[ Magánjáték ] Vallások találkozása

*Ismételten megtörtént vele az, ami az utóbbi időben elég sokszor, nevezetesen hogy nem bír egy helyben maradni, nem tud mit kezdeni magával, meg a rengeteg idejével..mert hát azért mégsem sétálgathat egész álló nap az erdőben, nem igaz? Úgyhogy csak megy, amerre a lába viszi, és hogy, hogy nem, de valahogy sikerült felkeverednie északra, ami még tőle is elég szokatlan, hiszen nem igazán megy túl messzire a Tünde erdőtől, de mivel szinte minden érdekli, még akkor is, ha nem ért valamit, vagy épp értelmetlennek tartja, így aztán úgy dönt, hogy lesz, ami lesz kihasználja a helyzetet, hogy épp egy templom közelében viszi útja, és bemegy. Megpróbál minél halkabban, szinte hang nélkül lépkedni, hogy ne zavarjon meg semmit, ha odabent esetleg miséznek, vagy egyéb fontos dolgot végeznek épp, azonban úgy tűnik, emiatt felesleges volt aggódnia, mert a templom szinte üres, csak pár lézengő, ügybuzgó hívő van ott rajta kívül, azokat viszont nem ismeri, ezért aztán inkább úgy dönt, hogy ne zavarjon meg semmit leül hátra egy félreeső padba, és érdeklődve szemléli a templomot, közben pedig csöndben hegyezi a már amúgy is hegyes füleit, hátha meghall valami érdekességet, mert hát sose lehet tudni, milyen újdonságot hall az ember, azaz az elf lánya.*

Ritkán vagyok a templomban a kötelező misék kivételével. Igazság szerint még azok alól is próbálok kibújni, ha csak lehet, és nem túl feltűnő.
Mások is szeretnek lógni, miért pont én legyek itt a legtöbbet, ha én vagyok talán az egyetlen, akit nem érdekel Isten?
Most azonban kénytelen voltam visszajönni - itt hagytam a zsoltároskönyvem.
A zsoltároskönyvem, ember! A sajátom, nem a másét... ami azt jelenti, hogy ha elvesztem, nem tudom többé használni.
Kit érdekel az énekek? Én a Mea Culpáról beszélek! Majdnem elröhögtem magam, mikor abban a bizonyos ládában pont ezt találtam, és felfedeztem, mire is jó... még könnyebbé teszi a hazugságot, és még biztosabbá az álcámat.
Nem csoda, ha sietős léptekkel vágtam át a főhajón, és a szószékre is szinte felrohantam.
Most azonban már megvan. Sokkal nyugodtabb úgy az élet, hogy ez a kis könyvecske nálam van... ki tudja, mikor szorulok rá a használatára? Arról nem is beszélve, hogy ha valaki megtalálta volna, és szintúgy rájön, hogy az nem egy szokványos irat, akkor egy kis utánajárással az is kiderül, hogy az enyém.
Belegondolni is rossz. Hogy hagyhattam itt?
De nem fog megtörténni. Immár a szokványos nyugodt jellememet öltöttem magamra, enyhe áhítatot csempészve belé, mintha én ugyan nem tennék magasról az egész Egyházra.
Ekkor azonban meglátok valakit, aki nem illik ide.
Egy tünde. Lépteim lelassulnak, s bár arcomon semmi nem látszik, valójában nagyon is meglep az ittléte.
Hogy kerül ide az erdő egy lakója? Nem mintha zavarna, vagy tiltott lenne, vagy hasonló, de ők teljesen más vallást követnek, mint mi. (Már amelyikünk követi.) Ráadásul nem úgy tűnik, mintha imádkozni vagy nézelődni jött volna be - csak ül egy padon, és...
...és figyel? Vagy tévedek?
Mindegy, ha már megláttam, akkor nem is megyek el mellette szótlanul. Árral úszás, ugyebár, hisz mire jók a lehetőségek, ha nem arra, hogy kihasználjuk őket?
- Üdvözöllek! - más pap talán azt is hozzátenné, hogy 'lányom', de ez még egy embernél is groteszk lenne. Talán még idősebb is nálam. - Mit keres egy tünde az emberek Urának házában? - gondosan ügyelek arra, hogy még véletlenül se tűnjön tolakodónak a kérdés, sőt, még kíváncsinak sem. Ártatlanul érdeklődöm, hisz mi más vezérelne, nem igaz?

*Egy ideig csak ül ott a padban, hol egyedül, hol pedig nagynéha mások társaságában, de többnyire egyedül, mert ki tudja, miért, elkerülik...na nem mintha annyira sajnálná a helyzetet, hiszen sosem bírta sem a semmiről beszélést, márpedig ha sok ember összegyűlik egy helyre, akkor ott előbb-utóbb óhatatlanul jelen lesz mind a kettő. Egy ismeretlen hangot hallva sietősen megrázza a fejét, hogy valamennyire kitisztuljon az előbbi gondolkodás, avagy nevezzük nevén a gyereket: bambulás után, és pislogva próbálja meg felfogni, hogy mégis mit akar tőle a másik, aztán mikor végre sikerül helyére tenni a fejében a helyzetet és a dolgokat akkor csak megvonja a vállát, miszerint fogalma sincs, ő se gyakran szokott templomban járni, lgévén természetközeli lény, de ezt inkább nem akarja a másik orrára kötni, azon egyszerű oknál fogva, hogy nem ismeri a férfit, így aztán nem is tudná megmondani, hogy milyen reakció várható tőle, azt azért reméli, hogy nem akarja azon nyomban kitenni a szűrét az épületből, mert hát nincs neki vele semmi baja, még ha nem is érti az emberek vallását és az ahhoz kapcsolódó dolgokat, hát..melegedni akkor is jó benne. Éljen az egyszerűség.*
- Üdv!*viszonozza a férfi köszönését, és jólnevelten majdnem azt is hozzáteszi, hogy 'bácsi', vagy hogy 'uram', de mivel egyiket sem érzi helyénvalónak, vagy épp nem tudja, hogy hogy is szólítsa az ismeretlen, papnak kinéző férfit inkább nem hívja sehogy.*
- Nem igazán van okom, hogy mit keresek itt, csak errefelé sétáltam, és bejöttem. Miért, talán baj? A tündéknek nem szabad ide bejönniük?*kérdi kissé megszeppenve, érdeklődve, és minden eshetőségre felkészülve, ugrásra készen várja a választ, hogy szükség esetén gyorsan elhagyhassa a templomot.*