Minának nem egyszerű még azon gondolkodnia, hogy mi lesz, mikor vége lesz mindennek, hisz mindig úgy érzi, még csak most kezdte el... Viszont az egyik legfőbb célja, nem meglepően, az, hogy megtalálja a megoldást az Átok megtörésére. Rengetegszer elképzelte már, ez milyen lesz. Hogy a sötét tündéknek és a vámpíroknak nem kell tovább kiszorítottságban élniük. A sötét bőrszínűek lassan, fokozatosan visszaváltoznak olyanná, amilyenek valaha voltak. Persze soha nem lennének teljesen ugyanolyanok, mint a tündék, ám nem lenézéssel tekintenének rájuk, hanem inkább különlegesként. Egy alfajként, ha úgy tetszik, amely más dolgokban jó ugyan, mint a tündék, de pont így kiegészítik egymást. Érdekesek lehetnek két ilyen kapcsolatából született utódok is például...
Ami a démonokat illeti, lelkük feloldozásra kerülne, nem kellene tovább kínzó szenvedélyüket hajszolniuk, és az életük ugyan véget érne ezen a földön, ám előtte beteljesülne: bűnüket sikerülne jóvá tenniük, így megtisztítva a világot attól a sebtől, amelyet egykor saját maguk okoztak. Nyugalomra lelhetnek. A vámpírok pedig egy idő után elhagyják a vérre való igényüket, a foguk is lassanként visszaalakul sima emberi foggá, és bár kinézetük nagyjából megegyezik majd a sima, egyszerű emberekével, azért nem hagyta őket nyomtalanul a hosszú ideig vámpírként eltöltött lét, hiszen ez már a genetikájuk része lett. A különböző klánokban gyakorolt mesterségek nyilván folytatódni fognak még sok-sok generáción keresztül. A Rotmantelek például még mindig nagyrészt orvosok lesznek, a Nachtrabeneknek pedig különleges fogékonyságuk lesz a mágiához, főleg annak sötétebb területeihez, persze ahogy egyre inkább összeolvadnak az emberi társadalommal - aminek sokáig tart elfogadni őket, ám a jég lassan mégis megtörik -, így természetesen a mesterségek is változhatnak.
A sebeket kiheverve az egész világnak hatalmas harcokat kell folytatnia önmagával, hogy kiépítse az elfogadást társai iránt. A szabadság ugyanúgy felelősséggel jár, mint az Átok hosszú esztendejeinek láncai, ám kitartással és összefogással egy erős társadalom építhető ki, ahonnan senki nincs kizárva.
Szóval a világot megmentettük, már csak arra kell gondolni, hogy Mina személyesen is boldog legyen, mert azért annyira nem hiányzik belőle az önzőség, hogy a saját sorsa ne számítson neki. Bár nem tudja elképzelni, milyen lesz a párja, de szeretne egyet, aki megfelel gyerekkorától kezdve szövögetett rejtélyes, misztikus és már-már regényes elképzeléseinek, aki megnevetteti unalmas napjain, akárcsak Damien... Az utóbbival pedig megőrzi jó kapcsolatát. A köztük lévő kapocs szinte örök, nem igazán történhet olyasmi, ami elszakítja, a történések, amikkel addig szembenéztek, pedig csak erősítették ezt. Neki is szán valamiféle rendes menyasszonyt, valaki különlegeset, egy tündét vagy sötét tündét, hiszen ez már mindegy, lurkók így is, úgy is eredményeződhetnek a kapcsolatból. A gyerekek aztán összejárnak, játszanak, gyakorolnak mágiát, vagy íjászatot, vagy éppen az ékszerkereskedés rejtelmeit. A napokat olvasással, tanulással, a világ további megismerésével töltené, mert ezt sosem szeretné abbahagyni, haláláig. És persze poénkodással. Damiennel olyanok maradnának, ahogy mindig is voltak, mintha sose nőttek volna igazán fel. Ja, és mindenképpen lennének háziállataik, köztük legalább egy holló.
Hogy ezt az állapotot Azrael kardja segítségével sikerül-e elérnie, vagy valamely más módon, nem számít. Miután a világ helyreállt, minél hamarabb megszabadulna a kardtól, amennyiben az övé lenne, hisz valószínűleg rengetegen akarnának merényletet elkövetni ellene, hogy megkaparinthassák a fegyvert.. Egy biztonságos helyre helyezné el, valamiféle kincstárba, vagy esetleg simán csak bedobná valamely tó mélyére, hogy soha többet senki ne találhassa meg, hisz feladatát már végrehajtotta, most már ő is pihenhet békében. Mina pedig azzal az elégedettséggel hunyná le a szemét, hogy a jövendő generációk sorsát is kiegyengette, a sajátjával egyetemben, azaz elérte azt a célt, amelyért a családja oly sokat küzdött.
Kezdőlap
Regisztráció
Belépés
:
