Világbővítés: Városok

"Nincs is kellemesebb környék a városoknál. Falak közül nehezen lehet menekülni."

Érdekes pályázati lehetőséget kínálok a kedves testvéreknek, méghozzá olyat, amiben egy várost kell tervezni! Ezek bekerülnek a világba, szóval csak ügyesen! Természetesen nem ingyenért, 3000 váltó egy kidolgozott város jutalma. Egy ember maximum kettőt vállalhat! És hogy mit is kérek?

Részletes leírást a városról, különlegességeit, ismertetőjegyeit, fontosabb épületeit, érdekes és fontos embereket belőle, valamint a történelmét. A kész munkákat ide egy post formájában kérem.

Itt egy lista a választható helyekről. Ha megtetszett egy, küldj egy PM-et, és odaírom a neved.

Név: Hellenblatt / Lightleaf (Loreena Wildwind)
Leírás: Az egyik legkülönlegesebb város, amit nem olyan régen építettek a Tünde-erdő fenségterületén. Specialitása abban rejlik, hogy vallásilag semleges terület, ezt viszont csak erős őrséggel lehet fenntartani. Egy tünde vadász és a déli vallási vezető feleségének munkája nyomán jött létre, jelképe pedig egy halványan, fehéren ragyogó bokor, amit a tünde és protestáns mágia közösen hozott létre. Lakossága 1000 fő, vegyes faj.

Név: Waldburg (Yrsil)
Leírás: Gyakorlatilag egy kereskedőváros, a Tünde erdő peremén fekszik. kétezer lakosa van, ezek körülbelül fele-fele arányban tündék és emberek. Közös megegyezés alapján a város területén nem támadhatja meg egymást tünde és ember.

Név: Falbwich (Quermos Ashor)
Leírás: Kézműves, ipari központ, a nyugati partvidék egy kiváló székhelye. Hivatalosan jelenleg a mélységiek által befolyásolt félóriások ellen harcol, de pont ezért a katonasága is jól képzett, erős. Lakossága 2000 fő.

Név: Einburg (Hilde von Nebelturm)
Leírás: Protestáns erődváros a nyugati síkság alatt. Eredetileg katolikus volt, de ami után megtért az erődparancsnok (aki egyben a polgármester is), protestáns lett. A város jelenleg gondban van, ugyanis a legutolsó polgármester eltűnt. Most egy öttagú tanács vezeti. A várost magas, erős falak veszik körül. 1500 fő a lakosság, ebből 1000 katona.

Név: Eichenschild (Yrsil)
Leírás: Virágzó kereskedőváros, ami híres a fényűző báljairól. Nagyon régi alapítású. Rossznyelvűek szerint a várost valami sötét dolog irányítja, de erre soha se került tényleges bizonyíték elő.

Név: Elatha (Tyrwel Ghlan)
Leírás: Sötét tünde nagyváros, fővárosnak is mondhatjuk. Lakossága megközelítőleg 7000 fő. Ez is angyalromokra épült, mint az emberek városainak egy nagyobb része. Maga a település a Nebelwald kellős közepén helyezkedik el, fal veszi körül.

Név: Hellenburg (Hilde von Nebelturm)
Leírás: Legendás nagyváros, ami a déli emberek jelenlegi központja. Alap leírás található róla az Ismertetők -> Néhány általános információ Veroniáról topicjában.

Név: Carolusburg (Reingard Schwarzjäger)
Leírás:Legendás nagyváros, ami az északi emberek jelenlegi központja. Alap leírás található róla az Ismertetők -> Néhány általános információ Veroniáról topicjában.

Név: Zephyrantes (Alicia Zharis)
Leírás: A tündék örökletes fővárosa, Veroniával egyidős. 100.000 tünde lakja, erősen védett. Fából készült technikailag minden, és rengeteg a zöld folt. A torony egyedül kő. ami egy szomszédos, magas hegynek az oldalából lett kifaragva.

Jó munkát! Határidó Április 1.

Név : Eichenschield

Keletkezése : A várost Claudette von Eichenschild alapította V.I.SZ. 198-ban.

Hierarchia : A város egy kilenctagú tanács irányítja, bár a kilencedik tag az uralkodó család feje, aki inkább csak névlegesen szól bele a város politikájába.

Populáció : 45 - 50 000 fő
87% ember, 11%-os tünde kissebbséggel, és még ennél is kevesebb, alig 2%-os démon lakossággal.

Vallás : Katolikus

Történelem :
Claudette és férje Frig voltak az akkori, még igencsak kicsi Eichenschild család fejei. A legenda szerint Claudette a város akkori helyén járva beleszerelmesedett a tájba, és mivel ekkor már terhes volt, első gyermekét is itt szülve megalapozta meg a család vérvonalát. Itt letelepedvén V.I.SZ. 198-ban egy akkor még parányi települést hoztak létre. Az évek múltán az Eichenschildek gyorsan kivívták a nép elismerését és szeretetét bölcs döntéseikkel, éles előrelátásukkal, bátor szívükkel. Nekik hála a kis település egy gyorsan fejlődő várossá nőtte ki magát, a kezdeti mezőgazdálkodásból hamar az ipar területére értek. Kiváló kovácsok és kézművesek vetették meg lábukat a városban, felkérésre pedig Veronia minden tájáról özönleni kezdtek az építészek, tanítómesterek, és tudós emberek. V.I.SZ. 390-ben kezdett épülni a városfal és a palota is, melyek munkálatai befejeződtek 413-ban. A város folyamatosan nőtt, és nőtt, hála a család ügyes kereskedelmi húzásainak, és óvatos taktikázásainak egy igazán nagy várossá gyarapodott. Az előnyös elhelyezkedése, a jó állapotú kereskedelmi utak, és a járőrszolgálatok bevezetése miatti biztonság végett egyre több kereskedő haladt át erre, és az évek során elkerülhetetlenül Veronia egyik legfontosabb kereskedővárosa lett. A város megerősödése és fellendülése az Eichenschildek javát is szolgálta, a palota elkészülte után rengeteg bált és partit adtak, ezek mind a kor adottságaihoz mérten a legpazarabb ünnepségek voltak. Szorosra fűzték a kapcsolataikat mind az északi mind a déli nemesi házakkal, bár házasodni igencsak igényesen házasodtak, szinte mindig az Eichenschild oldal felőli családtag volt a domináns fél. Manapság az Eichenschild báljait tartják Veronia legelőkelőbb, és legfenségesebb ünnepségeinek, rengeteg báró és gróf küzd hogy eljuthasson ide, és csupán kevés kiválasztott kapja meg a jogot hogy részt vehessen rajta. A Téli és Nyári nagy bálünnepségen még maga a király is részt vesz a hercegek társaságában.

Felépítés :
A külváros némileg jobban hajaz egy falura, mintsem egy igazi nagyvárosra. Az utcák nincsenek lekövezve, az állatok szabadon járnak kelnek, az emberek nyüzsögnek az utcán, sietnek a dolgukra. Pletykák születnek, és kapnak szárnyra, vagy éppen halnak meg. A házak falait borostyán növi be, az ablakokból virágok lógnak. Az építészet elég szabados, a legtöbb ház egymás oldalába van építve. Talán ez a rész őrizte meg a város eredeti formáját. Itt számos kispiac, üzlet található, az itt élő emberek pedig viszonylagos jólétben tengetik a mindennapjaikat.



A folyópartot érintő területeken van néhány vizimalom, és sokan halászattal foglalkoznak. A hal erős szagát füstölőkkel űzik el, ez egy egyszerű gyógynövényes keverék, amely nagyszámban terem a város melletti erdőségben. Erős, jellegzetes illatot áraszt, amely elnyomja a halak és más szagokból áradó bűzt. Füstje nem túl sűrű, ezért városszerte sok helyütt alkalmazzák. Sok a kiskert, illetve veteményes a külvárosban így az emberek képesek megtermelni maguk számára a minimális zöldséget, és gyümölcsöt.



Ami a külvárosban talán a legjelentősebb, az a piac. A város nagyrész kereskedelemre épül, remek kereskedelmi útvonalak, folyópart, és földrajzilag előnyös pozíciója mind elősegítették a város fejlődését. A piacon széles körben mindent meg lehet kapni. A legnagyobb hosszúkardoktól kezdve egészen az egyszerű kapáig minden. Nyakláncok, fülbevalók csecsebecsék. A legújabb ruhadivatok (melyek a város nemességének igencsak fontosak), legfrissebb kovácsolású páncélok.



A kovácsműhelyek itt a mennyiség helyett a minőségre helyezik a hangsúlyt. Főként páncélokat és fegyvereket gyártanak, bár többnyire az elitebb, vagy tehetősebb rétegek számára. Személyre szabott rendeléseket vesznek fel többnyire, bár kérés szerint eleget tesznek az alacsonyabb rangú vásárlóknak is. Rengeteg nemes és magasrangú tisz rendel innen kardot, vagy páncélt.



Szinte Veronia minden fajta árucikkéből lehet itt találni, válogatni. Azonban mindig vannak olyanok akiket nem a hagyományos választék érdekel. Ők valamivel többre vágynak. A speciális igényű vásárlókat a feketepiac elégíti ki. Ugyanis az is virágzik itt, mégha elég jól el is vannak rejtve a világ szeme elől. Rendeltetése egyszerű, adj el mindent ami illegális, persze jó áron, hogy meggazdagodj. Az ilyen zugkereskedők többnyire jó kapcsolatokkal rendekeznek a városon kívül.



A feketepiaci áruk gyakorta érkeznek folyón, csónakkal hiszen sokkal könnyebb a folyóparton átcsempészni, mint a városkapunk. A kikötő nem éppen mondható hatalmasnak, itt többnyire csupán kicsi csónakok közlekednek, valóban kicsi árukészlettel a fedélzetükön.



Viszont itt, a Külvárosban található a temető. Elég hatalmas, hiszen naponta születnek, és halnak meg emberek. A temető érdekessége, hogy a város szolgálatában álló Nekromanták felügyelik. Ők elég erős ellenőrzés alatt vannak, viszont jó szolgálatot is tesznek a városnak. Fizetést kapnak, valamint tanulási lehetőséget más nekromantáktól. Ők a sírásók és a temető gondozói is egyben, valamint ők vizsgálják ki a város azon ügyeit, melyekben sejteni lehet hogy nekromanták a bűnösök. Egy hat tagból álló tanács vezeti őket, amely jó kapcsolatot ápol Noitrával, és feltétlen engedelmeséggel tartoznak a városnak.



Ahogyan elhagyjuk a Külvárost rendezetlen épületeit, immáron a Belvárosba érünk, amely nagyon sokban különbözik az eddigiektől. Az utak kővel vannak kirakva, a házak letisztultabbak, és úgy egészében tisztábbak is. Itt szintén található egy újabb piac, ám ez inkább a külvárosi piac megnyúlása, mintsem újabb, különállóbb terület.Itt élnek a köznemesek és a gazdagabb polgárok, jómódú kereskedők. A belváros tiszta, és szép, rendezett, építészete erős eltérést mutat az eddig látott városrészekkel.



A városban több fürdőház is van, ezek eleinte mindenki számára elérhetőek voltak, ám az idő múlásáva a nemesek és jómódú polgárok szórakozása lett. Egyszerű forró fürdő, vagy gőzöltetés, netán csak úszni támad kedve valakinek egyet, ez a hely garantáltan a legjobbat nyújtja amit az ember csak elképzelhet. Vannak medencék, vagy csupán egyszerű gyógyfürdők is, masszőrök és hűsítő italok várják itt a kedves vendégeket.



A számos kocsmák legnevesebbike az Acélszűz. A város fennállása óta áll, bár néhányszor leégett, még mindig áll. Az Eichenschild család mindig is kötelességének érezte támogatni ezt a helyet, amely csaknem egyidősnek tekinthető a város alapításával. A történetek szerint Frig von Eichenschild alapító is itt itta meg utolsó sörét, mielőtt meghalt volna az utolsó csatájában. Azóta is számos Eichenschild megfordult ezen a helyen. Az italok nem a legolcsóbbak, ám annál finomabbak, és gyakorta rendeznek itt táncos mulatságokat is.



A szórakozni vágyó utazók itt a legjobb ellátást kapják, valamint a belsővárosban számos kocsma mellett fogadó is helyet kapott. A vendéglátásáról méltán híres Eichenschild ezúttal sem okoz csalódást az erre utazóknak, elsőrangú ételei, és borai mellett szobái is elképesztő kényelemről tanúskodnak. A megszálló vendégek kedves és barátságos kiszolgálást kapnak, ám könnyen kiürítheti az erszényt egy többnapos tartós duhajkodás.



A városban található még egy nagyon híres, és elég öreg épület, a Vörös lepel nevű bordélyház. Még V.I.SZ. 439-ben épült, azóta rendületlenül fennmaradt, és a hírnevét még növelte is. Rejtett sarkokban suttognak erről a helyről, minden szájból mást és mást. Van aki égre földre esküdözik, hogy csábdémonokat látott a helyen, míg mások gyönyőrű elf nőkről beszéltek. Egyes vélemények szerint A Nő szeszélyei című Indexre helyezett sorozat is itt született meg, ám erre kézzelfogható bizonyítékot még nem mutattak fel. Vannak olyanok is, akik olyan perverz élvezetekről suttognak, amelyek egy nemeshölgyet már hallásból sokkolnának.



A város egyik leghatalmasabb épülete az Eichenblatt.  Ez az épület egy fogadó, melyet még Gustav von Eichenschild kezdett építeni V.I.SZ. 641-ben. A megépítése harminchat évig tartott, végül egy óriási méretekkel rendelkező vendéglátó hely lett belőle. Árai meglepően jók, és szolgáltatások terén is remekel, elég népszerű hely az idelátogatók körében. Egy részét átalakították az egyetem diákjai számára még V.I.SZ. 702-ben.



Az utazó aki többet szeretne látni a városból igencsak megdöbbenhet, hogy mennyi féle helyre eltévelyedhet. A legérdekesebbek közé tartozik a Harcosok Céhe. Itt évente egyszer megtartják a Harcosok gyűlését, amely nem áll másból csak egy héten át való kardvívásból, bajnoki tornákból, és természetesen fogadásokból és mulatozásokból a harcosok részére. Ezt a hagyományt V.I.SZ. 382-ben alapította meg Ermendrud von Eichenschild, aki ekkor mérte össze erejét testvérével, Gervassal. Ennek emlékére a család minden évben megrendezik a Harcosok Gyűlését, tisztelegve a két testvér előtt. A rendezvény rengeteg látogatót vonz mindenhonnan, sok harcos jön el, és ok érdeklődő is, így ilyenkor a fogadók tele vannak, amely jó szolgálatot tesz a város kincstárának is.



Nem csupán a harcosok, hanem a varázstudományok kutatói is megtalálják a helyüket a városban. Egy aprócska bolt hirdeti régiségeit, ám az alapos megfigyelőnek a táblán egy érdekes szó csillanhat meg : Szabad Vándor - szóll a tábla. Ide betérve egy egencsak fiatal, kedves hölgyeményt pillanthatunk meg. Ő Noitra, a városi mágusok pártfogója, és a Bárónő pártfogoltja. A boltban számos érdekességet, állítólagos varázserővel bíró amulettet, karperecet, és egyéb csecsebecsét lehet vásárolni. Valamint vannak itt különböző elixírek, és ritka alapanyagok is, alkimisták által gyakran látogatott hely ez.



Aki belép a boltba, azt kedvesen befelé intik, ahol már várják. Ez egy igazi mágus-menedék, egy hely, ahol a kóbormágusok ételt és fedelet kaphatnak a fejük fölé, egy helyet ahol tanulhatnak. Noitra nem titkoltan a Bárónő egyik üdvöskéje, barátságuk régre nyúlik vissza. Ez a hely egy kissebb iskola, ahol a mágusok tanulhatnak, ennek fejében pedig néhány évnyi szolgálatot töltenek el a város szolgálatában.



Amennyiben az ember barangol az utcákon, elkerülhetetlen hogy bele ne fusson egy zöld ruhás barna hajú agancsos hölgyeménybe. Általában nagy sebességgel ütközik bele az emberbe, felborított dolgai szerteszállnak, a járókelők pedig a fejüket csóválják amikor meglátják. Ő Lina, a város önkéntes kuruzslója. Szinte mindenkin segített már a városban, lázas gyermekek, sérült katonák, nagybeteg férjek, feleségek...a város egyik legokosabb és legszeleburdibb orvosa. A város néhány ''igazi'' doktorával egyenrangúan egy társaság tagja, melyet Hartwig von Eichenschild alapított még V.I.SZ. 381-ben. A társaság fő céljaként a különbőző gyógyfüvek megismerését, és gyógymódok kikísérletezését, és gyógyszerek előállítását tűzte ki célul. A nagyvilágban számos nagyra tartott gyógyítóval tartanak levelezési kapcsolatot, és a rosszmájú pletykák szerint, még a Rotmantel vámpírcsaláddal is kapcsolatban állnak.  



Mint a legtöbb városnak Eichenschildnek is van alvilága. Zsoldosok, orgyilkosok, tolvajok, és sok más egyéb sötét nézésű marcona alak éll itt. Őket gyakran felbérlik különböző munkákra, főként karavánok kíséretére, és többé kevésbé legális munkákra. A városon belül viszont az esküjük köti őket amely egy igencsak érdekes történet szüleménye.



Albertus von Eichenschild V.I.SZ. 615-ben kíhívta Nyakas Aldegárt, és a Zsoldosok bandáját egy párbajra. A párbaj tétje az egyik oldalon Albertus vagyona volt, míg a másik oldalon az Alvilág engedelmessége az Eichenschild család és a város felé. A legenda szerint Albertus puszta kezűleg páholt el majdnem félszáz fegyveres embert, úgy, hogy ő maga nem sérült meg. Bár valószínűleg nem így történt a valódi történetet már csak az Eicheschild család tagjai ismerik, ugyanis a nép hősként ünnepelte Albertust.Nyakas Aldegár pedig állt a szavát, és eskü alatt ígérte hogy nem fordul sem Eichenschild család, sem a város ellen és így abbamaradtak a harcokba fúló rendbontások, és viszálykodások. Azóta a városba belépő minden idegent köt a törvény, legyen az bárki ember fia, ha Veronia sötétebbik feléhez tartozik Aldegár esküje vonatkozik rá is. Ezt a törvényt nagy becsben tartották, és minden alvilági főnök Albertus sisakjára esküszik fel, ám a páncél többi részét a palotában kiállítva őrzik. A főhadiszállásukat Árnyékködnek hívják, és csak a vezér legszűkebb bizalmi köre tudja annak rejtekhelyét.



A barakkból indul útjára a helyőrség, és ide is tér vissza. Itt osztják a napi parancsokat, a hirdetőtáblán pedig a mindenki megtaláhatja a maga parancsát, illetve aznapi kötelezettségeit, beosztását. Az akinek a város rendjével, vagy a más egyéb katonai erőt beavatkozását igénylő segítségre volna szüksége az is ide fordul. A városőrség felel a palota biztonságáért is, számuk nyolc, és tízezer között mozog (ha a tartalékosok is bevonulnak).

Városőr:

A belvárosban található továbbra egy nagy katedrális is, ám az egyházi jelenlét a világi életben elég minimális. A város katolikus vallású, ezért nem ritka látvány a tömött templomokkal teli misék. A templomban több mint tíz pap van, ők gondozzák Eichenschild lelki világát. Gyakorta keresik meg őket az emberek, tanácsért, vagy lelki vigaszért.



Az Eichenschild család számos nagy embernek adott életet. Voltak közöttük, nagy harcosok, újító orvosok, remek kereskedők, vagy bölcs mágusok. Majdnem minden generációban volt egy nagyobb hős, csak hogy példaként említsem Sigvald és Siglind von Eichenschildet. Ők egy ikerpár voltak, és V.I.SZ. 642-ben megfékeztek egy hatalmas járvány amely ellepte várost. Vagy mondhatnám még esetleg Wilburg von Eichenschildet, aki a Nagy Ember-Démon háború idején V.I.SZ. 599-ben visszaverte Gara'agul (név csak ebben a pillanatban jött) démontábornok ostromát, ám a kettejük között vívott párbajba mind a ketten belehaltak. A család emlékül emeltette a Hősök Csarnokát, ahol a nagyobb családtagok szobrai kaptak helyet, valamint itt található Claudette von Eichenschild alapítóanya sírja is.  

Claudette von Eichenschild alapítóanya sírja. :

A felsővárosban található a közigazgatóság, és a bíróság, közjegyző, és a többi hivatalos szervezet. A rendszer bonyolult, és nehezen érthető ám rendkívül precíz és pontos gépezet. Naponta több száz kérelmet bírálnak el, több száz ítéletet hoznak meg. A törvényköny nagyjából egyezik Veronia többi törvényével, ám az árulást, és pár egyéb bűnt (amelyben benne van a korrupció is) szigorúbban büntetik. Ezt a törvénykönyvet 599-ben adta ki az Eichenschild család a Kilencek tanácsával együtt, mintegy válaszul a IV. János király tettére.



A város ismerheti magáénak Verionia egyik legöregebb könyvtárát. A könyvtárhoz egy egyetem is hozzájárul, amely valóban remek tanárokkal és nyugodt környezettel várja a tudásra szomjazókat. Széleskörben el lehet sajátítani itt sokféle ismeretet, és estefelé sem ritka látvány egy-egy részeg íródeák. A nemesek közül sokan adják be a gyermekeiket az egyetemre, bízva abban hogy a város erős biztonságának jóhíre miatt.



Palota :
A palota egy teljesen más színvonalat képez az eddig látottakhoz képest. Egy dolog igaz az Eichenschild családról...adnak magukra. Elsőként mondanám, hogy nagyon szerették a vidám táncos esteket, amikor úgy adódott szívesen báloztak, vagy vadászatokat tartottak. Mind egytől egyik kiváló társaság volt, és rendkívül táncos lábú. A nemesek közt nagyon gyorsan elharapódzott a pletyka, hogy amikor táncolnak, valójában varázsolnak. Ez a pletyka még a mai napig fennmaradt, és úgy terjeng, hogy egy Eichenschild tánca olyan gyönyörű, hogy bárkit bűvöletbe ejt, csupán pár pillantásból. Ezt a család nem erősítette meg, de nem is tagadta, még maga Brünhilda von Eichenschild is (akit csak a bálok királynőjének emlegettek) csak ennyit mondott erről :

''Az enyémeim táncos lába oly elbűvölő, még néha én magam is elámulok tőle.''



Gyakorta rendeznek bálokat, akár egy hónapban kettőt is. Évente két nagy bált szerveznek, amely messze földön híres, mind Észak, mind Dél szemébe. Ezek a Nyári és a Téli bálok. Ilyen eseményre még magát a királyt Carlus Rex-et is meghívják, aki már nem egyszer tette tiszteletét a családnál. Ennek a két bálnak a meghívói felérnek a nemesek által adható legnagyobb tisztséggel, ugyanis csak keveseknek adatik meg, hogy rész vegyenek rajta. Ez a két esemény soha nem látott luxussal és pompával zajlik, valóban egyedülállóak Veronia történelmében. A palota számos terme szolgál az házigazda és a vendégek múlattatására.



A palotának van egy folyóra nyíló összeköttetése. Ez egy csendes vizű tó, amely egyenesen a palotából indul, és a folyópartra vezet. Maga a tó és a folyó nem ér össze közötte van egy fal amely elválasztja, valamint erős rúnamágia védi. Egyetlen célt szolgál, a nemesek szórakozását. Az oda vissza csónakázáson kívül más haszosabb célja nincs, ám kiváló üzleti politika a csónakokban tárgyalni hiszen a terem pazarul díszített, arra szolgál, hogy elnyűgözze az ellenfelet. Valóban nagyon kevesen vannak akik nem ámulnak el a látványán. A tó egyik fele a helyőrségtől indul, míg a belső vége a palotába vezet, itt pedig egy csigalépcsőn egyenesen az előcsarnokba lehet jutni.



Másegyéb, vendégek fogadására alkalmas helyiség a lelátó. Innen belátni az egész várost, és át lehet tekinteni a falakon túl is. Nagyon díszes, szolgák nyüzsögnek mindenfelé lesvén a vendég és a házigazda minden kívánságát. Általában zamatos csemegék, és ínyenségek vannak már itt előre tálalva, és a pompázatos látvány miatt szintén kiváló hely.



Az Eichenschildek egy, még a városinál is nagyobb, és ritkább köteteket tartalmazó könyvtárral rendelkeznek. Ez hatalmas és lenyűgöző méretű, Veronia minden tájáról van itt összegyűjtve tudás. Ezt a könyvtárat a egy nagy mágus segítségével készítették, hogy megóvják a könyveket az idő vasfogától, több-kevesebb sikerrel.



A család jelenlegi fejének, Míria úrnőnek is van egy privát helye, a lakosztálya, ahol senki más nem zavarhatja. Ez a város egyik legvédettebb és legfényűzőbb pontja. A lakosztály még a királyokat is megszégyenítő pazarsággal van berendezve, valóban stílusosan. Hatalmas puha ágy, gyönyörű tavirózsák, selyemfüggönyök, mindemellett olyan drága ruhák, cipők, és egyéb csecsebecsék, amelyek közül akár egyetlen darab áráért egy kisebb zsoldossereget lehetne toborozni. Ez bizony a felső tízezerből is a legfelsőbbek élete.



Az Eichenschilde család fejének is kijár a megfelelő hely ahol városa népének ügyes-bajos dolgaival törődhet. Első ránézésre is viszonlag nagy, maga a trónszék magasan helyezkedik el a családi címerrel belevésve. Itt ül a család aktuálisan uralkodó feje, tárgyal a hozzá érkező hírnökökkel, követekkel, valamint gyakorta itt találkozik a Tanácsosokkal is. A Kilencek Tanácsa itt gyűlik össze hogy megvitassák a város felvetülő problémáit, aktuális gazdasági helyzetét, és a politikát. Az ide belépő embert lenyűgözheti a trónterem egyszerű. letisztult formája, és magasztos csodálatossága. Az Eichenschildeket nem bölcs dolog megsérteni, mert bármennyire is álljanak barátságos, és vendégszerető hírükben, a becsületükre igencsak érzékenyek, ahogyan a nemesek többsége. Vagy mondhatnánk egyszerűen kissé hiúknak is őket.



Eichenschildben van egy titokzatos, elit egység, akiket Héjáknak neveznek. Bár nincsenek túl sokan, számukat tekintve úgy háromszáz körül mozoghatnak. Az egyetlen amit biztosan tudhatunk, az az hogy Halbert von Eichenschild alapította V.I.SZ. 621-ben. Még a legjobb informátorok sem tudnak elmondani semmi biztosat. Nem tudni, hogy kit szolgálnak, ha ugyan szolgálnak bárkit is. Jellegzetességük hogy madárhangokat utánozva jeleznek egymásnak.

Héják kapitánya:

A palota alatt egy hatalmas pince ágazik szerte, ezeknek legnagyobb része mágikus módon van lezárva, csak az Eichenschild család tagjai léphetnek be ide. Itt kapott helyet a családi kripta, valamint a család személyes tömlöce és kínzókamrája. Az utak szerteágaznak a föld alatt, és egészen a feneketlen mélységekbe vezetnek el, oda, ahol talán valami sokkal sötétebb dolog gyökeredzik, ám erre még soha senki sem látott semmi bizonyítékot, sem pedig feltevést.



A város háta mögötti kissebb hegyen szinte lehetetlen a közlekedés, a nagyon sűrű erdő, és a szikás környezet miatt. Rengeteg vadállat éll itt, ezért a nemesek rengeteg vadászatot rendeznek ide. Az erdő mélyén jónéhány féle gyógynövény található, ám oda bemerészkedni igencsak veszélyes, ugyanis a fák sűrűjében sötét árnyak ólálkodnak.

Város Típusa: gazdálkodó és kereskedő

Város földrajzi elhelyezkedése, adottságai: A város pontosan Nebelwald lüktető szívében épült, V.I.SZ szerint 75-ben.  A sűrű, agresszív erdő miatt a kiterjedése lassan növekszik. Északi irány felől a Tünde erdő, míg délről az Árnypajzs-hegység fogja közre. Dél-nyugat irányban található Hellenburg legendás városa. Északnyugat felé indulva található a Katedrális és a Főváros. Nyugatra terül el egy nagy síkság, ami többnyire lakatlan. Nebelwald sűrűjében különben, még jó pár közösség található, ahová az utat leginkább helyiek, vagy veterán vándorok ismernek.
Az erősségeihez tartozik az erdőgazdálkodás, valamint az aljnövényzethez tartozó különböző gombafajták, növények és cserjék, amiket értékes gyógyfőzetek formájában hasznosítanak.


Lakosság és összetétele: 7000 fő az állandó lakosok száma. Többségben a sötételfek lakják (81%), ezután következnek a szimpatikus vámpírok(10%), végül pedig kevesebb létszámmal élnek itt tündék (7%). Nagyon kevés lélekszámmal van jelen ember( 1%) és démon (1%).


Vallása: A városban élők kivétel nélkül Hold vallásúak. Három fő irányzatot különböztetünk meg ezen belül: Hold Anya(termékenység), Hold Apa (Háború) és az Újhold(Halál) imádok, bár az utóbbiaknak nincs belépési engedélye a szentély területére.


