[Frakcióküldetés]What future brings...(V.I.Sz. 821 Nyár)

Beszélgetőtársa csak ennyit mond:
- Beszélni akarok a régi klán druidájával -, majd megindul, hátra sem nézve, kérdést sem intézve hozzá, hogy követi-e. Azonban ezen az estén nem óhajt egyedül maradni, sem pedig kihagyni egy ilyen beszélgetést. Feltéve, hogy az létre tud jönni.
Megindul hát Leo után.
- Tud róla valamit? Ismerte már korábbról is?
Gyanakszik itt most mindenre és mindenkire, amióta furcsa baglyok lesik őket tanácskozás közben, és egyébként is, annyi frakció gyűlt össze, hogy szinte mindenhonnan kirobbanhat a feszültség.
Mint kiderül, van is erre oka, ugyanis egy újabb tollas repked körülöttük, éji madár, ugyanolyan, mint az előző volt. Többen repdesnek még körülöttük, de az egyik mintha kifejezetten őket nézné, nekik szólna. Kiválasztotta őket. Tekintete egyenesen kérdő. Ennyire élénk még Hedwig sem volt soha, Mina madara, és... Wade sem, Wynnesáé. Akaratlanul is egyre többször jut eszébe a lány. Miért nincs itt? Nem hallotta volna a hívást? Olyannyira a szívén viselte pedig a tündék sorsát, mint kevesen. Vajon ő mit akarna? Képes lenne visszamenni Finsterwaldba? Talán ő igen. Ő nem kételkedne, szerette annyira a természetet és az is őt, és talán gyűlölte annyira a kétlábúak nagy részét, hogy szíves örömest elmeneküljön a fák ölelő karjai közé. Itt lehetne azért. Ha nincs itt, azt jelentheti, valami baja esett.
Még egy azok közül, akiket nem lát talán soha többé...
- Nem. Csak beszélni szeretnék vele. Megkérdezni tőle, hogy milyen volt a Sötét Erdő. - felel leo, ahogyan határozottan siet tovább.
Bólint. - Ez jó ötlet. Remélem, meg is hallgat minket.
Meg kellene. Ez egy efféle összejövetel, nem? Mindenki megosztja az ötletét és meg is hallgattatik. Bár túl szépnek hangzik, hogy igaz legyen. Egyetértést létrehozni pedig még nehezebb.
Damien nem emlékszik teljesen, hogy társa mely álláspontot képviselte, ám ezek szerint, úgy tűnik, ő is erősíti a finsterwaldi tábort. Ahogy meglátja a baglyot, a szőke hajú megtorpan és idegesen néz rá.
- És te? Ismered ezt a madarat? - fordul hozzá.
- Dehogy. Egy ilyen figyelt minket akkor is, amikor érkeztél. Nem madár ez, vagy ha az, irányítja valaki, gyanítom, druidák. - mondja halkan, bár sejti, hogy úgyis hallják szavait. De mégis hogyan titkolózzon egy madár előtt? Ha bántani próbálná, egyrészt valószínűleg nem sikerülne, hiszen ez egy ragadozómadár, ők pedig mégis csak kétlábúak, ráadásul őneki íja sincsen. Mellesleg anélkül, hogy tudnák szándékát, botorság lenne megtámadni.
- Tudod, hol keressük a druidanőt? - kérdi lehalkítva hangját végül, ám nem Leo válaszol, hanem a bagoly. Huhog egyet, majd megmozdítja a fejét egy irányba, mintha csak a kezével intene valaki, hogy kövessék. A sötételf felvonja a szemöldökét. A madár pedig felrebben és vezetni kezdi őket.
Egy ilyen lehetőséget nem kellene kiadni, így aztán vállalva a kockázatot követik őt. Hamarosan meg is látják Cairen druidaasszonyt, ahogy Lance társaságában tárgyal. Egy kardot vizsgálgatnak. Azt a kardot látta már azokon a küldetéseken, melyeken együtt vettek részt.
- Cairen asszony... - Leo megtorpan, majd szalutál. Milyen hivatalos. Furcsa módja ez a tisztelet kifejezésének a tündéknél, de talán katona volt. Vagy még mindig az.
- Egy kérdéssel szeretnék önhöz fordulni... - jelenti be, de megáll akkor, amikor realizálja, hogy éppen beszélgetés folyik. beszélgetett - ...hm...elnézést, nem akartam félbeszakítani semmit. - hátrál néhány lépést.
A fenébe is, fontos ügyünk van, biztosan félbe lehet szakítani egy kardban való gyönyörködést, ha egyszer kultisták lehetnek a közelben.
Érzi, ahogy a bukottak szolgáival kapcsolatos paranoiája lassan felülkerekedik minden máson. Nem kellene. Azt gondolta, legalább itt és most a világ ezen problémáitól megmenekül. Hát, erről ennyit.
- Szép estét, druidaasszony. Lance. - biccent kissé, azon gondolkozva, miféle okból részesíthette kitüntetésben a druida a tündét.
Megáll hát ő is. - Biztos benne, hogy jó ötlet? - kérdi halkan Leo-tól, ha már van idejük megtárgyalni a nő irányába vetett bizalmát, kihasználja az alkalmat.
Akármennyire is nem akar Leo hallgatózni, Damiennek sikerül elcsípnie pár szót, amelyben mintha Lance királyságát emlegetnék, és azt, hogy fel kell nőnie a feladathoz...?
Hűha. Nagyobb dolgok forognak itt kockán, mint első pillantásra tűnik.
- Mit tehetek értetek, gyermekeim? - fordul ekkor hozzájuk Cairen, kizökkentve őt gondolkodásából.
Gyermekeim. Furcsa mód szívmelengetően tudnak hatni ezek a szavak, mintha bármiféle rokoni kapcsolat is lenne közöttük. Noha ezekben az időkben a faj miatti kapcsolat felerősödik.
- Egy kérdéssel szeretnék hozzád fordulni. Mesélnél nekünk az életről a Sötét Erdőben? - tér Leo rögtön a lényegre. Talán azt akarja, hogy a nő meggyőzze: lehet ott élni, ha igazán akarják. Rábízza a férfira, milyen szavakkal akarja pontosan kifejezni magát.
- Tudjátok, hogy él a törzsem? Nincsenek városaink. Nincsenek útjaink, se földjeink. Nem termesztünk növényt, azt esszük, amit az erdő ad nekünk. Ha ölünk megkösznjük a zsákmányt az erdőnek, és azt is minden nap, hogy táplál minket. A fákat nem vágjuk, ki de formáljuk őket, hogy élhessünk rajtuk és bennük. A Finsterwald ugyanezt kéri csak szigorúbban tartatja be velünk. Igen. Fel kell adnotok az eddigi életformátokat. Fel kell adnotok a városok kényelmét, és el kell fogadnotok, hogy annyitok lesz, amennyit az erdő ad nektek. Hogy nem uralkodhattok a természetesen, sosem lett volna szabad, helyette rábízzátok magatokat és ő gondoskodni fog rólatok, mert tündék vagytok. Ez az ajánlat csak a tündéké.
A szavak hatására megborzong, ahogy újra meg újra tudatosítja magában jelentőségüket. Az élet, amiről beszél, egyfelől idilli. Pontoan ez a harmónia az, amelyet mindenkinek akarnia kellene. Ha az erdő képes arra, hogy úgy segítsen, hogy közben nem kell kivágni, kifaragni, elégetni, ez maga a csoda. Azonban ebből csak annyit látnak, hogy be kell hódolni, és ez nem tetszik nekik, sokaknak. Nem lennének képesek rá. Vagy ha mégis, azt hosszú ideig tartó betanulásnak kellene megelőznie. És a Sötét Erdő nem lenne türelmes, van egy ilyen sejtése.
Ahogy tekintete néha visszakalandozik Leo-éra, látja a megdöbbenést az arcán. Nem erre számított. Naivnak tűnik kissé és talán túl fiatalnak.
- Mélységes tisztelettel, Cairen mester, pár apró részlet nem világos. Milyen módon fogunk az erdőből más vidékekkel kapcsolatot tartani? Hogyan kell majd kereskedni, vendéget látni, hadat viselni?
Leo kérdésén nehezére esik nem felnevetni. Sehogy - gondolja magában keserűen. Az egész teljesen tökéletes terv lenne. Leszámítva, hogy ez azt jelenti, hogy csak tündék. Igaz?
- Csak... csak kizárólag tündék? Senki más, akármennyire is hajlandó magát alávetni az erdő akaratának? Akármennyire megváltozik? - kérdi haloványan reménykedve. Bár úgysem. Nem jönne vele, miért is tenné? Itt van neki az otthona, amit megszerzett, nem kérhetné, hogy hagyja ott az egész életét.
- Ha mi már megvetettük a lábunkat, tünde vezetőkkel tudsz majd vendéget fogadni gyermekem, ha vannak barátaid akik miatt aggódsz, de az erdő szabályai rájuk is vonatkozni fognak, és nem is maradhatnak velünk sokáig. Nem ismerjük egészen még a Shadowforestet, de abban biztosak vagyunk, hogy csak minket tűr meg hosszútávon. A tündék kimehetnek az erdőből, kereskedhetünk a határon és bevisszük ami kell. Hadat viselni pedig... Nem fogunk. Hiszen nem pont ezért akarunk beköltözni, hogy végre békében élhessünk? Az erdő majd megvéd minket.
Oh, szóval pesszimistán gondolkodott. Az erdő kiengedi magából őket - kis időre -, csak azokat nem engedi be, akik nem tartoznak ide. Nem aggodalom főleg az, ami mozgatja a lelkét, illetve... valójában de. De nem a "barátai" miatt aggódik, sokkalta inkább maga miatt. Ami nyilván az önzőség netovábbja.
Leo, úgy tűnik, feldolgozta az információkat és vegyes érzelmekkel a tekintetében fejezi ki háláját.
- Köszönöm a felvilágosítást.
- Mondja, honnan tudják, hogy az Erdő elfogadna minket élve? Jártak már ott?
- Mi több, a törzsemmel ott élünk. A kivonuláskor az erdő túlfelén rekedtünk, így nem volt más választásunk. Mivel a mi életmódunk eleve hasonló volt, így szerencsére kevés áldozatot követelt tőlünk és kellő tisztelettel és alázattal viseltettünk iránta, így hajlandó volt befogadni minket. Így tudtam eljönni a tanácsra is.
- De ugye nem kell nekünk is átváltoznunk olyan félig növény lényekké, akik voltunk eredetileg? - szólal meg ekkor Lance.
Félig növény lények? Erről beszélt volna Wyn?
Damien szemei élénken kezdenek csillogni. - Wynnesa mesélt ezekről. - gondolkozik el.
Egy pillanatra elképed, vizualizálva magát vagy bármely jelenlevőt valamiként, ami félig növény, ám fel sem tudja mérni, ez mit jelentene. Ez biztosan akkora áldozat volna, amelyet nem vállalnának sokan... már csak ez is elég ok lenne, hogy eszük ágában ne legyen Finsterwald közelébe tenni a lábukat.
- Hallottam ilyesmiről igen... Azt mondják azok sorsa lett ez, akik átmentek. De nem, nekünk nem kell.
Lance-en látszik a megkönnyebbülés ezt hallva, és valószínűleg minden jelenlevő osztja ezt...
- Akkor jó. - néz le a kardjára Lance, majd vissza rájuk.
- Ha viszont senki nem tudott visszajönni onnan, honnan tudhatjuk, mivé változtak át?
- A tábor körül repkedő, és minket figyelő bagoly amúgy a tiéd? - kérdi Lance, meglepő módon nem kertelve.
. - Éles az elméd, éjfi. A tündérek mondták. Ők képesek átjárni világok között, néha hoznak híreket.
Elmosolyodik és meghajtja a fejét hálája jeléül. Ha valamibe belejöttek az évek alatt, az az, hogy az apró részletekbe képesek legyenek belekötni. Sokszor ott rejtőznek ugyanis a megoldások.
- És igen, az állatok az enyéim. Szerettem figyelemmel kísérni az eseményeket.
S Cairen sem kertel. Ez már tetszik. Őszinteség is terem még a világon ezek szerint. Valamiért arra számított, hogy a baglyok valami sokkal rosszabbat jelentenek és egy sokkal kevésbé szimpatikus személy irányítja őket.
Leo-nak azonban végre sikerül kiböknie mondanivalóját. Bár alapvetően nem ezért jött, egyértelműnek tűnt Damien számára, hogy egy autoritással nem árt megosztani:
- Talán nem árt, ha erről te is tudsz. Mélységi szekták tagjait láttuk, s még többen vannak itt, egész biztos. Terveznek valamit, noha nem tudom mit. Gondoltam... - kis szünetet tart, elűzendő zavarát - ...nem árt, ha mindenek előtt te tudsz róla. Van elég gondunk így is.
- Érdekes lenne tudni a tündérek véleményét is a dologról. Nem kívánnak csatlakozni a tárgyalásokhoz, legalább egy képviselővel? Vagy őket nem érdekli, mi lesz velünk? Annyi tudás birtokában lehetnek. Biztosan sokan vannak, akik álmodoznak arról a világról, akik nem tudtak átmenni, pedig szerettek volna. Vagy, akik csak kíváncsiak.
De tényleg. Felháborító. Ilyen dolgokba van belelátásuk és egy árva szót nem szólnak. Senki nem igazán tud róluk sok mindent, csak léteznek és elvannak a saját kis világukban.
- Nos, én láttam azt a világot, nem túl vonzó, ha engem kérdezel… - morogja Lance. . - És szerintem őket nem nagyon érdekli, hogy velünk mi lesz, jól elvannak egyedül. -
Akkor csak rosszkor voltam rossz helyen.
Ahogy a kultistákat emlegették, Cairen arcán látszik, hogy elsápadt.
. - Végülis érthető, csoda is lett volna, ha fivéreink és nővéreink közül senki sem esett volna áldozatul a fenevadaknak. Tőlünk is voltak néhányak, akik a keleti elme uralma alá estek és elvándoroltak egészen a smaragd piramisig. - jelenti ki szomorúan. Damien elgondolkozik, hogy emlékezetkiesése van-e, vagy mi történt, mert a szavainak nem teljesen látja értelmét.
- Smaragd piramis? - kérdi értetlenül, bátorkodván közbeszólni, ám a druidanő folytatja.
.- De akik az ő szolgálatukba álltak már régen nem hozzánk tartoznak. Őket már csak az érdekli, hogy mestereik érdekeit képviseljék, ezeket pedig nem fogjuk meghallgatni. - jelenti ki határozottan. Csak az a jó kérdés, hogy hogyan? . - Bármit terveznek, az nem a mi érdekünkben történik, csak a sajátjukéban. Nem tudsz többet erről, gyermekem? - fordul Leo-hoz, aki határozott elszántsággal felel.
- Nem. Azonban ki fogom deríteni. Csak szerettem volna a kíváncsiságom elűzni.
- Az a probléma, hogy ők is fajtársaink, és mi sem egyszerűbb egy faj elítélésekor, mint rámutatni azokra, akik a legradikálisabban viselkednek? Ha a mélységiszolgák valamiféle rossz fát tesznek a tűzre, mi, tündék leszünk azok, kollektíve, akiket elítélnek miattuk.
Cairen ekkor kérdőn néz Damienre.
- És akkor mit javasol? Mit kezdjünk a fenevadak szolgáival? Azokkal akik nem azért vannak itt mert a tündék javát akarják? - Hangjában nem érződik különösképpen harag vagy irritáció.
A filozofálásnak ekkor azonban vége szakad, ahogy látja Lance feszült tekintetét, mely a kőkör irányába mered. A férfi rá is markol kardja markolatára két kézzel.
- Rosszat sejtek… - majd visszafordul a druidanőhöz. - Meg tudod nézni a madaraiddal, hogy mi folyik? -
Két tollas barát azonnal útnak is indul a fák közé, hogy megnézzék, mi a csetepaté a kőkörnél.
- A két sötét tünde barátotok és a druida bajban vannak... - érkezik a szemle hamarosan.
Két sötét tünde barát... Az egyik Crispin lesz, ez biztos.
Leo rémülten lép előre.
- Ezt majd később folytatom. Köszönjük az útmutatást!
Azzal neki is iramodik, hogy a - minden bizonnyal - harc helyszínére siessen.
- Attól tartok, meg kell védenünk magunkat ilyen esetben..
Elővesz holdezüst tőrét és Leo-t követve a hangok és mozgolódás irányába siet.
Voltaképpen azon veszi észre magát, hogy nem is igen bánja a dolgot. Az izgalom úgy fut végig az erein, mint valamiféle éltető szer. Az elmúlt évek hatása, ez biztos. Természetesen bosszantó, hogy egy perc nyugtuk sem lehet, de legalább van lehetőség újból vállt vállnak vetve harcolni.
Talán ez valamennyire összekovácsolja azokat... akik, nos, nem a támadók táborát erősítik.

Valaki nagyon ügyesen elhintette a káosz magvait, mert csak annyit lehet látni, hogy arcok, alakok és sérülések kavarognak a druidamester körül. Itt van Crispin és Jozef is, egyelőre úgy tűnik, többnyire épen.
- Köszönöm, fiam... - szól a holdcsókolthoz a druida. Biztosan segítséget nyújtott a harc hevében.
- Nos...inkább köszönje Jozef-nek, Ő űzte el őket...egyelőre. De nem sok idő, mire összeszedik ismét magukat. - biccent a megszólított fél.
- Mi történt? - teszi fel Lance a kérdést, amely minden bizonnyal ott lebegett mindenki elméjében, eléggé a felszínen (közben ide-oda kapkodva a fejét) így a sötételf egyelőre csak hallgat, hogy felvázolják a helyzetet.
- A kultisták úgy döntöttek, hogy megölik az arkdruidát, hogy a Légióra és az Ordo-ra kenjék a dolgot...azzal a magyarázattal, hogy majd a vonakodók ettől meggondolják magukat és mindenki bemegy inkább az erdőbe, ha látják, hogy a többi csoportban nem lehet bízni. - fejti ki a dolgot csapatuk leghírhedtebb szószátyára.
Hát ez.. ez nagyszerű. Logikájuk egyszerűen feddhetetlen. Damien fújtat egyet és hitetlenkedő mosolyélével az arcán csóválja meg a fejét. Mégis hogy működik ezeknek az agyuk? Rákenni bűnt másra, ez eléggé bevett módszer, azonban miért következne ebből az, hogy inkább menjen mindenki az erdőbe, ahol még egy falevél is megesz? Személy szerint egyre inkább vállalná a kockázatot - legalábbis kísérleti jelleggel, amely persze nem biztos, hogy megoldás -, azonban ezzel nincs mindenki így. Ez egészen biztos.
- Valami biztosabb helyre kéne vonulnia. - lép az észai sötételf a druida mellé. - Jön az erősítés, de a sötétből, lesből könnyen legyűrhettenek minket. - szemléli a körülöttük levő sötétséget.
Hát persze. Egy tárgyalás nem tárgyalás puccskísérletek, vagy tényleges puccs, ürülékkavarás nélkül. Miért is ne támadnának a kultisták a legelső adandó alkalommal? Unalmas. És elszomorító.
A beszélgetésre eddig van idő. Újabb támadó érkezik a színre, arca foltos, füle pedig hegyes, természetesen. Damien azonban szemfüles, ezért az erős, kimért támadást ellensúlyozza gyorsaságával s a penge nem éri el célját. A támadó erre mintha kissé megszeppenne, azonban a következő pillanatban őrült, nem teljesen ép elmére valló elhatározás gyullad ki a szemében, majd kezeit túlságosan is ismerős, zöld nyálkává változtatja.
Damien fintorogni kezd.
Sosincs elég belőletek, igaz-e?
- Úgy lesz. Köszönöm szépen. - morogja a druida Jozefnek, majd megfordul. Ekkor azonban már ketten állnak mellette, fekete csuklyában, az egyikük karddal, másikuk fejszével felfegyverkezve. Fejszés barátunk kezeiből csápokat növeszt és támadáshoz készül.
Lance ekkor a druida elé ugrik - látta már, hogy a zsoldosok elképesztő távolságokat képesek áthidalni - s kardjával a csápokra támad, fémesen koccan, mintha azok is pengék volnának, a gazdájuk pedig hátratántorodik. A kultista aztán sárgán kezd világítani valami okból.
- Miért nem vagyok meglepődve...-sóhajt komoran.
Damien azokat a kultistákat támadja a holdezüsttel, amelyeket Lance nem tudott lefedni  egy csapással. Közben egy kis illúzióval zavarja meg a támadókat és alkot magából még három klónt, elosztva őket a többi kultista között,persze így kárt nem tehet bennük.
- Vigyázz! - hallja Jozef kiáltását is, aki szintén közelít, védeni a druidát, közben szentséggel tölti meg a földet, ahogy annak idején Gloria, az apáca tette. Ám ez most nem okoz fájdalmat senkinek, úgy tűnik. A közvetlen szövetségesek közül. A három kultista rémülten hátrébb ugrik, a fejszés viszont nem bír megmozdulni. Két tünde viszont úgy toporog, mintha égetné a talpuk alatt őket a föld. Furcsa.
Damien klónjai közül a foltos arcú eltüntet egyet, nem tudván, hogy ő-e az igazi, vagy sem, a jelenés pedig ekkor kékes fénnyel, akár a pernye, foszlik szét egy durranással. A sötételf elégedetten vigyorog. Imádja ezt a trükköt.
A foltos arcú úgy tűnik, kiszemelte őt magának, mert egy második másolatot is eltüntet. De még mindig nem lelte meg az igazit. Valamelyikük ordítva támad Lance irányába. A kardos kultista pedig ezúttal Damien rohan, nyilván nem kedves szándékkal, nem érdekli az sem, hogy a felszentelt föld árt neki.
Kitér jobbra a támadó elől, közben, a tőrrel próbál hárítani, majd a bordái közé döfni, azonban túl messzire került, így ez nem sikerül. Szeme sarkából úgy érzékeli viszont, hogy Lance brutálisan kivégezhette a saját kultistáját.
