[Magánjáték - Mina & Crispin] Steam & Torchlight

- Ne ellenkezz rögtön. Állandóan ellenkezel.
Persze hogy ellenkezik. Már hogyne ellenkezne az ellen, hogy csicsás ruhákba öltözve, egy hintóban vonuljon végig fél Délen, aztán bekéredzkedjen egy fürdőházba, és forró, állott vízben tocsogjon órákig, azt remélve, hogy akkor majd kevésbé fognak fájni az ízületei?
- Damien. Az ilyen dolgok vénasszonyoknak valók. Gazdag vénasszonyoknak. Akik lehetőleg legyenek emberek, és nemesek is. Őket nem nézik ki az ilyen helyekről, de én, ha nem vetted volna észre, egy hegyesfogú vagyok, aki ráadásul teljesen fiatal, így ha bemennék oda, és előadnám, hogy fáj valamim, akkor valószínűleg kinevetnének és közölnék, hogy távozzak, még mielőtt megreped a körmöm és aztán sajnálkozhatok. Te pedig, ha szintén nem tűnt volna fel, egy sötételf agy, és akárhányszor együtt látnak minket, a reakció körülbelül azonos a legelsővel. Szóval nem, nem tartom a legjobb ötletnek.
Damien megvonja a szemöldökét. Sok újat nem hallott.
- Jó, rendben, voltaképp... kíváncsi vagyok arra a helyre. Most miért? Nincs jogom élvezni kicsikét a szabadságot, még mielőtt leszakad az ég?
Leszakad az ég. Minának erről eszébe jut az a vihar, és...
- Képletesen értettem, no! De mivel van a baj? A hintóval? Teljesen jogosan a miénk. Ha pedig megkérdezik, honnan szereztük... Mégis mi közük hozzá?
- Nincs kedvem magyarázkodni.
- Nem fogunk. Épp ez a lényeg. Mostanság amúgy sem biztos, hogy nagy tömeg lesz, sőt. Az említett öreg néniktől is félsz?
A vámpír nem tud visszafojtani egy mosolyt. - Az öreg nénik szoktak a legkérdezősködősebbek lenni. Ha meg bácsik... brrr. - Ebbe inkább bele sem gondol. De való igaz, rég volt bármilyen helyen, ahol értelme is lett volna, hogy kiöltözzön. Hiúság bűne, a végén még belőle is démon lesz, az hiányzik csak...

Egy vörös fodros, földet söprő dresszt választott végül. Persze nem az a lényeg, mit visel kívül, hisz amint beérnek a fürdőházba, leveti. Szíve gyorsan dobog a torkában, ahogy közelednek az ominózus épület felé, melynek színei enyhén hasonlatosak öltözékéhez, valamint szeme színéhez. Kivételesen egyik éke sincs most rajta, elvégre nem hiányzik, hogy a víz szétáztassa őket. Ha odabent kerülne sor valamiféle konfliktusra, hát... kénytelen lenne saját magára hagyatkozni. Na meg Damienre.
Már attól egyedül érzi magát, hogy szétválnak, amikor egyikük erre, másikuk arra indul, hogy átöltözzenek. Azaz levetkőzzenek inkább. Ott munkál benne a bűntudat még mindig, vajon volt-e értelme ekkora mennyiségű pénzt kiadni, amikor talán nem is segít a problémáján. Pár napja meglehetősen sajog mind a dereka, mind a háta, úgy gondolta, befizet egy professzionális masszőrre, de ők még drágábbak, ráadásul egy fürdő azért csak komplexebb élmény.
Miközben kibújik meglehetősen bonyolult elrendezésű fogvatartójából, amit ruhának neveznek, számolgatja, hány eladott kis kincsecskébe került ez a mostani belépő. Végül úgy dönt, hagyja az egészet, még mielőtt elmegy a maradék életkedve is.
A csarnok valóban kong az ürességtől, biztosan ezért fogadták őket olyan kitörő örömmel, még ha gyanakodva is. Nem sokaknak van pénzük ilyesmire, vagy idejük nincs? Mindegy, legalább nem fogják zavarni...
Ez az elmélet megtörik, amikor a kinézett medencéhez közeledve megpillant egy alakot a vízben. Vagyis nem is a medencében, hanem a szélén ülve, és... bort kortyolgatva?
Ilyet egyáltalán szabad csinálni? Összenéz self társával, majd azért menetelnek tovább, hisz egy iszogató nem fogja megállítani őket.
Ahogy közelebb ér viszont, valami feltűnik neki. Forró gőz és víz, fehér haj...
- Na várjunk csak. - Valami oknál fogva enyhe rémületet indít el benne a gondolat, hogy talán már találkoztak... De lehet, hogy ez csak az az érzés, mikor az ember, elf vagy vámpír vagy akármi lánya azt hiszi, megélte már az adott pillanatot valamiféle előző életében vagy micsoda spirituális agymenések. Hiszen még a helyszín is mintha közösnek érződne, az egész hangulat, a hangok, a fények. Mikor volt legutoljára fürdőben? Jó rég lehetett...
Tétován lépdel közelebb, fekete fodros fürdőruhájában, mely éles kontrasztot alkot fehér karjával és lábaival. Füle mögé igazít egy kósza tincset, amely kilóg a kontyból, melybe gondosan rendezte a haját, hogy ne ázzon el teljesen.
- Szép jó napot. - Dönt úgy, hogy inkább mégis köszön. A hangjából talán majd felismeri. - Azt hittem, egyedül vagyunk - hangja egyáltalán nem megrovó, pusztán tényszerű. Valamit mondania kellett, hogy beinduljon a kommunikáció, de úgy sejti, rossz mondatot választott...

Az idegen - vagy nem teljesen idegen - úgy kezdi el fonni a szavakat, hogy az agya csillog bele. Ezek mellett az ő pórias bemutatkozójuk majdhogynem szégyenletesen egyszerű. Nem tudja eldönteni, az ezüsthajú csak szórakozik velük, vagy spontán ilyen a stílusa. Mindenesetre szavai eléggé nevetésre késztetőek, így Mina nem rest széthúzni ajkait, megmutatva hegyes kis fogacskáit. Amit általában mindenki fenyegetésnek vesz, akárcsak a kutya vagy bármely vadállat az egyszerű mosolyt, holott pusztán jókedvének kifejezése.
- Maga aztán cifrán tud beszélni. Vagy... tegezhetem? - Honnan jött ilyen bátorsága? Mindegy, ha van, az csak jó. Elég zavarban töltött órát tudhat már a háta mögött. - Bár abban reménykedett ez a két társ, hogy éppen az imént említett tényezőktől messze, egy ilyen eldugott, nyugalmas helyen talán... háttérbe szoríthatjuk a gondokkal való foglalkozást. - Nehezen találja még meg a szavakat ebben a csűrt-csavart mondatban, és kissé fél, hogy a végére elfelejti, hogy is kezdődött, de úgy érzi, nem maradhat alul. És vigyorog, egyfolytában vigyorog; hát, legalább ez eltereli majd figyelmét a fájdalomról. Nem akar fájni. Se lélekben, se testben.
A folytatás viszont leolvasztja arcáról a vigyort. El kell gondolkoznia, ez most vicc-e. Lassan összeáll a kép, hogy mire is akar utalni a másik, és először mintegy kiszalad a vér, ami minimális szinten színezte a vámpír arcát, majd a zavar vöröse lepi el ismét, és pár pillanatig csendben áll csak.
Damien szólal meg helyette. - Engem már meg sem kérdez, tisztelt uram, hogy szégyenlős vagyok-e? Nem tudja elképzelni, hogy megbotránkoztasson?
Mina eltakarja száját az egyik kezével. Jó. Rendben. Akkor nem csak ő tud féltékenykedni, ezt felettébb jó tudni. Legnagyobb megrökönyödésére egy pillanatig el is gondolkozik azon, hogy nem fordul el, elvégre teljesen biztos, hogy a tünde nem sértődne meg ezen. De nem. Hogy gondolhat ilyet? Miféle erkölcstelenség ez? Most komolyan meg akart lesni egy férfit csupaszon?!... Igaz, hogy az nyilvánvalóan és tisztán önmaga vállalkozott erre, de akkor is. Össze fog esni, ráadásul a pára sem segít a dolgon. Legszívesebben fogná, beleugrana a vízbe és fel se jönne többet, elbújna... na persze megfulladni nem a legszebb halál.
- De... de haa... ha arra készült, hogy nem lesz itt senki, tehát... ha nincs magán semmi, akkor mit fog fölvenni? Mármint... behozta a fürdőöltözékét, csak épp nincs magán? - fixírozza a rondának semmi esetre sem nevezhető felsőtesttel rendelkező hegyesfülű hím szemeit. Nagyon erősen, a szemeit, szinte kimeresztve őket, még mielőtt az agya gondolna egyet, és huncut, bűnös, átkoz módon fogná magát és netalántán elkezdene lefelé irányulni ama bizonyos lábközi terület irányába, mely megpillantásának veszélye oly sűrűn tölti meg a levegőt, akár a medencéből áradó páracseppek.
Miért nem fordul el? Miért nem fogja magát, sértődik meg és sétál ki innen? Biztosan vannak még más medencék. De a legfurcsább, hogy Damien sem teszi ezt. Valami oknál fogva kellően viccesnek találhatja a helyzetet ahhoz, hogy ne akadjon fenn rajta.
- Mintha már találkoztunk volna valahol. - jegyzi meg, közben lázasan jár az agya. Valami változott, valami más lett... ők legfőképp. Valamiért úgy érzi, hogy ez a tünde a legutóbbi alkalommal nem kedvelte. Vagy ez puszta előítélet, és mindenkivel kapcsolatban így érezné, aki flörtöl Minával? Vagy valami olyasmi...

/Csak mert megtalálom a módját, hogy összekössem a dolgokat, amiket szeretek, és illik hozzád /

Valami furcsa fuvallatnál fogva arra számított, hogy ebből a tegezésből vicc fog kisülni, ám a tünde szavai mögött nem vél felfedezni semmiféle iróniát.
- Semmi akadálya - feleli a self, miután társnője rápillant "for reassurance", legalábbis így gondolja. Fogalma sincs, mennyivel lehet idősebb nála - talán semennyive, bár az ilyenekkel sose nagyon törődtek. Kivéve, ha borzasztó nehéz eldönteni, hogy valaki teljességgel a gyermekkorba lóg még, vagy pedig nagyon is felnőtt már... Eszébe jut Wyn, és elmosolyodik. Vicces lenne, ha egyszer eljönne ide. Valószínűeg ez a második olyan hely a lány számára a bálok után, melyeknek említésére is felállhatnak a hófehér piheszerű szőrszálak a nyakán meg a hátán. Jó kérdés, miért gondolkozik Wyn hátáról. De nem, úgyis esélytelen, hogy valaha elhozza egy ilyen helyre. Elinvitálja. Megkérdezze, van-e kedve. Még Minát is nehéz volt idehívni, pedig a sajgó ízületekre tényleg nem rossz a gyógyösszetevőkben gazdag víz. Azonban most van egy olyan sejtése, hogy inkább a társaság lesz az, és az abból fakadó jókedv, ami jót fog tenni Minának, s nem (csak) a medence tartalma.
Az esőzés mint a bor zamatához hozzáadó tényező? Érdekes ízlés, vagy meglátás... Dornburg-kastélyesőzés? Mina zavartan nyel egyet, és ismét kedve támadna beleugrani a medencébe, mint valamiféle északi tengeri állat, leszámítva, hogy a víz kevésbé hideg, mint ott. Na meg Minán sincs annyi fölösleg, hogy kellőképp ne fagyjon meg. Azonban nem mondhatni, hogy különösebben hálás, hogy erre emlékeztetik. Épp eleget rágta magát, hogy nem volt ott. Talán megakadályozhatta volna azt a kastélyesőzést. De... de legalább láthatta volna, mi történik. De nem, ő tagadta, hogy kivegye a részét az egészből, elbújt, elrejtőzött, mint egy gyáva nyúl a ragadozók elől, holott előtte is voltak már a sűrűjében, és életük veszélyeztetése nélkül... jó, ez nem igaz, de túlélték, és az érzés, az igazság felemelő érzése éltette őket, most pedig csupán, valóban, a keserűség nyomta le a talajra.
- Köszönöm, de azt hiszem, abból a keserűségből nem szeretnék kortyolni már. - emeli föl kezeit udvarias elutasítással. - Alapjáraton nem vagyok oda a keserűért. Na meg az alkoholért se. Nincs esetleg valami másféle itala? Tudom, persze, itt a medence, de azért az ebben levő hatóanyagok inkább külsőleg alkalmazandók, nem? - Franc tudja, mitől lett ilyen beszédes, úgy látszik, ez fertőző. Ekkor ismét átfut az agyán, hogy a vele szemben ülő személy vajon nem démon-e. Ezt körülbelül mindenkivel végigfuttatja, akinél nem teljesen biztos abban, hogy nem az - mint például Damien, vagy Anja, a fogadóslány. Na az szép fordulat lenne, ha kiderülne róla, hogy mégis az...
Damiennek enyhén rázkódni kezdenek a vállai. Vajon gyakorolja ezt? - Hogyhogy nem láttuk még egy színtársulatban sem? Nagy sikere lenne. - Főleg a hölgyeknél, gondolom... - teszi hozzá gondolatban egy enyhén rosszalló szemöldökemelés társaságában. Azon veszi észre magát, hogy kezdi felmérni, vajon melyikük fizikai manifesztációja lehet kielégítőbb és vonzóbb hatással a társadalom nőegyedeire, vagy úgy szimplán bárkire. Természetesen pusztán esztétikai szinten. Szó sincs róla, hogy bárki másnak akarna jelen esetben tetszeni... - Ha a vízben tartózkodik, nem lesz szükség törülközőre, szóval szerintem ezt a kompromisszumos megoldást javaslom.
- Tökéletes ötlet - vágja rá rögtön, kevés lelkesedéssel, inkább idegesen. A víz úgyis hullámzik, sötét, homályos, eltorzít mindent, felismerhetetlenné téve a benne tartózkodó dolgokat, így még ha esetleg meg is pillantaná a bizonyos szervet, az valószínűleg összeolvadna minden körülötte lévő egyéb testrésszel. Így voltaképp nem is számít. Igaz...?
Szóval nem is hozott semmiféle ruhát. Egy szál semmiben csattogott végig eddig a medencéig. Hogy képzelte mégis? Mi lett volna, ha tényleg itt ül egy rakás gazdag idős hölgy, akiket nyilván megbotránkoztat ezzel? Netán arra számított, hogy az ilyenek szeme már olyan rossz, hogy fel se tűnik nekik egy alsónadrág hiánya? Vagy csak ennyire nem érdekli, mit gondol a társadalom... Mina valahogy az utóbbira tippelne. Ez az alak nem tűnt és nem is tűnik olyannak, mint aki felettébb adna mások véleményére.
- Nem értem, mivel érdemeltem ki a faji és/vagy nemi diszkriminációt. Elvégre fajtársféle volnék, nem? - érdeklődik Damien puhatolózón. Két lehetőség van... illetve három, a másik vagy tünde, vagy hodcsókolt self, de akár lehet még démon is, akkor pedig teljesen mindegy, hogy valaha mi volt. De ez utóbbi azért vlaószínűtlen. Bár esélyesen inkább nemi megkülönböztetésről volt itt szó. Az már fel sem merül senkiben, hogy egy hím rossz néven venné nemtársa magamutogatását. Pedig erre is akadhat egy-két erős példa. Az apja például egyáltalán nem tűrte, hogy körülbelül bárkit maga körül alulöltözötten lásson. Hm... Ha a családjával nő fel, valószínűleg egészen más lesz az erkölcsössége, mint így. Persze most sem nevezhető a szokványos sötét tündének.
Jó kérdés, hogy miért érzi drága beszélgetőtársuk szükségét annak, hogy ennyit beszéljen a saját testéről. Viszont kezd egyre inkább zavaró lenni. Nagyon is hiányzik valami meleg és körülölelő, elbújtató dolog, például a víz. Mina kezdi félszegen érezni magát, ahogy ott álldogál lassan didergő, kihűlő, szinte teljesen csupasz testével a folyosó...féleségnek nevezhető dolog kellős közepén, egy medence mellett. És felnéznek rá. Ki tudja, hogy néz ki most. Nem számított arra, hogy bárki is nézi majd. Igazából az lenne a jobb, ha vagy nagyon sokan lennének, hogy ne tűnjön fel a jelenléte, vagy senki. De utóbbira nincs esély, mint látszik. És ráadásul pont egy... hogy is szokták ezt mondani? "Nagydumás", ráadásul jól kinéző hegyesfülű került a társaságába.
Roro?
Rendben, erre nem akar rákérdezni. Tényleg nem. Ha lenti szorításról van szó, akkor ő abból nem kér. Ó te jó ég... tűnjünk innen bárhova máshova. Úgy érzi, szédülni kezd, a feje nyomni, fájni, szúrni. Megdörzsöli a homlokát. Hirtelen megérez egy kezet a vállán, mire úgy megrémül, hogy hatalmasat rándul és ijedten arrébb lép. Nem akarja tudni, milyen arcot vág ekkor, szíve dobogása nagyjából kizár minden mást a környezetéből.
- Jól vagy...?
- Nincs valami... hideg medence esetleg?... Bár ott valószínűleg szívrohamot kapnék...
- Megkérhetem, hogy az említett szabadsága ne vegyüljön felelőtlen szabadossággal? - néz rá fajtársára jelentős pillantással. Be kéne menni abba a medencébe. Kezét nyújtja hát Mina felé, ako a földet bámulva kapaszkodik belé, majd a medence széle felé irányulnak. Mina nagyon vigyázva ül le a szélére, és ahogy belelógatja a lábát, máris érzi a jólesően áradó hőséget, és az illatot, mely belengi az egész termet, még koncentráltabban. Kissé megnyugszik. Kezével végigsimogat a vízfelszínen és teste további részére lögyböl még egy kevés vizet, hogy szokja a hőfokot, a sötételf pedig melléül, majd nyomban bele is ereszkedik úgy, ahogy van, a medencébe. Mina vállat von.
Fröcskölés?
- Lefröcskölt? Mármint engem?! - Damien felkapja a fejét. Valami kezd derengeni. Szemei rátapadnak a tünde arcára. Tünde erdő. Valóóóban, ez volt az alak - nos, az egyik -, aki tette a szépet Minának...
- Valami kezd rémleni... Bár a nevére sajnos már nem emlékszem. Feltéve, hogy elárulta. - Szerinte megtette, elvégre legalábbis valamiféle álnév nélkül nehéz bármiféle nőszemélyt lesöpörni a lábáról. Nem, mintha sikerült volna. De ki tudja, mennyire álltak közel hozzá. Kezd egyre elevenebb lenni a feszült irritáció érzése...
Mina nem szól semmit, arca azonban egyre vörösebb színre vált. Föltámaszkodik a kezeire és lassan belezuttyan, szép lassan, ő is a vízbe, csak hogy nyakig belesüllyedjen, ameddig még a haja nem ér hozzá. Onnan pislog ki, mint valami béka.

Ezek szerint a másik is rendszeresen használja a "csattog" szót. Nem alapjelentése szerint, hanem arra vonatkozóan, hogy valaki két lábát használva elirányul valamerre.
- Én szívesen elcsattogok! - Fogatlan Gúnár? Tényleg érdekes. Egy pillanatra elgondolkozik rajta, hogy a férfi vajon csak kitalálta-e az egészet, vagy tényleg ez a neve a fogadónak. Ahhoz mondjuk nincs sok kedve, hogy egy szál semmiben elcsattogjon egy másik épületbe, nem csak azért, mert nem igazán akarja, hogy akárki láthassa ebben a fürdőruhában, másrészt elég hideg is lenne. teste már egészen akklimatizálódott ehhez a hőfokhoz.
- Arra van valamekkora esély, hogy a recepciónál is tudják a Fogatlan Gúnár történetét? Vagy maga tudja esetleg? Bár... ha jobban belegondolok, lehet, hogy nem a hagyományos gúnárra kell gondolni, sokkal inkább kétlábúra.. azazhogy értelmes kétlábúra, a hímek közül, talán ő lehet a gúnár. de vajon hogy vesztette el a fogát? Talán kocsmai verekedésben.
- Vagy egyszerűen csak öreg volt.
- Vaaaagy... tényleg egy liba volt, egy hímliba, és valahogyan rávarázsoltak fogakat, de aztán eltüntették. Nem tudom, miért gondolkozom ezen, ne is törődjön velem. De ha tudja az igazat, mondja el, kérem, már tényleg kíváncsi vagyok.
Tehát alkimista, mint ahogy az kiderült elengedett, véletlenül vagy szánt szándékkal megfogalmazott információiból. Alkimista elf a fürdőben. Mik derülnek még ki? Ráadásul még mindig rémlik, hogy találkozhattak már. Ha hinne olyasmikben, mint Sorsszerűség és eleve elrendeltetés, biztosan nagy jelentőséget tulajdonítana ennek a dolognak.
- Meg is lepődtem, hogy ilyen kevesen vannak. - Őszintén szólva arra számított, hogy nem lesz senki, és örült is volna neki. Nem állítható, hogy nem örül, hogy mégis lesz társaságuk, bár az sem valószínű, hogyha pusztán társával érkezik, ne tudták volna mulatságosan eltölteni az időt. De azért ez kissé megfűszerezi. Amennyiben az adrenalin-túltengést és a pirosodást lehet fűszernek nevezni. Akkor már biztos különböző anyagokban dús lesz ez a gyógyvíz. Annak meglehetősen örül, és megkönnyebbüléssel konstatálja, hogy a világos képű nem kérdezett rá, mi okból jöttek ide. Meglehetősen zavart lenne, ha ezt a kérdést feltennék. Milyen már, hogy fájdalmai vannak. Ízületi fájdalmai, mint említette, öreg nyanyáknak, már meg ne sértődjenek, idős nőnemű egyedeknek szoktak lenni. És nem, nem akar erről beszélni senkivel, sőt, ahogy itt álldogálnak, lassan kezdi úgy érezni, hogy csak kitalálta az egészet az agya, valamiféle furcsa trükköt játszik vele és egyébként ha holmiféle agyelemző nekilátja elemezni a helyzetet, kiderülhetne, hogy voltaképp csak ki kellett találnia valamit, aminek következtében végre kikapcsolódhat, és NEM kell azzal törődnie, melyik oldalra álljon a háborúban, vagy egyáltalán menjen-e háborúba. Nem. Egy ilyen szekludált hely kellőképp áldásos e szempontból. Pára van és meleg, visszhang, jobbára egyedüllét, víz, hullámok, az egész atmoszféra teljesen más, mint bármely egyéb helyé a világon. Ez talán kirángatja az apátiájából, amelybe épp bele tervezet süllyedni. Na jó, azért valamennyire még emlékeztetett régi önmagára, de... legfőképp ehhez fűzte remény. Hogy majd valami más lesz. Mindent csak azért keres fel, hogy valami végre más legyen.
- Honnan veszik, hogy a nefilimek csibék? Nem először hallom már ezt.
- Khm. Tollaik vannak.
Mina merően ránéz társára, majd nagyot von szemöldökén. - Tollaik vannak? Ennyi? Hát, könyörgöm.. ennyi erővel én is lehetnék csibécske, ha azt mondom, hogy tollas a hátam. Öhm. Kérem - fordul vissza a meztelen elfhez -, biztosan nem tartalmaz ez a gyógyvíz valami mást is? Valamiii... hallucinogént, vagy esetleg az a bor szivárgott ennyire bele a levegőbe? Halványlila gőzöm sincs, honnan jönnek ezek a poénjaim, elnézést. - A szabadszájúsága már még furcsább. Na nem mintha egyébként nem lenne rá jellemző, de mégis. Szégyellnie kéne magát. Itt ácsorog két férfi társaságában, akik közül ráadásul az egyiken egyáltalán nincs ruha, másikukon... sem sok, alig nevezhető az a pici darab szövet ruhának... Nézzenek oda, hova kalandoznak megint ezek a fránya gondolatok.
- Ne aggódjon, ahogy tapasztaltam, hogy a színészekkel kapcsolatban ez az általános megítélés. Azazhogy többnyire megosztják a tömeget. Minden történetnek akad kedvelője... na jó, azért nem mindnek, de a legtöbbnek. Aztán legfeljebb romlott paradicsomokat kap... - húzza el a száját.
- Ismerek olyan helyeket, ahol friss zöldséggel dobálnak. Aztán a színészek az előadás után szépen begyűjtötték, ami még nem volt annyira szétverve. Gyümölcsök is voltak. Aztán szépen hazavitték és megették.
Damien meglepve pislant rá.
- Mina, miféle színésztársulatoknál jártál te?
- Én, sajnos nem, csak... a családom... anyukám mesélte. - kezd el a földre pislogni, a párás földre, ahol a padlózatot takaró kőlapok verik vissza a fényt csillogón. - Mindig arra gondoltam, hogy szívesen ott lettem volna. Én is dobáltam volna, főleg, ha tudom, hogy megeszik. De ennyi erővel hagyhattak volna kint kis kosárkákat is, és akkor azokra rakjuk a jó gyümölcsöt meg zöldséget. Ha meg rossz az előadás, akkor romlottat. Bár ez még mindig pazarlás. A romlott dolgokból is lehet hasznot húzni, néhány állat simán megeszi, nem is árt nekik, aztán lehet belőlük trágya a földekre, vagy csinálhatunk belőle komposztot. - Hirtelen elhallgat. Ezekből a szavaiból valószínűleg kiderül, hogy túlságosan is otthon van a paraszti gazdasággal kapcsolatos dolgokban ahhoz képest, hogy vámpír, meg ilyen aranyos kis elegáncsos fürdőruhában jött ide... Na mindegy. Ha az oda nem illő poénok kerülnek terítékre, akkor attól tart, ő tökéletes célpont most.
- Egyébként ne keseredjen el. Sosem késő váltani. Ne hagyja, hogy a konvenciók vagy a szokás meghatározzák az életét! - Csudába is, az a bor... csak nem tud az így kiszivárogni. Ez a mondata pedig túlságosan is összecseng az előzőekkel. Ő aztán nem hagyja, hogy a konvenciók befolyásolják az életét! Na mondjuk azt elég konvencionálisnak érzi, hogy zavarban van, de hát nem tud mit tenni.
Damien kezdi túlságosan is forrónak és telítettnek érezni a termet. Hiába vannak benne pusztán hárman, ez mégiscsak több, mint egy, és az az egy személy lehetőleg ő maga lenne. Ezen esetben lehetne teljes mértékben elkerülni, hogy valaki kellemetlenséget okozzon neki. Bár még ez sem garantált. Ám ha ez a fickó valamit tervez Minával, akkor sürgősen fel kell világosítani, hogy ne nagyon próbálkozzon... Vagy ezt már megtette?
- Szóval kedveli a polgárpukkasztást, hm... Bár van egy feltételezésem. Miszerint legalábbis az emberek egy részét azért irritálhatja a viselkedése, mert... esélyes, hogy ők maguk is szívesen megszabadulnának a korlátaiktól. Csak ugye, félve a véleményezéstől és annak következtében, amit egész életük során beléjük neveltek, nem teszik. És ha látják, hogy valakinek meg megadatott ez, vagy megszerezte magának, mindegy, akkor beindul az a fajta irigység, mintha csak jobb ruhája lenne az illetőnek.
- Úgy irigykedni a semmi ruhára, mint a jobb ruhára?
- Miért ne? Most gondolj bele...
Mina elkomorodik. - Belegondoltam. Hálás köszönetem. És most elszomorodtam. Mindjárt keresek egy üres medencét. Nincsenek itt üres medencék? Komolyan, mindenhova kellenének ilyen elvonulós medencék. Nem gondolják, hogy vannak emberek, akik nem akarják, hogy lássák őket?
