Quest for Azrael
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Latest topics

» [Magánjáték - Syele & Matheus] A nyáj
by Rudenz von Hellenburg Today at 2:50 pm

» [Magánjáték] A Vándor új kardja
by Cedrick von Nebelturm Today at 12:14 pm

» [Küldetés] Tíz kicsi démon
by Oswald von Bertold Szomb. Aug. 08, 2020 5:38 am

» A QFA Memek hivatalos topikja
by Iudex Pént. Aug. 07, 2020 7:56 pm

» Gerard D. Lawrenz
by Gerard D. Lawrenz Pént. Aug. 07, 2020 7:40 am

» Küldetés: Vadász, vagy préda? (V.I.SZ. 821. Tél)
by Lothar von Nebelturm Csüt. Aug. 06, 2020 11:04 pm

» Barátokért jutalom
by Nessaris Maera Csüt. Aug. 06, 2020 7:19 pm

» [Magánjáték] Sons of the North
by Eirik von Hildebrand Csüt. Aug. 06, 2020 9:19 am

» [Azonnali] Emlékek IV.
by Hóhajú Yrsil Szer. Aug. 05, 2020 1:33 pm


You are not connected. Please login or register

[Küldetés] Caput sub tiara (V.I.SZ. 822. tavasz)

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

1[Küldetés] Caput sub tiara (V.I.SZ. 822. tavasz) Empty [Küldetés] Caput sub tiara (V.I.SZ. 822. tavasz) on Hétf. Jún. 29, 2020 11:10 pm

Rudenz von Hellenburg

Rudenz von Hellenburg
Design manager
Design manager
Caput sub Tiara


Egyháziak: A tavaszi szél azon túl, hogy vizet áraszt, még egyháziakat is hoz a Katedrálisba. Egy hűvösebb, de derült reggelen kopognak az ajtótokon, és egy-egy hírvivő nyújt át nektek üzeneteket, majd távozik. Mindannyian ugyanazt kapjátok, az üzenet pedig a következő!

Krisztusban kedves Testvérem! Nagy erőkkel készítjük elő a pápaválasztást, és mindenki segítségére szükség van. Az Ön különleges képességei létfontosságúak egy szervezési részlethez. Kérem, délben legyen az irodámnál, hogy tájékoztathassam a további részletekről.

Testvéri szeretettel:

Augustinus bíboros


Ger:

Teszed a dolgodat a Katedrális környékén, de a démonfalu környéke egyelőre nem tűnik biztonságosnak: sok egyházi járkál arrafelé, felfordulás van. Gyanakodhatsz, hogy valami nincs rendben, és aggodalmaidat tovább erősítheti, hogy egy nap egy apró termetű, talán 160 centis démon megközelít.
- Velem kell jönnöd! Valaki látni akar... - Mondja sejtelmesen, majd el is indul.

Iudex

Iudex
Klerikus
Klerikus
Matheus Robinnal az oldalán érkezett meg Augustinus püspökhöz.
- Dícsértessék a Jézus Krisztus. – Állt az ajtó előtt Hagen.
- Mindörökké ámen. - Vigyorgott Matheus groteszkül. Főinkvizítori ruháját hordta, hogy jól eldicsekedhessen előléptetésével Karácsonyfa püspöknek. Kitolta a mellkasát, hogy jól kihangsúlyozza az új ezüst keresztjét a nyakában.
- Dicsértessék, inkvizítor atyák! – Köszönt Kormi is.
Nagyon rámosolygott Hagenre, majd továbbra is tejbetök szájjal villámokat szórt a szemével a fekete lovasra – a frissen felbukkant Jozefre.
- Gratulálok a kinevezéséhez, Iudex, remélem az Úr ad még időt a szolgálatra. – Mondta nem túl őszintén Hagen, majd bekopogott.
- Köszönöm, Tertullius püspök. - Vigyorgott tovább, nagyon megnyomva a püspök szót.
Hagen megveregette Jozef hátát.
- Imádkozom azért, hogy jó sorod legyen távol a katedrálistól.
- Abban biztos lehet atyám!
Az ajtó kitárult és egy ismeretlen arc fogadta őket.
- Ferentinus vagyok. – Mondta az ajtónyitó.
- Tertullius püspök. – Mutatkozott be.
- Dicsértessék a Jézus Krisztus. – Szólt az asztala mögül a bíboros, ahogy pár papírt odébb tett. – Fáradjanak beljebb.
- Dicsértessék! – Szólt Jozef. – Tudhatjuk, hogy milyen jellegű a probléma?
- Dícsértessék a Jézus Krisztus. – Köszönt matheus Augustinusnak és a segédjének. - Bölcs döntés volt minket hívni ez ügyben. - Tette kezét észrevehetően szélesebb, mint szokott hasára. - Kiknek forog veszélyben a lelki üdvük?
- Nyakunkon a pápaválasztás, és szükségünk van magukra. A sok szervezkedés közepette egyvalamire nem maradt időnk: felkutatni azokat, akik a Sötét Apostollal kapcsolatban voltak az Egyházon belül. Vannak, akik már nem élnek, de velük is van probléma. – Sóhajtott. – A Veroniai Királyság egész területéről érkeznek egyházi méltóságok. Ahhoz, hogy méltó körülmények között tudjuk őket elhelyezni, ki kell használnunk azokat a szobákat, illetve lakosztályokat is, amelyeket a Sötét Apostol bérencei, illetve az ármánykodásainak áldozatul esett, jószándékú papok hagytak hátra. Abban viszont nem lehetünk biztosak, hogy ezen helyiségek "tiszták", ami a halálmágiát és a többi különböző, az Egyház által elítélt praktikát illeti. Azt adom Önöknek feladatul, hogy járják végig ezeket a helyeket, és gondoskodjanak róla, hogy a vendégeink biztonságos környezetbe érnek. – Nyomasztó csend támadott, majd Hagenre szegezte tekintetét. – Elnézést kérek, püspök atyám, hogy ilyen, hogy úgy mondjam, lótifuti munkát kell végeznie méltósága ellenére, de az a benyomásunk, hogy nagy gyakorlata van ezekben, és a lehető leghatékonyabb munkavégzésre van szükségünk.
- Ugyan, természetesen abban segítek, amiben tudok. – Legyintett, bár nem túl őszintén.
Eközben Ferentius kiosztott egy lakhelyeket listázó papírt mindenkinek.
- Úgy osztják fel maguk között, ahogy akarják, csapatban is dolgozhatnak, ha úgy kívánják. Egy hét múlva kezdődik a gyűlés, öt napon belül végezzenek, hogy a spirituális tisztaság után a materiális igényességet is legyen kapacitásunk kialakítani a vendégeknek. – Nézett körbe, mint aki kérdésre várt.
- Nem hangzik bonyolultabbnak, mint a Sötét Apostol eltávolítása. – Nézte Matheus a papírt. – Robin, találkozzunk ennél a szobánál. – Mutatott rá az egyikre a papíron. Kérlek szaladj el a könyvtárba és hozd el valamelyik nekromancia eltisztításával foglalkozó könyvet.
- Az túl nagy út. Hatékonyabb, ha itt kezdi, és nem együtt megyünk – mutogatott Robin.
Ekkor Kormi kinyitotta a száját, de Matheus fülébe csak az jutott el, hogy blablabla. De Hagen válaszolt neki, úgyhogy biztos nem volt fontos.
A bíboros és segédje nagyon udvariasan kitettek mindenkit a szobából, és hát a folyosón folytatódott a tárgyalás.
Matheus összehajtogatta a papírt, és egy belső zsebébe helyezte.
- Nekem mindegy hol találkozunk, csak hozd el a könyvet. - Húzta fel az orrát. - Azt javaslom, hogy a biztonság okáért maradjunk egy folyosón, de külön fejezzük be a szobákat, így viszonylag hamar fogunk végezni. – Fordult Jozefhez és Robinhoz, Hagent kizárva a beszélgetésből. Menjen csak, ha ennyire égve hagyta otthon a máglyát.
- Biztos nincs szüksége segítségre? – Szólt azért Tertulius után Robin.
- Nincs szüksége, nagy fiú már, tud vigyázni magára. - Közölte Robinnak lekezelően és közte és Hagen közé állt.
- Ha jól értettem az előbb Robin inkvizítor azt javasolta, hogy ne együtt menjenek. Én viszont fegyvernök vagyok, ezért mondtam, hogy megvédhetem. – Magyarázta Jozef úgy kihangsúlyozva a szótagokat, mintha egy hülyével beszélne, de ez biztos csak valami sötét tünde akcentus volt.
- Értelmeztem, köszönöm a tolmácsolást, egyet nem értettem. – Nézett válaszul dühösen.
Hagen viszont az iménti szavakat nem kívánta annyiban hagyni. Mosolyogva hátrafordult, és Matheus szemébe nézett.
- Talán rosszul hallottam, hogyan is fogalmazott?
- Bocsásson meg, excellenciája, nem úgy gondoltam. – Mondta latinul, miközben álszentül hajlongott kezeit összekulcsolva.
- Hogyan gondolta hát? – Mosolyogva összekulcsolta a kezeit a háta mögött, és fenyegetően lassú léptekkel közeledett.
- Sehogyan, nem is mondtam én semmit, excellenciája. – Magyarázta, miközben megfordította Robint és elkezdte tolni a folyosón az ellenkező irányba. – Oly sok szoba van, amit meg kell néznünk, gyorsan, gyorsan!
A tünde megint kinyitotta a száját, de már a blabla hangok sem jutottak el Matheus füléig.
- Igazán kár. – Állt meg végül. – Jó munkát, testvérek.
Matheus két ajtóval odébb észrevette, hogy nem követik őt.
- Indulás! - Mutatott Jozefre és Robinra, tettetve, hogy nincs ott Hagen, remélve, hogy Hagen is ezt tetteti róla.
- Hozom a könyvet. – Engedelmeskedett végre a nő, és megindult nagy léptekkel elfele.
- Igazán örülhet, hogy ilyen szorgalmas tanítványa van. – Vetette oda Matheusnak.
Szorgalmas a fenét.
- Minden jót, Iudex főinkvizítor. – Ordított utána Hagen, mikor Matheus eltűnt egy folyosó kanyarjában.

