Loreena Wildwind

- Persze, lehetséges, hogy bizonyos növények hatóanyagai csak napokkal később fejtik ki a hatásukat, amint elegendő halmozódik fel benne a szervezetben. Ideálisak olyan mérgek keveréséhez, amelyeknél azt akarod, hogy csak jóval később fejtsék ki a hatásukat, ha netán valaki kóstolókat használna étkezés előtt, vagy ha azt akarod, hogy legyen bőven időd meglépni, mielőtt az áldozatod meghalna, de itt nem ez a helyzet - legalábbis én úgy gondolom.
Visszatért a tűzhöz, hogy rátegyen néhány nagyobb hasábot is, majd egy edényt szedett elő elő és feltöltötte egy kevés vízzel.
- Tudod, van egy "betegség", ami csak a nőket sújtja. Én ezért hálát adok, Titeket meg sajnállak. Ha nagyon alpári akarok lenni, fogalmazhatnánk úgy is, hogy ez egy...óh, istenem, ez így nagyon kínos kimondani. Szóval...hmm...szexuális úton terjedő betegség. Légyszi, ne gyilkolj le, nem úgy értettem, ahogy Te hiszed, hogy értettem. - pirult el már megint, Loreena pedig összehúzta a szemeit. Arra célzott volna, hogy a férje talán hazahozott valamit, valami nőcskétől? És ilyen szépen csomagolja aranypapírba, hogy esetleg megcsalták? Egészen összeszorult a mellkasa.
- Na szóval, amíg nő voltam, ugyebár Ők elég sokat szerelmeskedtek a szeretővel...és hát, az egyik nő hasonló tüneteket produkált, mint Te. De nyugi, pár hónap és elmúlik az egész. Utána viszont még évekig kitartanak a mellékhatások...
Igyekezett minden türelmét latba vetni, hogy végighallgassa a férfit, de aztán mikor bedobta a szájába az ötödik uborkát is, egyszerűen elfogyott a cérna.
- Cyneci, kérlek ne tegyél úgy mintha szemérmes szűzlány lenne bármelyikünk is. Noha valamiért úgy érzem neked mostanában nem jutott a jóból, amit egyébként egyáltalán nem értek... Szóval kérlek fogalmazz világosan, nagyobb a baj, mint amit erősebb gyógyitalokkal ki tudok kúrálni vagy nem? És persze el kell beszélgetnem Arminnal, mert én nem voltam mással, és ha ezt a betegséget egy kurvától szedte össze, akkor egy időre elköltözöm. - jelentette ki fagyosan.
- Hát...mostanában nem csajoztam. Ez egy igen csak hosszú történet, és egyszer elmesélem neked, de szerintem ez most nem az az időpont. Majd amikor minden lenyugszik. Amúgy meg nyugi, Armin nem csalt meg téged, csak hát...- hangosan sóhajtok egyet, ismét mint aki teátrális bejelentésre készült. -...az a helyzet, hogy valószínűleg terhes vagy, amihez amúgy meg csak gratulálni tudok.
És valóban nagy bejelentés is volt. Arcán gyermekien kedves mosollyal fordult a hercegné felé, aki meglepetésében félrenyelte a vizet és elkezdett köhögni. Amikor pedig rájött, hogy nem fog megfulladni, akkor gondolta végig újra a tüneteket, és kezdte el latolgatni a lehetőségeket. Annyira régóta szeretett volna teherbe esni, és mégis, ez az ésszerű magyarázat eszébe sem jutott. Talán mert már nem akarta elhinni, hogy jó dolgok is jöhetnek az életébe. Nem kellett mindig csatázni, vagy megmenteni a világot, más világokban járni vagy harcolni az őrülettel… Persze szülőnek lenni is hatalmas feladat volt, talán nehezebb is mint egy mini-háború, de legalább annyi örömmel is járt. Legalábbis így képzelte el. Hosszan hallgatott, próbálta összeszedni a gondolatait.
- Hát azt hiszem örülök, hogy nem csalt meg... Végülis te biztosan tudnád. - ez volt az első, amit ki tudott nyögni. Lepillantott a hasára, ami még mindig tökéletesen izmos volt, és semmi sem látszott rajta, még enyhe puffadás sem. - Nem kéne... Nem tudom. Mindig úgy képzeltem el, hogy rögtön tudni fogom, meg érezni fogom, hogy van bennem még egy élet de... Nem érzek semmit.
Kétségbeesett. Részben nem akarta magát beleélni, hogy tényleg eljött ez a nap is. Rettegett attól, hogy kiderül, hogy csak vaklárma az egész, és nem is vár gyereket, ő pedig képzeletben már berendezte a babaszobát. Másik oldalról viszont attól tartott, hogy ha nem érzi már most, hogy növekszik benne a kisbabája, és nem szereti mindent elsöprő anyai szeretettel… Akkor ő rossz szülő lesz? Nem fogja eléggé szeretni a gyermekét? Számtalanszor elképzelte már ezt, várt a pillanatra, de most, hogy eljött hirtelen szorongás öntötte el.
- Ez persze csak az én feltételezésem, de akinél ezeket a tüneteket láttam, az terhes volt. Én inkább megmaradok ennél a diagnózisnál!
Bólintott felé Cyne, miközben ellenőrizte a főzetet.
- Armin túlságosan is szeret téged ahhoz, hogy megcsaljon, és amúgy is, hűséges selfként ismertem őt meg. Emiatt nem kell aggódnod...és ha nekem ilyet mondana, akkor egy igen csak feldagadt arcú férjet tudhatnál magad mellett, mert biztos, hogy megcsapkodnám azt a butuska kis fejét.
Az asztalhoz lépett, és leült Loreenával szembe.
- Majd idővel érezni fogod...bár kissé rosszul érzem magam. Ezt először a férjnek kellett volna megtudnia. Ne áruld el neki kérlek, hogy én már tudom a jó hírt. Biztos, hogy elakarja nekem majd újságolni, és igen csak meglepett arcot kell majd vágnom, ha nem akarom elrontani a jó kedvét.
- Te előbb tudtad, mint én. Az anya, akinek elvileg azonnal üdvözült mosollyal kéne ülnie, már a hányás előtt! - nevetett fel. - De nem mondom meg neki, hogy tudod.... Sőt egyáltalán nem is mondom meg neki, ameddig biztos nem lesz. Nagyon régóta várja már és... - itt elhúzta a száját és bekapott még egy uborkát. - ... ha kiderül, hogy vaklárma volt, összetörne. Nem tudom hogyan lehetnék benne biztos.
- Nyugi, majd ráérsz örülni akkor, amikor tényleg biztos lesz. Most valahogy inkább arra kell koncentrálnod, hogy nehogy idő előtt kidőlj nekem. Majd ma este elmegyek a piacra és bevásárolok bőven gyógynövényekből. Főzök neked pár adaggal, ami lenyugtatja a gyomrodat. Nem fog elmúlni teljesen a reggeli rosszul lét, de nem lesz annyira erős legalább.
A férfi visszasétált a tűzhöz, és ismét babrált valamit az itallal. Egy fakanállal megkevergette a főztöt, majd egy pohárba töltötte és átnyútotta Lorynak.
- Hajtsd le. Borzalmas az íze, de utána jobb lesz a gyomrodnak. Hát igen, el tudom képzelni, hogy Arrcy mennyire letörne, ha téves riasztás lenne. Amúgy meg...gondolkoztál már neveken?
Fintorogva hajtotta le Cyne fura kotyvalékát. Először azt hitte, hogy vissza is jön rögtön, de végül csodával határos módon lent maradt, és tényleg mintha oldódott volna a görcs a gyomrában, amiben eddig állt, és a belső remegés is csökkent kicsit. Összehúzta magán a férfi köpenyét, hogy a hideg se bántsa annyira, noha nyár vége volt, és Köderdőben inkább volt mindig fülledt és meleg az idő, havat is elvétve láttak.
- Nem kellett neveken gondolkoznom, Arminnak elég határozott elképzelései vannak arról, hogyha fiú lesz Dariannak fogjuk hívni, mint az első sötét tünde királyt... Ha pedig lány, akkor Lorelei lesz, hogy ő lehessen a kisebb Lory. Mondtam, hogy nagyon várja... Mondjuk fiúnévből mostanában a Diarmid tetszik, de elég talonba megtartani, hátha két fiam lesz. - vont vállat végül. Szinte biztos volt benne, hogy a herceg a névválasztással üzenni akart. Bár erről nem nagyon beszélgettek, időről időre felröppentek a pletykák egy önálló királyságról, és valószínűnek tartotta, hogy Armin a saját fiát szánja majd az új sötét tünde királyság első igazi uralkodójának. De előbb Köderdőnek meg kellett erősödnie, hogy megálljon a saját lábán.
Végigsimított a hasán. Szerette volna elhinni... Annyira szerette volna.
- De ha van kedvenc neved bedobhatod közösbe.
- Darian és Lorelei? Hmm...a lány név egy eléggé nagy aduász. Most gondolj bele, bent ül a dolgozó szobájában, és elkiáltja magát, hogy "Lory, légyszives hozz egy sört" és mindketten visztek neki, nem tudva, hogy kiről is van szó. Rafkós egy pár vagytok, mondtam már? Amúgy nekem nincs név ötletem...valószínűleg én ezekből az örömökből ki fogok maradni, így nem is pazaroltam rá felesleges gondolatokat.
Loreena felnevetett.
- Mindent értek... Én pedig azt hittem, hogy csak az irántam érzett szeretetből. De ne csüggedj Cyne, már miért ne lehetne egyszer neked is? Gondolj bele, milyen jó lenne játszhatna a miénkkel, és örök barátok lennének.
- Ez egy igen csak bonyolult sztori. Pontosabban nem is bonyolult. De attól, akit páromnak választottam, nem lehet gyerekem, kivéve, ha örökbefogadunk. De most inkább elemezgessük a Ti helyzeteteket. Két-három hete vannak rosszul léteid. Valahogy az 5.-6. héten már azért látszódnak a jelei a terhességnek, nem? Szóval nem kell olyan sokat várnod, hogy megbizonyosodhass róla.
A férfi ismét lerázta magáról a szerelem témáját, már sokadjára, Lory pedig nem értette mi lehet annyira titkos, hogy folyamatosan el kell ütnie a dolgot. De nem erőltette, végülis semmi köze nem volt hozzá. Sejtette, hogy ne tünde és nem is sötéttünde lányt választott magának a bérgyilkos, és amennyire rühellték mind az embereket leginkább egy vámpír-kedvesre tippelt volna.
- Értem én, nem akarsz róla beszélni. Rendben. - engedte el a témát ő is. - Nem tudom mikor kéne látszódnia. Vannak, akiken egész sokáig nem látszik, a katonanőkön nem szokott. Bár tudnék számolni a női ciklus alapján, de nekem még az se mehet rendesen...
- Oh...ez akkor egy eléggé bonyolult téma. De biztos van valami tünci pap, vagy druida, aki le tudja ezt csekkolni, nem? - kérdezte Cyne, miközben Dracit kezdte el babusgatni. - Lehet, hogy nemsokára lesznek kis játszótársaid picikém. Bár lehet, hogy jobb lenne téged nem a közelükbe engedni...
Lory egészen felvillanyozódott az ötlet hallatán.
- Igazad van! Egy druida kell nekünk. Egyesek annyira harmóniában vannak a Természettel, hogy érzik maguk körül az életet... Az csak meg tudja mondani, hogy egyedül vagyok vagy van-e még benne valaki más is, ugye? - kérdezte lelkesen. Draconra csak elmosolyodott. - Ha nem harapja meg a gyerekeket, akkor én odaengedem. Amiatt jobban aggódok, hogy már egész kiskorától kezdve elkezded szoktatni az alkoholra...
- HOGY TESSÉK?! - hördült fel a férfi. - Azért annyira én se vagyok szemét...meg félek, hogy rákapnának és elinnák előlünk az összes piát. szörnyűlködött. - Meg hát, Dracon közelében amúgy se ihatok, ezért szoktam őt mindig elzárni. De tuti, hogy megölne engem, ha megtudná, hogy piát adok a kis Dar-nak vagy Lory-nak.
- Az hogy eligyák előled az összeset csak idő kérdése.... Már ha Armin ivadékai, és ebben szerencsére egészen biztosak lehetünk. Építened kéne a készleteidnek egy titkos, zárható pincét, ahova nem viszed le még a holdgyerekeidet sem.
- Hát, azt hiszem, hogy egy egész kincstárra való készletet kell felhalmoznom. Na várj, mi...? A hold gyermekeim? - lepődött meg, arcán pedig egy kétkedő mosoly jelent meg.- Nem, határozottan félre hallottam. Biztos, hogy a család valamelyik régi barátja kapja ezt a megtisztelő feladatot.