Ő igenis lehet szabad úgy is, hogy... nem látják. Elhatározza, hogy egyszer keres valami elzárt helyet, ahol nincs senki, de senki, és levet magáról mindent. Na nem üvölteni fog, pusztán ruhátlanul lenni. De mi van, ha mégis van ott valaki? Ejj... miért nincsen emléktörlő varázslata... Vaagy, lehetne olyan illúzióvarázslat, mely által úgy tűnik a külső szemlélők számára, mintha lenne rajta ruha!
A vízben némileg kényelmesebben érzi magát. Szépen bele lehet süllyedni, majdnem olyan, mintha ruha takarná. Olyan rég volt, hogy ily kevés dolog takarta. Pedig ebben a hőségben... A levegőbe szaglász. - Biztos benne, hogy tele van ez a víz gyógyanyagokkal? Nem kéne hogy legyen nekik valamilyen illatuk? Ha jól emlékszem, a legutóbbi fürdő, aminek a megnyitóján voltam, az jobban illatozott.
És fröcskölt... Szóval valóban ő volt az. Elmélyed a vonásaiban, és próbálja felidézni. A hangja valamelyest ráfogható, hogy ismerős. A fejét csóválja ezekre a filozofikus beszédekre. Pedig a fickó tényleg olyan, mint egy színész. Jó lenne feszegetni, miért, bár esélyesen valami csúnya traumát találnának, és kiderülne, hogy szörnyűségeket rejteget lelke mélyén. De a kiderülés még mindig jobb, mint a beborulás... a medencébe. Mégis hogy jutnak eszébe ilyenek? Valami fertőz, talán a vízzel terjed. El kéne tűnni innen. De nem... esélytelen, hogy kimásszon ebből a medencéből. Talán ilyen kábító hatása van. Talán ez a lény meg akarja őket ölni, hisz úgysincs erejük kikászálódni innen... merednek ki a szemei. Koncentrál, hogy minél éberebb próbáljon maradni. Persze ha elkábul, akkor legalább nmem láthat meg olyan dolgokat, amelyeket nem kéne meglátnia.
A név kicsit sem ismerős. de valami más mintha beugrana. Valamilyen Wulf... - Elnézést, de nem valami Wulfnak hívták...? - Vagy az az ikertestvére volt? De akkor hogyan emlékezhet rájuk?... Ami még meglepőbb, hogy állítólag ő is zsoldos. Ez most teljesen komoly? Csak teljességgel ép, értelmesnek látszó, bár idegesítő stílusú, de izmos és vonzó férfiakból áll a zsoldosok céhe? Óh, várjunk. Leo még mindig északi. Valószínűleg. Bár... akár már ezt is megkérdezhetné. - Nem ismer véletlen egy Leo nevű zsoldost? Rövid barna hajjal és... azt hiszem, olyasmi magas lehet, mint ön. - Amennyire ücsörgő alak magasságát fel tudja mérni. Igazából gőze sincs, sose tudott megsaccolni magasságot, de mindkettejük jó magasnak tűnt.
- Nem vagyunk helyiek. Kikapcsolódni jöttünk. - Óh, mily diszkrét megfogalmazás. Végül is helytálló. - Kicsit délebbre élünk egy faluban. Nem túl jelentős. Békés - von vállat. Néhány vízcseppet a testére fröcsköl, hogy megszokja a hőfokot. Ekkor érkezik egy személy, aki úgy néz ki, a személyzet tagja, és mosolyfakasztó párbeszédbe kezd boriszogató társukkal, aki úgy kibeszéli magát a bajból, mintha voltaképp nem is lenne illegális, amit tesz.
Mikor a kérdés rájuk irányul, Mina szinte megrémül, mikor rájön, hogy kuncog. Megköszörüli a torkát. - Khm... nos... van valamiféle teájuk? Abból körülbelül bármelyik jó.
- Egyébként hogyhogy szabálytalanok?
Mina ránéz. Most komolyan ezt kérdezi? Ha Damien elkezd inni, akkor ő mindjárt kiszáll és fejest ugrik egy hideg medencébe! Ám Damiennek esze ágában sincs ilyet tenni, pusztán kíváncsi. Talán tényleg szivároghat valami a levegőben. Azért ez szolgáltatás. Meleg medencében pácolódva iszogatni, közben arról tárgyalni, mik az előnyei és morális velejárói a ruha nem viselésének... Lehetne rosszabb életet is élni.

- Valamiért az emberek gyakran állatokról neveznek el fogadókat. Legalábbis nekem ez a tapasztalatom. Vörös Ökör... Sárkánygyík... Kiscica és Kakas... Pajkos Póni... Tyúk és Csirke...
- Hát a haszonállatosakat még meg is lehet érteni. Biztos azért adnak ilyen nevet, hogy a vevőkben felébresszék az étvágyat, vagy legalábbis utaljanak rá, miféle étkeket lehet majd fogyasztani. Mondjuk pónit azt nem ennék. De az meg arra utal, hogy mivel mennek oda, vagy esetleg épp azok állnak az udvaron. De van például olyan is, hogy A mérgezett alma.
- Na igen, ez a másik oldal, a negatív dolgok. Bár őszintén szólva nem nagyon jártam még olyan fogadóban, amely nem emberfogadó volt. Ön ismer kifejezetten tündefogadókat?
- Hát én ismernék... - jegyzi meg, de aztán elhallgat, mert egyrészt nem őt kérdezték, másrészt a végén még előadja itt az egész élettörténetét egy ki tudja kinek, aki csupaszon mutogatja magát Minának. Hát azért mindennek van határa. Főleg, hogy úgy emlékszik, ez a személy nem nagyon kedveli őt. Persze ha olyan nagy változások történtek az életében, akkor akár tiszta lappal is indulhatna, azonban sajnálatos módon a tényező, amely miatt feltételezhetően nem kedveli, nevezetesen az, hogy Minát próbálja megvédeni mind a szeme, mind és főleg egyéb testrészei oda nem illő érintéseitől, szóval ez a tényező nem változott.
- Én azért kétlem, hogy csak azért nevezték volna el Fogatlan Gúnárnak, hogy rákérdezzenek az emberek és beszélgessenek... Mármint oké, a fogadósok általában szeretnek információt kicsikarni mindenkiből, vagyis legalábbis szerezni minél többet, de egy kérdéstől még nem biztos, hogy olyan beszélgetés indul, ami során elárulnának bármit is magukról. Hacsak az nem számít valami nagy dolognak, hogy kíváncsiak. Vagy hogy van merszük kérdezősködni. De kérem. Miért mosolyog így?
Gyanús ez az alak. Először is, elképesztően gyönyörű. Várjunk, ezt most komolyan kigondolta? majdnem olyan bűnnek tűnik, mintha kimondta volna. Reméli, arca pirosságát kellőképp rá tudja majd fogni a melegre és különösképp a forró vízre, melyben ázik. Persze nem szóban. Ha rákérdeznének, kénytelen lenne elmondani az igazat, mert mindig igazat mond, vagy pedig inkább nem mond semmit, csak mással kapcsolatban... És az a mosoly pedig... mintha be akarná csalogatni őket valamibe. Az egésznek talán semmi köze a fogadókhoz vagy bármihez, de nem tetszik neki... azazhogy tetszik, és épp ez a baj. Ebben a fránya világban ha valami szép, ott már nyitva kell tartani a szemeket, hátha rosszat akar. Rosszat takar.
A szóvicceken viszont Mina jót derül.
- Az ilyenek, akik ilyesmikre képesek, mint maga, sokszor elpazarolják a tehetségüket vásári komédiákban. Talán jól tette, hogy maga nem tette. Viszont elég barátságos ahhoz képest, hogy csak most, azazhogy... majdhogynem most ismert meg minket. Nem tartja ezt veszélyesnek?
És most fog kinevetni, hogy Ugyaaan máár, félni egy olyan aranyos kis lánykától, mint maga?
Elég barátságos ahhoz képest, amilyen tekintettel a múltkor nézett rám...
Amikor meghallja azt a felettébb saját döntések által befolyásolt életet hangoztató mondatot, megint megrándul valami benne. És azt tudná befolyásolni, ha én most odasétálnék és egy jókora mozdulattal belökném a víz mélyére?... Mondjuk most víz alatt van amúgy is, de ez nem számít. - Hogy juthatnak ilyenek eszébe? A végén még csábdémon lesz belőle, pedig csak gondolja ezeket a dolgokat. Vajon létezik olyan, hogy gondolat-csábdémon?... Megmondta ő, hogy nem jó ötlet fürdőházba jönni! Nyanyákra számított, erre talált egy csupasz elfet. Hát, vitatkozni lehetne rajta, melyik a rosszabb.
- Van... sárkánygyíkja? - nyílnak tágra egyébként sem apró méretű szemei, a csodálat és a vágyakozás csillogó elegyével. Alapvetően minden állatért odavan, pláne ha az egy... világpusztító, pikkelyes és csodaszép hüllőszörnyeteg kicsinyített és háziasított mása. - Egyébként állatot be lehet hozni a fürdőbe? Már nem az állatnak minősíthető értelmesebb-féle fajokra gondolok, hanem tényleges állatokra, szőr és toll meg ilyenek. Ne haragudjon, nem tudom, miért feltételezem, hogy nem tud ilyeneket.
- Semmi baj, Mina, komolyan vetted, hogy szabad poénkodni, nincs ezzel gond. - Rémülten Damienre néz, mert elképesztően fél, miféle gúnyt fog az arcán látni, de megkönnyebbülésére pusztán átélt humort talál ott is. Na ez egyre jobban alakul. A végén még előfordul, hogy két hímnemű egyed nem kap össze rajta?
- Teljesen egyetértek a mondandóival - jegyzi meg a hosszadalmas majdhogynem esszére a csapatszellemmel és az abból való kitöréssel kapcsolatban. - Örömmel hozhatom tudomására, hogy szerény véleményem szerint mi is abba a csapatba tartozunk, akik kitörnek az ilyesféle dolgokból.
- Na jó, ne viccelj. Szerény véleményed szerint. Ne haragudj, de nem hiszem el, hogy az a vélemény szerény - vigyorog a sötétbőrű.
Jó, tény, hogy nehéz lenne társadalomba illeszkedőnek mondani egy kormost és egy Nachtraben vámpírt egy faluban, ahol a legtöbben kapálnak, kaszálnak, aratnak, isznak és eléggé kerek füllel rendelkeznek. Valamint a mágia említésére is legszívesebben kiszaladnának a világból, boszorkányt kiáltanának és raknák össze a máglyát, és bár az egyházat naagyon is tisztelik, legfeljebb annyit tudnak, amennyit a templomban idézgetnek, már amikor azt nem latinul, hanem a saját nyelvükön teszi a drága pap, vagy lelkész, valószínű, inkább lelkész, mert papok északon vannak. Ha jól emlékszik. De ez sem biztos, fájdalmasan keveset tud egyházi dolgokról. Nem mintha érdekelné. Az embereket sem érdekli, csupán babonás félelmeikben bújnak vissza ilyenekhez. Valami oknál fogva azonban mégis tolerálják ezt a két különcöt maguk között. Volt egy üreg ház, no, hát beköltöztek. Egész jó búvóhely. Nincs túlzottan messze, ám dombságok, hegyek és erdők választják el a legtöbb csomóponttól.
- Merem azért hinni, hogy anélkül is lehetünk anarchisták, hooogy.... feltétlenül az imént felvázolt dolgokat cselekedjük. - Mégis élvezetesebb ez a beszélgetés, mint csak úgy csendben pácolódni.
- Maga... Ismerte Loreenát és Armint? - Hirtelen lelki szemei elé helyeződik a két alak, hogy milyen gyönyörűek voltak, mikor utoljára látta őket. Armin, ezüstös hajával és erős kiállásával, Loreena abban a fantasztikus ruhában, amelyet pár másik lánnyal, köztük Liával segítettek felpakolni rá - ó, hogy őt is milyen rég látták, pedig érdekes kalandokon mentek keresztül -, és a frizurával, amelyet Mina készített el neki, megannyi idegeskedő perc eredményeként, az a hatalmas tömegnyi elf és más fajú lény, a sorban állás az ajándékokért, a sok zöld, a természet illata, a szél, és a tudat, hogy most egy történelmi pillanat részesei, a boldogság, amely sugárzott nagyjából mindenkiből ott... és hogy elfelejtették végül odaadni az ajándékot. Damien akkor hallottam azt a mondatot, hogy a sötét tündék erdeje újra a hazája lehet. Azóta is sokszor járt ez a fejében... - Ott voltunk, amikor összeházasodtak...
Damien enyhén lehajtja a fejét, és a medence enyhe hullámzásában tükröződő fényeket bámulja. Nem tudja tagadni, hogy hiányoznak. Valami olyasmit testesítettek meg, ami csodás volt és gyönyörű, tünde és sötét tünde házassága, két értékes és ambiciózus személyé, akik most hazatértek, hogy otthon, egy ismeretlen, de mégis ősi otthonban neveljék a csemetéiket. Pokolian irigyelte őket, de tudja, hogy ezzel természetesen nincs egyedül...
- Szépek voltak. - Férfi ajkát ritkán hagyja el ilyesmi szó, de ha már a konvenciók elhagyásáról beszélnek... meg egyébként is. Ami igaz, az igaz-
- Az biztos. Remélem, nagyon jó életük van odaát.
- Biztosan az van. - Vesz egy nagy levegőt. Úgy érzi, hirtelen túltöltődött az elméje. Annyi minden kavarog benne, és nem tudja, melyik a jó irány. Ment volna, ha Mina nincs vele? Képes lett volna itt hagyni ezt a világot? Egyáltalán elfogadták volna ott, talált volna valakit? Ez is egy ugyanolyan kérdés, mint a bérgyilkoscéhes történet, csak az valamivel profánabb.. és egyértelműbb.
Armin és Loreena említése már majdnem el is terelte a figyelmüket arról a tényről, hogy el lettek utasítva. A szószátyár valamire azt mondta, nem árulhatja el. No nézzenek oda, ez is megtörténhet? A folytatásban viszont olyan neveket hallanak, amelyeknek következtében a szemöldökök a homlok közepe irányába csapnak fel, egyre magasabbra és magasabbra, meglepő gyakorisággal.