Spoiler:


  • Név: Nox Eterna/Sol Invictus
    Típus: Kiegészítő
    Leírás: Egy különös, felemás medallion, egyesek szerint megvadult vámpírok elhagyott amalgámjából és nefilim népek aranyából újrakovácsolva. Az egyik oldala ezüst, közepén egy éjfélkék gyönggyel és körülötte egy latin karcolattal ('NOX ETERNA'), a másik oldala arany, közepén egy apró vörös rubinttal és egy másik igével ('SOL INVICTUS'). Ezüst felét használva küldetésenként egyszer egy megbeszélés erejéig egy 100 négyzetmérföldes területen éjszakára cseréli a nappalt, elnyomva a nap természetes fényét. Arany felét használva épp az ellentéte történik, egy 100 négyzetmérföldes területen a déli nap ragyogását rajzolja az égre egy egyeztetésig, fénylővé változtatva az éjszakát. Zárt térben is használható, azonban olyan helyen amelyre a nap fénye alapvetően nincs hatással a medallion sem ér el semmit. Egy küldetés alatt csak a nyakék egyik oldala használható.
  • Név: Membrán Rezonátor
    Típus: Kiegészítő
    Leírás: Egy ismeretlen eredetű, feltehetően mélységi tárgy, ami legjobban egy gyűrűre hasonlít. A behatárolhatatlan fémkarikán apró, halványkék kövek sorakoznak, azokat megérintve pedig küldetésenként egyszer a használó egy kör időtartamára a világok közötti térbe kerül azonnal, teljesen eltűnve Veroniáról, ahonnét a következő körre vissza is tér eredeti pozíciójába.
  • Név: Szent Miklós ujjai
    Típus: Kiegészítő
    Leírás: Szent Miklós, aki többek között az aggszüzek védőszentje, ujjaival hozzájárult Legio felépítéséhez. Gyakorlatilag a két hüvelykujját adta neked az Egyházi Tanács, miután kiderült számukra egy olyan tulajdonsága, amely talán a szükséges rossz kategóriája: az ujjak 5 méteren belül a jelen lévő legerősebb nekromanta varázslat forrása felé fognak mutatni.
  • Név: Szikragyűrű
    Alapanyag: vas, rubin
    Típus: Kiegészítő
    Leírás: A rubint a tűz kövének is tartják. Ezen ékszer viselője képes egyetlen csettintésre szikrát varázsolni az ujja hegye elé, mellyel pillanatok alatt lángra lobbanthat bármi éghetőt. A használt fém szintjével arányosan nő a létrehozott szikra mennyisége.

    Név: Mesterképzettség: Kardok
    Ár: 2000 váltó
    Leírás: A karakter mesteri szinten képes lesz bármilyen, harminc centiméternél hosszabb pengéjű, egy és kétkezes karddal bánni. Az így képzett karakter ügyesebb lesz mind a támadásban, mind a védekezésben, és akár nagyobb fegyverek csapásait is képes lesz hárítani könnyedebben. A kardforgató mesterek használhatják a Lefegyverzés képességet.


_________________
"Nem volt még probléma, amit egy kis tűz ne oldott volna meg."
- Matheus Zalasch, a Veroniai Kegyelmes Isten Egyházának nagyon kegyelmes inkvizítora

"De Matheus, te öreg vagy, és sütivel vesztegethető."
- Lance Kalver, a discord mumusa és szabadidős pápája

A Matheus Folyamatábra:
[Küldetés] Caput sub tiara (V.I.SZ. 822. tavasz) Math_f10

Jozef Strandgut

Jozef Strandgut
Klerikus
Klerikus
Krisztusban kedves Testvérem! Nagy erőkkel készítjük elő a pápaválasztást, és mindenki segítségére szükség van. Az Ön különleges képességei létfontosságúak egy szervezési részlethez. Kérem, délben legyen az irodámnál, hogy tájékoztathassam a további részletekről.
Testvéri szeretettel: Augustinus bíboros


