Quest for Azrael
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Legutóbbi témák

» [Magánküldetés: Kyrien von Nachtraben] - Családi titkok
by Kyrien Von Nachtraben Kedd Nov. 05, 2024 6:37 pm

» Erlendr - emlékiratok
by Erlendr von Nordenburg Pént. Nov. 01, 2024 7:40 pm

» Küldetés: Az arany fényében tündökölvén (V.I.Sz. 822. Tél)
by Jozef Strandgut Hétf. Okt. 28, 2024 3:45 pm

» [Magánküldetés] Rote Fenster hinter den Wänden (V.I.Sz. 822. Nyár)
by Nessaris Maera Szomb. Okt. 26, 2024 6:21 pm

» [Útvesztő] A magoi hét próbája
by Ostara Kedd Okt. 22, 2024 12:49 am

» Élménynek túl rövid...
by Erlendr von Nordenburg Szer. Szept. 25, 2024 7:39 pm

» Képességvásárlás
by Jozef Strandgut Vas. Szept. 22, 2024 7:21 pm

» Mesterségekhez kötődő vásárlások, receptek, alapanyagok
by Hóhajú Yrsil Csüt. Szept. 19, 2024 12:19 pm

» Enoch ben Metathron
by Noel Vas. Szept. 08, 2024 12:18 pm


Ön nincs belépve. Kérjük, jelentkezzen be vagy regisztráljon

[Magánjáték: Virág a hamvakból]

3 posters

Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Go down  Üzenet [1 / 2 oldal]

1[Magánjáték: Virág a hamvakból] Empty [Magánjáték: Virág a hamvakból] Kedd Jún. 19, 2018 10:17 pm

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus

Akármennyire is nem fűlik hozzá a foguk, a háborúra fel kell készülni. Damien még csak-csak elgyakorolgat otthon a falucska biztonságában egy-egy (természetesen kiszáradt) fatörzsön vagy pusztán a levegőben, a mágiák elég feltűnőek... bár nem mindegyik... voltaképp a Nachtraben befolyásoló mágiái egyáltalán nem zavarnának senkit, de teljesen mindegy, a változatosság és a séta jó. Minának fogalma sincs, miért kellenek egyáltalán indokok ahhoz, hogy kimozduljanak kissé.
Nem akartak különösebb felhajtást, így hintajukat most hanyagolták, pusztán a két pej lovat, Lustot és Vollwindet vették "használatba". Ők is szórakoznak, ha mozoghatnak egy kicsit. A sötét tünde lazább, meleg időre tekintettel vékony öltözéket visel, zöld színe beolvad a környező vegetációval, Mina pedig bársonyos kék csuklyás ruháját. Alkonyodik már, de jobb biztosra menni. Ha valakinek, nekik viszont nincs okuk félni az éjszakában.
A poros országúton ügetve jó ideig nézegetik, melyik tisztás lenne a legmegfelelőbb a gyakorlásra. Végül megállapodnak egy szilvafás fűrengetegben, hol a fű sem túl magas, a fák sem túl sűrűk, egy-két bokor ugyan akad, de ez is csak puhábbá teszi az összképet. Ezernyi vadvirág illata száll a levegőben és madarak esti búcsúcsicsergése vegyül tücsökzenével. Otthon. Nyugalom. Biztonság. Bár mostanság minden ilyen hely eszükbe juttatja, hogy a tündeerdők eltűntek, ezek a pici szegletek mégis megmaradtak. És amíg növények vannak, addig nem érdekes, kinek a fennhatósága alá tartozik ez a terület. Példának okáért mondjuk Eichenschild is gyönyörű, hiába északi város.
Lehuppannak csillogó szőrű barna lovaikról, azokat pedig nem szükséges kikötni sehova, hisz olyannyira ragaszkodnak gazdájukhoz, hogy úgysem kószálnak el. Jóízűen látnak neki a harsogó zöld és fogak alatt hersegő fűnek. Mina mosolyogva megveregeti Lust nyakát, majd körbenéz, lép párat, közben pörög, mint egy kislány, és majdhogynem hanyatt is vágja magát a fűben... Mély sóhajjal szívja magába a lila illatú esti levegőt. Giccses gondolatok járnak az agyában. Ez a fajta lelki béke a legváratlanabb pillanatokban tudja megszállni. De hát lehetetlen folytonosan aggódni, nem is egészséges.
- Na jó. Melyikkel szeretnél kezdeni? - tárja szét kezeit a részben önkéntes kísérleti alany, azaz Damien Nightwind.
Mina huncutul szemöldököt von, ám nem szavakkal ad választ. Tekintete a távolba mered, elméje a vele szemben álló testre fókuszál, az alakra. Érzi, ahogy hatalma kiterjed és lassan a markába keríti. Szélesebbre húzza mosolyát. Damien arca ugyan nem reagál a változásra, ám amint felemeli bal karját, a sötét tündéé is vele mozdul. Hátrébb tipeg a lábujjhegyén, a hegyesfülű követi. Majd körbepördül párszor, mint valami balerina. Na jó, ezt talán ideje lenne befejezni, mert ki tudja, mit kap még utána... De azért még megpróbálkozik egy cigánykerékkel. Kihúzza magát, meglendül, leteszi jobb kezét, majd a balt, a virág forog, és mire észbe kap, már ismét két lábon áll büszke tekintettel, kissé felgyorsult szívveréssel. Ez a mozdulat viszont kimerítette, így megtöri a varázst. Damien lihegve rázza meg tagjait, szabadulván. - Mi a jó ég! Életemben először csináltam cigánykereket.
Mina nevet. - Na látod! Máris megérte.

2[Magánjáték: Virág a hamvakból] Empty Re: [Magánjáték: Virág a hamvakból] Kedd Jún. 19, 2018 10:55 pm

Wyn Silvernight


Sötét Tünde Druida
Sötét Tünde Druida

https://www.youtube.com/watch?v=0w_fWLNpkfA

A szilvafa dús lombozata jótékony árnyékként magasodott fölém, mialatt egy elvastagodott ágon feküdtem, felhúzott lábakkal és tarkóra tett kézzel. Gyenge szellő mozgatta meg a leveleket, szabadságról árulkodó könnyedséggel, mit sem ismerve a lélek terheit, amelyeket a testben élő kellett, cipeljen.
Már nem is számoltam a napokat. Felesleges volt emlékezni arra, ami elmúlt, hiszen úgysem változtatott a tényen: Nebelwald és Tünde-erdő nincs többé. Először jó volt. Nyugodt. Csendes. Üres. De jó. Ami most volt, inkább keserű, s tele minden olyasmivel, amit még inkább el akartam volna felejteni. Rheo arcát. A thuata máig szerves részét képezte a legszörnyűbb rémálmaimnak, amelyekből levegőért kapkodva tértem magamhoz.
Hatalmas sóhajom bennszakadt, amikor hangokat hallottam.
Nem gondoltam volna, hogy ilyenkor még járnak errefelé. Megdörgöltem a szemem, mintha nem is valóság volna a fa megnyugtató, szilárd közelsége. Felkeltem hát, óvatosan, nehogy zajt csapjak, s kíváncsi szemekkel lestem az idegeneket. Lovaik voltak, egyikük kék csuklyában, a másik pedig félreértelmezhetetlen bélyegeit hordozta a saját fajomnak.
Menekültek? ... Nem. Már sok idő eltelt.
Ennek ellenére valamiért képtelen voltam levenni róluk a szemem. Tűzként gyúlt bennem a késztetés, hogy ugorjak le és menjek oda, MENJEK, és beszéljek a fajtársamhoz. Mintha nem is érdekelt volna az, akinek nem láttam az arcát. Megbabonázott a két alak. Csak ültem és meredten bámultam őket, mit sem foglalkozva azzal, meglátnak-e. Nem láthattak. Talán. De azt sem bántam volna. Kíváncsi voltam, hosszú idő óta először, igazán kíváncsi és izgalomtól felfűtött. Aztán...
Mi...?!
Pislogtam egyet. Újból megdörgöltem a szeme, azonban a kép csak nem akart elmúlni. A két alak egyszerre mozgott, úgy igazán egyszerre, mintha közéjük tettek volna egy láthatatlan tükröt. Egyszerre tűnt csodálatosnak és hátborzongatónak. Lágy mozdulataik közel sem harcról árulkodtak. Ismerték egymást, s akármit is tettek, előbb mondtam volna játéknak, mint összetűzésnek kettejük között.
Dobb.
Lábaik földet érése a cigánykerékből különös módon volt érezhető a fa terebélyes gyökerein át, melyek egészen a törzsbe vezették át az érzést, amelyen azzal az aprócska, gyorsan kúszó-menekülő gyíkkal osztoztam, akit az ismeretlenek mutatványa végleg elüldözött. Nem úgy engem. Előrébb kúsztam, hogy jobban lássak a levelektől. Látnom kellett, magam sem tudtam, miért, bár már lassan kezdtem megszokni, hogy rendszerint a legváratlanabb helyzetekben kezdek vonzódni az ismeretlenhez.
Reccs.
Repedt a faág, figyelmeztetőleg: ha egy tenyérnyivel is előrébb kúszom, a földön kötök ki.

3[Magánjáték: Virág a hamvakból] Empty Re: [Magánjáték: Virág a hamvakból] Szer. Jún. 20, 2018 12:19 am

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus

Reccsenést hall. Ami nem meglepő, hisz fák veszik őket körbe. Futólag körbenéz, izgatottsága még mindig bizsergetve bőrét, akárcsak a hűs szellő. Le akarja venni ezt a csuklyát. Valójában le akar venni mindent, de... de igazából nem. Fél ahhoz túlságosan is. Mindenesetre sikerélmény, amit most elért, persze korábban is sikerült már, de ez a környezet hozzáad. Még mindig nem tudja, miért nem elfnek született. Talán akkor még tragikusabb lett volna a sorsa, ám ezek így is kijártak neki... A természetszeretetet viszont volt kitől tanulnia.
- Ez egy új módszer, hogy megtaníts valakit táncolni?
- Nem rossz ötlet. Várj... Gondolkodom valami táncon, ami tükörmozgásos...
- Tükörmozgás. Milyen szép nevet adtál a rabszolgaságnak - forgatja a szemét, mire Minának ingere támad ráugrani. De... úgy érzi, mintha valami figyelné őket. Körbeforgatja tekintetét a tisztáson és szemez minden madárral, aki abba ütközik.
- Te ajánlkoztál fel.
- Persze. Megesik, hogy a préda önszántából felkínálkozik.
Huncut mosoly. Ezt olvastad valahol, igaz? Mina gondol egyet és kibújik topánkáiból, hogy a fűszálak csak a bőréhez érjenek. - Áhh... sokkal jobb. Komolyan másik fajba kellett volna születnem. Akkor nem kéne bujkálnom a nap elől.
- Meg a családod elől. - Damien a borzasztó kevés olyan egyed közé tartozik, akik megengedhetnek maguknak ilyen mondatokat, és még ő is csak néhány ritka esetben teheti meg...
Hirtelen az egyik ló elkezd idegesen nyihogni. Kíváncsian kapják oda a fejüket, mire meglátják, hogy valami fehér folt kapaszkodik Vollwind nyakába. - Mi a... - majd gyorsan sikkantva szívja be a levegőt. - Jaj ne! Jaj ne jaj ne szent nemlétező istenem, ne bántsd, lovacskám, ne bántsd... - Lábai sietve hordozzák egyébként szelíd hátasállatához, fölemelt kezei nyugtató pozícióban közelítenek felé, miközben szavakat mormol, melyeknek értelmével nincs teljesen tisztában, de a hangsúly a lényeg. Szemei a fehér bundás lényre fókuszálnak, kezei készenlétben, majd mikor elég közel kerül, megragadja a nyurga testű kis jószágot és ellép kellő távolságra a patástól. Damien ezek után a ló nyugtatásával foglalkozik, Mina pedig védő anyai szeretettel öleli magához a szinte sokkot kapott kis menyétet, Luxot.
- Teee ádáz pici potyautas - apró puszit nyom az állat fejére, aki minél inkább végtagjai által alkotott árnyékba és résbe igyekszik befúrni magát. - Jól van, túlélted. De máskor ne légy ilyen kis butus.
- Egek - öleli át a sötét tünde a ló nyakát, a puha szőrnek simulva. - Ennyi izgalom egy napra.
- Hiába, az állataink hasonlítanak ránk.
- Hé... Nekem ennyire nincsen halálvágyam.
- De kalandozási vágyad az van.
Enyhén megkordul a gyomra. Hmm. Ez egy gyümölcsös. És nem tartozik senkihez. Biztosan nem hiányozna az a pár szem szilva, egyébként is imádja a vadon termő gyümölcsöket...

4[Magánjáték: Virág a hamvakból] Empty Re: [Magánjáték: Virág a hamvakból] Szer. Jún. 20, 2018 3:10 am

Wyn Silvernight


Sötét Tünde Druida
Sötét Tünde Druida

Vigyázva húztam vissza a kezem, s kértem sűrűn bocsánatot szerencsétlen fától, aki egyáltalán nem tehetett róla, hogy egy ilyen gondatlan druida használta pihenő- és meditálóhelyéül az elmúlt nap folyamán. Igen, gondatlan. Hiszen mégis ki felejthette volna el, hogy nem bírják el a vékony ágvégek? És azt, hogy akármennyire is érdekli valami, nem koncentrálhat arra az egyetlen dologra teljesen? Azonban egy igazán heves fejrázással el is űztem magamtól a gondolatot. Nem volt mit tenni, már megtörtént, s csak annyit tehettem, hogy belesüppedek az imádkozásba... Azt akartam, hogy a Természet minél hamarabb hozza helyre a hibámat, kárpótlásul pedig a kulacsomban maradt néhány korty vizet óvatosan a repedés területére cseppentettem, mint egy szertartásos bocsánatkérés megtestesülését. Sóhajtottam. Jobb lett volna valami más, bár a víznél tisztább anyag aligha létezett.
A hangok végig ott motoszkáltak az elmémben, mint valami idegesítő rovarraj - vagy Corlieva -, mintha a Természet büntetésből meg akarta volna nehezíteni a jóvátételem. Szörnyű feszültség kezdett gyülekezni a mellkasomban és az elmémben, végül már nem bírtam tovább: simítottam egy utolsót a repedésen és visszaemeltem a tekintetem a két idegenre és a lovaikra.
Másik faj...
Valamiért legbelül meg voltam róla győződve, hogy a női hang is egy sötételfhez tartozik, azonban az imént elhangzottak tökéletesen aláásták minden reményem. És ha ez még nem lett volna elég, újult erővel ébredt bennem a kíváncsiság az iránt, mégis miféle szerzet mászkálhatott egy magamfajtával, akit zavart a napfény...
Nem. Az teljesen kizárt.
Elhúztam egy ágat, igaz, csak egy egészen kicsit. Már nem mintha ettől beláttam volna a hölgy - vagy leány - csuklyája alá, egyszerűen csak úgy magától mozdult a kezem. Persze, jobban belegondolva annyira nem csodálkoztam rajta, azok után, hogy valószínűleg... nem, nyilvánvalóan egy vámpír játszott utánzósat a sötét tündével ahelyett, hogy kiszívta volna a vérét. Na persze nem feltétlenül kellett volna ezt tennie, hisz magam is jól emlékeztem életem első találkozására egy valódi vámpírral, hiedelmek és riadalmak nélkül, Dieter von Rotmantel pedig egyáltalán nem tűnt olyannak, aki bármelyik pillanatban a zsinatelnökbe, a csapatába vagy belém tudta volna mélyeszteni hegyes fogait. Tehát, mindent összevetve, végül is mi akadályát is láttam annak, hogy barátság alakuljon ki kettejük között?
Még a semminél is kevesebbet. Sőt... az igazat megvallva talán ezért éreztem olyan feltétlen vonzódást hozzájuk, a látványukhoz. Mert megtestesítették azt, amiben hittem: hogy nem a külsőségek számítanak az elfogadáshoz, legyen szó vallásról, életfilozófiáról vagy akármi másról. Manapság pedig túlságosan egyedül voltunk ahhoz, hogy megválogassuk, kiket engedünk közel magunkhoz. Legalábbis... én egyedül voltam. De ők ott voltak egymásnak, s valamiért már a nézésük is megnyugtatott.
Félelem.
Nem tudtam volna meghatározni, pontosan mit érezhetett a menyét, de a ló határozottan rettegett és össze volt zavarodva, amit nem is csodáltam. Szerencsétlen azt hitte, egyedül van, erre megrohamozta valami kicsi és gyors, amely jelenleg a vámpírnő karjaiban talált menedékre. Meglepően... törődőek voltak az állatokkal mind a ketten, ami, bevallom, meglepett, főleg ha arra gondoltam, vajon ebben a pillanatban mégis milyen dolgok folynak Veronián. Hány életet készültek tönkre tenni az emberek? Hány növényt öltek meg feleslegesen? És ami a legjobban feldühített: nem voltam ott, hogy tanítsam őket, pedig megígértem magamnak, amikor nemet mondtam az Anwnn-ba való távozásra. Éreztem, ahogy megfeszülnek az izmaim.
Reccs. Ezúttal menthetetlenül.
- Sajnálom! Sajnálom! - csúszott ki a számon ténylegesen, mire megtorpantam, de éppen csak annyi időm maradt, hogy felfogjam: zuhanok.
Egy pillanatra táncra perdült körülöttem a világ, aztán amilyen gyorsan kezdődött, úgy véget is ért. Bár nagyra növő, sűrű fűre estem, rendkívül fájt, ráadásul még a botom is követett. Nem mondtam volna nehéznek, de biztos voltam benne, senki sem tartotta volna kellemesnek, ha a vége eltalálja a fejét.
- Ááááá... - sóhajtottam, miközben kissé felemelkedtem, hogy egyáltalán megnézzem, mi történik körülöttem.
Mert igazán sejthető volt, hogy ezt az érdekes - és egyáltalán nem tervezett - belépőt egyik idegen sem fogja figyelmen kívül hagyni.

5[Magánjáték: Virág a hamvakból] Empty Re: [Magánjáték: Virág a hamvakból] Szer. Jún. 20, 2018 12:01 pm

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus

Olvadó melegséggel a szívében csimogatja a fehér kis szőrcsomót. Imádja ezt a tekergőző élőlényt, de kész csodának tartja, hogy egyrészt nem kélt lába, mármint véglegesen, másrészt valahogy sikerült életben maradni. Mondjuk őt és Hedwiget nem volt nehéz összebékíteni, de szerensére mindketten félig vadon élnek, így ha kedvük tartja, kószálhatnak. Ez viszont nem az első alkalom már, hogy kis híján szívleállást okoz gazdáinak a kicsi Lux. Mondjuk már nem is olyan kicsi. A puha bunda a tenyerén... Az állatokra kifejtett gyengédség, lassan kezdi úgy érezni, több, mint ami csak az állatra vonatkozik. Persze, imád vigyázni élőlényekre és dédelgetni őket, mintha bármit megtehetne velük, holott tudnak ők vérmes ragadozók is lenni, mégis ilyenkor olyan, mintha feltétel nélkül hozzá tartoznának. Ezt pedig jó érzés elhinni. De van ott más is. A puha fehér bunda akár haj is lehetne. Csak hát a hajjal rendelkezőket nem igazán szabad avagy illik olyan szabadosan mgsimogatni, mint egy állatot, de hát a vámpírlány fantáziája...
Megköszörüli a torkát. Túl sok itt a virágillat, elkalandozott. Beszívja a dús természetszagot és megrázza a fejét.
- No? Kimerített?
- Jah... nem... - arca színe kezd hasonlatossá válni szemeihez. Félreérted. - Jó, nyilván kimerített. Egy kicsit. Pszt... várj... - emeli fel mutatóujját, mert meghall valamit, ám a következő pillanatban a hang felerősödik, nyilvánvalóvá válik, hogy itt bizony faág törik. Na meg közben két bocsánatkérés. Gyorsan odakapja a fejét. Ki sajnál és mit?!... Aztán még egy koppanás... Ösztönből közelebb sétál, hogy megnézze, nagy-e a baj, mert távolról a nagy növényzettől nem lát semmit, csak azt, hogy az kissé lelapult ott, ahová bezuhant... ki vagy mi is?
Egy kislány leesett a fáról?... Mondjuk ez nem is lenne annyira meglepő. De honnan lenne ilyen botja és legfőképp miért? Kislányok nem szoktak ilyen kidolgozott szerszámokkal mászkálni, egyébként is, kockázatos ilyet felvinni egy fára. - Jól vagy? - csúszik ki a száján ösztönből, bármennyire elcsépelt és haszontalan kérdés is ez. Damien felpillant a fára, maradt-e még ott valami az ominózus ág... helyén, ami a lányhoz tartozhatna. De nem, több dolog nincs, nyilván mindene vele potyogott. Várjunk, ő most... végig nézett minket? - Add a kezed - nyújtja ki sötét mancsát teljes természetességgel, hogy felhúzza szerencsétlenül járt társát a földről. Bár azt még mindig nem tudja hová tenni, hogy van az, hogy leskelődött utánuk. Valami kémféle lenne? Honnan jön ez a paranoia? Ez egy gyerek!... Vagy... legalábbis... Nem teljesen biztos benne, a furcsa arcalkat és a teljes fehérség sok mindent elfed, többek között a kort is. Na meg ott az a bot. Valamiféle elf természetkedvelővel hozhatta össze őket a sors, aki kissé szeleburdi és óvatlan, ha nem figyel a vékony ágakra.

6[Magánjáték: Virág a hamvakból] Empty Re: [Magánjáték: Virág a hamvakból] Szer. Jún. 20, 2018 6:02 pm

Wyn Silvernight


Sötét Tünde Druida
Sötét Tünde Druida

A kérdés meglepett... egészen addig, míg végig nem gondoltam, mennyi esély volt rá, hogy valami kíváncsi, oktondi kisgyermeknek nézzenek. Nos, amilyen gyorsan itt termettek, egészen sok. És az a kérdés! Nem is értettem, mit akart a vámpírleány, hiszen fizikumban aligha különböztünk, szabályos és nőies alakját leszámítva. Arca is gyönyörű volt, sötét haja kellemesen puhának és ápoltnak tűnt, hatalmas vöröses szemei élénken és áthatóan vizslattak. Talán azt hitte, megsérültem?
És akkor megláttam azt a sötét valamit a szemem sarkából.
Egy kéz...
Na ez már több a soknál!
- Nincs szükségem segítségre. - jelentettem ki határozottan és komolyan, miközben eltávolodtam a sötét tünde felém nyújtott tenyerétől, jelezve: Én ugyan nem szorulok mások szánalmára!
Azért még belenéztem a szemeibe. Zöldek voltak, de nem olyanok, mint a levelek, mondhatni már-már veszélyesen zöldek. Pont annyira éreztem tőlük kellemetlenül és feszülten magam, mint a lányéitól, leszámítva, hogy mostanában alig láttam sötételfet, így azt hiszem, ésszerű kíváncsisággal néztem végig rajta is, rögtön a vámpír után.
Amikor úgy éreztem, elég komolyan és hosszan lestem őket ahhoz, hogy megértsék a helyzetet, néhány pillanat alatt feltápászkodtam, övembe csúsztattam a botomat ééés.... Ha most elsétáltam volna, azt hitték volna, hogy őket bámulom - ami igaz is volt, de erről nem kellett tudniuk -, így inkább tettem egy fél fordulatot, hogy megnézzem, milyen irányban van tőlem a fa, aztán biccentettem a két idegen felé.
- Engedelmetekkel... - mondtam kissé talán szigorú... nem, túl komor hangvételben, majd visszaléptem a fa törzséhez, hogy felmászni készüljek rá, mintha teljesen mást csináltam volna azok között a lombos ágak között, mint a furcsa gyakorlataik bámulása.