A karddal felfegyverzett mélységicsatlós ismét rátámadna, azonban Jozef lába állja az útját hirtelen, akinek közeledésére elvakultságában nem figyelt oda. A fiú megmentette az életét. Nem, mintha kételkedett volna, hogy meg tudja oldani maga is, ám a segítség mindig jól jön. Furcsa. Lassan kezdi megszokni a csapatmunkát.
A nagy kavarodáson kívülről tüsszentés hallatszik, majd egy tünde futásnak ered, nyilván inába szállt a bátorsága. Egy másik pedig nagyon köhög valami miatt, talán az arrafelé szétszórt por az oka.
- Ismeri esetleg valaki? - bök Lance az áldozatára, ki most már a földön fekszik. Megcsóválja a fejét.
- Én egyiket sem ismerem. - felel Jozef.
Máshonnan sem jelentkeznek, hogy ismernék. Azonban sugdolózik az egész őket körülvevő tömeg. Sok megbeszélnivalójuk lehet, jó lenne, ha egy részét meg is osztanák, amennyiben valaki tud valamit ezekről a mákvirágokról.
Ekkor hirtelen eszébe jut Leo, aki a harc előtt még velük volt. Keresni kezdi a tekintetével, azonban a rengeteg arc közül nem szúrja ki. Aztán tekintete visszatér a páncélos tündékhez, akik most érkeztek.
-  Kösz. Ügyes voltál.- mondja Jozefnek. Most, hogy van egy kis csend. Tudnia kell, hogy hálás, még ha túl sok idő nincs is érzelgős szövegekre. Annak egyébként sem örülne, feltételezhetően. Biccent válaszul az északi.
Most fajtársak vagyunk, ennyi.
Nem először tapasztalja a frakciók elmosódását, bár Mina kisasszony őgrófnőségénél már kissé túlzássá szokott fajulni a dolog, ezt meg kell hagyni.
- Előfordulhat, hogy vannak még. Legyünk készenlétben.
- Sangrianus püspök úr! Ide jöjjön! - szólítja a páncélosok vezetőjét Jozef.
- Cairen hol van? Ő is veszélyben lehet!
Csakugyan. Vagy nem ő van veszélyben...
A püspök lovagok által kísérve érkezik a közelükbe. Lassan leülni látszik a káosz.
- Itt vagyok Jozef, semmi gond. Nem esett baja senkinek? - néz körbe ellenőrizve a csapat állapotát. - Hál' Istennek, hogy ilyen szemfüles voltál. - sóhajt egy nagyot - Cairen druidanőt nem láttuk egy ideje.
Hmm. Milyen érdekes.
- ....vagy mi vagyunk veszélyben tőle. Azok a madarak az övéi. - néz a nagy számban körülöttük gyülekező baglyok felé.
A gyanú igen gyorsan tűnik beigazolódni. Az ő madarai. A kémei, ha úgy tetszik. Mégis miért tűnt el épp most, mikor a druidát meg akarták ölni? Miért nem jelent meg a harc közben semmilyen módon?
Megpróbálja megközelíteni az egyik baglyot.
- Hol van a mestered? Most igazán szükség lett volna rá, hogy megvédje a druidát.-kérdi tőle feszülten. Próbálja normális keretek közé szorítani gyanakvó agresszióját, még mindig nem biztos benne, hogy szegény madarak, illetve gazdájuk tényleg csak oly gyengének érzi magát, hogy nem jelent meg, vagy valóban fondorlatoskodik valamit.
Jozef hitetlen szavait hallja a háttérben. Ő nyilván nagyon bízik abban, hogy az asszony lelkiismerete tiszta.
Ezek után az eddig szinte üres tekintettel bámuló madár fölreppen és el is indul egy irányba, ahol rögtön meg is pillantja a közelítő Cairen druidát.
Milyen jókor, most, hogy mindenkit elintéztünk.
A nő arcát próbálja vizslatni. Aggodalom látszik rajta csak, ahogy végignéz népén.
- Gyalázatos. Szörnyű, így elcsúfítani egy ilyen meghitt pillanatot.
- Merre járt Cairen druida? Kis kémei nem értesítették, hogy baj van? - kérdi tőle Jozef. Oly naivnak tűnik most. Bár lehetséges, hogy neki lesz igaza. Valamiért bájos, hogy kis kémeknek nevezi ezeket az állatokat. Damient mindig is zavarták. Nem tudni, milyen mértékben irányítja őket a gazdájuk és milyen mértékben ők saját magukat. Hogy szemeiken keresztül nem valaki illetéktelen lesi-e meg őket. És egyáltalán, valaki állatok szemei mögé rejtekezik.
- Nem katona vagyok, hanem az erdő papja. Bár nem vagyok védtelen, távol áll tőlem a háború.
- Mindenki épségben van, nagyszerű. - konstatálja megkönnyebbülten a helyzetet Sangarinus elnevezéssel rendelkező tünde. Amely önmagában furcsa.
Lance felsóhajt. Ő nem ilyen elégedett.
- Ők nem. - - mutat komoran a holttestekre. Damien kétli, hogy sajnálatot érezne irántuk, akkor viszont? Végük. Nyilván jöhetnek többen, de ezúttal felkészültebbnek kell lenni.
- Minél előbb ki kell derítenünk, hogy kik ők és honnan jöttek. Bárkinek bármi ötlete, hogy hogyan csináljuk? - teszi fel logikus kérdését.
- Minden tisztelettel, druidaasszony, a baglyok szolgálnak valami célt a megfigyelésen kívül? Nem lehetne-e esetleg őket akár harcban félrevezetésként használni?
Nagyon zavarják azok az átkozott baglyok. Szó se róla, szép madarak, de akkor is.
- Sajnok ők sem sólymok, melyekre élezett vaskarmokat aggattak az emberek. Békés, kedves madarak ők. Még ahhoz is nagyon szépen kellett kérnem őket, hogy segítsenek nézelődni.
Ez még mindig kertelésnek hangzik. Ennyire független madarak lennének? Bár többen vannak. Minának az egyetlen madarával is sokat kell törődnie és az sem kevés energia.
- Azért egy bagoly is veszélyes lehet, ráadásul mindenhol ott láttuk őket ma. Nem vagyok madárszakértő, de tudtommal nem épp emberkedvelők..... - köti az ebet a karóhoz Jozef is, szerencsére, van még valaki, akit érdekel ez a dolog...
A nő ekkor bólint.
- Valóban, ha veszélyben érzik magukat, nem restek védekezni. És az azt illeti - fordul Lance felé - Azt hiszem ismét segítségünkre vannak. Sötét tünde barátod talán tud megoldást adni a kérdésedre - mutat ekkor arrafelé, ahol Crispin hallgat ki épp egy még élő foglyot.
Minden bizonnyal ő fojtogatta őket a füsttel is. Eszerint egyet a karmai közé is kaparintott. Ennek a kultistának már mindegy akkor, az ő életének gyakorlatilag vége, Crispint ismerve.
- Tessék? - néz Lance értetlenül.
- Úgy néz ki, foglyul ejtette az egyik merénylőt. - magyaráz a druidamester.
- A nappalt nem szeretik, ám karmaik veszélyesek lehetnek, és a csőrük is. Elég, hogyha közel repülnek valakihez és belekapnak a hajába, harcilag nem nyom sokat a latban, ám meglehetősen zavaró. - egészíti ki Jozef mondandóját a baglyokról.
- Talán ő beszédes lesz. - indul meg Jozef a madárka felé, akit elfogtak.
Crispin ott guggol az áldozat felett, aki láncokba tekerten egyáltalán nem tud megmozdulni. Azonban nem, mintha bánná. Folyamatosan csak nevet, pontosan úgy, mint azok, akik úgy hiszik, hogy övék a világ, s mindenki rajtuk kívül, ó, botor halandók, nem tudnak semmit.
Gyűlöli ezt az egoizmust.
- Miért is ne. A nagyúr ismeri azt a pimasz képedet. De nem állítod meg, meg titkon mind ugyanazt akarjuk. Tudja is a nagy A-
Ekkor a kultistát valószínűleg elkezdi kivégezni a mélységi ura. Öklendezni kezd és rángatózni, a hasa föl-alá mozog igen természetellenes módon, fölfeszül, mint a könyvekben a gonosz által megszállt lelkek - nos, az is tulajdonképp -, majd a szemei is kifordulnak helyükről és a vér a szájába csorog a lyukakból.
Csodálatos látvány, meg kell hagyni. A mélységiknek nagyon súlyos ízlésficamuk van. Fintorogva bámulja az átalakulást - vagy inkább haldoklást, ám szerencsére a nyomorult összeesik a földre.
És motyog még valamit. Utolsó pillanataiban, hát persze. Anélkül nem lehet itt hagyni e födi világot.
- Vigyázz...Armaros...prófétájától...
Heh... hogy mi?! Armaros? Na őrá pont nem számítottam.

A feszültség, akár a tó felszínén fodrozódó körök, egyre terjed és eltitkolhatatlan. A tündék riadtan néznek egymásra, talán mindenhol árulót sejtve és aggodalmasan, bizonytalanul néznek magukba, nem tudván, kiben bízhatni és kiben nem. Néhányan fegyvert rántanak, néhányan próbálnak kereket oldani feltűnésmentesen, több-kevesebb sikerrel.
- Szóval Armaros prófétája. Ez érdekes, az ő nevét még nem hallottam. - jegyzi meg elgondolkozva nézegetve szerencsétlen kultista földi maradványait, akiből már semmi többet nem szednek ki. Úgy végezte ő is, mint a legtöbben, váltig kiállva dicsőített mestere mellett.
Körbenéz a társulaton és vár, felkészülten, ha kell, hogy védje társait, közben agyában gyorsan forognak a fogaskerekek.
Crispin erre óvatosan ugrik fel a holttest mellől.
- Én se ismerem... - morogja Lance egyetértően, fürkészve a tömeget.
- Én igen. Rohadt egy alávaló szemét. Na nem mintha valami újat mondtam volna vele. De ha ő meg a csápos haverjai szét akarják a bulit verni, ahhoz nekem is lesz egy-két szavam. Nagy pechjük van, hogy pont velünk húztak ujjat. -
- Bár kissé lekötött a harc, úgy láttam, több gyanús alak is ólálkodik a közelben. Valahogy ki kéne szűrnünk őket és ezt lehet, hogy nekünk kéne csinálni. Ki tudja miben mesterkednek még.- mondja Jozef a püspöknek, aki erre hosszabb időre gondolkodóba merül.
- Jól beszéltél, Jozef. - feleli végül, majd a társaság többi részéhez fordul: - Látjátok feleim, lám most sem menekülhetünk a mocskos fenevadak szolgái elől. Egyedől a Katedrális adhat védelmet ellenük. Ezért is sürgettem annyira, hogy építsünk új otthont az Egyház berkein belül.
- Nyugalom, gyermekeim. Most a legfontosabb, hogy mindenki megnyugodjon, s nyugodtan aludhasson az este. Egy kis dulakodás nem ok rá, hogy azonnal elkezdjünk a sajátjaink közt ujjal mutogatni.
Ebben van logika, de mi van, ha éppen ezzel fedi el a druidamester az igazságot?
Tényleg... lassan mindenhova óvakodó szemmel tekint. Mindenkire. Még inkább, mint eddig.
Crispin eközben Jozef mellé sétál.
- Volt egy pár, de már gondom volt rájuk. Majd én megyek és kiderítem, vannak-e még. Ne vedd sértésnek Jozef, de ti túlságosan kitűtök a fényes mágiátokkal meg ruháitokkal. Nem mintha nem tudnám, mire képes az Idegen Isten, de titeket mint a savanyodott piát fognak elkerülni ezek a szemetek.
A következő kijelentése talán senkit sem lep meg, akik valamennyire ismerik:
- Jobb, ha egymagam megyek, úgy kisebb feltűnést keltek.
- Egy megbeszélésekből álló esemény legelső napján gyilkossági kísérlet, minden tisztelettel, de ez véleményem szerint ad okot az aggodalomra. - jegyzi meg az arkdruida szavaira. - Meg kellene erősítenünk az őrséget, sajnos így nem alhat mindenki nyugodtan. Ám szívesen magamra vállalom.
A sokáig ébren maradás nem okozna különösebb gondot. Egyébként is az éj az alapvető ébrenléti időszaka.
- Sok sikert! - szól Crispin után, nem ironikusan, legfeljebb kissé lemondóan, hogy ismét magánakcióba kezd. Tipikusan az a hős, aki állítja: mindent meg tud oldani maga és másoknak úgyis csak kárt okozna. De ha neki így a jó...
Mina az, aki nem adná fel, hogy megváltoztassa ilyen szempontból. Talán most is megpróbálna vele menni, de legalábbis kideríteni, pontosan mit tervez, egy-két szót váltani vele.
- Az őrködés mindenképpen ajánlott, én is szívesen bevállalom. - csatlakozik Jozef is. - Vigyázz magadra, ezek nem viccelnek és megsebesültél. - küldi jókívánságait Crispin felé. Eszerint jóban vannak, annak ellenére, hogy fiatalabbik fajtársa egyházi körökben mozog. Vajon most ez tényleg mind nem számítana? Olyan szép volna. És olyan szép volna, ha máshol se számítana.
- Önt kell elsődlegesen biztonságban tudnunk. Ketten talán elegen lesztek rá, én is maradnék, de a közhangulatot le kell csillapítanunk valahogy. Tudna segíteni? - biccent Lance Caireen felé, majd kér segítséget.
- A hangulatot bízzátok csak rám. - feleli ő. Ekkor egy másik sötét tünde lép elő.
- Én is maradok őrködni. - ajánlja fel.
Aztán egy tünde következik.
- Bár nem vagyok éjtünde, de megteszem, amit tudok.
Caireen ekkor a magasba emeli a botját, s a fent keringő baglyok felé tekint.
- Kedves barátaim is örömmel segítenek.
Sangarinus "püspök" (a szó még mindig furcsa, hisz egy tündéről van szó) lép ekkor elő egy tömjénezőt felmutatva.
- Bár magam mögött hagytam régi hitemet. - vett elő egy tömjénezőt, kissé bizonytalan hangon - De örömmel segítek. Ezzel minden jelentkezőt meg tudok vizsgálni...nem kell félnetek, még aki sötét tünde is csak nehezebbnek fogja tőle érezni a levegőt. Égetni aki nem vétkes, nem égeti.
Damien kissé gyanakodva les az objektum irányába, de úgy dönt, megbízik benne, a fájdalmat pedig elviseli... a nehéz levegőt még könnyebben.
- Aki a druida közelébe megy, állja ki a társam mágiáját ezt javasolom.
Egyre több s több tünde csatlakozik, a végén már egészen szép sereg gyűlik össze.
Damien egy idő után kénytelen halványan elmosolyodni, ahogy újabb és újabb fajtársak csatlakoznak. Persze lehetnek közöttük is árulók, mint mindig, ám nem is tervezte, hogy őrködés közben csak az árnyakból settenkedő idegenekre figyel, hisz gyakran a társak jelentik a legnagyobb kockázatot. Azonban a jelenet magában hordozza az összetartás finom kis ígéretét. Amiért jöttek. Mindenki lelkesen ecsetelgeti, hol, merre fog őrködni.
Ő maga igyekszik eddig már megismert csapattársai, Lance és Jozef közelében maradni és felkészíteni a testét a rutinra, miszerint figyeljen és koncentráljon és erre lehetőleg legyen képes még órákon keresztül. Mélyeket szív az esti levegőből, mely jelenleg épp tömjéntől mentes.
Ha lehetősége van, megérdeklődi Jozeftől, hogy ő mit tud:
- Te ott voltál, igaz, amikor az arkdruidát megtámadták? Volt valami, amit nem mondhattál el mindenki előtt, vagy bármi, ami még segíthet kideríteni, mi történt?
- Nem igazán, de biztos vagyok benne, hogy Cynewulfot valami erősebb mélységi bérenc támadta meg és el is menekült. Van mitől tartanunk, bár az ellenkezőjét érték el, mint amit akartak. - mutattam körbe, ahogy az emberek összevegyültek.
- Biztos, hogy az ellenkezőjét érték el? - néz körül Lance elgondolkodva. - Talán ez az egész csak figyelemelterelés. Ha tényleg ölni akartak volna, akkor ölnek, kizárt, hogy egy ilyen erős ellenfél ellen csak ilyen nyikhaj szolgákat küldenek. -
Sajnos van abban valami, amit mondd, s a zsoldos hangja sem szokott oktalanul aggodalmas lenni. damien tapasztalatai szerint a fehér hajú tünde semmit sem tesz oktalanul.
- Mit akartak elérni egyáltalán?
Amit Lance mond, abban viszont sajnos van valami.
- Ez logikus. Akkor viszont arra kellene rájönnünk, mitől akartál valójában elterelni a figyelmet? Ha nem az arkdruida az, akire pályáztak, akkor nem ő szorul a legtöbb védelemre. Egyébként... a druidaasszony csak nekem gyanús kissé? - mondja ki végül, amely régóta szúrja már a csőrét, s bár a kockázat fennáll, hogy felesleges kételyeket ébreszt bennük, úgy gondolja, érdemes megosztani, amit a zsigerei mondanak.
- Lehet, nem számítottak rá, hogy az Úr haragja milyen hatással lesz rájuk. És én sem hiszem, hogy a druida asszony ennyire későn eszmélt volna, mikor mindenhol ott vannak a baglyai.
Örömmel konstatálja, hogy álláspontjával nincs egyedül.
- Éppen velünk beszélt, mikor történt, és amint meghallottuk a csatazajokat, azonnal küldte is a baglyait, igaz, az én kérésemre.
Tudja, hisz ott volt. Hiába viszont a druidaasszony erdőről való áradozó szavai, valahogy mintha egy máz lennének. Persze lehet, hogy csak az évek különféle tapasztalata mondatja ezt vele és átlendült már a ló túloldalára.
- Nem mondom, hogy elutasítom, amit mondtok. De nem gyanúsíthatunk meg egyből mindenkit, mert nem marad szövetségesünk. - mondja a tünde sötéten, majd sóhajt egyet. - Mindazonáltal megpróbálhatjuk rajta tartani a szemünket. -
- Valahogy azok a baglyok a kezdetektől fogva zavartak. Nem ismerem pontosan a mágiát, amellyel irányítja őket, viszont nagyon úgy tűnt, mintha kémkedne utánunk, bár nem is titkolva azt ez esetben. De ennél többet most valóban nem tehetünk. Hogyan jelezzünk egymásnak, ha valami gyanúsat észlelünk? - tér rá a dolog szervezési részére.
- Azt hiszem ezzel én vagyok a legkönnyebb helyzetben, hiszen ha használom a Szent Fényt, azt a sötétben mérföldekről látni. És én vállalom, hogy szemmel tartom a druida asszonyt, ha gondoljátok. - ajánlja fel Jozef, azonban Lance rámutat egy ellenérvre rögtön.
- Sok a bagoly, lehet, hogy mindenkit megfigyelt, tudni akarta, milyenek az itt maradt tündék. A fényt ő is megláthatja ugyanúgy, és gyanút foghat, de jobb ötletem nincs. -
Beleegyezően bólint. A tünde ezután halkabban folytatja:
- Szerintem csak menjünk oda hozzá, egyedül vagy kettesben, beszélgessünk vele, a harmadik pedig figyelje a baglyokat. -
- És miről akarsz beszélni a druida asszonnyal, amivel akár el is árulhatná magát? - kérdi Jozef, rámutatva a nyilvánvaló nehézségekre...
- Nem tudom. Nem muszáj rávenni, hogy elárulja magát, őszintén egyelőre azzal is megelégednék, ha nem lenne lehetősége mással foglalkozni.
- Ha megkérdeznénk, hogy... más tudja-e irányítani a baglyokat, esetleg felderíteni a környéket? Persze nem hinném, hogy átadná őket, vagy hogy másnak engedelmeskednének.
- Én sem hiszem, hogy más irányítaná a madarakat. Tehetünk egy próbát Cairen druida-val, de már nem régen beszéltünk, lehet már az is gyanús lesz, ha megint megkeresem.
Talán jobb ötlet is volt, hogy inkább a leskelődést vállalta. A diplomácia mindig inkább a vámpírlány kenyere volt. Noha titkolózni, azt nem szeretett soha, valószínűleg hamar elárulta volna magukat.
Furcsa ennyi idő után távol lenni tőle. Furcsa, más módon felelős, csendes. Azazhogy az lenne, ha nem akarnák éppen megmerényelni az arkdruidát, vagy ki tudja, mit akarnak. Egyébként, amikor magába néz, más módon tud elmélyedni a dolgokban és olyan szemszögből látja a dolgokat, amely kissé más, mint amit megszokott az elkényelmesedett nyugalomban a kastély falai közt. Főleg a sürgető kérdésekkel, melyekre mihamarabb választ kellene találni.
- Biztos nem, különben nem tudhatta volna, mi folyik a druida körül... hacsak nem ő tervezte el. -
Nos, igen, épp ez a lényeg.
- Én elindulok beszélni vele, Jozef, gyere te is. Véleményt kérni nem lehet elégszer, és az sose lehet gyanús. Ha kényelmetlenül éreznéd magad, az arkdruida körül most nem lehet elég őr, akármilyen gyanús is ez az egész. -
- Hát legyen.
Hát, járjatok sikerrel.
A többiek elsétálnak a nő felé, Damien pedig egy helyben marad, kijelölve őrposztját, lepakolva dolgait és kényelmesen elhelyezkedve a fűben. Lecsendesíti az elméjét és igyekszik megszokni a természet neszeit. Most jó ideig csendben kell majd lennie.
Ám még nincs kedve teljesen kikapcsolódni.
Előveszi a kulacsát és meghúzza. Aztán a tőrét kezdi el nézegetni, mintha azt vizsgálná, mennyire rozsdás, közben úgy nézelődik a szeme sarkából, hogy ne legyen feltűnő. Vár. És fülel, hátha hall valamit abból, amit beszélnek, ám annyira nincsen jó hallása, hogy elérjen ide a hang. Csak a három alakot látja, amint néha gesztikulálva magyaráznak, hol eggyikük, hol másikuk, aztán egyszer hosszabb ideig a druidanő beszél csak talán.
Végül visszatér alapvető céljához: a madarakhoz.
Elkezd rágcsálni egy almát, miközben egykedvűen szemez a baglyokkal.
- Ti nem vagytok éhesek? Nem kéne vadásznotok?
Az állat, akit kinézett, egy faágon ül; felé sandít, majd megbillenti a fejét.
Összeráncolja kissé a szemöldökét. Ezek értik, amit mond. Vagy a druidanő figyeli őket ennyi sok szemmel - ez esetben nagyon jól osztja meg a figyelmét -, vagy a baglyok mögül valaki más figyel, vagy a baglyok nem is baglyok igazából.
- Soha nem kell enned?
- Hu! - felel "beszélgetőtársa", majd tollászkodni kezd.
Szusszan egyet. - Jól van, akkor szemezhetünk még egy ideig. Én ráérek. - eszeget tovább.
- Hu? - néz vissza rá a bagoly nem túl sok értelemmel nagy szemeiben. Hát ez hihetetlen. Eltársalgok egy madárral. Bolondot csinálok magamból.
Most jön rá, hogy a kételkedés és a dolgok túlgondolása nem éppen célravezető minden esetben.
- Ez neked nem fog ízleni. - közli szenvtelenül az almájára mutatva, melyre úgy tűnik, fáj a bagoly... nos.. csőre?, majd még mindig a tollassal szemezve kotorászni kezd a táskájában, míg elő nem vesz egy adag becsomagolt szárított húst.
Az a baj, hogy ettől nem fog rájönni, hogy az a szerencsétlen állat felfog-e valamit abból, amit beszél, vagy csak éhes.
A bagoly ekkor fölszáll az ágról és sebesen megközelíti őt, meg a húst.
- Hu!
Felpattan és gyorsan elrántja a csőrös elől a zsákmányt.
- Na na na! Repüld körbe azt a fát, és aztán gyere vissza. Akkor megkaphatod. - mutat egy fára a közelben.
- Hu!
A lény kitartóan lézeng körülötte, a szárnyával hevesen csapva a szelet, hol közelebb, hol távolabb lebegve, lesve, hol kaparinthatná meg a vágyott husit. Egy ideig incselkedve játszik vele, ám közben gondolatban már lemondott róla, hogy bármire is rájöjjön. Ezek csak állatok, nem néz semmiféle druida szeme rajtuk keresztül. Vagy pedig olyan mágia van itt, amit nem lát át. De nagy valószínűséggel csak bolondot csinált magából.
Előfordul az ilyen is. Legalább jól szórakozott. Szegény bagoly nem biztosan.
Letép azért egy cafatot és a jószág felé dobja. Ha ennyit küzdött, kapjon már valamit.
Igazán elvezethetnél azokhoz a kultistákhoz, akik kitalálták ezt az egészet.

A kltisták nem támadnak újra az éjszaka folyamán. Ez várható volt. Azonban a sugdolózás, tervezgetés szárnyra kél és szinte mindenhonnan másféle ötleteket lehet hallani. Damien úgy dönt, ráér a nap aktív részében őrlődni ezeken, amíg úgysem tehet semmit, addig inkább figyel a feladatára, vagyis az őrködésre. Amely meglehetősen unalmas, de ha úgy vesszük, békés.
Mire elérkezik az ő ideje, hogy aludjon, kellőképp kibeszélgette magát a tollas huhogó jószágokkal, s bízik érzékeiben, hogy ha kell, s veszély van, úgyis fölkeltik. Így aztán igyekszik készenléti, de ébredésre kész álomba szenderülni. Majd ismerős, kellemes és otthonos füstillatokra ébred... és valami kevésbé kellemesre. Föltápászkodik, kinyújtja a tagjait, újra összefogja a haját egy szalaggal, miután kezeivel párszor átszántott rajta fésülés címén, és körbenéz, a társak merre vannak.
Lance-et hamarosan meg is pillantja, talán már ébren lehetett korábban, ahogy Jozef is.
- Jó reggelt - köszön, minden ünnepélyesség nélkül, hiszen elég komoly ábrázatú mindenki.
- Bárki bármi furcsát látott a saját idejében?- tér rögtön a lényegre a fehér hajú tünde; erre csak a fejét tudja rázni. Eseménytelen éj volt. A baglyokra nyilván nem kíváncsiak. Nem, nem nyilvánítja furcsaságnak őket, bármennyire is úgy hitte pár pillanatig, hogy értik, amit mond, végső soron mégis inkább csak egyszerű állatoknak tűntek.
- Tényleg jó. Teljesen nyugodt volt minden és bevallom ez nem igazán tetszik, bármilyen furcsán is hangzik. Nem hiszem, hogy a kultisták feladták volna. - fejti ki Jozef egy biccentés után.
Ha a kultisták nem is, a jelenlevők nagyban fondorkodnak. A tömeg gomolyogni kezd újra, ahogy új s új ébredők csatlakoznak hozzájuk. A kakofóniában hol emez, hol amaz a csapat hangja szüremlik ki erősebben a zajból, s egyikük mondanivalója zavaróbb, mint a másik.
Egy kivágott fatönk tetején álldogáló sötét tünde fennhangon így szónokol a köréje sereglett tömegnek:
- Én mondom, feleim, ennél jobb alkalom nem kívánkozhat! Most visszafizethetünk mindent, ami sérelem minket ért. A druida asszony megmondta, el tudunk rejtőzni az erdő sűrűjében. Az emberek elvesztették a lángoló fegyvereiket. Tudom, mert kényszerítettek, hogy a soraik közt szolgáljak. De nekünk még itt az erdő. Ha most támadjuk meg őket, védtelenek lesznek!
Itt-ott a csapatok vitába is kezdenek, ahogy érveik ütközése nyilvánvalóvá válik. Szavak gabalyodnak egymásba és a tömeg kezd lassan elviselhetetlenné válni.
A közelükben újabb hang szólal fel, amelyet ki tud venni tisztán az áradatból:
- Én mondom, azon az erdőn átok ül! Legegyszerűbb, ha kivágjuk, s felszántjuk az utolsó holdig!
Távolabbról is elcsíp egy mondatot.
- Erdő vagy nem erdő, szövetségesekre vagy szükségünk. Mi történt a frontvonallal? Ha meg tudunk egyezni a Swarzjäger-toronnyal, az erdő déli részéből csapásokat mérhetünk Hellenburgra. Ennyinél kevesebb is elég, hogy a Katedrális támogatását megnyerjük.
Újabb problémafelvetés. Aztán máshol egészen komplett terveket vázolnak fel ökölbe csapva, határozottan:
- Vezetőnek kell választanunk a druida mestert. Hőséget kell fogadnia neki minden itt megjelent tündének. Aki nem teszi, azt elüldözzük! Másképpen nem megy. Mindenek előtt rendet és törvényt kell teremteni!
Ez az ötlet nem is rossz, és hirtelen fogalma sincs már, hol és mit hallott, pedig mindegyik érdekes és mindhez lenne hozzáfűznivalója. Ha nem állna fel a szőr a hátán attól, hogy mennyien vannak.
Lance gondol egyet, és megindul egy irányba, ám nem siet oda egyik csoporthoz sem. Talán az ő megoldása a bölcs, Damiennek azonban nincs kedve rögtön megfutamodni az eszébe jutó lehetőségektől.
Vagy ha magam alatt vágom a fát, majd úgyis kiderül.
Sóhajt. Érzi, hogy fájni fog neki a döntése, de ez sose tartotta vissza.
Egyre összébb ráncolva a szemöldökét vacillál azon, melyik csoporthoz is menjen oda rendet tenni, aztán végül egy bosszús sóhaj után a fakivágók táborát közelíti meg.
- Nem hallottátok, miket beszélnek arról az erdőről? Nem hallottátok, mit mondott a druidaasszony? Csak ha alázatosak vagyunk és visszatérünk ahhoz, ahogy régen éltek, akkor hagy életben minket. Azt gondoljátok, ki lehet vágni? És el is felejtettétek, hogy a természet szülöttei vagyunk, hogy ezt tennétek vele?
El se hiszi, hogy ennyi személy előtt próbál... szónokolni? Dehogyis, csak kivívni a figyelmüket, de ilyet is rég csinált. Nagyon rég.
- Mond valamit, ez ember kívánó munka lenne. - állapítja meg a csapat egyik tagja.
- De ha csak egy darabját, azzal még elbírnánk. - reflektál kis idő múlva egy másik.
- De azzal nem mennénk semmire.
- Csaljuk be az embereket oda! - hangzik fel egy nem túl józan nevetés.
- Norbert, te részeg vagy? - kérdi tőle egyik társa. Majd egy eddig csendes tünde áll ki a sorból a szónokló társa mellé.
- Igaz, az erdő nagy és vagy. Tapasztalatra van szükségünk. Azt mondom, küldjük oda elsőnek legvitézebb fiaink, hogy aztán kalauzolni tudják a többieket.
Ökölbe akarnak szorulni a kezei. Nagyon. Ennyi idiótát, egy helyen. Ráadásul mennyiféle idiótát! Ahány csapat, annyi eszetlen ötlettel áll elő, ebből csak az nem lesz, mint amit a druidák emlegettek. Bár, hogy az ő tervük mi, az is kérdéses, de nem számít. Egyezséget elérni jöttek ide, de csak annyit értek el, hogy egyre jobban szétválnak a különféle érdekcsoportok. Remek.
- Ha ezt akarjátok, akkor pontosan olyanok vagytok, mint az emberek - húzódik megvető fintorba a szája, ahogy próbál szemkontaktust felvenni ezekkel a félkegyelműekkel. - Az az erdő megöl titeket. Nem hallottátok, miféle szörnyekről beszélnek ott? Aki bemegy, az nem jön ki. Ez nem egy akadály, amelyet erővel le kell győzni.
Ez talán elijeszti őket. A félelemre tud egyedül apellálni, hisz mindenkiben ez a legerősebb érzelem. Az életüket talán becsben tartják.
Látja, hogy össze is rezzennek enyhén szavaira.
- Úgy hangzik, mintha már jártál volna ott. Tudsz róla mesélni? - kérdi egyikük.
- Igen, talán nem kéne piszkáljuk... - ért egyet most már a társa is. Na hát, persze, mindig ugyanazt skandálják, amit a többiek. Most, hogy pártot váltott egyikük, rögtön ezt a vonalat kell követni.
- Zagyvaság. Emlékeztek, hogy eltűntek a vadak, amikor falvakat építettünk. Itt is így történne.
- Akarunk mi várni addig? - kérdi egy másik hang.
- Talán nincs rá szükség. Itt, a régi erdő maradékában, a Sötét erdő előtt még eléldegélhetünk. Nem vagyunk olyan sokan, hogy gondot okozzon. Addig bőven lesz ideje azoknak, akik elég bátrak megtalálni a helyüket az erdő sűrűjében.
Nem mondhatni, hogy minden arcot és a hozzájuk tartozó mondandókat megjegyezte, de általános összképet sikerült kialakítania.
Kimérten néz a beszélőkre. Hazudjon nekik? Győzze meg őket, hogy Finsterwald szörnyű hely és megesz? Amikor pedig amiket hallott, valóban elbeszélések, pletykák, azokat pedig rendszerint eltúlozzák. Ám ez egész biztosan eltántorítaná őket attól, hogy bemenjenek.
Kivéve, hogy ha azt mondja, járt már ott, ellenkezik az érvvel, hogy aki odamegy, nem jön vissza...
- Csak mellette. Cinderwealdben jártam. Amikor még lángolt. - Ez persze nem tartozik ide, de eltereli a figyelmet, talán.
- Ha csak a terület a gond, azt megoldhatjuk Veronia eddig... megismert területein is. Sok hely van még, amely nem települt be.
Erre egyszerre hárman is felkiáltanak: - Úgy van! Vegyük vissza a mocsok emberektől, ami a miénk!
- Mi?! Nem ezt... mondtam.. - Most már a kezébe temeti az arcát. Nem szokott ő ehhez, hogy népek előtt szónokoljon, és már érti, miért nem. Nem jár jól vele senki.
Amikor már épp azt hiszi, meghasonolhat az egész fajában, annak egyik képviselője mintha kivételesen értelemmel telien fordulna hozzá.
Határozott köhögése magára vonja a figyelmet. Szűk, kék ruhában van - déli szín - és tollas kalapban, magas és kimértnek tűnik.
- Jómagam Hellenburg seregében szolgáltam és bátran állíthatom, még a mostani káoszban sem vesszük fel a verseny egyik királysággal sem, ha nincs egy erdős hely, ahol meg tudunk bújni. És azt hiszem a csendes ifjú is ezt akarta mondani, ha engednétek szóhoz jutni. - sandít magabiztos mosollyal Damien felé - Mely vidék járt a fejedben, kedves...? - nyújtja felé a kezét, miközben a másikkal kalapját emeli meg.
Őszintén meglepődik és igencsak meg is könnyebbül.
- Damien. Nightwind. Örvendek. - feleli némileg megilletődötten, majd bólint. - Igaza van.... - tart kis hatásszünetet, hátha addig az illető bemutatkozik, mert bizony Damien sem tudja az ő nevét. De nem, nem mutatkozik be, így jobb híján folytatja a mondatot. - Azon erdőrészek, ahol eddig is nagyrészt éltünk. Ám aki mindenáron a Sötét Erdőt óhajtja meghódítani, az... ne hódítsa meg. Én hiszek a druidaasszonynak abban, hogy nem lehet ezt megtenni az erdővel, viszont ha alkalmazkodunk hozzá, talán hagy minket ott élni. Azért jöttünk ide, hogy megegyezésre jussunk, mit akarunk. Az, hogy mindenki mást, ráadásul egyikük ezt, másikuk azt a csoportot akarja kiirtani, nem fog célra vezetni. Elegen sem vagyunk hozzá, és nem is méltó hozzánk. Na meg, kinek kell még egy háború, amikor a holtak támadnak minden sarkon?
A kidőlő vasfákra, erről mindenki elfeledkezik.
Ahogy beszélt, észre sem vette, hogy még többen köréjük gyűltek. Ennyi lény sem hallgatta még egyszerre a mondandóját.
- Jól beszél. Meg tudjuk itt vetni a lábunkat. Ha pedig az emberek ide akarnak jönni, hát tárt karokkal várjuk őket! - értenek egyet vele páran. A sugdolózást, motyogást azonban egy újonnan fölálló sötét tünde töri meg:
- És mi van, ha a többi ország háborúval fenyeget. Mi lesz azokkal, akik az erdő szélén maradtak?
Erre mindenki elhallgat s aggodalmas tekinteteket vált szomszédaival, motyog tovább.
- Ezért lenne tanácsos együtt lenni. Ehhez azonban meg kell tárgyalni a dolgot... hogy mindenkinek legyen benne valami jó . Mert hogy teljesen jó nem lehet mindenkinek, az biztos. - feleli. Örül, hogy józanodni kezdenek a népek.
- Úgy van. Ha az emberek idetolják a képüket, bekeverjük őket humusznak! - kiált fel valaki lelkesen, ismét kissé elvétve az értelmezést. Talán fel kellene adnia és rájuk hagyni. Tegyenek, amit akarnak. Ezekből úgysem lesz egységes nép. Mindegyikük mást akar és láthatóan teljesen elfeledték már, honnan is jöttek.
- Ha a határvidékiek és az erdő mélyén lakók egyesítik erőiket, helyt állunk. - szólal meg határozottan ismét a kék ruhás.
- Hát akkor mire várunk még! Szóljunk róla a többieknek is! - kiált a fatönk tetején álldogáló, mire hatalmas éljenzés tör ki.
- Ha eddig eléldegéltetek az emberek között, mi változott most meg? Hogy együtt vagyunk? - tárja szét a karját értetlenül.
Erre mindenki egyszerre fordul vissza s néz rá. Amitől megijedhetne, de inkább csak meglepődik.
- Miért...mi a baj a tervvel? - kérdi egyikük.
- Ezért jöttetek ide? Megleckéztetni az embereket? - kérdi tőlük. A fenébe is, a többiek hova lettek? Nem fog tudni egyedül bírni ezekkel, de hagyni sem szabad őket szétszóródni, még a végén még nagyobb galibát okoznak. S közben ki vigyáz az arkdruidára?!
Az eddig együttesen mozgó csapat ismét visszafordul a zavartan sugdolózáshoz. Ekkor a kék ruhás illető jelentősen behatolva Damien aurájába közelebb hajol a füléhez és súg.
- Ezek a tündék tartanak az emberektől. Itt mindenki arra vágyik, hogy ismét otthona legyen a népünknek. Ám a félelmük valós, hiszen fel kell készülni arra, ha az emberek fenyegetésnek tekintik azt, hogy a tündék csoportosulni kezdtek.
- Mehetnénk Finsterwaldba úgy is, hogy nem vágjuk ki. De amit hallottam, az alapján nem hinném, hogy egyelőre képesek rá... - vesz egy mélyebb levegőt és fordul szembe immár beszélgetőtársával. - Neked van valami konkrét célod? A sok lehetőség közül melyik felé húz a szíved? - kérdi, próbálván figyelmen kívül hagyni a szokatlan fizikai közelséget.
- Nekem?... Én csak egy tünde királyság büszke tagja akarok lenni. - feleli új ismerőse kissé szomorkásan, némi gondolkozás után.
Megértően húzza el a száját. Ez olyan vágy, amely nehezen definiálható és még nehezebben érhető el.
Sugdolózásuk alatt azonban a csapat úgy tűnik, szétszéledt a szélrózsa minden irányába, azokba is, amelyeket iránytűk külön nem jelölnek. A tervet késznek nyilvánították és most már biztosan több tucat tünde hallgatta meg ötletüket. Remek.
- Úgy látszik nem vártak meg. - kuncog a kék ruhás.
Mégis mit talál oly mulatságosnak...?
Komoran néz maga elé. - Nem a vezetőjük vagyok. Így pláne nem. De ez így... nem lesz jó. - Aztán picit elgondolkozik, majd megint visszanéz a kék ruhásra. - Ne haragudj, hogy is hívnak?
- Peter. Peter Branchtone. S rögtön felmerül a kérdés... -néz Damienre újra - ...miért nem jó? S talán ami még fontosabb, hogyan lehetne helyre hozni?
Oh, elméletek, igaz-e?
Furcsállón és megfontoltan néz Peterre. - Ez valamiféle trükkös kérdés? Bár mindentudó lennék. De sosem voltam az, aki átharsogja a teret és szavaira százak figyelnek oda. Sosem vezettem csapatokat győztes csatába. Nem tudom rájuk erőltetni az akaratomat, ha megtenném, se érném el a célt, amelyet el kellene. Ha széthúzunk, csak... szétesünk. Lesznek tündék itt, lesznek talán ott, vagy talán mind halottak leszünk. Aztán ez a csapat... csak úgy fognak emlékezni rájuk, mint piti felkelőkre, akik nem voltak hajlandóak elfogadni a sorsukat és megpróbáltak ellenszegülni. Vagy így sem. - Várakozóan néz, várva, hogy megcáfolják. Valamiért azt sejti, ez fog történni. Bár inkább reménykedik benne.
Peter újból gondolkodóba esik, majd felemeli mutatóujját, jelezve, hogy várjunk kicsit. Kezei közt nemsokára egy jókora üvegedény jelenik meg, színtelen, jól ledugaszolt folyadékkal benne.
- Milyen igazad van. Egyszerűbb volna, ha mindenki csak simán egyet értene. Ezért is gondoltam erre. Ez a varázsital mindenki kedvét megváltoztatja. Elég csak egy hajszál bele, s képtelenek lesznek annak az embernek ellentmondani. Ebből egy csepp mindenki ételébe meg is teszi. Ha ezt használjuk, a sikerünk garantált.
A szemei egyre nagyobbra kerekednek és jó pár pillanatig csak csendben bámulja a fiolát. Aztán gyanakodva néz vissza a kék ruhás szemeibe.
- Ezt... valóban egy elfogadható módszernek tartod? Ez... átverés volna. Hazugság. - Próbál nyugodtnak hangzani, hogy ne hallatszódjon ki a szavaiból a színtiszta megdöbbenés, amit valójában érez. Tudtam, hogy valami nincs rendben ezzel az alakkal.
- És mégis meddig hatna? Elfelejtenék, hogy valaha mást gondoltak, egész életükre?
Nem, az lehetetlen, ilyen mágia nincs...
- Egy napig. Aztán megszűnik a hatás, de ami döntést meghoztak, úgy fogják érezni, saját döntésük volt. Ám valóban, használnád, még így is, hogy átverés?
Van egy olyan érzése, hogy kedves fajtársa valamiféle morális kérdést akar elemezni, vagy rávilágítani valamire, azonban erre se ideje, se kedve nincs. Máskülönben kételkedik benne, hogy a dolog igaz lenne. Egy varázshasználóval él együtt jó ideje, bár ezt Peter nem tudja, és talán nem is baj, hogy nem tudja. Azt viszont tudnia kell, hogy nem ma született borjú.
- Láttam már egy pár dolgot ebben a világban és egy ilyesmire képes folyadék elkészítése több, mint valószínűtlennek látszik. Miért kellene elhinnem, hogy valóban hatásos? Ki volna képes ilyen nagy hatású szer készítésére?
- Működik. Mert már használtam. Azok a tündék, akik olyan hevesen éljeneztek téged. Belekevertem az italukba. Túl könnyű mögéd osonni, Damien. - kacsint rá egyet, mire kissé kirázza a hideg. Mi az, hogy könnyű mögé osonni?! Ennyire kifárasztotta volna az őrség? Büszkesége fájdalmasan sajog, s hozzá még némi értetlenség is fűszerezi a dolgot. - Csupán csak rosszul fogalmaztad meg a mondandód. Szóval, akarod?
Még mindig blöffölhet. Bár érzi azért, hogy ezt már túlzás volna tagadni teljes mértékben. Azonban a kétség, mint mindig, most is erősen kapaszkodik gyökereivel gondolatai talajába.
- Miféle italukba? - kérdi fojtottan. Kezei viszketnek, ám visszafogja őket egyelőre, hogy a holdezüstök felé közelítsenek. Mégis ki ez az alak és mit akar? - Miből sejted, hogy tudod, mit akarok?
