[Oswald és Hilde] A Tűző nap alatt

- Megegyeztünk. Kezdhetjük azzal, hogy megpróbálsz ellökni. Aztán én is megpróbálhatok sírni.
Átveszem a csomagot, gyanítom, hogy mindjárt indulunk, tudom még vinni jó ideig. Egy kicsit aztán meglepődöm azon, amit mond.
- Ugyan már, a nagyapád gondoskodott volna róla, hogy ne érezd magad egyedül.
Felfigyelek arra, mit mutat. Észre sem vettem innét a sziklát, jó hogy felhívja rá a figyelmem. Úgy sejtem, Hilde sem szívesen találkozna több példánnyal az iménti bájos egyedből. Sosem láttam még ehhez fogható lényt. Azt legalább már tudom, hogy nem sebezhetetlen, és ha újra szembe kéne néznünk egy ilyennel, valószínűleg nem fogunk annyira megrémülni. Még az is lehet, hogy senkinek sem kell lökdösődnie.
- Jó ötlet - biccentek - Reménykedjünk benne, hogy vízre is akadunk majd mihamarabb.
Sietve indul el a szikla felé. Felkapom a kardom a hátamra, ellenőrzöm a csomagunkat - a könyveknek semmi baja, hál' Istennek -, majd indulok is utána.
Hosszú út áll még előttünk.