Történelme:

V.I.SZ. 75. Elatha megalakulása Beasley család jóvoltából.
V.I.SZ. 80. Nagy Holdszentély építésének kezdése
V.I.SZ. 87. Veszett Farkas
V.I.SZ. 100. Elatha várossá fejlődése, Szentély építésének befejezése
V.I.SZ. 111. A társadalom két részre szakadása, nemesekre és munkásokra. Fairlightok megjelenése a városban.
V.I.SZ. 120-125 Első nagy zördülés a munkások és nemesek között, Kenton Beasley vezetésének vége.
V.I.SZ. 126. Darian Fairlight király kinevezése, függetlenség a tiszta tündéktől és hivatalosan sötét tündéknek kezdik el nevezni magukat.
V.I.SZ. 133. Vak Holló, Városőrség, Piac és Kereskedelem, Sólymok háza
V.I.SZ. 186-187. Darian bukása, Második felkelés
V.I.SZ. 200. Hallgatagok háza, Névtelen Árnyak háza
V.I.SZ. 222. Erdőgazdálkodás és alkímia fellendülése, A nagy kút munkálatainak kezdése
V.I.SZ. 310. A nagy vízgyűjtő kút és ciszterna rendszerének befejezése
V.I.SZ. 365. Tünde és sötét tünde közötti diplomácia kezdete.
V.I.SZ. 370. Brigette Fairlight, Városfal építése
V.I.SZ. 376. Kétkasztos rendszer kialakulása a tiszta tündék és sötét tündék között
V.I.SZ. 377. Tartós gazdasági kapcsolatok kiépítése
V.I.SZ. 378. Hivatali rendszer kiépítése
V.I.SZ. 387. Világosság Kertkilátó
V.I.SZ. 455. Alton Fairlight uralkodása,
V.I.SZ. 527. Harmadik felkelés, Alton halála
V.I.SZ. 547. Nagy Vadászat, Rand Fairlight
V.I.SZ. 600. Rand Fairlight halála,
V.I.SZ. 601-610 A nagy felkelés, Elatha 45% porrá ég, Hollis Fairlight
V.I.SZ. 618. II. Nagy Vadászat, Város megújulása
V.I.SZ. 631. Osmond Fairlight uralkodása
V.I.SZ. 690. Lucan Fairlight uralkodása
V.I.SZ 718. III. Nagy Vadászat
V.I.SZ 777. Hall Fairlight uralkodása
V.I.SZ 788. Armin herceg születése,
V.I.SZ 797. Armin herceg anyjának halála
V.I.SZ 813. Hall Fairlight halála

A felkelésekről: Régi időkre nyúlik vissza a kiváltó oka, egészen V.I.SZ 111-ig. Ebben az évben történik meg, hogy a társadalom két táborra szakad. Az egyik csoport a nemesek, akiknek a bőre sokkal világosabb. Másik csoport a munkások, kiknek bőre sötét. A dolgozóknak nem tetszik, hogy ők nem élhetnek jól, így az első tiltakozásuk V.I.SZ 120-125-ig tart. Több véráldozattal jár, de szerencsére nagyobb kár nem történik.Másodjára V.I.SZ 186-187-ben történik, azonban itt sem alakul át vérfürdőbe. Ezután következik egy hosszabb időszak, s hála a gazdasági helyzetnek javulni kezd munkások helyzete. Harmadik felkelés Alton Fairlight halálakor tör ki, ami igazából egy napig tart. Leginkább a Névtelen Árnyak egy tagjának köszönhető, aki minden további nélkül végzett a lázítóval.
A nagy felkelés V.I.SZ 601-610 között zajlik, ami a legnagyobb tüntetés a munkások részéről. Sokan tüntetőleg nem dolgoztak, csak vedeltek a Veszett Farkasban. Több munkás indulata azonban elszabadul, így történik a gyújtogatás. A lángokat nem volt könnyű megfékezni, hiszen időközben a Hallgatok házában egy kísérlet félresikerült. Elathának 45%-át így a tűz emésztette meg, ami mindkét félnek kellemetlen volt, de további feszültségeket teremtett. A probléma orvoslására azonban Hollis Fairlight személyesen nyújtotta a kiutat, ezáltal erősítve a köteléket az emberekkel.

Nagy Vadászatokról: V.I.SZ 547-ben Rand Fairlight idejében igen csak elszaporodnak a halálesetek és eltűnések. Több felderítő csoport leli halálát, míg nem az uralkodónak a fülébe nem jut, hogy Köd-erdő szerte csoportosan vannak elszaporodva a fura lények, amik az egész Sötét Tünde népre veszélyesek. 50 nap gondolkodási idő után, egy maroknyi zsoldos és több futár keretében Veronia minden szegletébe elküldik a hírt, egyben felhívást a vadászatra.  Abban az évben  bátor harcosok, amazonok és más népségek hozzálátnak kiirtani a lényeket, egymás után nagy csapatokban. Több hónapba került megtisztítani egész Köd-erdőt, s sok ember veszett oda. A következő V.I.SZ 618-ban történik, ami Hollis vezénylésével zajlik le, magyarán ő adja hírül népének, hogy minden 100 évente meg kell tartani, hogy fennmaradhassanak a sötét tündék, mint faj. A harmadik Lucan Fairlight vezeti, ahol fél szemét elveszti egy szörnyküzdelem során.
Nagy Vadászatoknál különböző lényeg neveit írták fel:

Nebelwald ármánya: Valójában egy nagy szarvasra hasonlító lény, aki először barátságosnak mutatja magát. A legváratlanabb helyzetben támad, mikor mindenki az hinné, hogy semmi sem történik. Két hegyes szarva van, amivel bárkit megöl. Megküzdeni vele nem nehéz, ha az embernek van taktikája ellene.

A Halász: Egy ritka, de kifejezetten veszélyes közepes méretű pók, ami a fák koronáján él. Vadászó taktikája az, hogy lejjebb merészkedik a fán, majd addig várakozik ott, míg egy gyanútlan áldozat meg nem jelenik. Pillanatok alatt a gyártott ragacsos hálójával felkapja a vacsoráját, bénító mérget fecskendez a testébe, majd becsomagolja vagy megeszi. Hálója erős, nehéz kiszabadulni belőle.

Illuzina: Három fajtáját különböztetjük meg ennek az emberszerű, koponyával rendelkező érdekes lénynek: harcos, őrjöngő és vadállat. Vastag bőrrel rendelkeznek, ezért kétkezes fegyverek szükségesek a sebzésükhöz; ami átszúrja az első réteget. A harcosnak jó a védekezése, s legtöbbször vastag husángot forgat a kezében. Az őrjöngő a puszta erő és sebesség birtokosa, s fegyvertelen. Végezetül mind közül a legfélelmetesebb a vadállat borotvaéles háromszög fogakkal, s erős állkapoccsal. Ennek elsődleges célja, hogy futásra képtelenné tegye prédáját.

Életorzó: Mágikus lények, így pusztán fizikai fegyver nem sebez rajtuk semmit. Két fajtája van: Kuruzsló és a ritka Átkozó. A kuruzsló, mindenféle környezetében található anyagot mágikus támadássá alakít. Csak kinyúl egyik kezével egy bokorhoz, ami rögtön elhal. Az átkozó hasonlóan varázsol annyi különbséggel, hogy láthatatlan a varázslata, így észnél kell lenni és figyelni a mozdulatait.

A Nagy vadászatot teljesítők jutalma nem csupán szavak szintjén mozog. A kimagasló vadászok egyedi pengét kapnak, hogy bárhol Veroniában felismerjék őket. Csupán 5 ember részesül ilyenben. A következő őt vadász csecsebecsét, ami egyes helyzetekben jól jöhet. A többiek 5000 Váltót, vagy ingyen fogyasztást 1 hónapig a vadász által megjelölt helyen. A szép és épségben maradt trófeákat Elatha városában osztják szét díszítésnek, olykor más városokban azzal a célzattal, hogy mindenkinek tudomása legyen róluk.


Fontosabb személyek:

Kenton Beasley: Az ő nevéhez fűződik Elatha alapítása, ami V.I.SZ 75-ben történt meg. Öt évvel később elkezdték építeni a Nagy Holdszentélyt, ami szintén az ő nevéhez kapcsolódik. V.I.SZ 100-ban készült el a nagy építmény, valamint ekkor fejlődött várossá a falu.

Torr Alvey: Egy veterán ex-holdőr, aki az erőszakkal felhagyott, hogy a munkások barátjává váljon. V.I.SZ 87-ben minden vagyonát beleölte, majd építtetett egy kocsmát, a Veszett Farkast. A helyről annyit lehet tudni, hogy a felkelések idején gyakran emlegetik ezt a helyet, mint a lázadások melegágyának.

Gayna Alvey: A Veszett Farkas tulajdonosnője, akit úgy tisztelnek a munkások, mint ha úrnőjük lenne. A bájos harmincas éveiben lévő hölgyemény szívesen hallgatja a dolgozok problémáit, s titokban segít nekik ott ahol tud.

Eldon Riley: Jelenlegi katonai ág fővezetője, aki egyrészt leveszi a terhet Armin herceg válláról. Gyakran levelezik az uralkodó család megmaradt tagjával. Mint minden katona hűséges, s szívén viseli Armin herceg sorsát. Ő képtelen elárulni, inkább meghalna.

Toland Elder: Katonai ágazat másik nagy alakja, aki a Városőrséget és a Névtelen Árnyakat vezeti. Fiatalember még, s jól bírja a gyűrődést. Eldont tiszteli, ezért bármiben készségesen áll a szolgálatára.

Bliss Norwood: Középkorú nő, de vág az esze, mint a beretva. Tudományokban ő a legjártasabb személy Elathában. Nehezen lehet átverni, s befolyásolni. Mindig jól megfogalmazott érvekkel tiporja el vitatársait. Armin herceg tanácsadója, mert könnyen átlátja a helyzetet, ha éppenséggel minden feje tetejére áll. A tudományos dolgokkal kapcsolatban ő írja meg a levelet az uralkodónak.

Britt Ogden: Középkorú nő és Bliss segédje, akivel jól megértik egymást. Jelenleg a Hallgatagok(alkimisták) vezetője. Meglepően gyakorlatias, s kevésbé a gondolatok embere. Ő felügyeli az új kísérleteket, valamint ő képzi ki az új alkimistákat. Kellően szigorú.

Dell Pitts: Felettébb vidám testesebb sötét tünde, aki jólétért és a gazdaságért felel. Armin herceg harmadik levelező társa.  Ki nem állhatja Bliss-t, mikor az a ő területébe beleszól.

Edgar Rake: A munkások kegyeltje, egy fiatal feltörő munkásgyerek, aki most Dellel együtt a gazdaságért felel. Okos fiatalember, azon halkszavúsága miatt, nem mindig tud érvényesülni.

Ethal Roydon: Sólymok alapítója V.I.SZ 133-ban, aki ráadásul nő. Darian uralkodása alatt ő az első futár, aki sikeresen hozta és vitte a levelezéseket. Bátorságáért többször  elismerték.

Arlette Roydon: Mivel a család nem halt ki, így ő a jelenlegi Sólymok vezetője, aki őse nyomdokaiba kíván lépni. A nagyon titkos leveleket személyesen kézbesíti Armin hercegnek

Floyd Bloodworth: V.I.SZ 200 -ban ő alapította meg a Névtelen Árnyak nevű orgyilkos közösséget, valamint az akkori kor leghíresebb mészárósa. 1000 ember halálát lehet a nevéhez fűzni, de mára már csak a rendetlen gyerekeket ijesztgetik vele.

Tadman Burton: Ő volt a városőrség első főparancsnoka, azonban békeidőben a város kedvelt mesemondója. Több története fennmaradt, azonban egy jelentős része elveszett.



Városról röviden: Minden fejlett várost fal veszi körül, ez Elathánál 10 méter magas. Három nagykapuval rendelkezik: dél-nyugati, észak-keleti és nyugati. Három főutcája van, ami teljesen bevisz a hely szívébe, ám kisebb-nagyobb utcák szakítják meg a látványt. A település lelke magasabban fekszik 10 méterrel, mint a belterület és külterület. Az itteniek ügyelnek a város rendjére és tisztaságára, ráadásul előszeretettel díszítik fel saját ízlésük szerint, így mindig más színben tűnhet fel az utazónak. Vizet a Feneketlen Szájnak elnevezett kútból nyerik, és annak ciszternarendszeréből; mert a környéken vízforrás nem található, s az erdő rengetege túlságosan veszélyes. Pompás látványt nyújt a Szentély, a Sólymok és az egyedi Kertkilátó, hiszen mindhárom angyalromok épségben megmaradt köveiből készültek, ezáltal teljesen magával ragadó látképet mutat. Az épületek fennköltséget, magasztosabb célokat árasztanak magukból, ami minden itt élőt megérintenek.
A város belterületén zajlik az igazi élet, ahogy a különböző célú népségek járkálnak az utcákon; olyan hatást keltve, mint a szorgos hangyák. Szép nagy Piaccal rendelkezik, ahol igyekeznek a kofák friss áruval várni a vevőket. A közelében a Kereskedőház felügyeli a tevékenységet, egyben csak ez alkalmas arra, hogy a különböző portékákat elraktározzák. A csodás Szürkerév szintén megtalálható, ami a nyakas hivatalnokok ”fellegvára”. Kivétel nélkül az összes az uralkodó család előtt teszi le az esküjét, hogy segítik és tanácsokkal látják el a vezetőt, valamint terheket vesznek le annak válláról. Az ügyek a hivatalba kerülnek, azonban ha az ottani tanács képtelen dönteni, utána az uralkodó feladata probléma megoldása.
A Hallgatagok épülete az páratlan alkimisták székhelye, ahol mindennap készítik a Veronián ismert értékes gyógyfőzeteket a helyi növényekből. A méltán híres, 200 embert elszállásoló Vak Holló a piac szomszédságában található, ahol néha megfordulnak híres szavalók, költők és bárdok. Ritkán még vicces színdarabokat játszanak a közönségnek. Elvétve találni, egy-egy kovácsot, szabót és más mesterséggel foglalkozót.
A város külterületén találhatóak a munkások otthonai, míg a nemesek a város szívében élnek. A kétkezi dolgozók törzshelye a Veszett Farkas, ahol a fáradtságos nap után leisszák magukat. A felkelések zöme innen indult el. Ezerhang favágóház említésre méltó, hiszen csak ők rendelkeznek azzal a tudással, ami Köd-erdő fáival kapcsolatos. Ha nem léteznének, akkor az agresszív fafajta lassan mindent tönkretenne a városban, s azon kívüli termelőhelyeken. A városőrség a Névtelen Árnyak házával karöltve ügyel a rendre, míg az előbbi a hivatalos szerv, addig az utóbbi csak orgyilkosok gyülekezete. Egyforma egyenruhát visel mindkét rendfenntartó szervezet, azonban a működésük teljesen eltérő. Az első hivatalosan járhat el, s rendszerint a feszültséget szító egy időre saját patkány járta lakosztályába kerül, a hűvös és nyirkos cellába. A második inkább szükség idején élvez előjogokat, mikor gyors és határozott lépésekre van szükség. Bármi parancs nélkül kiiktathatják a veszélyesnek ítélt személyeket. Vagy helyszínen teszik, vagy ritkán látni, hogy a Névtelen Árnyak házába betuszkolnak embereket, ám onnan élve senki sem jött ki.



Veszett Farkas: Az észak-keleti kaputól, a város belseje felé haladva az első épület a Veszett Farkas. V.I.SZ 87-ben épített kocsma alapító tulajdonosa Torr Alvey, aki egy veterán ex-holdőr.  A dolgozó emberek kikapcsolódási helye, ahol egy-két pohár alkohol mellett megbeszélik a gondjaikat. A nagy felkelésig sok újításon és bővítésen ment át, azonban sajnálatos módon a nagy tűzben teljesen odaveszett. A mai formáját az újulás alatt nyerte el. A Nagy Vadászat alatt szerzett trófeák egy része itt van a falra kitűzve, mint egy emlékeztetőül a munkásoknak, hogy milyen rémségek lakják az erdőt. Az építmény, két részre különíthető el: alsó és terasz szintre. 100 ember tud egyszerre leülni, viszont a többiek, vagy gyorsan letudják az italukat, vagy kénytelenek álldogálni. A kocsma nem rendelkezik kiadható szobákkal, csak hátsó bejárattal, meg egy hatalmas éléskamrával és pincével. Az egész épület minőségi fából készült, úgy mint a bútorok.Hely díszítéséhez hozzátartozik a falra akasztott gazdálkodással kapcsolatos régi szerszámok. A benti lágy illatot, a gerendáról lelógó száradó gyógynövények adják. A hangulat idebenn legtöbbször kellemes, mert egymáson vezetik le a nap során felgyülemlett feszültséget. A belső térben az ökölharcot általában idegen indítja el, de bent helyben élő sötét tünde nem verekszik, mióta a törzshelyük leégett. A betérő rokonszenves idegeneket megtűrik, de a gyanús alakokat megpróbálják kinézni a helyről. A munkások nagyon összetartanak, sőt szükség esetén kipenderítik a nem kívánatos tényezőket a kocsmából. A mostani tulajdonos Gayna Alvey, akit úgy tisztelnek, mint a hely úrnőjét. A tulajdonosnőnek öt segítője van, akik eleget tesznek minden kérésnek, már ha tudják teljesíteni. A helyi specialitás egy jól erjeszthető sör, ami meglehetősen édes, de van némi kesernyés utóíze. Igazán jó szomjoltónak bizonyul.


Névtelen Árnyak háza: Dél-nyugatról érkező a városfalhoz közel megpillantja azt kőből készült, fatetejű és zöld cserepű házat. amiről a helyiek ritkán és félve beszélnek.V.I.SZ 200-ban épült, s először csak néhány orgyilkosnak adott otthont. Alapítójuk Floyd Bloodworth, a tünde világban elhíresült mészáros. Egyes szóbeszédek alapján, sikeresen 1000 embert ölt meg; de öreg éveiben aktív maradt, míg végül örökre felszívódott(meghalt). A helyiek kultúrájában fenn maradt e név, s a rendetlen gyermekeket azzal ijesztgetik, hogy értük eljön Floyd szelleme, és hangtalanul elmetszi a torkukat. Az évszázadok során nem jutott jelentős szerephez, csak V.I.SZ 527-ben a harmadik felkelés idején adódott egy esély. Az elharapódzó helyzet miatt a városőrség vezetője a segítségüket kérte. A fellépés sikeressége miatt ajánlatot kaptak, hogy részt vehetnek a város rendfenntartásában. Hosszú tárgyalásokba torkollott, de végül sikerült kialakítani egy jól működő rendszert. Az épület külseje teljesen beleolvad a környező házak stílusába, így egy utazónak fogalma sem lehet, hogy valójában mivel szemez. Az épület belseje egy nagy előtérrel rendelkezik, az ottaniak Végzet Szájának nevezik. Jobb oldalra egy nagyobb közös étkező található, míg másik irányba a lakosztályok. Az előteret az előttük látható folyosó irányába haladva először tiszti szobák jönnek, aztán a vezetőé. A folyosó végét egy lefelé haladó csigalépcső zárja, ami levisz 15 méter mélyre a föld alá. Leérve cellák és kínzókamrák váltakozva követik egymást. Aki egyszer ide lejut az élve sosem látja meg a napvilágot. A jelenlegi vezetőjük megegyezik a városőrségével.  A házba nem engednek be senkit, csakis őrség embereit.Az idegeneket nem szeretik, sőt ők azok, akik nem értik és értékelik a vicceket.


Városőrség: Nyugati irányból a kaput elhagyva megláthatja a szemlélődő a külváros legnagyobb épületet, ami a Városőrséghez tartozik. Külsejét az egyszerűség jellemzi, ám csipetnyi hűvösséget árasztanak magukból kövek, ezzel jelezve, hogy ez kemény katonák székhelye. Aki erre jár, az biztosan belefuthat gyakorlatozó egységekbe és üvöltöző tisztekbe. Kezdetben V.I.SZ 133-ban pici épülettel rendelkeztek, s kizárólag fából készült. Az első főparancsnokuk Tedman Burton, akinek a szobra látható Piactér közepén. V.I.SZ 527-ben a hatalmas faház egy indulatos alak miatt leégett, ráadásul 100 becsületes városőr halt meg. Az akkori vezető segítséget kért az Névtelen Árnyaktól, hogy támogassák a megfogyatkozott rendfenntartókat. Felépítették sürgősen az épületet, de a nagy felkelés esetén megint a láng martalékává vált. A város újítása során immáron kőből építették meg a régi esetekből tanulva. A tetejét szépen készítették el a munkások, zöld cserepet raktak rá, ezzel jelezve a különlegességét. Ezen kívül az orgyilkosoknak van hasonló színű tetőjük. Kétszintes építmény, de tartozik hozzá egy nyitott gyakorló tér, amit bárki láthat. A sokáig bámészkodó vándorokat hűvös szavakkal zavarják el onnan. Az alsó szinten található az étkező, az alvóhelyek egy része, egy kisebb könyvtár és irattár, végül pedig a rendezett és tiszta cellák. Felső szinten további szállás található, majd következnek a tiszti szobák és zárásként nagy műveleti szoba, ami egész Veroniára kiterjed. Az épületbe csakis katona, vagy magas beosztású katonai személy léphet be. Más faj képviselőt nem toborozzák be soraikba, mert úgy vélik az gyengítené az egység hangulatát. Fontos megjegyezni erősen védett hely, s aki csak próbál beosonni, az nem éli meg a holnapot.


Ezerhang favágó ház: Egy kőépületek által közrefogott, kétgenerációs, nagy családi faház hívja fel magára a figyelmet. Közelebb sétálva csodálhatja meg azokat fafaragásokat, ami vicces történetet ábrázol. A ház elé érkezve rögtön szemet szúrhat a tartóoszlopokon és a tornácon a díszes motívumok(hold és fejsze). A második emeleten látható a fedett terasz, ahol a korláton a kék, fehér és zöld virágok mutatják meg ragyogó szépségüket. Az szemlélő biztosan azt hiszi, hogy itt egy fafaragó él, de tévedni fog. A kezdetektől fogva Harley-k laktak itt, sőt mindmáig fennmaradt  ősi favágó család. Itt a tudás apáról fiúra száll, ráadásul a bőséges gyermekáldás segít abban, hogy sose haljanak ki innen. A városban ez az egyetlen épület, amit nem rombolt le a tűz, viszont többször újjá lett építve, mikor szükségesnek ítélték. Sokan tisztelik őket tudásukért és szolgálataikért. Az aktuális családfő örökli mindig a fafaragás művészetét, hogy azzal örömöket okozzon környezetének. Mikor az ideje engedi, akkor néha-néha gyermekeknek farag pár tárgyat. Vendégszeretőek, ezért az érdeklődőket szívesen fogadják egy pohár teára, s egy kis édes süteményre. Tudásukat titokban tartják mások előtt, azonban az a különleges, hogy sehová sincs feljegyezve. A ház belseje különben tágas térrel rendelkezik. A megszokottól nagyobb ablakok vannak, ami előtt fűszernövények sütkéreznek a nap sugarában. A szobák egyedisége az, hogy minden szobának egyik falát egy élethű állat díszít, mint például medve, hal, szarvas, farkas és más vadon élő állatok. A bútorok régiek, de saját kezűleg készültek, ennek ellenére jól bírják a gyűrődést. A lakásban szép virágkoszorúk díszítik a csupasz falat. Itt minden körülleng a családi hangulat, olyan mint a békesség szigete.


Vak Holló: Városőrség szomszédságában találjuk meg az 5 emeletes épületet, amit Vak Hollónak neveznek. Az első három szintje kőből, de a felső kettő fából készült, s elvétve látni egy-egy kiugró teraszt. Barátságos méretű ablakoknak hála elegendő fény tud bejutni az alvóhelységekbe, így nem tekinthető vámpírlaknak, vagy éppenséggel túlméretezettség miatt szentélynek. Az utolsó szinten egy nagy közös fedett terasz lett kialakítva, mindazoknak, akik szabad levegőn szeretnének étkezni, esetleg elnézni a város mindennapi hangos életét. A belvárosban ez az egyetlen építmény, ami kiemelkedik a többi közül, ezáltal az első kilátónak tekinthető. A hátránya csupán annyi, hogy le kell győzni a fából ácsolt lépcsőket, ami a tetőre vezet. A földszinten van a fogadó rész, de mivel ott nem fér el annyi ember, így minden szinten található egy kisebb étkező rész. A helyi festők képei díszítik a falakat, amiket időközönként lecserélnek másikra, hogy mindig lefoglalják vele a vendégeket. A férőhely tekintetében van: egy, kettő, három és négy személyes szobák. A fából készített bútorok egységesek, mind méretben és kinézetben, legyen az ágy, kis asztal és szék. Szobák hangulatát világos színű  puha ágyneműkkel, függönnyel és kisebb szőnyeggel próbálják feldobni. Magyarán itt minden próbálja a megfáradt utazó kikapcsolódását és kényelmét szolgálni. Mindig van forgalom a fogadóban, de inkább tél idején van telt ház. 200 embert kiszolgálni nem könnyű feladat, ezért két család összefogott, hogy szinte szakadatlanul működjön. Az utcára kihallatszik a benti zsongás, vagy a nagyhangú elégedetlenkedők nemtetsző szavai. A rendre itt már helyi fogadóőrök felügyelnek, akik leszerelve bárkit kidobnak az utcára és nem engedik többé vissza. Innen mindig ínycsiklandozó illatok szabadulnak ki az ablakon, vagy ajtón keresztül, ezzel arra késztetve bárkit, hogy megéhezett. Érdemes itt ebédelni, mert elég gyors a kiszolgálás, s a meleg kaja biztosan jót tesz az utazó közérzetének. A helyi specialitás a rabló leves, ami háromféle gombafajtából készül, amit ízletesre fűszereznek. A helyiek, gyógylevesnek tartják, ami hamar helyrehozza a gyengélkedőt.


Hallgatagok háza: A favágó ház után a belvárosba érkezve, az első épületek között látható a maga jellegzetes, rendhagyó formáival büszkélkedő alkimista fellegvár, ami egyben bolt is. Az alapítójuk Brant Marsden V.I.SZ 200-ban hozta létre, majd fogta össze eme tudományt űző férfiakat és nőket. Szépen lassan fejlődtek V.I.SZ 377-ig, azután a gazdasági kapcsolatok létrejöttével rohamosan megnövekedett a számuk. Kibővítették a már meglevő építményt, hogy minden fontos dolgozónak meglegyen a helye. Ebben az időben még beszélhettek egymással kísérletezés közben az alkimisták. Alton uralkodása alatt, azonban egy nagyravágyó tanonc tiltott kísérleteket végzett az éj leple alatt, ami odáig fajult, hogy felgyújtotta a fából készült épületet, ráadásul odaveszett rengeteg feljegyzett és gyűjtött anyag. A tanoncot rögtön száműzték Veronia ezen szegletéből. Az akkori vezető egy rendszert talált ki, hogy senki sem dolgozhat felügyelet nélkül, még a mesterek sem. Egy jó darabig működött a rendszer, ám a nagy felkelés idején egy hanyagul végzett kísérlet miatt leégett. Büntetésből az uralkodó megfosztotta őket beszédjoguktól, abban reménykedve, ha nem beszélnek, akkor jobban oda tudnak figyelni. Így ragadt rájuk a Hallgatag elnevezés. Az újítás során nyerte el végső formáját. Az alsó szint pontosra csiszolt kőből van, amit gondosan illesztettek egymáshoz, míg a felette látható rész fából, és gömb alakú. Az ablakai kivétel nélkül kör formájúak, valamint a biztonság kedvéért rácsozottak. A földszinten vannak a laborok, emellett egy kisebb étkező, majd végül a bolti részleg a hátsó raktárral. A belső teret azon alkimisták festményei díszítik, akik valami nagyobb áttörést értek el, de észrevehetők a fali polcokon régi alkimista felszerelések, amik már semmire sem használhatóak. A második szintre egy falépcső visz fel, ami egy valóságos alkímia könyvtár, ami tele van iratokkal, feljegyzésekkel és könyvekkel. Minden, amit tudni lehet a Köd-erdő anyagairól az megtalálható az épületben, s idegeneknek belépni tilos. Városi védelem emberei őrzik az építményt. Odabent tiltott a beszéd, ezért a vásárolni kívánó személyek elé egy papírost adnak, ahová felírhatják a rendelésüket.


Szürkerév: A Névtelen Árnyak háza után a következő említésre méltó épület a hivatalnokoké. V.I.SZ 378-ban szürke kőből kezdték el építeni, hogy színével jól kitűnjön a többitől. Teljesen új volt mindenki számára, így kezdetben a működése nem teljesen volt érthető, s több sebezhető pontja volt. A nagy áttörés Osmond Fairlight nevéhez fűződik, aki lefektette a biztos alapokat. Az itt dolgozó emberek mindegyike az uralkodó család előtt teszik le szent esküjüket, hogy segítik őt és levesznek terheket a válláról. Három fő területtel foglalkoznak a hivatalnokok: tudomány, gazdaság és katonaság. Az egyes ágazatoknak megvannak a maga vezetőik, akik a jelentéseket írják az uralkodónak, amit a Sólymok kézbesítik ki és hozzák vissza a választ. A főemberek egyben az uralkodó segédei, akik vére is hajtják a leírtakat szó szerint, hiszen eskü kötelezi őket. Kik megszegik az uralkodó akaratát, azok példás büntetésben részesülnek.  Az első említésre méltó látvány az épület bejárat közrefogó, élethű kéz és papír szobor. Ezek szintén szürkéből készültek, azonban az itt élő madarak szokása, hogy rendszeresen megtisztelik, ezért rendszeresen takarítják. A ház külseje enyhén díszített, egy nagy ajtón keresztül jut be a hivatalba. Belépve egyáltalán nem pompa várja az embert, vagy szépség. Széles a folyosó, ám az ablakokon beszűrődő fény ellenére komor hangulatú a belső tér. Nagy mintás faliszőnyegek díszítik mindkét oldalát. Egymás után sorban különböző ajtók vannak, ami mögött rendszerint egy-egy nyakas hivatalnok várja a panasszal élőt. A városőrség jelen van, ha netalántán valamelyik fél képtelen kezelni az indulatait, akkor rögtön közbeléphessenek. A szobák szép tágasak, ám a szék ahová leültetik az embert az felettébb sem kellemes. Előtte ott látható a nagy nehéz íróasztal, amit egy ember nehezen dönt fel. Az ablak két oldalán irattároló szekrények vannak. A csupasz falakon nem található itt semmi, mondhatni puritán.