A levelet nekem, az Ordo Draconis lovagrend fegyvernökének kezébe nyomták, mint később megtudtam, természetesen Sangarinus érseketya jóváhagyásával.
Ezek után nem sok habozni valóm akadt, bár elképzelni sem tudtam, hogy miként vehetek én részt ezen a nagyszabású és az egyház szempontjából rendkívül fontos eseményen.
A legjobb ruhámban, a lovagrend címerével ellátott köpenyemben jelentem meg pontosan a megadott időpontban a bíboros Katedrálisban lévő irodája előtt, ahol pár ismerős arc várakozott már. A lelkesedésem a felismerésükkel együtt zuhant a mélypontra, egyedüli vígaszom Robin inkvizítor volt.
- Dícsértessék a Jézus Krisztus. - köszönt megtévesztő mosollyal Johannes, majd azzal a lendülettel már be is kopog, persze eszében sincs megvárni, hogy behívjanak minket.
- Mindörökké ámen. - vigyorgott Matheus groteszkül.
Kiábrándító volt őt látni a főinkvizítori ruhájában. Sosem gondoltam volna, hogy őt nevezik ki, elképzelni sem tudtam mit csinált meg ezért a pozícióért. Azt sem tudta most sem, hogy miként páváskodjon.
- Dicsértessék, inkvizítor atyák! - biccentettem magabiztosan, hiszen már nem tartoztam az Ő kezük alá és el tudtam képzelni, hogy ez milyen bosszantó lehet nekik, ezért ignoráltam Matheus lángragyújtó tekintetét és szélesen Robinra mosolyogtam. Valami jó is lesz ebben a feladatban.....
- Gratulálok a kinevezéséhez, Iudex, remélem az Úr ad még időt a szolgálatra. – fordult az önelégülten feszítő Matheus-hoz.
- Köszönöm, Tertullius püspök. - vigyorgott tovább az őrült, nagyon megnyomva a püspök szót.
Ezután Hans atya felém fordulva megveregette a hátamat.
- Imádkozom azért, hogy jó sorod legyen távol a katedrálistól. – mosolygott kajánul.
Egyáltalán nem voltam boldog, hogy most már Matheus is ilyen rangos lett, már két "ellenségem" is gondot okozhatott nekem, de reméltem, hogy Robin jelenlétében nem terveznek nyíltan semmit, de ezek után figyelnem kell majd a hátam mögé. Talán nem szerencsés pont velük dolgoznom, de hát nem válogathattam.
A püspök hátbaveregetéséhez kénytelen voltam lenyelni a békát, nem húzhattam be neki a bíboros orra előtt.
- Abban biztos lehet atyám! - húztam mosolyra a szám,
Aztán az ajtó szélesen kitárult, egy segédpüspök nyitotta ki azt. Augustinus bíboros az asztalánál ült és egy papírköteget rendezgetett.
- Ferentinus vagyok. - biccentett a segédpüspök. Augustinus ekkor felnézett a papírjaiból.
- Dicsértessék a Jézus Krisztus.  Fáradjanak beljebb. - mondta és miután mindannyian beérkeztünk, Ferentius becsukta mögöttünk az ajtót.  Szép, tágas iroda volt, faliszőnyegekkel és könyvespolcokkal.
- Tertullius püspök. – biccentett Tertillus még mindig mosolyogva a segédre, majd Üdvözölte a bíborost is.
- Dícsértessék a Jézus Krisztus. - Köszönt Augustinusnak és a segédjének az utána belépő Matheus.
- Nyakunkon a pápaválasztás, és szükségünk van magukra. - tért rögtön a tárgyra a bíboros, majd egy kis szünetet hagyott, hogy megemésszük a dolgot. - A sok szervezkedés közepette egyvalamire nem maradt időnk: felkutatni azokat, akik a Sötét Apostollal kapcsolatban voltak az Egyházon belül. Vannak, akik már nem élnek, de velük is van probléma. - sóhajtott.
- Bölcs döntés volt minket hívni ez ügyben. - tette kezét észrevehetően megnövekedett, kerekebb hasára Iudex. - Kiknek forog veszélyben a lelki üdvük?
- Dicsértessék! - hajtottam meg magam a két méltóság előtt. - Tudhatjuk, hogy milyen jellegű a probléma? - kérdeztem én is.
Augustinus végignézett rajtunk.
- A Veroniai Királyság egész területéről érkeznek egyházi méltóságok. Ahhoz, hogy méltó körülmények között tudjuk őket elhelyezni, ki kell használnunk azokat a szobákat, illetve lakosztályokat is, amelyeket a Sötét Apostol bérencei, illetve az ármánykodásainak áldozatul esett, jószándékú papok hagytak hátra. Abban viszont nem lehetünk biztosak, hogy ezen helyiségek "tiszták", ami a halálmágiát és a többi különböző, az Egyház által elítélt praktikát illeti. Azt adom Önöknek feladatul, hogy járják végig ezeket a helyeket, és gondoskodjanak róla, hogy a vendégeink biztonságos környezetbe érnek. - ekkor újból szünetet tartott, majd Hans atyára nézett. - Elnézést kérek, püspök atyám, hogy ilyen, hogy úgy mondjam, lótifuti munkát kell végeznie méltósága ellenére, de az a benyomásunk, hogy nagy gyakorlata van ezekben, és a lehető leghatékonyabb munkavégzésre van szükségünk.
- Ugyan, természetesen abban segítek, amiben tudok. – legyintett és mosolygott megtévesztő udvariassággal Johannes, de én egy percig sem hittem, hogy maga akar majd talpalni.
Eközben Ferentius mindegyikünk kezébe nyomott egy-egy, a lakhelyeket azonosító adatokkal teleírt papírt, Augustinus pedig folytatta.
- Úgy osztják fel maguk között, ahogy akarják, csapatban is dolgozhatnak, ha úgy kívánják. Egy hét múlva kezdődik a gyűlés, öt napon belül végezzenek, hogy a spirituális tisztaság után a materiális igényességet is legyen kapacitásunk kialakítani a vendégeknek. - kérdő tekintettel szétnézett, hogy van-e valakinek kérdése.
- Nem hangzik bonyolultabbnak, mint a Sötét Apostol eltávolítása. - nézte Matheus a papírt. - Robin, találkozzunk ennél a szobánál. - mutatott rá az egyikre a papíron. - Kérlek szaladj el a könyvtárba és hozd el valamelyik nekromancia eltisztításával foglalkozó könyvet.
Robin is a papírra nézett.
- Az túl nagy út. Hatékonyabb ha itt kezdi, és nem együtt megyünk javasolta a főinkvizítornak.
Nem tudom miért esett lovagtanoncként rám a választás, ha csak azért nem, mert valamikori noviciusként megmaradtak a képességeim, de nem mondhatnám, hogy nagy gyakorlatom lenne a nekromanciában vagyis ellene. Az már csak a hab volt a tortán, hogy Matheus azonnal lecsapott Robinra, így nekem a püspökkel kellene dolgoznom. Na, nem! Akkor inkább egyedül, de .........akkor borítékolhatom a sikertelenséget. Hogy lehet megtudni, hogy egy helyiség tiszta-e vagy sem?
- Az inkvizítor atyák már bizonyították az erejüket, így ők dolgozhatnának magukban, de én hasznosabb lennék, ha Robin Inkvizítorral tartanék és biztosítanám a védelmét ha szüksége lenne rá. - javasoltam kicsit álnokul.
- Valóban, egy főinkvizítortól többet is tanulhat, mint egy egyszerű püspöktől. Tarts csak Robinékkal, a legutóbbi feladat alatt úgyis összeszoktatok. - válaszolt elsőnek Hans atya, és most először nagyon is egyetértettem vele.
Közben a bíboros látva, hogy már a feladatra koncentrálunk és nincs felé kérdésünk, elbocsátóan intett és Ferentius kitessékelt minket a szobából és becsukta mögöttünk az ajtót.
A folyosón Matheus összehajtogatta a papírt, és egy belső zsebébe helyezte.
- Nekem mindegy hol találkozunk, csak hozd el a könyvet. - húzta fel az orrát. - Azt javaslom, hogy a biztonság okáért maradjunk egy folyosón, de külön fejezzük be a szobákat, így viszonylag hamar fogunk végezni. - fordult hozzám és Robinhoz, Hagent látványosan kizárva a beszélgetésből.
- Biztos nincs szüksége segítségre? – szólt hangosan kis habozás után Robin a már kifelé induló, ránk ügyet sem vető Johannes után.
- Tertullius püspök magányos farkas, neki muszáj megmutatnia, hogy nincs szüksége senkire. - szóltam oda csendesen Robin-nak,
- Nincs szüksége, nagy fiú már, tud vigyázni magára. - közölte Robinnal lekezelően Matheus is, miközben még a lány elé is állt, nehogy eszébe jusson az a segítség.
Én Matheus-hoz fordultam.
- Ha jól értettem az előbb Robin inkvizítor - igyekeztem hivatalos lenni, mielőtt még ez a begyepesedett alak feltételez valamit kettőnkről, - azt javasolta, hogy ne együtt menjenek. Én viszont fegyvernök vagyok, ezért mondtam, hogy megvédhetem.  - tagoltan beszéltem, hogy érthető legyek.
Matheus megmerevedett és gyilkos pillantást vetett rám..
- Értelmeztem, köszönöm a tolmácsolást, egyet nem értettem.
Johannes azonban meghallhatott valamit a főinkvizítor szavaiból, hiszen nem nagyon ügyelt a hangjára, mert visszafordult és mereven a szemébe nézett.
- Talán rosszul hallottam, hogyan is fogalmazott?
- Bocsásson meg, excellenciája, nem úgy gondoltam. - mondta latinul a kérdőre vont alak, miközben álszentül hajlongott kezeit összekulcsolva.
~ Pff….kit akar lenyűgözni? Mindannyian tudunk latinul! ~
Ezek után szinte vidáman néztem Matheusra, aki majd hasra esett, hogy kiköszörülje a csorbát.
- Robin? Te döntesz, én veled tartok. - hajoltam hozzá, míg vártam mikor ugrik össze a két atya.
- Hogyan gondolta hát? – mosolygott negédesen a Tertullius atya, kezei pedig összekulcsolva a háta mögött és egyre közelebb lépegetett az őrülthöz.
- Sehogyan, nem is mondtam én semmit, excellenciája. - magyarázta, miközben sietősen megfordította Robint és elkezdte tolni a folyosón az ellenkező irányba. - Oly sok szoba van amit meg kell néznünk, gyorsan, gyorsan!
Már csak egy kupa hideg sör hiányzott a boldogságomhoz, hogy mindjárt láthatom, ahogy kinyírják egymást. De Matheus gyáva nyúl volt és inkább megpróbált Robin háta mögé bújni.
- Én a legközelebbi szobával kezdeném, Tertullius atya pedig kezdhetne a legtávolabbival, akkor nem zavarnák egymás köreit. - vetettem fel, remélve, hogy ezen is összevesznek.
- Igazán kár. – kedvetlenedett el Hans püspök, szerintem ős is szívesen a másik férfi képbe mászott volna.
Ó, de jó is lett volna!
De mivel én estem az útjába, rajtam vezette le a frusztrációját és ismét hátba veregetett, amitől nagyon, de nagyon vissza kellett fognom magam.
- Milyen...kreatív ötletei vannak a novíci...lovagnak. - javította ki magát gyorsan, bár az elszólás nyilvánvalóan szándékos volt. - Jó munkát testvérek. - mondta, de aztán csak várakozóan meredt ránk.
Vagyis Robinra és rám, mert Matheus már a folyosó végén járt majdnem.
- Indulás! – bökött rám és Robinra, Tertullius-ra ügyet sem vetve, mintha nem is látta volna.
- Hagyd – halottam meg Robin halk súgását, ahogy végül hátat fordítottak egymásnak a kölyökként viselkedő inkvizitorok. Én meg rájöttem, hogy még csak most válaszolt a kérdésemre, de tény, hogy lekötött minket a két páváskodó, ki ha én nem alak kakaskodása.
- Hozom a könyvet - vetette oda foghegyről a főinkvizitornak és sietős léptekkel indult a könyvtárhoz.
- Ó, én biztos nem állok az útjukba. - bólintottam Robin-nak, de aztán csak bánatosan néztem utána, mert képes volt magamra hagyni az újdonsült főinkvizítorral, aki ráadásul biztos nem örült, hogy szemtanúja voltam a megszégyenülésének.
- Igazán örülhet, hogy ilyen szorgalmas tanítványa van. - mondtam kényszeredetten, csak, hogy mondjak valamit, aztán elindultam az első kijelölt szoba felé, tudván, hogy Robin ide fog visszatérni, hiszen ő is ezt javasolta.
- Minden jót, Iudex főinkvizítor. – csapott hátba ostorként Johannes hangja minket, aztán már csak sietős léptei távolodtak.
Matheus a nyakába kapta a lábát a sietségtől.
- Jó munkát Tertullius püspök! – kiáltottam  és nyomtam meg a munkát szót a távozó férfinek címezve.
Aztán csak néztem a mellettem szinte elszáguldó inkvizítorra. Micsoda lelkesedés!
Én minden esetre kényelmes tempóban mentem utána, egyrészt Robinra várva, másrészt....az ég szerelmére....öt napunk van még erre, hova ez a rohanás, az élőholtak szerintem nem sietnek sehová, ha eddig nem tették, megvárnak minket.

