Quest for Azrael
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.
Belépés

Elfelejtettem a jelszavam!



Multiváltó
Felhasználónév:


Jelszó:


Legutóbbi témák

» [Magánküldetés: Kyrien von Nachtraben] - Családi titkok
by Kyrien Von Nachtraben Kedd Nov. 05, 2024 6:37 pm

» Erlendr - emlékiratok
by Erlendr von Nordenburg Pént. Nov. 01, 2024 7:40 pm

» Küldetés: Az arany fényében tündökölvén (V.I.Sz. 822. Tél)
by Jozef Strandgut Hétf. Okt. 28, 2024 3:45 pm

» [Magánküldetés] Rote Fenster hinter den Wänden (V.I.Sz. 822. Nyár)
by Nessaris Maera Szomb. Okt. 26, 2024 6:21 pm

» [Útvesztő] A magoi hét próbája
by Ostara Kedd Okt. 22, 2024 12:49 am

» Élménynek túl rövid...
by Erlendr von Nordenburg Szer. Szept. 25, 2024 7:39 pm

» Képességvásárlás
by Jozef Strandgut Vas. Szept. 22, 2024 7:21 pm

» Mesterségekhez kötődő vásárlások, receptek, alapanyagok
by Hóhajú Yrsil Csüt. Szept. 19, 2024 12:19 pm

» Enoch ben Metathron
by Noel Vas. Szept. 08, 2024 12:18 pm


Ön nincs belépve. Kérjük, jelentkezzen be vagy regisztráljon

Világbővítés II.: Vegyes

+5
Hilde von Nebelturm
Gerard D. Lawrenz
Gloria
Institoris
Isidor Bose
9 posters

Go down  Üzenet [1 / 1 oldal]

1Világbővítés II.: Vegyes Empty Világbővítés II.: Vegyes Kedd Júl. 19, 2016 8:16 pm

Isidor Bose

Isidor Bose
Zsinati Elnök
Zsinati Elnök

"Aki jobban ismeri a világot, jobban ismeri a győzelem kulcsát."
- Nefilim közmondás


Most vegyes pályázatokat hoztam a kedves játékosoknak, lehet írni rá nyugodtan és foglalni chaten, jutalom mindegyiknél ott van. Határidő Augusztus 1.

Települések:

Katedrális: A Veroniai Katolikus egyház jelenlegi székhelye, gyakorlatilag egy kisebb város méretű épületkomplexum, melynek közepében a névadó gigantikus templom áll. A kiszolgálóépületek mennyiségét és milyenségét az íróra bízom. Jutalom: 3000 váltó

Karolusburg: Az Északi-királyság jelenlegi fővárosa, gigantikus város Hellenburg mintájára az említett ország szívében. Alap leírás található róla a "Néhány általános információ Veroniáról" topicban. Jutalom: 3000 váltó

Waldburg: Gyakorlatilag egy kereskedőváros, a Tünde erdő peremén fekszik. kétezer lakosa van, ezek körülbelül fele-fele arányban tündék és emberek. Közös megegyezés alapján a város területén nem támadhatja meg egymást tünde és ember. Jutalom: 3000 váltó

Heimsroth: Jelentős protestáns falu, majdnem mezőváros közel az északi határhoz. Korábban katolikus volt, de a protestánsok nemrég átvették a vezetését, amit a lakosság jó általános véleménnyel fogadott. Innét származik Veronia egyik kedvelt édessége is. Jutalom: 2000 váltó

Lények:

Sárkánygyík: Cikkely található róla a Bestia Enciklopédiában. Veronia elterjedt repülő állatai, főként az eredetük, háziasításuk és hasonló tényezők érdekelnének. Jutalom: 2000 váltó

Goblin: Cikkely található róluk a Bestia Enciklopédiában. Gyakori, nem túl okos lények, akik inkább ügyességükkel élnek meg. Kinézetre ehhez hasonlítanak: >>Kép<< Jutalom: 2000 váltó

Ruhk: Egy hatalmas, lovaknál nagyobb madár melynek eredete a déli sivatag. A Nefilimek érkezése óta találkozhatnak vele az Észak-veroniaiak, és különös veszélyt jelentenek a lábasjószágokra és a gyerekekre. Sziklák között fészkelnek. Jutalom: 2000 váltó

Dybbuk: Vagy nefilim megnevezés alapján "Gonosz Lélek" egyfajta szellem, ami szintén soha sem volt élőholt. A nefilimek érkezése óta vannak jelen a régi birodalomban, és képességeik közé tartozik mások megszállása. Több személyisége is lehet egy ilyennek, minthogy a meghalt emberek lelkének töredékeiből állnak, így azok emlékeit is birtokolják. Általában céljuk van másk megszállásával és nem mindig gonoszak, de veszélyesek is lehetnek. Szent mágiákkal könnyedén kiűzhetőek. Jutalom: 2000 váltó

Események:

Egy tünde ünnep: A pályázatíró által kitalált egyedi tünde tünnep, eredettel, szokásokkal, ilyenekkel. Jutalom: 1500 váltó

Egy sötét tünde ünnep: A pályázatíró által kitalált egyedi sötét tünde ünnep, eredettel, szokásokkal, ilyenekkel. Jutalom: 1500 váltó

Jó munkát!

2Világbővítés II.: Vegyes Empty Re: Világbővítés II.: Vegyes Kedd Júl. 19, 2016 8:20 pm

Institoris

Institoris
Klerikus
Klerikus

Elvállalom a Katedrálist, ha megfelelőnek tartotok rá. Egyszercsak el is készül majd!

https://goo.gl/PNcR7L

3Világbővítés II.: Vegyes Empty Re: Világbővítés II.: Vegyes Kedd Júl. 19, 2016 8:22 pm

Gloria

Gloria
Klerikus
Klerikus

Ünnepkitalálást vállalok. (Tündék biztos, hogyha van ihletem sötét tündét is.)^^

4Világbővítés II.: Vegyes Empty Re: Világbővítés II.: Vegyes Kedd Júl. 19, 2016 8:22 pm

Gerard D. Lawrenz

Gerard D. Lawrenz
Szemfényvesztő
Szemfényvesztő

stipi-stopi Karolusburg, mert ki más tudna többet róla, mint egy démon Very Happy

5Világbővítés II.: Vegyes Empty Re: Világbővítés II.: Vegyes Kedd Júl. 19, 2016 8:22 pm

Alicia Zharis

Alicia Zharis
Nekromanta
Nekromanta

Ó, akkor ide stoppolva nekem Waldburg, majd ennek a helyére írom a leírást, Astie-nak meg akkor a Dybbuk, vagy mifene.

https://questforazrael.hungarianforum.net/t700-alicia-zharis

6Világbővítés II.: Vegyes Empty Re: Világbővítés II.: Vegyes Kedd Júl. 19, 2016 8:28 pm

Hilde von Nebelturm

Hilde von Nebelturm
Vámpír Toronyőr
Vámpír Toronyőr

Sárkánygyík, goblin stipi stopi

7Világbővítés II.: Vegyes Empty Re: Világbővítés II.: Vegyes Kedd Júl. 19, 2016 8:34 pm

Celina von Wald

Celina von Wald
Déli Katona
Déli Katona

Heimsroth és a sárkánygyík stipi-stopi

8Világbővítés II.: Vegyes Empty Re: Világbővítés II.: Vegyes Kedd Júl. 19, 2016 8:55 pm

Crispin Shadowbane

Crispin Shadowbane
Éjvándor
Éjvándor

Hát én bevállalom a ruhk-ot, mert az nagyon badass-ül hangzik Very Happy

9Világbővítés II.: Vegyes Empty Re: Világbővítés II.: Vegyes Hétf. Aug. 01, 2016 3:37 pm

Crispin Shadowbane

Crispin Shadowbane
Éjvándor
Éjvándor

Világbővítés II.: Vegyes Griffin_www.kepfeltoltes.hu_

Név: Ruhk
Rendszertan
Család: Vágómadárfélék ( Accipitridae)
Rend: Vágómadár-alakúak ( Accipitriformes )
Testméretek
Testhossz(m): átlagosan a 2,9-3 méter hosszat is elérik
Testmagasság (m): "marmagassága" akár a 2 métert is elérheti
Szárnyfesztávolság (m): átlagosan 4,6 m
Átlagos tömeg(kg): nagy termetű állatfaj, átlagos tömege 1500-2000 kg között mozog
Aktivitás: a nap bármelyik szakában -a hímek általában nappal, a nőstények éjszaka aktívabbak

Leírás
Az első egyedeket a nefilimek megérkezése után kezdték észlelni. Egyes elképzelések szerint a bevándorló angyal-szerű teremtményeket ezen állatfaj késztette menekülésre, tekintve, hogy túlságosan elszaporodtak. Mások szerint a nefilimek és a ruhk-kolóniák szimbiontikus kapcsolatban éltek eredeti lakhelyükön. Megint másik teória, hogy a nagyobb ló méreteivel megáldott röpképes madarak Isten büntetése válaszul a hitszakadásra. A faj megjelenésének igazi okait azonban mindeddig senkinek se sikerült felfedeznie. Egészen az első incidensek megtörténéséig(miszerint több gyereket és lábasjószágot is elraboltak) a Veronia-n élő őshonos fajok inkább távolságtartó semlegességgel kezelték őket, azonban ezek után többen megpróbálták megakadályozni a faj további elterjedését - sikertelenül. Az elmúlt években a ruhk-ok leginkább a Schattenschield környékén terjedtek el, azonban a Mocsárvidék partvonalát követve eljutottak a Kísértet-szigetekig és onnan északra haladva a Kősivatagig is. Jelen korban két fő fajt különböztethetünk meg:
Hegyi ruhk Ez a faj a Schattenschield ormai között talált élő,- és fészkelőhelyet magának. Az itt fellelhető szűkös élelemforrások miatt ritkábban fordulnak elő és a faj hímjei agresszívabbak a sivatagi fajtársaiknál. Territoriális lények, s mindent megtámadnak, ami vagy aki a felségterületükre téved - legyen az akár egy másik ruhk hím vagy bármilyen más szerencsétlen arra felé mászkáló lény. Egy hím általában két-három nőstényt tart maga mellett, akik a fiókáknak gyűjtenek élelmet és gondozik őket. A szűkösebb élelemforrás miatt méretük árnyalatnyival kisebb, mint a sivatagi társaiké és tömegük se éri el az övékét, azonban vehemesebben küzdenek és a nehezebb terepviszonyok miatt jobban manővereznek mind levegőben, mind a szűk terepen. Egy-két elkószáló egyedet Hellenburg-közelében is láttak, azonban mindeddig felnőtt emberekre csak ritkán támadtak, inkább a lábasjószágokat szemelik ki áldozatul.

Sivatagi ruhk A partvonal mentén északra vándorolt állományból alakult ki ez az altípus. Mivel a sivatagban és az azt övező környezetben több élelmet találnak, így nagyobb méretűek és nehezebbek is a Schattenschield-i társaiknál, azonban a kényelmesebb életmód miatt vesztettek repülési képességeikből s nem is harcolnak olyan jól. Territóriumuk kiterjedése nagyobb a hegyi társaiknál, elérheti akár a 3 kilométeres vonzáskörzetet is. Fészkeiket leginkább magasabb pontokon építik ki, és előszeretettel halmoznak fel csontokat elijesztésképpen, bár érkeztek beszámolások arról, hogy a nehezebb csontokat hajlamosak a gyanútlan áldozatra dobni, megkímélve őket a test-test elleni harcmodortól. Háremükbe 4-5 nőstény tartozik, s fiókáikat hamarabb elzavarják a fészkeikből hogy saját életmódot élhessenek. Ha egy fióka megpróbál visszatérni a hím területére, a hím megtámadja és ha tudja, megöli, ha nem, akkor csak elkergeti. Pár példányt a Főváros közeli falukban is észleltek, gyanútlanul elmászkáló gyerekeket mindenféle probléma nélkül megtámadnak, ha lehetőségük nyílik rá.

Általánosságban mindkét fajról elmondható, hogy intelligensek, soha se bocsátkoznak olyan harcba, amelyről tudják, hogy megnyerhetetlen. Felfegyverzett emberekre/elfekre és egyéb lényekre ritkán támadnak, csak végső elkeseredésben. Megérzik a nefilimek jelenlétét és ilyenkor, ha több hím is van a közelben, csoportosan támadnak rájuk.