Piac és Kereskedőház: Vak Holló után ötven méterre kiszélesedik az utca, hogy egy nagyobb térnek adjon helyet, aminek a közepén található Tedman Burton szobra. A hatalmas szobor különös módon áll a helyén, ami a részegséget kívánja érzékeltetni a szemlélővel. Egyik kezében italt, míg a másikban a kardját fogja. Az arca teljesen részletgazdag, ami delíriumos állapotot hűen ábrázolja, miközben az arcán a jól felismerhető huncut mosoly figyelhető meg. A régi sötét tündét mindenki ismeri, arról milyen derék ember volt évszázadokkal ezelőtt, valamint mennyire szerette a bort béke idején. Természetesen az a említésre méltó, hogy mikor be volt rúgva, akkor a legtréfásabb történeteket fabrikálta, s szerencsére ezek legtöbb része megtalálható a nyilvános könyvtárban. A nagy körtér szélén állítják fel a standokat, de négy csoportra bontják a portékákat: ételek-italok, ruhák-kelmék, fegyverek-páncélok és csecsebecsék-régi ingóságok. A Piacteret V.I.SZ 133-ban alakították ki, majd később a gazdaság fellendülésével építettek egy nagy Kereskedőházat, ami a gazdasági életet felügyeli. A másik rendeltetése, hogy a portékákat el lehessen raktározni. A szoborral szemben található a nagy kőből készült építmény, aminek egyik jellegzetes része, a felső szint tetején kinyúló erős gerenda; valamint a rajta található csigás rendszer, ami segít a nehezebb áruk felhúzásában. Az ablakok mérete egyforma és rácsozottak, hogy elejét vegyék a lopásnak. Az alsó szint egy kisebb kapuval, s egy rendes bejárati ajtóval rendelkezik. Az épület belső része teljesen letisztult, könnyen eligazodik az ember, ha éppenséggel itt a dolga. Különböző gazdasági szerszámok díszítik a falakat, amit különböző díszcserjék látványa egészít ki. Pár egyszerű dolgozó szoba, valamint hivatali szoba található egyszerűen a célnak megfelelően berendezve. Két embernek van itt szállása, akik inkább felváltva őrzik a benti értékeket.



Hold szentély: Hatalmas díszes szentélyről van szó, ami alatt álldogálva senkinek érzi magát mindenki. Beasley családhoz fűződik a munkálatok elkezdése, amit húsz év múlva fejeztek be. Különlegessége, hogy az itteni angyalromok épségben megmaradt építőköveiből készült, ami magasztosságot ad a kisugárzásának, mint ha évezredek óta itt állna sértetlenül. A felület simára van csiszolva, s pontosan egymásra illeszkednek a darabok, mint ha csak egy tömbből lenne. Holdmintás boltívvel üdvözli a vándort, de úgy, hogy középen telihold, míg mellette a csökkenő és dagadó állása figyelhető meg. A bejárat egy 3 méteres kétszárnyú kapu, amit minden reggel megnyitnak a városiaknak. Csakis Újhold idején marad zárva a bejárat. A dicsőséget hirdetik a nagy festetlen ablakok és a mennyezeten található részletgazdag festmények, ami a Holdhithez kapcsolódnak. A belső tér fával van burkolva és a bútorokat szintén abból van készítették, kivéve a tartóoszlopokat és a mennyezet. Nincsen oltár, sem pedig a papoknak szónokhely. Külön érdekessége, hogy a hitükkel kapcsolatos fontosabb tételeket bele vannak karcolva a fába, így mindenki szeme előtt van. Ha pedig az ábrák hatástalanok, akkor még ott vannak a Holdpapok, akik eme szent helynek őrzői, és az eltévelyedett lelkek pásztorai. A hittel és egyéb más fontosnak tartott könyveket szintén a szentélyben tartják, amihez a két lehetséges ajtó közül a jobb oldalit kell választani. Egy páratlan nagyságú könyvtár rejtőzik el, amit szorgos Holdpapok gondoznak. A titkos tanokat, egy rejtett levezető járaton lehet megközelíteni, de ennek kilétét kevesen ismerik. A bal oldali ajtó mögött élnek az élők, ahol vannak a szobák, meg egy kisebb művelhető kert.


Feneketlen Száj: A Holdszentély előtti téren található az erős katonai védelemmel ellátott kút, amelynek egyetlen célja van: összegyűjtse a vizet. Nem csupán egy erről van szó, hanem egy egész ügyesen kialakított gyűjtőrendszerről. A nyirkos ciszternák, a szolgálatot teljesítő katonák rémálma, mert senki sem szereti a nedves helyeket. Ám, ha nem lenne őrizve a 4 méter sugarú vízgyűjtő, akkor bárki megmérgezhetné az egész várost. Ennek ellenlépéseként állandóan őrzik és a kúthoz közel merészkedőket kivétel nélkül megmotozzák, s a gyanús tárgyakat elkobozzák tőlük, amit csak hivatalos papírral lehet visszakapni. Angyalromokból készült a kút széle, majd a biztonság kedvéért vasráccsal van lezárva, hogy egy árva lélek se vesszen bele. Az tartózkodó katonák feladata, hogy állandóan nézzék a víznek az állását. A kutat majdnem kilencven évig építették, Nagyon sok munkát fektettek bele, de ezen kívül sok sötét tünde veszett oda baleset, vagy egyéb okok következtében. A kút melletti emlékmű pontosan ezen munkásoknak állít emléket. A síron ezen felirat található:” Köszönjük nektek, hogy létezünk, ezért mélyen meghajlunk előttetek. Páratlan munkátok gyümölcsét, míg lehet őrizzük, utána a fiaink.”

Sólymok háza: A Holdszentéllyel ellentétes irányban található a V.I.SZ 133-ban alapított Sólymok háza, ami Ethal Roydon nevéhez fűződik. Egy talpraesett nőről van szó, aki felesküdött az uralkodó család szolgálatára, s fő feladatának vette, hogy minden levelet maradéktalanul kézbesít. Dariant kíváncsivá tette, s rögtön elutazott a városból. Meglepetésére nem hazudott neki a gyengébbik nem képviselője, sőt túlélte az erdő veszélyeit, ezáltal teljesítve szavait.. Azóta fokozatosan egy szép nagy szervezetté nőtte ki magát. A nagy ház mind a négy sarkán egy sólyom figyel kimeresztett szemekkel. Az épületnek ablakai kicsik, s be vannak rácsozva, hogy senki se juthasson be azon keresztül.  A bejárati kapun a következő felírat van belevésve:” Szállunk, mint a madár, Nem tudjuk, hogy merre a határ,  Vijjogva jelezzük érkezésünk, Erős a mi hitünk.” Ha valakinek sikerül bejutnia, akkor először az istállóval kell szembesülnie, s annak bűzével. Mindegyik karámban található egy-egy ló, akik csak arra várnak, hogy szélsebesen vágtázhassanak. Csak a legjobb lovasok képesek megülni eme jószágokat. A túloldali kiskapun kilépve egy kisebb belső tér tárul az ember szeme elé. Közepén egy szép gondozott fa ad árnyékot. A vizsgáló tekintet két ajtót vehet észre. Egyik mögött a szállások vannak, meg egy kisebb ebédlő, míg a másik mögött a tiszti szobák és az eligazító, ahol minden futár megkapja a feladatát, ha éppenséggel ő a soros.  A helyet a érzése járja át, így pár kivételes festménnyel összefut az ember az épületben, akik sok küldetésről visszatértek.Az épületet szintén őrzi a városőrség tagjai, hiszen a Sólymok nélkül nehézkesen jutna el a levél a célszemélyhez.


Világosság Kertkilátó:  Egy hosszú séta után, az építmény előtt megpihenve, az ember szeme elé tárul Köd-erdő összes fafajtájának minden egyes képviselője. Terebélyes lombkoronák, és azok gazdáinak vastag törzsei hirdetik öregségüket. A kertet gondozok rendes keze miatt mindig teljes pompájukat mutatják. Ha elfárad a tekintet, akkor sem pihenhet sokáig. Itt-ott ültetett díszes cserjék, amiken a legkülönfélébb tarka virágok néznek vissza az érdeklődőre. Zárszóként, az a  vegyes színtenger varázsolhatja el nézelődőt, ami tökéletesen kiegészíti az utóbbi kettőnek a látványát. Néhol egy-egy kúszónövény képe gazdagítja ezt a Szépséget. Egyes helyeken kukucskál ki a sok növény közül az angyalromokról készült, masszív, magas épület egyes részei. Éjszaka holdkalap gombák világítanak, amik ezáltal teljesen más világot tárnak fel a szemlélődőnek. Felfelé a lépcsőn elindulva lassan megérkezik az építmény tetejére. Odafenn egy kert köszönt rá az érkezőre, ami művészien el van rendezve. Az erős korláthoz közeledve jöhet rá bármely faj képviselője, hogy a város legmagasabb pontján sétál, miközben páratlan környezet veszi körül. Innen látni a város teljes egészét, sőt annak fényeit és árnyékait. A helyet az örök szerelem otthonának nevezik a lakók; és a mondás szerint, aki ott pontosan teliholdkor a Holdsugaraiban fürödve szerelmet vall, akkor annak boldog házasság és élet annak jussa. Gyakran megfordulnak meg a gazdagon díszített függőkertre hasonlító helyen fiatal párok, szeretők és elvétve az öregebb korosztály szintén elsétál ide.

A szemelvények egy könyvből származnak, melynek címe Hellenburg, s a híres deák, Janus von Weise műve. Néhány extra jegyzet is található benne, melyeket nem ő írt.

Név: Hellenburg
Ragadványnév: Dél Gyöngye, A Falak városa
Típus: Főváros (Profil tekintetében főleg Kereskedő és Mezőgazdasági központ)
Lakosság, összetétel: 120.000. Ebből 20 ezer a falon kívül lakik. A lakosság 80%-a ember, mintegy 10% elf (Ebből 2% Sötételf), 5% vámpír és démon.
Vallás: Református egyház központja





I. Károly tanácsosa, s emellett unokatestvére. A frissen összehangolt seregek egyik kapitánya, s az akkori felderítő egységek parancsnoka. Ő volt az a személy, aki először rálelt a Déli angyalromokra, s idővel a terület kormányzójává vált. A legtöbb korai építmény ( Mind például a csatornák alapjai) az ő keze munkáját dicsérik, s szobra ott áll a nagytemplom mellett, annak ellenére, hogy halandó életében nem az isten hű szeretetéről volt híres, hanem sokkal inkább hirtelen haragjáról, s kegyetlen kivégzéseiről. Sok könyv született kalandozásairól, s Dél egyik híres borát is róla nevezték el (Caldner veszte). Utóbbi ital amiatt számít különlegességnek, hogy csakis vadszőlőből készül, s pont emiatt nagyon drága. A történet szerint Alapító Caldnert halála előtt a felesége leszidta, hogy ne fogyasszon italt lápi disznó vadászat során, s a mondabeli szavak alapján így szólt a férfihoz: „Jó uram, ha szeretsz, engem, s ne a bort öleld magadhoz. A sátán nyála, ez okozza majd a veszted„.

Boldog Építő Eirik:
A megalapítás utáni rögös éve szükségessé tették egy rendes fal felhúzását, a Hellenburg történelmét mindig szorosan kísérő Witten família akkori helytartója parancsára nagyszabású tervek kezdtek kibontakozni, s megkezdődött Hellenburg fallal való körül vétele, melynek köszönhetően nem csak a térség, de Veronia egészének az egyik legbiztonságosabb városává alakult a település. Eirik egy szent életű, de mégis kedélyes ember volt, aki nem csak a védelem kiépítését segítette, hanem egy színházat is alapított a város szívében, mely máig viseli nevét, s a körülötte fekvő negyed (Művésznegyed) tekinthető Hellenburg kulturális központjának. A fal Nyugati oldalán ( Ahol a Südarden folyik) található szobra, ahogy a fal szélén ülve lóbálja a lábát, és szemeit jobbjával takarva a messzeségbe réved, mintha sejtette volna, hogy hány kis település veszi majd körbe a várost, s hogy azok védelme kétesebb lesz, mint a centrumé.

Szent Horst:
A Nagy Pestis idején rettenetesen lecsökkent a város lakossága, s ezen sötét időkbe az emberek egymás lakhelyéről lopták a kevéske élelmüket, sebesen lefertőzve egymást. Ekkortájt jelent meg a városban egy idegen, Horst von Heimsroth, önjelölt kuruzsló és gyógyító. Saját iratai szerint a Rotmantelek tanítványa volt, s mikor meghallotta micsoda métely pusztít Hellenburgban, útra kélt, s mindenféle szúrós szagú gyógyszerrel és itallal próbálta gyógyítani a betegségeket. Az egyházzal űzött együttes gyógyításaiknak hála sikerült elűzniük a rettenetes járványt, ám végül a sors iróniájaként a túldolgozottságtól szélütésben elhalálozott maga is. A történetek szerint sosem vette le maszkját, s mikor halála után eltávolították róla, olyan békésen és gyönyörűen aluszta örök álmát, hogy minden nő aki látta, nap s éjt siratta. A pestis álarcot máig meg lehet tekinteni a Hellenburgi nagytemplomban, a korábbi kegytárgyak gyűjteményében, ugyanis bár szentté avatását immáron elutasítja a református egyház, mégis becsülik a Szent gyógyítót. A róla készült írások alapján igen visszafogott ember volt, s bár mindig hirtelen és durván viselkedett, a kedvességgel sosem fukarkodott.

IV. Kegyes Sixtus:
Pápa, munkássága nem kiemelkedő, de fontos megemlíteni, hogy áldása után volt képes megállni a Hellenburgi nagytemplom, így a város feljegyzéseiben gyakran ő is „ Építő” élőnévvel jelenik meg. Holttestét a Nagytemplom kriptája őrzi, a hiedelem szerint amíg ő ott pihen a sírjában, a székesegyház állni fog.

Otto Kölnbacher:
Az aranykor idején Otto helytartó kezdett először kereskedelembe a vámpírokkal, lehetővé téve igazán jó minőségű luxusportékák beáramlását. Utóbbi tárgyak megjelenése jelentette a felső osztály felemelkedését, akik így szabadon tudták herdálni összegeiket ezekre a mesterművekre. Maga Otto is kedvelte ezeket a kifinomult tárgyakat, s máig megtalálható asztala a király szobájában, melyet ajándékba kapott a Dunkelwaldoktól, s valószínűleg súlyát éri aranyban.

Ulfar Himmelreich, az élőholtak veszte:
Hellenburg történelmének egyik fontos szereplője, a Himmelreich nevet papírra felvéső személy. A dokumentációk szerint elképesztő mennyiségű élőholttal küzdött meg, s azokat megfutamodásra kényszerítette, végül később belehalva a méregbe, melynek felgyülemlett mennyiségét nem voltak képesek kezelni a gyógyítók. Halálos ágyán utolsó kívánsága az volt, hogy semmiképpen se avassák boldoggá, mert mindent mit tett a népért tette, s nem Isten tiszteletéért. Ennek ellenére mégis nagyon sokan kedvelik, s Hellenburgban minden évben megemlékeznek róla Szentmihály havának harmadik napján.

Rudens von Hellenburg:
Dél jelenlegi király, Carolus Rex unokaöccse, bár a vérségi kapcsolat emlegetése mindkét királyságban kifejezetten tilos, s egy egész fület von maga után büntetésként ( Ez persze csak formai dolog, manapság már senki se figyel erre, s a nemesség is ép oly gyakran emlegeti ezt a tényt, mint akár a falusiak). Nem egy különösen briliáns uralkodó, rossz nyelvek szerint nem is képes meghozni a saját döntéseit, tanácsadója nélkül. Ezt a könyv írójaként vétózni szándékozom, ugyanis sok dekrétumot és törvényt hoztak idejében, melyek mind a közemberek érdekeit szolgálják. A kastélyban lakozik.

von Himmelreich család (Csakis névben egyeznek meg Ulfarral):
Jelenleg Hellenburg egyik legnevesebb családja, szinte minden most élő tagja fontos valamilyen szempontból. Eredetileg nem ezt a nevet viselték(Hogy mi volt az előző név, arról nem maradt feljegyzés), ám a város életébe való könnyebb beilleszkedés érdekében némi homályos rokonság útján felvették a Himmelreich nevet.

Esroniel: 
A Református egyház feje, s emellett Dél egyik uralkodója (Ámbátor formai szempontból a király első számú tanácsosa. Máig igen vitatott, hogy tulajdonképpen ki is a gyakorlati vezető, de a könyv írója ezen kérdést tekintve nem szándékszik konklúziókat levonni, s csakis a személyekről ír, mint személyről.). Mélyen elítéli a faji szegregációt, s minden értelemben támogatja a metamhumánok emancipációját, amennyiben azok beilleszkednek Hellenburg életébe. Sok oldalt lehetne írni munkásságáról, de tulajdonképpen túl ismert személy ahhoz, hogy nagyobb terjedelmű leírásban részesüljön.

Skadi: 
Esroniel húga, s emellett Dél seregeinek egyik kapitánya. Veszélyes harcos, egyes népek egyszerűen Vashölgyként utalnak rá, hideg, s megközelíthetetlen jelleme miatt. Nem kenyere a vallás, inkább fegyverével őrzi Hellenburgot, mint sem hitével. Dél nehéz gyalogságát vezényli, s ő maga is hatalmas, szinte mozdíthatatlan fém páncélban harcol az első sorban, teljes harci lázra buzdítva embereit.

Sigrúnd: 
Esroniel felesége, s gyermekeik anyja. Szűzies természete miatt sokan gondolják a keresztény tisztaság megtestesülésének, bár ennek ellenére igen veszélyes harcos, s ha ugyan közel sem képvisel olyan ütőerőt, mint Skadi vagy a Zsinatelnök, gyermekei védelmében bármit képes megtenni.

Egy-két jelenlegi kapitány (Számuk jelentősebb):

Erik von Witten Kapitány:
Az őrség ura, s emellett a korai Boldog Eirik von Witten leszármazottja. 40 éves, jól megtermett alak, vörhenyes hajjal, mely kissé fiatalossá teszi. Mindez megspékelve egy zsírozott, kackiás bajusszal, s egy pár mosolygó barna szemmel. Mély tiszteletnek örvend, puszta kézzel felügyeli a város békéjének fenntartását, s ha hihetünk a róla szóló pletykáknak, éjszakánként csak két órát alszik, hogy saját embereivel járőrözhesse az alsó negyedeket. Erős harcos (Vívó, de emellett járatos az Alabárd forgatásában is), s élesen érdeklődik Skadi keze iránt, aki különös hidegséggel kezeli a kapitány próbálkozásait. Nem hajlik a korrupcióra, de kevésbé komoly ügyekben hajlandó félretekinteni megfelelő fizetség fejében.

Ciel von Eisenschnittel kapitány:
Dél felderítő egységeinek kapitánya, s emellett háború idején a rohamcsapat vezetője. Alacsony szakállas ember, kifejezetten erős kötéssel. Haja már kissé őszes (60 éves), egyik szeme pedig hiányzik. Egy sérülés miatt sántít kissé. Fondorlatos alak hírében áll, ám ennek ellenére legtöbbször pusztán csak iszákosnak tetteti magát, s közel sem olyan aurája van, mint egy zseniális stratégának.

Konrad von Waltz Kapitány:
Titokzatos alak, ki leggyakrabban csuklyában és egyszerű bőrpáncélzatban mutatkozik. Egyébként kifejezetten jellegtelen, piszkos szőke haja, s hétköznapi kissé paraszti arca van, melyhez átlagos mérete párosul. Szűkszavú, nem beszél túlságosan sokat, de akkor általában fontos dolgokat. Füle kissé hegyes, folyik egy kevés elf vér az ereiben, s élő bizonyítéka, hogy Esroniel igazságosan válogat a népek között. Az íjászok hadának vezetője, s az emberek egyik legjobb távolsági harcosa, a mondák azt tartják róla, hogy mióta kapitány lett, egyetlen madarat se vétett el röptében.

További NJK-k, bővítésre kerül idővel ( Ez a rész itt nem az eredeti krónikás alapján van megírva, hanem valaki más firkált bele, pár odafércelt oldallal)

Madame Heinz:
A Liliomok házának vezetője, kétes szexuális beállítottságú alak, aki egymaga emelte fel az épületet, s virágoztatta fel arra az országosan elismert szintre, melynek örvend. Ostoba külleme ellenére rettenetesen fondorlatos, s nagyszerűen lavíroz az érdekek között, többek közt kihasználva Dél szabad szelleműségét, csábdémonokat alkalmazva a kuplerájban. Külleme rettenetesen csicsás, s egészében visszataszító alak, ám igen csalóka tud lenni, ugyanis magasan képzett arkánmágus, aki bár nem érhet fel egy-egy mesterrel, de kétségen kívül képes megvédeni magát az átlagos bordélyházi fosztogatóktól.

Alfred von Althaus:
Tömzsi kis ember, olyan vastag tagokkal, mint egy-egy hordó. Valamikor régen tisztként szolgált a katonaságban, de egy ínsérülést miatt immáron nem tudja használni bal kezét, s vissza kellett vonulnia. Jelenleg a „Hellenburg-fénye” italboltban (Lánykori nevén kocsma) méri az italt, s legalább oly bő kézzel a pletykát is. Jó természete van, s különösen szereti a fizető vendégeket, akiknek akár az ital kivételével másféle portékákat vagy segítséget is tud adni, példának okáért kapcsolatokat az alvilághoz.


Falon kívüli térség:
Hellenburg hatalmas város, s bár nagyon sokan laknak kapuin belül, még oly sokan kívül is. A szélrózsa minden irányában végeláthatatlan agglomerációk veszik körbe, melyek bár saját névvel rendelkeznek, mégis közigazgatásilag a városhoz tartoznak, annak adóznak. Ezek a területek leginkább földműveléssel foglalkoznak, bár helyenként (Például folyó mentén ) akadnak kifejezetten horgászfalvak vagy éppen kézműves, agyagkinyelő helyek, megint máshol bányásztelepülések. Az itt élük száma olyan 20 ezerre tehető (Ezzel 120 ezerre emelve Hellenburg teljes lakosságát). A közbiztonság esetek többségében némiképp megkérdőjelezhető, ugyanis az őrség csontos karja ide már nem ér el, ám amennyiben a falvak szerveznek maguknak védelmet, akár saját őrség is, nincsenek nagy veszélynek kitéve, az időnként megtörténő fosztogatások, s a nagyon ritkán előforduló villámháborúk kivételével, melyek egyébként se okoznak túl sok életbeli kárt, bár értékbelit igenis. Háború idején az itt lakózókat beterelik a várfal túlsó oldalára.

Falon belüli negyedek:

Kapu negyed:
Négy(Ebből a negyedik speciális) kisebb negyed, melyek egyenesen a kapuk mellett helyezkednek el. Sok olcsó kocsma és fogadó található erre, illetve kedvező árú ingatlanok is. A őrség gyakran járőrözik erre, s egészen sok karavános is akad, akik itt próbálják meg eladni portékáikat. Minden utóbbi kereskedőnek át kell mennie egy vámfolyamaton, amikor is a kaput őrző katonák megvizsgálják a kereskedelmi értékét a behozott cókmóknak, s egy tetszőleges váltóban vagy portékában mért árat bocsájtanak ki, amit a személy köteles kifizetni, amennyiben be akar jutni. Nem a legveszélyesebb terület, leginkább csak zsebtolvajok, s ostoba zsiványok fordulnak meg erre, akiket az őrök többnyire kordában tartanak. Emellett minden kapu körzetben található egy kapitányság is, ami az adott területen központként szolgál, s külön titulussal rendelkeznek az itteni katonák, ugyanis nem a városi őrség részei, hanem a Kapuőrségé. Számuk jóval csekélyebb, mint az előbbieké, de magasabban is képzettek, s emellett akadnak mágusok és egyháziak is a soraikban, hogy egy-egy esetleges rajtaütés során képesek legyenek védekezni a támadó varázslók ellen. A területek elnevezése az égtájaktól függ, így a keleti oldalon lévő negyed, a Keleti Kapunegyed.

Nyugati kapunegyed, más néven a Dokk negyed:
Egyike a négy kapuegyednek, ellenben itt csakis egy vízi kapu található, ahol a Südardenen közlekedő uszályok képesek bejutni a város kicsiny, nem tengeri kikötőjébe. Egy kicsit más, mint a három másik, ugyanis sokkal szigorúbb az ellenőrzés, a csempészek állandó lebuktatása végett. Sok kocsma is található erre, illetve jelentős mennyiségű halárus, akik nem csak a vásárnapon adják el ízletesebbnél ízletesebb portékájukat, hanem a hét minden áldott napján, hangosan kiabálva, hogy éppen miféle árukat sikerült kihalászni. A negyed egyik híres helye az Ezüst kakas, mely jóval fejlettebb a legtöbb Hellenburgi kocsmánál, mégis leginkább halászok és tengerészek látogatják csak. Sok étterem is található erre, melyek messze földön híresek fehér húsú halaikról, s különleges fűszerekről, melyeket a vízen hozatnak be a tengerről és a mocsárról. Kettőzött az őrség.

Alsóváros:
Hellenburg két fallal van körbevéve, egyik a kinti fal, melyet még maga Építő Eirik készíttetett el, a másik pedig a belső, mely 10 méter magas, s az alsóvárost választja el a felsőtől. Az alsóváros maga is negyedként kezelhető, ám megbújik benne másik két kisebb terület, melyekre később térek ki. Az alapnegyed a középréteg lakhelyeke, s lényegében minden területet magába foglal, mely nem számít a speciális helyek, vagy a kapunegyedek egyikének. Nem sok érdekes dolgot lehet írni róla, többnyire kereskedők, napszámosok, esetleg katonák laknak erre, akik a jólét és az időnkénti kevés étel között lavíroznak. Az utcák többnyire kissé szennyesek, a szemét gyakori velejárója a helynek, bár a város alkalmaz pár embert, hogy tisztábban tartsák azt. Szűk utcák, tömött szobák, s persze zsebtolvajok minden második sarkon, már amikor éppen az őrség nem arra jár. Átlagos metropoliszi kép, semmi olyan, amit egy vándor nem láthatna mondjuk a Fővárosban, vagy Eichenshieldben.  

Gettó negyed (Alsóváros nyugati részén):
Hellenburg legveszélyesebb térsége, az omladozó házak, a tolvajbandák, s persze a legolcsóbb szifiliszes prostituáltak lakhelye. Nem tanácsos túlzottan sokat járkálni erre, rosszabb napokon akár 100 váltóért is elmetszik az ember torkát, s egyes kevésbé megbízható egyének szerint akik itt laknak, jóval hajlamosabbak megőrülni, mint mások. Olyan notórius hely, hogy átjárni ide csakis 5 kisebb, két őr által védett ponton lehet, ahol ellenőrzik a hozott és vitt portékákat. Ezek az emberek persze jól lefizethetőek, így nem érnek túlzottan sokat, de legalább a biztonság illúzióját keltik, ha mást nem is. Mivel nagyon ritkák az őrjáratok erre, burjánzik a bűn, és sok vérlecsapoló is létezik, melyeket Dél állandóan próbál felszámolni. Jelentős más fajú lakosság él erre, főleg démonok és vámpírok, de akadnak sötételfek és sima elfek is. A gettóban élni és születni billognak számít a Hellenburgiak szemszögéből, s mindenki aki itt lakozik igen megvetett.

Piac negyed:
Egy kisebb, keleti terület, mely Hellenburg hatalmas piacának, s ahhoz szomszédos utcáknak ad helyet. Leginkább kereskedők méretes bérházi, illetve drága fogadók találhatóak itt. Bármerre is sétál az ember, mindenhol kiabáló kofák állnak, s a levegőt a nehéz, zsírtól csöpögő sültek töltik be, illetve az egzotikus főszerek, melyeket a tündéktől hoztak be ide a karavánosok. Kardoktól kezdve a könyvekig mindent fel lehet lelni erre, ám óvatosnak kell lenni, mert a rafkós árusok mindig azt lesik sasszemekkel, hogy kik azok a balfácánok, akiket megrövidíthetnek pár váltóval. A zsebtolvajok se szégyenlősködnek, s ha akad rá egy-egy alkalom, azonnal megrövidítik a kövér urakat, akik ide-oda szemlélve csodálják a megannyi érdekességet, melyet egyébként nem látni bármely városban. Minden szerda és vasárnap vásárnap. Maga a piac egyébként egy méretes térből ár, s a közelben lévő utcákból, melyek a házak mindkét faláig tömve vannak standokkal.
/Méretben a Budapesti fővámtéri piacra kell gondolni/

Felsőváros: 
A felsőváros egy 10 méteres fallal elválasztott rész, mely méretben hozzávetőleg a város harmadát teszi ki. Több kis részből áll, melyek külön fel lesznek sorolva, de nagy átlagban elmondható, hogy az itt lakók többnyire igen gazdagok, kereskedők, művészek, tisztek. Elég biztonságos terület, nem sok gyilkosság vagy lopás történik erre, s ha mégis, akkor az elkövetőket szinte mindig elkapja az őrség (Kivétel a művésznegyed).

Barakk Negyed:
Egy kisebb negyed, ahol úgy hozzávetőleg ötezer állandóan bevetésre kész katona él. Ők azok, akiknek a zsoldja állandóan fizetve van, s gyakorlatban rendfenntartószervként kezelhetőek, besegítve időnként az Őrségnek. Akad a környéken több kocsma, fürdőház, s emellett műhelyek is. Nem tekinthető különösebben rossz életmódnak, s azok az elit katonák, akik elérték, hogy itt legyenek elszállásolva az esetek többségében arany életet élnek, egészen addig, míg meg nem leli őket a halál a csatamezőn. A terület egyébként a felsőváros mintegy negyed részét teszi ki, s a név ellenére nem csak a katonák járhatják be, mi több, gyakorlatilag ez kezelhető az átlagos lakosok számára fenntartott lakhelynek is, pont amiatt, hogy sok katona fordul meg erre, s biztosítja a békéjüket.