Spoiler:
<
Személyes passzív:
A verés áldása?!
Leírás: „Aki kíméli botját, gyűlöli fiát, de aki szereti, idejében megfenyíti(Példa 13,24)." Pokoli módon utáltad amikor bucivá verték a fejedet, ez nem is meglepő persze. Amit akkor még nem tudhattál, hogy a karakternek ez igenis jót tett, s most így a nagybetűs életbe lépve mindig kicsit jobban fogja bírni a fájdalmat és a sebesüléseket mint az átlagos kalandor. Te biza akkor is fel fogsz állni, amikor a többiek már a földön hevernek!

5-ös szint, titulusa Diakonus
Név: Személyes passzív: Stigma
Leírás: Jozef, bár alapvetően papnak tanult, sokféle fegyver megfordult a kezében, és azokat makacsul lóbálta elöljárói ellenvetését figyelmen kívül hagyva. Ezért az évek során képessé vált képességeit (a támadó és segítő képességeket egyaránt) a fegyverét használva megidézni egy-egy támadó mozdulattal (pl suhintással), különleges hatást érve el. Az ilyen módon kivitelezett támadások egy stigmát, vagy szent jelet hagynak a célponton. Egy stigma nyolc körig marad az ellenfél testén, ha pedig ezalatt az idő alatt öt stigma összegyűlik a célponton, azok kisülnek, olyan hatást elérve, mintha egyszerre találta volna el öt Sacra Lux.

Tárgyak:
Az összes nyakláncom, mivel azt sosem veszem le.

1.) Név: Stellenweise
Típus: -
Leírás: A Nachtraben családfő ajándéka, egy egy ember befogadására képes mágikus kör. Használatához nem kell mágusnak lenni, a karakterek természetes mágikus tere elég, hogy aktiválja. A kör összesen három alkalommal képes a karaktert egy általa már látott helyre teleportálni egy másodperc előkészítési idő után. A harmadik használat után a kör elhalványodik majd teljesen eltűnik.
2.) Név: Távközlő rúna
Típus: Kiegészítő
Leírás: Egy ötször öt centis fémlapocska, amibe a Friedrichsein-i fogadóban használt rúnát öntötték arannyal a helyi démonok. A rúna képes csatornaként funckionálni bármilyen mágia számára, a tulajdonosa képes úgy varázsolni, mintha a rúna helyén állna.A mágiát nem lemásolja, csupán átveszi, így nem használható varázslat egyszerre a rúnán keresztül és a használóból is.
Kritérium: -
3.) Név: Pókselyem ing
Leírás: A mélységben fellelt pókselyem, és fura üreges selyem felhasználásával készült ing. Ez az ing, naponta háromszor képes elnyelni bűbáj típusú képességeket. Az elnyelt varázserő az egy nap lejártáig kering az ingben, annak egy halvány kékes fényeffektust adva.
4.) év: Charitas [KÉP]
Típus: Kiegészítő
Leírás: Károly-házi Fényes Szent Hildegard fátyla, amit csatán kívül viselt, és most Gloria nővér tulajdonából a te birtokodba került. Amellett, hogy küldetésenként két, gyógyító célú mágiát költség nélkül felhasználhatsz, a nővér nagylelkűsége is nyomát hagyta a mágikus kendőn. Ha Jozef testével megvédelmez valakit egy támadástól, ami máskülönben megölné, a fátyol elnyeli a támadás erejének felét küldetésenként egyszer.
5.) Név: A hamis próféta ékköve
Típus: Kiegészítő
Leírás: A barátodnak hitt nefilim próféta csuklóra illesztető ékköves füzére, mely meneküléskor esett róla le. Hajdanán felszentelt tárgy volt, mígnem a mélységi a szentséget ki nem szívta belőle. Képes a kultistákat a démonokhoz hasonlóan megérezni, ám csak három méter távolságból.
Kritérium: Csak egyháztagok használhatják
>



A hozzászólást Jozef Strandgut összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Júl. 15, 2020 10:00 pm-kor.

