Quest for Azrael
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:



You are not connected. Please login or register

[Magánjáték: Matheus és Fabio] Extravagáns Excavatio

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

Iudex

Iudex
Klerikus
Klerikus
Amióta Matheust főinkvizítorrá választották kevesebb ideje volt hódolnia kedvenc hobbijának: több papírt írt alá, mint ahány eretneket égetett. Irodájában dühösen igazgatta a gombjait, miközben az ablakmelletti polcon bámulta a Krisztus ikont. Öreg volt ő már ehhez, maradnia kellett volna inkább hagyományos inkvizítornak, hogy kevesebb bürokráciával tudja szórni ujjaiból a mennyei áldást.
Aztán egyszer csak pont jó pillanatban került irodájának asztalára két papír. Az egyik egy eretnekségről szóló jelentés volt, a másik pedig egy tömegsírról. Ugyanazon a településen.
- Hohó! – Vigyorgott az öreg, mikor megpillantott egy hosszú, kiejthetetlen nevű embert az egyik papíron, majd a másikon is. – Hohó! – Ismételte magában vigyorogva, miközben felállt az asztaltól, kezében cipelve boldogságának két tárgyát az ajtó felé. Le sem vette róluk a szemét.
Aztán lefejelte a polcot az ablak mellett.
- Minden rendben van, atyám? – Nyitott be egy minden lében két kanál nővér.
- Igen, soror. – Fájlalta a fejét, és látva a rá csalódottan néző Jézus képét inkább becsukta az ikont. – Készítsen egy szekeret, két erősebb férfit, és adjon nekik ásókat! Kirándulni megyünk!
Még aznap délután megérkeztek a templomhoz.


_________________
"Amikor Matheus inkább mágiapontokat költ, mert a világért sem viselkedne normális emberként."
- Lance Kalver

Fabio Stern

Fabio Stern
Klerikus
Klerikus
- Én feloldozlak téged az Atya, és a Fiú, és a Szentlélek nevében!
- Ámen.
- Isten megbocsátotta bűneidet, menj békével!
- Istennek hála! Dicsértessék a Jézus Krisztus!
- Mindörökké ámen!
Ez a férfi volt az utolsó gyónóm ma délután. Meglepően sokan voltak, ahhoz képest mindenképp, hogy milyen szép idő volt kint. Csicseregtek a madarak, mintha csak a nyár utolsó rúgásaiba akarnának belekapaszkodni, mielőtt az ősz hűvös mélasága elkerülhetetlenül ráborítja fátylát a természetre. Ennek ellenére én boldog voltam, azt jelentette, hogy jó lelkipásztor voltam, aki képes volt átadni, hogy milyen fontos Istenre mindenkor időt szakítani. Miután elhagytam a gyóntatófülkét, bementem a sekrestyébe, mert ki akartam helyezni az Oltáriszentséget, hogy aki szentségimádáson szeretne részt venni, az megtehesse. Épp felvettem az albámat, mikor egy idősebb asszony szinte berontott a sekrestyébe.
- Jöjjön atyám! Heilmannéknak gyereke született, de beteg, nem fog élni sokáig, meg kell keresztelni! - Azonnal felkaptam még a stólámat, szinte feltéptem a szekrény ajtaját, hogy a szenteltvizet, az olajat és a krizmát is el tudjam vinni a gyermeknek. Jézus is közelebbi kapcsolatban volt az elesettekkel, betegekkel és bűnösökkel, mint a szentéletűekkel, nem volt kérdés, hogy a szentségimádás eltolódhat.
A gyermek szülei Raphaelnek akarták hívni az angyal után, így erre a névre kereszteltem őt, majd magára hagytam a családot. Éppen visszafelé tartottam a templomhoz, mikor feltűnt, hogy egy nagy szekér érkezett meg a templom elé, rajta a Katedrális jelzéseivel.
- Laudetur Jesus Christus! Megkínálhatom Önöket némi elemózsiával, hogy feltöltődhessenek az út fáradalmai után? Vagy borral, hogy lemossák torkukról az út porát? - Kérdeztem a morcos figurát, akin főinkvizítori ruha volt. El sem tudtam képzelni, mit keresnek itt.

Iudex

Iudex
Klerikus
Klerikus
Matheus két nagydarab ember kíséretében belépett a templomba. Megérintette a szentelt vizet és keresztet vetett. Milyen takaros, gondolta magában, ahogy körbenézett. Viszont a főinkvizítor szomorúan tudta meg, hogy a papnak nem prófétálta egy angyal sem meg az éjszaka folyamán, hogy közeledik; ezért aztán nem várta terülj-terülj asztalkámmal: sőt, képes volt lelépni.
Az éhes inkvizítor hát így forrott magában. Jobb híján embereivel kiment a templom elé bámészkodni, hogy várják a pap visszatértét. Matheus rátámaszkodott a kerítésre, és onnét figyelte, ahogy a szél megsárgult levelektől fosztja meg a környező fákat. Hűvös volt, így néha nagyobb fuvallatokkor megborzongott, de nem különösebben zavartatta magát.
Végül csak felbukkant a pap.
- In aethernum, amen. – Köszöntötte, és lassan visszaszállingózott mögé a két nagyobb alak. Ásóikat a szekéren hagyták. – Mindkettőt szívesen vennénk. – Csillant fel a szeme.