Peter idegesen vakarja meg a fejét. Talán túlfeszítette a húrt kissé, ám nem lehet elég óvatosnak lenni. Ám ezek után a tünde fogja az üveget és egy hajtásra kiissza a tartalmát. Damien nagy szemekkel figyeli az akciót. Akkor csak nem varázsital lesz ez.
- Te aztán megéred a pénzedet. - nyög egy nagyot Peter.[color=#3366ff] - Ez amúgy csak egy régi barátom szederpálinkája.
You... must... be... kidding me.
Egy darabig csak néz. Aztán elkezd rázkódni a válla és kezeibe temeti az arcát.
- Mondd, hogy volt valami tényleges értelme annak, hogy ennyi percet elpazaroltam ebből a napból - kéri, miután sikerült nagyjából abbahagynia a nevetést. Nagyjából. Az is biztos, hogy ennyire jót régen szórakozott. Mégis fényesebb lenne kicsivel a hangulata, ha közelebb állnának a konfliktusok megoldásához és biztosítva lenne az arkdruida élete, kézre lennének kerítve a kultisták és hasonlók. De nem, teljesen megéri baglyokkal csacsogni és szederpálinkáról diskurálni. Az élet furcsa.
Peter ekkor mélyen a szemeibe néz.
- Egy rendkívül egyszerű kérdés, amire választ akarok kapni: ha valóban varázsital lett volna, használtad volna?
Egyenesen farkasszemet néz vele, s emiatt Damiennek sincs kedve lehunyni a szemeit egy ideig, hanem állja a pillantását, de mire válaszolhatna, Peter sarkon fordul és elindul ellenkező irányba.
- Ezen gondolkodj el. Én megyek enni valamit. Remélem ha legközelebb találkozunk már nem egy másik kérdéssel felelsz.
- Heh... igen. Elnézést. - motyogja nem kevés iróniával a szélbe, hallani már biztosan nem hallja, kinek célozta.
Megcsóválja a fejét aztán beletúr a hajába. Komolyan? Szederpálinka? Nem hiszem el.
A gyomra megkordul, így úgy dönt, ő is magához vesz némi élelmet. Ha Peter-nek alone time-ra van szüksége, hát megkaphatja, de nemsokára el kellene csípni újra. Tud ő dolgokat, ami hasznos lehet. Mindenképp ki kell deríteni, mit akar ezekkel a kérdéseivel. Vagy hátha van egy tényleges varázsitala. Amit nem, nem fog használni akkor sem, de... azért nem árt tudni, hogy van-e.

Ahogy úgy érzi, eleget evett már, Damien figyelmes lesz a tömeg egy bizonyos irányba való áramlására. fent a dombon gyülekeznek a népek, a fák közt a falu mellett egy poros terület van lecsupaszítva, egy nagy sík tér. A kis terület szélét apró kövekből készült kör határolta el, s mellette egy-jét fát ültettek, melynek tetjére az alacsonyabbak fel is tudtak mászni, hogy jobban lássanak. A kör közepén két tündét lehetett látni. Az egyikük magas, szálkás, hosszú szőke hajú katonaalkatú legény volt, a másikuk pedig egy nála picivel alacsonyabb, sebhelyes arcú, vörös hajú szeplős lány, aki a haját egy nagy lófarokba kötötte hátra. A két illető egy-egy bőrzekében, valamint kezükben egy nagy tünde csatapengét markolva kerülgették egymást, egyre csak a másik mozdulatait figyelve.
Mi a francot művelnek ezek?
Verekedni, éppen most? Hát nincs jobb dolguk?
Ráadásul a tömeg néhol szurkol nekik.
Megpróbál kiszúrni a tömegben egy olyan alakot, aki esélyesen méltatja figyelemre és tud is valamit, és megkérdi: - Mi folyik itt?
Az illető (egy hegyke szakállas, középkorú tünde férfi) izgatottan fordul felé.
- Párbajoznak, hogy eldőljön, ki vezesse a többieket. - feleli lelkesen.
- Ez kinek az ötlete volt? -- hallja meg Lance hangját is, aki haragosan tör utat magának a tömegben. Páran odafordulnak, de nem felelnek. Lance viszont előrejut az első sorokba.
Majd meghallja Jozef hangját is, ki fennhangon vonja felelősségre fajtársait.
- Hogy hogy ki vezesse a többieket? Tudtommal vannak vezetők és még senki nem döntött semmit. Vért akartok ontani, a testvéreitek vérét?
Erre se figyelnek oda, mert a párbajt úgy tűnik, kezdi megnyerni a szőke hajú férfi.
A két harcos vad, elegáns mozdulatokkal ütközteti össze pengéit. Sokáig kiegyensúlyozottnak tűnik a párbaj, ám egy idő után a lány erősen fáradni kezdett,a férfi pedig egy erőteljes hasítással megsértette a lábát és feldöntötte. A lány kezéből kihullott a fegyver, a férfi pedig diadalmasan emelte véres fegyverét a magasba. A lány mellé gyorsan druida sietett oda, ahogy a lábát kezdte vizsgálni, a férfi pedig így kiáltott:
- Ezennel eldöntetett. Testvéreim! Barátaim! Irány a nagyságos Caireen asszony! Új otthonunk készen a nagy, gazdag erdő! - kiáltja, mire a tömeg lelkesen ujjongva reagál.
Aaahha, szerintem ezzel Caireen nem fog egyetérteni. Sültbolondok.
- Ezt egész pontosan ki döntötte el?! Ha jól tudom, tegnap még más véleményen voltatok. Komolyan egy harc fogja eldönteni, ki vezet titeket Finsterwaldba?
Nagy levegőt vesz, majd kifújja. Végül társaihoz szól. - Na jó, a druidaasszonynak remélhetőleg lesz egy-két szava ehhez.
Ha neki még nem ment el az esze.
Azonban ott akar lenni, amikor előadják ezt a csodás ötletet. Így épp felkészül rá, hogy kövesse őket a druidához, amikor...
A szőke hajú "győztes" felfigyel és eléje lép.
- Kölcsönök megegyezés. Mindenki támogatta, hogy így vitassuk meg ellentéteinket. Talán van valami kifogásod ellene? - néz rá kihívóan. Azonban még mielőtt Damien választ adhatna, megjelenik Lance és határozottan kifejezi ellenérzéseit a dologgal kapcsolatban.
- Ami azt illeti, van. - azzal kardja már mozdul is, eltalálva a férfi fegyverének keresztvasát s kicsavarva azt a kezéből. Lance nyúlna a szőke grabancáért is, ám az hátralép. - Kinek képzeled magad? - sziszegi a fehér hajú tünde a fogain keresztül.
Némi elégültséget okoz neki a kép, kíváncsi, mi lesz itt. Azért baja ne essen senkinek. Nem, itt és most összeverekedni kész bolondság. De mégis mit gondoltak azzal a lánnyal?
A szőke hajú viszont újabb kardot vesz elő.
- Nevem Michael. Új kihívó lennél? - biccent.
- Igen, még egy kihívó. Ha megverlek, elfelejted, hogy azzal, hogy megsebesítettél valakit, jogod lesz eldönteni, mi lesz a nép sorsa. - feleli Lance rezzenéstelenül, mint egy szikla.
- Nagy szavak egy nevenincs harcostól. Tiéd a szó. - pimaszkodik Michael és hátralépve emeli fel a kardját kezdőpozícióba.
- Itt mindenki megőrült? Az én nevemben csak ne döntsön senki, főleg úgy nem hogy nem is tudok róla! Hol van az akrdruida? Tud erről egyáltalán? És csak ne olyan hevesen, talán megnézném, hogy a szíved mennyire tiszta. - mondja az egyházi sötét tünde.
Valahogy annyira szentnek érződnek a szavak, hogy kissé kirázza Damient a hideg, viszont igaza van.
- Gondoljatok rá, hogy tegnap a sorainkba lopózott a gonosz! - mondja Jozef, ahogy megérinti a férfi homlokát, ami erre haloványan felizzik. Michaelnek ez nem éppen tetszik.
- Gyere csak, miszlikbe aprítalak. - mutatja ki a foga fehérjét.
Izgatottan lesi Lance és -eszerint - Michael összetűzését. Úgy volt, tárgyalások lesznek, ezek meg önjelölt módon választanának valami vezetőt, aki az egyik álláspont szerint vezetné a... kiket is? Biztosan vannak, akik nem akarnak az erdőbe menni, tegnap is voltak, ennyi idő alatt nem gondolhatták meg magukat.
Hacsak Peternek tényleg nincsen valamiféle gondolatbefolyásoló itala, amit megitatott mindenkivel.
Hol a fenében van az a tünde amúgy? - néz körbe, hátha megpillantja valahol.,....
Ám ekkor nagyon úgy tűnik, teljesen megbolondult az a bizonyos Michael.
Ezt nem hagyhatja annyiban. Még mielőtt elérhetné Jozefet, igyekszik Michael elé kerülni, közben egy pillanatnyi sötétséget villantva a nappal fényébe, majd nekiszegezni tőrét a mellkasának. Nem érinti meg közvetlenül, a ruhája előtt néhány centivel (ha ez a déli mértékegység) állítja meg a penge hegyét, jelentőségteljesen szemmel tartva az illetőt.
- Légy észnél. Nem azért vagyunk itt, hogy egymást öljük.
- Igaza van! - kiált Jozef, rámutatva. Megnyugtató, hogy van egyetértés.
Nem old meg semmit ha vért ontunk, ez valami sötét praktikának a következménye. Ki javasolta ezt? - Még mindig semmi válasz. -- De mivel társam már megelőzött az előbb, meghagyom neki a dicsőséget, hogy kiverje a fejedből, hogy te mond meg ki mit csináljon.
Leskelődve kiszúrja Petert oldalt, egy fán ücsörögve. A többi tünde pedig, a szurkolók közül, bizonytalanul tekingetnek felé.
- De hát ez csak egy párbaj... - motyogja egyikük.
Jah, hát persze, ami a sorsunkat dönti el. Mit gondoltok magatokról?
- Sok sikert. - mondja Lance-nek, majd Jozefhez szól kissé halkabban.
[color=#66ff00]- Azt hiszem, van egy ötletem. Mindjárt jövök.
Azzal a tömegbe beolvadva próbál Peter fájához közelebb surranni. (Passzív.) Ha sikerült hallótávon belülre érnie, megszólítja.
- El kell keserítselek, de megint egy kérdéssel érkeztem. Tudsz erről valamit? - bök a fejével a párbajozók irányába.
Peter meglepve fordul felé, majd vállat von.
- Azok ott ketten mezei sihederek. Tegnap jött meg a kedvük szonokolni. De hé, évek óta nem láttam ilyen élvezetes párbajt. Ritkán próbálják meg félbeszakítani. Nem féled az istenek haragját? -mosolyog rá provokatívan. - Ezen a helyen áldoztak annak idején a helyiek.
- Ritkán? Hát itt ilyen tömegesek a párbajok?... Tegnap sokaknak jött meg a kedve szónokolni. De nem tudom, hogy gondolhatják, hogy vezetni fognak minket az erdőbe, amikor tegnap éjjel még mindenki mást akart. Egyébként nem félem a haragjukat. Sokkal jobban félem a káoszt, amit azok ott okozni fognak. - mutat Michael felé, szorosan Lance-éken tartva a szemét. - Egyébként nem, nem adnám oda nekik a "varázsitalodat".
- Ó... ez érdekes. Te biztos közrendbeli lehettél annak idején. A parasztok nem szeretnek viaskodni, de a nemesek közt nem ritka egy mozgalmas viadal. - meséli úgy, mintha csak a nagybácsija mesélne egy kölyöknek. Mintha nem lenne semmi jobb dolguk épp.
Elkomorul kissé. Just look at me.
- Lényegtelen, mi voltam. Még egy kérdés: miért érdekelt téged, hogy használnám-e a cuccot, ha varázsital volna?
- Jó kérdés. Azt hiszem csak simán szerettem volna tudni. Nincs neki különösebb oka. Nagyon sok kiderül valakiről a véleménye alapján.
Ez szórakozik velem.
Damien visszafogja a késztetést, hogy homlokon csapja saját magát - vagy esetleg Petert.
- Ne szórakozz velem. Van valami közöd ahhoz, hogy ezek itt megbolondultak, vagy nincs? - szegezi végül neki a kérdést. Aztán nézi,ahogy hiába sebesítette meg Lance a férfit, az még mindig támad. - Hé, az előbb csak a lány combját kellett megvágnia.
Peter erre halkan felnevet.
- Áh, igaz is, te nem voltál itt, amikor a szabályokról egyezkedtek. harc addig tart, míg egyik fél a földre nem kerül, vagy el nem hagyja a kört.
Akkor az előbb mi a fenéért nyert Michael? Ő nem lökte ki a lányt.
Bár talán a földre lökte, ebben már nem biztos.
- Nem feleltél. - emlékezteti sötéten. Gyanús ez az alak, de olyan nyilvánvalóan, hogy már az a gyanús, hogy talán nem neki kellene annak lennie.
- Ismerem az egyiküket. Régi jó barátom. - mutat a vörös, szeplő leányzóra. - Őt kísérem, nehogy valami hülyeséget csináljon.
Heh, azzal már elkéstél.
- Kíséred? Elég messziről szemlélted az eseményeket. Ezek szerint támogatod ezt a párbaj-dolgot, ha ezt nem tartod "hülyeség"-nek... S mit gondolsz, mihez kezdenek azokkal, akik inkább a városokban maradnának? Mióta lett egységes döntés, az éjszaka folyamán?
- Hogy ki mit akar, az jelentéktelen. Ami számít, hogy kié a hatalom. - feleli Peter komoran, és megint csak nyilvánvaló gyanússággal. Mintha nem is bánná. Mit tervezhetnek ezek?
- És kié? - kérdi követve tekintetével a férfit, aki lehuppant a fáról. Ahogy nézi, Lance-é, hiszen végre sikerült elűznie az önjelölt "vezetőt". Egy nő sétál ekkor oda hozzá, s feltehetően gratulál. Ahogy Damien visszatekint Peter arcára, az erősen a nőére fókuszál...

Peter csak bámulja a nőt. Damien pedig Petert, bár csak a szeme sarkából. Lehet, hogy elpazarolta az idejét azzal, hogy idejött. Nem, mintha bánná, hogy kimaradt a dolgok sűrűjéből. Úgy hitte, jó nyomot követ, azonban talán nem a megfelelő módszerekkel próbálkozott?
- Ne aggódj, ahogy nézem, nem lesz baja, eddig is meg tudta védeni magát. - próbálja kiugrasztani a nyulat a bokorból valahogy.
A férfi megvonja a vállát.
- Áh, egy percig se aggódtam, nem olyan fából faragták.
Ezzel nem nagyon haladt előrébb. Figyeli a távolban diskurálókat. Lance, úgy tűnik, ismét csak heves szóváltásba keveredett, de legalábbis ő hevesen magyaráz a nőnek. A tömeg pedig sugdolózik, nyilván.
- Nem feleltél, kié a hatalom. - jegyzi meg halkan, kis idő elteltével. Peter suttogva válaszol:
- Ez nagyon egyszerű. Akiről azt hiszik.
Megvonja szemöldökét. Micsoda mesterkedések. Vajon mit tervezhet ez az akasztófavirág..? Elfojt egy igen hangos sóhajt, és szusszan egyet helyette.
- Nem biztos, hogy azzal járunk a legjobban. Tudod, az emberek kiváltsága volt ez a hatalommánia, vagy rosszul tudom? - robbantja be a puskaport, legalábbis arra számít. Peterre sandít, aki mintegy csalódottan forgatja meg a szemeit.
- Ó, igen, az emberek így, az emberek úgy. Ha tudnád mennyit hallom ezt. Mintha olyan sokkal jobban lennénk náluk. Akik ezt szajkózzák, csak kifogásokat keresnek. - oktatja ki. Na, végre valami bővebb okfejtés, ebből már el lehet indulni.
Ezek szerint te csak túlélni akarsz, egyáltalán nem kitűnni a tömegből a büszkeségeddel, vagy effélék.
Hatalom, annyira unalmas és túlhasznált már ez a szó, de úgy tűnik, soha nem évül el. Viszont nem szabad hagyni, hogy olyanok vezessenek egy egész népet, akik csak az egyéni javukat nézik... Bármit is akar Peter Hedviggel és ezzel az egész vezetéses dologgal, sok jó nem sülhet ki belőle.
Damien érdeklődőn billenti oldalra a fejét.
- Kifogásokat mire?
Nem kérdez egyszerre túl sokat, hiszen így is örülhet, ha három kérdésből egyre normális választ kap.
- Nem tudom. Te mire keresel kifogást?
Ez NEM számít normális válasznak...
- Hagyjuk az én személyes életemet... - csattan fel kissé bosszúsan. - Én is sokszor hallom, hogy az emberek így, meg úgy, s hogy mennyivel különbek vagyunk náluk, épp ezért mondom. Azonban ha nem is tartod magad különbnek, azt láthatod, hova vezet a hatalomhajszolásuk. Ha nem is kell őket lenézni, tanulni lehetne a hibáikból. - mutat rá, majd elkerekedett szemekkel figyeli, Lance mit csinál, láthatóan belehevült a beszédbe, ahogy előadja mondandóját... Aztán előrehasít, majd megvágja a hüvelykujját, s feltartja, láthatóan sértetlenül. Ez aztán nyomaték.
- Hmm. - biccent elismerően. Ismét átfut az agyán, hogy ott kellene lennie, de úgy sejti, megoldják ők a dolgot. Halványan el is mosolyodik. Bízhat benne, hogy nem hagyja annyiban ezt az őrültséget. Peter mondjuk minden bizonnyal nem annyira boldog emiatt.
A lányt, úgy fest, igen mélyen érinthették Lance szavai - s egyéb aláfestő tettei -, mert hevesen fogja a fejét, majd úgy tűnik, teljesen feladja és nyilvánvalóan szétzilált idegekkel rohan le a dombról, otthagyva a vitát.
Peter mosolyogva csóválja a fejét, ahogy leugrik a fáról.
- Szegény Hedvig...nem bírja...
- Nem tudta teljesíteni a feladatát, amit rábíztál? - kérdi némileeg sztoikusan nézve az elviharzó leányzót. Sérülést nem látni rajta, hisz az önérzete nem látható szemmel. Az a sejtése, hogy Peternek sokkal több köze van ahhoz, amit szegény lány csinált, vagy akart, mint neki magának.
A tömeg pedig tanácstalanul kezd mocorogni, vállat vonogatni, majd lassacskán elvonulni a színről, ahol már nincs "esemény".
hedvig pártfogója megindul a többiek - Lance és Jozef - felé, s természetesen Damien is mellé szegődik. Itt az ideje együtt folytatni, ha már ebből a jómadárból úgyse szed ki semmi hasznosat.
- Hedvig szegény rosszul kezeli a stresszt. - legyint a tünde. - A szíve a helyén van, de sajnos fiatal még és gyenge a vére. - sóhajt mélyen. Ja, persze, gyenge követni az önkényes parancsaidat. Nagyon jó, akkor még nem mostad ki az agyát teljesen. - De majd belejön. Nem siettetem. Ha ma nem megy, hát majd holnap. - mosolyodik el magabiztosan, s Damiennek kedve támadna arcon vágni. - Este a tábortűznél? - kérdi ezek után kedélyesen a férfi.
- Sietsz valahová? - kérdi Petertől, aki mintha már megint búcsúzna, majd biccent társainak, akihez időközben megérkeztek.
[color:3846=4DDE3A]- Honnan ismered? - szegezi Peternek a kérdést rögtön Lance, amint odaérnek hozzájuk.
- Régi barát, együtt jöttünk. - von amaz vállat egyszerűen.
- Szóval te biztattad fel? Miért nem magad álltál ki? - kérdi Jozef vádlón, majd egy keresztvetés után kísérletet tesz, hogy kezével megérintse Petert, aki azonban nem igazán hagyja ezt. A másodperc törtrésze alatt húz, elő ingujjából egy hegyes pengét.
- Azt megpróbálod, lenyesem az ujjad, amivel csinálod. Világos?
Damien gyorsan reagál, talán kissé túl hevesen is.
Sötétséget idézve egyetlen pillantásra előkapja a holdezüstöt és nekiszegezi a tőle minden bizonnyal oldalra álló Peter oldalának, a bordái között.
- Hagyod békén - morogja a fogai között. Kezd elege lenni ebből a tündéből, de nagyon.
- Azt kell feltételeznem, hogy nem vagy tiszta, ha nem engeded. Kösz Damien. - biccent neki. Ezek után azonban Peter hagyja, hogy Jozef szent képessége hasson rajta, egy kereszt jelenik meg az arcán és okoz enyhe sebet.
- Kétszínű banda... - jegyzi meg Peter, aki egy kissé sem tűnik úgy, mint akiben megszólalt a lelkiismeret, vagy akár szemernyit is bűnösnek tartja magát, esetleg félne az oldalának nyomódó tőrtől. Pusztán mozdulatlanul maradt.
- Kétszínű? Mi? Gondold át ezt még egyszer... - közli Lance, majd kardja pengéjére tekint, s megkérdi: - Annak, akinek Damien az oldalához tartja a pengéjét, ártó szándékai vannak? -
Oh, valóban, a válaszadó kard. Hihetetlenül fantasztikus tárgy...
A kardra pillant akaratlanul is, azonban csak átrendeződő rúnákat lát, de hogy ez milyen feleletet jelent, azt nem tudja kiolvasni.
- Kinek akarsz ártani? - közelít Lance fenyegetőn, ebből lehet következtetni arra, mit felelhetett a kard...
- Épp ellenkezőleg, épp a kétszínűséget akarjuk kizárni és te nem könnyítetted meg a dolgunkat, így furcsa ez a vádaskodás. - érvel Jozef is.
Damien eközben rájön, hogy elhamarkodottan és túl hirtelen döntött. Pont ezt kellene elkerülni, hogy mindenki mindenkire fegyvert rántson. Mégis az egész csapat gyanakszik és mindenki másfelé húz. Sejtette, hogy nehéz lesz, de azt nem, hogy ennyire...