Tertullius

Tertullius
Klerikus
Klerikus
A pápa temetése után itt volt az ideje annak, hogy megválasszák az utódját. Tudtam, hogy egyelőre még nem indulok túl nagy eséllyel a folyamatban, ám nagyban hozzájárulhattam ahhoz, hogy az én érdekeimnek kedves alak kerüljön a pápai trónba. A saját ármánykodásaimon túl is számítottam arra, hogy valahogyan a segítségemet kérik az ügyben – különösen is a legutóbbi eset után. Erről gyorsan meg is bizonyosodtam, ahogyan megkaptam Augustinus bíboros levelét.
Már majdnem elég közel volt a bíboros szobája ahhoz, hogy gyalog menjek – de csak majdnem. A kocsist és a többi állatot a bejárat előtt hagyva indultam el a félkarúhoz. A folyosókon összetalálkoztam az újdonsült főinkvizítorral, Iudexel – korábbi nevén Őrült Mattheus –, a kiskedvencével Robinnal, valamint az egykori novíciussal. Kezd irritálóvá válni, hogy bármilyen egyházi feladatot kell teljesítenem, az ő irritáló arcuk és korlátozott elméjük kerül újra és újra a szemem elé. Ám pont a megszokottság miatt meg sem lepődöm az őrülten és a nőn, ám azt nem értem, hogy a sötét sötételfet hogy nem sikerült még mindig elég messzire űznöm a Katedrálistól.
- Dícsértessék a Jézus Krisztus. - köszöntöttem őket mosolyogva.
- Mindörökké ámen. - vigyorgott az őrült, ahogyan kihúzta magát az ünnepi ruhájába. Úgy tűnik nagyon boldog, hogy megkapta a kitüntetését. Nem tudom hogyan és mikor őrültek meg annyira a katedrálisba, hogy kinevezzék főinkvizítornak.
- Dícsértessék inkvizítor atyák! - szemtelenkedett a novícius. Úgy tűnik azt hiszi, hogy megengedheti ezt magának így, hogy nem közvetlenül a mi fennhatóságunk alá tartozik. Téved.
A kiskedvenc csak bólintott, nem is köszönt rendesen – megnevelhetné a mestere. Egyikük arcátlanságát sem hagyhattam szó nélkül. Bekopogtam az ajtón, majd mindegyikhez odafordultam, hogy válaszoljak.
- Gratulálok a kinevezéséhez, Iudex, remélem az Úr ad még időt a szolgálatra. - mosolyogtam én is szélesen. Hátha elviszi a végelgyengülés. Ideje lenne már. – Imádkozom azért, hogy jó sorod legyen távol a Katedrálistól. - mosolyogtam bíztatóan a sötétre, miközben hátba veregettem.
- Köszönöm, Tertullius püspök. - nyomta meg a püspök szót. Azt hiszi hogy rangban felettem áll?
- Abban biztos lehet atyám! - jött gyorsan a válasz a fajtájától is sötétebb lovagtól.
A kiskedvenchez nem érkeztem szólni, hiszen nyílt az ajtó, egy segédpüspök pedig beljebb invitált minket.
- Ferentinus vagyok.- biccentett -  Fáradjanak beljebb.
Beléptünk a terembe, köszöntve egyúttal a bíborost is.
- Tertullius püspök. - mutatkozta be még előtte a fiatalabbnak, mielőtt üdvözöltem volna az ismerős bíborost.
- Dícsértessék a Jézus Krisztus. - bökte ki az őrült is.
- Dícsértessék! - hagyta el a jómodort ezúttal is a novícius.
Robin, nőhöz illően hallgatott.
- Nyakunkon a pápaválasztás, és szükségünk van magukra. - tért azonnal a tárgyra, nagyon helyesen Augustinus – A sok szervezkedés közepette egyvalamire nem maradt időnk: felkutatni azokat, akik a Sötét Apostollal kapcsolatban voltak az Egyházon belül. Vannak, akik már nem élnek, de velük is van probléma. - sóhajtott, majd szünetet hagyott, hogy feldolgozzuk. Nem mintha nekem szükségem lett volna rá, de végig gondolva kik a társaim, teljesen megértem.
- Kinek forog veszélyben a lelki üdvük? - fontoskodott teljesen eltérve a tárgytól. Igen, határozottan nem tudtam felfogni mi a probléma.
- Tudhatjuk, hogy milyen jellegű a probléma? - kérdezett.
- A Veroniai Királyság egész területéről érkeznek egyházi méltóságok. Ahhoz, hogy méltó körülmények között tudjuk őket elhelyezni, ki kell használnunk azokat a szobákat, illetve lakosztályokat is, amelyeket a Sötét Apostol bérencei, illetve az ármánykodásainak áldozatul esett, jószándékú papok hagytak hátra. Abban viszont nem lehetünk biztosak, hogy ezen helyiségek „tiszták”, ami a halálmágiát és a többi különböző, az Egyház által elítélt praktikát illeti. Azt adom Önöknek feladatul, hogy járák végig ezeket a helyeket, és gondoskodjanak róla, hogy a vendégeink biztonságos környezetbe érnek. – rövid szünet után rám néz és folytatja – Elnézést kérek, püspök atyám, hogy ilyen, hogy úgy mondjam, lóti-futi munkát kell végeznie méltósága ellenére, de az a benyomásunk, hogy nagy gyakorlata van ezekben, és a lehető leghatékonyabb munkavégzésre van szükségünk. – próbálta menteni a menhthetetlent.
Sértő volt ez az egész feladat a személyemre nézve. Mi vagyunk én, holmi novícius? A következő majd az lesz, hogy a felmosást is rám akarják sózni? Szabadkozva legyintettem.
- Ugyan, természetesen abban segítek, amiben tudok. - mosolyogtam. Majd kiadom valakinek parancsba, hogy csinálja meg. Remélem nem ennyi feladatunk lesz az egész pápaválasztással kapcsolatban. Kezünkbe nyomott néhány papírt, címekkel.
- Úgy osztják fel maguk között, ahogy akarják, csapatban is dolgozhatnak, ha úgy kívánják. Egy hét múlva kezdődik a gyűlés, öt napon belül végezzenek, hogy a spirituális tisztaság után a materiális igényességet is legyen kapacitásunk kialakítani a vendégeknek.[/color] - nézett körbe kérdések után kutatva.
- Nem hangzik bonyolultabbnak, mint a Sötét Apostol eltávolítása. - mondta úgy az öreg, mintha sok köze lett volna hozzá – Robin, találkozzunk ennél a szobánál. – mutatott rá valamelyik szobára a papíron, nem igazán figyeltem. – Kérlek szaladj el a könyvtárba és hozd el valamelyik nekromancia eltisztításával foglalkozó könyvet. - parancsolgatott. Még vajon lát olvasni?
Időközben kitessékeltek minket, így a tanítvány válaszára nem is figyeltem, ahogyan a papíromat néztem. A novícius szavai ütötték meg a fülemet.
- Az inkvizítor atyák már bizonyították az erejüket, így ők dolgozhatnának magukban, de én hasznosabb lennék, ha Robin inkvizítorral tartanék és biztosítanám a védelmét, ha szüksége lenne rá. - próbált menekülni előlünk.
Nem volt szükségem arra, hogy akár ő, akár bármelyik másik a nyakamba loholjon, és a végén valóban dolgoznom kelljen.
- Valóban, egy főinkvizítortól többet is tanulhat, mint egy egyszerű püspöktől. - bújtam a szerénység álcája mögé – Tarts csak Robinékkal, a legutóbbi feladat alatt úgy is összeszoktatok. - kifejezetten meggyőzen alakították a vándorbohócokat. Vajon miért?
El is kezdtek beszélgetni maguk között arról, hogyan dolgozzanak, az őrült elfordulva tőlem próbált kizárni a beszélgetésből. Nem igazán érdekelt, a címeket vizsgálva indultam el szórakozottan vissza a hintóm felé. Robin utánam szólt.
- Biztos nincs szüksége segítségre? - kérdezte. Nem érkeztem válaszolni, mikor Iudex megszólalt.
- Nincs szüksége, nagy fiú már, tud vigyázni magára. - mondta sértőn és lekezelően. Úgy mondta, hogy még meghalljam. Nos, én meghallottam.
Visszafordultam, és mosolyogva, egyenesen a szemébe nézve kérdeztem.
- Talán rosszul hallottam, hogyan is fogalmazott? - érdeklődtem. Ha ketten lettünk volna, nem zavart volna az arcátlansága, így azonban kénytelen voltam tekintélyes módjára viselkedni – a végén még a másik két korlátozott is hasonló hangnemet engedne meg magának velem szemben.
- Bocsásson meg, excellenciája, nem úgy gondoltam? - mondta latinul, álszent módjára tördelve kezeit. Megijedt.
- Hogyan gondolta hát? - kulcsoltam össze a hátammögött a kezemet, és kezdtem el egyre közelebb lépdesni hozzá. Itt volt az ideje letörni a főinkvizítori önbecsülését.
- Sehogyan, nem is mondtam én semmit, excellenciája. - magyarázkodott, majd egyszerűen megfordította Robint, és elkezdte tolni a másik irányba. Menekült volna, mint egy patkány.
- Én a legközelebbi szobával kezdeném, Tertullius atya pedig kezdhetne a legtávolabbival, akkor nem zavarnák egymást köreit. - vetette fel a sötét, nagy valószínűséggel azt hitte ezzel olajat önthet a tűzre. Mindössze arról feledkezett el, hogy nincs abban a pozícióban, hogy ezt megtehesse.
- Igazán kár. - bágyadt le a mosoly az arcomról, ahogy menekülni láttam a főinkvizítort. Lesajnálóan ránéztem a novíciusra. – Milyen…kreatív ötletei vannak a noví…lovagnak. - vágtam hátba, ahogyan készakarva rosszul neveztem. – Jó munkát testvérek - mondtam, ám ahelyett, hogy újra elindultam volna, vártam, hogy ők menjenek a dolgukra. El is tűntek jó gyorsan a szemem elől.
- Minden jót, Iudex főinkvizítor. - emeltem még meg a hangom, ahogyan egyre távolabb visszhangoztak a lépéseik. Ideje visszatérni a hintómmal a kastélyomba.

