Quest for Azrael
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:



You are not connected. Please login or register

[Magánjáték] Nyirkos utca, száraz bor

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

1[Magánjáték] Nyirkos utca, száraz bor  Empty [Magánjáték] Nyirkos utca, száraz bor Hétf. Nov. 16, 2020 1:19 pm

Hilde von Nebelturm

Hilde von Nebelturm
Vámpír Toronyőr
Vámpír Toronyőr
// Úgy kezelem, hogy levágom a jeleneteket, amik az útközben történhettek, hogy ezeket rád tudjam hagyni, s majd kövi reagban reagálok ezekre,m nyitáshoz csak a kocsmát írom. //

Hellenburg sok ivónak, fogadónak adott helyet, voltak olcsók, drágák, s azok a kocsmák, ahol épeszű ember nem fordult meg, ha nem kívánt késsel döfve távozni. A Hellenburg fénye valahol egy kényelmes középutat szolgáltatott, hiszen se túlzottan olcsó nem volt, se túlzottan drága, s emellett még viszonylag biztonságosnak is tartotta, hiszen a tulaj régebben egy tiszt volt a katonaságban, egészen addig, míg el nem vitte az egyik karját a háború. Megvoltak persze a maga kapcsolatai az alvilággal, de mindig a legjobb arcát mutatta az őrség felé, így igazán nem volt okuk arra, hogy esetleg ne húnyjanak szemet von Althaus szabályszegései felett... Arról nem beszélve, hogy melyik kocsmárosnak nem voltak kapcsolatai?

Kint már nagyban besötétedett, az idő jól eltelt a kovácsműhelyben, így a Vándor érkezésével szürke ég immáron teljese sötétségbe hajlott, még a Hold fénye se nagyon bújt át a vastag esőfelhőkön, így ha lehet, sötétebb talán csak a pusztában lett volna, de ott se sokkal. Néhány gyertya persze égett a forgalmasabb utak melletti lámpákban, de nem sok lélek járta az utcákat most, akinek egy kevés esze volt, hazavonult, vagy esetleg a fedett sikátorokban ölelte a falakat, melyek lágyan lehelték a bent égő kályhák melegét. Fázott, nagyon is, pedig nem volt indokolt, de az eső kiszívta a levegőből a természet minden jóindulatát, így palástját úgy ölelte magához, mintha csak édesanyja lett volna, aki saját testének melegével oltalmazta. Az ivóba belépve persze nem volt már ilyen probléma, ott párás forróság uralkodott el a termen, amit csak tovább fokozott a lágy ricsaj, amit a sarokban kissé hamiskásan zenélő bárd okozott. Egész üresnek hatott az ivó, ami furcsa volt ilyenkor, vélhetőleg elmosta az emberek ivókedvét az eső. Egy üres asztalt keresett, melyet szerencsére talált is, s intett Vándornak.
– Ott talán jó lesz. – mondta kedvesen. – Nagyon jól esne mostmár egy pohár forralt bor, s valami leves. A kocsmáros felesége elég jól főz, egész sok húst tudnak felszolgálni még ezekben az ínséges időkben is. Néha még rendes kenyér is van, bár, attól tartok, hogy ma már nem lesz. 
Szemei a kályha felé fordultak, ott lógott a szokásos bográcsnyi gulyás. Ehetett volna abból is, de messze túl ízetlen volt, s emellett a hosszú munka után megjött a kedve valami finomat fogyasztani, nem csak egy tál avas krumplit-répát, s talán egy falat mócsingos szalonnát. Igazán nem panaszkodhatott persze, hisz von Althaus szíve jóságából hagyta ott rotyogni az étket az őrök számára, de most másként próbált hálás lenni.