Művész negyed:
A leggazdagabb népek otthona, hatalmas csicsás házak, s a hozzájuk illő városon belüli kertek, mi több, akár tavacskák is. Bármerre sétál az ember rózsabokrok tömkelege, s a legdrágább bordélyházak is itt lelhetőek fel. Mi szemnek és szájnak ingere, az megfordul a Művésznegyedben. Meglepő módon, az igazán nagy bűncselekmények is főleg itt történnek, ám nem éppen késelések vagy tolvajlások. Csempészet, rabszolgatartás, s emellett persze nemi erőszak is. Ami felé az őrség szeme nem lát (Vagy persze jó pénzért előfordul), az ellen nem is lehet mit tenni, így ne higgye senki se, hogy éjszaka készpénz erre járkálni. A mennyországot és a poklot csak egy-egy rossz lépés választja el, s a Művész negyed sebesen szedi áldozatait. Mintegy harmada a területnek.

Templom negyed és Parókia:
A két másik negyed határán fekszik a Templomtérség, mely ahogy a név jelzi, a templomot foglalja magába, a körülötte lévő hatalmas teret, a parókia épületeket, a könyvtárat, s az ezeket összekötő utcákat, mely mintegy hatodát teszi ki a térségnek. Csak úgy, mint a Barakk negyed esetén, itt is sokféle ember él és lakik, bár azért nagy átlagban azok fordulnak meg erre, akik vagy nem kívánják a duhajkodást (Mindössze két kocsma üzemel erre), vagy nem engedhetik meg maguknak a művész és a barakk negyed árait. A negyed szélén fekszik a parókia, egy hatalmas, erődszerű épület, mely a lelkészeknek, illetve az egyház szolgálóinak van jelen, amennyiben nem szándékoznak saját házat vásárolni maguknak. A térségre jellegzetes a kéregetők és koldusok képe, akiket bár nem szívesen lát az őrség, Esroniel kérésre megtűrnek, ugyanis véleménye szerint, a tiszta szívű hívők szent feladata, hogy ha nem is sok húzza az ember erszényét lefele, azt is megossza kevésbé szerencsés felebarátaival.

Kastély negyed: 
A felsőváros közel hatodát kitevő hatalmas uralkodói torony, illetve az azt körülvevő kisebb sorházak, ahol a szolgák nagyja lakozik. A terület főleg a régi időkből maradt meg, de jelenleg is használatban van, többek között a fontos Hellenburgba látogató diplomaták, a kapitányok, a királynak, illetve a von Himmelreichok lakhelyeként. Technikailag épületként kezelendő, így később kitérek rá. Nagyon komoly az őrség, itt tolvajkodni rettenetesen ostoba döntés.


A Négy Kapuőrség:
Egyszerű, fehér téglából rakott bástyák, melyek a kapuk oldalán állnak. Ez ad otthon, az éppen szolgálatban lévő őrségenkénti 50-50 (A Nyugati falnál 100, ott páros bástya áll) katonának. Alapból belépve egy irodaszerűség fogadja a látogatót, ahol azonnal egy tiszt tessékeli ki a nem oda illő személyeket, vagy éppenséggel kérdezi, hogy mivel lehet szolgálatra. Ez a kicsiny, mintegy 10 négyzetméteres terem elég üres, pár szék van ami a várakozóknak van helyen, néhány dokumentum a szabályokról amiket a városiaknak be kell tartania, büntetésjegyzék, s emellett persze a körözött s vérdíjazott emberek képe és díja, mely bizonyos inkvizítorok esetében akár 5000 váltó is lehet. Az ajtó egy másik szobába nyílik (Olyan 20 Nm)), ami egyfajta közös területként szolgál az éppen pihenő őröknek, egyszerű asztalokkal, étellel, melyeket közeli fogadóból hordanak ide, s néhány kifejezetten puritán karosszékkel, melyekben egy-egy fertályórára el lehet szundítani, de többre nem. Innen felfele és lefele vezet az út, mindkettő egy-egy rögzített, létrasorral. Az első emeleten egy közös, nyílt háló található, ahol azok a Kapuőrök laknak, akiknek nincs családjuk. Egy-egy ilyen szint fejenként 6 embernek ad helyet, ha nem is túl sok hellyel. Az ittenieknek lehetősége van a saját részek szabad dekorálására, s a priccsük megválasztására. Ezt követően található még két ugyanilyen szint. A legfelső egy sima közlekedő, egy létraváltással, illetve egy ajtóval, mely egy kis folyosóra vezet, ahol jobbra a leltárba, balra egy „politikai fogoly” szobába, míg a szemközti az őrségvezetőhöz lehet jutni. Az itteni zárak jó minőségű meteorból készültek, nem törhetőek fel könnyedén. Az utolsó létre egy csapóajtóhoz csatlakozik, mely belülről zárható, s a bástyát köti  össze a fallal. A földszinten lévő lefele vezető járat egy kisebb tömlöcbe nyílik, mely az angyalromok között bújik meg. Itt találhatóak a fegyver és páncélraktárak is, így elég nehéz az esetleg tolvajoknak a besomfordálás. ( A zárak idelent is mind meteorból vannak) Minden Kapuőr bástya bejáratánál egy cégér lóg, melyen egy zöld körben lévő barna kapu található.

Városi Őrség épületei: 
Szinte minden negyedben található egy őrségi központ, ezeket többnyire az adott területek közepére helyezik el, hogy könnyen bejárható legyen. Méretben és jellegben változóak, de lényegében elmondható, hogy mindegyik kívülről vörös téglás, s hogy egy emeletnél nem magasabbak. Az első szinten főleg raktárak és közös területek szoktak lenni (Az adott őrség kirendelt tisztjével), míg a másodikon hálókörletek, külön kisebb kétszemélyes terek, melyeknek nincs ajtaja. Ezek a szobák igen puritánok, egy asztal, két szék, s két priccs, illetve egy-egy falra rögzített szekrény sor, melyre ruhák és csecsebecsék mennek. Minden második őrségi épületben található emellett egy tömlöc is, mely tulajdonképpen egy nagyobb terem akár 10 rabnak is, s mellette egy kisebb, ahova az igazán erőszakosak mehetnek. Ide tulajdonképpen csak ideiglenesen kerülnek rabok, s megfelelő mennyiségű idő elteltével végül a Kastélybeli, vagy a templom alatti börtönben végzik.

Hellenburg-fénye: 
Egy alsóvárosban található kiváló kocsma, úgy tartja a fáma, hogy bár nem a legnagyobb választékú, vagy éppen legfényűzőbb, de még a kapitányok is idejárnak inni, ha kedvük úgy tartja. A keleti kapunegyed közelében fekszik, mindössze pár utcával az őrség épületétől, egy sarkon. Méretes, két emeletes épület, s távolról meg lehet ismerni jellegzetes ablakairól, melyek rózsaablakhoz hasonlatosan vannak kipingálva. Ajtaja felett egy kifakult napocska virít a szurokkal festett szavakra, s a tekintélyes, nyikorgós tölgyfakapu egyenesen a homályos, bagófüsttől és sörtől bűzlő terembe vezeti a jóembereket. Balra a bejárattól található a pult, ahol álldogál maga a jó öreg Althaus. Mögötte tekintélyes szekrény, mindenféle furcsa és veszélyes italokkal, melyekből épeszű ember nem nagyon kérne. A söntés alant sok csapra vert hordó, édes bor, keserű, savanyú, vörös sör, fekete sör, ki mit kíván. Itt található a konyha is, egész pontosan a tölgy ajtó mögött, ahol a jó öreg kocsmárosné' főzi életmentő, józanító zsírós sültjeit, hagymás pirítósait, s persze azt a bizonyos húslevest, melyből elég egy kanál, s a másnap máris édesebb. Az ajtóval szemben egy terebélyes kandalló foglalja a helyet, előtte kiterített medvebőrrel, melyen gyakran gyerekek feküsznek lustán. A termet szórva asztalok és székek terítik be, mindegyik puritán, s karcos is, sok szerelmes üzenete van már belevésve. Faltól-falig hajópadló, szép szellősen ráadásul, az ember mindig attól fél mikor törik be alatta a nyikorgós parketta, bár annyit meg kell adni, jól ki van találva az egész, mert a hányás és a kiöntött italok rögtön folynak le a pincébe, ahol aztán megannyi furcsa és ritka ital bújik el, illegális ökölvívások, s jó sok krumpli mellett. A második szint kissé kifinomultabb, egy jól megtermett izomszagú polgár szokta figyelni a lépcsősorokat felfelé, s ha éppen túl részeg az ember, becsületesen kidobálja őket. Felérve immáron kárpitozott székek fogadják a vendégeket, s sok simlisebb küllemű flótás, akik bár szinte mindig érinthetetlenek jó kapcsolataik miatt, a helyi csempészkartelnek dolgoznak. A falak állatok trófeáival vannak díszítve. A tér láthatóan kisebb, mint a földszint, s ez nem is meglepő, elvégre pont fele akkora: A másik oldalhoz egy ajtón keresztül lehet eljutni, ez pedig egy hosszú folyosó lenne a végén egy lépcsősorral, s ajtókkal, melyek mindkét oldalra nyílnak. Ez a fogadó része lenne a kocsmának, s a harmadik szint is tökéletes mása az alant lévőnek, a kis ivótér kivételével. Az itteni szobák elég egyszerűek: Egy szalma ( Vagy kérésre rugós)ágy, némi takaró-párna, egy asztal, egy szekrény, s pár szék. Ehhez természetesen párosul még egy lavór is, s hozzá a tisztálkodószer is, mely nem más, mint egyszerű, durva faggyú szappan, amit itt főzhetnek ők maguk.

Ezüst Kakas: 
Egy másik jelentős fogadó, a Nyugati kapunegyedben. A szép, fehérre mázolt épület már messziről jelzi, hogy jó helyen jár az ember, ha egy sört vagy éppen némi borsos csukát kérne. Mivelhogy a csehó Hellenburg vízi kapuja mellett van, az itteni kikötő rengeteg friss halat képes juttatni az ivónak, lehetővé téve, hogy mindig jó minőségű étket tudjanak eladni. Mindössze egy lengőajtó választja el a kintet a benti résztől, ám még sincs sosem hideg, ugyanis az épület egy nagyon modern fűtésrendszert alkalmaz telente, lehetővé téve, hogy a padló alól érkezzen a meleg, s nem közvetlenül kályhákból. Ha cégér nem is, az épület tetején egy fémesre festett bronz szélkakas nyikorogva mutatja az utat ide. A régi történetek szerint valamikor valóban ezüstből volt a fenti dísz, viszont egy élelmes tolvaj lelopta, s ugyanezen a fogadóban elverte az egész összeget, míg végül rá nem jöttek hogy mit tett. Utána megbocsájtották a tettet ( Mert hát ugye visszatért a pénz a családba) de egy egész héten keresztül kellett a tetőn ülnie, hajnaltáj kukorékolva, vagy máskülönben levágták volna a jobbik kezét. Belépve pár földre szögelt asztal fogadja az embert, melyek főleg az időnként erre megforduló tengerésze miatt lettek rögzítve. Az egész hely csak egy szint, a legtöbb kocsmával ellentétben csak ívó és étterem, bár egyébként szabadon tartózkodhatnak egész éjen át a teremben a vendégek, csak éppen nem lesznek kiszolgálva, s ilyentájt fűteni se fűtenek már alájuk. Minden második szögelt asztal felett egy jobbra-balra mocorgó lámpácska világít éjjelenként, hozva egy kis fényt a kevés ablakot tartalmazó épületbe. A pult azonnal a bejáratnál található, mellette a konyhával, mely a kis raktárban pihen. Egy megtermett, kopasz alak osztja az italt, aki méretének ellenére igen jámbor teremtés, s csak akkor fitogtatja erejét, ha nagy a rendbontás a környéken.

Liliomok Háza: 
Hellenburg alsóvárosának fal közeli, keleti oldalán található díszes bíbor épület. Ajtajára szép színekkel fehér liliomok vannak pingálva. A pletykák szerint igen mocskos dolgok történnek errefelé, de a vezetőség megtűri a hely jelenlétét, ugyanis sok rangosabb ember is szívesen látogatja. Hellenburg igen hatalmas adókat ró ki a bordélyházakra, s pont emiatt nem is képes sok fennmaradni, ám az a kevés amelyik mégis, igen sűrű látogatókkal rendelkezik. Belépve egy rövid folyosó fogadja az embert, mely nem hosszabb 3 méternél. Ennek léte amiatt szükséges, hogy a zajok ne nagyon szűrődjenek ki. Az ajtó, mely itt található egy kis retesszel van ellátva, hogy képesek legyenek elzavarni azokat, akik nem elég tiszták, vagy éppen idősek efféle élvezetek hajszolásához. A bejáratnál szinte mindig egy rövid, fekete hajú férfi szokott álldogálni, Her Rottel. Háborús veterán, igen veszélyes harcos hírében áll, s pont miatta nem merészel senki sem dulakodni az itteni lányokkal, ha pedig mégis, az őr igen könnyen kipenderíti őket. A falak mind bíbor színben pompáznak, s a levegőt az italok és a virágok tömény szaga tölti be, ugyanis az egész épületen csakis egy helyen van ablak, a madame személyes szobájában, ahol munka sosem történik. Belül egy nagyobb nyitott tér található, ez több kis részre van felosztva, rózsaszín, bársony leplekkel, s helyenként faparavánnal. Egy-egy ilyen kis tér egy bőrrel veretett nagyobb heverővel van ellátva, s egy kisebb, asztalkával. Ez a tér inkább csak ismerkedésnek van létrehozva, a nagyteremből három járat nyílik, melyekből kettő a szobákba vezet, ahol aztán kényelmes ágyakon kerülhetnek a vendégek közelebb az ott dolgozó nőkhöz-férfiakhoz. A harmadik járat a madame szobájába vezet, mely egy meglepően átlagos kis lakótér, egy ággyal, asztallal, s könyvektől roskadozó polcokkal. Meglepő módon, itt még a színvilág se olyan fullasztó, az ember nem gondolná, hogy Madame Heinzhez tartozhat. A világítás a legtöbb teremben plafonra akasztott gyertyákból érkezik, melyeket vöröses üvegen keresztül használnak, további színt kölcsönözve a helynek. Minden asztalon, falon található egy-egy kis váza, melyben liliomok s más illatos növények találhatóak.

Nagykönyvtár: 
Veronia egyik legnagyobb könyvtára, megszámlálhatatlan sok kötet lelhető fel, többek között olyan iratok is, melyek Észak területén Indexlistán vannak, s azonnal égetésre ítéltek. Az épület gótikus stílusban épült, egyfajta testvér a Nagytemplomnak, ugyanis formáit tekintve igen hasonlít rá. Belépve két sor pult tárul a látogató elé, ahol kék ingbe és szürke nadrágba öltözött tudásdémonok fogadják az embert, megmutatva az utat azokhoz a részlegekhez, melyre szükség lehet. Az itt dolgozok fejből ismerik az összes kötet, s meglepően nagy tiszteletnek örvendenek fajuk ellenére. A könyvtár több, nagy részre van osztva, melyeket egyenként egy-egy hatalmas 4 méter magas ajtó választja el egymástól. A legtöbb helyen galériákkal van megoldva a hely kérdése, lehetővé téve, hogy az épület két (Tulajdonképpen van egy harmadik, arra később kitérek) szintjét még kettőre lehessen osztani. Ezek mind olyan részek, ahova egy-egy átlagos polgárnak bejárása van, s szabadon olvashat, ám minden táskát és ruhadarabot figyelemmel ellenőriznek, ugyanis sok kötet igen értékes, s hiánya problémát jelentene a létesítménynek. Utóbbiról kezeskednek a démonok, s a hely fennállása óta mindössze 6 könyv tűnt el, melyekért igazán nem volt nagy kár, több példány akad még belőlük. Kívülről is jól látszóan található négy kisebb, szépen díszített torony is az épületben, melyek egy-egy különleges tematikájú gyűjteményhez vezetnek, ahova viszont már csakis az arra engedéllyel rendelkező emberek juthatnak be, s ezen személyek listája igen rövid.

Templomtér: 
A nagytemplomot körbevevő hatalmas tér, a templom kivételével teljesen üres. Gyakorta kéregetőkkel és zarándokokkal van tele, kik messzi tájakról látogattak ide, hogy megszemlélhessék a hatalmas építményt, s hogy tiszteletüket tehessék a Zsinatlenök előtt, ki bizonyos ünnepnapokon csak oly szívesen fogadja ezen pór látogatókat, mint a leggazdagabb kereskedőket. A tér mentén lévő épületsorok sokaságában jelentős mennyiségű nyomdász található, akik megfelelő összegért szívest nyomnak üzeneteket vagy könyveket.

Parókia: 
A templomnegyedtől északra, egy kisebb emelkedőn található hatalmas fehérre meszelt épület, ez ad otthon a legtöbb olyan lelkésznek vagy templomosnak, akik nem rendelkeznek még családdal, vagy önként inkább távol laknak tőlük. Az egész hely leginkább egy kisebb erődhöz hasonlít, vaskos falakkal, s belül egy keringővel, ahol egy kisebbe kertecske található, illetve egy kisebb kiképzőterület, ahol két keresztes kényelmesen tud egymással harcolni. Belül kifejezetten egyszerű a látványvilág, a földet szinte mindenhol lerakott mészkőlemezek takarják, a félhomály monotonitását pedig csak az időnként előforduló egyszerű festett ablakokon besütő halvány fény töri meg. Az épületben található több kis társalgó, ahol a hely lakosai elmélkedhetnek filozófiai vagy vallási témájú dolgokban. Az épület rendelkezik emellett egy kicsi könyvtárral is, ahol sok olyan irat található, amire szüksége lehet egy fiatal lelkésznek. Ehhez párosul egy levéltár is. A parókia külön konyhát kapott, ahol egyszerű étkeket szolgálnak fel a lelkészeknek és templomosoknak, már amennyiben azok igénylik azt. Az épületek kívül található egy árvaház is, illetve egy kisebb istálló, ahol az itteni lovagok állatai vannak tartva.

Hellenburgi Nagytemplom:
A templomtér közepén foglalja el örök helyét a város leghíresebb pontja, a Hellenburgi Nagytemplom. Az épület hosszú éveken keresztül kínkeserves munkával, s emberek százainak életével épült, minek is emlékére a templom oldalán egy fémből veretett fal áll, melyen számtalan az idők homályába veszett hős neve szerepel, azoké, kik életüket adták a helyért. Hellenburg második legmagasabb épülete, úgy emelkedik ki a többi ház és templom közül, mit a családfő feje a gyermekek között. Magassága szinte már szédítő, a két torony mintegy 90  és 95 méter magas, a főépület pedig 60. Dimenzióit tekintve hossza 90 méter, átmérője pedig legkeskenyebb pontján 30, legnagyobbon pedig 44, de átlagban 40 méter. Stílust tekintve az építésének idejében kibontakozóban lévő gótikának áldoz, mi sem lehet ennek jobb példája, mint a templom külsejét borító, korábban hófehér, de immáron szürkés csipkézett kőfaragványok, illetve az egymásra emelkedő gyámívek, melyek biztosítják az épületet, hogy ne dőljön magára. A templom lényegében egy nagy hajóból áll, két igen keskeny mellékhajóból s egy kereszthajóból. Ez, felülről nézve kereszt formát kölcsönöz a templomnak, mely egyértelműsíti a tényt, hogy bár jelenleg a Protestáns egyház legfőbb épülete, régen igenis a katolikus egyház szolgálatában állt. A nagytemplom egész Veroniában híres csodálatos élénk színekkel festett rózsaablakairól, ezek számos létének egy különleges építési bravúr adott lehetőséget, melyet akkor építész, von Bauhaus fejlesztett ki. A stílus miatt kétszer is ledőlt a kereszthajó, ám harmadjára végül sikerült felhúzni úgy, hogy az idők végezetéig bírja. A templomon fellelhető csodálatos rózsaablakok mindegyik oldalon megfigyelhetőek, a kapu felett hatalmas körformában létezve, élénk kék színbe festve. Többnyire szenteket, illetve az emberek Veroniába való jutását örökíti meg. Jellegzetes kék színe messze földön híres, ugyanezen árnyalatot viselik a protestáns egyház tagjai, melyet a történet szerint Esroniel önmaga tett ismertté, s hívei parancsa nélkül követték, ugyanis igen szépnek s jellegzetesnek találtak a palástot, arról nem beszélve, hogy szögesen ellent mondott a Katolikusok vörösének. Az épület főhajójának nyugati vége egy Esroniel csillagot visel. A tornyok hatalmasak, egyikük csipkével sűrűn díszített, s kissé keskenyebb, sok fiatal lelkész elmélkedő helyen. A másik sima, szürke cserepekkel van takarva, s itt foglal helyet a Nagyharang, melyet akár a várostól kilométerekre is lehet hallani (Korai Hellenburgi bárd, Morus von Mann egy híres balladájában arról énekel, mennyire hiányoznak neki a templom harangjának kongásai, melyeket távoli földeken immáron nem képes hallani. Későbbiekben, a buzgón vallásos költőről kikerült egy kisebb fafaragvány a harang feletti gerendára, ahol lábát lógatva, lanttal kézben figyeli a maga alant lévő hatalmas bronzasszonyt) A tornyok csúcsa csupasz, a rajtuk korábban lévő kereszteket beolvasztották, s ezüstjének egy része máig a templom gyűjteményében szerepel, rúd formájában ( A fáma szerint a másik részéből egy fegyvert készítettek, ám ennek hihetősége erősen megkérdőjelezhető, s csakis maga a Zsinatelnök tudná megerősíteni, vagy cáfolni). A tetőt sötétzöldre pingált cserepek takarják, melyek Hellenburg másik jellegzetes színeként kezelhetőek ( A történet szerint a kék, azaz az egyház tartja meg a zöldet, azaz Hellenburgot.)  A három bejárat mindegyike felett márványvésetek csoportosulnak, melyek Biblia történeketek örökítenek meg. Belépve jellegzetes kép fogadja a látogatót: Hatalmas keresztboltozatok emelkednek a végtelen magasságokba, a színes, pompázatosan festett ablakokon pedig játékosan szűrődik be a napfény. Kérdem én, a szöveg írója, hogy van-e csodálatosabb érzés, mint szinte tapinthatóan érezni az Isten kezének nyomát. Ilyen mennyországot ember nem képes emelni, csakis rajtuk túlmutató lények sugalmazására születhetett meg ez a csodálatos épület. A mellékhajókat hatalmas oszlopok választják el a főhajótól, fejmagasságban roskadoznak a kőfaragványok, melyek mind mozzanatokat jelenítenek meg az Ószövetségből, többek között Ádám és Éve történetét. Ezeket mind gyertyák világítják meg, melyek még napközben is világítanak, egyfajta varázslatos hangulatot kölcsönözve a túlvilági épületnek. A főhajóban hatalmas sornyi ülőhelyek kaptak helyet, így egy-egy nagyobb istentiszteleten is akad hova ülni a látogatóknak. A szentély a református szokásokhoz hűen egyszerű (Ámbátor mégis áll egy fehér márványból faragott Madonna szobor az oltár mögött, s a fehérre meszelt falak helyén gyönyörű freskók pihennek, melyeket nem vakoltak le. A történet szerint a templom kurátorai már nekiálltak ezeknek a lépinglásához, ám akkor maga Esroniel jelent meg előttük, s egy beszédet tartott arról, hogy bár felesleges fényűzés példái ezek a munkák, mégis az Isten hatalmas léte ihlette meg őket, s a legszentebb vallási buzgalom eredményei, így igazán kár lenne az őket építő művészeket meggyalázni lefestésükkel. A prédikáció után kihajították a festéket, s helyette inkább a tér mellett álló némely mocskosabb ház falát festették vele le, az ott lakók nagy örömére. A freskók a Veroniai exodus történetét mesélik el) s egy faragott fa oltár található középen, mögötte pedig egy kiemelkedő szónoki rész, ami az akusztika miatt szinte mindenhol nagyszerűen hallható. A kórustér többnyire ülőhelyeket tartalmaz, ám kis átalakítások után a templom nagy orgonája is itt kapott helyet, a lehető legeffektívebben kihasználva a teret. A keringő rész további faragványoktól gazdag, melyek nagy szenteket s Veroniai embereket ábrázoltak. Itt volt található régen a templom 14 kápolnájából hét, manapság ezeket eltávolították s helyükön ülőhelyek találhatóak, egy kivételével, ugyanis ott a katakombákba levezető út található ( Utóbbiról sajnálatosan nem tudok leírást adni, ugyanis nem látogathattam meg. Elvileg híres uralkodók s emberek holttesteit tárolják itt, s egy kisebb börtön is megbújik mellettük, ahova a vallási vétkezők kerülnek. Rossz nyelvek szerint ezek az angyalromokba érő járatok egészen mélyre, szinte a föld aljáig nyúlnak.) A kereszthajók két oldalán található egy-egy fa csigalépcső, melyek a boltozatok feletti részhez vezetnek. Ezen az emeleten, a keringő felső szintjén volt található a kápolnák másik része, melyeket ugyanúgy leromboltak, ám helyükre a korábbi kegytárgyak kerültek, egyfajta múzeumszerű hangulatot kölcsönözve a helynek, ahol csakúgy mint lent, állandóan égnek a gyertyák, s vallási áhítattal töltik meg az ember lelkét.

Kép, Chartesi Katedrális:

Hellenburgi Kastély:
A kastély egy relatívan egyszerű építmény, Veronia egyetlen egészében megmaradt angyaltornya, egy nyolcszög formájú, 40 méteres átmérőjű 200 méter magas torony. Szintenként úgy 5 méteres a belmagasság, s pont emiatt az 20. szinttől szinte semmilyen formában sincs beépítve vagy bútorozva (Többnyire irattár és mindenféle haszontalan tárgyak tárolására használják), kivéve pár speciális őrségi posztot, amik messzelátó felszereléssel figyelik állandóan a távolságokat, hogy akad-e támadója a városnak. Az épület a felső öt emelet egyfajta különleges politikai börtön, nagyszerűen és kényelmesen felszerelve, ám innen a kijutás esélye lehetetlen ( Kivéve persze, ha az ember textilszalvétából fon magának kötelet lefele). A kastély arculata és képe szintenként változik, annak függvényében, hogy mégis ki lakozik ott, vagy éppen milyen szerv kapta meg. Az emeletek közötti utazást egy a kastély közepén lévő végtelenségig nyúló lépcsősor teszi lehetővé, mely önmagára kanyarodik minden emelet után, s meglepő módon a legfelső szint után is emelkedik, mely arra utal, hogy egyszer régen még ennél is hatalmasabb lehetett ez az építmény.



Főváros: 
Hellenburg a régi időkben sebesen nőtte ki magát az emberi területek fővárosává, ám ahogy a Reformátusok átvették a hatalmat, az Északiaknak új várost kellett találniuk, mely lett a mostani Carolusburg, köznépek által csak simán Főváros. Az utóbbi név főleg amiatt terjedt el, hogy kitörölje az emberek emlékezetéből, hogy mikor a két ország még egy volt, Hellenburgból irányították.

Hellenburg két jellegzetes színe: 
A kék az református egyház, a sötétzöld pedig a királyi erők s maga Hellenburg színe. Ha valaki ezeket a színeket viseli, vagy az utóbbi két szerv egyikét szolgálja, vagy teljes szívéből támogatja őket.

Öltözködési törvény: 
A Déliek a tiszta erkölcsök támogatásában hoztak egy törvényt, minek alapján mindkét nem csakis erkölcsösen öltözködve jelenhet meg az utcákon. Ezen dekrétum alapján, minden férfinek olyan nadrágot kell viselnie, mely nem láttatja annak férfiasságát, illetve testének felső felé inggel fednie, kivéve, ha azt a nehéz fizikai munka nem teszi lehetővé. Nőkön ezen törvény alapján csakis olyan szoknya lehet, melynek vége legalább térdet éri, s a felső viseletnek is takarnia kell a mellkast. Minden nyilvános meztelenkedést 20 botütés jutalmat ró maga után. Kivételt jelentenek a szabályok alól a magán telkek, illetve a bordélyházak területe.

Faji Politika: 
Dél kifejezetten híres arról, hogy egyenjogúként kezeli a más fajú lényeket, s nyilvános 50 botütésben részesül az a kereskedő, aki nem hajlandó kiszolgálni egy metahumánt, ha annak megvan a pénze a portékára. Ennek ellenére persze nem könnyű visszafogni a személyes véleményeket, azoknak a törvény se szabhat határt. A legtöbb elf és hasonló a nyomornegyedben lakik, bár akad a Művésznegyedben egy egészen jelentős kisebbség is, akik főleg társasági emberként élnek meg, s kihasználják szépségüket. „Kelleti magát, mint egy elf”, örökíti meg ezen jelenséget egy mondás, mely valószínűleg a Veroniai időszámítás hatodik századából származhat.

Alvilág:
Bár Hellenburg rendészete egészen kompetensen tartja kordában az alvilág próbálkozásait, természetesen létezik egy egészen jelentős bűnözőréteg is a városban, akik főleg a nyomornegyedben, illetve a művésznegyedben helyezkednek el. A város alatti romokat kihasználva csempésznek be különböző nem legális anyagokat, például olyan főzeteket, melyek jóval jelentősebben befolyásolják a kedélyállapotot mint az alkohol, illetve a magas vámolású portékákat is néha inkább ezen rejtett járatokon keresztül (Vagy a Nyugati vízi kapun) hozzák be. Pont emiatt a csatornák erősen járőrözöttek, bár sajnos az esetek többségében édes kevés ez a pár ember. Az őrség tagjai zsargonként patkányolásnak hívják ezt a pozíciót. A nyomornegyedben található egy elzárt kis romrész, mely igen mélyen van kiásva, s a feketepiacnak ad helyet. Az igazán veszélyes dolgokat csakis itt lehet beszerezni. A pletykák szerint a városvezetés tud a helyről, de kellő áron képes a létesítmény fizetni, s így nem szabadulnak meg a kócerájtól, ugyanis igazán sosem bizonyult veszélyesnek.