- Hószex? Valakinek komolyan ez a neve? - Ráadásul egy mélységinek? Bár esélyesebb, hogy ez a drága mákvirág aggatta rá ezt a nevet, hisz már nem egyszer tanúbizonyságot tett fantáziájáról a nevek tekintetében. Azazhogy... talán.
- Wyn? - kapja fel a fejét most a sötét tünde. Ez a név kirángatja bármilyen apátiából. Nyugi, lehet, hogy máshogy van írva és egyáltalán nem arról a személyről beszélünk. Ezer meg egy ember, vagy elf lehet, akit Wyn-nek hívnak, sőt akár démon is, nem lehet tudni. Miért ismerné ez a fazon pont őt? Aztán eszébe jut a zavaró tény, hogy nem, egyáltalán nem zárhatja ki, hogy Wynt ismeri, ugyanis annyit nem tud a lányról, hogy megállapítsa, milyen körökben mozog. Na meg erről a Crispinről sem. De mire eszébe jut, hogy vissza is foghatná akár, már meglöki az elméje a száját és kiesnek rajta a szavak.- Wynnesa Silvernight? - Szívdobogása jelentősen felgyorsul. Mik derülnek ki még erről a világosképűről?
A felszolgálónak mindössze ennyit mond: - Ne aggódjon, biztosítjuk, hogy az úrnak nem esik bántódása. - Egy mosoly kíséretében. Nem, tényleg nem hagyná megfulladni, ha erre kerülne sor, már csak azért sem, mert túlságosan hasznos információk birtokában van, mint kiderült... Na jó, nem, ő nem az a bérgyilkos, akivé majdnem lett. Egyébként is, BÉRgyilkosok pénzért gyilkolnak és nem személyes okokból meg puszta felindulásból. Mondjuk a kettő nem feltétlen zárja ki egymást, hisz ilyen munka kellő agresszivitást igényel, akinek meg az van, nem biztos, hogy tudja befolyásolni is.
Crispin és a szolgáló párbeszédét hallgatva Mina inkább elássa magát úgy, hogy csak az orra hegye látsszon ki a vízből, kuncogása eredményeként így néha egy-egy buborék felúszik a felszínre. Pedig nem is akarta mozgatni a száját. Na mindegy. Lehet, így ivott is egy keveset ebből a.. szenes, vagy milyen vízből, bár Crispin nem tűnt olyannak, mint aki szakértője a gyógyvizeknek, a maga lehengerlő stílusával pedig bármit el tudott adni úgy, hogy ismeri, így aztán ezt nem is veszi természetesnek. Vagy csak nem akar félni a negatív hatásoktól...
- Igen, gyógynövénytea tökéletes. Köszönöm szépen. - villant meg egy angyali mosolyt, csak erre az időre kibukkan kissé a vízből. Szórakozottan mozgatja lent a lábait, enyhe hullámokat keltve. Inni fürdőzés közben, ez azért mégis valami.
- Tényleg nem szereti a hivatalban dolgozó embereket.
Mert amit tesz, az már-már közönséges polgárpukkasztás.. De láthatóan élvezi, akkor pedig kár nincs benne. Csak mondjuk szabálytalan, és ezek a szegény emberek meg tényleg a dolgukat tennék...

Mina félig leereszt a szemhéját. Most a másik vagy viccel, vagy tényleg egy notórius és fájdalmasan közönséges iszákos elfről van szó. Bár sötét is lehet, csak a világos fajtából. Ezzel már egyszer megjárták, nevezetesen Wynnel, Kellett jó pár találkozás ahhoz, hogy kiderüljön, a lányka valójában nem tünde. Mondjuk utána az is kiderült, hogy félig meg az, de ez nagyjából annyira számít, mint hogy valaki félig vámpír és félig ember. Utóbbival furcsa mód ritkán találkozik. Mondjuk nem is érdeklődi meg minden szembejövő vámpír családfáját első találkozáskor. Az meg a másik kérés, hogy mostanában elég ritkán találkozik fajtársakkal.
Mindazonáltal az állatos teórián ismét jól szórakozik. - Ez is egy magyarázat. - Szemügyre veszi hát magának beszélgetőtársukat. Haja ezüstje még nem döntő a perben, ám a bőrét elnézve, ez a sápadtság inkább sötételfségre utal. De mint mindig, a legbiztosabb módszer most is az, ha rákérdeznek a dologra...
- Bocsásson meg, de megkérdezhetem, hogy ön sötét vagy világos tünde? Mármint félre ne értsen, látok a szememmel, de... no, érti, mire gondolok. - Reméli, hogy ezúttal nem valami szóviccekkel vagy kötözködéssel elütött poént kap, mert bár esélyes, hogy nevetni fog azon is, kivételesen tényleg választ akar. Jó, ez nem kivételes, igazából mindig választ akar.
- Egyvalamit nem értek. Mondja csak, mi értelme annak, ha valaki annyit iszik, hogy nem emlékszik semmire? - vágja hozzá elég merészen a kérdést, de erre mindig is kíváncsi volt. Mit remélnek azok, akik ezt teszik? Jó, nyilván, éppen a felejtés a kívánatos számukra, ám ez a gondolat még mindig felállítja azokat a kis pihéket a hátán. Meg is borzongna, ha lenne bármi nyoma itt a hidegnek, de mivel jelenleg majdhogynem forró vízben áznak, ez elég lehetetlen küldetés.
Kiegyenesedik kissé és karjain végighúzza bevizezett kezét, hogy a melegség kissé máshogy járja át. Élvezi, ahogy a cseppek folydogálnak rajta. Régen volt már ennyi mennyiségű vízben.
- Olyan jó lenne, ha mindenkinek lehetne egy ekkora fürdőkádja. Vagy több. Tuudom, tudom, nincs annyi pénz a világon, de na...
- Hát mondom, Mina, ha egyszer gazdagok leszünk, veszünk egy fürdőházat - vigyorog Damien. - Legalább egyet. For the record, szerintem egyébként de, van annyi pénz. Csak egy kézben, vagy nagyon kevésben. Elképesztően elcsúsztak már vagyonban a társadalmi osztályok... - Beszélnek erről akkor, amikor épp egy borzasztóan prestigious fürdőházban áztatják nemes kis sejhajaikat. Hát na, dekadencia és álszentség...
- De jól sejtem, uram, hogy ez az életmód megváltozott? - lábujjacskára emelkedik és elkezd sétálni a nem olyan hatalmas, de kellemes méretű medencében, közben természetesen végig szemmel tartva Crispint. Enyhén libabőrös lesz, ahol a víz már nem éri, de kell egy kis mozgás, képtelen sokáig egy helyben maradni. Leszámítva, amikor alszik, ám akkor se lehetne mondani, hogy nem forgolódik.
- Rákérdeztem, ám választ azt nem kaptam, ez pedig arra enged következtetni, hogy vagy önnek sincs fogalma róla, vagy ha már így mondja, akkor nem is a fogadó névadója volt a névadó, hanem esetleg ön... sőt, már abban sem vagyok biztos, hogy létezik ilyen fogadó. - Fejezi be csalódottan. Hát igen, ő mindent elhisz, érkezzen az információ akárkitől: egy gyerektől, egy gyereknek kinéző démontól, vagy egy zsoldoskapitánytól akár. - Kétlem, hogy csak ilyen kommunikációkezdeményező ötletei vannak - kötözködik egy kicsit. Vagy a Szia, szépség már teljesen elcsépelt és unalmas, meg a társai? Mondjuk nem is bánja, hogy nem ilyennel kezdte. Akkor már inkább fogatlan gúnárok. Így is elég, hogy mindenféle kétlábú gúnár úgy néz rá, mintha ő lenne maga Szűz Mária, az egész világ pedig odaadó hívő keresztény.
Az óvatoskodás fölöslegességén elgondolkozik maga is. Hát, valószínű, ha egészséges félelemmel élne, vagy inkább egészségtelennek, akkor amint meglátta volna Crispint ücsörögni a medence szélén, azonnal sarkon fordult volna kötve az ebet a karóhoz, hogy nem, ő bizony nem fog nyilvános fürdőházban fürödni. Ám így sokkal érdekesebb. Hirtelen megint belehasít egy bűnös érzés. Meg egy szomorú is.
- És mi lenne, ha nem csak ártalmatlan lenne ez a beszélgetés? - kérdi teljesen őszinte hangon és tekintettel. És most könyörögve kérem, ne értsen félre semmit. - üzeni alkonyrózsaszín tekintetével, melyeket a szokásosnál határozottabban mélyeszt bele a holdsápadt elf szemeibe. Van egy olyan rossz szokása, hogy mindenki bizalmába be akar férkőzni két perc alatt. Jó, már vagy fél órája itt pácolódnak, de mégis, kapcsolatok általában hónapok vagy évek alatt alakulnak, azonban Mina mégis sértésnek érzi, ha valaki nem bízik benne azonnal. Erre mondjuk neki van is oka, hiszen benne lehetne bízni, viszont ez mindenki másról korántsem mondható el, így ez csak egy irányba működik. Mivel viszont mindenki magából indul ki, így róla is azt feltételezik, hogy biztos rosszat akar. Szomorú egy világ ez. Néha. - Mondjuk én kicsit féltem. De magának tényleg nincs félnivalója.
Legalábbis amíg megtartja magának a világos mancsait, addig nincs. - gondolja a sötétbőrű mellette, de nem szólal meg, csupán egy enyhe kis mimika rezdül meg az arcán, jelezve, hogy vannak fenntartásai a dologgal kapcsolatban.
A vámpír vigyora egyre szélesedik, ahogy a kis sárkánygyík beceneveit sorolja Crispin. - Fehér? - kérdez vissza. Ez egy nem megszokott szín sárkányféléknek, már amennyire szakértő ebben. - Mondjuk nekem meg egy fehér menyétem van, szóval... - Hirtelen elgondolkodik, vajon Lux mennyire bírná a vizet. Szegény valószínűleg már az itt tartózkodó párától sivítva iszkolna kifelé, tekergetve a kis sáltestét, amennyiben ezt bárki megpróbálná megakadályozni.
A medvével kapcsolatos okfejtéssel kénytelen teljesen egyetérteni. A végére már hangosan nevet, Damien is erősen mosolyog mellette. - Mindenhol szoktak lenni ilyen méretkorlátozások. Mármint, azért nem abszolút semmi, mindenre kiszabnak szabályokat... például medvét nem is tudom, hogy hivatalosan szabad-e háziállatként tartani. persze valahol biztos megoldanák, a hatóságok nem járják be az összes pici isten háta mögötti saras kis falut. Na fene, már megint istent emlegetem, bocsássanak meg, izé, bocsássatok, izé... szóval bocsánat, túl sokat tartózkodom emberek társaságában, néha rám ragadnak a mondásaik. - tárja szét a karjait.
- Egyébként ha nem akar korlátozásokat, akkor szerintem egy természeti helyre kéne mennie. Valami gejzírhez, vagy tóhoz, ami nem túlságosan fagyos, meleg időben. Ott biztos nem korlátoznak semmit, esetleg a természeti tényezők miatt lehet veszélyes a dolog, de a tapasztalt erdőjárók már tudják, mire kell vigyázni. - Damien bólint, bár gejzírekben ugyan ritkán fürdőzött, de a tájjárásban azért akad tapasztalata. - Ott olyan szabadnak lehet lenni, amennyire csak akarjuk. Egyes egyedül valami kényelmes helyen... - Vágyakozva bámul a távolba. Egyszer tényleg keresniük kell egy gejzírt.
- Egyébként az lenne a mulatságos, ha valaki halakat hozna be a fürdőházba. Bár semmiképp se ebbe a medencébe, mert szegények már egy enyhe kis időjárás-változástól képesek felfordulni, ez a meleg szerintem perceken belül tönkretenné őket. Vannak hidegebb medencék is itt, ugye? - Bár nem biztos benne, hogy a lehetséges fajtárs törzsvendég itt. Ha más nem, majd kitalálja, hogy vannak.
Mina képtelen titkolni, milyen irigység képződik a lelkében, ahogy a hegyesfülű Arminékról beszél. Nagy szemekkel néz és próbálja elképzelni, milyen is lehetett a viszony közöttük. Nem érti, miért, hisz ő csak párszor látta őket, de elképesztően hiányoznak. Megszokott részei voltak az életnek. Egy kis részlet, melyhez ők is kapcsolódhattak. Crispin arca is láthatóan megváltozik, ahogy róluk beszél, a komédiás most nagyon is őszinte, levetkőzte a színészkedést. Ahogy megelevenednek a vámpír lelki szemei előtt a kis ikrek, kész, nem bírja tovább, valami megszakad benne. Furcsa viszketést érez az orra és szeme tájékán, és inkább csak bámul maga elé a medence szélére fixált tekintettel, meg jó mélyre lesüllyed, bebillentve lábait, hogy a forróság nyelje csak el. Olyan meghatottság és hiányérzet, de egyben valahogy furcsa boldogság is vesz erőt rajta, amelyet rég nem tapasztalt. Hát hogy lehet még valami ennyire tökéletes a világon? Uralkodók, szeretik egymást és még gyerekeik is születnek, akiknek... ő a holdapjuk? Akivel csak úgy összefutottak egy fürdőházban? Kicsi ez a világ. De ők ketten... illetve négyen, már egy másikban élnek.
Lehunyja a szemét megadóan és hagyja hogy az a pár könnycsepp hozzáadjon némi sót ahhoz, amiben áznak, a forrósága viszont meglehetősen hasonló a medencééhez. Nem tudom, látlak-e titeket még valaha, de örülök, hogy találkoztunk. Jó lett volna még egyszer utoljára látni őket.
- A Hószeg is könnyen megjegyezhető, és kevésbé... hmm... ocsmány - nevet fel halkan, miután összeszedi erejét, hogy kissé előbukkanjon. A drámát mindig csak viccekkel tudja elütni. És nem akarja, hogy a nap további részében így lássák, bőven elég volt ez. Visszamászik hát meditációs állapotából, hisz úgyis elég valószínűtlen, hogy a tündék érzékelni tudják innen, mire gondol. Olyan mértékű mágiát még nem sikerült kifejleszteni, ami egy másik világba is hat...
