Magánküldetés: Mítosz és Valóság

Lloyd, az instrukciókat Skypeon megkaptad, határidő annyi, amennyit magadnak szabsz. Jó munkát!

* Mikor merre fúj a szél, arra sodorja a vagabundus népségeket, s ennél sokkal több iránymutatásra nem is nagyon van szüksége a csavargók csodálatos munkáját végző vékonyka rétegnek. Persze emellett, minden jó világjárónak akad időnként otthon egy kevés dolga, s bár kedvenc bárdunk nem igen nevezhető a fővárost az otthonának, sajnálatos módon időnként be kell köszönnie, s lejelentenie egy-két pletykát s népi-újságot, mert máskülönben igen sebesen kerülhetne a puszta leples bitangok listájára, akiknek aztán semmi keresnivalójuk honföldön. Ha róla van szó, nagyon ritka az olyan alkalom, amikor a munka az első, de itt most éppenséggel ez állt fel, s feltétlenül szükséges volt a korábban emlegetett stratégiailag elengedhetetlenül morzsákat odaadni egy aktatologató jóembernek, aminek hála kapott egy bólintást, meg egy "Eridj utadra"-t. Utóbbi nem olyan hízelgő, de végül is nem érdekli olyan nagyon, ismer egy jó kis fogadót itt a városban, s egy pár sör után akár seggbe is rugdoshatnák, akkor is csak felebaráti szeretetből állna le vitatkozni a modortalan tiszttel. Az időt persze nem is nagyon bolondozza el nézelődéssel, egyenesen a jóféle méhsöréről híres Mézmimózához vette az irányt, ahol így reggel 10 tájt még nem ment olyan csodálatosan nagy mulatozás. No nem baj véletlenül se, itt van ő, és Lili: Igen ügyesen meg fogják majd oldani az utóbbi problémát, s talán még csurran cseppen is valamicske ingyenes dolog, elvégre ismeri igen jól a fogadóst, s emellett ha nem is helyi híresség még, de egy bárd aki ismeri az emberi dalokat mindig érdekes látványnak számít, ha nem is feltétlenül közkedveltnek. Jöttükre egyébként a jelenleg nem olyan népes kocsmanép oda-oda pillant, de ez inkább csak az ajtóba kiragasztott csengettyűnek lehetett köszönhető, s nem csodálatos érkeztüknek. A pult egyértelmű irány volt, s lába menten oda is cipeli, egyenest a kocsmároshoz, aki meglepő módon egy ember volt.
- Lars, öreg cimborám hogyan mennek a dolgok? Miféle bolondság ez, hogy csak három kártyázó vénember, egy részeg és egy asszonyka van idebent?
- Hawthorn, poklokra mondom azt hittem nem látlak se téged, se Lilit többször. Gyakrabban nézhetnél haza, jó anyád mindig rajtam keres, alig tudom már mit mondjak az öreglánynak, hogy ne kezdjen ordibálni velem.
- Szia Lars!
- Az igazat... Adj egy jó kört a tavalyi főzésből, de teli pohárral. Ne szúrd ki a szemem azokkal a kocsmai bolondságokkal, egy ivóeszközt színig kell tölteni!
- Jól van, a fene is egye meg, ezt még én állom, de cserébe csinálhatnál valami rövidke mókát, tényleg kicsit szarul zötyög mostanság a kocsi.
* Az asztalra közben egy szépen díszített fából faragott pohár került, mely színig lett töltve egy sebesen habzó mézédes nedűvel. Igazi Mézmimóza original, a helyiek nem véletlenül vannak teljesen oda érte. Bárdunk nem is szórakoik sokat, meg is hajtja kissé, majd Lilit is megkínálja vele, aki persze fene mód kiélvezi az édes íz örömét.
- No, mi fene?
- Azok a nyamvadt adók. Őfelsége egyre csúnyábban nézi ki magának azokat a jómadarakat, akik nem tősgyökeresek s csak betelepültek. 
- Elég régóta élsz már azért itt ahhoz, hogy ne csak valami koszos emigráns legyél!Az isten szerelmére, olyan szép asszonyod van, hogy még én is irigyelem, a két szép gyerkőcről ne is beszéljünk. Mi más kell még ahhoz, hogy testvér lehessél?... Hol a család? 
- Most éppen dolgán van Emily, a gyerkőcök meg játszanak az ólban. Majd szólok nekik később, hogy köszönjenek Lloyd bácsinak.
- Te vén kurafi, bácsi az ányjád térdének a bütykös kalácsa, messze vagyok még attól!
- Haha, te már csak a régi vagy. Sose fogsz megöregedni, mi?
- Sose.
- Na de most már akkor térj a lényegre, vagy menten elkérem az árát az italnak.