Leírás
A ruhk-ok hatalmas teremtmények, egy kifejlett lovat is megszégyenítő marmagassággal és testhosszal rendelkeznek, s igen súlyos fajról beszélünk. A testük egy lóhoz hasonlít, azonban a farkuk leginkább a nagymacskákéhoz hasonlít. Mellső mancsaik a ragadozó madarakét utánozzák, azonban hátul karmok helyett lábaik vannak, így akár a földön haladva is nagy sebességet érhetnek el. Fejük sólyomhoz hasonlít, attól a kis részlettől eltekintve, hogy hegyes fülük van, amivel akár kilométerekről is meghallják a prédáikat. Hatalmas szárnyfesztávolságuk lehetővé teszi a gyors repülést. A levegőből támadva inkább a karmaikra hagyatkoznak, ha a földre kényszerülnek, hátsó lábaikon ágaskodva szintúgy a karmaikat részesítik előnyben, azonban a farkukkal erőteljes csapásokat tudnak intézni ellenfeleik ellen. Éles csőrüket sosem használják támadásra, csak étkezésre, tekintve, hogy ez egy igen sebezhető és érzékeny pontjuk. Hangjuk messzire száll és ha megérzik, hogy valaki a területükre téved, hallatják is ezt - vagy figyelmeztetve a betolakodót, vagy a nőstényeket hívva egy kis vadászatra. Legagresszívabban akkor viselkednek, ha valaki a fiókáikat veszélyezteti - ilyenkor akár egy egész fegyveres seregre is rátámadnának, csak hogy őket védjék. Két ruhk hím közötti párbaj mindig is halállal fog végződni, kivéve, ha a vesztésre álló fél valamilyen módon el tud menekülni - de ez olyan ritkaságszámba megy, hogy említésre se méltó.
Figyelmeztetés Soha, semmilyen körülmények között ne merészkedjünk egyedül olyan területre, amelyről sejtjük, hogy ruhk- territórium lehet, hisz könnyű szerrel végezhet egy magányos alakkal. Az elmúlt években sikerült valamilyen szinten visszaszorítani őket a lakott települések közeléből és inkább a Kősivatag part menti régióin találtak menedéket, illetve hegyi társaikkal még ritkábban találkozni...de ha mégis összefut velük az óvatlan utazó, viselje a következményeket. A húsuk állítólag igazán ízletes, bár rég volt már, hogy sikerült egyet is elejteni. Egy levadászott ruhk trófeáért egyes gyűjtők akár 3-4 ezer váltót is hajlandó fizetni.

10Világbővítés II.: Vegyes Empty Re: Világbővítés II.: Vegyes Hétf. Aug. 01, 2016 5:29 pm

Isidor Bose

Isidor Bose
Zsinati Elnök
Zsinati Elnök

Mivel nem írtatok eddig, és én egy megértő admin vagyok, a határidőt kitolom Aug. 15.-ére!

11Világbővítés II.: Vegyes Empty Re: Világbővítés II.: Vegyes Vas. Aug. 14, 2016 5:12 pm

Gloria

Gloria
Klerikus
Klerikus

A tündék ünnepeiről általában

Természeti népként és benne hívőként a tündék a természet változásait ünneplik meg, egy-egy jeles napot kijelölve erre, ezen kívül pedig, a Nappal és az éjszaka változásainak fontos pontjait tartják számon. Így a nyolc ünnep a következő:

Rügyfakadás – a tavasz első napja, egyben a tünde újév is, félúton a téli napforduló és a tavaszi napéjegyenlőség között.
Tavaszi Napéjegyenlőség
Virágbontó - a napéjegyenlőség és a napforduló között félúton.
Nyári napforduló
Aratás – a napforduló és az őszi napéjegyenlőség között félúton
Őszi Napéjegyenlőség
Elmúlás – a nap-éj egyenlőség és a téli napforduló között félúton
Téli napforduló

A tündék feljegyzései szerint ezeket már az óvilágban is ünnepelték az őseik, és sosem érezték szükségét, hogy változtassanak ezen a jó szokáson. Néhány helyen még fellelhetőek az ünnepek régi nevei az ősi nyelvükön, de már ezeket már szinte egyáltalán nem használják. A csillagászati eseményhez kötődő időpontok alkalmazkodtak a Veroniai viszonyokhoz, így a pontos dátumban lehet eltérés Veronia és Terra világa között.

Rügyfakadás:

A tünde újév mindig pont fél úton tartandó a téli napforduló és a tavaszi napéjegyenlőség között. A két napos ünnep alatt számos szertartást végeznek a druidák, és általában kedvelt nap a jóslásra is, amikor főképp azt szeretnék megtudakolni a tündék, hogy vajon mit hoz majd nekik az következő év.
Mivel nincsen egy nagy vallási központjuk, ezért minden településen elvégzik az újévhez kötődő szertartásokat, amiket jellemzően az adott település rangidős druidája vezet.
Az év utolsó napján megnézik az éléskamrákat, hogy mennyi ennivaló maradt meg. Délután egy nagy hálaadó szertartás következik, hogy a természet elengedő élelmet és tűzifát adott nekik erre a télre is. Ez többnyire csöndes, de közös imádkozást jelent, majd a maradékokat újraosztják a faluban egymás között, hiszen ami innentől maradt az már több, mint amire feltétlenül szükségük volt. Lakomát azonban nem csapnak belőle, félnek, hogy ha a tél még indít egy utolsó rohamot tavasz elején, akkor szükségük lesz a tartalékokra.
Ez után a közös ima után vonulnak el a druidák vezetésével megnézni, hogy a fák rügyei kipattantak-e már. Az első ágat, amin kipattant rügyet találnak, rendszerint levágják, majd elviszik a szentélybe, ahol kigyökereztetik, és idővel elültetik, hogy részévé váljon a szentélynek, így bővülnek évről évre.
Ha leszállt az éj nagy tüzet gyújtanak a falu közepén, amit körbetáncolnak, közösen énekelve, leginkább régi balladákat és történeteket. Ilyenkor kiteszik nagy kondérokba főni a különböző szívmelengető italokat, többnyire forralt borokat, klasszikus szőlőből és almaborból. Ez nem a féktelen mulatozás ünnepe, inkább egy családias közösségi ünneplés. A gyerekek is sokáig fennmaradhatnak, és többnyire az idősek minden féle régi mesével szórakoztatják őket, bár ilyenkor van igazán idénye a tanmesék újbóli elismétlésének is.
Az éjszaka legkedveltebb tevékenysége ilyenkor a jóslás. Szinte mindenben a jelet keresik, amiből megtudhatják, mire számíthatnak az új évben. Alakzatokat a csillagokban, a fűszerek elrendeződése a kondérban, vagy, hogy milyen alakot vesz fel a máglyából felszálló füst. Ezt képesek túlzásba is vinni.
Az új év első napján közös szertartások nincsenek, ugyanakkor beivódtak különböző rituálék a vallási életbe. A reggelt (vagy délutánt, ha előző éjjel sokáig tartott a mulatás) mindig egy hosszan tartó fürdéssel kezdik, hogy megtisztulva kezdhessék el a következő évet, és ahogyan a természet megújul tavasszal, úgy ők is megújuljanak. Legjobbnak a folyó vagy patakvizet tartják ilyenkor a fürdésre, hogy a sodrás messze vigye a rossz dolgokat. Nagy szokása van, hogy ilyenkor a régi haragosok megbocsájtanak egymásnak, vagy esetleg adósságokat engedjenek el. Ilyenkor minden „első” dolognak jelentőséget tulajdonítanak, az első étkezésnek, az első szónak, szerelmesek az első csóknak és ezt igyekeznek számon is tartani. Az újév első napján született csecsemőket is különleges lelkesedés övezi, általában a család ilyenkor meg szokta fogadni, hogy druidát nevel a gyerekből.
A közigazgatásban is fontos nap ez, a megújulás tiszteletére szeretik ilyenkor intézni a különböző beiktatásokat, hivatalos ceremóniákat, ha valaki új foglalja el a hivatalát. Az uralkodókat is mindig új év első napján koronázzák meg.

Virágbontó

Az emberek ezt az éjszakát Walpurgisnak hívják, és ha lehet a legmegosztóbb ünnep az emberek szemében, mégis ez az a tünde ünnep, aminek az ünnepléséből a legtöbb másfajú is kiveszi a részét.
A virágbontó nevet arról kapta, hogy összességében ekkor virágzik a legtöbb fa, és ekkor a legszinesebb az egész Tünde Királyság, ami nagy örömmel tölti el a lakóit. Így a délelőttöt többnyire piknikzéssel szokták tölteni, valamilyen virágzó lugasban, ezeken a helyeken gyakran lépni sem lehet a tömegtől.
A Virágbontó másfelől viszont termékenységünnep is, hiszen a virágok megporzásából fakadnak a gyümölcsök, és számos növény elültetése is ekkor történik a földművelő falvakban.
Az ünnepségek délután kezdődnek, de általában nagyobb vidékenként jelölnek ki egy-egy tisztást, ahol hatalmas máglyákat állítanak fel és asztalokat étellel, amiből mindenki annyit vehet, amennyi jól esik. Általában számos bárdot is meghívnak az ilyen ünnepségekre, hogy vidám dalokkal szórakoztassák a tömegeket, akik ilyenkor összegyűlnek, bár az este végére a zenét inkább dobolás és kúrjongatás adja már. Nem szoktak törődni az időjárási viszonyokkal sem, hőségben és viharban ugyanúgy megtartják az ünnepet a szabad ég alatt – bár a gyakorlatiasság kedvéért olyankor felállítanak egy-egy sátrat is, ahova be lehet húzódni, ha nagyon muszáj, és a résztvevők még vannak olyan állapotban, hogy az eső eljusson a tudatukig.
A nemestündék ezen az estén előszeretettel fogyasztanak tudatmódosító szereket, hogy egyetlen éjszakára levetkőzzék civilizált mivoltukat, és visszatérjenek az anyatermészethez. Ezeket többnyire belekeverik az italokba, szinte egyik ital sem mentes tőlük, még a víz sem, de belesütik süteményekbe is. Növénykeverékekkel megtöltött kis zsákocskákat osztogatnak, amit a tűzbe kell szórni, így annak a füstje is bódító hatású lesz.
Kevés ruhát viselnek ilyenkor, azok is könnyűek és légiesek, viszont gyakori kiegészítő a virágkoszorú, sok helyen az új vendégeknek kérés nélkül is a fejébe nyomnak egyet.
A civilizált viselkedés eltűnésével az erkölcsök is fellazulnak ezen az éjszakán, és nem egy virágbontó estéje fülledt már szemérmetlen orgiába. Az egymással üzekedő párok (vagy csoportok) látványa itt megszokott, ezen az estén igen sok tünde poronty szokott megfoganni, de mindig áldásnak tekintik őket.  
A leghíresebb és legnagyobb ünnepség egyébként a Witchglade-i Walpurgis, a környező fogadókban már egy héttel korábban sem nagyon lehet szobát kapni.

Aratás:

A bőség ünnepe első sorban. Ekkorra már a tünde erdő minden táján végeztek a gabonafélék betakarításával, az éléskamrák pedig még roskadásig vannak a nyári gyümölcsökkel és zöldségekkel.
Az aratás ünnepének reggelén a druidák megáldják a termést, majd a tündék közösen hálát mondanak a Természetnek, hogy az bőségesen ellátta őket élelemmel. A hálaadó ima többnyire énekekből áll, amik mind a természet szépségét és nagyságát dicsérik.
Számos helyen szoktak ilyenkor játékokat rendezni, főleg sportversenyeket, ahol az ifjak összemérhetik a tudásukat és állóképességüket egymással, futás, úszás, íjászat, esetleg ökölvívás mind van a terítéken, akiket pedig nem érdekelnek az ilyen versenyek, azok rendszeresen vadászatokon vesznek részt. A győzteseknek általában jár valami jelképes jutalom, többnyire egy koszorú, amit csupa ehető dologból állítanak össze.
Este nagy ünnepség kezdődik, egy hatalmas lakoma, amire mindenki hivatalos. Az asztalok roskadásig vannak megrakva különböző tünde különlegességekkel, az aznap elejtett vadakkal, és a legszebb gyümölcsökkel. Különlegesség, hogy igyekeznek a legpompásabb és lekülönlegesebb színes süteményekkel is előállni ezeken az estéken, amiknek szintén külön versenyt rendeznek. Nem jár valódi díjjal, de mindenképpen nagy dicsőség.
Zephyrantesben az aratás ünnepén az uralkodó adja mindig a legfényűzőbb lakomát Veronia-szerte, amire általában a többi faj vezetői és nagykövetei hivatalosak, így az egész egyben egy évente megrendezett diplomáciai esemény is. A hatalmas lakomát elméletileg fogadás követi tánccal és énekléssel, de aggira általában már senki sem tud megmozdulni.
Az ezen a napon megevett gyümölcsök és zöldségek magjait összegyűjtik, majd másnap a druidák megáldják őket és szétszórják a környező erdőben. A tündék hite szerint ezekből a magokból csodálatos növények fognak nőni, némelyiknek a gyümölcse mágikus erővel bírhat. Ezen a napon csak úgy eldobni bármit is nagyon nagy tiszteletlenségnek számít.