7[Magánjáték: Virág a hamvakból] Empty Re: [Magánjáték: Virág a hamvakból] Szer. Jún. 20, 2018 6:17 pm

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus

Damien csak áll ott tétlenül, majd idővel felfogja, hogy talán vissza kellene húznia a kezét. Meglepi a reakció. Így ránézve a pelyhes, fáról hullott fehérségre meg nem mondaná, hogy nincs szüksége segítségre. - Azért... jól jön az, még akkor is, ha nem feltétlen van szükség rá. - Csak úgy jönnek a szavak, és mire kimondja őket, nem tudja, miért tette. No mindegy. Kissé zavarbahozza a lány - hangjából ítélve biztos, hogy lány - fürkésző tekintete. Egy kíváncsi természetjárónak tűnik. Talán keveset találkozik élő lélekkel errefelé? Tény, hogy elég kihalt a hely, nem véletlenül választották. Nem számítottak társaságra. Nem, mintha bánnák. Egyelőre.
Arra számít mind Damien, mind Mina, hogy a jövevény esetleg szóba elegyedik belük és a rideg elutasítás után valamit azért elárul magáról. Ezzel szemben amaz megfordul, beméri a fát, majd minden jel arra mutat, hogy ismét fel készül mászni rá. Tessék? Teljesen megőrült? Vagy ennyire zavarjuk? De hát... mi csak gyakoroltunk.
- Bocsánat, ha alkalmatlankodtunk... itt laksz ezen a fán? - Mina már lassan képes lenne azt is elképzelni, hogy valamiféle erdőtündérről van szó. Na jó, nem fajilag, de legalábbis beállítottság szintjén. Olyan határozottan irányult vissza a fa felé.
- Annyit még megkérdezhetünk, hogy ehetünk-e erről a fáról? Úgy láttuk, vadon nő, és Mina szerette volna megkóstolni.
Az emlegetett személy kivörösödő arccal és félig huncut, félig felháborodott hangnemben fordul a hegyesfülű felé. - Ezt meg honnan vetted?!
- "Nem is tudom..." Mindig szeretted a vad gyümölcsöt, nem? Egyébként is rég ettünk. De lehet, csak azért mondom ezt, mert én is szívesen megkóstolnám.
Közben azon gondolkodik, milyen kis pukkancs ez a falakó. Biztosan nem lehet olyan fiatal. Attól tart, nem sokat fognak kihúzni belőle, de azért egy(-két) próbát megér, hátha. Nincs kedve itthagyni ezt a tisztást, túlságosan is szép hely és még később is tervezett visszajárni ide. Nagy szívfájdalom lenne, ha kiderülne, hogy már foglalt. Na meg... az is, hogyha egyszerűen elküldené őket innen ez a lány. Nagyon furcsa, de szeretné megfejteni ezt a furcsaságát. Mindig is érdekelte, ami más, mint a megszokott - mondjuk egy renegát Nachtraben nem rossz kezdésnek. Vajon a lány gyermekhez vagy felnőtthöz áll közelebb? Tünde vagy esetleg holdcsókolt? Szemei olyan furcsán világlanak, mintha vak lenne, de amilyen erősen sugározta tekintete, hogy nincs szüksége segítségre, kizárt, hogy az legyen. Vakok nem is másznak fára. Jó esetben. Bár... tény, hogy leesett a fáról...
- Biztos... biztonságos neked ott? - kérdi még törődően, bár valahogy számítva arra, hogy hasonló letorkolást kap, mint az imént...

8[Magánjáték: Virág a hamvakból] Empty Re: [Magánjáték: Virág a hamvakból] Szer. Jún. 20, 2018 8:00 pm

Wyn Silvernight


Sötét Tünde Druida
Sötét Tünde Druida

Bocsánatot kért...
A vámpír úgy viselkedett, mintha véletlenül birtokháborítást követett volna el, ami tetszett, mert egészen biztosra vettem, hogy fogalma sincs róla, ki vagy mi vagyok és egyáltalán mit akarok, ez pedig kissé megrémisztette. Vagy a hozzáállásom. Mindegy. A színjáték teljesen sikeres volt, fikarcnyi esélyt sem adtam volna annak, hogy rájöjjenek, valójában annál is jobban érdekel kettőjük furcsa párosa, hogy visszamásszak a fára. Nem volt más hátra, mint kitalálni, mégis miért maradok a földön, s hogyan tarthatom magam szóváltásban velük. Többet kellett tudnom róluk, szomjaztam a szavakat és túlságosan elégedett lettem az arcukat figyelve.
- Nem. - feleltem magamat is meglepő őszinteséggel, még mindig határozottan, ámde sokkal kevesebb keménységgel a hangomban.
Hiszen csak egyszerű kérdéseket tettek fel, s ameddig nem az volt a cél hogy azt derítsék ki, mégis hol lakom, kivel élek, mit csinálok a napjaimban, addig volt esélyem végre válaszolgatni olyan kérdésekre, amiket nem magamnak tettem fel. A kettejük közt lejátszódó párbeszédet egyelőre figyelmen kívül hagytam. Meg akartam figyelni őket, megismerni, miért vannak együtt, mint barátok, s nem mint ellenségek. Bár, ha jobban belegondoltam, inkább úgy beszéltek, mint valami fiatal szerelmespár, akik még csak most ízlelgetik a másik életét és szokásait. De akárhogy is volt, a sötét tünde azt hitte, törékeny dísztárgy vagyok, amit már nem hagyhattam szó nélkül.
- Milyen sötételf vagy te, ha fogalmad sincs, mit miért tesz egy druida? - szegeztem neki a kérdést, egyenesen a szemeibe nézve. Úgy tűnt, nem volt neki elég az előbbi célzás.
A szilvákra irányítottam a tekintetem ezután, amolyan tüntetésképpen, hogy nem figyelt rám eléggé. Kételkedtem benne, hogy most már megértette a helyzetet, úgyhogy felkészültem rá, hogy esetleg szavakban kellene kifejeznem, mihez tartsa magát ezt a furcsa féltést illetően. Nem voltam sem beteg, sem gyerek, sem pedig szerencsétlen félnótás, ez pedig nyilvánvalóan kívülről is teljesen tökéletesen látszott!
- Egyetek, amennyire szükségetek van. - válaszoltam, miközben egy igen alacsonyra hajló ágról letéptem néhány szilvát és megtöröltem a felsőruházatomban. Az volt a legtisztább folt, de úgy gondoltam, ha nem tetszik nekik, majd megtörölgetik. Egy ilyen tanítási lehetőséget el nem szalasztottam volna, akkor sem, ha mindketten tündék lettek volna. Két, hófehér tenyeremet egymás mellé helyezve kínáltam fel nekik a gyümölcsöket, miközben megint szólásra nyitottam a szám - A fa... a Természet bárkinek szívesen adja, aki kifejezi a háláját. Még azoknak is, akik nem.

9[Magánjáték: Virág a hamvakból] Empty Re: [Magánjáték: Virág a hamvakból] Szer. Jún. 20, 2018 8:33 pm

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus

Elutasítás. Ez nyilvánvaló. És elég erőteljesen produkálja a leányzó, úgyhogy a legtöbb valamirevaló ésszel rendelkező lény fogta volna magát, kisétált volna a nyilvánvalóan kisajátított szférájából, és odébbáll, lehetőleg a találkozás emlékét jó mélyre bugyolálva, vagy elfelejtve. De... ez egyszerűen csak túl egyszerű lenne. Ha pedig nem aknáz ki egy lehetőséget, mindig frusztrált marad, a kíváncsiság nagyobb úr mindennél, és effélék.
Tehát nem itt él. Jó, ezt gondolhatták volna, buta kérdés is volt, de valamit ki kellett találni, hogy válaszra ösztökéljék. - Akkor csak úgy elvoltál ezen a fán? - Szinte biztosra le merem fogadni, hogy ezért megint meg fog sértődni... Amúgy még a nevét sem tudom. Sem ő az enyémet. De láthatóan nem is érdekli. - Akkor láttad azt is, ahogy... - kezdi a kérdést, ám zavarában csak pirulása jelzi, mire akar kilyukadni. Ajkába harap és úgy véli, ennek a mondatnak a befejezését inkább hagyja... Damien mindenesetre gyorsan segítségére siet.
- Láttad, ahogy Minával pörögtünk?
Biztos furcsállta. De miért nem kérdez rá? Nyilván látnia kellett. Hacsak nem... - Várj-várj. Mióta is vagy te azon a fán? Ugye nem... ugye nem ébresztettünk fel vagy ilyesmi?!
Te jó ég. Mi van, ha ott aludt, én meg a nagy nevetgélésemmel, meg a ló nyihogása, és... lehet, hogy felriadt és azért esett le... Bár a tekintete nem arról árulkodik, mintha most aludt volna.
Ekkor jön rá, hogy a kicsi menyét még mindig a kezében van. Néha olyan nyugodtan, csendesen el tud lenni, hogy alig érzékelni jelenlétét.
Damien nagyot néz a vádaskodó majdhogynem ráripakodásnak nevezhető felháborodott szavakra. Nagyra nyitja szemeit, majd pislog párat. Először nem tudja, mit gondoljon. Most komolyan megkérdőjelezték a fajához való tartozásának jogát? Rögtön ebből kiindulva kezd kiépülni benne egyfajta bűntudat, mely arra emlékezteti, hogy... ez a kérdés talán valóban jogos, még ha a mondat második részét nem is nézzük. Egyébként meg... druida? Honnan kellett volna neki azt elsőre...
Ó. Hogy a bot. Hát. Jó. Csakhogy... - Ööhm... - próbálja összeszedni gondolatait. - Tudod, nem vált számoma teljesen nyilvánvalóvá, hogy druida vagy, mivelhogy... őszintén, kissé váratlanul pottyantál le arról a fáról. Vagy ez is ilyen druida-szokás, nem tudom...
Most azt fogja hinni, meg akarom sérteni. Nem tudja kihagyni az enyhén csipkelődős hangnemet.
De legalább gyümölcsöt kapni fognak. Hát ez áldásos. Valami mély őszinteség sugárzik a lány szavaiból, nyilvánvalóvá téve, hogy nem viccel. Ez az a része a sötételf kultúrának, amivel Damien nagyon rég találkozott. Nem tudja titkolni maga elől, hogy ez valahol fájdalom neki. Hogy maradhatott életben? Ő is mindenfelé kószál, mint mi?... Mondjuk mi lakunk valahol. Csak épp kószálunk. Mikor unjuk az emberek társaságát.
- Köszönjük... - jegyzi meg a vámpírlány tétován, ám a karjaiban lazuló állatk is nagy érdeklőést mutat a szilvák felé. Az alacsony lány feli kezdi nyújtogatni kis fejét és nagyban szimatol. - Héé... Lux, te ragadozó vagy, nem emlékszel? - Ám a menyétet ez vajmi kevéssé érdekli, ő márpedig meg akarja szerezni a prédát. - Elnézést, Damien, mefognád egy kicsit? - sózza a sötételfre a kalimpáló állatot, Damien pedig próbálna motyogni valamiféle tiltakozó "de hát"-ot, ám addigra már Mina el is vette a gyümölcsöket. Egyet eltüntet rögtön, majd behunyt szemmel és feltartott hüvelykujjal jelzi, hogy az élmény fantasztikus.
- Jó étvágyat, Mina - közli elmosolyodva az állathordár, félreérthetetlen hangsúllyal, mire Mina kuncogni kezd.
- Bevallom, gonosz vagyok. Tessék - helyezi Damien ajkai közé a szilvát, hogy ő is fogyaszthasson. Persze muszáj volt neki kezdenie. Hiába, mindig is türelmetlen volt. - Valami baj van? - a hegyesfülű arca színe kezd hasonlatossá válni az általuk éppen fogyasztott gyümölcséhez.
Damien hangosan nyel egyet. - Ugyan... Semmiség. Túlélem. Egyébként tényleg finomak. Köszönjük, izé... ja hogy... persze. Damien vagyok - nyújt kezet. Természetesen a menyét nélkülit, őt ugyanis erre az időre valahogy áthajtogatja az egyik karján, üljön meg ott békében. Ilyenkor csak szabad, nem? - jut eszébe az iménti incidens és alig tud megállni egy mosolyt.

10[Magánjáték: Virág a hamvakból] Empty Re: [Magánjáték: Virág a hamvakból] Szer. Jún. 20, 2018 9:48 pm

Wyn Silvernight


Sötét Tünde Druida
Sötét Tünde Druida

- Láttam. - jelentettem ki magabiztosan, bár kis késéssel hozzátettem - Akármit is értetek pörgés alatt. Nekem inkább valamiféle furcsa, kifordított gyakorlatszerű játéknak tűnt. Csak éppen ahhoz egy kissé túlságosan mágia-töltete van. - néztem enyhén kérdőn a vámpírra, mivel legjobb tudomásom szerint ilyesmire sötételfek nem voltak képesek.
Meglepett a feltételezés. Én? Aludni? Mikor sötétedik? Na ne nevettessenek! Azért persze igyekeztem, hogy ilyesmi ne üljön ki az arcomra.
- Nem. Ilyenkor nem szokásom aludni. Csak elmélkedtem. Aztán megjelentetek és túl nagy zajjal és jókedvvel voltatok, hogy ne figyeljek fel erre a furcsa párosításra. - feleltem, miközben megismételtem az előbbieket és tisztítottam még néhány szilvát nekik, egyelőre csak magamban mantrázva a hálát, hogy a Természet táplál minket.
- Mina, Damien. - hajtottam meg a fejem nagyon halványan, mialatt villámgyorsan eldöntöttem, hogyan fogok cselekedni, elvégre már oly' mindegy volt, ki tudja a teljes nevem és ki nem.
Mintha nem lehetne a gyilkos ember vagy vámpír, esetleg kósza tündeféle... - korholtam magamat, de éppen elegem lett a sok önkorlátozásból.
- Wynnesa Fawn Isabel Silvernight-Gentlesaline, de jobban szeretem, ha Wynnek hívnak. Örülök a találkozásnak. - mondtam a monda tartalmához mérten talán túlságosan is komoly ábrázattal és hangvétellel, így - a látvány hozzásegítésével - mosolyra húztam a szám szélét, de éppen hogy csak.
Furcsa, mégis megnyugtató látványt nyújtott a vámpír és a sötét tünde, kezében a kis fehér menyéttel, mögöttük pedig a békésen legelésző lovakkal. A szilvafák lombjai között hűvös, az este közeledtét jelző szellő táncolt. Szándékosan kerültem a fáról való leesés témáját, elvégre nem vetett rám túl jó fényt, és már különben is elárultam magamról egy rakás fontos információt, melyekért talán később nagyon fájni fog a fejem.

11[Magánjáték: Virág a hamvakból] Empty Re: [Magánjáték: Virág a hamvakból] Szer. Jún. 20, 2018 10:11 pm

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus

Mina nem tudja teljesen kiérezni a hóarcú szavaiból, hogy elítéli-e a mágiát, vagy pont hogy dicséri, hogy ezt alkalmazza. Lehet, hoy egyik se, de kicsit tart azért a reakciótól. - Nos... Igen. Nachtraben vagyok. - vallja be. Valóban bevallásnak tűnik. Szégyelli, hogy szégyelli, de így van. Annyi gyűlölködő tekintetet kapott már ezért, és az őt odakötő emlékek sem a legcsodásabbak. Voltaképp főleg egy ok van, ami távol tartja őt onnan, és ami miatt nem valószínű, hogy valaha visszamegy... - Az a neve, hogy Utánzás. Mondjuk... elég logikus. A mágiát végrehajtó kiválaszt egy személyt, akire gyakorolja a varázslatot, ő pedig másolni fogja a mozdulatait. Például, ha nem csinálok semmit - aktiválja a mágiát, fél percre elhallgatva, erősen koncentrálva és szembeállva ismét a sötételffel -... akkor ő sem csinál semmit. - A szájmozgása nem hat a másikra, de a testtartásuk azonos. Mina felszegi a fejét, ugyanígy tesz Damien is. Lux pedig szegény csak értetlenül tekergőzik, fogalma nem lévén, mi történik. Mina végül megtöri a mágiát.
Túl nagy zajjal és jókedvvel. Ezt mindenképpen feddésnek veszi és némileg megsértődik rajta. Mihez képest? Az erdő teljes csendjéhez lehet. De talán már ez is bűn? - Nem akartunk zavarni - veszi fel a fonalat a diplomatikus sötét tünde. Mina ezúttal enyhén fenntartásokkal teli pillantással sandít rá egy másodpercig. - Azt hittük, teljesen egyedül vagyunk.
Persze nem lett volna szükség magyarázatra, de jobb tisztázni, semmint udvariatlanul megvonni a vállát a dologra.
Neveik közlése után ők is megkapják a leányzóét, amely úgy egy könyv lapjának felét egészen biztosan kitöltené, kerekednek is a szemeik rendesen. Nem afféle kósza tündefélével hozta hát őket össze a sors. Minimum nemes kell hogy legyen... - Aaz... az aztán jó sok név. - Az örömben valahogy kételkedik, de sebaj, az udvarias formulákba nem kötünk bele. - Mi is örülünk...
- Gondolom én. Lux, te biztosan örülsz.
- Tehát druida vagy. - Sokkal több érzelem van a hegyesfülű hangjában, mint a mondanivaló megkövetelné. Jelenti mindez azt is, hogy tehát túlélted, tehát itt vagy és látod, mi lett a fajunkból, látod, mivé lettünk és nyilván te sem tudod, mi vár ránk. Elbújtál a természetnek ebbe a pici szegletébe, mi meg jöttünk és szépen megzavartunk...

12[Magánjáték: Virág a hamvakból] Empty Re: [Magánjáték: Virág a hamvakból] Szer. Jún. 20, 2018 10:53 pm

Wyn Silvernight


Sötét Tünde Druida
Sötét Tünde Druida

Nachtraben... - ízlelgettem a nevet. 
Először semmit nem mondott, szinte egyáltalán semmit, azon kívül, hogy nyilvánvalóan valamiféle vámpírcsaládról volt szó. Tudta a fene mind a tizenhármat, amikor helyette megtanulhatott egy halom értékes növényfajt felismerni, melyekkel akár életeket - igen, vámpírokét is - menthetett. Én pedig azt hiszem, hezitálás nélkül megtettem volna, ha érdemesnek találom rá Minát. Márpedig eddig egyáltalán nem tett semmi rosszat, sőt, még az állatokat is szerette. Ugyanezt el tudtam volna mondani a társáról, akinek úgy tűnt, néha szokása beteges arcszínt felvenni, pont olyat, mint mikor az egykori otthonomnak nevezett erdőben valamilyen oknál fogva belebotlottam egy részegbe. Persze annyi különbséggel, hogy Damien nem dalolászott, nem verekedett és úgy egyáltalán semmi mást nem csinált azon kívül, hogy a szájába adott gyümölcsöt rágta és a fehér menyétet dédelgette, aki egészen jól érezte magát, most, hogy a lovas traumának vége szakadt.
- Nem zavartatok. - zártam rövidre a mondandómat, mialatt tovább tartottam a szilvákat a tenyeremben, hogy elvehessék, ha kedvük támad, bár fogalmam sincs, miért. Elég furcsának tűnhetett kívülről, hogy egy enyhe betartás tanúsító lány egészen kedvességnek betudható gesztussal tartja nekik az élelmet. Paradox és kirázott tőle a hideg, mégis... mégis úgy éreztem, bármit megtennék azért, hogy még néhány szót váltsunk.
Megkocogtattam a botomat a csizmám oldalán egy láblendítéssel, amolyan igazolván a feltevést, illetve, hogy korábban ezt ki is jelentettem. Nem kerülte el a figyelmem az az ismerős, vágyódásnak is felfogható hangzás, vagy inkább érzés. Damien valószínűleg maga is hiányolta a fajtáját.
- Igen. - feleltem - Természetpap vagyok. Otthagytam a Holdvallást azért, hogy ennek a hitnek éljek. Minden életet értékesnek tartok. Nem számít, kik a családja, csak a tettei és a szándékai határozzák meg, ártalmas-e a létezése az Örök Körforgásra nézve.

13[Magánjáték: Virág a hamvakból] Empty Re: [Magánjáték: Virág a hamvakból] Szer. Jún. 20, 2018 11:22 pm

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus

Furcsa. Eddig úgy tűnt, távozni akar, vagy őket elküldeni, most meg... hirtelen beszédessé vált... A kinyíló kagylót pedig nem szabad megijeszteni, avagy az ugrásra kész macska közelében hirtelen mozdulatokat tenni, még a végén elszalad. Olyan volt ő is, mint valamiféle nemes vad. Apró, kiszámíthatatlan, de alkalomadtán talán veszélyes. És nagyon nehezen olvasható.
- Te nem kérsz? - utal a kézben tartott szilvákra. Frissek voltak, édesek, érettek és természetízűek. Ezeket ugyan nem befolyásolták sehogy. Egyedül és magukban teremtek, ahogy akartak, meg ahogy adta a már sokat emlegetett környezet.
Meglepő módon nyíltnak mutatkozik az elkövetkezőkben a fehér frufrus. Vajon miért van frufruja? - suhan át az agyán, és hálát ad a... hát, a szerencsének, hogy legalább még néhányan maradtak a sötételfek közül. Eddig sem voltak a legfényesebb helyzetben, ezek után viszont még nehezebb a megélhetésük. De egy természetpap biztosan nem aggódik anyagi dolgokon. Ahogy a háborún se. Hacsak...
Vajon van értelme rákérdezni? Vajon felháborodna, vagy esetleg érdektelennek mutatkozna? Esetleg használható tanáccsal szolgálna?... A kíváncsiság furdalja az oldalát, a félelem viszont féken tartja.
- Ne haragudj, de ez miért ellenkezik a holdvallással? Úgy értem... az élet tisztelete egy bölcs és mélyről fakadó jószándékról tanúskodó dolog. De szerintem bárki őrizheti az életet úgy, hogy közben nem szögezi le magát egyik vallásnál sem.
Mina hirtelen kirekesztve érzi magát a témából. Bár eddig teljesen egyetért, hisz épp a vallástalanságról folyik a szó. Ő maga is a mágiájéát tiszteli, amely amilyen hatalmas, olyan kárt is okozhat, ha nem vigyáz vele.
Vajon azért emlegette a család mindegységét, hogy csökkentse a zavarukat? Rendes lenne tőle, bár az így is, úgy is jelen van. Idővel talán elmúlik. Majd ha a Nachtrabenek neve is eltűnik erről a földről, ami nem valószínű, hogy hamar be fog következni. Bár repültek és égtek már itt el vámpírkastélyok, ki tudja, talán pont ők lennének a következők...
Lux aranyos kis hangja rángatja vissza komor gondolataiból, mire simogatni kezdi a Damien kezeiben lévő állatot. - Őt még be se mutattam. Ő Lux. Igen, tudom, kész csoda, hogy nem ég le a nyelvem, mikor kimondok egy latin nyelvet - nevet. - De illik hozzá. Olyan fehér...
Mint te - gondolja Damien, aki még mindig azon gondolkozik, hogy lehet valakinek ilyen szeme. És vajon a homlokot fedő rövidre vágott hajszálak mit takarnak? Talán egy sebhelyet, melyet lehetetlen volna elrejteni a hószín bőrön?