- Így van. És az te vagy. Armin nem említette még? - közölte Lory teljesen nyugodtan. Azt hitte valamelyik tivornya keretében szóba került ez is de úgy tűnt, elszólta magát.
- Hát...óh, te jó ég. Édes mamukám...Cyne a kamrába rohant és egy üveg erős itallal tért vissza. - Kell egy kis szívnyugtató. Én nem is tudom, hogy mit mondjak. - fordította el a fejét.
Lory az ajkába harapott. Rosszul érezte magát, hogy szegény bérgyilkosnak ennyi minden miatt el kell majd játszani a döbbentet, de legalább bele fog jönni.
- Nem kell mondanod semmit csak... Kérlek lepődj majd meg amikor felkér a nemes feladatra. Mintha nem tudnád. Addig meg van időd gondolkozni, hogy mit mondj. De! - emelte fel a kezét. - Ez felelősség is. Mert vagy életben tartasz minket, vagy ha ez nem sikerül, rád lesz sózva Köderdő örököse.
- Esküszöm, hogy nagyon meglepett arcot fogok vágni...és köszönöm a bizalmat és a megtiszteltetést.
Bólogatott hevesen, Draci fülének tövét vakargatva.
- Tudom, hogy mik a holdapa feladatai, és eddig is minden erőmet beleadtam abba, hogy megvédjelek titeket, bár szerintem Ti magatok jobban megtudjátok védeni magatokat, mint én tudnám, de ígérem, hogy soha sem hagylak cserben titeket. Te, és Armin vagytok az egyetlen barátaim.
A lovagnőnek összefacsarodott a szíve. Már régen nem barátként gondolt Cynera, hanem inkább mintha a férje szeleburdi és balhés öccse lett volna. Nem barát volt, hanem család, a fogalom minden jó és rossz oldalával együtt, de ezt nem akarta kifejteni… Rá nem vallott ez a hatalmas érzelgősség, és tartott attól, hogy a férfi viszont ténylegesen könnyekben tört volna ki. Inkább csak egy sóhaj kíséretében felállt, megkerülte az asztalt, és magához ölelte a bérgyilkost. Ha már legutóbb egy adag bódító drog hatására örökbefogadta….
- Csak csipkelődni akartam. Tudom, hogy számíthatunk rád, és bízhatunk benned, ezért is választottunk téged. - megsimogatta az ezüst tincseket, majd Dracit is és eltávolodott. Nem akarta, hogy Cyne azt higgye, kioktatja, mert erről szó sem volt. - Szerinted fiú vagy lány? - kérdezte mikor visszaült a székére.
- Remélhetőleg mindkettő. Amilyen szerencsés egy nótás Arrcy, most biztos, hogy csőstül jön rá és rád az áldás. De ha tippelnem kéne, akkor lány. És csak nagyon remélem, hogy a Te vonásaidat fogja örökölni. Bár akkor meg nagyon sok feladatom lesz a kéretlen udvarlók eltakarításában. Mondd csak, a holdapai feladatköröm legálisan feljogosít arra, hogy a lányodra nyomuló pancserokat kinyírjam? Vagy csak büntessem meg őket?
- Feljogosít, legalábbis ameddig nem tudja megvédeni magát. Bár ha rám hasonlít, én előbb vertem orrba a fiúkat, minthogy leessen, hogy csak udvarolni próbáltak. Ha viszont ebben a tekintetben olyan lesz mint az apja... Akkor a Hold óvja a férfiakat, mert kegyetlen világ vár rájuk. Még az első verziónál is kegyetlenebb.
Armin tökéletesen ki tudta használni azt, hogy jóképű volt és elbűvölő, egy nő pedig ebből még sokkalta nagyobb előnyt tudott kovácsolni, ha akart. Szinte elképzelte, ahogyan a fiatal Lorelei királyságokat kényszerít térdre a szépségével és a csáberejével…
- Oh...na igen, végül is, tényleg, a kettőtök gyermeke lesz, úgy hogy félteni biztos, hogy nem kell. Ha fiú lesz, akkor meg ajánlom, hogy készüljetek fel, mert egy egész hercegi kincstár nem lesz elég a gyermektartás fedezésére. Előre elképzelem, mekkora sikere lenne annak a fiúnak a csajok körében. Főleg ha én tanítom meg neki a mesterfogásokat...
- Érdekes mert Armin sose költekezte túl magát. Meglepően egyszerűen élt, amikor megismertem, ez itt már soknak számít.  - intett a plafon felé, hogy Cyne értse, a házra célzott. - Szóval szerintem nem lesz vészes... Remélem. Nem tudom. Nekem nem volt rendes gondoskodó anyám, a férjemnek meg rendes gondoskodó apja nem volt, a sötétben fogunk tapogatózni, de valami majdcsak lesz.
Emiatt is aggódott. Általában a gyerekek a szüleiktől tanulták meg, hogyan kell majd viselkedni a saját gyerekükkel, de ők mindketten csak azt tanulták meg, hogy hogyan nem akarnak majd bánni vele.
- Óh, nem úgy értettem a gyerektartást...hanem majd amit a kéretlen kis unokák után kell fizetnetek. - vigyorodott el Cyne. - Én egészen biztos vagyok benne, hogy csodálatos szülők lesztek. Amúgy egy kis technikai kérdés: ugyebár, mint Holdapa, nekem a gyerekről kell gondoskodnom. Tudom, hogy csodás szülők lesztek...de feltételezzük, hogy nem, akkor, ha netán Ti ártanátok a gyermeknek, akkor még is, mi a teendőm?
- Áhh, majd az apja megtanítja hogyan vigyázzon. - vont vállat nevetve. Ő csodálkozott a legjobban, hogy Arminnak egy fattya sem volt, sőt még az elején felvetül, hogyha gondok lennének náluk a gyermekáldással, akkor kiválasztanak egy véletlenszerű árvát, akit őfelsége elismer sajátjának. Mindenki elhitte volna, a régi életmódjából kiindulva. Cyne kérdésére viszont hosszan hallgatott. Sajnos nem volt számára elképzelhetetlen a lehetőség, hogy valami átvegye fölötte az irányítást, ahhoz túl sokat látott már, viszont arra nem számított, hogy a férfi fel fogja tenni ezt a kérdést.
- Ha apróságról van szó, akkor emelj szót ellene, ha kell nyújts neki menedéket, akár ellenünk is. Ha pedig valaha úgy érzed veszélyeztetjük az életét, ölj meg. - jelentette ki nagyon komolyan.
- Nagyon, nagyon, nagyon remélem, hogy ilyen azért nem fordul elő. De sajnos bármi eshetőség elő fordulhat, így sajnos ezt a komoly témát is érinteni kell. Kérlek, ne hozzatok semmikép se ilyen helyzetbe. Bár ha így lesz, az nem a Ti saját hibátok lesz, hanem valaki másnak a manipulációja...bár csak egy fajt ismerek, aki képes lenne erre. Na de ezek túl borús gondolatok, inkább inni kéne egyet a lehetőségre, nem? Óh, nem, még sem...Te most nem ihatsz. De szerencsére én hoztam magamnak itókát.
Azzal ki is bontotta az üveg töményet, aminek Lory már a szagától is rosszul volt.
- Hamarabb kell egy mélységinek felkelnie ahhoz, hogy a saját gyermekem ellen tudjon fordítani, de számoltam már ezzel a lehetőséggel is. És mostmár sokkal jobban kell vigyáznom, hogy ne hozzak haza semmi nyavaját tőlük, sőt a legjobb, ha messze kerülöm az egész ügyet, ameddig tehetem. Emiatt ne fájjon a fejed. - mosolygott rá a férfira. Nem akartam elé tárni a teljes igazságot a kis kalandjáról Azraellel, de nem is akarta letagadni előtte, hogy volt tapasztalata az ilyen ügyekben, nem is kevés. Szerencsére elkerülte a potenciális kultistává válást, de azt nem hitte, hogy soha többé nem fogja látni az öreget, és azt sem, hogy a vén trutyiszörny nem jelenthet veszélyt a gyermekeire. - Nade, én hogyan űzzem el a borús gondolatokat, ha csak te iszol! Szerinted tényleg nem lehet? Vizezett bort sem?
- Hmmm...vizezett bor rendel! - pattant fel Cyne a székből és rögtön előhozott egy üveg testes vörösbort a kamrából. Úgy tűnt elég jól ismerte a járást ott. Alaposan felvizezte, hogy ne érződjön benne az alkohol és némi fűszert is dobott bele, mielőtt átadta volna Loreenának.
- Egy próbát megér...és akkor, a feltételezhető öröm hír örömére! - emelte koccintásra a poharát.
- Csak nem lesz baj. És a holdapaságodra. - koccintotta oda a nő a saját poharát. - Ezek után azért nagyon remélem, hogy nem fog kiderülni, hogy félreértettük a jeleket...
- ...hát, ha más nem, legalább találtunk egy jó okot koccintásra. Mindig lásd meg a pozitívumot!


