[Magánjáték] In der Höhle des Löwen - Mia & Mina

Miát egyáltalán nem zavarja a beálló csend. Nem az a fajta valaki, aki idegességét csacsogással próbálná leplezni vagy csitítani, így egyáltalán nem vár választ, és nem is próbálja meg sürgetni a vámpírt a válaszadással. A kérdésre egy másodpercre mintha sértett pillantást vetne Minára, mintha azt kérdezné, hogyan meri feltételezni, hogy ő tudott erről, és mégsem tett semmit. Kissé hevesebben rázza meg a fejét, mint ahogy eddig tette. Tekintetét ezután a közbeszóló asszonyra szegezi, ám nem képes túl sokáig nézni úgy, hogy ne érezzen dühöt és gyűlöletet, ezek pedig olyan érzések, amiknek nincs helye egy angyal szívében, így tehát legvégül mégis a vámpír szemeibe nézve állapodik meg, immár kissé zavartan, kevesebb magabiztossággal.

– Nem... nem tudtam semmit, asszonyom. Csak menedéket kerestem éjszakára.

Amikor a pince felől zajok hallatszanak, különös dolog történik. Tudatosan ugyan nem következteti ki a hangosabb nyikorgásból, hogy ez több embert jelenthet, mégis védelmezőn Mina elé lép. Apró termetével persze egyáltalán nem tudja teljesen eltakarni a vámpírt, de ez sem jut eszébe az ösztönös cselekvés meglépésekor. Amikor megpillantja a férfi hóna alatt cipelt másik gyereket, már el is tűnik a védelmező szerep, és azonnal körbetekint a házban, megpróbálván valami helyet keresni, ahova Damien lefektetheti, és ha kell, úgy tesz is azért, hogy legyen ilyen hely. Most már számára is egyértelmű, hogy a párosnak igaza van, és ezek az emberek szörnyű dolgokat cselekedtek ebben a házban. Most azonban nem az ő megbüntetésük a legfontosabb, hanem egy lélek megmentése. Nem töltheti azzal az idejét, hogy az emberek cselekedetein szörnyülködik. Azzal ráér majd imáiban, amikor könyörögni fog értük.

- Rossz helyen kerested, kicsikém.  - az asszony gonoszul vigyorodik el. Eddigi beletörődés helyett most határozottan olyan kifejezést ölt az arca, mintha forralna valamit. Látszólag még mindig nem zavarja, hogy a párja ájultan fekszik... jó erős lehetett az az ütés a fejére.
- Na jó, szerintem vigyük ki a gyerekeket ebből a házból, minél kevesebb időt töltenek itt maradva, annál jobb...
- Támogatom.
- Gyere te is, Mia, még majd... eldöntjük, hogy mihez kezdjünk velük...
- Azért ne szaladjatok túl messzire, jó? Sötét van, és ki tudja, miféle csúnya rémségek akarnak még felfalni titeket...
Mina igyekszik nem törődni az iróniától csöpögő hangú banyával. Szegény gyerekek... Miért nem lehet egész egyszerűen egy nyugodt szállást találniuk? A nyavalya essen Északba...
Azzal ha a gyerekek sem ellenkeznek, Damien a karjában tartott kislánnyal megindul kifelé, Mina pedig reméli, hogy Mia követi őket és közben kalapál a szíve. Most... végezniük kell velük? Mi más megoldás létezhet? Máig nem derült fény arra, hogyan szerzik áldozataikat vagy miért. Talán sort lehetne keríteni egy kihallgatásra...
De ők nem valamiféle hideg szívű inkvizítorok, hogy ez olyan könnyen menjen.

Ha csak egy cseppnyi megbánást is kihallott volna az asszony hangjából, Mia bizonyára azon az oldalon állt volna, hogy valamiképpen kegyelmet kell gyakorolni fölöttük. Isten megfelelő vezeklés után megbocsájtja a bűnöket, még a legnagyobb bűnöket is. Vezeklés, sőt a bűnbánat legkisebb jele nélkül azonban ez az asszony örök kárhozatra van ítélve, egy ilyen teremtményre pedig a lány nem tudott másképpen nézni, csak megvetéssel és szánalommal. Abban azonban biztos volt, hogy valamiképpen igazságot kell szolgáltatni, és nem szabad hagyni, hogy ez a két szörnyeteg tovább veszélyeztesse azokat a vándorokat, akik szerencsétlenségükre betérnek hozzájuk. Az Úr ide vezette őket, hogy megmentsék ezt a gyermeket, és bár az Úr mindenhol ott van, ők sajnos nem. Ők most vannak itt és most kell tenniük valamit annak érdekében, hogy ilyen többé ne fordulhasson elő, ami ezen a tanyán történt, legalább is ennek a párosnak a keze nyomán biztosan ne. Amikor a vámpír kiinvitálta, csak ismételten megrázta a fejét, és lecövekelt azon a ponton, ahol eddig állt. Először a másik gyerekre nézett, majd vissza a vámpírra, kellett neki egy kis idő, hogy megfogalmazza az akaratát. Ő már eldöntötte, hogy mit kell tenniük, és mivel az volt a helyes út, biztos volt abban, hogy azt is fogják tenni.

– Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek. Ne ítéljetek el senkit, s akkor benneteket sem ítélnek el.