14[Magánjáték: Virág a hamvakból] Empty Re: [Magánjáték: Virág a hamvakból] Csüt. Jún. 21, 2018 1:39 am

Wyn Silvernight


Sötét Tünde Druida
Sötét Tünde Druida

Úgy nézek én ki, mint aki felül egy szilvafára és nem is eszik a terméséből?
Tüntetőleg megráztam a fejem. Egyetlen szem szilva sem fért volna már belém, és ezt onnan lehetett tudni, hogy nem voltam ideges, sem feszült, sem pedig mérges. Sőt... egyenesen elégedett, mert ők kérdeztek tőlem, s nem én tőlük - még ha rémségesen erősen is kellett küzdenem, hogy ne válaszoljak durván. Úgy tűnik, mostanában a szokottnál is jobban belém ivódott a ridegség.
És kellene egy adag türelem, úgy napi egy vödörnyi, ha nem kettő...
Sóhajtottam. Vártam néhány percet, aztán amikor úgy gondoltam, nem lesz lehordósnak minősíthető, ami elhagyja a számat, hát nekikezdtem.
- Lehet életet védeni vallás nélkül. - feleltem - Kezdetben. De minél inkább mélyre ásol, annál kevesebb az esély arra, hogy ne fedezz fel valami megfoghatatlan harmóniát, egységet az egészben, legyen az az emberek vallása, a nefilimeké, a tündéké, vagy akár a Holdvallás. A szavaknak és a tetteknek nem kézzel fogható értelmük is van, és ha jobban belegondolsz, majd meglátod, hogy lehetetlenség az összeset figyelmen kívül hagyni.
Vetettem egy tétova pillantást Lux felé. Meglehetősen kényelmesen érezte magát Mina és Damien társaságában, túl kényelmesen ahhoz, hogy csak felszínesen ragaszkodjék hozzájuk. Sosem bántották, máskülönben mindig jelen lenne egy hangyányi bizalmatlanság az érzelmei között, de nem is tudom, miért vizsgáltam meg ilyen könnyedén. A Tünde-erdő eltűnésének szó szerinti viharában történtek óta alig használtam ezt a képességet, most mégis olyan könnyedén sikerült, mintha én lettem volna az a szellő, amely a leveleket lengeti.
- Nesze. - jelentettem ki derekamat beadóan, mialatt a kis szőrcsomó felé nyújtottam egy szilvát - A menyétek alapvetően mindenevők, nem lesz semmi baja.
Eddig bele sem gondoltam. Valóban nem esett bántódása a vámpírlánynak az egyháziak által gyakran használt szó kiejtésétől. De egyáltalán kellett volna, hogy így legyen? Hiszen önmagában az a három betű nem jelentett semmit, amely árthatna neki, azon kívül, hogy... fény... vámpírok... fény...
Nem lehetett nem észrevenni, hogy a fehér szó említésére rám esett a sötét tünde pillantása.
De hát a te hajad is fehér. És lefogadom, hogy láttál már holdcsókoltat. Habár, ha druidákat nem ismersz fel...
- ... akkor aligha járhattál sokat odahaza. - csúszott ki a számon, bár igazán halkan, de visszavonhatatlanul, mire egyszersmind kővé dermedtem, s igyekeztem minden érzelmemet véka alá rejteni.

15[Magánjáték: Virág a hamvakból] Empty Re: [Magánjáték: Virág a hamvakból] Csüt. Jún. 21, 2018 3:03 pm

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus

Tényleg percekig nem fog szólni semmit? Mina úgy dönt, hogy mielőtt még megbolondul ebben a teljes csöndben - amit csak a természet zajai, egy-két feléledő tücsök, bogarak, madarak csivitelése és a szellő leveleket összecsapkodó hatása "tör meg" -, inkább elveszi a Wyn-hosszúnév kezében tartott maradék gyümölcsöt, óvatosan, nehogy véletlenül egy picikét is hozzáérjen ahhoz a bőrhöz - mely olyan puhának tűnik, mintha egyetlen apró érintésre hamuvá lenne képes foszlani -, és azt fogja majszolni, így már az eddigi zajokat a nyámmogása is kiegészíti. Valamire várnak. De mire? El is sétálhatnának. Vagy teljes negliganciával gyakorolhatnák tovább a varázslatokat, elvégre az sosem árt.
Szinte összerezzen a sóhajra... Van valami eme lény kisugárzásában, amitől minden megnyilvánulásától mintha félni kéne, mintha mindenért szemrehányást akarna tenni és felháborodni; bár lehet, hogy ennek köze van a sötételfes megnyilvánulásokhoz meg ahhoz, hogy nem volt hajlandó beismerni, mit is csinált egész pontosan azon a fán. Oh, tényleg. Na, ez egyelőre annyiban marad, de később egész biztos ki kell puhatolni belőle...
Nehezen tud visszafogni enyhe szemöldökráncolást. A mondatok pont a lány által említett módon folynak el valamiféle ködben, ami kez megfoghatatlanná válni... jaj ne, ez rossz irány.
Harmónia? Mégis hol van az egész világban harmónia? Vagy csak én nem látom? A növényvilág persze gyönyörű, de hogy az állatoktól fölfelé minden állandóan csak irtja egymást ismétlődőn, az biztos. Vagy ez lenne a harmónia? A butaság ciklikussága? - filozofál magában, hisz elvégre most Damiennel beszélgetnek...
- De a szavakat csak mi alkottuk. Valamire, amit nem tudtunk teljes mértékben definiálni. Ez nem jelenti azt, hogy nem is lehet. A nép nagy része elég fejletlen ahhoz, hogy teljes mértékben felfogjon mindent... Egyeseknek még a vallásuk SEM elég meggyőző ahhoz, hogy a normáknak megfelelően viselkedjenek. De ők bele sem gondolnak. Csak megszokásból skandálják, vagy nem is skandálják ugyanazokat a mondatokat, amiket megtanítottak nekik, és ha nem is hódolnak erkölcstelen szenvedélyeiknek, azért teszik, mert félnek a büntetéstől, világi vagy nem világi legyen is az.
Még mielőtt az egész tisztást leégeti a szavaiból áradó megvetéssel, abbahagyja. A természetet védeni kell. Bár nem érti, miért akarják ezt annyira ráerőltetni, hiszen eddig is ezek szerint élt, és ezután is így fog.
Luy végül megkapja, amiért annyira ácsingózott. Örömmel veti is bele aprónak látszó, ám igencsak hegyes fogacskáit a gyümölcs húsába, megcsippentve azt, majd kis mancsait használva, nehogy leessen. Néhol ugyan összenedvezi a szőrét a pofájánál, de ez a legkevésbé se zavarja. Mina csillogó szemekkel figyeli, akár egy édes kisbabát. Amiből nem sokat látott még életében, de azon kevés alkalmakat bizony kihasználta a gyönyörködésre. Viszont amit Wyn mond, az új. - Nem ragadozók?
- Hát ragadozni is tudnak, az biztos. De attól még megehetnek mást.
- Megragadozzák a szilvát. - vakarja az állat füle tövét.
Wyn következő mondata túlságosan is mélyre talál. De a sötét tünde megmárványosítja arcvonásait és nem enged ki rajta minden apró fájdalomcsírát, ami megjelenik. - Valóban nem sokat. Egy közeli emberfaluban élek. Élünk - teszi hozzá kis szünet után, igyekezve a lehető legsemlegesebb hangnemet megtartani. Ekkor veszi észre, hogy Wyn is pontosan ugyanezt teszi. Nem tud megállni egy mosolyt.
- Nos, gyakoroljunk még vagy ne zavarjuk tovább? - néz egyszersmind Minára, majd Wynre, hisz főleg utóbbitól várja a választ, ő "lakott" itt a tisztáson, Mina ennélfogva csendben is marad

16[Magánjáték: Virág a hamvakból] Empty Re: [Magánjáték: Virág a hamvakból] Csüt. Jún. 21, 2018 9:36 pm

Wyn Silvernight


Sötét Tünde Druida
Sötét Tünde Druida

- Akik nem tudják, mit beszélnek, nem érthetik a vallás mélységeit, következésképpen rájuk egyáltalán nem igaz, amit mondtam. De ez nyilvánvaló. - néztem rá még mindig azzal a komor-komoly ábrázattal, amit általában mindenki megszokhatott tőlem.
Ha olyan okosnak képzeled magad, erre próbálj meg rácáfolni.
Komolyan nem értettem, mit nem lehetett azon felfogni, amit mondtam és több irányból is megvizsgálni az értelmét. Már kezdtem azt hinni, hogy ő valamiféle kötekedő lesz, azokat pedig még a hazugoknál is jobban gyűlöltem. Persze, én lépten-nyomon azt tettem, de rá voltam kényszerülve, hiszen az a harmónia, amiről az imént beszéltem, a kétlábúak tevékenységeire összegészében egyáltalán nem vonatkozott. Jobban is tettem volna, ha jelenleg is éppen valahol máshol jártam volna egy rendkívül forgalmas utcát, olyan dolgok után kutatva, amelyekben felnyithatom mások szemét. De nem... most feltétlenül itt kellett ácsorognom ezzel a sötét tündével, aki azt hitte, többet tud, mint én és nem túl erősen, de célzott rá, hogy téves a gondolkodásmódom. Nekem!
- Mmm... - szűkült össze a tekintetem, miközben megpróbáltam kitalálni Damien szándékait abból, hogy a furcsa, zöld szemeit vizsgáltam.
Hosszúnak tűnő pillanatokon át nem csináltam semmi egyebet, végül feladtam. Azzal is többre mentem volna, ha legalább grimaszokat vág, de nem tette, csak tartotta a menyétet a kezeivel... Semmi mással nem egészítette ki a mondanivalóját.
Rendkívül idegesítő. Utálom a társalgást.
De... a sors fintoraként rá kellett ébrednem, hogy nem húzhatom a szám. Beszélni akartam valakivel, aki olyan, mint én, és megkaptam. Gondolni sem akartam rá, hogy a saját hozzáállásom miatt alakult így a dolog, hiszen még nem is csináltam semmi olyat. Erélyesen sem szóltam, sőt, még csak nem is bámultam szigorúan...
Na jó... Lásd, kivel van dolgod.
Felemeltem a kezem még két szép, érett gyümölcsért, aztán a sötét tünde felé nyújtottam őket. Most nem tehettem meg, hogy válogatok, hisz' nem mehettem haza, és különben is, ez a férfi valószínűleg azt se tudta, mi fán terem tündének lenni. Nem úgy beszélt, nem úgy öltözött, de még a legalapvetőbb dolgokkal sem volt tisztában. És én irigyeltem. Mert nem vesztett semmit.
Egészen felüdülésnek tűnt az észrevétel, miszerint a vámpírlány is jelen volt még. Már egészen elfeledkeztem róla, pedig hát... rajta is volt mit irigyelni. Hiába hordott csuklyát és nem viselt nadrágot, tisztán láttam, hogy gyönyörű, még a végtelenül sápadt bőrével is. És együtt éltek. Gondolom, egy párként. Eggyel több ok, ami miatt orrolnom kellett volna rá. Azt is tettem - azt hiszem -, bár olyan volt, mintha már nem is érdekelne. Mintha elfújta volna a szél. Csak az maradt, hogy beszél hozzám. És hogy semmit sem tud a menyétekről, de ezen segíthettünk éppenséggel.
- Nem csak húst esznek. - erősítettem meg, ezúttal a lány - vagy nő - arcán keresve rejtett szándékokat, elvégre mégiscsak én voltam én, a saját szokásaimmal és megrögzött, mélyre elásott félelmeimmel. Nem is értettem, minek vágytam ennyire beszélgetni vele - Még sohasem etetted gyümölccsel?
Hangom egyáltalán nem volt feddő... azt hiszem. Legalábbis nagyon próbálkoztam, hogy ne tűnjön annak, sem pedig olyannak, mintha többre tartanám magam nála.
A zsebemben kezdtem kotorászni, remélve, hogy a kiszárított levelek halmaza megvédte az aprócska, puha bogyós terméseket az összenyomódástól, mikor leestem. És valóban... volt, amely tönkrement, ám a többségük épen megúszta az eseményt, így ki is vettem néhányat belőlük. Ott piroslottak a szabad, nem szilvát tartó kezemben, mialatt a lány felé nyújtottam őket.
- Szedermálna. Számára nem mérgező. - aztán eszembe jutott, mennyire örült a szilvának - És neked sem.
Furcsán, elnyomottan, megkönnyebbülten, mégis lemondóan sóhajtottam.
Ennyit arról az új kísérletről, amit holnap terveztem elkezdeni.
Reméltem, megéri lemondani róla.