5[Küldetés] Caput sub tiara (V.I.SZ. 822. tavasz) Empty Re: [Küldetés] Caput sub tiara (V.I.SZ. 822. tavasz) on Pént. Júl. 17, 2020 10:17 am

Gerard D. Lawrenz

Gerard D. Lawrenz
Szemfényvesztő
Szemfényvesztő
A Katedrális környéki démonfalu szokatlanul mozgalmas volt ahhoz képest, hogy korábban kerülték az egyháziak ezt a helyet, mint a trágyabombot...az ő szemükkel nézve valószínűleg nem is volt több nekik. Amikor a másik démon megközelíti őt, óvatosan hátrál egy lépést, ahogy alaposabban szemügyre veszi, miközben bólint egyet.
- Legyen hát...de vigyázzunk, nem nézik jó szemmel, ha elhagyod a falut. - gondolta, hogy a démon minden bizonnyal a faluból való.
Több se kellett a démonnak, sarkon fordult, s egyenest elkezdett a másik irányba nyargalni. Nem is szót, nem is nézett vissza, még csak meg sem érősítette magának, hogy egyáltalán követik-e. Gerard egy óvatos mozdulattal utána lépett. Az első lépés után megiramodott, magabiztosabbá válik, ahogy megpróbált felzárkózni a démon felé.
- Megtudhatom a nevedet? - kérdezett rá, hátha ezzel sikerül szóra bírnia.
- Én vagyok a nagy, hatalmas démon, akit úgy hívnak, hogy Tim. - Felelt kissé hátrafordulva. - Miért?
Gerard bambán nézett vissza rá. Lia a fejében idegesen csikorgatta a fogait, hogy a démon a bolondját járatja velük.
- Úgy van rendjét, hogy egymásnak bemutatkozzunk. - felelte közben Gerard határozottan - Jómagam Gedeon Adramelech La'Domiel vagyok.
- Én pedig Lyadrinn Baal-Berith. - tette hozzá Lia határozottan és komolyan.
A démon bólintott.
- Örvendek.
A két démonnak még mindig voltak kétségei.
- Szóval hogy sikerült idáig eljutnod? Elég hevesnek tűnik a környék, még a szokottnál is hevesebbnek. – állításukat alátámasztotta az is, hogy környékbéli papok bukkantak fel, agresszív tekintetükkel méricskélve őket, ahogy haladtak előre.
- A kulcs ahhoz, hogy minél kevésbé zargassanak, az, hogy határozottan kell magunk elé nézni, és soha meg nem állni. – felelte, szinte jelt adva, mert a közelben álló inkvizítorok elindultak feléjük.
A két démon összenézett.
- Hát, egy próbát megér.
Aztán lehajtották a fejüket és felzárkóztak. Meglepő volna, ha a kupac inkvizítor ettől megállt volna, de egy próbát megért. És mit ad Isten, megálltak. De nem azért, hogy integessenek...
- Nemsokára végetek!
- Nem álltok már soká!
- Dögöljetek meg!