Cedrick von Nebelturm

Cedrick von Nebelturm
Vámpír Toronyőr
Vámpír Toronyőr
A szűcsmester boltja  egy kicsit jobb állapotban volt, mint a kovácsműhely. Sőt. Egészen rendezett volt az első pillanatban szintén káoszosnak tűnő helyiség. Nem vonakodott tehát otthagyni a frissen készült kardot bőrözésre. Udvarias mosoly, halk szavak, egy kis ráhatás, minimális felár - másnap mehet érte. Nem lesz annyi ideig a város közelben, hogy két napot tudna ilyesmire várni. És igaz, hogy van egy új tőre, de kard nélkül a vándor mégis elég rossz passzban van.
Nem lehetett néhány percnél több, amit a mesterrel vesződtek, hogy megállapodjanak a pontos részletekben. Keskeny sodrony, mintázott bőr, ne csússzon, de bírja a használatot, minőségi munka legyen, ami nem hoz szégyent a kovácsra... Megbízik a mesterben, amíg Hilde ajánlotta.
Vet egy utolsó pillantást a műhely pultjára fektetett kardra, mielőtt meghúzná a zsákja szíját a vállán.
- Vigyázzon rá.
Félig viccelődő, félig komoly. Mosolyogva fordul vissza a nő felé. Mint egy rosszaságon csípett gyerek. Sajnos a fogadót sem tudja, merre találja.


Ropogó tűz. Hallja odakint az újra eleredő esőt. Lassan a köd is leül. Más ilyenkor talán kivenne egy szobát éjszakára, és csak reggel indulna vissza, de semmire sem vágyik jobban, mint a halkszemű esőben járni egyet a sötét vidéken. Valamiért ez megnyugtatja. Kifejezetten jól fog esni a falak közé zárt város, és a fogadó után.
Néhány órája még átkozta az esőt, de igazából szereti. Nagyjából meg is száradt a ruhája, a helyiségben pedig meleg van. Nem épp a legkellemesebb, fullasztó, párás, de meleg. Egy nagyobb korsó langyos tej, egy nyugodt sarok, egyebet nem is kívánhatna. Átmelegszik kicsit, és visszasétál a lováért. Talán majd a gazdánál alszik egyet az istállóban.
Körbenéz az ivóban. Szerencséjére nem túl zsúfolt. És szabad asztal is akad. Biccent egyet Hilde szavaira, maga elé intve a nőt a pulthoz. Nem tart tőle, hogy bárki beléjük kötne, bár volt már rossz élménye hasonló helyeken.
Ha Hilde előremegy utánalép, visszafordulva az ajtó felé a pult mellől. Szereti szemmel tartani a dolgokat.
Miért megy valaki bárdnak, aki nem tud énekelni, ez mindig meg fogja haladni az értelmét, de a csöndes lantszó nem zavarja. Kivehetetlen beszélgetésfoszlányok. Odakint hideg. Párásodó ablaküveg.. Szótlanul nézelődik, csak akkor fordul félre, amikor a nő leadta a rendelését, hogy hozzátegye a sajátját. Talán még egy városi ivóban is akad némi tej.
- Mennyivel tartozom? - néz a fogadósra csendben.
A meghívása bár egy italra hangzott el, de nem áll szándékában engedni belőle bármit is rendelt a nő. Csak választalan mosolyog, ha Hilde ellenkezni próbálna.
- Azt mondta az urat szolgálja eseménydúsabb napokon - kérdezi aztán, lehuppanva lehetőleg egy ajtóval szemközti székre. - Talán tagja az Egyháznak? - pillant fel a nőre.
Mintha csak percek, és nem órák teltek volna el azóta, hogy Hilde ezt mondta. De most nem zavartatja magát, nem navigálja bele magát illendően a beszélgetésbe. Elvégre egy kocsmában vannak. És ő csak kíváncsi.


_________________
’Would you tell me, please, which way I ought to go from here?’
‘That depends a good deal on where you want to get to,’ said the Cat.
‘I don’t much care where--’ said Alice.
‘Then it doesn’t matter which way you go,’ said the Cat.

Hilde von Nebelturm

Hilde von Nebelturm
Vámpír Toronyőr
Vámpír Toronyőr
A szűcs és a kovács kapcsolata szoros, de sosem annyira, hogy egymás lábára lépjenek. Ha tehette, persze elintézte ő maga a markolatot, de némely kard megérdemelte azt, hogy ne csak szövettel, esetleg olcsó bőrszíjjal tekerjék be, s pont ezek voltak azok az alkalmak, amikor az öreg mesterhez irányította az embereket. Cserőbe ő maga olcsón árulta számára a szíjakat, esetenként bőrlapokat. Ritkán volt dolga ilyesmivel, de azért egy-egy ritka napon beesett hozzá páncélt rendelő ember., nem ártott erre felkészülni. Nem ezzel foglalkozott elsősorban, persze, de szokáshoz híven minden kihívást régi barátként üdvözölt, s ez is a kovácsmesterség része volt, ha nem is tündöklött nagyon benne. Szerette egyébként a mestert, jó ember volt, s szerencsére nem is sínylette meg nagyon az időket: bőr mindig akadt, s az időszak az élelmes vadásznak sok egyedi prédát jelentett, amiket aztán szőröstől-bőrőstől felvásárolt bármely cserző vagy szűcs. Vándor mosolyára végül cinkosan bólintott. Nem féltette a kardot, de egy kis játék bármikor belefért.