17[Magánjáték: Virág a hamvakból] Empty Re: [Magánjáték: Virág a hamvakból] Csüt. Jún. 21, 2018 11:26 pm

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus

Mondhatni találkozott már bőbeszédűbb elffélével is. Na de kevésbé bőbeszédűvel is... Még mindig nem tudja kiolvasni sem a gesztusaiból, sem a tekintetéből, hogy jogos-e maradniuk. De mindeddig megtették. És kaptak szilvát.
Na meg azt az információt, hogy háziállatuk... aki minden valószínűség szerint kikérné magának ezt a titulust, nem csak husit eszik. Mina elgondolkozik rajta, valóban mindig is ragadozónak tartotta-e. De igazából....
- Nos... Általában el szokott járni vadászgatni. Vagyis eddig azt hittem, hogy vadászgatni. Nem csak mi etetjük, elég szabadon mászkál, de... mindig visszajön. - mosolyodik el, majd csacsog tovább. - Mint a hollóm. Fene tudja, mi húzza vissza őket, de mindig visszajönnek. Most is lehet, hogy itt röpköd valahol... - néz körbe az egyre alkonyszínűbb eget kémlelve, egy-két madár elszáll ugyan látterében, de egyik sem Hedwig.
- A fele kertünket lelegelhetné akkor.
- Na várjunk. Akkor ezért voltak megdézsmálva a szamócák! - közli felismerő hangon, majd huncutul az állatra mereszti nagy szemeit és beletúr a szőrébe. - Kis cseles.
Wyn úgy látszik, úgy gondolja, nem ettek eleget vacsorára, vagy csak hirtelen nagylelkűvé avanzsált és levetkőzi eddigi hidegségét... akárhogy is, újabbféle természet gyümölcsét nyújt feléjük. Ám furcsa mód szomorúnak tűnik, ahogy ránéz.
- Ennyire sajnálnál minket megmérgezni, tényleg? - Damien reméli, hogy a leányzó veszi a viccet, legalábbis ránézve a sötétbőrű vigyorgó képére.
- Én csak szederről meg málnáról tudtam. És a szeder az eredeti. Ez pedig... taláán... vadmálna? - Nagyot sóhajt. - Túl keveset tudok a növényekről.
Damien hallgat egy kicsit, majd hozzáteszi. - Én is.
- Köszönjük szépen. De nem akarunk kifosztani. Igazából hoznom kellett volna magammal almáspitét, és akkor én is tudnék adni vala... vááárjunk. -Mina elszalad a picit eredeti "leszállási" helytől arrébb kószált pejlovak egyikéhez, a nyeregtáskában turkál egy kicsit, majd előhúz egy flaskát és visszatrappol, szökdécselve. - Ez itt friss almalé. A falunkból van. Ottani öreg bácsik meg nénik csinálták és mi meg... háát... vettünk egy jó adaggal. - A flaska még teljesen teli, indulás előtt rakta el, csak megfeledkezett róla. - Kérsz belőle?
- Lé. AlmaLÉ. Tényleg. Tehát alkoholos hatásra ne számíts - Nem tudja, honnan szedte a gúnyt a hangjába, meg azt se, hogy miért számít arra, hogy Wyn kedvelné azt vagy esetleg arra számítana. De valami azt súgja, tisztázni kellett.

18[Magánjáték: Virág a hamvakból] Empty Re: [Magánjáték: Virág a hamvakból] Pént. Jún. 22, 2018 12:22 am

Wyn Silvernight


Sötét Tünde Druida
Sötét Tünde Druida

Együtt éltek, egy kertes házban, ráadásul úgy beszéltek az életükről, mintha meg sem érintette volna a háború üszkös keze a kilincsüket. Hogy szerencsének neveztem volna-e, nem tudom. Talán nem, elvégre valamikor koppanniuk kellett a padlón, csak éppen idő kérdése volt, mikor. Nos, azt hiszem, nem akartam ott lenni, már csak azért sem, mert a lány vidámsága - bár számomra teljesen érthetetlen volt, mégis - túl kellemesnek hatott ahhoz, hogy szomorúságot lássak az arcán. Egyébként is ritkán látni jókedvű vámpírt, de manapság bárkit, aki nem morcos vagy ideges, valamelyest felüdülés. Talán... ezért kerestem a társaságukat? Mert önfeledten gyakoroltak valami táncot? Vagy mi is volt az?
Van hollója. Hmm...
Egyik ujjam már a botomon pihent, s azonnal meg is idéztem volna Wade-et, bár nem egészen értettem, milyen indíttatásból. Talán csak hiányzott a mesterem, akivel osztoztam az állatok mérhetetlen szeretetében? Nem tudtam és nem akartam most ezzel foglalkozni. Némileg lezártam azt a fejezetet és nem érdekelt többé. Magam kellett, boldoguljak, ahogy mindig is akartam, és őszintén, valamelyest örültem is neki. Annak az ábrázatnak viszont annál kevésbé, amit a sötét tünde produkált, s amelynek hatására rögvest elodáztam a hollóm hívását. Összefontam a kezeimet mellkasom előtt és ismét összeszűkítettem a tekintetem.
- Csak várj, tartok bemutatót, de előbb majd megkérjük a barátnődet - vagy jegyesedet, esetleg a feleséged, ahogy tetszik -, hogy fogja meg Luxot és menjen távolabb. Ne aggódj, nem esik bajod. - tettem még hozzá, miközben én is elvigyorodtam.
Ekkorra Mina már elindult, ki tudja, hová és miért, de nem érdekelt, ameddig esetleges élelemről volt szó, aminek ugyebár nem voltam birtokában a szilvákon kívül. Szóval... ért egy kis csalódás, amikor semmi szilárd ételt nem láttam nála, de bármi is volt az, olyan színe volt, mint a sörnek. Sör... hmm, fogalmam sem volt, mikor ittam utoljára és hogy egyáltalán mi volt az, amit ittam, vízen kívül. Bár még nem hallottam almasöről, de végül is miért ne létezhetett volna?
- Köszönöm, nagyon ke... - fejeztem be a beszédet, egyrészt, mert furcsa volt, hogy udvariaskodom, rögtön azután, hogy meg akartam mutatni annak a vigyori alaknak, hogy nem vagyok olyan mogorva, másrészt pedig, mert akkor ért el a tudatomig, hogy ez bizony nem sör. Sóhajtottam egy hatalmasat, aztán összeszedtem magam és egy mosolyfélét ajándékoztam a vidám lánynak. Kit érdekelt az az idióta álca!
Fenébe az egész nappal. Úgysem találkozunk már többet. Bármiről beszélhetek. Bármit tehetek.
- Szívesen elfogadok egy keveset. - feleltem, aztán kivettem a botomat az övemből - De előtte... nekem is van hollóm.
A fekete madár hangosan rikácsolva repkedett egy darabig felettünk, mielőtt helyet foglalt volna a vállamon.
- A neve Wade. - folytattam - Ha többet akartok tudni a növényekről vagy az állataitokról, állok rendelkezésetekre. - tettem hozzá, miközben azt hiszem, véletlenül kieresztettem az arcomra egy olyan "hiszen ez a jól nevelt druidák dolga"-félét, így néhány pillanat múlva megköszörültem a torkom.

19[Magánjáték: Virág a hamvakból] Empty Re: [Magánjáték: Virág a hamvakból] Pént. Jún. 22, 2018 12:57 am

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus

Bemutatót? Mármint mérgezésre? Meghökken, de komolyan nem ijed meg, egyrészt, egy ekkora méretű lénytől nehéz - persze tisztában van ennek a gondolatnak irracionalitásával teljes mértékben -, másrészt mosolyogva azért kevesen szoktak gyilkolni. Na jó, ÍGY mosolyogva. Jellemző, hogy ezen lepődik meg, nem pedig azon, hogy megint annak titulálták, ami nem. Arcán nyugodtság tükröződik, ahogy magyarázatba kezd, még mielőtt Damien visszakozhatna. - Egyik sem vagyok. - Ami után rögtön következhetne a kérdés, hogy mi, de valahogy most nincsen kedve magyarázkodni...
Megteszik azt helyette. - Csak együtt élünk. Inkább menekülteknek mondanám magunkat. Na nem úgy. Mármint... már jó ideje nincs mi elől. És nem olyan vészes a helyzet... - Ebből nem jövök ki jól. Hisz már kertet emlegettek, nyilván egyértelmű, hogy nem holmi kis putriban tengetik mindennapjaikat. Most mélyen hálát ad magának, hogy a hintót otthon hagyták, mert azt aztán nehezen tudná kimagyarázni. Mondjuk érdekes is története van, az tény, de a többség nem túl... elfogadó egy vámpír-sötételf párossal szemben, akik répát termesztenek és hintajuk van, két lóval. Sose voltak közönségesek, no. De még azt se tudják, hogy a menyét nem eszik gyümölcsöt... Hát na... Keveset voltam otthon, ez így van.
- Végül elmarad a bemutató?
- Azt akarod, hogy végem legyen?! - kérdi ál-felháborodva.
- Állítólag nem lesz - vonja meg Damien a vállát és fülei mögé igazít egy fejér tincset.
Nem teljesen tudják eldönteni, hogy Wyn végül is elégedett-e az itókával, avagy pontosabban annak nem-alkohol-létével, mindenesetre már az kész meglepetés, hogy elfogadta. A minimum egy visszautasítás lett volna. Persze miután gyümölcspikniket tartottak... Na várjunk.
Holló? Érdeklődő szemöldökvonás. A bot. A bot kell a holló megidézéséhez. - Egy ilyen nekem is kéne - motyogja az orra alá. Hátrahajtja a fejét, tekintete követi az ismerős alakzatú madarat keringve, elmosolyodik, kivillantva fogacskáit. Gyere, szépség. Bár nem az enyém vagy, de gyere. Óóh, Hedwig miért nincs itt...
A fekete madár belépője mintha amolyan felvezetése lett volna a következő mondatoknak. Hatásos, azt meg kell hagyni. Végig ez volt a terved, igaz? Valójában azért lestél minket, hogy.... óóh, várj csak... ez valami trükk lesz. - Wade. Akkor biztosan fiú. Férfi. Hm... nem tudom. Hedwig nem sértődik meg, ha lelányozom, de fogalmam sincs. - picit közelebb hajol a csőröshöz. - Szia, szépségem - Amikor állatok közelében van, kizár mindent, így ezt az intimitást akár furcsának is tarthatják, de nem másoknak szól, hanem csak az élőlénynek, akihez beszél.
Damiennek egy gondolat ugrik be a mondat kapcsán. Szólásra nyitja a száját. Neeem... biztos, hogy nem. Ez hogy hangzik már? De végül is... miért is ne? Végül is teljesen jogos lenne... ugye, teljesen jogos? Belehalni csak nem fog. - Mi lenne, ha egyelőre inkább téged ismernénk meg?
A többes szám mintegy biztonságos, ám törékeny védőburok öleli körül a mondatot. Enyhén megemeli szemöldökét és próbál olyan ártatlanul nézni, ahogy csak tud.