És hasonló kiáltások szegélyezték Tim nyomdokát.
- Most már látjátok, mi a baj. - közölte.
- Hát ez valóban nem mindennapi látvány. - vágta rá Lia - Az ilyet nem halkabban szokták a fejetekhez vágni?
- Minden nappal egyre hangosabbak, ahogy közeledik a pápaválasztás.
- Igaz is, közeledik az órája. - felelte Gerard, mintha sejtette volna. Igazság szerint nem követte, mikor akarták tartani, de nem akart bolondnak tűnni annak ellenére, hogy itt járt - Az új pápa...vagyis a pápai cím jelöltje biztatja őket? - tett fel egy lényegre törőbb kérdést.
- Nem mindegyik, de van, amelyik igen. És ez a gyűlölködőknek elég.
- Csak nehogy megjöjjön a bátorságuk még a választás alatt tenni is érte... - gondolkozott el Lia - Szóval, ki ez a valaki, aki látni akart minket?
- Mindjárt meglátjátok.
A kis falu egy házába vezetett az útjuk. A ház majdhogynem teljesen üres volt, szerényen volt berendezve. Egyetlen alak várta őt őket. Egy nő, hosszú, fekete csuklyás köpenyben.
- Üdv. – felelte, ahogy leemelte a csuklyáját.
Gerardnak leesett az álla, ahogy meglátta a nőt. Meg mert volna esküdni rá, ilyen gyönyörű teremtést még életében nem látott. És pont itt, ebben a faluban, ahol az önmegtartóztatás soványítja le a démon tagjait. Tágra nyílt szemeit úgy keringtette körülötte, mintha soha le nem akarta volna venni róla...egészen addig, míg Lia víziója fejbe nem vágta, hogy térjen magához. A démonpáros ezután szinkronban intett egyet majd egy fél lépést tettek előre.
- Hódolatom. - felelték egyszerre - Igazán...kötelességtudó a futárja. - tette még hozzá Lia a végére.
- Még jó. Azért futár. – mondta hidegen - Mi szél hozta magukat a Katedrális környékére? Tudhatnák, hogy nem biztonságos.
- Aggódtam. Időről időre megfordulok errefelé, amióta a pártfogójuk elhalálozott. De ilyen felbolydulást még sosem láttam errefelé. A helyében jobban aggódnék magam miatt, semmint miattam. - mondta Gerard.
- Maga miatt nem aggódom. Fel akartam mérni, hogy miért van a környéken, de azért van itt, mert magunk miatt aggódom. Bizonyára tapasztalta, hogy kezd nem biztonságossá válni a környék.
- Igen. Már gondolkodtam is azon, hogy felkeresem a Szent Brünhilda rendet. Tettek valamit azóta, hogy Gloria nővér eltávozott? - kérdezett rá Gerard.
- Nyilvánosan semmi súlyosat. Egyre több rongálást tapasztalunk, és különféle atrocitások érik a démonokat. De minden nappal egyre rosszabb.
- Próbáltatok már megkeresni valaki rangosabb embert. A rendfőnököt akár.- kérdezte Lia.
- Megbolondult? Nem megyünk közel a kígyófészekhez. - rivallt rá szinte Liára. - Nem. Csak egy megoldás maradt számunkra: el kell hagyunk a Katedrálist.
Gerard és Lia bólintottak egyet. Forró lehetett a föld a démonok lába alatt, nem csoda hát, hogy erre jutottak.
- Na és Gloria örökségét ezután is meg kívánják tartani? Úgy élni, ahogyan ő megálmodta? - kérdezte azt, ami a leginkább aggasztotta.
- Gloria egy naiv kislány volt, akinek fogalma sem volt róla, hogy mit vállal, és vállaltat másokkal. Sixtus egyébként is egy elszáradt inakkal összetartott csontkollekció volt, nem tudom, mire számított. - mondta a nő epésen. - Nem, nem tervezünk Isten szeretetében élni, és kínozni magunkat, hogy hátha megváltódunk. Soha nem akartam, a biztonság miatt jöttem ide. De ez megrengeni látszik. – felelte gúnyos, kérkedő hangon.
Lia arcára halvány mosoly ült ki. Annak idején megmondta. És milyen igaza volt. Gerard annál csalódottabb volt. Ő annak idején nem hitt neki.
- És a faluból hányan jöttek ide csak a "biztonság" miatt. - mondta erős iróniával megfűszerezve, mert az a nagy biztonság éppen most készült összeomlani alattuk.
- Nem tudom. Megpróbáltam minél elszeparáltabban élni mindenkitől. Nekem itt volt a tökéletes alkalom, hogy elvonuljak, és most sem tervezem felfedni magamat. – lépett előre - Az a tervem, hogy szépen lassan mindenkit, akit lehet, kicsorgatunk a faluból, és elindulunk keletnek.
- Nagy kihívás lehetett ilyen elbűvölő bájokkal. - mondta Gerard, óvatosan megjegyezve - Aztán keletről merre tovább?
A bókra mit sem felelt a nő, ami Gerardot némiképp elszomorította.
- Délre. Finsterwald a cél. - felelte tömören. - De mint mondtam, én nem akarom felfedni magam. Azt akarom, hogy maguk vezényeljék le a menekülést.
- Egy rakás elgyengült démon, kapcsolatok nélkül... - gondolkozott el Lia - van a falutokban egykori herceg vagy hadvezér egyáltalán?
- Vannak, de ők őszinte szándékból vannak itt. - mondta lesajnálóan.
A két démon elgondolkozott. Végül így feleltek, az eddigieknél gondterheltebb, komolyabb arckifejezéssel.
- Ha csak idő kérdése, míg a feje tetejére áll minden. - mondta Gerard - Akkor meg kell próbálni meggyőzni a hithű démonokat, hogy egyesítsük az erőinket. Kiszabadulunk innen, elmenekülünk keletre. Majd pedig mindenki mehet, amerre jónak látja.
Gerard arca nem véletlen volt gondterhelt. Volt egy másik elképzelése is, hogy miként lehetne könnyen elmenekülni. De nem akarta a többi démon csalinak használni, amíg kereket oldanak azokkal, akik nem akartak itt lenni.
- Magukra bízom, én itt maradok ebben az épületben. Tim a segítségükre lesz, ha óhajtják.
Gerard hezitálás nélkül felelt.
- Ám legyen. - mondta - Megteszem amit csak tudok. Azonban cserébe én is kérek valamit. Tudni akarom, mi hír járja a pápaválasztásról. Próbáljatok meg hallgatózni. Ez lehetséges? - gondolkozott el amentén, hogy Timnek volt némi rálátása a pápaválasztásra.
- Ha ebbe kerül. - mondja a nő. - Annyit tudunk, hogy az egyik legesélyesebb Demipho bíboros, és ő el akarja törölni a falut, és mindazokat, akik benne élnek.
- Ó, ki tudja mibe kerül. - mosolyodott el Gerard szomorúan - Ki tudja mit kell majd csináljunk, hogy ne töröljék el az emlékünket is a föld színéről. - mondta, aztán biccentett. Ő és Lia ismét finoman előrehajoltak.
Távozás előtt még rákérdezett.
- Egyébként a nevem Lyadrinn Baal-Berith. Az úr pedig Gedeon Adramelech La'Domiel. Téged hogyan szólíthatunk?
- Riel. – majd pedig némán intett, jelezve, hogy távozzanak.
A páros kissé meglepődve, szótlanul távozott. Aztán egymásra néznek. Aztán gondolkodóba esnek. Riel. Ezt a nevet is régen hallották már. Pláne valakitől, aki így nézett. Valóságos mítosz volt ez a név. Most pedig ki kellett találják, vajon valóban az-e, amire gondoltak. Ugyanis Riel volt az egykori démonkirálynő beceneve.

Iudex

Iudex
Klerikus
Klerikus
Matheus és Jozef békében álldogáltak egy öregszagú lakosztályban. Előkapta a zsebéből Szent Miklós ujjait, és lehelyezte a szoba közepére, majd bólogatni kezdett.
- Na, érez valamit? – Zavarta meg Kormoska az idillt.
Az ujjak a kandalló felé fordultak.
- A kéményt.
- A kéményt érzi? Ha be akar mászni, hogy kiűzze a nekrókat onnan, tarthatok bakot. – Javasolta.
Matheus majdnem javasolta, hogy inkább ő tart majd bakot, elvégre a korom való a kéménybe, de úgy se bírta volna el Jozefet.
- Tökéletes ötlet. - Visszatette a zsebébe az ujjait, keresztet vetett, elimádkozott egy Kyrie Eleisont, majd elővett egy feszületet, és azzal bújt be a kandallóba.
- Még a végén kormos lesz, atyám. Nehogy összekeverjenek majd minket…
Matheus már éppen elkezdett a kezében a kereszttel misét tartani, mikor érzi a zsebében a bölcsesség nyomait. Kivette hát, hogy hagy mutassa meg a forrást.
- Jaj, milyen humoros. - Visszhangzott a válasza a kéményből.
- Talált valamit?
- Csak egy élőholt kéményt... - Sóhajtott, és elkezdett felmászni.
- Aha… Csak nehogy elnyelje, atyám. Innen maximum a maga talpát tudom megcsiklandozni, ha megtámadja valami.
- Jaj, milyen humoros. - Ismételte magát, majd ahogy lassan elkezdett felfelé érni öreg módjára elkezdett zsörtölődni, hogy miért neki kell mindig ezeket a munkákat végeznie.
- Na végre. - Viszhangzott ki a kéményből, ahogy Matheus felgyorsított, hogy elérje végre a mutatás célját. - Ha leesek, és kitöröm a nyakam... - Zsörtölődött azért tovább.
Az ujjak lassan előre kezdtek mutatni. Matheus tüzet csinált a szikragyűrűjével, mire valami visítva kiesett belőle.
- Leesett! - Ordított le Jozefnek. - Elkapni! Gyorsan! - Kezdett el fél kilométer/perces sebességgel lemászni. - Álljál már ki a kémény alól! - Ordított le Matheus megint.
- Már rég kiálltam, vak maga?
- Fogalmam sincs. – Hallotta az inkvizítor a visszatérő nő hangját. - De itt biztos nem maradhat.
Matheus nem is tudott lenézni, szóval egyszerűen nem vak, csak agresszív. Dülöngélve landolt a kandallóban, majd csupa koromként kiugrott.
- Törjük el. - Vetette oda.
- Inkább szentelje meg, nézzük meg mi történik. – Kötött belé a sötét.
Robin szent fényt idézett, a csontos korong pedig hamuvá vált.
Matheus vállat rántott ezt látván, és elindult kezében az ujjakkal a következő szobába. A tanítványt viszont látszólag egy másik szoba ragadta meg, mert eltűnt a folyosó másik fején.
- Robin! - Ordította Matheus. - A könyvet! – De nem fordult vissza.