Komolyan nem mutatkoztak volna be?! Te jóságos párahalfilé. Tényleg nem tették. Ez meg hogy lehet? Itt beszélgetnek órák óta - na jó, csak vagy egy óta - és még nem mondták el a nevüket? Talán túlságosan is sokkoló volt a csupaszkodós belépő és elf-feledkeztek róla.
- Ezerbocsánat, én Wilhelmina von Nachtraben vagyok. - vörösödik el. Eh, ezt sose fogja megszokni. Talán tényleg át kéne neveznie magát. Vagy összeházasodni mondjuk egy... Neuländerrel. Micsoda?! Áh, neeeem....
- Damien Nightwind - eleveníti fel ő is a dolgot. Az ő nevük ugyan nem változott azóta, de hát a memória... - És igen, valószínű, hogy ugyanarról a Wynről beszélünk. - Most a sötét tündén a sor, hogy őszintén mosolyogjon. Eddig nem éppen volt kedvére az egész dolog, főleg, hogy az utóbbi még rendesen el is szomorította, de most láthatóan fel lett dobva. - Bár a Méregzsák kicsit durva elnevezés talán.
- No azért... Ne mondd, hogy túlzás...
Damien elvörösödik, azazhogy ellilul, ami miatt kiérdemelte a Szilvaarc elnevezést az említett fehérségtől... Nincs nagyon szívére, hogy a háta mögött beszéljen róla, de ezzel valóban nem tud vitatkozni. - Jó, tényleg szoktak... igencsak élénk reakciói lenni dolgokra. - Az erdei sétás mintegy használati utasításon felnevet. - Köszönjük a tippet, de volt már rá példa. Nem meglepő módon az erdőben bukkantunk rá - Fenntartja mosolyát. Most legalább nem kell félnie attól, hogy Wyn mit reagál, hiszen nincs itt. Ejj... bűnös dolgok, bűnös... De vajon Crispin honnan ismerheti Wynt? Gyors végiggondolás. Végül is fajtársak, szóval talán egy helyen élnek? Ez sem kizárt. Vagy... Crispin is tagja volt a déli különítménynek, mely találkozott Azraellel? - Megkérdezhetem, honnan ismeri a kisasszonyt? - Ha már én elárultam... bár nem olyan konkrétan, de akkor is.
Mina szórakozottan nézi, ahogy az ezüsthajú körbe-körbe úszkál, ezek szerint neki is van mozgásigénye, majd amikor feljön, hajzata felettébb vicces és kellemetlenül tapadós függönyt képez arcán.
- Látja, miért nem fogja össze a haját ilyenkor? - Erre jó a konty például, így hacsak alá nem merül, nem lesz vizes a haja. Ha megteszi, akkor mondjuk jó sok adagra lesz szükség Wyn hajbalzsamából... nem baj, legalább fellendül az üzlet.
- Vérszem? - Gyanakodva fürkészi Crispin arcát, hogy ez vajon valamiféle vicc akart-e lenni, mely vámpírságára utal, a folytatás szerint azonban az állat behozatalára utalt inkább. Amivel kapcsolatban csak ugyanazt tudná mondani, amit már elmondott.
- Nem tudom, engem zavar, ha nem akarnak engedni valamit. Akkor már inkább keresek egy helyet, meg helyzetet, ahol azt csinálhatom, amit akarok. Mármint abban is van jó, ha szembemegyünk az árral, persze, csak egy idő után meg már zavaró, hogy állandóan kötözködnek. Nem? - Mintha folyton szembemenne a szabályokkal... báár... az otthonról elszökés talán számíthat annak. - Meg aztán nem akarok belerondítani más életébe se. Szegény itteni dolgozóknak milyen lehet? Még csak nem is ázhatnak ebben a vízben, csak nézik, ahogy mi itt dekadenskedünk. A végén meg őket büntetik meg például, amiért nem vitte ki az ön borát.

Márványarcát ismét ellepi a pír. Túlságosan sokmindenre figyel, csak a lényegre nem, ismét. Pedig most, hogy így mondja a másik, valóban visszaemlékszik erre a kérésre. Na de hát ha azt is képes volt elfelejteni, hogy bemutatkozzon... Szörnyű. Valami tényleg lehet itt a levegőben. Nem, azt a teóriát egyszerűen képtelen elfogadni, hogy egy hegyesfülű jelenléte miatt képtelen legyen koncentrálni. Élete egészében van mellette egy, és azért mégis csak sikerül valahogy elintéznie a dolgait. Sőt, ha ez nem így lenne, akkor lenne nehéz.
- Valóban... sajnálom. Valahogy elsiklott a füleim mellett. Nem elég élesek azok a fülek, úgy látszik - mutatja gömbölyű, lekerekített hallórészeit. Damien viszont elvigyorodik.
- Az enyéim azok, de felejteni én is tudok, láthatod.
Valahogy mindig, minden könnyebb, ha még eszükbe jutnak olyan mondatok, amiken érdemes mosolyogni. Amíg lehet találni valakit, aki hajlandó beszélgetni, akár kardinális, akár teljesen közönséges témákról. Amíg mindig vannak helyek, helyezkedjenek el akárhol, melyek falai nem romosak, piszkosak és elfeledettek, hanem szórakoztatásra vannak, mint például ez a fürdőház. Na persze a bort azt ide is be kell hozni. Mindenhova. Mérgező illatát lehetetlen kikerülni, de ha egyszer így is pára, gőz terjeng a levegőben... még mondhatni, hozzá is ad kissé a hangulathoz. Úgy képzelhetik, ideillenek, egy olyan társaságnak a tagjai, akik szeretik ezt, szeretik ezt csinálni, ezt az atmoszférát. A vámpír néha úgy érzi, egész élete abból áll, hogy különböző hangulatokba helyezkedik bele. Egyes szkeptikusok biztos erre mondanák azt, hogy soha nem találja helyét a világban, nincs otthon, örök világjáró és hasonlók. Viszont otthona az van, igaz, hogy nem pont olyanok között, akik hasonlítanak rá, de bizonyos dolgokban tényleg hasonlítanak, és legalább jó emberek. Nagyrészt. Lelke egyik fele viszont mindig is az elfekhez fog tartozni. Fogalma sincs, miért. Bár valahol teljesen logikus, hogy a természetszeretet felé húzzon. Voltaképp nem érti, miért nem osztja ezt az egész világ és annak minden lakója, hogy bírják elviselni a kőből épület paloták közti mászkálást fémpáncélokban. Rideg, szögletes és ronda, szemben az elfek hajlékony és puha környezetével. Na jó, kőből építkezni teljesen logikus, de azért nem élheti le senki egész életét épületek között. Persze csomó elf meg fákon mászkál, alszik, tölt sok időt, viszont azok is borzasztóan fájdalmasak tudnak lenni, éppannyira, mintha egy kőoszlopra akarnál fölmászni, csak utóbbit általában egyenesre faragják és nincsenek rajta se rücskök, se ágak, ami jelentősen megnehezíti a feljutást.
Tehát ő is holdcsókolt. Remek, egymás után kétszer lépnek ugyanabba a hibába, pocsolyába, rúgnak a kőbe, avagy gázolnak bele a folyóba, ahogy tetszik. Komolyan kezd elgondolkozni rajta, mégis hogy kéne eldönteni. Esetleg egy címkét kéne minden holdcsókolt arcára ragasztani. Fura mód oly hevességgel képesek kikérni maguknak, hogy ők bizony nem tündék, mintha az valami szitokszó lenne. Hát nem is mindegy? Minának ugyan nem nagyon számít, hogy hivatalosan világos valaki bőre, vagy sötét lenne az, csak valami csavar felülírta a természet egyébként is megkavart rendjét. Csuda tudja már ezt követni. De persze, tapintatosnak kell lenni, hisz ha nem az, akkor a végén még kinézik minden társaságból. Kész szerencse, hogy egyébként sincsen társasága, csak egy fős. Egy pillanatra elgondolkozik rajta, mi lenne, ha Damien is holdcsókoltnak születik. Tutibiztos, hogy őt is sima tündének nézte volna először.
- Értem. Igyekszem észben tartani. - Hirtelen elgondolkozik, hogy ezt vajon nem rontotta-e el? De nem, ebben nem volt ragozás, sőt, semmiféle megszólítás. Ez esetben megint csak érdekesebb, hogy hogy találkozhattak Wynnel. A holdcsókoltaknak tán szerveznek találkozókat?... Ez a Holdcsókolt kifejezés valahogy olyan fellengzősen hangzott mindig is. Nyilván a "fakó" vagy hasonlók meglehetősen derogálók lennének, a névadó bizonyára pozitívan óhajtotta kiemelni a dolgot, nehogy tetézze a bajt.
Meglehetősen kényelmetlenül kezd el ficeregni, hallgatván Crispin alkoholfogyasztásról tartott beszámolóját. Amikor már éppen belehelyezkedett abba a kényelmes állapotba, hogy ez a figura talán nem is olyan veszélyes, sőt még szórakoztató is, előáll egy olyan történettel, amelyet körülbelül végtelenszer hallott már, lényegében a könyökén jön ki és a teljesen alap sztereotípiákat hangoztatja, pusztán annyi különbséggel, hogy sokkal cifrább módon. De tartalmilag, ha bemennének bármely kocsmába, és megkérdeznének valakit, miért iszik, körülbelül ezt sorolná fel. És ráadásul úgy adja elő, mintha valami elegáns különlegesség lenne ez a szokás. Amikor mindenki beleesik ebbe a csapdába! Mindenki! Egész Veronia, és ha van több világ, hát biztos ott is. Mindenhol a bódulat kell a lényeknek, így vagy úgy, amikor fejlettebb szinte érnek, mint hogy pusztán az evés és a fajszaporítás legyen fontos számukra...
Légzése felgyorsul, haját idegesen kezdi füle mögé turkálni, lábujjait pedig görcsösen hajlítgatja be, s izmai megfeszülnek egyéb olyan helyeken, ahol a víz takarja, így legalább nem kell magyarázkodnia érte. A sötételf pedig csak támasztja a medence szélét, néha felemelve egyik lábát, szemöldökét félig mintegy függönyként leeresztve, hogy csak annyit lásson a világból, amennyit feltétlen muszáj. Végül, mintegy pihentetve, teljesen lehunyja a szemét, éppen elég, hogy hall, a csodálatos eszmék így is menthetetlenül beszivárognak elméjébe... szivárognak, mint valami bőrön át felszívódó méreg. Unalmas és lucskos méreg.
- Gátlásokról beszél. Bocsánat, beszélsz. - Ha lenne bármennyi hideg is a teremben, az most kirázná. Minden sejtjét meg kell erőltetnie, hogy ragaszkodjon ehhez a tegezéshez, hisz éppen ahhoz, amit mondani készül, áldásos lenne, ha a magázás eltávolító szerepe fennállna, így, hogy szinte közelebb érzi magához Crispint a szavai által, mint egy idegent, csak még inkább zavarba jön. Csak reméli, hogy pillanatnyi indulata kitart addig, míg kifejezi, amit akar, mert... még mindig fennáll az állandó, kinevetendő, naiv reménye, hogy meg tudja változtatni a világot, jobb irányba. Komolyan, néha úgy érzi magát, mint egy bolond fa, ami agyba-főbe dobálja szét a magvait mindenfelé, hátha kikelek. A baj csak az, hogy láva és kő veszi körül, így ennek az esélye majdhogynem a csodával határos. - Miféle gátlások? És miért akarsz tőlük annyira megszabadulni? Nem lehet, hogy ez is csak egy név, amit annyi mindenre rá lehet húzni? Mi az, ami egy átlagos hétköznapon meggátol abban bárkit is, hogy jól érezze magát? Ha olyan lények vannak körülötte, akiket szeret, akik viccesek, akik bármilyen formában jól hatnak rá. Nem hiszem el, hogy senki... Biztosan nevettél már úgy, hogy az már majdnem határos volt egy bolond kacajával, de őszinte volt. Ezt bárki elérheti, ha kellően... képes ellazulni, és én is éltem már át ilyet, márpedig nem akkor, amikor bort vagy ilyesmit ittam volna, ugyanis ilyet nem is teszek, de még csak nem is vér fogyasztása után. Annyi egyszerű dolog van, amelyek elképesztő hatásokat tudnak kiváltani az emberekből, meg másokból is. Egy bizonyos étel íze, egy lélegzetelállító látvány, ha nagyon gyorsan rohansz a domboldalon, ha meglátsz egy különleges állatot,  a friss hegyi levegő, vagy maga a csend, ahogy hanyatt fekszel a fűben és csak zöld, csillogó leveleket látsz magad közül, vagy a forró víz... - Ekkor jön rá, mennyire elragadta a hév, meg arra, hogy történetesen épp forró vízben álldogálnak. Na jó, elég melegben. Egy pillanatra elakad, vesz pár nagy levegőt. Feltűnik neki, hogy Damien megint rajta pihenteti a tekintetét, valamiféle nyugodt beleegyezéssel és csodálattal. De szerencsére nem csodálkozón. Az egyetlen lény, aki nem nézi bolondnak, bármit tegyen is, kivéve, ha azzal kárt okoz saját magának... - De annyi, meg annyi dolog van, ami még csak fizikailag is teljesen kikapcsol. Átalakít. És teljesen levet mindent, amit... "gátlás"-nak lehet nevezni. Egyébként pedig, gátlás... attól függ, miben gátol. Ha abban, hogy megölj valakit, akkor nem árt, főleg, hogy leginkább józan észnek, léleknek meg erkölcsnek lehetne nevezni. Ha abban, hogy pucéran mutogasd magad... már most ne sértődjön meg, nem úgy értem, hogy mondjuk medencében, vagy egyéb helyeken, ahol... ez... közel áll a logikushoz... - Fenébe, kezd belekavarodni ezekbe a nemeshölgyes okfejtésekbe. Bááár, ki tudja, nemeshölgyek beszélgetnek-e ilyenről, akkor nemesuras. -... szóóval mindenféle illetlent csinálj, akkor... nos... ha vannak jelen mondjuk gyerekek, akkor nem fognak panaszkodni. De ez részletkérdés. Ha pedig barátok beszélgetnek, hát nincs meg az őszinteség közöttetek egyébként is, hogy elmeséljétek a bajaitokat? Vagy a jót, ami történt veletek? Tényleg olyan nagy korlát az, hogy a férfiak meg az érzelmek két külön dolog? Hát ti is ugyanolyanok vagytok, mint a nők, csak más szervekkel, nem értem, miért kell ekkora különbséget tenni.  