* Jól van hát, sebesen el is küldi maga mellől a vigyorgó kocsmárost, majd italába belekapaszkodva leül az egyik asztalhoz, ahol éppen egy kicsit butácska küllemű szeplős elf leány fogyasztja egyszerű reggelijét, ami zabkásából és sajtból áll. Látszólag a folyamat egyébként egészen elfoglalja a nőt, csak egy-egy pillanatra kapja fel tekintetét, utána menten ismét az étellel szemezget, s a lehető legfalánkabb mohósággal nyeli, mintha csak valaki elcsenni készülne tőle, pedig ilyen fenyegetés biza nem nagyon leselkedik reá, vagy ha igen is, nem Lloyd részéről.
- Jó étvágyat a szép leányzónak.
- Vala tán kedve valamilyen szép dalhoz, mely minden étekhez illő?
* Ételtől kissé maszatos száját megtörölve a lány felnéz a dalnokra s a vállán ülő tündérre, majd némi jól rejtegetett érdeklődéssel megvonja a vállát.
- No ilyet is ritkán látni... Egy tündér és egy dalnok. Kár lenne nem kihasználni a lehetőséged, ismered a Drága Derryt?
- Hogyne, menten el is dalolom neked, ha kedved tartja.
* Az eddig oldalt lógó lant mindjárt kézben is terem, ám mielőtt bármit is szólhatna természetesen kicsit meg kell csavargatni a hangoló csavarokat. Badarság készen hordani ezeket a hangszereket, messze túl könnyen szakad a húr ha mindig feszes, s jól kimérve csak egy-egy pontos csavarás az egész feladat, ami nem vesz igénybe több időt mint egy-két percet. Hogy végzett vele, szépen megpendít hát egy hosszan kicsengő E-dúrt, majd elkezdi játszani a dal elejét, becsatlakozván szép hangjával mikor végre a megfelelő passzushoz ér. 
- Délnek vidékén, vén Roy mondta még, hogy nem volt szebb mint maga Derry! Macskaköves az út és poros a kút, hegyfalból kibúj a kastély! Jártam óh én, sokszor vidékét s éreztem ódon varázsát. Járnám ma is, ha volna mit, de helyén csak füstölgő gané... Óóóóóóóóh, bár állna még én drága Derrym. ( https://www.youtube.com/watch?v=zl9TdYWfSio Refrén helyére illesztve, nem fordítva)
* A dal több versszakon keresztül hangzik, s keze sebesen táncol a lanton, mely jámbor módon zúgja egymás után a skála sokféle részét. Ehhez szépen párosul Bariton hangja ( Figyeld Lory, énekel Lloyd! Most már nem kell eladnod rabszolgaként Dagonnak! ) mely pont úgy illik a képbe, mint a leveshez a kanál. Az egész eltart egyébként egy darabig, s pont a vége fele járna, amikor is az ajtó hirtelen kitárul, s egy kiképző tiszt ellentmondást nem tűrő mérges hangját hozza magával. 
- Hawthorn!
- Hawthorn jelentkezik.
* A tiszt némi kérdésességgel nézi jól meg, ám végül megvonja a vállát, majd lábával egyet dobbantván máris rátér hogy mégis mi dolga van errefelé. Az ügy persze nem kis meglepettséget eredményez részéről, de hát végül is miért is ne? 
- Jó. A királynő keresi. Kövessen.
* Furcsa ez az egész, eddig arról se tudott, hogy ismeretes lenne a tisztikarban, de hogy még maga a királynő is keresi? Talán egy szép dalt akarna hallani? Akárhogyan is, félszemével rákacsint az eddigi hallgatóságára, majd lehúzván a sört egy intéssel búcsúzik Larstól, aki közben mintha kissé kitért volna a hitéből. Ekkora ember lenne a régi komája, hogy személyes meghívás kap a királynőtől? No, ennek biza az öreg Hawthorn biztos örülni fog.
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
* A helyszín sebesen változik, pár pillanattal ezelőtt még a barna és a sárga dominálta a világát, de most itt kint már a zöld uralkodik, ahogy az szépen megszokott a tündéktől. Irány hát a palota, irány hát a trónterem. Nem nagy szégyen bevallani, hogy ezt az utat nem ismeri különösebben, de hát ritkás is sora azoknak, akik ilyenféle magasságokba mehetnek, s bár továbbra sincs fogalma se arról, hogy magának mi dolga, kicsit hízik a mája a királyi audienciától. Előbb utóbb mégis jó lenne beleházasodni valahogy, nemde?
- Mit csináltál?
- Semmit, de most bújj el. Nincs itt az ideje, hogy körülöttem legyeskedjél.
- Jól van... Viszont hallgatózni fogok.
- Azt úgy is fogsz.