_________________
"Amikor Matheus inkább mágiapontokat költ, mert a világért sem viselkedne normális emberként."
- Lance Kalver

Fabio Stern

Fabio Stern
Klerikus
Klerikus
- Jöjjenek csak bátran, jöjjenek! - Invitáltam őket széles kézmozdulatokkal, ahogy elindultam a plébániám felé. Egy pillanatra elgondolkodtam rajta, hogy megkérem őket, hogy a templom mellől kicsit menjenek arrébb, mert nem akarom, hogy a lovak bepiszkítsák a területet, de aztán eldöntöttem, hogy nem akarom őket ezzel zavarni. Biztosan nekik is megvan a maguk problémája, mint mindenki másnak. Úgyis szívesen takarítottam a templomom körül, hasznos szolgálatnak éltem meg.
A templommal szemben volt a plébániám, egy kisebb teret kellett átszelni hozzá, de úgy harminc lépés után ott is voltunk már. Kinyitottam az ajtót, és betessékeltem rajta a vendégeimet. - Menjenek csak előre, majd forduljanak balra, ott van egy nagy szoba, ott le tudunk ülni! - Nem volt kifejezetten nagy ház, de nagyon kicsi sem, ennyi embert még gond nélkül el tudtam helyezni a nappaliban. Talán kétszer ennyit is, afölött már talán kényelmesebb lett volna a templom hajója. Láttam messziről közeledni egy idős asszonyt, de már messziről felemeltem a kezem, jelezve, hogy nem alkalmas.
- De atyám! Nagy bűnöm van, gyónni szeretnék! - Mondta, ahogy megállt egy helyben.
- Isten már megbocsátotta a bűneid abban a pillanatban, hogy elhatároztad, hogy elmész gyónni! Fontos vendégeim vannak! Majd meggyóntatlak utána! - Kiáltottam neki, majd amint a vendégek beértek, én is bementem utánuk, és becsuktam az ajtót. Majd némi gondolkodás után tétován ráfordítottam a kulcsot: drága volt, de aranyat ért, mikor az egyszerű plébános már nem bírta el a még egyszerűbb nép csipcsup ügyeivel való foglalkozást. Én csináltam magamnak ezt a sok munkát, és élveztem is, de sokszor gyengültem el, és szükségem volt néhány órára egyedül az imáimmal, hogy a Szentlélekkel megerősítve folytathassam a munkámat.
- Mit hozhatok az uraknak? Ital terén van tiszta kútvíz és bor, étel terén pedig finom kenyér, sajt, kolbász és... - Ekkor eszembe jutott, hogy a pitét én sütöttem, melytől inkább megkíméltem volna őket. ... szóval van kenyér, sajt és kolbász.

Iudex

Iudex
Klerikus
Klerikus
Matheus és a két nagydarab boldogan ment a plébánia felé. Az inkvizítor egy pillanatra elgondolkodott rajta, hogy a templom mellől kicsit odébb mennek, mert rájött, hogy a lovak bepiszkíthatják a területet, de aztán eldöntötte, hogy ez nem az ő baja. Jó pap úgyis szívesen takarít a templomja körül, hasznos szolgálatnak éli meg.
A plébánia nem volt olyan fényűző, mint azt várni lehetett volna. Mily szomorú, bár a nappali egész szép volt, azért egy ideális plébánián majd annyi embert ellehet látni, mint egy templomban. Itt mégis alig fértek el hatan.
A három katedrálisból szalajtott jófiú kényelembe helyezte magát, majd Matheus boldogan bólogatott, ahogy hallotta, miként küldi el az asszonyságot másfelé, mert a főinkvizítor az fontos vendég.
- Egy kis bort és kolbászt kenyérrel! – Próbált barátságosan vigyorogni, de szokásához híven ez nem sikerült neki. - És mondja, hogy hívják?
Igazán nem sikerült a témához érni, de minek is, enni mindig van idő.


_________________
"Amikor Matheus inkább mágiapontokat költ, mert a világért sem viselkedne normális emberként."
- Lance Kalver

Fabio Stern

Fabio Stern
Klerikus
Klerikus
- Kenyér, kolbász és bor! - Mondtam vidáman. A lelkesedésem még tartott, de egyre inkább beleette magát egy kis idegesség is. Vajon mit csinálnak ezek itt, az én kis városomban, az én kis plébániámon? Rosszat tettem? A legrosszabb emberek lennének csak arra képesek, hogy megegyék az emberek kenyerét, mielőtt elviszik őket... ráadásul én nem is csináltam semmit.
- A nevem Fabio Stern. - Léptem oda hozzá egy pillanatra kezet nyújtani. - És Önben kit tisztelhetek? - Válasza után kezet nyújtottam még a másik kettőnek is, majd visszatértem a konyhába, hogy befejezzem az előkészületeket, ami az étkezést illette. Kenyérszeleteket szeltem, melyekből némelyik túl vékony, némelyik túl vastag lett, a kolbászdarabok sem lettek egyenletesebbek egy jottányival sem. Tálcára pakoltam a kenyér-és kolbászdarabokat, majd besiettem a szobába, és letettem eléjük az asztalra.
- Milyen bort kérnek? Van száraz vörös és félszáraz fehér! A fehérbor misebornak van tartva, de úgy vélem, e jeles alkalomból feláldozhatunk némi bort. - Soroltam. - Lent vannak a pincében. - Nagyon reméltem, hgoy nem unatkoznak, nem volt túl díszes sem a nappali, néhány könyv volt a polcon - egy Szentírás és néhány teológiai könyv - valamint egy feszület a falon, és két ütött-kopott festmény, egyik a csodálatos kenyérszaporítást ábrázolta, a másik csak egy tájkép volt egy domboldalról. Annyira ez a kis dekoráció pont elég volt, hogy ne legyen teljesen unalmas a helyiség, de nem mertem semmiben sem fogadni, hogy ez így is marad.

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.