Ez utóbbi megjegyzése miatt kifejezetten büszkének érzi magát. Lehetne merésznek is mondani, de még maga is meglepődik, mennyire nem szégyenkezik, mikor ilyeneket említ, amikor a szóban forgó szervek éppen majdhogynem közszemlére vannak téve, s ha nem lenne víz közöttük, láthatná is. De hát mi olyan nagy dolog van abban? Olyanok vannak mindenkin. Vagyis, a Veroniát benépesítő fajok felén, a másik felén női szervek. Az angyalfélék persze kivételek.
- Igen, az az életmód - bólint. - Az, amikor valakinek másról sem szól az élete, csak hogy bűzös levekkel tölti magát tele és újabb meg újabb női testekkel hempereg ágyakban, vagy... istállókban, nem is tudom... - Na jó, illene befejeznie, a végén még kiderül, hogy voltaképp egész végig egy olyan életet vázol fel, amelyben él ez a drága holdcsókolt itt velük szemben, és akkor jó hosszadalmas, cirkalmas mondattal lesznek elküldve a fenébe. Megint túlságosan beleélte magát a dologba. Hiába, van néhány olyan téma, amellyel rögtön ki lehet ugrasztani a nyulat a bokorból. Csodálja, hogy van még egyáltalán ereje erről papolni, amikor folyton ilyenek veszik körbe. Igen, az imént még ott tartott, hogy jó emberek. Ahogy Damien mondaná: more or less...
Elhűlve hallgatja tovább a holdsimogatta szépséget. Ennyire elhagyta volna megint a józan esze, hogy bedőlt ennek a kicsinyes trükknek? De miért? Miért kellett már egy ilyen egyszerű dolgot, mint beszélgetés, is becstelenséggel indítani? Nem lett volna rá egy százszor, ezerszer egyszerűbb mód?
- De nem... nem látszott rajtam, hogy én tényleg elhisz... hát ezt nem hiszem el - tárja szét a karjait, kis mennyiségű vizet fröcskölve szét. - Bocsáss meg... - szól a sötétbőrűhöz, aki legyint.
- Ugyan, semmiség... It's not like this water is cold.
Nem, a víz valóban nem hideg, ellentétben Mina szemeivel, melyek dühös tüzük ellenére is hidegséget sugároznak.
- Ez tényleg annyira kihagyhatatlan móka volt? Muszáj ennyire túlbonyolítani mindent? Elhiszem, hogy nagyon élénk a fantáziá...d, de attól még van különbség aközött, hogy kitalálunk valamit, vagy úgy adjuk el, mintha tényleg létezne. Legközelebb meddig hagyod, hogy folytassam az okfejtéseimet valamiről, ami egyébként nem is létezik? Amíg körülöttem már mindenki fetreng a nevetéstől?
Tényleg nem tudja, honnan gyűlt össze ennyi harag benne. Régen sem szerette, ha játszanak vele, de úgy emlékszik, sokkal visszahúzódóbban tolerálta.
- Igen, az imént használtad az "ártatlan, ártalmatlan beszélgetés" kifejezést, erre próbáltam utalni - feleli pont a nemrég emlegetett dekadenciával, legalábbis úgy érzi, ez az, amire ezt a kifejezést használni szokták. Régen érezte már ilyen úrinősen magát. Talán a fürdőház teszi. Vagy a becsülete megsértése. Lassan kezd kiderülni számára, milyen sötételf is Crispin. És nem akarja hagyni, hogy ugyanúgy használja ki őt, mint esetleg megteszi még százakkal...
Kipuhatolni a gyenge pontjaid? Ha nincs ital, az valószínűleg annak számít. - gondolja cinikusan, de többet már nem mond. Eleget füstölgött. Egyelőre. De nem fogja magában tartani, amit érez, ezt ne is várják tőle, főleg, hogy itt van Mr. Gátlásnélküliség is, biztos megérti. Vajon mi és mennyi kell hozzá, hogy úgy igazán feldühítsék? Mi az a pont, amikor leolvad arcáról az a bájos mosoly és úgy igazán látszik, hogy megsértették a lelkét?... Van egyáltalán olyanja? Mina meglepve jön rá, hogy pont ilyesféle határok feszegetését tárgyalták az imént az állatok behozatalával meg a randalírozással.
Mentegetőzése aranyosságára vonatkozóan megvonja a vállát. - Valószínű, hogy sokan mondták. És nem, ez nem dicsekvés. - Fárasztó lesz, ha minden mondat mellé oda kell mondaniuk a címkét is, hogy az mi, vagy mi nem... Más körülmények között talán jobban örült volna egy ilyen bóknak, de most eléggé meg van feszülve ahhoz, hogy ezt tegye. Mellesleg, a bókokat őszintéktől szereti fogadni.
- Vannak olyan nyári hónapok, amikor jól jön az a hidegség - jegyzi meg Damien, mintegy oldva a hangulatot kitérve a természetes vizek hőfokára... Őszintén szólva meglepi, hogy először a vámpírlány vált harapóssá a holdcsókolt irányába, és nem ő. Azért reméli, komolyabb összetűzésre nem kerül sor, ugyanis akkor menten közbe kell, hogy lépjen.
- Meg aki szereti a hideget.
Na vajon ez most célzás volt, vagy csak egy megjegyzés? Nem lehet tudni... A téma viszont Wynre terelődik, ami valahol még érdekesebb. És azért valljuk be, van köze a hideg természetes tavakhoz. Vajon... vajon Wyn szeret fürdeni bennük? Amilyen rideg dolgokra képes vágyni, ezt simán kinézné belőle. És, megint, bűnös gondolatok, remek. Bár hol máshol szülessenek ilyenek, mint egy fürdőházban?
A rázós ismeretségen kénytelen elmosolyodni. Minden megjátszás nélkül. Egy pillanatra összenéznek Minával, és mintha minden helyreállna. Az ő kezdetük is elég rázós volt. Sokkal inkább pottyanós és harapós, meg majdnem pofonvágós... és nem is az volt az utolsó alkalom, sajnos...
- Meg tudom érteni. - A Picur megnevezésen kuncogásszerű hangot hallat és majdnem tiltakozik, mint jó diplomata, hisz az említett biztos harapna ezért a megnevezésért. Vajon hogy tudja elviselni Crispint a maga szójátékaival és ilyenekkel? Wyn nem is érti a szóvicceket. Valóban, meg kéne tanítani a fogékonyságot... már ha ilyesmit meg lehet tanítani. - Nagyon remélem, hogy jól van. Egy ideig segített Minának gyógyítgatni a lábát, öhm...
- Beleléptem egy kis... szömörcébe az erdőben - húzza el a száját, és süllyed lejjebb, mint egy kislány, aki rossz fát tett a tűzre.
- Egen. De ért a dolgokhoz. - Sokkal jobban, mint én, amit nem kissé bánok... De rá kell jönnie, hogy most inkább a viszonyukról beszéltek, és nem is magáról Wynről. - Sajnos nem tudom pontosan, mi lehet vele. Egy ideje nem... - járt nálunk, akarja mondani, ezzel viszont talán túl sok mindent elárul. Nem biztos benne, hogy bízhat ennyire a holdcsókoltban. - Jó ideje nem volt szerencsénk találkozni. Na jó, nem volt olyan hosszú idő, de több, mint... mint egészséges. - Várjunk, ezt tényleg kimondta? Na, remek. Nem baj, legalább Mina nem lesz bajban. Remélhetőleg... Ó egek. Több, mint amennyit szeretnék mert ha a napom minden percét vele tölteném, sem érteném meg igazán. De egyszer meg fogja érteni. Tudja, érzi, de legalábbis nagyon szeretné. Csak ami őrjítő a dologban, az az óvatosság, mellyel közelíteni kell felé, mint valami kagylóhoz, mint egy vad macskához, amely idegen, ellenséges szemekkel néz rád, amikor te a legmelegebb szándékkal közeledsz felé, és pillanatok alatt elslisszol, hogy nem látod többé. Ha ügyes vagy, becserkészed, és erővel megfogod, akkor pedig olyan mélyen vési beléd karmait, hogy vérfürdőt vehetsz... Nagyjából így képzeli el Wynt. Meglehet, kissé túlzó a feltételezés, de annyira nem áll messze a valóságtól.
- Oh, hogy nem kell fizetniük érte? Na a mázlisták... ennél csak az lenne jobb, ha az ételt árulók is ehetnének abból, amit árulnak. Arra azért mégis csak jobban vágyhatnak.
Nem tudja, meddig lenne még érdemes így pácolódni. Nem tud kiigazodni ezen az alakon. Fogalma sincs, találkoznak-e még valaha, vagy hogy akarja-e, hogy megtegyék, pedig úgy érzi, sok dolgot megtudhatna még tőle, ami akár segíthetne is...
De azért nem kémek ők. Csak leendő tudásdémonok. De csak nem...

Elpirul...na, ha nem lenne már így is jelentősen kivörösödve az iménti kirohanása miatt. Vagy ez nem számított annak? Úgy érzi, hogy már szinte kiabált, és a hangja egész skálákat ugrott föl s le, pedig egyébként nem is beszélt olyan hangosan. Csak belül lángolt. Utólag kissé szégyelli a dolgot, főleg a lezárást tekintve. Most ez... ez sértődés? Rosszul csinált valamit? Hibázott? Vissza kéne vonnia? Nem érzi így. Csak azt tudja, hogy nem szereti a helyzeteket, amelyekben haragszanak rá... Így lázasan elkezdi törni a fejét, hogy változtassa ezt meg.
- Valóban érzékeny. De... vannak érzékenyebbek. Vagyis lehetnek. Gondolom. És... nem azt mondom, hogy gátlások nélkül él... bárki is...
- Ne aggódj, Mina, nem dőlt össze a világ. - A vámpír csak pislog. Most... komolyan ki lett oktatva? Te jó ég. Mennyire lehetett indulattól dús az iménti monológja, ha még Damien is érdemesnek tartja megszólalni? Kezd nagyon félni...
- Nem... nem dőlt. Talán csak egy kicsi. De nem akarom, hogy a kicsi világok is összedőljenek. - motyogja halkan az orra alá, bár valószínűnek tartja, hogy a víz kellőképp vezeti a hangot. A víz még mindig ugyanolyan forró. Furcsa. Azt képzelné, hogy ha már ennyit áznak, elkezdenek kihűlni. De hála a technológiának folyamatosan egyforma hőfokon tartják a páclevet. Bár a benne levők adott esetben változtathatnak ezen, most például esélyesen melegebb lett, mint volt. Vagy csak ő lett az?
Figyeli a holdcsókolt arcát, ahogy ő is elhidegül és gúnyos lesz, akárcsak az imént ő volt... Vajon tényleg ugyanazt kapja vissza, amit adott? A szavak afféle fájó tüskeként érik, de próbálja egyenes tartással hallgatni őket és csak azért pislantani, mert már kezd kiszáradni a szeme. Várjunk, ekkora párában mégis miért száradna ki ilyen gyakran...? Ajjaj. A legfájdalmasabb pont az egészben mégis az, hogy csak egy órája ismerik. Igen, ez valóban teljes mértékben igaz. És ez valamiért zavarja. De miért?... Mert így nincs jogom megkérdőjelezni semmit. Nincs jogom tudni akarni, de még véleményt kifejezni se. Semmihez sincs jogom. Miért? Amióta kijutott a Nachtraben-toronyból, ez frusztrálja. Ott mindig ugyanazokat a vámpírokat látta, őket ismerte csak, amikor pedig végre kiszabadult világot látni, mindenhol azt tapasztalta, hogy nem bíznak benne. Amíg évekig nem látják, nem ismerték ki, nem bizonyosodtak meg róla, hogy nincs miért félni tőle, addig úgy néznek rá, mintha egész biztosan egy rabló volna, aki meg akarja ölni őket. Amit nem értett, hiszen ilyen szándékra még akkor is nehezen vetemedik, ha az élete múlik rajta.
- Nem gondoltam, hogy az az egyetlen. - Tudja, hogy ez a mondat legfeljebb annyit ér, mint egy kardcsapás ellen gyengén fölemelni a pajzzsal felvértezett karodat (enyhe képzavarral), de a visszatámadás még erősen hagy kívánnivalót maga után, ugyanis fogalma sincs, mit mondjon. Leginkább csak az állapotot sajnálja, ahova jutottak, azzal még mindig egyetért, amit mondott... - Sőt, nagyon is örülök ennek. - Most vagy ki fogja nevetni, vagy... vagy nem, és csak hitetlenkedve néz rá, ezeket tudja elképzelni. Pedig tényleg így van. Hogy ez az öröm önző vagy kevésbé, az már egy másik, jobb kérdés...
- Na éppen ez az! - kapaszkodik meg hirtelen egy mondatban. - Nem mutatják ki... - próbálja minimálisan leplezni, mennyire a könyökén jön már ki ez a történet, és hogy mennyire irritálja pont ez a tény, közben meg arra gondol, hogy most meg ő nem mutatja ki, mit érez...? Komplikált ez a világ. - Pedig sokkal könnyebb lenne, ha megtennék. Egyértelműbb. Mert nem hiszem, hogy minden gondolat agresszív lenne és bunkó, nem, egyáltalán nem. Sőt, pont az ellenkező oldalon található érzelmek szoktak azok lenni, amelyeket lepleznek gyakran, nem így van?
Ebben legalább reméli, nem téved. Túl sok tapasztalata nincs. Az apja mondjuk nem túlozta el a gyengédséget, de egy ideig normális és szükségszerűen szerető lénynek tűnt. Amíg kicsi Mina fel nem nőtt annyira, hogy kialakuljon egyfajta saját világnézet, bár talán még egy teljesen hűséges gyerek is kicsit frusztrált lesz, ha jogosnak állítják be a nővére megölését... talán...