Bordélytörvény:
Az egészséges erkölcsök megtartásának okán Dél szeretne megszabadulni a városban fellelhető bordélyházaktól, ezekre igen magas adókat szabva. Pont emiatt, jelenleg mindössze négy hivatalos prostituáltakat foglalkoztató épület lelhető fel.

https://s-media-cache-ak0.pinimg.com/564x/3e/b6/00/3eb600187eccdf0d8e4ff9b97c987bfa.jpg

Falbwich. Veronia nyugati partvidékének egy kiemelkedő ipari központja, melytől alig négy-öt mérfölddel északabbra a Kősivatag kietlen pusztasága húzódik. Falbwich egy nagyjából kétezer (2000) lélekszámú város, mely leginkább kereskedelmi luxus és ipari cikkijeiről híres. Fontos megjegyezni, hogy bár a területe nem olyan hatalmas, mint egy átlagos nagyvárosnak, mégis Falbwich rendkívül masszív védelemmel van ellátva. A várost nyugatra a hatalmas kék óceán határolja, mely természetes bástyaként szolgál, ugyanis a part mentén rengeteg zátony van, így a városból bérelhető kalauzokon kívül, csak a már törzshajósok tudnak kikötni a városban, akik már ismerik a szeszélyes öblöt. Bár ez mindössze a tengeri színteret befolyásolja, valójában igen hasznos, ugyanis a város minden irányból egy igen vaskos kőfallal van körülvéve, csak a tenger felől van nyílt felület. Ha ez még nem lenne elég, a város maga egy eléggé változatos magasságú dombságra lett alapítva, így a támadó feleknek, ha sikerül is betörniük, be kell látniuk, hogy a magassági előny mindig az ellenfélnek kedvez. Ennek persze megvan az oka, ugyanis a régebbi időkben a város állandóan ki volt téve a fosztogató bandák portyázásainak, míg végül a vezetősség egyik tagja (Sir Leo Ludwig) városfejlesztési projektbe kezdett. Bár a portyázások pár éven belül teljesen abbamaradtak, a város falai továbbra is állva maradtak. Legalábbis egy ideig. Manapság eme intézkedések igen életmentőnek tűnnek, ugyanis egyre inkább tűnik úgy, hogy Falbwich Mélységiek hadaival kell szembenéznie. Bár a városnak az első pár hullámot nagy veszteségek árán sikerült visszavernie, újabb fejlesztésekkel elérte a mai kinézetét, mely segíti az abszolút védelmet. Persze meg kell jegyeznünk, hogy eme terület nem katonai bázis, bármennyire is jól védhető állásnak tűnik. A város egy harmadát lakják csak katonák, a maradék két harmad leginkább kézművesekből, kereskedőkből, hajósokból állnak, kik bár ugyanúgy fegyvert ragadnak a város védelmében, leginkább a pénzszerzés tölti ki az idejük nagy részét. A város öt kör alakú részre tagoldóik, melyek vonalaik bár csak a képzelet szülte, valójában egy jó megfigyelőnek könnyen feltűnhetnek eme határvonalak. A város legalsó szintjét, mely a síkság és a dombság közti területen található, a katonák szintje. Itt élnek azok, akik a városra és a falak védelmére esküdtek fel. Ha ellenség támad ők az elsők, akik odaérnek a helyszínre, hogy biztosítsák a terepet. A második szint a kőművesek, a kovácsok és az ácsok szintje, ahol szinte mindig zajok tömkelege bizsergeti hallószervünket. Ők azok, akik a városban létrejött károk kijavításáért felelősek, illetve azért is vannak ilyen alacsonyan, mert a nehéz alapanyagaikkal teli szekerek nem biztos, hogy felérnének a meredek domb tetejére. A dombság közepén találhatóak a kézművesek üzleteik, műhelyeik. Ez a szint a legélénkebb az öt közül, ugyanis a nap huszonnégy órájában előfordulnak a járókelők az utcákon, még éjfélkor is előfordulhat, hogy egy-egy műhely lámpái még égnek. Ez a szint a „nyughatatlanok” kedvelt helye. Bár ez csak amolyan helyi gúnyolódás a saját kárukra. Bár ez a szint is elég népes, valójában igen kevesen lakják, ugyanis csak azok hálnak ezen a területen, akiknek nem telik külön épületre a műhelyen kívül, vagy épp nem tudják (vagy nem akarják megtenni) meg tenni nap, mint nap a levezető utat. Nos de akkor hol élnek a város polgárai? Falbwich második szintjén természetesen, azon a szinten, amely a legnagyobb területtel rendelkezik. A többi szinttel ellentétben itt, már előfordul, hogy a házak sokasága, és az utcákon elszórva zöld, bedolgozatlan területek kandikáljanak ki, hisz egy idő után nagyon komor lehet, az egyhangú „kőtenger” amerre látunk. Éppen emiatt, bár a lakosság nő és nő, mégis a zöld területek nagysága csak kis mértékben változik. Mivel már jóval a tengerszint felett járunk, előfordulhat, hogy valakiben felmerült az a kérdés, hogy akkor a falusiak most minden fontosabb ügyért le kell mászniuk a domb aljára? A válasz igen is, meg nem is. A lakószinten elszórva különleges ereszkedő és felvonó helyek vannak, melyek egy masszív kötél segítségével kapcsolatban vannak a felszínnel, és (természetesen jó pénzért) a fuvarozók mechanikus erővel meghajtva szépen leengedik az utasaikat egy maximum két főt elbíró fakabinba. Bár eme utazási forma igen kezdetleges, mégis a kor egy jelentős technológiai újítása. Eme utazópontok azonban csak tiszta, szél és esőmentes időben üzemelnek, és persze amellett, hogy rendesen kiüríti pénztárcánkat, roppant időigényes, míg lejutunk. Innen egy jó fél-egy órás út vezet a domb tetejére és egyben legfelső szintjére. Ez a szint a hegy szíve. Itt foglal helyet a hatalmas gótikus stílusú temploma, mely támadások idején nyitva tartja kapuit a civil lakosságnak. Ez az utolsó védelmi vonal, és mivel a templom rendelkezik egy hatalmas földalatti teremmel, vész esetén a lakosság közel felét be tudják fogadni. Természetesen a templom szögletes, tömör falai nem olyan pompásak, mint más nagy és díszített templomok, de ez a monumentális építmény mégis lélegzetelállító látványt nyújt, akár egy domb tetejére épített erőd. Ezen a szakaszon található még az egészségügyi létesítményei, illetve a város érsekével együtt irányító hatalom az Iparosok Tanácsának székhelye is. Az öttagú tanácsból négy személyt, a város lakói választanak meg, míg a tanácsosok vezetőjét az érsek emeli ki a nemesség köreiből.

Ipar
Falbwich főleg az ipari tevékenységei révén érhette el a mai fejlettségi állapotát, és szinte minden más nagyobb várossal vannak kapcsolataik. A bevételek nagyja az Export cikkek eladásából ered, míg az Import áruk leginkább csak a nyersanyagok és egyéb műhelyi kiegészítők állnak. Persze a vezetősség a minimális kiadások végett leginkább saját mesterembereikre bízzák eme kiegészítők elkészítését, hogy csak olyan dolgokat hozassanak be, melyeket nem képesek legyártani. Természetesen a város bevételei nem ezekből az aprócseprő kis dolgokból nőtt meg, hanem a kifejezetten ritka portékáiktól. A város fő bevételét a tenger kincseinek kiaknázása jelenti, ugyanis ügyes kézműveseik nem csak a kövekből, egyéb nemesfémekből készítenek ékszereket, hanem kagylókból, korallokból, de még halak csontjaiból is. Utóbbi igen nagy népszerűségnek örvend a különc, vagy épp a különlegességért rajongó embereknél, ugyanis ezt a művészeti ágat, csak nagyon kevesen tudják végezni. A csontfaragás, bár nem olyan népszerű szakma, mégis rengeteg szakértelmet igényel az Ezüstfarkú Ponty kemény csontozatának (leginkább csak koponya részét) aprólékos, finom kifaragása, bár ha kész csodálatos alkotás eme csontszínű dísz. Persze egyéb bevételi forrásuk is van, hisz nem tehetnek fel mindent egy lapra.

Hierarchia:
A Hierarchiai élet sajnos ezt a várost sem kerülte el, és bármennyire is jó volna azt mondani, hogy mindenki egyenlő, sajnos ez nem igaz. Volt idők, amikor a hierarchiai létre attól függött ki hol lakik, így a nevesebb, előkelő emberek általában a domb tetején éltek, míg a szegényebb paraszt réteg főleg a domb alján, vagy a síkságon élhettek csupán. Azonban hamar fény derült eme elrendezettség hibájára, ez pedig az, hogy támadások esetén a parasztság került a támadások kereszttüzébe, hisz az akkori mércék szerint a katonák feljebb valónak minősültek a parasztságnál, így mire a katonaság leért a város tehetetlenebb rétegeinek nagyját lemészárolták. Végül a vezetősség úgy döntött változtatni kell a dolgokon, különben nem lesz, aki dolgozzon a földeken. Így indultak meg az első városfejlesztési reformok, bár a hierarchia nem sokat változott, az elhelyezkedés viszont annál inkább, így szépen lassan kialakult a mai állapota a városnak. Na de hogyan is néz ki az a bizonyos „létra”

https://s-media-cache-ak0.pinimg.com/736x/a0/ea/4e/a0ea4eec88715749e609e47d1f5a25f2.jpg
- A legalsó fokon a parasztság áll, akik megművelik a lankát, dolgoznak a bányákban, és gondozzák az állatokat. Elszórtan élnek a város területén, de leginkább a második szintre jellemzőek, vagy a legalsó, katonai területeken, hisz csak itt találhatnak szabad földfelületet állatainak, veteményeseiknek. Előfordul néhány parasztviskó még a városfalon kívül elszórtan, de mivel a Mélységiek támadásai szüntelenül ostromolják a várost, az eddig falon kívüli farmerek kénytelenek voltak beköltözni a falon belülre, hisz kint, ahogy a mondás tartja, fejük fölött lóg Damoklész kardja. A parasztság bár szegény réteg, terményeinek egy részéért cserébe (pénzalapú) adómentességet kapnak.

https://s-media-cache-ak0.pinimg.com/564x/03/13/5e/03135e6886e496f65932dcc9e19934e8.jpg
- A következő réteg a polgárság, az a réteg, akik nem a földeken, hanem üzletekbe, vagy épp inasként dolgoznak. Nem feltétlen végeznek fizikai munkát, ők inkább a gazdasági mi voltját képezik a városnak. A polgárság nagy részét kisebb, nagyobb kereskedők képzik, akik leginkább a városon kívül szoktak üzletelni, míg a családjukat a városba hagyják. A város adójából befolyó összeg közel hatvan százaléka (60%) ennek a rétegnek köszönhető, hisz ők alkotják a lakosság túlnyomó részét. Öltözetük díszített, de egyszerű. A polgárok nagyobbik része valamennyire művelt, tudnak olvasni és számolni, hisz a kereskedelemben ezek igen fontos tényezők. Általában több polgári család vezette üzlet egy-egy nemes felügyelete alatt zajlik.

https://s-media-cache-ak0.pinimg.com/564x/0a/b0/21/0ab021386b0fb40e822900eff8c49b3b.jpg
- A katonaság, bár az életüket kockáztatják a városért, mégis csak közel olyan kiváltságokkal rendelkeznek, mint a polgárság. Persze ez részben érthető is, hisz egy katonának nem jó, ha túlontúl kényelmes élete van. A nemességhez hasonlóan azonban ők is teljes adómentességet élveznek, illetve teljes ellátásban részesülnek szolgálat alatt (bár a minősége nem éppen a legjobb), éppen ezért az elnincstelenedettek hamar kapnak az ajánlaton és csatlakoznak a védelemhez. A katonaság tagjai egytől egyik harcban edzett veteránokká válnak alig egy-két hónap alatt, akiknek pedig ez nem megy, azok hamar elesnek a Mélységiek csatlósaival vívott harcok során. Az alakulatok leginkább íjász és lándzsás egységekből állnak, hisz ezek a legalkalmasabbak a falak védelmére, így leginkább erre a két ágra képzik az embereiket.

https://s-media-cache-ak0.pinimg.com/564x/6d/40/a1/6d40a1883a15b66b4a61445cd2596dc2.jpg
- Utánuk jönnek a mesteremberek, és a hajósok. Valamivel, több joggal rendelkeznek, mint a polgárság (például saját műhely fenntartása, vagy a piacokon az elsőbbség joga), ám érthető is, hisz ők készítik el a jövedelmeket biztosító portékákat. Ritka, hogy eme réteg tagjai között utazó kereskedők is megjelennek, ezért inkább termékeiket a városlakóknak adják el viszonylag alacsony áron. Egy rész a város által rájuk bocsájtott kedvezmények miatt, másrészt túl költséges lenne számukra a fuvarozást is finanszírozni.

https://s-media-cache-ak0.pinimg.com/236x/07/85/4d/07854d21a5245b6ad88ca196e5c06e6f.jpg
- A várost gazdaságilag irányító réteg, akik generációk óta rengeteg vagyonnal és nagy birtokokkal rendelkeznek. Leginkább a legfölső, vagy fentről a második szinten élnek. Nyíltan mondhatjuk, hogy fizikai munkát egyáltalán nem végző, többnyire sznob nagykereskedők, kik a megélhetőségeiket leginkább a családi vagyonuknak köszönhetik. A nemesség főleg a polgárságra támaszkodik akképpen, hogy kapcsolataikat kihasználva segítik a polgári kereskedők munkáját, cserébe a polgárok az eladásaikból befolyt összeg egy részét leadózzák a nemesnek. Bár úgy tűnhet, hogy a nemes szinte csak élősködik másokon, a kapcsolatai nélkül a polgároknak sokkal nehezebb dolgaik lennének, így bár valóban a nemes csak minimális munkával keres rengeteget, mégis segíti a város gazdaságát.

- Az Ötök Tanácsa Falbwich vezető gárdája. Ők felelősség a városfejlesztésért, és ők ítélkeznek a bűnösök felett (persze a kisebb ügyeket ugyanúgy a bírákhoz viszik). Lényegében ők alkotják a törvény embereit. A nevéből adandóan fix számú személyről van szó. Mindössze öt személy kezében van a hatalom, de annak ellenére, hogy látszólag mindig vita dúl a tagok között, eddig csak nagyon ritkán hoztak rossz döntéseket. A Tanácsba bekerülni két féle képpen lehet. Vagy megszavaztatjuk a három évenkénti gyűlésen magunkat a lakossággal (a négy legtöbb szavazatot összegyűjtött személy kerül be a társaságba), vagy a városi érsek által kiválasztva foglalja el a helyét. Utóbbi azzal a megtiszteltetéssel is jár, hogy rendkívüli tekintély központjává is válunk, hiszen minden alkalommal, amikor a vezéri hely megüresedik (vagy az úgy döntenek, le kell váltani), az érsek kiemel valakit a nemesség tagjai közül, és kezébe adja a legfőbb hatalmat. Lényegében a Főtanácsos már-már királyi hatalommal rendelkezik a városba, de óvatosnak kell lennie, nehogy magára haragítsa a polgárságot, mert könnyen kibillenhet a helyéről.

https://s-media-cache-ak0.pinimg.com/564x/73/67/a3/7367a3ce9c7ced5b74a88bdfb4780acb.jpg
- Az egyház. Falbwich „névtelen” mozgató rugói. Az egyház szerepe a városban kulcsfontosságú. Ők látják el a sebesülteket, ők nyújtanak védelmet betöréskor, ők szentelik meg az embereket… és ők irányítják a várost a háttérből is. Az város egyházának élén az érsek áll, aki közvetlenül a pápa utasításait követi, így amit az Érsek mond olyan, mintha a Pápa mondta volna, így jobb, ha nem ellenkezünk neki. Az érsek ezen felül közvetlen befolyással bír az Ötök Tanácsában annyira, hogy az adónövelések esetén mindig beleegyezését kell kérniük az Érsektől, hogy kivethessék az új adóikat. Mint szinte bárhol, itt is a hit az úr, így minden vasárnap a katonákon, és a betegeken kívül, minden lakosnak kötelező tiszteletét tennie a hétvégi misén, amely végén az egész város színe előtt megkeresztelik az újonnan született gyermekeket is (ha vannak persze).

Katonai felépítés:
Falbwich más Veroniai városokhoz hozzávetve közepesen nagy sereggel rendelkezik, ám védelmi erejét talán csak a fővárosok múlják felül. Bár elsőre nem érthető ennek oka, hisz ez a város mégse egy katonai létesítmény, de ha jobban belegondolunk, egyértelművé válik, hogy a Mélységiekkel vívott megannyi harc során csak az erősek maradhatnak életbe. Falbwichnek jelenleg körülbelül nyolcszáz-ezer (600-800) harcra kész egységgel rendelkezik, melyek külön létesítményekre tagolódnak.

- Az Íjász létesítmény könnyű fegyverzetű egységek, kik leginkább a főbb csomópontoknál gyülekeznek. Természetesen nyilakkal és íjjal harcolnak, és kifejezetten az teszi őket félelmetessé, hogy a város állandóan frissülő olajkészlete (főleg hal- és bálnaolaj) és az állandó textil feleslegek miatt, szinte évekig elegendő készletet tudnak előállítani tüzes vesszőkből, mely igen nagy pusztítást tud végbevinni az ellenséges csapatokon. Létszámuk: 200 fő

- A következő létesítmény a Tüzérségé. Ők felelősek a katapultok működtetéséért. Igen nagyra becsült feladatkör ez, de nagy felelősséggel járó munka is, hisz ez azt jelenti, hogy csakis ők képesek megjavítani is eme harcászati eszközöket. Bár nagyon kevesen vannak, éppen ezért az ő épségükre jelentős figyelmet fordítanak a védők, hisz szinte ők képezik a Mélységiekkel vívott harcot, magját. Létszámuk: 40 fő

- Utána jönnek a Fő Véd sor. Azok a katonák, akik a falak tetejéről harcolnak az ostromlókkal. Az feladatik az ostromlétrák ledöntése, a falmászók visszalökése, illetve a védelmi célból használt forró szurok kiöntése. Ezt a létesítményt picivel több személy alkotja, mint az Íjászok csapatát, ám védelmi erejük nem a számokban, hanem a harci tapasztalataik jelentik. Rendkívül ügyes, és tapasztalat veteránok mindegyikük, fegyverükkel (egy hosszúnyelű lándzsa, vagy csatabárd) remekül harcolnak, visszaszorulásra kényszerítve a támadókat. Létszámuk: 350 fő

- Végül az utolsó védelmi vonal a Tartalék létesítmény. Ők felelősek azért, hogy felváltsák az előttük harcolt személyeket, illetve hogy elsőként érjenek oda, ahol esetlegesen, már áttörték a falakat. A harci felszereltségük eléggé változó. Akadnak íjászok, lovagok, még kardforgatók is, mégis jelentős szereppel rendelkeznek egy-egy elnyúló harc idején. Létszámuk: 130 fő

- Ezeket kívül a város rendelkezik egy apró csapattal, amely a többi csapattal ellentétben nem védelemre, hanem támadásra specializálódott. Valójában hivatalosan ők nem tartoznak a városhoz, ugyanis ez a szakasz egy zsoldosokból, bérgyilkosokból álló, magukat Fantomoknak nevező banda, akiket a város jó pénzért felbérelt, hogy iktassanak ki minden már megtört, visszavonulóban lévő, vagy egyszerűen csak jelentéktelen létszámú fenyegető tényezők, amelyek veszélyesek lehetnek a városra hosszútávon. Bár elég kevesen vannak, ezt ellensúlyozza, hogy minden tagjuk szinte profi a rajtaütésekben, illetve az éjszakai portyákon. A Fantom osztag tagjait csak kevesen látták eddig még a városiak közül is, de mindenki félelemmel, vegyes tisztelettel gondol rájuk. Létszámuk: 30~40 fő

Neves Személyek:
https://s-media-cache-ak0.pinimg.com/originals/13/de/6a/13de6ad45fa7959e5c77579d0cdb97d9.jpg
Alfihar Tohking
Alfihar a városi őrség egyik szakaszának, a Fantomok parancsnoka. Bár hivatalosan nem tartozik a város lakosságához, ahogy az emberei sem, mivel jól megfizetik őket, így egyelőre eltűri a parancsokat, amelyeket kap. Bár modora nem túlzottan helyénvaló, és könnyen keresi a bajt, ám mindaddig lojális marad a parancsokhoz, míg rendesen kifizetik, bár még így is jobb, ha nem fordítunk neki hátat. Előszeretettel használ tőreire mindenféle kegyetlen mérget, amit csak ismer, és amiről még csak nem is hallott a világ, így jobb nem tengelyt akasztani vele.

Austin érsek
A város egyházi vezetője, ki egyben kezében tartja a város igazi "kulcsát" Viszonylag fiatal, nagyjából a 30-as éveiben van, ám sokak szerint közel annyi tapasztalata van, akár idős aggastyáné. Bár sokak szerint igazi stratéga a maga módján igen nagy hataloméhséggel rendelkezik. Ennek ellenére hűen szolgálja a Pápát és zokszó nélkül követi az utasításait, de amikor maga dönt előszeretettel hoz olyan dolgokat, amelyek kedveznek az önös érdekeinek.

Adolf von Hollmann
Az Ötök Tanácsának az érsek által kiválasztott vezetője, lassan már tizenkét éve, mely a város létre jötte óta rekordidőnek tűnnek. A maga hetvenhárom éves korával igazán hosszú életűnek mondható, ám kora meglátszik rajta. Bár elméje olyan éles, mint egykor, aszott arca akár valamilyen fonnyadt gyümölcs, szemei tompán fénylenek mutatva gyenge látását, illetve betegségtől, öregségtől vézna, csontos teste olybá tűnhet, hogy a legkisebb szellő is eltörhet. Mostanra már képtelen egyedül eljutni a szobájából és a tanácsteremig, így állandó felügyelet alatt tartják. Mindenesetre bölcs döntéseket hoz, melyet vezető társai közül nem sokan vitatnak, így álltatában a megbeszélések során mindig ő tőle várják a megoldást.

Helga Lujza
Az egyetlen női tanácstag, aki sokak szerint csak a női fondorlatai végett juthatott csak be az Ötök közé. Bár valóban eleinte ténylegesen testét is használatba vette egy-egy nagyobb támogató megszerzése végett, de csábos külseje alatt egy igazi zseni bújik meg. Leginkább az olyan helyzetekben jeleskedik, ahol szükség van valamilyen fondorlatra. Meglepően jó stratéga, melyet előszeretettel mutat meg a hadmozdulatok megbeszélése során.

Henrik von Reinhold
Egy neves nemes család sarja, akik a nemzedékek során elérték a város leggazdagabb vagyonosainak címét. A város minden huszadik érméje nagy valószínűségével hozzájuk van köze. A Reinhold család mindig is kényelmes és pazarló életmódot folytatott, mely során szinte mindegyikük roppant kövér és kissé önző. Henrik csak azért tagja az Ötöknek, mert minden rá szavazó személynek pénzt ígért. Természetesen azonban semmi haszna a Tanácsban, hisz képtelen együttműködni és javaslatai minden esetben csak az ő hasznát növelné. Nem titok a városiak előtt, hogy már több ízben próbálta, már lefizetni a pápát, hogy vezérré válassza, emiatt a hívők körében kifejezetten közutálat része.

Marcus Jonathan
A Tanács harmadik és egyben legfiatalabb tagja. Közel tizenhét esztendejével igen szokatlan a társaságban, de akik ismerik, úgy mondják, méltó helye van a tanácsban. Barátságos, jószívű és segítőkész, sok lakossal közvetlen kapcsolatot épített ki gyógy füvészként szolgált éveiben. Kissé félős, csendes típus, de meglepően éles szemmel látja a világot és igen hamar képes kiszúrni a hibákat mind a vezetés módszereiben, mind a város egyéb dolgaiban, bár észrevételeit csak ritkán közli a többi taggal, mert fél, hogy bajt okozhat. Bár eléggé határozatlan, mégis élvezi a Adolf támogatását.

Niel Lobenwein
Egy tagbaszakadt, elég rossz hírnevű férfi, akit bár a városiak nagy része megszavazott, de csakis azért mert féltek attól mit tennének velük, ha nem tennék. Bár külsőre úgy tűnhet, mintha egy marcona ember lenne, valójában annál sokkal rosszabb. Niel több város alvilágában ismert Fekete Kaszás néven, melyet teljesen ki is érdemelt. Elképesztő információ hálózattal rendelkezik és ki is használja azokkal szemben, akik ellene készülnek. Azért kapta a Fekete Kaszás nevet, mert nem válogatja, meg a módszereit, meg a célpontjait. Öletett már meg valakit csak azért, mert rossz fülek előtt panaszkodott a férfi miatt. Bár a Tanács többi tagjai is elővigyázatosak vele, de elismerik a hasznosságát, ugyanis nemegyszer jöttek jól az információ. Előfordult már, hogy egy nagyobb Mélységi támadást is előre megmondott pontosan, emiatt olyan pletyka kering, hogy a férfinek még eközött a veszedelmes lények között is akadnak kémei.

Rudolf Fishermann
A városi katonaság főparancsnoka, ki remekmívű pajzsával és csodás kardjával tartja a frontot a falon. Úgy tartják olyan erős, hogy egymaga képes megállítani egy óriás rohamát. Ezt igazolja hatalmas, izmos teste, és teljes testét fedő páncélja.


// nagy valószínűséggel (sőt biztosan) még kerülni fog hozzám de mielőtt elfelejteném beküldöm ami készen van //

Lakosság: Nagyjából 1000 fő, de a szám rohamos ütemben növekszik. Egyenlő arányban élnek ember és tünde családok, és néhány sötét tünde család is ide költözött. Mivel eleve a nyitottabb, toleránsabb gondolkodásúak döntöttek úgy, hogy részt vesznek a tervezet megvalósításában, ezért egyre gyakoribbak a vegyes fajú családok, és a megszokottnál nagyobb arányban élnek félvérek is Hellenblattban. Fontos talán megemlíteni, hogy segítő szándékkal néhány nefilim is érkezett a faluba, de még kérdéses, hogy tartósan letelepednek-e.

Földrajz: Őfelsége Amelie Fairbranch királynő kegyelméből a terv megvalósításához egy festői völgyet adományozott a délieknek, hogy felépítsék a semleges mintatelepülést. Tisztásokkal szabdalt, de főleg erdővel benőtt dombok és alacsonyabb hegyek veszik körbe a sebes folyású, kristálytiszta vizű patakot, aminek a folyását követve az ember néhány nap alatt eljuthat egyenesen a Nordenflussig. Ha a patak folyásával ellentétes irányba indul el az ember, akkor olyan tíz mérföldnyi gyaloglás után a hegyek között sziklásabb területre érkezik. A patak egy ásító barlangszájból folyik kifelé, ami belül nagyobb tárnákat rejt magában. Vész idején kiváló menedékhely lehet a falu lakosságának, és állatok és termények is elférnek benne. Még senki sem térképezte fel a barlangokat annyira, hogy meg tudja mondani élnek-e benne veszélyesebb bestiák, ez a feladat még a falu polgáraira vár. Maga a völgy a Tünde erdő nyugati határától nagyjából tíz mérföldre fekszik keleti irányba, és negyven mérföldre északra a Nebelwaldtól, így könnyedén megközelíthető a Déli királyságból, de északról és Zephyrantesből is.
A körben lévő hegyek bővelkednek vadakban, a patakban pedig köztudottan pisztrángok élnek. A talaj gabona termesztésére nem alkalmas, de számos zöldség kiválóan megél a területen, és a kifejezetten kiterjedt közösségi gyümölcsös is virágzásnak indult. Összességében a falu képes önellátóan működni minden féle külső beavatkozás nélkül, egyedül a szerszámokhoz kellő nyersanyag terén szorul behozatalra.

Alapítás: A Protestáns Egyháznak régi álma volt egy olyan kísérleti mintatelepülés létrehozása, ahol megtalálható egyszerre katolikus és protestáns templom is, hogy hosszútávon megtanuljanak a különböző vallásokhoz tartozó emberek együtt élni. A közelmúltig ez a terv elérhetetlen álomnak tűnt, ám néhány rejtélyes esemény következtében a zsinatelnök felesége Sigrún von Himmelreich, Rudens von Hellenburg unokahúga Anna von Hellenburg és egy tünde lovagnő szövetségre léptek, és cserébe a protestánsok segítségéért a királynő hajlandó volt beleegyezni, hogy a királyság területén alapítsák meg a falut, amely így a vallásháború szemszögéből teljesen semleges területen épülhetett meg. Hogy pontosan miben volt szükségük a protestánsok segítségére a tündéknek, arról csak pletykák keringenek, de senki nem erősített meg semmilyen információt.
Amiben viszont mindenki teljesen biztos lehet az az, hogy valamilyen formában köze kellett legyen a krisztushívők szent mágiája és a druidák természetmágiájának egyesítéséhez. Ennek eredménye ugyanis a falu legnagyobb különlegessége, maga a lightleaf, amiről a nevét kapta, és ami egyértelműen a jelképe a településnek.
Így V.I.SZ. 816.-ban végül megalapult Hellenblatt, és nagy sebességgel kezdték el a völgyben felhúzni a házakat és a templomokat.