- Ha nem is pont ártó szándékok, kifejezetten manipuláló szándékok. Peter az imént ecsetelte nekem, hogy Hedvig holnap vagy azután bizonyosan jobban fog teljesíteni. Nem igaz? - kissé arrébb húzza a pengét, így már az csak pár centire lebeg Peter ruhájától.
- Ej-ej! - Peter sértetten megigazítja a kabátját, majd nemes egyszerűséggel elindul. - Tudjátok mi nem könnyíti meg a barátkozást? Hogy össze vissza gyanakodtok mindenkire. Szóba se állsz azzal, aki ki nem állja a kis próbádat? - szegezi a kérdést Jozefnek, ami egy meglehetősen általánosító kérdés, hiszen itt igenis volt ok a gyanakvásra... De Peter nem úgy fest, mint aki sokáig akarja hallgatni a magyarázatot, hanem inkább, mint aki sürgősen tovább akar állni. Megint.
- Tegyünk úgy mintha ez meg se történt volna. Szeretnék veletek jóban lennie...szóval, viszlát a tábortűznél.
- Csak a gyanús alakoknál teszek próbát és te beleestél ebbe a szórásba. Egyébként tudod, hogy azt tartja a mondás, jobb félni, mint megijedni. Inkább egy kis perzselés, mint, hogy egy kultista keverje itt a balhét. - magyarázza szándékait Jozef, bár ekkorra a férfi már messze jár.
Hát, én ezt nem hiszem el - gondolja, ahogy Peter távozó alakját nézi. Vesz egy nagy levegőt, majd kihúzza magát és elteszi a holdezüst tőrt.
- Akkor most menjünk, és állítsunk az oldalunkra tündéket, vagy reggelizzünk, mielőtt éhen veszünk? -
Jozef válasza nem meglepő.
- Egyelőre a reggeli mellett szavaznék. Velünk tartasz? - fordul Damienhez.
- Szerintem fordított sorrendben. - Azazhogy előbb a reggeli, aztán a tündék oldalukra állítása. - Úgyhogy természetesen, veletek tartok. - feleli Lance-nek és Jozefnek. - Bocsánat a... hirtelenségemért. De ez a fickó már sokadjára akar eltűnni és nagyon úgy játszik, mintha tudna valamit.
Ahogy haladnak, látják, ahogy a tündék a tegnapi hejehuja nyomait igyekszenek eltakarítani, amivel meggyűlik a bajuk, mert elég sok fát használtak fel. A reggeliből sok maradt még, bár már nem friss és meleg, de ez nem fogja megállítani az éhes kalandorokat.
Néhol tüzeket élesztgetnek, hogy még ma estére is maradjon.
Hogy addig mi fog még történni...
"Este a tábortűznél". Ez vajon mit jelenthet? Mit akar még, ismét nekik szegez valami erkölcsi kérdést, aztán elvicceli az egészet?
ezen agyal, ahogy helyet keresnek és élelmet vesznek magukhoz. Nagyjából békés csapatokra oszlott már szét a társaság, annyira nem hevesek a tárgyalások, nem akarnak senkit felkoncolni. Még. Az arkdruida tűnik ki hirtelen a tömegből, ahogy egy csapat másik tündével osztja meg... véleményét, történeteit, ki tudja.
Elméjét kiürítve, jóízűen igyekszik helyette a gyomrát megtölteni. Egy ideig. Aztán szemét újra rajta tartja a társaságon - nem a sajátján, hanem a környezőn -, hogy lát-e valami rendkívülit, esetleg egy Petert vagy nagyon kultistának látszó személyt. Néha meg csak úgy pihenteti a szemét a járókelőkön.
- Fura volt ez a tünde, már találkoztál vele előtte is? Mit tudhat vajon? - érdeklődik Jozef egy kis csend után, amikor már néhány jóleső falat mindenkiben kitöltötte a követelőző űrt, és gondolkodni is könnyebb.
- Itt láttam először. Valamiféle elmét befolyásoló italról beszélt, ami miatt a népek azt fogják tenni, amit mondasz nekik. Ami persze csak egy vicc volt, bár már nem vagyok benne biztos, hogy nincs-e valami ilyenje. És a lányt biztosan irányítja valami módon. Azt mondta, figyeli, nem csinál-e valami hülyeséget... Azt ti tudjátok jobban, hogy a lány mit akart, odáig nem hallatszott. - adja át a lehetőséget a beszámolóra. Annyit beszél mostanában, nem megszokott ez, de hisz mit várt, ha egyszer tárgyalások vannak. Alapvetően nem tervezte magát ennyire bevenni a dolgok sűrűjébe. Legalábbis évekkel ezelőtt talán nem tette volna meg. Most már viszont annyi ideje gyülekeztek benne elvárások, hogy... jó lenne tenni valamit.
De egyedül van. S a többi csapat széthúzása pedig... Mintha egy posztót öt irányba akarnának húzni. Végül nem lesz senkié sem, csak néhány cafat, amellyé szétszakítják az egészet.
- Én úgy kerültem egyáltalán a körbe, mint tudod, hogy szétrúgjam annak a nyálképűnek a seggét, amiért harccal akarták eldönteni, ki legyen a vezető. Erre fel ez a lány odajött, és fel akart kérni bajnoknak, hogy verekedjek meg mással is az ő bajnokaként, ugyanezzel a céllal. - fejti ki Lance két falat között.
- Akkor biztos, hogy valamiben töri a fejét, vagy ő is dolgozik valakinek, bár az biztos, hogy nem mélységi bérenc, de attól még valamiért azt akarja, hogy békétlenség legyen. Érdemes rajta tartanunk a szemünket.
Ezt neki nem kell kétszer mondani, Peternél gyanúsabb alak itt...
Bár... már gyanakodtak Caireenre is. Talán az arkdruida szándékai sem teljeen tiszták, ki tudhatja? Bár ő őszintének tűnik, már nem lehet bízni senkiben.
Nem lesz ez így jó.
- Az esti tábortüzet emlegette, talán ott is akar valamit.
Ez nyilvánvaló, várja is már az estét, hogy kiderüljön, mi az. Ja, és hogy a kultisták addig, vagy akkor hány támadást intéznek még...
- Úgy viselkedik, mintha kedves és közvetlen akarna lenni, aztán elereszt egy olyat, hogy az a fontos, kinél van a hatalom. - Morcosan vonja meg a szemöldökét és rág el egy falatnyi húst. Kezd feléledni az ételtől ő is. - Van egy olyan érzésem, hogy Hedvigtől több őszinteségre számíthatnánk.
Vagy ha nem is, de érdemes lenne őt is kikérdezni. Persze finomabb módon. Egészen más lenne a helyzet vele, mint Peterrel, hiszen lány, és mint láthatták, labilis. Ki lehetne deríteni, miért tette azt, amit tett, mert Damien reményei szerint nem teljesen a saját akaratát közvetítette, sokkal inkább Peterét. Akkor pedig ezt meg is lehet változtatni, ez lenne a legideálisabb.
- Szerintem látogassuk meg este, és beszélgessünk vele. - indítványozza Lance, étele befejeztével.
- Most pedig oszlassunk el néhány tévképzetet. -kel föl az asztaltól, készen az indulásra.
- Rendben, akkor a tűznél találkozunk este. - Jozef búcsúzása hirtelen jön, azonban bizosan valaki mást akar addig felkeresni. Int neki, hadd menjen útjára.
Damien gondterhelten bólogat. - És kikkel kezdjük? - kérdi Lance-et.
- Ha neked nincs jobb ötleted... menjünk Caireenhez. Hedvig azt mondta, támogatja, biztos tud valamit. -
- Jah, igen, az elején elé akarták vinni ezt az egész bajnokválasztós ügyet. Kíváncsi vagyok, mit szól. - villan egyet a szeme.
Nem messze lelik fel a npt egy nagy szikla mellett, két fiatal tündének mesél kedves(nek tűnő) arccal és belemerülve az elbeszélésbe.
- Meg kellene várni, míg befejezik a beszélgetést. - sóhajt egyet. Hogy itt mindenki ilyen elfoglalt.
- Én azért kíváncsi vagyok a regére. - morogja a fehér hajú tünde. Az előző "harc", avagy inkább szócsata emlékét még látni rajta.
Damien megvonja a vállát. - Hallgassuk hát. - Azzal udvarias sebességgel közelebb sétál a csapathoz.
Caireen druida éppen finsterwaldi madarak jellegzetességeit taglalja. Damien szemében felcsillan az érdeklődés. Lance, majd ő is helyet foglalnak a nő körül.
A történet, mely villámokat eregető madarakról szól, valamint szárnyas paripákról szól, végül véget ér, s a nő kis szünetet tart.
Próbálja memorizálni az információkat. - Úgy látom, megy a felkészülés az erdőbe való költözésre... - jegyzi meg.
- Egyetértek. De örülök neki, hogy ennyien érdeklődnek iránta. Nem számítottam ennyi mindenkire.
- Nem, mi? - Lance hangjából tisztán kihallatszik a cinizmus. - Akkor arra számítottál, hogy te csak így pihengetni fogsz, amíg a többiek szétszedik egymást?
Szigorú pillantást kap válaszul.
- Jót tett, hogy végre mindenki ki tudta engedni felgyülemlett indulatokat. Hosszasan beszéltünk erről az arkdruidával. Láttuk, hogy mindenki bennt tartja, amit gondol, mert félt. Most végre ki merik mondani, amit akarnak. Most végre mernek cselekedni. Remélem egyetértünk.
Oh, persze, hogyne. Ki merik mondani, mert eddig nem lehetett arról beszélni, hogy dögöljenek meg az emberek. De, lehetett, csak senkit sem érdekelt. Ahogy talán most sem fog.
- Olyannyira kiengedik, hogy egymásnak is esnek emiatt. Azt hittem, ezt kellene elkerülni. Összefogás nehezen születik úgy, ha mindenki mást akar és ezért a másért mindenki egyenlő erővel küzd.. - próbálja megosztani véleményét anélkül, hogy feltétlenül nyílt összetűzést generálna. De azért nem fog csendben maradni, ahogy a nő is mondta, nem ezért vannak itt. Ha már véleménykifejezés, akkor ők is kiveszik részüket.
- Még ez is jobb, mint tanácstalanul magadba fojtani, amit gondolsz. - érkezik könnyedén a nő válasza. Mintha mi sem lenne egyértelműbb. - No de miben lehetek szolgálatotokra? Tán érdekel egy másik mese? - kérdezi, s a már ott tartózkodó két tünde lelkesen bólogat.
- Hedvig bizonyosan nem örül annak, hogy mindenki kimondja a gondolatait. - jegyzi meg Lance, felemelve a hüvelykujját, melyen egy var látszik, olyan, mintha egy olyan egyhetes seb volna rajta. Ám Damien tudja, hogy az a seb nincs egy órás.
- Engem az érdekelne, mik a tervek arra nézve, hogy ne legyen ekkora széthúzás. - jelenti ki, mire Caireen arkdruida sandán néz rá.
- Talán arra kérsz, parancsoljak rájuk, hogy értsenek egyet?
Peternek tetszene az ötlet.
- Említette a neved, hogy támogatod. Miről lenne szó? - faggatja Lance a nőt Hedviggel kapcsolatban.
- Áh igen, Hedvig. Beszéltünk az este valóban. Egybe akarja gyűjteni az embereket, és az erdőbe vezetni őket. Új tünde királyságot és köderdei hercegséget akar. Bátrabb tagjai birtokba veszik az erdő mélyét, kevésbé rátermettebbje pedig a peremét hódítja meg....legalábbis ezt mondta. Naiv lányka lehetett, ha valóban "birtokba" akarja venni az erdőt. - Rosszallóan cicceg egy sort.
Biztosan sokan akarnak vezetők lenni, ez mégse ilyen egyszerű. Bizonyítania is kell valahogy. S ahhoz nem elég egy kis verekedés. Finsterwaldban mást kell legyőzniük, mint egymást.
- De szerencsére sikerült vele megértetnem, mivel is jár az erődben élni, így azt mondtam, támogatom benne. Az embere aztán hajnalban megkeresett, s azt mondta, máris sokan követik. Páran így jutottak el hozzám. - mutat Caireen a kéttagú hallgatóságra, akik elejétől fogva hallgatták madaras-paripás történetét.
Az embere, csak nem Peter volt az? Bár embernek nem ember...
- Csak nem ti is beszéltetek vele? - kérdi a druidaasszony.
- Dehogynem, nagyjából fél perc alatt megkérdőjelezte az egész életét, legalábbis így tűnt. - mondja Lance, majd elégedetten nyújtózik egyet.
A nő egyetértően bólint.
- Nekem sem tűnt túl magabiztosnak.
- Az embere alatt egy bizonyos Petert ért? Ha Hedvig ennyire "nehezen bírja a stresszt", miért nem Petert tette meg vezérnek?
- Peter? Nem vagyok benne biztos...egy öreg, kissé rozoga sötét tünde volt a kísérője.
Akkor nem róla van szó. Öreg, rozoga sötét tünde. Mégis ki lehetett?

A druidaasszony tanítványai figyelmesen hallgatnak, egyikük nagy lelkesen jegyzetel is egy pergamenlapra.
Az ilyesmi sosem adatott meg, gondolja kissé keserűen. És ha a mai napot elrontják, nem is fog. Vajon csak hamis látszat az, hogy tényleg van szava abban, mi legyen? Sokan beleestek már a csapdába, hogy azt hitték: tetteik képesek formálni a világot, közben pedig csak áltatták magukat.
- Ez nem helyes. A druidák tanításait lejegyezni bűn. A druidák tudományukat szájról szájra adták tovább az elkövetkező generációknak, hogy azok az új generáció új problémáihoz tudjanak igazodni. - szól rá a tanítványra a nő. Mit ki nem találnak már? Ez kezd hasonlítani a katolikus egyházra. - Akkor ha jól értettem, Hedviget keresitek? Megkérdezhetem, mi dolgotok van vele? - kérdi ezután Lance-től és Damientől.
- Attól, hogy valaki nem akarja elfelejteni a bölcsességet, bűnt követ el? - teszi fel Lance a kérdést ami őt is foglalkoztatta. Így aztán bólint párat.
- Egyébként meg nem keressük, eléggé felhúzott ahhoz, hogy ne akarjam látni. Csak megemlítettem, hogy állítólag te támogatod, hogy egymásnak essen mindenki a hatalomért. -
- Vesztett egy... párbajban, mely azt volt hivatott eldönteni, ki vezesse a népünket. - közli, hangjából kiérződik, erős fenntartásai vannak a módszert illetően. Viszont megpróbál kellően neutrális lenni. Végtére is, ott sem volt, hanem azzal a féleszű Peterrel beszélgetett, aki az a baj, hogy inkább rosszindulatú, semmint féleszű. - Legutoljára, mikor láttuk, sértetten elrohant, van okom azt feltételezni, hogy nem az ő ötlete volt ez az egész, csak meggyőzték.
- Nagy hagyománya ezeknek a tanmeséknek. A druidák alaposan megválogatták, kinek adták tovább, s eltiltották tőle azt, aki nem volt méltó rá. Mit egyszer leírtak, onnantól kéz a kézben jár, s ki tudja mi történne, ha rossz kezekbe kerülne. Amit leírtak, el lehet lopni, meg lehet gyalázni. A szép emlékektől nem foszthat meg semmi.
- És használt valamit az irigység? - tárja szét a karját Lance. Úgy fest, határozott elképzelései vannak arról, mit tegyen, vagy... csak már nagyon elege van mindenből. Ami érthető, végtére is neki kellett párbajoznia. Párbaj. Nevetséges. Kicsinyes.
- Ebben van igazság. - ismeri el. - Ha módosítanak egy írást, olyan szavakat is adhatnak valaki szájába, amelyeket nem mondott ki.
- De Hedvigről még mindig nem tudunk semmit. Miért mondja, hogy támogatod? - köti az ebet a karóhoz, jogosan, mert a nő mintha kerülné a témát.
Ezek után Caireen elgondolkozik, mielőtt felelne.
- Hedvig Fairlight egy nagyon különös szerzet. Már amikor először találkoztunk is azt láttam, segíteni akar a tündéknek, tenni valamit. Ámde gyönge volt, félénk és tapasztalatlan. Azonban igaz szívű tündéből egyre kevesebb minden holdtölte után, így segítettem neki. Ám az egyetlen dolog, amit támogatok, az az új otthon, amit Finsterwald adni tud. Hogy ez miképpen döntik el a tündék, az nincs sem jogom, sem módom megszabni. Én azt szoktam mondani, hallgasson az ösztöneire minden lélegző. Az sosem verné őt át, nincs igazam?
Erre mindketten felvonják a szemöldöküket. Vicces egy gondolat.
- Ó, dehogynem. - összegzi Lance tömören, majd Damienre néz; láthatóan telítődött már a beszélgetéssel.
- Az ösztön ne verne át? - szusszan egyet. - Ha minddenki szabadon engedi az ösztönét, abból szokott lenni a legnagyobb kavarodás. Nem véletlenül alakultak ki afféle rendszerek, amiket civilizációnak hívunk. Ha mindenki szabadon eldöntheti, mit akar, úgy ez a találkozó érvényét is veszti. - tárja szét a karját.
Caireen ezek után érthetetlen megdöbbenéssel szemléli őket egy ideig, végül elmosolyodik, mintha csak egy oktalan gyermek cselekedeteit végre megértő felnőtt volna...
- Jaj, elnézést kérek, mindig elfelejtem, hogy ti a vad erdőtől távol, a kőből épült falak közt nőttetek fel. Az erdő más. Az erdőben az élet más. Sokkal veszedelmesebb. De sokkal szabadabb is. A törvények és a normák is mások. Ha az erdőbe akartok jönni, meg kell tanulnotok elengedni a biztos pontot jelentő szabályokat, s szabadon szállni, akár a madár. Meg kell tanulnotok sodródni az árra.
Megpróbálja úgy rendezni a vonásait, hogy ne tükröződjön rajtuk megvetés vagy fájdalom. Elfelejteni. Bár ő is elfelejthetné, hogy nem itt nőtt fel, de nem teheti, hisz akkor elfeledhetné az egész életét.
A nő maga mellé támasztja druidabotját.
- Mit szólnátok egy óvatos meditációhoz. Elmélyülni a természet szellőiben. Kitisztítani a gondolatokat. Úgy érzem, rátok fér.
Még mielőtt Damien túlságosan elcsábulna az ötletre, Lance megszólal.
- Jó lenne, de erre most nincs időnk. - Azzal föláll, majd ismét a sötét tündére tekint. - Inkább keressük meg Jozefet, és próbáljuk tovább győzködni a tündéket. Itt már szerintem nincs keresnivalónk.
- Sajnos a meditálás tökéletes alkalom a rajtaütésre, vagy bármi olyanra, amit nem akarnak, hogy lássunk. Ébernek kell maradnunk..
Kicsit fáradt már a sok éberségtől, de nem adhatja fel csak úgy. S talán azért is mondja mindezt, hogy megerősítse magában az elhatározást.
- Járjon óvatosan, druidaasszony. - hajtja meg kissé a fejét, majd Lance-hez fordul. - Mit is mondott, kit keres fel?
- Ahogy jónak látjátok. De jegyezzétek meg: minden legyen időtök rá, hogy a kételyeitekkel szembenézzetek.
Mindezek után úgy fél óra sétájukba kerül, mire elérkeznek oda, ahová Jozef ment. A járás jóleső, a tagjai megmozgatása kissé kiüríti az elméjét és úgy érzi, hogy Lance-nek sincs szüksége a folytonos társalgásra, így zavartalan, kényelmes csendben haladhatnak egymás mellett.
Az északi sötételfet végül az északiak táborához nem messze lelik fel, annak a tündének a társaságában, aki Sangarinusnak nevezi magát, valamint egy másik, díszes kísérettel rendelkező tünde is velük van.
- Nincs ebben semmi rossz. A pásztorok dolga a dús rét felé vezetni a nyájat. Akkor hát, áll az alku? - nyújtja az előbbi ravasz vigyorral a kezét Jozef felé, aki tanácstalannak tűnik.
- Ezt nem.......én nem vagyok......erre.....felhatalmazva.......Atyám? - néz fel szinte kétségbeesetten a püspökre. A vallató pedig, szinte ráerőszakolva a jelenlétét, hajol közelebb hozzá.
- Dehogyisnem. Gyerünk, tudod, hogy ez a helyes!
- Milyen alku? -
Ezek után a püspök keze egyszer csak keresztüllendül a levegőn, a Jozefet győzködő tünde arcával találkozva.
Elég. - jelenti ki Sangarinus, haragvó és megvetéssel lángoló tekintettel. - Ne merészelj minket magaddal egy kalap alá venni. Fogalmad sincs róla, mekkora sebet ejtettek a Katedrálison von Himmelreich pribékjei.
Jozef kihúzza magát, s láthatóan megkönnyebbül.
Kikerekednek a szemei. A harmónia működik itt is, úgy látszik. Himmelreich pribéjkei? Ismét észak és dél ellentéte került szóba?
Enyhén megcsóválja a fejét, ahogy szemléli a jelenetet.
- Na, ez van, ha az ösztönök elszabadulnak. - jegyzi meg halkan.
A felpofozott, felocsúdva a meglepetésből, megszólal:
- Ugye tudjátok, ha nem teszitek meg ti, megteszi dél. Elszegődünk az egyik oldalhoz, s hadat üzenünk a másiknak. A tündék mindenképpen nyernek.
Na ne. Nem igaz, hogy ti is. Harc itt, harc ott, meddig marakodtok még?
- A kérésedet meghallgattuk. Fontolóra vesszük. További szép napot, felség. - közli a püspök hidegen, egyértelműen elutasítva az alkut, bármiféle is lett légyen az.
- Hasonlóan szépet, püspök uram, ifjú lovagom. - mondja az alkutevő, majd ketten szinte egyszerre hajolnak meg.
Miután a díszkíséret elhagyja a helyszínt, a püspök feléjük fordul:
- Sajnálom, hogy ezt hallanotok kellett. Miben lehetünk a szolgálatotokra?