Elmúlás:

Az utolsó levelek lehullásakor beköszönt a tél a Tünde Erdőbe. A természet pihenni tér, és az elmúlás napját tartják a hosszú vegetációs időszak kezdetének, amikor egy kicsit minden megáll a mozgásban.
Az elmúlás ennek értelmében inkább egy csöndesebb, befelé fordulóbb ünnep, és az egyetlen, amikor a druidák állatáldozatot mutatnak be, a maradványait pedig nem felhasználják, hanem elégetik. Ez a szokás még a legősibb időkre vezethető vissza és számos magyarázata van, többek között hogy a füsttel az állat szelleme is a levegőbe távozik, és azon az éjszakán megvédi majd őket a többi, ártó szándékú szellemtől. Éppen ezért mindig erős testfelépítésű, vadabb természetű áldozati állatot választanak.
Ezen a napon a nagyobb családok is próbálnak egy helyre összegyűlni, vannak, akik meglátogatják az őseik sírják, de jellemzőbb, hogy egy közös, egyszerű ebéd után inkább történeteket mesélnek a már elhunyt családtagokról, akkor is, hogyha azok már nem többek mendemondáknál vagy legendáknál. Valamilyen módon megemlékeznek a híres ősökről, a művészibb hajlamúak előszeretettel készítenek ilyenkor festményeket, vagy szedik rímbe a rokon hőstetteit. Ha leszállt az este a családok szigorúan bezárkóznak a házakba a gonosz szellemek elől, ezek a történetek pedig inkább átfordulnak a legendás hősökről mesélésbe, a múlt balladai homályába vesző csatákról és uralkodókról beszélnek ilyenkor, és megemlékeznek a Szakadáskor más világokban rekedt tünde testvéreikről is, késik a természetet, hogy vigyázzanak rájuk is, habár messze sodródtak, más világokba.
Számos embertudós, aki a tündékkel foglalkozik, de még ők maguk is úgy tartják, hogy ez a közös emlékezés segít abban, hogy a tündék ennyire meg tudták őrizni a gyökereiket.
Szokás még az ablakokba és az ajtó elég különböző lámpásokat kitenni, hogy az eltévedt lelkek és botor vándorok hazataláljanak. Ha Elmúlás éjjelén egy idegen kopogtat be egy tünde otthonba, azt minden esetben megvendégelik, és megkérik, hogy mesélje el ő is a saját famíliájának vagy hőseinek a történetét, így gyarapítva a közös emlékezetet.


A sötét tündék ünnepeiről általában

A sötét tündék sokkal magukba fordulóbb népek, mint a nemestündék, így az ünnepek megülése is inkább szól a csöndes közös imáról, esetleg a magányos elmélyülésről, semmint a féktelen fesztiválokról. A napéjegyenlőségekről és napfordulókról ők is megemlékeznek kisebb ünnepségekkel a tündékhez hasonlóan, hiszen ezeknek az éjszakáknak közük van a Holdhoz is. Egyedi ünnepük csupán egy van, a Kék Hold éjszakája, ami minden év tizenharmadik teliholdas éjszakájára esik. A pontos időpont kiszámítása a holdpapok feladata, és az az évi Kékhold időpontját minden év elején leszögezik.
Azt mondják az ünnep eredete még a vészterhes, szakadás utáni időkre datálható, amikor az éjfi tündék nem voltak képesek a napon járni (mint a vámpírok), és az tizenharmadik teliholdat egy fajta ajándékként élték meg, hogy a havonta egyszer rájuk mosolygó hold még egyszer utoljára teljes az évben, tizenharmadszor is. Ezt az ajándékot ünneplik meg az után is, hogy csitult az átok, köszönetet mondva a fényért, amit régebben csak a Holdból kaphattak meg. Hogy a neve miért pont Kékhold lett, arról nem szólnak a feljegyzések, de az tmondják a sok füst mögött néha valóban kékes derengsűnek tűnik ilyenkor.
A ceremónia akkor kezdődik, amikor felkelt a Hold. A szentélyekben ilyenkor összegyűlnek a környéken lakók, közöseb imádkoznak és áldozatot mutatnak be. Az áldozati szertartás rendje még az átok idejére vezethető vissza, sok rítusnak már elveszett a pontos értelme. A holdpapok először különböző bódító növényekből és gombákból összeállított füstölőket gyújtanak meg, majd énekelni kezdenek. A főpap egy holdezüst tálba forrásvizet tölt egy kancsóból és úgy teszi az oltárra, hogy a telihold fénye pont visszatükröződjön benne. Ez után a sötét tündék egyenként az oltárhoz vonulnak, és megvágják a kezüket egy sarló alakú áldozati késsel, és néhány csepp vért a tálba csepegtetnek, visszaülve pedig csatlakoznak a kórushoz.
Mire ennek vége a szentély többnyire már megtelik füsttel, így mindenki egy bódult állapotba kerül, többen számolnak be látványos, színes hallucinációkról is. A szertartás végén a tálban összegyűlt vér-víz keverékkel kivonulnak a szabad ég alá, és a szentélyt körbejárva megöntözik vele az épület körüli földet.
Ez után kezdődik meg az igazi ünneplés, amit igencsak változatosan szoktak megtartani Nebelwald-szerte, de mindig olyan helyet választanak, ahonnan jól látszik a Hold. A vízpartok, főleg a tavak különösen kedveltek ilyenkor – és sajnos ezzel együtt jár, hogy minden évben megfulladnak néhányak, ahogy részegen és elkábulva úsznak túl mélyre.
Az ünnepségen közkedvelt minden féle tudatmódosítók fogyasztása, nagy pipák felállítása, ha valaki a szentélyben nem kapott volna belőlük eleget. Ez a kábulat inkább színes és vidám, de nem vált ki féktelenséget és bujaságra sem bíztat, így az egész ünnepség inkább a bódultságról és az elrévülésről szól, nem hasonlít a walpurgis féktelen vadságához.
Vidéken ilyenkor minden lámpást eloltanak, és tüzeket is csak kevés helyen gyújtanak, akkor is csak a hideg miatt, hogy semmilyen más fény ne homályosíthassa el a Hold ragyogását.
Elathában az ünnepséget a nagyszentélyben tartják, utána viszont szinte minden sötét tünde az utcán mulatozik. Különleges süteményeket árulnak az utcákon, szinte mindenhol szól a zene, és persze a füst szinte beborítja az összes kis sikátort. Jellemző, hogy ilyenkor mindenhol ott van a kék szín különböző árnyalatokban, a sütemények nagy része is kék, a füstöt is megszínezik ha kell, és a sötét tündék is kék ünneplőt vesznek fel.

//Később esetleg a többi ünnepet is kidolgozhatom, ha van rá igény, a napfordulók és napéjegyenlőségeket lehet még boncolgatni jobban. Határidőre hirtelen ennyi sikerült.//



A hozzászólást Loreena Wildwind összesen 4 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Szept. 07, 2016 4:52 pm-kor.

12Világbővítés II.: Vegyes Empty Re: Világbővítés II.: Vegyes Kedd Szept. 06, 2016 6:08 pm

Alicia Zharis

Alicia Zharis
Nekromanta
Nekromanta

Waldburg

Név: Waldburg, tündék többnyire a Woodcastle nevet használják rá
Ragadványnév: Kereskedők aranyfoga
Típus: Kereskedőváros
Lakosság: 2000 fő az állandó lakos, nagyrészt tünde- és emberlakossággal (nagyjából 48%-48%; összesen 96%), kisebbségben élnek itt sötételfek, démonok, és egynéhány vámpír is előfordul. A létszám gyakran a kétszeresére nő az átutazóban lévők miatt, nagyon jó szezonban még a 5000 lélekszámot is megütötte egyszer az elmúlt évtizedben.
Vallás: a tündék természettisztelők, az emberek katolikusok, lévén, hogy Észak felségterületére (is) esik a város.