A falu jelképe – a hellenblatt, mint növény: Anna von Hellenburg és Hildrun Greenspring mágiával való kísérletezése hozta létre a falu jelképét a hellenblattot. Az első példány egy nagyjából derékig érő bokor volt, melynek különlegessége, hogy a levelei halvány fehér fénnyel derengenek. Az első bokrot az épülő falu főterén ültették el, ahol azóta rohamos növekedésnek indult. A várakozásokkal ellentétben a növény meglepően ellenálló volt, túlélte a szállítást is, és különösebb gondozást sem igényelt, így mostanra a kezdetben egyetlen bokorból egész növénypopuláció fejlődött. Első sorban a patak partján telepedett meg, de szinte minden kertben megtalálható belőle néhány bokor. Érdekesség, hogy a falu határain kívül, a patak mentén se fentebb, sem pedig lentebb nem megtalálható, és amikor más faluba is megpróbálták elvinni, akkor is rendjére elszáradt minden tő. Logikus magyarázatot nem találtak rá, de végül a druidák kijelentették, hogy „A lightleaf ehhez a faluhoz akar tartozni, és kizárólag ehhez. A természet akaratát pedig nem lehet semmibe venni.” Így felhagytak a próbálkozással.

A következő meglepetés a falu lakóit az első tavasszal érte, amikor is a bokrok virágozni kezdtek. A virág ugyanúgy ragyogott, mint a levelek, de a pollenje is, ami rátelepedve a patakra éjszakánként fénylő szalaggá változtatta azt. Az eseménynek hamar híre ment, és napokon belül rengeteg tünde érkezett a közeli falvakból, hogy megcsodálhassák a természet eme szépségét. A lakosok és a vezeők egyöntetűen úgy döntöttek, hogy a hellenblatt virágzásakor évente fesztivált fognak tartani, megünnepelve Istennek és a természetnek eme csodáját.  
A harmadik meglepetés egy fiatalasszony jóvoltából érte az embereket a növénnyel kapcsolatban: történt ugyanis, hogy szeretett volna a lázas gyermekének főzni egy teát, hogy ameddig a dunyha alatt izzadja ki magából a betegséget jobban legyen, de minden gyógyfüve elfogyott. A jó katolikus asszony imádkozott istenhez, hogy szánja meg a síró gyermekét, és jobb híján a hellenblatt leveléből főzött neki egy erős teát. A kisfiúnak másnapra semmi baja nem volt. Először nem tudták, hogy az asszony imája, vagy a főzet gyógyította-e meg a gyermeket, de néhány tündék által végzett kísérlet után határozottan lehet állítani, hogy a fénylevélnek gyógyító ereje van. A kisebb betegségek elűzésére kiváló, a sebgyógyulást is gyorsítja kenőcsbe téve, de kizárólag frissen leszedve van hatása. Ha a levél kiszárad a gyógyító erő sem marad benne. A démonokra gyakorolt hatása egyelőre tisztázatlan, de erős a gyanú, hogy a növény főzete negatív hatással lenne rájuk.
A bokroknak hála Hellenblatt napnyugta után kifejezetten látványos, sosincs igazából sötét, hiszen mindenhol ott van a derengő levelek fénye. A faluba telepedett sötét tündék a Hold fényét látják visszatükröződni benne, így az ő köreikben is nagy népszerűségnek örvend.


Az őrség: A falu életében különleges szerepet tölt be az egész település méretéhez képest meglepően népes őrség. Ők részben a rendet felügyelik, de Hellenblatt környékén a határőr posztok is meglehetősen sűrűn találhatóak. A királynő feltétele az volt, hogy a területet az embereknek maguknak kell megvédeniük, de a jelentős tünde lakosság miatt, és hogy a terület végső soron a Tünde királyság része még mindig, ezért némi kerülő úton, de el lett intézve az őrposztok települése és a nagyszámú őrség felállítása. Az őrség tagjai Hellenblatt tünde lakosságából kerülnek ki, legalábbis egyelőre, de később kilátásba helyzeték emberek csatlakozását is. Ez a faji kritérium azért van így, hogy ne lehessen vádolni azzal a tagjait, hogy húznak akár a katolikusok akár a protestánsok felé. Így a kialakult konfliktusokban és esetleges verekedésekben pártatlanok tudnak maradni. Az őrök között egyaránt megtalálhatóak őrzők és vadászok is, vezetőjük egy őrző, bizonyos Finnigan McShane kapitány, akiről azt mondják, hogy a város alapítását segítő lovagnő személyesen kérte meg a feladatra. Az őrökkel a falu minden pontján össze lehet találkozni, vasárnap reggelente különösen sokan vannak a piactéren. Hála a folyamatos jelenlétüknek komolyabb bűnözés egyelőre nem nagyon van a faluban, de elsődleges feladatuk a rendfenntartás, hogy ne mérgesedhesse el igazán a viszony a különböző vallási hovatartozású emberek között, másodsorban pedig jó védelmezők, ha a falut netalán támadás érné.

Fontosabb helyszínek:

A piactér: Gyakorlatilag Hellenblatt főtere – és egyetlen tere a piactér, ahol havonta egy vasárnapon vásárt tartanak, illetve itt tartják meg a katolikusok a búcsúkat, amin viszont minden vallás képviselője szeret részt venni. Csupán néhány állandó stand van egyelőre, ahol lehet nézelődni. Leginkább apró eszközöket lehet vásárolni, kosarakat, csecsebecséket, de megtalálható egy zöldséges is, illetve egy pékárut értékesítő stand, ami édességeket is kínál. Utóbbi különösen drága, úgyhogy leginkább urak szoktak itt vásárolni, ha le akarják nyűgözni szívük hölgyét.
A nagyobb nyitott részen, ha vándor csepűrágók érkeznek a városba fel szoktak állítani egy kisebb színpadot is, amin játszhatnak. A tér közepén egy nagy kút található, aki messzebb lakik a pataktól az többnyire innen hozza a vizet. A falu főbb épületei a piactér körül helyezkednek el, köztük a templomok is, így ha a városban verekedés tör ki, akkor az többnyire a piactéren szokott megtörténni, ezért fokozott az őrség jelenléte.

Protestáns templom: A piac egyik oldalán áll a protestáns templom, fehérre meszelt falaival. Egyetlen tornyának tetején ott a bronzból öntött csillag, belsejében pedig a harang, amit mindig a katolikus templom harangjával egyszerre kongatnak meg. Belül teljesen puritán, a falak hófehérre meszeltek, a padsorok egyszerű fából készültek, ahogyan a pulpitus is, ahonnan Frau von Hellenburg szokta tartani az istentiszteleteit. Egyszerre nagyjából háromszázan férnek be, de akkor már nagyon szűkösen vannak. A templom mellett áll az aprócska paplak, mögötte pedig egy kisebb kert található magas tölgyfákkal. Ebbe a kis kertbe bárki bármikor leülhet elmélkedni, található is néhány kőpad. A végében elkerítve a lelkésznő gyógynövényeket nevel, így nyaranta mindig erős levendulaillat lengi be a környéket.

Katolikus templom: Pontosan a protestáns templommal szemben áll a piactér túlsó felén a falu katolikus temploma. A két épület kívülről meglepően hasonló, azon kívül, hogy a katolikus templomon csillag helyett kereszt található, és az ablakainak nagy részét is színes üvegmozaik képek alkotják. Belül a freskók még nem készültek el, de Sturm atya már számos szentképet elhelyezett a falakon, és a templom végében lévő oltár is a maga teljes pompájában áll már az aranykeresztekkel egyetemben. Méretre ugyan akkora, mint a protestáns templom, és nem véletlenül: alapításkor igyekeztek figyelni, hogy a két vallás képviselői nagyjából ugyan annyian legyenek. Ehhez is tartozik egy paplak és egy hasonlóan rendben tartott kiskert.

Druida szentély: A falu szélén az erdő határában található a druidaszentély, amit tünde szokás szerint élő fákból növesztettek össze. Még messze nem érte el a végleges formáját, hiszen egy ilyen felépülése sok idő és még több mágia belefektetésével jár, de a druidák már a falu alapítása óra dolgoznak rajta. A padló kövezett, de nem szorosan, így a virágok és a fű már most át tud törni a kövek illesztésénél. Az oszlopokként szolgáló fákra borostyán futott fel, az ágak között pedig madarak fészkelnek. Az egész csak úgy lüktet az élettől, ezt bárki megérzi, aki a közelébe megy. Közepén kis medence található, körbe kisebb oltárok. Meglepő módon sok krisztushívő is eljár ide elmélkedni, állításuk szerint csak szeretnek a fák alatt ülni és hallgatni a madárdalt, mert összességében hihetetlenül békés benyomást kelt. A szentélyben mindig található néhány druida, akik nyájasan válaszolnak a kérdésekre, és egyébként betegek ellátását is vállalják. Ülőalkalmatosságként szintén az élő bokrokból font székek és padok szolgálnak, amik egészen beleolvadnak a környezetbe.  

Holdszentély: A falun kívül feljebb a patak mentén található az aprócska szentély, ahol a falu sötét tündéi ünneplik a holdciklus változásait. Mészkőből épült kis kőalakú építmény, csúcsos tetején körben ablakok találhatóak, úgy tájolva, hogy amikor a Hold a főbb fázisaihoz ér, mindig másik ablakban látszódjon tökéletesen. Igazi ajtaja nincsen, és az ablakain sincsen üveg. A holdfény pontosan a középen lévő kis oltárra esik, amin mindig van néhány virág és pár meggyújtott füstölő. Kifejezetten holdcsókolt pap még nem költözött a faluba, így a sötét tünde családok egyelőre közös imádkozással és énekléssel ünnepelnek. A kis szentélyt teljesen körbeültették fénylevél bokrokkal, így fehérségében éjszaka különösen szép, egészében derengő látványt nyújt.

A Hivatal: A piactéren áll az épület, amit valószínűleg városházának fognak majd hívni, hogyha Hellenblatt elég nagy lesz ahhoz, hogy városi státuszt kapjon. Egyenlőre viszont az itt élők csak úgy emlegetik, hogy „A Hivatal”. A polgármester itt intézi a hivatalos ügyeket, ez a semleges bíróság is, ide érkeznek be a polgárok panaszai, de ez az épület szolgál postahivatalként is. Kívülről homokszínűre festették, nem tartozik hozzá kert, se telek, kerítés sincs, rögtön az ajtóval találja szembe magát a betérő a piactérről. A levelek és iratok számára külön helyiség van fenntartva polcokkal és egy nagy íróasztallal, ami mögött fáradhatatlanul körmöl egy kishivatalnok. Itt tárolnak minden hivatalos iratot és levelet, ami a falu működéséhez szükséges, ezek bármikor megtekinthetőek. A vitás ügyeket hetente egyszer lehet rendezni a polgármester segítségével, egy másik nagyobb helyiségben, de mindenki tájékoztatva van róla, hogy itt kizárólag világi ügyekkel hajlandóak foglalkozni. Az erre fenntartott helyiségben egy nagy asztal van, és sok kisebb, kifejezetten kényelmes szék, hogy ne legyen kedvül az embereknek csak úgy felpattanni belőle.

Fogadó a táncoló pisztránghoz: Egy három emeletes épület a patak partján. Cégére egy ugráló pisztráng, az utcáról a bejárata pedig semmiben nem különbözik egy átlag ivóétól. Belépve kellemes hangulat fogadja a betérőt. A padló és a falak is faburkolatúak, de magát az épület egészét előrelátóan kőből emelték. Kör alakú asztalok és egy nagy pult van kellemesen szellősen elrendezve, a falakon pedig minden féle játék dicsőségtáblája található. Szkander, célba dobás és ami a legfontosabb: hogy ki fogta ki eddig a legnagyobb pisztrángot. A pult mögött egy szívélyes mosolyú bajszos férfi áll, bizonyos Kurt, a fogadós, aki a feleségével és két igen szemrevaló lányával együtt vezeti a helyet. A két lány az aki felszolgál, az asszony pedig hátul a konyhában főzi a híres bablevesét, és süti a pisztrángokat, ami a hely különlegessége, eredeti családi recept alapján készül. A hátsó ajtó nyitva áll a vendégek számára és egy nagyobb teraszra vezet ki, ami szintén asztalokkal és székekkel van tele, ráadásul pont rálátni a patakra. Itt ülni a fénylevél virágzásakor kifejezetten különleges élmény. Az ivóból lépcső vezet fel a második emeletre ahol az egyszerű, de kifejezetten tiszta szobák találhatóak. Jelenleg ez az egyetlen hely Hellenblattban, ahol szobát lehet bérelni, de szerencsére van belőle bőven. A fogadóhoz tartozik egy istálló is és egy móló, amiről pisztránghorgászatot szokták megrendezni.

A szelíd óriás ivója: A piactér nem is lenne teljes, ha valamelyik végében nem állna egy klasszikus kocsma. Igazi füstös hely, korántsem akkora, mint a Pisztráng, de szinte minden este tömve van. Olcsó sör, kártya, hangoskodás jellemzi, és hogyha nem lenne még friss a település, és nem lenne tele vallásos személyekkel, akkor talán még olcsó lányok is lennének, de azok egyenlőre még nem aknázták ki a Hellenblattban rejlő lehetőségeket. Döngölt padló és a kovácsoltvas csillár az, ami először szemet szúr az érkezőnek, majd a sötét sarkok, amikben igen könnyen megbújhat pipázni az, aki nem akar feltűnést. A pult mögött a kocsmáros Eckbert névre hallgat, magas szikár ember, és mindig kapható a kártyázásra, ilyenkor a fia veszi át a pult mögött a helyét. Kicsit lassú, de kedves kamaszfiú. Az asztalok zsúfoltak, a hely kicsit levegőtlen, de a hangulat mindig meglepően jó, és viszonylag kevés a verekedés, ehhez persze a rendszeresen felbukkanó őrség is hozzájárul.

Fontosabb személyek:

Anna von Hellenburg: Rudenz von Hellenburg unokahúga, az egyik első, aki a faluba költözött, és szelíden elkezdte irányítani a munkálatokat. Protestáns lelkésznő, ő tartja az istentiszteleteket vasárnaponként, hétköznaponként pedig a gyerekeket tanítja írni és olvasni, illetve hittanra. Nem kérdezi meg senkinek a vallását, bárkit szívesen fogad. Kedves és türelmes nő, ugyanakkor határozott is, aki képes kiállni magáért, hogyha a helyzet úgy hozza. Erős mágiával rendelkezik, de csak végszükség esetén használja, és az sem titok, hogy ő volt az egyik, aki létrehozta a fénylevelet. Féltünde, enyhén hegyesedő füle időnként kibukkan a hosszú fénye fekete fürtjei közül, és kék szeme mandulavágásán is látszik a hovatartozása. Fiatal és gyönyörű, a falu serdülő ifjai pedig mind egytől-egyig odavannak érte. Gyakran látni Hildrun Greenspring társaságában.

Michael Sturm atya: A fiatal pap volt az egyetlen, aki jelentkezett, hogy hajlandó lenne részt venni egy kísérleti település létrehozásában. Még csak néhány éve szentelték föl, az apja a vallásháborúban esett el, később pedig az anyja is egy falu feldúlásakor lelte halálát. Nagyon vágyik a békére és a háború végére, úgy látta ezt a célt azzal szolgálhatja a legjobban, ha segít legalább egy ilyen kis közösségben békében élni az embereknek. A katolikusok eleinte furcsán néztek rá, első sorban a kora miatt, de határozott fellépése és a kiválóan megtartott misék miatt egyre jobban megkedvelték. A magánéletben kifejezetten jó humorú, közvetlen ember, mindenhol ott van, ahol valamilyen közösségi esemény folyik. Külsőre nem túl magas, kifejezetten vékony férfi rövid szőke hajjal és kék szemekkel. Valószínűleg ha akarna sem tudna megemelni egy kardot.

Jonas Foster polgármester: A negyvenes éveiben járó protestáns férfit nevezték ki a falu polgármesterének. A családok nagy része támogatta a megválasztását, Herr Foster pedig igyekszik megfelelni az elvárásoknak. Korábban hivatalnok volt egy kisebb déli városban, és a lánya győzte meg a családot hogy költözzenek Hellenblattba (rossz nyelvek szerint egy katolikus fiú miatt volt az egész hajcihő, és mivel a kis Juliette Foster tényleg hozzá ment egy katolikus fiúhoz már három hónap után, ezért ezeknek a pletykáknak valószínűleg volt is alapjuk), főleg a hivatali jártassága miatt döntöttek úgy, hogy ő intézze a világi ügyeket, ami a falut illeti. Leginkább egy halom papír fölött görnyedve látni a hivatalában. Köpcös, kopaszodó férfi, de meglepően mozgékony tud lenni, ha arról van szó. Nyájas mosolya gyakran tűnhet őszintétlennek… És az is.

Hildrun Greenspring: Ijedt tekintetű, őzike szemű tündelány, hosszú loknikban leomló barna hajjal. Bár még csak tanonc volt, amikor elkezdődött a folyamat, ami Hellenblatt felépüléséhez vezetett, mivel ő volt a másik, aki Annával megalkotta a város jelképét, és időközbe szoros barátságot is kötöttek a lelkésznővel egyértelmű volt, hogy amint lehet, ideköltözik. Jelenleg ő az, aki kapcsolatot tart a többi vallás képviselőjével, és bár hivatalosan már nem tanonc, még sokat kell tanulnia. Kedves, de alapvetően nagyon visszahúzódó és konfliktuskerülő, de rá van kényszerítve, hogy megegyezzen mind a katolikusokkal, mind a protestánsokkal, így szépen lassan kezd felnőni a feladatához.  

Finnigan McShane kapitány: Magas, izmos, lánghajú tünde férfi a harmincas évei közepén. Jelenleg az őrség kapitánya, éber őre a rendnek és a biztonságnak. Gyakran látni az utcákon masírozni egy-egy csapat tünde őr kíséretében. Hátán nagy tünde csatapenge van, de eddig ténylegesen csak egyszer kellett elővennie, amikor még az elején egy vasárnap szét kellett választania az összeverekedő katolikusokat és protestánsokat. Türelmes, de csak egy ideig. Nagyon töri a németet egyenlőre, de igyekszik tanulni. Nincs családja, mondhatni az őrposzton lakik, bár van egy kisebb házikója a falu szélében.

Rolf Walden: Majdnem két méter magas hegyomlás borzas barna hajjal, és hasonló szakállal. Fekete szemei mélyen ülnek hatalmas krumpliorra mögött. Aki meglátja, ösztönösen hátralép kettőt a látványára, de aki ismeri az tudja, hogy nála békeszeretőbb ember talán nem is él Hellenblattban. A falu kovácsaként már csak a szaktudása miatt is köztiszteletben áll, de emellett ő az, aki a legkönnyebben el tudja simítani a polgárok közötti feszültségeket. Bölcs és békeszerető, ugyanakkor, hogyha szükséges képvisel akkora izomerőt, hogy ne nagyon merjen vele senki kikezdeni. Számos kezdődő tömegverekedés megállítója, és a kocsmárosok is mindig szeretik, ha náluk iszik, ugyanis akkor aznap estére talán még jobban biztosítva van a béke, mintha a tényleges őrség tagjai lennének ott. Rolf a családjával északról, Carolsburg mellől költözött Hellenblattba feleségével, két fiával és három lányával, illetve a húga családjával egyetemben. Az ő nyomásukra kezdtek el nyitni a katolikusok a protestáns közösség felé a faluban, és ezt a folyamatot továbbra is szerető atyaként irányítja a háttérből. Egyesek azt mondják, ő a „szelíd óriás” akiről az ivó a nevét kapta.

Az élet Hellenblattban: Ha egy utazó a faluba érkezik, azonnal érezheti, hogy minden tele van reménnyel és a bizakodással, ami a jövőt illeti, hiszen talán ez a falu jelenti a jövőt és a békét, amiben protestánsok és katolikusok békében élhetnek egymás mellett. Ugyanakkor a folyamatosan masírozó tünde őrök, és néhány elkapott mondat már felfedheti a kedélyes felszín alatt megbúvó komoly feszültségeket. Senki sem felejtette el a sérelmeket, csupán emberfeletti erővel igyekezne túllépni rajta. Az összeszólalkozások és esetleges kisebb verekedések mindennaposak, a rendet pedig – egyelőre – kénytelenek erővel fenntartani. Ebben a helyzetben talán különösen jó, hogy pont mivel rengeteg vallás él együtt mindig van mit ünnepelni. A krisztushívők ünnepei mindig nagyok, és nagyon látványosan meg vannak tartva, főleg hogy ezek azok, amikben biztosan mind a két egyház egyet ért. Ha nem valamelyik szent búcsúját ünneplik, akkor éppen a természet van olyan fázisban, hogy a tündék tartsanak valamilyen látványos fesztivált a piactéren felállított máglyákkal, zenével és tánccal, amit az emberek eleinte idegenkedve néztek, de mostanra már leginkább közösségformáló eseményként tekintenek rá. Mivel igyekeznek egymást folyamatos túlszárnyalni, minden esemény, minden ünnep, a vallási alkalmakon kívül az esküvők, keresztelők és temetések is nagyon látványosak, nem is beszélve a Hellenblatt virágzásakor tartott egy hetes fesztiválról. Bármikor vetődig oda az utazó, biztos, hogy valamilyen ünnepségbe egy héten belül bele fog botlani. Ezen alkalmak persze különleges rendfenntartói jelenlétet igényelnek, de ilyenkor talán még ők sem bánják.

Várostípus: Erődváros

Földrajzi elhelyezkedés, adottságok: A város Nordenflusstól két kilométerre északra, a Nyugati puszta délkeleti oldalán fekszik, a két ország határán. Stratégiai fontosságú település, vastag falakkal körbevéve, elvesztése a Déliek folyón túli visszavonulását jelentené, s a területen lévő falvak feletti irányítás hiányát, melyek így természetesen Északhoz lennének csatolva (Igaz, gyakran így is két helyre adóznak). Az erőd környéki földek jó minőségű fekete mezőségi földdel lettek megáldva, lehetővé téve, hogy nagyszerűen művelhetőek legyenek békés időkben. A közeli folyó a halászoknak is elegendő megélhetést biztosít, s így egy köves út is vezet a közeli halászkolóniába, ahol mintegy 100 ember él és keresi a kenyerét (Vagy halát)

Lakosság és Összetétel: A város teljes lakossága 1500 fő, ám ebből 1000 katona. Mintegy 100 lakik a folyó mentén, a többi a falon belül, vagy a földek mellett lévő néhány kisebb tanyán. A lakosság 85%-a ember, 5% elf, 5% Nefilim, a maradék pedig vegyes. Érdemes megemlíteni, hogy technikailag nincs sok különbség a parasztok és a katonák között, ugyanis még a földművelők is jól képzett harcosok, s a katonák is dolgoznak. 


Vallás: A lakosság jelentős része Protestáns, bár csekély számban megfordulnak természet imádok és pogányok.


Történelem:

V.I.SZ 70. Einburg Első erődjének megépítése, terjeszkedés a Nyugati Síkság területén.
V.I.SZ 72. Einburg Palánkvára megsemmisül, az akkori lakosság egészét lemészárolják
V.I.SZ 78. Einburg Második Palánkvára, ekkor elkezdik egy kisebb kőfal építést, ám ez kudarcba fullad, s megint földdel egyenlővé teszik a helyet.
V.I.SZ 85. Egy vastag kőfal épül a térség köré, miközben az emberek haderejének jelentős része felügyeli az építkezést.
V.I.SZ 222. Megépítik az Einburgi templomot
V.I.SZ 350. A további terjeszkedésnek hála Einburg sokat veszít prioritásából, a legtöbb katonát átrendelik más határokra, erődből várossá változik, s akként virágzik fel.
V.I.SZ 430. Gazdasági kapcsolatok a Vámpírokkal, a Neulandereken keresztül
V.I.SZ 601. A háborúnak hála Einburg megszűnik létezni, s csakis az erődítmény marad meg helyén (Minden falon kívüli építményt és házat földig égetnek. Az erdő megadja magát, a Démonok megadásért elvonulási kegyelmet adnak a várvédő csekély katonaságnak és parasztságnak). Az akkori Démonállam egyik célpontjaként nevezi ki a helyet, a két ország közötti béke eljövetelének követelménye, hogy visszaszolgáltatják az erődöt az embereknek. Mal'alis elfogadja az ajánlatot.
V.I.SZ 660. A város újraépül, megszületik az Einburgi Eskü.
V.I.SZ 730. Monostor épül Einburg mellett.
V.I.SZ 800. A Nagy Harag Éve
V.I.SZ 803. Kisebb csaták Dél és Észak között, Einburg visszaveri a támadásokat.
V.I.SZ 810. Esroniel von Himmelreich személyes látogatása az erődítménynél, ahol ígéretet tesz az akkori Erődparancsnoknak, hogy keze alatt rendes utánpótlást kapnak a katonák, s virágkozni fog a város.
V.I.SZ 811. Einburg kapitulál, s csatlakozik a Déli haderőhöz. Észak forrong, a köznyelvben Verraterburgként (Árulóváros) emlegetik.
V.I.SZ 816 A városhoz csatlakozik mintegy 45 Nefilim, akik itt a fronton szeretnék segíteni a két ország közötti békét.

Magyarázatok:

A Palánkvárak pusztulása:

A Nyugati síkság igen veszélyes terület volt a Kataklizma után, sok óriás, illetve mindenféle másik bestia lakta, arról nem beszélve, hogy folyón is át kellett hozzá kelni. Az elsőnek megépült erődítmények egyszerűen nem voltak képesek megvédeni a csekély katonaságot, s így az ott kialakult lakosság nagy része elhalálozott. A második, méretesebb palánkvár hasonlóan járt, ám ekkor már megkezdték egy fal építését, amit még a támadó vámpírok se tudtak teljesen lerombolni. Fenséges Ferdinánd ezen alapokat építette fel sürgetve.

A 350-es átrendelés:
Az ország határai rohamosan nőttek, s tekintve hogy Északon kitolt erődítmények is voltak, amiknek nagyobb szükséges volt az utánpótlásra az Einburgban állomásozott katonák mintegy háromnegyedét átvezényelték ezekre a helyekre, s immáron nem csak erődvárosról, hanem a térség legjelentősebb mezőgazdasági és kézműves központjáról beszélhettünk, ahol az erődön belül csak az eredeti lakosok éltek. Ekkortájt mintegy 5 ezer ember élt itt (Főleg az erődön kívül), akiknek végül menekülnie kellett a Démon ostrom során. Házaikat földig égették, s helyükön máig elő lehet ásni szenesedett romokat, mely hűen mutatja, hogy mégis mekkora volt a most már csak kopár fallal körbevett település, s pár magányos tanya. Ezen eset miatt hozták meg az Einburgi esküt.

Einburgi eskü:
Egy írott szabály, melyet az erődítmény központjában fekvő főbástya falára függesztettek ki (A polgármester termében), s az azt támogató emberek mind egy-egy csepp vérüket adták a tintához, mellyel írták. Ebben három ( S egy negyedik toldalék) fontos parancsolat volt megfogalmazva:
1) A Falvédelem záradék: Minden olyan ember(legyen az férfi, nő, gyerek), aki a falon belül lakik, köteles akár életével is védelmezni a falakat, s azoknak rongálása azonnali kézfej levágást von maga után.
2) A Védelem amit a fal Nyújt: Minden Einburgi polgár szabadon lakozhat a falakon kívül, s dönthet úgy, hogy nem veszi igénybe az Öregasszony védelmét, ám ha csata során mégis az erődbe bújna, ki kell fizetnie 200 váltót. Ha nem képes fizetni, akkor kiveheti a részét a védelemben, s eltekintenek az összegtől. Ha valaki megpróbálja kijátszani a rendszert, dönthet, hogy: Két ujját veszik, vagy botsétában vesz részt.
3) A Polgár törvény: Minden Einburgi lakosnak, éljen falon belül vagy kívül részt kell vennie egy katonai képzésen, ahol megismertetik velük a vívás, a lándzsahasználat és az íjászat alapjait, hogy effektíven tudják védelmezni a területet. A kiképzők híresek magas szintű oktatásaikról, s nagyon megbízhatóak az Einburgi katonák és parasztok ( Átlagban kettes szintűek, a regulárisok pedig akár ötösök is)
4) A Tanács toldás: A kormányzó eltűnése után a város életét befolyásoló döntéseket egy öt tagú tanács hozza meg, s a többség győz. Tartózkodni nem lehetséges. Mivelhogy Einburg lényegében Erődítmény lenne, a katonaság kétszeres szavazati jogot kap:
Franz Heim: Egy középkorú, rokkant férfi, jobbja helyén fémből formált kardtartó kézzel rendelkezik. A Katonaság szavazatának egyik részét képviseli.
Alphonse Braum: Fiatal, szőke férfi, kimagasló állással, s tekintélyt parancsoló hideg tekintettel. A katonaság másik szavazója.
Ernest Blutbern: Kopaszkás izmos férfi, egy hatalmas kackiás bajusszal. A földművesek érdekeit képviseli.
Rickert Elhardt: Kövér, vörös hajú férfi, aki a kézművesek és a kereskedők számára hozza a döntéseket.
Helena Blackmoore: Egy középkorú, sötét hajú elf nő, egyetlen más fajú. A nem emberi lények érdekeit képviseli.

Fontosabb személyek:

Alfred Altenbau:

Felderítő, aki felismerte, hogy nagyszerű hely lenne erődépítésként a Nyugati síkság területének ezen része. Akkortájt még elég sok vad vámpír s óriás kóborolt a terülten, így mindenképpen szükség volt egy olyan központra, ahonnan a további felderítőmunkák folytatódhatnak. Terve végül kudarcba fullad, amikor is egy akkori Vámpír Hadúr, Gog földig égette a területet, s magát Alfredot is lemészárolta.