- Ez.....egy burkolt zsarolás volt atyám. Árulják a tündék szövetségét, annak aki többet ígér. - mondja végül Jozef, amint amazok hallótávon kívül estek.
- Na és EZ a nyálképű milyen jogon? - sóhajt Lance.
- Jozef úrfit kerestük. Azt hiszem, ebbe a tündéknek lenne beleszólásuk.
A püspök is felsóhajt, ám utána elmosolyodik.
- Nem szándékozom szövetkezni egy álnok kígyóval, aki a katonásdi játékait az egyház misszióihoz hasonlítja. Jól jegyezd meg fiam. Aki nemes céllal ránt kardot, nemes cselekedetet követően tűzi azt vissza tokjába. Amit ez a férfi hadovált, ostoba tudatlan bolond kántálása csupán. Csak egy bolond hinné azt, hogy pusztán az uralkodás vágya háborúba küldené fiainkat. - magyarázza a sötételfnek, majd egy pillanatra a kettősükhöz fordul.
- Jozef máris áll a rendelkezésetekre. - És újra vissza Jozefhez. - Fiam, minden rendben van?
- ....Igen.....csak ....már azt hittem....lehetséges......lehetséges egy szövetség, ám ez a számító ajánlat, megdöbbentett, azt gondoltam népünk.......tisztább ennél. - sóhajt fel a fiú. Damien keserűen mosolyodik el. A legénynek most kell megtanulnia, hogy mennyi romlás van a világban. De ez legalább bizonyítja, hogy tiszta lelkű.
- Isten szeme előtt pontosan ezért egyenlő minden nép. Mert a jó és álnok ugyanúgy megbújik mindenki sorai közt.
Akármennyi rossz emléke is van az északiakról, el kell ismernie, hogy ez igen bölcs gondolat.
Hallja, ahogy Lance mély levegőt vesz mellette, mintha nehezére esne belekezdenie beszédébe.
- Elnézést... atyám - nyel egyet a tünde. - Ha az Önök egyházában keresnénk menedéket... az hogy is befolyásolná a mi vallásgyakorlatunkat? Valamint valami, ami fontosabb: megjósolható, hogy a Déli Királyság hogy fog ezután a tündékhez viszonyulni? -
Szóval gyakorlati kérdések. Ezek szerint most már elfogadhatónak ítéli ezt a megoldást? A bizonytalanság talajára lépve ismét úgy érzi, szédül, nem, mintha eddig nyilvánvaló lett volna, mit válasszon...
A püspök elgondolkozik, majd készségesen válaszol.
- Hm...el kell hagynotok minden olyan gyakorlatot, ami a törvényeinket sérti. Ezt leszámítva nem szándékozunk erővel megtéríteni senki sem, aki hozzánk szegődik. Azonban ha az egész tündenép nálunk lel menedékre, azt Hellenburg nem fogja jó szemmel nézni. A királyság lakóiként ott fizetitek az adótok, ott művelitek a földeket, annak váraiban szolgáltok. Burkolhatjuk mézes mázba, nevezhetjük akárhogy, de egy szövetség egy szövetség. Azonban én nem kívánok álnokul magam mellé kényszeríteni senkit sem. Ügyelek rá, mindenki tudjon róla, ki mellém akar szegődni.
- Lehet, hogy ez nem olyan szép, mint az erdő szabadsága Lance, de ez biztos menedéket ad még a gyengébbeknek is, akik nem akarnak megharcolni egy ellenséges közeggel. Legtöbben már nagyon eltávolodtak a régi világtól és a jövő nem a fák között, elzárkózva lesz.... - mondja Jozef, és kétségkívül igaza van. Túlságosan is igaza van, és ez nem kellemes gondolat.
- Ám ha másképp is döntötök, házam kapuja nyitva áll, s pusztán ezért az egyház nem fogja ismét ellenségének kikiáltani a tündéket.
Olyan kedvesnek s befogadónak tűnik, mintha túl szép lenne, hogy igaz legyen.
- Egészen megszerettem Hellenburgot, nem örülnék, ha ott kellene hagynom... - gondolkozik el Lance.
Egészen megszerettem a kastélyt, nem örülnék, ha ott kellene hagynom. Nagyon nem.
Ám megértené. Biztos benne, hogy Mina megértené, még ha más lenne is ezután. Sok bánatot átvészelt már az a leány.
- Milyen törvények? Nem vagyok kifejezetten elkötelezett vallásgyakorló, de nem hinném, hogy a természetvallás békéje sértene akármilyen törvényt. - mondja Lance.
- Sajnos már én sem emlékszem az ősi vallás szokásaira. Főleg nem azokra, amiket az erdő mélyén élők végeztek. Azonban a biztonság kedvéért meg akartam említeni. - feleli a püspök.
- Ezt biztosan nem fogja mindenki elfogadni. A tündék egy része talán, egy részük hajlandó lesz átmenni északra... de egyre inkább csak azt látom, hogy szétszakadunk sok részre. Ki ide, ki az erdőbe. - közli aggályait. - Nemes gesztus volna ez a befogadás, nagyon nemes gesztus, ám a népnek nem hinném, hogy jót tenne. Ez után a déli és az északi tündék is acsarkodnának egymásra, mert valaki csak az érme két oldalát látja, azt nem, hogy fajban egyek vagyunk.
- Akkor, ha megfogadjátok egy vén pap tanácsát, a felabaráti szeretet jegyében engedni kell. Engedni önnön vágyainknak, hogy szerethessünk másokat. - mondja gyengéden, már-már negédes hangon, ami csak részben okoz kellemetlen érzéseket. - Jozef, döntöttem. Bárhová is álljon a tündék maradéka, kik hozzám szegődtek, ámde rendünk tagjai lenni nem akarnak, csatlakozzanak hozzájuk. Bárki, ki nem kíván a rend tagja lenni, nem szakítjuk el tündetársaitól. S menjenek tündebarátaink bárhova, mi büszkén állunk ki mellettük. Az egyház tagjaiként a mi kötelességünk példát mutatni
- Én Önnel tartok, bár hogy is döntsön. - hajtja meg fejét Jozef, büszkén.- És ti?
Bárcsak tudna dönteni. Bárcsak.
- Igazán... köszönjük. - Lance is keresi a szavakat, melyek nehezen jönnek a szájára. - Azonban az "okos enged" hosszútávon sose jó megoldás. A végén valaki úgyis mindig epés lesz. - jelenik meg a realitás ismét... - Nekem ott a helyem, ahol a többieké is. De ehhez még ki kell deríteni, hol lesznek. - fejezi be végül, miután egy pillantást vetett a kardjára.
Hát igen, ez egy jó kérdés. Talán nem is lenne baj, ha nem volnánk egy helyen, csak akkor.. Jelen találkozónak valakik számára semmi célja nem lesz.
Túl szépnek hangzik, hogy igaz legyen. Teljesen tökéletesnek, az egyetlen probléma az egyetlen szócska, hogy Észak.
- Jelenleg egy déli grófságom van, melyet Dél királya adományozott, azért, mert rengeteg északi katonát küldtem a másvilágra Eichenschildben. Ezek után attól tartok, sosem tudnék tartósan északon élni, nemcsak azért, ahogyan mások néznének rám, hanem, ahogy én néznék magamra.
- Ha mi nem, ha az egyház nem, hát ki más? Jó lesz ez így. Megsegítjük felebarátainkat, hogy ők is megsegítsenek minket a bajban. - próbálja őket nyugtatni Sangarinus egy nagy sóhajt követően.
Ekkor újabb társaságuk akad. Egy sötét tünde leányzó röppen a közelükbe sebesen. Ám holdcsókolt, akárcsak Crispin vagy Wynnesa.
- Hahó! Tiszteletem az uraknak! - pukedlizik, akár egy kisasszony, miután megtorpant. - Az urakat kerestem már lassan egy órája. Maguk jelen voltak egy bizonyos Michael és Ana párbajakor?
Egy órája? Azta.
- Igen, valami baj van netán? - kérdi Jozef.
- Igen, el is vertem Michaelt utána. - felel Lance könnyedén. - Miért, mi történt? -
- Nagyjából távoli szemlélő voltam, de ismerem a történteket. - teszi hozzá a magáét Damien, csak hogy tiszta legyen a dolog.
A lány még mindig kapkodja a levegőt, ami nem csoda, ha egy órán át szaladgált utánuk.
- Egy üzenetet hozok. A nevem Nina Raspberry, és egy bizonyos Hedvid Fairlight megbízatásából kerestelek fel titeket. Hedvid Fairlight párbajra hív titeket! - mutat végül rájuk, hármukra.
- Hogy miiii??? - ad hangot Jozef a megdöbbenésének.
- Miért is? - kérdezi Lance.
Damien szusszan egyet, majd halkan rázkódni kezd a válla a halk nevetéstől.
- Éppen őt kerestük.
- Azt nem mondta. Csak azt, hogy feltétlenül ki akar azok ellen állni, akik "a semmiből bukkantak fel azon a kőköröm, s eloszlatták a vívódó népet". Ennyi mondott. - feleli a lány. Szegény. Hogy ilyesmi miatt kelljen kiköpnie a tüdejét... Mégis mi ő Hedvignek, hogy ennyit szaladgált miatta? Jött volna az a nő inkább maga.
Nem is tűnt fel neki, hogy nevet, csak, amikor már Jozef is ezt teszi mellette. Olyannyira, hogy még a könnye is kicsordul, legalábbis az alapján, hogy az ujjával a szemét törölgeti.
- Ezt így mondta? Vívódó nép? És mi van, ha nem kérünk belőle?
Kissé sajnálja ezt a Ninát, ennyit szaladt, és most meg nagyjából kinevetik. Még ha nem is őt, hanem az üzenetadóját.
- Nemsokára kiderül, én ugyan nem vagyok rá kíváncsi. - Már Lance is nevet.
Úgy látszik, sok volt a felgyülemlett feszültségük.
- Azt mondta Hedvig, egész biztos, hogy nem fogjátok elutasítani. - skandálja tovább a megadott szövegét a lány, bár látszik, hogy voltaképp annyira nincs ötlete, mi is zajlik itt.
Próbálja abbahagyni a nevetést.
- Nem mi oszlattuk el a népet, eloszlott az magától. Társam csupán rávilágított, hogy a módszerei talán nem a legmegfelelőbbek. Mégis mit tervez elérni a párbajjal?
- Természetesen szövetséget akar kötni. Ezzel akar megnyerni titeket.
- Erre már kíváncsi vagyok. Ő vajon mit ajánl? Megtudjuk? - villan érdeklődéssel Jozef szeme.
- Nem tudom, ti hogy vagytok vele - Lassan sikerül Lance-nek is abbahagynia a rekeszizma folytonos rángását. - De én nem hívnám ki azokat, akiknek szövetséget ajánlok.
- Pontosan, ahogy Lance mondja - jelenti ki furcsálló tekintettel. Lehet, hogy máshogy élt, mint a legtöbb tünde, de ez a szokás akkor is eltér attól, amit józan észnek lehetne hívni.
- Megnyerni minket, s milyen ügynek?
- Természetesen az ő ügyének. S valóban, Hedvig azt mondta nekem, adjam át: az ő választott fegyverneme ezúttal a szó és a beszéd lesz.
Na az már más. Mina örülne neki. Egy ilyen párbajt már megnyert. De talán erre én is képes leszek.
S egyébként sem lesz egyedül, itt vannak társai is.
- Akkor állok elébe. - mondja Jozef felvidámulva.
- Az a fegyver, amivel legutóbb fél perc alatt majdnem öngyilkosságba kergettem? Pedig én aztán nem vagyok az a nagy szónok típus... - vigyorog tünde társuk, s szavaira Damien ismét kissé elneveti magát. - Valljuk be, ez egy barátságosabb módszer. De mondhatta volna egyszerűen azt, hogy beszélni szeretne velünk. Merre van most?
- Hát akkor azt hiszem nincs mitől tartanotok. - mosolyodik el Nina, láthatóan nem bánva, hogy ennyi ideig kujtorgott utánuk.
- Veled tartsak? - kérdi a püspök Jozefet, miután mellé állt. A sötételf fiú elmosolyodik.
- Azt hiszem nem lesz semmi baj. Már egyszer volt hozzá szerencsénk és akkor nem állt a szónoklatok magaslatán, de köszönöm. - biccent.
- Minden jót. És sok sikert.
- Hát akkor induljunk. - Lance is lelkesnek tűnik. - Merre lesz? -
- Az erdő belsejében. - mondja Nina, egyenesen a néha tünde erdő maradékára mutatva - Egy nagy, széles tisztáson.
- Köszönjük a közvetítést. - biccent, majd ha a többiek is jönnek, indul a megadott irányba, halvány mosollyal az arcán.

A Nina nevű sötét tünde a tábortól távol mutatja az utat. El, messze a mulatozó, vagy éppen vitatkozó tömegtől, egyenesen az erdőbe...vagy legalábbis abba, ami maradt belőle. Az erdő szegélye, mely a mai napig őrzi az eredeti Tünde Erdő formáját adott otthont az ismerős fáknak. Nina gyors léptekkel indul meg a fák között.
- Akkor mehetünk? - kérdi Lance.
- Pontosan. - bólint a lány.
- Hol akar beszéd párbajt vívni, távol a többiektől? - így Jozef, aki szintén követi a csapatot.
Damien érdeklődően figyeli, hogy a lánynak mi mondanivalója van. Nina ekkor átugrik egy fatörzset, ami túl nagynak bizonyul s megbotlik benne. A sötételf már éppen mozdulna, hogy elkapja a lányt, ha az esetleg elesne, de végül nem teszi. Azért készenlétben van, ha a szeleburdi teremtés meg akarná ismételni a manővert.
Nagy tisztás fekszik a a fák között. Nem így nőtt, hanem a fákat direkt vágták ki, hogy kört formálhasson a gyep az erdő szívében. A tisztáson elszórtan egymásra rakott kőhalmok, beléjük itt-ott különféle druidákra és holdpapokra jellemző szimbólumokat véstek. Az tisztás közepén egy nagy kőkörben ott ül Hedvig Fairlight teljes valójában. Nyugodt, komoly arccal néz előre, ahogy meglátta a közelgő kompániát. Ahogy közelebb érnek, jól lehet látni, valójában nem olyan nyugodt Hedvig, mint mutatni kívánja. Lábait keresztbe téve ül, két kezét a térdén megtámasztva. A kezeivel erősen a nadrágját szorítotja, szinte belemélyedtek húsába az ujjai. Nagyot nyelt, ahogy Ninával az élen közelebb érnek hozzá.
- Már kezdtem aggódni, el sem jöttök. - Újabb nyelés a mondat felénél. Hát ennyire félelmetesek volnának?
Két sötét tünde áll Hedvig mellett, az egyikük Peter, ezen valamiért nem lepődik meg. A másikat akkor látják először. Különös figura, középkorú, kopaszra nyírt fejű férfi egy nagy csatapengével a hátán. Robusztus termetű, nem olyan, akit az erdőben élni tudna elképzelni az ember. Ruházata is az emberekére hajazott, olyan volt, mint egy nyugalmazott várvitézé. Bőrvértet viselt, felette egy láncinggel, s az oldalán jól látható helyen tőrt.
- Elgondolkodtunk, hogy ne jöjjünk. - szúr oda Lance rögtön a lánynak.
- Csak a kíváncsiság vezérelt minket. - teszi hozzá Jozef, némileg barátságosabban. - Mi ez az egész? És kik ők?
Jelentőségteljesen elidőz Damien pillantása Peterén egy pillanatra, de aztán nem provokálja tovább, lássuk, mi jön ki a helyzetből, mivel áll elő most a lány.
- Peterrel már találkoztam, ha jól vettem ki, az ifjú hölgynek afféle mestere. A másik úrról fogalmam sincs. - tér át a tekintete a kopaszra.
hedvig megköszörüli a torkát.
- Ők nem számítanak. Csak a testőreim. - majd rájuk mutat. - Velem van dolgotok.
A két sötét tünde bólint egyet, majd távozik. Peter, mielőtt még elment volna, egy óvatos mosollyal integet Damien felé. Hedvig pedig folytatja.
- Ez a hely annak idején szent tér volt, ahol az isteneknek áldoztak. Úgy mondják, hogy kinek hazugság hagyja el száját ezen a helye...nos...az istenek megbüntetik. Ezért hívtalak ide titeket. Mert kérdéseim vannak, amire mindenképp választ akarok.
- Mintha jogod lenne választ kapni tőlünk. - közli Lance hidegen. Damien kíváncsi, mi lesz ebből. Jozef próbálja puhítani a helyzetet, kompromisszumot keresni.
- Hadd mondja el mit akar tőlünk, utána még mindig elmehetünk. -
Önironikusan visszamosolyog Peterre. Nem tudja, mit vert megint Hedvig fejébe.
- Hallgatunk. - feleli és lehetőleg semleges arccal várja, hogy miféle igazságot akar kiszedni belőlük Hedvig
- Pontosan ez az, amire gondolok! Én egy Fairlight vagyok. Királyi vér. Az emberek tisztelnek, bíznak bennem, támogatnak. Miért ne tennék, én vagyok a királyi család utolsó ága, az én sorsom újra felemelni a tündenépet. Ti meg egyszerűen csak... - nyög egyet, mint aki megint nem találja a szavakat. - ...egyszerűen...egyiket sem teszitek. Tudni akarom, miért. Mert ha többen vagytok ti ilyenek, akkor fel kell készülnöm rá.
- Pontosan kik is azok az "emberek", akik tisztelnek, bíznak benned, támogatnak? Mert náluk biztos nincs valami rendben. -
A lány döbbentnek tűnik.
- I...igenis sokan vannak a tündék közt, akik hisznek bennem! -
Most már Jozefnek is elege lett a dologból.
- Eddig csak azt hallottuk tőled, hogy azért kell, hogy kövessenek, mert te királyi sarj vagy. Szerinted csak ez kell ahhoz, hogy a tündék ismét egyesüljenek? Szánalmas! A többieknek legalább van elképzelésük. Még nekem is több van, bár én nem akarom vezetni a népet. -
Damien eléggé furcsa és furcsálló arcot vág, ahogy hallgatja s nézi a lányt, aki próbál úgy tenni, mintha az uralkodásra méltó és képes volna.
- Van egy olyan érzésem, hogy nem is te szeretnéd ezt a vezetés-dolgot. Csak a jogaidat emlegetted. De ha valóban a te akaratod lenne, nem félnél ennyire a dologtól. Attól, hogy Peter jó ötletnek tartja, még nem biztos, hogy ezt is kell csinálnod.
- Nem. Ez nem igaz...- Erre vágytam egész életemben. Erre vágytam csak amióta azok a nyomorultak itt hagytak minket. És meg fogom csinálni. Velem az élen a tündenép ismét országává fogja tenni az erdőt. Szóval áruljátok el: mitől térdeltek ti le egy király előtt. Tudnom kell.
A lány morog és próbálkozik, de nem ezzel fogja elérni célját.
Lance ezen a ponton elneveti magát.
- Egy királynak először és mindenek előtt tiszteletreméltónak kell lennie, már itt elbukod a lehetőséget, minden továbbiról értelmetlen beszélni. -
- Látod ez a baj, hogy csak azt ismételgeted, hogy TE mit akarsz és nem azt nézed, hogy a nép mit akar. Egy uralkodónak ez kell legyen az első. És igaza van Lance barátomnak, azt, hogy valakire felnézzenek, hogy tiszteljenek, hogy önszántából és ne kényszerből letérdeljenek, azt ki kell érdemelni, nem születni bele. Ezen munkálkodj.
Ezek jó tanácsok, csak sajnos Hedvig elméje nem biztos, hogy elég erős ahhoz, hogy felfogja ezt, s a jó szándékot.
- Egy nép sorsa múljon azon, hogy Te bizonyítani akarsz magadnak? Bölcs dolognak gondolod ezt? Láttad, mennyire széthúzunk mindenfelé; meg tudnád adni nekik azt, ami miatt követnének? - kérdi kétkedően. Miért akarja Peter ezt a lányt annyira vezetőnek? Nyilván, hogy mögüle irányíthasson, ahogy szeretne, de hogy reméli ezt a sikert?
- Tisztelet?! - ugrik fel hirtelen Hedvid - Tisztelet!? - Elkezd feléjük sétálni, ki tudja, honnan szerzett hirtelen magabiztossággal. - Semmibe veszitek a hagyományainkat, semmibe veszitek az isteneinket, semmibe veszitek a párbajainkat. Ennek ellenére hajlandó voltam a ti sehova nem vezető vitáitokat űzni, hallgatni, megpróbálni megismerni titeket, csak azért, hogy aztán megállás nélkül pocskondiáztok és kinevessétek az álmaimat. Mit akartok még tőlem?!
- Például azt, hogy fogd fel, hogy a népet elsősorban a személyek alkotják, utána jönnek a hagyományok, a párbajok, a minden más. Például ezt akarnánk: a nép legyen az első, ne mindenféle hülyeség, ami csak hátráltatja az összetartást és az egyetértést.
A többieket is meglepte a dolog, Jozef is megtorpan.
- Választás előtt állunk Hedvig kisasszony. Pont azért vagyunk itt, ha eddig nem fogta volna fel. Hol és hogyan tovább a fajunknak, a népünknek. Van aki azt szeretné, mint Ön, van aki meg azt, amit a püspököm ajánlott, aztán van még száz másféle kívánalom. Az Öné csak egy a sok közül és sajnos semmit nem tud mondani, ami meggyőző érv lenne, hogy miért azt válasszák. Én nem akarok magától semmit, nem én hívtam ide, hanem maga minket.
Sóhajt egyet. Indulatok. Csodás. Csak bólogatni tud Lance kissé durva, de érthető, valamint Jozef megértő, de őszinte szavait hallván, melyek teljesen jogosak, és ha van némi józan esze Hedvignek, akkor idővel belátja.
- Ha még most tanulnád, hogy kell vezetni egy népet, akkor talán várj vele kissé. Nem az a legjobb időpont, amikor épp minden szétesőben van.
- Na várjatok csak. Majd én megmutatom nektek. Majd én megmutatom, hogy ne merészeljétek semmibe venni Hedvig Fairlightot. - igazítja meg összegyűrődött szoknyáját. - Jó éjszakát kívánok.