Lory a dolgozószobában találta meg a férjét a tervezőállvány előtt. Hozott magával egy üveg konyakot is, de hozzá most csak egyetlen, kifejezetten míves kristály poharat. Töltött, majd odalépett Armin mellé és a kezébe nyomta. Kint már sötét volt, jócskán benne voltak az éjszakában, de el is volt havazva. Egész nap egy druidát keresett, aki képes volt megállapítani, hogy tényleg várandós-e, és amikor öt különbözőtől is megkapta a maga gratulációját, tényleg elhitte, hogy ez most valóság. Ötből hárman pedig még azt is mondták, hogy valószínűleg ikreket vár, de ebben még senki sem volt biztos, annyira az elején járt a terhességnek. A druidák pedig tudták az ilyesmit.
- Szia. Jól állsz? - kérdezte a tervekre célozva.
- Mondhatjuk, az erdő néhány részén nehézséget okoz a talajvíz, de szeretem a kihívásokat. - mosolyodott el Armin. Bármennyire bizonytalan lett a vámpírok részvétele, semmi sem akadályozhatta meg abban, hogy keresztülvigye az elképzeléseit, és már a legvégén jártak a tervezésnek. A pohárra pillantott. - Csináltam valami nagyon jót?
Rámosolygott a férjére.
- Így is fogalmazhatunk.
Kézen fogta és a fotelhez húzta, amiben olvasni szokott, miközben a férfi rajzolt, de most inkább elé térdelt, hogy a herceg leülhessen.
- Szeretnék elmondani valamit.
- Kezdek egy kicsit megijedni. - komolyodik el Armin. - Ezúttal hány mélységit kell egymagad legyőznöd?
Úgy tűnt eltanulta Lorenától a védekező szarkazmust, a nő pedig nem tudta, ennek örüljön-e vagy sem. Talán túl sokat használta.
- Nem mélységit. Rosszabbat. És Öt druidából három azt mondta, hogy kettőt, a maradék két druida pedig nem mondott számot. - mosolygott rá a férfira. - És nem egyedül, számítok a segítségedre, mert életünk legnagyobb csatájába megyünk. Terhes vagyok.
Armin mintha sóbálvánnyá változott volna, egyetlen porcikája sem moccant, és még levegőt venni is elfelejtett. A nő megvárta, hogy elmúljon az első sokkhatás, hiszen ő is hasonlóan reagált.
- Gyermekünk lesz? Apa leszek?
Lory határozottan bólintott egyet, és megfogta a férfi kezét.
- Még én sem merem elhinni de... Úgy tűnik, igen.
A herceg arca felragyogott, mint a koraesti telihold. Hirtelen kapta el a tünde derekát, majd ölbe kapta és kacagva megpörgette, aztán hirtelen észbe kapott, mintha valami rosszatt csinált volna, és gyorsan letette a földre.
- Ne haragudj, nem tudtam megállni.
- Semmi baj. - válaszolta Lory ahogy átölelte. - Attól még nem lettem üvegből. Csak... Kevesebbet fogok lovagolni, és nem fogok veletek együtt inni, ha nem vízről van szó.
- Nem lesz semmi baj? Nem fog az átok gondot okozni? - csillant fel az aggodalom hirtelen az arany szemekben. Lory összeszorította az ajkait, és oldalra nézett.
- Nem tudom… A rosszulléteim sokkal erősebbek, mint kéne nekik, először azt hittem ételmérgezést kaptam… Ez lehet az átok miatt. De majd figyelünk.- kezét a hasára tette. - Nem hagyom, hogy bármi rossz történjen velük.
Armin letérdelt és a homlokát csukott szemmel finoman a nő hasának támasztotta.
- Hallottátok anyukátokat. Meg fogunk titeket védeni mindentől. Megígérem.[/color]

Nagyon érdekes kis történetek voltak, kifejezetten élvezhetőnek találtam őket, bár, sokkal jobban szórakoztatott a tény, hogy nem is olyan sokára terhes Lory írások lesznek majd, ahol aztán tényleg nagy has, nagy édes teher lesz! Kíváncsian várom ezeket.

A három beküldött történet miatt jövő hónapban majd csak 1 Élményt fogadok el viszont.

Jutalom:
3k Váltó
300 Tp

Szép munka!

