[Magánjáték] - Fordítsd oda a másik orcádat is

Egy északi városban sétálok.
Nem nyűgöz le a város. Tele van mocsokkal és ez alatt most nem az utca kövén lévő szemetet értem. Hanem azokat az embereket, akik valakit megítélnek a faji vagy gazdasági hovatartozásuk miatt. Nem rég óta vagyok itt, de már most tudom, hogy nem lesz a kedvenc városom. Épp valami szűk kis utcácskán sétálok keresztül, amikor a távolban beszédet hallok. Közelebb érve már tisztán ki tudom venni hogy egy férfi és egy nő beszélnek. A saroknál nem megyek tovább, mert megüti a fülem a beszélgetés témája is, viszont néha-néha kikukucskálok a fal mögül. Egy magas vékony pap beszélget egy nővel. A nő nem nézett ki fiatalnak és főleg gazdagnak sem.
- ...és elhoztad az Úrnak szánt adományt, lányom? - fiatal férfihang mondja, a paphoz tartozott.
- Atyám, kérem, alig van egy kis pénzem. - szipog a nő. Szakadozott szoknyájából előkotor egy kis erszényt, amiben alig pár váltó csörgedez - Kérem Atyám, ha oda adom önnek, akkor a lányom éhen hal.
- Viszont Istennek szüksége van az adományra, lányom. - hangjától majdnem azonnal felfordul a gyomrom. - Könyörületessége határtalan. Hisz ismered a Biblia szavait: Add meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami Istené! - "Ja persze, annyian képesek elolvasni azokat a borzalmas firkálmányokat, amiket használtok."- hasít belém a gondolat.
- Atyám kérlek... - hangja el-el csuklik, kissé meg van görnyedve az élet súlya alatt. -... a lányom... legalább egy kis kenyérre valót hagyj meg... Könyörgöm Atyám. - a nő térdre rogy. Az eddig a kezében szorított kis erszény kihull onnan, egyenesen a pap lábai elé.
A pap sóhajt. - Rendben, lányom. De a gyermeked érdekében mondom, nem a sajátomban: Isten nem hallgatja meg akárhogy az imáinkat. - persze nem hajol le, hogy segítsen az összeszedésben, mert minek az... majd a szegény hívő görnyed. Végül egy mozdulattal mint ahogy sas csap le áldozatára, a pap kimarja a nő kezéből az erszényt. Lassú léptekkel indul meg a mögötte lévő templom felé. A nő ismét térdte rogy és keserves zokogásba kezd. Legszívesebben most azonnal halálra zúznám a papot. Végül a templom ajtajában, amit addigra kitár, megfordul és a nőre tekint. Arcán valami ördögi kifejezés jelenik meg. Egyszerre látom benne az emberek hét fő bűnei közül valamennyit. Kevélység, fösvénység, irigység, torkosság, harag és persze a jóra való restség. Ilyen szinten még ember nem taszított mint az a pap.
- Igyekszem, hogy Isten segítsen a gyermekeden. - hajít egyetlen érmét a zokogó nő lábai elé. Nálam betelt a pohár. Úgy rontok elő a fal mögül, mint aki most fogja darabokra tépni a templomot és a papot is. Csak annyira állok meg, hogy megnézzem a nőt.
- Jól van asszonyom? - guggolok le mellé. A nő nem jut szóhoz a sírástól, de nincs semmilyen látható sérülése. - Ne aggódjon, visszahozom a pénzét - pattanok fel. Olyan erővel csapom ki a tepmlom ajtót, hogy még magamat is meglepem vele. Oda bent egy magas, vékony papp áldogált.
Egy dologban korábban tévedtem.
- Mégis mi a faszt képzelsz magamdról te nyomoronc? – A harag.... most bennem van.