"Majd" Franz Kohle:

Einburg második építésének vezetője, trehány parancsnok, aki bölcsnek vélte a fal építése előtt a mezőgazdaságot erősíteni, ezzel okozva vesztét a városnak, ugyanis a területen élő vámpírok és Óriások összefogva söpörték szét a csekély védelemmel rendelkező erődítményt. Az utókor "Majd Franz"-ként ismeri, s sok anekdota szól arról, hogy mégis miféle egy szégyenteljes, lusta ember volt. Északon máig használt a "Ne légy majd Franz" mondás.

Gog:

Azon vámpírok, akik elutasították a 13 családba való elrendeződést Északra menekültek, ahol az akkor még igen gyakori óriásokkal álltak szövetségbe. Majdnem száz évig tartotta rettegésben a helyet, a csak Gogként ismert vámpír, míg végül Fenséges Ferdinánd el nem pusztította seregeit, s így a maradék lakosságnak menekülnie kellett az Északi pusztaföldekre, ahol vagy éhen haltak, vagy puritán körülmények között csekély család és vér nélküli kolóniákat alakítottak ki ( Ezek a családok később elvesztették az átkot, s legtöbb ilyen települése már emberek laknak. A történészek szerint ennek oka valószínűleg az lehetett, hogy nem jutottak vérhez. Ez a felvetés máig vitatott, s nem lehet alátámasztani vagy cáfolni)

Fenséges Ferdinánd:

Az emberi birodalmak egyik régi királya, kedvelt uralkodó volt, leginkább amiatt, hogy embereivel együtt harcolt a csata legelső sorában. Ő űzte el a a Nyugati pusztán lakó óriásokat és vámpírokat, egészen a Pusztaföldekig. Több erődöt és várat emelt, így többek között Einburg végül most is álló építményét.

Ács Henrik:

Einburg kormányzója a kétszázas években. Mivel immáron több kitolt erőd létezett, a városnak nem volt szüksége annyi katonára, s így a legtöbb embert átvezényelték Északabbra. Einburgba főleg földművelők és kézművesek költöztek. A legendák szerint maga Ács Henrik is egy hatalmas katona volt, ám annyira megszerette az erődöt, hogy inkább lemondott a harcról, s becsületes mesteremberként élte tovább életét, ács munkák végzésével. Sok a falon belüli építmény ma is viseli jelét, Z.H monogrammal, mely a Zimmermann Henrik-et rövidíti.

Erik Heim:

Korábban Einburg kormányzója volt, öreg katona, aki nagy tiszteletnek és szeretetnek örvendett. Híres volt tisztánlátásáról, s logikus döntéseiről, melyekkel képes volt máig életben tartani a várost. A háborús időkben megcsappant a támogatás a Fővárosból, s a parasztok termése immáron nem volt képes kielégíteni az Erőd igényeit, így végül megadták magukat, s átálltak Dél oldalára, akik betartották az ígéreteiket, s jelentős támogatást juttattak Einburgnak, mind étel, mint felszerelés szempontjából.

Helyszínleírás:

Tanyák:

A várost több kis tanya veszi körbe, jelentős földekkel. Az itt élők többnyire teljesen a mezőgazdaságnak szentelik az életüket, s a tehetősebb lakosok egyikei. Az ő földjeik kivételével természetesen akadnak más vetett telkek is, amik a falon belül lakó polgároké. Nem kevés ember keresi azzal a kenyerét, hogy itt kint épít házat magának olcsó pénzen, s napszámosként műveli a bentiek telkeit, ezzel jó megélhetést biztosítva családjának.

Halász negyed:

Egy kicsiny, a vízparton található falucska, ahol közel száz ember tengeti életét halászással. A hely gyakori képe a keskeny, kör formába szűkösen elhelyezett épületek, a banditákkal való hadakozáshoz szokott erőskezű polgárok, s a mindenhova kiakasztott hálók, melyek irtózatosan erősen szaglanak a haltól. Emellett a parton sok kis csónak van kikötve, ezek elég egyszerűek és rozogák, ám pont megteszik a feladathoz. A hal számos, jó megélhetést jelent az ittenieknek, s Einburg mindig szívesen megvásárolja a feles étket, ezzel növelve a saját tartalékaikat.

Nefilim táborok:

Úgy ötven méterre a város északi falától található egy kicsiny sátorkör, itt lakozik a városban élő nefilimek nagyja, jellegzetes jurtaszerű épületeikben, s helyenként földből felhúzott falaikkal, melyekkel ha komoly védelemként nem is, de puszta megszokásból körbeveszik a tábort. Bárkit szívesen látnak, sőt, a város gyermekeit különösen gyakran próbálják átcsalogatni erre, hogy képesek legyenek őket maguk mellé állítani a háború ellenzésében. Nem szólnak bele a közigazgatásba, önellátóak, s csakis a helyi templomnak segítenek néha be. Leginkább olyan, mintha ott se lennének, néhány különleges alkalom kivételével, mikor is megpróbálnak megállítani egy-egy ostromot vagy támadást, több-kevesebb sikerrel.

Utcák:

A város nem igazán osztható fel negyedekre, szinte mindenhol megegyezik a térség arculata: Macskakővel, vagy döngölt földdel kirakott pedáns utak, s kicsiny, díszítéssel nem rendelkező katonai egyszerűségű vályogházak, melyek szinte egymástól megkülönböztethetetlenül állnak. Igen könnyű itt eltévedni, ám szerencsére szépen rendezett a hálózatos elhelyezkedés, s pont emiatt kis idővel és gyakorlással bármelyik pontját se perc alatt meg lehet találni, az egyébkét kifejezetten csöpp kis településnek. 

Fal:

A Város egy nagyobb fal veszi körbe, tekintélyes 8 méteres magasságban nyúlik az ember fölé, biztosítva, hogy kellőképpen nehéz legyen bevenni. Két kapu nyílik belőle, egyik északra, másik délre. A fal átmérője úgy három méter, így kifejezetten vaskos. A négyszögletű építésének minden sarkán egy-egy bástya fekszik, s nyílvető helyezkedik el, illetve lőrések az íjászoknak. Szinte bárhol feljuthat az ember a lépcsők falára, ahonnan védelmezni lehet a hatalmas kőasszonyt a támadók seregeitől.

Kapuk:

A kapuk erős meteorfémből lettek kovácsolva, így véletlenül se könnyű őket feltörni, emellett pedig a várost körbevevő vizesárok ( Ezt a Nordenflussból vezették ide) még nehezebbé teszi ezen feladatot. Ha egy ellenfél mégis képes lenne a felvonható hídon keresztül bejutni, a fal tetején találhatóak rések, melyeken le lehet lőni, illetve forró vizet és olajt folyatni, ami biztosan végez az onnan ostromló ellenfelekkel. A bejáratnál áll egy-egy őrbódé, melyekbe bele lehet bújnia az éppen ott állomásozó katonának, s egy kicsiny kályha biztosítja pont csak azt a meleget, amely lehetővé teszi, hogy télen éppen ne fagyjanak meg. 

Őrtűz:

Einburg rendelkezik két kitolt állással is, ahol egyenként 10-10 elit katona lakozik. Ezek az őrposztok kicsiny kőépületek, leginkább lakóhelynek, s nem védekezésnek lettek építve. A tetejükön egy hatalmas máglya található, melynek meggyújtása azt jelzi, hogy egy sereg közeledik a város felé. Ezen óvintézkedésnek hála Einburg mindig készen áll egy lehetséges támadásra, s a város falán éjszaka elhelyezett őrök állandóan ezeket a 10 kilométerre lévő kitolt állásokat figyelik.

Bástyák:

Négyszintes, 12 méter magas épületek, melyek sok helyen lőrésekkel vannak ellátva, hogy az emberek képesek legyenek biztos helyről támadni az ostromlókat. Valamikor régen szürkésre volt vakolva a külsejük, de mostanság már csak csupasz gránit. A szintek között létrán lehet közlekedni, melyek gyors információáramlást tesznek lehetővé. A fallal egy emeleten lévő terem két oldalon is nyílik, melyeken ki lehet jutni az erődítményre (Itt belülről zárható ajtók vannak, hogy ha egy-egy oldal elesne, ne a bástyában lévők még tudjanak védekezni). A legtöbb terem fegyverraktárként szolgál, bár akad köztük iroda is.

Központi Bástya:

A város közepén található körformájú torony, 15 méter magas, s hozzávetőleg kétszer akkora területű, mint a kisebbik bástyák. Öt szintből áll, s egy pincével, mely fegyver lerakat. Hellenburgi kivitelezéshez hasonlítóan középen található a lépcsősör, s így nagyszerűen védhető akár az utolsó emberig, ugyanis minden szinten egy-egy fém kapu található, ami megnehezíti a bejutást. Az első két szint az elitkatonák lakhelye (50 ember), a harmadik leltározó hely, a negyedik a volt Kormányzó személyes része (Jelenleg ez kezelendő a tanácsteremként, s csakis formális találkozókkor van bármi szerepe ), az ötödik pedig egy végső védői tér, olajforraló üstökkel, kövekkel, s persze fegyverekkel. Emellett a Tetőre is ki lehet jutni, ahol négy darab rögzített ostromíj fekszik, melyekkel akár a falon túlra is lehet támogatni. Minden szint lőrésekkel van ellátva.

Templom: A központ bástyától 20 méterre, a főút fele található a város temploma. Mintegy 7 méter magas a torony, az épület pedig mindössze 5. Kicsiny, fehér kőből formázott egyszerű építmény, egyetlen hajóval. Katolikus szokásnak megfelelően épült, ám azóta a protestánsok eltávolították belőle a kápolnákat és a kegytárgyakat. Kifejezetten egyszerű, még eredeti építése során se tartalmazott sok díszítést, s belépve is csak pár sor fehér pad és a szentély fogadja az embert, felpillantva pedig a gerendasor. Nem rendelkezik orgonával. A toronyba a gerendák mellett vezető alacsony soron keresztül lehet eljutni, mely a kicsiny haranghoz vezet, illetve egy icuri-picuri szobába, ahol a helyi lelkész lakik ( Itt csak egy szekrény, egy ágy, s egy minden falat betöltő könyvespolc lelhető fel. Az egész terem nem nagyobb 5 négyzetméternél )

Monostor:

Nem messze a várostól található egy csekély méretű, úgy 20 lelkész tanoncnak helyt adó parókia. Egyszerű fehérre mázolt épület az egész, középen a monostoroktól megszokott keringővel, s kis kerttel, ahol étküket termesztik. Emellett fellelhető még itt egy kisebb istálló, s egy karám a jószágoknak, melyekkel ők maguk rendelkeznek. Az egész hely mindössze egy kis könyvtárnak ad helyet, s pár szobának, illetve néhány templomosnak, akik védelmezik a tanoncokat.

Kard kocsma:

Einburg három italozójának egyike. Az Északi kapunál található, s semmivel se több, mint egy pici (40Nm), sötét terem, ahol karcolt asztalok pihennek mocskos székek között, bujkálva a pult elől. A helyi olcsó kocsma lenne, ide térnek be az emberek, ha két szelet kenyeret, egy darab hagymát, s egy korsó sört szeretnének mindössze 50 váltóért. Nincsenek kiadó szobák, még a nyúzott képű, sötét arcú kocsmáros sem alszik itt.

Lusta Üsző fogadó:

Einburg legnagyobb ivója, az ide utazó vándorok fő célpontja. A legtöbb nagyvároshoz képest eltörpülő méretekkel rendelkezik, ám minden fellelhető benne, amire szüksége van az embernek: Fűtött termek, viszonylag tetű mentes szobák, meleg ételek és hideg italok. Belépve két sor (Az asztalok összetolt hossza úgy 12 méter) düledező, borfoltos asztal fogadja a látogatót, mellé illő kényelmetlen kis sor székkel. Elsőre lesüt róla, hogy főleg katonák kedvelt ivóhelye, s nem meglepő módon a kocsmáros ( Aki a bejárattól jobbra található egy pultnál) is egy karcolt arcú mogorva alak, aki bár bárkit kiszolgál, s nem is szűkmarkú az itallal, mégsem képes egyetlen jó szó kibökésére sem. A pulttal szemben fekszik a kályha, ami előtt pár extra szék található, hogy a hosszú útról érkező ember ki tudja olvasztani a tagjait. A két sor asztal végén egy lépcsősor vezet fel, ami az egyszerű szobákba viszi azokat, akik itt is szándékoznak aludni. Nem jelentős a felszerelés: Kis priccsek szalmával, egy pokróccal párnával, egy asztal, egy hokedli, s egy veder.

Piac: A város nyugati oldalán elterülő kisebb üres placc, ahova aztán a keddi és szombati napokon a legtöbb kereskedő pokrócra, vagy standokra kiteszi a portékáit. Nem sok érdekes dolog akad itt, teljesen átlagos termékeket árulnak az emberek, melyeknek persze véletlenül se rossz a minősége, csak ugye bárhol máshol meg lehetne őket venni olcsóbban. Ezen térségben található még emellett több kovács, s patkolóműhely is, melyeknek köszönhetően sosincs jóféle fegyverből hiány a városban( Ezeknek a minősége jóval átlagon feletti, mégiscsak egy háborúhoz szokott, határvidéki területről van szó).

Érdekességek:

Botjárás:

Egy "közkedvelt" büntetés, mely Einburgban még nagyobb szeretnek örvend, mint máshol. Alapvetően annyiból áll, hogy a város főútján felsorakozik egy jó adag ember, bottal kezükben, s a büntetett személynek végig kell gyalogolnia a közel 150 méteres távon (Előtte és mögötte egy-egy lándzsás biztosítja, hogy valóban gyalogol), hogy megfizessen bűneiért, miközben az emberek üti-vágja a husángokkal. Nem sok halál történtét még, de azért persze nem unprecedens, elvégre mindenki maga ítélete alapján vág oda, éppen nagyon erősen, vagy sehogy sem. Aki végigjárta a távot, annak bűne megbocsájtva. Tekintve, hogy nagyon fájdalmas tud lenni, nem részesül megszégyenítésben, aki végig bírja, sőt, majdnem dicsőség megmukkanás nélkül lejárni. 

Einburgi icce:

Az Einburgi icce egy sajátos mértékegység, melyet főleg sör és bor méréséhez szoktak használni. A megszokott 7-8 deciliter helyett más félliteres. A történet szerint Ács Henrik vezette be, aki igencsak híres volt szomjáról, s mindig kétszer annyit kért, mint más emberek.

Verratburg:

Észak szemében még mindig teljesen megbocsájthatatlan Einburg kiválása, s így rettenetes utálattal adóznak minden itten iránt. Sokféle mondás hallható ezen jóemberek hűségének kérdésességéről, például a következőek: " Forgatja a köpenyét, mint egy Einburgi" vagy "Úgy hazudik, mint egy Einburgi". Az ország kifejezetten vissza szeretné szerezni magának a létfontosságú települést, ám eddig nem sok hadi sikerrel rendelkeztek.

Az Öregasszony:

Sokan Öregasszonynak hívják a falat, mely elnevezés egészen koránra nyúlik vissza. Régi időkben mintegy 100 embert kellett megégetni, ugyanis egy saját, istenkáromló bálványvallást szándékoztak indítani, melynek imádata a fal felé irányult. Az inkvizíció és a Katolikus egyház acélos kézzel gyomlálta ki a bolondok társulatát. Ettől függetlenül megmaradt a köztudatban a becenév, s emiatt sokan ma is így szokták hívni.

Nefilim hatások:

A helységre beköltözött Nefilimek állandóan a békéért harcolna, s nem egy esetben megpróbáltak kisebb összecsapások közepére is bekerülni, hogy képesek legyenek a békét kiharcolni. Az emberek vegyes érzelmekkel kezelik őket, ám esetek többségével nincsen bajuk népükkel. Leginkább egy kisebb táborban lakoznak észak irányába, hogy azonnal bármilyen erre közeledő, vagy innen távozó sereg útjába állhassanak.

Vasárnapi Próba:

Erődvárosként fontos, hogy minden itt lakó jó erőben, s fegyveresen kellőképpen képzett legyen. Éppen emiatt, a vásár üres placcán minden vasárnap harci gyülekezeteket tartanak az emberek, ahol fafegyverekkel és pajzsokkal gyakorolják a csatát, az olyan részeken, ahol nincs kővel kirakva a tér. Emellett ezen gyakorlások végén különleges erőpróbákat is szokás tartani, ahol a legerősebbek harcolnak egymással, s különböző tétekre végzik ezt. Ilyenkor a nézők akár fogadhatnak is, s a szerencsejáték ezen formája teljesen elfogadott. Eltűnése előtt a polgármester is szívesen kivette részét ezekben a játékokban, komoly harcos hírében állt, bár sosem volt képes legyőzni a Lusta üsző csaposát, akit sokan csak démonként szoktak emlegetni, irtózatos ereje miatt.


/ Hildére Kérem /

Zenécske:

Általános információk
Név: Zephyrantes
Ragadványnév:  Vízgyöngy, Természet városa
Típus: Főváros, ugyanakkor kereskedelmi központ is
Lakosság, összetétel: 100-102.000 fő, ebből 100.000 tünde, a maradék 2.000 sötét tündékből (79%), emberekből (19%), valamint néhány démonból (legfeljebb 2%) áll.
Vallás: Nem lehet konkrétan megnevezni, természettisztelők

Történelem
A Veroniával egyidős város még a V.I.SZ. előttről való: alapjait még az első tünde felderítők rakták le, írásos emlékek erről azonban nincsenek a hamar kitörő háborúk miatt – ha voltak is, nagy valószínűséggel megsemmisültek talán az idő forgásától, talán tűzesettől, de még fűzhető remény, hogy egy titkos kamrában valahol elrejtették, és csak nyughatatlanul kutató szemekre várnak. Az alapítás fő alakjáról is leginkább csak homályos szóbeszédek vannak: egyesek, akik ezzel foglalkoznak, azt mondogatják, hogy egy Aithne McConnel tünde volt, mások úgy hiszik, hogy Keary Doyle nevét lenne érdemes emlegetni — ez máig vitatott tény. Annyi viszont bizonyos, hogy, akárcsak más város, apró faluból indult pár faépülettel, legfeljebb száz lakossal. Ahogy az évek teltek, a háború miatt lassan ugyan, de gyarapodott a lélekszám, és kedvező elhelyezkedése miatt hamar kisvárossá nőtte ki magát.
Keserves éveket még keservesebbek követtek: bekövetkezett a súlyos átok, amiből az elfek is kivették részüket, és ez igazi csapást jelentett. A létszám gyakorlatilag a felére csökkent, ahogy egyre több és több sötétbőrű lett, akiket kivetettek maguk közül a tiszták, így kisvárossá vált a már-már virágzó, nagyvárosnak készülő település. Megannyi elhagyatott épület állt évtizedekig, mígnem eltelt annyi idő, hogy ismét életet vigyenek az otthonok falai közé. A sötételfek kitaszítása folytatódott, ami a gyarapodás útjába állt ugyan, de újabb hosszú évek után visszaállt a régi rend.
V.I.SZ. 58-ban történt az első tünde király, Angus Fairbranch megkoronázása, és tekintve, hogy ebben ekkoriban is már Zephyrantes volt a legkiterjedtebb település a legélénkebb gazdasággal, a királyság megszületésével hivatalosan is fővárossá vált, ami csak még jobban segítette a fejlődést. Angus ideje alatt a déli erdőség elfoglalásra került, igyekezett a Fajok Átkának legvadabb időszakának, annak az ötven kínzó évnek a nyomait eltűntetni, erdőszerte mindenütt helyreállítani a régi békét – egyelőre sikertelenül. V.I.SZ. 76-ban történő váratlan halálával ez a hosszadalmas feladat utódjára, Kevin Fairbranch-re várt. Az ő uralkodási ideje alatt (V.I.SZ. 79.) készült el a már Angus trónra lépésekor elkezdett királyi palota, valamint ebben az évben jött létre az Ezüst Hiúz szervezet is, melynek tagjai tünde katonák, többnyire íjászok.
V.I.SZ. 126-ban a sötét tündék ugyancsak kineveztek egy királyt, a sötétbőrűek elszakadásáról szóló papírt pedig itt, Zephyrantesben írták alá. Ekkor már a tiszták újabb uralkodója, Ferehar volt trónon, akinek támogatásával hamarosan megépült az elf főváros első, a természet tiszteletére felépített szentélye. Ferehar uralkodása alatt vált népszerűvé az ékszerészet és ékszerkészítés, mint iparág, de a külsősökkel való kereskedelem híján komoly bevételre nem került sor. Az Ezüst Hiúz szervezet is úgy megnövekedett, hogy ekkorra már érdemesnek tartottak főhadiszállást építeni neki.
V.I.SZ. 243-ban kihasználva a természeti adottságokat, a közeli hegy oldalából kifaragták a főváros máig egyetlen kőépületét, a Whitelight tornyot Trevor uralkodása alatt, a következő évben lerakták a Jámbor Őz fogadónak alapjait. Tíz évre rá ez elkészült, az elfek pedig örömmel látogatták az első nagyobb helyet, ahol összegyűlhettek.
V.I.SZ. 365-ben diplomáciai kapcsolat alakult ki a két tünde faj között, aminek sikerességének köszönhetően William Fairbranch V.I.SZ. 370-ben visszafogadta az átok sújtotta testvérfajt. Zephyrantes létszáma némileg így megnövekedett, a kereskedelem fellendült, ugyanakkor szükség volt a terület megnövelésére is, hogy elegendő lakóhelyet biztosítsanak az ide költőzőknek. Újabb, ám a Jámbor Őznél valamivel kevésbé ismert fogadó is épült, amely az Aranysakál névre hallgat.
V.I.SZ. 376-ban kialakult a kétkasztos rendszer, és még ha közös megegyezés alapján is történt, bizonyára ennek köszönhető, hogy a sötét tündék visszahúzódtak Nebelwaldba, ezzel egy újabb visszaesés volt felmutatható a népességszámban. A következő évben nyitottak az emberek felé: rövid tárgyalások után gazdasági kapcsolatok alakultak ki, de a politikai távolságtartás megmaradt, aminek fő jele az volt, hogy nem szálltak be a német anyanyelvűek háborúzásaiba. Az emberek ekkor jelentek meg a Tünde-erdőben legális keretek között, ekkor rakja le Ermentrud Fänger a Büdös Goblin söröző alapjait, ami mindmáig közkedvelt helyszínnek számít a szegényebb réteg számára, valamint a fővárosban tartózkodó emberek is ide térnek be a leginkább a másik két fogadó helyett. Mindemellett az ékszerek iránti kereslet miatt egy újabb, nagyobb építménnyel gazdagodott Zephyrantes: az Aranycsillagnak elnevezett ékszerkészítő épülettel.
Beköszöntött a nyugodt fejlődés időszaka, a tündéket pedig még 200 évvel későbbi, emberek és démonok között zajló háborúja sem zavarta meg, sőt, igyekeztek kihasználni az előnyös helyzetüket. A tünde királyok pár évtizedenként váltották egymást, mindegyikük próbálta a régi politikát egy-két módosítással folytatni. A V.I.SZ. 800-ban történt emberek közti vitás ügybe sem szóltak bele.
Jelenleg Amelie Fairbranch ül a trónon, ő és a tanács hozza a döntéseket.

Környezet
Zephyrantes a Tünde-erdő belsejében található, olyannyira bent, hogy nagyjából 50-60 kilométerrel nyugatabbra a várostól már a dzsungel tipikus bujasága jellemzi a környezet. Onnantól már egyre inkább átveszik a lombhullató fák és cserjék helyét a burjánzó növények, és kezdetét veszi a feltérképezhetetlen vidék. A fővárosban is itt-ott fellelhető egy-két trópusi fafajta, valamint azok a jellegzetes, fákra felcsavarodó indák is meglepően jó barátságban vannak a többségben lévő lombhullatókkal. Ugyancsak bőven nő a környéken a vasfa, sokszor szállítanak is innen az erdő más-más pontjaira, ahol a fegyverkészítés jellemző - elvégre a főváros inkább az ékszerészetben jeleskedik. Bár találhatók itt is kovácsműhelyek, amelyek minőségi munkát végeznek, nem képesek annyi mennyiséget leadni időre, hogy az Ezüst Hiúzt ellássák elegendő fegyverrel – kevesen vannak. Szükségessé vált hamar, hogy más falvakból, városokból hozassanak kész harcászati eszközöket, és így jelentőssé vált a vasfával való belső kereskedelem.
A település felé az út közel sem egyszerű: aki letér a (szigorúan csak) kitaposott ösvényről, az könnyedén elveszhet a sűrű rengetegben. Nem ritka eset, hogy egy-egy ember, aki beszökni próbál, eltéved, hiszen a tájékozódás nem feltétlen egyszerű egy olyan számára, aki nem ebben a környezetben nőtt fel. Néhanapján még olyan is előfordul, hogy egy erdőlakó tévelyedik el, de ők általában olyanok, akik keveset tartózkodnak a városon kívül, elvégre a helység maga meglehetősen sok zöld foltot tartalmaz.
Ha a tájékozódás lehetetlensége nem lenne elegendő, akkor a következő tényező, ami eltántoríthatja a bátor kalandort, hogy nem kifejezetten békés az erdő ezen része: sok a vad, a ragadozó, valamint őzek és vaddisznók is bőven tartózkodnak itt, akik nem félnek támadva védekezni, ha úgy adódik, ezzel súlyos sérüléseket okozva. Mindemellett az illetéktelen behatolóknak számolniuk kell a Ezüst Hiúz szervezettel, amelynek soraiban nem csekély számú kiváló íjász található. Könnyedén levadásszák azokat, akik mesterkednek valamiben, tehát valóban érdemes az ösvényen maradni, amely kanyargós és hosszú ugyan, de a fáradságot bőven megéri, ha nem is a portékák eladásáért, a város látványáért. Valamint, hogy a kereskedő mindenképp biztonságban érezze magát, Zephyrantes két-három kilométeres körzetében lévő utak mind ellenőrizve vannak ugyancsak a kiváló lövészek által, kik a lehető legkülönfélébb helyeket találják meg a rejtőzködéshez.
Alapvetően meglehetősen buja az aljnövényzet, néhol a szekér nélküli paripáknak is meggyűlhet a bajuk vele, a szekérrel érkezők pedig meg se próbáljanak letérni az ösvényről! Mindazonáltal nem olyan sűrű, mintha a dzsungelben járna valaki, de a hosszú menetelések megerőltetőek lehetnek, valamint ébernek is kell lenni a fentebb említett ragadozók miatt, akik lesben állnak – mindez egyszerre nem biztosít egy nyugodt, kikapcsolódó utazást, akármilyen szép is legyen a környék. Mert el kell ismerni: a természet gyönyörű, a levegő friss, tavasszal a virágok ontják illatukat, annak a rengeteg madárnak a csicsergése, na meg a dongók, darazsak búgása igazán romantikus is lehet alkalomadtán, esténként pedig a szentjánosbogarak biztosítják a kellemes hangulatot.
Akárcsak növényekben, az állatvilág is nagyon gazdag: az erdő minden állata gyakorlatilag fellelhető. Figyelembe véve, hogy az elfek környezetbarátok, valamint évszázadok óta laknak itt, a barátságosabb élőlények manapság még a városba is bemerészkednek (vagy épp kisebb csoportokat alkotva letelepednek), így nem meglepő, ha a szarvasok, őzek a vadonban is közel engedik magukhoz az emberszabásúakat. A különféle madarak egy-két egyedébe is szorult annyi bátorság, hogy egy ujjra, karra, vállra, vagy éppen a fejre szálljon - utóbbira egyik-másik szívesen fészkel le, bár ez már inkább a városban jellemző.
Természetes védelemnek számít még a hegy, amely Zephyrantes terjeszkedésének köszönhetően már csak 4-5 kilométerre van a várostól, gyalogosan egy-másfél óra oda, ugyanennyi vissza. Érdemes ellátogatni oda, hiszen ott is van látnivaló, méghozzá a Whitelight kőtorony, és errefelé, valljuk be, sokkalta békésebb a környezet, és már-már városrésznek is nevezhető ez a rész. A hegy maga egyedüli nagyobb kiemelkedés az amúgy enyhén dimbes-dombos vidéken, hosszan nyúlik el egy görbe ívben, így félig átölelve a települést, ezzel ténylegesen védelmet nyújtva, valamint innen csordogál egy kisebb folyó is, amelynek vize kristálytiszta – gyakorlatilag ez az itt lakók vízellátója. Akárcsak az erdő minden részét, a hegyet is teljesen benövik a növények, és bár nem olyan dús az aljnövényzet, mint lejjebb, ezt a hiányosságot a meredekség kárpótolja, csak hogy ne legyen könnyű dolga a túrázónak.