Kényelmetlenül forgolódott az ágyában. Már sehogysem volt kényelmes. A hasa hatalmas volt, mintha megevett volna egy Köderdei orrtülköt, folyamatosan vizelnie kellett, és a gerince is kezdett sajogni a súlytól, ami folyamatosan előre húzta. A lépcsőkön már annyira egyensúlyoznia kellett, hogy akrobatának érezte magát, akinek direkt nehezítették a dolgát azzal, hogy elé kötöttek egy vízzel teli gömböt. Talán még oldalra fordulva lett volna a legjobb, de akkor már a válla gémberedett el…
Hirtelen görcs markolt az alhasába, pont olyan, mint amikor kislányként először elkezdődtek havonta a női bajai, és azt hitte megpusztul a fájdalomtól. Egy pillanatig alig kapott levegőt, de utána hamar elmúlt. Ismét kényelembe helyezte magát, amennyire lehetett, bár tudta ez egy lehetetlen vállalkozás. Már épp elaludt volna, amikor a fájdalom megismétlődött, olyan váratlanul, hogy felnyögött. A kinti ég színe alapján, amit az ablakból látott hajnal lehetett. Óvatosan megérintette a férje vállát, aki békésen szuszogott mellette.
- Armin. Armin!
Őhercegi felsége az álmukból ébresztett férjek esszenciájaként motyogott válaszként.
- Mi... Baj történt?
Baj volt? Még ő maga sem tudta, de ha fájdalom volt, akkor valami történt, és csak reménykedni mert benne, hogy itt volt az idő.
- Nem... Nem vagyok benne biztos de... Azt mondták, hogy valahogy úgy fog kezdődni, hogy fájdalmaim vannak. És most vannak.
Armin már elkezdett visszafészkelődni a kényelmes alvó pozíciójába, mikor hirtelen megdermesztette a felismerés. A felülése szinte már ugrássá változott, és mire függőlegesbe tornászta magát egyik lába már a földön is volt.
- Mármint... az kezdődik?
Lory bizonytalanul bólintott.
- Igen, de... Nem tudom mennyi időnk van.
Hirtelen elöntötte a pánik. Az addig rendben volt, hogy valamivel több mint hét hónapig hordozta őket a szíve alatt, ahogyan a sötét tündék szokták az övéiket, vagyis kicsit rövidebb ideig, mint a tündék, vagy az emberek. Nagyjából el is mondták, hogy hogyan zajlik egy ilyesmi, és nem voltak illúziói, hogy órákig tartó szenvedés várt rá... De ötlete sem volt, hogy pontosan mit csináljon. Mint amikor tudta, hogy nagyjából milyen egységei voltak az ellenfélnek, de hogy hol és mikor támadnak, és mégis hogyan lehetne védekezni ellenük, arról semmit.
- Ilyenkor mi van? - kérdezte a férjét, bár valószínűleg ő sem szült még, hogy tudja.
- Most az van, hogy te itt maradsz, én pedig kerítek egy holdpapot! - emelte fel határozottan a fejét Armin, kilépett az ágyból és elegánsan majdnem hasraesett a takaróban. A nadrágja után a csizmáját is gyorsan felrángatta, de az ingujjába már menet közben igyekezett beledugni a kezét.
- Várj! Ezt a holdpapok intézik? Nincs külön bába? Vagy druida? - náluk a kettő egy és ugyan az volt, de a sötét tündéknél fogalma sem volt, ki intézte a szülés körüli dolgokat. Őt leginkább Hildrun készítette fel lélekben a dologra és látta el gyakorlati tanácsokkal, de nem akart Lightleafben maradni a szülésig. A férje mellett akart lenni, és a saját házában szeretett volna lábadozni utána. Így csak annyit tehettek, hogy reménykedtek, hogy lesz egy bába kéznél.
- Druida... Azt hiszem tudom ki kell nekünk. - mondta Armin, majd csattogó léptekkel viharzott ki az ajtón.
Loreena összekuporodott az ágyon, de nagyjából három percig bírt úgy maradni. Idegesen rúgta le a takarót az ágyról, majd körbenézett a szobában. Egyáltalán a hálószobában fogják csinálni? Végülis ez az ágy volt a legnagyobb. Mire lehet szükség? Át kellett öltöznie? Az utóbbit volt a legegyszerűbb megválaszolnia, a hosszú rózsaszín hálóing, ami rajta volt pont tökéletes volt, így csak egy köntöst kapott magára, hogy addig se fázzon. Úgy tűnt, azzal sem kellett fáradoznia, hogy lebillegjen a cselédszobákig, Armin úgy tűnt mindenkit felvert lefelé menet, így hamarosan Shauna aggódó kormos arca jelent meg a hálószoba ajtajában. A lány gyorsan összehajtogatott mindent, lepedőt cserélt, felstócolt egy tucat párnát az ágy hátsó támlája elé, de nem hagyta, hogy Loreena bármiben is segítsen. Így mikor Armin visszatért, a hercegné idegesen járkált fel alá a hálószobában, néha megszakítva a lassan öt percenkén jelentkező görcsökkel.
A herceg mellett egy a húszas évei elején járó fehér bőrű holdpap lépett be a szobába. A tipikus kék köntös látni engedte néhány helyen a tündék druidáinak jellegzetes, kacskaringós tetoválásait is.
- Loreena úrnő! - hajolt meg elegánsan. - Armin azt mondta elkellene a segítségem.
- Ő Darian Sageblood, holdpap és emellett az egyik legerősebb druida, akit valaha láttam. Gondoltam egy félvér gyermek születésénél ő lesz a leghasznosabb. - tette hozzá a herceg. - Jól vagy? Történt azóta valami? Rosszabb lett a helyzet?
Lory végigfuttatta a szemét még egyszer a fiatal papon. Nem nagyon látott még olyat, hogy egy holdpap egyszerre druida is legyen, főleg ennyire fiatalon, de úgy tűnt, hogy közeli kapcsolatban voltak Arminnal. Legalábbis az, hogy a keresztnevén szólíthatta a herceget mindenképp ezt jelentette. Ugyanakkor a családneve is ismerős volt, noha Sharlotte bőrénél feketébbet nehéz lett volna keresni is.
- Sharlotte testvére? - kérdezte bizonytalanul, majd válaszolt a férjének is. - Nem tudom. Nagyon fáj, és egyre gyakrabban, de azt hiszem ez normális.
Mintha csak a szavait akarta volna igazolni rátört egy ilyen fájdalom és szinte kétrét görnyedt. Reflexből el is kapta Armin kezét és teljes erőből megszorította - ami katona lévén volt neki. tartott attól, hogyha a herceg nem hagyja el a szobát sürgősen, akkor a végére nem maradnak ép csontok a kezében.
- Kérem, úrnőm, ha megtenné most hagyja ki a nővéremet a dologból, az egész életem körülötte forog amikor épp nem a hibáim körül. - mosolyodott el a holdpap-druida keserédesen, majd Armin felé fordult. - Szeretnél bent lenni?
- Segítene?
- Meglehet. Lehet kell valaki aki átveszi az Átkot mielőtt megtámadja a hercegnét - bár nem egészen biztos, de megtörténhet.
- Akkor igen. - felelte a férfi, és határozottan de gyengéden visszaszorította a felesége kezét. Loreena ekkor ocsuott fel a fájdalomból, és jutott el a tudatáig az iménti rövid beszélgetés. És nem tetszett neki, amit hallott.
- Hogy... Hogy mi?! - nézett egyikről a másikra, majd vissza az egyikre.
- Semmi, ami miatt aggódnia kellene, Loreena úrnő. - mosolygott rá Darian, mintha tényleg minden a legnagyobb rendben lett volna. Kár, hogy nem tudta kitörölni a nő emlékezetéből a korábbiakat. - A férjének nagyobb baja lesz belőle, de ő meg elviseli. Milyen gyakoriak a fájdalmai?
- Öt percesek. És nem hallgattok el előlem semmit! - nézett a két férfira szikrázó szemekkel, végül a tekintete a hercegen állapodott meg. - Ha van, amit előre tudtál, mielőtt felcsináltál volna a minimum, hogy MOST elmondod! Mielőtt a gyerekeid árvaságra jutnak.... - tette hozzá morogva a végén. Úgy tűnt, ijesztőbb volt, mint amilyennek gondolta magát.
- Én nem tudtam semmit. - lépett hátra védekezően Armin, felemelt kezekkel. - Én is most csinálok ilyet először, fogalmam sincs mi fog történni.
- Nagy valószínűséggel semmi. - vette át a szót Darian. - De az Átoknak olyan a természete, hogy meg akarja nyomorítani a tündéket. Előfordulhat, hogy a születés pillanatában amikor Loreena úrnő elméje a legvédtelenebb megpróbálja megtámadni.
Vett egy nagy levegőt. Ez tényleg egy olyan dolog volt, amit szeretett volna tudni a szülés előtt… Nem, még az előtt szerette volna tudni, hogy úgy dönt feleségül megy őfelségéhez és utódot szül neki, hogy felkészülhessen, mérlegelhessen… Szerette volna ezt elkerülni, de már benne voltak. Most kellett cselekedni, és megoldani a felmerülő problémákat.
- Oké. Mi a legrosszabb ami történhet?
- Nos, tekintve hogy a gyerek a jó herceg holdcsókolt ágyékából szület... Áu. - hagyta félbe, amint kapott egy nagyobb féle uralkodói taslit. - Szóval a legrosszabb, hogy az úrnő is holdcsókolt lesz. Elméletileg az Átok véletlenszerűen választ nemes és sötét között, de valószínűbb egyenes ágon leszármazó nemeseknél az enyhébb verzió, ráadásul le kell küzdenie az úrnő alapvetően nem sötét tünde természetét így ez a legdrasztikusabb végkimenetel.
- Tehát a legrosszabb ami történhet, hogy sötét tünde leszek? És a gyerekek?
- A gyerekre ez nincs befolyással, ő már olyan amilyen.
Megkönnyebbültem sóhajtott fel, szinte már nevetni lett volna kedve. Évekkel ezelőtt volt idő, amikor nagyon sok mindent feláldozott volna azért, hogy sötét tünde legyen, hogy a Köderdőhöz tartozhasson, és elfogadják… És most kiderült, hogy annyit kellett volna tennie, hogy hozzáértő segítség nélkül szül egy sötét tünde gyereket. A dolog több mint komikus volt. Kár hogy az örömét jelenleg elvette a hullámokban rátörő fájdalom.
- Ez vállalható. Több mint vállalható. De azért mondhattátok volna!
Az arca fájdalmas grimaszba torzult mondat közben, de most csak a megszaporodott levegővétel jelezte az újabb görcsöt. Rosszabb volt, hogy valami meleg folyadék folyt le a combján, és gyűlt össze apró tócsába a földön. Loreena elvörösödött a szégyentől, de amikor meglátták, a két férfi azonnal mellélépett.
- Kérem, feküdjön le. - vezette oda a holdpap az ágyhoz. Loreena nem ellenkezett. Gyorsan kibújt a köntöséből, és félig ülő, félig fekvő pozícióba helyezkedett el, Armin pedig az ágy oldalához lépett, készenlétben. A nő felpillantott rá. Kicsit furcsán érezte magát…
- Biztos, hogy végig akarod nézni? Ez olyan... Női dolog, még azt se emésztettem meg, hogy egy férfi holdpap lesz a bábám... - kicsit elbizonytalanodott és könnybe lábadt a szeme. - Ha látod, hogy kijön belőlem valami ugyanúgy fogsz rám nézni utána is?
- Ameddig az a valami nagyrészt tünde formájú nem kell aggódnod. - lehelt csókot felesége homlokára a herceg. Közben Shauna befejezte az ágy igazgatását, majd kicsit félénken Darianhoz húzódott.
- Én tudok még segíteni valamit? Van szükség valamire?
- Hogyne, sajnos csak két kezem van és nagyrészt le fogja foglalni őket az esetleges mágiák, szóval megkérhetem, hogy hozzon egy dézsában forró vizet és tiszta kendőket? Lehetőleg gyolcsot vagy vászont.
Shauna bólintott, és elszaladt, Lory pedig keserűen felnevetett.
- Ha csápos, akkor rögtön tudnád kivel csaltalak meg nem igaz? - újabb fájás. - Basszameg... Csak vicceltem, csak vicceltem na! Tünde formájú lesz.
- Darian, nem tudsz csinálni valamit a fájdalommal? - néz aggódva hol Loryra hol a holdpapra Armin.
- Nem. Az új életnek ára van, amit meg kell fizetni. De az úrnő katona volt, biztos vagyok benne, hogy nem fog neki gondot okozni. Még egy nő sem halt bele a szülésbe... legalább is akinél én segédkeztem.
- Katona voltam, a szentségit, de az sose fájt így! - csattant fel miközben próbálkozott kényelmesen elhelyezkedni az ágyon, de már sehogy sem volt jó. Az pedig hogy még egy nő sem halt bele a szülésbe… Szerencsére a fájdalom megakadályozta abban, hogy kioktassa Dariant, hogy talán ez a legnagyobb veszély, ami egy nőre Veronián leselkedhet. Nem a mélységiek, nem a kurva háború, hanem a szülés! Megfogta Armin kezét, és összefűzte az ujjaikat, hogy legyen mit szorítani.
- Pedig ennél csak rosszabb lesz. - mosolygott Darian, a herceg szúrós pillantására pedig csak felvonta a szemöldökét. - Mi van? Volna értelme hazudni innen már?
- Eddig se voltak illúzióim, hogy ez jó lesz... Csak... Legyen vége hamar. - sziszegte összeszorított fogakkal.
- Nos reménykedjünk a kisherceg és a kishercegnő hamar szeretnének audienciát tenni a szüleiknél. - vigyorgott Darian mint a rossz gyerek, aki éppen valami nagy titkot árult el.