Rossz napom van.
Ritkán élek át ilyet, most mégis, mintha minden összeesküdött volna ellenem. A késve ébredés, a rohanás, a lehető legrosszabbkor leejtett, összetört, elromlott tárgyak... olyan csodálatos összhang ez, melytől kedvem támad kivonulni a világból, megállni egy nagy tisztáson, és kiüvölteni magam.
De nem tehetem. Reverendában vagyok, és köteletességeim vannak az egyházzal szemben. Nem mintha sok kedvem lenne hozzájuk... de ha fenn akarom tartani az álcám, muszáj.
És most ez is. Kitörő örömmel fogadtam, hogy végre van egy órám pihenni, erre felzörgettek (az ablakomon! Mi van itt?), hogy azonnal jöjjek, mert szükség van rám a templomban. Hát ez csodálatos, gondoltam, és kiüvöltöttem annak a baromnak (a felettesem, de az kit érdekel), hogy hagyjon élni.
De nem úgy van az, mert így meg úgy, segítenem kell. Hát akkor menjen a pi...
Most pedig itt vagyok, úgy-ahogy lesimítom a sebtében felvett papi öltözetem, megigazítom az oldalamon pihenő buzogányt, és, mi tagadás, segítségül kell hívnom a kifinomult színészkedésem, hogy barátságos arckifejezést öltsek.
Hagyjanak engem békén.

Mikor az ismeretlen a képembe ordít, két késztetést kell legyűrnöm.
Az egyik, hogy gyorsan körbenézzek, vajon sokan figyeltek-e fel erre. Persze, hogy sokan, hisz a templom kicsi, valószínűleg a szószéken is tisztán hallották.
A másik, hogy megmutassam neki, milyen is közelről egy tüskés acél buzogányfej. Nagyon közelről.
De egyelőre sikerül tűrtőztetnem magam, és hideg fejjel átgondolnom a helyzetet. Vajon köze lehet ennek az egésznek a nemrég bejött Eckhardhoz? Mert tény, ő nem a legbarátságosabb és legtisztább egyházi, akit láttam életemben. De akkor is... ez az idegen őrült. Nem miattam; ha ezt meghallja valaki, akinek nem kellene (például egy inkvizítor), akkor igencsak örülhet, ha csak én vágom pofán.
Le kell állítanom. És meg kell tudnom, hogy mi történt, hisz kíváncsi vagyok.
- Az Úr nevében kérlek, hogy ne használj ilyen hangot a templom falain belül. - csakazértis kedvesen nézek rá. - Ha nyugodtan mondod el, mi a bajod velem, talán még válaszolok is, ahelyett, hogy páros lábbal rúgnálak ki még a körzetből is.
Velem aztán ne szórakozzon.

Hogy tudnék lenyugodni, azok után, amit odakint műveltél? – hangom kicsit lentebb veszem, de még ideges vagyok. Csak hát abban igaza van, hogy ez egy templom és vannak bent páran. Egy pillanatra ugyan megfordul a fejemben, hogy talán nem ez a pap volt kint, de elhesegettem a gondolatot. Hiába nem láttam jól az arcát magasságra és alkatra stimel. Végig rongyolok a padok között és egyenesen az orra előtt állok meg. Minden mpzdulatomból sugárzik, hogy még ma emberhúst eszek vacsorára. A férfi, aki előtt megállok egész jól néz ki, bár a fekete ruhája még jobban előtérbe hozza vékony alkatát, de valahogy jók áll neki. Túl rendesnek látszik ahhoz, hogy csak úgy kifossza a népet. Bár az embereknél nem lehet tudni, bármire képesek lehetnek.
Majd lenyugszom, ha vissza adod annak a szerencsétlen nőnek a pénzét... – hangom feldúlt, tekintetem szinte szikrázik.
- ...amit azért vettél el tőle, mert elvileg az istenednek kell. De ahogy elnézem a templomot. - nem  túl csicsás, de belülről szépen tükrözi azt hogy van bőven váltója az egyháznak, azon kívül is, amit a szegény emberektől szed be adó gyanánt. A falakat freskók díszítik, bár elég egyszerűek, viszont a plafonról egy aranycsillár lóg és a mennyezeten is látható pár festmény, de azokban már futnak arany szálak és a keret amibe foglalták is abból áll. Viszont a templom többi része elég normális. Nincs tele giccses díszekkel.
- Nem igazán szorul rá az istenetek, arra hogy még azt a kevés kis pénzt is elraboljátok a néptől, ami a súlyos adók után marad nekik. – idegesít, hogy milyen szinten veszik semmibe a társaikat.
- Inkább adakoznotok kellene a szegények javára, mint kifosztani őket. - érzem ahogy egyre inkább megy fel bennem a pumpa.
"Le kell nyugodnod. Nem szabad hagynod, hogy a düh elborítsa az agyad." - nyugtatom magam, de nem igazán érzem azt, hogy sikerülne. Legalább még van annyi erő bennem, hogy a hangom higgadtan és nyugodtan tartsam, hogy a pap ne érezze úgy, hogy fenyegetem.
A körülöttünk lévő emberek közül páran felfigyelnek arra, amit mondok és némelyek arcán látszik, hogy egyetért, de nem szól semmit. Fél, retteg hogy még jobban kifosztják, vagy akár meg is ölik. De hát nem is lehet csodálni. Az embereknek általában ez a megoldásuk mindenre. A többi bent lévő viszont csak megvető tekintetekkel díjazza azt, hogy megpróbálok kiállni értük. Bosszantó egy népség annyi szent. De ha már belekezdtünk akkor vigyük is véghez a dolgok.