Belső leírás
Zephyrantes alapjai egy tó mellett kerültek lerakásra. Nagyjából két-három kilométer távolságban voltak a faépületek a víztől, azonban ez a település növekedésével egyre csökkent, olyannyira, hogy a szellősen megépített házak tópartot értek, majd körbevették azt, és végül mára gyakorlatilag a tó a város közepén található, ezzel egy varázslatos hellyé varázsolva azt. Erről talán a leghíresebb, valamint arról, hogy bent bizony olyan állatok élnek, melyeket általában csak a vadonban talál meg az elf. Néhány főből álló szarvascsoportok járják a hol füves, hol kitaposott utcákat – itt nem ismeretes a kőút, nem alkalmazzák. Minden olyan, ahogy a természet kialakította, csupán annyi változtatás történt, hogy fából készítették az épületeket. Főként a fákon, ágak közt lévők tűnnek el szem elől természetes színük miatt.
Aki sokat tartózkodik a házakon kívül, járja a legkülönfélébb ösvényeket, az biztosan bele fog futni nem egy vadkanba a mögöttük haladó csíkos kicsinyeikkel. Ez eleinte ijesztő látvány lehet, de különös módon nem reagálnak ellenségesen egészen addig, míg nem nyúlnak hozzá a picikhez – az igazán dühössé tudja tenni a kocát, aminek következményei elég súlyosak lehetnek, így nem tanácsos a bűvöletnek engedni, és megközelíteni a kölyköket.
Madarak ugyancsak bőven fészkelnek a magasban, így a város ébresztője igencsak kellemes: maga a madárcsicsergés. Ennek köszönhetően teljesen olyan, mintha nem is egy fővárosban lenne a tünde, hanem magában az erdőben csúf építmények nélkül. Egyik-másik fán lévő otthon tetején is megtalálják a tollasok a helyüket, oda építenek, oda rakják le a tojásukat, de olyat is tapasztalni, hogy közvetlen az ablak melletti kisebb ágakon telepednek le, így elsőkézből tapasztalhatják az elfek a csodás zenét.
Ha ez nem lenne elég, akkor még farkasok is járják ezt a helyet, melyek a vadászkutyák szerepét töltik be, így nem veszélyesek. Idomítottak, kiváló vadászok – az Ezüst Hiúz szervezet állatai ezek. Nem látni őket gazda nélkül, pontosan azért nem, hogy elkerüljék a fölösleges pánikot, amit ez a jelenség idegenekből válthat ki (elvégre a lakosoknak ez teljesen megszokott).
A szigorúan csak fából készült takaros épületek szellősen állnak, sokan kisebb veteményessel rendelkeznek, kihasználva a hely adta lehetőségeket, alacsony kerítések találhatók mindenütt. Azt hinné az ember, hogy ez egy hatalmasra megnövekedett falu, és végső soron nem is áll messze az igazságtól – faluból indult, megtartotta annak jellegzetességeit, csupán kiválóvá vált a védelme főként az íjászoknak köszönhetően, valamint egy faluval szemben sokkalta nagyobb területet foglal el. Az építményeket, hogy ne korhadjanak, rohadjanak el egyhamar, különleges anyaggal vonták be, és ezt a városban is készítik, viszont oda nem engednek be akárkit, a receptet is csak bennfentesek ismerik, senki más.
A folyamatos terjeszkedésnek köszönhetően a rétegek nem különülnek el egymástól: aki szegényebb, az is ugyanolyan körülmények közt él, mint a gazdagabb, csupán a bútorok számában, valamint az étkezésben, megtartott éjszakai ivászatok gyakoriságában tér el. A pénzügyi rang teljesen kevert, nincs olyan, hogy kinézik a másikat, csak mert a legrosszabb körülmények közt él – és itt a legrosszabb azt jelenti, hogy egy távolabbi rokonával vagy egy barátjával él együtt, mert egyedül nem keresi meg a kenyerét. Nem találni itt koldusokat, tünde otthontalanokat végképp nem, és ugyan itt nincs meg az, ami egy átlagos faluban, hogy mindenki ismer mindenkit, rengeteg kapcsolatuk van így is az itt lakóknak.
Talán maga a tó a leggyönyörűbb, valamint annak környéke. A kristálytiszta víz már eleve megdöbbentő és felemelő látvány, nem beszélve arról, hogy gazdag halakban, vize folyamatosan cserélődik, elvégre a hegyről érkezik, amely természetes szűrője. A városban a friss víz a tóban kavarog egy darabig, majd továbbáll: az erdőben apró folyóként csörgedezik, itatóként szolgálva az állatok számára. Ez közkedvelt helye Zephyrantesbe merészkedő teremtményeknek, megannyi vízközelben élő madárféle található itt, mint például a vadkacsák, de még hattyúk is úszkálnak. Pár csónakázó tündét is gyakorta lehet látni horgászbottal kezeiben, kapásra várva.
A folyó gyakorlatilag kettészeli a várost: meseszép hidak vezetnek át a túloldalra, de változást nem lehet észrevenni a két városrész között. Hasonmása egymásnak a két oldal, ugyanúgy mind fákon és földön is találhatók épületek, szabadon sétálgató állatok, néhány Hiúz felszerelkezve, akik szigorúan figyelik a rendet. Ami még érdekesség lehet, hogy a szellős elhelyezkedés miatt sokan egy kisebb veteményest alakítottak ki, ahol megtermelnek maguknak a szorgos tündék egy kis bónuszt, amelyet vagy értékesítenek a piacon, vagy pedig elfogyasztják ők maguk. Nem jelentős, de a lakosság méretét tekintve ha mindenki ezzel foglalkozik, már-már egy mezőgazdasággal foglalkozó nagyobb településsel is akár felvehetik a versenyt. Mivel minden földi házat alacsony kerítés vesz körül, így a városban bóklászó állatok nem tudják lelegelni a termelt növényeket.
A jobb oldali parton található a királyi palota, a Jámbor Őz, pár kovácsműhely, egy hatalmas könyvtár, valamint a Büdös Goblin söröző, míg a bal oldalon az Aranycsillag, az Ezüst Hiúz főhadiszállása, az Aranysakál, a bájolók közkedvelt helye, a szentély és a legforgalmasabb hely: a piac. Istálló mindkét oldalon van, a Whitelight torony a hegyoldalban pedig külön részt képez.

Királyi palota: V.I.SZ. 79-ben épült, természetesen fából. Hatalmas méreteket ölt, és az se elképzelhetetlen, hogy egy nagyobb erdőrészt kiirtottak az elkészítéséért – amit természetesen pótoltak, fákat ültettek a kivágottak helyére, mint ahogy az jó elf szokás. Gyönyörűen kidolgozott, az idő folyamán többször felújított hely, egyre szebb és szebb formákat vett fel, mígnem elérte mai alakját, amely lenyűgöző: kellemesen ívelt falak jellemzik kívül-belül nagy méretű ablakokkal, így nappal fényárban úszik az egész belső tér. Egy lépcső vezet fel a vaskos faajtóhoz, és akinek van bárminemű panasza, az bármikor betérhet, mindig van valaki, akihez fordulhat segítségért. Bent tágas termek fogadják a vendéget, megannyi növény szolgál díszül, természetes, finom anyagokból készült szőnyegek fedik a padlót, sok arcfestményt is aggattak a falakra, hogy ne legyen olyan rideg. Hangulatos, azonban szigort és komolyságot sugároz nagy méreteivel, nem túl barátságosan felszerelt szobáival. Kevés a bútor, ami van, az is többnyire díszelem – nem használják semmire, csak a port törlik róla. Tekintve, hogy ekkora az épület, megannyi dolgozó is található itt, így akinek megbeszélnivalója van, arra mindig vár valaki, aki az érkező szolgálatába áll, majd elkíséri a trónterembe. Ez már gazdagon díszített, de főként növényekkel, ezzel természetessé varázsolva a helyiséget, eloszlatva a kellemetlen nyomást, ami ilyenkor jelentkezhet, valamint a virágok, melyek agyagcserepekben találhatók, különösen kellemessé, illatossá teszik a levegőt is. A megannyi szobából mindössze ez az egyetlen, ami ténylegesen megtekinthető, a többi titok a kívülállók számára: csak a tanácstagok, az itt dolgozók, valamint Amelie királynő vannak tisztában az egyéb részekkel. Az viszont köztudott, hogy a királyok és királynők számára hálótermet alakítottak ki, a tanácstagoknak szintén itt van lakóhelyük, azonban ezt később toldták hozzá a palotához. Tekintve, hogy Amelie királynő máshol jelölte ki lakhelyét, nem feltétlen található itt az év minden szakaszában, időközönként azonban kénytelen visszalátogatni, elvégre mégiscsak itt van az örökös trónterem. A tanácstagok közül sincs mindenki itt, gyakran utaznak el, laknak rendes otthonukban családjukkal együtt, de olyan nem létezik, hogy felsőbbrangúak nélkül maradjon az épület, aki igazgat, helyrehoz, szabályoz addig, míg a többiek távol vannak. Manapság már elég ritkán használják, de a palotának még van egy hatalmas bálterme is – régen, mikor a település még kicsi volt, az ünnepségeket itt tartották, a szentélynél való áldozás után ide tértek be mulatozni.

Jámbor Őz: Az első feljegyzett vendéglő, korábban épültről nem tudni. Alapítója Latrell Molloy, kinek nevét később vasba öntötték, és ez most is ott díszeleg a pult melletti falon, jelképezve a fogadó örököseinek tiszteletét. Eleinte csak egy egyszintes épület volt földszinti szobákkal, később viszont a korhadó fák miatti újjáépítéseknél, valamint a hely forgalmassága miatt felmerült a bővítés ötlete, így, hogy ne foglaljon túl nagy helyet, az alapterületét csak kis mértékben növelték és adtak hozzá egy emeletet kiadható szobákkal, nagyobb erkéllyel, melyet vaskos, szépen faragott, virágmotívumokkal tarkított oszlopok tartanak meg. Alul teljesen ellepik a burjánzó növények, egyik-másik magasra felkúszik, és még az emeleten lévő korlátot is díszítik. A felújítások alkalmával egy földszinti terasszal is bővült, melynek funkciója egyezik magával az erkélyével, ahova egy kinti csigalépcső is felvezet: jó idő esetén kinti étkezés a napsütésben. Belépve megcsaphatja a vendég orrát a különféle étkek és italok illatainak kavalkádja, amelybe még keveredik néhány pár virág és fűszernövények különleges illata. Ha az ajtóban megáll a tünde, balra megpillanthatja a pultot, a csapost, mögötte pár polcsort, amelyeken apró üvegcsékben fűszerek, ízesítők találhatók, a pulton belül bal oldalt pedig egy ajtó nyílik a konyhába – innen hozzák ki a jobbnál jobb fogásokat. A terem nagy, tele van négyfős asztalokkal, szemben pedig egy folyosóval folytatódik, ám ez egy újabb ajtóval elfedett rész – arra vannak a szobák, melyek a folyosó két oldaláról nyílnak, végén egy csigalépcső vezet fel.
Benti étkezésre földszinten és emeleten egyaránt van lehetőség, megszállásra ugyancsak, mivel a két szint kialakítása nagyon hasonló, ám fönt konyha helyett egy másik szoba található. Az árak nem borsosak, de nem is olyan olcsók – afféle középárú hely ez, a vándor zsebei pár napig kibírják az itt töltött időt egy kényelmesen felszerelt, nem túlzsúfolt és túldíszített szobában. Az ételek különösen finomak, aromájuk mennyei – hála a fogadó mögötti kiskertnek, ahol a fűszerek egy részét nagy gonddal megtermelik. Ha ez nem lenne elég, akkor az éhező, aki erre téved, még láthat pár méterrel odébb egy etetőt, amely a városban tanyázó szarvasoknak, őzeknek lett építve: tele van szemes-szálastakarmánnyal, lucernával és szénával. Természetesen nem mindig esznek innen, inkább a friss füvet legelik le, de a fogadó ablakán kinézve, a teraszról oldalra tekintve, valamint az erkélyről a kilátás igencsak kellemes lehet, hála ezeknek a nemes állatoknak. Ami viszont meglepő és egyben groteszk is lehet, az nem más, hogy a finom étkek közül az itteni specialitás nem más, mint a főtt őzhús rengeteg salátafélével, paradicsommal, körettel.

Könyvtár: Nagy épület, de közel sem akkora, mint maga a palota, mindemellett magas is. Pár lépcső vezet fel az ajtóig, ott belépve azonnal érezhetővé válik a régi pergamenek, kötetek dohos szaga. Két kisebb szint található benn, a falak mentén megannyi szekrény, a földszinten rendezetten állnak ugyanígy, roskadásig könyvekkel a tünde tudományokról, iratokkal, szépirodalmi regényekkel. Az emelet mindössze annyiból áll, hogy kétoldalt felvezet egy-egy lépcsősor, majd vékonyabb, kecses oszlopokkal alátámasztott fautakat építettek ki, hogy a fönti polcok könyveihez is hozzájuthassanak a tudásra vágyók. Lent megannyi szék és asztal várja a kíváncsiskodókat, hogy ott el tudjanak mélyedni a tanulmányokban. Állítólag a könyvtárnak van egy lejárati, titkos csapóajtója, ami alatt olyan kincsek, olvasmányok rejlenek, melyeket nem szívesen fednének fel a társadalom előtt. Egyelőre senkinek sem sikerült ezeket az iratokat megtalálnia, de sokan biztosra veszik, hogy vannak páran, akik ismerik ezek tartalmát.

Büdös Goblin: Ermentrud Fänger nevéhez kötődik a söröző, tündék közt viszont nem kifejezetten népszerű, így nem is engedélyezték, hogy a Jámbor Őzhöz hasonlatos emléktáblát kirakhassanak. Ennek köszönhetően csak egy iratot tűztek ki a falra, ami a Büdös Goblin megépítésének engedélye, és csupán ezen szerepel az alapító neve, sehol máshol. Az elfek többsége még csak nem is hallott erről a személyről, hiába van a városukban egy hozzá köthető építmény. Az itt élő emberek közt viszont igazi szentnek számít, elvégre az egyetlen emberkezek által létrehozott dolog közel s tova a Goblin söröző, valamint itt nem a tipikus tünde étkeket szolgálják fel, hanem azon receptek alapján készítik a fogásokat, melyek az Északi és a Déli Királyságban megtalálhatók. Tipikus emberi ételek rengeteg hússal, kevés salátával, növényi eredetű dologgal, és bőven fűszerezett: ha valaki csípőset kér, az bizony megkapja, aki viszont nem bírja a roppant erőset, és úgy vág bele ebbe a kalandba, annak bizony szüksége lesz egy kancsó vízre, talán többre is, míg elfogyasztja. Alapvetően egy átlagos söröző: nincsenek megszállásra alkalmas szobák, csupán egy kis helyiség egy pulttal, mögötte a csapossal, a falon a polcokon különféle poharak sorakoznak, tehát tényleg csak étkezésre alkalmas hely. Mindemellett a kis teremben zsúfoltan állnak az asztalok és székek, a nevéből adódóan még büdös is, de nem a goblinok lábszaga miatt: a kis terem levegőjét hamar átveszik a különféle étkek szagai, amik a tiszta levegőhöz szokottak csak fanyar vonásokkal, felforduló gyomorral fogadhatnak. Részben ez az egyik oka annak, hogy tündék nem látogatják, na meg az, hogy az ételek sem olyanok, valamint nem egy tündés a belső díszítés sem: alig vannak növényi eredetű dolgok, gyakorlatilag teljesen mentes ezektől. Az embereknek viszont megszokott lehet – már azoknak, akik északról vagy délről jöttek -, és a korábban említett negatívumokat kárpótolja az, hogy a hely maga meglepően olcsó, így a szegényebb rétegek gyakorta jönnek ide enni-inni. Egy ajtóval elválasztott részen található a konyha, ahol készülnek a finomságok.

Aranycsillag: Egyszerre bolt és ékszerkészítésre alkalmas hely. Állandó jelleggel ötven fő dolgozik itt, méghozzá a legügyesebbek, azok, akiknek legjobb a kézügyességük, így kiváló munkák kerülnek ki innen a piacra. Túldíszített ékszerektől kezdve a legegyszerűbbet elkészítik az átlagtól eltérően rövidebb idő alatt, ezért is neves ez a hely. Arannyal, ezüsttel, mindenféle nemesfémmel, szép kövekkel dolgoznak, a kirakatban csillognak a csábító munkák, bent pedig még jobban elvarázsolja a tündét a hely: a körben található kisebb polcokon lévő fából készült bábuk, tartók tele vannak ezekkel a csecsebecsékkel. Ezek láttán gyakorlatilag el is felejtődik, hogy a díszítés nagyon tündés: megannyi kúszónövény lepi be a falakat belülről, hangulatossá téve ezzel a helyet. Csupán ez a rész látható a vendégek számára, a munkásoknak van egy külön termük, ahol elkészítik az eladásra váró ékességeket, ide gyakran nem engednek be senkit, hogy ne zavarják a dolgozókat. Szép szóval természesen van esély arra, hogy bepillantást nyerhessen valaki, hogyan is munkálják meg az itteni kincseket, de ez nem szokott jellemző lenni.

Ezüst Hiúzok és főhadiszállásuk: Jelentős épület ez is, mely elszállásolja a Hiúzokat. Egy hosszan elnyúló földön lévő része van, de a hálókörlet a fák közt található meg. A lenti építményben vannak esős, hideg időben használt edzőtermek (ebből több is van egymás mellett), egy nagyobb, üres terem, ahol gyűléseket tartanak, elavult jelentésekkel teli szekrények egyik-másik szobában, és a fegyverraktár sem elhanyagolható az ebédlővel egyetemben – mindez egy hosszú folyosóval elválasztva. A koszt nem a legjobb, így sokan mennek a Jámbor Őzbe, hiszen az Aranysakál igazi pénzrablásnak mondható, olyan drága. Jól megfizetettek ugyan a katonák, de nem engedhetik meg maguknak, hogy minden nap a Sakálban étkezzenek.
A jelentkezésen alapuló feladatokat többnyire a bejáratnál lévő falra teszik, ahonnan bárki lekaphatja a felhívást, és teljesítheti azt.
Alapvetően hideg környezet jellemző – már nem a levegő miatt -, és bár sok a színes virágba boruló növény, a benti szigor és fegyelem rideggé tette az évek során a helyet. Az itteni katonák fegyelmezettek mindaddig, míg feladatukat végzik, a mesélnivalót, a tréfákat többnyire meghagyják a takaródó idejére, valamint akkorra, mikor a városban kószálnak, ellenőrizve és fenntartva a rendet, vagy éppen pihenőn vannak. A kinti részen egy elkerített területen lustálkodnak az idomított és idomítandó farkasok, mellette egy nagyobb gyakorlótér bábukkal, céltáblákkal. A kiképzőtisztek, ahogy már az épületbe lépve is érezhető, szigorúak, engedelmességre, összpontosításra tanítják az újoncokat, akikből kiváló katonát – és egyben városőrt – faragnak, akik megtanulják, hogyan álljanak lesben hosszú órákon keresztül, hogyan rejtőzködjenek kiválóan, hogyan célozzanak az íjjal, forgassák a kardot. Alapvetően mindkettőre képesek az itt képzett tündék, de nyilvánvalóan vagy az egyikben, vagy a másikban erősek, tehetségesebbek, a gyengébbik csak a hatékonyabb harcra, vagy éppen az önvédelemre alkalmas. Az íjászok különleges nyílvesszőket és íjakat kapnak: akit eltalálnak ezzel, az gyakorlatilag halott. Hogy mi edzette ezeket a fegyvereket, mindmáig kérdés, mivel nem adtak ki erről a tündék információkat, de sokan valószínűnek tartják, hogy bájolt eszközök birtokában vannak.
A várost éjjel-nappal járják a katonák, a feladatkörök gyakran változnak, havonta van nagyobb csere, a csapat kétfelé oszlik: vannak az éjszakai és nappali csoportok, valamint két pihenő. Az éjszakai csoportok hetente egymást váltva őrzik hol az erdőt, utakat, hol a várost éjjel, a nappalisok ugyanezt csinálják, csak napfényben. Az éjszakai protokollt követően jön egy pihenő hónap, amit aztán követ egy nappali, végül ez zárul egy újabb pihenővel, majd kezdődik előről az egész. A pihenősök ekkor hazamehetnek a családjukhoz, nem kell a főhadiszálláson maradniuk – ez egy tényleges szabadságot ad nekik egy rövid időre.
A ranglétra egyszerű:
Vagy ahogy a tényleges rangok vannak:
Már a rangneveken is látszódik, hogy az újoncok egyáltalán nem számítanak teljes értékű tagnak. Ha teljesítik az utolsó próbát, a vizsgát, akkor megkapják az “ezüst” jelzőt, valamint az egyenruhát, amely fehér, szegélye ezüstszín, ugyanezzel a színnel motívumokkal tarkított. Mindössze ennyi különbözteti meg őket az átlagos tündéktől, városlakóktól a kiképzést és edzéseket leszámítva – de ez a jelzés csak városban van. Az erdőben való őrködés alkalmával a természettel egyező színű ruhákba bújnak, elvégre ez mégiscsak a rejtőzködés egy alapfeltétele.
Nagyjából 20.000 főt számlál összesen a szervezet, ebből 5-5-re van szükség állandó jelleggel. Farkasok nem jutnak mindenkire, abból mindössze 2000 van, így páronként, hármanként osztják általában őket. A köznép csak úgy hívja őket: Hiúzok.
A szervezet jelenlegi feje Basil Nivel kapitány: szőke, kékszemű, magas, emberi szemmel nézve jóképű tünde, kinek testét megannyi heg borítja, még arcán is található pár vágás. Gyakorta metsző pillantása, humortalansága, az emlegetett hegek és túlzott komolysága ismertetőjegyei.

Aranysakál: Robin Leary az alapítója, egy igazi csirkefogóként tartották számon. Jó érzéke volt a pénzhez, és ezt tovább is adta ennek a fogadónak: mintha csak megörökölte volna ezt a tulajdonságot. Rengeteg pénzösszeg folyik be évről évre ide, tekintve, hogy borzasztó drága egy étkezés és egy éjszaka itt, viszont megéri, a tehetősebbek pedig sokszor élnek a váltó szórásának lehetőségével. A hely pompás, kellemes, többnyire négyszemélyes asztalok találhatók itt szellősen, hogy ne sérüljön az intimszféra. Ügyeltek rendezettségre, a kellemes látványra: minden tökéletes. A növények, a terítők, a tányérok… Ennél jobban nem alakíthatták volna ki a helyszínt. Különlegessége, hogy mindenütt (falon, asztallapon, pulton) van valamilyen véset, idézet nagy költőktől és íróktól, a tányérok külső része is mindenféle motívumtól díszes. Borsos áron van minden, de annál jobb a szolgáltatás: a szobák tágasak, bőven van hely, megannyi bútor, az étkekkel ugyanúgy nem lehet gond, elvégre a legkiválóbb alapanyagokat használják fel minden egyes fogáshoz. Saját kis veteményesük nincs, mint például a Jámbor Őznek, de a lehető legjobb helyekről szerzik be a szükséges alapokat. Főként tünde ételek vannak itt rengeteg növényi anyaggal, de gondoltak a húskedvelőkre is: egy-két húsos fogás is van, valamint kérésre bárhova készítenek ízléses mennyiségű kiegészítőt. Specialitása igazán különleges: egy tésztakosárba töltenek zöldséget és gyümölcsöt, fűszerrel megszórják, leöntik szósszal, kipótolják a kosárkát úgy, hogy egy gömb formáját vegye fel a tészta, és így főzik meg. Tálalás előtt még ismét leöntik egy másfajta öntettel, majd úgy szolgálják fel salátával, körettel együtt. Bizonyára ez a város legízletesebb étke, amiből még talán egy pénz szűkében lévő vándornak sem lenne érdemes kimaradnia. Ha mindez nem lenne elég, az Aranysakálban készítik a legtöbb édességet, süteményt, itt van a legnagyobb választék, és természetesen ez sem valami olcsó mulatság.

Szentélyek: A legelső szentély mellé az idő folyamán építettek még néhányat, mivel a település gyors, nagymértékű terjeszkedése, a lakosság növekedése miatt egyre inkább szükségét érezték újabbak felhúzására. Jelenleg Zephyrantesben három található, mind a három egy az egyben teljes mása a másiknak, egy karcolatnyi különbség sincs köztük. Ezeken a helyeken mutatják be az áldozatokat jó tündeszokás szerint az év jeles alkalmai során, amelyet egy egész éjszakás eszem-iszom, mulatozás követ. Megtelnek a fogadók, a jelentéktelenebbek is tele vannak, kint is nyüzsögnek a tündék – ekkor bizony nem lehet aludni, a Hiúzoknak pedig ez egy igencsak kellemetlen napjuk, elvégre ekkor mindenkinek be kell vonulnia, nincs olyan, hogy a kiérdemelt pihenőjüket töltsék. Ilyenkor a legvédtelenebb a lakosság, ilyenkor a legkönnyebb beszökni erre a helyre, és ezeket, valamint a bűncselekményeket igyekeznek megelőzni azzal az óvintézkedéssel, hogy mindenkit behívnak.

Piactér: Megannyi kisebb stand található itt, sokan találják meg helyüket a tóparton. Vannak ugyan boltok, de itt az árak alacsonyak, sokkalta jobban megéri itt vásárolni, mint mondjuk elsétálni egy zöldségeshez vagy egy ruhabolthoz. Lehet, hogy kevesebb a választék, tekintve, hogy itt megannyi különböző portéka található, ételtől kezdve az öltözködésen és kisállatokon át az ékszerekig minden, és pontosan ennek a sokszínűsgének köszönhetően egyik sem teljesedik ki igazán. Ennek még az is oka lehet, hogy az itt értékesítésre kerülő tárgyak főként házilag készített és termelt áruk: mind a ruha kézzel szőtt, nem munkaidőben készített, a tojás otthon tartott csirkéktől származik, a gyümölcsök, zöldségek ugyanígy a tulajdonos kertjéből valók.

Whitelight: Kőből kifaragott, bizonyos részei még mindig egybeolvadnak a Zephyrantest határoló heggyel, és ez teszi főként különlegessé. A növények alig-alig kapaszkodnak meg benne, így csupasz, tündeszemmel nézve még csúnyának is nevezhető. Nagyjából tizenöt méter magas, vékony torony, alul kissé szélesebb, hogy belül legyen elegendő tér, felfelé egy csigalépcső vezet. Apró ablakok nemcsak a tájékozódáshoz elegendő fényt biztosítják, hanem jó lőrések is – ide is gyakorta küldenek ki pár fős egységet. A teteje nyílt tér, itt föntről a látvány kiváló, leszámítva a rengeteg lombkorona okozta korlátokat, bár itt kevésbé sűrűn állnak egymás mellett a fák. Az épület maga üres és dísztelen, csak néhány olajlámpás van itt. Leginkább az őrködésre alkalmas, na meg bámészkodásra a magasból, amúgy más funkciója nincs.

Egyéb helyszínek:
Istálló: Kiváló paripák állnak a lakosok és vándorok rendelkezésére, mellyel körbelovagolhatják a környéket. Még akár városnéző túrához is kölcsönözhetnek, és ugyan ekkor is ki kell fizetni a teljes összeget, ha időre visszatér a személy, visszakap abból a pénzből valamennyit, amit a lóra a kölcsönzéskor költött – ezzel biztosítják a lovászok, hogyha el is tűnik a táltos a vevővel együtt, a pénzük érte meglegyen. Különböző színűek és fajták sorakoznak fel az istállókban, fehér, fekete, barna, foltos, és ami a legkülönlegesebb, hogy még néhány barátságosabb, nagyobb méretű szarvast is sikeresen befogtak, akik jobb erdőjárók, mint a lovak. A Hiúzok előszeretettel használják, ha alkalmuk van rá.

Bájolók és alkimisták közkedvelt helye: Ez egy pár épületes helyszín a város egy eldugottabb részén, ahol a bájolók és alkimisták kiélhetik fantáziájukat: azt csinálnak az általuk vásárolt és összegyűjtött anyagokkal, amit akarnak. A mai laboroknak felel meg ez a hely, itt élesben próbálhatják ki azt, amit csak fejben raktak össze, és itt a balesetek száma a legmagasabb egész Zephyrantesben. Tekintve, hogy csak önveszélyesek találhatók itt, és az egybegyűltek nem okoznak kárt a többi városlakónak (hála a kisebb elkülönítésért), nem is szólították fel őket, hogy hagyják abba tevékenységüket, melynek ellenértéke, hogyha megsérülnek (esetleg halálosan), sem ők, sem családjuk nem vádolhatja a vezetőséget érte. Fanatikusságuk addig hajtja őket, hogy új szereket találnak fel, amelyek többnyire hasznosak a társadalom számára, és lehetőség szerint forgalomba hozzák azt, amit a hétköznapokban valóban alkalmazni lehet. Mindemellett található itt egy kisebb épület, amely ezekért a különleges alapanyagokért felel. Egy vándor is betérhet ide, viszonylag jó árban adják a kellékeket, egyéb eszközöket, viszont arra fel kell készülnie, hogyha itt találkozik valakivel, az többnyire csak arról tud beszélni, miféle kísérletbe fogott bele. Igazi őrültek háza!

Gyógynövényes kert: Négy tünde van itt, egy hatalmas kertet bíztak rájuk. Egy öreganyóka az, aki vezeti ezt a helyet, felügyeli a három fiatalabbat, tanítja őket a gyógynövények csodás hatásaira és hatékony mérgeire, így ezen a helyen születnek a gyógyító és mérgező üvegcsék, főzetek egyaránt – gyakorlatilag ez a város ispotálya. A nénike elég morcos, nagy szigorral neveli tanítványait, hiszen ez egy komoly szakma, nem mint a Hiúzoknál, akik “csak lóbálják és rángatják a kardjukat és barbárként lövöldöznek összevissza”, hiszen itt baráti életek forognak kockán. Egyetlen alapanyag eltévesztése súlyos károkat okozhat, és pontosan ezért tart fegyelmezett, kemény órákat. A kert maga illatozik a legkülönfélébb növényektől, ám egy kívülállónak nem érdemes leszedni belőle semmit, mert nemhogy az anyóka válik tőle haragossá, de még az is előfordulhat, hogy halálos növényt gyűjt be – keverten vannak elhelyezve a főként gyógyító hatásúak, főként mérgezőek, ezzel is elősegítve, hogy az ifjoncok a vadonban is meg tudják majd különböztetni egymástól őket.

Kovácsműhelyek: Leginkább a jobb oldali városrészen találhatók ezek a forró helyek, távolabb a lakott részektől, hogy ne zavarják az egyszerű tündéket. Az itt készített fegyverek kiváló minőségűek, viszont lassan készülnek el, valamint nem elegendő ahhoz, hogy a Hiúzokat ellássák, így mindig behozatalra van szükség. Alapvetően a kovácsok teljesen el vannak látva nyersanyaggal a környék nyersanyaggazdagsága miatt, valamint azért, mert csupán pár ilyen kohó található Zephyrantesben.