Kezdőlap
Regisztráció
Belépés
Őszintén szólva féltem kissé, hogy elrántja a kezét. Nem akarom én megállítani (hazugság), csupán a pénzt akarom odaadni neki. Ha már otthagyta miattam azt a rendkívül színvonalas helyet, illik fizetnem valami drágábbat, nem? Aztán felőlem mehet egy hasonló szemétdombra, félretéve a kapott pénzt, ha akar... az övé, ő gazdálkodik vele. Nincs miért érdekeljen.
Viszont... alaptalannak bizonyul az aggodalmam. Lassan fordul felém, szinte (?) félve, és valamiért úgy érzem, szívesen hozzám vágná a kezébe nyomott erszényt, hogy elfusson.
Mégsem ússza meg ennyivel.
Nem zavarom meg a beszédét, türelmesen várom, hogy folytassa. Az az egy szócska, az 'én', sok mindent takarhat... mit akar kihozni belőle? Azt hiszi, nem veszem észre a remegő hangot, vagy azt, mennyire tartania kell magát? Ugyan már. Ahhoz túlzottan figyelek rá.
A következő mondatokon viszont meglepetten pislogok, sőt, még el is engedem. Mi ez a hirtelen váltás? Ugye nem akarja ezt jókedvnek eladni?
De meg kell hagyni, próbálkozásnak azért szép.
- Biztos vagyok benne. - bólintok komoly arccal, pedig ez az, amiben a leginkább kételkedek. Hisz még ő maga akart itthagyni, mindenféle pénz nélkül, mintha neki aztán nem lenne szüksége rá.
És valamiért... most bizonyosodom meg arról, hogy tényleg így volt. Ha a gyanú nem is, a halvány félelem azért bennem volt, hátha csak átverés ez az egész, hátha csak a pénzem akarja, vagy még annál is rosszabbat... bizony, kissé azért gondoltam arra is, mi van, ha csak eljátssza az egész érzelemhullámot, magában pedig röhög rajtam.
De ha így lenne, most nem mondana ilyeneket, pláne ilyen felemás hangulatban. Szinte visszatér a nemrég látott, gúnyos, némileg sértegető Alicia... de mégis teljesen másképp.
Gyengén. Erőtlenül. Bizonytalanul.
...és talán félve.
Nem, biztos, hogy nem hazudott. Nem kihasználni akart, nem átvert; őszinte volt velem. Teljesen. És ezt most hittem el végképp.
Mosolyogva bólintok - nem viszonzom a tettetett pimaszságát, kivételesen őszinte a mosolyom -, és búcsúzóul intek neki, mikor az erszénnyel a kezében elmegy. Mi tagadás, nézek utána, sokáig... nem kevés dolgot kell még megemésztenem a mostani találkozásunk után.
De azok ráérnek.
Én is elindulok egy véletlenszerű irányba, és gyors léptekkel hagyom magam mögött a szegénynegyedet.
Alicia...
Borzalmas színész vagy.
Viszont... alaptalannak bizonyul az aggodalmam. Lassan fordul felém, szinte (?) félve, és valamiért úgy érzem, szívesen hozzám vágná a kezébe nyomott erszényt, hogy elfusson.
Mégsem ússza meg ennyivel.
Nem zavarom meg a beszédét, türelmesen várom, hogy folytassa. Az az egy szócska, az 'én', sok mindent takarhat... mit akar kihozni belőle? Azt hiszi, nem veszem észre a remegő hangot, vagy azt, mennyire tartania kell magát? Ugyan már. Ahhoz túlzottan figyelek rá.
A következő mondatokon viszont meglepetten pislogok, sőt, még el is engedem. Mi ez a hirtelen váltás? Ugye nem akarja ezt jókedvnek eladni?
De meg kell hagyni, próbálkozásnak azért szép.
- Biztos vagyok benne. - bólintok komoly arccal, pedig ez az, amiben a leginkább kételkedek. Hisz még ő maga akart itthagyni, mindenféle pénz nélkül, mintha neki aztán nem lenne szüksége rá.
És valamiért... most bizonyosodom meg arról, hogy tényleg így volt. Ha a gyanú nem is, a halvány félelem azért bennem volt, hátha csak átverés ez az egész, hátha csak a pénzem akarja, vagy még annál is rosszabbat... bizony, kissé azért gondoltam arra is, mi van, ha csak eljátssza az egész érzelemhullámot, magában pedig röhög rajtam.
De ha így lenne, most nem mondana ilyeneket, pláne ilyen felemás hangulatban. Szinte visszatér a nemrég látott, gúnyos, némileg sértegető Alicia... de mégis teljesen másképp.
Gyengén. Erőtlenül. Bizonytalanul.
...és talán félve.
Nem, biztos, hogy nem hazudott. Nem kihasználni akart, nem átvert; őszinte volt velem. Teljesen. És ezt most hittem el végképp.
Mosolyogva bólintok - nem viszonzom a tettetett pimaszságát, kivételesen őszinte a mosolyom -, és búcsúzóul intek neki, mikor az erszénnyel a kezében elmegy. Mi tagadás, nézek utána, sokáig... nem kevés dolgot kell még megemésztenem a mostani találkozásunk után.
De azok ráérnek.
Én is elindulok egy véletlenszerű irányba, és gyors léptekkel hagyom magam mögött a szegénynegyedet.
Alicia...
Borzalmas színész vagy.
