudja megszállni. De hát lehetetlen folytonosan aggódni, nem is egészséges.
- Na jó. Melyikkel szeretnél kezdeni? - tárja szét kezeit a részben önkéntes kísérleti alany, azaz Damien Nightwind.
Mina huncutul szemöldököt von, ám nem szavakkal ad választ. Tekintete a távolba mered, elméje a vele szemben álló testre fókuszál, az alakra. Érzi, ahogy hatalma kiterjed és lassan a markába keríti. Szélesebbre húzza mosolyát. Damien arca ugyan nem reagál a változásra, ám amint felemeli bal karját, a sötét tündéé is vele mozdul. Hátrébb tipeg a lábujjhegyén, a hegyesfülű követi. Majd körbepördül párszor, mint valami balerina. Na jó, ezt talán ideje lenne befejezni, mert ki tudja, mit kap még utána... De azért még megpróbálkozik egy cigánykerékkel. Kihúzza magát, meglendül, leteszi jobb kezét, majd a balt, a virág forog, és mire észbe kap, már ismét két lábon áll büszke tekintettel, kissé felgyorsult szívveréssel. Ez a mozdulat viszont kimerítette, így megtöri a varázst. Damien lihegve rázza meg tagjait, szabadulván. - Mi a jó ég! Életemben először csináltam cigánykereket.
Mina nevet. - Na látod! Máris megérte.