Na, annyit azért csak elértem, hogy halkabban folytatja. Még szerencse, hisz a körülöttünk álló hívek elég furcsállón néznek ránk... az égiekre mondom, nekem aztán nincs bajom vele, de ha felhajtást csinál, és emiatt török ki a szürkeségből, akkor letekerem a fejét a nyakáról.
Viszont őszintén érdekel, mi is bántja az érzékeny lelkecskéjét. Egy pillanatig megrettenek, hátha rájöttek egy lopásomra... de ahogy a kinti szerencsétlen nőről beszél, akitől az istenemnek vettem el a pénzt (ja, én, amint másnak lopok... valószínű), megnyugszom. Persze ez a megingás kívülről nem látszik rajtam, ugyanolyan nyugodt kedvességgel nézek rá, mint eddig.
Egyetértek vele. Az Egyháznak semmi szüksége ennyi értékre, s ha jól sejtem, és tényleg Eckhard a ludas, akkor még igaza is van. De hogy jövök én ide? Nem tartozom felelősséggel egy másik pap tetteiért, beszélje meg ezt vele... lehetőleg ott, ahol nem látják. Akkor aztán kedvére bosszulhatja meg, amit akar.
Még különösebb, hogy az adakozásról beszél. Ha ennyire vágyik rá, elintézem, hogy a pénze a rászorulókhoz jusson - igaz, őt nem kérdezem meg erről.
Nincs kedvem a rendbontáshoz. Nagyon nincs.
- Akkor most vegyél vissza még egy kicsit... - kezdem a mondandóm, ugyanolyan barátságos hangon - ...és ismét kérlek, mondd el, mi a bajod velem. Mert hogy én két fertályórája nem voltam kint az épületből, az olyan biztos, mint hogy a Biblia két testamentumból áll.
Egyszerű a dolog. Megtudom, mi baja, odaküldöm ahhoz, aki az oka, ha pedig nem hajlandó odamenni, még a szart is kiverem belőle.
Inkvizítor? Ugyan már.
Az csak elvenné a szórakozásom.

"Szóval akkor mégis csak jól éreztem volna az elején és tényleg nem volt kint. Oh hogy miért nem tudtam magamra hallgatni már az elején? Megint ostobaságot csináltam. Gratulálok hozzá."
Kezdem magam kicsit kellemetlenül érezni, bár még ott motoszkál bennem mélyen, hogy lehet csak át akar verni, de az tény, hogy nem láttam az arcát a kinti papnak. Ráadásul ezt a szerencsétlent, meg jól lehordtam. Kicsi szégyenlem magam miatta. Majdnem lányos zavaromba is jövök, de az meggátol benne, hogy ettől az incidenstől függetlenül még ideges vagyok. Nem tudom és nem is akarom elfogadni, a tényt, hogy a szegényektől lopnak, csak hogy nekik jobb legyen. Óvatosan körbe pillantok a teremben. Legalább az emberek, bár még oda-oda sandítanak, de már nem foglalkoznak velünk.
- Szóval akkor azt mondod, hogy nem voltál kint? Tegyük fel hogy elhiszem neked. – hangom nyugodt, de távolságtartó, ha már én nem voltam az korábban.
- Akkor esetleg van valami ötleted arra, hogy mégis ki lehetett az a ... – a folytatást magamban tartom, mert nem akarok még nagyobb botrányt, miközben egy új és szebb szót keresek a helyére.
- Ki volt az a pap, aki az imént jött be sietve? Hol találom meg? – folytatom végül. Remélem nem fogja majd csak azért a pártját mert mindketten papok.
- Esetleg ha elkísérnél hozzá azt nagyon megköszönném. – kezdek nyugodni, ez jó, nagyon is az. Így talán nem fogják kapásból kiverni a fogaimat. Talán, remélem.