Damien pedig... a legtöbb esetben higgadt. Idegesítően az, és amikor ez alá ás, nevesen elég sok provokációval, akkor igencsak nemes érzelmeket tud találni néha. Persze agressziót is, de az csak egy része. Azt mindenki szokta leplezni... különben állatok lennének, akik folyton egymásnak esnek. Mint Adelin. Bár az egy tipikus vámpírdolog volt, lényegében nem tehetett volna. A családja felelőssége lett volna, hogy megóvja az elméjét ennek a kialakulásától. Vagy valami biológiai gyógyszert kitalálni. Biztosan tudnak a Rotmantelek valamit...
Damien nevetni kezd, mikor végül is hozzászegezik a kérdést, ami valahogy végig érett. Zavara következtében kissé hasonlatos lesz ahhoz a Szilvaarchoz, mely nevet a nemrég emlegetett méregzacskó kis fehérség aggasztott rá, de a nevetés valahogy könnyeddé és magabiztossá teszi. Ez a lényege elvégre, nem?
- Nem, nem érzem magam annak - Túl sok lesz itt a tagadás... -, és azt sem gondolom, hogy Ön az lenne. Valamint merem feltételezni, a kisasszony sincs ezen a véleményen - somolyog, az említett pedig hevesen bólogat. Azazhogy rázza a fejét.
- Nem, nem vagyok ezen a véleményen. Sem nem tapasztaltam úgy, hogy Damien érzéketlen állat lenne...
- Hálás köszönetem ezen megállapításért...
Már Mina se tudja visszafogni a kuncogást. Legszívesebben elbújna a víz alá. Csak akkor elvesztené az egyensúlyát, és mindenféle irányíthatatlan pózokba lebegne. Az meg nem biztos, hogy a legjobb volna most, egy ilyen társaságban...
- Nehéz lenne egy olyan világban élni, ahol egyik férfi sem képes a szeretetre. Akkor mégis mi szeretnivaló lenne rajtuk? Pusztán a... kinézetük miatt és alapján válogatnák őket a nők? Nem, nem hinném. Biztosan ki tudják mutatni a valódi érzelmeiket olyannak, aki közel áll hozzájuk és akiben megbíznak. - Nem, nem néz oldalra, fizikailag legalábbis nem, és oda sem pillant, ám gondolataiban a mellette álló kormost simogatja tekintetével, aki ugye megbízik benne. Viszont.... az a fogadós dolog tényleg és megbánás nélkül szúrja a csőrét.
- Nos.... megtette - halkul el kicsit. - Maga tudja.
Várjunk csak, nem volt valami megegyezés itt a tegezést illetően? Valahogy most még inkább nehezére esne az ilyesmi. Elvégre ahogy az hangsúlyozva lett, egy órás ismeretség és ilyenek.
- Egyébként - jut hirtelen eszébe, szemei felcsillannak, látszik rajta, hogy új fegyvert érez a kezében - nem is teljességgel igaz, hogy csak egy órája ismerjük! Vagy talán elfelejtette már az alkalmat, amikor aaaa.... nemesebbik felével érkezett a medencébe?
Vigyorog. Nem is tud mást tenni, tűzvörös képpel vigyorog, de nem érdekli most már... Damien is valami ilyesmit tesz mellette, enyhén rázkódó vállakkal. Azt mondják, a humor minden helyzetet megment. Csak remélni tudja, hogy igaz.

Végső kétségbeesésében hebegett-habogott összevissza... vagy azt csak gondolatban tette meg? Mindenesetre azt hitte, minden veszve van már, de kiderült, hogy nem. A fellibbenő reménysugár, mely a holdcsókolt meglepően józan és értelmes válasza, kommentje avagy megnyilvánulása új utat nyitott. Felcsillanó szemei és lelke mint valami utolsó szalmaszállal kapaszkodnak bele, mint mindig. Talán még helyre lehet hozni. Persze más ilyenkor valóban fogná és... felszegett orral elsétálna, esetleg elkezdené szórni a további szitkokat, esetleg egyébként teljesen racionális érveket, de való igaz, hogy még nem ismeri őt annyira, hogy elítélje. És miért is kéne?... Jó, régebben az volt a heppje valóban. Legelőször poztiívan állt mindenkihez, majd mikor csalódott elég sokszor, már mindenkiről pont a rosszat feltételezte. Egyik sem éppen jó. Mostanára fejlődött odáig a dolog, hogy a jót most már kihozni szeretné, nem feltétlen csak belelátni mindenbe, bár... sokan nem látják a különbséget.
De azért akad. Természetesen gyanakvó is, de hát ez egy háborútól dúló világban nem meglepő. Ettől viszont még nem fogja mindenkire a fegyverét szegezni első pillanatban. Valahogy Damien mindig is kivétel volt. Valami sugárzott belőle, ami egyértelművé tette, hogy lehet benne bízni. Valahogy ez másoknak szintén nem szokott lejönni, persze ennek is tudja az okát. Néha eljátszott a gondolattal, hogy mi lenne, ha Damien esetleg nem Damien lenne, hanem körülbelül ugyanaz a személy, csak nőnemű, akkor vajon mennyire akarnák kiutálni? Az a sanda gyanúja, hogy sokkal kevésbé, sőt. Pedig simán alakulhatott volna úgy is, ugyanazok a családok, ugyanaz a helyzet, csak... De nem, jó neki így. Tökéletes. Legalább van, aki megvédje. Na nem feltétlen fizikailag, azt többé-kevésbé megoldja ő maga is, inkább lelkileg van szükség ilyesmire...
- Na de éppen ez az! - Alig tudja visszafogni a késztetést, hogy összecsapja a kezeit így a vízben, szétfröcskölve megint mindent. - Nem feltétlen kell rá.... magyarázat, de a kimutatásukkal azért megpróbálkozhat! Egyébként azt hiszem, tudom. - próbálja elővenni akadémikus ismereteit. Persze, soha nem fogadhatja el, hogy ő valamit ne tudna, neki mindent tudnia kell, vagy ha nem is, akkor nyomban nekiállni kutatni. Ezen témát mondjuk jó ideje kutatgatja már, ahogy jár a világban, ugyanis főleg tapasztalati úton lehetséges előrehaladni. - A pozitív érzelmeket főleg a gyerekek mutatják ki, mivel ők többnyire mindent inkább kimutatnak, mint elfojtják. Legalábbis jó esetben, amikor a gyermek még tényleg gyermek lehet.... - ejt meg egy apró sóhajt. Damien gyerekkora se volt a legtökéletesebb, de szerencsére amíg még volt családja, meg volt áldva velük, hisz a nélkülözések ellenére erős lelket kovácsoltak neki valamilyen módon... Jó kérdés, hogy Crispinnek milyen gyerekkora lehetett. Furcsa mód a beképzeltség, legalábbis annak mutatása ellenére Mina nehezen tudná elképzelni, hogy tejben-vajban fürdött... - Ugyebár a férfiak büszkesége pedig nehezen engedi, hogy gyerekhez hasonlítsanak. Pedig valamilyen szinten jó, ha valaki mindig az marad. Sokkal viccesebb úgy az élet.
- Persze. A folytonos komolyság unalmas. Megértem, ha ezt rám nézve meglepőnek tartja, hogy én mondom... - tárja szét karjait a self. Valami hatása van ennek a vámpírleányzónak, hogy mindenféle hangulatból ki tudja rángatni vissza a pozivititás mezejére...
Különféle kalandokra és kapcsolatokra terelődik a szó. Egyéjszakás. Brr. Minden alkalommal meg kell jegyezni, hogy nem, ő aztán biztosan soha... Furcsa mód olyan érzése támad, mintha joga lenne most mindenről felvilágosítani Crispint. Mintha ő annyira értene hozzá... no de azért próbálkozni még lehet.
- Nos, ne higgye, hogy a női nem olyan hatalmas rejtély, szerintem. Ez is egyike a sztereotípiáknak, amik valamit meg akarnak.... határozni, vagy nem is tudom, de sokan csak játsszák, hogy olyan rejtélyesek. Most... megsértődni, hallgatni lehet, de sokra nem megyünk vele.
- Ez saját tapasztalat, igaz? - sandít oldalra Damien, mosolyszilánkkal az arcán.
- Miért, szerinted én annyira élvezek idegesnek lenni?!
- Yeah, I know, it's not like you can control it...
- Visszahúzódsz a saját nyelvedhez, sötét tünde?... No de. Hol is tartottam?
- Azt hiszem, a sértődésnél meg a hallgatásnál.
- Igen, aminek épp az ellenkezőjét csinálom, úgyhogy nyugodtan szóljon rám, Crispin, ha már untatom. Csupán próbálok leszedni néhány fátylat, aminek véleményem szerint semmi értelme...
Damien kedélyesen mosolyog. - A távolság... hát igen. - Eszébe jut a kis fehérség. Ismét. Ejj... kapcsolat, hát hogyne. Nos, valamilyen kapcsolat mindenképp van köztük, de ez mindenkiről elmondható, akik valaha találkoztak. Mellesleg biztosan nehéz lehet együtt élni vele. - Nem tudom, hogy lehet elviselni. A távolság elmossa az emlékeket, az idő alatt bármi lehet abból a személyből, akit szerettünk, csak elképzelni tudjuk, mi történik vele, de lehet, hogy teljesen más irányokba ment, mint akit szeretünk.
Most próbál együttérző lenni, de csak reménykedni tud, hogy nem veszi a másik kötözködésnek. Meglepően sok közös témát képesek találni. Ami üdítő, hisz végre nem politika és háború.
- Na de... Na de szépen kérem, hagyja már! Ilyen csúnyaságokat ne beszéljen magárval kapcsolatban - vörösödik el a vámpír még jobban. Komolyan, hogy hasonlíthatja ezt az arcot a hátsó feléhez? Jó, az se a legrondább nyilván, de mégis, ha belegondolunk, hogy mire használják... eh. Ilyen trágárság hagyja el azokat az ajkakat. Szomorú. Le kéne szoktatni erről a folytonos maga szidásáról. És már megint formázni akarom a népet... eeerről meg én nem fogok leszokni soha... - állapítja meg sóhajtva.
Éppen mondaná, hogy nem szükséges megismételni a mutatványt, amikor feltűnik a meglehetősen flexibilis kiszolgálójuk. Vicces, ahogy viaskodik magával, de azért Mina kicsit sajnálja is. Nehogy bajba kerüljön. A mosolyt viszont nem tudja letörölni az arcáról. Úgy tűnik, Crispin emberére akadt, még némi iróniaérzéke is van a pasasnak.
- Szép jó napot ismét, köszönjük a kiszolgálást.
- Ne aggódjon, tényleg nem csinálunk semmi őrültséget - csatlakozik Damien is, s most olyanok, mint egy rakás gyerek, akik valami rosszban sántikálnak...
- Milyen illatosítók vannak? - érdeklődik kíváncsian. Ha már van rá lehetőség, miért is ne? Az illatok jók, nem túl nagy mennyiségben, hangulatot hoznak, és emlékük úgy belevájódik az elmébe, hogy ha legközelebb megérzed azt az illatot, mindenképp felidéződik...
Közben töltenek maguknak teát és óvatosan a hőfokkal, elkezdik kóstolgatni. Még mindig inkább illatos foró vízre emlékeztet, de azért megteszi, bár a hőből kezd túl sok lenni. Segond, az izzadás egészséges... elvileg.

Picit feszélyezetten és ezt mindenféle pótcselekvésekkel leplezni próbálván hallgatja a mesét a gyermekek elrontásáról. Pontosan úgy érzi magát, mint mikor kiskorában arról regéltek nekik, mi szörnyűségeket lehet végrehajtani vámpírok ellen kihasználva azok gyengeségeit, vagy amikor egyháziak szövegét hallja, csípi el, netán olvassa valahol az isten iránti alázatról és már nem tudja, melyik ujját tördelje melyikkel, hova forgassa a szemét illetve keresi a repedéseket a plafonon, hogy az mikor akar már beszakadni. Persze ha mindezt túl látványosan csinálja, az meg udvariatlan. Nehéz megfelelni. A történet azonban hamarosan átvált személyes tapasztalatba, ami már jóval érdekesebb. A férfi annyiszor említi a herceg-hercegnő párosát, hogy szinte irigykednek rájuk... azazhogy mindhármukra, amiért esélyük adatott megismerni egymást. Azokat a bizonyos rossz tapasztalatokat pedig legszívesebben korbáccsal vagy ostorral kergetné a másvilágra... azok tehetnek mindenről. Hogy az élőlények nagy része csak úgy fogja, és elrejti magát, ami egyáltalán nem helyes.
Sóhajt egy nehezet. - De hiszen... szeretnünk kellene egymást. Bízni egymásban. Családot alkotni és bajtársakként viselkedni. Ehhez pedig elengedhetetlen, hogy ismerjük egymást...
- Persze, de ha valakinek fáj, akkor az csak kineveti az őszintét... aki pedig nem rendelkezik olyan egeket verő erkölccsel, rájön, hogyan használhatja ki és hasznot húz. Na és amikor ez kiderül... akkor vége a bizalomnak. - magyaráz a self Minának, majd Crispinhez fordul. Látod, megértelek. Talán. Megérthetlek. Bármennyire is vagyunk mások, azért mégis lehet közös dolgokat találni.
Mina csak nézi egy ideig a holdcsókolt arcát és próbálja kitalálni, elképzelni, ki lehetett az a nő, akinek odaadta a szívét, ám csalódott. Egy pillanatra beugrik neki, hogy ez is csak egy általános hazugság, egy romantikus történet, mely mögött nincs valós történés, de miért ne lehetne? A végén ugyanabba a hibába esik, mint amiről az imént regélt: gyanakodni fog mindig és mindenre, és inkább nem is feltételezi a jót. Az igazat. Az őszintét. Akármilyen giccsesen hangzanak ezek a dolgok, tényleg erre volna szüksége a világnak, mert elég nagy hiánycikkek.