Hellenburg fénye, bár aligha volt a legolcsóbb fogadó, a legdrágább sem. Egy kupa bor, tál leves, s egy korsó tej, tízenöt váltó, az őrség barátainak pedig tízenkettő. A harcsabajszú félkezű fogadós lassan, lustán vette magához a tallérokat, majd hátra is kiáltott az asszoinyának, hogy eriggyen tejért. Ő maga ellenkezett volna kissé, hisz csak az ital volt a meghívásban, de végül felismerte a férfi arcán a mosolyt, így feleslegesnek érezte azt, hogy felszólaljon. Vándor győzött, egyelőre, legalábbis.

Homlokát végigtörölte tenyerével, még érezte az este nyirkosságát rajta, amin nem segített a fogadó belsejében uralkodó pára sem. Nem kedvelte az ilyesmi időt, hisz bár jó volt egy meleg takaró alól kibámulni az ablakon, de a parókiát átjáró hideg mellé ilyenkor nedves fagyosság dukált, ami még az eleven csontvelőt is átrázta. Itt persze nem volt rossz, de már előre félt, hogy micsoda nyirkos pokol várta a szobájában. Gondolatai végül  megszakadtak, ahogy a csendesnek alig mondható csendet megtörte Vándor szava. Pillanatra védtelennek érezte magát, hisz nem számított (ismételten) a kérdésre, de végül elmosolyodott, s bólintott.
– Olyasmi, igen. Nem vagyok ugyan sem templomos, sem lelkész, de magam módján az egyházat szolgálom. – keze egy pillanatra végigszaladt az égésén, de éppen csak, hogy megérintette. – Nem voltam olyan élelmes vagy erős, hogy vándorként megélhettem volna, s mikor nem volt hova menekülnöm, az egyház adott nekem otthont.
Ma már értette a világ dolgait, talán meg is tudott volna élni a maga módján egy távoli kis faluban, de aligha lett volna oka erre, hisz szerette Délt, szerette Hellenburgot, de főleg azokat, akik benne éltek. Ez az érzés nem feltétlenül volt kölcsönös, de ezt a szerepet már elfogadta, s keblére ölelte. Ő volt a kivert farkas, akit a falkából elzavartak, s végül kutyává cseperedett a pásztorok oldalán. Hellenburg kutyájává.
– Vannak még rajtam kívül, bár kevesen. – folytatta, a lándzsát az asztal és a pad közé támasztva. – Ismerek egy tudásdémont, aki az egyház árvaházában szolgál.

Cedrick von Nebelturm

Cedrick von Nebelturm
Vámpír Toronyőr
Vámpír Toronyőr
Hümment egyet. Az egyházat. Figyel.
Elkapja a nő mozdulatát.
- Hogyan szerezte? - meggondolatlan.
A nagy tűz jut eszébe. Állatsírás.. Oldalra fordulva néz félre, összeszorítva a száját. Lepillant maga elé a földre.
- Nem lett volna könnyű dolga az biztos - húzódik végül berögzült, halvány mosolyra a szája. - De hogy ne lenne élelmes vagy erős azt kizártnak tartom.
Visszaveszi a mosolyát. Már nem csak egy szomorú maszk, de a szeme is megenyhülve néz fel a nőre. Nem, azt kizártnak tartja. De felhők ülnek a gondolatain. A Sors. ’Sajnálom’. A szeme mindig bús. Ilyen fiatalon, kitaszítva.. Mert tudja. Mert más, ha a vámpírfia maga jön el. Az más.
Félrenéz.
A tudásdémonra visszafordul. Jól hallotta? Tudásdémon? Az egyházban? Tudja, hogy a déliek elfogadóbbak, mint az északiak, mégis. Belenéz a korsójába. Karolusburg egy világnyira van Hellenburgtól.. A legjobb lenne eltűnni az esőben.
Némán figyeli, ahogy a nő leteszi a lándzsát. Még mindig tartja magát ahhoz, hogy a lándzsánál keresve sem találhatna a gazdáját jobban kifejező fegyvert. Úsznak a gondolatai. Jó lenne megrázni a fejét.
- Hány évesen jött el? - kíváncsi. Egy pontba bambul maga mellett, mielőtt újra felnézne.
Valami rémlik, de nem pontosan. Mendemondák, történetek, a toronylakók torzított meséi. Szeretné a nő saját szájából hallani a történetet. Tudja, hogy minden szűrőn keresztül érkezett hozzá eddig, ha egyáltalán. Valószínűleg róla is van egy-két mese. Mese. De nem a saját családjától. Nem.
Iszik, hogy elterelje a gondolatait. Mert a vágy, hogy visszamenjen néha ösztön, és most nem is ül lovon, hogy az ellenkező irányba nyargalhatna minden erejével..
A tej kiül a szája fölé, berögzült mozdulattal törli félre a kézfejével. Meleg van. Köpenyben bámul egy darabig maga elé az asztalra. Jó lenne megdörzsölni a homlokát. Megkeresi a tekintetével a bárdot. Mintha csinálna valamit legalább, amíg a választ várja.
Beleiszik a tejbe.


_________________
’Would you tell me, please, which way I ought to go from here?’
‘That depends a good deal on where you want to get to,’ said the Cat.
‘I don’t much care where--’ said Alice.
‘Then it doesn’t matter which way you go,’ said the Cat.

5[Magánjáték] Nyirkos utca, száraz bor  Empty Re: [Magánjáték] Nyirkos utca, száraz bor Csüt. Márc. 18, 2021 10:07 pm

Hilde von Nebelturm

Hilde von Nebelturm
Vámpír Toronyőr
Vámpír Toronyőr
A kérdés meglepő váratlansággal érte, igazat megvallva azt sem tudta, hogy vajon mire gondolhatott a férfi. Hogyan szerezte? A hitét? Kellett egy ideig mérlegelnie a szavakat, mire végül rájött, hogy mire is célozhatott. Ösztönösen megfogta a sebet, majd elmosolyodott, főleg szégyenében. Így utólag már nem igazán értette, hogy miért is nem volt egyértelű számára, hogy a heg mennyire is feltűnő.  
– Ezt? – kérdezett vissza, még egyszer utoljára végigsimítva az égést az arcvonalán. Még mindig furcsa volt számára, hogy alig érzett bármit is a tapintásából. – Egy ideig a Neulandereknél vendégeskedtem. Amikor az sárkány dühe végigszántotta a világot, pont a torony egyik oldalszárnyában pihentem. Minden hihetetlen hirtelen történt, az egyik gerenda pedig rámszakadt. Csúnyán megzúzta a vállam, s végigégette azt, egészen az arcomig. – elmosolyodott egy kicsit, majd a elengedte a sebet. – De túléltem, ami miatt hálásnak kell lennem.
Figyelte a férfi szemeit, próbálta kiolvasni az érzelmeket belőle, de a gondolatok kökényszín felhői csak oly átláthatatlanok voltak, mint az esős éjszaka sötétje a fogadó ablakából. Szidta magát, pláne ilyenkor, hisz sokkal jobban érthette volna az embereket, ha több az affinitása a gesztusolvasáshoz. Talán, ha jobban érdekelte volna ez... De valahogy a Neulanderek tanaiból kevesebbé maradt meg ez ilyesmi praktikus dolog, helyette sokkalta jobban izgatta a vívás, a sólymászat, az illem. Ám most mér késő volt a bánat, azt ehette, amit főzött.  