Tegyük fel, hogy elhiszi? Itt valami nem jó... az egész életem hazugságokra alapozom, mégis mindenki hisz nekem, viszont most, hogy kivételesen igazat mondok, kételkednek bennem.
Mi van?
Mindenesetre örülök, hogy nyugalmat kényszerít magára - mert hogy ez erőltetett, azt bárki sejthetné. Igaz, késő, mert a körülöttünk látók már figyelik, mi történik, mégis könnyebb a dolgom, mint ha nem kontrollálná a modorát.
Az már mellékes, hogy Eckhardot keresi. Vajon segítsek neki?
Hm... mit tenne ebben a helyzetben egy hithű pap? Mert látszik, hogy az a pap valamivel kivívta az ellenszenvét, amit egyrészt megértek, hisz egy barom állat (rejtve nem lehetne pénzt szerezni? Tényleg muszáj a nyílt utcán?), másrészt mégis az Egyház tagja, tehát elvileg ki kellene állnom érte.
Tehát nem segíthetek ennek az ismeretlennek. Azonnal biztosan nem. Aztán majd meglátjuk, mit tesz érte.
- Harag van benned, barátom. - mondom szelíden. Idegesíti a megszólítás? Helyes, legalább próbára tehetem. - Mondd, mit vétett Eckhard testvér?
Most, hogy visszavett kicsit, én is nyugodt hangnemben szólok hozzá. Engem aztán nem érdekel, mit csinál... de a játszott jellemem miatt húznom kell az időt.
Aztán lehet, még meg is nézem, hogy páholja el azt a reverendás rablót. Egyedi látványosság lenne, az biztos.

Most vagy teljesen süket, vagy csak simán hülye a fickó. Miért kell mindent elmondanom neki már negyedszerre? Vagy talán nem beszél németül? Próbálkozzak más nyelven? Vagy esetleg írásban adjam be neki? Vagy esetleg csak simán hülye, akkor meg talán jobb lenne keresni valaki mást. De legalább annyit felfogott, hogy kit keresek. Talán mégsem olyan hülye, mint ahogy kinéz. Lehet még belőle valaki, ha így folytatja.
- Elmondom még egyszer, azért keresem mert kirabolt az utcán fényes nappal egy nőt. Nem egy olyan bonyolult cselekmény, amit nem lehetne megérteni. – pedig már olyan szépen lenyugodtam erre most a hülyeségeivel megint fel akar idegesíteni? Vagy nem értem minek kell mindent huszonhatszor elmondanom.
- Lesz is bennem míg ilyeneket látok. De az sem segít rajta, hogy ugyan azt a dolgot már vagy nyolcadszor mondom el neked. – tuti csak szórakozik velem. Vagy a papoknál nincs valami alsó határ, hogy legalább milyen intelligensnek kell lenniük? De nem szabad ezen idegeskednem.
– Na, most hogy mindent tisztáztunk esetleg lenne kedved elmondani, hogy mégis merre találom azt a ... Eckhardot? Szeretném tőle visszakérni a nő pénzét. Bár az még jobb lenne, ha maga menne ki bocsánatot kérni. Legrosszabb, hogy ezzel nem csak magára, hanem az egész egyházotokra szégyent hoz. Pedig te is egész normálisnak tűnsz. – leszámítva azt, hogy kicsit lassabban fogja fel a dolgokat az átlagosnál. De hát na, ez mással is előfordulhat.