_________________
"Nem volt még probléma, amit egy kis tűz ne oldott volna meg."
- Matheus Zalasch, a Veroniai Kegyelmes Isten Egyházának nagyon kegyelmes inkvizítora

"De Matheus, te öreg vagy, és sütivel vesztegethető."
- Lance Kalver, a discord mumusa és szabadidős pápája

A Matheus Folyamatábra:
[Küldetés] Caput sub tiara (V.I.SZ. 822. tavasz) Math_f10

Jozef Strandgut

Jozef Strandgut
Klerikus
Klerikus
Nagyon remélem, hogy Robin hamar visszaér, mert bármit kinézek ebből az atyából, mert őrült és nem kedvel engem.
Azonban talán a kinevezése miatt most nagyon komolyan veszi a feladatát, vagy csak simán le akarja alázni Johannest. Ha ez a cél, szívesen társulok benne.
Követem a szobába, amit beleng a dohos, állott szag és hagyom dolgozni, csak a kardomra teszem a kezem.
- Na.....érez valamit? - faggatom.
Matheus tudálékosan bólogatni kezd.
- A kéményt.
- A kéményt érzi? - nézek rá megütközve és már biztos vagyok benne, hogy az Úr teljesen elvette az inkvizítor eszét.
~ Na jól ki vagyok ezzel a bolonddal segítve! ~
Persze tisztában voltam vele , hogy a "kémény" dologgal rám utal, de továbbra is teszem az értetlent, hiszen van még időm, hogy kieszeljek ellene valamit. Tudom, hogy nem felejtette el a déli kis közjátékunkat, azonban én sem.
- Ha be akar mászni, hogy kiűzze a nekrokat onnan, tarthatok bakot. - bólogatok.
- Tökéletes ötlet. - teszi zsebre a kezét, mintha valami lenne ott.........aztán keresztet vetett, motyog magában, gondolom fohászkodik, majd elővesz egy feszületet, és azzal bújik be a kandalló kéményébe, ami elég nagy hozzá, hogy még a pohos atya is beférjen.
Persze nem gondoltam komolyan, hogy majd felemelem, a jóllét eltunyította, de legalább csalinak jó volt.
Vártam, hogy valami lecsapjon rá, aztán én is lecsaphatok arra, ami megtámadja.
- Még a végén kormos lesz, atyám. - vigyorogtam, ahogy összekoszolta magát. - Nehogy összekeverjenek majd minket.....
- Jaj, milyen humoros. - visszhangzott Mathaus válasza a kéményből.
Vigyorgok tovább, mert jól esik, hogy nem tud visszavágni, na meg aztán úgy sem látja, azonban az nem kerüli el a figyelmem, hogy elővesz valamit a zsebéből és feszülten nézi. Ha őrült is, mégis csak pap és tudom mire képesek a nekromanták, így visszaveszek a vidámkodásból és én is figyelmessé válok, közel húzódva hozzá.
Nem örülnének nekem a feletteseim, ha épp mellettem ölnék meg a főinkvizítort.
- Talált valamit? - kérdezem meg ismét, talán felfogja, hogy én megvédhetem.
- Csak egy élőholt kéményt... - sóhajt és elkezd feljebb mászni.
- Aha.... - nyögöm a szememet megforgatva. - Csak nehogy elnyelje, atyám. Innen maxumim a maga talpát tudom megcsiklandozni, ha megtámadja valami. - jegyzem meg, csak, a mihez tartás kedvéért.
- Jaj, milyen humoros. - hallom irónikus dörmögését, amit kissé eltorzít a kürtő.
Várom azonban, hogy mikor esik le az öreg a kéményből, vagy magától, vagy segítséggel, de makacsul mászik felfelé. Én biztos nem mászok utána, nem akarom, hogy a nyakamba zuhanjon.
- Robin, gyere már! - sóhajtok vágyakozva.
- Na végre. - mormog tovább a kémény. - Ha leesek, és kitöröm a nyakam...
- Bár meghallgatna az ég.... - motyogom a visszhangos szavakra, de mivel semmi veszélyest nem hallok, várok tovább.
- Leesett! Elkapni! Gyorsan!
Ugrom egyet hátra, amikor meghallom a visítást. Először azt gondolom Matheus zuhan lefelé, de aztán valami sokkal kisebb az, önkéntelenül rúgok felé egyet, aztán kirántom a kardom, amikor hallom, hogy az ajtó is nyílik.
Hála az égnek, Robin az, aki biztos hallotta a vísítást is, így csak besurran kardjával a kezében és gyorsan becsukja az ajtót.
Csak a szemünk villan össze.
Akármi is az a valami, gyors mint a nyavaja, ezért egy Cinerium-mal próbálom lelassítani, hogy kezdhessünk vele valamit.
A varázslatom hat az a valami lelassul annyira, hogy Robin fel is tudja venni. Most már látni lehet, hogy egy kis korong alakú dolog az, néhány lyukkal. Most egy hangot sem ad ki.
- Álljál már ki a kémény alól! - hallom közben Matheus ordítását.
- Már rég kiálltam, vak maga? - kiáltottam vissza, miközben Robin mellé lépek, hogy megnézzem mi az, amit oly nehezen kaptunk el.
A meglepődéstől kerekre nyíltak a szemeim.
- Ez mi a bánat? Nem élő?
- Fogalmam sincs - forgatja meg Robin a kezében tartott dolgot. - De itt biztos nem maradhat.
Matheus dülöngélve landol a kandalló alján. Annyira kedvem lenne felhívni rá Matheus figyelmét, hogy miként néz ki. Kormosabb, mint én valaha lennék..., de most jobban leköt az a valami, ami csontkorongnak tűnik lyukakkal.
- Törjük el. - csattant fel azonnal, bár kétlem, hogy egyáltalán tudja mi ez.
- Inkább szentelje meg, nézzük meg mi történik. - javasolom, de nem mivel az előbb még vadul száguldozott, bizonytalan vagyok.
Robin azonban láthatóan az én pártomra áll és letéve a korongot a földre, elmormolja a Felszentelés igéjét és felragyog a fény.
A korong azonnal elporlad.
Matheus fapofával csak megrántja a vállát és mintha valamiféle ujjakat - nekem is van hasonló, így ismerősnek tűnik - szorongatna csendben elindul a következő szobába.
Most azonban csalódottan nézem a porrá lett korongot, már sosem tudjuk meg mi volt az.
Egyelőre semmi más gyanús dolgot látok a szobában, így én is kifelé indulok egészen addig, míg meg nem látom, hogy Robin felém integet, maga után hívva egy másik szobába.
Nem kell kétszer mondani, hogy vele tartsak, megkönnyebbülten megyek utána.
- Robin! - hallatszik egyre halkabban Matheus hangja, ahogy távolodunk. - A könyvet!

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.