20[Magánjáték: Virág a hamvakból] Empty Re: [Magánjáték: Virág a hamvakból] Pént. Jún. 22, 2018 1:52 am

Wyn Silvernight


Sötét Tünde Druida
Sötét Tünde Druida

Csak együtt élnek... Hmm... Persze. Hogyne. Azért etetted ...úgy szilvával, ugye? - néztem kétkedve a vámpírra, aki odaadta az almalevet. Beleittam. Édes volt, amiről az a szerencsétlen démon, Corlieva jutott eszembe, meg a sok butasága, a sok ugrálás, mézevés... és rá kellett jönnöm, hogy Mina boldogsága, egyáltalán nem ilyen idegesítő módon nyilvánult meg. Egészen... egészen olyan volt, mint a néhai nővérem, Lunasa.
Félrenyeltem, aztán köhögni kezdtem, mire Wade csapkodva kereket oldott, és mivel a vámpír érdeklődést mutatott iránta, kíváncsian körözött felette, végül letelepedett arra az ágra, amelyről a szilvát szedtem, hogy megnézze magának a felettébb jó kedélyű nőt. Vagy lányt, hiszen eléggé fiatalosan viselkedett. A lakótársa pedig túl... érdekesen.
Holy Nature. - suhant át az agyamon valamiféle maró, hideg félelemhullám, amit kortyolással lepleztem.
Vajon volt arra bármi esély is, hogy ő, Damien legyen a nővérem gyilkosa? Végignéztem rajta. Semmi jele nem volt annak, hogy képes lenne ilyesmire és fegyvert sem láttam nála. Legalábbis olyat, amivel elkövették, aligha. Kirázott a hideg annak a napnak az emlékére, amikor az a fényes szárnyú, túlbuzgó démon átkutatta a holttestet és megtalálta a szúrástól keletkezett sebet.
Nem. Nem gondolunk rá. - erőlködtem.
- Nos...
Nem.
Megfordultam, a fa felé egészen, s összegörnyedtem a hányingertől. Egészen úgy festett, mintha az italtól lettem volna rosszul, és Wade is valami hasonlót hihetett - bár igen nehéz volt kiismerni, mégis mi járt a fejében -, ugyanis megkörnyékezte a vámpírt és hangosan kiáltozva próbálta meg figyelmeztetni... arra, hogy a gazdája bajban van?
No fene, még a végén kiderül, hogy szeretsz is a sok kárörvendés alatt.
- Öh... lesz bemutató. - nyögtem ki végül gyorsan, mielőtt bármit is reagálnának.
Nem akartam, hogy sajnálni kezdjenek... vagy megsértődjenek és itt hagyjanak. Valójában még azt is vállaltam, hogy "megismerjenek", ami idegesített, nagyon is. De nem érdekelt.
- Rendben. Ha cserébe én is titeket, ahogy illik. - tettem hozzá, miközben feltápászkodtam, aztán villantottam egy ravasz mosolyt a vámpírleányra - Fogd Luxot és állj hátrébb. Az sem hátrány, ha eltakarod az arcod.

21[Magánjáték: Virág a hamvakból] Empty Re: [Magánjáték: Virág a hamvakból] Pént. Jún. 22, 2018 2:13 am

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus

Kétkedés. Hát persze. Ez az általános reakció. Damien gondolkodott már rajta, hogy ennek az ügynek a megmaradása érdekében ír egy hosszú esszét, amit aztán sokszorosít, akinek pedig igénye támad rá, a kezébe nyomja és közli: Na, ezek vagyunk mi Minával, se más, se több, se kevesebb, további kérdéseket elfogadunk és adott esetben bővítjük a dokumentumot. De mindezidáig lusta volt ennyit körmölni, meg aztán elég zavaros gondolatok lennének azok. Körülbelül folyamatosan erre próbálnak rájönni, minden napjuk minden percében, kivéve persze alvás közben, bár néha akkor is.
A köhögésnél kicsúszik száján az ösztönös kérdés: - Minden rendben? - De mire kimondja, már meg is bánja. Van, akinél ez működne. Például egy bálban egy úrikisasszonynál. Miért gondolkozik úriisasszonyokon? Más sem áll távolabb a famászótól, mint ez. Udvariasságból persze a kisasszony szót társítja hozzá gondolatban, de... nem is. Rengeteg mással lehetne leírni. hebrencs, szeleburdi. Gyerekes. Na, ezért biztosan harapna. Vagy ki tudja? Bölcs. Legalábbis annak látszik, hisz természethű.
Miért is keres mellékneveket, amik leírják e fehérséget?
Közelebb sétál a lányhoz, hogy ott legyen, ha bármi történik. Előtte azért átadja Luxot Minának. Szegény állat kissé zavarodott a szárnyas közeledte miatt, nem kissé jár közel a halálfélelem állapotához, így komoly nyugtatgatásra szorul. Hedwiget már csak-csak megszokta... de amikor alantereszkedik a magasból, még mindig elbújik. Pláne idegen madarakkal.
- Mármint... úgy értettük, hogy mi gyakoroljunk... - Wynnek van ötlete. No nézzenek oda. Beszáll a mágiagyakorlásba?... A feltételek megijesztik Minát. Furcsállóan néz, de nem ellenkezik. - Ugye nem fogsz eltűnni, amíg csukva van a szemem?
Mint valami tündér... de ott lesz Damien, hogy nézze. Bár... gondolom, a távolság miatt kell becsukni, így neki sem ártana... Hátrébb sétál, majd Luxtalan kezét szorosan az arcára tapasztja, és vár. Damien védelmezőn mögé sétál és puhán a vállára teszi a kezeit, de közben mosolyog, sejtvén, hogy nincs valódi veszély... persze azért készenlétben.
- Ez valami elmefelnyitó varázslat lesz? Vagy hogy szeretnél minket megismerni?
- Ha ezen múlik, akkor kihallgatás nélkül is szívesen elárulok egy-két dolgot, Wynnesa - játssza, mintha aggódna. Jó, kicsit tényleg aggódik. Nem tudja kiismerni ezt az élőlényt, az pedig mindig aggodalomra ad okot. - Amint azt már látja, szeretjük a gyümölcsöt. Meg messze lenni emberektől. - Gőze sincs, mi mondatja ezeket vele. Talán a tény, hogy Mina elmefelnyitó varázslatot emlegetett. Már a hatás sem kell, elég a képzelete, ez veszélyes lesz. A végén még valami illúziót használó démonnal lesz dolguk. Az sem kizárt. De olyan rideg a gondolat, hogy félni kell tőle, nem akarja ezt hinni, nem akarja ezt képzelni... Meg kell zaboláznia magát.

22[Magánjáték: Virág a hamvakból] Empty Re: [Magánjáték: Virág a hamvakból] Pént. Jún. 22, 2018 3:02 am

Wyn Silvernight


Sötét Tünde Druida
Sötét Tünde Druida

Megvillant a tekintetem. Éreztem, hogy végigáramlik bennem a harag. Hogy merészelt sajnálni? Törődött volna inkább a maga dolgával. Bár úgy tűnik, megtette, hiszen a lány védelmére kelt, ahelyett, hogy maradt volna ott, ahol eddig állt. Így viszont két választásom maradt: vagy vállalom, hogy kicsit ráijesztek Minára is, akivel egyébként semmiféle problémám nem volt, azon kívül, hogy vidámsága akaratlanul is a múltra emlékeztetett, egy olyan személyre, aki, ha most itt lett volna velem, nyugodtan kimondhatta volna azt, hogy Minden rendben?. Rá nem haragudtam volna. Tudtam, hogy azért tenné, mert aggódik értem és szeret. Furcsa volt erre a szóra gondolni, talán azért, mert akik szerettek, már elmentek, itt hagytak egyedül, és annyira mégsem élveztem a helyzetet, mint hittem. Mint kellett volna, az után, hogy jobban lettem, hogy... elfogadtam a világ folyását és azt, hogy lesznek dolgok, amiket már sosem mondhatok el a családomnak. De ez... akármi is akart lenni, nem az volt, biztosan nem az.
Nem aggódás. Az teljesen kizárt. Csak szán engem. Vagy megvet. Vagy szórakozik...
- Nem fogok eltűnni. - feleltem - Már csak azért sem, mert a kedves védelmeződ, önállósította magát, és megsemmisítette a bemutatómhoz elrendelt kedvező körülményeket, azután... - léptem néhány nagyobbat, hogy közelebb kerüljek - úgy gondolta, elege lett a tegezésből és még arra sem figyelt, amit nem sokkal ezelőtt mondtam!
Éreztem, hogy gombóc keletkezik a torkomban, olyan, amely nem enged rendesen lélegezni és még arról is gondoskodik, hogy kellemetlenül érezzük magunkat. Tehát kapkodni kezdtem a levegőt, agyamat elöntötte a hiányérzet, emlékek és a csalódás furcsa, visszataszító kavalkádja, amelyet nem voltam képes ellökni magamtól. Tombolt bennem, égetett és elvesztettem magam felett az irányítást. Már nem tudtam visszatartani az érzelmeimet. Elmosódott előttem minden. Csak Minát és Damient láttam tisztán, mint a fájdalmam újjáéledésének nyilvánvaló forrását. Bár a vámpír semmi rosszat nem tett, csak emlékeztetett, most mégis, az ő úgynevezett bűne mélyebb vágást ejtett rajtam, mint azt hittem, ehhez pedig hozzájött az a szemtelenség... vagy akármit is művelt a fajtársam. A saját fajtársam, az otthonunk eltűnése után, még úgy is, hogy azt mondta, nem sokat járt oda. Felháborító!
Tűz szökött látóterem határára, mintha Abaddón fogta volna magát és gyújtogatni kezdett volna az elmémben. Hiszen ezek a lángok nem léteztek. Csak engem égettet, a fákat nem és Wade sem menekült. Csak engem nézett félrebillentett fejjel, mint aki nem tudja, mit várjon tőlem. Miért? Mit kellett volna tennem? Rájuk kiabálnom? Igen... legszívesebben azt tettem volna, szavakba foglalni, mennyire nem értettem, miért tették ezt, miért mondták, hogy meg akarnak ismerni, ha közben végig csak rajtam szórakoztak és azt sem hitték el, hogy a bemutatóm nem veszélyes. De miért is hitték volna. Miért hittek volna bármit? Egyáltalán miért akartak megismerni? És ha végig arra játszottak, hogy elveszítsem az önuralmam? ... Nem. Ahhoz ismerniük kellett volna, úgy, ahogy senki nem tette. Mit akartak hát? És én mit akartam tőlük?
- Semmit. - nyögtem a gombóctól elfolytottan, aztán hirtelen sarkon fordultam és tettem néhány tétova lépést a fa irányába.
Minden olyan volt, mintha forogna körülöttem. Mintha túl sokat ittam volna a kelleténél, de ez fájt. A szó szoros értelmében szétcincált belülről és túl ismerős volt ahhoz, hogy ne tudjam, mi talált rám újra. A felismerés. A bánat. A harag. Összezavarodottság. Nem tudtam, mit akartam kezdeni velük, mégis kellett a társaságuk, kellett, hogy szóljanak, de amikor megtették, nem tetszett. Olyan voltam, mint egy finnyás gyerek, aki enni tanul, de nem volt ínyére a falat.
Dobb.
Nem gondoltam volna, hogy egy nap kétszer is hasra fogok esni. De már nem érdekelt. Csak feküdni akartam ott és azt képzelni, hogy egyedül vagyok. Vagy azt, hogy ez az érzés - a hiány, a veszteség, a túlzott önelégültség bukása - nincs többé. Hogy kiölték belőlem. De nem... ez határozottan valódi volt. És én féltem tőle.