A furcsa és idegen meztelen fajtárssal való fürdőzés emlegetésénél Damien elmosolyodik. Kezd visszatérni a tűz a szemeibe, egy kellemesféle tűz. - Csak ön teljesen meztelen, hadd világítsak rá. Rajtam azért van valami, még ha nem is sok. - Így utólag kissé meggondolatlanra sikerült ez a mondat, picit zavarba is jön miatta, főleg vámpírlánykája reakciójától tartva, ám ő csak pirul, ahogy szokta és picit mélyebbre ereszkedik a vízben. Kezei mozgásával idéz apró hullámokat, hol terpeszbe áll, hol egyik lábát hajtogatja a másik köré, úgyse látnak annyira a víz alá minden bizonnyal. Egy helyben ülni viszont nem bír, még lebegni sem.
- Nem is baj, ha valaki nem mindig komoly. Fullasztóak tudnak lenni például ezek a családi vacsorák, amikor valaki elkezd viccelni, mire megfagy a levegő, mert mindenki illetlennek tartja... - forgatja meg egy sóhajjal a szemeit ismét.
- Milyen jó, hogy ezt már nem kell tapasztalnod.
- Nos, igen, amióta két főre redukálódott a "mindenki"... az a kettő sincs oda a teljes komolyságért - mosolyog vidáman. Valóban elég rapszodikus tud lenni a hangulata, ezért már elnézést kellene kérnie mindenkiről. Rá kéne írnia a homlokára, hogy tudják: vigyázni kell vele.
- Na és Hedwig meg Lux?
- Ők is szeretik a poénokat - hagyja rá, és kezével elegyengeti a víz felszínét.
Miről alarka lerántani a leplet...? - ejt meg egy riadt-szúrós szemű pillantást. Róla ugyan nem rángat le senki semmiféle leplet. A lelkéről nyugodtan kérdezhetik, a teste azonban.. Nem közszemlére való. Bár kettős érzései vannak ezzel kapcsolatban is. Egészen elfogadhatónak érzi a külsejét, sőt mi több, megkockáztatná, esztétikusnak, így nyilván jólesik, ha külső szemlélők is értékelik. Csak ne lenne minden mögött... az az átkozott... ha nem is szaporodási vágy, hisz nem szaporodási célzattal teszik ezt, pusztán élvszerzésivel. Talán ez is csak az átok egy része, hogy ilyen mód élvezetes legyen a szaporodás aktusa. Bár kettős átok ez is, áldás és átok is egyben. Mint minden, kétélű kard, akad hátránya is, meg előnye is.
Szerencsére azonban a téma inkább pszichikai dolgokra terelődik, nagy megkönnyebbülésére. Összedörzsöli lelki kezeit, az ilyesmiről szeret tárgyalni, és tud is. - Ezer örömmel, a tévképzetek eloszlatása a kedvenc feladatom! - vonja meg szemöldökét, nagyon is elemében. Damien szórakozottan mosolyog rajta és várja, mivel fog előállni, aztán készül egy-két hozzászólással is, tán csak nem utasítják el a saját véleményt és tapasztalatot...
- De ha ebből az lesz, hogy "na, kisasszony, most sikerült megtestesítenie egy sztereotípiát, mégpedig azt, hogy a nők sokat beszélnek", akkor mérges leszek.
Erre Damien már tényleg elkezd nevetni. - Nyugi. Szeretem, amikor sokat beszélsz.
- Attól függ, miről.
- Hát... igen, de ezzel megint magad alatt vágod a fát...
- Dehogy vágok én fát! A fizikai munka távol álljon tőlem, most egyébként is meleg vízben lazulok... No de. Kezdjük mondjuk az.. érzelgősséggel, ez egy népszerű. Sokan mondják, mennyire érzelgősek a nőnemű egyedek, fölöslegesen, sokat sírnak, satöbbi... nos, ez utóbbit nem tudom mivel magyarázni, talán csak nincs elzárva a könnyzacskónk vagy efféle dolgok lehetnek a dolog mögött. A Rotmanteleket kéne kérdezni, talán végeztek ilyen kísérleteket. Meg hogy a férfiak racionálisak, mi meg nem. Nos... nem azt mondom, hogy könnyű dolog egy hatalmas adag empátiával felszerelkezve szembenézni egy ellenféllel... sőt... de valahogy jobban esik először beszélni, és csak azután támadni, ha nagyon muszáj. Az érzelmek nagyon hasznos dolgok, még ha veszélyesek is. Életeket menthetnek meg. Sokszor egy szörnyetegnek tűnő valamin megkönyörülni is helyesebb dolog, mint nemes egyszerűséggel elvágni azt az élettől... - sötétül el picit a hangja és elmerengve bámul a hullámzó medencefelszínre, ahogy eszébejut a húga. Felizzik benne a parázs és az innen átszivárgó enyhén érződő indulat már cseppet sem a jelenlévőknek szól, hanem az apjának, aki azt a rémtettet véghezvitte. - Mert az az élet szinte mindig sokkal árnyaltabb, mint amennyire ilyenkor látják. Nem csak egy elpusztítandó világpiszkoló valami. Annak is oka van, hogy olyan lett, és sok esetben visszafordítható lenne a dolog. De... nem vagyok benne biztos, hogy ez még a nőkről szól, szóval visszatérve az eredetire... - Újabb sóhaj. Mintha valami esszét írna a témában... akár azt is megtehetné. - Nos, a másik jó kérdés, hogy mi az a nagy rejtély? Mármint... mi is beszélünk, eszünk, iszunk, lehet velünk szót érteni.
- Tanúsítom - ingatja a fejét Damien, eddig még rendben van az egyenlet..
- Jó, ott van például a sértődés kérdése.
- Hmm... hát igen...
- Nos... ez... egy elég kellemetlen dolog, ugyanis az elvonulás és durcázás... elégtételt ad, egy ideig, viszont nem lehet vele jutni semmire. Ez igazából csak a kiprovokálása annak, hogy a másik tegyen valamit, mondjuk kérjen bocsánatot azért, amit tett vagy mondott. És a lehető legrosszabb reakció erre az, ha az illető mondjuk férfi nem csinál semmit, csak vár...
- Pedig sokan azt mondják, ez az egyetlen megoldás.
- Az. Az egyetlen megoldás, ha magadra akarod omlasztani a házat... - néz oldalra huncutul. Légzése kissé felgyorsult, túlságosan is beleélte magát ebbe a helyzetbe... volt már néhányszor benne része, és ki nem állhatja. Szerencsére Damien már átment beszélősbe a hallgatós helyett.
A távolságról szóló eszmefuttatás szintén úgy hangzik, mintha önéletrajzi elemek ihlették volna úgymond. Először furcsa mód a családja jut eszébe, és a szégyenérzet, amit amiatt érez: nem is hiányzik annyira az az élet neki. Megszokta az itteni kintit, tud érvényesülni és sokkal többet lát, mint odabent. Viszont ha mondjuk ettől a sötét bőrű hegyesfülűtől akarnák most elválasztani, az valóban... nem lenne elviselhető.
- Elválasztották valakitől? - kérdi halkan és részvétteljesen, reménykedve, hogy sikerül előcsalogatnia a kagylót a héjából. Furcsa ilyen helyzetben látni ezt a selfet, fájdalmak és összetörtség emlékével.
- Mindig abban reménykedtem, hogy ilyenkor van választás. Hogy nem kötelező elválni. Persze, nagy ez a világ és különféle irányokba mozognak az érdekszférák, de... csak megoldhatják. Ha annyira akarják. Persze itt is, mint mindenhol, kettőn áll a vásár.
Úgy látszik, a bőbeszédűségen kívül a közhelyek csattogtatása is átragadt. De sebaj, amíg nincs túl sok belőlük, még színeznek is valamennyire.
Az illatosítós emberke szavaira elképed, mert először azt hiszi, a kellemetlen kipárolgások alatt arra gondol, hogy büdösek... de nem, még mindig a bor szúrja a csőrét.
Crispin elég gyorsan lerendezi szegény munkáját végző alakot, bár tény, hogy megmosolyogtatóan. Utána viszont egy meglepő kérdést vág a fejükhöz, mire először csak pislogás a válasz. De hát ki mondta, hogy a szokásos szabályok alapján kell folytatni a beszélgetést...
Damien Minára néz várakozásteljesen, aki viszont még jobban elvörösödve álldogál a melegvízben, mint eddig. Sokáig vívódik, hogy kimondja-e, ne-e, ami eszébejutott.
- Nos... nem tudom, ez mennyire magasröptű vagy túlzás, de... belelátni mások elméjébe? Annyira szeretném néha tudni, mit gondolnak. És úgy legalább nem tudnának hazudni nekem, eltitkolni a fájdalmaikat... tisztában lennék vele, mit gondolnak rólam... rengeteg lehetőség rejlik benne.
- Az, hogy visszakapjam a családomat, gondolom, túl közönséges.
- Ja, olyat is lehet? Hát igen, az se lenne mellékes. Bár egy részét inkább kicserélném. De ha ilyen hatalmunk lenne, az már nem is lenne jó. Egy személy befolyásolná a természetet ilyen módon?
Ha bárkiről eldönthetné, milyen lenne, akkor ő maga lenne az egész világ alkotója. Az alkotó viszont nem élhet azonmód benne saját alkotásában... talán ez nem is lehetséges. Talán a legtöbb dolog csak úgy magától formálódott, kiválasztás útján, meg ahogy egymást befolyásolták.

- Mindenkinek, úgy értem.
Tisztázza a helyzete. Nem biztos benne, hogy mindenki kíváncsi a világmegváltó filozófiai ötleteire, de azért kész ezt megosztani a világgal.
Felkapja a fejét, ahogy Crispin a tündék nyelvére vált. Sajnos azonban a self feltételezése igaz, eleget élt velük, hogy felismerje ezt is és ezáltal ne lehessen eltitkolni előle, miféle erkölcstelenségekről folyik a szó ismét.
- Well, I am just... not curious of... everybody's naked body. - vörösödik el, ahogy meglátja Damien mosolyát. Próbálja hatásszünetként eladni azokat a szüneteket, melyeket arra használ fel, hogy kellőképp végiggondolja, helyes lesz-e a mondatszerkezet.
Úgy tűnik, Crispinnek igencsak akad már tapasztalata durcás nőket illetően. Megmosolyogtató, mennyire beleéli magát a helyzetbe, nyilván több emlék jutott eszébe vagy saját magával, vagy esetleg barátaival kapcsolatban. A saját kapcsolatáról szóló történet viszont szívfájdítóan arra emlékeztet, mint amikor valami egyszerűen csak elfogy, elmúlik, kihűl, nem pedig összeroskad vagy összetörik recsegve, ropogva és látványosan, hanem csak... emlékeznek, hogy volt, de már egyre fakóbb. A legidegesítőbb jelenség mind közül.
- Egyszer biztosan talál valakit, akivel fenn akarja majd tartani.
- Bizony. És lehet, hogy a másik azt hiszi, nem akarja fenntartani, de nem szabad engedni, hogy elhatalmasodjanak a negatív érzelmek...
- Yeah, van, amikor ki kell rázni az illetőt a hü... hmm... butaságából. És akkor neki is jobb lesz.
- Nos igen. - Van tapasztalat... ezért jó, ha nem vagy egyedül. Ami nyilván a holdcsókoltra nem jellemző, ellenkező esetben máshogyan viselkedne és máshogy látná a világot.
- Én vállalnám ezt a szenvedést... ja, hogy a másik szenvedésére gondolt... na igen, ez egy hátulütő. De nem tudom, hogy lehetne kiküszöbölni. Talán ha felajánlanék valamit, amivel enyhítem a szenvedését. Amit az okoz, hogy visszaemlékezik. Ha tudnék valamit mondani, ami megvigasztalja és ráveszi, hogy előrenézzen és tudjon bánni a szívében lakó, rejtett fájdalommal.
Valamiféle boldog nosztalgiával hallgatja a búcsúbeszédet, amely itt-ott meglehetősen zavarbaejtő és furcsa, de összességében pozitívan zárul, ami tetszik neki. Remélhetőleg a másik így is gondolja. Már meg sem kísérli kijavítani a férfit a "pár" szócskával kapcsolatban, eleget tépte a száját a témában és ha akar, gondoljon csak, amit gondol. Káruk nem származik belőle. Egyébként pedig dicséretbe nem feltétlen muszáj belekötni.
- Igazán kedves. Mi is reméljük.
- Így van. Ne aggódjon, dolgozni fogunk azon, hogy többen legyenek ilyenek, mint mi... bár... szerintem ennek a világ nagy része nem örülne, ha így közölnénk..
- Szerintem jókorát nevetnének.
- Nem baj... nem kell, hogy sokan legyenek. Kevés jó ember vagy vámpír vagy self is... húú, ez nagyon jól néz ki, főleg egy fürdőházban... - jegyzi meg elámulva a gyertyák kigyújtására. Ennél menőbben már csak a meggyújtásuk festene, azonban ezt a feladatot, úgy tűnik, másokra testálja Árnyvész.
Szinte meghatottan sóhajt fel. Valamiért nagyon is jól esik hallani a teljes neveiket. - Viszlát, Crispin Shadowbane.. vagy Cynewulf - ejt meg egy halk kuncogást, nem csak az utóbbi név miatt, hanem az egész miatt. Reméli, hogy a viszlát tényleg komoly és nem tervez a fickó eltűnni az életből egyhamar. Kár lenne érte. Bár talán hamar jelenti ki ezt, de azért no, aki képes egy medencében ázva órákon át beszélni velük és hozzájuk, az már valami. Ráadásul még nagy összveszés se lett belőle, ez sem kis teljesítmény.
Amint Crispin elhagyja a szobát, zavaró lesz a csend. A víz ugyan nem hűl ki, de valami mégis más.
- Na... szerintem mi is mehetnénk. Hiányzik a beszélgetőpartner. Remélem, tényleg összefutunk még vele.
- Hé, én már nem is vagyok jó beszélgetőpartnernek?!
Mina csak kuncog a felháborodott sötételfen. Ilyenek ezek a sötételfek, mindig felháborodnak. Lassan kikászálódnak a vízből, mely után a leveg kellemetlenül nem puha és borzasztó hidegnek tűnik. Viszont mintha már nem fájna sehol se... legalábbis fizikailag. A lelkét megmozgatta jócskán ez a beszélgetés, picikét rezeg még és valószínűleg jó ideig abba sem fogja hagyni.