Idézett újra, mélyen a két vándor szemébe nézve. A Biblia Isten szava volt, és semmi sem lehet erősebb mint Isten szava, ezért is használta általában ezeket a szavakat, ha angyali szerepben kellett fellépnie. Ezzel öntött önmagába is önbizalmat, hiszen úgy vélte, a saját szavai, a saját megfogalmazása még nem lenne elég erős ahhoz, hogy az emberek higgyenek neki, hogy hallgassanak rá, az angyali erejét pedig csak a legvégső esetben használhatta, hiszen az atya ezt a lelkére kötötte, ő pedig megesküdött rá, hogy megfogadja azt.

– Nem hagyhatjuk itt őket. A Szentszék elé kell őket vinni. Ők majd mondanak ítéletet. Ők mondhatnak ítéletet. És... neki is pihennie kell.

Mutatott a Damien karjában tartott másik gyerekre, bár igazából mindannyiukra ráfért a pihenés.

– És... és valakinek a tanyáról is gondoskodnia kell. Az állatokról. El kell mondanunk a városban, hogy mi történt itt.

Isten angyalának az Úr minden teremtményéről gondoskodnia kell, legyen az bűnös, déli, gyermek, vagy akár csak az istállóban magára hagyott barom. Mind Isten teremtménye, és Mia nem feledkezhetett meg egyikről sem.

A Damien karjaiban tartott kisgyerek mintha sokkot kapott volna, nem igazán mutat semmi jelet ellenkezésre. Hagyja magát kicipelni. Ám odabent nem ilyen békés a helyzet. Az asszony úgy szimatol a levegőbe, akár egy vadállat, ha prédát érez.
- No így is jó, amíg a kutyusod kint van, elintézünk téged. Vagyis elintézlek... - lenézően és lemondóan néz az "ura" irányába, aki olyan jól elájult, hogy úgy tűnik, végig fogja aludni az egész harc...
Várjunk, harcra gondol? Hiszen eddig semmi jelét nem mutatták, hogy...
A szemei.
A kontyos hajú öregasszony szemei ekkor úgy kezdenek el világlani, hogy a vér is megfagy az ereiben. Ez nem pusztán vadság és veszettség, ez valami elemi erő, amivel eléri, hogy ellenfelei a lábukat se legyenek képesek mozdítani. Mina Mia elé akar állni, nehogy amaz kárt tehessen a kislányban, de minden lelkierejét össze kell szednie.
- A gyereket ne féltsd, vámpír. De talán a te húsod finomabb, ha úgyis mások vérével növeled a varázserőd.
Minden parasztos felhang és vidéki stílus kiveszett a hangjából, és ami azt illeti, minden emberség is.
- Kislányom...  szerintem fuss. Majd elintézem... te csak menj...
Ökölbe szorítja a kezeit, ahogy az indulat és védelmezés elegye elárasztja és erőt ad neki. Szemei erősen fényleni kezdenek.
- Nem iszom mások vérét, csak ha szükséges... - Pusztán azért beszél, amiért a gyerekek, ha sötét van: hogy elűzzék élénk fantáziájuk alkotta rémképeiket és ne hagyják, hogy a csend átvegye felettük az uralmat. Elméje hátuljában hallja a figyelmeztetést: A csudának beszél hozzá, a csudáért akarja megmagyarázni, mit miért tesz?... Az ellenség nem szorul magyarázatra. - Jól tudod, mi lenne a Szentszék ítélete, démon...
Annak kell lennie. Vajon a "férje" is az? Vagy csak egy másik szerencsétlen, aki a kelepcéjébe került? Nem úgy tűnik, hogy törődik vele.
Miután a falánkságdémon kiszabadult dermesztő szemei által előidézett bénulásból, elveti magát a földről és a vámpírnak gyorsan kell reagálnia, hogy kitérjen előle. Az öregasszony képe már jobban hasonlít egy vicsorgó vadállatéra. Hosszú fogai fölül ellenséges és kiégett szemek tekintenek rá.
Közben a bibliás kislány szavain gondolkozik. Elmondani városban, mi történt itt. Szép gondolat, de vajon egy szenteskedő gyermeknek, vagy két déli katonának hinnének jobban Északon? S kinek lenne nagyobb esélye a túlélésre?

Damien leteszi a gyereket a földre és a lelkére köti, hogy maradjon ott, el ne mozduljon semerre, amíg nem intézték el a benti ügyet. De mire kettőt pislogna, csapódást hall. Elfojt egy káromkodást, majd visszaront a házba, feltételezve, hogy ismét elkésett...
- Végre, hogy itt vagy! Ez egy falánkságdémon..
- Jókor jövünk rá... - felel valamit ösztönből, körbenézve, megállapítva, hogy jelenleg még mindenki ép.
- Ne most a cinikus megjegyzésekkel...
Ennek a démonnak viszont sajnálatos tulajdonsága, hogy nagyon gyors. Így Minát fel is dönti a következő pillanatban, fölé kerül és ha az Utánzást segítségül nem hívná az utolsó pillanatban, akkor végig is nyalt volna rajta...
De megtette. A démonasszony lassú, utánzó mozdulatokkal tápászkodik fel, válla emelkedik és süllyed, ahogy a vámpíré is, próbálván visszanyerni az elvesztegetett levegőt. Damien kihasználja az alkalmat és a húsevő mögé kerül, holdezüst pengéjét a torkához szorítva.
- Most mondjon ítéletet valaki...