- Viszlát. - Lance egyenesen boldognak tűnik, s nem tagadható hogy osztozni tud megkönnyebbülésében. A tünde hozzájuk fordul ezek után.
- Sok szerencsét! - mondja még Jozef Hedvignek.
Szusszan egyet, és kissé közelebb lép Hedvighez, hogy még egyszer szólhasson hozzá, mielőtt visszavonulnak, amit egyébként nem fog bánni. - Ez nem csak rólad szól. És nem ellened vagyunk, ezt ne felejtsd el. Gondold meg, mit teszel.
Aztán ha Peterrel megint találkozom... De az még a jövő zenéje.
- Menjünk vissza. Én megnézném, hogy hol tartanak ezek a vitában, meg aztán kezdek éhes is lenni.
Ahogy visszafelé haladnak, az egyházi sötételf megosztja kételyeit.
- Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de én egyre biztosabb vagyok benne, hogy itt nem lesz megegyezés.
Ezután a többiekhez csapódik. - Sajnos egyet tudok érteni. Nem tudom, Peter mivel tömte a fejét, vagy miért reméli, hogy el fog érni bármit is ezzel a lánnyal.
A táborba visszaérve már alváshoz készülődik a tündenép apraja nagyja. A heves viták már javarészt elévültek, mindenki megtalálta azt, akivel egyet tud érteni, többet jót szórakoztak, megint mások céljaikat dédelgették. Ott lehet látni a jó ideje felszívódott Cromac arkdruidát is, ahogy éppen Cairen asszonnyal társalgott. De ott volt a még mindig erősen sértődött Michael, az állítólagos Fairbranch örökös is díszes kíséretével, valamint hála a grumpy püspöknek, az Ordo Draconis tagjai is ismét félelemtől mentesen vegyülhettek el a nép között.
- Ki mit szándékozott csinálni most? - kérdi Lance.
- Én innék egyet ......vagy inkább többet - ezek után. - - húzza el a száját Jozef. - Itt......itt... valahol vagy egy démon! - jelenti ki, miután körbefürkészett.
Úgy érted, a pihenésen kívül mit akarunk csinálni? - kérdezné, de inkább erőt vesz magán és mégsem teszi.
- Én meg ennék. - teszi hozzá Jozef kívánalmaihoz. A démon azonban közbeszól. Megvonja a szemöldökét. Kultista. Démon. - Egyre jobb. - Igyekszik természetesen haladni, hogyha a démon észrevenné, hogy megközelítik, ne gyanítsa egyértelműen, hogy reá vadásznak.
A tábor másik felében, egy csapat tünde harcos között ül a démon. Mentségére szóljon, elég tündeszerű volt a hosszú füleivel és nyurga tagjaival...talán még el is hitethette volna másokkal, hogy tünde, ha nem lett volna két szép kecskeszarv a feje búbján...meg egy csökevényes, letört szárnya. Férfi démon, a tünde harcosokhoz hasonló bőrvértben, melyet szépen kifényesített lemezzel díszítettek. Kardot visel az oldalán, kis rövidkardot, ami kissé nevetségesnek hat, elvégre magas, s inas alkatú démonról beszélünk. Fekete haja hasonlít a sötét tündékéhez, noha rövidre nyírta, hogy egy tincs nem sok, annyi se repüljön véletlenül a szeme elé. Ott ült és vígan eszegetett a többi tündével. A harcosok egy részét még ismerős, látták már. Azok viseltek ilyen ruhát, akik Seamus Fairbrach kíséretében vonultak fel.
- Tudjátok, hogy egy démon ül köztetek? - tájékoztatja a népséget az egyértelműről Jozeef.
Első ránézésre nem tűnik veszélyesnek, sokkal inkább kissé szánalomra méltónak az ütött-kopott démon. De vajon ő hogy magyarázza, hogy eljött erre a rendezvényre?
Figyel, mit reagálnak a tündék Jozef kérdésére...
A tündenépség idegesen néz össze, de a megszólított - vagy inkább utalt - démon legyint egyet, s feláll közülük, kaján, diadalittas mosollyal.
- Üdvözlet és szép estét nektek is.
- Jó estét. Mi járatban? - kérdi Lance magához képest meglepő udvariassággal és visszafogottsággal.
Jozef az ellenségesebb most. Az egyháziaknak mondjuk nem jó érzés az átkozottak ily erős fajtájának jelenléte, így nem érezheti túl jól magát.
- Mit csináltál velük? Mit keresel itt a tündék között? - szegezi neki a kérdést.
Damien biccent a démonnak, Jozef induló kihallgatása után viszont a bájcsevejt inkább mellőzi. Feszülten vár.
A démon magabiztosnak tűnik, hiába pislantanak össze körülötte a tündék szégyenkezve.
- Segíteni jöttem.
- Mégis miben? És kinek? - szegezi rá tekintetét Lance.
A démon büszkén széttárja a kezét. - Tisztelt uram, a tünde népnek megtalálni a helyét. Ezért vagyunk mind itt. -
- Te nem ....vagy.....tünde! Semmi érdeked ahhoz, hogy ez megtörténjen, valami hátsó szándék vezet. - jelenti ki Jozef, kardjára helyezvén a kezét. Ez azért kissé gyorrs. A démon még semmit sem tett.
A fiú ekkor óvatosan körbenéz.
- Miben mesterkedsz démon?
Erős a kényszer, hogy homlokon csapja magát. Még valaki? Remek! A tünde nép lassan nyolcvan különféle helyen fogja megtalálni a helyét. Jozef viszont túl erőteljesen akarja kiugrasztani a nyulat a bokorból, talán nem ezt a frontális megoldást kellett volna választani... De végül is neki fáj a feje a démon miatt, nem nekik.
- Minden tisztelettel, miért véled úgy, hogy te lennél erre a legalkalmasabb, mikor fajunkból oly sokan megpróbálták már?
A démon arcán meglepetés tükröződik, ahogy hátrébb lép.
- Ó, elnézést, talán nem értitek miféle vagyok. Hajdanán én is az erdőben laktam. Réges-régen egyeztek meg a démonok és a sötét tündék királyai, hogy egy kiváltságos részünk ott élhessen. Bár a fajom más, én is a Nebelwald polgára vagyok.
- De nem tünde. Egyáltalán honnan tudsz a gyűlésről? -
Most már végképp elbizonytalanították.
- S...Seamus uram azt mondta, itt a helyem. Hogy a tündék hasznára lehetek... - néz körbe.
- Ezt bárki mondhatja, van erre valami bizonyíték? Ti mit mondtok? -Hogy került közétek? - vallatja a katonákat Jozef.
- Dehát...egyikünknek sincs bizonyítéka...hogy hajdanán ott élt. Nincs semmim. - vallja be a démon. Őszintének tűnik. A tündék pedig lassan, gyanakodva állnak mellé.
- Rendben van, bár az, hogy Seamus elhitte amit egy démon mond, az az ő baja. Hívjuk ide az arkdruidát, ő biztos tudja, hogy volt-e ilyen megegyezés tündék és démonok között.
Amit Jozef mond, jó kompromisszumnak tűnik. Maga se tudja, mit gondoljon, könnyen lehet, a démonnak igaza van. Vagy valóban elhitette az ifjú Fairbranch úrfival, hogy őszinte, vagy tényleg az, bármi legyen is az igazság, a legnagyobb kérdés az, hogy tud-e segíteni. De ha nem ártalmas, akkor nem kellene errefelé piszkálni a tüzet.
- Mi is csak segíteni akarunk, nézzék el gyanakvásunkat. A kultisták felbukkanása óta már nehéz tudni, kiben bízhatunk. - jegyzi meg.
- És ez teljesen alapos nyugtalanság. - szólal meg a hátuk mögül egy ismerős, fenyegető hang.
A feszes, katonás ruházatú, merev, határozott kiállású tünde herceg egyenesen a kis kompánia felé néz. Hideg tekintete lassan, magabiztosan jár közbe. Hangja mély, búgó, és egyben fenyegető.
- Fogadják - tart hatásszünetet - őszinte bocsánatkérésem harcosaim felelőtlen kijelentéseiért. Nem lehetünk mind ilyen jártasak az ékesszólásban, nemde? Biztosan jelenthetem ki, a démont én hívtam. Hajdanán a a tündék seregében szolgált, annak utolsó csatájában.
- Még mindig nem értem, hogy ezért miért kellett idehívni.
- Mert hasznos...segítség az ügyemben. Természetesen nem hívtam volna, ha nem lenne a tündenép előnyére. - mondja a herceg magabiztosan, hűvösen.
- Tudja, hogy hányan vannak még itt közöttünk, akiknek határozott - vagy inkább határozatlan - elképzeléseik vannak arról, mi a jó a tünde népnek?
- Egyre biztosabb vagyok abban, hogy a maga ügye nem a tündék ügye igazán. -
A herceg fel-alá sétálva magyaráz.
- Jól informált vagyok a gyermeteg tündék apró...játékairól. Nem több egyik sem alaptalan ostobaságoknál. Mellőz minden logikát. Hiányzik belőlük a mersz. Nem látják...a teljes képet. - emeli meg a kezét.
- Azt hiszem....nekem megülte a gyomrom vala.....mi - a sötét tünde láthatóan nem titkolja undorát.. - Megyek csatlakozom az ostoba gyávákhoz, amik nem mellesleg a tündék jórészét kiteszik a kis csapatán kívül.
Seamus arca meg se rezdül.
- Milyen udvariatlan. Pedig én csak a tündék érdekeit tartom szem előtt.
Hát persze, ahogy mindenki.
Az a baj, hogy a hercegnek igaza van. Csakhogy ezek fényében akár ezer Hedvig is lehet jelen most a tündék között, aki mind azt hiszi, hogy majd a saját logikája szerint ő vezetheti a tündéket egy jobb út felé, miközben...
A herceg legutolsó mondatára szusszan egyet.
- Tudja, mindenki ezt mondja. De tényleg, mindenki, a legkülönfélébb népek, most kinek van igaza? S ön szerint mi a tündék érdeke?
A férfi ekkor közelíteni kezd Damien felé, egyre beljebb a személyes szférájába.
Kihúzza magát kissé és néz továbbra is Seamus arcára, lassan megemelve a szemöldökét.
- Ez egy kiváló kérdés, Mr...?
- Damien Nightwind. - mutatkozik be tárgyilagosan.
- Az én végső célom nem kevesebb, minthogy a tündenép bőségben és boldogságban gyarapodhasson saját földjén, ahol szabadon tarthatják meg kultúrájukat.
- És milyen áron? - Lance közelebb lép Seamushöz.
- Igen, tudjuk, már hallottuk ezt! - És amellé állna, EGY HÁBORÚBAN, aki a legtöbbet ígéri. - közli Jozef hidegen.
color=#66ff00]- A saját földünk nagy részét már elvesztettük.[/color] - mutat rá.
- Nem választok mást, mint amivel a legjobb esélyei vannak a tündéknek. Pusztán a értelem alapján. Meg kell tanulnunk figyelmen kívül hagyni az érzelmeinket ilyen...válságos időkben. - Seamus mintha fel akarná szúrni a szemeivel Jozefet.
- Milyen érzelmek? - Lance hangsúlya hasonlít a hercegére, de még mindig több található benne az általa épp imént említett komponensből.
- Bármi, ami hátráltat a józan ítélet meghozásában.
- Valamiféle érzelem nélküli fajt akar csinálni a népből? Tudja Seamus, én sok mindenen mentem keresztül, de sosem akartam elveszteni az érzéseimet, hogy például fel tudjam mérni a jó és a rossz közötti különbséget. Én nem kérek a maga világából, köszönöm. Elég udvarias voltam?
Jozef szavaira büszkén elmosolyodik. Sose gondolta volna, hogy ennyire együttérez majd az egyházi tündével.
- Szóval a kultúra nem is olyan fontos, pusztán az életben maradás? Egyik szava szembemegy a másikkal. - állapítja meg nyugodtan, a herceget figyelve. Nem érzi magát veszélyben így, hogy hárman vannak és láthatóan egyező állásponton.
- Nekem úgy tűnik, inkább csak kétségbeesetten próbáltok megcáfolni. De nem szeretnék senkit sem ilyen késői órákban álmatlan éjszakákkal átkozni. Úgy látom...tartalmas nap mögött álltok. Pihenjetek egyet, s keressetek fel, amennyiben érdeklődtök terveim iránt.
- Ha véletlen érdekelni fog, mindenképp. -
- Hát arra várhat az ítéletnapig... Nekem elment az étvágyam, viszont muszáj leinnom magam ezek után, csatlakoztok? - kérdi Jozef őket, immáron hátat fordítva Seamusnek és elindulva ellenkező irányba.
- Olyan soká tart elmondania azt a tervet? - ráncolja a szemöldökét. A tekintetével jelzi Jozefnek, hogy azonnal felel, azonban, ha bármit ki tudna szedni ebből a Seamusből, ami nem csak misztikus duma, akkor azért hálás lenne.
- Nem. - érkezik a halk, nyugodt, de mégis fenyegető válasz. - Pusztán feltételezem, temérdek kérdés merülne fel magában, Mr. Nightwind, mely hosszas magyarázatot igényel. Hiszik vagy sem, ilyen későn az én elmém sem olyan éles már. Ám frissen, garantáltan kielégítő felvilágosítást tudok adni.
- Nekem mindegy. - Mondtam, majd csatlakoztam Jozefhez.
- Az alkohol nem hangzik rosszul, de ne igyunk túl sokat, holnap rossz lesz. -
- Jó, majd módjával csináljuk, mert azt sem szeretném elfelejteni, hogy azért rákérdezzek erre a démon-tünde paktumra. A "herceg" nekem nem megbízható forrás e tekintetben. - beszélik meg.
- Úgy legyen. Jó éjszakát kívánok. - biccent, és inkább indul a többiek után.
- Nekem szerencsére nem sikerült elvennie az étvágyamat, ha nem bánjátok, csatlakozom.
S így is lesz.
Kultisták sehol, az éjszaka folyamán nem érik őket váratlan támadások. Még a gyomruk is megtelik. Aztán végre álomba lehet merülni.
De nem sokáig, mert hamarosan arra ébred, hogy Lance rázza a vállát.
Valaki, akit úgy tűnik, a tünde már ismer, ám eddig még nem látta a tárgyalásokon, a tisztás szélére vezeti őket, miután nagyjából összeszedték magukat.
A tábor mellett két tucat lovas várja őket. Fáradt lovak nyerítenek, ahogy sorban szállnak le róluk. Páncélt viselnek, mellvértet és sisakot, rajtuk tünde szimbólumokkal. Az első lovas odalép eléjük. Aztán barátságosan int és leemei a sisakját.
Egy barna hajú tünde az, arcán a zavar és a dac hamar átvált barátságos mosolyba. Lovag létére széles vállú és látszik, hogy harcedzett.
- Hallottam fiúk, elkélne némi segítség. - jelenti be barátságosan mosolyogva egy tünde, akit még sohasem látott, ám a szeme alatti karikák alapján eléggé hosszadalmas éjszakájuk, illetve napjaik lehettek. - Jöttünk, ahogy csak tudtunk...

Majd nem is rest bemutatkozni.
- Örvendek a találkozásnak. A nevem Kale Bloomglade, Joseph fia. Egykoron talán ellenségek voltunk. - húzza ki magát, átadva lovát kísérete egyik tagjának.
- Jozef Strandgut. - mutatkozik be az északi sötét tünde.
- Öröm látni. - biccent neki Lance, nyilván rrégi jó barátok. De legalábbis jó ismerősök. - Mindenről tudsz? -
- Ellenkezőleg. Rövid volt az üzenet, mellyel idehívtak. Annyit tudok, a gyűlés nem úgy alakult, ahogy a jelenlévők elképzelték, s eme elképzelések összeütkoztek egymással. -csóválja meg a fejét Kale.
- És te mennyiben tudnád előrébb vinni ezt az ügyet? - kérdi Jozef kíváncsian.
- Nem tudom. Még egyelőre nem tiszta, mi miatt szorulnátok segítségre. Ám feltett szándékom megsegíteni a tündenépet, ahogyan erőmből kitelik.
Ezt... nem épp először hallják az elmúlt hétben.
- Damien Nightwind. - mutatkozik be nekik Jozefet követve, hiszen ő még nem ismerte őket.
- Lényegében mindenki elkezdett ötletekkel előállni, hogy mi lesz jó a tündenépnek, egyikük egy démon, másikuk egy lány, aki úgy gondolta, egy párbaj elég ahhoz, hogy eldöntsük, ki legyen a vezetőnk. - foglal össze pár dolgot, ami eszébe jut az elmúlt órák felettébb különös történéseiből. Kíváncsi, ők ezúttal mivel fognak előállni.
A magát Kale-nek nevező vállat von, s fáradtan húzza össze szemeit. - Nos, ez szokott a legegyszerűbb módja lenni... Jól van. Javaslom keressünk egy békés helyet, ahol megtelepedhetünk. Aztán meséljetek el nekem mindent, mit lényegesnek találtok.
- Ahogy gondolod. Előre szólok, hogy zavaros lesz, úgyhogy készülj fel. - Mosolyog Lance. Végre talált valaki olyat, aki normálisnak mondható, hátha ezekkel a tündékkel jutnak is valamire. - Akkor keressünk egy helyet! A közeli erdőben csak találunk valamit.
- Nem kéne előtte inkább pihenned egyet. - ajánlja a fáradt tündének Jozef. - Egy pár óra ide vagy oda már nem hiszem, hogy számítana.
Damien félmosollyal reagál Lance megjegyzésére. - Támogatnám Jozef ötletét, de azért legyünk felkészülve. Már semmin nem lepődnék meg, így egy percet se nagyon pihenhetünk óvatlanul.
A végén még valami bagolynak feltűnik, hogy mit tervezgetnek és továbbítja az üzenetet
- Miattam ne aggódjatok. Már réges-rég megszoktam a hosszú virrasztásokat. Ellenben ha titeket az éjszaka legyengített, nyugodtan halasszuk el a kis találkozót. - feleli a barna hajú tünde.
- Mi nemrég pihentünk, úgyhogy jók vagyunk. Biztos, nem akarsz lepihenni? - Így jobban megnézve tényleg elég rosszul nézett ki.
- Elég azután, hogy megvitattuk a problémátokat. Úgy talán meg is álmodom a megoldást rá. - Kale próbálja oldani a hangulatot.
- Rendben, akkor üljünk le valahol. - egyezik bele Jozef, majd Lance mellé kerül és halkan, de azért hallhatóan kérdi meg tőle: - Ki ő és miért fontos, hogy beavassuk?
Nem nagyon tud kételkedni kale szavaiban, lassan már fogalma sincs, hogyan lehetne itt döntést hozni. Talán együtt végre sikerül kiötleniük egy épkézláb megoldást, de legalábbis ők valakik, akikben meg lehet bízni és elmondani, amit tudnak...
...remélhetőleg. Jozef is így gondolja azok alapján, ahogy kételkedik. Damien csak fél szemét tartja Kale-en, s les körbe is, mintha már minden bokorból támadókat várna, nem éppen túlzott paranoiával, de azért az alapnál nagyobb mértékűvel.
Sajnos Jozef nem volt elég halk.
- Fáradt vagyok, ámde a hallásom még mindig kifogástalan. - mondja ravasz mosollyal Kale, mire Lance szúrósan tekint rá.
- Csak egy tünde, aki bizonyított. De mielőtt ilyen megjegyzéseket teszel, mindenekelőtt válaszolj arra, hogy miért tartod ilyen nagyképűen a "mi problémánknak", ami itt folyik?
- Hát, ami azt illeti, ezt Stephenen kell leverned. Ő írta, engedelmeddel idézem, "régi cimborádnak és két követőjének problémája akadt a tünde nagytanács menetével. Nem ártana valaki, aki tartaná neki a hátat."...tévedett volna? - méri végig a hármasukat.
- Stephen? -csodálkozik Jozef. A név nem ismerős.
- Ami azt illeti, a tünde tanácsnak magának akart problémája, mi próbáltuk... elsimítani az ügyet, hogy ne mindenki másfelé húzzon. - mondja Damien.
- De megértem, hogy ennyitől nem nyeri el bizalmatokat egy idegen. Apám nevére, s a leendő lovagi virágra, melyet magamra fogok egy nap ölteni fogadtam meg, hogy békés és bőséget hozok el a tündenép számára. Ez az, amire apám is vágyott. Sir Joseph Bloomglade egyike volt azoknak, akik a hajdani nagy erdőn kívül merészkedtek, hogy a pusztán élőket meginvitálják az ősi hazába. Sajnos nem értek oda időben. Így ragadtam én is itt. Ez már csak elég, hogy jószándékom megértsétek.
Lance gyakorlatilag a kezeibe temeti az arcát és megdörzsöli azt. Damien nem tudja hibáztatni ezért.
- Stephen nem mindenben fogalmazott jól. Nem valakire van szükség, aki a hátát tartja, hanem támogatók kellenek. Nem ugyanaz. -
- Hát, engem ért a megtiszteltetés, hogy végre meghálálhatom, amit értem tettél. Állok rendelkezésre, bármilyen kihívás is legyen.
Talán valamiféle végtelen örvénybe keveredtek, ahol különféle személyek mondják újra ugyanazt és ugyanazt. Talán mégse úszták meg a kultisták támadását és egy látomásban vannak órák óta. Vagy napok óta.
- Nem tudom, hogy mennyivel leszünk előrébb, ha te is beszállsz ebbe az ötletparádéba, ami lassan itt folyik. Egyáltalán, ha nem tudod mi folyik itt, hogyan tudnád befolyásolni azt, hogy miként döntsenek a tündék. Ám, ha mégis, kíváncsian hallgatlak. - sóhajt Jozef, némileg ellentmondva a kíváncsiság emlegetésének.
Mindenki kimerült, úgy tűnik. Damien sincs másként, érdekli, miféle ötlettel óhajt előállni a kissé tenyérbemászó tünde. - Hogyhogy a tanácson nem vettetek részt?