23[Magánjáték: Virág a hamvakból] Empty Re: [Magánjáték: Virág a hamvakból] Pént. Jún. 22, 2018 1:05 pm

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus

Kis hangulatzenécske

A szín nélküli szemek meglehetősen ijesztőek, ha birtokosuk haragos. Annak tűnik. De vajon miért? Tényleg le kellett volna lépni, még mielőtt idáig fajulnak a dolgok - gondolja. De azok nem ők lettek volna, ugyan már, csak úgy elmenni? Az unalmas. A lángoló mező is tud gyönyörű lenni, még ha életveszélyes is, inkább ott maradnának nézni, mint elbújni a biztonságba. Persze ez néha olyan eset, mint amikor vadállatokat próbálsz megközelíteni. Vagy akár egy alvó macskát. Kihasználhatod, hogy ott a lehetőség, amíg még nem tudja, hogy közelítesz, és békésen hagyja magát szemlélni, csodálni, megérinteni. Amint azonban felismeri, mi történik, felébred valódi énje és egyszerűen elszalad, elbújik, nem is jön vissza. De ha időben visszakozol, elhiheted, hogy elfogadott. Elhiheted, hogy hagyta magát megsimogatni. Pedig nem, csak vak volt és nem ismerte fel, mit kéne tennie.
- Miféle körülmények? Mit zavartam meg? - kérdezi értetlenül. Nem akart ő megzavarni semmit. Voltaképp be kell ismernie, hogy nem túl sokat gondolkozott. A mozdulatok, amelyeket Mina közelében tesz, természetesek és megszokottak, évek összesimulása tükröződik belőlük és lassan már-már ösztönössé válnak. Talán ez az, ami zavarja?... De ahogy végignéz Wynen... miért zavarná? Mégis, mintha már a puszta létezésük is irritálná.
Na meg a tegezés. Mi a fene van ezzel a tegezéssel?... A logikus az lenne, ha nem akarná, hogy gyereknek nézzék, ezért kikérné magának a tegezést. De Wyn szembemegy a logikával, itt is, mint már oly sok ponton az életben. - El... nézést, nem akartam... lak megbántani. Akkor tegezni foglak, ha szeretnéd. - erőszakolja meg az agyát, mert elég furcsa. Bár már megtette korábban, e valamiért visszaváltott. Talán az ellenséges hangnem okozta. Kezdi úgy érezni, hogy folyton minden szaváért visszakoznia kell majd, ha Wynnesával beszél.
Semmit? Ez meg mégis melyik kérdésre válasz?... Mina ujjai tétován simogatják Luxot. Nyel egyet. Valami szorul körülötte, a nyugodt lengedező szellő ellenére is olyan feszültségek csapkodnak körülötte, amelyeket nem lát, nem ért, nem tud megfogni, de valamiért ismerősek. Ki akarom deríteni - ismeri fel magában a késztetést ismét, és vissza kell fognia magát. Kagyló.  Becsukódik, ha túl erőszakos vagy. Lepke. Ellibben, ha nem vigyázol. Macska - elszalad...
- Ne haragudj... Damien visszaállhat oda, ahol az előbb állt, ha akkor jobb lesz. - Nyilván tudja, hogy nem ez volt a probléma, na meg azt is, hogy ez csak neki egyértelmű. Kívülről azt fogják hinni, hogy naiv és buta, de egye fene, hátha ezzel kiprovokál valami választ. Sosem tudja az ilyeneket jobban megfogalmazni, lévén a valódi probléma okát nem sikerült kiderítenie, így jobbára találgathat.
Damien leemeli kezeit Mina válláról, majd ökölbe szorítja őket. Meg akar indulni és áttenni őket egy másik személy vállára. Miért akarja ezt? Egyértelmű, hogy tiltakozás lenne belőle. Akkor tényleg elszaladna. De mitől zárkózhatott be ennyire? Egy szót sem szól, pedig az imént még határozottan barátságos volt. Mit rontottak el? Eszébe jutott volna valami? Vagy visszatért ismét ahhoz, hogy az idegenekkel inkább nem is kellene szóba állni?
- Wyn... - próbálkozik lágyan, felkészülve mindenre, ordibálásra, könnyekre, hideg tekintetre, szótlanságra, sarkon fordulásra, még akár támadásra is, bár azt valamiért nem tartja esélyesnek. - Nem akartam megbántani. Kérem, bocsásson meg, ha valami rosszat tettem.
Minától sem nehéz bocsánatot kérni. Egyszerű, őszinte és megkönnyebbülést hoz. De nem gondolta, hogy másokkal is így fog menni. Olyan piheként érkeznek a szavak, mintha nem is lenne súlyuk. Talán inkább kérelem ez, nem is bocsánatkérés.
Mina kérdőn-vádlón néz rá. Ki mondta, hogy te tettél rosszat? Bármelyikünk tehetett rosszat. ...Nézzenek oda, már a rosszat tevést is irigylem tőled - nevet fel magában, s ajkait harapdálva várakozik. Lelkét próbálja közelebb simítani a legkevésbé problémás jelen levő élőlényhez, a menyéthez. Mintegy védelemként, pajzsként temetkezik a vele való foglalkozásba, elbújva a körülötte csattogó vélt vagy valós villámok elől. [/justify]

24[Magánjáték: Virág a hamvakból] Empty Re: [Magánjáték: Virág a hamvakból] Pént. Jún. 22, 2018 2:23 pm

Wyn Silvernight


Sötét Tünde Druida
Sötét Tünde Druida

Kinyitottam a szemem.
A hangokból már tudtam, hogy nem mentek el, ami meglepett és kicsit meg is ijesztett. De egyelőre semmi mást nem voltam képes érzékelni azon kívül, hogy itt álltak és engem néztek. Valahogy így képzeltem el a tömeg tekintetét abban a könyvben, ahol kivégzésre vitték a főszereplőt, azzal a szemet szúró különbséggel, hogy a vámpír és a sötételf inkább tűnt szánakozónak, mint boldognak, hogy felkínálta magát az ingyen műsor. Igen. Határozottan abban a kínos helyzetben találtam magam, hogy azt kívántam, bár nevetnének rajtam, pedig gyűlöltem. De még az is jobb volt, mint állni ezt a vörös és zöld tekintetpárt, amelyek egyre inkább, minden pillanat elteltével csak még jobban arról biztosítottak, hogy tulajdonosaik azt sem tudják, hogyan segítsenek rajtam.
Nem kell segítség. Nem kértem senkitől.
Ám mire végiggondoltam volna, rá kellett ébrednem, pontosan mit csináltam itt, éppen most, a fűben elterülve, minden bizonnyal olyan ábrázattal, mint aki szellemet látott és dühösen üldözőbe vette. Vagy valami sokkal rosszabb, bár nem igazán tudtam volna szörnyűbb következtetést levonni ebből annál az egyszerű, fájdalmas ténynél, hogy pontosan az előbb nyúltam át a bordáimon, hogy egyetlen pillanat leforgása előtt szétfeszítsem őket és kiemeljem a szívem, ki, a külvilágba, hogy láthassák. És nem tudtam, miért. Megrémültem. Saját magamtól. És attól, hogy azt tettem, amit soha nem akartam. De talán... még megmenthettem a helyzetem.
Megvártam, míg a homályos, égő függönyt végleg felhúzzák, s csak akkor jöttem rá, hogy könnyes az arcom. Letöröltem, vigyázva, hogy úgy tűnjön, mintha csak a fűszálak csiklandoztak volna, aztán felegyenesedtem és törökülésbe rendeztem a lábaim, botomat kényelmesen az ölembe fektetve, mint egy háziállatot, akit dédelgetni lehet. Úgy kellett tűnnie, mintha az égvilágon semmit sem tettem volna, amit nem akartam. Wade rikácsolva csatlakozott hozzám, mintegy megfeddve, hogy ráijesztettem, de nem tudtam, mennyire gondolta komolyan. Sosem néztem utána, mennyire kedvelhet, mert természetesnek vettem, hogy csak a szórakozására használ, és biztos voltam benne, hogy azt gondolja, ha megteszi, amit kérek tőle, az elég indok, hogy velem maradhasson és tovább mulasson rajtam. Ezt gondoltam, tévesen, egészen addig a pillanatig, amikor az az északi félreütötte őt a kardjával. Akkor változtak meg a gondolatai. Vagy nem. Inkább csak erősebbek lettek. Látott valamit bennem, ami tetszett neki. De most, így, ebben a helyzetben még mindig fogalmam sem volt róla, mit akar elérni.
- Menj. - súgtam neki - Menj és egyél.
Mivel parancsba adtam, nem szegülhetett ellen, bár nem mintha akart volna. Félt a menyéttől és a két idegent sem tartotta elviselhető társaságnak, én viszont nem osztottam a véleményét. Valójában... kicsit volt, hogy így figyeltek rám. Hátborzongató, értelmetlen, de jó. És szükségem volt valamire, amivel elterelhetem a figyelmüket sebezhetőségemről.
- Csak... üljetek le. - mondtam kicsit fásultan, próbálva tettetni, hogy még mindig mérges vagyok, de a félelem elnyomta bennem a törekvést - És beszélgessünk.
Fogalmam sem volt, mit fogok tenni, ha már késő. Ha lelepleződtem, és többé már nem fognak félni tőlem vagy nem érteni, mit miért teszek. Kellett az a homály körülöttem, kellett az érzéketlenség nyújtotta biztonság, de a szavaik is. Ők, együtt, hogy itt legyenek.

25[Magánjáték: Virág a hamvakból] Empty Re: [Magánjáték: Virág a hamvakból] Pént. Jún. 22, 2018 3:40 pm

Wilhelmina von Nachtraben

Wilhelmina von Nachtraben
Vámpírmágus
Vámpírmágus

Mina a menyétbe kapaszkodik, Damien pedig... Csak a ténybe tud, hogy menni fog ez neki. Végig ezt csinálta. Segített. Jó pár éve foglalkozik lényegében lelki problémákkal. A különbség csak az, hogy pont az ellentétét szokta csinálni, mint most, lévén általános alanya, azaz Mina meglehetősen máshogy reagál mindenre, mint a druida. Megszokta, hogy szabad közel lennie, szabad együttérzést mutatnia és szabad esetleg hozzá is érnie az adott személyhez, és mindezért nem harapják le a fejét. (Kivéve néhány esetet.) A tehetetlenség mintegy láncként fogja vissza. Egyetlen, jól bevált módszere nyilván kudarcot vallana, B terv után kell kutatnia. Pedig annyira el tudná képzelni. Odamegy. Kezek a vállon, majd egyik ujja finoman megérinti az állát, kényszerítve, ösztökélve arra, hogy felemelje a tekintetét, szavak, megnyugtató szavak, könnyek, te jó ég, hát azokat is mihamarabb le kell törődni...
Hagyd abba.
Milyen szerencse, hogy kívülről nem látszik, ha valaki csikorgatja a fogát. Vagyis nem csikorgatja, csak szorítja össze két állkapcsát minél erősebben. Pislant párat. Próbál valami triviális részletre koncentrálni, hogy elterelje figyelmét. A holló. A holló el lesz küldve, legalábbis úgy tűnik, mert szárnyat bont és nekiered a légnek. Vihar előtti csönd. Az talán? Mi fog történni? Semmi sem fog? Talán az lenne a legrosszabb. Meg bölcsen hallgatni. Mert bármit szívesebben csinálna. Ez nem azoknak a csendeknek az egyike, amelyek kellemesek és segítik az elmélyülést...
S ekkor megszólal. S amit mond, nagyobb megkönnyebbülés bárminél. Mondjuk... meglepő. De nincsenek abban a helyzetben, hogy panaszkodjanak vagy tiltakozzanak.
- Na hát erre gondoltunk mi is. Itt a legjobb, az erdőben. Tisztási piknik. Nem is kellett hozni gyümölcsöt, nő az itt magától. Virágok, madarak, állatok, mi több kell ennél? - csacsogja Mina, minden mondatot körülbelül ugyanazon a hangintervallumon végigfuttatva, magasból a mélybe, majd vissza, próbálván mindent megtenni, hogy zavarát leplezze.
Üljetek le és beszélgessünk. Ez úgy hangzik, mintha lenne valami titka. S ami a legizgalmasabb, az az, hogy ezek alapján ezt meg fogja osztani. Sőt, talán bevonja őket is valamibe. Talán egy küldetés előtt áll. Talán valóban komoly segítségre van szüksége, megeshet, hogy nem is csak maga miatt, hanem... rokonok? Család? Testvér? De bolond vagyok... Teljesen valószínű, hogy Abbadón ölte meg a családját. Akkor érthető, hogy miért van összetörve. Lehet, hogy egyedül maradt, és amilyen fiatal... mert biztos az, nincs, akinek elmondjon. Bármit is. - suhan át a vámpírlány agyán, vére gyorsan száguld az ereiben. Ezután azon gondolkozik, hogy üljön le, végül, mivel hajlékonysága megengedi, hogy ez a póz kényelmes legyen számára, törökülésben helyezkedik el. Ruhája szoknyarésze mint hatalmas lebernyeg takarja így is, nem kell aggódnia hát, hogy bármi is látszana. Na nem mintha attól tartana, hogy Wyn őt bámulná, de van itt férfiegyed is...
Damien egy leplezhetetlen sóhajjal ledobja magát a földre, és csak lazán felhúzza az egyik térdét. Ennyi. Azt mondták, üljön le, azt nem, hogy hogy. És vár. Elvégre most átadta a kezdeményezés lehetőségét...

Ajánlott tartalom



Vissza az elejére  Üzenet [1 / 2 oldal]

Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.