Shauna berohant közben a kért vászon törölközőkkel, gyolcsokkal, néhány tiszta ruhával, lepedőkkel, igazából látszott, hogy csak összedobált mindent, amit talált. Lory ismét görcsösen szorította meg Armin kezét.
- Honnan tudod... Honnan tudod, hogy egy fiú egy lány?
- Tudom. Érzem. Nem akarom feleslegesen megijeszteni az úrnőt, elég annyi, hogy a bennem kavargó mágia mindig pontosan megérzi az életet, az erősségét és a minőségét is. Egy fiú és egy leány. Tudják már mi lesz a nevük? - látszott rajta hogy próbálta terelni a figyelmet a lassan esedékes újabb fájásról, de úgy tűnt a terv működött.
Loreena felnézett Arminra aki még a szokásosnál is fehérebb volt a szorításától (és már nem nagyon érezte az ujjait sem), és melegen mosolyodott el.
- Úgy gondoltuk, ha fiú Darian lesz, ha kislány akkor pedig Lorelei. Meg persze volt talonba még egy fiú és még egy lány név, ha egyneműek lennének.
Talon fiúnévnek a Diarmidot választotta a tündérherceg után, lánynak pedig a Granuaile-t, Armin édesanyjának a nevét, akit annyira szeretett és aki annyira hiányzott neki. Úgy tűnt viszont, hogy egyelőre maradhattak az eredeti tervnél… Sőt nem csak egyelőre, leginkább örökre, mert Loreena úgy érezte, soha többet nem akar gyereket vállalni. Ezeket a kínokat bőven elég lesz egyszer is átélni.
- Remek választás, főleg a fiúnak. - vigyorgott a holdpap-druida. - Hát akkor kicsi Lorelei, ideje megszületned. - szólt szinte kedvesen a babához, és lehajolt, az ágy végében, hogy könnyebben tudjon segíteni. Loreena már alig látott a fájdalomtól, de erre tényleg felkapta a fejét.
- Mi? Máris? És... és most? Mit kell tennem?
Azzal már nem is törődött, hogy egy számára teljesen idegen férfi térdel előtte… Abban a pillanatban ez tökéletesen lényegtelenné vált.
- Vegyen egy mély levegőt, majd amennyire csak képes uralni a testét próbáljon nyomni. A babának segítség kell, hogy meg tudjon születni és az úrnőnek kell a kezdő löketet megadni. Tehát mély levegő... és nyomjon!
Nyomjon? De mégis mit? Tökéletesen harmóniában volt eddig a saját testével, minden izmának az irányításával, de most azt se tudta mit feszítsen meg. A hasizmát? Vagy valami mást? Lehunyta a szemét és összeszorította a fogát, majd megpróbált nyomni, egész testével, majd amikor hirtelen minden izma elfáradt visszahanyatlott a felstócolt párnákra. Felnézett Arminra.
- Ez nem fog menni. Fogalmam sincs mit csinálok.
- Menni fog. - szorította meg a herceg a kezét. - Biztos vagyok benne.
- Ideadná a szabad kezét, úrnő? - nyújtotta felét Darian az egyik kezét, és látta, ahogy a tetoválásai halványzölden ragyogtak. - Nem ígérem, hogy könnyű lesz de talán segíthetek.
Kérdés nélkül ragadta meg a holdpap kinyújtott kezét. Hirtelen, mintha egy vékony szellő-burok vette volna körbe, hűsítően ölelve át a már most elgyötört testét. A hasa tájékán mintha kicsit hullámzott volna, imitálva a mozgást, amit neki is kellett volna végeznie.
- Próbáljon így tenni. Ne féljen, ereje mindig lesz hozzá, én adok. Ha nekem elfogy akkor majd Armin ad a sajátjából. - és valóban, mintha tényleges életető energia áramlott volna Darian kezén át végig Loreena karjába, majd lefolyva az összes belső szervébe.
Elképesztő.
Nagyot sóhajtott és bólintott.
- Rendben. Valahogy muszáj kijönniük... Akkor... Megint?
Darian bólintott, Armin pedig leguggolt az ágy mellé, ajkait bátorítóan a nő ujjaihoz szorítva. Lorena próbálta leutánozni, amit előbb érzett. Megszorította a hasát, a hátát, majd az egész alhasát, amilyen erősen, amilyen hosszan csak tudta. Valahonnan a távolból fájdalmas kiáltást hallott, és csak később jött rá, hogy a saját hangját hallotta. Mint azokban a rémtörténetekben, amikor állítólag az egész város hallott egy-egy szülést. Zihálva engedte el magát ismét, és már viccelődni sem volt kedve. Majd újra. És még egyszer… Majd egyszer csak, mintha hirtelen megkönnyebbült volna, Darian pedig egy apró, hófehér, szerencsére teljesen tündeformájú, tökéletes kisbabával állt fel. Lory még soha életében nem látott ennél szebbet, minden vér és maszat ellenére sem.
- Így, jól van. Welcome, Lorelei, to the embrace of the World, the caress of mother Moon and the love of the earth and sky. - mosolygott a gyermekre a holdpap, miközben apró félholdat rajzolt a homlokára az ujja végével. A tetoválásai megint felragyogtak és újra megérintette a csecsemőt, amitől a hold zölden villant fel egy pillanatra. A baba felsírt, a Darian pedig továbbadta Shaunának, aki már egy tiszta fehér kendővel várta. Lory szerette volna a karjába venni a kislányát, de tudta, hogy az ő küzdelme nem ért véget, és még találkozni akart a fiával is.
- Tudja hogyan kell megmosni? Óvatosan a vízbe áztatott kendőkkel törölgesse meg, főképp az arcát és az orrát. Addig lássuk a kis névrokonom mennyire szeretne csatlakozni.
Shauna bizonytalanul vette át a csöppséget és meleg törölközőkkel mosdatta meg, majd Arminra nézett.
- Felség a bölcsők... Nem hoztuk még át a bölcsőket... - mondta szinte suttogva. A herceg lenézett a feleségére.
- Most nem hagyhatjuk itt. Tartsd a karodban addig, míg a fiam is meg nem születik, utána átvesszük őket.
A lány bólintott, majd hátrébb húzódott és ringatni kezdte a babát. Loreena Darianra nézett.
- Jobban érzem magam. De ki kéne jönnie neki is. Hol tart?
- Már nem sok. Még egy kicsit... - válaszolta a férfi, de láthatóan nagyon el volt foglalva valamivel, és szokásos, hol pimasz, hol szívmelengető mosolya is elhervadt az arcáról. Valami nem stimmelt, és ettől a hercegnének ökölnyire zsugorodott a gyomra.
- Darian? Mi a baj? Látom valami van, ne baszakodj velem!
- Eszemben sincs, úrnő. - ekkor a sötét tünde arca grimaszba torzul, tetoválásai vadul villogtak, egyik kezének ujjai pedig furcsa, anatómiailag látszólag lehetetlen mozdulatokba csavarodtak, amik leginkább a tündérek mágiahasználatára emlékeztette Loreenát. Ekkor mintha valami mellbe vágta volna. Egyszerre volt forró és jeges, mintha a vérében felváltva folyt volna láva, utána pedig a leghidegebb hegyi patak. A szeme előtt ezüstös fény kavargott formátlanul, néha kedvesen, máskor bántóan élesen. Először a legtisztább hegyi levegő zubogott a tüdejébe, utána azt hitte a mélységbe zárták és megfullad, de mindez olyan sebességgel történt, hogy ideje sem volt gondolkodni, sem pánikba esni… Minden érzékét túlterhelte ez a számára teljesen idegen varázslat. Majd pedig hirtelen csönd lett. Csönd, sötétség, ő pedig formátlanul és súlytalanul lebegett az üres semmiben.
Amikor kinyitotta a szemét először minden homályos volt, de utána szépen lassan a fal előtt kirajzolódott két sötét tünde férfi arca. Darian és Armin aggódva néztek le rá, utóbbi pedig két kis pólyát szorított magához. Két kisbaba volt. És semmi más nem számított.
Megkönnyebbülten hunyta le a szemét.
- Mi... mi történt - alig volt hangja. Úgy érezte, elhagyta minden ereje, és megmozdulni sem volt képes. De boldog volt. Életet adott a két gyermekének. - Armin? A fiam? Hogy van a fiam?
- Semmi gond, Lory. Jól vannak. - mosolyodott el Armin, ahogy odatette Lory mellé a két kisbabát.
- Szép, egészséges holdcsókolt ikerpár. Az úrnő azonban... - emelt fel egy hosszú, hullámos fehér hajtincset az ágyról Darian.
A hercegné magához ölelte a kisbabáit. Beszívta az illatukat, megnézte az arcocskájukat. Tökéletesek voltak. Rögtön tudta melyikük Lorelei és melyikük Darian, egyiküknek kicsit más volt a szeme alakja, másiknak a nózija volt egy porszemnyivel fitosabb. Szinte nem is figyelt a holdpapra csak fél szemmel, de azért megkereste az egyik vörös tincsét is, ami az ágy másik oldalán feküdt. Úgy tűnt abból is maradt bőven, és a bőrszínét is a szokásosnak látta, így biztosan nem vált egészen sötét tündévé.
- Az átok...?
- Félsikert aratott. Szerencsére Darian vissza tudta fogni, szóval nem lett semmi bajod tőle. Legalább is ő ezt állítja. - sandított fel a herceg a holdpapra, aki csak megvonta a vállát.
- Ha nem hiszed, kérdezd meg Everlune főpapot. Viszont azt hiszem jobb, ha gyorsan továbbállok, mielőtt baj történne. Herceg, úrnő... - hajolt meg, majd kisétált, mintha semmi különös nem történt volna az elmúlt… mennyi idő telhetett el? Egy óra? Kettő? Tíz perc? Loreena teljesen elvesztette az időérzékét.
- Héhéhé várj! Legalább... hadd köszönjem meg. - szólt utána, olyan hangosan, amennyire csak tudott, vagyis éppen megközelítette egy veréb csipogását. Armin a vállára tette a kezét.
- Hadd menjen, biztosan elfáradt ő is. Lesz még alkalmunk megköszönni neki. Darian... nehéz eset. - lehajolt a két kisbabához és játékosan megérintette az újonnan holdszentelt Darian Fairlight orrát. - Úgyhogy inkább anyátokra üssetek mint a névrokonaitokra, megegyeztünk?
Lory elmosolyodott, és odahúzta magukhoz az ágyra Armint. Próbálta volna megölelni mindhármukat. A gyermekeit és a férjét... A családját...
- Köszönöm... Hogy végigcsináltad velem. - becsukta a szemét és vett néhány mély levegőt. - Nagyon rosszul áll? - kérdezte a kifehéredett hajára gondolva. Nem mert tükörbe nézni, de azért remélte annyira nem vészes. Megérte. A gyermekei bármilyen áldozatot megértek volna.
- Nem, egyáltalán nem. Sötét tündének is gyönyörű lennél. - nevetett fel Armin, ahogy apró csókot adott Lory feje búbjára. - Szóval... most apa vagyok, ugye? Azt... hogy kell?
A hercegné odabújt a férjéhez.
- Hát... Az én apukámból kiindulva... Ha tudják, hogy mindig számíthatnak rád akármit tesznek, te ott leszel támasznak, az elég. De szerintem az estimese sem tesz rosszat. Én sem tudom, hogy kell anyukának lenni. Mármint olyan anyukának, aki nem katonatiszt.
- Hát... az én anyukámból kiindulva... Azt hiszem ugyanez. Még szerencse, hogy fejenként egy jó szülőt fel tudunk hozni példának. Bár könnyebb lenne fordított felállásban, de oh well... Megoldjuk. Ahogy mindent. - ölelte át a herceg is a családját.
- Ebben biztos vagyok.
Néhány percig így pihentek, mind a hárman, de a béke és a nyugalom nem tarthatott sokáig. A kis Lorelei nyugtalanul mocorgott a pólyában, és kismacska módjára nyöszörögni kezdett.
- Ezt a csatát megnyertük, de a háborút még nem. Jön a következő összecsapás: meg kéne őket etetnem, azt hiszem.
- Óh. Hogyne. Nem is zavarlak, pihend ki magad. Majd felküldöm Shaunát meg előkészítem a bölcsőket. - állt fel a herceg, aztán elgondolkodva megtorpant és először inkább a szekrényéhez lépett. - Illetve azért itt hagyom a legmegbízhatóbb alakot, akit ismerek, hogy vigyázzon rájuk. Darian, Lorelei... - hajolt oda hozzájuk, kezében a jól ismert játékkal. - ... ő itt Tülkös úr.