Történelem

Az időszámítás előtt ezen a környéken gyakorlatilag csak ideiglenes táborok voltak. Hamar felfedezték kedvező fekvését, a megélhetés lehetőségét, és a letelepedés ötlete is felmerült mindkét fél részéről, a kiegyezés gondolata azonban még csak meg sem fogant, így harcolni kezdtek a területért. Megelégelve aztán a háborúskodást, ennek elkerülése érdekében úgy döntöttek, hogy évtizedekre még a környékére sem mennek. Ez gyakorlatilag a Szakadás miatt történt, Isten büntetésekor; akkoriban elfoglalt volt mindkét fél az Ítélettel, így az Ötven Sötét Év idején érintetlen maradt a terület, az itt történt vérontások pedig elfelejtődtek.
Mikor Karl egységbe szervezte az emberiséget az Ötven Sötét Év után, akkor kezdett el kialakulni egy kisebb település itt, melyet Waldlandnak hívtak egy-két nagyon régi, fennmaradt feljegyzéstöredék alapján, viszont ennek hitelessége egyelőre kétes. Tekintve, hogy nincsen más, ami idáig visszanyúlna, ezt veszik alapnak a város történelmében.
Nem virágzott akkoriban (V.I.SZ. 50-től egészen V.I.SZ. 377-ig) úgy, mint manapság, és a letelepedést, az első házak megépítését követően gyakorlatilag azonnal elhagyatottá vált, mivel sem a tündék, sem az emberek birodalma nem volt elég kiterjedt ahhoz, hogy idáig, a két határig kinyúljanak a hatalmak. Távol estek az akkori kereskedelmi csomópontok, a munkalehetőségek és nem jutottak el idáig a hírek, mintha egy teljesen elszigetelt része lett volna Veroniának, hiába a kedvező fekvésnek. Mivel ez csak egy kezdetleges, szórakozás nélküli, kevés lakosú, már-már a semmi közepén lévő település volt, ahova alig-alig jártak el a kereskedők is szállítmánnyal, élelemmel és minőségi ruhákkal, nem volt értelme egyik félnek sem a maradásra; inkább elköltöztek a lakottabb vidékekre.
A megkezdett, fák rejtekében lévő településre aztán a tündék bukkantak rá. Felújították a hosszú évek óta ott álldogáló építményeket a saját ízlésük és stílusuk szerint, a vastagabb ágak között is létrehoztak otthonokat, és átkeresztelték Lawnranchre, elvégre fogalmuk sem volt arról, hogy ennek a helységnek már adtak nevet az emberek. Ekkoriban (V.I.SZ. 150 körül) csak tündék lakták a helyet, újra felfedezve a kedvező körülményeket a létszám hirtelen nőtt meg, majd stagnálni kezdett. Időközben (V.I.SZ. 200 körül) nem sokkal odébb megjelentek az emberek is, újra lerakták az alapokat Waldlandhoz, ám mivel nem zargatták a másik félt, így tudomást sem vettek egymásról. Békében éltek, de csak azért, mert nem merészkedtek egymás területére, még ha közel is voltak egymáshoz.
A sötételfek visszafogadásával (V.I.SZ. 370.) megérkeztek az első átkozottak is a tiszták közé, bár igencsak kevesen, mivel nagyon kívülre esett a hely, és akik jöttek, azok többsége is holdcsókolt volt.
V.I.SZ. 377-ben történt az ember-tünde tárgyalásoknak köszönhetően megnyílt a lehetőség a köztük zajló kereskedelemre, ami segítette, hogy Lawnranch és Waldland apró települései terjeszkedjenek. Ebben a két faluban cserélődtek a nyersanyagok, a másik faj képviselői átmentek, de csak és kizárólag a kereskedők, és ahogy telt az idő, valamint mivel elkezdődött a fejlődés időszaka, egyre fontosabb szerepet töltött be a két helység. Terjeszkedni kezdett mindkettő, lakosokkal is gazdagodtak bőségesen, és egészen addig nőttek, míg egymás határait nem érintették. Eleinte visszakoztak és tiltakoztak, majdnem vérengzésbe folyt át a találkozás, mert vita alakult ki, melyik földdarabtól melyik népé, aztán, hogy elsimítsák a nézeteltéréseket, tárgyalásokba kezdtek. Az eredmény nem volt más, minthogy a két apró helység összenőtt többnyire békés körülmények közt, és hogy véletlenül se történjen haragtól fűtött gyilkosság, közös megegyezés alapján szövetséget kötöttek, ami mindmáig él. Mostanáig sem nagyon jellemző, hogy nagyon sokban segítsék egymást, leginkább csak elviselik a másik faj jelenlétét, de legalább a kocsmai csetepatékon kívül nem alakultak ki harcok, és a sértegetéseket is mellőzték.
A démonokkal való háborúskodás a legkevésbé érintette a lakosokat, mivel a tündék területének peremén fekszik a város. Az itteni emberek továbbra is jólétben éltek, bár a tőlük származó kereskedelmi cikkek száma megcsappant. Ritkásan jártak arra a háborús idők miatt a kereskedők, de elegendőnek bizonyult a tündéktől származó nyersanyag és az a néhány szekér, ami érkezett arra a másik fajtól. Ugyanakkor az ide érkezőknek alig-alig akadt bármi néhány év után, amivel tevékenykedhettek, a menekülteknek nem adtak munkát, ahogy az ide vándorlóknak sem, akik nem értettek a kereskedelemhez vagy a szociális munkákhoz. Katonákra már nem volt szükség, mivel a közbiztonsághoz elegendő személy már megvolt, így most először jelent meg a nyomor, ekkor kerültek az utcára ezen a vidéken emberek. Annyian próbáltak elhelyezkedni az itteni jólétben, hogy hamar elkapkodták a lehetőségeket, így a későn érkezők mindegyike a mocsokban végezte, és ez csak egyre erősödött. A virágzás miatt nem volt és mostanáig sincs olyan, hogy középszerű: vagy jólét és gazdagság van, vagy nincstelenség. Az itt lakóknak ez a két életstílus adatott meg, arany középút nincsen.
A háborúk végeztével, V.I.SZ. 603-703. között a színvonal emelkedett, újabb kisebb terjeszkedésnek indult a még két településként kezelt város, és ekkor nevezték a már ténylegesen összenőtt, egységessé vált településeket Waldburgnak. A lélekszám ugyancsak nőtt, új házak épültek, ami felszámolta a munkanélküliséget arra a pár évre, fejlesztettek, kialakították az utcákat, kikövezték azokat a könnyebb járhatóság kedvéért; viszont hogy a tündék is elégedettek legyenek, rengeteg fa található mindenütt, az épületekre felburjánzanak a növények (egyik-másik építmény tünde-módra a fákon helyezkedik el), és kisebb, ápolt zöld övezetek is találhatók. Mondhatni, furcsa, mégis tökéletes ötvözete az emberek és a tündék stílusának, valahol bizonyára mégis groteszk annak, aki nem szokott hozzá a kő- és faépületek furcsa váltakozásához, a két faj nagyszámú megjelenéséhez, a többnyire feszültséggel teli békéhez.
V.I.SZ. 800-ban hirtelen megcsappant az emberek száma az új tanok miatt. A protestantizmus, a vele járó ígéretek és újítások sokakat (az emberi lakosság egyharmadát) elhívtak a megalakuló Dél területére, követve Esroniel von Himmelreichot és Rudenz von Hellenburgot. A Holtmezei Csata V.I.SZ. 817-ben szintén sokat kivett a városból: sokakat harcba állítottak, rengetegen veszítették életüket, és az ott lakott, Holtmezőn maradtaknak emlékművet készítettek, ami a főtéren található. A tündék segítsége miatt a korábban kényszerből kötött béke már nem tűnik annak, sokkal természetesebb a kapcsolatuk, valamivel közvetlenebbek is talán, de ugyanúgy akadnak olyanok, akik ellenzik a kapcsolatot még úgy is, hogy vállvetve harcolt a két faj egymás mellett.


Személyek

Edwin Osser (V.I.SZ. 30-40 körül születhetett, elhalálozása bizonyára V.I.SZ. 60-70-re tehető)
Az első Waldland alapítója, építkezéseinek vezetője, az első épületek feltételezett tervezője, de hogy miként maradt fenn neve, mindmáig kérdéses. Nagy valószínűséggel hosszú ideig őrizte néhány irat, majd szájról szájra terjedt a környéken mindenféle históriával egybevéve, amiket aztán valaki bizonyára összegyűjtött, míg el nem mentek a helyről. A ködös történetek szerint nem támogatta a vidék elhagyását, mert látta benne a lehetőségeket, az előnyöket, viszont kénytelen volt embereivel távozni innét, mivel azt a tényt nem hagyhatta figyelmen kívül, hogy a határ szélére esik, ellehetetlenítve a fejlődést. Muszáj volt hát visszatérnie az ország szívébe, ahol építészként tevékenykedett tovább.

Brett O’Neill (Születés V.I.SZ. 134., halála V.I.SZ. 182., hála a fának, ami megőrizte ezt a két évszámot.)
Az ő létezése már biztosabb, elvégre V.I.SZ. 150 környékéről maradt fenn a neve, durván száz évvel az emberek érkezte után. Afféle felfedező volt, az erdőt járta sokáig kis csapatával a mélységektől egészen a szélekig, míg rátaláltak az emberek hagyta épületek – addigra már - romjaira. Hamarosan hozott pár rátermett tündét, és felújíttatta, átalakíttatta a helyet velük, a fák közé épületeket rejtetett, jól megfizetve az elf építészeket a munkálatok végrehajtásához. Nem tudván, miféle nevet adtak a kezdetleges településnek az emberek, elnevezte Lawnranchnek. Neki köszönhető az is, hogy a tündék száma hirtelen megnőtt – sokkal erélyesebb, befolyásosabb volt száz évvel korábban élt embertársánál, így érveivel hamarosan meggyőzte a tündék egy részét az ideköltözésről.
Itt halt meg harminc évvel később egy betegségben, így már nem találkozhatott a V.I.SZ. 200 körül a környéken ismét letelepedő emberekkel. Holttestét egyébként Lawnranchtől keletre temették, olyannyira messze, hogy a fejlődéssel járó terjeszkedéssel is a mostani Waldburg legnyugatabbi részén fekszik, gyakorlatilag a városhatáron. Egy gesztenyefa jelzi hollétét, abba vésték bele nevét, és a szóbeszédek szerint az a fa még egyszer sem száradt ki, köszönhetően halálával is továbbélő erős személyiségének.
Haláláig ő kormányozta a kis falut, intézte az ügyeket, helyét Geoffrey O’Leary vette át.

Geoffrey O’Leary (V.I.SZ. 158-222.)
Elődjénél kevesebb sikerrel vezetett, kevésbé volt meggyőző és erélyes, de rengeteg tapasztalatot gyűjtött a hosszú évek során, tanult hibáiból is, így addigra igazi bölcsnek számított, mikor az emberek megérkeztek. Hála tudásának, józanésszel elérte, hogy a V.I.SZ. 200 körül ismét letelepedő fajjal ne kezdjenek el a tündék azonnal hadakozni – ekkorra kialakuló tekintélyével türelemre bírta társait.
Gyakran utalnak rá a „Hosszúlétű”-ként is, mivel meglepően és meglehetősen sokáig élt a kezdetleges körülményekhez képest. Egy történet szerint viszont az utolsó másfél évtizedében már nem tudott tevékenykedni elmebajok miatt, így gondozásra szorult. Súlyos betegnek számított, és néhány ember fülébe is eljutott a hír, akik úgy hitték, megszállta az ördög. Állandó rémálmai voltak egy idő után, rémeket látott mindenütt, elfelejtett szinte mindent és mindenkit, még a saját rokonaira sem ismert rá a szóbeszédek szerint.
Neve kedvelt kocsmájában maradt fenn, nyughelyéről viszont semmit nem tudni.

Dietmund Liebgard (V.I.SZ. 182-211.)
A második Waldland alapjainak lerakója. Állítólag akkori néhány jegyzet alapján talált el ide - amik mára már nincsenek meg -, remélve egy ténylegesen jó, megélhető helyet, még ha tisztában is volt a ténnyel, hogy a tündékkel bármikor összecsaphatnak a közelség miatt. Biztos távolságban, mégis roppant közel kezdődtek meg a vezénylésével az építkezések – pontosítva: ő csak fizette a munkásokat némi támogatással mögötte. Átívelte a nehézségeket, és bár számításba vette, hogy kénytelenek lesznek visszatérni otthonaikba, mert határon van a település, mégsem törődött vele. Helyette kísértette a szerencséjét, ami rámosolygott, avagy Istennek kedvére való volt mindez, és segítette őt végig.
Ha hinni lehet a meséknek, akkor ő is értesült Geoffrey esetéről, és imádkozott Istenhez, hogy meggyógyuljon, minden áldott éjjel és nappal, jószándéktól vezérelve. Persze időközben elhalálozott, így nem láthatta, hogy imádságai és kérései Isten felé sajnos nem teljesültek.
Úgy ítélték, hogy nem a többi halott ember mellé kéne temetniük, így az akkor még csak félig megépült templom addigra már szerencsésen elkészített kriptájába helyezték, hogy még így is tovább dicsőíthesse az Egyistent, valamint hogy imádságai végül mégis meghallgatásra találjanak.

Graham Blackwell (V.I.SZ. 358-386.)
Sorban váltakoztak a „Hosszúlétű” után a vezetők rövidebb-hosszabb ideig, mindegyikük igyekezett valami érdemlegeset létrehozni, de senki sem bizonyult olyan kiemelkedőnek, mint elődeik. Graham sem emelkedett ki túlzottan, csupán az események hozták úgy, hogy maradandóvá váljon a neve: csupán a V.I.SZ. 370-es sötételf visszafogadás miatt jegyezték fel, ugyanis V.I.SZ. 374-ben ide is eljöttek az átkozottak, akiket csupán az ő jóvoltából nem bántottak és aláztak meg. Rossz nyelvek szerint mindössze az akkori uralkodó parancsa tántorította el attól, hogy visszaűzze őket Mistwood mocsaras vidékeire, de egyébként meglehetősen ellenszenvezett velük, valamint nem támogatta a szövetségüket.
Az ő ideje alatt lendült fel egyébként Lawnranch kereskedelme, akkoriban kezdődtek meg nagy építkezések, a terjeszkedés, és csupán azért maradhatott vezető, mert határozott kiállása, rendre utasító, ellentmondást nem tűrő szavai, kemény kormányzása biztosította a fejlődést, a haladást, amit bár nem egyszer rosszalltak, később hálásan gondoltak vissza a megterhelő időkre.
Az emberek ekkori vezetőjével, Igor Manhalddal nem ápolt túl jó kapcsolatot, arrogáns természete miatt pedig ez nem is volt viszonzott. Mindkét félt végül az érdek kötötte össze, és a feszültség ugyan érzékelhető volt, mégsem ugrottak egymásnak a vezetők keménykezűsége miatt.

Igor Manhald (V.I.SZ. 354-388.)
Jólét, bőség, fejlődés köthető a nevéhez. Kiemelkedő szónok volt, jó vezető, akire méltán emlékezhetnek az emberek. Sok épület az ő vezetése alatt épült, bár főként a kereskedelmi ügyekben játszott szerepe miatt jelentős: a tündék akkori vezetőjével ugyan nem volt a legvirágzóbb a kapcsolata, ennek ellenére sikerült a lehető legkedvezőbbre kihozni a tárgyalásokat, ami a két fél árucseréjéről szólt. A terjeszkedés így megindult, akkor még Waldlandnak nevezett hely határai megnőttek, és csupán békítő beszédeivel és fellépéseivel tudta elkerülni, hogy a megjelenő feszültség a két fél között ne folyjon harcba. Csillapította az emberek indulatait, és csak a lehető legrosszabb esetben fordult a kemény, már-már diktatórikus vezetéshez, alapvetően igyekezett az akkori pappal együtt megértetni a falusiakkal az előnyöket, valamint hogy miért kell most elviselniük a kellemetlenségeket.
„Egy jobb kor” – volt a szavajárása és található a régi-régi sírkövön is. Állandóan ezt hangoztatta, ténylegesen reménykedve abban, hogy sikerül kompromisszumra jutni a két népnek, végül békét teremteniük. Akkor persze még nem is tudta, miféle szörnyűségek fognak még történni… Az egyházszakadás még a távoli jövőre nézve sem merült fel – béke poraira.