Hálásan bólintott végül Vándor szavaira, bár, továbbra sem érezte azt, hogy különösebben életrevaló volt akkoriban. Azzal viszont nem vitatkozhatott, hogy élni éppenséggel élt még. Ennél többet pedig aligha kívánhatott volna bárki emberfia. 
– Azt hiszem tizenötödik esztendőm élhettem, mikor távoznom kellett. – sóhajtott kissé, nem igazán volt kedvérevaló a kérdés, nem hánytorgatta a múltat, ha nem kellett, pláne nem egy másik Nebelturm előtt. – Tavasz volt, nyirkos, nedves tavasz.
– A szellemorchideák pont akkor virágoztak, mintha csak gúnyolódtak volna. – nevetett az öreg halkan, de leginkább csak keserűség volt érezhető a szavakból, vidámság aligha.
A férfi a belekortyolt a tejbe, úgy sejtette, hogy talán neki is illett elhallgatnia kissé, s innia egy korty bort. Kellemetlenül érezte magát, hogy ennyit mesélt a saját életéről: sosem nyílt meg könnyen, pláne nem idegennek, de főleg nem Nebelturm vértestvérnek. Kissé bolondol is érezte magát, ám borús kedve hamar tovaszállt, ahogy figyelte, hogy egy pillanatra fehér bajszot rajzolt a férfi szája felé a tej, mintha csak gyermek lett volna. Önkénytelen is elmosolyodott, a pohárral takarva a gesztusát.
– Miért pont tej? – kérdezte végül szelíden, miközben letette a kupát az asztalra. Biztos megvolt a férfi maga indoka arra, hogy ne sört, esetleg bort igyék, de a kérdesei után úgy érezte, hogy talán ennyit megengedhetett magának. Fárasztotta már, hogy a középpontban kellett lennie.

6[Magánjáték] Nyirkos utca, száraz bor  Empty Re: [Magánjáték] Nyirkos utca, száraz bor Szomb. Május 01, 2021 10:19 am

Cedrick von Nebelturm

Cedrick von Nebelturm
Vámpír Toronyőr
Vámpír Toronyőr
Felnézve a padlóról némán hallgatja a történetet. Az a tűz.. Összeszorul a gyomra, de nem néz félre, nyugodtan hallgatja végig a nőt. Hálás.. Aprót biccent a végén, talán csak az illem miatt, hogy megerősítse, ez az ő szemében nem változtat semmin, hiszen Hilde nem tudja, de pontosan érti a szavakat.
Belekortyol a tejébe.
Tizenöt..
Megtörli a száját. Leteszi maga elé a bögréjét, két kézzel kulcsolva át az ujjaival.
Lenéz a lándzsára annak szavaira. Ismeri ezt a keserűséget. Bár elképzelni sem tudja, hogy ő maga mit tett volna hasonló helyzetben, olyan fiatalon, de a tudat, hogy Hilde mégsem volt egészen egyedül megnyugtatja. Ezt persze nem mondja ki. Szótlanul fordul félre, kinézve a sötét éjszakába. Mintha kilátna a párás ablakon. De fejben már régen túl van a fizikai korlátokon. Figyeli az esőáztatta réteket, az éjjeli neszektől hangos erdőket, a lápot a békákkal és mocsári farkasokkal, a fellobbanó lidércfényeket, és a távolban megülni készülő ködöt..
Miért pont tej..?
A kérdés kizökkenti a gondolataiból. Visszafordul rá, tűnődve pillantva a kezében tartott bögrére.
- Gyermekként édesanyám mindig meleg tejjel itatott, ha beteg voltam.
Ez persze nem magyarázza meg. Nem magyaráz meg semmit. Megvonja a vállát.
- Én soha nem iszom.. bort - egy pillanatra visszaúszna a komorsága, de aztán inkább bocsánatkérő mosollyal fordul a nő felé: - Ezt talán említenem kellett volna a meghívásnál?
A pillantása cinkos, ahogy elengedi a jobbjával a bögrét, hogy kortyoljon belőle egy újabbat.
Megtörli a száját, aztán újra kinéz a sötétbe. Talán mondana valamit, de a gondolatainak van egy tendenciája gondolatformában maradni. Visszafordul előre.
- Nem éhes? - int az állával a tálnyi leves felé, halvány mosolyra húzva a száját.


_________________
’Would you tell me, please, which way I ought to go from here?’
‘That depends a good deal on where you want to get to,’ said the Cat.
‘I don’t much care where--’ said Alice.
‘Then it doesn’t matter which way you go,’ said the Cat.

Ajánlott tartalom


Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Permissions in this forum:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.