N-Nos most már messze többet tudok a szülésről, mint valaha szerettem volna... Minden esetre a történetek teljesen rendben voltak, most már anya vagy azt hiszem, pont így a világvége előtt. Ha meg kell a gyerekeket keresztelni valaha... nos... tudjátok, hogy hol találtok megfelelő minőségű 'Békességet'.

Jutalmad a két élményért természetesen
200 tp és
2000 váltó

...Én pedig mentem is vissza csatákkal foglalkozni...

Az ostor élesen csattant a hátán, a lány pedig az ajkába harapott, olyan erősen, hogy még a vér is kiserkent a foga nyomán. Nem adhatta meg azt az örömöt, hogy sikítani hallja, csak némán tűrte a büntetést a törött csészéért. Az ostor ismét lecsapott, ezúttal a második emeleti folyosó északi sarkában aljában maradt pókhálóért.
Csatt.
A harmadik csapás már csak ráadás volt, de ez volt a legfájdalmasabb, és Shauna biztos volt benne, hogy ében színű hátát most még véres csík fogja tarkítani egy ideig, később azonban kivilágosodik majd a heg, hogy csatlakozzon a többi társához.
- Mostmár elmehetsz. - hallatszott Maab Silverstar úrnő jéghideg hangja. - Ha tudtam volna, hogy ennyire mihaszna vagy, nem engedtem volna el apád adósságát.
Shauna gyenge volt a fájdalomtól, a keze remegett, de összehúzta magán az egyszerű fehér vászoninget, hogy legalább ne tegye közszemlére a sebeit. Lassan egyenesedett ki, miközben a látótere szélét körbevették a fényes, táncoló csillagok.
- Nem hallottad? Takarodj a szemem elől! - kiabált rá Maab, mire Shauna csak meghajtotta a fejét.
- Köszönöm, úrnőm.
Majd amennyire gyorsan csak tudott elcsoszogott a cselédszállások felé. Már nem szisszent fel, amikor Rea, egy idősebb szolgálólány, jódos vattával törölgette meg a sebek szélét. Ő is viselt néhány hasonlót, de közel sem annyit, mint Shauna, noha dupla annyi ideje szolgálta a Silverstar családot. A kastélyuk Elatha szélén állt a nemesek negyedében. Tíz hálószoba, több fürdő, bálterem, három hall és megannyi egyéb szoba tartozott hozzá, hogy szinte már el lehetett veszni a folyosók kanyargós labirintusában. Még egy szépen munkált kert is tartozott hozzá különleges, a tünde erdőből hozatott virágokkal.
Miután végeztek a fertőtlenítéssel, Rea egy ezüsttálcát nyomott a társnője kezébe, rajta két fehér porceláncsészével és egy kancsó áfonyateával.
- Máris? - kérdezte Shauna elhúzott szájjal.
- Tán szeretnéd, hogy Maab úrnő lustának tartson?
- De reggel is eltörtem egyet.
- Tudod, hogy úgy tudsz bosszút állni rajta, ha nem mutatod a fájdalmad.
A lány felsóhajtott.
Majd meglátjuk.
Lassan, egyensúlyozva ment fel a lépcsőn, és állt meg az első emeleti hall előtt, hogy a vállával tolja be Brigitte kisasszony fogadószobája ajtaját. Már éppen nekiveselkedett, amikor meghallotta Maab úrnő hangját.
- Ne aggódj kincsem. El fogjuk intézni. Senki sem veheti el tőled a koronádat, ígérem, a gyermekeid hercegek és hercegnők lesznek…
Brigitte szipogott kettőt az ajtón túl, de Shauna nem tudta eldönteni, hogy ez valódi sírás vagy pontosan az a műhiszti, amit már annyiszor láttak a kisasszonytól.
- De… Hogyan? Elvette azt a nemes tünde kurvát…
- Fogalmazzunk úgy, hogy ha minden a terveim szerint alakul, akkor Armin Fairlight házassága nem lesz túl tartós.
Shauna elmosolyodott, és sokkal vidámabban nyomta be az ajtót, és tette le a tálcát a gazdái elé. Csupán lapos oldalpillantást vetett az apró könnycsepp alakú fekete üvegcsére az asztalon, majd alázatos arccal meghajolt, és elhagyta a fogadószobát. Alig bírta megállni, hogy ne szökdécselve menjen le a lépcsőn. Úgy érezte végre nála volt az aduász, és számításai szerint ezzel lezárhatta a Silverstar család történetét, és a saját szenvedéseinek is véget vethetett.