Wilbert Feldmann (V.I.SZ. 362-402.) és Chadrick Whitelord (V.I.SZ. 358-399)
Látva, hogy a két település lélekszáma és területfoglalása rohamosan nő, az akkori vezetők úgy döntöttek, ideje lenne békét kötniük. Mindketten visszakoztak az ötlettől, viszont a háborúzásnak sem látták értelmét, így kénytelen-kelletlen szövetségbe léptek, pontosítva inkább fegyverszünetet kötöttek, megtiltva egymás mészárlását. Végül persze, ahogy az idő telt, megszokták egymás jelenlétét, sőt, mi több, életük vége felé még szoros baráti kapcsolatot is ápoltak. Waldburgban a Királyok Kocsmája előszeretettel hozza fel ezt a történetet, azokat, hogy mikről is beszéltek itt, miféle ügyeik voltak, miket játszottak, mit ittak, sőt, még közös verekedésről is beszámolnak. Nagy valószínűséggel azonban ezek csak mesék, amik a vendégek becsábítására szolgálnak, valamint a szórakoztatáson kívül más funkciójuk nincsen. Hogy mennyi mindennek a valóságalapja, azt sem lehet tudni, mert nem maradt fenn semmi ebből – annyi bizonyos csupán, hogy jó irányba fordult a kezdeti ellenszenvezés.

Randulf Marmerstein (V.I.SZ. 581-623.)
A démonokkal vívott háborúk menekültjei többnyire úgy hivatkoznak rá, mint a „Védelmező”. Nagy szerepet játszott abban, hogy elszállásolja az érkezőket, valamint munkát adjon azoknak, akik a frontról jöttek, hogy megtalálják a maguk békés körülményeit. Azonban azzal is tisztában volt, hogy a harcra felkészített emberek nem tudnak többé beilleszkedni, így elhatározta, hogy megalapítja a lassan már összefonódó, két településnek az őrségét ezekből a menekültekből, kiknek már se családjuk, se semmijük sincsen. Az ő nevéhez köthető hát az Aranypajzsosok egysége, ami Waldland, ma pedig már Waldburg védelmét szolgálja, ügyel a rendfenntartásra, lehetőség szerint gátolja a piszkos munkákat.
Egy ideig ő volt a feje ennek, végül, ahogy megérkezett egy tapasztalt veterán, átadta a helyet neki.
Élete végén még belekóstolhatott a Vihar Előtti Száz Év jólétébe, és mindenféle teher, nyugtalanság vagy aggodalom nélkül hunyt el.

Landolf Mauersberg (V.I.SZ. 576-612.)
Az elsők közt szerepel, akik visszatértek egy nyugalmat biztosító élet keresése és megvalósítása érdekében. Csak mikor a többnyire nyugodt, a kereskedelemtől mégis nyüzsgő városba ért, akkor eszmélt rá, hogy képtelenség a beilleszkedés, mert olyat látott, olyat tanult, amit egy átlagember nem élhet át. Szerencsére nem kellett sokáig az utcán tengődnie, az akkori faluvezető, Randulf felkereste, majd felkérte az Aranypajzsosok vezetésére, megbízva tudásában, megszavazva neki a bizalmat mindenféle előzetes cselekedet nélkül.
Nem sokáig volt kezei alatt ez a szervezet, de amíg ő vezette, addig nem szenvedett a katonás engedelmességből, fegyelemből és tanításból hiányt. Kiváló kezdete volt a védelem és közbiztonság ilyen módú elindításának és felépítésének.

Ulfried Vegesack (V.I.SZ. 603-654.) és Harold Ashworth (V.I.SZ. 619-659.)
Az ő idejük alatt folytatódott a terjeszkedés, végül a két település várossá fonódott. Közös megegyezés alapján Waldburg lett végül a neve, és néhány feltétellel sikerült az egymás iránt már közömbösen viselkedő feleket összeengedni – ilyen feltétel volt a kisebb zöld övezetek teremtése az emberi részeken is, valamint néhány erősebb fára építés. Eleinte megmaradtak a kezdeti határok, azonban ezek végül elmosódtak, és már többé-kevésbé nyíltan állnak a másikhoz, feszültség és egy-egy kelletlen megjegyzés nélkül sétálnak el egymás mellett. Persze még mindig vannak ellenzők, kétszáz év után is – azokból sosincs hiány.

Walbert Vornberg (V.I.SZ. 782-817.)
Zsenge, üde és fiatal volt, mikor az egyházszakadás hatásai végigsöpörtek az emberi birodalmon. Magával ragadták őt az új tanok, lelkesedett az új vallásért, és támogatta, mi több, még buzdította is Waldburg lakosságát, hogy álljanak Esroniel von Himmelreich és Rudenz von Hellenburg mögé, támogassák őket, felejtsék el az eddigieket, mert azok hazug szavak mind.
A férfi lelkesedése terjedt a fiatalság körében, így az újdonság is, és rengetegen pártoltak át a protestánsokhoz – gyakorlatilag a város emberi lakosságának harmadát vitte magával Délre.
Amint lehetett, templomosnak állt, majd tizenhét évvel később lelkesen állt hadba Dél oldalán, mikor felsorakoztak az Északi Pusztaföldön, hogy megütközzenek Északkal, mit sem sejtve arról, hogy a Sötét Apostol közbeszól…
A harc közben veszítette életét. Társa úgy számolt be róla, hogy hősi halált halt: őt mentette meg egy végzetes csapás elől.

Jonathan Falsch (V.I.SZ. ?-613.)
Nem tudni, mikor született, nincsen róla sehol sem feljegyzés. Feltételezik, hogy megváltoztatta a nevét valamikor, azért nem vezetnek vissza hozzá nyomok. A démonokkal vívott háborúskodás után vált hírhedté a környéken. Megunva az éhezést, a nélkülözést, elkezdett lopni, rabolni, csalni – ő fogta össze a koldusbotra jutott személyeket, akik még képesek voltak a rossz irányba lépni csak azért, hogy élhessenek még valamennyit, részben a csalódottságtól vezérelve, részben a felháborodás és keserűség miatt. Megalapult az első bűnszervezet a jóvoltából, ami a Skorpiók névre hallgat. Ez mindmáig él, tagjait eleinte sokszor elkapták az Aranypajzsosok, börtönbe rakták őket, majd kivégezték, ha olyan súlyos bűnt követtek el, mára azonban sokkal fejlettebb ez az alakulat – a tényleges, alappillérnek számító tagok kiléte teljesen ismeretlen. Ha történik is valami bűncselekmény, gyakran nem is tudják rájuk bizonyítani, olyan profi bűnözőkkel bővült a következő évszázadok alatt.
A születésével ellentétben a halálával kapcsolatban történtek feljegyzések: sarokba szorították az Aranypajzsosok, ám még mielőtt elkaphatták volna, hogy kivallassák őt a Skorpiókról, hol vannak, kik a tagjai, inkább az öngyilkosságot választotta. Nem tudni, ki vette át végül a helyét.

Theobald Lenz (V.I.SZ. 787-.)
Az Aranypajzsosok jelenlegi vezetője. Nagydarab, széles, erős csontozatú férfi borostás, szögletes pofával, nagy orral, világos hajjal és barna szemekkel. A tekintélyt hamar kivívta mind rettenetesen határozott megjelenésével, mind a harcászathoz való érzékével, így nem is csoda, hogy a város vezetői gyorsan megszavazták neki a 813-ban megüresedett pozíciót. Eleinte zord tekintete, hegekkel borított arca megriaszthatja az újoncokat, akiket állandó jelleggel vesz kezelésbe, ő neveli és tanítja őket az alapokra, később a fegyverszakosodásnak megfelelően más-más személy szárnyai alá kerülnek a további fejlesztés miatt. Egyébként furcsamód egy nagyon örömteli, vidám egyén, egykori kollégái, most már beosztottai gyakran a „Csupaszív Medveként” is hivatkoznak rá, persze nem az újoncok előtt. Aki már három éve szolgál az Aranypajzsosoknál, csak azok tudják meg ezt a megszólítást.
Családos ember, feleséggel, három gyerekkel odahaza.

Skorpiókirály (Születése ismeretlen.)
A Skorpiók mostani vezetője, egyértelműen más néven híresült el a bűnszervezetben. Senki sem tudja, hogyan néz ki, csupán annyi bizonyos, hogy sovány alkat, középmagas, hangja mély, kissé reszelős, de egyáltalán nem tűnik öregnek, sőt, inkább fiatalosnak. Maszk fedi arcát, így csak ötletek lehetnek, milyen vonásai is vannak – létét teljes rejtély övezi. Csupán onnan derült ki ennyi információ is, hogy egy ügyetlenebb Skorpiótagot elkaptak, akiből a vallatások alatt ennyit lehetett kicsikarni, többet nem.

Sebald Kotzenberg (V.I.SZ. 792-.) és Clayton Oakleaves (V.I.SZ. 783-.)
A fiatal Sebald részben a családi hagyományok miatt került a vezető pozíciójába apja váratlan halála után 815-ben, részben pedig a hamar kivívott tiszteletnek a vezetéshez való jó érzékének, a logikus gondolatmenetének köszönhetően. Mivel ő már tündék és emberek társaságában nőtt fel, így nem esik nehezére összedolgozni Claytonnal, aki szintén már-már családi hagyománynak minősülő úton örökölte meg a posztot 813-ban. Kevésbé jó vezető, de kiváló észrevételeinek és élettapasztalatainak hála a kissé heves Sebalddal remek munkát végeztek az utóbbi pár évben. Hamar összeszoktak, sikerült egy nevezőre jutniuk, így egyelőre hibátlan összmunkájuk miatt meglehetősen közkedveltek, ráadásként nem zárkóznak el a többiek elől: előszeretettel járják a várost, hogy néhány külön magánakcióban segítsenek a rászorulókon.


Környezet és elhelyezkedés

Meglehetősen kellemes a környék a Tünde erdő és az Északi Királyság határán, ugyanakkor nagyon távolra is esik. Erdős vidéken terül el a város, nem túl messze csörgedező patakok, kisebb források találhatók, rejtve még egy kisebb, kristálytiszta tavacska is, amelyek biztosítják az ivóvizet a lakosság számára. A föld művelhető, viszonylag jó is a táptalaja a termesztéshez (persze sosem lesz egy földműveléssel foglalkozó város), így a település szélén lévő néhány épülethez csatolt kiskertben gyakorta találni gyümölcsöt vagy zöldséget, de nem nagy számban.
Bár a Tünde erdő szélén van a helység, nem annyira messze a rengetegtől, hogy ne legyen gazdag állat- és növényvilágban. Megannyi lehetőség van gyógyfüvek beszerzésére, ugyan nem a legritkább fajtákra, de kellemes lehet itt tanulni alkimistának, növényszakértőnek, főleg azért is, mert egyáltalán nem bizonyul veszélyesnek a környék.
Az egyszerű erdőségek állattartományával is találkozhat itt mind az ember, mind a tünde. A vadak nem merészkednek közel a városhoz az ottani hangzavar és számukra ijesztő nyüzsgés miatt, viszont aki kimozdul otthonából egy kirándulás kedvéért, elkerülhetetlen a találkozás egy lopakodó rókával, aki azonnal elmenekül a helyszínről, ahogy megfüleli az érkezőt. Szerencsésebb esetekben vaddisznócsaláddal, néhány őzzel és szarvassal is össze lehet futni, ezek sem ritka esetek a tündék által nagyon gondozott, virágzó vidéken.
A természeti adottságok meglehetősen jók, főleg azok számára, akik természetkedvelők – a túrázás, kellemes kikapcsolódás lehetősége, annak élvezete garantált, főleg akkor, ha az innen továbbvezető kereskedelmi útvonalat, ami elveszik a fák és bokrok sűrűjében, elkerüli a kiránduló. Zavartalanul hallgathatja a tisztán csengő madarak énekét, a halk neszeket – persze mindezt inkább nappal, éjszaka az eltévedésnek megvan a veszélye csakúgy, mint a megrémülésnek egy-egy furcsán álló ágtól, kisállattól megrezzenő bokor miatt. Nappal gyakorlatilag el sem lehet véteni a város hollétét – ahhoz nagyon el kell veszni, hogy a halványan kitaposott útvonalakon ne találjon vissza a bolyongó.
Míg a tündék felé tartva az aljnövényzet dúsul, a fák szintén sűrűbben állnak, az emberek felé ez csökken: lankásabb vidéken vezet a kereskedő vagy vándorló útja egy darabon, míg a messzeségben megpillanthatja a hirtelen váltást az erdőségbe, feltűnően világos, egyértelműen emberi épületekkel. Ha ilyennel találkozik az utazó, akkor nagy valószínűséggel Waldburg felé hozta útja.