* A tiszt pár pillanatra fura tekintettel nézegeti időnként, de nem igazán foglalkozik sokat a magában beszélő habókos dalnokkal, csak a munkáját végzi, s fenemód szeretne most már inkább egy irodában ülni az efféle bolond lótifuti feladatok helyett, melyek megkeserítik az életét. Senki nem gondol bele , de biza nem ám egy olyan egyszerű dolog előásni valahonnan egy jött-ment bárdot, akiről csak azt lehet sejteni hogy kocsmában van, de hogy melyikben, azt nem. Bármi is legyen, a hosszú lépcsősörök s folyosók csak úgy váltogatják egymást, egészen egy méretes jáde fényben pompázó trónteremig, ahol keménykötésű vértes lányok és legények őriznek egy magasodó bükkfából faragott trónuson ülő szépséges nőt. Szemmel láthatóan éppen valamilyen könyvet olvasgat, de utóbbi mibenlétét nem nagyon tudja kideríteni egyenlőre, s minthogy nem lenne helytálló megzavarni a nőt, nemes egyszerűséggel meghajol, s megvárja, hogy az uralkodó felismerje (Vagy legalábbis tudomásul vegye) azon tényt, hogy jelenleg ő is ott tartózkodik.
- Lloyd Hawthorn, igaz?
- Személyesen. Miben lehet nagyságod szolgálatára egy hétköznapi dalnok?
- Küldetésem lenne számára. Mit tud az emberek mondáiról?
* A kérdés némi gondolkodást eredményez feléről, nehéz ilyen direkt dologra válaszolni. Ahány ember annyiféle pogány vagy vallásos meggyőződés, s hallott már egészen sok bolondságot, aminek minden bizonnyal az ég világon semmiféle köze sincs a valósághoz.
- Csak annyit, mint bármelyik vándor vagabundus. Hallok ezt-azt, de hogy a végén mennyi igaz és mennyi nem, az már nem az én megítélni valóm.
- Mit hallott a tündék világáról?
- Arról ugyan nem oly sokat, valahol talán akad egy miénknél nagyobb birodalom a régi világban, de ennek is csak annyi füle mint farka.
- Én azt mondom, hogy létezik.
* Az utóbbi megjegyzés láthatóan némi mulatságot okoz számára, s ha el nem is neveti magát, de azért némi vigyor kiül a képére. Csuda babonásnak tűnik a királynő, hogy efféle marhaságokban bármiféle igazságot láthat. Mi lesz a következő?! Gömbölyű a föld? Utóbbit egyébként ő maga pont tudná cáfolni, elég földet bejárt már ahhoz, hogy tapasztalja hogy biza nem kezd el sehol sem olyan nagyon lejteni, ha meg mégis, akkor pár kilométer után kiegyenesedik.
- Őfelsége, mélységesen tisztelem a véleményét, de  én meg azt, hogy majd mikoron a gyomrom a boruk tölti be, akkor leszek egész bizonyos arról, hogy létezik-e.
* A válasz láthatóan nem ragadtatja el a királynőt, némi halk, kimondatlan idegességet vél felfedezni arcán, bár egyenlőre jó eséllyel még nem fog felcsattanni, már amennyiben innentől elkerüli a hasonló lenéző válaszokat... Így belegondolva valóban nem vigyáztak együtt disznókra, merő bolondság lenne azt feltételezni, hogy a királynő bármiként is értékeli ha úgy válaszol mint a komájának.
- És az életfáról hallott-e?
- Talán egy mondát egy öregecske vándortól észak földjén. Egy hosszabb vers volt, valamilyen pogánykori teremtésdal, ami miatt megégetnek arrafelé ha nagyon emlegeted. 
* Az egész ügy furcsasága egyre csak mélyül, már lassan ő maga is kezdi valahogy megérteni, hogy nem csak holmi habókos téveszméről van itt ma szó... Vagy ha éppen arról is, akkor fontos habókos téveszméről. 
- Nos, azt olvastam, hogy az életfa, az Ygdar... Ygar... Ygdrassil egyik ágán van a tündék birodalma
- Hogy őszinteséggel adózzak, erről nem sok ismeretem van.  * Egy kissé meghajtja fejét *  - De úgy gondolom nem is én vagyok a keresett személy ebben a témakörben, a Fővárosnak nagyszerű történészei vannak, akik bízvást nagy segítségnek bizonyulnánk őfelsége számára pár váltó fejében.
- Nem információra van szükségem.
- Ez esetben valóban lehet mégis tudnék segíteni, már ha erőm engedi.
- Tudna. Északon élnek valami nagy humánok. Magasabbak az átlagnál, alul öltözöttek, és szeretnek fosztogatni. Az ő druidáiknál lehet még ág arról az életfáról.
- Sosem látogattam meg még földjüket, de nem túl barátságos népség hírében vannak, s a partvidéki történetek alapján barbárabbak még az embereknél is... A tájék is roppant veszélyes, egész évben csontig hatol a hideg, s a szél mindig fagyot hordoz. 