Zuhogott az eső. A néhol hiányos macskaköves út mélyedéseiben sáros-barnán gyűlt össze a víz, amit a sötét tünde apró lábai ügyesen ugrottak át. Shauna mindig úgy képzelte, hogy a kémek is feketét viselnek, mint a Névtelen Árnyak, így a szakad szürke ruhái fölé fekete köpenyt és csuklyát kerített. Titkos akciót készült végrehajtani, és sokkal magabiztosabbnak érezte magát, ha adott a külsőségekre is.
A dombról le utána pedig jobbra fel, a Kert alatt két utcával…
Legalábbis így igazította útba a kofa, akitől megkérdezte, merre találja a hercegi rezidenciát. Mindenki nagyon izgatott volt, mikor kiderült, az uralkodójuk végleg a városba költözött a felesége kérésére, ezért mindenkinek a lehető legsürgősebben ki kellett deríteniük, hogy mégis hol állt az a ház. Ennek viszont ellentmondott az, hogy valójában senki sem tolongott ott, és mindenki pontosan betartotta őfelsége fogadóóráját, amit a hivatalban tartott.
Ahogyan azonban belépett a takaros kereskedővillák utcájába, egyre biztosabb lett benne, hogy rossz helyen járt. A pompa még csak meg sem közelítette a palotákat, amikhez szokva volt, sehol egy boltív, csupán egy kisebb kupola, és csak két emelete volt, mikor minden magára valamit adó nemes legalább négy emeletes házban élt, ha nem számolták a karcsú kis tornyokat, amiket úgy imádtak. Akárhányszor játszotta vissza a fejében az utasításokat, biztos volt benne, hogy egy helyen sem tévesztette el az irányt.
Felsóhajtott. Mi volt a legrosszabb, ami történhetett? Elküldik a fenébe, annyit pedig megért neki a dolog. A kerítés kapuja nyitva volt, így szabad volt kis kövezett ösvény az ajtóhoz. Kétszer kopogtatott az egyszerű vaskarikával, majd fél perc múlva még kettőt.
- Megyek már, megyek!

Angus rohamozva tört előre, mikor Lory kinyitotta az ajtót, és majdnem lerohanta a küszöbön toporgó sötét tünde lányt. Bár köpeny volt rajta és csuklya, nem tűnt többnek tizenhatnál, fekete bőre pedig ékesen árulkodott alacsony származásáról.
- Angus, ül. Rossz vagy! - szólt rá a hercegné amennyire erélyesen csak tel tőle, mire a kutya hatalmas bús barna szemekkel ült le a jövevény mellé. - Elnézést… Még kölyök, bár nem látszik a méretén. Miben segíthetek?
A lány elkerekedett szemekkel mérte őt végig nagy vörös íriszű szemeivel, majd megköszörülte a torkát, és jól láthatóan igyekezett némi határozottságot magára erőltetni.
- Én… A Fairlight kúriát keresem.
- Jó helyen vagy. - közölte Lory tárgyilagosan. - De a herceg nincs itthon.
A lány megrázta a fejét.
- Nem, én a hercegnéhez jöttem audienciára… Vagyis, nincs időpontom, de fontos információim vannak, megmondaná neki, hogy feltétlenül fogadnia kell?
Loreena felnevetett. Voltaképpen a lány nem mondott ostobaságot, hiszen várható lett volna, hogy egy tünde hercegné szintén nemestünde szolgálókkal és társalkodónőkkel vegye körbe magát, akik közül az egyik esetleg ajtót is nyit az érkező vendégeknek. Csakhogy Lorynak egyáltalán nem volt személyzete, és ami azt illette ez mostanában kezdett is problémává válni.
- Gyere be. - tárta szélesre az ajtót, a lány pedig sarkában a hatalmas kutyával betipegett az előszobába. - Egy teát?
- Köszönöm de… Tudja mit? Igen, kérek, köszönöm.
Lory elmosolyodott, majd eltűnt a konyhában, csak hogy pár perc múlva két bögre teával térjen vissza. A nappaliba vezette a lányt, és helyet foglalt a kanapén, a sötét tünde pedig az egyik fotelt vette célba.
- Elnézést, hogy csak ilyen bögrével tudok szolgálni, néhány napja eltörtem az összes csészét…
A lány arcán vegyes kifejezések futottak át, majd belekortyolt a teába.
- Ez nagyon kedves meg minden de… Nekem tényleg sürgősen beszélnem kell a hercegnével.
- Azt csinálod. - közölte a lovagnő rezzenéstelen arccal, és belekortyolt ő is a teájába. - Mondd, miben segíthetek?
Sokáig csönd volt. A lány látszólag próbálta összevakarni a gondolatait. Néha-néha elnyílt a szája, mintha készült volna megszólalni, de aztán mégsem. Lory nem sürgette. Tisztában volt vele, hogy cseppet sem hasonlított arra a képre, amit a „népe” valószínűleg kialakított róla, és úgy általában nem volt benne semmi „hercegnős”. Nem mintha a férje valaha úgy élt volna, mint egy klasszikus uralkodó, a koronát is csak különleges alkalmakkor tette fel… Meg más alkalmakkor, amikor vágytól elfúló hangon, már-már suttogva kérte tőle, nade ez nem ide tartozott. Hagyta, hogy a lány feldolgozza az információt a maga tempójában, ameddig még volt teájuk, és ha elfogyott volna, szerencsére még maradt forró víz.
- Elnézést kérek, felség, hogy tiszteletlen voltam. - kezdett neki végül. - Fontos információim vannak, amiket mindenképp szerettem volna megosztani önnel a saját biztonsága érdekében.
Lory érdeklődve fordult a lány felé. Nem volt újdonság, hogy volt, aki Armint akarta eltenni láb alól, volt aki mindkettőjüket, és bár elég jól védték őket a Névtelenek, az csak jó volt, ha megkönnyíthették a munkájukat. A sötét tünde, látva, hogy a szavai célba értek felbátorodott.
- Bizton állíthatom, hogy a Silverstar család, közülük is első sorban Maab Silverstar úrnő meg akarja mérgezni felségedet, hogy utána a saját lányát, Brigitte Silverstart jegyezze el a megözvegyült herceggel. Valójában régóta tervezték a hercegi frigyet, nem számítottak rá, hogy felséged, elnézést a kifejezésért, beleköp a levesükbe.
szinte zihált, mire végigmondta. Loreena viszont válasz helyett megtámasztotta az ujjaival a homlokát és lehunyta a szemét. Most rajta volt a sor, hogy feldolgozza a hirtelen információ áradatott. Hallott a Silverstar családról, gazdag, ősi sötét tünde família volt, és Armin említette is, hogy talán ők az egyik olyan dinasztia, akik szerettek volna frigyre lépni a Fairlightokkal, de korántsem az egyetlenek. Valószínűleg akárki más nyert volna rajtuk kívül, azt megpróbálták volna eltenni láb alól.
- Ezek súlyos vádak Miss… Hogy szólíthatlak?
- Shauna. A nevem Shauna.
- Miss Shauna. Van bármi bizonyíték? Egyáltalán honnan szereztél tudomást erről.
- Szolgálólány vagyok a Silverstar családnál, felség. - válaszolt a lány bizonytalanul, mire Lory őszintén meglepődött. Ha a helyében lett volna, ő biztosan nem árulta volna el sem az igazi nevét, egy ilyen pozíciót pedig végképp nem. - Véletlenül meghallottam, amint Maab úrnő Brigitte kisasszonnyal beszélget erről. Láttam is az üvegcsét, azt hiszem szurokkönny volt benne. Még ránk is halálos, de önnek lehet elég lenne egyetlen csepp, ráadásul nem öl azonnal… De nem vagyok benne biztos, hogy az volt.
Lory fejében a fénynél is gyorsabban kergették egymást a gondolatok, első sorban arra vonatkozóan, hogy hogyan kellett volna ezt az ügyet diszkréten, de határozottan elintéznie. A szeme sarkából közben látta, hogy Angus a lány ölébe tette a fejét.
- Te mit nyersz mindezzel? - kérdezte végül a tünde kimérten.
- Az apám adósság fejében eladott nekik. A cselédjük vagyok, de a rabszolga szó talán találóbb lenne. Nekem megéri megszabadulni tőlük. Akkor? Számíthatok önre? Amint kivégezteti őket természetesen biztosan beköltözhet a palotájukba is, gyönyörű kertje van…
- Hogy… tessék?
Értetlenül bámultak egymásra. Lory a kivégzés ötletén döbbent meg, Shauna meg úgy tűnt azon, hogy ezen miért kell megdöbbenni?
- Hát… a… kivégzés. Ami az árulóknak jár.
Szerencsére a hercegné gyorsan kapcsolt. Sokszor elfelejtette, hogy a sötét tündéknél, akiknél a bérgyilkosság elismert és közkedvelt szakma volt az élet sokkal kevésbé volt értékesebb, a ravaszságot és az ármánykodásra való hajlamot pedig erényként jegyezték fel. Sosem tudott volna ezzel azonosulni, de mindenképp meg kellett tanulnia megérteni őket.
- Hát persze. A kivégzés. - felállt a kanapéról. - Köszönöm Shauna, én is, és a férjem is hálával tartozunk neked, és nem fogjuk elfelejteni, amit tettél értünk. Mindenképpen intézkedek.
A lány arca felragyogott, majd ő is felállt és esetlenül hajolt meg a hercegné előtt. Éppen csak búcsút intett, még a teáját sem itta meg egészen. Lory gondterhelten csukta be a bejárati ajtót a lány mögött, majd felment a szobájába és elővette a vasfa dobozt, amiben az Eiryn Nebelturm készítette koronaékszereit tartotta. Ideje volt viselni őket.