Belső leírás és nevesebb épületek

Waldburg főként élénk kereskedelme miatt híres, ugyanakkor meg kell említeni mellé az eleinte groteszk, később mégis művészinek mondható tünde-ember építészeti stílus keveredését. Épületek egyaránt találhatók mind lenn, a földön, biztos talajon, mind fönn az ágak közt az eltérő kultúra és életmód miatt, a határ pedig mindmáig érzékelhető. Ha centire pontosan nem is, de könnyedén meg lehet mondani, melyik terület régen kiknek a birtokában volt – az egyik részen főként a tündék tipikus építményei találhatók, a másikon pedig az emberekéi, elvétve van a másik fajéból. Jellemző azonban, hogy az elfek az emberek fölé építkeztek, meghagyva zöld övezeteknek szánható területeket a másik fél részén a sok kő mellett (elvégre a sajátjuk eleve természetbarát).
Első ránézésre a fényűzést veheti észre az érkező, a pompát, a jólétet, a gazdagságot. Az egész város gyakorlatilag ezt sugározza, és eleinte mintha csak a felhőtlen, bohém életmód választását támogatná az egész közeg. A felszínen az örömteli, gondtalan lét sokakkal elhitetheti, hogy könnyű itt az élet, azonban ez cseppet sem igaz: a szegénység és a nyomor ugyanolyan mértékben van jelen, mint maga a gazdagság, csak eldugottabb részeken, sikátorokban, a város azon szélén, ahol gyakorlatilag senki sem jár – többnyire északra és délre egy-egy vékony sávban. Mondhatni, hogy egy belülről rohadó, kívülről gyönyörűen vöröslő alma ez a település, a pénzsóvárság, kapzsiság városa, ahol csak az marad a magasban, aki erőszakos, erélyes, valamint van tehetsége a kereskedelemhez és alkudozáshoz – aki pedig ismeri ezt a járást, az furcsának is találhatja a vezetők közvetlenségét.
Az átutazóban lévők persze nem tapasztalják ilyen mélységekig a helység mocskát, és ők még a szerencsésebbnek bizonyulnak, a váltós erszényük viszont hamar kiürül, ha sokáig időznek ezen a környéken. Kereskedővároshoz híven rengeteg olyan cikk van, ami olcsóbb, mint máshol, de ugyanez megjelenik fordítva is: találkozhatunk olyan dolgokkal is, amiknek ára az egekben van. A fogadók többsége például roppant drága, nem lehet sok éjszakát és étket fizetni, ha nem valami olyan munkája van, ami rengeteg váltó befolyásával jár – mint például a kereskedelem –, az olcsóbb helyeken pedig hamar elfogynak a szobák.
Elhelyezkedés szempontjából Waldburg szívében egy hatalmas piac nyílt tere található, középen egy hatalmasra nőtt öreg tölggyel, amely eltéveszthetetlen – akármilyen rossz is legyen a tájékozódásban az érkező, képtelenség nem idetalálni. Csak késő este kezd el csendesedni, azért sem nehéz eltéveszteni a helyszínt, kora hajnalban pedig ismét nyüzsgő forgataggá válik mindössze néhány órára megpihenve, többé-kevésbé teljes csendességgel áldva a területet. Ha napközben nem is az egész város zeng tőle, azért a nagy zsibongás meglehetősen messzire elhallatszódik. Rengeteg kisebb-nagyobb stand áll itt, átutazó kereskedők szekerei megannyi eladásra szánt portékával a legkülönlegesebb tárgyaktól, díszelemektől kezdve a legáltalánosabb, mindenhol megtalálható gyümölcsökön és zöldségeken át a mágikusnak titulált eszközökig mindent igyekszenek egy-egy szerencsétlennel megvetetni. Érdemes vigyázni, mivel a kereskedők roppant tapasztaltak, és nemigen hagyják magukat lerázni – meglehetősen kellemetlen lehet egy idő után a lihegésük és a csacsogásuk, az üres, erőszakos beszédük, hízelgő nyájasságból agresszívvá váló viselkedésük, ha valami nem úgy sikerül, ahogyan azt tervezte.
Akármerre tévedjen ezt követően az ember, mindenfelé kocsmákat, ivókat, fogadókat találhat. Túlzás, de tényleg úgy tűnhet, hogy minden második épületet bizony az átutazók befogadására és etetésére emeltek a legkülönfélébb neveket adva nekik. Gyakran mondják szórakozásból, hogy ahány vezetője volt eddig a városnak, annyi kocsma található itt, és talán nem is olyan nagy badarság – még annak is van esélye, hogy tényleg van valóságalapja.

Fogadók szempontjából vannak egészen olcsók, de átlagembernek megfizethetetlenül drágák egyaránt. Ilyen kegyetlen árakkal rendelkezik például a Királyok Kocsmája, aminek cégére – egy szépen megmunkált fakorona - a piactérre látszik: eltéveszthetetlen. Kellemes elrendezésű, mindent tisztán tartanak, maximális ellátást nyújtanak a vendégeiknek, a szobák nagyon, ízlésesen bútorozottak, minőségi anyagokat használtak fel. Az étkek megfelelően jók, nem emelkednek ki túlzottan, de általános elégedettségnek örvend minden fogása. Belső tere nagy, ami kapóra is jön: a piactérről sokan tévednek az onnan egy köpésre lévő fogadóba, ha nem is megszállni, hát enni. Állandó a nagy forgalom, gyakorta nincs is ülőhely, éppen ezért van már kialakítás alatt egy terasz az első emeleten, amelynek megvalósításához a tündék segítségét kérték. Ettől persze nem válik veszélyessé a környezet, még ha kissé kellemetlen is a munkások néhai hangoskodása, a biztonságra ügyelnek.
Egyébként a fogadós, Osgard Röttger egy pocakos, kövér alak, nagyon meglátszik rajta a jólét és a gazdagság, hogy egyáltalán nem nélkülözik, és éppen ezért elég jókedvű, kedélyes egyén, ugyanakkor hirtelen haragú is, ha valami nem az ő elvárásai szerint történik. Nem egyszer volt olyan eset, hogy a munkásait a nyilvánosság előtt szidta. A meséléshez hatalmas tehetsége van, meglehetősen lebilincselően adja elő a különféle történeteket, amik a fogadóhoz köthetők, ezek főként Wilbert Feldmann és Chadrick Whitelord idejéből származnak.

Északnyugatra található a Kereskedők Ivója, és mint az a nevéből is kiderülhet, ide főként a portékákkal rendelkező, gazdag személyek jönnek, nagyon ritkán fordul meg itt egyszerű vándor. Leginkább a csereberékkel foglalkozó személyeket látják el, az ő ízlésüknek és igényeiknek alakították ki a helyet, az árak pedig itt is meglehetősen borsosak – ami persze egy kereskedőnek aligha könnyítheti meg a váltós erszényét. Nincsen egyébként túl sok jellegzetessége és különlegessége, cégére is egy túldíszített szekér, ami jelzi a portékásoknak, oda térhetnek be – mindössze annyi különbözteti meg a többi fogadótól, hogy tényleg a névadó foglalkozást űzők szállnak meg és esznek itt.

A Vaspáncél fogadó a város délnyugatabbi felén épült, lényegesen olcsóbb, mint az előbb emlegetett Kereskedők Ivója vagy a Királyok Kocsmája. Díszelemként használnak régi páncéldarabokat, használt, életlen fegyvereket, és ez a sok fémből készült alkatrész adja az egész épület hangulatát. Társasága többnyire jó kedélyű, boraival nem hiába dicsekedhet – a városban egyébként gyakran emlegetik is, hogy milyen finomakat lehet itt inni meglepően jó áron -, a piac zsibongásától is mentes, ugyanakkor ezt a hiányt pótolja a benti hangzavar, a néhai verekedések. A koszt megfelelő, se nem rossz, se nem jó, de egy kellemes társasággal így is finom falatoknak bizonyulnak az itteni étkek. A szobák nem túl nagyok, nem is túl kicsik, bár az árukat megkérik érte. Panasz azonban nem lehet, rendben tartják mindegyiket, az alapbútorzatból hiány nincs, mi több, még gyertyát is találhat a vendég, ha álmatlan az éjszakája.

A Csúf Troll fogadó, valamivel keletebbre található a Kereskedők Ivójától. Talán a legolcsóbb kategóriába sorolható, az átutazóban lévőknek, pénzben hiányt szenvedőknek érdemes itt megszállniuk. Ennél lejjebbi árral rendelkező helyet aligha találhat a városban bárki, bár még így is jóval több váltót követelnek egy-egy fogásért és szobáért, mint általában máshol. Nem éppen kiemelkedő sem a fogásokat illetően, sem a szobák szempontjából – előbbiek hanyagul elkészítettek, sokat is panaszkodnak rá egyébként a kényelmesebb körülményekhez szokottak, a szobák is elég kicsik, és gyakorlatilag csak arra jók, hogy aludni járhasson vissza a vendég. A fogadós morcos, a kiszolgálás nem túl jó, a levegője sem kellemes, épeszű egyén nem is tartózkodik itt a kelleténél többet. És hogy a rossz hír ellenére miért is létezik még ez a hely? Sajnos – vagy nem sajnos – elegendő átutazó van ahhoz, hogy forgalmas helynek bizonyuljon, jön a bevétel, elegendő személy száll meg itt, így nem csődölt még be.

Käfig Kneipe, avagy Ketrec Kocsma, de nevével (és ketrecet ábrázoló cégérével) ellentétben közel sem olyan borzasztó, mint az elsőre hangzik. Viszonylag nyugodt, a városhatáron fekszik, így tényleg távol esik a hangos piactól, bár a rossz nyelvek szerint elég sok „sötét figura” száll meg itt, vélhetően banditák, tolvajok és sok más, kelletlen fajta, viszont az Aranypajzsosok már számtalanszor átkutatták a helyet, és nemhogy egy rejtett pincére, teremre nem találtak, egyetlen bűnözővel sem futottak össze. Neve egyébként onnan ered, hogy korábban, úgy kétszáz-háromszáz éve ide hozták a börtöntölteléket enni, és éppen ezért is van közel hozzá. Akkor bizonyára elég zord volt a belső légtér, elrendezés és díszítés, mostanra azért egészen kellemes, ha eltekint a vendég attól a ténytől, hogy néhány épülettel odébb veszélyes férgek vannak bezárva.
Középkategóriás fogadó kényelmes nagyságú szobákkal, kevés bútorzattal, ehető ételekkel. Nem túl nagy a forgalom itt, és ha nem is szállítaná mostanság is Waldburg börtönébe az ételeket, maradékokat, akkor nem is maradhatna fenn.

Kövér Malac fogadó, cégére ugyanezt ábrázolja: egy kövér malacot, a piactól délre található, néhány utcára. Meglehetősen nagy adagokat mérnek ki, talán itt a legnagyobbakat, és nem is olyan rettenetesen borsos áron – természetesen a városhoz mérten. Egy nem túl jól fizetett, átutazóban lévő egyén viszont így sem töltheti itt sokáig az időt, ebben a fogadóban, ugyanis megterhelheti az erszényét, vagyis inkább pont, hogy a kelleténél többel könnyít rajta. Az étlap jelentős részét kiteszik a malacból és borjúból készült fogások, ezek kifejezetten jók, a többi nem emelkedik ki, mint ahogy a borok sem (amiből szintén sokkal többet mérnek, mint máshol a városban, így a részegesek előszeretettel látogatják. Többnyire miattuk meglehetősen nagy a hangzavar esténként, éjszakánként pedig a nagydarab fogadós kidobja őket, hogy az ott alvó vendégeket ne zavarják az ilyen „fajankók”.)