- Én sem tudom még, mit akarok tenni. Nem merészkedem addig meghatározni, mit vélek helyesnek, míg meg nem hallgattalak titeket.
Lance morog egyet.
- Akkor keressünk egy alkalmas helyet, és kérdezz. -
Kale pedig Damien felé sandít.
- Szólított a kötelesség. Termérdek vidék maradt védtelenül most, hogy az urak bandériumai szerteszét szóródtak az országban. Nem volt szívem magára hagyni azokat, akiknek szükségük volt rám. Csak pár társamat küldtem ide, hogy informálhassanak, ha a tanácsnak vége. Ám mikor megüzenték nekem, hogy súlyos helyzet alakult, megfeleztem az erőimet és azonnal idejöttem. Kockázatos döntés volt, de ahogy elnézem, nem hiába igyekeztünk.
Lassacskán oda érnek vissza, ahol legutóbb Hedvig sértődött arca küldte el őket melegebb éghajlatra.
- Akkor hát tudod, hogy igazából semmire sem ment a Tanács, ahogy te hívod. - mondja Jozef, helyet foglalva egy farönkön. - Teljesen szétszakadtak a tündék, van aki az erdőbe akar menni, van aki délre, van aki északra és van aki háborút akar. Teljes a káosz, ha engem kérdeztek rosszabb, mint volt.
- Talán. Ám sokminden nem világos még nekem. Azért is kérem, hogy meséljétek el, mi történt az elmúlt napokban.
Érdekes, hogy pont egy ilyen, igencsak fontos és egyszeri tanácsról maradt le Kale, de nem forszírozza a dolgot, csak elraktározza magában.
- Én egy Peter nevű tündével tárgyaltam, aki nagyon úgy viselkedett, mintha ő szövögetné az árnyakban a terveket, de inkább tűnt fellengzős sejtelmesnek, mint olyannak, akinek igazán van terve. El akarta hitetni egy leányzóval, hogy érett rá, hogy vezesse a népünket, s ezért párbajozzon. Lance felvilágosította a hölgyeményt, hogy ez nem egészen így működik, aki eléggé megsértődött ránk. - tárja szét a karjait.
- Nagyon sokminden. Összefoglalva: Idejöttünk, úgy tűnt, minden jó lesz. Aztán nőtt a zavargás, mert feljöttek az eltérő nézetek. Jöttek a kultisták, rátámadtak a fődruidára, aminek annyi lett az eredménye, hogy mindenki bizalmatlan mindenkivel, és mindenki ontja a jobbnál jobb ötleteket, hogy hogyan fogja megváltani a világot. Aki gyanús nekünk: ez a Peter alak, valamint Caireen druidaasszony. Hedwig csak idegesítő, de csak egy eszköznek tűnik. Szóljatok, ha kihagytam valakit, vagy valamit. -néz körbe rajtuk monológja befejeztével Lance.
- Csak Saemus nagyurat, aki egy démonnal egészítette ki a követőit és ki tudja, hogy csak eggyel-e. Nem titkolt szándéka, hogy bármelyik fél oldalára álljon, ha adnak neki földet a letelepedésre. - Jozef szinte köpi a szavakat. - A többi az mindenben fedi a valóságot. Káosz van.
- Ki ez a Hedvig pontosan? Nagyon emlegetitek őt...
- Hedwig Fairlight. - mondja röviden, bízva benne, hogy a név kellőképp ismerősen cseng majd.
- Fairlight...? - A lovag kissé meglepődött. - Hallottam róla, hogy a régi királyi háznak maradtak tagjai-e földön, de nem gondoltam volna, hogy tényleg igazak a legendák róluk.
- A "Legenda" szó eléggé túlzás. Különben se túl hihető, hogy Fairlight. - jegyzi meg Lance.
Kale erre melodramatikusan sóhajt egyet. - Hogy ily szörnyű sors jutott népünknek, akár el is hagyhatnánk neveinket. Senki nevéről nem tudni már, vajon valós-e, vagy felvett.
Miért érzem úgy, hogy csak játszik velünk és kerüli a témát: Kerül bármit?
- Még ha igaz is lenne, tapasztaltuk, hogy téves elképzelései vannak a tündék vezetéséről, túl tapasztalatlan, valószínűleg csak telebeszélték a fejét. Valaki elhitette vele, hogy a neve elég ahhoz, hogy kövessék, még ha nem is tudja, hogy egyáltalán hova és miért. - ecseteli Jozef.
- Ahogy néztük a párbajt, Peter azt mondta nekem, hogy Hedvig nem elég erős még. Mintha valamiféle tanítványa lenne. Ezenkívül Peter korábban a kezembe akart nyomni valami italt, amiről azt állította, hogy ha megitatjuk az emberekkel, mind egyetértenek majd azzal, amit mondunk, s követnek bennünket; kiderült, hogy csak szilvapálinka volt. - néz el Damien a távolba elgondolkodva, felidézve a történetet., ami leginkább úgy hangzik, mintha egy kocsmai anekdota volna, így belegondolva.
- Ha úgy nézzük nem hazudott. Ismertem embereket, akiket aljas módon itattak le, hogy zsoldoskompániákba csábítsák. - feleli Kale rögtön, és végül is igaza van... - Ám egy valamit nem értem. Mi volt a kifogásotok ezekkel a párbajokkal. Becstelenül jártak volna el a vívó felek?
- Az elképzelés merő hülyeség. - jelenti ki Lance könnyedén. - Egyébként meg a leitatás addig működik, amíg nem józan. - teszi hozzá.
- Elképzelés? - kérdez rá Kale.
- Semmi baj a becsületes párbajokkal, ám egy nép sorsát és jövőjét erre bízni, ostobaság és meggondolatlanság - ismétli Jozef.
Megvonja a vállát, végül is jogos Kale elképzelése. - Ahogy mondják. ráadásul csak így kitalálta ez az egy csoport. A másik csoport mást akart. Kérdem én, ha a tünde népet egy helyre akarják vezetni, nem kellene először mindenkivel megbeszélni, hogy mi is lesz?
Azt hitte, egyértelmű, de Kale máris ellenkezni kezd.
- Attól félek, nem értem a nézőpontotok. Párbajt vívni egy tiszta és világos módja eldönteni, ki a legrátermettebb közülünk. Régi mód ez már. Engem is úgy neveltek, hogy az igazhitű lovagnak tudnia kell szavát kardja élével megfenni, s fürge hárításával megvédeni. Ez egy egyszerű, s civilizált módja egy konfliktus elkerülésének.
- Sok olyan kardforgatót ismerek, aki engem legyőzne. Hogy hány alkalmas egy királyság vezetésére? Sokkal kevesebb. És akkor mi van, ha valakinek rossz napja van, és legyőzik, mikor ő nyerne? -
Ha azt hinnénk, ez az érv már nem megingatható, akkor...
- Egy párbaj, olyan küzdelem, melyre fel lehet készülni. Ha amiatt veszítene, mert rossz napja volt, úgy valóban nem alkalmas vezetni. Amire fel nem lehet készülni, az maga a háború.
Kale olyan magabiztosnak tűnik, mintha...
Már nem érti, mi játszódik le ezeknek a fejében.
Jozef is láthatóan felháborodott, de legalábbis értetlen az ügyben.
- Csak azért kéne követnem valakit, mert jó kardforgató? Egy kis konfliktust biztos el lehet dönteni egy párbajjal, mondjuk, hogy kék az ég vagy zöld, vagy mit tudom én, de hogy hol éljek.......? Ezt te sem mondod komolya, vagy ha igen, akkor inkább Hedviggel kéne társulnod és nem velünk beszélgetned. - javaslom belefáradva, hogy ezt a vitát már sokadszorra vívjuk meg.
- Még ha MI el is fogadnánk, hogy Hedvig jó vezető - amire olyan sok okunk nincs -, a többség még mindig nem tenné. - ismétli magát Damien.
- Ahogy én látom, csúnyán félreértitek, miért is vívják ezeket a párbajokat. Egy párbaj nem dönti el, hol élsz majd, kit szolgálsz, mit vallassz igaznak. Az csak is magad döntheted el.
Ekkor mindenki meglepetésére Lance egy mozdulattal pofon vágja Kale-t.
- Belehalnál, ha egyenesen beszélnél, és nem üres formákat ontanál magadból, amik ráadásul önellentmondásosak? -
Az "áldozat" viszont mintha meg se érezte volna ezt. Nem haragos, nem sértődött, nem is tűnik olyan meglepettnek.
- Amire céloztam, csupán annyi, hogy nem elég meglelned, mi a helyes. Meg is kell azt tudni védened. Hm...egek, nem vagyok túl jó a szónoklásban....mennyire ismeretes számotokra az emberek szentírása?
- Mi érjük miről beszélsz, te nem érted, mi mit mondunk. De attól senki nem lesz jó vezető, hogy jól forgatja a kardot. Láttam már őrült démont, aki úgy vívott, mint maga az ördög, ettől olyanná is vált volna a szemedben, akit követni kell? - kérdi Jozef feszülten, végig a tünde szemeibe nézve.
- Ez bizony így van. Ezért vívják a küzdelmeket az urak bajnokai. Mert úrként nem az számít, milyen jól forgatod a kardot. Az számít, hogy hisznek-e az igazadban, s hajlandóak-e vérüket adni érte.
Meglepetten kerekíti el kissé a szemeit, s izgatottan várja a folytatást, azon veszi észre magát. Ami baj, mert már megint ott tartanak, hogy konfliktus. Ez itt nem fog megoldani semmit, csak ugyanaz a történet újra meg újra, emlékezteti magát. - Meg sem beszéltük, hogy párbajjal választunk vezetőt. Ez csak az ő kis ötletük volt, talán Peteré. A tanácsnak az lenne a lényege, hogy... tanácskozzunk, vagy tévedek? - kezdi közel érezni magát ahhoz, hogy közeledjen egy fához és elkezdje verni bele a fejét. - Ha meglátnád Hedviget, te sem állítanád ilyen bizonyossággal, hogy ő a legmegfelelőbb a feladathoz.
Kale meglepetten néz Damienre.
- Említettem talán, hogy alkalmasnak tartom?
- Szóval a legalkalmasabb az, akinek van pénze a legjobb kardforgatóra. -
- Ha te lennél a legjobb kardforgató, hajlandó volnál pusztán pénzért fegyvert rántani? Megelégednél ennyivel? - kérdi Kale.
- Pontosan. A zsoldosok erről szólnak. - érkezik a megkérdőjelezhetetlen válasz.
- Na jó. nekem ebből elegem van. Azon kívül, hogy itt győzködjük hiábavalóan egymást van jobb dolgom is. Ha van valami az ügyet előrevívő javaslatod hallgatom, ha csak ez van, akkor én már itt sem vagyok. - Jozef felállt ismét és távozásra kész.
Hogy ez neki miért nem jutott eszébe!
- Valóban, valamiféle segítséget emlegettél. Van esetleg erre valami ötlet, vagy valóban, ne vesztegessük az időnk, bármi történhet, amíg itt diskurálunk.
Kale nagy levegőt vesz, láthatóan még mindig nyugodt.
- Had osszak meg egy történetet veletek. Az emberek szentírásában találtam rá, amikor a tempom felajánlott nekem egy másolatot. Egy apró, lelkes ifjú párbajáról szólt. Úgy nevezték, David. Ellenfele egy nálánál sokkal nagyobb vitéz, Goliath volt. - regélte a Jozef (és mindenki más, ki megfordult a templomban) számára jól ismert történetet - A párbajt egy csatatéren vívták. Két hatalmas sereg készült lemészárolni egymást. Ám a párbajnak hála kerülték el az összecsapást. Aznap egyetlen életet sem oltottak ki a vesztes bajnokét leszámítva.
Majd egy kis szünetet tart.
- Bármit is tegyél, lesznek rosszakaróitok. LEsznek ellenségeitek. Ha nem most, hát majd később. Szép szavakkal képtelenség egy zászló alá terelni mindenkit. Bizonyítani kell, s ennek ez a legtisztább módja, akár tetszik az embernek, akár nem. Hogyha megtagadjátok ezt a módszert, azzal magatokat taszítjátok hátrányba. Ellenségeitek felhasználják ellenetek, szövetségeseitek bizonytalanok lesznek. Had kérdezzem meg. Hajlandóak vagytok ennek ellenére is ragaszkodni a párbajok megtagadásához?
Komolyan néz a szemükbe. Elgondolkodó csend borul a csapatra.
- Csak, hogy ott nem az volt a tét, hogy a másik sereg élje a győztes életét és kövesse őket. És sajnos ebben látom a mi problémánkat is. Már túl régóta szakadt szét ez a nép és mindenki beleszokott a saját életébe. És most azt akarja, hogy a másik és a harmadik azt az életet akarja élni. Nem azt kínálja senki, hogy ezen a helyen telepedjünk le és mindenki maradjon a saját szokásainál, hanem rá akarjuk erőltetni a saját meglátásunkat. És ezt semmilyen kardpárbaj nem döntheti el. Lehet kompromisszumot kötni, de nem feladni teljesen azt, amiben eddig éltél, eddig hittél. Sangarinus püspök kínált egyet, de persze az sem a legjobb, a druida asszony is kínált egyet, de az a legtöbbünknek a mindent feladást jelentené és még sorolhatnám. Nem, ezt nem egy jó vívó oldhatja meg, de azt tesztek, amit akartok, én visszamegyek a sátramhoz, ha kellek ott megtaláltok. - Miután kifejtette véleményét, megindul az úton.
Elgondolkodtató az üzenet valóban, de miért ezt gondolja egyetlen megoldásnak? Nem nagyon ért az emberek vallásához, és nem is tartja úgy, hogy párhuzamot lehetne vonni. egy az egyben. - Még mindig nem értem. Vagy te nem érted. Az ötlet szép és nemes, de ettől még nem fogják azt feltétlenül követni. Ha ezeket a szavakat Hedvig mondta volna, a tanácskor, mindenki előtt, AZZAL talán elérte volna a célját.
- Nos, ha így gondoljátok, és elejét akarjátok venni a viadaloknak, van rá egy mód. - jelentette ki tömören - De előtte, hogy elmondjam nektek, akarok én is hallani valamit. Hogy mit szeretnétek elérni. Mi a célotok. Mi az igazatok, melyet kard nélkül készültök megvédeni. Kit akartok a trónon...ha egyáltalán akartok trónt
Lance váltogatja tekintetét Kale és a fegyvere közt, ám végül hagyja a fegyvert nyugodni.
- Én leszek király, ha kell. - jelenti ki hirtelen, melyet már pedzegetett korábban, ám magabiztossága meglepő ebben a pillanatban. Jozef is érezhetően meglepődött.
- Talán igazad van és jó király leszel, már csak megvalósítás az, ami még mindig nem született meg. Én mindenesetre egy olyan királyságot képzeltem el, ahol senkinek nem kell megválnia a megszokott életétől és ez természetesen nem egy erdőben képzeltem el. Engem persze köt a hit és az eskű, de ha ez megvalósulna, talán nem ódzkodnék egy ilyen szabad tündebirodalomban élni.
Az északi tünde próbál nyugalmat erőltetni magára.
Damien nemigen tudja s akarja titkolni meglepetését. Látta már Lance-et harcolni és hallotta is beszélni sokat, de nem gondolta, hogy ilyen erős ambíciói vannak.
- Nagy felelősség az. Összefogni ezt a népet. De minden tiszteletem, hogyha elvállalod a feladatot. - Furcsán magasztos hangulatba kerül ez után a nap után, mely a végére kezdett egészen komédiaszerűnek hatni az újabb és újabb, ötletekkel előálló fellépők miatt. - Az lenne a legszebb. - jegyzi meg Jozef felvázolt álomvilágára, enyhe keserűséggel, mert esélyesen valóban nem fog így, ahogy mondta, bekövetkezni.
- Jól van. Akkor hát elmondom, amit hajdanán jóapám tanított nekem. - tárta szét a kezét, ahogy belekezdett - Ha két tünde összeverekszik és párbajnak hívják, az puszta gyermeteg civakodás. Ám hogyha két rangos egyén, hatalmas úr, vagy éppen olyan, akiket sokan támogatnak csap össze, annak megvannak a maga feltételei. Kell hozzá egy tanú. Egy semleges fél, aki felügyeli, hogy becsülettel küzd meg a két fél. Ezek megbízható, tisztán látó emberek. Tünde lovagok, sokat látott druidák, megbecsült polgárok, nem elkötelzett urak. Számuk kevés. Győzzétek meg őket igazotokról, vagy tegyetek róla, hogy ne ítélkezzenek, s nem lesz, aki igaznak ítélje a párbajokat.
- Mindenki örömmel élne egy ilyen királyságban, de erre jelenleg kicsi az esély. Főleg erdőn kívül. - mondja Lance is, enyhe komorsággal, majd régi barátja felé fordul.
- Még mindig elbeszélünk egymás mellett, de azt hiszem, erről nem most fogunk döntést hozni. - Majd egy hosszú ideig tartó elgondolkozás után Jozefhez fordul. - Tudod, hol találjuk most meg Sangarinus püspököt?
- Igen, legutóbb a sátrába indult, amikor elbúcsúzott tőlünk.
- Mi a tervetek? - kérdi őket.
Lance és Jozef volt a kérdezett, de helyettük Kale válaszol.
- Egyszerű. Ha mindenkit, aki méltó egy ilyen párbajt felügyelni meggyőztök, hogy ne vállaljon egyetlen párbajt sem, úgy még ha akarnak is vívni egymással, nem fognak tudni. Jól ismerem az urakat és sokat mozogtam úri körökben. Ha gondolátok, én és a társaim egy pár óra alatt megtaláljuk, kiket kell megkörnyékezzetek.
- Meglátjuk. - hagyja annyiban. - Járj utána, és szólj. Addig más dolgom van. -
- Rendben van. Ahogy óhajtod. - néz vissza rá Kale szúrósan.
Ezután Jozef után siet.
- Szeretném, ha elkísérnél a püspökhöz. Szeretnék az ajánlatáról többet hallani. -
- Tudjátok, egyszer egy szűkszavú tünde arra tanított, ne legyek telhetetlen. Hogy ne ódzkodjak, csak mert valami nem felel meg teljes egészében. Bölcs gondolat volt, talán nektek is segítene.
- Természetesen, gyere, elvezetlek hozzá és bízom benne, hogy végre elindulunk valamerre.
Tehát ők elindultak. Püspök. Az ajánlata. Nem, ez nem az az út, amerre el szeretne indulni, s egyébként is, a páros már messze jár. Van még a környéken felderítenivaló számára...
- Öhm.. Rendben. Jó tárgyalást. - szól a páros felé, aztán csak nézi, hogy ismét szétszéledtek. Majd beletúr a hajába, s elindul valamerre, ahol vannak népek, hátha meglátja valahol Petert, a druidaasszonyt, a korábban talált démont, Crispint, vagy valakit.
Hamarosan bele is botlik valakibe, bár nem olyasfélébe, akire számított.
Egy ismerős alak...vagy legalábbis a ruhája ismerős. Szűk, feszes felöltő, rajta páncéllal és jól rendezett fegyverekkel. Viselete hasonló, mint azoknak, akik Seamus Fairbranch mellett voltak.
- Damien Nightwind, ha nem tévedek?
Meglepetten torpan meg s fordul oda az őt megszólítóhoz. Ösztönei azt súgnák, hogy visszakérdezzen: "Ki kérdezi?", de ha úgyis tudják, ki ő, fölösleges.
- Igen. - Várakozóan vonja meg szemöldökét.
- Őfelsége látni óhajt. Úgy ígérté, válaszokkal szolgál. Természetesen a herceg szavának áll.
- Engem? Nem egészen értem, miről van szó. - néz értetlenül.
- Ha minden igaz, a hercegem ígéretet tett, hogy válaszokat szolgáltat. Talán már nem tartasz igényt rá? Ez esetben csak informális őfelségét, hogy nincs szükség semmiféle elbeszélgetésre.
Ahh. This is going to be such fun. - sóhajt gondolatban.
- Oh. Igen. Elég sokféle választ hallottam már, de az övéit még nem. Köszönöm az ajánlatot, kérem, vezessen hozzá.
A harcos biccent, majd mutatja az utat egy ismerős helyre: Seamus Fairbranch táborába, ahol éppen reggelizett egy kevés kenyeret és egy fej hagymát őfelsége, őrsége társaságában. A démont is ott találni, valamint egy nagy gerezd szalonnát is.
- Áh, Mr. Nighwind.
Hogy megjegyezte.
Az épp étkezés közepében levő Seamus feláll és megtörli az arcát egy ingéből előhúzott zsebkendővel, kihúzva magát.
- Kérem, szolgálja ki magát. Szerény étek, de ilyen ínséges időkben ez is felfrissíti a szellemet.
Nem nagyon akar ennek a tündének az ételéből enni bármit is, de valóban szüksége lenne rá.
Szerény? A szalonna és a hagyma? Ugyan már.
A kastély előtti életmódjához tökéletesen megfelel.
Rossz előérzete van. - Üdvözlöm. Jó étvágyat kívánok... - mondja kissé félszegen, és igyekszik megfeszíteni a hasizmait, hogy ha korogni akarna a gyomra, ne legyen túlságosan feltűnő. Régen evett már, az ilyenekre valahogy sosem sikerült elég időt szakítaniuk.
Mennyi az esélye, hogy mérgezett? Ha itt evett belőle előttem... talán kevés. - Köszönöm az ajánlatot, de igazán nincs rá szükség. Az úr itt azt állította, felséged készen áll... válaszokat biztosítani.
- Természetesen. Ez csak magától értetődő. Szóval ha jól értettem, kétségeid vannak afelől, hogy a tervem valóban megéri-e a megvalósítást, nem igaz, Mr. Nighwind?
Ismét az a hideg hang. Nos, ez segít, hogy ne legyen túl sok étvágya, hiába volna az étel vonzó.
- Attól tartok, túl sok ellenkező tervet hallottam már a mai nap folyamán.
Erre a kedves herceg széttárja a karját.
- Ez esetben gyorsan emlékeztetem is, Mr Nightwind, hogyan kívánom elhozni a bőséget a tündenép számára.
Na, arra kíváncsi leszek.