A kastély aznap reggel hangyabolyhoz volt hasonlatos. Mindenki izgatottan sugdolózott, Shauna viszont nem emlékezett rá, hogy aznapra bármilyen esemény is lett volna tervezve, amire készülniük kellett volna.
- Szentséges Holdanya most mi legyen? EZT nem szolgálhatom fel neki, még a végén belehal! Marad egyáltalán ebédig? - fogta a fejét a szakácsnő, mire Rea bíztatóan megveregette a vállát.
- Csinálj sültet, abból nem lehet gond. Mink van még? Paszternák? Az jó lesz, csak a gombával vigyázzatok? Shauna! Jó, hogy itt van, vidd fel ezt a kancsó limonádét Maab úrnő fogadószobájába! - szólt rá a lány, amikor meglátta a konyhaajtóban ácsorogni.
- Mi történt?
- Ajj, majd később elmondjuk, bár valszeg meglátod, az úrnőnek fontos vendége van, na menj, siess már!
Shauna elvette a tálcát, és amilyen gyorsan csak tudott elszaladt a limonádéval a matróna lakrészébe. Most nem állt meg hallgatózni, rögtön benyitott… És majdnem elejtette a tálcát.
Loreena Wildwind-Fairlight hercegné teljes uralkodói pompájában, egyenes derékkal ült a kanapén. Hosszú zöld ruhája a földig ért, a haját díszítő kis korona és a hozzá illő nyakék vakító együttest alkottak, mintha az ősi Tuatha Dé Dannan egy tagja látogatott volna el hozzájuk. Szemben vele ült Maab úrnő, még hófehér holdcsókolt bőre alatt is láthatóan elsápadva, összepréselt ajkakkal. A szolgálólány szeme egy pillanatra összetalálkozott Loreenáéval, de az nem mutatta jelét, hogy felismerte volna, így csak gyorsan lerakta a kancsót és a poharakat az alacsony asztalkára.
- Szóval Reát tudnám ajánlani felségednek, ha engem kérdez ő a legjobb. - mondta Maab nyugodtan, mire Loreena megrázta a fejét.
- Ha ő a legjobb, akkor semmiképp sem szeretném átcsábítani magamhoz. Nekem már az is bőven jó ajánlólevél, ha valaki önöknek dolgozhat. Tudom, hogy egy ilyen ősi arisztokrata családot nem szolgálhat akárki.
Az úrnő mintha kicsit elvörösödött volna.
- Ugyan… Felséged túl kedves.
Loreena angyalian mosolygott rá a nőre, Shauna pedig egyikről a másikra nézett, és végképp nem értett semmit. Ez a limonádézás nem úgy tűnt, mintha a kivégzés felé haladt volna.
- Tisztában vagyok vele, hogy önök betolakodónak látnak, de szeretnék beilleszkedni, és felvenni a szokásaikat, ezért is gondoltam, hogy önt keressem meg útmutatásért. Minden szaváért hálás vagyok, és természetesen a herceg is nagyon hálás lesz a segítségükért. - malachitzöld szemeit Shaunára szegezte. - És ő?
- Ugyan! - legyintett Maab. - Mihaszna csitri, legutóbb eltört egy csészét is! Kellően megbüntettem érte, természetesen. Csak tudja, az apja az adósunk, máshogy meg nem tudott fizetni csak a lánnyal, mi meg elfogadtuk, puszta kedvességből.
Shauna képes lett volna ráönteni az egész kancsó limonádét, és még össze is törni a poharat az úrnő fején. Hogy kedvességből… Kedvességből alázták meg nap mint nap, azért ostorozták meg minden apró hibáért… Kedvességből…
- Akkor talán még segíthetnék azzal önöknek, ha tisztességesen kifizetem, és megszabadíthatom önöket a tehertől?
Loreena nyugodt hangja szinte áttörte a lány elméjére ereszkedő vörös ködöt. Tiszta szerencse ugyanis semmiképp sem akart lemaradni a látványról, ahogyan az úrnője arca először vörösbe váltott, majd lilás árnyalatúra, végül pedig ismét halott-fehérre.
- De… felség… én igazán… Nem szükséges, de nem hozhatom kínos szituációba magamat azzal, hogy egy kétbalkezest adok önnek szolgálónak! Főleg ha még ki is fizeti… - habogott az asszony, mire a tünde felemelte a szemöldökét.
- Tehát azt mondja, ingyen elvihetem?
- Én…
- Igazán nagylelkű Mrs. Silverstar. Nem találok szavakat. Természetesen az egész ország tudni fogja, milyen gesztust tett ezzel az uralkodójának. - állt fel Loreena. - Ha nem bánja már ma szükségem lenne rá, megvárom az előcsarnokban, ameddig összeszedi a holmiját.
Shauna azt hitte mentem elájult. Szédült, hányingere volt, pedig az nem volt jellemző az álmokra. Márpedig ez nem lehetett más, mint álom.
- Nekem… semmi sincs, felség.
Loreena megütközve nézett rá, majd vállat vont.
- Sebaj, akkor akár azonnal indulhatunk is. Mindent köszönök Mrs. Silverstar még egyszer.
- Részemről a szerencse, felség. - mondta a nő még mindig paprikapirosan, Lory pedig azonnal kimasírozott a szobából a folyosóra, majd amilyen gyorsan csak lehetett ki a bejáraton. Shauna alig tudott vele lépést tartani, de még abban sem volt biztos, hogy egyáltalán kellett-e, vagy mögötte kellett volna mennie vagy egyáltalán… Ez most tényleg megtörtént?!
Már a hintóban ültek, és a lány még mindig csak bámult maga elé.
- Fura ez a hintó. Most használom először, Armin nem is tudja, hogy elvittem. - szólalt meg a hercegné, mintha csak arról csevegtek volna, hogy kint felszakadozott a felhőzet, és nem pont most váltotta volna meg őt minden szenvedésétől.
- Miért…? - kérdezte Shauna elfúló hangon.
- Mit miért?
- Miért hagyta életben? És… Miért hozott el engem?
Loreena újból elővette azt az angyali mosolyát, de a sötét tünde lány most kifejezetten kényelmetlenül érezte magát tőle.
- Az elsőre az a válaszom, hogy így volt könnyebb. Nem írthatok ki egy arisztokrata családot anélkül, hogy én lennék a gonosz, elnyomó nemestünde, aki a népetek jólétére és függetlenségére tör.
- Miért, nem az? - csúszott ki a kérdés Shauna száján, de ahogy az újdonsült úrnője arcára nézett rögtön meg is bánta, hogy kimondta ezeket a szavakat.
- Nem. - válaszolta Loreena ridegen. - A második kérdésedre válaszolva… Szükségem volt egy szolgálólányra, te meg akartál szabadulni tőlük, és még meg is aláztam a matrónát, aki el akart tenni láb alól, méghozzá úgy, hogy még neki kell hálásnak lennie. Nem az a tökéletes diplomáciai megoldás, ha mindenki nyer?
A lány az út további részében hallgatott, majd, amikor belépett a hercegi rezidencia ajtaján, és megszabadult Angus kitörő, lábról ledöntő szeretetétől úgy döntött, hogy nem hozhat szégyent se Maab úrnőre, de Loreena úrnőre még kevésbé. Neki kellett lennie a legjobb szolgálólánynak valaha.

Áh, szóval sötét tünde fronton se kellemesebb a közemberek sorsa, mint emberföldön. Nos, legalább már azt tudom, hogy ha betérek a Fairlight-rezidenciára, jól fognak bánni velem. Mivel még nem voltam ott, akár be is térhetnék, nehogy mágikusan egy másik dimenzióba kerüljön, mielőtt megtehetném...

Minden esetre az élmény szép volt, és ahogy megbeszéltük, jövő hónapról előrehozottan megkapod a 100 tp és 1000 váltó jutalmat.