Ezek mind emberi fogadók voltak a keleti oldalon, az emberek részén kifejezetten embereknek szánt ételekkel, a tündék a természet ismerete és szeretete miatt kevesebb ilyen épületet hoztak létre. Megtalálták ők maguk az erdőben az éltető gyümölcsöket és növényeket.

Bleeding Lady, valamikor a démonháború idején épült, afféle emléket állítva az áldozatoknak, még ha név szerint nincsenek is megemlítve. Tény, elkerülte a várost annak az időszaknak a rengeteg nehézsége, a veszély, az alapító mégis ragaszkodott a névhez annak ellenére is, hogy kissé ijesztő lehet. Egyébként egy tipikus tünde fogadó rengeteg növénnyel díszítve, és ha tehetnék, még állatokat is szívesen befogadnának, viszont erre nincs túl sok hely, és az elhelyezkedés sem a legjobb: a száz éves jólét miatti terjeszkedésnek köszönhetően a város határai kitolódtak, a fogadó így pedig beljebb került, elzártabb részre. Egyébként igencsak kellemes, nyugodt fogadó az elfek étkeivel, viszont van egy általuk használt vörös lének a receptje, amit gyakorlatilag mindenhez hozzáöntenek, mivel kellemes, megállapíthatatlan aromája illik a legtöbb fogáshoz (még átszállítás is történik egy-két emberi fogadóba, például a Kövér Malacba és a Kereskedők Ivójába). Egyértelműen gyümölcsből készítik, de nem lehet megállapítani, melyikből, talán mindegyikből környékbeli vörös színűből, talán csak egyből, és ahhoz adnak hozzá mindenféle növényi anyagot. Tippelgetni lehet, de a fogadós nem hajlandó elárulni a titkát, meg akarja tartani ezt egy jellegzetességnek, és jól is teszi. Középkategóriás fogadónak számít, többnyire ezen különlegessége miatt látogatják, na meg a tulajdonos jókedvű, beszédes természete miatt, ami megadja az alap jó hangulatot.

Duke’s Inn, aprócska fogadó a délnyugati oldalon, nem is a legforgalmasabb, de olcsó, ami már nagy előnyt jelenthet az átutazóban lévőknek, kevésbé gazdagoknak. Friss alapanyagot használnak fel, és csupán ennyi a kulcsa a finom ételeknek, amúgy nincs bennük semmi különlegesség, semmilyen fűszerkeverék, amivel érdekesebbé tehetnék egy-egy fogás ízét. Italaival emelkedik ki inkább, és bár azok sem túlságosan minőségiek, ha valaki inkább a tündék közt érzi jól magát egy tünde fogadóban, és szeretne egy jót inni, annak itt a helye. A szobái kicsik, nem is kérnek nagy árat érte – városhoz mérten -, belső tere sem túl nagy, az alaphangulat is inkább nevezhető unalmasnak, mint jónak, a fogadóssal is nehézkes a társalgás, mert nem túl beszédes. Valószínűleg csak továbbvitte a családi hagyományt, és hogy ne törjön meg, folytatta apja foglalkozását: átvette a kocsma vezetését.

Sleeping Sun, talán Waldburg legkülönlegesebb fogadója, ugyanis egy sötételf alapította. Egykor tündék vették át a vezetését, ami annak idején meglehetősen illúzióromboló volt, mostanra, néhány tíz éve már visszavette egy kormos. Ételek szempontjából Nebelwaldra jellegzetes alapanyagokkal dolgoznak, így roppantmód eltér néhol a tündék étkeitől, éppen ezért az ínyenc falatokért is érdemes meglátogatni. Gyakorlatilag az egyetlen sötételfeknek, vámpíroknak szánt fogadó, ahol éjszaka is jókedvűen és nagy örömmel várják a vendégeket.
Mivel sokan szállnak meg itt olyanok, akik éjjel tevékenykednek, ilyenkor is van élet, ugyanakkor napközben is számítanak forgalomra, éppen ezért nappal egy tünde veszi át a vezetést.
A hangulat kedvéért a pincéjét két részre osztották: van egy, ahol az italokat tartják hordókban, és van egy, ahová a nem túl jól alvók mehetnek, ugyanis ide nem hallatszódik le egyáltalán a nappali nyüzsgés: kísérteties csend uralkodik (föntebb is csak a hangos ordibálásra figyelhet fel az érkező). Az éjszakaiak előszeretettel veszik ki a lent kialakított, ugyanakkor kevéske szobát, ugyanakkor nem vetik meg a felsőbb szinteken lévőket sem, viszont a függönyökön keresztül beszűrődő napsugarakat nem mindenki kedveli.

A börtön a város egyik legnyugatabbi pontja. Vastag kőfalak zárják el a külvilágtól az ide bedobott személyeket, akiket elítéltek. Hosszúkás, nagy területet elfoglaló, és csupán egy emeletes, nincs is állandó jelleggel tele, régen viszont nagy volt a zsúfoltság, mikor a Skorpiók még nem voltak ennyire jók. Mostanra inkább a piti tolvajok, kisebb, kialakulófélben lévő bűnszervezetek tagjai ülnek itt addig, míg le nem telik a kiszabott idő, vagy amíg a hóhérhoz el nem viszik kivégzésre, esetleg az akasztófához akasztásra. Hogy ne teljen az ittenieknek olyan unalmasan a napjuk, kényszermunkára fogják őket: törött kacatokat javíttatnak meg velük, gyakran visznek ki néhány embert is egy-két Aranypajzsos felügyelete alatt, hogy lefessék az épületeket, ápolják a zöld övezeteket, vagy épp amit kitalálnak. Elsőre talán meglepő látvány lehet az elrongyolódott alakokat látni néhány páncélos mellett, a lakosoknak azonban ez teljesen megszokott már.
A börtön épülete alatt egy kisebb kínzókamra található, ahol a lehető legtöbb információt próbálják kiszedni a frissen elfogott egyénekből.

Délnyugatra található egy templom. Nem túl nagy, ugyanis V.I.SZ. 234-ben készült el, amikor még nem bővelkedett az akkor még csak falunak nevezhető település lakosokban. Több felújítás is történt bővítésekkel egybekötve, hogy nagyobb legyen a befogadóképessége, és mostanában is gondolkodnak egy újabb kiegészítésen, ugyanis így is zsúfolásig vannak benn a misék alkalmával, azonban a hely nem elegendő már hozzá. Egyébként egy teljesen átlagos emberi templomról van szó, se többről, se kevesebbről, viszont meglátszódik, hogy mit építettek hozzá utólag. Az épület alatt egy kripta található, ahol Dietmund Liebgard holtteste található még néhány jelentősebb, már-már szentként kezelt személy mellett. A jelenlegi pap Richard atya, harmincas évei végén jár, jámbor és kedves férfi szőke hajjal, égszínkék, tiszta tekintettel, borostás arccal, erős vonásokkal. Hozzá bármilyen problémával lehet fordulni, igyekszik rá megoldást találni, tanácsokat adni.

A Holtmezei Csatában elhunytak emlékére emeltek egy kőszobrot, ami a piac keleti szélén áll. A faragott alkotás egy páncélos, kardot rántó alakot ábrázol pajzzsal a másik kezében, haragos pillantással nézve előre, azzal a gyűlölettel, mintha ténylegesen a holtakkal szállna éppen szembe. A figura alatt egy nagyobb kőkocka található, belevésve az összes névvel, akik Waldburgból mentek csatasorba, majd vesztek el V.I.SZ. 817 legpusztítóbb csatáján az Apostol szolgáival szemben.

A legkeletibb ponton található az Ősök Kertje, ami egy élő emlékmű Brett O’Neill számára. Nevét onnan kapta, hogy a mesék és a közhiedelem szerint V.I.SZ. 180 körül ültették, és azóta él, nem korhadt még el. Ez persze teljességgel lehetetlen, mindenesetre szeretik ezt mesélni a gyerekeknek, az alapító bátorságát, személyiségét, jóságát, a tetteit időről időre feleleveníteni, még ha bizonyára a nagy része nem is igaz.
Egyébként ez néhány fa összessége: három magas, hatalmas lombkoronájú gesztenyefa áll ott, az egyik kérgébe vésték bele valamikor évtizedekkel korábban Brett nevét, születésének és halálának évszámát. Vélhetően ahogy korhadásnak indult az akkori vésetet viselő fa, átvésték egy másikra, és ahogy elpusztult, kivágták onnan, helyére pedig újat ültettek, hogy majd a „hagyomány” folytatódhasson.
Hogy Brett O’Neill pontos sírhelye, testének maradványai hol is lehetnek, senki sem tudja. Egyáltalán nem bolygatták a helyszínét, mert nem akarták sem az ott nyugvó férfi békéjét sem megzavarni, valamint a fák vastag gyökereiben sem akartak kárt tenni.

Az emberek részén található még egy temető is, déli részen. Többnyire ide helyezik el a nevesebb emberek holttestét, helyüket egy-egy sírkő jelzi névvel, évszámokkal, itt-ott egy-egy személyre jellemző monológgal. Többek közt itt fekszik Igor Manhald is, legalábbis az, ami még maradt belőle.
A tündék jóvoltából, valamint az erdős közegnek hála nem egy egyszerű sírokkal teli hely: rengeteg a fa, gyakorlatilag minden ötödik méteren áll egy, és Igor nyughelyéhez is ültettek egyet néhány éve, méghozzá egy akácot.

Istállók meglehetősen gyakran találhat az erre járó, a fogadóknál is teljesen átlagos, hogy van hely a hátasoknak. Ritka az az építmény, amelyiknél nincs erre lehetőség – direkt úgy alakították ki az egész környezetet, számítva a rengeteg átutazóra, ugyanakkor hiány van az egyéb szakmákból. Kereskedővároshoz mérten leginkább a kereskedelemből és a fogadók üzemeltetéséből, ottani munkákból élnek meg az itteniek, egyéb foglalkozásúak elenyésző számban találhatók: mindössze egyetlen kovácsműhelyt építettek, ahol egy tünde és egy ember összefogásából mindkét faj fegyvereit elkészíthetik, élezhetik és javíthatják, ugyanakkor lassúak is, mivel a rengeteg munka csak rájuk vár, és nincsen más, akivel megoszthatnák. Alkimistalakból némileg több van (szám szerint kettő, nevetségesen alacsony), és ez csak a tündék részénél, a város keleti felében, egyik a főbb úton, másik eldugottabb, sikátoros környéken. Jól dolgoznak, de ugyanúgy elhavazzák őket a feladatokkal, és alig győzik megcsinálni mindazt, amit kérnek tőlük. Szerencsére az alapanyagok helyben vannak, ami meg hiányzik, az az élénk kereskedelemnek köszönhetően hamar pótlódik – ugyanez van a kovácsnál is. Ha hiányzik a vasfa, azt hamar szállítanak a tündék ide.

https://questforazrael.hungarianforum.net/t700-alicia-zharis

13Világbővítés II.: Vegyes Empty Re: Világbővítés II.: Vegyes Hétf. Okt. 17, 2016 6:23 pm

Erhard Strenger

Erhard Strenger
Déli Katona
Déli Katona

/átvéve Hope engedélyével/

Világbővítés II.: Vegyes 966ed30ae2a58d0a7985d7ca2073c1a1

"Sok előnye van a sólyommal szemben. Először is, négy lába van. Másodszor, egészben lenyeli a ház körül ólálkodó rágcsálókat."
Otto Wein kapitány

Kinézet, Testfelépítés: A sárkánygyík teste karcsú és hosszan elnyújtott. Bőrük igen ellenálló, mely egyrészt védi őket a kisebb sérülésektől, másrészt a tollait is erősen a testéhez „rögzíti”. A sárkánygyík tollának színezettsége az egészen tiszta fehértől kiindulva az aranysárgáig tart, illetve ezek árnyalati is beletartoznak persze. Szinte sosem vedlik, így ha valamilyen oknál fogva elveszti néhány tollát, akkor ezek igen lassan nőnek csak vissza, ha egyáltalán visszanőnek. Rendkívül puha és rugalmas tollazatuk miatt a sárkánygyíkot egy ideig előszeretettel vadászták, párna vagy takaró feltöltésre használva tollukat, de miután a kemény bőrük miatt a kopasztásuk nehézkes, hamarosan rátértek más, könnyebben kopasztható tollas állatokra (bár tolluk továbbra is értékes nagy mennyiségben). Szemük csak macskaszerű pupillából áll, illetve magából az üvegtestből, ami viszont négy féle színben pompázhat: kék, sárga, zöld és persze a fehér. Mind a négy lába izmos, mely rugalmas testükkel kiegészítve, akár hasonló magasságokba is képesek felugrani, mint a macskák, persze a szárnyuk használata nélkül.