- Szerintem maga tudna hozni egy olyat.
* Nagyon hirtelen lett nagyon büdös az egész, esze ágában sincsen elmenni Északra. Ki a franc olyan bolond, hogy ha arra is járjon, pont benézzen azokhoz a vikingekhez, akikről szép kis históriákat hallani, s amik alapján nem túl kellemes társaságot jelentenek? Nem fizetik őt meg eléggé ehhez, s hacsak nem ezen múlna sorsa, jó eséllyel most itt sarkon fordulna és távozóra fogná. Mit meg nem kell tenni néha a hazáért, nemde?
- Szerintem _lehet_, hogy tudnék hozni egyet... de a feladat az öngyilkosság határán táncol, s szívesebben szolgálnám tovább őfelségét egy pár évvel, mint hogy már most ilyen fiatalon beleharapja a jeges fűbe.
- Épp ezért kap egy kísérőt.
* Na, ha valami hiányzik jelenleg, akkor az egészen biztosan nem egy tünde követő. A múltkori alkalommal fene nagy szerencséje volt Loryval, de ha most rásóznak még egy pipacslovagot, akkor egészen biztos hogy a kardjába fog dőlni az első kanyar során. Erről kérem szó sem lehet, inkább kér némi alamizsnát...
- Minden tiszteletem az öné, de úgy gondolom, hogy nem sok honfi lenne szolgálatomra arrafelé... Ellenben akad a Fővárosban egy jó barátom, aki pár váltóért bizvást szolgálatomra lenne, s ismeri is valamicskét a partvidéket.
- Ha maga megbízik benne, hát legyen. Kerekedjen fel, ahogy épp csak tud, és menjen. Hozza vissza azt az ágat a tünde királyság nevében, és meglássa, megjutalmazom bőségesen!
* A bőséges jutalom persze kicsit jobban hangzik mint pusztán a parancs, meg is jön menten a kedve a kalandozáshoz... Szinte már látja is lelki szemei előtt az alkoholmérgezés delíriumos állapotát...  A bajtárs pedig természetesen füllentés, Északon nem sok ilyen akad, jó lesz majd az extra pénz arra, hogy fedezze az úti költségeket. 
- Rendben, megtiszteltetésnek veszem ezt a feladatot. A barakkban megkapom az igényelt ellátmányt?
- Megkapja. Ötszáz emberi váltó, három napi élelem.
- S egy váltás bakancs. * Teszi hozzá még kissé pofátlanul, de végül is nem olyan jelentős kérés, elvégre lovat nem kér a feladathoz*  - Amennyiben nincs őfelségének semmi másra szüksége, útnak is indulok.
* Meglepő módon nem vált az akció semmilyen negatív reakciót ki a nőből, s egy cetlit kap magához, mellyel jó eséllyel valóban megkaphatja az ígért ellátmányt.
- Ezt adja oda a szállásmesternek. Óvja a természet, Hawthorn!
- Köszönöm, azt rémélem is hogy óvni fog. 
* A cetlit elfogadván még egy pillanatra meghajtja fejét a nő előtt, majd sarkon fordulva kilépdel hát a trónteremből, s meg sem áll az utcáig, ahol végre teleihatja tüdejét a friss hűvös levegővel.
- Te jó ég, miféle kacifántos bolondság ez?
- Annyira nem hatalmas bolondság... Mikor kicsi voltam hallottam meséket az Yggdrasilról.
- No, bármi is legyen vele, Északra megyünk. 
- Rendben leszel?
- Nem sok más választásom van, nem utasíthattam vissza egyenest a királynő kérését... Az még nagyobb bolondság lenne, mint maga a kérés.
* Kócos, kissé zsíros üstökébe belevakarva egy sóhaj után végül némi nevetés tör elő belőle, majd összeszedvén megmaradt férfiasságát nekilódult felkeresni a szállásmestert a barakkban. Az egész csere meglepően gyorsan halad, a meglepetés mi kiül az öreg arcára minden pénzt megér, s pár pillanat múlva már ott is hevert előtte a pénzzel tömött erszény, s a bakancs. A három napi élelemet is meglelti persze, de az a büdös életbe nem lesz elég bármire is, így jó eséllyel majd vadásznia kell valahol félúton, ha nem akarja azt, hogy éhen maradjon. Indulás előtt már csak egy dolog maradt hátra, s így benéz hát még gyorsan utoljára Larshoz, hogy elmagyarázza neki mi is folyik itt. Öreg komája persze vár kételkedéssel fogadja a históriát, ám végül beletörődik, majd útjára engedte a bárdot, akit most a megszokottaknál is komolyabb kalandra sodort hát a sors bolondos keze.