Életkor, Fejlődés, Szaporodás: Elég sokáig élnek, egy-egy példány akár 3-4 gazdaváltást is megélhet. Az átlag életkoruk nagyjából 100-150-200 év, bár a kétszázat, már elég kevés éli meg. Fejlődésük-születésük után mindössze két szakaszból áll: bébi és kifejlett példány. Igen lassan öregednek, ám korán érnek, termékeny időszakuk 8 és 130 év közé esik a hímeknél, míg ez az érték nőstényeknél 6 és 110 év közé esik. A hüllők családjába tartoznak, vagyis tojással szaporodnak. A friss fiókák nagyjából fél-egy év után kelnek ki, ám születésükig állandó meleget igényelnek, illetve a tojásból való kibújás után is egy darabig anyjuk tollazatába kapaszkodik, mivel a fiókák tollazat nélkül születnek (ha 1 éves korukig nem nő ki a tolluk, nagy eséllyel nem érik meg a fejlett kort). Egy fészekbe egy, nagyon ritka esetben két fióka születik egyszerre, amely után a szülők nagyjából 50-75 évig nem is költenek. Érdekes azonban, hogy a sárkánygyíkok az emberekhez hasonlóan szintét képesek csak az érzetért „szaporodni”. Ilyen esetekben azonban ritka, hogy utód születik, ám hogy ez ösztönös-e a fajnál, vagy csak véletlen, azt nem tudni. Mindenesetre ezek az alkalmak leginkább a téli időkre jellemző, amikor a sárkánygyíkok a legterméketlenebbek.

Jellem, Viselkedés, Harcászat, Élőhely: A sárkánygyíkok roppant nyugodt és békés lények, emberre nagyon ritkán, vagy szinte soha sem támadnak. Ha mégis megteszik, előfordulhat, hogy az állat megveszett, de az is lehet, hogy csak túlságosan megközelítettük a kicsinyeiket. Jobb vigyázni, nehogy felbosszantsuk, ugyanis éles körmeik és fogaikkal, könnyen felhasíthatják bőrünket, húsunkat, bár tényleg nagyon ritka, hogy egy példány gazdájára támadjon. Könnyen betaníthatóak, így kis kedvencként is tarthatjuk macska helyett, ugyanis kiváló egerész, azonban nem hobbivadász, mint a macska. Ha valamit megfog azt meg is eszi. Koruk nincs befolyással a tanulási képességeikre, egy idős példány is ugyanúgy könnyen tanul, mint egy pár éves. Szinte bárhol megélnek, ahol van táplálékul szolgáló rágcsáló, vagy kisebb madarak, de leginkább a fülledt, meleg környezetben élvezik az életet, így leginkább a kősivatagokra jellemző a nagy példányszámuk.

Társadalom: Sok más vaddal ellentétben ők nem rendelkeznek rezervátumokkal, ha tehetik, szívesen töltik idejüket egymás társaságát keresve. Nincs alfahím és a nőstények sem „törnek a csúcsra”. Ha egyik társuk beteg előfordul, hogy fajtársaik segítenek gyengélkedő társukon. Fontos nekik a család, így általában ritkán hagyják el egymást, emiatt is lehet, hogy egy-egy nagyobb kolónia akár 50-100 példánnyal is rendelkezhet. Roppant értelmesek, így kerülni szokták a konfliktusokat, illetve épp éles eszük miatt, néha egy-egy kezdetleges eszközt (pl éles kő, ág) is bevetnek, hogy elérjék céljukat. Kissé kíváncsi és túlbuzgó természetük miatt, aki egy sárkánygyíkot szeretne tartani, az jobb, ha felkészül arra, hogy néhány dolga eltörik-elveszik, ha nem képezi ki rendesen.

Képességek, Erők: Izmos, rugalmas testükkel képes igen szűk helyeken is átpréselni magukat. Tollas szárnyukkal viszonylag nagy sebességgel tudnak repülni, ám idejük nagy részét inkább a szárazföldön töltik, ugyanis a nagymadarak gyakran elejtik a fiatal egyedeket.

Gyakoriság: viszonylag elég gyakoriak

Veszélyesség: Ha nem ingerlik, ártalmatlan

Ok a vadászatra: Tollukat igen jó áron el lehet adni a piacon, ám megkopasztása nehézkes, így magát az állatot igen kevesen veszik meg.

Populáció: 3~400.000

14Világbővítés II.: Vegyes Empty Re: Világbővítés II.: Vegyes Szer. Nov. 02, 2016 10:53 pm

Erhard Strenger

Erhard Strenger
Déli Katona
Déli Katona

Világbővítés II.: Vegyes 2agno1w

„Őszintén szólva nem tudom mi a rosszabb… egy felénk száguldó Ruhk elé állni, vagy halottnak tettetni magunkat egy éhes medve előtt…”
Razor, a Fekete Puma zsoldos csapata vezére

Kinézet, Testfelépítés: Lényegében a Ruhk egy gigantikus sólyom, vagy sas, melynek hatalmas testét, szintén erős és izmos szárnyak tartják a levegőbe. Fontos megjegyezni, hogy eme lények szeme a sasokhoz hasonlóan kifejezetten éles, sőt talán még jobban képesek ráfókuszálni a prédájukra, mint a kisebb példányaik. A két faj legjelentősebb eltérése (természetesen a hatalmas méretkülönbségek) leginkább a Ruhkokra jellemző vérvörös szem.  De ezt leszámítva, szinte teljes mértékben ugyanúgy néz ki, mint egy átlagos sas... csak… nagyobb.

Életkor, Fejlődés, Szaporodás:  A Ruhk egy igen ősi és igen rejtélyes állat. Korát tekintve elég szép kort leél. Egy átlagos példány olyan 3-400 évet él, és mivel nemigen van természetes ragadozója, így a legtöbb példány, ha csak nem betegségben pusztul el, meg is érik ezt a korszakot. Fontos azonban, hogy minél idősebb egy Ruhk, annál könnyebben ingerelhető! Fiatal korukban kissé félénkek és visszahúzódzkodóak (annak ellenére, hogy már ekkor is a térdünkig érnek), ám ahogy nőnek egyre jobban érződik a tipikus Ruhk vonások, mint a többi faj gyűlölete, vagy a vadászat öröme. Ezzel egy időben minél idősebb eme ragadozó madár, annál könnyebb csapdába ejteni, ha felingereljük, bár természetesen mérete miatt jó nagy hálóra és ketrecre van szükségünk, ha el akarjuk zárni. Érdekes, de fiatal korban a Ruhkok könnyen szelídíthetőek, amennyiben kikelésükkor minket pillantanak meg először. Bár a veszély még itt is él, hogy esetleg ránk támadhat, ha pár évig nagy odafigyeléssel tanítjuk, hamar kezes bárányt lehet belőle csinálni, de az évek folyamán sem szabad „engedni a pórázból”, hisz nagyon könnyen visszavadulhat. Mint minden madár ők is tojással szaporodnak, és egy fióka van, hogy 2 évig a tojásban marad, mire kikel. Ez főként nagy testük végett van, de a lassú anyagcsere is közrejátszik ebben. Nagyjából 30-50 évig tekinthető fiókának a kibújt csöppség és igen lassan kezdenek el nőni, csupán 100 esztendős korukra érik el egy átlagos ló méretét, de már ekkor is igen nagy veszélyt jelenthet az emberekre nézve. Alacsony példányszámuk leginkább arra vezethető vissza, hogy termékeny korszakuk hozzávetőleg 130-140 éves korszakuk közé esik, mely után egy tojás lerakása már igen kétséges egy Ruhk pár esetét, ám mivel általában ilyenkor élik vadászéveiket, gyakran elrepül ez a röpke 10 év a fiatal Ruhkok feje fölött, mielőtt családot alapíthattak volna. Egy fészekaljba egyszerre csak egy tojás kerül és csak nagyon ritkán fordul elő, hogy a 10 év alatt a Ruhk pár még egy tojást lerakna, így a fészkükre általában igen érzékenyen reagálnak, féltve kicsinyüket. A párzási időszak minden év legforróbb nyarán esedékes, melyben nem ajánlott megközelíteni ezeket a példányokat.

Jellem, Viselkedés, Harcászat, Élőhely: A saját fajtáikkal roppant békések, csak akkor támadnak egymásra, ha egymás fészkét veszélyeztetik, vagy feszélyeztetve érzik magukat, ezzel ellentétben szinte minden más fajjal szembe haragot éreznek és zokszó nélkül lecsapnak áldozataikra, ha úgy érzik jól. Kegyetlen vadászok és szeretik elhúzni az áldozatuk szenvedését. Van, hogy nem is élelemszerzés céljából vadásznak, csupán az érzésért. Roppant intelligensek és nagyon nehéz csőbe húzni őket. Ritkán vadásznak csoportosan, álltalába egymaguk cserkésznek, ugyanis az elejtett préda felől mindig a zsákmányoló Ruhk dönthet, így akár előfordulhat, hogy egy gyengébb példány még akkor sem ehet a dögből, ha az elejtő Ruhk már jóllakott vele. Ez persze kisebb konfliktusok mindig vezet, de véres harcokig szinte sohasem mennek el egy vad miatt. Éles csőrük és hegyes karmaik alapjáraton is veszélyes ellenfelet rejtenek az emberek számára, de legnagyobb veszélyüket mégis a lények súlya jelenti! Néhány egyed körülbelül olyan súlyt is elérhet, mint egy kifejlett elefánt, így nem éppen kellemes, ha ránk telepednek. Bár igen ritkán ölik meg így az áldozatukat, leginkább magasról csapnak le, hogy lendületből ragadják el az áldozatot, ki sokszor már a becsapódás erejétől is kimúlik. Eme vad, bár eszes lények leginkább a forró sivatagban érzik magukat jól. Szervezetük minimális vizet igényel és elegendő csupán kéthetente fogyasztaniuk táplálékot, ami természetesen hús, hisz eme állatok teljes mértékben ragadozók. Annak ellenére, hogy a fészkelési időszakban a Ruhkok többsége a sivatagot lakja (természetesen főként sziklás területeken), gyakorta látni őket hegyekben, tengerek felett, így jobb résen lenni, ha egy szokatlan nagymadarat látunk megjelenni.

Társadalom: Kisebb családokban élnek, jobban mondva fészekcsoportokban. Gyakorta előfordul, hogy egy nagyobb fészekben több, viszonylag közeli Ruhk család él, de a létszámuk ritkán haladja meg a 7 főt, mivel ezután saját maguk ellátmányozása már roppant nehézzé válik.

Képességek, Erők:  A Ruhk mérete és izmos teste miatt roppant nagy erőt képvisel. Ha egyszer célba vesz valamit, azt igen ritkán téveszti el, ha pedig valamit le akar rombolni azt általában le is rombolja.

Gyakoriság: viszonylag ritka

Veszélyesség: fokozottan veszélyes, felkészületlenül ne háborgassuk őket, a fészküket pedig minden esetben kerüljük el!

Ok a vadászatra: Különösen veszélyes a gyerekekre és a háziállatokra, de felnőttekre is veszélyt jelenthet.

Populáció: 5~6.000

15Világbővítés II.: Vegyes Empty Re: Világbővítés II.: Vegyes Kedd Nov. 15, 2016 12:50 pm

Isidor Bose

Isidor Bose
Zsinati Elnök
Zsinati Elnök

Ez már itt van egy ideje, szóval adnék neki egy zárást, köszönöm a munkákat, ezekkel hamarosan találkozhattok is a világban! A jutalmakról:

Lory: 3000 váltó
Lia: 3000 váltó
Lila: 3000 váltó

Ajánlott tartalom



Vissza az elejére  Üzenet [1 / 1 oldal]

Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.